Ötletek konyhákhoz - 69. oldal

A mesékben jó tündérek mosogatják el a piszkos edényeket. A valóságban azonban minden nap egyedül állunk szemben az edénykupaccal, mert a család többi tagjának a mosogatás idején mindig akad valami sürgős elintéznivalója. Nem csoda tehát, ha napjainkban egyre több háztartásban találkozunk a modern jó tündérrel, a mosogatógéppel.

A hatékony segítség

A mosogatás mindig is az egyik leghálátlanabb házimunka volt. Míg főzés közben motiválhat bennünket az alkotás öröme, a mosogatás és a romok eltakarítása már nem túl vonzó. Nem csoda tehát, hogy egyre többen vásárolnak mosogatógépet. A mosogató­gépek jól beilleszthetők a konyhabútor elemei közé, és tökéletesen belesimulnak a környezetükbe. A beépítést megkönnyíti a mosogató­gépek szabványmérete, mert a készülékek többsége 60 cm széles, de kifejezetten kis konyhák és háztartások részére kapható 45 cm széles mosogatógép is.

Mosogatógép

Míg a külső méretek egyformák, a gépek típustól függően 8-14 teríték befogadására alkalmasak. Bár a gyártók nagy része szívesen érvel a gép nagy befogadóképességével, ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, hiszen minden esetben a poharak, tányérok és evőeszközök valamilyen kombinációjáról van szó.

Néhány készülék fél programmal is üzemeltethető, ez azonban nem jelenti azt, hogy a gép csak a fele vízmennyiséget használja el. Valójában 20-30%-os vízmegtakarításról van szó. A mosogatógép felső kosarában jól elfér hat teríték. Egy átlagos, öttagú család összes terítékét egyetlen menetben elmosogathatjuk. A mosogatógép működtetési költsége adagonként és programonként 30 Ft, ez az összeg egy energia­takarékos modellel a kétharmadára csökkenthető. A költségek számbavételénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a kézi mosogatásnak is van energiaigénye. A mosogatógép melletti érvként hozhatjuk fel a kényelem és a munkaerő­megtakarítás mellett a higiéniát is.

Költségek

Egy jó márkanevű alap-modellt 65 000 Ft-ért sze­rezhetünk be. Ha extra fel­szereltséget (pl. víz­mennyiség szabályozó) is szeretnénk, a készülék leg­alább 80000 Ft-ba kerül. Ha egy igazán kényelmes modellt szeretnénk (pl. a Miele termékét), amely fél programmal is működtet­hető és külön evőeszköz­tartóval felszerelt, közel 100000 Ft-ot kell rá áldoznunk.

Energiatakarékos üzemeltetés

Az energiatakarékos üzemeltetés azt jelenti, hogy mindig az edények minőségének, tisztaságának és mennyiségének megfelelő programot választjuk ki. A fejlesztőmérnököknek is gondot okozott, hogy kiválasszák azt az optimális programmennyiséget, amely minden igényt kielégít, de még könnyen áttekinthető.

Ideális természetesen az a megoldás volna, ha az edények használatát a mosogatógép kapacitásához tudnánk igazítani. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy több terítéket vásárolunk, így elegendő naponta egyszer — kisebb létszámú család esetében kétnaponta egyszer — beindítani a mosogatógépet. Ne tegyünk a mosogatógépbe alumínium-, réz- illetve cinkedényeket, valamint értékes ezüstöt.

A fából készült edényeknek (pl, sajtdeszka) nem tesz jót a gépben való mosogatás. A zsíros serpenyők pedig túl nagy helyet foglalnak el, másrészt a legintenzívebb programot kell választanunk ahhoz, hogy kifogástalanul megtisztuljanak. A nagymamától megörökölt aranyszegélyű kristály­poharaknak, amelyek generációról generációra öröklődtek, sem tesz túl jót a mosogatógépben való tisztítás.

Amit a mosogatógépekről tudni érdemes

Tökéletesen integrálható mosogatógép

Észrevétlenül beilleszkedik a konyhabútor többi eleme közé. A szabályozó gombokat a felső szélen helyezik el.

Jól integrálható mosogatógép

A készülék elé egy lapot illesztenek, amely ugyanolyan, mint a bútor bármelyik ajtóele­me. Csak a szabályozógombok láthatók, me­lyek formatervezése a tűzhelyhez igazodik.

Mosogatógép díszítőléccel

A mosogatógépre egy keretet szerelnek, mely­be beépíthetők a bútorral azonos díszítőlécek. Az ajtó magassága állítható, a készülék alsó szegélylécét a szekrényhez igazíthatjuk.

60 cm széles készülék

Sok edény és többszemélyes család számára ajánlott. Számos praktikus felszereléssel, ener­giatakarékos üzemmódban is üzemeltethető.

45 cm széles készülék

Ez a keskeny gép a kis konyhákban, 1 -2 személyes háztartás esetében ideális.

Kompakt mosogatógép

Hétvégi házban vagy egyszemélyes háztartás­ban ajánlott. A hűtőszekrénnyel kombinálva a konyhaszekrény egyik magas elemébe építik be az egyik munkalap alá.

Egy átlagos háztartás számára általában elegendő ötféle program: az univerzális, a kímélő, az intenzív, valamint a hideg vizes előmosás és a takarékos program. Ha a gépet energiatakarékos üzemmódba állítjuk, az előmosás kimarad, a mosogatást pedig alacsonyabb hőmérsékleten és kisebb vízmennyiséggel végzi.

Mosogatószer

Az energiatakarékos programot használhatjuk kevésbé szennyezett edények mosogatásakor, és bizonyos körülmények között akkor is, ha a gépet nem tudjuk teljesen megtölteni. Mindenki megtanulja értékelni a zajmentes üzemmódot, ha egyetlen egyszer is megpróbált már egy régebbi, rosszabb minőségű, éppen működésben lévő gép mellett beszélgetni. Figyeljünk oda a kosarak alakjára és elrendezésére is!

Egy ízletes halétel vagy egy tartalmas, savanyú káposztából készült fo­gás illata nyomot hagy a kony­hában. Kiábrándító élmény, ha étkezés közben a levegőben még órákig érezhető a főzés nyoma, nem is beszélve az apró zsírfoltokról, amelyek a falon és a konyhabútoron is nyomot hagynak. Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy egyre nő a kereslet a páraelszívó készülékek iránt.

Páraelszívó

Látványát tekintve a pára­elszívó lehet feltűnő vagy lapos, amely teljesen belesimul a tűzhely feletti faliszekrénybe. Ezek az ún. lapos ernyős páraelszívók, amelyek nyitott helyzetben működésbe lépnek, zárt állapotban pedig teljesen belesimulnak a környezetükbe. A másik végletet a szinte már futurisztikusan formatervezett páraelszívók képviselik, amelyek rendkívül feltűnőek. Mindkét típus hatékonyan működtethető. A típusok közti választást elsősorban ízlésvilágunk, másodsorban konyhánk adottsága (helyigény) befolyásolja. Világos, hogy a terebélyesebb, optikailag domináns párael­szívók helyigénye is nagyobb.

Költségek

Egy lapos ernyőjű készüléket már 13000 Ft-ért is beszerezhetünk. Ha nemesacél páraelszívót szeretnénk, arra legalább 50000 Ft-ot kell áldoznunk. A színes, fémből készült formatervezett párelszívók árának csak a csillagos ég szab határt.

Tervezés és vásárlás

Vásárlás előtt vegyük számításba a konyha méretét. A páraelszívó készülékeket általában több fokozatba lehet állítani, teljesítményük változó, 210-600 m3 levegő áramoltatása óránként.

A megfelelő modell kiválasz­tásához a szakembernek is tudnia kell, mekkora konyhába fogjuk beépíteni, és milyen gyakorisággal főzünk majd. A szakember aztán a megadott paramétereknek megfelelően kiszámolja a kapacitás­szükségletet.

Durva szabályként elmond­ható, hogy először a konyha méretének 20%-át levonják, mivel kb. ennyit foglalnak el a légtérből a bútorok. Ez után meghatározzák az óránkénti légcserék számát; átlagosan az óránkénti nyolc csere tekint­hető optimálisnak. E két adat­ból kiszámítják a páraelszívó kapacitásigényét. Általában ajánlatos a számítottnál vala­mivel jobb kapacitású készü­léket vásárolni. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a készülék mekkora zajjal működik.

A levegő leszívása vagy tisztítása

Ezt a kérdést a helyi adottságok döntik el. Alapvetően kétféle megoldás létezik: az egyik a légtisztító készülék, amely az elhasználódott levegőt beszívja, megtisz­títja, majd visszaáramoltatja a konyhába, a másik pedig a leszívásos rendszer, mely­nek lényege, hogy a konyhai szennyező­désektől és zsírtól megtisztított levegőt a készülék a szabadba pumpálja (képen bal oldalt). Ez tör­ténhet oly módon, hogy a páraelszívó kivezető csöve közvetlenül a falon át a szabadba vezet, vagy úgy, hogy a csövet a kéménybe kötik be.

Elszívó

Ebben az esetben a páraelszívó szerelése komoly kőműves­munkát is igényel. A légtisztító készülék­ be épített zsír-és aktív szénszűrő megtisztítja a beszívott leve­gőt a szennyeződésektől, de végül ugyanazt a levegőt juttatja vissza a helyiségbe, amelyiket beszívta. Néhány kivételtől eltekintve a legtöbb modell mindkét változatban kapható. A páraleszívók közti különbség a szű­rő minőségében is megnyilvánulhat.

A légtisztító rendszerű készülékbe két szűrőt építenek be: egy zsírszűrőt és egy aktív szénfiltert. Az előbbi a zsiradékot, az utóbbi a kellemetlen szagokat szűri ki. Már kaphatók olyan modellek is, amelyekbe kiszedhető fémfiltert építet­tek be, mely a mosogatóban egysze­rűen kimosható. Az aktív szénszűrőt ezzel szemben időről-időre cserélni kell. A leszívásos rendszerben nincs szükség aktív szénfilterre, mivel a kellemetlen szagok közvetlenül a szabadba távoznak.

A választásnál figyeljünk a világításra is. Különböző tí­pusú modelleket gyártanak: van, amelyikben két 15 wat­tos, vagy 2 db 40 wattos izzólámpát szerelnek, vagy energiatakarékos halogénvilá­gítással látják el. A világítás minőségét is próbáljuk ki a szaküzletben. A párelszívó készülékre is igaz, hogy beszerzés előtt alaposan át kell gondolnunk, hogy mire van szükségünk. Kapható olyan modell is, amely jelzi a filter telítettségét, méri a használat időtartamát, és jelzi, mikor van szükség a szűrő cseréjére.

A készülék automatikája gondoskodik a tökéletesen tiszta levegőről, kikapcsolás után pedig még 10 percig működik, hogy a konyha leve­gője maradéktalanul tiszta legyen. Ezt a funkciót ki is iktathatjuk. A másik típusú készülék bizonyos időközönként automatikusan bekapcsol, és a legalacsonyabb fokozaton, szinte hangtalanul működésbe lép. így a szagokat folyamatosan távolítja el, és gondoskodik a friss levegőről.

Nagyon korszerű a szen­zoros párelszívó, amely méri a levegő telítettségét, és a kritikus érték elérésekor automatikusan bekapcsolja a megfelelő teljesítmény­fokozatot. Ha a levegő tökéletesen megtisztult, a szenzor automatikusan kikapcsolja a készüléket.

Fagyasztott ételek kiolvasztása, melegítés vagy párolás – egy mikrohul­lámú sütő segítségével gyerekjáték. Egy hagyo­mányos tűzhelyen 250 g burgonya elkészítéséhez 35 percre van szükség – ez a mikrohullámú sütőben mindössze 8 percet vesz igénybe.

Mikrohullámú sütő

A mikrohullámok tulaj­donképpen elektro­mágneses hullámok, amelyekkel naponta találkozhatunk. Az élelmiszerek a mikro­hullámokat magukba szívják, a molekulák gyors rezgő­mozgásba kezdenek, és az elektromágneses hullámok hővé alakulnak. Az élelmi­szereket ezzel a hővel olvaszt­hatjuk ki, melegíthetjük fel vagy párolhatjuk meg. Az élelmiszerek külső része és belső rétegei is ugyanolyan intenzitással melegszenek fel. Amikor a mikrohullámok behatolnak az élelmiszerbe, legyengülnek, ezért célszerű kisebb, lapos adagokat tenni a mikrohullámú sütőbe, hogy az étel minél egyenletesebben melegedjen fel.

Az időszük­séglet megválasztásánál min­dig vegyük figyelembe az élelmiszer szerkezetét, mennyiségét, hőmérsékletét, valamint összetételét. A hő különböző sebességgel terjed a vízben, a szénhidrátban és a zsírban. Mikrohullámú sütőket forgalmaznak hullámterelővel és forgó­tányérral is, így a hő és az energia egyenletesen oszlik el a készülék légterében, az étel pedig egyenletesen melegszik fel. A folyadékok nagyon jól nyelik el az elektromágneses hullámokat, ezért a magas folyadéktartalmú élelmiszerek nagyon gyorsan melegszenek fel.

A mikrohullámú sütők különböző teljesítményűek lehetnek:

  • 750-900 W: A legnagyobb teljesítményű, leghatékonyabb készülék. Gyors forrósításához ideális.
  • 600 W: Ideális melegítés­hez és pároláshoz.
  • 360 W: Zaftos húsok süté­séhez.
  • 180 W: Fagyasztott ételek gyors kiolvasztásához, és továbbfőzéshez.
  • 90 W: Kényes élelmiszerek, pl.: fagyasztott málna kiol­vasztásához, vagy az ételek melegen tartásához használ­hatjuk.

Aki a felfújtakat, csőben sült finomságokat és grillezett ételeket kedveli, semmiképpen sem nélkülözheti a mikrohul­lámú sütőt. Ebben az esetben mindenképpen grillező mik­rohullámú sütőt válasszunk. A felfújt teteje és a sült csirke bőre finoman ropogós, a sült hússzelet pedig sokkal étvágygerjesztőbb lesz.

Költségek

Egy jó minőségű, alap­funkciók ellátására alkal­mas készülék ára kb. 35 000 Ft. Ha extra felszereltségű, például grillező készüléket szeretnénk, további 15-20000 Ft-ot kell áldoznunk erre a célra. Ezek az árak természetesen márkás termékekre vonatkoznak. A márka nélküli termékek néha olcsóbban is beszerezhetők.

Mikrohullámú sütőben használható edények

Mikrohullámú sütőben porcelán, üveg, kő, kerámia, papír vagy műanyag — amennyiben alkalmas erre a célra — edényeket használhatunk. Az üveg- és kerámiaedényeknél ügyeljünk arra, hogy ne legyenek arannyal, ezüsttel vagy más fémmel díszítve. A mikrohullámok az étellel együtt az edényt is felmelegí­tik, ezért a felhasznált edény­nek mindenképpen hőállónak kell lennie. Soha ne próbáljunk meg ételt zárt fémedényben vagy alufóliában melegíteni, mert ezeken az anyagokon a mikrohullámok nem hatolnak át, és az étel hideg marad.

Zöldségek

Előfordulhat továbbá, hogy az alufóliából szikrák pattannak ki. Ugyanez igaz az alumíniumba csomagolt termé­kekre is. Ha félkész terméket vásárolunk, és azt mikrohullámú sütőben szeretnénk felmelegíteni, már vásárláskor nézzük meg, hogy a csomagolás alkalmas-e erre. Nézzük meg a termék cso­magolásán lévő utalást.

Sütő és mikrohullámú sütő

Ha nem akarunk lemondani a mikrohullámú sütőről, de helyhiány miatt több készüléket már nem tudunk elhelyezni, célszerű egy olyan sütőt beszerezni, amely mikrohullámokat is képes ki­bocsátani. A beépített mikrohullámú sütő egye­síti az alsó-felső melegítésű sütő, a grillezős és a légbefúvásos sütő előnyeit. Minden sokkal gyor­sabb, és kevesebb energiát igényel.

Alsó és felső melegítés

E hagyományos sütő előnyös ropogós sültek, kenyérfélék és felfújtak készítéséhez.

Légbefúvás

A ventillátor a felülről és alulról érkező hőt egyenletesen osztja el. E módszerrel süteményeket és pizzát süthetünk.

Grill

A grillezés idejét az anyagtól függően állíthatjuk be. így hirtelen sülteket, zaftos húsokat süthetünk.

Légbefúvásos grillezés

A nagyobb egybensültek (csirke, kacsa) süthető ezzel a módszerrel.

Biztonság

A mikrohullámú sütőt úgy tervezik, hogy használata maximálisan biztonságos legyen, ugyanis az elektro­mágneses hullámokkal való közvetlen érintkezés káros az emberi szervezetre. Fontos tehát, hogy a mikrohullámok a készülékből működés köz­ben ne szivároghassanak ki. A készülék ajtaja két ponton is biztosított, így a működés azonnal leáll, ha a sütő ajtaja kinyílik. A tökéletes bizton­sághoz arra is szükség van, hogy időnként ellenőrizzük a zárat és tömítést.

A készüléken lévő ablakon át folyamatosan figyelemmel kísérhetjük a berakott ételt. Fontos, hogy a használati útmutatóban szereplő utasítá­sokat (a gyártó figyelmezteté­seit) tartsuk be. Ha a készülék mellett nem találunk használati útmutatót, reklamáljunk a gyártónál.

A hűtő- és fagyasztó­szekrény beszerzését sem intézhetjük el öt perc alatt Egyrészt ezek a készülékek napjainkban már meglehetősen drágák, másrészt alaposan meg kell gondolnunk, hogy pontosan milyen funkciókra van szük­ségünk, és hogy hogyan tudjuk majd a készülék áramellátását biztosítani.

Hűtő

A költségeket is fagyasztani

Régen az élelmiszereket a pincében tárolták, besózva vagy pácolva tartósították. A hűtőszekrény már egyetlen átlagos háztartásból sem hiányozhat.

A legtöbb háztartásban nagy hűtőszekrényekkel találkozhatunk, ha figyelembe vesszük, hogy egy személy szükségleteinek kb. 60 liternyi űrtartalom felel meg. Jó ha tudjuk, hogy a kombinált hűtőszekrény kb. 30%-kal több energiát fogyaszt, mint a fagyasztórész nélküli. A hűtőszekrénynek áramra van szüksége, hogy működni tudjon, és annál több áramot fogyaszt, minél magasabb a hőmérséklet a helyiségben. Ezért nem javasolt a hűtő­szekrényt a tűzhely vagy a fűtőtest mellett, illetve azok közelében elhelyezni.

Mivel a hűtő- és fagyasztó­szekrények gyakorlatilag éjjel­nappal üzemelnek, egy átlagos háztartás energia-felhasználá­sából kb. 12,8%-kal részesed­nek, amivel a fogyasztási sorrend élen állnak. Ha a konyha hőmérsékletét például 21 °C-ról 20 °C-ra mérsékeljük, a hűtőszekrény fogyasztása közel 6%-kal csökken. A fagyasztószekrényeket a legjobb a pincében elhelyezni. Ahhoz, hogy az élelmiszerek frissek maradjanak, a hűtőszekrényben elegendő a +7 °C-os, a fagyasztóban pedig a -18 °C-os hőmér­séklet.

Költségek

A hűtőszekrények ára fel­szereltségtől függően 30 és 150000 Ft közé esik. A hagyományos hűtő­szekrény kb. 40000 Ft-ba kerül, míg a kombinált hű­tő-fagyasztószekrény t 90-130000 Ft körüli áron szerezhetjük be. A fagyasztóládák ára 65-90000 Ft körül mozog.

Hűtőszekrény leolvasztása, energiatudatosság

Az energiatakarékosság szempontjából fontos, hogy gyakran olvasszuk le a hűtő­szekrényt. A jégréteg akkor alakul ki, amikor a hűtőgép ajtaját kinyitjuk, a melegebb levegő beáramlik és a benne lévő pára lecsapódik, majd megfagy. Ezért fontos, hogy az ajtót a lehető legrövidebb ideig hagyjuk nyitva. A környezettudatos és energiatakarékos fogyasztó az új hűtő- vagy fagyasztó­szekrény vásárlása előtt az alábbi szempontokat veszi figyelembe.

Ezek:

  • Milyen vastag a készülék szigetelése? Minél vastagabb ugyanis ez a réteg, annál ala­csonyabb a fogyasztása.
  • Mennyi energiát fogyaszt a kiválasztott típus? Hasonlítsuk össze a különböző készü­lékek energiafelhasználását!

Egy modern, energiatakarékos hűtőszekrény mindössze harmadannyi áramot fogyaszt, mint egy ugyanolyan befoga­dóképességű, régebbi készülék. Ha egy hűtőszekrényt átlagosan 15 évig üzemeltetünk, könnyen kiszámíthatjuk, hogy ez alatt az idő alatt egy korszerű, energiatakarékos modellel mennyit takaríthatunk meg. A fagyasztóládák és -szek­rények esetében a különbség kb. ugyanennyi.

A kombinált hűtő-fagyasz­tószekrényekkel nem nagyon tudunk energiát megtakarí­tani, helyet azonban annál inkább. Ne felejtsük el, hogy ezek a készülékek két áram­körrel működnek, így a két rész egymástól függetlenül működtethető és állítható le. Egy korszerű, energiatakarékos hűtőszekrény és egy hasonló típusú fagyasztó minden esetben kevesebb áramot fogyaszt, mint egy azonos űrtartalmú kombinált hűtőszekrény.

Milyen méretű hűtőszekrényt válasszunk?

Mivel szinte minden típus minden méretben kapható, a beszerzés előtt alaposan mérjük fel bevásárlási és étkezési szokásainkat. Aki sok friss gyümölcsöt fogyaszt és gyakran főz friss zöldségekből, inkább kombinált hűtőszekrényt válasszon! Ha gyakran vásárolunk nagy tételben a szupermarketben, inkább a nagy befogadóképességű, átlátható fagyasztószekrény mellett döntsünk.

Fagyasztott hal

Egy átlagos, 2-3 fős háztartás részére, amelyben nem mindennap főznek, ideális az olyan hűtőszekrény, amelynek különböző rekeszeiben más-más hőmérsékleten tárolhatjuk az élelmiszereket. A legfelső polc alkalmas a fagyasztásra, a középső rekeszben a friss árut tárolhatjuk, emellett külön rekesz áll az italok, a sajtok és a vaj rendelkezésére, amely „pincehidegen” tartja ezeket a termékeket. A krómozott, szellős dobozban a saláták és zöldségek több napig frissen maradnak. Ebben a készülékben a húsok, kolbászok, szárnyasok és más kényes élelmiszerek is tovább maradnak frissen.

Az évekig alkalmazott freon már eltűnt a piacról, a gyártók egyik jelszava a freonmentes hűtőszekrény lett. Ma már csak pentánt és izobutánt használnak, a szigetelés pedig az ózonrétegre veszélytelen polisztirolból készül.

Hogyan takarékoskodjunk az energiával?

  • A hűtőszekrényt csak rövid időre nyissuk ki!
  • Gyakran olvasszuk le a készüléket!
  • Ha a készülék hideget fejleszt, ami nem fagy meg, sokkal több energiát fogyaszt, mint a hagyományos készülékek.
  • Csak teljesen lehűlt ételt tegyünk a hűtőszek­rénybe, mert a meleg étel meggyorsítja a jég­képződést!
  • A hűtőszekrény hőmérsékletét ne állítsuk túl alacsonyra, az élelmiszerek többsége ugyanis 7 °C-on is friss marad. A hőmérséklet 1 °C-kal való csökkentése plusz energiát igényel.

Háztartás sütő nélkül? Elképzelhetetlen! A sütő még a legkisebb, egyszemélyes háztartásból sem hiányozhat, hiszen egyaránt készíthetünk benne karácsonyi mézeskalácsot, lasagnét vagy káprázatos felfújtakat.

Sül a sütemény

Ki ne emlékezne a gyer­mekkorára, amikor karácsony előtt az egész lakásban mézeskalács­illat szállt. Akkoriban anyáink­nak és nagyanyáinknak még nem volt olyan könnyű dol­guk, mint manapság nekünk. Ma már a sütők széles kínálatából választhatjuk ki a számunkra legmegfelelőbbet.

Kezdjük a klasszikus alsó-­felső melegítésű sütővel. Ezeknél a hő alulról és felülről éri a húst vagy a süteményt. A hő a sütő plafonjáról és az aljáról érkezik, intenzitását pedig általában a tűzhely elején elhelyezett gombokkal szabályozhatjuk. A kívánt hő­mérsékletet a szabályozógomb fokozatának (30-50 °C-tól 275-300 °C-ig) állításával érhetjük el. Amíg a sütő melegszik, általában egy kis piros lámpa ég, amely a kívánt és beállított hőfok elérése után kialszik.

Sütő

Ennél a típusnál egyszerre csak egy valamit süthetünk a sütőben, mivel ellenkező esetben az alulról és felülről áramló hő nem oszlik el megfelelően. Nagyon közkedvelt a légbefúvásos sütő, amelynek lényege, hogy a sütőben a levegőt a sütő hátlapjára szerelt ventillátor segítségével folyamatosan áramoltatják.

A légbefúvás révén a hő egyenletesen és gyorsan oszlik el, így a sütőt elegendő általában 30 fokkal alacso­nyabb hőmérsékletűre felme­legíteni, mint az alsó-felső melegítésű sütő esetében. Ez a típus grillezésre is alkalmas. Lehetőség van arra is, hogy a grillt és a légbefúvást fel­váltva, vagy akár egyidejűleg működtessük, így a sültre egyenletesen áramlik a hő.

Költségek

Egy hagyományos alsó-­felső melegítésű sütő már 20000 Ft-ért kapható, a légbefúvásos modellek 40000 Ft-nál kezdődnek. Egy márkás kombinált sü­tő (grillező, légbefúvás) kb. 60-70000 Ft-ba kerül. Ha multifukcionális, mikrohul­lámú sütésre is alkalmas készüléket szeretnénk, kb. 90000 Ft-ot kell rá áldoz­nunk. Ha olyan készüléket szeretnénk, amely extra szolgáltatásokat is nyújt (pl. a sütési idő beállítható, termosztát méri a hőfo­kot), még mélyebben kell a zsebünkbe nyúlnunk.

Az aprósütemények készítéséhez inkább az alsó­felső melegítésű sütő, míg habkosárhoz a légbefúvásos konstrukció alkalmasabb. Melyiket válasszuk? Szeren­csére kapható ún. kombinált sütő, amely egyesíti a felső és alsó fűtést a légbefúvással. Hűs sütéséhez és nagyobb húsdarabok grillezéséhez a grillező-légbefúvásos sütők a legalkalmasabbak.

Kiegészítő felszerelések

A hőfokszabályzó segítségével elérhetjük, hogy a sütési idő alatt a hőfok a kívánt szinten változatlan maradjon. A kívánt program kiválasz­tása után meg kell adnunk a hús tömegét, és a sütő automatikusan rááll a megfelelő hőmérsékletre.

A készülék jelzi, ha a sült elkészült, vagyis ha a sült közepén a hőmérséklet elérte a kívánt mértéket. Ezt az ún. belső maghőmérsékletet nem kell folyamatosan ellenőrizni — ha a nyárs alakú hőmérőt a sütés megkezdése előtt a hús közepébe szúrjuk, az sütés közben folyamatosan méri a hús belsejében a hőmérsék­letet. Ezt a kívánt hőfokot a hús fajtájának függvényében a sütés megkezdése előtt kell beállítanunk. Ha a mag­hőmérséklet a kívánt nagyságot elérte, a sütő automati­kusan kikapcsol. A sütési idő beprogramoz-hatósága nagy szabadságot biztosít, hiszen a sütő a beállí­tott időpontban automa­tikusan kapcsol ki és be.

Sütemény

Az elektronika fokra pontosan szabályozza a sütő (beleértve a mikrohullámú sütés) hőfokát. A hőmérsékletet 30 °C és 300 °C között tetszőlegesen választhatjuk meg, az automatika pedig fokra pontosan áll be. Ez nagyon fontos az érzékeny ételek, mint például a kelt tészták esetében. Az automatizált be-és kikapcsolás, illetve a hőfok­szabályozás minimalizálja teendőinket, így egymást követően akár két különböző sütési programot is beállít­hatunk. További előny, hogy mindent a legoptimálisabb körülmények között készít­hetünk el.

A gyors felfűtésnek kö­szönhetően kb. 35%-nyi időt takaríthatunk meg többlet­energia-felhasználás nélkül. Ha a kívánt hőmérséklet kialakul, a felfűtés leáll, és a sütő tartja a kiválasztott hőfokot.

Tisztítás és ápolás

Minden új sütőt bezsíroznak a nedvesség által okozott károk kivédése érdekében, ezért a zsírtartalmú bevonatot el kell égetni, így a védőréteg megszilárdul. Ezt úgy érhetjük el, ha az első használat előtt a sütőt a legmagasabb hőmérsékletűre hevítjük, majd ezen a hőfokon működtetjük a gyártó által megadott ideig. Közben gondoskodjunk a konyha folyamatos szellőz­tetéséről, hogy a keletkező gázok és a pára távozni tudjon. Ezután a sütőt mossuk ki, majd alaposan szárítsuk ki.

Napjainkban már kaphatók olyan speciális fémtisztítók és sütőtisztító habok, melyek lehetővé teszik, hogy sütőnk egy életen át tökéletesen tiszta maradjon. A nehezen hozzá­férhető helyeket speciális zo­máncréteggel vonják be. A sütő öntisztítását égetéssel is elvégezhetjük; a sütő falán lerakódó égéstermék 500 °C körüli hőmérsékleten ég el. A folyamat végén mindössze egy kevés hamu marad.

A sütő elhelyezése

Napjainkban egyre gyakrabban találkozhatunk azzal a megoldással, hogy a sütőt szemmagasság­ban építik be. Ennek részben a felszabaduló hő, másrészt a jobb rálátás és a kényelmesebb hozzá­férés az oka. Az ergonómiailag helyes kialakítás­nál a konyhában dolgozó személyek magasságát veszik figyelembe, és ehhez igazítják a munkala­pok, a szekrények és a beépített háztartási eszkö­zök magasságát.

Ezeket csak az egyedi igények­nek megfelelően tervezett konyha kialakításánál lehet figyelembe venni. Egyre többször találkoz­hatunk azzal a megoldással, hogy a sütőt egy magas szekrénybe építik be úgy, hogy a lehető legjobban belesimuljon a környezetébe.

A hagyományos gáz- és villanytűzhelyeket egyre inkább kiszorítják a korszerű, kerámialapos tűzhelyek, ez azonban nem volt előre látható. Amikor 1973 tavaszán egy mainzi gyárból kikerültek az első sorozatgyártásban előállított modellek, egyáltalán nem volt biztos, hogy az új technika a tűzhelygyártók és a háziasszonyok tetszését is elnyeri.

Kerámialapos tűzhely

Napjainkban, 26 évvel az első kerámialapos tűzhely megjelenés után Németországban már minden ötödik háztartásban ilyen tűzhelyet használnak, az újonnan gyártott villany­tűzhelyeknek pedig mintegy 70%-a készül ezzel a technológiával. A tűzhelyek készülhetnek halogén-, gáz- vagy indukciós fűtőrendszerrel.

Az ergonómiai szempont­ból is ideális tűzhelyen két vagy több ember is dolgozhat, feltéve, hogy a köztük lévő magasságkülönbség nem haladja meg a 40 cm-t. Az ideális magasság meghatá­rozásakor a tervező azt veszi figyelembe, hogy ki áll leg­gyakrabban a tűzhely mellett, ha pedig a családból többen is szorgoskodnak a konyhában, a tűzhelyet a legalacsonyabb családtaghoz méretezik. (Erre elsősorban biztonsági okokból van szükség.)

Több főzőlap egymás mellé

Azokban a háztartásokban, ahol a konyhát gyakran hasz­nálják, a szakemberek több főzőlap egymás mellé történő beépítését javasolják, így min­den edényt könnyedén és biztonsággal érhetünk el. A gyártók egy része ma már komplett munkaaszta­lokat kínál, amelyekbe a kerámialapos tűzhely is be van építve. Természetesen a tűzhely egyedileg is meg vásárolható, és tetszőleges környezetbe beépíthető, így például a munkalapba süllyesztve akár az egyik sarokban is elhelyezhető. A sima, fugák nélkül beépített tűzhely előnye, hogy maga a tűzhely is használható munkafelületként, ha éppen nem főzünk rajta,

A hagyományos, négyzet-, vagy téglalap alakú tűzhelyek esetében a hátsó részen általá­ban olyan ételt főzzünk, amely nem igényel különösebb fel­ügyeletet, vagyis nem kell ál­landóan kevergetni, fűszerezni. A nagy és legtöbbször súlyos edényeket, mindig a főzőlap elülső részén helyezzük el. A jó áttekinthetőség érdekében célszerű egy világítótestet a tűzhely fölé helyezni.

Tűzhely és technik

Tűzhelyet különböző méretben vásárolhatunk: létezik 45, 60, 80 és 90 cm széles változatban is. A tűzhely általában színes bevonattal nemesacélból készül, főzőlapja pedig áttetsző kerámia. A spirál alakban elhelyezett fűtőszálak a bekapcsolás után azonnal teljes gőzzel funkcionálnak, így a főzési idő jelentősen lerövidül. A hő egyenletesen oszlik el az edény alján, és a tűzhely a hőfokszabályzó állítására azonnal reagál.

Költségek

Egy egyszerű tűzhely nemesacél lapokkal 30000 Ft-ba kerül, ez a típus azonban meg­lehetősen nehezen tisztít­ható. A kerámialapos tűz­helyek természetesen drá­gábbak, áruk 80000 Ft-nál kezdődik, ami a felsze­reltségtől függően változ­hat. Előnyük, hogy hasz­nálaton kívül munka­lapként is funkcionálnak.

A tűzhely érzékeli az edény méretét és elhelyezkedését, ezt az információt a készülék átalakítja, majd fény jelekkel informálja a használót arról, hogy mikor válik optimálissá az energiafelhasználás. A tűzhely a hő-leadási felületet az edény méretének megfelelően szabályozza, tehát ennek megfelelően melegíti fel a felületet. Ha a fazekat leemel­jük, a tűzhely automatikusan kikapcsol. Ha a tűzhely ezzel a technikával nincs felszerelve, akkor működésbe lép a szenzoros érzékelés. Számos modell esetében elegendő egyetlen ujjnyomás, és a tűzhely máris felmelegszik.

A mágneses érzékelő révén az étel szinte soha nem éghet le. A kerámialap alá beépített réztekercsek váltakozó áram­mal működnek, és mágneses térerő alakul ki. Ha a tűzhelyre olyan edényt helyezünk, amelyre a mágnes reagál, a tűzhely csak az edény alatt melegszik, a többi rész hideg marad, így az energia­felhasználás a minimálisra csökkenthető.

A megfelelő edények kiválasztása

Nemesacél

a nemesacélból készült edények alját általában egy jó hővezető képességű réteggel is bevonják, mivel maga a nemesacél meglehe­tősen gyenge hővezető. Ez a réteg az egyenletes hőelosztásról és a formatartósságról is gondoskodik.

Főzzünk energiatakarékosan

A fazék vagy a lábas méretét pontosan a főző­lap méretének megfelelően válasszuk meg! Csak egyenletes aljzatú, fedővel légmentesen zárható edényt használjunk! A fedőt főzés közben ne emeljük fel! Főzésnél bánjunk takarékosan a vízzel! Kis mennyiséghez ne használjunk nagy fazekat! A tűzhelyet még a főzés befejezése előtt kap­csoljuk ki, így a lehűlés közben leadott hőt is felhasználhatjuk!

A hosszú (40 percnél hosszabb) párolási időt igénylő ételek esetében használjunk kuktát! Víz forralásához használjunk merülőforralót!

Edény

Zománcos vasedény

Felülete sima és tömör, így a vas a korrózió és a kémiai anyagok károsító hatása ellen is védve van. Az edényt olyan zománc­réteg védi a korrózióval szem­ben, amely a hővezető­képességet nem rontja.

Alumínium

Hőelosztó képessége kiváló, formatartó és ütésálló.

Öntöttvas

Vastag falának köszönhetően jól megtartja és egyenletesen adja le a meleget.

Üveg

Az üveg rossz hőve­zető, ezért hosszabb főzési idővel, így nagyobb energia-felhasz­nálással kell számolnunk, mint a fémedények esetében. Sütésre azonban a hőálló üvegedény kiválóan alkalmas.

Kerámia és por­celán

Elsősorban sütéshez és tálaláshoz hasz­nálhatjuk.

Biztonság és higiénia, egyéni stílus és komfort, – ezeknek a kritériumoknak kell megfelelnie egy modern konyhának. A teljes komforthoz természetesen megfelelő világításra van szükség.

A jó megvilágítás hozzá­járul ahhoz, hogy a konyhában munkát végző komfortérzete a nap minden szakában folyamatos legyen. A munkaterületek megvilágítása legalább 500 lux erősséget kell, hogy elérjen. Ha az ablakot körbeépítjük a konyhabútorral, a mesterséges fényforrások elhelyezésénél a természetes fény kínálta adottságokat is figyelembe kell venni. Erre nyújt módot a sorban elhelyezett, több elemből álló világítás, illetve az ablakkal egy vonalban, a mennyezetről lelógatott lámpatest, vagy állítható lámpatestek.

Világítás

Mivel a konyhában a lám­pákat általában hosszú ideig üzemeltetjük, célszerű ener­giatakarékos, tompított fényű világítótesteket használni. Ezek a hosszú élettartamú, gazdaságos izzók kevesebb hőt sugároznak ki, ami a konyhá­ban különösen előnyös. Természetesen a hagyományos izzók és a halogénlámpák is megfelelőek. Az izzók fény­visszaverő hatását a színük is befolyásolja. A lámpákat általában jó fényvisszaverő tulajdonságokkal rendelkező áttetsző vagy semleges fehér színben készítik.

Három megvilágítási technika

Alapvetően három megvilágí­tási technikát különböztetünk meg: az alapvilágítást, a mun­kahely-orientált általános világítást, illetve a munkahelyre fókuszált világítást.

Az alapvilágítás a mozgás­tér egyenletes megvilágítását biztosítja. Ebben az esetben több alacsony- vagy közepes erősségű lámpa beszerelése javasolt, amelyek széles sávban, osztva adják a fényt. A világítótestek számát és elhelyezését minden esetben a konyha nagysága és alaprajza határozza meg. Fontos követelmény, hogy a munkalapokon általános világítás alkalmazása esetén se legyenek árnyékos részek.

Megfelelő megvilágításra a tároló szekrény­ben is szükség van

Megfelelő megvilágításra a tároló szekrény­ben is szükség van, hiszen senki sem szeret a sötétben kotorászni.

Az általános megvilá­gításnál jobb a fókuszált, és a munkahely-orientált megvilágítás, amelyeknek feladata az, hogy a mennye­zeten és a falon elhelyezett fényforrások jobban meg­világítsák a munkalapokat is, a felületet pedig még a felső faliszekrények sem árnyé­kolják le.

A konyhai pultot két lámpával világítot­ták meg

A munkalapot optimálisan világít­ják meg a körben futó fényforrások. A konyhai pultot két lámpával világítot­ták meg.

A munkalapokra fókuszált világítás azért fontos, mert mindnyájan tudjuk, hogy a házimunka „veszélyes üzem”. Az éles késsel való darabolás, a mosogatás, a vasalás, a különböző javítási- és konyhai barkácsmunkák mind-mind veszélyeket rejtenek magukban. Kiváló védelmet nyújtanak a felső faliszekrények alatti vezetősíneken egymás mellé helyezett lapos világítótestek.

Energiatakarékos halogén­lámpákat szintén egyre gyakrabban használnak a konyhákban, mivel esztétikai és funkcionális szempontból is ideálisak. A szerelésnél mindenképpen vegyük igénybe szakember segítségét, hiszen a csökkentett feszültséggel üzemelő fény­források esetében a 220V-ot 12V-ra kell transzformálni.

Az új konyhabútor beépítése előtt a padlóburkolatot kell kiválasztani és elkészíteni. Olyan burkolóanyagot kell vá­lasztani, ami kopásálló. Megfelel az igénybevételnek, amit a konyha használata jelent, és esztétikailag is kifogástalan.

A konyhabútorokhoz ha­sonlóan a burkolóanya­gok közül is nehéz választani. A csempeburkolat hívei a kerámia- vagy terméskőburkolatra szavaznak, amely könnyen tisztítható, és minden igényt kielégít. Rendelkezésre állnak továbbá a különféle műanyag- és linóleumburkolatok, amelyek szintén ellenállóak, és napja­inkban ismét egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Tekintsük tehát át a konyha burkolására alkalmas anyago­kat.

Kerámialapok

A konyhákban és a fürdőszo­bákban a csempe már régóta nélkülözhetetlen alapanyag. Jól alkalmazkodik a különböző hőhatásokhoz, ezért pad­lófűtés esetén az egyik legide­álisabb burkolóanyag. Esztétikai szempontból sem lehet kifogásunk, hiszen a szá­mos forma- és színválaszték nagyon sok variációs lehető­séget biztosít. A kész burkolat összhatását végső soron a bur­kolóelemek mérete és a lera­kás technikája határozza meg.

A márványmintás burkolóanyag matt és fényes változatban is kapható

A márványmintás burkolóanyag matt és fényes változatban is kapható

rugalmas bur­kolóanyagok

A rugalmas bur­kolóanyagok strapabíróak, könnyen tisztít­hatók és ápolhatok

Ha viszonylag kis alapterü­letre rakunk le nagyalakú csempét, nagyvonalú hatást érhetünk el, míg ugyanez a nagy teret optikailag lekicsi­nyíti. Ha nagyobb felületen különböző formájú lapokat kombinálunk, érdekes, szép mintákat alakíthatunk ki. A lapok minőségét az igénybevétel mértéke határozza meg.

Kombinált minta kétféle burkoló­anyagból

Kombinált minta kétféle burkoló­anyagból

Terméskő

A kő formatartó, vízhatlan, taszítja az oldószereket, jól ellenáll a nyomásnak és a kar­colásnak, jó hőtároló-képessége miatt pedig ideális burkoló anyag padlófűtés esetén. A felü­lete lehet érdes vagy csiszolt, esetleg fényezett. A hosszú életű terméskővel az összes helyiséget leburkolhatjuk: a nedves helyiségeket, a lép­csőházat vagy akár a kültéri helyiségeket is. A leggyakrab­ban használt terméskő-burko­latok a következők:

  • Solnhofeni mészkő: tömör szerkezetű, zárt mészkőlap.
  • Kemény mésztufa (travertino): porózus, mégis masszív.
  • Jura: tömör mészkő, fagyálló.
  • Dolomit: a jurához hasonló, de keményebb mészkő.
  • Márvány: vastag, kristályos mészkő.
  • Kvarcit: üledékes kőzet, jó fagytűrő.
  • Pala: tömör, üledékes vul­kanikus kőzet.
  • Gránit: nagyon kemény és masszív vulkanikus kőzet.

Betonlap

Mesterségesen előállított bur­kolóanyag, 1-7 cm átmérőjű zúzott terméskőből áll, amit fehér, szürke vagy színezett ce­menttel kevernek össze. A ter­méskövek közül a kemény mésztufát, a kvarcot, a bazaltot, a jurát és a márványt használják fel hozzá. Elsősorban a konyha, a kamra, a vizesblokkok, a lép­csőház és a bejárati részek burkolására használják, néha a lakótérben is alkalmazzák.

Rugalmas burkolóanyagok

Az elasztikus burkolóanyago­kat a zárt, sima, egységes vagy mintás felület jellemzi. Leggyakrabbak a PVC-, a gumi-és a linóleumburkolat. A gumiburkolatot szintetikus kaucsukból készítik, jellemzőit és szerkezetét tekintve hason­lít a természetes kaucsukra. A csúszásveszély minimalizálása érdekében a felületet gyakran bordázzák.

Ezek a burkolóanyagok strapabírók, könnyen tisztítha­tók és ápolhatok. A rugalmas burkolóanyagoknak az össze­tételtől, a kötőanyag fajtájától, a felületkezeléstől, a színezés­től és a mintától függően sok­féle fajtája létezik. Ha a rugal­mas burkolóanyagok közül választunk, ügyeljünk arra, hogy többrétegű burkolat ese­tén a védőréteg elég vastag és kopásálló legyen. A minőséget, a terhelhető­séget, a színezést, a formát és az ápolási tulajdonságokat figyelembe véve a PVC és a linóleum között nincs nagy különbség.

Amikor e sorok írója a saját konyháját három évvel ezelőtt felújította, úgy tűnt, rátalált álmai konyhájára. Ma, három év elteltével már jól tudja, hogy a munkalapokon nem lett volna szabad spórolnia. Lássuk, mi történt, és mit tanulhatunk ebből a példából.

Munkalapok

Három évvel ezelőtt vá­sároltam egy közepes árfekvésű, márkás konyhabútort. Az egyik kony­habútorgyártó modelljébe szerettem bele a szakvásáron, és megörültem, amikor egy üzletben felfedeztem ugyanazt a modellt, ráadásul számomra elérhető áron. A magas fényű, fehér betéteket alumínium keretbe helyezték, a fogantyúk pedig krómozottak voltak. A nemesacél háttérrel, a szag­elszívóval, valamint a márvány­lapos asztalkámmal és fából készült székeimmel együtt igazi álomkonyhának tűnt.

Még ma, három év eltelté­vel is tetszene, ha nem látnám a munkalap hibáit. A bal olda­lon, ahol a férjem esténként a vörösboros palackot kinyitja, halványrózsaszín foltok éktelenkednek. A mosogató és a tűzhely közötti munkalapon sárga foltok vannak. Természetesen reklamáltam, sajnos, sikertelenül, vagyis túl későn.

Azért ne gondolják, hogy a konyhám piszkosnak vagy elhanyagoltnak tűnik! A tisztító- és súrolószerek, a türelem és az idő megteszi hatását, a foltok elhalványulnak, … aztán egy újabb helyen ismét előtűnnek. A mosogatógép feletti munkalap felhullámosodott, ami akkor vehető észre, ha az asztalnál ülünk.

Mindenképpen új munka­lapokra van szükség. Ezúttal azonban nem fogok kizárólag .a a modell szépsége és a pénztárcám szűkössége I alapján dönteni. Szakszerű döntést hozok, amiben az anyag minősége és használhatósága éppen olyan súllyal esik latba, mint az esztétikum.

Szem előtt a munkalap

Mutatós konyhabútor itt, bá­mulatos konyhai technika ott. Első pillantásunk egyike mégis mindig a munkalapra esik, amit a felső szekrényben elhe­lyezett, süllyesztett világító­testek csak tovább hang­súlyoznak. Az esztétikai szempontok ezért továbbra is nagyon fontosak, hiszen a jól megválasztott munkalap meghatározza konyhánk alaphangulatát. A fehér csempék modern és mégis különleges hangulatot teremtenek a személyes beszélgetésekhez. Ha megfelelően választjuk ki a színeket, formákat és anyagokat, még egy rusztikus hangulatú konyhában is létjogosultsága lehet a csempének, ami őseink beépített tűzhelyét is felidézheti.

A munkalapok és a háttérfelü­let világos színű juharból készült

A munkalapok és a háttérfelü­let világos színű juharból készült, amely finom kont­rasztot alkot a karakteres, natúr terrakottával.

A fa, illetve a fa-dekorral felszerelt műanyag használata ismét előtérbe került. íme két, árban meglehetősen eltérő megoldás. Az egyik modell­jének alaphangulatát a természetes terrakotta adja, a munkalapok pedig világos színű juharból készültek. A másik modell konyhájában az előtérben elhelyezett élénk kék bútorok jól harmonizálnak a természetes barnával. Hangsúlyosabb a fa tónusa, mivel a szekrénybetétek és a munkalapok is ugyanolyan színű és minőségű anyagból készültek. A túlságosan steril hatású fehér, vagy a hideg nemesacél bútoroknak a fa kiváló kiegészítője. Megjelenésében modern, ugyanakkor otthonos konyhát eredményez.

A napjainkban használt legkorszerűbb anyagok egyike a corian, egy matt felületű műanyag, amely optikailag tágítja a teret, és nyugodt, kiegyensúlyozott atmoszférát teremt. A jobb alsó képen látható modell az átlósan erezett erdei fenyőt kombinálja a bézs színű coriannal, illetve a magas fényű szürke és kék felületeket a gránitra emlékeztető, szürke coriannal. A nemes márvány és gránit minden konyha értékét emeli.

optimális berendezésű konyha

Ez az optimális berendezésű konyha a mun­kalapok és az ajtólapok színét variálja. A süllyesztett főzőlap lehetővé teszi, hogy fő­zés közben a hátsó edényeket is könnyedén szem előtt tudjuk tartani.

A lakberendezési magazi­nokban számomra mindig feltűnik, hogy a belsőépítészek milyen különös gonddal és találékonysággal bánnak a munkalapokkal. A kis fülkéket teljesen beborítják, a mosogató és a tűzhely mögötti falat félkör vagy háromszög alakú borítással védik, a felső faliszekrények közé pedig a munkalap anyagából polcrendszert iktatnak be.

A gránitszerke­zetű corian jól kijelöli a mun­kafelületeket

A gránitszerke­zetű corian jól kijelöli a mun­kafelületeket. Ez az anyag kiválóan ellen­áll az igénybe­vételnek.

Nekem a fa, a corian és a nemesacél ízléses kombi­nációja tetszik: nemesacél a főzőrészeknél, fa munkalap az előkészítő részeken, és corian borítás a tökéletesen beépített mosogatónál. Mindehhez az én konyhám túlságosan kicsi, ezért zsúfolt hatást keltene. Egy tágas térben azonban, ahol esetleg egy középen elhelyezett munkaasztal is elfér, izgalmas és eredeti ötleteket valósíthatunk meg.

A munkalap és funkciója

Főzés, mosogatás, aprítás, hámozás, húsdarálás, gyúrás, sodrás, tárolás, a hulladék elhelyezése — ezeket a műveleteket a konyhában, a munkalapon nap mint nap elvégezzük, ami elég ok arra, hogy néhány szót ejtsünk a szerepükről is.

Rendezőelvként vegyük figyelembe a négy alapvető munkafolyamatot, amelyek a következők: előkészületek, előkészítés, főzés és mosogatás. A munkalap anyagának és ma­gasságának meg kell felelnie az igényeknek. A legújabb ergonómiai eredmények alapján az ideális magasság 90-95 cm, szemben a korábban elfogadott 86 centiméterrel. Az átlagosan 18 cm mélységű mosogató indokolttá teszi a munkalap kb. 5 cm-el való megemelését. A fáradságos munkákhoz, mint például a torta­díszítéshez, a hús panírozásához vagy a hal filézéséhez általában kb. 10 cm-el magasabb munkalapra van szükség, míg a főzéshez az átlagnál 10 cm-el alacsonyabb munkalap az ideális. így job­ban rálátunk a tűzhely hátsó részén elhelyezett edényekre.

Nagyon praktikus meg­oldásnak tartom a tűzhely mellé, a munkalapba épített fémbetéteket, továbbá az alsó szekrényben elhelyezett szemeteszsák-tartó konténert vagy a munkalapba tolható, illetve abból kiforgatható vágódeszkát.

Konyhai munkalap

A saját konyhámban a mosogató és a tűzhely utólag van beépítve a munkalapba, így az illesztési pontokat csak nagyon fáradságos munkával tudom megtisztítani. Ha a konyhát most alakítanám át, ragaszkodnék a süllyesztett mosogatóhoz és a gyárilag beépített tűzhelyhez. Ennek az eljárásnak nagy előnye, hogy a bútor a szállítás közben sem sérülhet meg.

A napi tisztítás szempont­jából nagyon fontos, hogy a munkalap minél nagyobb részét egyben készítsék el, továbbá, hogy a munkalapot és az alsó szekrényeket a leg­inkább károsító nedvesség elleni megfelelő védelemmel ellássák. A fali illesztést a kü­lönböző szigetelőprofilok te­szik tökéletessé, amelyek egy­úttal a fal egyenetlenségeit is kiküszöbölik. A tapasztalt szakember a bútort eleve úgy építi be, hogy a lapok befelé kissé lejtsenek, ez az eljárás ugyanis megakadályozza, hogy a víz a földre csepegjen. A szegélyek megfelelő kikép­zése is védelmet nyújthat.

Számomra a beépített, mozgatható elemekből álló mosogató a legszimpatikusabb, mivel optimális helykihaszná­lást tesz lehetővé. A tolható-mozgatható vágódeszkán salátát, zöldségféléket és gyümölcsöket apríthatunk fel vagy tárolhatunk, és tolhatunk a mosogatótól az előkészítő pultig. Ez a megoldás egyúttal megnöveli a rendelkezésre álló munkafelület nagyságát is, hiszen a mosogatót is munkalappá alakítja.

A munkalapot többféle alapanyagból is készíthetjük. Az esztétikum és a használhatóság szempontjain túl fontos az ár és a tartósság. A leggyakrabban használt anyag a műanyag, a terméskő és a corian, ezt követi a nemes­acél és a fa. Ez utóbbi két alapanyag egyre közkedvel­tebbé válik.

Az árkülönbségek meglehetősen nagyok

Egy 60 cm széles, lekerekített szegélyű műanyag lap folyó­métere 2-3000 Ft. Az elülső szegélyre felvitt enyvezett faborítás 800 Ft-tal növeli a költségeket. A corian ára átlagosan 14000Ft, míg a gránit — minőségtől függően — 30000 Ft felett kezdődik. Jelenleg a legdrágább alapanyag a lávalap, amelynek ára 50 000 Ft felett van.

A műanyag munkalapok tulajdonképpen préselt lemezből állnak, amelynek rétegeit műgyantával ragasztják össze, végül egy dekorációs réteggel vonják be, amely az anyag védelméről is gondoskodik. A lapot szorító­lapokkal vízhatlanná préselik, a széleket pedig lekerekítik. A felületkezelés véd a karcolásoktól. A világos felületen a karcolások sokkal kevésbé szembetűnőek, mint egy sötét tónusú munkalap esetében.

Furnérlapok

A masszív vagy préselt furnérlapokat szigetelő enyv vei kezelik, végül speciális olajjal vagy alapozó lakkal kenik be. Nagyon ellenálló anyag a corian, amely természetes ásványokból és akrilátból áll, gyakorlatilag elnyűhetetlen és könnyen ápolható. A homogén anyagból a mélyebb karcolásokat csiszolópapírral távolíthatjuk el. A mosogató beépítését és a falcsatlakozásokat fugák nélkül alakítják ki. A tömör felület taszítja a szennyeződé­seket, a házimunka közben keletkező színezőanyagokat, a savakat és az alkoholt.

A savakkal és más vegyi anyagokkal szemben a ne­mesacél kevésbé ellenálló. A karcolás és az „ujjlenyo­mat” nem hagy rajta nyomot, általában cseppmentes felülettel készítik. A terméskő mellett nem csak az értéke szól. Jól ellenáll a karcolásnak és a hőhatásnak, de ami talán a legfontosabb, nem érzékeny a nedvességre. A márvánnyal ellentétben nem károsítják a savak és a festékanyagok.

Nedvesség okozta károk

Térjünk vissza néhány gon­dolat erejéig a nedvesség okozta károkhoz. Nagyon fontos, hogy a fali csatlakozá­sok, valamint a mosogató és a tűzhely beépítése során kiala­kított fugázás mindenképpen vízhatlan legyen. Jól véd a nedvességgel szemben, ha a munkalapok hátlapját vízhatlan réteggel vonjuk be.

Ha egy pillantást vetünk a manapság divatos konyhákba, könnyen megállapíthatjuk, hogy ismét hódít a fa. Előnyben részesítik a világos árnyalatú fából vagy fautánzatból készített borítást. Ebben a fejezetben bemutatjuk a leggyakrabban használt, napjainkban divatos fafajiakat, és azt, hogy milyen könnyen ápolható és tartható tisztán a fa még a konyhában is.

Konhya fa szekrényekkel

Vezetnek a szőkék, szoro­san nyomukban a vörö­sek – így foglalhatnánk össze a legfrappánsabban nap­jaink divatirányzatát a konyha­bútorok terén. Komolyabbra fordítva a szót, a megrendelők egyértelműen előnyben része­sítik a világos árnyalatokat, akár fáról, akár préselt lemez­ről vagy fautánzatról van szó, A faanyag szinte minden stí­lushoz illik a klasszikustól a rusztikuson át egészen a mo­dernig. Kiválóan kombinál­ható üveggel, nemesacéllal vagy kővel. A divatos, konyhá­ban használt fafajták a követ­kezők: juhar, nyír, bükk, tölgy, kőris, éger, cseresznye és dió. A következőkben röviden bemutatjuk jellemzőiket.

Juharfa

Juharfa szekrények

A lombhullató fák közé tartozik, három fajtája ismert: a hegyi vagy fürtös, a korai és a mezei juhar. A finom pórusú, világos árnyalatú fát könnyű polírozni, pácolni vagy festeni. A lakkozott felületkeze­lés sem okoz problémát. A vi­lágos fa elegáns hatást kelt.

Nyírfa

Ez a lombhullató fafajra egész Európában és Oroszországban honos. Könnyen kezelhető, fehéríthető és polírozható. Ez a színében a világos fehértől az aranysár­gáig terjedő fafajta nagyon szívós és jól terhelhető. Ugyanakkor könnyen hajlít­ható és rugalmas. A nyírfát átlagon felüli kecsessége miatt a bútorgyártásban furnér préselt vagy bútorlapok készítésének fedőlemezeként használják.

Körtefa

Egész Európában előfordul. Ez a viszonylag ke­mény, lomb hullató fa jól kezelhető és alakítható. Leggyak­rabban furnérozáshoz, ritkáb­ban esztergályos munkákhoz használják.

Bükk

A bükk is a lombhullatók közé tartozik. Nyu­gat- és Közép-Európában for­dul elő, gőzölve jól megmun­kálható. Az eredetileg világos színű fafajta gőzölés során kapja meg meleg, egyenlete­sen vörös vagy vörösesbarna színét. Tömör szerkezetének köszönhetően nagyon strapa­bíró. Elsősorban mindennapi használatra szánt bútorokat készítenek belőle.

Tiszafa

Ez a fafajta erede­tileg egész Európában őshonos, napjainkban azonban elég rit­kán fordul elő. Tömör szerke­zetű, de mégis finom fafajta, nagyon kemény és súlyos, szívós, rugalmas és tartós. Jellemző rá a fakéreg alatti sárgásfehér erezet, illetve a sö­tétebb, mélyebb réteg, amely­nek színe a mély vörösesbar­nától a feketéig változhat.

Tölgyfa

A világos, esetleg közepesen vagy teljesen sötét színű hagyományos tölgyfa reneszánszát éli a konyhákban. Ez a sárgásbarna, lombhullató fafajta a mérsékelt és a meleg égövön fordul elő. Kemény­sége, strapabírósága, rugalmas­sága, hajlékonysága és száraz, illetve nedves időben is rend­kívüli tartóssága miatt köz­kedvelt fafaj ta az építőiparban, a bútorgyártás területén tömörfa, vagy furnér formában. Színe a bézstől a mézsárgáig változó.

Égerfa

Égerfa

Ezt a fafaj tát a könnyedség és a puhaság jellemzi. Egész Közép-Euró­pában honos. A tömör, sima szerkezetű fa könnyen meg­munkálható, jól pácolható és festhető. Az égerfa kevéssé rugalmas, ezért száradáskor repedések keletkezhetnek a felületén. Ennek ellenére egyre gyakrabban használjak a bútoriparban. Szíjácsa fehér vagy sárgás, a közepe világos­vörös, arany vörös vagy aranybarna színű.

Kőris

Ez a lombhullató fafajta Európában, Ameriká­ban és Japánban fordul elő. A tölgyhöz és a bükkhöz hasonlóan a kőris is a súlyos fafajták közé tartozik. A kemény, szívós, ám ennek ellenére jól formálható és rugalmas fa gőzölés közben kiválóan alakítható, furnér borítólap vagy bútorlemez készíthető belőle. Erezete széles, színe lehet sárgásvörös vagy egészen sötétbarna is. Elsősorban a bútorgyártásban használják tömör faként vagy furnérlemez borításaként.

Lucfenyő

Tűlevelű fafajta, könnyű, puha, ezért könnyen megmunkálható. Jól pácolható és festhető. Felülete enyhén csillogó, színe fehér, sárga vagy vöröses árnyalatú. Erőteljes gyantaillata van.

Erdei fenyő

A tűlevelűek családjába tartozik, előfordul Közép-, Észak- és Északkelet-Európában is. Könnyű, köze­pesen kemény, a lucfenyőnél nehezebb. Szélesen erezett, színe a fehér és a vörösesbarna között változik. Szívesen készítenek belőle beltéri bútorokat.

Cseresznyefa

Ez a fafajta Európából származik. Lomb­hullató, közepesen nehéz, fino­man erezett, csillogó fafajta. Kemény és tartós, könnyen pácolható és csiszolható. Hasonlít a juharfára. Színei a vörösesfehér, a vörösessárga és a vörösesbarna.

Diófa

Diófa

Tömör, finoman erezett lombhullató fafajta, amely Európából, Kis-Ázsiából és Amerikából származik. A származási helytől függően a diófa színe más és más lehet. A Kis-Ázsiából származó pél­dányok szürkésbarnák, míg az európai fajták csokoládébarna színűek. Az amerikából szár­mazók lilásbarnák. A diófa­furnért minőségi bútorok készítésénél használják.

Vörös juhar

Vörös juhar

A gyorsan növő vörös juhar Alaszka és a Sierra Nevada között honos. Jellemzője a meleg vöröses színárnyalat és a finom erezet. Egyenletes, finoman porózus szerkezete miatt rendkívül sta­bil, jól kezelhető és alakítható.

Vörös bükk

Nagyon el­terjedt fajta, Magyarországon, Németországban, Dániában, Franciaországban, Angliában, Írországban, Norvégiában és Szicíliában is előfordul. A leg­súlyosabb európai lombhullató fák közé tartozik. Kemény, ütés- és nyomásálló, jól megmunkálható, impregnál­ható, pácolható, csiszolható, gőzölve pedig könnyen formálható. Színe sárgásvörös, idővel azonban vörösesbarna lesz.

Tikfa

A tikfa hazája Jáva, Indonézia, Sziám, India és Vietnam. Ezt a tartós, ellen­álló fafaj tát a legritkább eset­ben támadják meg a kártevők, rovarok és gombák. Felületén sötétebb foltok és csíkok fordulnak elő.

A megfelelő felületkezelés a konyhabútort nem csak a szennyeződésekkel és a fizikai és kémiai igénybevétellel szemben teszi ellenállóvá, hanem esztétikai megjelené­sén is javít. A különböző eljárások, például a lakkozás, pácolás, kefélés, törölgetés, a meszezés vagy az antikolás kihangsúlyozza és elegánsabbá teszi a fa erezetét. De arra is alkalmas, hogy a fát a legújabb divatirányzatnak megfelelővé varázsoljuk.

Ötletek az ápoláshoz

Az agresszív hatású tisztítószerek és a karcolásokat okozó súrolószerek a konyhai fa-, műanyag vagy lakkozott felületeken maradandó károsodásokat okozhatnak. A szennyeződéseket enyhén nedves szarvasbőr ruhával törölgessük le, majd a felü­letet száraz ruhával töröljük át. A makacs szennyeződéseket víz és spiritusz 1:1 arányú keverékével távolíthatjuk el.

A bú­torszaküzletekben szívesen adnak tanácsot, hogy mivel cél­szerű a bútort tisztítani. Néhány szaküzlet az értékesítés után is kínál szolgáltatásokat: ilyen például a bútor évenkénti kar­bantartása és tisztítása, a sarokvasak és a zárak utánigazítása. Ha szükséges, a zárakat kicserélik, a használat által okozott sérüléseket (a garanciális időn belül díjmentesen) kijavítják.

A konyhabútornak sokkal ellenállóbbnak kell lennie, mint például egy nappaliban elhe­lyezett szekrénysornak, ezért nagyon fontos, hogy a konyha­bútor felülete ellenálló legyen a karcolással és ütésekkel szem­ben, és megakadályozza, hogy a konyhai gőz és a zsiradék a fa erezete közé szivárogjon. További fontos szempont, hogy a felület könnyen tisztítható legyen. Az egyik lehetőség a lakkozás. A felhasznált lakk típusa, illetve a felhordott lakkrétegek száma alapvetően befolyásolja a konyhabútor megjelenését.

E modell különlegessége a domború ajtókban rejlik

E modell különlegessége a domború ajtókban rejlik. A matt, konyak­színű éger­pálcákat enyvvel illesztették össze.

Lakk

A lakkréteg kihangsúlyozhatja és elzárhatja a fa pórusait. A lakk lehet matt vagy magas fényű, színes vagy színtelen. A konyhabútorokhoz általában poliuretán alapú lakkot hasz­nálnak, mivel ez a felület könnyen tisz­títható és tartós. A hi­bák azonban csak ne­hezen tüntethetők el. A fa eredeti karakterét legjobban a viaszolt vagy olajjal kezelt felület tartja meg, ennek további előnye, hogy kiemeli a fa erezetét is. Hátránya, hogy az ezzel az eljárással kezelt felület kevésbé ellenálló a szennyeződésekkel szemben. Mivel azonban sok fogyasztó fektet hangsúlyt a környezet­védelemre is, egyre inkább elterjed a környezetbarát, oldószert nem tartalmazó, ún. biolakk, valamint a természetes viasz és a természetes olaj.

Melyik konyhát válasszuk? Bár a külső megjelenés nagyon fontos, de hogy a konyha mennyire felel majd meg igényeinknek és elvárásainknak, az a mindennapi használat során fog kiderülni. Nyissuk hát ki a szekrényajtókat, és pillantsunk be a szekrényekbe!

Szekrények

Fontos, hogy konyhánk berendezésében örömünket leljük. A gyártók szívesen mutatják be, mi min­dent kínál termékük a tech­nika terén; nézzünk tehát a szekrényajtók mögé! Ez a je­lenet később otthon is szám­talanszor megismétlődik majd. Az eladó szívesen játssza ki ezt az utolsó „ütőkártyáját”, hi­szen mindaz elénk tárul, ami eddig rejtve maradt. Ha a bútor és az egyéb berendezési tárgyak kiválasztásánál való­ban jól döntöttünk, örömünk tartóssá válik. Az új konyhának azonban nem csak szemre kell kifogástalannak lennie, hanem komfortos használatot kell biztosítania. Általában nem kíméljük konyhánkat, és számos igényünknek kell megfelelnie.

Ezzel a gyártók és a szállítók is tisztában vannak. A vasalásokat hosszú ideig tesztelik, a szekrényajtókat átlagosan százezer alkalommal nyitják ki és csukják be, ami gyakorlatilag 20 éven át napi 14 nyitásnak és zárásnak felel meg.

Az eredmény igazán csak a használat során érzékelhető. A konyhaajtók automatikusan, gyakorlatilag zaj nélkül zárnak vissza, és gyakran 90 foknál nagyobb szögben is nyithatók. Ez a nagyobb nyitási szög több mozgásteret biztosít a konyhában. A felső szekrények hátsó sarka és a fej feletti részek is könnyebben elérhetők.

Nagyon helytaka­rékos a forgatható sarokelem

Nagyon helytaka­rékos a forgatható sarokelem, amely­ben a hagyomá­nyos kialakítású szekrénynél több fazék, serpenyő és egyéb edény tárol­ható. Egy mozdu­lat, és máris megtekinthet) ük a kör alakú tároló polcok tartalmát.

Kényelmes használat

Kényelmes használat: a fiók kinyílik, és máris betekintést nyerhetünk a konyhai segédeszközök világába.

Tároló helyekből egy konyhában soha sem elég

Tároló helyekből egy konyhában soha sem elég. Ennél a modellnél még az evőesz­köztároló-fiókot is felosztották, így az alsó fiókokba egyéb eszközöket is elhelyezhetünk.

A mai modellek nagy részét fém sarokvasakkal látják el, így a szerelés nem okoz prob­lémát. A beépített frontelemek jelentőségét a konyha építése­kor, költözködéskor, felújítás során, de leginkább a tavaszi nagytakarítás alkalmából fog­juk igazán értékelni. Hiszen ezek az elemek egy mozdu­lattal le-, majd visszaakaszt­hatok. Az ajtókat és a nehezen elérhető belső éleket szintén könnyedén tisztíthatjuk.

Amennyiben a fronteleme­ket nyitva szeretnénk hagyni, a gyártók egy része erre is kínál lehetőséget. Gyártanak tolóajtós modelleket is, ame­lyeknél az ajtó oldalra tolá­sával a szekrény teljesen nyitottá alakítható. Fárasztó hajlongás a konyhai munka közben? Ennek mindörökre vége! Mióta a Modern Konyháért Munkaközösség (Arbeitsgemeinschaft für die moderne Küche) Mann­heimben közzétette ergo­nómiai tanulmányát az egészségkímélő munka érde­kében, a fizikai adottságaink­hoz jobban alkalmazkodó fiókok és bútorok egyre na­gyobb teret nyernek. A kihúz­ható frontelemek a fiókok elvén működnek, a mozgat­ható belső elemek pedig az ajtó kinyitása után válnak hozzáférhetővé.

A szakemberek a hátunkat kímélő kihúzási technikákra szavaznak. Aki hallgat rájuk, már a konyhastúdióban észreveszi a különbséget: az elemek könnyedén mozgathatók még a fél mázsát elérő terhelés esetén is. A kihúzható elemek évek múlva sem vetemednek meg, deformálódnak el, amiről a sínbe helyezett görgők, hengerek vagy kerekek gondoskodnak. E technika előnyeit nemcsak látni, de a használat során érezni is fogjuk. A fedett beépítés az alkatrészeket megóvja a szennyeződésektől.

Ideális megoldás az auto­mata behúzási technika, amit több gyártó már alapfelszere­lésként biztosít. Ez a mechanika a fiókot behúzza és óv a sérülésekkel szemben. A ki­húzott elemek természetesen az igény szerinti pozícióban, kihúzva rögzíthetők is, egy kisebb lökéssel azonban kimozdulnak helyzetükből, és végállásban rögzítődnek.

Tartók megosztása

Hogy mozgatás közben a fiókok tartalma ne keveredjen össze, a tárolók beosztását optimalizálták. Az evőeszköztartó-fiók a kétszintes megoldásának köszönhetően egymás fölött mozgatható, így tartalma jobban áttekinthető. A kihúzható fiókokban tartó-rudakat helyezhetünk el, ame­lyek biztosan tartják a fazeka­kat és az üvegeket.

Tányérok a fiók­ban? Ez is lehet­séges

Tányérok a fiók­ban? Ez is lehet­séges a lyukacsos aljzatú fiók és a tetszés szerint elhelyezhető fa rudak segítségével.

Egyetlen korszerű konyhá­ból sem hiányozhatnak a teljes hosszukban kihúzható elemek, így a fiókok és rekeszek tartal­ma még jobban és könnyeb­ben hozzáférhető. A speciális vasalás lehetővé teszi, hogy a fiók vagy rekesz teljes tartalmát 100%-os bizton­sággal elérhessük. Ezt a kor­szerű megoldást szívesen alkalmazzák a leggyakrabban használt evőeszközök, fazekak és serpenyők tárolására ki­alakított elemeknél. Használat közben komfortérzetünket a különböző nemes anyagok felhasználása növeli.

Reggelire nincs jobb, mint egy friss pirítós és egy pohár narancslé

Reggelire nincs jobb, mint egy friss pirítós és egy pohár narancslé. Ha a gyümölcsprés és a kenyérpirító elhelyezése megfelelő, a reggeli készítése öröm.

Az alsó szekrények kialakí­tásánál a gyártók számos új megoldást kínálnak ügyfeleik­nek. Természetesen nem hi­ányozhat a környezetvédelmi követelményeknek megfelelő szelektív hulladékkezelést biztosító rendszer sem, amely elölről vagy felülről tölthető változatban is kapható. A többi, speciális elem is figyelemre méltó, mint pél­dául a konyhai gépek, illetve berendezések elrejtése, a kenyérvágáshoz, az üvegek tárolásához kihúzható keskeny fiók, a konyharuhatartó vagy akár a vasalódeszka. A konyhai követelményeknek tökéletesen megfelelő sarokszekrényekkel vége az ujjak örökös becsípésének és a mérgelődésnek. A kifordítható alsó szekrények önműködően zárnak, belső kialakításuk pedig komfortos.

A teljes hosszában kihúzható fiók segítségével

A teljes hosszában kihúzható fiók segítségével min­den könnyedén elérhető. Ha a fi­ókot megfelelően osztjuk be, a re­keszekben lisztet, sót és egyéb alapanyagokat is tárolhatunk.

A nagyobb hétvégi bevásár­láshoz általában egy magas szekrény befogadóképességére van szükségünk. Ahhoz, hogy mindent gyorsan elrendez­zünk, és az később is áttekint­hető legyen, némi szervezési készségre van szükségünk. A jó konyha akár ezt is tudja.

Technikailag legjobban a klasszikus megoldású, sorozat­ban gyártott, modern szekrények vannak felszerelve. A kihúzható és kifordítható elemek megoldják a tárolás és az áttekinthetőség problémá­ját, mivel tökéletes látást és kényelmes hozzáférést bizto­sítanak, így a szekrények teljesen kihasználhatók.

Ideálisak a keskeny, gyakran mindössze 30-40 cm széles ún. patikaszekrények. A kezel­hetőségüket tekintve hason­lóan komfortosak, mint a teljes hosszukban kihúzható elemek, e típusnál jobbról és balról is benyúlhatunk, benézhetünk a szekrénybe. Nyitáskor a szekrény teljes tartalmát kihúzhatjuk az ajtó­val együtt. A speciális, stabil síneken csúszó megoldás lehetővé teszi, hogy a teljesen megrakott, nehéz szekrényt is könnyedén mozgassuk. Még kényelmesebb a motorikus megoldás, amelynél elég egyetlen lépés a rejtett lábpedálra, és máris kitárul a kincseskamra.

Saját otthonunk megteremtése érdekében minden erőnket latba kell vetnünk. Ezért a tervezőmérnök asztalán megszülető rajzoknak nem csak szépeknek kell lenniük, hanem alkalmazkodniuk kell a helyiség nagyságához és egy adott család életformájához is. A követelmény minden esetben a használhatóság.

Mai tapasztalataimmal valószínűleg sok mindenben másképp döntöttem volna — ez a kijelentés leggyakrabban a konyha kialakításával kapcsolatban hangzik el. Ezért ehhez a feladathoz szakembert kell igénybe vennünk, mert az építészmérnök nem lakberendező.

Nyitott konyhaNyitott konyha

A tervezési szakaszban sokféle szempontot juttat­hatunk érvényre, ennek elle­nére a konyhára többnyire utoljára gondolunk. Éppen ezért jól jegyezzük meg a konyha kialakításánál fontos, hogy a terveket időben készíttessük el.

Először is tisztázzuk a következőket:

  • A konyhát csak egyszerű kiszolgáló helyiségnek szánjuk, avagy elvárjuk, hogy étkező is legyen.
  • Csak a főzőedényeket akarjuk a konyhában tárolni, vagy az értékesebb porcelánokat és poharakat is?
  • Akarunk-e étkezősarkot, esetleg egy kisebb átadópultot vagy reggeliző asztalt?
  • Akarjuk-e a konyhát élelmiszerek és háztartási eszközök tárolására egyaránt használni?
  • Az étkezőrésszel egy légtérben szeretnénk-e kialakítani a konyhát?
  • A konyha berendezését a fal mellé szeretnénk elhe­lyezni, vagy szóba jöhetnek egyedi megoldások is?
  • Fel akarjuk-e a konyhát osztani főző-, előkészítő-, illetve tárolóterekre?
  • A falakat csempézzük, vagy más burkolóelemmel látjuk el?
  • Akarunk-e páraelszívót, amelynek csövét a szabadba vezetjük?
  • Zárt szekrényeket, üvegajtós részeket, vagy nyitott polcokat akarunk a helyiségben?

Ha a tervezőt időben felkeressük, a helyiségek elosztását még megváltoz­tathatjuk, a konyhánknak nagyobb teret biztosíthatunk, és a típushibák szintén elkerülhetők. Elég magas-e az ablakpárkány ahhoz, hogy munkaasztalokat alakíthassunk ki alatta? Jó helyre terveztük-e az ablakot vagy az ajtót?

A konyha elhelyezése a házon belül

Ha már tisztáztuk az igényeinket, a konyhai szakember azonnal észreveszi, hogy az átlagosnál határozottabb megbízóval van dolga, így mindent gyorsabban és hatékonyabban tervezhetünk meg. Az új ház építői előtt gyakorlatilag minden lehetőség nyitva áll — egyetlen korlátot az építtető pénztárcája jelenthet.

Nehezebb dolga van annak, aki régi épületet újít fel, hiszen meglévő adottságokból kell kiindulnia. Egy régi konyha felújítása és modernizálása majdnem annyiba kerül, mint egy új konyha kialakítása. Hol helyezzük el a konyhát? Ha ezt a helyiséget egyben a család kedvenc tartózkodási helyének is szánjuk, kár volna az északi oldalra helyezni? Az utcára néző ablak jól bevált, így játszadozó gyermekeinket is szemmel tarthatjuk.

Képzeljük el, hogy tömött autóval érkezünk meg a bevásárlásból! Milyen jó, ha a garázsból vagy az udvarról közvetlenül juthatunk be a konyhába vagy az éléskamrába.

Konyha

A képen látható pult mészho­moktéglából készült, munka­asztalként és tárolóhelyként funkcionál.

Tervezés számítógép segítségével

A jó szakemberek ma már nem csak alaprajzokat készítenek, hanem számítógép segítségével háromdimenziós képeket is előállítanak. A konyha élettel teli tér lesz, így könnyebben elképzel­hetjük, milyen lesz a valóságban. A számítógépes formatervezés lehetővé teszi, hogy többféle változatot hasonlítsunk össze.

Mindez természetesen nem olcsó mulatság, hiszen a tervező sok időt tölt a megrendelőkkel, amit megrendelés esetén a végső árba beszámítanak. Az építkezők közül egyre többen döntenek a nyitott terű — amerikai típusú — konyha kialakítása mellett.

Azt azonban senki sem szereti, ha miközben az étkezőasztal mellett ül, egy edényhalmok­kal tarkított konyha látványa tárul elé. Egy jó terv alapján könnyen elválasztható a munkatér egy üvegvitrin, vagy egy reggeliző pult segítségével. Ezek az elemek lezárják az étkező teret, egyben eltakarják a hátsó főző- és mosogatóteret. A kellemetlen konyhai illatokkal szemben pedig a hatékony és zajtalanul működő páraelszívó berendezések nyújtanak védelmet.

Elrendezés

A következő kérdés: hogyan helyezzük el a berendezési tárgyakat a konyhában? Ha az adottságok lehetővé teszik, valószínűleg a konyhai sziget kialakítása mellet döntenénk. Erre a megoldásra általában abban az esetben kerül sor, amikor gyakran fordul elő, hogy egyszerre több szakács is tüsténkedik a konyhában.

Elrendezés

A fűtési rendszert — akár központi, padló-, vagy légbefúvásos fűtésről van szó — figyelembe kell vennünk a konyha berendezésénél is. Ahol a tér folyamatosságát egy fűtőtest szabdalja meg, nem helyezhetünk el alsó rakodószekrényt. Ha a lakásban padlófűtést szeretnénk, a konyha tervét előre el kell készíteni, hogy a konyha közepén, önálló szigetként kialakított térhez a víz- és elektromos vezetékeket akadály nélkül tudják elvezetni.

Elrendezés

A különféle csatlakozók megfelelő elhelyezéséhez elengedhetetlenek a számítógéppel készített tervek. Gyakran utólag döbbenünk rá, hogy itt-ott jó lett volna még egy konnektort beépíteni. Ha háromdimenziós tervet készítünk, könnyen elképzelhetjük, hogy hová szeretnénk tenni a kávéfőzőt vagy a kenyérpirítót.

Sokak számára a csempe egy konyha elengedhetetlen része. A kereskedelmi kínálatban azonban számos más megoldás is elérhető, ezeket szintén érdemes mérlegelni. A konyhaszekrény vagy a munkalap borításával azonos anyagból kivághatunk darabokat, melyekkel a szekrények közötti részeket és a falat boríthatjuk, így a konyha megjelenése egységes lesz. Ha igazán elegáns megoldást szeretnénk, a falat nemesacéllal vagy gránittal burkolhatjuk.

A padlóburkolás miatt is elengedhetetlen a kezdeti stádiumban komplett tervet készíteni. Sokat megspórolhatunk, ha nem burkoljuk le a padló teljes felületét.

Elrendezés

A konyhaszekrény, az étkezőpult vagy a konyha közepén elhelyezett főzőblokk alá nem kell drága kőlapot vagy más burkolólapot lerakni, elegendő az egyszerű cementesztrich használata. A konyhaszekrények magassága a lábak ki- vagy becsavarásával általában állítható, így kiküszöböl­hetjük az esetleges egyenetlenségeket. A padlóról térjünk át most a konyha mennyezetére, amely szintén több kérdést vet fel. Hova helyezzük a páraelszívót, milyen magasságban és szélességben építsük be a páraelszívó kivezető csövét, melyik falon vezessük azt ki, és nem utolsó sorban, milyen világítótesteket alkalmazzunk?

A helyiség közepére szerelt, jó öreg neoncső hideg fénye miatt nem ajánlott. Sokkal alkalmasabbak a munkaasztalok fölé épített kis halogénlámpák, amelyek a borús, sötét napokon is jól szórják a fényt.

Berendezés ízlés szerint

Kérdés kérdést követ, de aztán választanunk kell a tervek közül. Melyik konyhát szeretnénk leginkább? Egy régi stílusút tömör fából, esetleg egy színes, könnyen tisztítható modern műanyagelemekből állót? Netán egy csillogó-villogó, igazán drága, kiváló minőségűt? Vagy egy keveré­ket fa és műanyag felhasználá­sával? A választék nagyon széles. Könnyebb lesz a választás, ha átlapozunk néhány katalógust.

Ha a családban közvéle­ménykutatást végzünk, a gyerekek általában szívesen vesznek részt a döntésben, és a szülőkkel ellentétben mindig a modern, formatervezett konyhára szavaznak. A legfontosabb, hogy gondoljunk arra, a konyhát hosszú távra tervezzük és készítjük. Ezért ha ma egy stílus mellett döntünk, ne feledkezzünk meg arról, hogy több mint egy évtizedig használjuk majd.