Kellemes otthon, építés és felújítás - 72. oldal

Ha egészséges lakókörnyezetet szeretnénk teremteni, gondoskodnunk kell a száraz lakásról. A falakba szivárgott nedvesség ugyanis eredetétől függetlenül károkat okoz az épületben, és csökkenti annak értékét. Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a nedves falak az egészségre is ártalmasak, ugyanis kedvezőtlenül befolyásolják a helyiség klímáját, amelynek optimalizálása nélkülözhetetlen az egészséges lakókörnyezet megteremtéséhez. A nedves falak emellett önmaguk növelik hővezető képességüket és a penészgombák megtelepedésének esélyét, amelyek allergén tüneteket okozhatnak.

A víz útja

Nézzük meg részletesen a víz útját a há­zon belül. A porózus, jó felszívó képessé­gű építőanyagok nedves közegbe kerülve azonnal magukba szívják a nedvességet (kapilláris vízfelszívás). Ez a jelenség kia­lakulhat a záporeső által vert homlokza­ton, a ház talaj közeli részein, ahová a víz felcsapódik, és a régi épületek esetében, ahol a függőleges és a vízszintes szigetelés hiányos vagy sérült. A víz az építő­anyagban – erősen leegyszerűsítve – jára­tokat, csöveket talál. Minél nagyobb ezen csövek átmérője, a víz annál gyorsabban halad bennük, minél kisebb, a víz annál magasabbra tud törni.

A földfelszín felől a nedvesség a falakban felfelé áramlik; ek­kor a falak átnedvesednek. A víz szintje addig emelkedik, míg azt a szintet el nem éri, ahol a felfelé szivárgó és a párolgó víz egyensúlyba kerül, vagyis, amíg a nedves­ségfelvétel és -leadás egyensúlya ki nem alakul. Így már világos, hogy miért érünk el a külső vagy belső szigetelőréteg felra­kásával éppen ellenkező hatást: a vízszint mennyisége ugyanis a párolgás megaka­dályozásával tovább nő, és ezzel a károk súlyosbodnak.

Ha a falak a földből kris­tálytiszta vizet szívnának magukba, a probléma sokkal kisebb lenne. Ez a víz azonban szennyező anyagokat, ásványi só­kat, szulfid-, klorid és nitrát-vegyületeket tartalmaz. Ezek az anyagok természetesen a vízzel együtt felfelé áramlanak a falak­ban, majd ott rakódnak le, ahol a nedves­ség elpárolog. Ez a lerakódás egyre mé­lyebb és mélyebb területeken történik meg, vagyis az ásványi sók koncentráció­ja fokozatosan növekszik, ami további ká­ros következményekkel járhat.

Hogyan terjed a falban a nedvesség?

Az előbbiekben bemutatott folyamat klasszikus példája annak, hogyan szívják ma­gukba az építőanyagok a nedvességet. A fa­lak nedvesedését azonban a külső és belső páratartalom is befolyásolja. Itt kell meg­említeni az ún. higroszkopikus vízfelvételt, amely a falak nedvesedését tovább fokoz­hatja. Az épületek állagának vizsgálatakor kiderült, hogy általában a kapilláris vízfel­szívás okozza a falak első átnedvesedését, a higroszkopikus vízfelvétel és az ásványi sók lerakódása azonban az évek előrehalad­tával ennél sokkal nagyobb károkat okozhat. Az ásványi sók mennyiségétől és fajtá­jától függően a hatás eltérő lehet.

A nitrát-vegyületeket tartalmazó víz higroszkopikus terjedése 50%-nál nagyobb relatív páratartalom esetében nagyon gyor­san lezajlik, a klorid- és szulfátvegyületek esetében 70-80%-os páratartalom kell ah­hoz, hogy a falak vizesedésének szintje je­lentősen emelkedjen. Az említetteken kívül a pára lecsapódás útján is a falakba hatolhat.

A nedvesség a ház számos pontján kialakulhat, illetve bejuthat. 1: tetőbeázás; 2: nem megfelelő eresz­csatornák; 3: a tetőszigetelésen lévő rés miatt kicsapódó pára; 4: a záporeső bever a hiányos vakolaton; 5: a felcsapódó talajvíz rongálja a vakolatot; 6: a felszíni vizek károkat okoznak az épület talajközeli részein; 7: páralecsapódás és penészesedés a hőmérséklet-különbség miatt; 8: páralecsapódás és penészesedés a beépített bútorok és szekrények mögött; 9: víz és ásványi sók higroszkopikus felszívása; 10: páralecsapódás a padló közelében (hőmérséklet-különbség miatt); 11: a szivárgó víz és az ásványi anyagok károsítják a falat; 12: a talajvíz és az ásványi sók kapilláris terjedése; 13: párakicsapódás a hideg falfelületen; 14: a kapillárisán felszívódó nedvesség elpárolog; 15: a vízben oldott ásványi sók behatolnak a lábazatba és a falakba; 16: a beszivárgó nedvesség és az ásványi sók egyre magasabbra kerülnek a falakon.

Utólagos vízszintes szigetelés beépítése és elhelyezése pince nélküli épületben. 1: vakolat és festék; 2: külső, függőleges szigetelés; 3: új szigetelőréteg.

Alápincézett épület utólagos szigetelése. 1: külső, függőleges szigetelés; 2: vakolat, festés; 3: új szigetelőréteg.

A fizikai törvényszerűségek ismeretében a károk egy része megelőzhető

A páralecsapódás útján kialakuló nedves­ség a pincétől a padlásig okozhat kellemet­lenséget és károkat. A ház- és lakástulaj­donosok páralecsapódással legtöbbször vagy a tetőszigetelés repedéseiben, vagy azokban a sarkokban találkozhatnak, ame­lyek egyik oldala külső főfal.

Mi a közös ezekben az esetekben?

Mindkét esetben a helyiség valamilyen hőmérsékletű és páratartalmú levegője olyan épületelembe vagy annak olyan ré­szébe ütközik, amelynek hőmérséklete a levegő hőmérsékleténél alacsonyabb. En­nek fizikai következményeit – amelyek az egészségünk szempontjából sem közöm­bösek – könnyen megérthetjük.

A levegő láthatatlan pára formájában tartalmazza a nedvességet. Minél maga­sabb a levegő hőmérséklete, annál több nedvességet képes felvenni. A fizikusok pontosan meg tudják határozni, hogy egy köbméter levegő adott hőmérsékleten hány gramm vizet tartalmaz. Ezt a maxi­mális mennyiséget telítettségi mennyiség­nek nevezzük. Ezt a telítettséget a levegő normál lakókörnyezet között természete­sen soha nem éri el. A levegő tehát soha nem tartalmaz annyi nedvességet, amennyit hőmérsékleténél fogva fel tudna ven­ni, csupán ennek a mennyiségnek mindig csak néhány százalékát. Ezt nevezzük re­latív páratartalomnak (v.ö. lexikon), amit %-ban fejezünk ki.

Ha a melegebb levegő egy hidegebb tárgynak ütközik, akkor a levegő lehűl, és mivel egy pl. 8,5 °C-os levegő nem tud annyi nedvességet felvenni, mint a 20 °C-os, benne a pára kicsapódik, mondjuk pl. a fa­lakon. A páralecsapódás mindig előfordul, ha szemüvegben a hidegből egy meleg helyiségbe lépünk, a szemüveg a kicsapó­dó víztől párás lesz. Így már könnyebben elképzelhetjük, hogy a házon belül hol áll fenn a páralecsapódás veszélye: ott, ahol a hőszigetelés hiányos, ahol hőmérséklet-különbségek alakulnak ki, ahol a hiányos szigetelőrétegbe a meleg, páradús levegő beszivárog.

Károk a víz és az ásványi sók miatt

Az előbbiekben bemutatott folyamatok le­egyszerűsítve négyféle kárt okozhatnak. Mechanikus kár keletkezhet, ha a nedves­ség a repedésekbe szivárog, majd ott meg­fagy, ezáltal kitágul és szétfeszíti a repe­dést. Az ásványi sók, valamint az ásványi sók és a víz együttesen is károkat okozhat. Az ásványi anyagok ugyanolyan feszítő hatást gyakorolnak, mint a fent említett esetben a jég. Az ásványi sók egyre nagyobb mennyiségben rakódnak le a falak egyre nagyobb átnedvesedéséből.

A károk harmadik típusát az úgyneve­zett biológiai jellegű károk jelentik, me­lyek az építőanyagokat károsíthatják vagy lerombolhatják. Ilyenkor mikroorganiz­musok támadják meg az épületet, amely­nek homlokzata zöldes színezetet kap.

A negyedik csoportba tartozik a vegyi korrózió, amit a levegőben és a csapadék­vízben található gázok idéznek elő. Ezek a gázok – főleg a kén- és a szén-dioxid – megváltoztatják az épületek kötőanyagait, és káros sók kiválasztásához vezetnek. A vegyi korrózió jelei a hámló vakolat, a lepergő festék, a terméskő porladása, va­lamint az építőanyagok gyengülése. Bal­konokon gyakran fordul elő. A gáznemű szennyező anyagok a beton­acélt körülvevő betont rongálják, ezáltal a betonacél védelme is csökken, majd a megindult rozsdásodás szétfeszíti a szennyezett betont.

Minél magasabb az épület, annál nagyobb felületen éri a záporeső. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagynunk, amikor a külső vakolatfajták közül választunk.

Páralecsapódás veszélye a betonacél födém esetében. 1: külső fal; 2: rugalmas esztrich; 3: mennyezet; 4: hőmérséklet­különbség.

A tetőszerkezeten lévő rések gyakran okozzák a pára lecsapódását. A meleg, páradús levegő átáramlik a lyukon, a pára pedig lecsapódik pl. a szarufákon. Feltételezett körülmények: -15°C-os külső­ hőmérséklet 50%-os páratartalommal; +20°C-os belső hőmérséklet, 80%-os páratartalommal.

Mit tegyünk, ha a házban nedves­séget tapasztalunk?

Semmiképpen ne próbáljuk meg a nedves­séget saját kezűleg megszüntetni, ha csak nem olyan nyilvánvaló hibáról van szó, mint egy elromlott ereszcsatorna, vagy olyan jellegű páralecsapódás, amit a szellőztetési és fűtési szokásaink: megváltoz­tatásával megszüntethetünk.

Fontos, hogy legelőször a probléma okát derítsük fel. Készíttessünk kárfelmérést a víz és az ásványi sók által okozott károkról. Ezt természetesen bízzuk szakemberre. A kapilláris és higroszkopikus vízfelszí­vás megszüntetéséhez háromféle eljárás áll rendelkezésre. A horizontális szigetelés, a vertikális szigetelés és az alagcsövezés.

A vízszintes (horizontális) szigetelőré­teget utólag is be lehet építeni. (Új épület esetében természetesen ezt beépítik.) Ilyenkor a falat keresztben kivésik vagy kifúrják, majd a résbe szigetelő fóliát he­lyeznek, a lyukakba pedig szigetelő folya­dékot sajtolnak. Lehetséges a téglák fugái közé horganyzott v. krómozott acél hul­lámlemezeket is sajtolni. Régi épületek esetében előfordul, hogy az alapot utólag betonacéllal erősítik meg, így ezzel egy­idejűleg lehetőség nyílik a vízszintes szigetelőréteg elhelyezésére is. Jól bevált az a vegyi módszer is, amikor a ház falán a fugába, vagy a fugázással párhuzamosan a lábazatba, tehát vízszintesen, egymástól néhány centiméter távolságban furatokat készítenek. Ezt követően a lyukakba jut­tatják azt a hatóanyagot, amely víztaszító és pórustömítő adalékanyagokat tartalmaz.

Fontos, hogy a beavatkozás elvégzése­kor a falak ne legyenek nedvesek, mert ak­kor az építőanyag pórusait a víz teljesen kitölti, így a hatóanyag nem tud kellően eloszlani. Az elektro-ozmotikus eljárások még vi­tatottak, bár már alkalmazzák őket. Általános szabály, hogy csodaszer – még ha drágán kínálják is – nem létezik.

Legyünk tehát óvatosak!

Ha figyelmesen elolvastuk az előző ol­dalakat, felmerülhet bennünk a kérdés, hogy hogyan javíthatók az ásványi sók ál­tal okozott károk. Itt kettős kezelésre van szükség, hiszen egyrészt magát a lerakódott ásványi anyagot kell kezelni, másrészt gondoskodni kell a későbbiekben védő, speciális szigetelésről. A beavatkozás előtt kémiai elemzésre van szükség, amellyel megállapítják az ásványi só fajtáját, mennyiségét és eloszlását. A különböző ásvá­nyi sók különböző kezelést igényelnek.

Foglaljuk össze röviden az eljárás lépé­seit, amit majd a szakemberrel elvégezte­tünk. A vakolatot le kell verni, a fugákat ki kell kaparni, majd egy speciális oldattal beinjektálni, amely az oldott ásványi só­kat oldhatatlanná alakítja. A nitrát-vegyü­letek esetében más eljárásra van szükség.

A félreértések elkerülése végett, ez az eljárás nem jelenti azt, hogy az összes ás­ványi sót kivonjuk a falakból, csupán kor­látozzuk azok károsító, romboló hatását. Ezt az eljárást csak bevakolt épület eseté­ben lehet alkalmazni. A vakolatlan épüle­teknél csak valamilyen ráfordítás-igényes módszerrel, például a falrészek cseréjével lehet a hibát javítani.

Miért csapódik ki a pára? A fizikai törvényszerűségek értelmében egy köbméter +20 °C-os levegő maximum 17,5 g vizet tartalmaz (bal oldali ábra). Ha a levegő 0 °C-ra lehűl, a felvehető vízmennyiség 5 g-ra csökken köbméterenként, így 12,5 g víz csapódik ki. Ugyanez történik, ha a meleg levegő hideg tárgynak ütközik.

Visszatérve példánkhoz, a kezelés vé­geztével a falra vakolatréteg kerül, amely megakadályozza, hogy a falban lévő ned­vesség a vakolat felszínén elpárologjon, és hogy ott a só lerakódjon. A só így a vakolat felülete és a fal között rakódik le. Ez a vakolatréteg nem lég- és nedvességzáró vakolat, mint ahogy arra sem alkalmas, hogy a nedves falat kiszárítsa. Víztaszító hatása miatt arra alkalmas, hogy megakadályozza a nedvesség továb­bi behatolását. Az egészséges életkörülmé­nyek közé tartozik a lakás, illetve ház szá­razsága is.

Tartsuk be a sorrendet!

Ha a falak nedvességét vagy más, nedvesség okozta károkat tapasztalunk, ezeket kell leg­először – minden más felújítást és korszerűsítési munkát megelőzően – megszüntetni.

Az eljárások egyike, hogy lyukakat fúrnak és beinjektálják azokat. A hatóanyag adagolását a fal felvevő képessége szabályozza, így a hatóanyag az egyetlen lyuksoron keresztül befecskendezve az egész falrészben eloszlik.

Vegyi befecskendezéshez fúrt lyukak vázlati rajza. A lyukakat egymástól 12 cm-re fúrják be, átmérőjük 20-30 mm.

A talajból beha­toló nedvesség elpárolog. A falban a talajvízben oldott sók felgyülemlenek és kikristályosodnak. Ennek a só rétegnek helyigénye van, ami feszítő hatást vált ki, és a vakolat lepereg a falról. Ez a jelenség általában a falak felhólyagosodásáról és foltosodásáról ismerhető fel.

Az új, speciális vakolatnak fontos szerepe van. A hagyományos vakolattal ellentétben a nedvesség, a pára nem kerül a fal felületére, hanem a vakolat pórusai elnyelik azt. Az ott kikristályosodó és lerakódó sók már nem okozhatnak károkat.

A klimatikus viszonyok mérhető jellemzőkkel, például a levegő hőmérsékletével és páratartalmával írhatók le. Közérzetünket azonban nem csak ezek az elemek befolyásolják, hanem egyéni, szubjektív tényezők, például egészségi állapotunk, fizikai erőnlétünk, lelki állapotunk, vagy az általunk éppen folytatott tevékenység is. Melyek a lakóhelyiséggel szemben támasztott minimális követelmények? A kellemes lakókörnyezet kialakításához mindenképpen ismernünk kell e tényezőket, és ezek összhatását is.

Az egészséges klíma alapvető fizi­kai jellemzői a következők: a le­vegő hőmérséklete, a helyisége­ket határoló falak belső felületének hőfo­ka, a légmozgás, a levegő páratartalma és annak minősége.

Az emberi szervezet egy helyiséget ak­kor érez kellemesnek, ha nem kell hőleadását vagy hőtermelését erőteljesen fokoznia. Az ideális hőmérséklet megha­tározott értékhatárok között mozog, és egyénenként változó lehet. Mivel a külső hőmérséklet évszakonként, illetve egy na­pon belül folyamatosan ingadozik, ezért állandó hőszabályozásra van szükség ah­hoz, hogy az ideális hőmérsékletet bizto­sítani tudjuk.

Hőmérséklet

Nem szabad elfeledkeznünk azonban arról sem, hogy ha minden hely­iségben állandóan az egyénileg ideális hőmérséklet uralkodik, akkor annak ellenére, hogy kellemesnek érezzük azt, hosszú tá­von mégis ronthatja a közérzetünket. A monoton és állandó hőmérséklet ugyan­is legyengíti a szervezetet, csökkenti képességét, hogy a hőmérséklet-változásokhoz igazodni tudjon. így csökken a szervezet ellenálló-képessége például a megfázással szemben, és gyorsabban el is fáradhatunk. A kellemes klíma tapasztalati értékhatárait az 1. sz. táblázatban foglaltuk össze.

1 sz. táblázat: A kellemes hőmérséklet határértékei

[table id=234 /]

A lakóhelyiség hőmérsékletének szabályozása

A lakóhelyiség hőmérsékletének szabályo­zása a hideg évszakokban a korszerű fűtő­berendezéseknek és érzé­kelőknek köszönhetően viszonylag egy­szerű.

A napenergia passzív ha­tását ne hagyjuk figyelmen kívül. Nyáron azonban egészen más a helyzet. A magas hőmérsékletet, amely viszonylag magas pá­ratartalommal is párosul, sokan kellemet­lennek érzik. Ha a lakóhelyiség hőmérsék­lete megközelíti a testhőmérsékletet, és az éj­szakák sem hoznak lehűlést, egészségünk károsodhat. Ebben az esetben a légkondi­cionáló berendezés nyújthat segítséget, amely a túlságosan magas hőmérsékletű levegőt az ideális hőfokra hűti le.

A nyári magas hőmérséklet ellen árnyé­kolástechnikai berendezésekkel, zsalukkal, rolettákkal vagy előtető­vel védekezhetünk. Tovább csökkenthet­jük a lakóhelyiségek hőmérsékletét, ha a hűvösebb reggeli és éjszakai órákban rend­szeresen szellőztetünk. Ilyenkor a falak le­hűlnek, amelyek napközben hőtároló-ké­pességük (v.ö. lexikon) miatt magukba szív­ták a meleget.

Az ábra a lakóhelyiségben kialakuló hőmérséklet-különbségeket vázolja fel. A -15 °C-os külső és 20 °C-os belső hőmérséklet esetén a hőszigetelő réteg nélküli falak belső oldala 14,1 °C, míg a helyiség sarkaiban mindössze 8,5 °C. Ennél a megoldásnál a sarkok nedvesedése és az ebből adódó károk kialakulása elkerülhetetlen.

A megfelelő hőmérséklet még nem minden

A kellemes hőmérséklet megteremtése csak az első lépés a lakókörnyezet optima­lizálása felé. Nem érezzük kellemesnek a klímát, ha a lakóhelyiség hőmérséklete és az azt körülvevő falak hőfoka közti kü­lönbség túlságosan nagy. Hogyan penészmentesítsünk hálószobában?

A tapasztalatok szerint a lakóhelyiség klímája akkor a legkellemesebb, ha a bel­ső hőmérséklet és a határoló falak környe­zetének hőfoka egyaránt 18-20 °C közé esik. A régi házak többségében a hőmérséklet-különbség az optimálisnál jóval na­gyobb. Az ábra egy hőszigetelés nélküli, régebbi építésű ház hőmérsékleti viszo­nyait mutatja be. A helyiségben 20 °C van, a külső hőmérséklet pedig -15 °C. A falak belső oldalán 14,1 °C a hőmérséklet, ami azonban sokkal meglepőbb – a sarkok hőmérséklete mindössze 8,5 °C.

Az 5,9 °C-os, és a 11,5 °C-os hőmérséklet-különbség az elégtelen hőszigetelés, különösen a sar­kokban kialakuló alacsonyabb hőmérsék­let  miatt van. Ennek a helyi­ségnek a klímája nem kellemes, a fűtés fo­kozása pedig hosszútávon nem oldja meg a problémát, sőt épp ellenkező hatást vált ki. Energiát pazarolunk el, a belső hőmér­séklet már kellemetlenül felemelkedik, és esetleg a helyiségben légmozgások alakul­hatnak ki.

Ha túl száraz a levegő, a légcső és a tüdő „tisztítóberendezése” kiszáradhat. Ez azzal jár, hogy a csillós hámszövet a belélegzett és lerakódott részecskéket nem lesz képes a szabadba lökni. A részecskék így a légcsőben maradnak, és ott károkat okozhatnak. 1: sértetlen, csillós hámszövet a légcsőben – az öntisz­títás működik, 2: kiszáradt légcső, sérült hámszövet, amely nem képes gondoskodni a részecskék kiáramoltatásáról.

Miért nem kellemesek a légáramlatok?

A hőmérsékletet akkor érezzük igazán kel­lemesnek, ha a páratartalmat viszonylag alacsonyan tartjuk. Akadályozzuk meg a hideg áramlatok ki­alakulását. Az emberi szervezet a 0,1 m/s sebességű légmozgást még kellemesnek érzi.

A kétszer ekkora sebességet már zava­rónak érezzük, aminek az a magyarázata, hogy a hideg áramlatok a bőr vérellátását befolyásolják, így egy-egy terület lehűlé­sének eredményeképpen az izmok nem működnek tökéletesen. Ez reumához és meghűléshez vezethet. Mindezt megfelelő szigeteléssel, illetve a régi épületek utóla­gos szigetelésével megelőzhetjük. Energiatakarékossági okokból új épüle­teknél a hőszigeteltség minimális értékét szabvány írja elő, mely érték az ajtókkal és ablakokkal együtt értendő.

Ellenőrizzük a levegő páratartalmát is!

A levegő páratartalma jelentősen befolyá­solja a helyiség klimatikus viszonyait, így a lakók közérzetét is. A magas páratartal­mat rekkenő hőségként érzékelhetjük. Ilyenkor a szervezet nem tud párologtatni, ami a test lehűtéséhez nélkülözhetetlen. A túlfűtés következtében kialakuló túlsá­gosan száraz levegő portartalma megnő.

A házipor károsíthatja a nyálkahártyát és légzési problémákat is okozhat. A ki­száradt nyálkahártya hajlamosabbá tesz a megfázásra is. Aki szereti a szárazabb, me­leg levegőt, mindenképpen gondoskodjon tiszta levegőről, ám a relatív páratartalom ebben az esetben sem lehet kevesebb 30%-nál (v.ö. lexikon). A levegőt akkor érezzük kellemesnek, ha a relatív páratartalom nyáron 40-55%, télen 45-65% körül ala­kul. 20 °C-nál alacsonyabb hőmérséklet esetén ennél magasabb páratartalom aján­lott, mivel alacsonyabb hőmérséklet mel­lett a szervezet kevesebbet párologtat.

Az, hogy egy köbméter levegő mennyi vizet tud magában tartani, a levegő hőmérsékletétől függ. Ez a mennyiség 20 °C-os levegő esetében 17,5 g. A 0 °C-os levegőnél már csak 5 g, a maradék 12,5 g páraként kicsapódik. A pára a helyiségek sarkaiban csapódik le, és rontja a helyiség klímáját.

Mit értünk tehát 40%-os relatív páratar­talom (v.ö. lexikon) alatt? Azt, hogy a he­lyiség levegője az adott hőmérséklet mel­lett a telítettséghez szükséges víz 40%-át tartalmazza. Az, hogy egy köbméter leve­gő mennyi nedvességet képes felvenni, te­hát a levegő hőmérsékletétől függ. Minél magasabb a hőmérséklet, annál több vizet képes magában tartani. A teljes telítettsé­get a levegő a legritkább esetben éri el.

Fentiek azt is jelentik, hogy ha adott pára­tartalom mellett csökken a levegő hőmérséklete, akkor nő a relatív páratartalom. A relatív páratartalom akkor is nő, ha vál­tozatlan hőmérséklet mellett több nedves­ség kerül a levegőbe. Csökken a relatív páratartalom, ha vál­tozatlan nedvesség mellett nő a hőmérsék­let, vagy szárazabb levegő áramlik a helyi­ségbe.

2. sz táblázat: A levegő nedvesség felszívó képessége

[table id=236 /]

A gyakorlatban a levegő páratartalma a 100%-os telítettségi fokot soha nem éri el, hanem ennek valahány százalékát teszi ki – ezt nevezzük relatív páratartalomnak. Az 50%-os relatív páratartalom egy +15°C-os helyiségben azt jelenti, hogy egy köbméter levegő 6,4 g nedvességet tartalmaz.

A páratartalom kialakulása

Hogyan alakul ki a helyiség klimatikus vi­szonyait befolyásoló páratartalom? Termé­szetesen a különféle, lakásban folytatott tevékenység, pl. főzés, tusolás, fürdés, mosás, lélegzés közben, és a növények ál­tal. Egy négy személyes háztartásban napi hét liter vagy még annál is több nedvesség kerül a levegőbe. Ha kellemes páratartal­mú helyiségben szeretnénk tartózkodni, akkor a felesleges nedvességtől meg kell szabadulni, ki kell hajtani. Mielőtt rátér­nénk ennek részletezésére, még egy kér­dést tisztáznunk kell.

Miért figyelünk napjainkban a páratartalomra annyira?

Talán azért, mert régebben a problémát nem ismerték fel vagy nem tudtak rá opti­mális megoldást találni. De ma már tu­dunk. Manapság energiatakarékossági szempontból egyre jobban figyelünk házunk, illetve lakásunk hőszigeteltségére, melybe természetesen az ablakok szigete­lése is beletartozik. Régebben az ablakok tökéletes záródására nem fordítottak fi­gyelmet, így a kisebb-nagyobb réseken ke­resztül a levegő folyamosán áramlott be­lülről kifelé. Az előbbiek – és az ablakok kialakítása – miatt a belső meleg és pára­dús levegőtől télen a víz kicsapódott az ab­laküvegekre, sőt a keretekre és a tokokra is, hogy a szimpla üvegezésről már ne is beszéljünk.

Korábban az volt a gyakorlat, hogy a ki­csapódott nedvességet egyszerűen letöröl­gettük az ablakról, hagytuk lecsepegni, vagy fémcsövön a szabadba vezettük, a ki­alakult penészgombát pedig lemeszeltük. A mai, korszerű, hőszigetelt ablakok – és a megfelelően hőszigetelt falak már kiküszöbölik ezt a problémát. Tehát mára a fa­lak és ablakok megfelelő hőszigeteltségével el tudjuk kerülni a túlzott energiavesz­teséget, a falak penészedését – mely aller­giás tüneteket is okozhat -, de ez a herme­tikus lezárás ahhoz vezetett, hogy ma már épületeinkben a levegő önmagától nem cserélődik, ezért tudatosan szellőztetnünk kell.

3. sz. táblázat: Nedvesség kialakulása a lakásban

A kicsapódó pára mennyisége

[table id=237 /]

Amire korábban nem figyeltünk eléggé – a levegő minősége

A korszerű, hőszigetelt ablakok azonban nem csak a túl magas páratartalom kiala­kulásáért lehetnek a felelősek, hanem azért is, hogy a különféle szennyező anyagok (pl. szén-dioxid, elhasznált kilélegzett le­vegő, dohányfüst, házipor, de az elhanya­golt takarítás és testápolás következ­ményei is) megrekednek a levegőben. A szennyező anyagok (pl. radon) az építő­anyagokból és a berendezési tárgyakból is származhatnak. A hatékony tisztítószerek korszakában is előfordul a penészgomba, és felgyülemlenek a levegőben a szennye­ző anyagok.

Sőt, a jól szigetelt ablakok miatt a kü­lönböző helyiségekben ezek az anyagok ma nagyobb mennyiségben fordulnak elő. Alakítsuk át szellőztetési szokásainkat!

A szellőztetés hatékonysága a külső légköri és időjárási viszonyok függvénye is. Elsősorban a ház körül kialakuló légáramlatok befolyásolják: a szeles oldalon nyomás, a szélvédett részen szívás alakul ki.

Fontos szempont – szellőztetés szükség szerint

A hideg évszakokban a szellőztetés azzal jár, hogy a meleg egy része „kiszökik” a helyiségből, ezért a szellőztetés hőveszteségét (v.ö. lexikon) minimálisra kell csök­kenteni. A legegyszerűbb a természetes módszer, vagyis ha a friss levegőt a nyi­tott ablakon át engedjük a helyiségbe.

Na­gyon sokan szabadságérzetük egyik meg­nyilvánulásaként értékelik, ha akadály nél­kül eljuthatnak az ablakhoz, és azt kelle­metlen külső kísérőzajok nélkül ki tudják nyitni. Ne felejtsük, hogy a szellőztetést nagymértékben befolyásolják a ház körül kialakult légáramlatok, a légnyomás és a belső, illetve a külső levegő közti hőmér­séklet-különbség, amit az évszakok, a nap­szakok és az időjárás határoz meg. Ezek a hatások a hideg évszakokban jobban érvé­nyesülnek.

Melyek a szellőztetés természetes formái?

Alapvetően két fajta szellőztetést külön­böztetünk meg, a gyors, illetve a tartós szellőztetést. A gyors szellőztetésnél kitár­juk az ablakot, így a kívánt levegőcsere gyorsan megtörténik, anélkül, hogy a falak kihűlnének. Az ilyen szellőztetés közben a hőveszteség viszonylag alacsony. A szel­lőztetés hatékonyságát befolyásolja a külső és belső hőmérséklet közötti különbség, valamint a légáramlatok.

A meleg, nyári napokon, amikor a kül­ső és a belső levegő hőmérséklet közti kü­lönbség csekély, kereszthuzatot célszerű csinálni, vagyis két egymással szemben lé­vő ablakot vagy egy ablakot és egy ajtót kell kinyitni. így a nyári szelet is kihasz­nálhatjuk, amelynek sebessége mintegy 0,4-2,5 m/s. A helyiség levegőjének teljes cseréjéhez 2-4 percre van szükség. Nyá­ron kora reggel vagy éjszaka szellőztes­sünk, így a falak a napközben magukba szívott meleget leadhatják, és másnap hű­tik a belső teret, és ezzel segítik a kellemes klíma kialakulását a helyiségben (ld. hőtárolás). Az évi átlagos szélsebesség 4 m/s.

Télen annál hatékonyabb a szellőztetés, minél alacsonyabb a kinti hőmérséklet. A kinti hideg levegő szárazabb is a benti melegebb levegőnél, ezért a szellőztetés során a páratartalom is csökkenhet. Az energiaveszteség csökkenthető, ha a szel­lőztetés idejére lekapcsoljuk a fűtést. Azonban a hagyományos, központi fűtési rendszerek reakcióideje gyakran meglehe­tősen hosszú, ezért az újra felmelegítés késhet.

Természetes, gyors szellőztetés: a szellőztetés a téli hónapokban ne tartson tovább 5 percnél, így elkerülhet­jük, hogy a falak és a bútorok kihűljenek.

Természetes, hosszan tartó szellőztetés: egy 6 cm-es résen óránként 130 m³ levegő cserélődik ki. Ha az ablak a fűtési szezonban tartósan nyitva marad, a levegő újbóli felmelegítéséhez mintegy 6001 fűtőolaj energiaértékének megfelelő tüzelőre van szükség. Ezért a tartós szellőztetést a téli időszakban nem ajánljuk.

4. sz. táblázat: Levegőcserék száma és a cserélt levegő mennyisége különböző szellőztetési módok esetében.

[table id=238 /]

* Max. 80 négyzetméter esetén.

Amire még figyelnünk kell!

Különösen oda kell figyelni a szellőztetésre az évszakok közti átmenet idején, amikor a páralecsapódás (v.ö. lexikon) veszélye meg­nő. Erre a célra hasznos lehet egy un. higrométer beszerzése, amely a levegő nedves­ségtartalmát folyamatosan ellenőrzi.

Ha a tartós szellőztetést helytelenül alkalmazzuk

A hideg napokon is gyakran láthatunk olyan ablakokat, amelyeket bukó állásban órákig vagy akár napokig nyitva felejte­nek. Ennek hatására lehűl a helyiség leve­gője, kihűl az ablak közvetlen környezete, továbbá a falak és a berendezési tárgyak is. Ez hő- és energiaveszteséghez vezet, a le­hűlt falak és ablakkeretek pedig átnedve­sedhetnek, így fennáll a penészképződés veszélye.

Ezt mindenképpen el kell kerülni, a la­kóhelyiségben a nedvességet és a szennyezőanyag-koncentrációt a minimálisra kell szorítani.

Ez különösen azokban a helyiségekben fontos, ahol a légáramlatokat ütköztető szellőztetésre nincs lehetőség (pl. éjszaka a hálószobában). Kerüljük a huzatot, és ügyeljünk arra, hogy a levegőcsere foko­zatos legyen. Ma már kaphatók olyan va­salások, amelyek garantálják a gazdasá­gos és hatékony tartós szellőztetést, illetve olyan szellőzőberendezések, amelyek az ablak alá, fölé vagy mellé szerelhetők.

Szellőzés csukott ablaknál. A levegőt az automata szellőző az ablakszárnyon vezeti, természetesen a zajvédelem előírásainak megfelelően. Az automata szellőző az épület légáramlatait, valamint nyomás- és szíváskülönbségét használja ki, ezért akkor hatékony, ha valamennyi ablakra felszerelik. Természetesen mechanikus szellőztetésre is van lehetőség.

Teljes körű tervezésre van szükség

Az ideális szellőztetés két típusa az ún. alapszellőztetés, amely kevés hőveszteséggel jár, ugyanakkor folyamatosan gon­doskodik friss levegőről, és az eseti szel­lőztetés, amelyre mondjuk buli után kerülhet sor a konyhában, a WC-ben vagy a fürdőszobában. Az alapszellőztetés során lehetőség van arra, hogy a levegő az ab­lakkereten és az ablakszárnyon keresztül szabályozott útvonalon cserélődjön.

A rendszer zárt. Hőszigetelt ablakok mellett is gondoskodik a friss levegőről, így ezzel a módszerrel megelőzhető a fa­lak nedvesedése. Mivel a rendszer a ház körüli légáramlatokat és nyomáskülönbségeket használja ki, fontos, hogy minden ablakot felszereljünk vele. A rendszer a lakók távollétében is működik, hiszen kézi vezérlést nem igényel.

Ugyanakkor kiküszöböli a betörésveszélyt is, amit a bukó állásban állandóan nyitva tartott ablak jelent. Az eseti szellőz­tetést az ablak kinyitásával, illetve a fürdőszobában vagy a konyhában egyéb me­chanikus módon célszerű megoldani.

5. sz. táblázat: A szükséges légcserék száma óránként

[table id=240 /]

Az óránkénti légcserék száma azt mutatja meg, hogy egy óra alatt hányszor cse­rélődik ki teljes egészében a helyiség le­vegője. Az egész lakásra vonatkoztatva az ideális érték nagy lakás esetében 0,5, kis lakás esetében 0,7.

Mechanikus szellőztetés

Ahhoz, hogy a megfelelő levegőcserét kedvezőtlen időjárási körülmények között is biztosítani tudjuk, szükség van egy me­chanikus szellőzőberendezés beépítésére is. A berendezés hozzájárul ahhoz, hogy szellőztetés közben a hőveszteséget kor­dában tudjuk tartani, s ezzel energiát taka­ríthatunk meg. Előnyös az alap- és a ki­egészítő szellőztetés kombinálása. Az alap­szellőztetéshez is használjunk ventilátort, amelynek motorja az alacsony fordulat­számnak köszönhetően speciálisan zajmen­tes üzemű. A nyári és téli üzemmódba egya­ránt állítható motort egy a levegő páratar­talmát érzékelő szenzor hozza működésbe.

A légcserék iránya automata berendezésnél. 1. A levegő a fűtőtesten keresztül jut be; 2: ventilátor; A: hálósz.; B: elősz.; C: WC. Az ajtók szellőzőnyílással alakítottak.

A korszerű szellőzőberendezések az alap- és a kiegészítő szellőztetés minden kívá­nalmának megfelelnek. A központi szellő­zőberendezés az egész házat vagy lakást, a lokális egy-egy helyiséget szolgál ki. A szellőzőberendezések elvezetik az elhasznált levegőt a helyiségekből, a kialakí­tott nyílásokon pedig beáramolhat a friss le­vegő. Jól bevált módszer, hogy a hangszi­getelt be- és kivezető nyílásokon keresztül vezetik a friss levegőt a helyiségbe. Létez­nek ún. kombinált berendezések is, amelyek­ben a friss és az elhasznált levegőt a szel­lőzőberendezés egyazon csövön szállítja.

Egy családi ház levegőztetésének vázlata. A kiáramló levegőből hővisszatermelő energiát nyer ki és gondoskodik a kellemes hőmérsékletről. 1+2: lakó- és hálószoba; 4: konyha; 6: fürdőszoba.

A tökéletes működéshez jól szigetelt he­lyiségekre van szükség. A szellőző-beren­dezések nem csak a levegőt cserélik – hő­cserélőjük az elvezett levegőből nyert hőt a bevezetett friss levegőnek adja át, így az nem hűti le a helyiséget.

A levegőcserét nem célszerű a beára­moltatott levegő felmelegítése nélkül alkalmazni. Ha a külső hőmérséklet túlsá­gosan alacsony, a bevezetett friss levegőt először fel kell melegíteni (forró víz vagy elektromos melegítő segítségével). Jó szolgálatot tesz egy kisebb teljesítményű hősugárzó. A levegőt már ebben a szakasz­ban meg lehet tisztítani a spóráktól, a pol­lenektől és a portól, amelyek az allergiás tünetek leggyakoribb kiváltói. A hőcseré­lős készülékek az alacsony energiaigényű házak esetében természetesen nagyon jó hatásfokkal használhatók. A zajos utcák mellett található lakásokhoz – amelyeknél szinte elképzelhetetlen, hogy az ablakot nappal kinyissuk – hangszigetelt berende­zéseket kínálnak.

Ha szellőzőberendezést szeretnénk beépíteni, előzetesen konzultáljunk a fűtésszerelővel és a szellőzés-technikai szakemberrel. Nevüket, címüket és telefonszámukat a telefonkönyvből kereshetjük ki.

Lakás alaprajza, melynek szellőzését a konyhában felszerelt berendezés oldja meg. 1: nappali; 2: szülők szobája; 3: gyerekszoba; 4: konyha; 5: WC; 6: fürdőszoba; 7: előszoba. A számok az egy légköbméterre jutó, óránként beáramoltatott friss és helyiségből kiszívott elhasznált levegő mennyiségét jelölik.

A betörésvédelmi speciális vasalások lehetővé teszik, hogy az ablakot (bukó állásban) folyamatosan nyitva hagyjuk.

Egy családi ház szellőzőrendszere, a ki- és a beáramló levegő vázlati rajza. Minden helyiségben egyedi szabályozást tesz lehetővé.

Falra szerelhető szellőző berendezés közvetlenül a hálózatba kötve alkalmazható. A friss, és az elhasznált levegő egymásba tolt csöveken keresztül érintkezik a szabad levegővel.

Ha új házat építünk, vagy a régit újítjuk fel, természetesen szeretnénk azokat az anyagokat és módszereket kiválasztani, amelyeket építészünk jónak talál, amelyek barátainknál esetleg már beváltak, amelyekről már hallottunk vagy olvastunk valamit. Meglepő, hogy a mai kor embere, aki az élet más területein a legnagyobb természetességgel használja ki a technika és a tudomány nyújtotta lehetőségeket, az építőanyagok kiválasztásakor olyan érveket sorol fel, amelyek gyakran a tapasztalt, a területet jól ismerő szakember számára is meglepőek.

Falak anyaga

A főfalakat tartós, ellenálló és elég vastag anyagból kell építeni, amely nem bocsát ki az egészség­re ártalmas gázokat, véd a hideg ellen, megóv a huzattól. Egyre gyakrabban hal­lunk az élő anyagokról. Az agyagot példá­ul élő anyagnak nevezik, de ebben az ér­telemben a fa is az. Miért nevezzük az agyagot élőnek? A földkéregből származik, akárcsak a kő. Akkor ezek szerint a kő is élő anyag?

A faanyag mozgása, alaku­lása, deformálódása az élettelen anyagon megfigyelhető fizikai jelenség, aminek az élethez semmi köze. E fogalmi pontatlan­ságokkal és ellentmondásokkal nem is vol­na érdemes túl sokat foglalkozni, csak ezek ismeretének hiánya akadályozza meg az építtetőket az objektív és helyes dön­tések meghozatalában. Hogyan is állapít­hatnánk meg, hogy az adott anyag alkal­mas-e a kiválasztott célra, ha nem azok mérhető jellemzőinek a segítségével, me­lyeket egyszer már pontosan megállapítot­tak, és amelyek bármikor újra mérhetők és a gyakorlatban is kipróbálhatók. A leg­megfelelőbb minőség megtalálásának ez az egyetlen racionális módja.

Minőség alatt ebben az értelmezésben az anyag tu­lajdonságainak összességét értjük, amely garantálja a használhatóságot, a megbíz­hatóságot, és minden olyan követelménynek eleget tesz, amelyet az építtető joggal elvárhat. Az anyaggal szemben támasztott követelmények természetesen magukban foglalják a tudomány mindenkori állása szerinti egészségügyi és környezetvédel­mi elvárásokat is.

Hogyan hozzunk megfelelő döntést?

Az építőanyagok piaca hatalmas és sok­szor még az építészek számára is áttekint­hetetlen. Az ökológiai szempontból ideá­lis építőanyag megtalálása is számos prob­lémát vet fel. Ilyenkor nem segít sem az, ha megérzéseinkre hagyatkozunk, sem az, ha valamelyik ideológiát maradéktalanul elfogadjuk.

Ha a laikus építtető biztosra szeretne menni, kizárólag szakemberhez – építész­hez vagy mérnökhöz, építész-fizikushoz, statikushoz – forduljon. Az erről olvasot­takat és hallottakat még számtalan kutatá­si eredménnyel és dokumentációval lehet kiegészíteni, emellett a hatósági előírások szintén befolyásolják döntésünket. Az építőanyagok és építési eljárások piacán év­ről évre olyan újabb termékek jelennek meg, amelyeket gyakorlati tapasztalattal még nem igazoltak megfelelően, s ez még inkább megnehezíti az építtetők dolgát a döntések meghozatalában.

Ellen kell tehát állni a csábításnak: figyelmen kívül kell hagyni a piacokért folyó harcot, amelynek során az építőipari cégek jól csengő szlo­genekkel operálnak, és csak a fizikai és klimatikai megfelelőség szempontjaira kell hagyatkoznunk. Hogyan hozhatjuk meg te­hát biztos alapokon nyugvó döntéseinket?

Fontos, hogy olyan anyagot vagy eljá­rást válasszunk, amely bevált a gyakorlat­ban, és megfelel komfort- és biztonsági igényeinknek. Fontos, hogy a felhasználni kívánt építőanyag rendelkezzen államilag elfogadott szakintézmény tanúsítványával. A reklámszlogeneket ne keverjük össze a szakvéleményekkel! Ne az építkezést vagy felújítást használjuk a kísérletezésre!

A szigetelőanyagokról általában

A számszerűsíthető fizikai tulajdonságok alapján az anyagok felhasználási területei elkülönülnek. A polisztirolt például szá­mos területen alkalmazzák sikerrel, ám a különböző felhasználási területek követel­ményeinek természetesen más-más jel­lemzőkkel rendelkező polisztirol felel meg.

Számos, a gyakorlatban is bevált építőanyag, megoldás és technológia biztosítja, az energiatakarékos magas színvonalú lakókörülményeket.

Fontos azonban, hogy a méréseket min­dig valamilyen egységes normarendszer­ben végezzék, így lehetővé válik az ada­tok összehasonlítása. További fontos szempont az anyag hő­vezető- és hőleadó-képessége amely szin­tén segíthet a helyes választásban. Minél kisebb az anyag hőleadó-képessége adott vastagság mellett, annál jobb hőszigetelő.

A régi házak állagmegóvása nem csak gazdasági szempontból fontos. Jó minőségű anyagokkal a felújítás is könnyebb.

A minőség fontos követelmény. A gyártók folyamatosan ellenőrzik a terméket. A képen a tetőcserép színét, méretét és repedésmentességét ellenőrzik.

A 180 millió éves liász-agyaggal rokon kiszárított agyaggolyócskák sokféleképpen használhatók például padlók hőszigetelésére és a padlószint kiegyenlítésére.

Mérik a nyomószilárdságot, a nyírószilárdságot, a hajlítószilárdságot, a szakító­szilárdságot, a rövid és hosszú távú hőálló­képességet, a hosszváltozást, a hőkapacitást és a vízfelvevő-képességet (az anyagot 7 napig, illetve egy évig tárolják víz alatt), s ezeket az értékeket számszerűsítik.

A fenti felsorolásból is jól látszik, hogy a polisztirolok szinte minden lényeges tu­lajdonságát számokkal leírják. Az anyag minden építészeti szabványnak és egész­ségügyi követelménynek megfelel. Ugyanilyen pontossággal, alapossággal és gondossággal vizsgálják meg más épí­tőanyagok fizikai és kémiai tulajdonságait is, és a különböző felhasználási területek­re előre meghatározott minimum értékek­kel összehasonlítják azokat. Emellett meg­határozzák a kibocsátott káros anyagok határértékét is.

Az Európai Unió harmonizációs törekvé­seinek megfelelően a következő években néhány dolog változni fog, a cél azonban to­vábbra is változatlan: olyan építőanyagokat lehet csak a piacon értékesíteni, amelyek tartósan és megbízhatóan lehetővé teszik az egészséges lakókörnyezet kialakítását.

Tetőtérben kialakított lakótér: a kivitele­zés során az alaprajz kialakítására és a lakókényelemből adódó problémákra nyújt megoldást a gipszkarton.

A magas technikai-technológiai színvonalat képviselő alufóliával egybeépített párazáró fólia és annak precíz, pontos felhelyezésével kellemes klíma biztosítható és a károk is megelőzhetőek.

A lakófunkciók kapcsán az építkezés, illetve a felújítás során egyre gyakrabban felmerül az egészség kérdése. A témában nyílt viták sorozatát kísérhetjük figyelemmel, kérdéseinkre azonban ritkán kapunk egyértelmű válaszokat. A szakkönyvek és szakfolyóiratok alapos, szakszerű és elfogulatlan megállapításai az esetek többségében nem jutnak el az építtetőhöz. Ehelyett a gyakran egymásnak is ellentmondó „tapasztalatok” elbizonytalanítják és összezavarják az érdeklődőket. Hol találunk tehát megbízható választ az egészséges lakókörnyezettel kapcsolatos kérdéseinkre?

Építkezés és egészség

Néhány éve a lakás és az építkezés kapcsán is egyre gyakrabban hall­hatunk az egészségről. Az emberek idejük 90%-át épületeken belül töltik. Kétségkívül felmerül a kérdés: milyen egészségre ártalmas anyagokkal kell számolnunk az épületeken belül? Milyen épí­tészeti megoldásokkal csökkenthetők minimálisra a káros tényezők? Ahhoz, hogy a helyes választ megtaláljuk, a házat egy­séges egészként kell szemlélnünk. Példa­ként említhetjük a tető hőszigetelését.

Amennyiben lemondunk a szigetelésről, vagy a munkát nem körültekintő gondos­sággal végezzük el, alapvető törvénysze­rűségeket hagyunk figyelmen kívül, akkor mindenképpen káros és kellemetlen követ­kezményekkel kell számolnunk.

Az ilyen típusú hibákat tehát úgy küszöbölhetjük ki, hogy kizárólag kipróbált és alaposan bevizsgált építőanyagokat használunk, napjaink korszerű építészei megoldásait alkalmazzuk, az építőanyagokat szaksze­rűen, gondosan és szigorúan a gyártó utasításainak megfelelően használjuk fel, vala­mint figyelembe vesszük a fizika törvényszerűségeit. A hatósági engedélyek és szimbólumok, mint például a „kék angyal” (Európában ezzel jelölik az egészségre ár­talmatlan építőanyagokat) szintén a segít­ségünkre lehetnek.

Az egészséges lakókörnyezet és a helyes magatartás

A tapasztalatok szerint az említett ténye­zőkön kívül nagyon fontos a lakással és a házzal való szakszerű bánásmód, a lakha­tóság minősége és az energiatakarékosság. Mindezek tudatos használatot feltételez­nek, amelyre csak az összefüggések isme­retében van lehetőség. Az autóhoz és min­den elektromos kisberendezéshez kapunk használati útmutatót. Ugyanerre minden­képpen szükségünk lenne lakásunk, há­zunk esetében is, amely komplexitását te­kintve minden, bennünket kiszolgáló hasz­nálati tárgyat messze felülmúl.

Akkor ta­lán – hogy csak egy apró példát említsünk – nem okoznának a lakóhelyiségekben hir­telen megjelenő penészfoltok a gyanútlan lakóknak olyan nagy meglepetést. A pe­nészgombák spórái allergén reakciókat válthatnak ki, így kialakulásuk megelőzé­sével is hozzájárulhatunk az egészséges la­kókörnyezet megteremtéséhez. Milyen összefüggéseket kell ismernünk ebben az esetben?

A lakóhelyiség megfelelő klímája, mint az egészséges lakókörnyezet egyik alapvető követelménye, számos tényező függvénye.

Mindazokat a tényezőket, ame­lyek a lakóhelyiség klimatikus viszonyait befolyásolják: a levegő nedvességtartal­mát, illetve az azt befolyásoló tényezőket, a levegő és a falak hőmérsékletéből adó­dó következményeket, a hőszigetelést és annak hatását, a levegő mozgását, vala­mint a szennyező anyagokat, szagokat és gázokat.

Tudnunk kell például, hogy a szennyeződések nem csak a szőnyegből és a ruházatból, hanem az emberi bőrről, valamint az ember és a háziállatok légzése során kikerülő baktériumokból, vírusok­ból és gombákból származnak, de a virág­föld is lehet szennyezőanyag-forrás. Nem kizárólag a tisztítószerek, az építőanyagok és a formaldehid gázai befolyásolhatják károsan lakókörülményeinket, hanem az emberi és állati eredetű kipárolgások vagy akár az ételszag is.

Orvosok véleménye a káros anyagokról a lakásban

Nem helyes, ha ezek ismerete félelem­mel tölt el bennünket, tudásunkat inkább arra kellene használnunk, hogy csökkent­sük vagy esetenként el is tudjuk kerülni a káros hatásokat. Orvosok és toxikológusok egyre gyakrabban hívják fel a figyelmet arra a tényre, hogy a bemutatott ténye­zők akut egészségkárosító hatását gyakran túldimenzionálják. Ezek kialakulásához ugyanis olyan körülményekre van szükség (pl. szén-monoxid mérgezés egy rosszul szellőző, nyílt tűztérrel rendelkező helyi­ség esetében), amelyek a lakások töredé­kében fordulnak elő.

Káros anyagok az otthonunkban: hosszú távú hatások

Sokkal gyakoribb a kimutatható szennyező anyagok hosszú távú hatása. Itt mindenekelőtt a dohányfüstöt és annak a passzív dohányosokra gyakorolt rendkívül káros hatását kell megemlítenünk. Nem hagyható figyelmen kívül az egyre jelen­tősebb sugárzás elleni védelem, és a ter­mészetes nemesgáz, a radon, valamint származékainak hatása, amely bizonyos területeken koncentráltan fordul elő. Az első lépés a megoldás felé a probléma fel­ismerése és megismerése.

Az ördög a részletekben rejlik

Mit is jelent valójában az egészség, amit korszerű építészeti megoldásokkal és anyagokkal, illetve tudatos magatartással meg szeretnénk őrizni? Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az egészség nem csak a betegségek elkerülését jelenti, hanem testileg és lelkileg is jó közérzetet feltételez. Két tudós, Freymuth és Seidel néhány éve háziasszonyok körében vég­zett felmérésével arra kereste a választ, hogy hogyan járulhat hozzá a lakás az egészséges közérzethez.

Az egészséges lakókörnyezet érdekében döntő fontosságú, hogy bevizsgált minőségű anyagokkal dolgozzunk, melyek építéstechnikailag és fizikailag is jól illenek egymáshoz, megbízhatóak, tartósak és egészségre ártalmatlanok.

A felmérés eredményeként kialakult azoknak a tényezőknek a rangsora, ame­lyek megléte vagy hiánya döntően befo­lyásolja közérzetünket

Ezek:

• világos lakás
• tágas lakás
• komfortfokozat
• napos lakás
• nyugalmas környék
• kedvező elrendezés
• balkon, kert, terasz megléte
• jó közlekedés
• szép kilátás
• intimitás.

E követelmények teljesítése számos ap­ró építészeti részleten múlik. A napos lakás követelményének való megfeleléshez pél­dául nem csak nagy ablakokra és jó tájolás­ra, hanem világos beltérre és megfelelő helyekre pozícionált lámpákra is szükség van. Nem szabad elfeledkezni az árnyékolásról, a fény megfelelő „adagolásáról” sem.

A kellemes lakókörnyezetet nagymér­tékben ronthatja a hangvédelem/hangszi­getelés hiánya – vagyis ha zavaró zajhatá­sok érkeznek kívülről vagy a szomszédok felől -, illetve ha nem megfelelőek a biz­tonsági berendezések.

Belső terek kialakítása

Végül, de nem utolsó sorban döntő sze­repe van a belső terek kialakításának, hi­szen az ízlésvilágunknak megfelelő színek és formák nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a bútorozott helyiségekből igazi, vé­dett otthon váljék.

Röviden összefoglalva: az egészséges lakókörnyezet megteremté­se annyit jelent, hogy lakásunk és házunk tervezése, valamint a kivitelezési munkák során nem hagyhatjuk figyelmen kívül a látható, hallható, érezhető, tapintható, ér­zékszerveinkkel felfogható épített környe­zetünk fizikai „ránk-hatásait”. Sokat segít­het a tapasztalat, a racionális gondolkodás és a tudományos ismeretek. Lakásunk és házunk lépésről lépésre válik egyre otthonosabbá, klimatikusabbá és ez­zel igényeinknek mindinkább megfelelőbbé.

A zaj korunk egyik legkárosabb hatása, amely nagyobb mértékben károsítja egészségünket és lelkiállapotunkat, mint ahogy azt valaha is gondoltuk.

Az építtetők ma már sokféle olyan épí­tőanyag és építési eljárás közül választhat­nak, amelyek hozzájárulnak ideális lakó­körülményeik megteremtéséhez. A napja­inkban újra előtérbe került „Vissza a ter­mészetbe!” jelmondat gyakran félrevezető lehet – ennél sokkal fontosabb a józan ésszel átgondolt tervezés és cselekvés. Ne felejtsük el, hogy a fejlett országokban élő lakás- vagy háztulajdonosoknak a jó élet­körülmények iránti igényei mára olyan magasak lettek, amilyen a korábbi idők­ben elképzelhetetlen lett volna.

A szennyező részecskéktől és ártalmas gázoktól mentes friss levegő az egészséges lakókörnyezet megteremtésének egyik fontos tényezője.

Anyag: Komplett reluxarendszer a felszereléshez szükséges tartozékokkal együtt.

Munkaidő: Egy reluxa felszereléséhez mintegy 1 óra tiszta munka­időre van szükség.

Amint az nyilván közismert, a szaküzletekben a legkülönbö­zőbb méretű és anyagú reluxá­kat készen megvásárolhatjuk. Ha a reluxát az ablakmélyedés előtt helyezzük el, ügyeljünk arra, hogy az kétoldalt mintegy 5-10 cm-rel szélesebb legyen, mint az ablakmélyedés.

1. lépés

Jelöljük ki a készlethez adott tartókhoz szükséges fu­ratok helyét. A tartókat úgy kell elosztani és felszerelni, hogy azok ne akadályozzák a reluxa felhúzását és leeresztését. A furatokat a kelleténél kissé mélyebbre készítsük, hogy a dübelek jól meg tudjanak ka­paszkodni a falban.

2. lépés

Dugjuk be a készlethez tartozó dübelt a furatba, majd helyezzük rá a reluxa tartót. Tegyük be a tartón át a csavart a dübelbe és csavarhúzóval húzzuk meg, de ne egészen szorosra, hogy a tartó helyzetét esetleg még igazítani lehessen.

3. lépés

A leírt módon sorban erő­sítsük fel a készlethez adott összes tartót. Amikor mind a helyén van, vízmértékkel még egyszer szabályozzuk be azo­kat, hogy a reluxa felszerelése ne okozzon majd gondot.

4. lépés

Emeljük fel most a reluxát és tegyük az ablakmélyedés elé. Ügyeljünk arra, hogy a tartók szabályszerűen beakadjanak a reluxa tokjába, majd a reluxát állítsuk be, hogy az ablakhoz képest szimmetrikus legyen.

5. lépés

Zárjuk be a reluxa tartóit – először mindig a két külsőt azután a belsőket. A reluxa szekrényt már az első két tartó is megtartja, és nem kell azt állandóan hozzányomni a mennyezethez.

6. lépés

Nézzük meg, jó helyre ke­rült-e a reluxa az ablak előtt. Ha a helyzeten változtatni kell, egyszerűen oldjuk a tartókat és toljuk el a reluxát a kívánt helyzetbe. Végezetül engedjük le teljesen a reluxát és ellen­őrizzük, hogy állíthatók-e a la­mellák, könnyen megy-e a le­eresztés és felhúzás. Nézzük meg, hogy a lamellák jó helyen vannak-e a tartóhevederben.

Amire szükségünk lesz:

• Anyag: Külső napellenző építő­készlet a szükséges tar­tozékokkal, dübelekkel és csavarokkal együtt.
• Munkaidő: Ehhez és hasonló munkák­hoz mintegy 1 óra munka­időre van szükség.

Teraszok és erkélyek árnyékolá­sára elsősorban napellenzőket vagy fixen beépített napvédő tetőket célszerű alkalmazni. Mindkét megoldásra elmond­ható, hogy tömegük, kinyúlásuk, valamint az a körülmény, hogy kedvezőtlen esetben nagy szélnyomásnak is ki vannak téve, nagyon erős rögzítést tesz szükségessé.

Előkészületek

Masszív anyagba, pl. betonba való szerelés esetén megbíz­ható megoldást jelentenek a korszerű acél dübelek, amelyek normál vagy zárt anyával kap­hatók. A szerelés aránylag egy­szerű: Jelöljük be és fúrjuk ki a betonban a napellenző fel­szerelendő konzoljainak első furataihoz való rögzítő furatokat. Ezután a konzol furatán át te­gyük be a rögzítő furatba a dü­belt, míg az anya a konzol alsó felületére fel nem fekszik.

Csavarkulccsal húzzuk meg az anyát. Ezzel a művelettel egy kúpot húzunk be a rögzítőelem szárán lévő felhasított hüvelybe, ami azt szétfeszíti. Ilyen módon biztos rögzítés jön létre. Ez még akkor is megmarad, ha a beton esetleg megrepedne, mert a dübel terpesztése a terhelés hatására megnövekszik.

A további rögzítő furatokat a konzolok furatain át fúrjuk ki. Ezzel biztosítható, hogy a kon­zolban és a betonban lévő fu­ratok pontosan egybeessenek. A furatokat a gerendák szélétől és sarkaitól bizonyos távolság­ban helyezzük el, nehogy a be­ton a dübel szétfeszítése miatt vagy a terhelés hatására megrepedjen. A tapasztalatok sze­rint az a legbiztosabb, ha a fu­ratok a gerenda szélétől 20 cm távolságban vannak. Ez egyúttal a behúzott napellenző esetén eső ellen is véd.

A napellenző-rendszer felsze­relésének legfontosabb moz­zanata a tartóelemek helyének pontos kimérése és bejelölése. Minél gondosabban és ponto­sabban végezzük ezt a mun­kát, annál kevesebb gondunk lesz később, amikor a napel­lenzőt feltesszük és felerősítjük a tartókra. Tegyük le tehát a napellenzőt a földre olyan hely­zetben, ahogyan azt majd fel fogjuk szerelni. Rajzoljuk be a könyökkarok csuklópontjának helyzetét, mint középpontot.

Ezután jelöljük ki a napellen­zőtartók távolságát, ez a rend­szertől függően a középponttól jobbra és balra 20-25 cm le­gyen. Ugyanezt végezzük el a másik könyökkarnál is. Ezzel meghatároztuk a tartók vízszin­tes helyzetét. A függőleges helyzetet mérőszalaggal mér­jük fel.

1. lépés

Most tűzzük ki a rögzítő furatok helyzetét a betonon. Külö­nösen vigyázzunk a furatok azonos magasságára, hogy a napellenző vezetékét később be lehessen tenni a tartókba.

2. lépés

Válasszuk ki a falazat anya­gának megfelelő kőzetfúrót, ami elég hosszú legyen ahhoz, hogy a furatot a kellő mélység­ig be lehessen fúrni a falba. Vigyázzunk arra, hogy a fúró­gép ne térjen ki az egyenes vonalból, különben a tartócsa­varok is ferdén fognak állni.

3. lépés

Tegyük rá a tartókat a beton­ba fúrt furatokra, majd a tartók furatain át dugjuk be a készlet­hez adott dübeleket az azokba becsavart csavarokkal együtt a rögzítő furatokba.

4. lépés

Dugókulccsal annyira húzzuk meg a csavarokat, hogy a dü­bel a falban szétfeszüljön és a csavar már tartson. A teljesen szorosra húzással azonban még várjunk, hogy a tartók hely­zetét szükség esetén még kor­rigálni lehessen.

5. lépés

Vízmértékkel ellenőrizzük a tartók helyzetét. Ha eltéréseket kell helyesbíteni, a tartót enyhe kalapácsütésekkel megfelelő helyzetbe hozhatjuk. Csak ezt követően húzzuk szo­rosra a csavarokat.

6. lépés

Emeljük fel és tegyük be a tartókba a napellenzőt. Ha a fú­rásnál és a tartók beállításánál gondosan jártunk el, a napel­lenző pontosan fog illeszkedni. Dugjuk át a tartó alsó füleibe kerülő csavarokat, ezzel meg­akadályozzuk a napellenző ki­csúszását. Ügyeljünk arra, hogy a napellenző pontosan közép­re kerüljön. A dőlésszöget a könyökkarokon lehet beállítani.

Redőnyök utólagos beépítése

• Anyag: Ráépített redőny-építőkészlet a szükséges tartozékokkal együtt.
• Munkaidő: Ehhez és hasonló munkák­hoz mintegy 2 óra tiszta munkaidőre van szükség.

Utólagosan szerelt redőnyök

Műanyag ablakredőnyöknél a kiegészítő elemeket, vagyis a vízszintes redőnyléceket meg­vezető síneket a bukóréssel és a redőnyszekrény-burkolat­tal a helyükre kell tenni és a készlethez tartozó ragasztóval oda kell erősíteni.

Tennivalók, előkészületek

Egyedi ablakoknál a redőny­megvezető sínek a keret oldal só profiljába kapcsolódnak és abba ragasztjuk be azokat, többrészes redőnyöknél viszont a keret külső szélére, azzal el­vágólag kell a redőnymegveze­tő síneket felragasztani. Ha az ablaknak álló középoszlopai vannak, az előre összeállított kettős redőnymegvezető síne­ket ezekre ragasszuk fel úgy, hogy azok szélei az oszlop külső széleivel egy vonalba esse­nek. A ragasztás jobban köt, ha a ragasztási felületeket fi­nom acélgyapottal átdörzsöljük.

Arra azonban vigyázzunk, hogy valóban csak a ragasztási felü­leteket csiszoljuk meg. Alumíni­um ablakoknál a redőny bukó­rését, a kapcsolólécet és a re­dőnymegvezető síneket, az erre a célra előre kialakított bordák­ba akasztjuk be és műanyag ékekkel rögzítjük.

A redőnymegvezető síneket tartóprofilokkal erősítjük az ab­lakkeretre. Ezeket a profilokat önmetsző csavarokkal (pl. pozdorjacsavar) csavarozzuk fel a külső ablakkeretre. A csavarozás közbeni elcsúszás meg­akadályozására pillanatragasz­tót használhatunk, amivel a tartóprofilt a megfelelő helyzet­ben a kerethez erősíthetjük.

A szerelőfuratokat a ragasztó megkötése után fúrjuk ki. Fúrás közben használjuk a mélységi ütközőt, nehogy véletlenül a keret belső oldalát is átfúrjuk. Ha a tartóprofilok a helyükön vannak, a redőnymegvezető síneket arra egyszerűen rá­pattinthatjuk.

Többrészes redőnyök esetén a tartóprofilokat a külső éltől ugyancsak 18,5 mm távolság­ban csavarozzuk rá a keretekre. Ezután tegyünk a redőnymeg­vezető sínek kapcsolóhornyaiba vékony szilikon-csíkot, nyomjuk be az összekötő alumínium le­mezt és a redőnymegvezető síneket egy egységként pattint­suk rá a felcsavarozott tartó­profilokra.

Ha az ablaknak álló középoszlopai vannak, a tartó­profilokat szintén a keretprofil szélétől 18,5 mm távolságban csavarozzuk fel, majd pattint­suk azokra a redőnymegvezető síneket. A választott redőny­rendszertől függ, hogy az ab­lakra kerülő komplett készletet összeszerelve szállítják-e, vagy a redőnyszekrényt, a megveze­tő síneket és a hevedergöngyölítőt külön kapjuk meg.

1. lépés

Először tegyük be a meg-vezetősíneket a redőnyszek­rényen erre kialakított tartókba és ellenőrizzük, hogy a szek­rény és a vezetősínek együtt pontosan beillenek-e az ablak­nyílásba. Ha ez nem így van, a vezetősínekből alul vágjunk le.

2. lépés

Mérjük ki az ablakkereten a hevederátvezetés pontos helyét és fafúróval fúrjunk az ablakke­reten a heveder szélességének megfelelő méretű nyílást.

3. lépés

Dugjuk át a hevedert az ab­lakkeretre készített furaton és húzzuk befelé, amennyire csak lehet. A behúzott hevederre célszerű egy laza csomót kötni, nehogy véletlenül kicsússzon.

4. lépés

Tegyük be a redőnyszekrényt a beleillesztett vezetősínekkel együtt az ablakba és a heve­der több részét is húzzuk be. Vigyázzunk arra, hogy a mű­anyag redőnylécek megfelelő játékkal tudjanak a vezetősí­nekben fel- és lecsúszni.

5. lépés

Ezután erősítsük hozzá a re­dőnymegvezető sínéit az ablak­kerethez. Az erre való facsava­rokat a külső lyukakon át tegyük be a sínbe, majd csavarhúzó­val vagy akkus csavarhúzóval húzzuk meg azokat.

6. lépés

A vezetősínekben lévő kül­ső lyukakat a készlethez adott műanyag kupakokkal zárjuk le.

A sötétítő- vagy normál füg­göny megvásárlása előtt pon­tosan ki kell számítanunk, hogy valójában mennyi anyagra is van szükségünk. A tisztán prak­tikus szempontok mérlegelésén kívül ugyanis arra is gondol­nunk kell, hogy egy és ugyan­azon anyag különböző teker­csei között mintában és színben kisebb eltérések lehetnek; ha tehát utólag még egyszer ven­nünk kell anyagot, előfordulhat, hogy a kész függönyön észre­vehető különbségek lesznek.

Szempontok

Mindenekelőtt a függöny hosszát és teltségét kell számí­tásba vennünk. Egy függöny általában az ablakdeszkáig, a fűtőtestig vagy a padlóig érhet.

A hosszúság természetesen attól is függ, hogy a függöny­síneket a mennyezeten vagy a falon helyezzük-e el. Ha pad­lóig érő függöny mellett dön­tünk, még mindig megválaszt­hatjuk, hogy a függöny valóban közvetlenül a padlóig tartson, azt súrolja, vagy még a padló felett is redőkbe rendeződjön, esetleg 15-20 cm a szőnye­gen – pl. hálószobában – nyu­godjon.

A következő lépés a felfüg­gesztés és a redőkbe sze­dés módjának kiválasztása. Ezeknek, valamint a kívánt hosszúságnak az alapján azu­tán kiszámítható a szükséges anyagmennyiség. Egyes hajto­gatási vagy redőzési eljárások sok anyagot igényelnek, má­soknál kevesebb is elegendő. Ráncos berakás esetén pél­dául a függönysín hosszának két és félszeresét kitevő anyag­mennyiség szükséges, míg egy egyszerű, redőzött függönyhöz már a sínhossz másfél- kétsze­rese is elegendő.

Az ablakfelület kimérése előtt rajzoljuk be a függönyrúd vagy függönysín helyzetét, vagy akár erősítsük is a síneket a helyük­re, mert azok helyzetétől függ a függöny végleges hossza. Ez a legutolsó pillanat, amikor a függönysín vagy -rúd végle­ges helyét el kell döntenünk. Egy díszes záró fejes ellátott függönyrúd-garnitúra tartókonzoljait mindig az ablaknyílástól balra és jobbra szereljük fel, különben a függönyt nem lehet eléggé félrehúzni.

A legtöbb kapható anyag 120 cm széles, de, különösen az importált textíliák között, ennél szélesebb anyagok is vannak. A dekoranyagok gyakran rend­kívül szélesek. A mennyiség kiszámításakor mindezeknek utána kell járnunk és figyelem be kell vennünk. Ha a redőzés stílusát eldön­töttük, mérjük meg a függöny hosszát a sín vagy rúd alsó szélétől a függöny alsó széléig, majd az így kapott mérethez számítsunk hozzá 20 cm-t a felső ráncolás és az alsó be-szegés számára.

A függöny szélességének kiszámításá­hoz a függönysín hosszát szorozzuk meg a választott redőzési stílusnak megfelelő teltséggel és ehhez számít­sunk hozzá még 10-15 cm-t a beszegésekhez (az esetle­ges oldalsó sarokfordulókat is a munka e szakaszában vegyük figyelembe); a kapott számot osszuk el az anyag szélességével (rendszerint 120 cm) és az eredményt ke­rekítsük felfelé, így megkapjuk a szükséges anyagsávok szá­mát. Ha végül a sávok számát megszorozzuk a függöny hosszával, eredményül a szüksé­ges anyagmennyiséget kapjuk.

Az anyaggal való „spórolás”

Általában igyekszünk az anyag­gal spórolni, ez azonban rosszul értelmezett takarékosság lenne. A szép és a középszerű függöny közti különbségben nagy része van a függöny teltségének. Ha kétségeink van­nak, mindig jobb, ha túl sok, mint ha túl kevés anyagot vá­sárolunk.

Ha egy mosható függönyanyag nincs beavatva, a mennyiséget az anyag összeugrására szá­mítva növeljük meg. Egy 2 m-nél rövidebb függöny esetén ez általában 3-4 %. Ha erőteljes mintázatú füg­gönyanyagból kell több sávot egymáshoz varrnunk, akkor ügyeljünk arra, hogy a minták vízszintes irányban a varratok­nál ne szakadjanak meg. A kí­vánt mintaismétlődést könnyű elérni, ha a sávok hosszát meg­felelően megnöveljük.

A legtöbb eladó tud segíteni abban, hogy a szükséges anyagmennyiség kiszámítá­sában. Egy jó tapasztalati szabály: mérjük meg a minta magasságát és az első anyag­sáv után minden további sáv hosszát annyival növeljük meg. A minta ismétlődését úgy biz­tosíthatjuk, hogy az egymás mellé tett két sávot a minták szerint először pontosan be­állítjuk, a színe felől összefér­celjük; majd az anyagsávokat színoldalaikkal egymásra fektetjük és a kézi öltések mentén géppel összevarrjuk.

A szükséges bélésanyag mennyiségét ugyanilyen mó­don határozzuk meg. Ha a füg­gönyanyagból a mintaismétlődés miatt valamivel többre van szükség, ezt a többletet a bé­lésanyagnál újra le kell vonni. A bélésanyagok általában szin­tén 120 cm szélesek.

Dübelfuratok betömése

1. lépés

Ha a dübelfurat rossz helyre került, vagy túl nagyra sikerült és nem tartja meg a dübelt, a furatot egyszerűen újra be le­het tömni. Erre legjobb a gipsz vagy valamilyen gipsz alapú töltőanyag. Ezekkel az anya­gokkal nagyon kényelmes a munka, mert kikeverés után nem keményednek meg túl gyorsan és így tovább marad­nak felhasználható állapotban. Mindig a gipszet adagoljuk a vízhez – sohasem fordítva.

2. lépés

Nyers vakolt falaknál a dübel­furatok betömésére használt masszát a vakolat struktúrájá­hoz is igazíthatjuk. Legtöbb­ször elég, ha némi homokot adunk a gipszhez, ezzel már jól megközelíthető az átlagos vakolat struktúrája. Cement adagolásával szilárdabbá te­hetjük a töltőmasszát. A ce­ment megkötése után kezd­hetjük az újbóli fúrást.

3. lépés

Ha a dübelfurat túl nagyra si­került, töltsük ki azt töltőmasszával és a dübelt egyszerűen nyomjuk bele a még lágy masszába. A kitöltés előtt azonban a lyuk belsejét kissé be kell nedvesíteni. Így a töltőmassza jól hozzáköt a falhoz és bizto­san megtartja a dübelt.

Kampók felszerelése

1. lépés

A fúrást igénylő többi fel­adathoz hasonlóan pontos eredményre itt is csak akkor számíthatunk, ha a furatok helyét gondosan kijelöljük. Ellenőrizzük vízmértékkel a fu­rathelyek magasságát és még egyszer mérjük le a furatok helyzetét és egymástól való távolságát. Mindig sokkal kisebb fáradsággal jár, ha a furathelyek pontos meghatá­rozásához esetleg szükséges korrekciót még a fúrás előtt elvégezzük.

2. lépés

Ha falra vagy mennyezetre akarunk kampókat felszerelni, ügyeljünk arra, hogy a csava­rok és a dübelek a kampók rendeltetésével összhangban legyenek. A mennyezetre leg­többször nehéz lámpákat függesztünk. Ne válasszunk ezért túl kis dübeleket és csa­varokat. Kisebb kampók tégla­falba erősítéséhez általában megfelelők a 10-es dübelek.

3. lépés

Különösen gyorsan és kis erőkifejtéssel be lehet csavar­ni a csavarokat a dübelekbe vagy az anyagokban előfúrt furatokba, ha akkus csavarbehajtót használunk. Ezekkel a készülékekkel szűk helyeken, nehezen hozzáférhető sarkokban is becsavarhatjuk a csa­varokat. A praktikus, egykezes kezelés még távoli helyeket is jól megközelíthetővé tesz.

Csavarozás akkus csavarbehajtóval

1. lépés

Az akkus csavarbehajtóval különösen a kisebb és közepes méretű csavarok húzhatók meg és oldhatók nagyon könnyen. A különböző típusú, például ha­sított fejű vagy kereszthornyos csavarokhoz különböző csa­varhúzóbetétek állnak rendelke­zésre. Mindig a megfelelő mére­tű betétet használjuk, nehogy a csavar hornya megsérüljön.

2. lépés

A csavarhúzóbetétet egysze­rű kicserélni, azt mindössze ki kell húzni a befogóhüvelyből és már be is dugható az új be­tét. A legtöbb típushoz olyan csavarhúzóbetétek is vannak, amelyek egyik vége hornyos, a másik vége kereszthornyos csavarokhoz alkalmas.

3. lépés

A változtatható forgatónyo­matékot először mindig a leg­kisebb meghúzási értékre állítsuk be, nehogy a csavar menete az akkus csavarbehajtó heves indítása következtében megszakadjon. Amikor ez már nem elegendő, működésbe lép a csúszó-tengelykapcsoló. Ekkor kapcsoljunk át a követ­kező, nagyobb fokozatra.

4. lépés

A szaküzletekben nagyobb méretű és más típusú csava­rokhoz való csavarozó gépeket is lehet kapni. Az ezekhez való speciális betétek, pl. belső kulcsnyílású betétek széles vá­lasztéka az ilyen gépeket az összes szóba jöhető területen, univerzálisan alkalmazhatóvá teszi. Az ilyen speciális beté­tekkel bármilyen szokásosan előforduló munka elvégezhető. Különösen nagy haszonnal alkalmazhatók ezek a gépek, ha nehezen hozzáférhető he­lyeken kell csavart behajtani.

5. lépés

Sok készüléknek további hasznos tartozékai is vannak. Nagyon célszerű például a markolatba beépített vízmérték. Ez lehetővé teszi az akkus csa­varbehajtó pontos vezetését és így megkönnyíti a csavar egyenes becsavarását. A nagyobb méretű típusoknál a csavarhú­zóbetéteket a fúrógépekhez hasonlóan, a tokmányban kell kicserélni.

6. lépés

Az akkus csavarhúzók a for­gásirány átváltására vagy beál­lítására szolgáló kapcsolóval vannak felszerelve, ezzel a forgásirány bármikor megvál­toztatható. A legtöbb típusnál üresjárati állás is kapcsolható, amit például a csavarhúzóbe­tétek cseréjekor vagy az akku feltöltése alatt lehet használni.

7. lépés

Mind a nagy, mind a kis csa­varbehajtók egyaránt alkalma­sak az összes szokásos csa­varalak, így a kereszthornyos, hasított fejű és a belső kulcsnyí­lású csavarfajtához. A különbö­ző fejformák, például a süllyesz­tett-, lencse- vagy hengeres fejű változatok sem jelentenek akadályt. A kereszthoronyba a csavarhúzó különösen erősen bele tud kapaszkodni, ezért az ilyen csavarok ideálisak, ha meghúzásukhoz és oldásukhoz csavarbehajtó gépeket akarunk használni. A forgatónyomaték igényeknek megfelelő megvá­lasztásával az akkus csavarbe­hajtókat különböző csavarok­hoz és anyagokhoz be lehet állítani.

Így fúrjunk

1. lépés

Vízszintes furatok készítésé­nél az a legfontosabb, hogy a gépet is pontosan vízszinte­sen tartsuk. Ezt úgy érhetjük el a legkönnyebben, ha a segéd­fogantyút is feltesszük és a gé­pet azzal vezetjük. Jobbkezesek bal kézzel fogják meg ezt a fogantyút, balkeze­sek a jobb kezüket használják. Másik kezünkre a gép nyomá­sához van szükség.

2. lépés

Ha mennyezetbe kell lyu­kakat fúrnunk, nem menekül­hetünk meg a fej feletti fúrás ne­héz és kellemetlen feladatától. A fúrógépet pontosan függő­legesen tartsuk és vigyázzunk, hogy a fúráskor keletkező por ne kerüljön a szemünkbe. Hasz­náljunk védőszemüveget vagy a fúróra ráhúzott porvédő tasakot.

3. lépés

A padlóba való fúrás sokkal könnyebb, hiszen a fúrógépet egész testünkkel nyomhatjuk, és arra a veszélyre sem kell számítanunk, hogy por kerül a szemünkbe. Fapadló fúrásakor ne nyomjuk nagyon erősen a gépet, nehogy a padló elrepedjen.

A vakolat és a fal vizsgálata fúrás előtt

1. lépés

Különösen régi épületek fa­lainál fontos, hogy a vakolatot még a fúrási pontok kijelölése előtt vizsgáljuk meg. Ehhez vé­gezzünk óvatosan próbafúrást, amellyel megállapítható, milyen vastag és milyen minőségű a vakolat, ill. az alatta lévő falazat. Ha a vakolat nagyon erősen porlik, fúrás előtt kissé nedve­sítsük be. Betonfalakhoz elengedhetet­len az ütve fúró használata.

2. lépés

A fúráskor keletkező finom port azonnal távolítsuk el, ne­hogy a vakolat repedéseibe és a falazat fugáiba beüljön. A finom, vörös téglapor külö­nösen makacs és azonnal fel­tűnik. A fúrási port felfoghatjuk, ha a fúrási pont alá egyszerűen egy levélborítékot ragasztunk, vagy a porszívó csőrös fejével egy segítőnk folyamatosan elszív­ja a fúráskor kihulló port.

3. lépés

Fúrás előtt keressük meg a falban lévő villamos vezetéke­ket. Erre jól bevált keresőké­szülékek állnak rendelkezésre, amelyek fény- vagy hangjelzés­sel mutatják a vezeték nyom­vonalát. A szabályosan szerelt villa­mos kábelek vízszintesen kb. 20 cm-rel a mennyezet alatt futnak, ebből a kapcsolókhoz és konnektorokhoz függőleges szakaszok ágaznak le.

Fúrás közben előforduló hibák

1. A furat rossz helyre kerül: Ez akkor fordul elő, ha az anyag kemény és a furat helyét pon­tozóval nem készítettük elő, így a fúró elcsúszott.

Javítás: Pontozóval tűzzük ki a furat he­lyét; kemény anyagban kisebb fordulatszámmal dolgozzunk.

2. A furat átmérője túl nagy: Nem megfelelő méretű fúrót használtunk vagy a fal anyaga túl porózus.

Javítás: Nézzük meg a dübelek csoma­golásán, milyen méretű fúróval kell a furatot elkészíteni. Porózus anyagban inkább egy foko­zattal kisebb átmérőjű fúróval dolgozzunk.

3. A furat „elvándorol”: Puha anyagban fordul elő.

Javítás: A gépet tartsuk előírásosan és vigyázzunk, hogy a fúrás kez­detén ne nyomjuk túl erősen.

4. A furat nem elég mély: A dübel megszorulhat és csak fogóval lehet eltávolítani.

Javítás: Használjuk a mélységi ütközőt.

5. A vakolat kipereg

Javítás: Itt csak az segít, ha az ütve fúró gépet lehetőleg kikapcsoljuk.

6. A furat ferde: A fúrógépet rosszul tartottuk.

Javítás: Szabályosan tartsuk a fúró­gépet. Ha már túl nagy lett a furat, akkor gipsszel tapasszuk be.

Szakszerű fúrás és csavarozás

1. lépés

A fúró sima felületeken, pél­dául csempén vagy kályha­cserépen, könnyen elcsúszik. Ezt megakadályozhatjuk, ha a szóban forgó helyet a fúrás előtt ragasztószalaggal lera­gasztjuk és a furat helyét ezen jelöljük be. A fúró könnyebben fogást vesz, ha már forog, ami­kor az anyagra rátesszük.

2. lépés

A csavarfejeket süllyesszük be az anyagba, nehogy kiálljanak a síkból. Különösen a fa munkadarabok tetszetősebbek, ha a csavarfejek a darab felü­letén be vannak süllyesztve. Ehhez a furatok szélét a csava­rok becsavarása előtt kúpos süllyesztővel törjük le.

3. lépés

A fúrógépbe befogott csavar­húzóval csavarokat lehet be- és kihajtani. Ha a csavarhúzó­betét mágneses, a csavarok becsavarás közben nem csúsznak le róla. Ez még jobb szolgálatot tesz kicsavaráskor: a csavarok nem hullanak szerteszét.

Fa előfúrása

1. lépés

A fa dolgozik. Ha túl nagy feszültségek ébrednek benne, megrepedhet vagy elhasad­hat. Ennek megakadályozásá­ra a csavarok helyét fúrjuk elő, az előfúráshoz használt fúró átmérője a csavarszár átmé­rőjének fele legyen. A furatok kijelölésekor arra is vigyázzunk, hogy a csavarok ne kerüljenek közvetlenül egymás mögé.

2. lépés

Ha faelemeket kell össze­kötnünk, a csavarokat lehetőleg eltolva helyezzük el. Ezzel egyrészt megakadályozhatjuk, hogy a fa elhasadjon, másrészt az ilyen kötések stabilabbak. Ha keményfát csavarozunk, a csavarokat előzőleg viaszoljuk be, hogy jobban csússzanak.

3. lépés

A szaküzletekben kaphatók speciális süllyesztőfúrók, ame­lyekkel az előfúrással együtt a csavarfejek besüllyesztése is elkészíthető. Az ilyen fúrók egyetlen munkamenetben elké­szítik a furatot és annak felső ré­szét úgy ki is tágítják, hogy alkalmas a csavarfej befogadására.

Csavarok kicsavarása

1. lépés

A csavarok gyakran olyan szorosan ülnek az anyagban, hogy kicsavarásuk komoly ne­hézséget jelent. Ennek leg­gyakoribb oka, hogy már túl régi a csavar, és berozsdáso­dott. Ha a csavarfej hornya a félresikerült próbálkozások következtében kiszakadt vagy kigyűrődött, akkor a csavart már a legjobb csavarhúzóval sem lehet többé kicsavarni.

2. lépés

Az ipar azonban az ilyen ese­tekre is kifejlesztette a megfe­lelő speciális szerszámokat. Az úgynevezett csavarkihajtók­ról van itt szó,amelyek a sérült vagy kiszakadt csavarok eltá­volítására általánosan használ­hatók. Teljesen mindegy, hogy milyen volt eredetileg a csavar alakja: a csavarkihajtóval hasított fejű, keresztfejű vagy belső kulcsnyílású csavarokat egy­aránt ki lehet venni. További előny, hogy a csavar­helyet nem roncsolja szét.

3. lépés

A csavar eltávolításához elő­ször gyorsacél fúróval fúrjunk a csavarfejbe egy furatot. Ezu­tán tegyük be a csavarkihajtót ebbe a furatba és az órajárás­sal ellentétes irányban csavar­juk be. A csavarkihajtó hama­rosan megszorul és tovább forgatva kihajtja a csavart a furatából.

A fúrógép részei

Fúrótokmány. A szokásos legnagyobb befogható átmé­rő 10 és 13 mm.

Fúrás/ütvefúrás-átkapcsoló. Az ütvefúró üzemmódot kemény anyagok esetén használjuk.

Jobb/bal forgásirány-átkapcsoló. Csavarozáskor hasz­náljuk.

Nyomatékhatároló. A gép automatikusan kikapcsol, ha a beállított forgatónyomatékot elértük. Ezzel megvalósítható például csavarok azonos mély­ségre való behajtása.

Üzemi kapcsoló. A fordulat­szám folyamatos változtatásá­ra alkalmas kapcsoló.

Fordulatszám-szabályozás: A teljesen benyomott üzemi kapcsolóval elérhető fordulat­szám beállítására.

Rögzítő gomb. Folyamatos üzemhez.

Segédfogantyú. A gép bizto­sabb vezetéséhez.

Fúrásmélység-ütköző. Megakadályozza, hogy a furat túl mélyre hatoljon.

Tartó a tokmánykulcs számára. A kulcsot mindig ide tegyük be.

Jó tanácsok a fúrógép használatához

A fúrógép legfontosabb része a fúrótokmány

Ebbe lehet be­fogni a különböző fúrókat és egyéb tartozékokat, pl. keféket, csiszolótányérokat és polírtárcsákat. A legtöbb gyártó szab­ványos fúrótokmányokat alkal­maz, ezért eltérő gyártmányú fúrók és tartozékok használata sem ütközik nehézségekbe.

A legtöbb fúrókalapács – a barkácskivitelűek is – úgy nevezett SDS-gyorstokmánnyal van felszerelve

Ezekhez nincs szükség tokmánykulcsra, a fú­rókat és tartozékokat egyszerűen be lehet ugratni. Fontos viszont, hogy a fúrónak speciálisan fúrókalapácsokhoz kialakított szára legyen.

Annak sincs akadálya, hogy nem speciális szárú, normál fúrókat használjunk

A fúróka­lapács tartozékai között rend­szerint megtalálható egy olyan normál tokmány, amit egysze­rűen be lehet ugratni az SDS-gyorstokmányba. Ezzel az adap­terrel normál fúrókat is használ­hatunk a fúrókalapácsban.

A fúrótokmány cseréje

1. lépés:

A sérült és nem megfelelően szorító fúrótokmány a legtöbb új gépnél gond nélkül kicserél­hető. Nyissuk szét a tokmányt, amennyire csak lehet, így hoz­záférhetünk a tokmány alján lévő csavarhoz. Ez tartja a tokmányt, és csavar­húzó segítségével, az órajárás­sal megegyező irányba forgatva (balmenet!) ki lehet csavarni.

2. lépés:

Ezután tegyük be a tokmány-kulcsot a tokmány valamelyik furatába. Kalapáccsal felülről lefelé ütögessük meg, ezzel meglazítjuk a tokmányt, ame­lyet ezután egyszerűen le lehet csavarni a gépről.

3. lépés

Az új tokmányt tartozékként szaküzletben lehet megvásá­rolni. Felszerelését fordított sor­rendben végezzük. Tegyük fel és csavarozzuk a helyére a tok­mányt, majd a tokmánykulccsal zárjuk ismét össze. A szak­szerűen használt tokmány élettartama hosszú, cseréjére ezért csak ritkán van szükség.

A furatok helyének kitűzése

1. lépés

A tiszta furatok készítésének előfeltétele a furathelyek meg­felelő kitűzése. A furat helyét először egy ponttal jelöljük meg, majd vonalzóval rajzoljunk a ponton át egy keresztet. Ezt a keresztet könnyebb megtalálni, ugyanakkor fúrás közben is pon­tosan mutatja a furat helyzetét.

2. lépés

Ha valamit két furattal vagy horoggal akarunk a falra erősí­teni, a két furatot pontosan azo­nos magasságban kell kijelölni. Ezt legjobban vízmérték hasz­nálatával érjük el. Ha a két furat helyzetét a padlótól vagy a mennyezettől külön-külön mérnénk le, ez a különösen régi épületek­ben gyakori egyenetlenségek miatt ferde helyzetet okozna.

3. lépés

Ha egy adott magasságot az egyik szobából a másikba, vagy akár nagyobb távolságra is át kell vinnünk, akkor hasz­náljuk a tömlős vízmértéket. Ez tulajdonképpen egy átlát­szó tömlő, amelybe vizet töl­tünk. A vízszint a tömlő két végén azonos magasságba áll be.

A megfelelő anyagok kiválasztása

A sötétítőfüggönyök feladata a szobák besötétítése és a hő-veszteség megakadályozása, ezért ezekhez nehéz, sűrű szö­vésű anyagok valók, így minde­nekelőtt:

Bársony vagy velúr: Ez a jellegzetesen bársonyos felületű anyag egyszínű vagy mintás kivitelben kapható. Anyaguk általában pamut vagy selyem. Varráskor ügyel­jünk a szálirányra!

Zsenília: Ez az anyag is bársonyos fe­lületű. Szövéséhez bársonyo­san szőrös fonalat használ­nak. Gondozása különösen könnyű, ha szintetikus szálból készül.

Pamutszatén: Selymesen csillogó felületű anyag. Klasszikus és modern mintázattal éppúgy kapható, mint pasztell vagy harsány, egyszínű változatokban. Var­rás előtt terceljük össze, mert a síkos anyag varrás közben elcsúszhat.

A függönyök eresszék a fényt a helyiségbe, egyúttal azonban védjenek is az illetéktelen sze­mektől. Erre a célra alkalmas anyagok:

Tüll: A klasszikus függönyanyag. A túlnyomórészt szintetikus szálból készülő anyagnak többé vagy kevésbé finom hálós struktúrája van. Ne centrifugáljuk, mosás után még nedvesen akasszuk fel.

Voál: Tömör szövésű, mégis légi­esen könnyű és fényáteresz­tő anyag. Különösen szépek pasztell árnyalatú változatai, de mintás kivitelben is kap­ható. Anyaga többnyire pa­mut, de műszálas változatai is vannak, ezek gondozása egyszerűbb.

Csipke: Ez az anyag különösen de­koratív. Ha tüllel alábéleljük, a többnyire azonos színár­nyalatú, finom virág- vagy geometrikus minták szépen kiemelkednek. A műszálból készített csipke kifejezetten könnyen kezelhető.

Említést kell tennünk még két anyagról, amelyek bármilyen dekorációs feladatra alkalma­sak.

Selyem: Az álmok (és az álomfüggö­nyök) anyaga. A legváltozato­sabb minőségekben kapható, lehet egészen könnyű vagy nehéz, sima vagy noppos fe­lületű, egyszínű vagy mintás. Megkapó csillogása a lakó­szobáknak nemes bájt köl­csönöz. A selyem fény hatá­sára kifakulhat és törékennyé válhat, ezért a selyemfüggö­nyöket és sötétítőket mindig alá kell bélelni.

Bútorkreton: Feldolgozása nem egyszerű, a belőle készített függönyök azonban rendkívül mutatósak. Ennek a kissé merev, sikam­lós anyagnak viaszolt, ezért kissé fényes felülete van.

Élénk egyszínű változatokban vagy tetszetős mintázattal egyaránt kaphatók. A bútor-kretont házilag nem célszerű mosni, mert felszíni kikészíté­se károsodhat és az anyag elveszíti fényét.

A szereléshez szükséges csavarok és szegek

Csavarok: A csavarkötések tartósabbak, ugyanakkor könnyebben old­hatók, mint a szegezések.

A hatlapfejű csavart a fej méretének megfelelő csa­varkulccsal kell meghúzni. Elsősorban ott használjuk, ahol nagy szilárdságra van szükség.

A kereszthornyos csavart ki­fejezetten a gépi csavarhúzók­hoz fejlesztették ki. Ezekkel könnyen be-, ill. kihajtható a csavar. A csavar kereszt alakú hornya megakadályozza a csa­varhúzó fejeinek kicsúszását a csavarfej hornyából.

A félgömbfejű facsavar első­sorban fémveretek (például csuklópántok) rögzítésére való, ha azok nincsenek besüllyeszt­ve a fakeretbe.

A süllyesztett fejű csavar fe­jét annyira besüllyesztjük az anyagba, hogy az anyag és a csavarfej felülete egy síkba essen.

A díszfejű csavarra elsősor­ban akkor van szükség, ha a nem elrejthető csavarkötést legalább mutatóssá akarjuk tenni.

Szegek: A szegezett kötések előnye, hogy általában gyorsabban el­készíthetők, mint a csavarköté­sek. A szegek és szegjellegű kötőelemek alakját felhaszná­lásuk célja határozza meg:

A süllyesztett fejű acélsze­gek általánosan alkalmazha­tók, ha fát szegezhető falazatra (nem betonfalra) kell erősíteni.

A zömített fejű bognársze­get akkor használjuk, ha a kö­tést láthatatlanná akarjuk tenni.

A tűzőkapcsot a gyors „szegezett kötésekhez” fejlesztették ki. Főleg azonban csak könnyű anyagok rögzítésére alkalma­sak. A munkához tűzőgép szük­séges.

Az edzett acélszeg szegez­hető anyagok tégla- vagy könnyűbetonhoz alkalmas. A nyers falhoz használják (pl. ablakke­retek beerősítése).

A süllyesztett fejű szegcsa­varok nehezebb anyagok (pl. falburkoló forgácslapok) „bom­babiztos” rögzítését is lehetővé teszik. Az anyag sérülése nél­kül nem húzhatók ki.

Dübelek: A dübelek (tiplik) nélkülözhetet­lenek, ha csavarokkal falban, fában vagy gipszkartonban tartós és erős kötést akarunk létrehozni. A rendelkezésre álló sokféle speciális dübel közül itt csak példaképpen említünk meg néhányat:

Az univerzális dübel terpesz­hatása révén csaknem az összes építőanyagban biztosan tart.

Az üreges rögzítő dübel olyan vékony lapokhoz való, amelyek mögött üreg van.

A billenő horog különböző vál­tozatai álmennyezeten vagy üreges falakon való rögzítéshez alkalmazhatók.

Ablakdekorációk

A függönyöknek nem csak dí­szítő szerepük van, gyakori fel­adatuk a belátás elleni védelem, vagy egy lehangoló külső kép eltakarása is. Készíthetők simán lecsüngő ráncokkal vagy muta­tós fodrokkal, oldalt lágy ívek­be redőzhetők vagy elköthetők, megszűrik a nappali fényt és a helyiségnek kellemes, tompí­tott világítást adnak. A függöny anyaga, mintázata, struktúrá­ja és felerősítésének módja a helyiség kialakításától függ.

A függönyöket az alkalmazott anyagok gyártási módja szerint is csoportosíthatjuk: vannak szövött függönyök, tüllfüggönyök, tüllszerű rácsos alap­anyagból rascheltechnikával készített és horgolt függönyök, valamint a csomózó eljárással előállított, és hímzett csipkék, amelyek valószínűleg a kézimunka legősibb formái és vélhetőleg a halászhálóból alakul­tak ki.

A pamutfonalak helyét mára csaknem kizárólagosan a műszálak foglalták el. A kor­szerű műszálas függönyöket 150-300 cm-es szabványos magasságokban gyártják, azaz szélességüket csupán az az anyagmennyiség határozza meg, amennyi egy kezelhető mennyiséget jelent. A minták, struktúrák és fonalak választéka óriási, a színek a fehértől a natúr árnyalatokon át a félig átlátszó függönyöknél előfor­duló pasztell árnyalatokig vál­toznak.

A műszálas függönyök kezelé­se egyszerű, mosás után egy­szerűen nedvesen felakaszt­hatok, nem ugranak össze és színtartók. A többféle szabvá­nyos hosszúságban és tetsző­leges szélességben gyártott, dekoratív, nagyméretű figurális mintázattal és rádolgozott alsó szegéllyel rendelkező, nagyjá­ból az ablak közepéig érő fél­hosszú függönyök szintén nagy választékban találhatók a szaküzletekben.

Az anyag hosszának és teltségének meghatározásához a függönysín vagy -rúd mére­tének kétszeresét, nem ritkán akár háromszorosát vegyük számításba. A függönyt oldalt be kell szegni, ehhez az anya­got a mintától függően kb. 2 cm szélesen hajtsuk vissza, a haj­tás élét simítsuk le, varrógéppel végzett varrásnál a függönyt feszesen vezessük a tű alatt. Nagyon fontos, hogy a függöny és varrócérna anyaga azonos legyen (pl. pamut, műszál stb.).

A szegélyszalag felvarrásakor ne feledkezzünk meg a függesztő berendezésnek megfe­lelő hurkokról. A függönyt és a szalagot feszesen vezessük a tű alatt. A varratokat óvatosan vasaljuk le. Ha a szegélyszala­got kézzel kell felvarrnunk, tű­zőöltést célszerű alkalmazni.

A szokásos, leggyakrabban alkalmazott ablakdekoráció egyszerű, sima függönyökből és az azokhoz illő sötétítőfüg­gönyökből áll. Magas ablakok számára klasszikus dekoráció­nak számít egy tört fehér színű, dúsan redőzött függöny, ami egyszerű fa függönyrúdra fel­fűzött karikákon függ. Legyen elég hosszú, hogy még a padló fölött is elegánsan redőzött le­hessen (az alsó beszegésbe célszerű ólomgyöngy nehezé­ket rakni). Egy másik függöny­csík, amit a rúd fölött dús re­dőkbe szedünk, még tovább fokozza a padlóig érő függö­nyök kellemes látványát. Egy dúsan redőzött függönnyel az ablak arányai teljesen megváltoztathatók és az esetleg előny­telen kilátás is jótékonyan korlátozható.

Szerszámok