Pincék felújítása - 77. oldal

A részben vagy teljesen a terepszint alatt épített pincék tartószerkezeteit alapvetően a talajvíz vagy a talajnedvesség károsítja. A talajvíz szintje lehet állandó, de bizonyos esetekben ingadozhat is. Általában mélyen az épület alapjai alatt van, egyes esetekben azonban elérheti azt, sőt a padlószintnél magasabban is lehet. A falak állagának, nedvességtartalmának felmérésekor először arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy a talajvíz szintjét befolyásolja-e a légköri csapadék (eső, hó).

Erre a kérdésre kétféle válasz adható:

• a károsodás folyamatos, nincs rá közvetlen hatással az eső;
• a falak károsodása a csapadékkal egy időben vagy röviddel utána je­lentkezik.

A válasz határozza meg a javítási módot:

• Ha a falak állaga állandóan rossz, akkor a nedvesedést az építőanyag hibája, elöregedése, az épület külső körülményeinek megváltozása, esetleg eleve rossz tervezés okozza; ebben az esetben ki kell cserél­ni a falakat vagy a többi, hozzájuk kapcsolódó szerkezeti elemet, pl. a padlót.
• Ha a falak nedvességtartalma nem egyenletes, akkor a nedvesedést egyértelműen a külső hatások okozzák; ebben az esetben azt kell meg­akadályozni, hogy az épület környezetében felgyülemlett víz beszivá­rogjon az épületszerkezetekbe.

Nedvesség jellege

Egy laikus nehezen tudja pontosan megítélni a látható károsodás és a talajvíz, valamint az épület körül felgyülemlett víz közti összefüggéseket. Gyakran tévesen állapítja meg a nedvesedés jellegét, mivel csak a végső állapotot látja. Sokszor elkerülhetetlen, hogy a felújítási munkák megter­vezése, megkezdése előtt egyszerű vagy részletes hidrogeológiai feltárást végeztessünk.

A legegyszerűbb esetben elég ásott vagy fúrt lyukakon meg­mérni, hogy a talajvíz a pince padlószintjéhez képest hol található. Ha a vízszint a talajtól csak 400 mm-re vagy annál is kisebb mélységben van, az jelentősen befolyásolja a felújítást. Ilyen esetben a lélegző vakolat pl. már nem megfelelő megoldás.

Gyakran találkozhatunk olyan épületekkel, amelyeket közvetlenül a víz­tartalmú talajrétegekre építettek, cölöpökre vagy különleges alapokra. Ezeknél a talajvízszint csökkenése okozhat károkat.

A károsító víz áramlásának vizsgálata

Ha a talaj összetétele lehetővé teszi a víz szabad áramlását, akkor pontosan meg kell vizsgálni annak további lehetséges viselkedését. Ha az épület többi része jól szigetelt, akkor az alap alatt és környezetében általában felgyülemlik a víz, ami növeli szigetelésre ható hidraulikus nyomást.

Legtöbbször a nem erre az igénybevételre tervezett, hibás vagy elöregedett szigetelés nem tudja megvédeni a nedvességtől a mögötte lévő szerke­zetet. Az ilyen esetekben mindig komplex módon, az egész épület szigete­lését kell újra átgondolni és felújítani, mivel ha csak a hibákat javítjuk ki, tovább romlik a többi felület állaga.

A vályog és a vályoggal kombinált faszerkezetek mellett a leggyakoribb építőanyag a könnyen megmunkálható kő volt, esetleg ezt használták együtt az előbbiekkel. A vályoggal kiegészített faszerkezetekből kevés ma­radt fenn, csak a nem túl régi épületek, épületrészek maradtak épek. Téglát elsősorban azokon a területeken, régiókban alkalmaztak, ahol kevés volt a kő. Kötőanyagként a korai időszakban általában vályog- vagy agyagos alapú habarcsot használtak, a mészhabarcs csak később terjedt el.

A faanyag

A fa a legrégebben használt építőanyag, nagyon gyakran kombinálták vályoggal, agyaggal. Sajnos ezek az anyagok nem túlságosan tartósak, a belőlük készült épületek nem maradtak fenn, csak a negatív lenyoma­tokból tudunk következtetni létezésükre. A faanyag előnye volt, hogy min­denhol bőségesen állt az építők rendelkezésére, és a szerkezetek könnyen javíthatók voltak.

A pincékben a fát általában csak kiegészítőként használták. Abból építet­ték pl. a lépcsőket, a magas pincék utólag készített födémszerkezetét stb. Egyes régebbi épületekben komolyabb faszerkezetekre vagy azok marad­ványaira is rábukkanhatunk, mint pl. a dúcolt famennyezetre, tartószerkezetekre, az eredeti önálló födémszerkezet egyes megmaradt elemeire. Az épületek fából készült talajszint feletti részeit agyagos habarccsal szigetelték, ebbe rostos növényhulladékot és néha homokot is kevertek.

A faszerkezeteknek sok hátránya van, könnyen elkorhadnak, gombák és rovarok támadhatják meg őket, és kevéssé ellenállók a tűzzel szemben. A fa­anyag egyes tulajdonságait az 1a-1c táblázat tartalmazza.

1a táblázat. A fa térfogatváltozása a nedvességtartalom abszolút értékben mért 1 %-os változása esetén.

[table id=208 /]

1b táblázat. A nedvesség hatása a fa teherbírására (fenyőfélék).

[table id=209 /]

1c táblázat. A nedvesség hatása a fa teherbírására (jegenyefenyő, boróka, tölgy).

[table id=210 /]

A kő

Azok a kőzetek, amelyekbe pincéket vájtak vagy építettek, többnyire egy­szerű szerszámokkal is könnyen megmunkálhatok, általában üledékes és átalakult kőzetek voltak. Az épületeket vizsgálva találkozhatunk kemé­nyebb, vulkáni eredetű építőkövekkel is, de ezeket általában az épületek tartósabb részeinél alkalmazták (statikailag jobban terhelt épületszerke­zetek vagy a díszítések).

A márga

Márgának nevezzük a réteges, homokos alapú kőzeteket, amelyek fajtáit az ásványtartalom alapján határozzuk meg. A márga könnyen megmun­kálható, de nem túl tartós kőzet. Korábban 200 évben határozták meg az élettartamát, ma azonban ez az érték csak 10-20 év. Pincék építőanyagá­nak megfelelő, mivel itt a környezeti hatások enyhébbek, mint a szabad­ban, így a kőzet élettartama is hosszabb.

A márga akkor a legtartósabb, ha hozzávetőlegesen olyan körülmények közé kerül, mint amilyenek a lelő­helyén voltak: megközelítőleg azonos nedvességtartalom, hőmérséklet és hasonló rétegződés. Viszonylag magas nedvszívó képességgel rendelkező kőzet, a föld alatti helyiségek falában könnyen átnedvesedik, tűz során kiszárad, és szétmállik. Sok olyan pince maradt fenn, amely a kőzet kiter­melése során keletkezett. Ezeket általában bányászás utáni formájukban használták, nem alakítottak rajtuk, nem építettek bennük tartószerkezetet.

A homokkő

A homokkő elnevezés szintén többféle kőzettípust jelöl. Sok helyen ma­radtak fenn homokkőbe vájt pincék, amelyekbe a márgába vájtakhoz ha­sonlóan nem kellett kiegészítő tartószerkezeteket vagy falakat építeni. A régebbi épületek általában ebből a kőzetből épültek, a köveket meszes vagy szilíciumtartalmú kötőanyaggal tapasztották össze. A kötőanyagban találhatunk agyagtartalmú ásványokat is, ezek azonban a nagyobb nedves­ségtartalom esetén tönkreteszik az építőkövet. A homokkőnek is ártanak a környezeti hatások és a terhelés, de sokkal tartósabb, mint a márga. Tűz hatására instabillá válik, mivel a kvarc 550 °C-nál nagyobb hőmérsékleten átalakul.

A gnájsz

A gnájsz az átalakult kőzetek közé tartozik. Hasonló az összetétele, mint a gránitnak, mivel azonban réteges kőzet, egyszerűbb a kitermelése. Emiatt viszont az élettartama és a szilárdsága is kisebb, mivel hajlamos a morzsolódásra.

A mészkő

Üledékes, oldatból kivált kőzet, alapanyaga CaCO₃, fizikai tulajdonságai alapján több fajtája ismert. A durva mészkő durva szerkezetű, porózus, puha és nem feltétlenül fagyálló. Ennek ellenére évszázadokig kedvelt építőanyag volt. A fővárosban és környékén az 1800-as évek második felétől az 1900-as évek elejéig tömegszerűen alkalmazták, de később, a kor­szerűbb építőanyagok megjelenésével háttérbe szorult.

A durva mész­követ nagy porozitása és kis szilárdsága miatt a pincék talajszint alatti falainál nem igazán használták. Kőben gazdag vidékeken, ahogy a lakó­házakat, úgy a szabadon álló pincéket is építettek belőle. A tömött mészkő nagy szilárdságú, fagyálló, faragható, jól csiszolható és fényez­hető, ezért főként burkoló- és díszítőkőként alkalmazták, többek között lábazatoknál.

Egyéb kőzetek

Az építkezésekhez vidékenként eltérő anyagokat használtak aszerint, hogy mi volt a legelterjedtebb az adott területen. Leggyakrabban a pala külön­böző fajtáival találkozhatunk.

A különböző kőzetek műszaki tulajdonságait a 2. táblázat tartalmazza.

2. táblázat. A kőzetek tulajdonságai.

[table id=211 /]

A tégla

A téglát a sumerok használták először építőanyagként. Kezdetben szal­mával és állatszőrökkel kevert téglákat készítettek, amelyeket nem éget­tek ki. Az égetett téglát először csak a homlokzatokhoz használták, a belső falak később is égetetlen falazóelemből készültek. Az első téglák viszony­lag nagyok voltak, de laposak (300 x 300 x 50 mm). Megfelezésükkel keletkezett az ún. lídiai tégla, amelynek mérete már közelít a ma használ­takéhoz. Régiónkban az első téglaépületek a római korban épültek.

A téglagyártás a kereszténység elterjedésével vált egyre általánosabbá, a legtöbbet a ciszterci szerzetesek tettek ezért a 12. században. A gótikus téglát többféle magassági méretben is készítették, ebből a korból fenn­maradt 50 mm, de 130 mm magas építőelem is. A későbbi korokban elter­jedt a mostani „öntött falazás” előfutára: a homlokzatot téglából rakták, a belső rész habarcsba rakott kő volt. A pincékben ennek a módszernek másik változata volt jellemző: a fal talajjal érintkező oldalán nagyobb darab köveket helyeztek el, a belső oldalát pedig téglával borították.

A téglagyártás lépései:

A téglagyártás három részből áll: formázás, szárítás és égetés. A kézi gyártás eredményeképpen különböző méretű, alakú és minőségű elemek készül­tek. Az égetés sem volt folyamatos, gyakran megszakították, így még az egy téglagyárban készült termékek tulajdonságai, minősége is eltérő lehetett. A jobban kiégetett téglákat a talajszint feletti falak építéséhez használták, a normális égetésűek általában a pincék falába kerültek.

A 18. században javult az égetett tégla minősége, és egységesült a méret is: II. József rendelete 303 x 115 x 65 mm-es méretet határozott meg. A metrikus mértékrendszer bevezetése után ez a méret módosult 290 x 140 x 65 mm-re. A monarchia területén 1870 után fokozatosan elter­jedt a folyamatos égetésű, kör alakú téglaégető kemence, amelynek kö­szönhetően jelentősen javult az építőanyag minősége.

A tégla szilárdságát régebben nem határozták meg, a 19. században csak a típusa és az építő céhek követelményei alapján különböztették meg. Ezek a követelmények azonban nem a szilárdságra, hanem a méret­re vonatkoztak, pontosabban a minimális vastagságot határozták meg az épület szintjeinek száma alapján. A 20. század elején fajtájuk szerint különböztették meg a téglákat, ezeket tartalmazzák a 3a-3c táb­lázatok.

A fal szilárdságát hozzávetőlegesen szilárdsági próba nélkül is meg lehet állapítani. A 4. táblázat a kisméretű tömör téglából épült fal szilárdságá­nak megállapítására mutat példát.

3a táblázat. A különböző téglák szilárdsága a 20. század elején.

[table id=212 /]

3b táblázat. A téglák hozzávetőleges szilárdsága, 1931.

[table id=213 /]

3c táblázat. A tégla szilárdsága, részletesebb meghatározás, 1942.

[table id=214 /]

4. táblázat. A téglafal szilárdságának megállapítása.

[table id=215 /]

* A TF a téglafalazatot jelöli, a szám pedig a falazat határfeszültségének N/mm2-ben kifejezett számértéké­nek tízszerese.

A habarcs

Hazánk területén már a római idők óta alkalmazták a habarcsot az építő­elemek közötti rések kitöltésére. A 19. század végéig a legelterjedtebb a mészhabarcs volt. Emellett korábban agyagos vagy vályoghabarcsot is használtak, ez vidéki épületeknél sokszor még a 20. század elején is előfordult.

A kötőanyag lehet légáteresztő habarcs, amely jól bírja az időjárás leg­több hatását, de a vizet nem (ezek a meszes, vályog- és agyaghabarcsok), valamint hidraulikus kötésű meszes vagy cementes habarcs, amely ellenáll a nedvességhatásnak.

A vályog- és agyaghabarcs

Alig egy évszázaddal ezelőtt még a vályog volt a legelterjedtebb építő­anyag, ezért nagyon gyakran használták pincék építésénél is. A habarcs alapanyaga nagy agyagtartalmú vályog vagy tiszta agyag volt. Az agyag­habarcs tartósan alacsony nedvességtartalom mellett (amelynél a térfogata nem változik) viszonylag stabil kötőanyag, és meglepően jó a szilárdsági mutatója.

A térfogatcsökkenés megakadályozása érdekében homokot és apró kavicsot adtak hozzá. Néhány éve megállapították, hogy a mész hozzá­adásával csökken ugyan a szilárdsága, de nagyobb lesz az ellenállása a nedvességgel szemben, és jobban őrzi térfogatát is (l. 5a és 5b táblázat). Létezett olyan agyaghabarcs is, amelyet cement, agyag és homok keveré­kéből készítettek, ezt elsősorban talajszilárdítóként alkalmazták.

Azoknál az épületeknél, ahol vályoghabarcsot használtak, általában még mészvakolattal is bevakolták a falakat, így biztosítva a szükséges hőmér­sékleti, szárazsági és statikai feltételeket. Az ilyen többrétegű szerkezet a pincék esetében ritkaságnak számít. A márgából épített pincéknél az agyaghabarcs gondoskodott a szükséges állandó páratartalomból, de csak abban az esetben, ha a fal mögötti talaj nedvességtartalma is állandó volt.

5a táblázat. Agyaghabarcs (14 napos).

[table id=216 /]

5b táblázat. Agyaghabarcs (28 napos).

[table id=217 /]

A meszes habarcs

A mész tulajdonsága a mészkő összetételétől függ. Kezdetben lágyra égetett meszet használtak. A mészégetés lassú folyamat volt (mészkőt, fát, szalmát és nádat raktak több rétegben egymásra). Pórusos, kis sűrű­ségű, nagy fajlagos felületű meszet használtak, amely oltáskor erősen exoterm reakcióval, nagy hőmérsékleten és gyorsan oltódott. A későbbi fala­zott mészégető kemencék, aknák és rotációs kemencék gyorsították az eljárást. Így azonban ún. keményre égetett meszet kaptak, amelynek nagyobb volt a sűrűsége, és oltása lassan zajlott, reakciója nem volt olyan heves. Az oltással a mész térfogata növekszik.

A meszet tökéletesen, oltatlan maradék nélkül kell oltani, majd hagyni kell érni. A pihentetés legalább három hét, a komolyabb épületekhez akár több évig is érlelték a meszet.

Az utóbbi években használt hidraulikus mész kémiai összetétele jelen­tősen eltér a hagyományosétól, ennek köszönhetően ellenálló a vízzel szemben. A hidraulikus mész hozzáadásával készült habarcs sűrű, kisebb benne a páravándorlás (nagy a diffúziós ellenállása). A mésztartalmat óvatosan kell megállapítani, csak annyi kell, hogy a ho­mokszemcséket tökéletesen borítsa, mivel a túl sok mész jelentősen csök­kenti a habarcs szilárdságát.

A cementes habarcs

Ennél a habarcsnál cementet használnak kötőanyagként. Az első kísér­leteket a víz alatt kötő habarccsal még az ókori Rómában végezték. Az oltott mészhez vulkáni tufát és finom vulkáni hamut adtak, a keveré­ket cementnek nevezték. Az újkori cement az agyagos mészkő nagy hőmér­sékleten való égetésével keletkezik. Már a 19. század második felétől alkal­mazzák, de ipari méretű gyártása és felhasználása csak a 20. század elejétől jellemző. A cementtartalmú habarcs szilárdsága nagy, de nagy a dif­fúziós ellenállása, ami gátolja a pára akadálytalan átjutását.

A pincék tartószerkezete

A pince statikai jellege jelentősen eltér a talajszint feletti épületrésze­kétől. Ezeknek a süllyesztett helyiségeknek a tervezői, építői jól tudták ezt, és a tervek készítésénél, az építés során az empirikus tudásszint növekedésével folyamatosan javítottak a tervezés és az építés menetén, így az évszázadok során eljutottak az optimális megoldásokig. A régebbi építésű pincék egyes szerkezeti elemei megtalálhatók az újabban épül­teknél is.

A terepszint alatti helyiségek oldalfalai – a talajszint feletti részektől el­térően – a talaj vagy a körülöttük lévő kőzet nyomásának vannak kitéve. A terhelés fajtája jelentősen eltér a talajszint feletti szerkezetek terheitől. A szabadon álló és az épületek alatt elhelyezkedő pincék terhelése is különböző. A pincék mélységének növekedésével nő az oldalfalakra ne­hezedő nyomás is.

Az épület mellé épített pincéket gyakran könnyen fejthető, bányászható kőzetbe vájták (márga, homokkő stb.). A kőzet nyomása viszonylag kicsi, és vannak olyan esetek is, ahol meghagyták a fejtéssel kialakult belső teret, nem falazták fel, nem készítettek boltozatot. Az oldalfalakra ne­hezedő nyomás nem volt nagy, és a födémet helyettesítette az ún. termé­szetes átboltozódás (2a ábra). Természetes átboltozódásnak nevezzük azt, amikor a fejtés során a pince mennyezetét képező kőzetet olyan ívben faragják ki, amely biztonságosan közvetíti a mennyezet feletti terheket az oldalfalakra. Az ilyen boltozat állékonysága a kőzet fajtájától függ. A ferde rétegződésű kőzetek esetén előfordulhat, hogy a rétegek a rétegződési síkban megcsúsznak (2b ábra).

Az épület mellett álló pincéket gyakran csak részben süllyesztették a földbe. Ezeknek az épületeknek a terhelése más, mint a teljes mértékben föld alatt lévőké. Az oldalfalakra ható nyomás viszonylag kicsi, a födémet (boltozat, dúcolt födém, fából készült mennyezet) pedig nem a felette levő talaj terheli, hanem a talajszint feletti épületek födémének szokásos terheit kell felvennie (meteorológiai terhek, hasznos teher) (3a ábra).

A pincék tartószerkezetei

Az épület közelében lévő pincéknek általában falazott tartószerkezetük volt. A födémet, boltozatot ezeknél függőleges erők terhelik, a falakra pedig a talaj vízszintes nyomása mellett hat a födémből átadódó terhelés is. A boltozat vállövében általában ferde irányú eredő erő keletkezik, amelyet felbonthatunk függőleges és vízszintes komponensre. Ez a kettős terhelés nem igazán előnyös, de a pincék belmagassága általában nem túl nagy, a falak szélesek, masszívak, így ez a két erő szinte sohasem okozott kárt az épületekben.

A tartószerkezet erőjátéka viszonylag állandó, nem változik jelentősen az évek múlásával, feltéve hogy nem változik meg jelentősen a terhelés módja és nagysága vagy a pince elhelyezkedése az épülethez viszonyítva (nem változik a pince feletti réteg vastagsá­ga, nem építenek rá felső szinteket). A szerkezetre ható erőket mutatja be a 3b ábra.

Sokkal nagyobb a terhelés, ha a pince az épület alatt helyezkedik el, és ez a megoldás jóval gyakrabban fordul elő. Az oldalfalakra ható talaj­nyomás jellege azonos, mint a különálló pincéknél, viszont az emeletekről ható függőleges nyomás sokkal nagyobb. Az egyes szerkezeti elemekben ható erők is eltérők lehetnek, mint az előző bekezdésben tárgyalt esetben. A tartófalakat a felmenő szintek súlya terheli. Ezekhez a függőleges erők­höz viszonyítva kisebb a boltívekből és a talajnyomásból eredő vízszintes terhelés mértéke. Hasonló erők jelentkeznek a többszintes pincékben is (3c ábra).

2. ábra. A tartóelemek terhelése a kőzetbe vájt pince esetében: a) a természetes boltív terhelése; b) ferde rétegeződésű kőzetbe vájt pince; B a pince, alagút szélessége; B1 a pince, alagút szélességének fele, hozzászámítva a pince oldalfalát terhelő kőzet vastagságát; φ a kőzet belső súrlódási szöge; H a pince, alagút belmagassága.

3. ábra. Az alagsor, pince terhelése: a) a különálló, félig földbe süllyesztett pincére ható erők; b) a különálló, teljesen a talajszint alatt lévő pincére ható erők; c) az épület alatti pince terhelése.

Az alapok

Az épület alapozása szorosan összefügg a pince kialakításával. A pince­falak alatt általában nem volt szélesebb alap, sokszor egyáltalán nem alapozták, csak a padlószintre fektették őket. Abban az esetben sem sta­tikai megfontolások határozták meg a méreteket, ha a tartófalak alatt túl­nyúló alapot készítettek, hanem az, hogy azok teljes szélességükben biz­tosan alá legyenek támasztva. Ugyanis a falakat kitűzés nélkül rakták, szabálytalan sokszögű keresztmetszetükkel, változó vastagságukkal nehéz lett volna egy keskeny sávhoz illeszkedni (ez fokozottan érvényes az íves falakon). Gyakori volt az is, hogy az alapot a kiásott árokba öntött habarcs képezte.

Nem volt ritka az sem, hogy a már meglévő pincét újabb szinttel bővítet­ték, így az alapozást is ennek megfelelően mélyítették. Ez a megoldás már a 13. században is gyakori volt.

Bizonyos esetekben az épület pilléreken állt, amelyek a pince szintje alá lenyúlva a mélyebben lévő, nagyobb szilárdságú talajréteghez közvetítet­ték a terheket. A pilléreket enyhe ívű tartóbordákkal kötötték össze, boltozatot készítettek, és efölött volt a pince padlószintje. Ez az építés­mód csökkenti az alapozáshoz szükséges munkát, kevesebb földet kell megmozgatni, és a későbbi falazás is kevesebb építőanyagot igényel. Ezeket a takarékos szerkezeti megoldásokat a felmenő szinteken is meg lehet ismételni. Ez a technológia megjelent már a román stílusú épületek­nél is, de alkalmazzák egészen napjainkig (4. ábra).

Cölöpök alkalmazása

Közel a folyóvizekhez, bonyolult, nehéz talajmechanikai körülmények között, ahol a talaj iszapos volt, vagy magasan állt a talajvíz, a falazott pil­lérek helyett cölöpöket alkalmaztak. Ezeket különböző fafajiakból készítették: gyakori volt a bükkfából készült cölöp, de készítettek nyár­fából, erdei- és borókafenyőből is, a legjobb minőségűek azonban tölgy­fából voltak. A borókafenyő nagy mennyiségben tartalmaz gyantát, amely védi a fát a nedvességtől, a tölgyfa szilárdsága pedig a víz alatt idővel növekszik.

A fából készült cölöpök legnagyobb ellensége az ingadozó vízszint, mivel a korábban vízbe merült részeket nagyon gyorsan megtá­madják a faanyag különböző élősködői. A cölöpökhöz készítéséhez fris­sen vágott, nem szárított faanyag szükséges. A kemény, leülepedett rétegekbe rövid hegyű, míg az iszaposabb, lazább talajokba hosszabb hegyű cölöpöket vertek le. A hosszabb hegy azonban csökkenti a teherbírást.

A kora középkorban épült, mára elpusztult roudnicei híd cölöpjeinél a hegy hossza négy-ötszöröse volt a cölöp átmérőjének. A cölöpfejekre ácstechnikával rögzítették a tartógerendákat, ezekre épül­tek a falak (5. ábra). Az egyszerűbb épületeknél a tartógerendákat gyak­ran kötegelt vesszőkkel helyettesítették.

4. ábra. Pillérekre épített pince enyhe ívű boltozassál.

5. ábra. Fából készült cölöpökre épült fal: a) metszet; b) alaprajz.

A falak

A pincék falai lehetnek egy- vagy többrétegűek, mivel az átépítések során gyakran kiegészítették vagy megvastagították őket. Az átalakításokat a pincék bővítése, hasznosításuk megváltozása és az esetleges károsodás, omlás indokolta, emiatt gyakran meg kellett erősíteni az épület tartószerkezetét. A nagyobb átépítések során jelentős módosításokra is sor került, gyakran csak azok a szerkezeti elemek maradtak meg, amelyeket statikai okokból nem lehetett eltávolítani. Az ugyanis a födém, a boltívek károso­dásához, omlásához vezethetett volna, ami akár a talajszint feletti részek szerkezeti károsodásával járt volna.

A falak süllyedését előre feltételezték, a téglafalaknál úgy számítottak, hogy a süllyedés mértéke a magasság 1/2000-1/500-ad része, a kőből ra­kott falak magasságánál pedig 1/1300-1/180-ad része lehet.

A födémszerkezet

A történelmi korokban a pincéket általában boltozták: szinte mindig donga­boltozatról, esetleg lunettás dongaboltozatról beszélhetünk (6. ábra). A na­gyon korai pincék fából készült tartógerendás mennyezetei csak nyomok­ban vagy mint kiegészítő tartószerkezetek maradtak meg. Azoknak az épületeknek a pincéiben, amelyek nagyobb világi (gazdag polgári házak) vagy szakrális épületek (templomok) részei voltak, több típusú boltozatot is megfigyelhetünk. A falakon és a mennyezeten át kijáratot és szellőző­nyílásokat vezettek az árkádsorra vagy az udvarra, esetleg a nyílt terepre.

A boltozás a síkfödémhez képest magas szerkezet, mélyebben lévő padló­szinttel jár, ami növeli az építési költségeket. Az újkori födémszerkezetek, új anyagok megjelenése után ezt a megoldást már nem alkalmazták, ha­nem áttértek a sík-, általában vasbeton födémekre. A 19. század máso­dik felében épült pincékben még találkozhatunk olyan boltozatokkal, amelyeket acélgerendákra helyeztek, vagy tartók gyanánt kiselejtezett vasúti és bányavasúti síneket építettek be. Az ilyen típusú födémszer­kezeteket leggyakrabban a vidéki kúriák gazdasági épületeinél láthatunk, de néha előfordulnak lakóépületek alagsoraiban is.

6. ábra. Lunettás boltozat: a) metszet; b) alaprajz.

Félelmet nem csak a természeti katasztrófák okoznak, hanem a vandalizmus, betörés is, amelyekről majd mindennap hallhatunk. Elég ezek közül a szerencsétlen események közül valamelyiknek megtörténnie és az ingatlan, amelyért hosszú ideig takarékoskodtunk és sok fáradsággal rendben tartottunk, nincs többé. A szerencsétlenségek váratlanul tör­ténnek, nem lehet kitérni előlük. Ezért helyén­való gondoskodni az ingatlan biztosításáról, amely a biztosítási esemény megtörténtekor anyagi segítséget nyújt.

 A vagyonbiztosítás nem várt esemény megtörténtekor segít a károk helyreállításában, a ház kijavításá­ban vagy végső esetben az újjáépítésében. A biztosítók a biztosítások különböző válto­zatait kínálják, többféle, különböző kockáza­tokat tartalmazó csomagokban. A legegy­szerűbbtől, mint például a tűz vagy a jégverés olyanokig, amelyekre az ember általában nem is gondol, például hangrobbanás, föld­csuszamlás, robbanás vagy akár jármű becsapódása az otthonunkba. Kiválaszthatjuk azt a csomagot, amelyik legjobban megfelel az elképzeléseinknek.

A biztosítók által kínált biztosítási termékek sokfélék és maximális mértékben elébe próbálnak menni az ügyfél­kör szokatlan igényeinek is, akár ingatlant akár háztartási berendezést érintenek. Néhány biztosítónál az ingatlanbiztosítási ter­mékhez az ügyfél lehetőséget kap, hogy használja a segítő szolgálatot, amely számá­ra nagymértékben megkönnyíti a biztosítási esemény következtében előállott nehéz élet­helyzet megoldását vagy elhárítását. A va­gyonbiztosításokat két alapvető csoportra lehet osztani: ingatlan- és háztartási biztosí­tásokra.

Ingatlanbiztosítás

Ingatlantulajdonunkra feltétlenül kössünk biz­tosítást. Ritkán sikerül a természet szeszélyeit kivédeni és más, nem várt események bármi kor meglephetnek mindnyájunkat. Szélvihar, nyári jégveréses zivatar, árvíz mindenkit sújt­hat, és ha az ingatlanunk nincs biztosítva, a károk elhárítása a mi költségünk lesz.

Az ingatlan biztosításakor a következő kocká­zatok biztosításában egyezhetünk meg:

• árvíz vagy elöntés,
• vihar vagy jégverés,
• földcsuszamlás, szikla- vagy földomlás,
• fa, oszlop, vagy más tárgyak kidőlése,
• hó- és fagyteher,
• földrengés,
• vízhálózat berendezéseiből kifolyó víz,
• folyadék- vagy páratúlnyomás, illetve víz megfagyása,
• közlekedési eszköz ütközése,
• lopással, betöréssel vagy rablással való eltulajdonítás,
• épületrészek rongálása, betöréses lopás vagy annak kísérlete során.

A biztosító kínálatától függ, hogy milyen koc­kázatokat tudnak a biztosításba belefoglalni. A biztosítók gyakran kínálnak előre kiválasz­tott kockázatokra „testre szabott” terméke­ket. Ezért a biztosítás megkötése előtt tárgyi­lagosan mérlegeljük, reálisan mi minden fenyegetheti ingatlanunkat. Nem logikus pél­dául árvíz ellen biztosítani ingatlanunkat, ha a folyó felett magasan lakunk. Magán a lefedett kockázatok csomagján kívül minden biztosí­tónak vannak általános biztosítási feltételei.

A biztosítás megkötésekor alaposan olvassuk át ezeket, hogy valós elképzelésünk legyen arról, mit fedez a biztosító és mit zár ki. A biztosítás díját jó pár tényező befolyásolja. Ilyen például az általunk választott biztosítási összeg, amely figyelembe veszi az építmény jellegét, az építése során használt anyagokat, valamint a választott önrész nagyságát. Minden biztosítónak van saját módszere a különböző kedvezmények, engedmények, esetenként egyéb előnyök megadására. Díjcsökkentést leginkább a hűséges saját ügyfeleknek, egyéni elbírálás alapján adnak.

Biztosítás előtt

A biztosítás kiválasztása előtt fontos az ingat­lan értékének megállapítása, hogy elkerüljék mind a túl-, mind pedig az alulbiztosítást. Az alulbiztosítás a leggyakoribb hiba, amelyet az emberek a vagyonbiztosításnál elkövetnek, és nem csak az új biztosításoknál. Elsősorban a régebbi biztosítások vannak kis összegre megkötve, amelyeken évekig nem változtat­tak semmit, pedig az évek során sok ingat­lannak a piaci értéke, valamint a ráfordított javítás, munka- és anyagköltsége is nőtt. A kis érték, amelyre az ingatlant korábban biztosítottuk, kár estén nem tudja fedezni a javítással vagy akár totális kár esetén az egész ingatlan pótlásával kapcsolatos költsé­geket.

Az ingatlan értéke

Ezért nem szabad belenyugodni abba, hogy az ingatlan biztosítva van, nagyon fon­tos az is, hogy milyen értékre. Tehát ha van biztosításunk és nem akarunk vagyonkár esetén kellemetlenül meglepődni, aktualizál­juk a biztosítási szerződésünket az ingatlan­piac alakulása szerint, illetve a háztartásban lévő vagyon értéke szerint. Kétévenként aján­lott aktualizálni a biztosítási szerződéseket. Egyidejűleg ellenőrizzük, hogy a biztosítás a szóba jöhető kockázatokat lefedi-e.

Nagy probléma a jelzálogszerződések esetén a biztosítások zálogjoga a bankok számára. Ez azon alapul, hogy a jelzáloghitelre történő ingatlanvásárlás feltétele a lakásra vagy a házra kötött biztosítás. A sok részletfizetési kötelezettség mellett, amelyek a jelzálogköl­csön felvételét kísérik, előfordul, hogy az ügyfél csak a felvett kölcsön mértékéig köt biztosítást, hogy minél kevesebbet fizessen, így gyakran összetévesztik az ingatlan valódi értékét a banktól folyósított kölcsön összegé­vel, amely sohasem éri el az ingatlan értéké­nek 100 %-át. Az is gyakran előfordul, hogy az emberek alulértékelik a helyzetet és nem az összes kockázatra biztosítanak. Kössünk olyan biztosítást, amely, ha az ingatlan telje­sen lakhatatlanná válna, egy új lakás költsé­gét fedezni tudja.

A házat vagy lakást megéri előre biztosítani, nem az utolsó pillanatban, amikor már pél­dául néhány területet az ár fenyeget. Ekkor már a biztosító nem köt szerződést, vagy ha köt, nem fizeti azokat a károkat, amelyek rög­tön a szerződés aláírása után keletkeznek.

A biztosítók úgy jellemzik feladatukat, hogy nekik az előre nem látható, váratlan kockáza­tok ellen kell védelmet nyújtaniuk. Alapvetően az áradás vagy árvíz előre nem látható koc­kázatok, azonban csak azokon a területeken, ahol nem rendszeresen fordulnak elő. Amennyiben az ingatlan olyan helyen épült, amelyet minden évben elönt a víz, a tulajdo­nosának nyilván nehéz lesz megfelelő biztosí­tást kötnie akármelyik biztosítónál. A biztosí­tók kiemelt figyelmet fordítanak az árterületi sávban és az olyan helyeken történő építke­zésekre, amelyeket a folyó áradáskor ellep. Az ilyen területeken tilos építkezni.

Árterület biztosítása?

Az árterü­let szintén különleges terület építés szem­pontjából, pontosan azért, mert ide önthet ki a folyó. Némely biztosító árvízi térképeket használ, amelyekről megállapíthatják, mek­kora veszély fenyegeti a biztosítani kívánt ingatlant, s ennek arányában állapítják meg a biztosítás díját. Előfordulhat, hogy megkérde­zik a tulajdonost, hogy az ingatlan az utolsó néhány évben volt-e elöntve vagy szenve­dett-e árvízkárt. Igenlő válasz esetén ezt a kockázatot a biztosító nem fedezi. Vannak olyan biztosítók is, amelyek nem használnak árvízi térképeket, és az országban bárhol biztosítják az ingatlant. Néhol díjemeléssel kötnek biztosítást, ha az ingatlan a fenyege­tett sávban van, néha a terület árvíz- és áradásveszélyességi kockázata miatt nem kell emelt összegű díjat fizetni.

A biztosítottak gyakran nagyon csalódottak, amikor a biztosító a pénzt kifizeti. A biztosítás teljesítésekor a biztosítók választást kínálnak, hogy az árvízkárokat önerővel magunk állít­hatjuk helyre, vagy megbízunk egy céget és a számlát benyújtjuk a biztosítónak. Amennyiben a károk önerős helyreállítása mellett döntünk, a kárelhárítás költségvetésen ala­puló módjáról van szó, a másik esetben vál­lalkozói teljesítést fizet ki, a benyújtott szám­lák alapján.

A biztosítók adatai szerint kisebb károk esetén az ügyfelek a biztosítás teljesí­tését készpénzes alapon kérik. Ebben az esetben, bár a pénzt korábban megkapják a biztosítótól, de szokásosan kisebb összeget, mint a második esetben. A biztosító csak az avult érték erejéig fizet kártérítést. Ez azt jelenti, hogy a megrongálódott vagy meg­semmisült dolgoknak figyelembe veszi a korát és az elhasználtságát a kár keletkezése idején.

Amennyiben céget bízunk meg és a biztosításunk az új értékre szólt, a számlát benyújtva a biztosító kifizeti azt, beleértve a munkadíjat is, csupán az önrészt vonja le. Abban az esetben is, ha a házunkon a javítá­sokat építőipari cég végzi, a biztosító a javí­tásnak csak az úgynevezett megfelelő költsé­geit fedezi. Nem fogad el túlárazott számlá­kat. Például ha az árvíz előtt a házban egy régebbi típusú csaptelep volt és most egy aranyból készültet építünk be, ezt nem fizetik ki. Általánosságban elmondható, hogy ha csak egy fal ázott be, akkor természetesen nem csak ezt az egy falat fogjuk kifesteni, hanem az egész szobát, és a biztosító az egészet kifizeti. Amennyiben a javítás költsé­gei ésszerűek, a biztosítók a kártérítésből nem csinálnak problémát.

Amikor megtörténik a baj

Amikor egy biztosítási esemény megtörténik, azonnal jelentsük a biztosítónak. A biztosító kiküldi egy munkatársát szemlére, ezt köve­tően levelet küldenek, amelyben felsorolják azokat a dolgokat és okmányokat, amelyek szükségesek a kárrendezéséhez. Attól a pil­lanattól kezdve, hogy az összes szükséges dokumentumot beadjuk, a biztosító befejezi a vizsgálatot és a törvény szerint 15 napja van arra, hogy a pénzt kifizesse.

Háztartási biztosítás

Az emberek gyakran összekeverik az ingatlan biztosítását a háztartás biztosításával, azaz a dolgok összességével, amelyet ingóságok, például bútorok, elektromos fogyasztók, személyes dolgok és hasonlók képeznek. Ne feledkezzünk meg az ingóságok biztosításá­ról, mert ez fedezi a bútorokban vagy az élelmiszerekben okozott károkat, de házi állatállomány kárait is, ha az állatok az elemi csapás következtében kimúltak.

A legjobb, ha a háztartási berendezésekre is és az ingatlanra is kötünk megfelelő biztosítást

Biztosítsuk azokat a dolgokat a háztartásban, amelyek a tartósan lakott létesítményben a háztartás fenntartására vagy a biztosított személyek személyes szükségleteinek kielégítésére szolgálnak. A legjobb, ha mindkét biztosítást megkötjük – a háztartási berendezésekre is és az ingatlanra is.

A háztartási biztosítás általánosan a követ­kező kockázatokat fedi le:

• tűz, robbanás, közvetlen villámcsapás,
• repülő, annak részei vagy rakományának lezuhanása,
• a közvetlen villámcsapás okozta túlfeszült­ség miatt a fogyasztókban esett károk,
• árvíz, elöntés, vihar vagy jégverés,
• földcsuszamlás, szikla- és földomlás,
• fák vagy oszlopok kidőlése,
• vízhálózat berendezéseiből kifolyó víz,
• lopással, betöréssel, vagy rablótámadás­sal való eltulajdonítás,
• a biztosított tárgyak harmadik személy ál­tal szándékosan okozott rongálása, meg­semmisítése.

Amennyiben valakinek a szokásos kockáza­tok lefedése nem kielégítő, kiegészítő biztosí­tást köthet az alábbi kiterjesztésekkel.

Ezek:

• akvárium, jakuzzi- vagy masszázskádból kifolyó víz okozta károk,
• előre nem látható elektromos áramkiesés,
• üvegbiztosítás,
• nem közvetlen villámcsapás és a biztosí­tott tárgyakban okozott károk,
• rövidzárlat okozta károk az elektromos fogyasztókban és motorokban,
• füst által okozott károk, kerti kis traktor és más, a biztosított személyes szükségleteit szolgáló kerti munkaeszközök tönkreme­netele.

A biztosítók kínálata sokféle, az egyes háztar­tási biztosítások különféle kockázatokat fed­hetnek le, és biztosítási díjuk is különböző lehet. Ezért a biztosítás megkötésénél ne csak a biztosítás összegére, de a kockáza­tokra is figyeljünk, amelyektől háztartásunk védve lesz.

Mielőtt szerződést írnánk alá, menjünk el több biztosítóhoz, adjuk meg háztartásunk adatait, és ne csak az egész évben fizetendő összeget hasonlítsuk össze, hanem arra is kérdezzünk rá, hogy a biztosításunk mit is fog tulajdonképpen fedezni. Megtörténhet, hogy egy biztosító nem fizet a huzat miatt kitört ablaküvegért, a másik ezt az alapbiztosítás­ban kifizeti. Az összeget, amelyre a háztartást szeretnénk biztosítani, a legtöbb biztosítónál mi mondjuk meg. A biztosítók többnyire egy-egy sávot ajánlanak, amelyekből választha­tunk. Nagyobb összegek esetén a legtöbb biztosító ellenőrzi a lakást.

A biztosítási összeg a háztartás minden berendezésének összege és kulcsfontosságú a tulajdonos­nak. Tehát össze kell számolni a lakásban az összes tárgy, berendezés értékét – a be­épített konyhabútortól a bútoron keresztül, a háztartási eszközökön, elektronikán át, egészen a képekig vagy ruházatig. A biztosí­tás összege egyúttal a maximális összeg, amit a biztosító akkor fizet ki, ha tényleg mindenünket elvesztettük, ami a lakás belső berendezésének része volt. Ebben az eset­ben is figyeljünk a túlbiztosításra, nehogy éveken át, amikor semmi nem történik, feles­legesen nagy biztosítási díjat fizessünk.

Hasonlóan rossz az alulbiztosítás is. Amennyiben a biztosítás díját túl kis összegre állít­juk be és a háztartás berendezéseinek értéke lényegesen nagyobb, megtörténhet, hogy a biztosító tűz vagy betörés esetén csak egy részét fizeti ki annak, amit kaphatnánk. Az, hogy mennyit fognak a háztartási biztosítá­sért fizetni, nem csak a biztosítási összegtől függ, hanem attól is, mi ellen akarjuk háztar­tásunkat biztosítani.

Ami a kockázatokat illeti, az emberek leg­gyakrabban az alapbiztosítási fedezetet igénylik, amely magában foglalja az árvíz és elöntés kárait az ingatlanokon, a lopást, van­dalizmust, a személyes használati tárgyak, a különleges ingóságok csoportjának, mint az ékszerek, elektronika elegendő fedezetű biztosítását. A biztosítók ezeket a kockázato­kat csomagokban kombinálják, minél drá­gább egy csomag, annál több kockázatot fed le. Fontos tényező a hely, ahol a biztosí­tott háztartás található.

A nagyobb városok­ban nagyobb a bűnözés, természetesen nagyobbak a biztosítási terhek. A békés, kis településeken kisebb a bűnözés, kisebb a biztosítási díj. Amennyiben a szerződést egy évnél hosszabb időre kötjük, a biztosítók az infláció mértékével emelni szokták a bizto­sítás díját. Engedményt is kaphatunk, ha háztartásunkban egész évben nem történt biztosítási esemény.

A biztonságos otthon kialakításánál gondolni kell azokra, akiknek a lépcsők, a magas küszöbök, a szintkülönbségek, a magasabb polcok leküzdhetetlen akadályok. Az akadály­mentes lakótérben azokat az alapelemeket kell összehangolni, amelyeket eltérően hasz­nálunk, mint a fogyatékkal élők. Bele kell élni magunkat a fogyatékos ember helyzetébe. Elsősorban a szabad, korlátozás nélküli moz­gás feltételéhez kell igazítani a helyiségek méretét és kapcsolatait.

A testi fogyatékos emberek is akadálytalanul kell, hogy bejussa­nak a házba vagy a lakásba. A szintkülönb­ség áthidalására megfelel a rámpa. További problémát jelenthet az ajtók szélessége, nem csak a bejárati ajtóké, de a felvonóé és az összes belső ajtóé is. 90-110 cm a megfe­lelő, természetesen küszöb nélkül. A kerekes székben ülőknek az alacsonyabb ablakpár­kány magasság (70 cm) a megfelelő, így az ablakokat kényelmesen kezelhetik a 90 cm magasan elhelyezett távnyitórúddal. A kere­kes szék alapvető mozgásához minimálisan 120 x 150 cm, a teljes körbeforduláshoz 150 cm átmérőjű tér szükséges.

A mozgáskorlátozottak életének egyszerűsí­téséhez figyelembe kell venni a kerekes szék méreteit:

• ülésmagasság kb. 51 cm,
• a kerekes szék hossza 121-135 cm,
• kerékmagasság kb. 67 cm,
• a kartámasz magassága 72 cm,
• a szék szélessége emberrel együtt 90 cm.

Ezekből az adatokból kiindulva tudjuk meg­tervezni a lakás berendezését. A kerekes székkel közlekedőknek mindenek­előtt a konyhában fontos a szekrények és fogyasztók megfelelő elhelyezése úgy, hogy abban a tevékenységek kényelmesen és biz­tonságosan végezhetők legyenek. A munka­pult magassága olyan legyen, amelyhez kényelmesen oda lehet férni kerekes székkel. A munkapult alatti tér ezért maradjon szaba­don, de ide tehetünk egy görgős szekrényt, amelyet a munka közben ki lehet gurítani a pult alól, és amely rakodófelületként is szolgál.

Az optimálisan megtervezett munka­pult egyik oldalán a mosogatómedence van, amelyhez előkészítő felület csatlakozik és utá­na következik a főzőlap. A beépített konyha­bútor felső szekrényei is legyenek elérhetők a kerekes székből. A felső polcok maximális magassága 150 cm. Ideálisak azok a szekré­nyek, amelyek lehúzószerkezettel vannak ellátva, amellyel a szekrény a munkapult magasságába lehúzható. Az alsó fiókokat, mosogatót, hűtőszekrényeket 40 cm magas alépítményre kell helyezni.

Az akadálymentes konyha paraméterei:

• a helyiségben legyen lehetőség kerekes székkel 360°-ban megfordulni, ehhez 150 cm átmérőjű szabad terület szük­séges;
• a hűtőszekrény és a sütő legyen meg­emelve. A hűtőszekrénynél elég a padló felett 40-50 cm, a sütő legyen 70 cm, a főzőlap 73 cm magasságban;
• a munkapult kb. 75 cm magasan legyen elhelyezve, a szélessége legyen min. 90 cm;
• az ideális munkapult szélesség 120 cm;
• a mozgáskorlátozott emberek által elér­hető maximális magasság kb. 140 cm, ezért a felső szekrényeket legfeljebb ebben a magasságban kell elhelyezni;
• azért, hogy a konyha használója a kerekes székkel az asztalhoz ülhessen, az asztal­lap magassága a padlótól kb. 75 cm legyen;
• a konyhában a villanykapcsolók, konnek­torok, ajtózárak stb. megfelelő magassága 60-120 cm.

A hétköznapi higiénia megteremtése is okoz­hat sok olyan problémát, amelyre egy egész­séges ember nem is gondol. A fürdőszobát is át kell alakítani, ha azt mozgáskorlátozott is használja. A fürdőszoba nem csak a tisztál­kodás helye, hanem a felfrissülésé, a pihené­sé is. A megvalósításnál gyakran okoz gon­dot a fürdőszoba kis mérete. Problémát jelenthet a keskeny, küszöbös ajtó, ezért az ajtónyílást ki kell szélesíteni legalább 90 cm-re, és el kell távolítani a küszöböt. Az ajtó a helyiségből kifelé nyíljon.

Amennyiben meg­tehetjük, építtessünk be tolóajtót, mivel az helytakarékosabb és kényelmesebb használ­ni. Rögtön az ajtó mögött, könnyen hozzáfér­hető helyen kell elhelyezni a kapcsolókat, kb. 60-120 cm magasságban. Ez vonatko­zik a konnektorokra, akasztókra, polcokra is. Kitűnő megoldás az érzékelővel vezérelt vilá­gítás, vízcsap, vízöblítés, de ekkor nagyobb beruházási költséggel kell számolni. Ne feled­kezzünk meg a tagolás nélküli, biztonságos padlóról.

Elegendő nagyságú mozgásterek

A berendezési tárgyak és a kapasz­kodók elhelyezésekor gondoljunk az ele­gendő nagyságú mozgástérre. A mosdót a padlótól 80 cm-re, vakolat alatti szifonnal szereljük fel. Ez a szaniteregység kiegészít­hető fix vagy lehajtható kapaszkodókkal. Amennyiben szükséges másik személy segít­sége is, hagyjunk a mosdó mellett legalább 50 cm szabad helyet.

Nagyon kényelmesek az állítható magasságú, pneumatikus alá­támasztású mosdók, amelyek egy könnyű érintéssel szükség szerint előre dönthetők. A megfelelő csaptelepeknek hosszú kezelő­karjuk van, amely megkönnyíti a víz eresztését-zárását. Még egyszerűbb a víz eresztése-zárása infraérzékelős vízcsappal. Higiénia szempontjából a mozgássérülteknek a zu­hanysarok az előnyösebb megoldás. A zuhany­sarokban a zuhanytálca pereme nem lehet kiemelve.

A csúszásmentes kialakítás magá­tól értetődő

A zuhanyzónak elengedhetetlen tartozéka a csúszásmentes ülőke és a meg­felelő kapaszkodók. A víz fröcskölését könnyen mozgatható tolóajtós zuhanyfülkével akadályozhatjuk meg. A zuhanyfülke széles­sége legalább 140 cm.

A zuhanyfülke padlóburkolata feltétlenül csúszásmentes legyen a balesetek elkerülése érdekében

Ha mégis inkább kádat választunk, csúszásmentes alátétet, kapaszkodókat és fejtámaszokat kell alkal­maznunk. Kényelmesebb az olyan kád, amelyen személyek beemelésére alkalmas hid­raulikus berendezés van. A mozgáskorláto­zottaknak speciális WC-t kell beszereznünk. Ennek magasságát a mozgáskorlátozottság foka dönti el. Kényelmesebb a hagyományos öblítési rendszernél az érzékelős rendszer. Az optikai érzékelőt a falba építik be és hozzá lehet kapcsolni bármelyik WC-csészéhez.

A mosdó mellé felszerelhetünk fix vagy lehajtható kapaszkodókat is

Az akadálymentes fürdőszoba paraméterei:

• az ajtók minimális szélessége 90 cm;
• az összes kezelő és rakodó elem magas­sága a padlótól 60-120 cm;
• a mosdó felső élének magassága 80 cm;
• a mosdó melletti szilárd kapaszkodó magassága 78 cm;
• az optimális zuhanytér 140 x 140 cm;
• a zuhanyzóban elhelyezett ülőke 40 cm széles, a padló felett 50 cm-en van;
• alacsony peremű kád (a könnyű ki- és be­lépéshez), mélysége 38 cm;
• a kád fejrészénél a felület szélessége 30 cm;
• a kád hosszanti oldalán a faltól hagyott távolság 8 cm a kapaszkodónak;
• a WC-ülőke felső élének magassága 50 cm;
• zuhanykezelés 120 cm magasságban;
• lehajtható kapaszkodók a mosdó mindkét oldalán 78 cm magasságban vannak;
• a WC-csésze elülső élének távolsága a faltól 70 cm;
• WC-papír-tartó a WC-ülőkéről elérhető távolságban, a padló felett 70-90 cm-re van.

A biztonságos fürdőszoba

A fürdőszoba a legveszélyesebb helyiségek közé tartozik a lakásban. A pára és nedves­ség a fő oka a számos esés és elcsúszás okozta sérülésnek. Ez nem csak a gyereke­ket és a mozgássérülteket érinti, de az egészséges felnőtt embereket is. Mosakodásnál előfordul, hogy a víz lefröccsen a földre. A padlóburkolatok többségén nem látható jól a kiömlött víz, és ezért könnyen el lehet esni a csúszós felületen. Ezen felül a fürdőszobában viszonylag korlátozott a hely és fennáll a veszélye, hogy egy kemény tárgy vagy berendezés élébe ütjük magunkat esésnél.

Először is meg kell akadályozni a víz kifröccsenését zuhanyozáskor, mosakodáskor. A zuhanysarkok szokásos tartozéka a zu­hanyfal, amelyet a kád mellé is fel lehet sze­relni. Választhatunk keretes vagy keret nélkü­li változatot, biztonságiüveg-betéteset, külön­böző formákban és nyitási móddal. A bizton­sági üveg vastagsága 6-8 mm legyen.

Fenti kép balra: A kádból való kilépéskor a sérülést megakadályozhatjuk csúszásgátló betéttel. A fából készült drágább, de a műanyagnál tartósabb és szebb;
Jobbra: A fürdőszobában a padló csúszásmentes kivitelű legyen. A burkolólapokból széles a választék, színben, formában, méretben

A kád peremére szerelt fejtámasz megakadályozza, hogy a mozgáskorlátozott vagy idős emberek feje a víz alá kerüljön

A termosztatikus csaptelep véd a forró víz veszélyeitől

Olcsóbb megoldás a hagyományos zuhany­függöny. A mosdókagyló kiválasztásánál gondoljunk arra is, hogy mosunk-e benne, esetleg a hajunkat itt szoktuk-e mosni. Azért, hogy ekkor se fröcsköljük ki a vizet, válasszunk mélyebb mosdókagylót. A fürdőszo­bába válasszunk speciális felületű padlót, amely megakadályozza az elcsúszást. Ve­gyük figyelembe, hogy minél jobb a csúszás­gátlás, annál munkaigényesebb a padló kar­bantartása.

Amennyiben nem kívánjuk az eredeti padlót kicserélni, a problémát megoldhatjuk csú­szásgátló ráccsal is. A nedves padlóhoz hasonlóan a kád és a zuhanytálca is veszé­lyessé válhat, amennyiben nem megfelelő felületűt választunk. Az érdes felületek csak kevésbé csúszósak. Ha csúszásgátló felület nélküli kádunk vagy zuhanytálcánk van, vásá­roljunk speciális kiegészítő betétet hozzájuk. Ezek a betétek a kád vagy zuhanytálca aljára tapadnak.

A zuhanysarokban elhelyezett ülőke nem csak az idősebbek kényelmét szolgálja. A piacon kapható lehajtható és kádba helyez­hető változat is. Megkönnyítik az idősebbek mozgását a kádban és a zuhanysarokban a falra rögzített kapaszkodók. Segítik a kádba belépést, biztonságosabbá teszik a felállást és a kádból való kilépést is. Mivel a kapasz­kodók nem részei a kádnak, rögzíthetjük azo­kat a falra függőlegesen vagy vízszintesen, de soha ne szereljük fel őket ferdén. A bizton­ságot növeli a sekély kád, amelynek mélysé­ge 31 cm és az alacsony peremű zuhanytálca, de legjobb a padlóba süllyesztett változat.

A termosztatikus csaptelepek megakadályoz­zák, hogy forró vízzel megégessük magun­kat. A termosztatikus csaptelepen igény sze­rint beállíthatjuk a víz hőmérsékletét. Alap­helyzetben a csappal 38 °C-ot lehet beállíta­ni. Aki ennél melegebb vizet szeretne, annak a biztosítógombot be kell nyomni, és a csa­pot csak akkor lehet tovább fordítani. Némely modellnél a 38 °C feletti zóna rovátkolt, így amikor a csapot nagyobb hőmérsékletre for­gatjuk, finom recézést érzünk forgatás köz­ben. Ez figyelmeztet arra, hogy leforrázhatjuk magunkat. A termosztatikus csaptelepek alkalmazhatók a zuhanyzóba és a kádba, némely esetben a mosdóhoz is.

Különösen a párás helyiségekben szükséges betartani minden biztonsági szabályt, minde­nekelőtt az elektromossággal kapcsolatoso­kat. Ha fürdünk, az elektromos eszközök min­dig legyenek elrakva. A fürdőszobára érvényes szabványok meghatározzák, milyen távolság­ra helyezhetjük a világítótesteket a kádtól, zuhanysaroktól, mosdótól. Minél közelebb van a világítás a szaniterekhez, annál fontosabb a megfelelő érintésvédelmű lámpa használata. Ezt betűk jelzik: I tárgyak behatolása ellen védett és P a vízbehatolás ellen védett kiala­kítást jelenti. A nagyobb számok jelzik az lámpa erősebb védettségét.

Elővigyázatosnak kell lennünk, ha a fürdőszo­bában gázüzemű vízmelegítő van. A gáz tökéletlen égésekor az égéshez szükséges levegő hiánya miatt mérgező szén-monoxid keletkezik. Ha ez a színtelen, szagtalan gáz a helyiségben felgyülemlik, szerencsétlensé­get okoz.

Gyermekek a fürdőszobában

A gyerekek a fürdőszobát is játszótérnek tekintik, hiszen sok izgalmas zug és dolog található itt. Ezért gyermekeket soha ne hagyjunk egyedül a fürdőszobában. A gyermekeknek a mosógép is érdekes, ezért gyerekzárral célszerű azt felszerelni az ajtó véletlen becsapódása ellen, az éppen működő program véletlen megváltoztatása ellen, valamint az ajtó mosás közbeni kinyitá­sa ellen.

A nehéz ülőke lecsapódáskor a gyermek kezén vagy fején komoly sérüléseket okozhat, ezért a WC-re szereljünk fel lecsapódást lassító szerkezettel ellátott ülőkét

A biztonsági zárak meggátolják a gyermekeket az ajtó kinyitásában és megvédi őket a leforrázástól. A mosógép 30 cm átmé­rőjű, nagy ajtaján keresztül a gyermek be tud mászni a dobba, ahol fulladásveszély fenye­geti. Ezért az ilyen mosógépeken mechani­kus biztosítás szükséges a véletlen ajtóbecsukódás ellen. Nagyon óvatosnak kell lennünk a tisztítószerek, gyógyszerek, kozmeti­kumok elhelyezésénél. Tegyük ezeket gyer­mekeknek hozzáférhetetlen helyre, zárt szek­rénybe, megfelelő magasságba. A WC-ülőkét mindig hajtsuk le. A nehéz ülőke lecsapódás­kor a gyermek kezén vagy fején komoly sérü­léseket okozhat. Ennek megakadályozására szereljünk fel lecsapódást lassító szerkezettel ellátott ülőkét.

A biztonságos konyha

A családtagokra a konyhában is különféle veszélyek leselkednek, amelyek fájdalmas sérüléseket okozhatnak (égések, vágások, forrázások stb.). Bár sok gyártó alkalmaz különféle biztonsági elemeket, léteznek alap­elvek, amelyekre már a konyha berendezésé­nek tervezésekor gondolni kell. Ezek közé tartozik például a csúszásmentes padló. A konyhabútorba edzett üveget válasszunk, amely nem érzékeny a repedésre. Ez viszony­lag drágább, de gyakorlatilag tönkretehetetlen.

Ügyeljünk a fiókok elrendezésére, mivel ezek a gyermekeknek lépcsőül szolgálhatnak, amelyen felmászhatnak a munkapultra. Amennyiben kicsi a konyhánk, és a bútorok elhelyezésénél nincs túl sok választási lehető­ségünk, a fiókokat szereljük fel gyerekzárral. Válasszunk mechanikus féket a guruló szek­rényekre és az ajtókra, ami véd az ujjbecsípődés ellen.

Az elektromos sütőt szemmagasságba he­lyezzük el, mert így nem kell forró edényeket magasba emelnünk. A gyermekek így még egy pár évig biztonságban vannak, amíg el nem érik a sütő fogantyúját. A sütőajtóban a biztonsági üveg teherbírása 25 kg legyen és több rétegből álljon, hogy megakadályoz­za külső felületén az égést. Természetesen legyen rajta gyerekzár, amely sütés közben nem engedi kinyitni az ajtót.

A többi beépített konyhagépet is következetesen válasszuk ki, a véletlen nyitás elleni gyerekzárral ellátotta­kat részesítsük előnyben. A főzőlapok közül az indukciós lap a legbiztonságosabb, amely­nél a főzőpanel nem forró. A gyártók állan­dóan tökéletesítik a készülékek biztonságos­ságát, például a főzőlapról a mágneses sza­bályozógomb levehető és biztonságos helyre elrakható. A gáz főzőlapokat biztonsági sze­leppel látják el, amely a láng kialvásakor elzárja a gázvezetéket. Egy biztonsági kap­csolónak köszönhetően a tűzhely négy óra folyamatos üzemelés után automatikusan kikapcsol.

Ha forró edényekkel és tepsikkel dolgozunk, használjunk védőkesztyűt. A forró folyadéko­kat mindig magunktól elfelé öntsük. A gyermekek miatt a fazekakat a hátsó főző­lapra, gázlángra tegyük. Ha mégis az elülsőre kell tennünk, az edényeket, lábasokat úgy helyezzük el, hogy a nyelük, fülük ne előre, hanem oldalra álljon. Amikor elektromos konyhai kisgépeket tisztítunk, mindig húzzuk ki azok csatlakozóit. Csak kikapcsolni nem elegendő, mert még így is vezethetik az ára­mot. Bekapcsolt kenyérpirítót, kávéfőzőt, kézi vízforralót ne hagyjunk felügyelet nélkül. Hőt termelnek, és egyébként is minden, ami áram alatt van, tűzveszéllyel fenyeget.

Ezért a készülékeket használat után azonnal kap­csoljuk ki. 280 °C-on a zsír vagy az olaj meg­gyulladhat. Amennyiben ez megtörténik, soha ne oltsuk vízzel, mert a forró zsír vagy olaj szétfröccsenhet. A lángot fojtsuk el fedő­vel vagy speciális üvegszálas oltókendővel. A víz és az olaj összeférhetetlensége miatt az olajsütőbe csak alaposan megszárított élel­miszert rakjunk. Az olajsütőt rendszeresen tisztítani kell, a régi olajat újra cserélni, mert a használt olaj hamarabb meggyulladhat. Ne flambírozzunk bekapcsolt páraelszívó alatt.

Gyermekek a konyhában

Főzésnél a tűzhely elülső részét védjük rozs­damentes korláttal, azért, hogy a gyermek ne ránthassa magára a forró fazekat. Amennyiben ez nincs a tűzhely alapfelszerelésé­ben, külön is meg lehet vásárolni. Azért, hogy a gyermek ne tudja kinyitni és magára zárni a fagyasztóládát, szereljünk fel az ajtóra gye­rekzárat. A forró folyadékot tartalmazó edé­nyeket ne rakjuk le a földre hűlni, és ne rakjuk a munkalap vagy a rakodófelület szélére sem. A kisgyerekek az ujjukat vagy apróbb tárgya­kat szeretnek a konnektorba dugni vagy az elektromos kábeleket rágcsálni.

Azokra a fiókokra feltétlenül szereljünk gyerekzárat, amelyekben éles vagy hegyes konyhai eszközöket tartunk

Ezért az elektromos konyhaeszközök zsinór­jait úgy vezessük, hogy gyermek ne férhes­sen hozzá. Kitűnő megoldás, ha a munkapul­tot 10-20 cm-rel szélesebbre alakítjuk ki, és az összes elektromos vezetéket elrejtjük a fal és a szekrények közötti részen. Magától érte­tődő a konnektorvédő használata, amelyeket csak egy speciális kulccsal lehet kihúzni. Drágább megoldás az olyan konnektorok alkalmazása, amelyekbe belül gyermekbizto­sító van beépítve. A kábel kihúzásakor a konnektort egy szerkezet automatikusan letakarja.

Az éles sarkok veszélyt jelentenek a legkisebbekre, ezért érdemes a konyhapult és az asztal sarkaira sarokvédőt tenni

Az égésen kívül a gyermekek a konyhában szenvedhetnek szúrási és vágási sérüléseket. Ettől részben védenek a fiókok gyerekzárjai. Az alsó szekrényekben, amelyekhez a gyer­mekek is hozzáférnek, csak olyan edényeket tároljunk, amelyekkel a gyerekek nem sérthe­tik meg magukat. Tilos itt tartani éles tárgya­kat, mérgező anyagokat, illetve gyógyszere­ket. Gyermekek mellett ne használjunk lelógó abroszokat, hogy ne rántsák magukra mind­azt, ami az asztalon van.

A szemetes is lehet veszélyes. Soha ne hagy­junk benne vegyi anyagot, széttört üveget. A hulladéktárolót mindig zárjuk le, és naponta ürítsük. A hűtőszekrényben ne tároljunk mást, mint élelmiszert, tartsuk máshol a gyógysze­reket és az alkoholt.

A biztonságos lépcső

A családi házakban a lépcső gyakran meg­határozó térformáló elem, de az esztétika miatt nem mehet a biztonságos használat rovására. A lépcsőnél elsődleges szempont a használhatóság. A lépcső legyen elég széles, hogy nagyobb bútordarabokat is tudjunk raj­ta fel- és levinni. Tűz vagy más előre nem látható vészhelyzet esetén szolgáljon mene­külési útvonalként, ezért a (menekülő) sze­mélyek száma alapján kell méretezni. Családi házban ez a szélesség legalább 90 cm.

Ha egy házat úgy építünk, hogy abban akar­juk leélni az életünket, akkor gondoljunk az idősebb emberek mozgási nehézségeire és a lépcsőket kényelmesebbre építsük. A lép­csőkar optimális hajlásszöge 25-30°, a fellé­pés magassága 15-18 cm, a lépcsőfokok maximális száma 18. Azokat a lépcsőket, ahol a lépcsőfok szélessége a lépcső egyedi alak­ja miatt változó, úgy kell megtervezni, hogy a szélesség a lépcső járóvonalában – ahol leggyakrabban járunk – megfeleljen a szab­ványnak. A lépcsőfokokat, akár fa, fém vagy divatos üveg, csúszás ellen biztosítani kell.

Habár a modern épületbelsőkben egyre gyakrabban jelennek meg korlát nélküli lép­csők, családi házakban, ahol gyermekes csa­ládok élnek, a korlát feltétlenül szükséges. A jól kialakított korlát növeli a lépcső bizton­ságát és díszíti is azt. A korlát meggátolja az orsótérbe való lezuhanást, és támaszt ad járás közben. A korlát magassága legalább a 90 cm legyen. A pihenőkön 100 cm az optimális magasság, ezt a lépcsőfoktól a korlát felső éléig függőlegesen mérik. A kor­lát ne végződjön a lépcsőkar végével egy vo­nalban, hanem nyúljon túl rajta 15-30 cm-rel, hogy már a lépcsőre fellépés előtt támasz­kodhassunk rá.

A lépcső biztonságát növeli a lépcsőfokonként elhelyezett, pontszerűen világító LED lámpasor

Biztonság szempontjából a korlát függőleges tagolása a megfelelő, de a függőleges osztó­pálcák távolsága ne legyen 12 cm-nél na­gyobb, így megakadályozzák, hogy a gyer­mekek bedugják a fejüket a pálcák közé. Manapság divatosak a vízszintes acél osztó­pálcák vagy a természetes anyagú kötelek, ezeken a gyermekek felmászhatnak. Hatásos korlátbetét az átlátszó vagy matt üveg, akár szövet is és a perforált lemez. A korláthoz ragasztott biztonsági üveget használjunk, amelynek vastagsága minimum 8 mm legyen. Kisgyermek felügyelet nélkül még a biztonsá­gos lépcsőre se jussanak fel. Ez ellen kis, lépcső előtti ráccsal védekezhetünk, amely egyszerűen beszerezhető és házilag is felsze­relhető.

Vannak vidékek, ahol a lakosok rendszeresen szenvednek a víztől: a folyó vagy patak kilép a medréből, elönti a házat, a pincét, a kertet, a kutat.

A közelmúlt árvizei sok, lejtőre épített ház sebezhetőségét mutatták meg. A lejtőn az átnedvesedett föld csúszni kezdett és a kör­nyéken lévő házak fala megrepedt. Sok eset­ben a házakat már nem lehetett megmenteni, le kellett bontani őket. Árvizek voltak és lesznek, ez a víz természetes körforgásának a része. Az emberek élete a vízhez nagyon szorosan kapcsolódik, ezért is épültek a múltban a települések víz közelében.

Annak ellenére, hogy szabályozzuk a vízfo­lyásokat, gátakat, víztározókat, vésztározó­kat építünk, kockázatot vállalunk, mert sem­miféle védelem nem lehet száz százalékos. Ezért akik vízfolyások közelében laknak, fel kell, hogy készüljenek az árvizekre.

Arvízmegelőzés

Az árvíz annak a természeti katasztrófának a megnevezése, amikor a vízszint gyorsan megemelkedik, a víz kilép a mederből, és elönti a közelben fekvő területeket. Az árvíz oka lehet belvíz is, amelyet a sík vidéken a tél utáni vastag hótakaró elolvadása, óriási eső­zések, esetleg e kettő kombinációja okoz. A víz az ilyen területről nem tud elfolyni, így keletkeznek az árvizek. Az árvíz oka lehet a talajvízszint megnövekedése is. Ez akkor tör­ténik, amikor a víz a terep szintjén megjelenik.

Az árvizeket nem tudjuk megakadályozni, de csökkenthetjük a veszélyt a víz lefolyási útjá­nak szabadon tartásával. Meg kell tanulnunk az árvíz ellen védekezni olyan intézkedések­kel, amelyek mérsékelik a káros hatásokat. A leghatékonyabb védelem a megelőzés. Ebbe tartoznak a vízfolyások szabályozása, a nagy­vizek kár nélküli levezetésére szolgáló és az ár lefolyását lassító rendszertechnikai intéz­kedések az árvíz idején. A megelőzés része kell, hogy legyen a lakosság együttműködése a vízgazdálkodási szervekkel, hogy a nagyvi­zek károkozás nélkül levonulhassanak.

Ez azt jelenti, hogy ne alakítsunk ki akadályokat a kis vízfolyásokon. Ezen a területen a lakos­ság és a helyi önkormányzatok közös érde­ke, hogy az árvízvédelem hatékony legyen. Természetesen leginkább a kis patakok közelében lakó embereknek kell sokat tudni­uk az árvizekről, hogy védeni tudják az életü­ket, vagyonukat, és hogy hogyan távolítsák el a patakok medréből az árvíz lefolyását gátló akadályokat. Szinte minden árvíz előjele az időjárási helyzet kedvezőtlen alakulása. A várható nagy mennyiségű csapadék vagy intenzív csapadékkal járó viharos zápor esetén az érintett térség Vízügyi Igazgatósága figyelmeztetést ad ki.

Amennyiben árvízveszélyes területen lakunk, előre fel kell készülnünk az árvízre, még akkor is, ha éppen nem fenyeget áradás

Ezért kell az időjárás­-előrejelzésnek nagy figyelmet szentelni. Főleg a gyakori, napokig sőt hetekig tartó csapa­dék az, amely a folyókban megemeli a vízál­lást és ennek következtében árvizet okozhat. Ekkor, tevékenységünket összehangolva a meteorológiai előrejelzéssel, meg kell kezdeni a szükséges intézkedéseket, előké­születeket. Mindenkinek tudnia kell, mit kell tennie, mielőtt az árvíz kialakul és mit az árvíz közeledésének vagy lefolyásának idején.

A ház elöntése esetén ki kell kapcsolnunk a villanyt, el kell zárnunk a gázt és a vizet

Az árvízbiztosítási és a mentési munkák azzal kezdődnek, hogy az árvízi tevékenység foko­zatát kihirdetik. Az 1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról szól, az árvíz- és belvíz­védekezésről pedig az 10/1997 KHVM ren­delet, amely az árvízi riasztás három fokoza­tát állapítja meg, amelyek közül a III. fokozatú árvízi riasztás jelenti a legnagyobb fenyege­tést. Az I. fokú árvízi riasztás akkor következik be, amikor a vízszint vagy a vízlefolyás eléri vagy meghaladja az I. fokú riasztásra megál­lapított alapértéket.

Ez jelzés arra, hogy még nincs komoly árvízfenyegetés, de bizonyos körülmények között a veszély fokozódhat. Ezt a fokozatot semmiféle szerv nem jelenti be és nem is vonja vissza. Az árvízi riasztás II. fokozatánál már kialakultak olyan feltételek, amelyek mellett szükséges, hogy a KÖVIZIG szakemberei és más személyek az árvízi károk megelőzésére árvízvédelmi munkákat végezzenek.

Az árvízi riasztás III. fokozata figyelmeztet, hogy valós veszély állhat elő vagy előállt, amely az emberi egészséget, környezetet, kulturális örökséget, gazdasági tevékenységet fenyegeti. Ebben az esetben okvetlenül szükséges árvízvédekezési mun­kákat végezni, elsősorban a Vízügyi Igazgató­ságok szakembereivel, a honvédség, tűzoltó­ság egységeivel, önkéntesekkel és szükség esetén egyéb önkéntes vagy hivatásos men­tőcsapatok bevonásával.

Előre felkészülni!

Amennyiben árvízveszélyes területen lakunk, előre fel kell készülnünk az árvízre, annak ellenére, hogy éppen nem fenyeget áradás. Gondoljuk át, milyen távol van a házuk a folyótól, pataktól és milyen magasan van a meder szintje felett. Próbáljuk felmérni a víz fő támadási irányát és a sebezhető helyeket. Informálódjunk a víztelenítési utak állapotáról – dréncsövek, árkok meglétéről.

Vegyük számba a menekülési útvonalakat, valamint az értékesebb dolgoknak, a ház berendezésének és a szerszámoknak a táro­lását. Válasszuk ki a házban a legbiztonságo­sabb helyet a gyermekeknek, az idősebbek­nek és a háziállatoknak, valamint az élelmi­szer tárolására. Jegyezzük fel, merre mennek az elektromos, gáz-, fűtési és vízvezetékek, hol van a kút és az emésztőgödör. Készüljünk fel olyan helyzetre is, amikor viharos árvíz esetén fél órán belül biztonságba kell helyez­nünk a nélkülözhetetlen dolgainkat. Fontoljuk meg vagyonuk megfelelő biztosítását.

Ha jön az árvíz, tegyük meg a szükséges lépéseket és legyünk készültségben. Homok­zsákokkal, deszkákkal, fóliával és más, nem nedvesedő anyaggal tömítsük az ajtókat és az ablakokat. Mérlegeljük, nem kell-e ideigle­nesen felsőbb szintre költöztetni a bútorokat, elektromos fogyasztókat. Rögzítsük azokat a tárgyakat, berendezéseket, amelyeket a víz elvihet. Készletezzünk ivóvizet, tartós élelmi­szert két-három napra, orvosságot, első­segély-készletét, száraz öltözéket. A fontos okmányokat (útlevelek, születési anyakönyvi kivonatok, adásvételi, biztosítási szerződések stb.) helyezzük vízhatlan dobozba. Meg­bízható műszaki állapotban, elegendő üzem­anyaggal parkoljuk le az autót.

A ház elöntése előtti legfontosabb tennivalók

Ne feledjük, a ház elöntése esetén ki kell kapcsolni a villanyt, elzárni a gázt és a vizet. Tudnunk kell, hogy mindenki, aki árvízveszélyt vagy árvizet észlel, köteles azt haladéktalanul bejelenteni a KÖVIZIG szakembereinek, az árvízvédelmi szakasz illetékes állami szervé­nek, a polgármesteri hivatalnak, a tűzoltók­nak és a mentőknek, illetve a rendőrségnek. A bejelentéssel nem kell megvárni, hogy a víz a házunkat közvetlenül fenyegesse. Amennyiben a házunk nem stabil talajon áll, föld­csuszamlás fenyegetheti.

A felázott talaj mozgásba jön, és megrongálja a létesítményt, a közműcsatlakozásokat és a vezetékeket. Amennyiben egy ház megron­gálódott, meg kell vizsgálni a javítás lehetősé­gét. Legelőször arról kell gondoskodni, hogy ilyen problémák már ne ismétlődjenek meg. A legolcsóbb intézkedés a talaj víztelenítése drénezéssel. A legteljesebb védelem a létesítmény biztosí­tására támfalak és körítőfalak építése. Csak a következő lépésben oldható meg a létesít­mény helyreállítása. A statikus megtervezi a tartószerkezet megerősítését és a további építési munkákat.

Ha árvízkockázatos helyen ház építését vagy vásárlását tervezzük, előzetesen konzultál­junk geológussal vagy geotechnikussal. A megcsúszott lejtőn kerüljük a fák kivágását és a lejtő aljának aláásását, a suvadás felső részének túlterhelését, a nem vízzáró tározók és medencék építését. Családi ház építése előtt kérjünk szakvéleményt az altalajról. Ennek alapján tervezi meg a tervező a ház alapozását. Ha megcsúszott területről van szó, megtervezi a megfelelő intézkedéseket, hogyan lehet azt gazdaságosan helyreállítani, de lehet, hogy a telket nem megfelelőnek nyilvánítja.

Árvíz idején

A viharos árvizek nagyon gyorsak és rendkí­vül pusztítóak. 10-15 km után lassulnak, és rengeteg leülepedett iszapot hagynak maguk után. A hosszantartó csapadékból keletkező regionális árvizek a meder egy részét vagy a teljes medret elöntik. Ezek kialakulása lassúbb.

A meder közelében vízsodrás veszélye fenye­get, amely magával ragadja a hidakat, keríté­seket, a megrongált utakat, de nehezebb tárgyakat – autókat, hulladéktároló konténe­reket is. Ha túl sok az elhordott tárgy, azok teljesen ki is tölthetik a folyómedret, így a víz másik utat keres. Amikor a víz az akadályo­kon a saját útjában gátat alakít ki, majd rövid időn belül azt szétrombolja, kialakul egy árhullám. Ez sokkal nagyobb és erősebb, mint maga az árvíz, elsodorhatja az útjában álló házakat is.

A hosszantartó csapadékból is keletkezhet regionális árvíz

A veszély leginkább a vízfolyások kanyarjai­ban fenyeget. Az elöntött területen, távol a főmedertől a víz lassabban vagy egyáltalán nem áramlik. A létesítmények hosszabb ideig el vannak öntve, amíg a vizet ki nem szivattyúzzák vagy fel nem szárad. Az árvízvédelmi munka rendkívül fontos ebben az időszak­ban. Az elöntött területeken leginkább a tájé­koztatás, a személyek védelme, a kiürítés, a vagyonvédelem történik. Ez magában fog­lalja az akadályok eltávolítását is, amelyek meggátolják a folyó folyását, valamint az áradás hordalékából a veszélyes anyagok elszállítását.

Magas vízállás veszélyekor a média figyel­meztet, főként a helyi rádió, a szirénák vagy a tűzoltók. Fontos követni az árvízi híradáso­kat. Az árvíz elleni intézkedésekre való felhí­vást soha ne hagyjuk figyelmen kívül. A sodró vizet mindig kerüljük el, a megáradt vízfolyás közelébe ne menjünk. A 10-20 cm magas áramlás ledöntheti az embert a lábáról, a 60 cm magas ár már egy autót is elsodor­hat. Semmi esetre se próbáljunk átmenni a folyón pallón vagy hidacskán, csónakkal se próbálkozzunk átkelni a kiáradt vízen.

A kiürítésre is fel kell készülni. Az evakuálás bejelentése esetén tartsuk be a veszélyezte­tett terület kiürítési elveit, kövessük a kiürítést végző szakemberek útmutatását. Csomagol­junk össze mindent, amire az otthonunkon kívül szükségük lehet, de nem hiányozhatnak az okmányok és a szükséges gyógyszerek sem. Ha gyorsan kell cselekedni, húzódjunk egy olyan helyre, amelyet nem önt el a víz. Próbáljunk szállást találni ismerősöknél, roko­noknál. Gondoljunk a szomszédok, az öre­gek, a magatehetetlenek és a gyerekek se­gítésére, és ne feledkezzünk meg a háziállatokról sem. Ne essünk pánikba, szükség esetén nem maradunk egyedül, segítséget kapunk, amint az lehetséges lesz.

Árvíz után

Amikor a vízszint csökkenése után visszaté­rünk otthonukba, nyilvánvalóan nem tudjuk, hol is kezdjük a károk megszüntetését. Először is, amikor belépünk a házba, bizo­nyosodjunk meg arról, hogy ez nem kocká­zatos-e. Ellenőrizzük, hogy nem szökik-e a gáz, az elektromos vezetékek nem rongá­lódtak-e meg, nem sérült-e meg a vízbekötés vagy hogy az elektromos fogyasztók káro­sodtak-e.

Ezután ellenőrizzük a ház repedéseit

Amennyiben a lakóhelyiségek nem rongálód­tak meg, elkezdhetjük azokat kiszárítani, takarítani, fertőtleníteni. Azonban még ez előtt vitessük el a szennyezett élelmiszereket, a szennyezett talajt, az elpusztult állatokat. Ne igyunk vizet a kútból vagy a helyi források­ból, amíg azok minőségét nem ellenőrizték. Ha van biztosításunk, vegyük fel a kapcsola­tot a biztosítóval a kárrendezéshez. Lehetőség szerint készítsünk fényképes dokumentációt a biztosítónak.

Az esetek többségében a víz kárt tesz a ház homlokzati elemeiben, például a vakolatban, a faburkolatokban, ezeket el kell távolítani. A hőszigetelő anyagok esetén a víz kedve­zőtlenül befolyásolja a szigetelési képes­séget, ez nedves állapotban az eredeti 30-40 %-ára csökken. Kiszáradás után azonban a szigetelőanyagok tulajdonságai visszaállhatnak az eredeti értékekre, ha a szigetelőanyag a víz betörése idején nem lett összenyomva.

A megfelelő időjárás segít az árvíz után a szigetelőanyagok eredeti tulajdonságai­nak visszanyerésében. Emellett fontos, hogy a szigetelőanyag az első fagyig ki tudjon száradni. A gyorsabb száradás érdekében a szigetelést meg kell nyitni, azaz eltávolítani róla a vakolatot, ragasztót és az egyéb réte­geket. A szigetelőanyagot hagyni kell természetesen kiszáradni, azaz nem szabad eltá­volítani a homlokzatról. Néhány szigetelő­anyagnak, mint például az ásványgyapot termékeknek csak ideiglenesen változnak a műszaki paraméterei. Kiszáradás után nem változik sem a szigetelőképessége, sem a szilárdsági paraméterei. Az ásványgyapothoz használt ragasztó ezen felül gombásodás elleni hatású, és az ásványszálas anyagok még nedves időben sem segítik a penész keletkezését.

Hosszabb ideig tartó árvíz után….

Nehezebb a helyzet a nagyon hosszú és nyo­mást okozó áradás esetén. Ekkor a homlok­zat nagy valószínűséggel mechanikusan is károsodik, és szükséges lesz a javítása. A károsodás mértékét ekkor szakembernek kell megállapítania. A szakember egyes réte­gek javítását vagy a teljes hőszigetelés eltá­volítását javasolja.

A házban először is minden helyiségben csi­náljunk huzatot. Használjunk ventilátorokat vagy hőlégfúvó berendezéseket. Ha a pára­tartalom túl nagy, a helyiségek természetes szellőztetése ajtókkal, ablakokkal nem elegendő. Ekkor használjunk légszárítót, ame­lyet speciális kölcsönzőből kölcsönözhetünk.

A mentési munkák után kerül sor az áradások által okozott károk felmérésére, ekkor állítsuk össze a károsodott épületrészek és tárgyak jegyzékét, fotókat is készítve a helyszínen

Leggyakrabban a kondenzációs vagy a me­leg levegős légszárítót használják. Fontos megfelelő teljesítményű légszárítót választani, mivel egy túl kis teljesítményű készülék pára­lecsapódást okoz az ablakokon és a fala­kon, a túl nagy teljesítményűnek pedig feles­legesen nagy az elektromosenergia-fogyasz­tása.

A kiválasztásban segít a kölcsönzőcég szak­embere. A szárítás alatt a helyiséget ne szel­lőztessük és tartsunk benne 20-30 °C-ot. Minél nagyobb a hőmérséklet, annál gyor­sabban párolog el a nedvesség a falakból. Egy helyiségben a légszárító legalább 3-4 napig működjön kikapcsolás nélkül, ezután helyez­zük át másik helyiségbe. Ha a nedvesség megjelenik a fal felületén, az eljárást újból meg kell ismételni. A szárítás lassú, hosszú folyamat. Ott, ahol nem használhatunk kon­denzációs légszárítót, azaz olyan helyiségek­ben, amelyeket nem lehet bezárni vagy na­gyon nagyok, használjunk hőlégfúvót.

Hőlégfúvók alkalmazása, falszárítás

Mivel a hőlégfúvót a falra irányítják, ne feledjük azt időnként átállítani. Feltétlenül szellőztessünk az épületen kívüli szabad térbe. Figyeljünk a nedvességtartalom gyors csökkenésére, mert ez bizonyos körülmények között meg­zavarhatja az épület statikáját.

Mielőtt a falakat elkezdenénk szárítani, távo­lítsuk el az összes iszapot, piszkot minden felületről, a nedves tapétát, vakolatot és a falakat pedig először vízzel mossuk le. A bútort, a padlót, a falakat, az étkészleteket, az edényeket fertőtlenítsük Chloramine T 2 %-os oldatával (8 evőkanál port oldjunk fel 10 L vízben), vagy használjunk Savo-t (1 L-t 9 L vízbe). Hagyjuk 30 percig hatni vagy felszáradni.

Az étkészleteket, edényeket, játékokat öblít­sük le ivóvízzel. A ruhákat is tisztítsuk ki, és fertőtlenítsük a derítőaknát, a szennyvízcsö­veket és -szifonokat. Használjunk 5 %-os Chloramine- vagy Savo-oldatot. A derítőakna fertőtlenítésére használjunk klórmeszet, 1 kg-ot a derítőakna minden köbméteréhez.

Teendők az elpusztult állatokkal

Az állatorvosi és élelmezési igazgatósággal együttműködve, az állatihulladék-feldolgozó üzemben semmisíttessük meg az elpusztult állatokat. Minden, az árvíz következményei­nek felszámolásával kapcsolatos munkánál tartsuk be az emberi egészségvédelem alap­elveit, dolgozzunk védőkesztyűben, gyakran és gondosan mossunk kezet. Ivásra csak megfelelő vizet használjunk, amelynek veszélytelensége megbízhatóan igazolt.

Kutak

Amennyiben a kút közvetlenül el volt öntve, a vizét ne használjuk semmire, amíg a fertőtlenítés meg nem történik és amíg a vízminták nem lesznek megfelelőek. A vízvizsgálatot elvégeztethetjük magánlaboratóriumban vagy kérhetjük a közegészségügyi állomá­son. Az árvízvédelmi szervezetek ellátják a károsult területeken a lakosságot ivóvízzel és élelmiszerrel, elszivattyúzzák a vizet az elöntött házakból, pincékből, kutakból, szennyvízmedencékből és más létesítmé­nyekből, és gondoskodnak a megsérült épü­letek megtámasztásáról vagy bontásáról.

Károk felmérése

A mentési munkák után sor kerül az áradá­sok által okozott károk felmérésére. A kárfel­mérő megérkezése előtt derítsük ki a károk mértékét és értékét. Amennyiben lehetséges, állítsuk össze a károsodások jegyzékét. Azokat a tárgyakat, berendezéseket, amelye­ket el kell szállítani – akár higiéniai okokból, akár azért mert a település általános takarí­tást szervez és a fertőzött holmikat konténe­rekbe kell rakni – az eltávolítás előtt le kell fényképezni.

A fényképeken nyilvánvalónak kell lenni, hogy olyan dolgokról van szó, amelyek a kár hely­színén voltak. Például lehet olyan fényképet készíteni a kidobott tárgyakról, amelyen a jegyzékbeli számok és a ház látszik vagy külön fényképet minden egyes tönkrement vagyontárgyról. A biztosító tanúk nyilatkoza­tait is elfogadja.

A villámvédelem története

Úgy az emberekre, mint az állatokra igaz az a megállapítás, hogy ösztönösen félnek a villámlásoktól. Villámcsapás hatására az állatokon még ma is páni félelem lesz úrrá, és hajdanában az emberek a villámlást az iste­nek haragjának, a nekik szóló büntetésnek hitték. Miután nem ismerték a jelenség kelet­kezésének okait, jobb híján különféle babo­nás szokásokkal védekeztek ellene. Nagyon sokáig egyfajta tűzjelenségnek vélték, és csak a fizikai tudományok fejlődése követ­keztében vetődött fel az a gondolat, hogy talán mégsem tűz, hanem inkább egyfajta elektromos elven létrejövő természeti jelen­ségről lehet szó.

Benjámin Franklin szerepe

A kérdés tisztázása végett Benjámin Franklin amerikai tudós publikációjában javaslatot tett egy – elméleti feltételezésére alapuló – kísér­let elvégzésére. Ebben részletesen kifejtette meglátását, majd ennek alapján, 1752. június 15-én végre is hajtotta híres, papírsárkány villámhárítós kísérletét. Tudós barátja, Joseph Priestley ezt így örökítette meg az utókor számára Az elektromosság története és jelen állapota (History and Present Status of Electricity) című művében: „Hogy a lehető leg­teljesebb módon kimutassa az elektromos folyadék és a villámlás anyagának azonos­ságát, Franklin doktor kieszelte, hogyan lehet ténylegesen lehozni a villámot az egekből…”

A szakemberek legtöbbje egyetért azzal, hogy a kísérlet napján született meg a villám­védelem tudománya, ugyanis Franklin azt bizonyította be, hogy a villámlás elektromos jellegű természeti jelenség és ez a megállapí­tása korszakalkotónak bizonyult.

Villámhárító elvének feltalálása

A sokoldalú tudós elektromos kutatásai elve­zettek a villámhárító elvének feltalálásához. Rájött arra, hogy a hegyes végű fémvezetők képesek levezetni a villámkisülést, méghozzá a becsapási ponttól képesti távolabbi helye­ken is. Úgy vélte, hogy ez a tudás hasznos lehet akkor is, ha a házakat meg akarjuk védeni a villámoktól. Miután egy sor kísérle­tet elvégzett a saját házánál, a jelenlegi Pennsylvaniai Egyetemen (University of Pennsylvania) és a későbbi Independence Hallban állított fel villámhárítókat.

A tudomány szempontjából meghatározóan fontos kísérlet óta eltelt több mint 260 év, de ma sem ért véget a villámvédelem szakmai fejlődése. Habár napjainkig rengeteg kutatás, eredményes vizsgálat zajlott, és számos helytálló elméleti következtetés látott napvilá­got, mégis továbbra sem csökkenő mértékű kihívást jelent a fejlesztők, tervezők, kivitele­zők és a gyakorlati szakemberek számára a villámvédelemmel kapcsolatos jelenségek vizsgálata, valamint a járulékosan fellépő káros hatások elleni védekezés továbbfej­lesztése.

A villámcsapás fizikája

Az már régóta közismert dolog, hogy a vil­lámcsapás egyfajta természeti jelenség, de a létrejöttének valódi okával az átlagemberek közül csak kevesen vannak tisztában. Miután ez egy nagyon sokrétű jelenség, amely bár igen változatos formában képes megjelenni fellépni, de nagyon rövid ideig tart, bizony még a szabad szemmel történő megfigyelése sem egyszerű feladat.

Sokkal hatékonyabb és eredményesebb az előre bekapcsolt videofilmes megfigyelés és képrögzítés. Ez a módszer a látványt ugyan képes megörökíteni, de hiába látjuk – esetleg a kép lelassított lejátszását – a felvillanást, a jelenség fizikai magyarázatáig ezen az úton mégsem juthatunk el. A villámlás folyamatá­nak megismerését a műszeres megfigye­lések segítik, amelyek elemezése révén kap­tak válaszokat a tudósok az addigi kérdé­seikre.

A villámcsapás elektromos töltéskisülés, amely felléphet a zivatari felhőn belül, ezen felhők között, vagy a talaj és viharfelhők kö­zött. A villám keletkezését a zivatari felhőkben kialakuló, közel azonos számú, ellentétes polaritású, de egymáshoz képest elkülönülve csoportosuló töltések felhalmozódásával magyarázzák. Nyilvánvaló, hogy az ilyen töltésgyarapodás szemmel nem látható, és csak akkor érzékeljük a jelenséget, ha a fel­halmozódás nagysága meghalad egy kritikus értéket. Ekkor az egyik töltésmezőből villa­mos kisülési folyamat indul meg a – közeli, vagy távolabbi – környezetében előforduló, ellentétes polaritású mező felé. A jelenséget erősen leegyszerűsített módon mutattuk be, a valóságban ennél sokkal összetettebb formában szokott lezajlani.

A tulajdonképpeni villámot egy elővillámlási jelenség vezeti be, amely több lépésben ioni­zálja a levegőcsatornát, és annak egyre nagyobb szakaszát változtatja villamosan vezetőképessé. Eközben a földfelületről (vagy az ellentétes előjelű elektromossággal feltöl­tött felhő felől), főként a kiemelkedő részek­ből megindul az ellentétes előjelű elektromos­ság áramlása a felhő felé. Az ionizált légcsa­tornán nem csak egy, hanem több – egymást kis időkéséssel követő – villám is áthaladhat. A kisülésben szállított töltésmennyiség mind­össze 1-2 coulomb, mégis az átlagosan 0,2 s-ig tartó kisülési időtartam alatt 30-100 kA értékű áramerősség léphet fel. A villám hala­dási sebessége 180 km/s, míg a hőmérséklet elérheti a 30 000 K-t, vagyis igen pusztító energiaáramlás lép fel.

A villámok a zivatarok velejárói, nem csak az épületekben okozhatnak közvetlen károkat, megrongálhatják a vezetékeket, a házban lévő villamos berendezéseket is

A töltésáramlás három irányban is felléphet, ugyanis létezik föld-felhő, felhő-föld, illetve felhő-felhő között is. Amikor a villamos tölté­sek a talajfelszínről kiemelkedő tereptárgya­kon halmozódnak fel, ez az állapot – a csúcs­hatás következtében – a környezeti levegő szigetelőképességének átmeneti letörését okozza. Ilyenkor a talajfelszínről meginduló töltések egy része kilép a tereptárgy környe­zetében található levegőbe, aminek követ­keztében megkezdődik az előkisülés folya­mata a felhő irányába. Hasonlóan alakulhat ki az előkisülési folyamat a felhők talaj közeli feléből is a Föld irányába. Bármelyik helyről elkezdődő villamos jelenség rövid idő alatt begyorsítva és felerősödve eljuthat a főkisülésig, amely lefutása időben több szakaszra osztható.

A villámvédelem fejlődése

Miután a villámcsapás, mint természeti jelen­ség, már régóta létezik, és az emberiségre közvetlen valamint közvetett veszélyt is jelent­het, ajánlatos védekezni ellene. A kérdés csak az, hogy miként és milyen mértékben?

Tökéletesen működő villámvédelem nem léte­zik, kielégítően megbízható viszont készíthető. A villámvédelmi rendszerek kialakításában az elméleti számításokon kívül a gyakorlati ta­pasztalatok eredményei, valamint a jó szán­dékú, ám téves elképzelések kudarcai sokat segítettek. A védekezés legelső, már eredmé­nyes formája az épületekre megtervezett külső villámvédelmi rendszer telepítése volt. Az épít­mények legmagasabban található pontjaira fémszerkezetű felfogókat építettek ki, ame­lyekből – legtöbbször az oldalfalak mentén – levezetőket építettek a földig, és ott – az arra megfelelően kialakított – földelőszondákba kötötték be.

Kezdetben az épületekre csak egy acél felfogórudat telepítettek, amelyet egy függőleges nyomvonalú levezetővel kötöttek be a földelőszondába. Miután ez a fajta villámvédelem nem bizonyult elég hatékonynak, a későbbiekben már az épületek tetőgerincén végigvezették a felfogóvezetőket, és ezt kom­binálták néhány felfogóruddal, vagyis össze­tett lett a hálózat, és a levezetők meg a földelőszondák számát is megnövelték.

A korszerűen kialakított külsőtéri villámvéde­lemnek ma is része maradt a felfogószerkezet, a levezető és a földelőszonda is, de a techni­ka fejlődése szükségessé tette az építmé­nyek belső villámvédelmét is.

A villámvédelmi szabványok változása

Szabályok rögzítik a villámvédelmi rendszerek létesítését és üzemeltetését a nemzeti vagy nemzetközi szabványok előírásai szerint kell megtervezni, megépíteni és felülvizsgálni. Ma-gyárországon 2011. október 6-ig az MSZ 274 villámvédelmi szabvány szakmai előírásainak betartása volt kötelező. Az MSZ 274 évtizede­ken keresztül volt hatályban, a nagyon kis mértékben módosított változatai pedig először a 2/2002 (I. 23.) BM, majd a 9/2008 (II. 22.) ÖTM rendeletekben jelentek meg. Az eredeti szabvány szakmai szemlélete változatlanul érvényes volt mindhárom megjelenési formá­ban, ezért ezt a fajta villámvédelmi rendszert a 274VR rövidítéssel is jelölhetjük.

A nevezett szabvány lényegét úgy foglalhat­juk össze, hogy ez elsősorban egy adott építmény geometriai adottságai – magasság, a behatároló falak és a tető anyaga stb. -alapján határozta meg az adott helyen alkal­mazandó villámvédelmi rendszert. Ezenkívül számolt még az építményben tartózkodó emberek létszámával is, de ennek nem volt meghatározó szerepe. A villámvédelmi terve­zők az építmény térbeli és fizikai adottságait elfogadva készítették el terveiket, és nem elemezték ki az épület szigetelőképességét, és egyéb villamos jellemzőit.

Az épület minden fontos sarkán helyezzünk el levezetőt. Ezek úgy helyezkedjenek el – minél távolabb az ajtóktól, ablakoktól -, hogy ne keresztezzenek erkélyt, balkont, felvonóaknát

Villámvédelem terén alapvető szakmai változ­tatást jelentett a 28/2011. (XI. 6.) BM ren­delet, amely a gyakorlatban Országos Tűz­védelmi Szabályzat (OTSZ) néven ismert. Az új előírta az MSZ EN 62305 szabvány kötele­ző alkalmazását. Ez a szabvány valójában egy nemzetközi, az Európai Unióban már ko­rábban bevezetett villámvédelmi szabvány magyar fordítása, és az unió többi országá­ban is ezt kell alkalmazni. Ez egyúttal para­digmaváltást hozott a villámvédelem terén, mert új tartalmat és a norma szerinti villámvé­delmi rendszert vezette be, amelynek jelölé­sére célszerű az NVR rövidítést használni.

Szakmai szemléletének lényege az, hogy kiemelten kezeli és elsődlegesnek tartja az emberi élet megvédésének fontosságát a villámcsapás káros hatásai ellen. A szab­vány ezt a feltételt sorolta az első helyre, és kimondta, hogy minden villamos és építé­szeti jellemzőt alá kell rendelni e követelmény betarthatóságának. A külső villámvédelem mellett az épület belsejében található összes fémes vezetékben keletkező nem kívánt túl­feszültség elleni védekezést is részletesen tárgyalja, és ennek érdekében számos védel­mi intézkedést írhat elő.

A terepszint fölött a villámhárító levezetését szögvassal kell védeni a rongálástól

A villamos tervezést megelőzi egy kockázat­elemzési számítás, amellyel meg kell vizsgálni az építmény fizikai jellemzőit és a környeze­tét, a benne tartózkodó emberek létszámát, a betervezett – erős- és gyengeáramú -elektromos hálózatok kialakítását, az összes közműcsatlakozás adottságait, az épület­szerkezeti elemek tűzvédelmi jellemzőit stb. és ezek összességét úgy kell elrendezni vagy ellátni védelmi készülékekkel, hogy az élőlé­nyeket érő veszély mértéke az előírt érték alatt maradjon.

A kockázatelemzési számítás ezenkívül a közszolgáltatás zavartalanságát, a kulturális értékek és az anyagi javak védelmét is meg­vizsgálja, és előírja, hogy az említett kockázattípusok egy adott küszöbérték alatt maradja­nak. Lényeges újdonság a korábbi előírások­hoz képest az is, hogy a kockázatelemzés villamos szigetelőképesség szempontjából is megvizsgálja az épület egyes jellemzőit – bel­ső helyiségek padlóburkolatainak anyagát, épület falazat melletti térborítását -, és adott esetben az elemzés eredménye módosítást is előírhat az eredeti építész tervhez képest. Ez teljesen új helyzet, mert korábban az elekt­romos tervezők nem minősítették az építmé­nyeket.

A villámvédelmi szabványok alkalmazása

Ahogy már szóba került, kétféle villámvédelmi rendszerről és ezért kétféle szakmai tartalom­ról lehet beszélni Magyarországon 2011. szeptember 6. óta. Az MSZ 274 szabvány szerinti 274VR rendszer csak a már meglévő épületekre érvényes. Az új OTSZ-ben, vala­mint az MSZ EN 62305 szabványban talál­ható, norma szerinti NVR előírásokat – egy-két kivételtől eltekintve – kötelező alkalmazni min­den új létesítményre, továbbá akkor is, ha a régebbi épületek rendeltetése megváltozik.

Az elmondottakból pedig az következik, hogy az épületek tulajdonosai nem dönthetnek szabadon arról, hogy létesítenek-e villám­védelmi rendszert az építményeiken, vagy sem, hanem azt kell tenniük, amit előír szá­mukra a vonatkozó 28/2011. (IX. 6.) BM ren­delet.

Az NVR villámvédelmi rendszerek tervezését, kivitelezését és felülvizsgálatát csak norma szerinti jogosultsággal rendelkező szakem­berek végezhetik, a nem jogosult „laikusok” munkavégzése viszont szigorúan TILOS!

A belső, túlfeszültség elleni védelem megóvja a villamos fogyasztókat a villám okozta villamos és mágneses hatásoktól, amelyek a villamos hálózaton terjednek

Amennyiben egy társasházban nincs megoldva a belső villámvédelem, a megoldások egyike lehet a túlfeszültségvédelem utolsó fokozatának létesítése, ez az elosztóba lehet beépítve

A villamos tervezők névsora a Magyar Mérnöki Kamara honlapján megtalálható. Csak azok tervezhetnek norma szerinti villámvédelmi rendszert (NVR), akiknél a jogosultsági felsorolásukban megtalálható a V_n betűjelölés.

Az NVR villámvédelmi tervezőknek háromféle munkát kell elvégezniük:

• NVR kockázatelemzés a teljes villám­védelmi munka koncepcióját és fokozatát határozza meg az emberi élet védelmének szem előtt tartásával; nem csak a védendő épületet, hanem annak környezetét és az abba becsatlakozó vezetékeket is meg­vizsgálja a villámveszély szempontjából;
• NVR külső villámvédelem az épületekre kerülő külső villámvédelmi rendszert hatá­rozza meg;
• NVR belső villámvédelem az épületeken belül lévő villamos és elektronikus rend­szerek túlfeszültség elleni védelmére szolgál.

A villámvédelmi rendszer néhány fontos eleme

Az NVR külső villámvédelmi rendszerek külső­téri megjelenése a 274VR rendszerekhez nagyon hasonló, vagyis itt is ugyanúgy van­nak villámvédelmi felfogóvezetők, villámvé­delmi levezetők és földelőszondák. A rend­szereszközök elhelyezési számításában és egyes kialakítási részletekben viszont nagy változás ment végbe, de ez a laikusok szá­mára nem érzékelhető.

Az NVR belső villámvédelemben egyrészt a belső potenciálkiegyenlítő hálózat megter­vezése és létesítése jelent többlettartalmat a 274VR hálózathoz képest, másrészt pedig többfokozatú, koordinált túlfeszültségvédelmi eszközöket telepítenek az épület főelosztójá­ba, valamint az alelosztókba, esetleg még a védendő (pl. számítógép, TV készülék stb.) berendezésekhez is.

Az NVR rendszer az épületeket villámvédelmi zónákra osztja, és ezeket átlépik, keresztezik a belső kábelek, vezetékek, fémcsövek stb. Minden zónaváltási hely közelében és min­den vezeték számára szükséges elhelyezni egy – megfelelően kiválasztott és méreteze­tett – védelmi eszközt.

Az eszközök egyik csoportja megjelenésé­ben kissé hasonlít a fogyasztásmérőknél látható többfázisú kismegszakítókra, másik részük pedig egyedi kialakítású készülék­dobozban kerül forgalomba. A túlfeszültség védelmi eszközöket – az erre szakosodott cégek – fejlesztik és gyártják. Bár a termé­keik nagyon hasonló elven működnek, azon­ban a készülékek egymással mégsem csere­szabatosak, ezért nagyon fontos betartani azt a szabályt, hogy egy épületben csak egyféle gyártó termékeit szabad alkalmaz­ni. A megállapítás egyaránt érvényes a csa­ládi házakra és a soklakásos lakóépüle­tekre is.

Végezetül pedig nyomatékosan ki kell hang­súlyozni, hogy az NVR rendszerek létesítése komplex szaktudást igényel, emiatt a V_n jo­gosultsággal nem rendelkező szakemberek semmiféle változtatást se hajtsanak végre az elektromos, illetve a villámvédelmi hálóza­tokon. A jó szándékú, ám laikus emberek kontárkodása csak kárt fog okozni, ezért nagyon ajánlatos elhárítani a „segítségüket”.

A családi házakat nem kötelező felszerelni tűzoltó készülékekkel, ez a tulajdonos elhatá­rozásán múlik, ámbár tűz esetén a leghasz­nosabb segítségünk lehet. Minden háztartás­ba javasolt legalább egy hordozható tűzoltó készülék. Amennyiben nagyobb területű házunk van, gondoskodjunk több tűzoltó készülékről és helyezzük azokat el a konyhá­ban, garázsban, és esetleg a műhelyben. A tűzoltó készülékek különféle tűzoltó anya­gokkal vannak töltve. A leggyakoribbak a hab, por és szén-dioxid töltetűek. Leg­gyakrabban a porral oltó készülék használa­tos. A szakvállalatok és az építőipari kereske­delmi láncok általában 1-12 kg vagy liter töltőtérfogatú tűzoltó készülékeket kínálnak, de vannak ezeknél nagyobb tűzoltó készülé­kek is.

A háztartások részére minimálisan 6 kg töltőtömegű porral oltó készüléket aján­lanak, amely univerzális, a legnagyobb hatékonyságú és elektromos feszültség alatt lévő berendezések oltására is használható. A háztartásokban, olaj és elektromos készü­lékek meggyulladását kivéve, megfelelő oltó­anyag a víz is. Az égő olajat semmi esetre sem szabad vízzel oltani, mert az gyors tűz-terjedést okoz. Amennyiben gyakran előfor­dul, hogy a tűzhelyen valamit odaégetünk, esetleg valami égni kezd, helyezzünk el a közelben egy külön oltótakarót. Néha egy megnedvesített konyharuha is megteszi.

Az épület méretének megfelelő számú és méretű tűzoltó készüléket szereljünk fel minden lakóházban

A lakásban a tűzoltó készülékeket az előszo­ba, a kamra, a gardrób belépési pontjainál helyezzük el. A szén-dioxiddal oltó és a hajtó­anyag palack kivételével a tűzoltó készülékek és alkatrészek élettartama nem haladhatja meg a 20 évet. A 25 kg és az annál nagyobb töltettömegű tűzoltó készülék a gyártást követő 20 év után a tűzvédelmi szakértői névjegyzékben tűzoltókészülék-szakértői te­rületen szereplő személy által kiadott szakvé­lemény birtokában tartható készenlétben. Az élettartam a 20. évtől számítva kétszer öt évvel hosszabbítható meg. Időről időre ellen­őrizzük házi tűzoltó készülékeinket, vajon a tartály nyomásmérője a szükséges nyomást mutatja-e.

Társasházak tűzbiztonsága

A társasházban többen laknak, mint a csalá­di házban, több föld feletti és föld alatti szint­je van, ezért ezekben szigorúbb a tűzbizton­ság igénye.

A tűzoltóság és a katasztrófavédelem sta­tisztikái szerint Magyarországon 2011-ben 28 083 tűzeset keletkezett. Ezeknél a tűzese­teknél 137-an meghaltak és 974-en megsé­rültek. Ezek a tények figyelmeztetnek arra, milyen fontos a házak tűzvédelme. A helyzet sokkal jobb lehetne, ha a tűzbiztonság alap­vető építéstechnikai intézkedéseit betarta­nánk. Ez része kell, hogy legyen minden tár­sasház-felújításnak, mert a korábban épült panelházak sok olyan hibát rejtenek, amelyek tűzveszélyességi kockázatot jelentenek.

A menekülési útvonalat a többi helyiségtől tűzgátló ajtóval kell elválasztani

Amíg a családi ház egy tűzszakaszt képez, a társasházban minden lakásnak külön tűz­szakasznak kellene lennie, ami annyit jelent, hogy a lakást az egyéb helyiségektől tűzgátló szerkezetekkel kell elválasztani, tehát meg­határozott tűzállóságú falakkal, födémekkel és bejárati ajtóval (általában 30 perces vagy nagyobb tűzállósági határérték).

A létesítményben a menekülési útnak előírt jelzése van. A védett menekülési útvonalat vészvilágítással is el kell látni

Emellett a különféle elektromos vagy gépészeti veze­tékek tűzhatároló szerkezeteken, födémen vagy falon átmenő aknáit, áttöréseit megfelelő tűzállóságú, speciális anyagokkal kell tömíte­ni. A légtechnikai vezetékekben a szükséges helyeken automatikusan záródó tűzcsappantyú van. Amennyiben panelházban lakunk, nyissuk ki a szerelőaknát és nézzük meg, mennyire biztonságos tűzvédelmi szempont­ból. Ha átlátunk a felső és az alsó szomszéd­hoz, akkor ezt a helyiséget nem lehet önálló tűzszakasznak tekinteni, egy esetleges tűz akadály nélkül egy emelettel feljebb terjedhet, így további lakásokat is fenyegethetnek a lángok.

A társasházak kötelező felszerelései a tűzvédelmi tervnek megfelelően elhelyezett tűzcsapok, hogy azokról szükség esetén minden helyiséget elérjenek a tömlővel

A tűzoltó felszerelésnek mindig használható állapotban kell lennie

Kéményhatás kialakulása

Tűz kialakulása és terjedése esetén kémény­hatás keletkezik. Az első lépés a tűzbiz­tonságért, hogy a szerelőaknákat megfelelő tűzállóságú anyaggal öntsék ki. A szerelő­aknából tűzszakaszt kell kialakítani, az ellenőrzőajtó tűzgátló kivitelű legyen, minden faláttörést tűzálló módon tömíteni kell. Tűz­biztonság szempontjából a konyha szerelő­aknájára fordítsunk különös figyelmet. Ide javasolt elhelyezni egy hangjelzéses riasztású elemes füstérzékelőt is. A tűzesetek áldoza­tait legtöbbször a tüzet kísérő füst, az égés­termékek és a hő öli meg.

A jelző vagy érzékelő időben figyelmeztet a veszélyre. Lát­hatatlan veszélyt jelentenek a régi, alumí­niumból készült, éghető műanyag burkolatú elektromos vezetékek a közös terekben, köz­lekedőkben. Amikor egy ilyen vezetékben elektromosság van, a vezeték felmelegszik, a hő megbontja a szigetelést, ez rövidzárlatot  és az anyag meggyulladását okozza. Leg­inkább a régebbi épületek kockázatosak, amelyek elektromos vezetékei nem voltak al­kalmasak ilyen mennyiségű elektromos ké­szülékhez, amennyit manapság rácsatlakoz­tatnak.

A vezeték túlterheltségét gyakori rövidzárlat vagy áramkimaradás jelzi. Ilyen esetben elkerülhetetlen az elektromos veze­tékek teljes cseréje. Minden lakóházban le­gyenek tűzoltó berendezések és tűzcsapok. Ezek száma, típusa, valamint az kiosztásuk a létesítmény típusától és nagyságától függ. A tűzvédelmi terv meghatározza a tűzoltó készülékek számát, elhelyezését és típusát.

Tűzcsapok

A tűzcsapok úgy vannak elhelyezve, hogy a tűzoltó tömlő minden helyiségbe elérjen, a tűzoltó felszerelésnek mindig használható állapotban kell lennie. A tűzvédelmi ellenőr­zéskor általában ezeknél a technikai beren­dezéseknél állapítják meg a legnagyobb hiányosságokat. Legfőképpen az elégtelen számú hordozható tűzoltó berendezésről, üres tűzcsapszekrényekről, eldugult száraz felszálló vezetékekről és elzárt tűzcsapokról van szó. Ezen hiányosságok oka leggyakrab­ban a vandalizmus és a ház lakóinak a vona­kodása attól, hogy olyan berendezésre költ­senek, amelyekre nincs szükség minden nap.

Ha egy tűzoltó berendezést használtunk, azonnal újjal kell pótolni. A régi tűzoltó beren­dezést rendszeresen ellenőrizni kell és műkö­désképtelenség esetén garantáltan működő­képes újra kell cserélni. A tűzoltó beren­dezések ellenőrzését félévente kell elvégezni, a nyomásellenőrzést ötévente. A tűzvédelem aktív formája az elektronikus tűzjelzés. Azok­ban a társasházakban, amelyekben a laká­sok alatt garázsok vannak, a közösségi helyi­ségekben automatikus érzékelő/jelző beren­dezéseket kell telepíteni. Az üveggel védett nyomógombos tűzjelzők szokásosan a me­nekülési útvonalak közelében lévő közösségi helyiségekben vannak. A védelem mindkét módja hang- és fényjelzéses riasztást ad az elektronikus tűzjelző központ felé.

Menekülési útvonalak

Fontos, hogy a társasházak menekülési útvonalait szabadon kell hagyni, hogy kiürítéskor a lakók gyorsan tudjanak távozni a létesítményből. A lakástulajdonosok mégis gyakran olyan dolgok tárolására használják a közösségi tereket, amelyek nem férnek a lakásba – pél­dául régi bútorok, szőnyegek, biciklik stb. Ezzel nemcsak a menekülési út szűkül le, de ezek a tárgyak tűz esetén növelik annak intenzitását, és ami a legrosszabb, a közleke­dőterek gyors füsttelítődését okozzák.

Ez lehetetlenné teszi a veszélyeztetett szemé­lyek biztonságos menekítését, és nehezíti a tűzoltók munkáját. Azért, hogy ezeket a nem kívánt hatásokat megszüntessék, a törvény előírja a menekülési útvonalak, a menekülőaj­tók és a bevetési útvonalak állandó szabadon tartását. Az ablakok, ajtók, korlátok kézveze­tőiben nem lehet éghető anyag.

Mesterséges szellőztetés

Amennyiben a menekülési út ablak nélküli, akkor mester­séges szellőztetést kell alkalmazni. Amennyi­ben a közlekedőnek vannak ablakai, akkor azokon keresztül kell szellőztetni. A védett menekülési útvonalon vészvilágításnak vagy lumineszkáló jelzésnek kell lennie. A menekü­lési útvonalat a többi helyiségtől tűzgátló ajtóval kell elválasztani. Gyakran a tűzoltó­egység sem tud akadálytalanul az épülethez jutni. Az épület előtt az autóknak úgy kellene parkolniuk, hogy a felvonulási útvonal ne legyen korlátozva. Minden létesítményhez megközelítési útvonal vezet, amely lehetővé teszi a tűzoltó járművekkel a bejárat megkö­zelítését. A felvonulási útvonal szükséges szélessége középmagas és magas épületek­nél 6,0 m, és helyét megállni tilos táblával kell kijelölni.

Házilagos tűzmegelőzés

Sajnos nem lehet mindenkit megvédeni a tűzesetektől, ezért a tűz kialakulásának lehe­tőségét meg kell próbálni kizárni. Azért, hogy a tűz ne okozzon halált, sérülést és vagyoni kárt, a tűzmegelőzésben elővigyázatosság és következetesség szükséges. A családi házakban keletkező tűzesetek többségének oka gondatlanság, figyelmetlenség, dohány­zás, az elektromos vezetékek szakszerűtlen szerelése, ellenőrizetlenül hagyott nyílt tűzterű kandalló stb.

Többségünknek biztosan van valamilyen tapasztalata gyertyalánggal, amely kisebb tüzet okozott. Hiszen a gyertyák az ünnepek­hez vagy a romantikus hangulathoz hozzátar­toznak. Mielőtt meggyújtanánk a gyertyákat, mécseseket, gondoljunk a biztonságra. Semmi esetre se hagyjuk felügyelet nélkül azokat. A legjobb, ha hőnek ellenálló, nem éghető alátétre helyezzük őket (például kő, beton, hőálló üveg, kerámia).

Az éghető alá­téten a gyertya felforrósodott anyaga is lehet a tűz okozója. Nagyon veszélyesek a hangu­latfények, mint például a teamécsesek, illetve a műanyag burkolatú gyertyák, amelyek a gyertyával együtt meggyulladhatnak. A gyertyákat és a mécseseket egymástól távol helyezzük el, nehogy egymást meg­gyújtsák. Ne tegyük őket huzatba, mert az ide-oda táncoló láng meggyújthatja a közel­ben lévő gyúlékony anyagot, például a füg­gönyt.

Ne dohányozzunk az ágyban

A dohányosoknak biztosan megnyug­tató az ágyban dohányozni, de ez halállal is végződhet. A kockázat növekszik, ha fárad­tak vagyunk vagy alkoholt fogyasztottunk. Azonban nem csak maga a cigaretta lehet a tűz okozója, de a cigarettahamu is, ha a sze­métkosárba dobjuk. Inkább dobjuk ki más­nap, amikor már a hulladék meggyújtásához nincs elég hője vagy a szemétbe szórása előtt nedvesítsük meg.

Háztartási berendezések, elektorom hálózat veszélyei

A televízió, hűtőszek­rény, mikrohullámú sütő, gyorsforraló kan­nák, olajsütők is okozhatnak tüzet a háztartá­sokban. Az ok a túlmelegedés, rövidzárlat. Például a hűtőszekrényt ne toljuk közvetlenül a fal­hoz, mivel ha nincs biztosítva a megfelelő levegőkeringés, a hűtő túlmelegszik. Ugyan­így a televíziók, rádiók, erős fényű világítótes­tek és a többi elektromos fogyasztó körül is hagyjunk elegendő helyet, hogy azok felme­legedését megakadályozzuk.

Azokat az elekt­romos berendezéseket, fogyasztókat, ame­lyeket nem használunk, mindig húzzuk ki a konnektorból. A meghibásodott elektro­mos eszközöket, konnektorokat, kapcsolókat azonnal javíttassuk meg szakemberrel, mert rövidzárlat esetén szikra és hő keletkezik, és ezek tüzet okozhatnak.

Konnektorok, hosszabbítók

Amennyire lehetsé­ges, ne használjunk hosszabbító kábeleket, illetve mindig ellenőrizzük, hogy a hosszabbí­tó kábelek nem sérültek-e, ne tároljuk a hosszabbító kábeleket más eszközök alatt, ne tekerjük azokat szegek, kampók köré. A konnektorokat ne terheljük túl. Amennyiben a megszakító gyakran lekapcsol, azonnal csökkentsük a hálózatra kapcsolt fogyasztók számát. Sohase vásároljunk elektromos készülékeket az utcán vagy vásárban. Győződjünk meg róla, hogy minden elektro­mos fogyasztóhoz van nyilatkozat arról, hogy a berendezés megfelel az érvényes előírások­nak. Sok régebbi házban az elektromos háló­zat kapacitása nem elegendő a mai korszerű berendezések használatához.

A túlterhelt elektromos hálózat is okozhat tüzet. Túlter­heltség állhat fenn, ha a világítótestek fénye elhalványul más elektromos fogyasztók üze­melésekor, csökkent méretű a televíziós kép, lassan melegednek be a fogyasztók, gyakran leold a megszakító – ilyenkor hívjunk szak­képzett villanyszerelőt, aki szakszerűen ki­javítja a hibát. A nem megfelelően használt elektromos fűtőtestek szintén veszélyes berendezéssé válhatnak. Ügyeljünk arra, hogy a kazánok, vízmelegítők, fűtőtestek közelében ne legyen papír, textil vagy más éghető anyag. A hősugárzókat ne hagyjuk bekapcsolva, csak ameddig a helyiségben vagyunk, és tartsuk az éghető anyagokat biztonságos távolságban tőlük.

Kandallók biztonságos üzemeltetése

Amennyiben nyílt tűzterű kandallónk van, használjunk szikrafogó előtétet, amely meg­gátolja szikrák kirepülését. A kandalló közelé­ben ne tároljunk éghető anyagokat. Minden fűtési szezon indulása előtt ellenőriztessük és tisztíttassuk a kéményt. Ne feledkezzünk meg a gyerekekről sem. A statisztika szerint a tűzesetben elhunyt gyerekek negyede a saját maguk által okozott tüzek miatt halt meg.

Amennyiben házunkban nyitott kandalló van, használjunk előtétet, amely megakadályozza a szikrák kipattanását. A kandalló közelében ne tároljunk gyúlékony anyagokat

A gyufát és öngyújtót gyerekek által el nem érhető helyen tartsuk. Soha ne hagyjunk gyereket egyedül tűz, hősugárzó vagy más, hőt leadó berendezés mellett. Győződjünk meg arról, hogy a gyerekek tudják-e, hogy veszély esetén hogyan tudnak kimenekülni a lakásból/épületből. A száraz, meleg idő növe­li a tűz keletkezésének veszélyét. A romanti­kus tábortűz is pusztító tűzvésszé változhat, ha őrizetlenül hagyjuk. Szeles időben, fa alatt soha ne gyújtsunk tüzet.

Ha már tűz keletkezett

Amint lehet, próbáljuk meg a tüzet oltani a kezünk ügyébe kerülő tűzoltási eszközökkel (vízzel, homokkal, nedves takarókkal, tűzoltó készülékekkel), egyidejűleg késedelem nélkül jelentsük a tüzet a tűzoltóságnak a 105-ös tűzoltósági vagy a 112-es központi telefon­számon. A tűz bejelentése állampolgári köte­lezettség. A bejelentésekor be kell mondani a tűz keletkezésének pontos címét, azt, hogy mi ég, ki a hívó (telefonszámot is megadva) és hogy van-e életveszély. Ha tudunk, adjunk bővebb információt a tűzről, várjuk meg a központ visszahívását, és tartsuk be az utasításaikat.

A tűzesetek áldozatainak többsége nem a tűzben hal meg, hanem a tűztől keletkező mérges gázok belélegzésétől. Éppen ezért érdemes a lakásban vagy a házban füst- és gázérzékelőt is felszerelni. Ez a berendezés méri a gáz vagy a füst koncentrációját, és még időben, a tűzveszély előtt riaszt. A füst-és gázérzékelő akusztikai és optikai jelzést ad, így figyelmeztetve a lakókat a veszélyre. Háztervezéskor az elektromos munkákba belefoglalhatjuk az elektromos füstérzékelőt vagy használhatunk vezeték nélküli, 9 V-os elemmel működő érzékelőt.

Épületek és lakások védelmében hasznos kiegészítők a füstérzékelők, amelyek figyelmeztetnek a veszélyre

A vezetékes vál­tozat megbízhatóbb, de a szakszerű kivitele­zésért többet kell fizetnünk. Az elemes érzé­kelő is megbízhatóan működik, de annak ellenőrzését és az elem cseréjét észben kell tartanunk. Az elem gyengülését legtöbbször hang és LED-világítás jelzi. Mindkét esetben min. tízévente javasolt az érzékelő cseréje. Az érzékelők kiválasztásánál bizonyosodjunk meg arról, hogy van-e minőségtanúsítványuk a készülékeknek. A háztartás tökéletes védel­mére javasolt füstérzékelőt tenni minden egyes helyiségbe, a folyosókra, a tárolóhelyi­ségekbe, a pincébe és a tetőtérbe.

Halláskárosultaknak gyártanak olyan eszközöket, amelyek riasztás esetén fényjelzést is adnak

Minimális védelmet érünk el, ha füstjelzőt szerelünk min­den folyosóra, minden szinten a lépcsőházba és egy további jelzőt a hálóba. Többlakásos házban előnyös, ha minden lakásnak van külön füstjelzője. Konyhába csak akkor sze­reltessünk füstjelzőt, ha a 4 m-es távolság betartható a tűzhelytől és más hasonló berendezéstől, mert ezek hamis riasztást okozhatnak. A különleges érzékelők képesek ilyen eseményeket előre észlelni, és meg­különböztetni a veszély mértékét.

A jelzőberendezést ne telepítsük huzatos helyre, például az elszívóberendezések köze­lébe, mert a levegő mozgása meggátolhatja, hogy a füst időben a jelzőberendezésbe jus­son. A füstjelzőt legjobb a mennyezet köze­pén elhelyezni. Ne szereljük poros vagy nagy nedvességtartalmú helyiségekbe. Többfajta tűzjelző kapható, olyant válasszunk, amelyik az adott helyiségbe való, hogy valóban növel­je a létesítmény tűzbiztonságát, és minde­nekelőtt időben figyelmeztesse az ott tartóz­kodó személyeket.

A tűzjelzők érzékelőinek több típusa ismert:

• füstérzékelők (ionizációs, optikai (foto-elektromos), aspirációs vagy ezek kombi­nációja);
• lángérzékelők (ultraviola, infravörös);
• hőérzékelők (hőmaximum és hősebesség érzékelő);
• gázérzékelők (földgáz-, propán-bután-(LPG-) és széngázérzékelő és -jelző);
• kombinált (egynél több tűzjellemzőre reagál).

Az ionizációs füstérzékelők érzékenyebbek, mint a fotoelektromosak, gyorsan reagálnak a tűzre, képesek időben érzékelni az izzást és a lángokat. A fotoelektromos észlelés általá­ban stabilabb, mint az ionizációs. Képesek érzékelni a parázsló tüzek füstjét vagy a gyen­ge lángokat, például a bútorok, műanyagok égésénél keletkezőket vagy a túlmelegedés füstjét. A tisztán optikai érzékelők nem képe­sek észlelni a gyengén látható vagy nagyon fekete füstöt okozó, gyorsan terjedő tüzeket.

A szén-monoxid-jelző (CO-jelző) figyelmeztet az egyik legveszélyesebb halálos gáz jelenlé­tére. A szén-monoxid színtelen, szagtalan mérgező gáz, ezért jelenlétét érzékszerveink­kel nem tudjuk észlelni. Gyakran keletkezik a tökéletlenül égető berendezések – fát, sze­net, gázt, olajat vagy gázolajat égető kazá­nok, tüzelőberendezések, kandallók vagy kazánok – közelében. Javasolt CO-jelzőt elhelyezni minden helyiségben, beleértve a szuterént és a tetőteret is. Ha egy érzékelő szén-monoxidot érzékel, bekapcsolja a 85 dB hangerejű szirénát és folyamatosan adja a vörös jelzőfényt.

A füst- és gázérzékelők legyenek az elektromos hálózattól függetlenek, ezért tartalék elemekkel is biztosítani kell az áramellátásukat

Normális körülmények között, készenléti állapotban a vörös jelző­fény 30 másodpercenként villan fel. A gázér­zékelő különböző éghető gázok szivárgására figyelmeztet. Reagál a még nem veszélyes koncentrációjú földgázra, propán-bután gázra (LPG), széngázra, szén-monoxidra. Aktiváló­dása esetén tűzriasztást ad, emellett sziré­na hangjelzéssel figyelmeztet a veszélyre. Amennyiben van gázüzemű készülék a há­zunkban, feltétlenül szereltessünk be gáz­szivárgás-érzékelőt.

Az egyedi fűtésű családi házakban és laká­sokban kiemelt figyelmet kell szentelni a fűtő­berendezésekre, főleg a kéményekre és füst­elvezetőkre, amelyek az épület részei. Ezek a szerkezetek tűzvédelmi szempontból szigorú szabályozás alá esnek. Csak minőségi tanú­sítvánnyal rendelkező kéménybetétek és égéstermék-elvezetők használhatók, amelye­ket szakszerűen kell kivitelezni.

Amennyiben fűtőberendezésről van szó, a legkorszerűbb technológia már olyan biztonságos, hogy a gázkazánokat akár a lakásokban is el lehet helyezni, de célszerű a lakószobáktól távol, biztonságos helyre tenni őket. A jó szellőzés is fontos. A fűtési szezonban a tűzesetek oka leggyakrabban a kémények nem megfelelő műszaki állapota. Szilárd tüzelőanyag égése­kor korom keletkezik (égett anyagmaradvá­nyok), amely lerakódik a kémény falain és bármikor meggyulladhat.

Koromlerakódások a kénényben

A koromlerakódás már 30 mm-es vastag­ságban is éghető réteggé válik és a meggyulladás, tűzkeletkezés kockázatát növeli. A kémény huzatát akár egy pókháló is ronthat­ja. Ahelyett, hogy füst kiszállna kéményből, összegyűlik benne és annak repedését okoz­hatja. A hamis huzat a füst lakásba áramlását okozza, aminek füstmérgezés lehet a követ­kezménye. A gázfűtés is veszélyes, mert ha a földgáz ég, és az égéstermék nem távozik a kéményen a szabad levegőbe, akkor a ház lassan megtelik égéstermékkel, amely min­denkit megfojt a lakásban vagy a házban.

A tűz keletkezésének kockázata akkor is megnő, ha a kazánban, kályhákban, kandal­lókban a megfelelő tüzelő helyett háztartási hulladékot égetünk. A fűtőberendezések közelében nem szabad éghető anyagokat tárolni, amelyek a kazánból vagy kandallóból kipattanó szikráktól könnyen meggyulladhat­nak. A kéménytestek elvárt tulajdonságainak romlását mindenekelőtt a rossz minőségű kéménybélés okozza. Az alumíniumbélés a jelenlegi korszerű fűtőberendezésekhez nem megfelelő.

A horganyzott vagy műanyag bélésű kémények nem képesek ellenállni a a nagy hőmérsékletnek. A nem kielégítő tulaj­donságú bélések a kémény gyorsabb elhasz­nálódásához és a tűzkeletkezés kockázatá­nak növekedéshez vezetnek. A rozsdamentes acél- és samottcsövek megbízhatóak, hosszú élettartamúak és megfelelőek szilárd tüzelőanyaggal és gázzal történő fűtés ese­tén is. Csökkentik a külső és belső felületek hőmérséklet-különbségét, amivel a kémény hőellenállása növekszik.

Kémény szigetelése

A kémények gyakori meghibásodásának oka a nem megfelelő szigetelés. A minőségi szi­getelés ellenáll a nagy hőmérsékletnek, meg­akadályozza a hővesztést és a páralecsapó­dást. Legmegfelelőbb szigetelés az ásvány­gyapot. Az említett szerkezeti megoldásokon kívül biztonság szempontjából is fontos a ké­mények rendszeres ellenőrzése és tisztítása. Az égéstermékek csak abban az esetben nem juthatnak be a lakásba, ha biztonságo­san és higiénikusán ki vannak vezetve a sza­badba.

A kémény huzata, karbantartása

A kémény jó huzatát, amely az égéstermék biztonságos és higiénikus elvezetését teszi lehetővé, csak a megfelelően gondos kar­bantartás garantálja. A kémények rendszeres ellenőrzése nem csak felelősségteljes lépés, a kéménytisztítási kötelezettséget jogszabály írja elő. A 63/2012 (XII. 11.) BM rendelet a kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátá­sának szakmai szabályairól című rendelet szerint a szilárd és olaj tüzelőanyagokkal üzemeltetett tüzelőberendezések kéményeit évente kétszer ellenőrizni kell.

Kép fent – Balra: A tűz keletkezésének gyakori oka a kémény nem megfelelő műszaki állapota, az elha­nyagolt ellenőrzés és karbantartás
Jobbra: Tűzbiztonság szempontjából csak kipróbált és minőségtanúsítvánnyal rendelkező füstelvezetők és kéménybetétek használata engedélyezett

A gáztüzelésű berendezések kéményeit és a tartalék kémé­nyeket évente egyszer kell ellenőrizni. Tehát a kéményeket évente nem elég csak egyszer tisztíttatni, hanem évente legalább kétszer kell ellenőriztetni. A rendszeres ellenőrzés a kémény hosszú élettartamát és a ház tűz­biztonságát szolgálja. Tilos olyan kéménye­ket használni, amelyeknél bármilyen elégte­lenséget állapítottak meg. A kéményre már a ház tervezésekor gondolni kell.

A szakember megtervezi a kémény megfelelő átmérőjét, magasságát, a fűtőanyaghoz a megfelelő szerkezetet. Nem csak az új kémények építé­sénél, de a felújításkor is kérjük szakember tanácsát. A mai technológiák ilyen esetekben is gyors és problémamentes megoldásokat kínálnak. A szakember biztosan figyelembe vesz olyan jellemzőket, amelyek szorosan összefüggenek a biztonsággal. Korlátozott például a kéményfej magassága. Ez a ké­ménynek az a része, amely a tetőszint felett van. A kéményfej szükséges magassága függ a tető formájától.

A statisztikák szerint az épülettüzek a leggya­koribb tűzesetek közé tartoznak. A tűzesetek többségét az emberek könnyelműsége, ha­nyagsága és a tűzbiztonság alapvető köve­telményeinek be nem tartása okozza. Lehet, hogy nincs arra mód, hogy mindenkit teljesen megvédjünk az ilyen kellemetlen és sokszor tragikus eseményektől, károktól, de a tűz kialakulásának lehetőségét teljes biztonság­gal ki kell zárni. Azért, hogy a tűz ne okozzon halált, sérülést és vagyoni kárt, a tűzmegelő­zésben fontos az elővigyázatosság és a kö­vetkezetesség.

Az épületszerkezetek tűzvédelme

Élettartama alatt minden épületnek teljesíteni kell az alapvető tűzbiztonsági követelménye­ket, amelyekre már a tervezéskor is gondolni kell. Ezek közé tartozik az építkezés tűzbiz­tonsága is. Az építés kivitelezésekor, tűz esetén a tartószerkezetnek meghatározott ideig meg kell őriznie tartóképességét és sta­bilitását. A használt szerkezetek és anyagok meg kell, hogy akadályozzák a láng és a füst terjedését a tűzfészekből, valamint a tűz átterjedését egyik építési helyről a másikra. Intézkedési terv is kell, amely alapján az emberek, állatok, értékek biztonságosan ki-menekíthetők, és végső esetben a tűzoltó­egységek biztonságosan és hatásosan be­vethetők.

Tűzvédelmi szempontból minden építkezést megfelelő szakjogosítványú sze­mélynek kell elbírálnia. A tervezési tevékeny­ségbe meghatározott épületméret felett köte­lezően tűzvédelmi specialistát kell bevonni, de kisebb épületeknél is célszerű szakember segítségét kérni. Társasházaknál a használat­bavételkor a tűzvédelmi követelmények telje­sítését ellenőrzik.

Az építmény tűzbiztonságát mindenekelőtt a műszaki és szerkezeti megoldások, majd néhány tűztechnológiai berendezés beterve­zése biztosítja. A szakjogosítvánnyal rendel­kező személy az építési dokumentáció alap­ján nem csak az épületszerkezetet és annak tűzállóságát bírálja el, hanem a menekülési útvonalak hosszát és szélességét is, valamint a létesítményt tűzszakaszokra bontja.

Főként nagyobb épületeknél az alapvető tűzvédelmi intézkedések közé tartoznak az épület helye­sen megtervezett tűzszakaszai, a tűzlezárások, amelyek döntőek a létesítményen belüli tűz terjedésének meggátolásában. Az egyes tűzszakaszokat vízszintes és függőleges épületszerkezetek választják el, azaz födé­mek és falak, amelyeket úgy kell megépíteni, hogy meghatározott ideig képesek legyenek a lángoknak ellenállni és így a tűz elterjedését megakadályozni.

Felhasznált anyagok, tűz terjedése

A felhasznált anyagok teherbírását és tűz­állóságát a használatbavételi engedély kiadá­sakor minőségtanúsítványokkal igazolják. Amennyiben a tűzszakasz határoló szerkeze­teiben nyílások vannak, azokat ki kell tölteni vagy tűzgátló szerkezetekkel le kell zárni. Ezek lehetnek ablakok és ajtók. Követelmény, hogy szerkezetük, nyitási módjuk, vasalatuk és működőképességük kiürítéskor elősegítse a személyek gyors és biztonságos áthaladá­sát.

Meg kell akadályozniuk a tűz terjedését és nem gátolhatják a tűzoltók bevetését. Az előírások társasházaknál is megkövetelik a tűzgátló ajtókat. Tűz esetén a közönséges ajtó pár perc alatt átég, a tűzgátló ajtó a minősítésének megfelelő ideig ellenáll a tűz­nek. Anyagilag előnyös a tűzvédelmet a betö­résvédelemmel kombinálni.

Tűzvédelem és az ajtók

A tűzgátló ajtók betörésvédelmi szempontból nem annyira erősek és ellenállók, emiatt átalakításokat igényelnek, hogy teljesítsék a biztonsági ajtókra érvényes feltételeket. Ahogy a biztonsági ajtók fejezetében említet­tük, vásároljunk legalább III. osztályú, 30 per­ces tűzgátlási határértékű biztonsági ajtót. Mivel a tűzgátló ajtók értelme a tűz terjedésé­nek megakadályozása, a különálló családi házak bejáratát értelmetlen ilyen ajtóval fel­szerelni. Inkább a lakásbelső egy részének védelmére lehet használni, például a garázs­ból a lakótérbe nyíló bejáratnál.

A biztonsági ajtókhoz hasonlóan a tűzgátló ajtókat is minőségtanúsítvánnyal árulják. Ezt egy labo­ratórium állítja ki, ahol szimulált körülmények között tesztelik az ajtókat. A tűzgátló ajtók kaphatók a hagyományos méretekben, de egyedi méretre is gyártják őket.

Tűzvédelmi osztályok, jelölésük és jelentésük

Az anyaguk tűzben való viselkedése alapján több osztály­ba sorolhatók. Általánosan az építési anyagok tűzvédelmi osztályokba sorolásánál 7 tűzvédelmi osztályt különböztetünk meg: A1, A2, B, C, D, E és F.

A fő tűzvédelmi osztályok meghatározása mellett A2-E, A2-E tűzvédelmi osztályok esetén a füstképződés, és az égve csepe­gés, az A2-D tűzvédelmi osztályok esetén a füstképződés kritériumainak figyelembe véte­lével további alkategóriákat határoznak meg: a füstképződési alkategóriák jelzései s1, s2, s3; az égve csepegési alkategóriák jelzései d0, d1, d2.

Az A1-s1 d0 és A2-s1 d0 jelölésű anyagok nem éghető építési anyagok, a B-s1 d0, C-s1 d0, B-s3 d0, C-s3 d0, B-s1 d2, C-s1 d2, B-s3 d2 és C-s3 d2 jelölésű anyagok nehezen gyúlékony építési anyagok, a D-s3 d0, D-s3 d2 és E-d2 jelölésű anyagok gyúlé­kony építési anyagokat és az F jelölésűek pedig könnyen gyúlékonyak.

Az épületszerkezet tűzállósága a tűz hatásá­val szembeni – a funkcióinak elvesztése nél­küli – ellenálló képességét jelenti. A tűzállósá­got az az időintervallum fejezi ki, amely a tűz keletkezésétől addig az ideig eltelik, amikor már az épületszerkezet elveszti a teherbíró képességét és egységességét, mert repedé­sek és lyukak keletkeznek rajta. A szerkeze­tek tűzállóságának kiértékelésére olyan szem­pontokat használnak, amelyek figyelembe veszik a szerkezet anyagának hatását a szer­kezet stabilitására és a tűz intenzitására.

Az épületszerkezetek tűzvédelmi osztályba sorolása

Az A1 tűzvédelmi osztályba tartozik:

• az a szerkezet, amely A1 tűzvédelmi osz­tályú anyagokból készül,
• az olyan A1 tűzvédelmi osztályú anyagból készült teherhordó vagy merevítő elemek­kel ellátott szerkezet, amelynek fegyverze­te/kéregeleme (burkolata, felületkezelése) A1 tűzvédelmi osztályú, és a fegyverzet/ kéreg tűzállósági határértéke az adott követelményeknek önmagában is megfelel – beleértve a felmelegedési határállapotot is -, függetlenül a fegyverzet/kéreg alatti és mögötti anyagok (hő- és/vagy hangszi­getelések, egyéb kitöltő anyagok) tűzvé­delmi osztályától,
• az a szerkezet, amelynek alapszerkezete vagy belső keretváza, a keretváz közötti hő- és hangszigetelő rétegének anyaga és többrétegű fegyverzetének külső, a használati tér felőli rétege A1 tűzvédelmi osztá­lyú, fegyverzetének belső rétegei pedig A1 vagy A2 tűzvédelmi osztályúak.

Az A2 tűzvédelmi osztályba tartozik:

• az a szerkezet, amely A2 tűzvédelmi osz­tályú anyagokból készül,
• az a réteges felépítésű szerkezet, amely fegyverzeteinek/kéregelemeinek anyaga A1 vagy A2 tűzvédelmi osztályú, és az e fegyverzettel/kéreggel védett belső réteg B, C vagy D tűzvédelmi osztályú, de az égéshője a felület átlagára vetítve legfel­jebb 10 MJ/m2,
• az a szilikátbázisú, B-E tűzvédelmi osztályú töltőanyaggal gyártott homogén könnyű­beton szerkezet, amely laboratóriumi vizs­gálattal igazoltan kielégíti az adott épít­ményre meghatározott tűzállósági határ­érték-követelményt, és amely szerkezet anyagának égéshője legfeljebb 5 MJ/kg,
• az olyan A2 tűzvédelmi osztályú anyagból készült teherhordó vagy merevítő elemek­kel ellátott szerkezet, amelynek fegyverze­te/kéregeleme A2 tűzvédelmi osztályú, és a fegyverzet/kéreg tűzállósági határértéke az adott követelményeknek önmagában is megfelel – beleértve a felmelegedési határ­állapotot is – függetlenül a fegyverzet/kéreg alatti és mögötti anyagok (hő- és/vagy hangszigetelések, egyéb kitöltő anyagok) tűzvédelmi osztályától.

A B tűzvédelmi osztályba tartozik:

• az a szerkezet, amelynek anyaga vagy összetevői legalább B tűzvédelmi osztá­lyúak,
• amelynek belső komponensei C-E tűzvé­delmi osztályú anyagból készültek, de tűz- vagy hőhatás ellen legalább B tűzvédelmi osztályú anyaggal burkoltak oly módon, hogy az adott követelményeknek megfe­lelő tűzállósági határértéken belül a védett tér felé a szerkezetből káros mértékű füst és/vagy éghető olvadék nem tör elő.

A C tűzvédelmi osztályba tartozik:

• az a szerkezet, amelynek anyaga vagy összetevői legalább C tűzvédelmi osztá­lyúak,
• amelynek belső komponensei D-E tűzvé­delmi osztályú anyagból készültek, de tűz- vagy hőhatás ellen legalább C tűzvédelmi osztályú anyaggal burkoltak oly módon, hogy az adott követelményeknek megfele­lő tűzállósági határértéken belül a védett tér felé a szerkezetből káros mértékű füst és/vagy éghető olvadék nem tör elő.

A D tűzvédelmi osztályba tartozik:

• az a szerkezet, amelynek anyaga vagy összetevői legalább D tűzvédelmi osztályúak,
• amelynek belső komponensei E tűzvédel­mi osztályú anyagból készültek, de tűz- vagy hőhatás ellen legalább D tűzvédelmi osztályú anyaggal burkoltak oly módon, hogy az adott követelményeknek megfelelő tűzállósági határértéken belül a védett tér felé a szerkezetből káros mértékű füst és/vagy éghető olvadék nem tör elő.

Az E tűzvédelmi osztályba tartozik az a szer­kezet, amely E tűzvédelmi osztályú anyagok­ból készült, és tűz- vagy hőhatás ellen nincs külön védelemmel ellátva.

A tetőterekben gyakran vannak látható szaru­fák és egyéb faszerkezetek, de a tűzoltók előírják ezeknek az elemeknek más, nem éghető anyaggal való borítását. Megoldás lehet a különböző tűzgátló bevonatok hasz­nálata, amelyekkel megvédhető a fapadlózat, falburkolatok és adott esetben a bútor is. A láng ellen a fémszerkezeteket is védeni kell, amelyek nagy hőmérsékleten elveszíthetik állékonyságukat és szilárdságukat.

Minden épületbe a rendeltetésének és az építési előírásoknak megfelelő tűzvédelmi osztályba sorolt nyílászárókat építtessünk be

A fém tartószerkezeteket ezért kenhető tűzgátló bevonattal védik. A bevonat nagy hőmérsékleten szénhabbá (más néven nanohab, a szén ötödik alakja) változik, amely megvédi a szerkezetet a közvetlen lángoktól. Ebben a folyamatban nem éghető gáz sza­badul fel, amely az égést késlelteti. A tűzálló­ság növelése érdekében az egész falat is bekenhetjük ezzel a bevonattal.

A lakótelepi házak és a társasházak lakói a ház közös helyiségeiben gyakran találnak illetéktelen személyeket. Ha biztonságos kör­nyezetben szeretnénk élni, meg kell akadá­lyoznunk, hogy idegenek bejussanak az épü­letbe, ezzel védekezhetünk a vandalizmus, a berendezés rongálása ellen.

Síkmágnes zárak

A társasházak bejárati ajtóira a régi elektro­mechanikus zárak helyett felszerelt síkmágnes zárak biztonságosak. A régi elektromechani­kus zárak gyakran a vandalizmus áldozatául esnek, mert egyszerűen kitörhetők, és ezután a bejárati ajtó hosszabb időre védelem nélkül marad, szabad bejárást kínálva illetéktelen személyeknek az épület közösségi helyiségei­be. A síkmágnesek még gyakori ajtónyitás esetén is rendkívül megbízhatóak. Mágneses erőt használnak, és a zárva tartásukhoz nem szükséges mechanikus retesz.

Szerkezeti megoldásuk olyan, hogy erős ütésnek is ellenáll, és a zár sértetlen marad még az ajtó erőszakos felnyitása esetén is. Előnyük még, hogy alkalmasak a nem pontosan illeszkedő ajtókra is. Az ajtók belső oldalára szerelik őket, ezzel védve vannak a lopás és rongálás ellen. Egy ajtóra több síkmágnes zárat is fel lehet szerelni. Süllyesztett, L vagy Z alumínium-profilos szerelési változatban gyártják őket. A változatos kialakításnak köszönhetően szinte bármilyen ajtóra felszerelhetők. Ezek­nek a záraknak további előnye az energiata­karékosságuk: 300 kg tartóerő biztosításá­hoz csupán 0,6 W villamos energiát igényel­nek. Hátrányuk, hogy áramkimaradás esetén az ajtót elengedik. Előnyös tulajdonságaik révén a síkmágnes zárak terjedtek el legin­kább az elektromos zárak közül.

A társasházak bejárati ajtóira a régi elektromechanikus zárak helyett felszerelt síkmágnes zárak biztonságosak, még gyakori ajtónyitás esetén is rendkívül megbízhatóak

A ház lakóinak biztonsága fokozható belép-tetőrendszer üzembe helyezésével. A társas­ház bejárati ajtaját elektronikus kódkulcs nyitja, amelyet csak a ház lakói kapnak meg, így a bejáraton illetéktelen személyek nem tudnak bejutni.

Az elektronikus kódkulcs működése olyan technológián alapul, amely azonosítóként egy egyedi azonosítószámmal ellátott fémchipet használ. A fémchip kiemel­kedően védett a másolás ellen és a mecha­nikus hatásoknak is ellenáll. Azért, hogy az elektromágneses zárral ellátott ajtót kinyis­suk, a chipnek feltétlenül érintkeznie kell az érintőfelülettel.

Az érintőfelület a hozzá érin­tett kódkulcsról azonosító adatokat továbbít a műveleti és tárolóegységbe, ahol ezeket az információkat a rendszer feldolgozza, és ellenőrzi a belépési jogosultságot. Amennyi­ben az adattárban az azonosító szám szere­pel, az elektromágneses zár kiold. Ellenkező esetben az ajtó továbbra is zárva marad. A beléptetőrendszernek nem csak a létesít­ményt kell zárnia, hanem a lakóknak olyan információt is kell szolgáltatnia, amely szük­séges a ki- és belépő személyek ellenőrzéséhez.

A rendszer számítógépre való csatlako­zás nélkül, önállóan képes dolgozni. Amennyiben a ki- és belépés ellenőrzése mégis szükséges, a rendszert a megfelelő szoft­vert alkalmazva össze lehet kötni számító­géppel.

A társasház közösségi tereinek védelme mellett sem szabad elhanyagolnia a lakóknak a saját otthonuk védelmét

A rendszert felvonóknál is lehet alkalmazni, hogy megelőzzük a személyek ellenőrizetlen mozgását, és a lifteket megvédjük a rongá­lástól és a szennyezéstől. A felvonó ellenőrző rendszere szintén azonosító kulcsokkal mű­ködik. A felvonót a lakók ugyanazzal a kód­kulccsal irányítják, amellyel a bejárati ajtót nyitják. Az érintőfelület a felvonó belsejében van, közvetlenül a nyomógombok paneljén vagy mellette. Ez a felvonó típusától és a nyomógombok paneljének kialakításától függ. A további részegységek a felvonókabin tetején található gépszekrényben vannak.

Az érintéses kódkulcsok korszerűbb változa­ta az RFID-technológián alapuló érintés nél­küli elektronikus rendszer, amely a személyek azonosítását, az épületbe való ki- és belépé­sét ellenőrzi. Az érintő kódkulcsok helyett ebben a rendszerben érintés nélküli eszközö­ket alkalmaznak. Nem érintőfelületet használ­nak, hanem leolvasóberendezést, amely lehet a csengőgombok táblájának része vagy önállóan a vakolatba süllyesztve. A társasház biztonságát növelő alapvető elemek közé tar­toznak a térfigyelő rendszerek, amelyek figye­lik a ház közösségi tereit, és digitálisan rög­zítik az eseményeket.

Kamera­rendszerek a társasházban, vandalizmus megelőzése

A megfelelő kamera­rendszerek használata korlátozza vagy telje­sen kizárja a vandalizmus, szabálysértések vagy bűncselekmények elkövetését. A kame­rák alkalmazását egy új jogszabály (2011. VII.) már Magyarországon is engedélyezi a lakók 2/3-ának beleegyezésével, a megfelelő tájékoztató táblák elhelyezése mellett. A vanda­lizmus elleni védelemben a ház homlokza­tának legkritikusabb helyei a fő- és mellék­bejárati ajtók, kapucsengők, előcsarnokok, postaládák előtti tér, felvonók. Előnyösebb a digitális kamerák alkalmazása, amelyek csak akkor rögzítik a képet, ha a látómező­jükben mozgást érzékelnek, így nem keletke­zik rengeteg felesleges felvétel, és felgyorsul az ellenőrzésük és osztályozásuk.

A digitális kamerák beprogramozása után nincs további teendő, mint például a videószalagok cse­réje. A házban kamerákon kívül lehetnek a különböző eseményeket kiértékelő és rögzítő érzékelők. A megfigyelt helyiség biztonságát zavaró esemény érzékelésekor a kamerás biztonsági rendszer aktiválja a riasztóberendezést és erről informálja szol­gálattevő személyeket, adott esetben a rend­őrséget.