Nádfedés - 84. oldal

A nád szerves anyagként korhad, szárad. A lazán lekötött nádszálak közé lerakott rovarpetéket kereső madarak bomlasztják a nádfedést, ezért az 6-8 évenként fel­újítandó. A tapasztalat azt mutatja, hogy a 15-20 cm-enként lekötött nádazásról a víz gyorsabban lefolyik, a madarak sem tudják megbontani, így a felújítási ciklus 12-15 év. Előbb vagy utóbb mindenképpen kell a kar­bantartás.

A tűzdelés (duggatás, tömés)

A szerves eredetű nád a tetőn a hő és a csapadék hatására öregszik, a nádvégek korhadnak. Az első jelenség már egy év után látható, a sárga tónusú új nád szürkévé, barnává, feketévé válik. Néhány év alatt az egyes nádszálak térfogatcsökkenése miatt a huzallekötés alatt a nádköteg lazul. A nád lecsúszásának megakadályozása céljából a felületet tűzdelik (duggatják). Mindegyik régi, tájjellegű kifejezés.

A művelet során 50 cm hosszúra vágott maroknyi nádköteget (csutakot, pamacsot, pusit) bedugnak – 30-60 cm hálózat sze­rint – a tetőbe, és ezután sulyokkal felverik. A nádtömörítő csutakokat pontszerűen, vo­nalszerűén vagy foltszerűen szokták felverni. A tűzdelés és felverés során a nád tömörödik, a lazuló lekötés alatt feszessé válik, egyúttal a sulykolás hatására a korhadt nádvégek is letörnek, és a felszínen ismét ép nádvégek jelennek meg. Gyakran, na­gyon elhanyagolt tetőkön a tűzdelés a teljes felületen összefüggően megtörténik. A tűzdelés alternatívája a következő pontban tár­gyalt takarás.

65. kép. Előkészített nádcsutakok. A nádazó a tele­pén előre elkészíti, kötegeli a csutakokat. A helyszínen a tetőre felkészített csutak- (pamacs-) csomagból egy maréknyit kivesz, a szálakkal párhuzamosan bedugja a régi nád közé, majd sulyokkal felveri.

66. kép. A képen egy tető látható tűzdelés után. A barnult régi nádfelületen belül a világos pontok mutatják a friss nádcsomók végeit.

67. kép. Egyes esetekben az öregedő tető tűzdelése a korchuzal vonalában hatékonyabb.

68. kép. Foltosán tűzdelt eresz a Balaton-felvidé­ken. Ha a nádlazulás foltokban jelentkezik, akkor a tűzdelést is foltokban végzik. Az ereszt ezen esetben is vonalszerűén tömörítik.

A takarás (borítás)

Az erősen leromlott, elhanyagolt nádfelületet takarással lehet helyrehozni. A padlásoldali nádréteg épsége az idővel csak igen csekély mértékben változik. (Vannak 100 évnél idősebb tetők, ahol a belső felületen a nád­szálak keménysége, szilárdsága az eredetiv­el azonos). A takarás során fél átmérőjű kiskévés réteget raknak fel a tetőre és verik fel a leírt módon, ezáltal a régi és új réteg szerves kapcsolatba kerül, a felület új nádazás képét mutatja, csak az ereszszegélyen lehet látni a sötét tónusú régi nádréteget az új alatt.

Az eresz felverése hosszú nyelű sulyokkal vagy lapáttal történik, ahol szükséges. Az eresz vonalában szemmel láthatóan kifelé csúsznak nádszálak, szárcsomók vagy kévék. Ebben az esetben a javítás egyszerű, egy hosszú nyelű sulyokkal vagy felverővel, vagy házilagosan, normál lapát hátulsó oldalával, a nádkévék szálirányában gyakorolt ütésekkel vissza lehet verni a kezdő kévéket a varrásba, ezáltal ezek a varró huzalszálak ismét megfeszülnek és stabilan tartják a kévéket. Esetenként a takarást nem verik fel sulyokkal, hanem csak lekötik, „levarrják”.

69. kép. Ilyen volt a nádfedés a sokévi használat és a nem megfelelő karbantartás miatt.

70. kép. A leromlott nádtetőre új réteget vertek fel (takarás-borítás), ehhez „jár” az új szeges és új orom is.

71. kép. Ennél a tetőnél a nagyon régi, alsó réteg felett a „takarás” is régi, ahogyan az eresznél a rétegek színe és nádsűrűsége mutatja egy 2006-os felújítás előtt. Ez a takarás nem volt felverve, csak „levarrva”.

Tűzveszély és tűzvédelem

Az európai szabályozásokkal megegyezően az építési törvény és a csatlakozó rendeletek, szabványok éppen úgy hatályosak a nád­tetős épületekre, mint bármely más épületre. A tűzvédelem szempontjából azonos módon kell a tervezés során eljárni. Mint bármely szerkezettel épült épületnek, úgy a nádtetős épületnek is ki kell elégítenie a következő feltételeket:

Az épületet és ré­szeit úgy kell megvalósítani, hogy tűz esetén

• állékonyságuk az előírt ideig fennmarad­jon;
• a tűz és füst keletkezése és terjedése kor­látozott legyen, utóbbi ne legyen mérgező;
• a tűz a szomszédos önálló rendeltetési egységre vagy építményre ne terjedjen tovább;
• az építményben tartózkodók kimenekü­lése műszakilag megoldott legyen és az épületet a bent tartózkodók az előírt időn belül elhagyhassák;
• a mentés biztonságosan ellátható legyen.

A felsorolt feltételek betartása a tervező kö­telessége.

A 2/2002. (I. 23.) BM rendelet 5. Melléklet I/3. fejezet szerint: Zsindely-, nád-, szalma és egyéb könnyen éghető anyag önálló fedél-héjazatként (típustervek kivételével) csak a területileg illetékes tűzvédelmi hatóság külön, egyedi esetekre (egyedi esetként kezelendő a tájegység vagy területrendezési egység is) vonatkozó engedélye és annak feltételei alapján, legfeljebb kétszintes épületeknél alkalmazható. A laikus mondhatja, hogy neki a tégla, a cse­rép, a beton, a kerámiaburkolat nem éghető, de a nád gyúlékony.

A szakember válasza:

A nád közismerten gyúlékony anyag. Ennek dacára a hagyo­mányos, csupa nádtetős falvakban viszony­lag ritkán volt tűz, mert az emberek vigyáztak a cigarettával, gyufával és egyéb tűzkeltő eszközökkel. (Az 1970-es években egy gondatlan velencei üdülőtulajdonos PB-gázlánggal akarta kiirtani a nádereszbe fészkelő darazsakat, és nemcsak a saját háza, hanem a két szomszédos nádtetős ház is leégett.)

Hetenként vannak katasztrófákról szóló hírek, amikor emberi gondatlanságból kiégnek beton- vagy téglaépületek. Korunk vegyipara előállított olyan lángmen­tesítő, égéskésleltető anyagokat, amelyek felhasználásával a nádanyag biztonságosan alkalmazható épületekben. Természetesen mint minden más anyagú épületben is, a nádfedés alatt is intelligens módon kell viselkedni és óvakodni kell a tűzkeltéstől.

Rovarok és madarak kártevése

Az eresznél látható nádtövek csöveibe a darazsak rendszeresen befészkelnek, ezeket el kell tűrni, hiszen a kertek biológiai egyen­súlyához szükségesek. A nyugodt embereket a darázs nem bántja, de ha valaki különösen érzékeny vagy félős, úgy inkább permetezze le az ereszt tavaszonként rovarriasztóval, vagy helyezzen ki rovarcsapdákat, semmint felgyújtsa a házat és evvel kockáztassa a szomszédok biztonságát is.

A tetőfedés nádszálai, elsősorban a lazább szeges közé a meleg oldalon gyakran be­fészkelik magukat különféle rovarok; ezek bábozódnak, és ez a seregélyek kedvenc csemegéje. A seregélyek ilyenkor ellepik a tetőt, csipegetik a „csemegét”, és hogy hozzáférjenek, csipegetik a nádat is. A tulaj­donos másnapra azt találja, hogy a kert az eresz alatt terítve van lecsúszott nádszállal. A védekezés lényege: olyan keményre kell tömöríteni a nádat, hogy a rovar ne tudjon bebújni az elemi nádszálak közé. Ezen kívül vannak olyan szaganyagokat tartalmazó veg­yszerek, amelyek elriasztják a bogarakat. Ezek az anyagok ma kísérleti stádiumban vannak; az egyes nádazók ismerik és a láng­mentesítő anyagba keverve a tetőfelületre permetezik ezeket.

Az ereszek alá, illetve az oromdeszka és a toromba közé nagyon szeretnek befészkelni a verebek; nagyobb kárt nem okoznak, legfeljebb a csivitelésük és a lepottyanó ürülék okoz zavart a használatban.

Kereskedelmi hirdetésekben gyakran találko­zunk „fantomsasok” ajánlatával. A tapaszta­latok azt mutatják, hogy a kisebb madarakat elriasztja a „sas”. Azonban nemcsak a tető­ben fejlődő bábokat és csimaszokat kereső, így tetőkárt okozó seregélyek, hanem a ház körüli kert biológiai egyensúlyát fenntartó énekes és kerti kártevőket kereső madarak is elriadnak, így sem madárdalt nem hallunk, sem féregtelen gyümölcsöt nem szedhetünk a fáinkról.

Előfordul, hogy a mezei pocok, nyest befúrja magát a nádtetőbe, egy kis lyukat hagyva maga után. Ezt célszerű azonnal a mindig háznál lévő maradék náddal betömni, mielőtt még járatokat alakítanak ki a tetőben. (A ta­posott szalmafedés, akár a szalmakazlak, kedvenc fészkelőhelye az egereknek.)

A szegés (gerinc mellett)

A nád növényi jellegéből adódóan a nád szálvastagsága a buga mellett vékonyabb, emellett gerincközeiben a kéveduplázás sem lehetséges, ezért a gerinc két oldalán egy erő­sítő nádszegés készül. A szeges anyaga min­den esetben szegő (export) minőségű nád. A nádat a gerinc két oldalától kb. 1,5 m – van, ahol ennél kisebb – távolságban lévő doronghoz, zárléchez támasztják. A szeges vastagsága 10-15 cm. Elhelyezés előtt a nádat beáztatják, hogy a két oldalról a gerinc fölé nyúló nádat törésmentesen tudják befonni. A fonóember lovagló ülésben ül a gerincen.

Az ereszképzés

A hagyományos ereszeknél a hazai és külföl­di gyakorlat az eresznél induló kévék tövét egy síkban hagyja, így a nádazás vastagsá­gának megfelelően a lejtésre merőlegesen jelenik meg a tetőél, az eresz. Nyugat-Európában és az újabb hazai tetőkön vízszintes ereszt képeznek. Korábban ezt úgy készítették, hogy az indító palló vízszin­tes helyzetű volt, újabban „felveréssel” ala­kítják ki (I. 36., 37. és 56. kép).

A taréjképzés

A taréj a fedő nádréteg elvékonyodása miatt beázás veszélyes. Kialakításra számos mód­szer, számos csomópont alakult ki Magyar­országon és más országokban is.

Fenyőmulcs

Az egyik hagyományos, ma már igen ritkán használt taréj volt Német­ország északi részén a „fenyőmulcs”, amely nem más, mint vékony fenyőgallyak kicsire aprítva, összetömörítve. A fenyőgyanta egy­részt összeragasztja a törmeléket, másfelől tökéletesen kizárja a vizet a taréj felett.

Kettős fonás

Balaton-felvidék). A 47. kép egy mintaszerű Balaton-felvidéki kettős fonást mutat.

Fonás + korc (Kelet-Dunántúl, Velencei-tó környéke).

Az ábrák bemutatják a szegély és orom korcos kialakítását. A kétoldali szegest a gerincen egyszeres fonással dolgozzák össze, a szeges alsó negyedében elhelyezik a leszorító köracélt, majd a szeges végét egyenesre vágják. Ezután kerül a gerincfonás fölé a „korc” (nádkorc), amely kb. 20 cm átmérőjű folyamatos hosszúságú nádköteg körkörös huzallal összekötve. A teljes gerinc­hosszúságú korcot ezután rögzítik a gerinc­fonás fölé, huzallal erősítve a tetőlécekhez.

A csapó (Tiszántúl).

Az 50. képen jól látható, hogy a fonott szeges felett, a gerincen, két oldalon egy-egy 10-12 cm széles deszka fekszik, az élben egymáshoz szegezve, derékszöget alkotva. Ezeket a deszkákat, valamint a szeges alsó leszorító lécét a csapók szorítják le, egyben sajátos formát adnak a tetőlezárásnak I. 50. kép.

A kettős deszka (Fertő-tó környéki hagyo­mányos kialakítás).

A csapóhoz hasonlóan a gerincen kettős deszka van 16-18 cm szélességben, közvetlenül lekötve az alá­támasztó gerinclécezéshez, tehát deszkák csapók nélkül. A deszkákat favédő impregnálással látták el; újabban vízálló forgács­lemezt használnak.

A cserepezés (Nagyalföld).

A Tiszántúlon gyakran 3-4 sor égetett cserép­pel és kúpcseréppel zárják a taréjt. A gerinc­taréj mentén elvékonyodó nádon keresztül rögzítenek a nádtartó lécek felett cserépléceket.

Kúpcserép (Hollandia).

A kúpcserepezés Hollandiában elterjedt módszer. Az 52. képen jól látható, hogy a kúpcserép szükség esetén áttörhető anten­na, cső vagy kémény jellegű elemekkel.

Taposott szalma taréj csirkeháló-lefogás­sal (Hortobágy).

Ez a hagyományos észak-­német megoldás is. Ellentmondásossága miatt ezt a megoldást nem lehet ajánlani korszerű felhasználásra. Természetesen a megjelölt vidékek nem kizárólagos előfordulásra utalnak.

43. kép. Taréjfonás egy felújítandó épületen.

44. kép. Taréj képzés visszatéréssel.

45. kép. Változó síkban futó vízszintes eresz.

46. kép. Fenyőmulcs taréj Bánhegyi úr kertjében egy madáretetőn (csak érdekességként).

47. kép. A kép egy mintaszerű Balaton-felvidéki kettős fonást mutat.

48. kép. Fonás és korc.

49. kép. Keskenyszegés kis nádkorccal (Fertő tó vidéke);
az erős alpesi szelek miatt a szegélykötés háromsoros.

50. kép. A csapó.

51. kép. A Tiszántúlon gyakori cserepezés.

52. kép. Kúpcserepezés a Bánhegyi-féle mintatetőn.

53. kép. Pontszimmetrikus fedés kontyolása kúpjellegű fedéssel és egyetlen koronával

Az oromszegély készítése

A kéveverés oldalirányú elmozdulásokat is okoz, ami a közbenső szakaszokon nem jelent problémát. Az oromszegély mentén az oldalirányú elmozdulás lazává tenné a fe­dést, ezért valamilyen keményebb, vízszintes erőt is felvevő támasztást kell alkalmaznunk.

Lépcsős kévesor

(Ez a megoldás inkább a zsúpfedéseknek a sajátja.) A szélső kévére ráterítenek egy másik kévét, amely egy fél körgyűrű formára emlékeztető módon fogja át a szélső nádazást. Ezeket a kévéket huza­lokkal leszorítják a szélső szarufához, de nem verik fel, ebből adódik a lépcsőzetes forma. Formailag a 8. képen látható zsúpfedésre hasonlít.

„Kígyóborítás”

A lépcsős kévére emlékez­tető oromzárás.

Fertői „kistoromba”

A lépcsős kévére em­lékeztető kialakítás, de 14-15 cm vastag kis kévékkel. Egymás felett 3-4 sort elhelyezve kötik le a szélső szarufához.

Legömbölyítés

A szélső nádkévesort erőteljesen lekötik a lécezéshez, illetve egy keskeny oromléchez, és a felület széle legömbölyödő formát vesz fel. A kévék erőteljesebb megtámasztása céljára hajlékony vesszőket alkalmaznak kb. méterenként, a jobb rögzítés kedvéért.

A velencei nagy toromba és a gicák

Az oromfalszegélyen a nádfedés vastagsá­gával azonos átmérőjű (25-30-40 cm), az eresztől a párkányig futó, a földön előre el­készített „nádköteg” található, amelyet a lé­cezéshez huzalozással rögzítenek. Ezt a torombát a földön sűrű huzalozással, a kötegbe bevert náddal nagy tömörségűre készítik. Az állandó vastagság érdekében a kötöző ­huzalokat előre elkészítik, körülbelül 30 cm átmérőjű kör alakban, így az utólag bevert nád feszítőereje adja meg a kör alakú for­mát.

A torombát „gicákkal” díszítik. A gica 10-12 cm átmérőjű, huzallal rögzített rövid nádköteg, amelyet előre összekötnek és beültetnek a torombába. A gicasor tipikusan a velencei-tavi nádfedések eleme. A gicák dekoratív szerepén túl fontos az aerodina­mikai funkciójuk is (amelyre az ősök spontán jöttek rá). A szegélyeken mindig többszörös intenzitású szélszívás örvényleválását segítik, és ezáltal csökkentik a szél feltépő erejét.

A „pap” vagy „korona”

A gerinc és a két oldali oromszegély találkozása (hármas találkozás); szerkezeti és vizuális bizonytalanságokat hordoz, ezért itt egy 20-40 cm vastag nádköteget készítenek a következő módon. A földön a nádköteg tövét huzallal szorosan átkötik, majd maroknyi nádcsuta­kokkal erősen tömörítik, hogy akadályozzák, vagy legalábbis minimalizálják a víz beáram­lását. Újabban a tömör fejet tagolják, marok­nyi vastag külön kötegekből kötözik össze, ezáltal ez az elem koronajellegűvé válik.

Egyes helyeken a koronát nem nádtővel, hanem nádheggyel készítik, a nád száraz­virágát kötik egybe, a neve: „bóbita”. A nád­köteg nem kötözött részét kettéosztják, az egészet a torombára terítik, majd lágyhuzallal lekötik. A kettéosztott kéve mint egy papi palást terül a torombára és a szegélyre, innen ered a „pap” kifejezés. A kontyolt tetőmeg­oldásnál a „papi palástot” a beforduló sze­gesre fektetik rá. Végül a szegest és a palás­tot együtt vágják az alsó szélen egyenesre. (Lásd a 48., 58. és 86. képeket.)

Az oromdeszka

A nyeregtető végén, szaru­fákkal párhuzamosan, a lécezésre merőlege­sen állított deszka, amelyet ékekkel vagy kovácsoltvas kengyellel rögzítenek a tető­szerkezethez. Az oromdeszka általában a nádazás teljes vastagságával azonos szé­lességű, de gyakran ennél keskenyebb. Míg korábban ez egy széles deszka vagy palló volt, addig napjainkban lambéria anyagból állítják össze. Keskeny oromdesz­kát alkalmaznak egyes torombás oromki­alakításoknál is.

A Balaton-felvidék egyik megoldása a kes­keny oromdeszka díszítése kiskévékkel. A kiskévéket huzallal rögzítik egyik oldalon a tetőléchez, a másik oldalon az oromdeszká­ba bevert szeghez. (L. a 59., 63. képeket) Falazott oromfal (Balaton-felvidék). Ez eset­ben az oromfal belső síkjáig fut a nádazás.

Diagonálszálas ereszképzés. Itt az orom­szegély úgy néz ki, mint egy alsószegély. A stabilitáshoz a nádat az esésvonalra 45°-os szöget bezáró diagonál vonalban verik fel.

54. kép. Kígyóborítás.

55. kép. Fertői „kistoromba”. A képen látható vízszintes ereszkialakítás mintaszerű.

56. kép. Legömbölyítés.

57. kép. Óriás toromba szállítása, beépített torombát I. még képeken.

58. kép. Toromba és gerinctaréj csatlakozása egy kisebb méretű tetőn.

59. kép. Egyszerű oromdeszka.

60. kép. Míves oromdeszka lambériával.

61. kép. Oromfal és oromdeszka-kiegészítés, az oromdeszkán díszítő kiskévék.

62. kép. Oromfal és oromdeszka-kiegészítés, az oromdeszkán díszítő kiskévék.

63. kép. Ereszből ívesen átforduló felvert orom díszítő kiskévés oromdeszka-találkozása.

64. kép. Vízszintes eresz és felvert oromszegély átfordulása alulról és felülről.

Kéményszegélyek

A kéményáttörés körül a lejtésvonalba eső nádkévék elmennek a kéménytest mellett. A gerinc felé eső kéményoldalon a nádazás nekifut a kéménynek. Időnként látható, hogy itt egy-egy kb. 10 cm vastag, huzalokkal összefogott nádköteget helyeznek el ugyanúgy, mint a tetőablakok alatt. Az ereszoldalon a nádazás lentről fölfelé a kéményig tart, azonban a beázás mentesség érdeké­ben egy nádkötényt helyeznek el, ugyanúgy, mint a tetőablakok alatt.

A kész fedélszéken:

• A fedélszék átvétele.
• Könnyűállvány készítése az ereszvonal alatti munkasíkkal, a terítés elhelyezése.
• Indító ereszpalló elhelyezése, az esésvo­nalra merőlegesen: a pallót el kell helyezni az ereszvonalba szélesebbik felületével szarufára merőlegesen vagy vízszintesen, és dúcolással rögzíteni kell a merőleges eresz kialakításához.
• A terítés (5 cm fordított szegőnád).

Ha nem készül terítés, a kévék felverése során a nád hegye (szárazvirág, buga, cimber, piháta, bolyha) a lécek között bebújik a belső térbe, sajátos látványt, de egyben egy örökös szemetelő felületet adva. A belső nádfelület alsó részén látható, hogy az első sor kéve nádszálas megjelenést mutat, míg fölötte kibújnak a nádbugák.

Ez a hagyományos gazdasági padlás­funkció esetében általában elfogadott volt. Azonban igényesebb fedésnél, ahol a bel­ső felületet nádként kívánják látni, ahol ki akarják zárni a szemetelést vagy ahol nem akarják eltakarni lambériával, ott a kévék felhelyezése előtt egy 5 cm vastag export­nád-réteget terítenek a lécezésre a vas­tagabbik nádvéggel felfelé mutatóan. Ez a terítés meggátolja a nádbugák behato­lását a belső térbe és ezáltal tiszta, kellemes belső teret lehet kapni (I. 38-39. kép).

További lépések:

• Az első kévesor felrakása és szétterítése 20-25 cm vastagságban a lécezésre (te­rítésre), a kévék töve az indító pallóra tá­maszkodik.
• A korc (csaptató) kihúzása és rögzítése az alatta lévő léchez.
• További kévesorok felhelyezése, terítése és levarrása.
• A felső réteget alkotó nádkévék fektetése és felverése.

35. kép. Nyeregtető nádazása. Az ellenoldalon a nád elérte a gerincet, a látható oldalon az oromdeszkák és az eresz mellett ki van fektetve a „terí­tés” céljából elhelyezett nádszövet.

36. kép. Klasszikus merőleges eresz.

37. kép. Vízszintes eresz indító állvány nélkül is készülhet, felveréssel. Az ábra mutatja, hogy az első léc magasabb.

38. kép. Terítés export- (szegő-) náddal.

39. kép. Terítés nádszövettel.

A hagyományos, egytűs módszernél a tető külső felületén álló nádazó átszúrja a tűt a kévén, a tető alsó felületénél álló nádazó befűzi a huzalt, a külső nádazó saját maga irányába kihúzza a tűt és vele a huzalvé­get, majd egy fél kévetávolsággal jobbra vagy balra ismét átszúrja, és ezáltal a hu­zalvég ismét az alsó nádazó kezébe kerül (a két szúrásponton áthatoló huzal közbe­fog egy tetőlécet). Ezután az alsó nádazó rögzíti a huzalvéget az indulóhuzalhoz, majd azt megfeszíti az erősebb kötés vé­gett (a legtöbb nádazó ezt a kötést külső felületen alakítja ki).

A kiterített kévesor a léc és korchuzal közé szorítva rögzítődik. A lekötés sűrűsége nádazónként eltérő. A hosszú élettartamú holland tetőknél 10-15 cm sűrűséggel kötik le a korcot. (Kezdő hazai nádazók 40-50 cm-ként, a leírtak szerint varrják a lécezéshez). Így haladnak soronként mindaddig, míg a ge­rincig nem ér föl az utolsó kévesor. Ezt követően kerül sor a nád felverésére, amely oly módon történik, hogy a sulyok­kal ütéseket mérnek a nád tövére, így a nád felfelé csúszik és befeszül a lekö­töző korchuzal alá. Egyidejűleg eltűnik az addig lépcsősen rakott nádkévesor, kialakul a homogén, síkkal jellemezhető felület (I. 42. kép).

40. kép. így néz ki a tetőtérbe bebújó szárazvirág.

41. kép. Az indítósor felverve, második sor felrakva.

42. kép. Folyik a sulyokkal a felverés.

A fedélszékkel szemben támasztott követel­mények azonosak a bármely fa fedélszéknél szokásos követelményekkel (általában náda­zás csak fa fedélszékre készül). A nád fedő­anyag 45°-os hajlásszöget igényel, a szaruál­lások 100-120 cm távolságban készülnek, a lécezés normál tetőléc (2,5 x 5 cm), esetleg rúdfa vagy félgömbfa, a léctávolságot az előzőekben taglaltuk.

Az eresz melletti indulóléc 5 x 5 cm méretűre javasolt (magasítás), részben az egyéb fedéseknél ismert vízcsendesítő lejtés­csökkentés, másrészt az eresz jobb tömöríthetősége miatt. A gerincnél a felső élben egy-egy „éllécet” kell elhelyezni a gerincfedés lekötésére. Az egyes taréjgerinc-képzéseket később tár­gyaljuk, hasonlóképpen később mutatjuk be az oromdeszka elhelyezésének módját is.

Huzalok

A nádkévék lekötésére a huzalok 1,2-1,5 mm vastagságú horganyzott, lágy vasanyagból készülnek. A horganyzás a kor­rózióvédelem miatt, a lágy anyag a kötözés­technika miatt követelmény. Igényesebb fe­déseknél esetenként vörösréz huzalt alkal­maznak.

A legújabb holland rögzítéstechnikában, igényes tetőtér-beépítések esetén, rozsda­mentes acél- vagy horganyzott huzalt alkal­maznak csavarrögzítéssel.

Korchuzal (csaptató)

A kiterített kévék kb. 20 cm vastagon fekszenek, erre fektetik a lécek vonalában a korc- (csaptató) huzalt, amely a 20. század elejéig faág, majd ké­sőbb 4-5 mm vastag vashuzal volt. Újab­ban az igényes fedéseknél, a keményebb és hullámmentes fedés érdekében 6 mm vastag betonacélt használnak. (Merevebb, nem hullámosodik alatta a nádazás). Ezt szorítják le a kötöző huzallal a léchez, és ezután kerül sor a második réteg felverésére.

Segédeszközök:

• Normál létra a tetőre jutáshoz.
• Könnyűállvány ereszhez induláskor.
• Egy 4-5 m hosszú, 20-25 cm széles palló ereszmagasságú alátámasztó dú­cokkal, ez a palló szolgál az induló ké­vesorok megtámasztására.
• 4-5 m hosszú, 12-14 cm átmérőjű do­rong, palló vagy alumíniumcső, amely a lécekre huzallal, kampóval vagy laposvas­elemmel (egér) függesztve munkaállás­ként szolgál.

Az egér egy laposvas-elem, a kész nád­fedésbe szúrható a léc fölé, erre helyezendő a nádazó állvány, palló vagy gerenda.

A 17. képen egy összetett formájú tető látható nádfedés közben. Jól láthatóak az állás céljára szolgáló dorongok, az alsóbb részeken már részben felvert nád, valamint a taréjzónában felverés előtt elhelyezett nád­kévék.

16. kép. Csaptató (korc) kihúzott helyzetben.

17. kép. Jól látható az ereszmenti könnyűállvány, a felvert indítósor, felette a „munkaállás” célját szolgáló, a lécezéshez kapcsolt alumínium cső, afelett pedig a második sort alkotó kévék felverés előtt.

A „macska” egy háromfokú kislétra, egyik végén kovácsoltvas tüskékkel (ez teszi lehetővé a nádba való beakasztást). A kis­létra biztos lábtámasztást tesz lehetővé, és áthelyezhető egyik helyről a másikra. Külö­nösen a bejező és a javítási munkáknál hasznos.

Szerszámok

A huzaldaraboláshoz harapó­fogó, a huzalkötözéshez és feszítéshez csípőfogók rövid és hosszú nyéllel (a csípő­fogó nyele, ellentétben a villanyszerelők szigetelt csípőfogójával, csupasz legyen, hogy esetenként meg lehessen vele feszíteni – tekeréssel – a lekötő huzalt), ácsszekerce.

Tűk

Mint fentebb már szerepelt, az egyen­kénti huzallekötés a biztonságosabb, ezért ez a módszer terjedt el. A tűt általában a te­tőoldalon vezetik be a nádba. Miután a tetőn dolgozó nádazó nem lát át a nádrétegen, ezért egy segítője van a padlástérben, aki befűzi a huzalt a tűbe. A padlástéri segítő elmaradhat, ha görbe tűt (amely visszahozza a tető fölé a huzalt), vagy kételemes „hol­land” tűt használnak.

A fércelőtű egy 10-12 mm átmérőjű, 80-100 cm hosszú köracél, amelynek egyik vége kovácsolással lapos hegyet és abban egy 6-8 mm átmérőjű lyukat kap (olyan, mint a varrógéptű hegye); a tű másik vége köralakra van kiképezve, ez fogantyúként működik a tű tolásánál és húzásánál.

Kéthegyű ikertű. Szalagvasból hegesztik. Egy leszúrással átfogja a lécet, a belső^oldali nádazó befűzi a huzalt és az kötés-készen húzható fel.

Holland kettőstű. Az előzőekben leírt „tűk” (kivéve a görbe tűt) egy a tetőn és egy a padlástérben álló ember együttes munká­jával vezették át a nádon a kötöző huzalt. A hatékonyságnövelő kettőstű viszont csak a külső nádazót igényli a lekötéshez. Az egyik fémelemen vályú van, amelyben a nádazó letolja a huzalt. Mivel a vályús elemet a nád alatt „vakon” bevezeti a másik, nagylyukas tűbe, vissza tudja húzni a huzaldarabot, majd képes kötni, szorítani.

Sulykok („kefék”)

A hagyományos, hosszú nyelű fasulyok (tiszántúli eszköz) egy körül­belül 20 x 25 x 10 cm méretű keményfa szer­szám, amelynek az alsó felülete fogazottan van kiképezve, a felső felülethez egy fogan­tyú csatlakozik. A sulyokkal verik fel a nádat. A sulyok két nyélhosszal készül, a Tiszántú­lon használt hosszúnyelű sulykot egyben az ereszfelverésre is használják.

A lapocka deszkából kialakított hagyomá­nyos kéziszerszám a felület egyengetésére.

A 28., 31-33. képen a hosszú nyelű fogazott sulyok (egyes nádazók kefének is nevezik) látható a hagyományos keményfa és az újabban használt öntött alumínium-ötvözet anyagú, fogantyús kivitelben. A nádazás elengedhetetlen eszköze egy nor­mál cirokseprű a felületen keletkező nádtör­melék lesöpréséhez.

18. kép. Balázs-féle „egerek” a földön.

19. kép. Régi német falétra („macska”).

20. kép. Pukli-féle „macskák” hegesztett acélból.

21. kép. „Macskák a tetőn”, befejező takarítási műveletnél.

22. kép. Régi fércelőtű.

23. kép. Pukli-féle egyenes és görbe tű.

24. kép. Balázs-féle ikertű.

25. kép. Bánhegyi-féle Holland kettőstű.

26. kép. Kettőstű munkában, I.: leszúrás.

27. kép. Kettőstű munkában, II.: lekötés.

28. kép. Hosszú nyelű tölgyfa sulyok és lapocka.

29. kép. A SzNM gyűjteményében található régi sulykok.

30. kép. Kételemes tű (kettőstű).

31. kép. Alufogazású fel verősulyok fogantyúval.

32. kép. Pukli-féle vasalt tölgyfa sulyok.

33. kép. A kétkezes (hosszú nyelű) sulyok fából és alumíniumötvözetből; ma már széles körben elterjedt.

34. kép. Hosszú nyelű alumíniumsulyok munkában.

A magastetők héjalását tartó fedélszékek hagyományosan – évszázadok óta – fából készültek. A 20. században megjelentek az acél és vasbeton fedélszékek is, de a nádhoz – ökologikus szemlélet – általában a fa fedél­székeket építik. A nádfedések fedélszékei azonos szempon­tok és szerkesztési elvek alapján épülnek, mint a kemény héjalások alatti fedélszékek.

Sajátosságok a nádfedés alatti tetőszékek szerkesztésénél:

• Tetőlejtés: a nádanyag miatt minimum 45°, de legfeljebb 50° (ez a tapasztalat minden országban több évszázad óta) szaru­fakiosztás: általában a szokásos 1,00 m, de méretezett lécezés és szarufák esetén ettől eltérő is lehet.
• Léctávolság: egyfelől meg kell feleljen a hó + szél + sajáttömeg-terhelésnek, másfelől figyelembe kell venni az alkalma­zott kéve méretét.

Gyakorlati szabály: 40 cm kéveátmérő: 40 cm léctávolság, 20 cm kéveátmérő: 20 cm léctávolság. Harmadsorban a léctávolságot a kéve lépés­állóságán túl a lekötés sűrűsége határozza meg. A tapasztalat szerint a 20-25 cm-enkénti lekötéssel a nádhéjalás tömörebb, időállóbb, gyorsabban fut le rajta az esővíz, nem tudnak befurakodni a kártevők.

A nád lekötése a fedélszékhez

A nádat használni akaró ember értelemsze­rűen már ősidők óta vágás után kévékbe köti ezt az anyagot, ahogyan ezt ókori egyiptomi képeken is láthatjuk. A fedés céljára használt nádat kévékben helyezik fel az alátámasztó fedélszékre. A lecsúszás, a szél általi feltépés ellen évszázadokon át hajlékony vesszővel kötötték le, ahogyan ez még az ’50-es évek­ben is látható volt az igen régi nádtetős háza­kon. (A nádazásnál is alkalmazták a zsúpfe­désből átvett, sodort zsúpköteleket.) A lekötés anyaga és módja sokat változott. A kö­vetkezőkben bemutatunk néhány régi és újabb kötési módot.

A kévéket felrakás után egyenként, vessző­vel, két-három ponton kötötték a lécekhez. Majd a kévék közti vápákba újabb kévét helyezve azt is lekötötték. Ez a kötés a nádat lazán hagyta, a felület kissé hullámos volt. A vesszővel nem lehetett igazán tömörre szo­rítani a kévéket, ezért a fedés 1-2 évenként javításra szorult. Azonban a falvak téli elfog­laltsága volt a nádaratás (fűtőanyag és fe­dőanyag beszerzése céljából), ehhez tarto­zott az évenkénti tetőjavítás is.

Később a lécek vonalában „egyenes” faága­kat helyeztek a kévék fölé, az ágakat a léchez szorították a „satuval” (I. 10. kép) és ezután húzták szorosra a vesszőkötést.

10. kép. Lehúzó satu. Ezzel szorították az első réteg nádra fektetett „ágfakorcot” a tetőléchez, majd vesszővel kötözték le.

A nádazók az ezt követő időkben rájöttek, hogy tömörebb, simább felületet nyernek és a második sort nem kell külön lekötni, ha a kévéket a tetőn kibontják és elterítik, és ezután szorítják, kötik le a faágat. Kialakí­tották a felverés módszerét is, így a második sor oldott kéve szálait az alsó réteg szálai közé beverték.

A 20. század elején megjelentek a huzalok (réz, vas, horganyzott vas) és evvel a lekö­tések nagyot változtak. Az azonos vastagsá­gú huzallal a változó hajlékonyságú vessző­höz képest lényegesen szorosabb kötés hoz­ható létre és a munka is folyamatosabbá válik.

A huzalhasználat megjelenésekor két mód­szer alakult ki: az addigi vesszőlekötéseket kiváltotta az egyenkénti huzalos kévelekötés vagy a folyamatos varrás.

Varrótű

A varrótű egy kb. 60 cm hosszú, 3-4 mm vastag, 4-5 cm széles vaslemez, amelynek mindkét vége ki van hegyezve. A huzalbe­fűzésre egy kb. 5 mm átmérőjű furat található rajta, amelyhez egy ferde vágás vezet a huzal csévéléséhez. A varrótű a folyamatos varrás eszköze. Napjainkban egyes hortobágyi nádazók használják, valamint Hollandiában szokásos a taréjok lekötéséhez.

A korchuzal megjelenése

A 20. század első felében alakult ki és terjedt el a korc-(csaptató) huzal. Anyaga eleinte 4-5 mm-es vashuzal volt, újabban a keményebb nád­felület miatt 6 mm betonacélt használnak az igényesebb nádazók. A lécezésre kiterített első sor kéve felett húzzák ki a korcot. Ezt szorosan lekötik a lécezéshez. A lekötés sűrűsége 15-50 cm. A kemény, tartós fedéshez 15-20 cm-re teszik a lekötéseket.

Huzalos lekötés egyenkénti szállal

A léc­re fektetett nádon – különféle tűkkel át- és visszavezetett huzallal – a léc és a korc közé szorítják a nádat. Az átvezetett huzalt fogóval csavarva feszítik meg. A különféle „tűket” az ábrákon mutatjuk be.

Csavaros huzalrögzítés

A tetőterek beépí­tése hozta az igényt, hogy a szarufákon ne lécezést, hanem műanyagkötésű (eseten­ként nem éghető minőségű) forgácslemezt használjanak. Ekkor a lekötő huzal áthurkolása a lécen nem lehetséges, ezért önmetsző pozdorjalemez-csavart kell alkalmazni, amelyre előzetesen, üzemben, félautomata gépen ráhurkolják a páros kötöző huzalt. A nádterítésen keresztül a csavart behajtják egy hosszúszárú csavarhúzóval a lécbe vagy építőlemezbe, utána a huzalszárakkal, spirál huzaltekerővel a korcdrótot leszorítják a léchez és evvel lekötik a nádat.

11. kép. „Varrótű”, taréjok lekötésénél alkalmazzák. A laposvasból készített, kb. 60 cm hosszú „tű”-ben a kovács a két végén hosszított lyukat készített, ehhez ferdén csévélőnyílás csatlakozik a huzal felcsévélhetősége érdekében.

12. kép. A folyamatos varrás huzalvezetése.

13. kép. Az ábra a tetőléc, a korchuzal és a lekötő huzalhorgok térbeli elhelyezkedését mutatja.

14. kép. Az ábra sematikusan bemutatja, hogy a lécekre fektetett első réteg nádra hogyan fekszik fel a korc, és a lekötés után a felvert nád hogyan bújik be a korchuzal alá és az első nádréteg szálai közé.

15. kép. A képen egy kis köteg kötőhuzallal hurkolt facsavar, egy akkus fúró hosszú fúrószárral és a spirálos huzalfeszítő látható.

A természetes nád

A közönséges nád (Phragmites communis) állóvizekben, lassú folyóvizek parti szegé­lyein terem. Évelő vízinövény, csomós gyö­kere 40-80 cm-re van a víz felszínétől. A víz (jég) felszínén levágott nád a következő év­ben újra sarjad, szárat, levelet, bugát – ezt a Fertő-tó környéken cimbernek, Balaton-felvidéken pihátának, Hortobágyon bolyhának nevezik – növeszt.

Az értelmes nádgazdálkodó a nádast min­den télen a befagyott víz felszínén tarolással levágja. A régi időkben a kézi munka, a kézi sarló és a tolókasza járta. Napjainkban a vágás is gépesített. A nádaratás téli időben folyik (befagyott ví­zen), a nádat vashuzallal kévébe kötik.

A ké­ve mérete országonként változó

A magyar kéve kerülete 60-63 cm, átmérő­je 19-20 cm. Egy 40 cm vastag fedéshez 14 kéve/m² az anyagigény. A holland és az észak-német normálkéve kerülete 50 cm, az átmérő kb. 16 cm. A 40 cm vastag fedéshez 20 kéve/m² igénnyel számolnak. Az észak-német „vastagkéve” 84-86 cm ke­rületű, 27 cm átmérővel, és 7 kéve/m² anyag­igénnyel számolnak.

Ma a nádgazdaságok nádarató gépekkel dolgoznak, amelyek nagyméretű, pneuma­tikus abroncsokon mozognak, akár a jég fel­színén, akár – enyhe tél esetén – a sekély mederfenéken járva aratják a nádat. Értelemszerűen a nádarató gépek kaszája a keréktengelyhez viszonyítva emelhető és süllyeszthető. A felszedett és kötözött kévé­ket a billenő platón szállítják a depóra.

A legutolsó évtizedben megalakult magyar nádazó kisvállalkozások többsége a bizton­ságos nádellátás és a minőség érdekében saját nádvágó gépeket szerzett be és bérelt, vagy saját nádterületükön aratják le az egész évben szükséges nádmennyiséget.

A SzNM kézi nádarató sarló gyűjteménye (fotó: SzNM).

Tolókasza.

Nádvágó gépi tolókasza, amely a vágást végzi. A gépet a kezelő tolja maga előtt

Önjáró nádaratógép

Szállításra kötegelt nádkévék

Az ipari nád

A learatott természetes nádat a következők­ben felsorolt formákban használják fel az épületeken:

Tetőfedőnád. Az aratásnál vékony vashuzal­lal 60-62 cm kerületű kévékbe kötött nádat általában közvetlenül, válogatás nélkül építik be. A nádszálak hossza 1,80-2,50 m, a szálátmérő 5-8 mm, a nád falvastagsága: 0,1-0,4 mm. A hazai gyakorlatban 14 darab kévét építenek be m²-enként.

Az északi és nyugat-európai nádfedők a kis átmérőjű nádszálakat kedvelik, mivel az a fe­désnél szebb textúrát ad. Napjainkban a ha­zai tervezők hisznek abban, hogy a vasta­gabb falú nád kevésbé törik. A termőhely adottságai erősen hatnak a nád tulajdonsá­gaira. A tetőfedők által kedvelt a sziki nád; ez kevés vízben él, rövidebbre nő, de a szálak igen kemények, tartósak. A gazdag szerves­anyag-tartalmú vizekben nőtt nád (pl. halas­tavak, Balaton) hosszabbra nő és rostjai lágyabbak, ezért a szegélyképzésre alkal­masabbak (példa a Balaton-felvidéki taréjok kettős fonása).

Szegőnád (exportnád). A learatott nádat kézzel szálanként átválogatják, levéltelenítik, leszedik a buga- (cimber-, piháta-, bolyha-) maradványokat és átmérők, valamint hosszúság szerint kévézik. A szegőnád (export­nád) hossza 2,30-3,00 m. A válogatás so­rán kihullnak a rövid, sérült, repedt és törött szálak, így az átlagszilárdság az „export” ké­vékben jóval fölötte van a tetőfedő nádnak.

Nádpalló. A nádszálakat géppel tömörítik, hurkolt, horganyzott huzalokkal kötik össze. A nádpallók vastagsága 2, 5, 10 cm szokott lenni, a mérete szálirányban 2 m, erre me­rőlegesen 1 m. A nádfeldolgozó üzemek ettől eltérő méreteket is vállalnak nagyobb mennyiség és felár esetében. A nádpallót építési segédanyagként alkalmazzák, nádfedés nem készül belőle.

Nádszövet. Horganyzott huzallal, kereszt-hurkolással – egy szál vastagságban, 1 cm távolságban – gépileg állítják elő. Felhasználása sokrétű (pl.: vakolat alá, régi födémeken és falakon). Nádfedéseknél használják „terí­tésre”, a kévék elhelyezése előtt. Használják gépkocsi beállók felett, árnyékolás céljából (Olaszország), vagy náddal fedett nyári éttermek oldalfala helyén árnyékoló vagy szélvédő célzattal. Ma már egyre ritkában al­kalmazzák a nádszövetet vastag vakolat alá.

A zsúp (Secale cereale)

A zsúp a gabonafélék családjába tartozó rozs szára (szalmája), hossza 120-150 cm, a szár rostja jóval keményebb, mint a búza, árpa, zab szára, szalmája. Hagyományosan a náddal nem rendelkező vidékeken a kézi ­csépléssel és kézi aratással nyert rozsszalmát – zsúpot – kévézik, és a nácihoz hasonlóan használják fel. Mivel a zsúp vékonyabb, mint a nád, kevésbé tűri a fedés során a sulykolást, ezért a zsúpfedések általában kéve­soronként lépcsőznek. Lépcsőzött vagy sulykolt zsúpfedésnél mindig a vágott kéve­vég van alul, a sulykolatlan fedésnél a zsúp­kévéket kalásszal lefelé építik be.

Zalai zsúptető részlet

Milotai taposott szalmafedés

A búzaszalma (Triticum turgidum)

A búzaszalma gyengébb szárú, mint a rozs. Németországban régebben használtak kézi cséplésű búzakévéket is. Magyarországon a Felső-Tiszavidéken rakott, taposott szalma tetők készültek. Észak-Németországban, de nálunk a Hortobágyon is lehet találkozni olyan régi nádtetőkkel, ahol a taréjt taposott szalmából készítették

A nád műszaki tulajdonságai

A nádat nem vizsgálják az építőanyagok vizs­gálatánál alkalmazott módszerekkel. A nád tulajdonságait a tapasztalatok alapján lehet meghatározni. Tudományos kutatóintézetek kiterjedt vizsgálatokat folytattak a nádter­mesztők megbízásából a nád rosthosszú­ságára, rostszilárdságára és rostkeménységére vonatkozóan. Ezek a vizsgálatok azt mutatják, hogy az egyes termőhelyeken lelhető nád tulajdonságait nagymértékben be­folyásolja az altalaj, illetve a vízmélység, és az élővizek szervesanyag-tartalma.

Szilárdság

Az irodalmi nyelvben gyakran használt „törékeny, mint a nádszál” kifejezés képiesen is jellemzi a nádat. Az egyes nádszálak hajlítószilárdsága jelen­téktelen, ugyanakkor a kévekötegben a ta­pasztalati hajlítószilárdság, a teherbírás érzé­kelhető. A kéve együttes hajlítószilárdsága nem vizsgálható a szerkezeti anyagoknál al­kalmazott módszerekkel, mivel hajlítás során az egyes nádszálak egymástól elcsúsznak, ebben csak a súrlódás jelent csúsztató fe­szültség felvételre emlékeztető ellenállást. Hajlítás során a kévekeresztmetszet nem ma­rad sík, így a szerkezeti anyagok hajlításánál alkalmazott vizsgálati és számítási módsze­rek nem alkalmazhatók.

Tapasztalatok szerint egy kéve 50-60 cm alátámasztás esetében mind a szokásos hó- és szélterhet, mind a nádazó ember tömegét felveszi. Ahol kisebb kévékkel dolgoznak, ott a tetőlécezés is sűrűbb (25-30 cm) kell le­gyen. A szúróteher (cipőtalp) hatására a nádszálak roncsolódnak, ami gyorsítja a korhadásos tönkremenetelt, mivel a roncsolás miatt a víz nem a szál felszínén folyik le, hanem bekerül a nádszál belsejébe.

Terhelési adatok

A nádat alátámasztó fedélszék méretezésénél a hó- és szélterhet a szabvány szerint kell figyelembe venni, a nád saját tömege 40 cm fedésvastagságig, vizes nádra: g = 0,6 kN/ferde m².

Vízelvezetés

A nád mint tetőfedő anyag a kb. 45°-os fedéseknél jól levezeti a vizet, nagyobb eső esetében a harmadik, negyedik rétegszál is nedvesedik. Újabban készülnek oldalukon nem zárt nyári színek – éttermi funkcióra-, ahol 30-35°-os lejtéssel fednek. Ezekkel a tetőkkel még nincsenek érdemi, tartós tapasztalatok.

Épületfizikai tulajdonságok.

Testsűrűség: „préselt nád” ρ = 320 kg/m³
Hővezetési tényező: λ = 0,07 W/m * K

Hőátbocsátási tényező:
30 cm vastag nádtető: U =0,23 W/m² * K
40 cm vastag: U = 0,17 W/m² * K

Páradiffúziós tényező: δ = 0,130 ms * MPa/g (ez lényegében azonos a közepes testsű­rűségű kőzet-/üveggyapotéval)

Páradiffúziós ellenállás:
30 cm vastag nádtető: R_v = 2,3 m²sMPa/g
40 cm vastag nádtető: R_v = 3,1 m²sMPa/g

Megjegyzés: A 2006. után új hő-technikai méretezési szabvány a fűtött pad­lástereket határoló tetőkre U= 0,20 W/m² * K hőátbocsátási együtthatót ír elő. Ez a követel­mény min. 34 cm vastag nádtetővel teljesíthe­tő (csak ez esetben kap az épület EU Energia­tanúsítványt és használatbavételi engedélyt).

A nádtetők előnyei

Szempontok a nádtető kiválasztásához: A nádtető látványa esztétikailag és pszicho­lógiailag „jó érzés” mind a bennlakóknak, mind a járókelőknek. A nádtetők részletformái építészetileg ele­gánsak. A nád más tetőfedő anyagokhoz képest igen nagy formagazdagságot tesz lehetővé.

A tetőtér beépíthető. A tetőfedés viharálló, eső- és hóbiztos, fagyálló, páraáteresztő, pormentes, szabályozza a nedvességet, nin­csen kondenzációs lecsapódás (épület­fizika!).

Télen a nádtető hővédő, a mért értékek alap­ján kimondható: legalább 30 cm fedésvas­tagság esetén a hőátbocsátási tényező U < 0,20 W/m² * K, és ez nagyobb vastag­ságnál értelemszerűen tovább csökken. Télen a nádtető alatt viszonylag meleg, nyáron hűvös a hőérzet.

A nádtető zajvédő, zajszigetelő. A beépített nádtetős padlástér igen jó lakóminőséget ad. A nádtető alatt élni biológiailag egészséges.

A nádtető hosszú élettartamú, min. 45°-os lejtés esetén, égtájtól függően élettartama 40-50-100 év. A szerző vizsgált 100 évnél idősebb nádtetőket, amelyek padlásoldali nádrétegei hibátlanok voltak. (Természetesen a külső oldalon a csapadék okozta károso­dások időszakos, rendszeres kijavítása kellett ehhez az élettartamhoz.) A nádtető esetleges épületbővítésnél tovább­fejleszthető.

A nádtetők hátrányai

A nádanyag gyúlékony, de ezt a tulajdon­ságát korszerű vegyianyag-kezeléssel csök­kenteni lehet. A felhasználható vegyianyagok a vízüveg alapú égéskésleltetők, bórsav alapú, kresol alapú bogárriasztók. Ezek kereskedelmi for­galomban beszerezhetők. A szaküzletekben erre nézve tanácsok kaphatók. Könyvünk óvakodik kereskedelmi márkanevek idézé­sétől!

A nádtetőket a felületre telepedő mohák és egyéb káros növények, valamint a rágcsálók, madarak, bogarak ellen védeni kell.

A nádtetők költségei

A héjalások és a tetők költségeit külön kell vizsgálni. A nádhéjalások költsége meghaladja a pikkelyes (cserép, pala) héjalások költségeit, azonban a nádtetők és a pikkelyes tetők komplex költségei (ezekbe beleértve a pikke­lyes fedéshez szükséges erősebb fedélszék, az alátétfólia, a bádogozás költségeit is) alig mutatnak számottevő eltérést.

Beépített tetőtér esetében pedig a nádhéjalás révén a hőszigetelés is külön költség nélkül adott. Az új EU-energiatanúsítvány egyes esetek­ben üres fűtetlen padlástér esetében is előír szigorú hőátbocsátási tényezőket a tetősík­ban lévő szerkezetre: ez nád esetében nem jelent külön költséget.

Tűzbiztonság

Tudjuk, hogy épületeink tűzbiztonságának ér­dekében igen szigorú tűzrendészeti szab­ványok és előírások (telepítés, tűztávolság, anyagfelhasználás, menekülő útvonalak) vannak érvényben szerte a világon. A médiá­ból naponta értesülünk épületekben pusztító tüzekről (Hollywood kedvenc műfaja az égő toronyházak katasztrófája), mégis a nád ese­tében az átlagember fokozottan a tűzve­szélyre gondol.

Jogos-e ez a veszélyérzet? Ha arra gondol­unk, hogy a nád gyúlékony anyag, akkor a válasz: igen. Ha vizsgáljuk a tűzeseti sta­tisztikákat, akkor a nádfedéses épületek tűzesetei az egyéb anyagokból épült házak­nál nem szerepelnek nagyobb arányban.

Évszázadokon át falvak ezreiben sok száz, sok ezer házat fedtek náddal, és nem volt gyakori a tűz. Miért? Az emberek megszok­ták, hogy elővigyázatossággal éljenek. Az emberek „vérévé vált” a tűzmegelőző maga­tartás. Ez a magatartás ma is követelmény bármilyen anyagú épületben. A helyes maga­tartás, az „óvatosság” kiegészítője lehet nap­jainkban a nád gyúlékonyságát csökkentő anyagok használata.

Hasonló kérdés tehető fel: tűzveszélyes-e a bútor, a könyvespolc, a ruhásszekrény? A vá­lasz: igen, de mégis együtt élünk velük. Napjainkban a széles körben terjedő nádfe­dések segítségére siet a vegyipar, olyan anyagokat forgalmaznak, amelyek a gyúlé­konyságot igen nagymértékben csökkentik. A közelmúltban is voltak lángmentesítő anya­gok, amelyek igazoltan tűzvédők voltak, de egyesek az első esőig tartottak, mások el­színezték a nádat.

Napjainkban már vannak olyan anyagok, amelyek elszíneződés nélkül gondoskodnak a nád lángmentességről. (Ezeket általában kombinálják a rovarriasztó anyagokkal.) Összetételüket a vállalkozók ipari titokként kezelik, de van olyan vállalkozó, aki a közelmúltban egy nagyméretű étterem ilyen módon kezelt nádfedéséért 18 (!) év garan­ciát vállalt. Találkoztam hazai honlapon 10 év garanciát vállaló nádkészítő ajánlattal is.

Villámvédelem

A hagyományos nádtetőkön soha, az újabb nádtetőkön ritkán láthatunk villámvédelmet (villámhárítót), pedig az minden épületfaj­tánál szükséges, ezért törvényileg is kötele­ző. A történelmileg is ismert épületkárokon túl napjainkban (az épületekben lévő elektromos és elektronikus hálózatok-berendezések villám okozta károsodását megelőzendő) a villámvédelem bármely anyagú és fedésű épület esetében háromszintű kell legyen, szakember által meghatározott módon. Két­ségtelen, hogy a nád is villám érzékeny, de ha a tervező a villámvédelemre vonatkozó szab­ványok szerint tervez, úgy az épületnek kellő villámvédelmi biztonsága lesz.

Minthogy a nádtetőkön a klasszikus villám­hárítók esztétikailag megkérdőjelezhetőek, ezért az épületet védő külső villámhárítót, az úgynevezett „szívócsúcsot” az épület mellett, pl. különálló oszlopon helyezik el. A nádtetők és villámhárítók esztétikailag is elfogadható kialakítása a holnap építészeinek feladata.

Nádtető villámhárítóval

Rágcsálók

Mivel a nádas házak általában üdülőzónákba vagy kertváros-jellegű településeken épül­nek, így a rágcsálóproblémát (egér, pocok, patkány) a kertvárosi védekezések általános szokásai és gyakorlata szerint kell kezelni. A nádfedéseknél a probléma-többlet, ha a rág­csáló befészkel a nádba, ez esetben az irtó­szer elhelyezése után a keletkezett lyukakat nádcsutakkal helyre kell állítani. Különös probléma, ha a télen üresen álló üdülőépület padlására beköltözik a nyest, amely védett állat. (Lakott, emberi mozgást és tevékeny­séget jelző zajok esetén a nyest továbbáll.)

A nyest kártevése a be- és kijáráshoz szük­séges „alagút” fúrása. Ilyen esetben az el­riasztás módjára ki kell kérni a helyi környe­zetvédelmi felügyelő tanácsát és az elriasz­tás után a járatot ki kell tömni nádcsutakkal. (Van olyan természetbarát nádasház-tulaj­donos, aki télidőre „beengedi” a nyestet.)

Rovarok és madarak

A nádtető napos (DK-i, D-i, DNy-i) oldalán egyes rovarok (kerti lepkék, molylepkék, mezei poloskák) szívesen raknak petéket, azokból bábok fejlődnek és ezek a kedvenc csemegéi a rigóknak és seregélyeknek. A madarak keresik a bábokat, közben eltörik az ép nádszálakat és másnapra a gazda egy csomó lefolyt nádszálat talál. Ez lazítja a nádlekötést, ezért védekezni kell ellene rovarriasztó permetezésével. (Jobb nádazók ezt a lángmentesítővel keverve hordják fel a nád felületére.)

A darázs, a poszméh szívesen használja az ereszvégen látható nádvégek csövecskéit az utódok felnevelésére. Ez mentesíti őket a sejtépítéstől. A nádvégekbe petéket vagy virágport rakó bogarak kellemetlenek lehet­nek, de félni nem kell tőlük. Használjunk illat­anyagot tartalmazó permetet, vagy függesszünk fel vizes bogárcsapdákat.

A veréb-probléma nem a rovarbáboktól függ. Ezek a madarak megtalálják a szegélyekben, ereszekben azokat a nádazó-hibákat, ahol be tudnak fészkelni, rombolva és piszkítva a nádat. Ha a verébfészkeket betömjük nád­csutakkal, ez általában elriasztja ezeket a kismadarakat.

Mohák és egyéb parazita növények

A tetők nem napos (É-i, ÉK-i, ÉNY-i) oldalain majdnem mindig megtelepednek a mohák és más, napszegény zónában is megélő növények. Károkozásuk nem látszik draszti­kusan, de igen veszélyes. A zöld felületet lehet „érdekes” színfoltnak tekinteni, de alat­ta az eső és a hajnali harmat beszívódik és a nádanyag rohamosan korhad. Leszedése házilagosan is lehetséges, de a javításhoz jobb szakembert hívni.

Jól látható a főleg az alsó tetőszakaszon megtelepedett moha.

A nád már ősidők óta ismert és használt tetőfedő anyag. Napjainkban a TV ismeretter­jesztő filmjein láthatjuk a dél-amerikai, afrikai, dél-ázsiai erdőkben élő természeti népek fal­vaiban a nádtetőket, igen gyakran dicséretes formákkal és kiforrott műszaki megoldások­kal. Európa középső és északi térfelén a XIX. század végéig, egyes helyeken a XX. század közepéig a nád a falvakban általánosan használt tetőfedő anyag volt.

A nád a települések közeli vizes területeken, évről évre megújulóan elérhető anyag volt, a vágás, szárítás módszere rokon a többi, me­zőgazdasági aratótechnikával. A nádkezelés, bedolgozás mesterségbeli tudása apáról fiú­ra szálló ismeret volt, amellyel a mezőgazda­ságilag „holt” időszakban végezték el évről-évre a szükséges tetőépítő és karbantartó munkákat. A nád könnyű, tömege miatt nem kellett erős fedélszékeket építeni, emellett jó hőszigetelő, a keletkezett használati károsodások házilag javíthatók voltak.

Sokáig az a látszat élt – nem alaptalanul -, hogy a nád helyi anyag. Ez igaz volt az elmúlt évszázadokban, de a XX. század második felétől már a nádazók sok száz kilométerre el­mennek a jó nádanyagért. Van olyan német szakkönyv, amely külön fejezetben ismerteti a magyar nád tulajdonságait és a beépítés sa­játos szempontjait.

Tűzveszélyes-e a nádtető?

Noha a nád ter­mészeténél fogva igen gyúlékony, a több száz nádfedeles házból álló falvakban – bár a nádtető alatt a szénapadláson és az istállók­ban a szalma között dolgozó emberek több­sége erős dohányos volt – a tűz nem volt gyakoribb, mint manapság, mivel az embe­rek „vérévé vált” a tűzmegelőző magatartás.

Ez a magatartás ma is követelmény bármi­lyen épületben. A helyes magatartás, „óva­tosság” kiegészítője lehet napjainkban a nád gyúlékonyságát csökkentő anyagok hasz­nálata. Hasonló kérdés tehető fel: tűzveszé­lyes-e a bútor, a könyvespolc, a ruhásszek­rény? A válasz: igen, de mégis együtt élünk velük.

Nádreneszánsz

A falusi családok, gazdaságok módosabbá válásával, a falusi épületek növekedésével, a városi divat térhódításával a XX. század kö­zepén-végén a magyar falvakban a cserép­tető, palatető lett a módi. A régi házak el­hanyagolt, „szakadt” nádtetői a szegénysé­get szimbolizálták.

Mégis, a XX. század második felében a nád­tető új életre kelt, követve a holland, észak­-német, ír, dán példákat. A nádfedés a polgári jólétet tanúsító tetőként jelent meg és éli reneszánszát. Ma szerte Európában a nád-fedeles épület különleges, társadalmi rang­szimbólumnak számít.

Ennek okai:

• a nád természetes, környezetbarát anyag,
• a nádtető jó hőszigetelő, energiatakarékos szerkezet,
• az újabb eljárások és vegyi kezelések folytán egyszerűsödtek a korábban és ma is házilagosan elvégezhető éves karban­tartó munkák.

Napjainkban, az ökologikus gondolkodás révén a nádfedés felértékelődik, a gazdasági­lag erős nyugat-európai országokban a ter­mészetes anyagoknak egy új népszerűsége kezd kibontakozni.

A kibontakozó nádreneszánsz műszaki-tech­nológiai alapjai, mesterségbeli előírásai és szakirodalma segítik az újból kialakuló, most már XXI. századi szemléletű nádazó mester­séget Európa nyugati felén. Hazánkban is kezdenek megjelenni a pro­fesszionális igényességű ipari nádtetőkészítő mesterek.

Mit tegyen az építtető, aki ma nádtetőt kíván a házára?

• Keressen olyan szakirodalmat, amely a nádfedésekről szól, és azt figyelmesen ol­vassa el.
• Keressen egy olyan tervezőt, akinek van tapasztalata nádfedések tervezésében.
• Keresse meg a referenciatetők tulajdono­sait és kérdezze ki őket az építési és hasz­nálati tapasztalatokról.
• Keressen olyan vállalkozót, akinek megfe­lelő referenciatetői vannak.
• Építtesse meg és használja a nádfedeles házát.

Miről szól ez a cikksorozat?

A nádfedésről. A nád anyagáról, tulajdonsá­gairól, a nádfedés csomópontjairól, a fedés formáiról, mindarról, amit a szerző megtanult a nádfedésről, a szakirodalomból, saját szak­mai munkája során, valamint Magyarország egyes tájain és néhány nyugat-európai or­szágban megismert és tanulmányozott nád­tetők alapján. Az anyagot gazdagították a közreműködő magyar vállalkozások közlései.

Kinek szól ez a cikksorozat?

• Mindenkinek, akit érdekel a nádfedés múltja, jelene és jövője.
• Mindazoknak, akiket érdekel környezetünk jövője, akiket érdekel az ökológia, jelesül az építészeti ökológia.
• Minden leendő építtetőnek, aki nádtetős ház­ról álmodik, aki hisz a természetes anyagok­ban.
• Minden aktív nádtetős háztulajdonosnak, aki a fenntartási, karbantartási ismereteit bővíteni kívánja.
• Minden nádazó mesternek, aki aktív, jól mű­ködő ismereteit bővíteni szeretné.
• Minden építészmérnöknek, aki nádtetőket tervez vagy kivitelez.
• Azoknak az építészmérnököknek és építész­mérnök-hallgatóknak, akik az építészeti öko­lógia témakörében el akarnak mélyedni.

Látvány

A képen látható barátsá­gos és rusztikus jellegű előszoba alapanyagai a következők: ve­gyünk néhány természetes anya­got, egyszerű színeket, és fűsze­rezzük meg egy gyönyörű paddal.

Színek

A semleges, fehér falak a rusztikus stílusú padlóburkolattal együtt, mely meleg ragyogásával fut végig talpunk alatt, tökéletesen egyszerű hátteret biztosítanak eb­ben az előszobában. A terrakotta járólapok jól harmonizálnak a tölgyfa paddal és a fonott kosa­rakkal, finom színgazdagságot biz­tosítva a belső térnek.

Bútorok

A gyakran szűk és hosszúkás előszobákba hasonló formájú bútorokat érdemes vá­lasztani. Ez a stílusos tölgyfa pad tökéletesen megfelel ide. Elég vaskos ahhoz, hogy rusztikus jel­leget sugározzon, ám mégsem foglal el túl nagy helyet az előszo­bából. Ráülhetünk, amikor cipőt húzunk, de akár levelek vagy egyéb papírok tárolására alkal­mas kosarakat is betolhatunk alá.

Padlóburkolat

A terrakotta járólapok a rusztikus stílus jel­legzetességei. Ideálisak a nagy forgalmat lebonyolító előszobák számára, mivel kopásállóak, vízhatlanok és egyszerűen tisz­tántarthatók. Az igazán rusztikus hatás kedvéért használt cikkeket árusító piacokról próbáljunk meg beszerezni régi, használt terrakottalapokat.

Kiegészítők

A kis előszobák erőteljes kiegészítőket igényel­nek, melyek mindegyikének egyedi szerep jut (amellett, hogy már megjelenésük is szemet gyönyörködtető). Az üde virá­gok életteli hangulatot áraszta­nak, a kis párna kényelmesebbé teszi a padon való ülést, míg az alácsúsztatott kosarak sok kaca­tot elnyelnek. A kis söprű is elég jól fest ahhoz, hogy elöl marad­jon, ami egyben azt is jelenti, hogy bármikor kéznél van, ha össze kell söpörni valamit. Vé­gül ízléses, kockás huzatának köszönhetően a vasalódeszkát sem kell eltüntetni szem elől.

Látvány

Az ötletes tárolóhelyek, elegáns kiegészítők és a meleg rózsaszín színösszeállítás nem csak stílust kölcsönöz a szobá­nak, de nagyon praktikus is.

Színek

A lágy rózsaszín nyugta­tó, meleg hatású és kellemes, pont tökéletes az előszobába. Je­len esetben ez egy ezüstszínű ra­diátorral és néhány csillogó fém­kiegészítővel társult, melyek elveszik a falak édeskés, kislá­nyos hatását, és kortárs stílust kölcsönöznek neki. A natúrfa padlóburkolat természetes színé­vel viszont ezt a hatást lágyítja, megakadályozván a futurisztikusan elrugaszkodó hangulatot.

Fal

A krémszín és a rózsaszín kombinációja lágy összképet eredményez, de egy ezüstfesték­kel lefújt, egyszerű radiátor csi­petnyi ragyogást nyújthat, és megtörheti a negédes fal egyhan­gúságát. A falra függesztett tükör a szomszéd szoba ablakán beszűrődő fényt visszaverve világossá teszi az előszobát. Mindemellett ez az üres fal fókuszpontja, vala­mint a létfontosságú „nézd meg, hogy nézel ki, mielőtt elrohansz” lehetőséget is felkínálja. A hozzá tartozó kis polc remek helyet biz­tosít a kulcsoknak, melyek így mindig kéznél vannak. A galvani­zált fém levéltartó pedig a postai küldemények számára nyújt biz­tonságos menedéket.

Kiegészítők

A kis folyosó minden egyes kiegészítője a tárolást hiva­tott elősegíteni. Néhány egymásra helyezett bádogdobozka telefon­asztalként funkcionál, mindemel­lett nagyszerűen elnyeli a vaskos telefonkönyveket is. A fényes, ezüstszínű cipőtároló rendben tartja a cipőket, és tökéletes össz­hangot teremt az ízléses fémtár­gyakkal. Az i-re a kerek, rózsaszín szőnyegek teszik fel a pontot, me­lyek egyfajta állandóságot sugall­va kisebb foltokban megismétlik a fal árnyalatát.