Látvány
A képen látható térben a halvány sárgát fehérrel és krémszínnel párosították az üde, barátságos összkép érdekében. A rengeteg természetes anyag és a régi farészletek melegséget árasztanak, míg a magas, fiókos szekrény garantálja a helyiségben a rendet.
Színek
A serkentő hatású sárga jó választás a társasági élet tereibe, mivel állandó élénkséget sugároz, azonban könnyen harsogóvá válhat. A következő apró trükkel azonban ellensúlyozható: használjuk a leghalványabb sárga árnyalatot a szobánkban, tompítsuk egy kevés fehér és krémszínnel, majd adjunk hozzá egy kis melegséget piskótaszínű szőnyeggel, virágmintás vagy csíkos vánkosokkal, függönnyel és zabpehely színű vásznakkal.
Bútorok
Ezt a nappalit egyértelműen a természetes anyagok uralják, melyek kihangsúlyozzák az energikus sárga árnyalatokat. Az enyhén kolóniái stílusú fonott szék textúrájával gazdagítja az összhatást, míg a gyerekek számára is ideálisan alacsony faasztal pompás fafelülete melegséget sugároz. Az egyszerű, klasszikus formájú kanapé krémszínével világosabbá teszi a teret, a nagy tárolókapacitással rendelkező, magas, fiókos szekrény pedig érdekessé varázsolja.
Padlóburkolat
A kopott felületű hajópadlók fakó bükk színe is nagyszerűen hozzájárul a világos összképhez. Jelen esetben a piskótaszínű szizálszőnyeg ad egy kis textúrát. Ez a természetes anyag strapabíró és durva felületű, kimondottan hasznos olyan terekbe, ahol gyerekek játszanak.
Kandalló
Ezt a falfülkét csodálatos dolgokkal zsúfolták tele. A tükörnek köszönhetően kétszer nagyobbnak hat, a virágok és a könyvek pedig kellemes és nyugodt hangulatot árasztanak. Feljebb, párkány hiányában, egy szabadon álló polcot szereltek fel, mely különleges dísztárgyaknak ad otthont.
Látvány
Csakúgy, mint a természetben, ebben a natúr nappaliban is harmonizálnak a dolgok – az olyan természetes anyagok, mint például a gyapjú, a vessző és a bőr tökéletesen elvegyül az egyszerű fafelületek között, míg a zöld színhangsúlyok felélénkítik ezt a visszafogott színösszeállítást.
Színek
Egy halványszürke árnyalat finom hátteret képez, s mindemellett meghatározza az egész helyiség natúr, tompa tónusát. Ehhez fehér gyapjúszőnyeg, krémszínű kanapé, illetve meleg hatású, világos faárnyalatok társulnak. A sötét, gesztenyebarna bőrfotel meleg színfolt, míg a cserepes növények frissességet és egy kevés zöld színt hoznak a térbe.
Bútorok
A nappali összes részlete vagy rusztikus textúrájú, mint például a fonott ülőalkalmatosság, vagy hívogatóan puha, mint a kanapé vagy a bőrfotel, vagy pedig a természet erejét sugallja, mint az egyszerű, tömör tölgyasztal és a kis tároló szekrény. Együttes megjelenésük természetes és egységes enteriőrt alakít ki, mely nem csupán nagyszerűen néz ki, de valóban nagyszerű is.
Padlóburkolat
A gondosan kiválasztott szőnyegpadlónak köszönhetően újabb, pazar felületű anyag gazdagítja a nappalit. Ez a vastagon szőtt gyapjúszőnyeg továbbviszi a helyiség texturális témáját, továbbá a semleges összeállítást. Néhány természetes alapanyaggal ellentétben, mint például a szizál vagy a tengerifű, a gyapjú nagyon kellemes és puha a csupasz talpaknak is.
Kiegészítők
Az egységes összkép érdekében kiegészítőkként organikus formákat és természetes motívumokat láthatunk szerte a szobában. A lágy formájú, ízléses kerámiák nagyszerűen mutatnak a tölgyfa asztalon, míg a pitypangos csempék a természet jelét hagyják a falakon. Esténként a kandallóban pislákoló gyertyák biztosítanak kellemes, meghitt hangulatot, míg a zöld cserepes növények a természet bujaságát hozzák a térbe.
Látvány
Ez a kortárs stílusú nappali a modern textúrákat kiváló minőségű fabútorokkal ötvözi, így kellemes összkép alakul ki, a bútorok pedig egy életen át kitartanak mellettünk. A világos, nyugodt hátteret biztosító falak előtt a klasszikus bőrkanapé és a különös dohányzóasztal a helyiség fő ékességévé válik.
Színek
A törtfehérre festett falak és az itt-ott elővillanó lágy, lila árnyalatok semleges, de semmiképpen sem unalmas hátteret teremtenek. A fodros párnán, néhány modern művészi alkotáson és egy érzéki üvegvázán mélybíbor színek jelennek meg, míg máshol a mélybarna részletek biztosítanak meleg foltokat, a faasztal pedig ragyogó, természetes tónusokat hoz a térbe.
Bútorok
A doboz formájú, sötét bőrkanapé egyszerű, kortárs hangot üt meg. E mellé kiváló minőségű, fa dohányzóasztal került, melyben fiókok és polcok biztosítják a tárolókapacitás bőségét, e bútordarab időtlen, és minden korban elegáns. Az összképet csupán néhány, a többi elem tiszta és egyszerű vonalait megismétlő polc egészíti ki.
Kandalló
Az egykor díszes, viktoriánus kandalló helyett most egy egyszerű, modern falfülke áll. A kandallópárkányt is eltávolították, s a falat simára vakolták, így egy ideális zug alakult ki egyedi tárgyak számára. Esténként a volt tűztérben gyertyát gyújthatunk, míg a kaptafa és néhány érzéki, modern váza tökéletesen elvegyül a régi és az új darabok között.
Kiegészítők
A részletek textúráit felületükkel és színvilágukkal lágyítják a helyiség hűvös összhatását. A szőtt takaró és a fodros párna hívogató puhaságával megtöri a kanapé tiszta és határozott vonalvezetését. Az üvegvázák és a tálak visszatükrözik a fényt, elegáns külsejük újabb kortárs stílusú elemmel gazdagítja a látványt, míg a könyvek otthonosabb és barátságosabb légkört teremtenek.
Látvány
Rendezett összkép, letisztult, ám erőteljes színösszeállítás és egy csepp dráma jellemzi ezt a nappalit. Elegáns stílusát az éles, tiszta vonalvezetés, az élénk árnyalatok és a számtalan, kortárs stílusú kiegészítő biztosítja.
Színek
A képen látható helyiség színösszeállításának kulcseleme a határozott kontrasztban rejlik. A fehér falakat és a fehér kanapét erős vörössel, palaszürkével és sötétebb barnával társították a feltűnő, de biztos összhatás érdekében. Ehhez a színkombinációhoz a tulajdonosok következetesen ragaszkodtak az egész helyiségben, így a nagyon tiszta és éles hatású összkép modern és urbánus lett.
Bútorok
A könyvespolc és a dohányzóasztal négyzetes, illetve erősen geometrikus formája tökéletesen illik ebbe a pontosan megtervezett enteriőrbe, azonban meg kell hagyni, hogy a kanapé, a könyvespolc, valamint a dohányzóasztal klasszikus formájú bútordarabok, melyek ugyanilyen nagyszerűen mutatnak egy lágy, pasztellszínű helyiségben is, mint ebben az elegáns, városi lakásban. Itt a kiegészítők és a díszítőelemek adják meg a szoba határozott élét – a vörös és szürke párnák, plédek, könyvek és vázák, mind-mind a ’80-as évekre reflektálnak
Ablak
A gazdagon leomló függöny vagy az áttetsző anyagok kirínának ebből a helyiségből, azonban a lágy, szürke roló éppen ideális – modern mintázata megismétli a nappalit jellemző négyzetes formákat.
Kiegészítők
Ennél a pontnál lépnek be az igazán élénk, drámai színek. Az erőteljes vörös és sötétszürke párnák, plédek és vázák teszik vadítóan érdekessé a teret. Az egyszerű bútorok és a semleges háttér előnye, hogy a kiegészítők időszakos megváltoztatásával új arculatot adhatunk nappalinknak.
Látvány
A halvány levendulaszínű falak, a fehérre festett hajópadló és az érzéki párnákkal elhalmozott klasszikus vonalú kanapé kellemes és barátságos hangulatot teremt. A tér meglehetősen tágas, így közszemlére tehetjük kedvenc üvegtárgyainkat és gyertyatartóinkat is, viszont az összkép visszafogott és rendezett marad – kikapcsolódáshoz éppen tökéletes egy mozgalmas nap után.
Színek
A falak matt levendulafelülete fokozza térérzetünket, míg a fehérre festett padlóburkolat visszatükrözi a fényt. A hátteret a párnák és az üvegtárgyak mokka, lime-zöld, kékeszöld és szilvakék árnyalatai dobják fel, mely kortárs stílusú színösszeállítás, és modern, ám lágy hatást biztosít, s számos érdekes részlettel gazdagítja az összhatást.
Bútorok
A klasszikus vonalú, visszafogott és felújított bútorok egyvelege egyéniséget kölcsönöz a nappalinak. Az új kanapé elegáns formájú, kecses falábait görgőkre szerelték, a fotel pedig korszerűbb külsejénél fogva kortárs stílusú. Ez utóbbi bútordarab egyenes vonalvezetésű, fából és fémből készült. A karfás, antik széket krémszínű anyaggal húzták át, mely nagyszerűen beleolvad környezetébe.
A régi és az új keverése kiterjed a nappali többi darabjára is. A kortárs stílusú dohányzóasztal blokk és az ízléses, egymásba tolható asztalkák jól mutatnak a magas, vékony, sötét fakonzollal, melynek antik színe és csodálatos megjelenése fokozza az összhatást.
Kandalló
Az eredeti kandalló burkolatának helyére modern hatású mészkő került. Dobozszerű formájával, illetve egyszerű és egyenes vonalvezetésével színe és felülete tökéletesen illik ebbe a kortárs stílusú enteriőrbe. Az élénkebb színfoltokat a párkányon elhelyezett poharak és vázák biztosítják.
Látvány
A képen látható nappali üde, tavaszias hangulatának köszönhetően vidám és derűs. A nagy ablakokon keresztül sok természetes fény árad a szobába, míg az aquamarin falak, a virágmotívumokkal díszített párnák és függönyök, valamint a lila kanapé egyvelege barátságos és élettel teli légkört teremt.
Színek
Ezt a helyiséget a legfrissebb lila és aquamarin árnyalatok keveréke dobja fel – ez az erőteljes kombináció jól mutat a falakon és a kanapén. Ezek a színek ismétlődnek meg a kék vázákon és poharakon, továbbá a lila mintás párnákon és a levendula-mályva szín-összeállítású szőnyegen. Ebbe a színgazdag enteriőrbe a fátyolszerű függöny hoz egy kis világosságot és könnyedebb hangulatot.
Kanapé
A robusztus kanapé elég nagy ahhoz, hogy az egész család elférjen rajta. Pazar megjelenése azonban egyszerű, tiszta és kortárs stílusú vonalvezetéssel párosult, minek következtében nem tűnik nyomasztóan nagynak. A különféle mintákkal és anyagokkal behúzott párnahegyektől a kanapé puha és hívogató – olyan hely, ahol bárki elnyújtózhat és pihenhet egy nagyot. A képen látható nappali elég tágas ahhoz, hogy kényelmesen megférjen benne ez a bútordarab – ez fontos szempont, hiszen egy kisebb helyiség túl zsúfolt lenne egy ilyen óriási kanapétól.
Ablak
Az áttetsző fátyolfüggöny csodálatosan romantikus és tavaszias hangulatot sugároz. Ez az anyag engedi be a szobába a lehető legtöbb természetes fényt, és virágos mintázata igazán kellemes, nőies hangot üt meg. Ez a vékony függönytípus olyan szobába ideális, ahol beláthatnak. Ha egy kis meghittségre vágyunk, bármikor összehúzhatjuk, s mégsem zárjuk ki az éltető természetes napfényt.
Kiegészítők
A csillogó üvegtárgyaktól a helyiség világosabbnak és sokkal ragyogóbbnak hat, ahogy a dísztárgyak felülete visszaveri a fényt. Az ablakban sorakozó élénk kék és türkiz poharak, vázák illenek a fal színéhez, és pompásan egybefogják az egész enteriőrt.
Látvány
Ezt a meleg, natúr színekből összeállított nappalit egyszerűen rendezték be, azonban a néhány ötletes és leleményes részlet egyéniséget sugároz, és nagyszerűen kihasznál minden lehetséges sarkot és teret.
Színek
A természetes színek könnyed, modern hangulatot árasztanak ebben a helyiségben. A szalmaszínű falak és a drapp padlószőnyeg látványa egyszerűséget és harmonikus összképet eredményez. A terrakotta színű kanapé tovább fokozza a meleg tónusok hatását, de ügyesen megtöri annak folytonosságát.
Bútorok
A nappali minden egyes pontja a kikapcsolódás és a szórakozás kényelmét szolgálja. A puha kanapék és fotelek szinte hívogatják az embert, az egyszerű dohányzóasztalra kényelmesen letehetjük a csészéket és az ételt, ha vendégeket fogadunk, a magas CD-tartó állvány pedig azt jelzi, hogy a zene is mindig kéznél van.
Kiegészítők
Az ötletes megoldások a lehető leghatékonyabban használják ki a teret. A radiátor feletti holt térbe egy egyszerű polc került, mely tökéletes helyet biztosít a képek és a kedvenc dísztárgyak számára, íves tartókonzoljaira akár egy-egy lámpást is tehetünk, így esténként hangulatos gyertyafény ragyogja be a nappalit.
A felületek rendezett és tiszta összképének megtartása érdekében egy fémkaspó biztosít helyet a cserepes növény számára. Ezzel egy kevés zöld is került a nappaliba, mely nem igényel extra helyet az asztalon vagy a polcon. Hasonló okokból a két váza is a földön áll, ezzel karaktert adva az amúgy egyszerű térnek és meglágyítva a magas CD-torony megjelenését.
Látvány
Ez a nappali rengeteg természetes fényt kap, és számos csodaszép, eredeti sajátossággal büszkélkedhet, melyek nagyszerűen illenek ebbe a világos, modern enteriőrbe. A polcok és a tároló fiókok nagy kapacitással rendelkeznek, így csak a dekoratívabb tárgyak kerülnek közszemlére, melyek jellegzetes megjelenésükkel kifinomult egyéniséget adnak a térnek.
Színek
A halványkék falak és a fehérre festett hajópadló üde és modern légkört teremt. A teljesen világos összeállítás talán túl élesnek és harsánynak tűnik, azonban a falak tompa babakék színével keverve lágyabbnak, lakályosabbnak hat. A párnák és a plédek cseresznyepiros, kék és rózsaszínű hangsúlyaival bármikor megváltoztathatjuk a tér hangulatát.
Padlóburkolat
A fehér padlóburkolat visszaveri a fényt, és hűvös, modern látványt nyújt. A hajópadlót először is visszacsiszolták, fehérre festették, majd három réteg átlátszó lakkréteggel kezelték le. Ennek következtében teljesen vízhatlan és strapabíró felületté vált, mely ideális olyan térben, ahol nagy a sürgés-forgás.
Bútorok
A kanapé huzata levehető és kimosható. Ez különösen nagy előnyt jelent olyan családoknál, ahol gyermekkezek nyomai bukkannak fel szerte a lakásban. Ilyen helyeken ugyancsak hasznos lehet az alacsony ülőfelület, akár egy párna, akár egy bőrpuff formájában, mely ezenfelül nyugodt légkört is teremt. Az alacsony dohányzóasztal nagyszerűen elrejti szemünk elől a felesleges dolgokat, melyek ennek ellenére kézközeiben maradnak. Ha nagyobb helyre van szükségünk, görgőkerekeinek köszönhetően bármikor eltolhatjuk az útból.
Kiegészítők
A kandallópárkány felett függő, lélegzetelállítóan szép tükör egyértelműen a nappali fókuszpontja, míg a kisebb dísztárgyak – gyertyák, fényképek, vázák – a polcokat keltik életre. A helyiségnek egy élénk pink párna kölcsönöz keleties ragyogást, melynek harsány hatását a szürke gyapjúpárna lágyítja – a kényelem és a kortárs stílus tökéletes kombinációja.
Látvány
A fűszerek telt színei csatlakoznak a természet elemeihez ezen a képen. A semleges háttér előtt fekvő deszkapadló, a forró tónusú kiegészítők, a függöny élénknarancs áradata, illetve a művészeti alkotás pazar ragyogást kölcsönöz a helyiségnek.
Színek
Az olyan forró, fűszeres árnyalatok, mint például a narancs, a telt zöld és a mélykék meglehetősen domináns színek, így akkor fejtenek ki legnagyobb hatást, ha foltokban használjuk őket, nem pedig nagyobb felületeken. Itt a falak nyers színt kaptak, és hasonló árnyalatú a kanapé is, melyek így együtt halvány, semleges hátteret képeznek. A sötétebb, meleg tónusokat a mahagóni padlóburkolat és a konzolasztal adja, az igazán élénk színeket pedig a függöny, a roló szegélye és a párnák határozzák meg pont elegendő mértékben ahhoz, hogy a helyiség életre keljen.
Bútorok
Egy kényelmes kanapé elengedhetetlen bútordarab bármilyen nappaliban. A képen látható modellnek mély, tollal töltött háttámlája és ülőpárnái vannak, melyben élvezet megpihenni. Ha a világosabb színű anyagot kedveljük, mindig ügyeljünk arra, hogy a huzata levehető és kimosható legyen, így nem kell aggódnunk a különféle szennyeződések, foltok miatt. Egy kortárs stílusú, görgős kis asztalka sokoldalúan használható és rugalmas bútordarab – bárhová eltolhatjuk a szobában -, mindemellett meglehetősen feltűnő a jóval tradicionálisabb, általában sötét árnyalatú konzol mellett.
Ablak
Az ablakot roló és függöny díszíti, melyeket többféle kombinációban is használhatunk. A rolót kicsit leereszthetjük a bensőségesebb hangulat érdekében, vagy hogy kizárjuk a napfényt, de este összehúzhatjuk a függönyt is, s nappalinkat máris elzártuk a külvilágtól. Felrakhatunk azonban olyan függönyt is, mely nem elég széles ahhoz, hogy összehúzzuk, csupán színe és függőleges irányvonala jelentős, mindazonáltal lágyabb megjelenést biztosít az ablak számára.
Látvány
Ez a világos nappali tele van szellemes ötletekkel és érzéki részletekkel, melyektől a helyiség legalább annyira kényelmes, mint szép. A bőr és a műszarvasbőr keveréke, a csillogó üveg- és a felcsiszolt kőtárgyak, a fonott felületek és a legpuhább kasmír ízléses és érzéki környezetet teremt.
Színek
A békés légkör a nyugodt, pihentető színeknek köszönhető. A visszafogott kéket a falak natúr tónusa változtatja egy kicsit melegebbé, míg a lágy krémszínű kasmír, a meleg gesztenyebarna bőr, a természetes anyagból fonott felületek és a fa telt színével mélységet kölcsönöz a halvány háttérnek.
Bútorok
A bőrkanapé klasszikus kortárs stílusú darab, mely soha nem megy ki a divatból. Ez egy olyan befektetés, mely meglehetősen drága, viszont sokáig használható, és az évek előrehaladtával csak szebb lesz, s ahogyan érettebbé válik a bőr, úgy lesz felülete egyre puhább.
Válasszuk a legnagyobb kanapét, ami még befér a nappaliba, így kényelmesen elnyújtózhatunk benne, majd vegyünk mellé egy eltérő anyaggal kárpitozott fotelt. Egy egyszerű, modern tikfából készült asztal határozott, dobozszerű vonalvezetésével újabb hasznos bútordarab, melyet könnyedén a fal mellé állíthatunk, ha éppen útban van.
Ablak
A szarvasbőr hatású függöny pazar látványt nyújt, ahogyan elterül a padlón. Elválasztja a szobát a külvilágtól, és a huzatot is kirekeszti – ez igazán jó hír annak tudatában, hogy a hő egyötöde az ablakokon keresztül szökik el. A függöny két különböző színű anyagból készült, melynek sötétebb árnyalata szélesebb sávot képez az alsó szélénél – ez szép és dekoratív részlet az amúgy egyszerű függönyön.
Kiegészítők
A részletek még több érzékiséget és anyagszerűséget hoznak a térbe. A fényes üvegvázák, egy sima fatál és esténként egy pihe-puha kasmírtakaró bársonyos játékteret alakít ki maga körül. Válasszunk olyan cserepes növényeket, melyek természetes illatukkal elárasztják a nappalit.
Látvány
Ez a takaros, fehér étkező tiszta és szerény összképet sugall. A hatalmas francia ablakoknak köszönhetően nagyon sok természetes fény árad be a szobába, és a fehér falak, bútorok és az étkészlet – nagyszerűen kihasználva ezt – nyugodt, üde légkört teremtenek.
Színek
A néhány piros színfolttal tarkított friss, fehér összeállítás határozott, világos irányt mutat. A mintás párnák és a fehér bútorok skandináv légkört teremtenek, míg a finom virágmotívumokkal díszített függöny egy kevés piros és zöld színfoltot hoz a térbe, de nem nyomja el annak egyszerűségét.
Bútorok
A székeknek és az asztalnak eredetileg sötét fatónusa volt, azonban egy kevés selyemfényű fehér festék üdébbé varázsolta őket. Az asztallap így nagyszerűen visszaveri a fényt az egész helyiségben, melytől még világosabbnak tűnik. A székek jóval kényelmesebbé és stílusosabbá váltak a piros és fehér nyomott mintás anyagnak köszönhetően, melyeket néhány szalaggal erősítettek a helyükre. Ettől a székek még finomabb és nőiesebb külsőt kaptak, s ez pont megfelelő ebben a légies környezetben.
Padlóburkolat
A padlóburkolat igazán világosabbnak mutathatja a teret. Válasszunk valamilyen halvány árnyalatot, ami visszatükrözi a természetes és mesterséges fényt az egész étkezőben. Jelen esetben egy környezetbarát, ellenálló anyagot, a bambuszt használták padlóburkolatnak, mely elég kemény, és fantasztikusan néz ki – ideális olyan terekbe, ahol nagy a sürgés-forgás.
Ablak
Ebben a környezetben, ami világos és üde, nem mutatnának jól a nehéz, súlyos függönyök. Az ablak hatalmas, így sok anyagra van szükség, ha teljesen be szeretnénk húzni. Azonban, ha az ablak a kertre néz, nem kell függöny, mely kizárja a kíváncsi tekinteteket. Egy ilyen vékony, finom textília éppen ideális, pont elég meghittségét biztosít, ráadásul lágy, finom mintázatot hoz ebbe a többnyire fehér enteriőrbe.
Látvány
Meleg sárga falainak és az egyszerű ablaköltöztetésnek köszönhetően egy sötét helyiség is egész évben élvezheti a napsütés gyönyörét. A dísztelen fabútorok és egy színes szőnyeg tökéletesen kiegészítik ezt a nyugodt hangulatot.
Színek
Egy ilyen telt, tojássárga szín nagyszerűen illik egy sötét helyiségbe, mivel a napsugarak melegségét hozzák vissza. Mellette a magas fényű fehér fafelületek friss látszatot keltenek, míg a natúr hajópadló hasonló arany és meleg színű felületet képez. A terrakotta színű szőnyeg megtöri a burkolat egységét. Gazdagabb földtónusaival egyensúlyt teremt a sárga árnyalatokkal, de csodálatosan mutat a fabútorok mellett is.
Bútorok
Az egyszerű asztal és a mellette álló székek kellemes, rusztikus látványt nyújtanak. Az asztal vékony lábai lefelé keskenyednek, a székek pedig a klasszikus vonalvezetést követik. A falon látható tölgyfa szekrény telt fatónusa tökéletesen illik ebbe a környezetbe, mindemellett további tárolóhelyként is funkcionál.
Polcok
Egy falmélyedés kifogástalan helyet biztosít polcok számára, azonban itt egészen magasra erősítették fel őket, s nem egy padlótól a mennyezetig érő egységet hoztak létre. Ennek is vannak előnyei. A polcok még így is értékes pakolófelületet adnak, azonban kevesebb helyet foglalnak el. Ennek a megoldásnak köszönhetően a falfülke többnyire szabad marad, így ha az asztalt odatoljuk az ablakhoz, még egy széknek marad helye a polcok alatt.
Kiegészítők
Egy igazán rusztikus hangulat kialakításánál elengedhetetlen néhány frissen vágott virág. Nem szükséges szépen elrendezni a szálakat, csak rakjunk egy köteget vázába, vagy, az autentikus vidéki látvány érdekében, egy régi korsóba, befőttesüvegbe vagy bögrébe. Az összhatás így azonnal barátságosabb és kellemesebb lesz.











