Építkezés - 100. oldal

A belsőépítészeti munkák egyik befejező szakasza a falak tapé­tázása. Ekkorra a mennyezet és a padló már legyen kész. Ellenkező esetben nagy a fal­borítás sérülésének veszélye.

A falak tapétázása nemcsak arra való, hogy a helyiség látványát tetszetősebbé tegye, hanem nyugtató vagy éppen élénkítő hatása is van. Fontos ezért, hogy a tapéta kivá­lasztásánál gondosan járjunk el. Ha kezdő tapétázók vagyunk, fűrész­poros tapétát válasszunk! Ne a legol­csóbbat vegyük azonban meg, mert az munka közben nagyon könnyen sza­kad. A fűrészporos tapéta legnagyobb előnye, hogy a kisebb tapétázási hibá­kat átragasztással el lehet takarni. Ha pedig az eredeti színárnyalat kifakult, egyszerűen újra elő kell venni a festő­hengert.

A munka az anyag megvásárlásával kezdődik. Határozzuk meg a tapétázni szándékozott felület méretét, és ahhoz adjunk hozzá a 10-20 %-ot a szabási hulladék miatt. Azt azonban vegyük figyelembe, hogy egy 10,05 m hosszúságú tekercs csak 2,40 m magasságú helyi­ségekben ad ki négy sávot. A hulladék ebben az esetben gyakorlatilag nulla, ha az ablakok közötti és az ajtók fölöt­ti részeket figyelmen kívül hagyjuk.

Ha viszont a helyiség 2,60 m magas, akkor egy tekercs csak három sávra elegendő és sok hulladék marad. A fűrészporos tapétát sokkal hosszabb (akár 33,50 m-es) tekercsekben hozzák forgalomba, ezért itt a hulladék is nagyon kevés. Ez a tetőtér tapétázásánál is fontos, mert itt a ferde falak miatt a szükségletet nagyon nehéz előre meghatározni.

Lépések:

1. A szaküzletekben vagy az építőanyag-kereskedé­sekben segítenek, hogy melyik tapétához milyen ragasztót kell használni
2. A ragasztót hideg vízben keverjük meg. A duzzadási idő elteltével erősen keverjük át
3. Előkészület: a kapcsolók és dugaljak takaróelemeit vegyük le, a betéteket ragasszuk le
4. Tekerjük szét a tapétát a tapétázó asztalon és vágjunk le 4-5 sávot
5. A tapétázó ecsettel (falecset) bőségesen hordjuk fel a tapétaragasztót
6. Ezután hajtogassuk össze a tapétasávot úgy, hogy egy rövidebb és egy hosszabb vége legyen
7. Az első sáv felragasztása előtt húzzunk a falra egy függőleges vonalat
8. Ezután fordítsuk meg a megpuhított tapétanyalábot
9. Hajtsuk vissza az első sáv rövid végét és a ceruzavonal mentén igazítsuk el a falon
10. A tapéta első részét kefével vagy nyomóhengerrel ráncmentesen simítsuk el

Először a ragasztót keverjük meg, azután vágjuk méretre a tapétát

A tapétázási munkákhoz készülődve mindenekelőtt ragasszuk le a dugaljakat és világítási kapcsolók betéteit: előzőleg kapcsoljuk le a biztosítót! A gipszkartonnal burkolt falakat tapé­tázás előtt alapozni kell, nehogy a tapéták majdani lehúzásakor a karton­felület megsérüljön.

Ezután hideg vízben keverjük meg a ragasztót. Tartsuk be a csomagoláson közölt előírásokat, és türelmesen vár­juk ki a duzzadási időt (ez általában 30 perc). Egyébként a ragasztó fajtája a választott tapétától függ (nézzük meg a tapétához csomagolt tájékoztatót). Miközben a friss ragasztóra várunk, mérjük meg a helyiség magasságát, majd 10 cm biztonsági ráhagyással vág­juk le az első tapétasávokat. A tapétát a tapétázóasztalon tekerjük szét, úgy, hogy hátoldala legyen felfelé.

Azt is nézzük meg, hogy a mintázat a szom­szédos sávon is ugyanabban a magas­ságban helyezkedik-e el vagy azt fél osz­tással el kell tolni? Esetleg a második sávot fejtetőre állítva kell elhelyezni? A ragasztót még egyszer erőteljesen keverjük meg, majd egyenletesen ken­jük be a tapéta hátoldalát. A szélekre és sarkokra is kellő mennyiségű ragasz­tó kerüljön. Ellenfényben azonnal kiderül, hogy hol hiányzik még a ra­gasztó. A ragasztó felhordása után haj­togassuk össze a tapétasávot, hogy egy rövidebb és egy hosszabb vége legyen. A tapétát puhulás céljából mintegy 10-15 percre tegyük félre. Fontos, hogy egyszerre legfeljebb négy-öt sávot kenjünk be ragasztóval.

Lépések:

1. Hajtogassuk ki a sáv másik végét is és ezt a részt is nyomjuk rá a falra
2. A tapéta felső részét nyomjuk be a sarokba, majd a hajtás mentén vágjuk le
3. Ha a falon nincs lábazati léc, akkor a tapéta néhány cm-rel a padló felett végződik
4. Ha lábazat is van, a tapétát nyomjuk be a sarokba. A felesleges részt vágjuk le
5. A kapcsolók és dugaljak helyét először végig­tapétázzuk, azonban a nyílást közvetlenül ezután vágjuk ki
6. Ha a tapéta ráncos lett, az egész sávot húzzuk le, és a ragasztást kezdjük elölről
7. A fűrészporos tapéta csíkjait átlapolás nélkül illesztjük egymás mellé

A tapétanyalábot most fordítsuk meg, hogy az először beragasztózott tapéta kerüljön felülre: ezt fogjuk elő­ször felragasztani. Előbb azonban tájé­kozódás céljából húzzunk a falra egy függőleges vonalat. Másszunk fel a létrára és hajtsuk fel az első tapétasáv rövidebbik oldalát. A tapéta hosszanti oldalát a falon lévő jelzővonalhoz iga­zítsuk hozzá. A sáv felső széle mintegy 5 cm-nyivel a mennyezetre is forduljon rá. Ezután óvatosan széthajtogatjuk a tapéta alsó részét, felragasztjuk a falra és a kefével vagy a hengerrel a szélek felé haladva az egész sávot elsimítjuk. Ha ez a simítás nem jól sikerült volna vagy a tapéta ferdén került a falra, akkor az egész sávot húzzuk le és a fel­ragasztást kezdjük előröl. A falon való utólagos helyreráncigálás ritkán vezet eredményre, a tapéta elszakad vagy ráncos lesz.

Következő lépés: A mennyezetnél és a padlónál lévő, túlnyúló darabokat az olló hátoldalával benyomkodjuk a sarokba, majd a hajtás vonala mentén vágjuk le. A leragasztott kapcsoló- és dugaljdobozokat először teljesen beta­pétázzuk, majd minél hamarabb kivág­juk a tapétában a megfelelő nyílásokat.

A következő tapétasávokat mindig az előzőleg felragasztott sávhoz igazít­juk hozzá. A fűrészporos tapétákat egymáshoz illesztve, vagyis átfedés nélkül ragasztjuk. Mintás tapétáknál ügyeljünk a minta menetére. Egy kis gyakorlattal egy-egy sávot néhány perc alatt fel lehet erősíteni. Idővel már a sarkokon és éleken átmenő tapéták elhelyezése, valamint az ablakoknál és ajtóknál előforduló kisebb darabok beillesztése sem okoz gondot.

Lépések:

1. Mintás tapétáknál ügyeljünk arra, hogy a minták futása illeszkedjen a szomszédos sávhoz
2. A tapéták mellé csomagolt tájékoztató jelképei be­mutatják, hogyan kell a mintás tapétákat ragasztani
3. A mintás tapétákat bordűrökkel még jobban fel lehet dobni
4. Festés előtt ragasszuk le az ajtókat, ablakokat és az esetleges lábazatoz
5. Először a sarkokat és széleket fessük be ecsettel
6. A hengert mártsuk a festékbe, majd húzzuk át a csepegtetőrácson
7. Ezután egyenletesen felhordjuk a festéket a fűrészporos tapéta felületére. A munka különösen kényelmes, ha teleszkópos nyelű festőhengert használunk

A frissen felrakott tapétákban elő­forduló kisebb ráncok száradás közben maguktól kisimulnak. Ezért ne ijed­jünk meg, ha munkánk először még nem túl egyenletes. Ha viszont a sávo­kat nem hagytuk elég sokáig puhulni, akkor megmaradnak a ráncok. Ilyen­kor már csak egy megoldás marad: a tapétát le kell tépni, és ki kell cserélni. Amikor a tapéta megszáradt, fűrészpo­ros tapéták esetén a festés következik (jó minőségű falfestéket használjunk). A tapétázás utáni utolsó tennivaló a kapcsoló- és dugaljfedelek visszarakása.

A tapéták választéka kimeríthetetlen

A fűrészporos tapétával borított fehér fal legélesebb ellentétét minden bi­zonnyal a nagyméretű óriásposzterek jelentik. Hogy azután a meleg őszi erdő vagy a déltengeri homokos strand látványát milyen sokáig lehet a lakó­szobában elviselni, az kizárólag a ház lakóinak tűrőképességétől függ.

A fűrészporos tapéta visszafogott fehérsége és a színekben tobzódó ter­mészeti látképek között azonban egész sereg további változat is található. Ha viszont dombornyomású, textil-, fű-vagy habtapéta mellett döntünk, jó, ha már szereztünk némi tapasztalatot a tapétázás terén, mert ezeknek a fal­burkolatoknak a feldolgozása nem egyszerű feladat.

A gipsz építőlapokból készített válaszfalakat könnyen át lehet alakítani. Tömegük nem nagy, ezért szinte bárhol felállíthatók. Szétszerelésük sem túl bonyolult Az ilyen válaszfalak tehát ideális megoldást jelentenek abban az esetben, ha a ház szobáit a pil­lanatnyi élethelyzethez kívánjuk hozzáigazítani.

A könnyű válaszfalak tartó­szerkezetét nagyobb kereszt­metszetű falécekből vagy fém­profilokból lehet elkészíteni. O Fémprofil (CU- és CW-profilokból készített) tartószerkezetű válaszfal. Mindenekelőtt a padlón, a falakon és a mennyezeten rajzoljuk be a válaszfal vonalát. Ne feledkezzünk meg az eset­leges ajtónyílásról sem. Ha a profilok szélessége 5 cm. a lapok vastagsága pe­dig 12,5 mm (ajánlott méretek), akkor a fal vastagsága 7,5 cm.

Fontos, hogy a mennyezetre, falakra és a padlóra fel­erősített minden szélső profil alá tegyünk vékony hangszigetelő anyagot (parafát, keményhabot, bitumenes fil­cet). Vigyázat! Utólag felépítendő vá­laszfalaknál legyünk óvatosak, nehogy az esztrich alatt húzódó valamilyen csövet megsértsünk. Ha nem vagyunk biztosak a dologban, inkább ne fúrjuk át teljesen az esztrichet és alkalmaz­zunk rövid dűbeleket. A dűbelek távol­sága ne legyen több, mint 70 cm.

Lépések:

1. A padlón, a falakon és a mennyezeten rajzoljuk be a válaszfal vonalát
2. A csatlakozó épületrészek között szigetelőcsíkokkal oldjuk meg a hangszigetelési
3. A fémprofilokat dűbelekkel erősítjük a padlóhoz, falakhoz és a mennyezethez
4. A függőleges profilokat (CW-profilok), a mennyeze­ten és a padlón futó profilokkal (CU-profiiok) nem csavarozzuk össze
5. A mennyezeten és a padlón húzódó profilokba a lapok felerősítésére se csavarjunk be csavarokat
6. Villanyszereléshez üreges falakhoz való, speciális szerelődobozok kaphatók
7. A könnyű válaszfal belsejébe ásványgyapot szigetelőpaplant teszünk
8. Következő lépés a könnyű válaszfal másik oldalának beborítása
9. Végezetül a lapok széleit csiszoljuk meg, majd tapaszoljuk el a fugákat és a csavarfejeket
10. A tartószerkezetet fémprofilok helyett falécekből is elkészíthetjük

Illesszük a helyükre a függőleges tartóprofilokat (CW-profil), de azokat ne csavarozzuk hozzá a szegélypro­filokhoz; ezzel elkerülhetők a falban keletkező feszültségek. A függőleges profilok legnagyobb távolsága a lap­vastagság 50-szerese. Például 50 x 12,5 mm egyenlő 62,5 cm-rel. A távolság tényleges értékét a gipsz építőlapok formátuma határozza meg, azok szé­leinek fel kell feküdniük a profilokra.

Ajtónyílások mellett a függőleges tartókat lécbetéttel vagy egy második CW-profillal erősítjük meg. A tetsző­leges helyre beilleszthető áthidalópro­fillal az ajtónyílás elkészítése igazán gyerekjáték.

A burkolólapok felerősítésekor csavarokat csak a függőleges profilok­ba csavarjunk be, a mennyezeten és a padlón húzódó szegélyprofilokba azonban ne. Fontos, hogy a széleken hagyjunk 10 mm-es hézagokat, rost­erősítésű gipszlapok esetén a lapok között is legyen 5-7 mm távolság. Az egyik oldal beborítása után helyez­zük el a fal belsejében a kábeleket és, ha szükséges, a vízvezetékeket is. A villanyszerelési munkákhoz hasz­náljunk üreges falakhoz való, speciális szerelődobozokat. A falra szerelt mos­dó vagy egyéb súlyos tárgyak környé­kén a válaszfalat kereszttartókkal erősítsük meg.

Végezetül töltsük ki a fal belsejét ásványgyapot szigetelőanyag­gal és borítsuk be a másik oldalt is. Fugázás után (ez két munkamenetet jelent!) a felületet tapétázhatjuk, fest­hetjük vagy csempével is burkolhatjuk. A fal szélein lévő hézagokat tartósan rugalmas anyaggal töltsük ki. O Könnyű válaszfal fa tartószerkezet­tel (2. minőségi osztály). Ebben az eset­ben faléceket csavarozunk a padlóra és a mennyezetre (használjunk keretdűbeleket). Csak jó növésű, egészséges fát vegyünk és az anyagot akklimatizálódás céljából néhány napig rendelte­tési helyén tároljuk. Minden szélső profilra ragasszunk szigetelőcsíkot.

Következő lépésként helyezzük el a függőleges faléceket. A padlón és a mennyezeten futó lécezést fém sarokidomokkal kössük össze. A borítást, szigetelést és tapaszolást a már ismert módon végezzük.

A szárazépítés valóban tudja azt, amit a neve ígér. Elmaradnak azok a hosszú száradási idők, amelyek egy 10 mm vastag belső vakolat­rétegnél szükségesek lennének. A gipsz építőlapokat a szerelés után rögtön tapétázhatjuk vagy csempével burkolhatjuk.

Minél egyenetlenebb a nyers fal, annál vastagabb vakolat­réteget kell arra felhordani. Ebből több hátrány is következik. 8 mm-nél vastagabb vakolatok felhor­dásához nagyon sok vakolási tapaszta­latra van szükség, ha azt akarjuk, hogy a fal felülete sima legyen. A vakolás után kényszerszüneteket kell beiktatni: legalább egy hetet kell várni, mielőtt a tapétázást vagy csempézést el lehetne kezdeni. Arról se feledkezzünk meg, hogy a szárító fűtés fázisát egy vastag vakolatréteg jelentősen meghosszabbít­ja. Mindez együtt elegendő érv ahhoz, hogy a befejező munkákhoz gipsz építőlapokat használjunk.

Különböző anyagok állnak rendelkezésünkre:

• A lakóhelyiségekhez használható gipszkarton lapok általában 9,5 mm vastagok. Tömegük 8 kg/m². Belső rétegük gipsz, amelyet mindkét oldalon kartonlap borít. Ezek a lapok különbö­ző formátumokban kaphatók. Optimá­lis a helyiség magasságának megfelelő hosszúságú lap, így egyetlen darab a padlótól a mennyezetig ér.
• Nedves építőlapok (impregnálva vannak). Ezeket a lapokat általában a zöld színű kartonrétegről lehet megis­merni. Alkalmazási területük: például a fürdőszobában alkalmazott takaró­falas szerelésekhez.
• A tűzvédelmi lapok (vastagságuk 12,5 mm) belső magját üvegszálas réteg erősíti.
• A (homogén vagy többrétegű) rost­erősítésű gipszlapot (gipszrost lemezt) a lakó- és nedves helyiségekben, a pincétől a padlásig mindenhol alkal­mazhatjuk. Ezeknél a tűzvédelem is mindig biztosítva van. A 10 mm vastag anyag tömege 11 kg/m². A felhasznált anyagok: gipsz és papírrost. A gipsz­karton lapok és a rosterősítésű gipsz­lapok hőszigeteléssel ellátva, több­rétegű lapok formájában is kaphatók. Ezek alkalmazási területei: külső falak belső oldalai és pincefödémek.

Példánkban 10 mm vastag, homogén rosterősítésű gipszlapok alkalmazását mutatjuk be.

Ragasztható vagy csavarozható: így rakjuk fel a rosterősítésű gipszlapokat

A rosterősítésű gipszlapokat kétféle­képpen lehet a falra felerősíteni: ha az alap kellően sík, akkor a lapokat felragaszthatjuk csomókban elhelyezett kö­tőanyaggal, vagy egy előre elkészített lécezetre csavarozhatjuk. Ha az alap egyenetlenségei meghaladják a 20 mm-t, akkor csak egy megoldás marad, a hát­szerkezet alkalmazása.

A munka a helyszínre szállítással kezdődik: az építőlapokat élükre állít­va szállítják a helyszínre, ott viszont raklapon, fektetve tároljuk azokat. A felszerelés egyik lehetséges vál­tozata a ragasztás. Az alapon nem maradhatnak régi festékmaradványok, a meglazult részeket távolítsuk el, a port keféljük le. Alapozásra még erő­sen nedvszívó alapok (pl. pórusbeton) esetén sincs szükség.

Lépések:

1. A gipsz építőlapok különböző formátumokban kaphatók: vannak a helyiség teljes magasságának megfelelő elemek (mint a képen), de jobban kezelhető, 150 x 100 cm-es, úgynevezett „egyemberes” lapok is
2. Fürdőszoba, konyha, mosókonyha? Nedves helyiségekben impregnált gipszkarton lapokat használunk, amelyeket általában zöld színű felületükről lehet megismerni
3. A mindentudó gipszkarton lap: a könnyen kezelhető egyemberes lapokat a lakóházban a lakószobától a fürdőszobáig, a mennyezettől a padlóig mindenhol alkalmazhatjuk.
4. A rosterősítésű gipszlapok közvetlenül tapétázhatok, festhetők vagy csempézhetők. Csempézés előtt az alkalmazott csemperagasztótól függően alapozásra lehet szükség
5. A többrétegű lapoknak ráragasztott szigetelőrétegük van. Felhasználási területük: külső falak belső oldaIán vagy pincefödémek alsó oldalán, a hőszigetelés javítására
6. Gipsz építőlapokból készített szárazesztrich. A képen rosterősítésű gipszlapokból álló szárazesztrichelem látható. A kemény-hab réteg a hang- és hőszigetelés feladatát egyaránt ellátja.

A ragasztómasszát a gyártó előírá­sait követve egy tiszta edényben kever­jük meg. A massza tulajdonképpen egy különlegesen nagy tapadóképességű, speciális gipsz. A megkevert massza felhasználhatóságának ideje 30-45 perc. Az anyagot csomókban helyezzük el. A csomók a lapok szélétől 5 cm, egymástól legfeljebb 45 cm távolságban legyenek. A lapot nyomjuk neki a falnak, és a szintezőléccel állítsuk be. Figyelem: a munkát a padlónál, egy függőlegesen álló „egyemberes” (150 x 100 cm-es) lappal kezdjük. A lap alsó széle 10 mm-re legyen a padlótól (faékekkel rögzítsük). Az egyes gipsz­lapok között szintén hézagot kell hagy­ni (5-7 mm).

Lépések:

1. A munka a kiszállítással kezdődik: a lapokat függőleges helyzetben vigyük a helyszínre
2. Az építőlapokat raklapon, fektetve tároljuk
3. A ragasztómasszát tiszta vödörben keverjük meg, majd
4. … csomókban helyezzük el a gipszlapon. A szegélytől való távolságot (5 cm) tartsuk be
5. Minden falhoz készítsünk kiosztási tervet.A lapok illesztéseit legalább 25 cm-re! toljuk el
6. Az első lapot egyszerűen nyomjuk neki a falnak. Fontos, hogy a padló menti fugát faékekkel rögzítsük
7. A gipszlapok között 5-7 mm-es hézag marad

2,52 m-es belmagasságig a máso­dik sort fekvő helyzetben rakjuk fel. A mennyezettől való távolság mintegy 5 mm legyen. Ha a helyiség magasabb, a második sort szintén álló helyzetben tesszük fel (a keresztfugákat kerüljük, a lapok illesztéseit legalább 25 cm-rel toljuk el).

A felszerelés másik lehetséges vál­tozata a fa tartószerkezet alkalmazása. A falra dűbelekkel függőleges léceket erősítsünk fel (a dűbelek távolsága leg­feljebb 65 cm legyen). A léctávolság rosterősítésű gipszlapok esetén 50, 25 cm. Az összes léc külső felülete egy síkba essen (a fal egyenetlenségeit faékekkel egyenlítsük ki). Hézagok: a padló mellett 10 mm, a mennyezetnél 5 mm, a lapok között 5-7 mm. A lapokat önmetsző speciális csavarok­kal erősítjük fel (a csavartávolság 25 cm). A befeszülés elkerülésére először a lap közepét csavarozzuk fel, onnan haladjunk a szélek felé.

A lapok fűrésszel vághatok vagy megkarcolva törhetők

Ha a gipsz építőlapokat méretre kell vágni, a késsel vagy lapkarcolóval megkarcolt lap él mentén könnyen eltörhető. A karcolást vonalzó mentén végezzük! Másik lehetőség: a lapokat rókafarkfűrésszel vagy körfűrésszel jól lehet vágni. A szúrófűrészt akkor hasz­náljuk, ha kerek kivágásokra van szük­ség, például csőátmenetekhez, beépített halogénlámpákhoz és hasonlókhoz.

Lépések:

1. Méretre vágás, 1. változat: A lapot vonalzó mentén lapkarcolóval (vagy tapétázó késsel) karcoljuk meg
2. A megkarcolt lapot él mentén óvatosan törjük le
3. Méretre vágás, 2. változat: A lapokat körfűrésszel is méretre lehet vágni
4. Amikor már több lap is a falon van, szintezővonalzó­val ellenőrizzük azok egysíkúságát
5. A fugákat speciális fugázótapasszal töltjük ki
6. Ezután következik a csiszolás, majd a finomtapaszolás
7. Ha a fal nagyon egyenetlen, szereljünk rá függőleges faléceket
8. A rosterősítésű gipszlapokat speciális csavarokkal erősítsük fel, ezután tapaszoljuk el a fugákat
9. Az önmetsző gyorsépítő csavarok (balra) jól meg­különböztethetők a másféle csavaroktól

A vágási éleket mindig csiszoljuk meg! A ragasztómassza megkeményedése után a lapok szélén esetleg meglévő egyenetlenségeket csiszoljuk le. Ha a lapokat csavaroztuk, egyik-másik csa­varfejnél is használni kell a csiszoló­papírt. Ezután tapasszal töltsük ki az összes fugát és (ha vannak) a csavar­fejeket is. A tapasz száradása után másodszor is csiszoljuk át a felületet. Ezután következik a finomtapaszolás. A fugákba erősítő betétcsíkokat nem kell tenni.

Kész a fal. Kezdhető a tapétázás vagy a kerámiaburkolás. Az alapozás szükségessége a csemperagasztótól függ. A zuhany és a fürdőkád környékén azonban a felületet feltétlenül szigetel­ni kel.

Vannak egyértelmű dolgok: ilyen az is, hogy a habarcsok egyik alapanyaga a mész. Olykor azonban alapigazságokat is érdemes végiggondolni, hogy megerősítsük magunkban: amellett, hogy igénybe vesszük az építőanyagipar által felkínált korszerű anyagok adta lehetőségeket, alapvető értékeket nem kell döntéseinkkel veszélyeztetnünk.

Gondoljuk át, hogy a megnyugtató megszokás, amely alapján a habarcsokat mésszel készítjük, milyen alapvető tényeken nyugszik, a mész mely tulaj­donságai adják a habarcsokban való felhasználás alapját.

A mész elsősorban kötőanyag!

Ezt a tulajdonságát évezredek óta ismerik és hasznosítják az építőmesterek. Épített környe­zetünk minden elemében megtalálható a mész mint kötőanyag: az apró falusi házaktól a kastélyok, kúriák anyagain keresztül egészen a hatalmas katedrálisok, vagy akár a piramisok építésekor örökérvényű anyagként tartották és tartják számon. Megbízhatóságát, fontosságát bizonyítani tehát szükségtelen.

Azt azonban érdemes áttekinteni, hogy ezt a szerepet valójában hogyan is tölti be. Ehhez nyújt segítséget a következő, a mész gyártására vonatkozó rövid összegzés.

A mész a legtisztább építőipari alapanyag, gyártása minden adalékanyagtól mentes

A folyamat rendkívül egyszerű: a legjobb minőségű mészkő szabályozott körülmények között való kiégetésével kapjuk az égetett meszet. Ezt építőipari felhasználásra alkalmassá hidrátalas, vagyis vízzel oltás útján tehetjük. Amit az építőmester a zsákban talál, az az oltott mész két formája lehet. Vagy porrá oltott mész, közismert nevén mészhidrát, amely a cementhez hasonlóan por formájú, csomagolása és felhasználási módja a cementéhez hasonló azzal a különbséggel, hogy a könnyebb mozgathatóság, valamint lényegesen kisebb sűrűsége miatt mindössze 25 kg-os zsákokba csomagolják. A másik formája az oltott mész, amely nagyobb mennyiségű vizet tartalmaz és fel­használásra kész állapotú.

Mészgyártás

A mészgyártásban azonban – a közelmúlthoz képest is – több változás ment végbe. Ez elsősorban az égetési folyamat kor­szerűsítése és a minőségellenőrzés területén jelentkezik. A mész bármelyik formáját választjuk is, minden esetben igaz, hogy a mészgyártás is lépést tart a korszerű elvárásokkal.

A mészhidrát csomagolása, a rakatok időjárásálló fóliázása az összes szoká­sos építőanyaggal azonos „komfortot” jelent a felhasználóknak. Ugyanakkor a szabványok változásával párhuzamosan folyama­tos és szigorú minőségellenőrzés mellett folyik a mész gyártása, ami nem csak a mészégetés és hidrátalas folyamatára vonatkozik, de a mészoltók által gyártott mészpép ellenőrzésére is.

Mész mint kötőanyag

Ahogy tehát említettük, a mész a habarcsban kötőanyagként funkcionál, és azáltal fejti ki hatását, hogy a levegő szén-dioxidjával egyesülve köt, illetve szilárdul meg. Ez a folyamat a karbonátosodás, melynek során a mész gyakorlatilag az eredetivel azonosan mészkövet alkot, tehát a habarcsban nem csak a hatása, de a mennyisége is érvényesül!

Repedések…

Ugyanakkor – tizedmilliméteres tartományban – a meszes habarcs rendelkezik úgynevezett repedésátfedő képességgel is, amely az előzőekhez hasonlóan abból adódik, hogy az estleges repedések mentén a levegőben található szén-dioxiddal érintkezésbe kerülő mészszemcsék visszakarbonátosodnak, ezáltal térfogatuk megnő, kitöltve a keletkezett repedéseket. Mindeközben a mész további fontos tulajdonságokkal ruházza fel a habarcsokat.

Minden mester tudja, hogy a habarcs a mésztől válik „zsírossá”, jól kenhetővé. A mész adja a vele készített habarcsok kiváló levegőáteresztő képességét, engedi a falak páraáteresztő képességét érvényesülni. Mindez egyre fontosabbá válik, hiszen a kors­zerű, jó hőszigetelő képességű téglákból épített falak önmagukban is kiváló páraáteresztők, többek között ezzel gondoskodva a kellemes lakóérzetről. A meszes habarcsok ehhez is kitűnően alkalmazkodnak, garantálva, hogy a korszerű anyagok megtartják kiváló tulajdonságaikat.

A ház nyers falait kétféle módon varázsolhatjuk sima fallá: belső vakolatot húzunk fel rá vagy a falat gipsz építőlapokkal burkoljuk. Mindkét technika közös jellemzője, hogy az iparosoknak fizetendő bér sokszorosan meghaladja az anyag­költségeket. Ezért ebben az eset­ben különösen látványos a saját munkánkkal elérhető megtakarítás. Bizonyos, hogy a belső vakolat fel­húzása nem tartozik a barkácsolók kedvelt területei közé. Mégsem lenne értelme, hogy ettől vissza­riadva a vakolómunkát szakember­nek engedjük át. Ne hagyjuk azon­ban figyelmen kívül az időtényezőt.

Az a legjobb, ha a munkához segítő­társsal együtt látunk hozzá és egyet­len nekibuzdulással az összes falat bevakoljuk. Erre pedig a laikusok is képesek, feltéve, hogy néhány fogást megtanultak, a falakat pedig függőlegesen rakták fel. Pórusbeton falakra egyébként is csak hártyavé­kony simítóvakolatot kell felhordani. A nagyon egyenetlen és kevésbé te­herbíró alapú falfelületekhez gipsz építőlapokat válasszuk. A helyisé­gek felosztására utólag felhúzott válaszfalak burkolására is gipsz­lapokat célszerű alkalmazni, így nincs utólag bevitt nedvesség, és azonnal használható a helyiség.

A nyersfalazott épület már a múlté

Azok az ezermesterek, akiknek még sohasem volt dolguk belső vakolattal, első szárnypróbálga­tásaikhoz válasszanak néhány „gyakorlófalat”. Erre nagyon alkalmasak az alárendelt tárolóhe­lyiség vagy a pincében a kazánház falai. Ezt követően jöhetnek azután a lakószobák.

A problémamentes munkavég­zésnek és a felületek tartósan jó minőségének az az előfelté­tele, hogy a vakolat, az alap és helyiség majdani belső klímája összhangban legyen egymással. Már a vásárláskor olvassuk ezért el a minden habarcsos-zsákra rányomtatott alkalmazási útmu­tatót. Ha kétségeink vannak, kérjünk tanácsot a kereskedőtől.

A közönséges gipszvakolatot többek között könnyűbeton, tégla és normál beton anyagú falakon alapozás nélkül alkalmazhatjuk. Nedves helyiségekben (mosókonyha, fürdőszoba, konyha) mészcement vakolatot használjunk. A csomagoláson olvasható szöveg itt is tájékoztat arról, hogy szükség van-e az alap előkészítésére.

Pórusbeton falakhoz speciális pórus­beton-vakolatokat hoznak forgalomba, ezeket 5-8 mm vastagon kell felhúzni. A pórusbeton falak felülete különösen sima, ezért ezekhez úgynevezett vékony­vakolatokat is kifejlesztettek, amelye­ket akár 3 mm vastagon is elég felhor­dani. Ezzel a vakolattal nemcsak időt takaríthatunk meg, hanem a bérkölt­ségeket is nullára csökkenthetjük: ha valamikor, akkor most igazán egy átla­gos képességű barkácsoló is bátran vál­lalkozhat a belső vakolás elvégzésére. Még egy előny: vakolás közben nagyon kis mértékben növeljük a házban az építkezéssel járó nedvességet.

A pórusbeton rendszerekhez forgal­maznak gipszes belső téri vékonyva­kolatot. Nedves helyiségekhez cement­bázisú vékonyvakolatok kaphatók. A pórusbeton-vakolatokat rendszerint alapozás nélkül fel lehet húzni.

A sík pórusbeton falakra csak 3 mm belső vakolat szükséges

Ezután számoljuk ki a szükséges anyagmennyiséget. A teljes beva­kolandó falfelületet (például 215 m²-t) osszuk el a vakolatzsák „kiadósságával” (például 10 m²-rel). Ebben az esetben tehát az egész házhoz 22 zsák vakolatra lenne szükség. Már ekkor is látható, milyen olcsó, ha házunkat saját ma­gunk vakoljuk be.

A munkát megkönnyítő tanács:

A belső vakolatot (raklapokon!) rögtön a vakolandó helyiségekben tároljuk. Ezzel megtakaríthatjuk a zsákok mun­ka közbeni fáradságos cipelését.

Lássunk hozzá az alap előkészí­téséhez. Keféljük le a falfelületeket, a laza részeket távolítsuk el. Fontos, hogy az alap száraz, zsír- és fagymentes legyen. A más anyagokra (redőnyszekrények, forgácslapok és hasonlók) való átmenetet sűrű szövésű textilbe­téttel vagy üvegszövet hálóval erősítsük meg: a betét legalább 10-10 cm-nyire fedje le a csatlakozó felületeket. A ta­passzal kitöltött nagyobb üregekre is tegyünk textilbetétes erősítést. A betonfelületeket tapadásjavítóval kenjük be.

A hézagok lezárására három eljárás alkalmazható

Nagy gondosságit igénylő feladat a sze­relési hézagok lezárása. Erre az alábbi három eljárás valamelyikét alkalmaz­hatjuk:

• Az áramlási zajok csökkentésére a vízvezetékeket szigetelőhéjakkal bur­koljuk, a szennyvízvezetékek csöveit filccel tekerjük be. A még ezután is fenn­maradó üregeket habarccsal vagy vako­latanyaggal töltjük ki. A szomszédos falrészeket előzetesen nedvesítsük be.
• A hézagot szerelőhabbal töltjük ki. Gondoskodjunk arról, hogy a később idekerülő vakolat legalább 1 cm vastag legyen. Alkalmazzunk textilbetét erősí­tést!
• Ha a csövek és vízvezetékek réseibe ásványgyapotot tömködünk, majd az egészet rosterősítésű gipszlappal takar­juk le, egy esetleges későbbi javítás cél­jából nagyon könnyen hozzáférhetünk az érintett területhez.

A rések lezárása után (ha szüksé­ges) hordjuk fel az alapozót.

A pontos éleket vakolatba helyezhető védőprofilok (vakolóprofilok) adják

A falak sarkain (például az ablakok környékén) a vakolatba helyezhető védőprofilok adják a pontos éleket. A profilokat először szegekkel erősít­sük fel, vízmértékkel állítsuk be pontos helyzetüket, majd végleges helyzetüket néhány vakolatcsomóval rögzítsük. A szegeket vakolás előtt vegyük ki. Vigyázat! Az ablakok mellett alkalma­zott sarokprofiloknál gondoljunk arra, hogy alul elég hely maradjon a később elhelyezendő ablakpárkánynak.

Lépések:

1. Az élek kialakításához vágjuk méretre a sarokvédőt
2. A gyakorlatlanok elsőnek szegekkel rögzítsék a profilokat, majd állítsák be azokat
3. Ezután néhány vakolatcsomóval fogjuk meg a profilokat. Az ablakpárkánynak hagyjunk megfelelő helyet
4. Végre kezdhetjük az igazi munkát: segítőtársunk a vödörben megkeveri a vakolatot. Ügyeljünk a keverési arányra!
5. A vakolatot a simítóval húzzuk fel. Már itt ügyeljünk a vakolat végső vastagságára
6. Elősimítás. 1. lépés: A függőlegesen tartott lehúzólécet húzzuk végig a friss felületen
7. Elősimítás. 2. lépés: a felületet vízszintesen húzzuk le. Így az utolsó egyenetlenségek is eltűnnek. Először a falfelület felső részét vakoljuk be, azután az alsót
8. A kis vagy nehezen hozzáférhető részleteket a „pillangóval” simítsuk el
9. A fal és a redőnyszekrény közti átmenetnél szövethálóval erősítjük a vakolatot

Tapasztalt barkácsolók a profilokat közvetlenül a vakolatcsomókba bele­nyomva is fel tudják rakni. A simító massza elegyengetése és elsimítása közben azonban a profil helyzetét már ne változtassuk. Ha acél ajtótokokat szándékozunk alkalmazni, akkor azokat most kell a helyükre tenni úgy, hogy pontosan a va­kolat felületével egy síkba kerüljenek. Ha viszont fa ajtótokok fognak a fal­nyílásba kerülni, akkor most deszkákat tegyünk be, amelyek megszabják a va­kolat vastagságát.

Ha a fal felülete nem sík vagy egyéb ok miatt van szükség arra, hogy a va­kolatot 1 cm-nél vastagabb rétegben hordjuk fel, akkor távtartó profilokat kell használnunk, amelyeket 2 m-enként függőlegesen helyezünk el a fal felületén. Egyébként itt is érvényes, hogy nedves helyiségekben mészce­ment vakolatot használjunk.

A vakolatot nagy teljesítményű fúrógéppel keverjük meg

Az ezermesterek a vakolatot általában kézzel hordják fel. Ha egyedül dolgo­zunk, az anyagot könnyen emelhető vödörben keverjük meg, az adagot dol­gozzuk fel, és csak azután keverjünk újat. A vakolatot nagyobb tételben megkeverni csak akkor ajánlatos, ha folyamatosan van egy segítőnk, aki segít a nehéz vödör helyszínre cipelésében.

Lépések:

1. Egy-két óra elteltével a szivacsos simítólappal átdörzsöljük a vékonyvakolatot
2. Különösen sima felületet kapunk, ha a szivacsos simítólap nyomait eltüntetjük az acélsimítóval
3. Aki a vakolat vastagságát szabad kézzel nem tudja beállítani, az jó hasznát veszi a vakolósíneknek
4. Az anyagot a simítóval húzzuk fel, és nagyjából terítsük el
5. A lehúzóléccel teljesen sima felületet lehet előállítani
6. Óvatosan távolítsuk el a vakolósíneket
7. A sínek helyén maradt keskeny hézagot töltsük ki vakolattal és simítsuk el
8. Mártsuk vízbe a szivacsos simítólapot, és finoman dörzsöljük le a fa! felületét.
9. A dörzsölés után a simítóval (acél simítólap) finoman simítsuk el a felületet

Utolsó, 10. lépés:

Egy-két óra elteltével el lehet távolítani az ajtónyílásba tett deszkákat

Fontos, hogy csak tiszta vizet és tisz­ta edényt használjunk. A keveréshez keverőfeltéttel ellátott, nagy teljesít­ményű fúrógépet használjunk. A ké­szítés módja: először a vizet öntsük bele a keverőedénybe, azután kisebb adagokban keverjük hozzá a vakolatot, és kis fordulatszámmal keverjük cso­mómentes masszává. A falakat nem kell benedvesíteni.

Fontos, hogy vakolás közben a mennyezettől a padló felé haladva dol­gozunk. A friss vakolatot a simítóval, alulról felfelé (azaz mindig a kész felület felé), egyetlen kézmozdulattal húzzuk fel, majd azonnal egyenletesen elosztjuk és elősimítjuk. Ezután simítóléccel lehúzzuk a felületet, mégpedig először függőlegesen, azután vízszinte­sen. Végül egy nagy felületű spatulyával („pillangóval”) érjük el az optimális eredményt.

A vastagabb vakolatrétegeket a táv­tartó profilokon vezetett simítóléccel húzzuk le. Fontos, hogy ezeket a táv­tartó profilokat még munka közben vegyük ki és a helyükön maradt rést töltsük ki. Ha a profilokat benne hagy­juk a vakolatban, azok tapétázás után meglátszanak majd: a vakolat ugyanis zsugorodik, a fémprofil azonban nem.

Az ablakpárkányokat habarcságyba fektetjük

A vakolat a belső hőmérséklettől és a vastagságtól függően egy-két óra alatt annyira megköt, hogy a falfelületet nedves szivacsos simítólappal vagy nemezes simítódeszkával erőteljesen át lehet dörzsölni. Ezzel kiegyenlítjük a kisebb egyenetlenségeket. Ezt követő­en a falat megnedvesített simítóval azonnal finomra simítjuk.

Lépések:

1. A kő ablakpárkányok elhelyezése előtt tisztítsuk meg a fogadófelületet
2. A hőhidak kialakulásának megakadályozására tegyünk az ablakkeret mellé egy szigetelőcsíkot
3. Szárazon próbáljuk be a kőlapot. Ezután nedvesítsük be a fogadófelületet és hordjuk fel a habarcsot
4. Óvatosan toljuk be az ablakpárkányt. Jó, ha ilyenkor még kissé az ablak felé lejt, mert…
5. …a pontos beállításkor a párkányt a kiálló oldalán még le lehet nyomni
6. Végül spatulyával kitöltjük a belső vakolat felé még meglévő hézagokat. Vigyázzunk, mert ez a hely nagyon szem előtt van

Kő ablakpárkányainkat úgy rendel­jük meg, hogy jobbra és balra, 2-2 cm-nyire benyúljanak a vakolt bélésfalba. Előrefelé legalább 5 cm-rel (fűtőtestek fölött még többel) álljanak ki a falból. A 2 cm vastag kő ablakpárkányok nagyon könnyen törnek, ezért inkább 3 cm vastag anyagot válasszunk, ez szemre is sokkal megbízhatóbbnak tűnik.

Ezután tisztítsuk meg és nedvesítsük be a fogadófelületet, majd próbakép­pen tegyük be  az  ablakpárkányt. Vegyük le megint a kőlapot, és a felü­letre hordjunk fel habarcsot. Alulról nedvesítsük be a párkányt, a habarcson óvatosan toljuk előre egészen az ablakig, és enyhén rázogatva állítsuk be végleges helyzetébe (közben vízmér­tékkel ellenőrizzük). A felesleges habarcsot töröljük le. Ha a habarcs megkötött, belső va­kolattal tapaszoljuk ki az ablakpárkány és a fal közötti hézagokat.

A szobák méretei nem mindig felelnek meg a kívánalmaknak. Van azonban néhány ügyes fogás, amelyekkel a falakat és a mennyezetet, legalább optikailag, „szét lehet tolni”.

Függőleges csíkozás: alacsony terekbe

Az alacsony helyiségeket a függő­leges csíkozású mintázat magasabbnak mutatja (ilyen tapétát válasszunk). A közvetett mennyezetvilágítás opti­kailag szintén magasabbá teszi a szobákat.

Vízszintes csíkozás: magas belterekre

A magas mennyezetű szobák a falak vízszintes csíkozásának hatására ala­csonyabbnak néznek ki. Egy másik lehetőség: a mintás tapétát ne vigyük fel a mennyezetig. A fal felső szegélyét ugyanolyan színűre fessük, mint a mennyezetet (világostól a sötétig minden árnyalat alkalmazható). A világítást úgy helyezzük el, hogy a fényt felülről közvetlenül lefelé sugározza.

Keskeny helyiség díszítése

A keskeny helyiségeket a fehér alap­színre felrakott világos, hideg színű (zöld, kék, ibolya árnyalatú) elmosó­dott mintázat szélesebbnek mutatja. Ilyen jellegű tapétaminták bőséges választékban kaphatók. A mennye­zeten alkalmazott hosszanti csíkok a szűk helyiségeket tágasabbá teszik. Erre is vannak megfelelő tapétaminták.

Meglepő, milyen egyszerűen megváltoztathatjuk a hangulatot a törülközők, szőnyegek és rolók színével. A csempék színe ugyanaz, mint a felső fényképen

Tükrökkel például a nagyon kis köz­lekedőket vagy fürdőszobákat megle­pően nagynak lehet mutatni. A nagy falfelületeket kontrasztos tagolással kisebbé lehet tenni. A nagy helyiségeket a meleg színek és a körülhatárolt minták mutatják kisebbnek.

A téralkotás legfontosabb tényezője az egyéni ízlés

A tér kialakításának első lépését most már ismerjük, és a színek megválasztá­sával meghatároztuk a helyiség hangu­latát. A második rész bemutatása már jóval nehezebb, hiszen itt az egyéni ízlésről van szó. Ezt pedig nem mindig lehet egyértelműen definiálni, ráadásul sok ember ízlése az évek folyamán vál­tozik is. Ettől kezdve a rendelkezésre álló számtalan térformáló elem közül mindenkinek magának kell kiválasz­tania azokat, amelyeket saját felfogása szerint a legszebbnek talál. Például egy fehér fűrészporos tapéta és egy fehér rusztikus vakolat között színben ugyan semmilyen különbség sincs, hatásuk mégis teljesen más.

A helyiségek kialakításánál rend­kívül fontos az a felismerés, hogy a kevés különleges elem lényegesen jobb hatást kelt, mint az erős benyomások özöne. így például egyetlen, értékes bútordarab akkor érvényesül a legjob­ban, ha körülötte elegendő hely van, ahol szemünk kipihenheti magát.

A fény ugyanolyan fontos, mint a bútorok, színek és tapéták

Könnyed csevegés a lenyugvó nap fényében, adventi áhítat gyertyafény mellett vagy egy rockkoncert színekben tobzódó fényjátékkal: a fény hangula­tot teremt. A nyalábba összefogott fénysugarat kibocsátó (spot) lámpákat figyelemfelkeltő megvilágításhoz használjuk. A széles fénykúpot kibocsátó fényárlámpák különösen alkalmasak a helyiség általános megvilágítására.

Téralakítás fénnyel: A közvetett megvilágítás az alacsony helyiségeket magasabbnak mutatja

A mennyezetről lefelé sugárzó irányított fény hatá­sára a magas szobák alacsonyabbnak látszanak

Ezt végre az épületekkel foglalkozók is tudomásul vették, ami­nek köszönhetően a helyiség közepén elhelyezett, központi mennyezetvilá­gítás végre elvesztette egyeduralkodó szerepét: a modern építkezők és lakás­felújítók szükségvilágítás helyett han­gulatot igényelnek. Különösen kellemes hatásokat le­het elérni a törpefeszültségű halogén­lámpákból összeállított világítással.

A beépített fényvetőktől a formater­vezett lámpákig itt mindenki talál az ízlésének megfelelőt. Azt azonban tud­nunk kell, hogy a törpefeszültségű halogénlámpák üzemi feszültsége általában 12 V Ezért a hálózat (230 V) és a világítótestek közé trafót kell be­iktatni, amelynek teljesítményét a pár­huzamosan kapcsolt lámpák száma és teljesítménye határozza meg. Például 10 darab, egyenként 20 W teljesít­ményű törpefeszültségű halogénlám­pához 200 W-os trafóra van szükség.

Vannak széles fénykúpot kibocsátó fényárlámpák, amelyek a helyiség megvilágítására (alapvilágításra) al­kalmasak és a figyelemfelkeltő meg­világításhoz nyalábba összefogott fény­sugarat szolgáltató (spot) lámpák: az utóbbiakkal egyes képeket vagy növé­nyeket világíthatunk meg, ha azokat környezetükből ki akarjuk emelni.

Halogénlámpa-rendszer

A korszerű világítástechnika nem egyszer valóban lenyűgöző téralakítási lehetőségét egyáltalán nem lebecsülve azért természetesen arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy van a háznak néhány olyan része, ahol a fényre annak eredeti formájában van szüksé­günk. Ilyen például az olvasólámpa, az asztal fölött lógó függőlámpa, a konyhai munkalapot megvilágító lámpa.

Egy világos falú és mennyezetű helyiség alapvilágítására 2-3 m²-m­enként egy 20 W-os halogénlámpát vagy 3-4 m²-re egy 35 W-os halogén­lámpát alkalmazunk. Sötét falak és mennyezet esetén mobil lámpákkal kísérletezzük ki a lámpák megfelelő számát. Figyelem: a világos fény élén­kítő hatású, a túl világos (éles) fény azonban vakít, és idő előtti kifáradási okoz. Szükség esetén alkalmazzunk fényszabályozót.

Vigyázzunk arra is, hogy a világítás ne vakítson. Ebből a szempontból cél­szerű lehet a helyiség közvetett meg­világítása: a lámpák a világosra festett mennyezet felé világítanak. Ebben az esetben a lámpák szükséges teljesít­ménye: törpefeszültségű lámpákból a helyiség 1 m²-ére 15 W (a hagyományos izzólámpákból m²-enként 60 W teljesít­ményt kell beépíteni). Amikor ezzel is készen vagyunk, végre minden előkészületet megtet­tünk és elkezdhetjük házunk belső­építészeti kialakítását.

Otthon mindenki elsősorban jól akarja érezni magát. Olvassuk bár az újságot vagy töltsünk egy esős vasárnapot az ágyban heverve, főzzünk valami finomat vagy korán kelőként kezdjük egy frissítő fürdő­vel a napot: mindig a bennünket körülvevő tér határozza meg a hangulatunkat. Éppen ezért fontos, hogy a helyiségek berendezésénél tudjuk, melyik térformáló elemnek milyen hatása van. Ehhez a színel­mélet általános érvényű ismereteit éppúgy figyelembe kell vennünk, mint a saját ízlésünket, amely egyrészt az egyénileg megválasztott színkombinációkban, másrészt a bú­torozásban jut kifejezésre.

Fontos, hogy a belső tér kialakítását ne hamarkodjuk el!

A legszebb terek évek során alakulnak ki. Talán jobb is lenne, ha a „tér fejlődéséről” beszélnénk, amely a személyes ízlés létrejöttével és változásával együtt él és mozog. Aki képes arra, hogy lakásában ilyen módon harmóniát teremtsen, az megtalálta a nyugalom szigetét. Ha ez sikerül, akkor valóban jól fogjuk érezni magunkat a saját otthonunkban.

Ne féljünk a tarkaságtól!

A színeknek sokféle hatása lehet: például megnyugtatnak vagy feliz­gatnak, kisebbnek vagy nagyobb­nak mutatják a helyiségeket. Akár tudatosan törekszünk bizonyos, pontosan meghatározott hatások elérésére, akár csak „érzés alap­ján” alakítjuk a belső terek képét, a színekről és azok hatásáról min­dent tudnunk kell.

A legtöbb helyiséget hat felület határolja: egy mennyezet, négy fal és a padló. A helyiség álta­lános hatása és saját jó közérzetünk ezeknek a felületeknek az esztétikai kialakításától függ. A megoldást tapo­gatózva, lépésenként közelítjük meg, ezért először a színek hatását vesszük szemügyre, amelyet gyakran tudattala­nul fogunk fel és alakítunk át külön­böző hangulatokká:

Fehér

A fehér a leggyakrabban használt „szín”. A fehér helyiségekben színes szőnyegekkel, függönyökkel és képek­kel (a fürdőszobában színes törülközők­kel is) nagyon gyorsan és kényelmesen új meg új hangulatokat tudunk te­remteni.

Aki a fehéret túl unalmasnak tartja, a tarka színekre azonban nem mer vállalkozni, az a falat, padlót és a mennyezetet szürke árnyalatokba öltöztetheti. A fehérből és feketéből ki­kevert szürke kevésbé világít, mint az a szürke, amelyet színekből keverünk ki.

Barna

Barna (meleg szín) biztonságér­zetet és otthonosságot sugároz. Barna a fa és a föld színe. A sötétbarna viszont nyomasztólag hat, főleg, ha alacsony helyiségek mennyezetén fordul elő. Magas helyiségeknél ugyanakkor ez a hatás kívánatos is lehet. A barna csak­nem minden színnel és színárnyalattal kombinálható.

Sárga

A sárga színárnyalatok (meleg) melegítő, jókedvű hatást váltanak ki. A sárga csíkozású szobákban még szür­ke novemberi napokon is „süt a nap”. Padlóburkolatokra azonban a sárgát ne alkalmazzuk.

Kék

A kék színek (hideg) a nyugalmat, frissességet és a tiszta gondolkodást erősítik. Kék helyiségekben jól tu­dunk koncentrálni. A világoskék tágítja a helyiséget (gondoljunk csak az égbolt végtelenjére), a sötétkék ezzel szem­ben néha szűkítőleg hat. A déli vagy nyugati tájolású, kék csíkozású háló­szobák még a hosszú, napos nyári estéket is elő tudják segíteni a kívánt megnyugvást.

Vörös

Vörös (meleg) jelentése: akció! Nem csoda, hogy sok gyerekszobában megtalálható ez a szín. Minél több fehéret keverünk a vöröshöz, annál „lágyabbá” és nyugodtabbá válik a helyiség (pasztellrózsaszín). O Zöld (hideg). Ne csodálkozzunk a zöld színből kisugárzó, életigenlő frissességen. A legtöbb ember szoba­növényeket rak a házba, mert azzal (tudatosan talán fel sem fogva) az életet magát viszi be.

A falak erős zöld színe nagyon hi­deg hatású lehet; a világos árnyalatok viszont tágítják a teret. OA narancssárga (meleg szín) felélénkít. A színszakértők szerint a narancssárga és a zöld kombinációja optimális a munkaszobában: a narancs­sárga energiát sugároz, a zöld viszont a kikapcsolódást segíti.

A komplementer színek a színkörben egymással szemben helyezkednek el: ilyenek a vörös-zöld, sárga-ibolyakék, narancssárga-kék

Lila

Aki helyiségeit lilás árnyalatúra festi, azt a pszichológusok kiegyensú­lyozatlan és labilis jelleműnek tartják. Ennek oka: az ibolyaszín középúton van a vörös („akció”) és a kék („nyuga­lom”) között. Egyes elemek kihangsú­lyozására viszont jól használható.

Ha a hangsúlyos színeket például a függönyökkel visszük be a szobába, a belső terek hangulatát időről időre nagyobb ráfordítás nélkül teljesen átalakíthatjuk.

A művészet a megfelelő színek kombinálásában rejlik

Ha egy helyiségben csak egyetlen szín vagy kevés, hasonló színárnyalat fordul elő, annak unalmas hatása van. A mű­vészet a megfelelő színek kombinálásá­ban rejlik. Az alapkérdések: A helyisé­get inkább meleg vagy inkább hideg hatásúvá akarjuk-e tenni? Akarunk-e nagy felületű kontrasztokat létrehozni, vagy inkább egyedi színfoltokkal érjük el a kívánt hatást? Aki a színekkel még nem tud biztosan bánni, inkább vissza­fogott, egymással rokon színárnyalato­kat használjon, és ahhoz egyenként ad­jon hozzá élénkebb színű hangsúlyokat. Tapasztalati szabály: egy helyiségben legfeljebb három színt alkalmazzunk.

Itt csak néhány (három alapcsoport­ba sorolt) példán tudjuk a harmonikus színkombinációkat bemutatni.

Visszafogott színárnyalatok

A vilá­gos pasztellszínek az érettebb emberek nyugalmát tükrözik.
Meleg színkombinációk: sárga és barna árnyalatok, némi rózsaszínnel kiegészítve.
Hideg színkombinációk:  világos­zöld, világoskék, türkiz.

A világos fafelületek és a vörös padlólapok meleg térhatást eredményeznek

A kontrasztszínnel kiegészített visszafogott színárnyalatok lendületet visznek a lakásba

Modern: zöldes árnyalatok, kékkel vagy vörössel kombinálva. Otthonos és meleg: sárga, bézs vagy barna színek (például fafelületek is) kék színfoltokkal.
Friss: zöld és kék színek, világos­barnával kiegészítve. Példa a fürdő­szobában: kék csempék és fa. Frissességet sugároz a higgadt szür­ke és fehér élő zölddel (például növé­nyekkel) dúsítva.

Életvidám: Nagyon világos, szinte fehér, vagy nagyon sötét fafelületek erős vörössel kombinálva.

Színes

Az erős színeket elsősorban a gyerekek szeretik. Szokásos kombinációk: vörös-zöld-kék, sárga-zöld, ibolya-szürke-bézs. Különösen erős hatásuk van az úgynevezett komple­menter (kiegészítő) színeknek, ilyen párok: sárga-ibolyakék, vörös-zöld, narancssárga-kék. Ezek a színek a színkörben mindig egymással szemben helyezkednek el.

Ötlet gyerekszobába: a nagy egy­színű felületek helyett vetítsünk a diavetítővel színes képeket a falra. A motívumokat ceruzával rajzoljuk körül, majd kapcsoljuk ki a vetítőt és az egyes mezőket falfestékkel fessük ki.

Fontos tudni, hogy a színes felületek nagyságának és a színek intenzitásának fontos szerepe van. így például egy világossárgának csak harmadakkora felületre van szüksége, mint az ibolya­kéknek, ha azt akarjuk, hogy a két szín egyenlő erősnek tűnjön.

A színek szinte teljes mellőzése a szó szoros értelmében „cool”, azaz hideg hatású. Ezzel az „anti-színezéssel” A szobák méretei nem mindig felelnek ügyesen kell bánnunk, ha egy kurta „aha” megjegyzésnél kedvezőbb reakciói szeretnénk elérni

A felületképzések fejlődése, illetve korszerűsödése igen gyors, mivel az esz­tétikai igény növekszik és változik is. A korrózióvédelem az ipar fejlődése, a fémanyagú szerkezetek arányának bővülésével egyre nagyobb szerepet kap. Az utóbbi időben a festékanyagok választéka bővült, minőségileg fejlő­dés tapasztalható.

A felületképző festékek kötőanyaga bizonyára a jövőben egyre inkább változik, várható hogy:

• a természetes olaj, – lenolajkence kötőanyagú lakkok és olajfestékek termelése jelenlegi szinten marad, illetve bizonyos mértékű visszafej­lesztés várható,
• alkid-gyanta kötőanyagú lakkok, – és zománcfestékek termelése ug­rásszerűen megnövekszik,
• nitro és cellulóz alapú lakkok és zománcfestékek jelenlegi szinten ma­radnak,
• szintetikus műgyanta alapú (olajmentes) lakkok, és zománcok termelé­se jelentősen megnövekszik, ugyanis e gyártmánycsoportba tartozó termékek képviselik a leghaladottabb műszaki színvonalat.

Az egyes festékanyag típusok közül előtérbe kerülnek a tixotróp rendsze­rű, vastagabb rétegben alkalmazható festékféleségek. Alkalmazásukkal egy művelettel 100-120 mikron rétegvastagságú bevonat is kialakítható, a normál anyagú 25-30 mikron réteggel szemben. A tixotróp festékanyagok fel­használásával kisebb rétegszám mellett elérhető a kívánt bevonat össz ré­tegvastagság, ezáltal termelékenyebb bevonatképzés valósítható meg.

Oldószermentes bevonóanyagok

Az oldószermentes bevonóanyagok ugyancsak várhatóan el fognak ter­jedni, mivel alkalmazásukkal az oldószer okozta tűz, és robbanásveszély, valamint a munkavédelmi ártalmak kiküszöbölhetőkké válnak. Ugyanakkor alkalmasak ún. „vastag bevonatok” kialakítására, egy művelettel több száz mikron vastagságú réteg képezhető. Különösen zártterű munkáknál, tartá­lyok, tárolók belső felületképzésére lehet célszerűen felhasználni.

Kész anyagok

A festékgyártmányoknál egyre több a felhasználásra teljesen kész álla­potban kerül forgalomba. Felhordás előtti anyag előkészítések (keverés, szű­rés, hígítás stb.) így feleslegessé válnak, valamint a felhordási módnak meg­felelő változatban, ill. konzisztenciában is vannak típus gyártmányok (pl. ecsetelhető, vagy levegő nélküli szórásra alkalmas stb.).

Szintetikus anyagok, festékek

A szintetikus műgyanták csoportjában növekszik a reaktív rendszerű (kétkomponenses) korrózióvédő termékek aránya. A műgyanta módosítá­sokkal, társításokkal az igényeknek legmegfelelőbb festékféleségek kerülnek előállításra. Ezek a termékek elsődlegesen különösen az agresszív ipari, ve­gyi igénybevételek területén terjednek el.

Felhordás, acél és műanyag anyagok

A festékanyagok felhordásában további gépesítési fejlesztések várhatók, melynek eredményeként kedvezőbb feltételek mellett a kialakított bevona­tok minősége is javulni fog.

Acélszerkezetek felület-előkészítésénél a gépi oxidmentesítés nagyobb arányban terjed el, várhatóan ezek közül a munkahelyszíni szabadsugaras – homokfúvó berendezések képviselik majd a jelentősebb hányadot.

Épület nyílászáró szerkezeteinek építés helyi mázolási igénye várhatóan csökkenni fog. Előtérbe kerül az üzemi, gyári felületképzés, előremázolás, il­letve egyes esetekben a bevonatot és felújítást nem igénylő szerkezetek (PVC ajtók, ablakok) alkalmazása.

További irányok

Általános fejlesztési törekvés, hogy az építés munkahelyszínén minél ke­vesebb legyen a felületképzés. Ezen irányzat bevezetésével bevonatok mi­nősége, tartóssága növekedni fog. A megoldás különböző szerkezetek előregyártásában, előremázolásában, nagyobb készültségi fokú szerkezetek al­kalmazásában keresendő. A fafelületeknél várhatóan növekszik a fa szép erezetét megtartó lazúros felületkezelés.

A tapéta felületek mennyiségi növekedése továbbra is feltartóztathatat­lan, ugyanis az esztétikai színvonal növekedése a választék bővülése ezt a folyamatot segíti elő. A felületképzés kivitelezésébe egyre többen kapcso­lódnak be, sokan saját céljukra végeznek festési, mázolási és tapétázási munkákat. Ennek megfelelően a termékek és a szerszámok iránt sajátos igé­nyek jelentkeznek.

A fenntartási feladatok növekedésével a felületképzések területén is egy sajátos igény jelentkezik: a régi felületek gyors eltávolítása, az új felületkép­zések alapfelületeinek biztonságos és gyors elkészítése és nem utolsó sor­ban a felületképzések tartósságának növelése. A felületképzés sokirányú további gyors fejlődése újabb lehetőséget nyújt az építészet számára, amelyen keresztül kultúránk színvonalának elő­rehaladásához is hozzájárul.

Az alumínium termékek korrózióállóságát és a felület dekoratív hatását lakk- és festékanyag bevonásával növelni lehet.

A felhordott festékbevonat védőképessége a következő feltételektől függ:

• a fémfelület minősége, tisztasága,
• a bevonat tapadása a fémhez,
• a felhasznált festék tulajdonságai.

Szennyezett felületen a bevonat nem tapad jól, az igénybevételkor hólyagosodás, rétegleválás lép fel. A felületen maradt szennyeződések korróziós gócokként működnek. Ezért elsődleges követelmény, hogy a festendő felü­let zsír- és pormentes, semleges kémhatású, száraz, ujjnyomoktól mentes és kissé érdes legyen.

Ezen igényeket megfelelő felületkezeléssel lehet biztosítani. A felület kikészítés választéka: (öntészeti és alakítható alumínium gyárt­mányoknál) Mechanikai előkészítés; sorjátlanítás, szemcseszórás, csiszolás, kefézés.
Kémiai előkészítés: zsírtalanítás szerves oldószerrel, pácolás savakban, alkáliákban, oxid-, foszfát vagy kromát alapú védőréteg kialakítása, anódos oxidálás, kémiai oxidálás, foszfátozás, WASH-PRIMER-es kezeléssel.

Felhasználásra kerülő anyagok

Fokozott korrózióvédelmi követelményeknél jó festékalapot képeznek a ké­miai oxidációs eljárások. Nagyméretű tárgyaknál – az építőipari alkalmazásra kerülő alumínium termékek nagy része ide sorolható – a bemártásos kémiai felületelőkészítés gyakran keresztülvihetetlen. A könnyűfémek felületelőkezelésére ilyen ese­tekben jól bevált a WASH-PRIMER.

A WASH-PRIMER kétkomponensű műgyanta bázisú, reaktív felületelőke­zelő, amely az alumínium felülettel reagálva kromát típusú védőréteget ala­kít ki és jó alapot ad a további festékréteg felvitelére.

Kivitelezés

A felületkikészítési eljárások közül a megfelelő műveletek kiválasztásakor az alábbi körülményeket szem előtt kell tartani.

Ezek:

• a kezelendő tárgy konstrukciós adottságait (alak, méret stb.),
• a kezelendő tárgy kémiai összetételét, felületi érdességét, szennyezett­ségét,
• a felületre felhordandó festék minőségét,
• a gyártmánnyal szemben támasztott igényt,
• az előkészítő és festőüzem műszaki felkészültségét,
• gazdaságossági és termelékenységi szempontokat.

Továbbá:

• a nagyméretű alumínium munkadarabok felületelőkészítését szemcse-fúvással vagy szórással,
• a közepes méretűekét fémcsiszolással, szemcsefúvással vagy szórással,
• a kicsi méretű alumínium munkadarabok felületelőkészítését szemcse-fúvással vagy szórással, ill. koptatással végzik.

A nagyméretű alumínium munkadarabok kémiai felületelőkészítésére bemártásos eljárás alkalmazása műszaki és gazdasági okokból nem ajánlatos. Ezen termékek felületelőkészítébére a legmegfelelőbb anyag a WASH-PRIMER. A WASH-PRIMER-t ecsettel hordják fel a felületre.

Műszaki-gazdasági adatok

Az alapozó és fedőfestékek felviteli műveletei, kivitelezése, a minőségi kö­vetelményei, javítási lehetőségei, tartóssági, a műszaki gazdasági adatai az előző alfejezetekben részletesen megtalálhatók, ahol értelemszerűen itt is érvényesek.

Gyárilag felületkezelt alumínium lemezek

Az építőiparban alkalmazásra kerülő alumínium termékekkel szemben egy­re növekszenek az esztétikai követelmények. Ezen igények építéshelyi kielé­gítése igen anyag- és időigényes. A festési eljárások mellett a fenti okok miatt szükségessé vált olyan felületkezelési megoldások kidolgozása, ame­lyeket a védendő terméken félgyártmány formájában nagyüzemi módon le­het alkalmazni és kiváló tulajdonságai – korrózió elleni védő és dekoratív hatású felületkezelést kialakítani. Mindezen igényeknek a gyárilag felületke­zelt alumíniumlemezek jól megfelelnek.

A gyári felületképzés az alakítási megmunkálást nem korlátozza, alakítás­kor kár nem keletkezik. A gyári felületképzési technológiák közül a folyama­tos szalaglakkozás, az ún. „coil-coating” eljárás terjedt el. Coil-coating eljá­rás során szerves festéket a hengerelt fémszalagok egyik vagy mindkét olda­lára felhordják.

Amint az ábrán látható bevonás előtt a fémfelületet kezelik, foszfátozzák, kromátozzák, esetleg anódosan oxidálják. A bevonatok hőre keményedő vagy hőre lágyuló kiindulási termékekből készített lakk vagy műanyag rend­szerek, de lehetnek fóliák is.

Alumínium átmeneti felületvédelme

Meghatározás

Átmeneti védelem – a szállítás, tárolás, valamint műveletközi, illetve állás­időszakra szóló – könnyen eltávolítható, vagy eltávolítást nem igénylő korrózióvédelem. Az átmeneti védelmen a termékek korlátozott ideig (pár hónapig)  tartó védelmet biztosító anyagokból – beleértve a célszerűen alkalmazott csoma­golást is – alkotott felületvédelmet értjük. E védőanyagok feladata, hogy a korróziót kiváltó hatásokat meghatározott ideig távol tartsák a fémfelülettől.

Az átmeneti védelem feladatának előző meghatározásai általánosságban a fém – ezen belül az alumínium termékekre – gyártmányokra vonatkoztatva igazak, de az építőipari alumínium termékekre nézve nem teljesek, kiegészí­tésre szorulnak.

Amint kitűnik, az átmeneti védelemnek az építőiparban a további meg­munkálásra kerülő (táblalemezek, szalagtekercsek, sajtolt idomok) szállítása, tárolása, a további megmunkálásra nem kerülő termékek (panelok, hullám­lemezek, nyílászárók, függönyfalak stb.) szállítása, tárolása, beépítése alatt viszonylag hosszú ideig, sokszor 2 évig kell az alumínium felületet megvé­deni.

2 év védelem:

• a légköri korróziótól,
• a speciális építőipari hatásoktól (lúgos kémhatású építőanyagok),
• a mechanikai szennyezőktől (por, korom) és mechanikai hatásoktól (dörzsölés, karcolás, ütés).

Felhasználásra kerülő anyagok

Az átmeneti védelem anyagai – olyan anyagok (beleértve a burkoló – cso­magoló anyagokat is) amelyeket légköri korrózió elleni védelemre használ­nak a gyártás, szállítás, tárolás és üzemszünet időszakában (MSZ 18.090/2)

A Székesfehérvári Könnyűfémmű hengerelt gyártmányai átmeneti védel­mére csomagolási rendszereket alkalmaz. Ezeket részletesen a Székesfehér­vári Könnyűfémmű KSZ 5.3 „A Székesfehérvári Könnyűfémmű által gyártott alumínium félgyártmányok csomagolási rendszere” (hengerelt, préselt, hú­zott és kovácsolt termékek) c. házi szabványban rögzítették.

Az építőipari alumínium termékek átmeneti védelmére alkalmazandó anyag kiválasztásánál figyelembe kell venni a

• védendő termék minőségét és a velük szemben támasztott esztétikai követel menyeket,
• a védőanyag a korrózió ellen a szabadban is legalább 1 évig biztosítsa a védelmet,
• a védőanyagok különleges építőipari hatásokkal szemben is nyújtsanak védelmet,
• a védőanyag felvitele a védendő termék előállításának technológiai fo­lyamatában termelékenyen, gazdaságosan beilleszthető legyen, a könnyű kezelhetőség (felhordhatóság, tűzveszélyesség, eltávolíthatóság) az egészségre gyakorolt hatás,
• a védőanyag folyamatos gyártása, beszerezhetősége biztosított legyen, továbbá a gazdaságosságot.

Az anódosan oxidált termékek csomagolására, szállítására, tárolására rész­letes előírását a Fémmunkás Vállalat FMSZ 2100 „Alumínium nyílászáró szerkezetek – Minőségi követelmények – Vizsgálat, minősítés” című házi szabványa tartalmaz.

Kivitelezés

Az átmeneti védelemre alkalmazott védőanyag-típusok a következő módo­kon vihetők fel a védendő felületre:

Védőolajok

A felvitel előtt különleges felületelőkészítést a felület nem igényel, de csak tiszta, porfrientes felületre vihető fel. Kis, illetve alakos tárgyak esetén már­tással, nagyobb tárgyaknál szórással, ecsettel, filcen való áthúzással hordják fel.

Védőzsírok

Különleges felületelőkészítést a védendő felület nem igényel. Ecseteléssel, meleg mártással viszik fel a felületre.

Védőviaszok

Különleges felületelőkészítést a védendő felület nem igényel. Ecseteléssel, meleg mártással, szórással hordják fel a felületre.

Védőlakkok

A védendő felületeket a lakkok felvitele előtt a por mentesítésen kívül zsír­talanítani is kell. A védőlakkokat legtöbbször szórással, ritkán ecseteléssel hordják fel.

Minőségi követelmények

A védőanyagokkal szemben támasztott általános követelmény, hogy ne tartalmazzanak korróziót okozó szennyezőket és a termék egyéb szerkezeti anyagát (pl. gumi, műanyag stb.) ne károsítsák.

Az alumínium felületek átmeneti felületvédelmére alkalmazható védő­anyagokkal szembeni minőségi követelményekre, a védőanyagok vizsgála­tára nincsenek szabványok, az acél felületeknél alkalmazott MSZ előírások értelemszerűen hasznosíthatók.

Az építőipari alumínium termékek átmeneti védelmére alkalmazható védőanyagok megfelelőségének megállapításához meg kell határozni:

A védőanyagok műszaki-fizikai jellemzőit (külső, kifolyási idő, terülés, lobbanáspont, száradási idő, felhordhatóság, kiadósság) az MSZ szabvá­nyok szerint;

Továbbá:

A védőanyagok felvitele után létrejött bevonatnak

• a korrózió elleni védőhatását kitéti vizsgálattal, (A felhasználási körülmények között végzett korróziós kísérlet, modell mintadarabokkal)
• az építőipari felhasználhatóságát, a lúgos kémhatású építő-vegyi anya­gokkal és homokkal szembeni ellenállás vizsgálatával (gyakorlati próbá­val a védőbevonatot mész és cement habarcsok, ill. homok károsító hatásának tesszük ki mintadarabokon),
• a kezelhetőséget, a felhordhatóság, eltávolíthatóság vizsgálatával (gya­korlati próbával, javasolt felhordási és eltávolítási mód, anyag kipróbá­lásával mintadarabon),
• a technológiai folyamatban való beilleszthetőségét, egészségre gyako­rolt hatását az adott felhasználónál üzemi körülmények közötti vizsgá­lattal.

Meghatározás

Természetes körülmények között az alumínium és alumínium ötvözetek fe­lületén a fémhez szorosan tapadó, tömör, pórusmentes, vízmentes alumíni­um oxidból álló védőréteg keletkezik, amelynek vastagsága 0,01-0,1 mikron között változik. Normál atmoszférán ez a természetes oxidréteg biztosítja az alumínium és alumínium-ötvözetek korrózióállóságát.

Agresszív gázokat és sókat tartalmazó atmoszférában az alumínium kor­rózióállósága csökken. A fém korrózió ellenállását, kopásállóságát, dekoratív hatását a védő oxidhártya vastagságának mesterséges növelésével fokozni lehet. A mester­séges oxidréteg kialakítás elektromos áram segítségével végbemenő folya­matát, amely során adott tulajdonságú elektrolitban az alumínium tárgyat anódnak kapcsolják, anódos oxidációnak (eloxálásnak) nevezzük.

Felhasználásra kerülő anyagok

Az anódos oxidációra kerülő alumínium munkadarabok anyaga, minősége, összetétele, szövetszerkezete és gyártástechnológiája hatással van az anó­dos oxidációra és az oxidbevonat minőségére.

Általános szabályként mondható ki:

• a tisztább fémen jobb minőségű oxidréteg keletkezik, mint az ötvözőket, szennyezőket tartalmazó alumínium alapanyagon,
• az alakítható ötvözetek kedvezőbbek, mint az öntészeti ötvözetek,
• a homogén szövetszerkezetű, finom kristályos félgyártmányon tetsze­tősebb és jobb minőségű védőréteg alakul ki, mint a heterogén szövet­szerkezetű, durva kristályos anyagon.

Az egyes szennyezők, ill. ötvözök maximális határa az alábbi lehet: Fe 0,5%, Si 3%, Cu 2%, (kénsavas eljárásnál 4%), Mn 0,8%, Mg 7%, Zn 6%, Cr 0,5%, Ti 0,3%.

Öntvények közül anódosan oxidálhatók az AlMgSi ötvözetek 2,5% Si tar­talomig, az AlMg és AlMg Zn ötvözetek. A kokillaöntvények jobbak, mint a homoköntvények. Az anódos oxidáció szempontjából különösen azok az ötvözök és szennyezők veszélyesek, melyek az alapfémben nem oldódnak és kiválásokat képeznek. Ilyenek pl. elsősorban a különböző nehézfémaluminidek.

Anódos oxidáció folyamata

Az alumínium alapanyagban nagymértékben oldódó, vagy azzal ve­gyeskristályt képező ötvözök, mint pl. Mg és Zn jelenléte anódos oxidáció­nál viszonylag magas koncentrációig nem zavaró. Rontják a felületi oxidré­teg minőségét a gáz-, oxid- és salakzárványok.

Hibát okoznak a helytelen megmunkálásból eredő hiányosságok:

• ha a kenőanyag elszenesedett maradványai, vagy idegen fémrészek nyomódnak a felületbe, oxidáláskor azok kioldódnak és a bevonaton pórus keletkezik,
• durva megmunkálásból eredően (húzás, rosszminőségű présszerszám stb.) a felületen mély barázdák keletkeznek, melyek csak hosszadalmas csiszoló munkával távolíthatók el.

Gondosan kell csomagolni, tárolni, szállítani az utólagos anódosan oxidált félgyártmányokat. A csomagolás okozta többletköltség megtérül azáltal, hogy a kisebb felületi egyenetlenségeket mechanikai csiszolással eltávolít­ják.

Kivitelezés

Az előkészítő műveletek megválasztása

Az anódos oxidációra kerülő munkadarabok mechanikai és kémiai – elekt­rokémiai előkészítését a bevonat rendeltetésétől, a felület állapotától és a felületkezelésre kerülő tárgy alkalmazási céljától függően a következő irányelvek szerint kell megválasztani:

• díszítő célú bevonatok előállításához a felületet mechanikai úton csi­szolással, fényesítéssel, majd kémiai és/vagy elektrokémiai fényesítéssel készítik elő,
• védő – díszítő célú bevonatok előállításához a felületet mechanikai úton, csiszolással és kémiai úton (pácolással) végzett felületelőkészítés­sel az anódos oxidáció előtt készítik elő,
• védő – díszítő célú bevonatokhoz esetenként homokfúvással vagy kefézéssel, ezt követően pedig kémiai úton (pácolással) készítik elő a felületet,
• védő célú bevonatok előállításához elegendő kémiai úton (pácolással) végrehajtott felületelőkészítést alkalmazni.

A mechanikai felületelőkészítés

A mechanikai felületelőkészítés célja az alapfém felületi minőségének javí­tása, az esztétikai hibák megszüntetése a termék egységes, egyenletes meg­jelenésű felületének biztosítása. A mechanikai megmunkálással szemben támasztott követelmény, hogy a munkadarabok a műveletek során káros alakváltozást nem szenvedhetnek és helyi szövetszerkezeti változás nem következhet be.

A kémiai felületelőkészítés

A kémiai felületelőkezelés célja, hogy a fém felületén lévő szennyeződése­ket, természetes oxidréteget eltávolítsa és a felületet további megmunkálá­sok céljára alkalmassá tegye. A felületi szennyeződések lehetnek állati és növényi eredetű zsírok és ola­jok. Ezeket a tisztátalanságokat zsírtalanítással, a fém felületén a gyártás so­rán keletkezett szennyezett kérget pácolással távolítják el.

Zsírtalanítás

A durva zsírtalanításra leggyakrabban nem éghető szerves oldószert, mint pl. triklór-etilént, tetraklór-etilént stb. használnak. A szerves oldószeres zsírtalanítást zárt berendezésben végzik folyadék vagy gázfázisban, gyakran azonban a két művelet összekapcsolásával. Az oldószer az egészségre ártalmas. A finomabb zsírtalanításra (kevésbé zsíros felület) alkalikus oldatokat al­kalmaznak. Az alkalikus zsírtalanítás lehet árammentes és áram alatti.

Pácolás

A pácolás célja az alapfém felületén lévő természetes oxidhártya vagy az előzetes megmunkálás során keletkezett szennyezett kéreg eltávolítása az öntvények és hőkezelt alkatrészek vastag oxidkérgének fellazítása és leol­dása. A pác ezen túlmenően az alapfémet is oldja, ezért a felületi hibákat is (karcok, sérülések stb.) tompítja. Ezzel szemben a maró folyadék hatására előhívódnak a fém szerkezeti hibái (makrokristályok, kivált szennyeződések stb.).

A vegyszerek ugyanis elsősorban a fém ötvözőiben és szennyeződései­ben dúsabb kristályhatárokat, salak és oxidzárványos helyeket támadják meg. Ily módon a pácolt felület állapota nagymértékben függ az anyag kris­tályszerkezetétől. Ennek alapján, pácolással egynemű felületet, csak azonos összetételű, hőkezelési állapotú azonos technológiával készült munkadara­bokon lehet elérni.

A pácolási folyamat lényegéhez tartozik továbbá, hogy a vegyszer – a mechanikus csiszolás és polírozáshoz viszonyítva – a felületi egyenetlensé­geket (karcokat, sérüléseket) csak kisebb mértékben képes elsimítani. A pácoláshoz általában lúgos oldatokat használnak, de egyes ötvözeteket pl. AISi, AlMgSi savas oldatban kell pácolni. Pácolás után az anódos oxidációt haladéktalanul megkezdik, mert a friss, pácolt felület könnyen újra szennyeződik.

Anódos oxidáció

Az iparban leggyakrabban a kénsavas egyen- vagy váltóáramú anódos oxidációs eljárást alkalmazzák. Az utóbbi időben egyre terjednek az önszínező anódos oxidációs eljárá­sok, amelyek lehetővé tették gyorsan dolgozó fürdőkben egy munkamenet­ben az alumínium felületek színezését és oxidálását. Az eljárás hátránya, hogy a nagy áramfelvétel miatt az elektrolit erősen melegszik, így hűtésről gondoskodni kell. Ezen technológia alkalmazása különösen ott indokolt, ahol vastag kopásálló, színezett felületek szükségesek (pl. épület-burkolatok).

Az anódos oxidréteg utókezelése

Az oxidréteg színezésére szervetlen sókat és szerves színezőanyagokat használnak. A jó minőségű, élénk színű felületek előállítására kellő pórusosságú, tömítetlen oxidréteg szükséges. A jó színezés alapfeltétele az anódos oxidáció utáni gondos semlegesítés és öblítés. Ezért anódos oxidáció után a tárgyakat bő folyó, hideg vízzel öblí­tik, azután híg ammónium-hidroxid vagy nátrium-hidrokarbonát oldatban semlegesítik.

A szervetlen színezékek kisebb jelentőségűek, mint a szervesek, mivel a festési művelet nehézkes és a színskála korlátozott. Előnyük, hogy jó a színállóságuk. Szervetlen sókkal a színezést oly módon hajtják végre, hogy a tárgyakat egymás után a megfelelő vegyületek oldataiba merítik. A kémiai reakció folytán a bevonatokban színes csapadék képződik.

A szervetlen színezékeket elsősorban atmoszferikus igénybevételnek ki­tett épületelemeknél alkalmazzák. Újabban azonban egyre inkább erős fényhatásnak kitett épületelemek színezésére is fényálló szerves színezéke­ket alkalmaznak.

Belső terek díszítésére használt elemek, valamint tömegcikkek színezésé­re, ahol alacsonyabb fokozatú fényállóság a követelmény, kizárólag szerves színezékeket használnak. A szerves színezékekkel igen sok színt lehet előál­lítani, és a technológiai műveletek egyszerűbbek.

Anódos oxidréteg tömítése

Az anódos oxidréteg korrózióállóságának és a színezett felület színtartósá­gának növelésére a bevonat póruscsatornáit tömíteni kell.

Az oxidréteg pórusainak csökkenése vagy azáltal következik be, hogy a réteg hidratálódik, ami térfogat-növekedéssel jár (pl. desztilláltvizes tömí­tés), vagy a pórusokba egyéb fémhidroxidokat csapatnak ki. Vastagabb oxidréteget hosszabb ideig kell tömíteni. Általános szabály, hogy desztillált vízben történő tömítéskor a tömítési idő egyenlő az anódos oxidáció időtar­tamával. Gyakran alkalmaznak színezetlen, anódosan oxidált felületek utó­kezeléseként, paraffinolajos impregnálást. Elterjedt, a műanyagoldatos pó­rustömítés, amely a korrózióállóságot növeli.

Minőségi követelmények

Az alumínium szerkezetek felületvédelme anódos oxidációval műszaki mi­nőségi követelményeit, vizsgálati módját részletesen a „fémmunkás” Válla­lat FMSZ 2100 3K és FMSZ 200 73 házi szabványai tartalmazzák.

Előforduló hibák javítása

A felületelőkészítésből eredő hibák és azok javítása. A felületelőkészítésből eredő hibák általában az anódos oxidáció után válnak láthatóvá, ezért azok javítása az anódos oxidrétegek lúgos pácolás­sal végrehajtott leoldásával kezdődik.

Műszaki-gazdasági adatok

Az anódosan oxidált termékek rendszeres tisztítást igényelnek. Beltéren beépített szerkezeteket az egyéb szerkezetek tisztításakor porta­lanítani kell, illetve szükség esetén le kell mosni. Kültéren beépített termékeket az épülettel szemben támasztott esztétikai igénytől függően 1-2 évenként kell lemosni. A tisztítást szintetikus mosószerek langyos vizes oldatával, lágy gyökér vagy műanyagszálú kefével lehet végezni. Tisztítás után az alumínium felü­leteket célszerű vékony lanolinnal v. paraffinolajjal átdörzsölni. A színezett felületek zsírozása, egyes festékek zsíroldásának veszélye miatt nem kívána­tos.

Műanyagból készült tárgyak általában nem szorulnak külön festésre. Több­nyire már anyagukban színezettek. A későbbi karbantartás szempontjából ez adja a műanyag alkalmazások egyik legfontosabb előnyét. Előfordulhat azonban, főleg a különböző anyagok kombinációjával kialakított szerkeze­teknél, hogy az egyöntetű külső megjelenés érdekében a műanyag felületet is átfestik.

Elérhető továbbá festéssel, ill. tapaszolással kombinált festéssel a felületi hibák eltüntetése, valamint különleges színhatások, patinázás, árnyalások, fényhatások érvényre juttatása. Egyes esetekben, főleg az oldószerekre kényes műanyagoknál a jól megválasztott felületképzés a vegyszerállóság nö­velését is szolgálhatja.

Festés igényei

A festés igényeivel már a tervezéskor számolni kell, hogy lehetőleg ké­nyes élektől és felesleges tagoltságtól mentes darabok készüljenek olyan tí­pusú műanyagból, mely a rendelkezésre álló megfelelő tulajdonságú festék­választékkal összeférhetőséget biztosít. Fontos szempont legyen a csúszta­tó- vagy formaleválasztó anyagok (elsősorban a szilikontartalmúak) mellő­zése, mert ezek nyomai is erősen lerontják a festékfilm tapadóképességét. Tehát nemcsak a műanyag-típus megválasztásának, hanem a feldolgozás módjának is jelentősége van.

A lágyított PVC-nek,  főleg pedig a polietilénnek és ha­sonló apoláros szerkezetű műanyagoknak megbízható festése még nem te­kinthető megoldottnak. A kedvezőtlen tapadás a bevonat tartósságát bizonytalanná teszi. A bakelit, poliészter, stb. műanyagtípusok esetében azonban általában kielégítő tapadás érhető el. Egyes esetekben érdesítő csi­szolás is szükséges. Ügyelni kell arra, hogy az esetleg elkerülhetetlenül mégis alkalmazott formaelválasztó anyagok maradványai ne szennyezzék a fes­tendő felületet. Felületképzés előtt gondos zsírtalanításra, öblítésre és szárí­tásra van szükség. (Kivételt csak egyes speciális formaleválasztók képeznek, mint amilyenek pl. a poliuretán típusúak.)

Felhasználásra kerülő anyagok

A vinilpolimer műgyanta alapú, egykomponensű PROMET alapozó, számos műanyagon jól tapadó réteget ad, melyre száradás után bármely forgalom­ban lévő fedőfesték vagy lakktípus felhordható, beleértve a klórkaucsuk alapú lakkokat és zománcokat is.

Fedőzománcként normál klímaviszonyok között történő kül- és beltéri igénybevételekhez elsősorban levegőn száradó alkidgyantás festéktípuso­kat alkalmaznak mint pl. a TRINÁT vagy a NEOLUX zománcokat. Különleges esetekben poliuretán bázisú festékeket is használják, ilyen típusú hazai ter­mék pl. az UREX és a REZISZTÁN.

Kivitelezés

A helyes felületelőkezelés döntően befolyásolja a festés eredményességét. A mechanikus előkészítés a csiszolással, szemcseszórással felérdesítéssel, továbbá a mosószeroldatos lemosással, valamint a rövid idejű lángfúvással készülhet. Vegyi felületkezelés végezhető oldószerekkel, maratószerekkel (pl. krómkénsav, foszforsav, hidrogénperoxid, stb.) Elektromos úton is értek el eredményeket pl. a korona-kisüléssel kezelt felületeken. Ilyen speciális előkészítésre azonban ritkán van szükség. Rendkívül fontos viszont minden esetben, hogy az esetleges csúsztató- vagy formaleválasztó anyagokat nyomtalanul eltávolítsák. Az egészen sima felületek kapjanak enyhe felér­desítést.

A műanyag felületek alapozására használt egykomponensű PROMET fes­tékbevonat már egy rétegben felhordva is kellő szilárdságú záróréteget biz­tosít. A réteg vastagsága lehetőleg 30-40 mikron legyen. Ecseteléssel, szórással, vagy bemerítéssel hordják fel. A felhasználáshoz az alaposan felke­vert festék viszkozitását PROMET hígítóval a kiválasztott felhordásmódnak megfelelő konzisztenciára állítják be. Az alapozó szürke, rozsdavörös és fe­kete színválasztékban 1,5 és 25 literes ónozott acéldobozokban, illetve kan­nákban kerül forgalomba.

A főbb műanyagtípusok különleges festési szempontjai

PVC

A festés szempontjából különösen fontos, hogy különbséget tegyünk a lágy és a lágyítómentes, kemény PVC között. A festést ugyanis főleg a lágyítótar­talom zavarja. Nem csak a tapadást gátolja, hanem az ún. lágyítóvándorlási folyamattal tönkreteszi a festékfilmet, mely ragacsossá válik. Minél kisebb arányú lágyítóval készül a termék, annál nagyobb a festés tartósságának valószínűsége. Előnyösen alkalmazhatók olyan festékek, melyek oldószerei enyhe oldó-hatással kissé felmarják a PVC felületi rétegét.

Az építőiparban gyakori kemény PVC profilok és szerelvények festésére jól alkalmazható a LAROFLEX festék. Kiterjedten használják a poliuretán alapozáson szintén poliuretán alapú fedőzománccal kialakított bevonatrendszert. Egy korábbi gyakorlat szerint WASH-PRIMER-rel végzett alapozó kezelés után műgyanta bázisú fedőfestékeket hordanak fel a kemény PVC-re. Az enyhe csiszolással elért felületfelérdesítés előnyösen befolyásol­ja a tapadóképességet. A lehetőségek határain belül a PVC esetében is (fő­leg a lágyítótartalmúaknál) az anyagában történő festés biztosítja a teljes élettartamra szóló, legkorszerűbb és legkisebb munkaráfordítást igénylő megoldást.

Polisztirol

A polisztirol és származékai, különösen érzékenyek az oldószerekre, tömör és habosított formájukban egyaránt. Ezért mind a tisztítószerek, mind pedig az alkalmazásra kerülő lakk- és festékféleségek gondos kiválasztást igényel­nek. E készítmények szerves oldószertartalma inkább csak alkoholokra és nyílt láncú szénhidrogénekre korlátozódhat. A benzol-szénhidrogének, fő­leg pedig a ketonok és észterek erősen megtámadják a polistirol termékeket. A károsodás nem csak felületi elválto­zásokat okoz, hanem feszültségi repedések folytán nagyobb mélységre ki­terjedően lerontja a mechanikai paramétereket is.

A lakkozott vagy zománcozott felületek alatt lévő feszültségi repedések általában a felettük elhelyezkedő bevonatrészek elmattulásában jelentkez­nek. A jelenség leginkább a fröccsöntött termékek beömlési helyeinek kör­zetében észlelhető, sajtolt és extrudált darabokon kevésbé. Az ütésálló po­lisztirol az észterek behatásával szemben némileg ellenállóbb.

A tömör darabok esetében a megfelelő oldószert tartalmazó festékekből általában egy réteg is elegendő, de a habtermékek minden esetben töltőala­pozást kívánnak a felület közelében lévő (duzzadásra hajlamos) pórusok biztonságos befedése érdekében. Először egy vékony előszórást végeznek, majd rövid szikkadási szünet után két-háromszoros erős töltőalap felhor­dást. Átszáradás után a réteget enyhén csiszolják, amely után poliuretán bázisú fedőzománcokkal átfesthető.

Minden bizonytalan esetben ajánlatos előpróba útján meggyőződni a festendő polisztiroltípus és a kiválasztott festék összeférhetőségéről. A polisztirol festésekor is ügyelni kell arra, hogy az esetleges formalevá­lasztó anyagok előzetesen eltávolításra kerüljenek, a por- és egyéb szennyeződésekkel együtt.

Üvegváz erősítésű műanyagok

A termék felületét képező gel-coat réteg többnyire már színezett, de kültéri használat esetén hamar elveszti eredeti fényességét, színei sem időjárásál­lók. Ezért számos esetben festékbevonattal kell ellátni, ami különleges felü­leti effektusok kialakítását is lehetővé teszi. A formaleválasztó anyagok eltá­volítása után a jó festéktapadás érdekében a gel-coat réteget csiszolással enyhén felérdesítik. Az esetleges durvább felületi hibákat tapaszolással (UP-kittekkel) eltüntetik.

Az alapozó festésre a WASH-PRIMER erősebben pig­mentált, enyhén töltőhatású változatait alkalmazzák, melyre közbenső töl­tőréteget vagy közvetlenül egy műgyanta alapú fedőzománcot hordanak fel. Gyorsabb és korszerűbb az az eljárás, amikor az üvegszálerősítésű termék felületi gel-coat rétegére vastag poliuretán töltőalapozót hordanak fel (80 mikronig), majd erre ugyancsak poliuretán alapú vagy egyéb műgyantás fe­dőzománcot. Ezáltal a kisebb felületi egyenetlenségek, vagy pórusok kittelés nélkül is eltüntethetők. A durvább hibák esetén alkalmazásra kerülő tapaszolási felületet nedves csiszolással ajánlatos elsimítani.

Poliuretán habok

Két nagy csoportot kell megkülönböztetni, a nyílt pórusú- és a tömör felüle­tű integrál-habokat. A nyílt pórusú szigetelő habtermékekhez rugalmas tulajdonságú diszper­ziós festékek vagy oldószermentes poliuretán felületképzések használhatók. Az utóbbiak felhordása a reakció gyors lefolyása miatt kétkomponensű anyagok szórására alkalmas készüléket kíván.

Az integrálhabok festését a felület oldószeres lemosása előzi meg. Szilikonos formaleválasztók ne kerüljenek alkalmazásra, mert ezek eltávolítása igen bonyolult. A viaszos és a fémszappan alapú formaleválasztók klórozott szénhidrogénekkel többnyire könnyen lemoshatok, de a pórusos rétegbe való behatolás veszélye miatt ajánlatosabb a tisztítást vizes mosószerolda­tokkal végezni. A formaleválasztó lakkok a legjobbak, amelyek egyúttal ma­radandó tapadósságot adnak a festéshez.

Ezekre legajánlatosabb kalapács­lakkokat vagy struktúrlakk festékeket felhordani, melyek láthatatlanná te­szik a kisebb felületi egyenetlenségeket. Kiterjedtebben alkalmaznak azon­ban poliuretán töltőalapozót és fedőzománcot tartalmazó bevonatrendsze­reket. A PUR-integrálhabok lehetővé teszik a 45-95 °C közötti gyorsított fes­tékszárítást is.

Fontos, hogy a porózus, vagy elvékonyodott zárórétegű habfelületek elő­zetesen zárókittelést kapjanak, mert a pórusos helyek felhólyagosodása tönkreteszi a festékbevonatot. E célra poliuretán vagy UP-kittek felelnek meg. Érdekes korszerű eljárás az integrálhab tárgyaknak a formában, vagy a fó­liában történő festése. Itt a formába kent leválasztórétegre, vagy a formába tett fóliára kerül a festékréteg, majd ebben történik a kihabosítás, melynek végén készre festett darabok kerülnek ki.

Poliolefinek

Felületükön rendkívül nehezen érhető el a festékek tapadása. Előkezelés­ként speciális eljárások szükségesek. Ilyen a pontosan beállított égővel vég­zett oxidáló lángszórás a hátoldal egyidejű hűtésével és közvetlenül kapcso­lódó festéssel. Hasonlóan igényes eljárás a vegyi maratás, mely pl. króm kén-savval, vagy hőhatással kombinálva klórszénhidrogének hatására megy végbe a polipropilén felületén. További módszer a „korona-kisülésser vég­zett előkezelés, nagy vákuumban, elektródák közé befogva.

Aminoplasztok és fenoplasztok

A hőre keményedő csoportba tartozó aminő- és fenoplasztok viszonylag könnyen és tartósan festhetők, főleg matt és selyemfényű beégetős zo­máncfestékkel. Magasfényű festékek esetén tapadóalap is szükséges. Erre leginkább a szobahőmérsékleten, vagy magasabb hőfokon kikeményedő poliuretán bevonatrendszerek felelnek meg. Jól alkalmazhatók azonban epoxigyanta alapú festékek és lakkok is.

Poliamidok

Viszonylag egyszerűen festhetők hőre keményedő egyrétegű lakkokkal és poliuretán bázisú festékekkel. Zavarólag hathat az egyes poliamidok vízfel­vevő képessége, mely azonban megfelelő intézkedésekkel elkerülhető. A fe­lületkezelt tárgy a festés hatására deformálódhat. Érdemes előzetes próbát végezni.

Polikarbonátok

Magas olvadáspontjuk folytán 120 °C-on beégő festékbevonatok is jól al­kalmazhatók. Figyelembe kell azonban venni, hogy a polikarbonátok ben­zolszénhidrogénekben- észterekben és ketonokban könnyen oldhatók. Ezért ügyelni kell a kiválasztásra kerülő festéktípus megfelelő hígító- ill. oldó­szer összetételére. Próbákat kell végezni, hogy a festés során a munkadara­bok ütőszilárdsága nem csökken-e megengedhető mértéken túl.

Munkavédelem

Egészségügyi szempontból a szóráskor megfelelő elszívásról, illetve védőfel­szerelésről kell gondoskodni, mivel a PROMET kis mennyiségű mérgező ben­zolhomológot és krómát vegyületet tartalmaz. Az alapozást követő kb. 5 órás száradás után a fedőfestékek felhordása a szokott módon végezhető.

Az ólom kiváló vegyi ellenálló képességgel és korrózióállósággal rendelkező szerkezeti anyag. E célokra védőbevonatot nem igényel. Egyes szerelvénye­ken az egyöntetűség és a dekoratív megjelenés érdekében szokták befeste­ni az erős vegyi igénybevételtől mentes ólomfelületeket. A légköri korrózió folytán az ólom felületén kialakult összefüggő vékony védőhártya jó tapadó alapot ad a felületképzéshez.

A tapasztalat szerint az ólomfelületek festékbevonatai gyakori felújításra szorulnak, mert nem maradnak meg tartósan épségben.

Felhasználásra kerülő festékek

Díszítő jellegű festésre leginkább a levegőn száradó alkidgyantás típusok fe­lelnek meg. Ilyen pl. a TRINÁT vagy a NEOLUX zománc.

A tartósság növelése érdekében a TRINÁT fedőzománc alá célszerű 1 ré­teg tixotrop beállítású TRINÁT alapozót felvinni. Hasonló célt szolgálhat a BUDAPRIMER nevű shop-primer alapozókészítmény is. A tapasztalatok sze­rint a míniumos alapozók az ólomfelülettel nem összeférhetők.

Kivitelezés

A bevonásra kerülő tárgyakat portalanítás és zsírtalanítás céljából le kell mosni (pl. ULTRÁS vízzel, ALUPON vagy STANNUPON oldattal), és utána ala­posan leöblíteni. A fémmel érintkező első festékréteget a jobb tapadás érdekében ecseteléssel hordják fel, ami a viszonylag kis ólomfelületekre való tekintettel a munkaidő ráfordításban nem okoz lényeges többletet. A TRI­NÁT alapozó a tixotrop beállítás folytán viszonylag sűrűnek látszó állapot­ban is könnyen ecsetelhető, a túlhígítást kerülni kell. Ezért a hígítás előtt a festéket alaposan megkeverik – a sűrűnfolyós tixotfrop állapotot átmenetileg megszüntetve addig, amíg a helyes viszkozitásérték beáll.

A hígítást lakk­benzinnel vagy terpentinnel végzik. Ecsetelés esetén nem szükséges a TRINÁT alapozó marokecsetes erőteljes bedolgozása, a laposecsettel történő könnyed festés, sőt a szórással végzett felhordás is kellőképpen eredmé­nyes. Az esztétikusabb külső megjelenés érdekében az alapozóréteg más­nap átfesthető a bő színválasztékban rendelkezésre álló, jó terülőképességű és magas fényű TRINÁT vagy NEOLUX fedőzománccal.

Kis igénybevételű beltéri alkalmazás esetén a tiszta, száraz ólomfelület az említett alkidgyantás fedőzománcokkal alapozás nélkül is bevonható.

Rézfelületek mázolása

Kivételesen agresszív környezeti hatásoktól eltekintve a réz és ötvözeteinek korrózióállóságát jónak minősíthetjük. Kisebb, felületi fémoxid leválások csak S0₂ gázokban dús nedves levegő tartós behatására következnek be, amikor is az egyébként összefüggő Cu₂0-ból álló felületi réteg alámaródá-sára kerülhet sor.

Erősen párás, széndioxid tartalmú légtérben zöld színű pa­tinaréteg (bázisos rézkarbonát) képződik, mely különösen a műemlékjellegű épületek kupoláin, borító lemezein sok esetben kívánatos jelenség. Így a rézfelületek festésére ritkán kerül sor, az egyes szerkezeti elemeket inkább csak az egyöntetűség kedvéért szokták festékbevonattal ellátni. A fokozott vegyi ellenállóképesség és a fémes vagy patinás külső megjelenés kívánal­ma esetén speciális, színtelen műanyag lakkal képzett védőréteg kialakítása is eredményes.

Felhasználásra kerülő anyagok:

• WASH-PRIMER
• BUDAPRIMER
• RAPID CINKKROMÁTOS alapozó
• REAKTÍV-korróziógátló alap
• TRINÁT fedőzománc
• TIXOTROP KLOROTEX közbenső és fedőzománc
• REZISZTÁN közbenső és fedőzománc
• REZISZTÁN-SUPER zománc
• MELÁKON színtelen lakk (hőre keményedő)

Kivitelezés

A megtisztított felületre a színtelen lakkozás kivételével a jó tapadás érde­kében minden esetben WASH PRIMER-es vagy BUDAPRIMER-rel végzett fe­lületkezelés szükséges, a szokásos 5-10 mikron rétegvastagsággal. Erre ecseteléssel vagy szórással vihető fel a RAPID CINKKROMÁT-os vagy a RE­AKTÍV KORRÓZIÓGÁTLÓ alapozás. A javasolt fedőzománcréteg beltéri igénybevétel esetén TRINÁT vagy REZISZTÁN lehet, míg kültéri használatra TIXOTROP KLOROTEX vagy REZISZTÁN SUPER felel meg.

A fedőzománcokéval egyező megnevezésű közbenső rétegek alkalmazá­sa növeli a felületkezelések tartósságát és ellenálló képességét. Rácsos, vagy erősen tagolt felület esetén az ecsetelés gazdaságosabb, míg kiterjedt sík fe­lületek levegő nélküli szórással vonhatók be előnyösebben. Ügyelni kell, hogy a TIXOTROP KLOROTEX festékből az alkalmazott felhordástechniká­nak megfelelően kialakított típus kerüljön megrendelésre.

Az eredeti fémes, ill. patinás küllemet biztosító színtelen lakkozás esetén a két rétegben felhordott beégetős MELAKON-színtelen jobb tartósságot ad, mint a levegőn száradó AKRILÁN lakk. A hőre keményedő típus alkalma­zása azonban speciális, fűthető berendezéshez kötött.