Festés, tapétázás

Dombormintás tapéta felragasztása, fűrészporos tapéta javítása festése

Ezeket, néhány kisebb különbségtől eltekintve, a többi tapétafajtához hasonlóan kell felragasztani. Mivel ezek általában vastagabbak, hosszabb az áztatási, ill. pihentetési idejük, és erősebb ragasztót kell használni a felragasztásukhoz.

Dombormintás tapéták

Ezek a tapéták a domború mintázatuk miatt felragasztva sokkal plasztikusabbnak tűnnek. Felragasztásuk közben ügyelnünk kell arra is, hogy ne lapítsuk le vagy ne deformáljuk el a mintázatot.

Texturált tapéta

Lépés:

  1. Minden egyes tekercs szélét ellenőrizzük, nem sérült-e meg; ez gyakran előfordul az erősen textúrált vagy mintás felületű tapétáknál. Emiatt a tekercseket ne függőleges, hanem vízszintes helyzetben tároljuk.
  2. Miután beragasztóztuk és a gyártó utasítása szerint elegendő ideig pihentettük a tapétát, simítókefével ragasszuk fel a falra. Határozott, de nem túl erős kefemozdulatokkal nyomjuk ki alóla a levegőbuborékokat, nehogy megsértsük közben a mintát; erre különösen figyeljünk az illesztéseknél.
  3. Ceruzával jelöljük be a tapétán a mennyezet és a szegélyléc vonalát, emeljük fel a tapétát a falról, majd éles ollóval vágjuk le a felesleget. Használhatunk vágókést (snitzer) is, bár a dombormintákon hamar eltompul a penge, és elszakítja a tapétát. A méretre vágott darabot simítsuk vissza a helyére.

A sérült fűrészporos tapéta hibáinak kijavítása

A fűrészporostapéta ideális megoldás az egyenetlen felületű falak tapétázására, mert eltakarja a hibákat, egyenetlenségeket. Akárcsak a textúrált felületű tapétákat, ezt ollóval vágjuk; a fadarabkákat nehéz lenne snitzerrel elvágni. Ennek a tapétafajtának nagyon előnyös tulajdonsága, hogy a sérült részeket könnyű kijavítani: egyszerűen felragaszthatunk a hibás területre egy ép tapétadarabot, és csak le kell festeni.

Tapéta javítás

Lépések:

  1. Acélspaklival távolítsuk el a sérült, meglazult tapétadarabokat; csak a jól letapadt részeket hagyjuk meg, különben festés után felhólyagosodik a tapéta.
  2. Vágjunk ki egy darab, a lyuknál kicsivel nagyobb méretű tapétát. Helyezzük a javítandó felületre, majd amilyen pontosan csak tudjuk, tépjük körbe, hogy a lehető legpontosabban illeszkedjen a lyukba.
  3. Kenjük be a tapétadarabot ragasztóval, majd az előírt ideig hagyjuk szikkadni. Ezután ragasszuk a helyére, majd a szokásos módon simítókefével nyomjuk ki alóla a levegőbuborékokat. A területet töröljük át tiszta, nedves szivaccsal, és távolítsuk el ragasztómaradékokat.
  4. Amint megszáradt a tapétadarab, újra fessük át az egész felületet. Ügyeljünk a felragasztott folt széleire. Festés után szinte észre sem lehet venni a javított részt.

Textúrált felületű tapéta festése

Festéssel még jobban kiemelhetjük a dombormintás felület plasztikusságát. A festés módszerétől függően, teljesen eltérő hatásokat érhetünk el.

Festékleszedés szivaccsal

Ezzel a módszerrel csak a mélyebb részekben hagyjuk meg a festéket. Olyan hatást kelt majd a felület, mintha az alapszínbe ivódott volna be a festék. Selyemfényű emulziós festéket használjunk erre a célra.

Festékleszedés szivaccsal

Lépések:

  1. A textúrált tapétát váltakozó irányú ecsethúzásokkal fessük be.
  2. Egy  tiszta, benedvesített szivaccsal töröljük át a felületet; a szivacsot függőlegesen, egyirányban lefelé mozgassuk. Ezt a technikát főleg csíkos tapétáknál érdemes alkalmazni. Befesthetjük azonban a szabálytalanabb mintázatú tapétákat is, ebben az esetben a szivacsot is váltakozó irányban mozgassuk.

Kétféle színhatás

Kétféle színhatás

A festékleszedéses technikával tulajdonképpen a domború részekről eltávolítjuk a festéket, így ezeken újra a tapéta eredeti színe fog megjelenni.

Domború részek kiemelése

Ezzel a módszerrel a tapéta domború részeit festjük le, a mélyebb területeken megmarad az eredeti szín. Itt is használjunk selyemfényű emulziós festéket.

Domború részek kiemelése

Lépések:

  • Mártsuk be az ecsetet a festékbe, majd töröljük le az ecsetről a festékfelesleget egy tiszta törlőkendővel.
  • Könnyed, vízszintes ecsetmozdulatokkal hordjuk fel a festéket, az ecset hegye éppen csak érintse a kiálló dombormintázatot.
  • Mindig egy-egy kisebb területen O dolgozzunk, és lépésenként haladjunk tovább a felületen.