Házak és lakások felújítása - 108. oldal

A szigetelőanyagok az építőanyag-áruházakban általában lapok vagy matracok formájában kapha­tók. Emellett léteznek száraz ömlesztett anyagok is, pl. a parafa-őrlemény vagy a perlit, amelyek nagyon alkalmasak a fagerendás födémek és esztrichlapok alatti részek szigetelésére, továbbá nehezen hozzáférhető üregek kitöltésére. A cél­nak legjobban megfelelő szigetelőanyag kiválasz­tásakor nem csak a környezettel való összeférhetőséget, hanem az adott épületelem építészeti és épületfizikai követelményeit is figyelembe kell venni. Nagyobb arányú munkáknál az ár szerepe sem elhanyagolható.

Csak engedélyezett anyagokat!

Az építőiparban csak szabványos és az építés­ügyi felügyelet által engedélyezett szigetelőanya­gokat szabad alkalmazni; azoknak legalább a normálisan gyulladó fokozatba kell tartozniuk; könnyen gyulladó szigetelőanyagokat épületeken nem szabad felhasználni. Az ásványi gyapot és keményhab szigetelőanyagokat felhasználási te­rületük szerint úgynevezett „alkalmazási típusok­ba” soroljuk. A hőszigetelő anyagokat ezenkívül hővezető képességük alapján, a lépészaj elleni szigetelőanyagokat pedig merevségük szerint is csoportosítjuk.

A besorolás az adott termék hő-, ill. hangszigetelő képességének mértékére jel­lemző. A gyártónak a csomagolásban elhelyezett ismertetőn az összes fontos adatot közölnie kell. Lépéshang elleni szigetelésre jól megfelelnek azok a termékek, amelyek saját merevsége viszonylag kicsi; hőszigetelésre annál alkalmasabb egy anyag, minél kisebb a hővezető képessége.

Az épületbiológiai szempontból előnyben ré­szesítendő természetes anyagok, mint a cellulóz, parafa, kókusz stb. hőszigetelő hatása egyes esetekben némileg rosszabb, mint a mesterséges szigetelőanyagoké; ugyanakkor lényegesen drá­gábbak is, mint az ipari szigetelőanyagok. Mégis helytelen lenne és a környezetvédelem­hez sem járulna hozzá, ha a magasabb árat vé­konyabb szigetelőanyag-réteggel igyekeznénk ellensúlyozni.

Az ásványi gyapot szigetelőanyagok választá­sát, mely bizonyos értelemben kompromisszumot jelent a környezettel való összeférhetőség és az ár között, akkor lehet elfogadni, ha a feldolgozási irányelveket, különösen házilagos kivitelezés esetén, betartjuk. Ökológiai szempontból számos esetben előnyösebb a cellulózpehely alkalmazása, itt azonban a saját munka csak korlátozottan vehető igénybe.

Természetazonos szigetelőanyagok

Parafa

A parafát a parafatölgy kérgéből nyerjük és így természetes, de csak korlátozottan rendelkezésre álló nyersanyagnak számít. Szigetelés céljára a parafa kezeletlen állapotban, granulátum (öm­lesztett anyag) formájában valamint duzzasztott dara vagy sajtolt lapok formájában egyaránt használható. A duzzasztott parafa (lapok vagy da­ra) a parafa granulátum forró (300 °C feletti hő­mérsékletű) vízgőzzel nagy nyomás alatt végzett kezelésekor keletkezik, ill. a duzzasztott őrlemény a természetes gyanta kiválása következtében vagy tömbökké sül össze, amelyet azután lapokra vágnak. Erős szaga miatt az expandált parafát beépítés előtt néhány napig vagy hétig jól szellőz­tessük ki.

A parafalapok falak hőszigetelésére alkalmas, a parafaőrlemény födémek hő- és hangszigetelésé­re (hővezető képesség 0,045-0,055 W/(m*K)). Épületbiológiai szempontból az idegen anyagok hozzáadása nélkül expandált parafa, ill. a termé­szetes állapotú parafaőrlemény nagyon ajánlható szigetelőanyag. Mivel azonban a hosszú szállítási útvonalak miatt (termesztési területe a Földközi-tenger térsége) csak korlátozott mértékben áll rendelkezésre és emiatt ára is magas, nem te­kinthető a minden alkalmazási esetben számítás­ba jövő, általánosan elfogadott környezetbarát anyagnak.

Cellulóz

A cellulózpelyhet használt papír mechanikus aprításával állítják elő, a papírrostokat tűz- és gombavédelem céljából borátokkal (bórax stb.) impregnálják. Ez az újrahasznosított ömlesztett anyag a többi szigetelőanyag jó alternatíváját je­lentheti. A laza, vatta- vagy porszerű anyagot zsá­kokban hozzák forgalomba és főleg üregek utó­lagos szigetelésére használják. Befúró berende­zés segítségével az anyagot nehezen hozzáférhető üregekbe is be lehet sajtolni.

Szak­szerű használata esetén jó hőszigetelés és jó hu­zat elleni tömítés érhető el (hatóságilag engedé­lyezett falak és tetők számára is). Túlnyomással végzett gépi befúvás esetén az anyag úgy össze­tömörödik, hogy az üvegekbe (falakba, ferde te­tők alatti terekbe) juttatott ömlesztett szigetelés utólagos ülepedésére alig kell számítani. Házila­gos kivitelezésre ez a szigetelőanyag csak korlá­tozottan alkalmas, a befúvást feltétlenül szakembernek kell végeznie, saját munkánkat az üregek kialakításánál hasznosíthatjuk.

A gyártáshoz szükséges energiaráfordítás na­gyon kicsi, a költségek többi környezetbarát szi­getelőanyaghoz viszonyítva ugyan alacsonyab­bak, az ásványi gyapot szigetelésekkel szemben viszont lényegesen drágábbak. Időközben a kereskedelemben a lap alakú cel­lulóz szigetelőanyag is megjelent, erről azonban – az ömlesztett szigeteléssel ellentétben – a tartós­ságra, alkalmazhatóságra stb. vonatkozó tapasz­talatok még nem állnak rendelkezésünkre.

Gyapot

A gyapot 90 % cellulózból áll, ezért ez az anyag nem sok rovart érdekel. A B tűzvédelmi osztály követelményeit és a kártevők elleni ellenálló ké­pességet 3-4 % borát adagolásával lehet elérni. A gyapotot fonatokban és tekercsekben (5- 18 cm vastagságban), részben nemezelve szállítják.

Szigetelő hatása jó (λ = 0,040 W/(m*K)). Tartós­ságára vonatkozó tapasztalatok még nem állnak rendelkezésünkre. A gyapotot általában monokul­túrákban, sok növényvédő szer felhasználásával termesztik.

Birkagyapjú

A birkagyapjúnak ugyanolyan szigetelőképes­sége van, mint a gyapotnak, hasonló formákban kapható és árban is egybevethető a gyapottal. Kártevők ellen megelőző borátos kezelést alkal­maznak.

Len

A lenből készült szigetelőanyagok hőszigetelési tényezője szintén jó (λ= 0,040 W/(m*K)). Meg­előző védelemként a lent is bóraxszal kezelik.

Farostlapok

Farostlapok (lágy farostlapok) fűrészporból, fi­nom forgácsból faenyvvel vagy bitumennel ké­szülnek, általában max. kb. 20 mm vastagságok­ban. A farostlapok tiszta hőszigetelő anyagként való használata nem célszerű, mert hővezető ké­pessége ehhez aránylag nagy (0,056 W/(m*K)). A lapokat főleg a hőszigetelés héjazatához, vala­mint padlóknál a száraz feltöltés és az esztrichlapok között, a lépészaj szigetelésére használják. A nedvességre érzéketlen, bitumennel ragasztott lapokat csak ott használjuk, ahol kigőzölgéseik nem juthatnak a helyiség levegőjébe.

Fagyapot építőlapok

A fagyapot építőlapok (márkanév pl. „Heraklith”) cementtel vagy magnezittel kötött és konzervált fagyapotból állnak. Főleg más hőszi­getelő anyagokkal együtt, vakolathordozóként al­kalmazzák, pl. faszerkezetű falaknál. Hőszigetelési tulajdonságai nem jók (0,093 W/(m*K)), ezért a mai szigetelési színvonalon ezek a lapok egye­düli szigetelő anyagként nem felelnek meg.

Nád

A nádat 2-10 cm vastag lapokkal sajtolják és huzallal kötözik. A nádlapok szigetelőképessége jó. Hő- és lépészaj-szigetelésre lekerekített felüle­tek mentén is használhatók. Az alkalmazásukhoz szükséges tűzvédelmi engedély rendelkezésre áll. A nádlapok közvetlenül vakolhatok, de biztosí­tani kell a vakolat gyors száradását (megfelelő szellőzéssel és száraz alappal). A többi környe­zetbarát szigetelőanyaghoz képest a nád nagyon olcsó.

Egyedülálló természetes hő-, hangszigetelés és rezgéscsillapítás parafával. A parafalemez kiválóan ellenáll a nyomásnak és hajlításnak. Képes megtartani eredeti alakját károsodás nélkül. Vegyileg semleges anyagnak tekinthető, ezért nem rongálódik vagy károsodik UV sugárzás hatására és nem penészedik. Ellenáll a kőolajszármazé­kokkal való érintkezésnek, ami azt jelenti, hogy még a meleg bitumen sem tud benne kárt tenni.

Nem vezeti az elektromosságot, nagyon ne­hezen éghető és tűz esetén nem bocsát ki kloridot vagy cianátot, ami tűzvédelmi szem­pontból egyedülálló. A vibráció csökkentésére többféle sűrűség­ben és kivitelben áll rendelkezésre Kiváló zajelnyelő, hangszigetelő és akuszti­kus zajszűrő tulajdonságai a sűrűség és vastagság függvényében fokozhatok.

5.10. táblázat. Külső falak k-tényezőinek minősítése

[table id=177 /]

Ásványi szigetelőanyagok

A duzzasztott perlitet régi házak felújításánál főleg száraz töltőanyagként használják, hőszigete­lésre és esztrichek alatti szintkiegyenlítésre. Tűzállósága alapján kémények felújításánál is szívesen alkalmazott ömlesztett szigetelőanyag. Az anyag nagy hőmérsékleten megduzzasztott vulkanikus kőzet, mely 75 %-ban szilícium-dioxidból (SiO2) áll és vízálló alakban is kapható. A gyártáshoz szükséges energiaráfordítás viszonylag nagy, szigetelési értéke aránylag jó.

A duzzasztott agyagot Juraagyagból készí­tik, az ebben lévő szerves alkotórészek helyén az égetés után levegőpórusok maradnak. Az 1200 °C-on duzzasztott agyaggolyócskákat sok növénybarát ismeri, mint a hidrokultúrák táptala­ját. A duzzasztott agyag nem éghető és szívesen használják esztrichek alatti szintkiegyenlítésre. Hőszigetelő képessége sokkal rosszabb, mint a perlité.

Az ásványi gyapot szigetelőanyagok számos változatban, ömlesztett formában vagy lapok és matracok alakjában, kasírozva (papírra, PVC-re, alumíniumra) vagy kasírozás nélkül, a legkülön­bözőbb alkalmazási területek és igénybevételek céljára kaphatók Az ásványi gyapotok szigetelő­képessége térfogattömegük szerint a nagyon jó és a jó között változik (hővezető képességük 0,035-0,050 W(m*K)). A gyártás energiaigénye rendkívül nagy, ezt az energiát azonban az alkal­mazás során (pl. külső fal szigetelése révén) nem egészen egy fűtési idényben visszanyerjük.

Meg kell különböztetnünk az üveggyapotot és a kőzetgyapotot, a kötőanyag többnyire fenol-és/vagy karbamidgyanta. Az ásványi gyapot ára kedvező, könnyen be­szerezhető, alkalmazása pedig egyszerű, ezért a házilagos kivitelezők körében nagyon kedvelt.

Hadd hívjuk azonban fel az ilyen anyagokat al­kalmazók figyelmét a gyártó cégek feldolgozási előírásaira:

• gondoskodjunk a jó szellőzésről,
• kerüljük a por felkavarását,
• a vágást kemény alapon végezzük (ne fűrészel­jük),
• bontáskor nedvesítsük meg,
• használjunk finom por ellen védő álarcot.

A habüveget természetes kőből, pl. szilikáttar­talmú márgából nyerjük. A habüvegnek nyitott cellás és zárt cellás pórusú változatai vannak. A zárt cellájú lapok páraszigetelők, rothadásállók és nedvességre nem érzékenyek. Ugyanakkor azon­ban az állandóan ható víz az anyagot korrodálhat­ja. Ezért a víz tartós hatásától a habüveget is óvni kell. A habüveg ára igen magas, ezért takaréko­san és csak kivételes esetekben használjuk, pl. alagsorok kiépítésénél vagy „fordított tetőknél”.

Keményhab szigetelőanyagok

A polisztirol keményhab kőolajból szintetizált műanyag, amelyet a sztirol polimerizációjával (óriásmolekulákká alakításával) állítanak elő, majd szén-dioxiddal felhabosítják.

Tűz esetén azonban, és akkor ha az anyagot – amint az gyakran előfordul – nem veszélyes hulladékként kezelik, a veszélyes sztirol felszabadul. Gyártása nagyon energiaigényes. A gyártással és megsemmisítéssel járó környezetszennyezés miatt a polisztirolt lehetőleg ne használjuk. Az anyag széles körű elterjedése olcsó árának és egyszerű kezelésének köszönhető.

A lap formájában előállított extrudált poliszti­rol zárt cellájú és ezért a nedvességre kevésbé érzékeny, mint az expandált polisztirol. Az extrudált polisztirollapokat ma szívesen alkalmaz­zák lapos tetők és pincék hőszigetelt külső falai szigetelésére, de nedvesség állandó hatásának nem szabad kitenni.

A habosításhoz régebben alkalmazott fluorozott-klórozott szénhidrogéneket a legtöbb gyártó más, kevésbé ártalmas szerrel helyettesítette. Zárt cellájú polisztirol vásárlásakor ügyeljünk arra, hogy a termék halogénezett szénhidrogéneket ne tartalmazzon.

A poliuretán keményhab szintén kőolajból polimerizációval szintetizált műanyag. Tűz esetén nagyon mérgező gázokat, többek között ciánhid­rogént, izocianátokat, szén-monoxidot fejleszt. Gyártása nagyon energiaigényes. A lapok lénye­gesen drágábbak, mint a polisztirol-keményhab, azonban sokkal jobb szigetelési tulajdonságaik vannak (λ = 0,025-0,040 W/(m*K)). Jó hőmér­séklet-állóságuk miatt szívesen alkalmazzák la­pos tetők hőszigetelésére, továbbá műszaki be­rendezések szigetelésére, ahol a hőszigetelés számára kevés hely áll rendelkezésre.

A zárt cellájú polisztirolhoz hasonlóan a legtöbb gyártó itt is más anyagokkal, ill. eljárásokkal helyettesítette a felhabosításhoz korábban alkalma­zott halogénezett szénhidrogéneket. A poliuretán vásárlásakor is ügyeljünk arra, hogy a termék halogénezett szénhidrogéneket ne tartalmazzon.

A helyszínen habosított poliuretán az ajtó- és ablakkeretek rögzítésére és tömítésére nagyon elterjedt. A használata közben keletkező gázok mérgezők és azokat ezért ne lélegezzük be. A hézagokat alternatív megoldásként nyersselyem zsinórral vagy puha habanyag csíkokkal is tömíthetjük.

A beépített fát növényi és állati kártevők (gombák és rovarok) rongálhatják meg. A gombák okozta károk fordulnak elő gyakrabban és általában sú­lyosabbak is. A fa megelőző védelmét elsősorban építészeti-szerkezeti eszközökkel igyekezzünk megvalósítani. A kártevők elleni kémiai szerekkel (gombaölő és rovarölő mérgekkel) történő véde­kezést kiegészítésül alkalmazzuk. Az időjárásnak kitett és mérettartó épületelemeket (pl. ablakokat) ezenkívül festékbevonattal kell ellátni, hogy a fának a nedvesség ingadozásának hatására bekö­vetkező túlzott duzzadását és zsugorodását elkerüljük.

A környezetet kímélő és gazdaságos favéde­lemnek az a célja, hogy a lehető legkevesebb fa­védő- és festékanyagot használja fel és azok kö­zül is a kevésbé mérgező termékeket részesítse előnyben. A belső helyiségek levegőjével érintke­ző épületelemeknél egészségi okok miatt kémiai favédelmet ne alkalmazzunk.

Megengedett fagömbösség külön­böző fűrészelési és minőségi osztályoknál.

Faszerkezetek felületkezelési módjai

Megelőző építészeti intézkedések

A farontó gombák csak (a fa száraz tömegére vo­natkoztatott) tartósan 18 % feletti nedvességtartalom mellett képesek fejlődni. A fa nedvességtar­talma a mi éghajlati viszonyaink között néhány egyszerű alapszabályok betartásával ez alatt az érték alatt tartható.

Ezek az alapszabályok:

• A csapadékvíz gyors levezetése.
• A határoló épületelemekből kapilláris úton fel­vett víz elleni szigetelőrétegek kialakítása.
• A faszerkezeteken a tömítetlenségek és a hő­szigetelő külső épületelemekben kialakuló vízgőzdiffúzió következtében lecsapódó nedves­ség megakadályozása.
• A veszélyeztetett épületelemek levegőztetése annak érdekében, hogy az alkalmanként előfor­duló nedvesség ki tudjon száradni.
• A korhadás (gombásodás) elleni szerkezeti fa­védelem alapelvei:
• Az időjárásnak kitett gerendák felső oldalát fer­dére alakítsuk ki.
• Az időjárásnak kitett bütüfelületeket borítsuk deszkával vagy lemezzel.
• Alakítsunk ki csepegtető éleket.
• A lábazati fal és a fa küszöbgerenda közé te­gyünk szigetelőréteget (bitumenes papírlemezt vagy műanyag fóliát).
• A zuhanytálcák és fürdőkádak mögötti és alatti fal- és padlófelületeket szakszerűen szigeteljük.
• A lábazatnál keletkező fröccsenő víz elleni vé­delem céljából a talajtól tartsunk be egy bizonyos távolságot, fa oszlopoknál alakítsunk ki fémlábakat.
• Biztosítsuk a homlokzatburkolat mögötti és a tetőhéjazat alatti szellőzést.
• Ügyeljünk a pára diffúziójára, számítással vizs­gáljuk meg, nincs-e szükség párazáró rétegre.
• A szigetelőanyagokat hézagmentesen kössük egymáshoz és a csatlakozó épületrészekhez. Ha ezeket a szabályokat figyelmen kívül hagy­juk, még a korhadás elleni megelőző kémiai favédelem intézkedései sem tartósan hatékonyak, azaz kémiai favédelemmel a szerkezeti favédelem nem helyettesíthető.

Építészeti eszközökkel a rovarok elszaporodása elleni megelőző védelem is biztosítható úgy, hogy a teherviselő fa épületelemeken megnehezítjük a rovarok odajutását és petelerakását.

A rovarkártevők (szú) elleni szerkezeti favéde­lem alapelvei:

• A falak, födémek és tetők tartószerkezeteinek tömör bevonása vakolattal, építőlapokkal stb.
• A szabadon maradó gerendafelületek gyalulása és viaszolása (vagy lakkozása).
• A teherviselő fagerendák ellenőrizhető (hozzáférhető és látható) módon való elhelye­zése.

Megelőző kémiai favédelem

A teherviselő vagy merevítő fa épületelemeket a rovarok vagy gombák kártevése ellen az védeni kell. A bórsav sói közé tartozik a jól ismert bórax. 5-10 %-os (forró vizes) oldata épületbiológiai szempontból olcsó favédelmet biztosít (hivatalos jóváhagyásra nincs szükség), egyben égésgátló hatása is van, viszont kimosódik. Az oldatot a vo­natkozó receptek szerint legalább kétszer kell for­rón felvinni, hogy a szerből elegendő mennyiség minél mélyebben behatoljon a fába.

A nagyon száraz fát előzőleg nedvesítsük be. A borátok fel­dolgozása közben bőrünket és szemünket védjük és használjunk védőálarcot. Mivel a borátok víz­ben oldhatók („nem fixálódnak”), a kezelt fát az építkezés ideje alatt eső ellen védeni kell. Ha a borát-készítményeket kültéren alkalmazzuk, a sók kimosódása elleni védelmül festékréteget (pl. természetes gyanta alapú lakkot) kell felhordani.

Gyakran a – pl. ablakok és homlokzatok festé­sére használt – falazúrok és -lakkok is tartalmaz­nak favédő szereket. Az ilyen festékanyagok használatát nem javasoljuk. Csupán a kékgomba által fenyegetett fák lazúrozó vagy átlátszó festé­sénél célszerű egy kékkorhadást gátló szer al­kalmazása. A kékkorhadás különösen az erdei fe­nyő fáját fenyegeti.

Kárelhárító favédelem

Gombásodása: A gombásodás mindig a túlzott nedvesség következménye. Szakszerű konstruk­ció és normális belső és külső klíma esetén a gombásodás ritkán fordul elő. Különösen a ge­rendáknak azok a részei vannak veszélyben, amelyek a falazott vagy beton külső falakba kap­csolódnak, pl. a gerendafejek. A gyakorlatban különbséget teszünk a fát elszínező gombák és a fát roncsoló gombák között. A fát elszínező gom­bák (pl. kékgombák) nagyon hátrányosan befo­lyásolják a fa megjelenését, de korhadást nem okoznak. A fát roncsoló gombák ezzel szemben lebontják a sejtfalakat és ezzel csökkentik a fa szilárdságát.

A házban előforduló három leggyakoribb faron­tó gombafajta a következő:

• a könnyező házigomba,
• a pincegomba,
• a (fehér) pórusos gomba.

A könnyező házigomba a régi épületekben előforduló legveszélyesebb és egyúttal legnehe­zebben leküzdhető gombafajta. Egyetlen növényi fakártevőként bejelentésre kötelezett, már a fa 18-20 %-os nedvességtartalma esetén képes fejlődni, majd a szomszédos száraz fában és fa­lazatban is elszaporodik. Előszeretettel telepedik meg a tűlevelű fákon, 1 cm-ig terjedő vastagságú szálairól és max. 1 cm vastag, akár 1,50 m átmé­rőjű fehéres, vattaszerű spóralepényéről ismerhe­tő fel.

A pincegombának nagy, 50-60 %-os nedves­ségtartalomra van szüksége. Nedves új és régi épületekben fordul elő. A pincétől a tetőig a nedves falak környékén lévő összes fát (pl. gerendafejeket, koszorúgerendákat) és az erő­sen párásodó, rosszul szellőző helyiségekben (fürdőszoba, konyha) lévő faanyagokat veszé­lyezteti.

A pórusos gomba is nedves rothasztó gomba, amelynek a keletkezéséhez a fa nagy nedvesség­tartalmára van szükség (optimális növekedési feltétele kb. 40 %-nál van). Különösen a nagyon nedves pincékben fordul elő, de új épületekben, pl. gerendafejeken is megtalálható. A gomba által megtámadott, korhadt fa puha és gyakran rossz szagú. A fertőzés kiterjedését úgy határozhatjuk meg, hogy vésővel vagy késsel megvizsgáljuk a fa szilárdságát.

A gombásodás leküzdésénél az a lényeg, hogy megtaláljuk és megszüntessük az eredendő okot jelentő építési hibát vagy épületkárt. Ha a gom­básodás kiterjedése nem nagy, a hiba megszün­tetése után elegendő lehet a megtámadott fa ki­szárítása, célszerűen tartós szellőztetéssel, me­lyet esetleg forró levegő fúvatásával segíthetünk. Az erősen károsodott részeket, amelyeknek már a működőképessége is kétségessé vált, meg kell erősíteni vagy ki kell cserélni.

A környező házigomba elszaporodása esetén az összes, láthatóan ellepett részt, valamint egy méteres körzetben a határoló részeket is feltétle­nül maradéktalanul el kell távolítani és el kell égetni.

Rovarkártevők. A legtöbb fakártevők a friss, nem kéregtelenített fát lepi el, amelyet a házban tulajdonképpen nem is volna szabad használni.

A száraz, beépített fát főleg az alábbi három ro­varfajta lárvái pusztítják:

• A házicincér nagyon szereti a meleget, ezért előszeretettel tartózkodik meleg helyeken (pl. napsütötte padlásokon), a pincében és egyéb hűvös helyeken alig fordul elő. Csak a tűlevelű fát támadja meg. Kibúvónyílásai oválisak és 5-10 mm méretűek.
• A kopogóbogarak főleg lépcsőkben és búto­rokban szaporodnak el. Nevét a bogár arról a percegő zajról kapta, melyet a lárvák rágás közben adnak. A megtámadott fának „szúette” kinézése van, a röpnyílások 0,7-2,2 mm na­gyok és kör alakúak.
• A falisztbogár (lyctus) csak lombos fákban érzi jól magát. Előszeretettel támadja meg a fehérjében gazdag és keményítőtartalmú fákat és mind trópusi fákban, mind hazai fafajokban, pl. a tölgyben megtalálható. Elsősorban falburkola­tokat, parkettet, ajtókat, ablakburkolatokat és bútorokat támad meg. A károsított hely kinézé­se hasonlít a kopogóbogáréhoz.

A károsított rész kiterjedését a fa kopogtatásá­val, megszúrásával vagy megfúrásával lehet el­lenőrizni. Ha a kártétel csak a fa kis részére terjed ki, az érintett részt fejszével vágjuk ki. A megma­radt részt drótkefével és/vagy egy erős ipari por­szívóval jól tisztítsuk ki és esetleg kémiai rovarölő-szerrel kezeljük. A meggyengült teherbí­rású gerendákat pallókkal erősítsük meg. Az erő­sen megtámadott részeket ki kell építeni, el kell égetni és pótolni kell.

A kártevők elleni küzdelem méregmentes, de nagyon hatásos eljárása, elsősorban tetőszékek­ben, a forrólevegős kezelés. A felhevített levegőt addig fújjuk a kifelé letömített tetőtérbe, amíg még a legkedvezőtlenebb fekvésű fagerendák belse­jében is kb. 60 percen át legalább 55 °C hőmér­sékletet el nem érünk. Ha ez sikerül, akkor min­den rovar elpusztul. A forrólevegős kezelés aránylag energia- és munkaigényes és ezért drága; azt csak arra feljo­gosított cégek végezhetik.

A kémiai rovarölő szerek közül még a hatósági­lag engedélyezett hidrogénfluorid-sók a legke­vésbé veszélyesek.

5.8. ábra. Oszlopláb kialakítása: 1 a támasztótömbbe ágyazott acéllemez; 2 kimunkált oszlop; 3 támasztótömb.

Méreg a házban

Mit tegyünk azonban akkor, ha a házban koráb­ban mérgező favédő szereket alkalmaztak és ezek most is szennyezik a helyiségek levegőjét? Ha a termék nevét ismerjük, az ETTSZ-nél (Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálat) megérdeklődhet­jük annak összetételét. Ha a termék ismeretlen, akkor azt esetleg vérvizsgálattal és a belső leve­gő, a háztartási por vagy a favédő szerrel szennyezett anyag vegyelemzésével lehet meghatá­rozni.

Ilyen elemzéseket egyes esetekben a helyi egészségügyi hatóságok, környezetvédelmi hiva­talok végeznek. A mérgező favédő szereket csak úgy lehet ártalmatlanná tenni, ha az azokkal szennyezett részeket eltávolítjuk (veszélyes hulla­dék).

A fa, mint építőanyag

Az építőanyagként használt fa évszázadok óta bevált, környezetbarát és többféleképpen alkal­mazható, mint az összes többi építőanyag. A fa tartóssága pedig – az anyag sajátos tulajdonsá­gait figyelembe vevő feldolgozást feltételezve – rendkívül nagy.

Az építőanyagként használt fa előnyei:

• A fa épületelemek előállításának energiaigénye viszonylag kicsi.
• A fa szinte mindenhol a helyszínen rendelke­zésre áll, többször felhasználható és a termé­szet háztartásába nehézségek nélkül visszajut­tatható vagy tüzelőanyagként hasznosítható.
• A belső klíma szempontjából a fának kiváló tu­lajdonsága van. Hőszigetelő képessége kedve­ző, jó „szorpciós képessége” van, ez viszont csak akkor marad meg, ha a párazáró festék­bevonatot mellőzzük.
• A fa teherbírása nagy. Nyomószilárdsága meg­egyezik a vasbetonéval, hajlítószilárdsága az saját tömegre vonatkoztatva kétszer olyan nagy, mint az acélé.
• A fagerenda-szerkezeteknek jó tűzállóságuk van. Külön burkolás vagy bevonat nélkül is tűzgátlóvá tehetők, ami acélszerkezeteknél nem lehetséges. A keményfa lépcsőknek nagyobb tűzállóságuk van, mint az acél lépcsőknek. A fát könnyű megmunkálni, ezért házilagos kivi­telezésre különösen alkalmas. A régi faszerkeze­ten előforduló károsodások többnyire a nedves­ség elleni védelem elégtelenségével magyarázha­tók. A fa épületelemek létrehozásának és javításának sikere azon múlik, hogy ismerjük-e és figyelembe vesszük-e a fának, mint építőanyag­nak néhány különleges tulajdonságát.
• A nedvesség hatásának tartósan kitett fát a gombák tönkreteszik. Az a fa viszont, amelyet csak ritkán ér a nedvesség, nem korhad el. Az egyik fontos szabály tehát így szól: A fát úgy építsük be, hogy nedvesség tartós hatásának ne legyen kitéve, a behatoló nedvesség pedig gyorsan ki tudjon száradni. Az épületfa korhadás elleni vegyi kezelése beltéri alkalmazás esetén nem célszerű.
• A fa „dolgozik”, kiszáradáskor összezsugoro­dik, nedvesség felvétele esetén megduzzad. Az új faelemeket lehetőleg szárazon építsük be. A kültéri alkalmazásra szánt mérettartó fa alkatré­szeket (pl. ablakokat) ezenkívül víztaszító fes­tékbevonattal is védeni kell.
• A fában elszaporodhatnak a farontó rovarok. A teherhordó vagy nem hozzáférhető részek megelőző védelmére kémiai szereket lehet használni, ezek lehetőleg ne legyenek mérge­zők.
• A fa hőszigetelő képességét gyakran túlbecsü­lik. Az ugyan hétszer jobb, mint a tömör tégláé, egy szigetelőanyag (pl. cellulózrostok) hatása viszont a fáénál háromszor jobb.

A hazai fák az építészetben előforduló szinte minden feladatra alkalmasak. A puha, gyorsan növő tűlevelű fákat főleg teherviselő épületele­mek, falburkolatok, padlók, ajtók és ablakok szá­mára használjuk, a kemény, lassabban növő és értékesebb lombos fákból elsősorban lépcsők és padlók készülnek. Épületfa céljára általában derékszögű vagy négyzetes keresztmetszetű fűrészárut (gerendát) használunk.

Építészeti fűrészáru: Elnevezések és járatos méretek

A ragasztott tartók alkalmazása teherviselő elemeknél célszerű, ha a keresztmetszetet mini­málisra kívánjuk csökkenteni, vagy különösen nagy tartókeresztmetszetre van szükség. A fű­részáru megrendelésénél a fafajta és a méretek mellett a minőségi osztály, a fűrészelési osztály és a nedvességtartalom megadása is fontos.

A keresztmetszettől függően különbséget te­szünk a lécek, deszkák, pallók, épületfák és ge­rendák között. A különböző alakú gyalult deszkák és pallók raktárról kaphatók. A minőségi osztályt lényegében a csomók száma határozza meg. Teherhordó faelemek céljára álta­lában II. minőségi osztályú fűrészárut használunk, ha a teherbíró-képességgel szemben támasztott követelmények nagyok, akkor I. osztályút. Desz­kák és pallók általában I., II., III., IV. minőségi osztályú fából készülnek. Az I. minőségi osztályba tartozó deszkákban kevesebb csomó van, a III. minőségi osztályú deszkák kieső csomókat is tartalmazhatnak és kifejezetten csavart növésűek lehetnek.

Fa nedvességtartalma

A fa nedvességtartalma annak megítélése szempontjából fontos, hogy milyen mértékben kell a későbbi zsugorodás következtében fellépő repedésekre, hézagokra, elcsavarodásra számí­tanunk. Egy gyakran figyelmen kívül hagyott sza­bály szerint „a fát azzal a nedvességtartalommal kell beépíteni, amekkora a későbbi használat so­rán átlagosan várható” egyensúlyi nedvesség.

Másrészt viszont bizonyos épületfákat, pl. tető­gerendákat akár max. 30 % nedvességtartalom­mal is be szabad építeni, ha azok gyorsan ki tud­nak száradni és a soron következő szakmák munkáját nem befolyásolják. A tél folyamán kivá­gott és ezért kevesebb nedvet tartalmazó fa már néhány hetes levegőn való szárítással (a ke­resztmetszettől, időjárástól és a tárolási feltételektől függően) eléri a kb. 20 % nedvességtartalmat. Ennél kisebb nedvességtartalmat általában csak mesterséges szárítással vagy fűtött helyiségben való tárolással lehet elérni. Ha az épületfák és ge­rendák nedvességtartalmát elektromos készülék­kel mérjük, fontos, hogy a mérést ne a felszínen, hanem a keresztmetszet belsejében végezzük.

Rétegelt lemezek

A sokféle ragasztott falapot gyűjtőnévvel feldol­gozott faanyagnak nevezzük. Ide tartozik pl. a rétegelt lemez, a forgácslap, a bútorlap és a kemény farostlemez. A régi házak felújítása szempontjából különösen jelentősek a forgács­lapok, melyeket különböző minőségű kivitelben padlókhoz és falszerkezetekhez alkalmazunk. A műgyantával ragasztott forgácslapokból (a ra­gasztó aránya 8-10 %) az egészségre ártal­mas gőzök távoznak, elsősorban formaldehid, ezeket ezért ne használjuk.

Az egészségre ke­vésbé ártalmasak, egyben a nedvességre is kevésbé érzékenyek a cementkötésű forgácslapok. Ezek nehezen gyulladok vagy akár éghetetlenek és további adalékok nélkül is ellenállnak a gombásodásnak. Nagyobb sűrűségük miatt a léghanggátlásuk kedvezőbb. Ugyanak­kor azonban lényegesen drágábbak, mint a műgyantával ragasztott forgácslapok, sűrűsé­gük és keménységük miatt pedig megmunká­lásuk nehezebb.

Rétegelt falemez

A rétegelt falemezre az MSZ 49:84 szabvány vo­natkozik. Előállításához felhasználható minden furnértermelésre alkalmas fafaj. A táblák széles­ségi mérete 1000 mm vagy 1250 mm, hosszúsá­ga 2000 mm vagy 2250 mm.

Vastagságuk:

• 3 réteg esetén 3 vagy 4 mm,
• 4-5 réteg esetén 5 vagy 6 mm,
• 5 réteg felett 8-10-12-15-18 mm.

A minőségi osztályba sorolás a szabvány sze­rint a rétegelt lemez külső borító furnérrétegének elsősorban esztétikai jellemzői alapján történik, tehát nem „szerkezeti anyagként” kezelve. Ennek megfelelően lehet „E” minőségi osztályú (egy da­rabból készült furnérfelülettel), „I” minőségi osztá­lyú (illesztett darabokból összerakott furnérfelülettel) és „CS” minőségi osztályú (több darabból, eltérő anyagból, foltozottan is összerakható felü­lettel).

Az ácsmunkák során a rétegelt ragasztott le­mezzel a korszerű szarufedelek erőközvetítő cso­mólemezeként, illetve deszkázat kiváltására a nagy tetőfelületek borításaként találkozhatunk.

Ezért az esztétikai jellemzőkön alapuló minő­ségi besorolás helyett a számukra sokkal lénye­gesebb minőségi szempont a következő, ragasz­tástól függő osztályozás:

• „N” – normál ragasztású lemez,
• „V” – vízálló ragasztású lemez,
• „M” – melegvíz-álló ragasztású lemez,
• „F” – főzésálló ragasztású lemez.

Szerkezeti célokra általában ez utóbbi lemeze­ket javasolják. A lemez megrendeléséhez meg kell adnunk a termék nevét, a falemez méreteit, a borítóréteg fafajtáját, a falemez rétegszámát, a ragasztás je­lét, a minőségi osztály vagy csoport jelét és a szabvány azonosító jelzését.

Szélezett fenyő fűrészáru névleges szélességi és vastagsági méretei:

Fenyő fűrészáruk

A fenyő fűrészárú bármely hazai és külföldi fafaj-tából előállítható. Névleges méreteit az MSZ ISO 3179-1991. szabvány, általános minőségi előírá­sait pedig az MSZ 17300/2-1988. tartalmazza.

A fűrészáruk szélezve vagy szélezetlenül kerül­nek forgalomba. A termék „széle” alatt a keskeny hosszoldalát értjük. Ennek megdolgozásától függ tehát az áru megnevezése.

Szélezetlen a fűrészáru akkor, ha csak a két szélesebbik lapja és a bütüfelülete lett fűrésszel kialakítva. A két lap egymással párhuzamos, a bütüfelületek merőlegesek a hossztengelyre.

Szélezett a fűrészáru akkor, ha minden felületét fűrésszel munkálták meg. A széles lapjai egy­mással párhuzamosak, oldalainak síkja a lapok síkjára merőleges, bütüi a hossztengelyre merő­legesek. Lehet a termék kúposán vagy párhuza­mosan szélezett. Párhuzamos szélezés esetén a fűrészáru lapjainak szélessége állandó.

Deszka és pallótermék esetén az áru szélessé­ge nagyobb, mint a vastagsági méret kétszerese. 50 mm vastagság alatt általában deszkáról, felet­te pallóról beszélünk.

Léc, zárléc és gerenda esetén az áru széles­ségi mérete nem haladja meg a vastagsági méret kétszeresét. A terméket 45 mm vastagság alatt lécnek, 100 m vastagság alatt zárlécnek, felette gerendának nevezzük.

A névleges hosszúságok 1,5 m és 6,3 m között, 30 cm-es lépcsőkben választhatók. (Néha találkozhatunk 25 cm-es hosszlépcső fokozatokkal is!) A fenyő fűrészárut minőségi osztályba sorolva árusítják. Lécek esetén a minőséget nem jelzik. Zárléc és gerenda esetén a szabvány I., II., III. minőségi osztályt különböztet meg, míg deszka és palló esetén „K” (kiváló), I., II., III., IV. minőségi osztály létezik. A minősítés szempontjait a 6. táb­lázat ismerteti.

Lomblevelű fűrészáruk

A választék méreteit és általános előírásait az MSZ 17301/1-1982. és a 17301/2-1988. szabvá­nyok határozzák meg.

A jellemző méretválaszték:

• deszka 19-40 mm (vastagság);
• palló 45-98 mm (vastagság);
• léc 19-40 mm (vastagság);
• bútorléc 19-50 mm (vastagság);
• zárléc 48-98 mm (vastagság);
• gerenda 100-300 mm (vastagság).

A termékválaszték hossza deszka, palló, léc és zárléc esetén 50 cm és 6,0 m között változhat, 10 cm-es vagy 25 cm-es lépcsőkben. A gerendák 2,5 m hossztól kaphatók, 10 cm-es lépcsőkben növekedve.

A lombos fűrészáruk besorolására a feltalálható hibák jellegétől és nagyságától függően három minőségi osztályt vezettek be. Az azonosító mi­nőségi jelet a termék egyik bütüjén, idő- és vízálló festékkel, vagy az egyik lapján zsírkrétával kell feltüntetni, legalább 5 cm magas számjeggyel, vagy 1 cm átmérőjű színjellel.

A szabványos jelölésmód a következő:

• minőség – vörös festékport vagy I számjegy,
• minőség – kék festékpont vagy II. számjegy,
  III. minőség – sárga festékpont vagy III. számjegy.

A lombos fűrészáru megrendelésekor meg kell adnunk: a fafaj megnevezését, a fűrészáru vas­tagsági méretét, a termék nevét, szélezett vagy szélezetlen voltát, a minőségi osztályát és a szabvány azonosító jelzését.

Terméskövek

A terméskövet (homokkövet, palát, mészkövet stb.) ma főleg vágott és csiszolt lapok formájában falazathoz, padlóburkolásra és ablakpárkányok­hoz alkalmazzák. A darabolt kövek előállítása ugyan lényegesen kevésbé (energia-) igényes, a terméskő falazatot a házépítésben magas bér­költségei miatt mégis alig alkalmazzák.

A termésköveknek általában nagy térfogattö­megük, többségüknek kellően jó hőtároló képes­ségük van; hőszigetelési tulajdonságaik azonban nagyon rosszak. Nem minden terméskő áll ellen az időjárás viszontagságainak: a mészkő savra különösen érzékeny, sok homokkőfajta savra és fagyra érzékeny. A nem időjárásálló terméskő fa­lazatot vakolni vagy impregnálni kell. A nagyon kemény mélységi és vulkánikus kőzetek mint pl. a gránit, bazalt, porfír, de a vulkáni eredetű erupciós kőzetek, pl. a tufa és habkő egy része is a le­lőhelytől függően fokozott mértékű természetes radioaktivitással rendelkezik.

A terméskő lapok a kereskedelemben hasítás utáni érdes felülettel, vágott vagy csiszolt felü­lettel, derékszögű vagy sokszögű alakban kap­hatók. Az anyagárakkal kapcsolatban jó tudni, hogy a kemény kő drágább, mint a puha, a nagy formá­tum drágább, mint a kicsi, a csiszolt felületek drágábbak, mint a hasítottak, a vágott élek drá­gábbak, mint a törtek.

Agyag

Az agyag a legrégebbi és leginkább környezet­barát építőanyagok egyike. Az agyaggal való építés az építészet iparosításával veszített jelentőségéből, a negyvenes évek vége felé azonban, amikor téglából és más építőanyagokból kevés volt és ahhoz is drágán lehetett hozzájutni, egyes helyeken ismét divatba jött. A tudatos környezet­védelem eszméjétől indíttatva néhány éve ismét megjelentek az agyagépítészet felélesztésére és továbbfejlesztésére irányuló kezdeményezések (pl. a németországi kasseli főiskolán vagy a Grenoble-i egyetemen), a kutatómunka elsősor­ban racionális munkamódszerek kifejlesztésére és az agyag tulajdonságainak javítására irányul.

Az agyag lényegében kőzetiszapból és finom homokból áll, mely elmállott, agyagos alkotóré­szekkel van elkeveredve. A tömör agyagnak nagy térfogatsúlya és nagy nyomószilárdsága van. A tömör agyagfalakat levegőn szárított téglából lehet falazni, nedves „agyagkenyérből” vagy agyagcsíkokból lehet felrakni vagy „vertfal-technikával” fazsaluzat között lehet elkészíteni.

Szalmatörek, duzzasztott agyag stb. hozzáke­verésével a némileg jobb hőszigetelési tulajdon­ságokkal rendelkező vályogot kapjuk, amit szíve­sen alkalmaznak favázas szerkezetek vázközei­nek kitöltésére. Általában azonban (a 60 cm-nél nagyobb falvastagságok kivételével) a vályogból készült külső falaknál is kiegészítő hőszigetelést kell alkalmazni, hogy a hővédelmi követelménye­ket ki lehessen elégíteni. Az agyag épületeleme­ket a beépítés alatt és után gondosan és tartósan óvni kell a nedvességtől, különösen a záporesőtől és a fröccsenő víztől. A kellően ki nem száradt agyag épületelemek felfagyásának veszélye miatt az építési idő a késő tavaszi és nyári időszakra korlátozódik.

5.1. ábra. Kijavított terméskő talapzat az utó­lag beépített ablakkeretekkel. Az anyagok kontrasztjai a végleges állapotban is láthatók maradnak.

5.2. ábra. Az agyag sokoldalúan alkalmazha­tó! Agyagfalak – agyagkemence – agyagágy.

5.3. ábra. Szecessziós téglaépület terméskő lábazattal és művészileg megmunkált ho­mokkő ablakkeretekkel.

Mesterséges kövek

A mesterséges kövek csoportjába egyrészt az égetett kövek (égetett agyagtéglák), másrészt a cement vagy mész kötőanyaggal előállított kövek, pl. beton, gázbeton, pórusbeton, beton falazóelemek, mészhomoktéglák tartoznak.

A tégla vagy falazóelem fajtájának kiválasztását az alkalmazási terület (pincefalak, teherviselő vagy nem teherviselő külső és belső falak stb.), a szállítási forma és a feldolgozási tulajdonságok alapján lehet eldönteni. A környezettel való összeférhetőséget lényegében a falazóelemek cementtartalma, a többi adalékanyag tulajdonságai, va­lamint a gyártásával járó energiaráfordítás és kör­nyezetszennyezés dönti el. A pincék külső falai a költségek miatt ma általá­ban 20-25 cm vastag vasbetonból készülnek, a falazott pincefalakat az oldalirányú talajnyomás felvétele érdekében legalább 30 cm vastagra kell készíteni.

Hőszigetelő falazóelemek

Az egyre szigorúbb hőtechnikai elvárások miatt megjelentek a piacon a külső falak számára való hőszigetelő falazóelemek. Ezek a hőszigetelő ha­tást levegőkamrákkal, levegőpórusokkal vagy szigetelőanyag-réteggel érik el. A könnyű falazób­lokkok (márkanevek pl. Poroton, Porotherm, Unipor) gyártásánál polisztirol golyókat és/vagy fűrészport kevernek az agyaghoz, az égetés után ezek helyén levegőpórusok maradnak. A pórus­beton építőelemek (márkanevek pl. Ytong) ho­mokból, mészből és cementből állnak, a levegő­pórusok itt alumíniumpaszta, mint pórusképző anyag segítségével jönnek létre. A habkőbeton és duzzasztott agyag falazóelemeknél (márkanevek pl. Liapor) a porózus kőzetszemcsék kötőanyaga mész és/vagy cement.

Egy 30 cm vastag, pórusbeton falazóelemekből (hővezető-képesség 0,16 W/m*K) rakott, kétoldalon vakolt fal ma általában eléri a 0,49 W/(m²*K) k-tényezőt. Az ilyen típusú falazóelemek térfogattömege kicsiny, ezért ügyeljünk arra, hogy a nyomószilárdságuk és akusztikai teljesítőképességük megfelel-e az előírásoknak, illetve a falazó-elem pontos megnevezése mellett annak hőveze­tő képességét és az alkalmazandó habarcsot is meg kell adni. A jó szigetelési tulajdonságokkal rendelkező falazóelemeket könnyű falazó-habarccsal falazzuk, hogy a habarccsal kitöltött fu­gák hővezető képessége a falazóeleméhez iga­zodjon. Egyes falazóblokkfajtáknál ma már csak a fekvőhézagot töltjük ki habarccsal, az állóhézag­ban a pontos gyártás lehetővé teszi az elemek fogas egymásba kapcsolódását.

A nagyobb térfogattömegű falazótégIákat, pl. a lyukas vagy tömör égetett téglákat és a lyukas vagy tömör mészhomok téglákat teherhordó és nem teherhordó belső falakhoz, valamint, hőszi­getelő réteggel kombinálva, külső falazatokhoz is használjuk.

A nyerstégla homlokzatok burkolótéglából (klinkertéglából) vagy burkoló mészhomoktég­lából készülnek, melyeknek kis vízfelvevő képes­ségük van és ezért esőre és fagyra nem érzé­kenyek.

A beton cement és adalékanyagok, pl. homok, sóder, zúzottkő és esetleg még kémiai adalék­szerek keveréke, mely víz hozzáadása után meg­szilárdul. Az úgynevezett „biobeton” esetében a kavicshomok keveréket (megfelelő szemcse összetételű) zúzott mészkő, ill. fagyapot, rizspely­va stb. helyettesíti.

Az azbesztcement (márkanév: Eternit) szintén a mesterséges kövekhez tartozik. Az azbesztce­ment lapokat elterjedten használják falburkolásra és tetőfedésre, az azbesztcement csöveket pedig tűzálló szellőzőcsatornákhoz. A tüdőbe kerülő fi­nom azbesztrostok rákkeltő hatásúak, ezért ezt az anyagot az újabb építőipari termékekben mű­anyag szálakkal pótolják. Az azbeszttartalmú ter­mékeket csak pormentesen dolgozó berendezé­sekkel, jó minőségű védőálarcban szabad meg­munkálni.

Falazó- és vakolóhabarcs

A habarcs ma túlnyomórészt kész száraz keverék formájában vásárolható, melyet a helyszínen kell vízzel összekeverni. A zsákokban kapható „gyári száraz habarcs” a házilagos kivitelezésnél előfor­duló kis mennyiségek esetén kényelmesebb, ke­zelése pedig biztosabb, mint a saját keverés. Ezek a habarcsok általában szerves segédanya­gokat (kémiai adalékszereket) is tartalmaznak, ezek mennyisége a száraztömeg 10 %-át is elér­heti. Ha falazó- vagy vakolóhabarcsot magunk akarunk keverni, ügyeljünk a helyes keverési arányra, valamint a homok megfelelő szemszer­kezetére és agyagiszap tartalmára. A falazóhabarcsok keverési arányait és alkalmazási terü­leteit az 5.3. táblázat tartalmazza.

5.3 táblázat:

[table id=173 /]

A különböző habarcsok szokásos alkalmazási területei a következők:

• Mészhabarcs: nem teherviselő falazat (2. sor: 1 rész mészhidrát, 3 rész homok).
• Meszes cementhabarcs: teherviselő falak (5 sor: 1,5 rész mészpép, 1 rész cement, 8 rész homok).
• Cementhabarcs: teherviselő falazat, ha nagy nyomószilárdságot követelünk meg.
• A teherviselő falakhoz meszes cementhabarcs helyett a környezetre nézve némileg kedvezőbb, erősen hidraulikus mészből készített ha­barcs (7 sor) is használható.
• Könnyű habarcs: hőszigetelő falazathoz, ezt ki­zárólag gyári száraz habarcsból készítjük.

Ma vakolóhabarcsok is kaphatók gyári száraz habarcs formájában, melyeket a helyszínen kell vízzel összekeverni. Ajánlhatók a tiszta ásványi meszes, cement- és gipszvakolatok. A külső al­kalmazásra szánt fedővakolatok színezhetők és adalékokkal víztaszítóvá is tehetők, így későbbi festésükre nincs szükség.

Ismeretesek ezenkívül a műgyanta, hőszigetelő és javító vakolatok:

A műgyanta vakolatok általában diszpergált műgyanta kötőanyagokból, ásványi töltőanya­gokból, valamint sűrítő- és stabilizálószerekből állnak. Az ásványi vakolatokhoz viszonyítva ugyan ellenállóbbak, egyben azonban fokozottan pára­zárók és a környezetet jobban terhelik. Ezeket ezért lehetőleg ne használjuk.

A hőszigetelő vakolatok a homokon és műgyan­ta kötőanyagon kívül hőszigetelő adalékokat, pl. perlit- vagy keményhab golyócskákat tartalmaz­nak; ezeket több rétegben, akár 10 cm vastagságban is fel lehet hordani, ekkor elérik egy 3,5 cm vastag ásványi gyapot lap szi­getelőhatását. Nagy műanyagtartalmuk és vi­szonylagosan rossz szigetelőhatásuk miatt a szi­getelő vakolatok alkalmazása nem célszerű.

A javító vakolatokat ott alkalmazzuk, ahol a szo­kásos vakolatokat a falazatban felszálló nedves­ség állandóan megrongálja, pl. lábazati falakon kívül és/vagy belül. A gyártó cégek közlései sze­rint ezek speciális szerkezetük és összetételük következtében a kivirágzásokra kevésbé érzéke­nyek; jó víztaszító és egyben jó páraáteresztő ké­pességük van. Az ezekkel elérhető eredmény – a száraz vakolatfelület – azonban csak kozmetikai jellegű és korlátozott ideig tart, hiszen az eredeti ok, a falban felszálló nedvesség, javító vakolattal nem szüntethető meg. A javító vakolatokat csak ásványi festékekkel szabad bevonni, nehogy a fal nedvességleadását akadályozzuk.

A gyártás és feldolgozás alatt keletkező káros anyagok megítélésének fontos mércéje egyebek mellett az építőanyagok nyersanyagának kiterme­lésére, a szállításra és a termelésre fordított energia. Egy új épület összes építőanyagának előállítására általában (az építésmódtól függően) annak az energiamennyiségnek a többszörösét kell fordítani, mint amennyit a jól szigetelt épület­ben 10 év alatt fűtésre elhasználnak.

Közvetlenül és naponta veszélyeztethetik a la­kók egészségét azok a káros anyagok, amelyeket egyes – köztük akár úgynevezett „természetes” – építőanyagok a beépítéskor vagy beépített álla­potban leadnak. Az elmúlt időben néhány alkotó­anyagnak az egészségre és környezetre gyako­rolt különösen káros hatását ugyan felismerték és alkalmazásukat korlátozták vagy megtiltották, mégis van sok, ma is változatlanul használatos anyag, amely az emberre és környezetére nehe­zen kiszámítható kockázatot jelent.

Káros anyagok az építőiparban

Azt általánosságban nem lehet megmondani, hogy az ilyen anyagok konkrét esetben mekkora veszélyt jelentenek, hiszen az sok tényezőtől függ, pl. a káros anyag koncentrációjától, attól, hogy az anyag érintkezik-e a szoba levegőjével vagy sem, hogy azt száraz vagy nedves környezetben alkalmazzuk-e és milyen hőmérséklet­ingadozásoknak van kitéve.

Fémek és műanyagok

A fémeket és műanyagokat csak takarékosan alkalmazzuk (a fémeket pl. összekötő elemként, a műanyagokat tömítésre és nedvesség elleni szi­getelés céljára), mivel gyártásuk nagy energiafelhasználással és környezetszennyezéssel jár.

Az építőanyagok kiválasztásának a régi házak felújításánál alkalmazott szempontjai nem külön­böznek alapvetően azoktól, amelyeket új házak építésénél is figyelembe kell venni.

Vegyük figyelembe ezeket is:

• az anyagfelhasználást az építési feladathoz igazítjuk;
• lehetőleg olyan építőanyagokat válasszunk, melyeket kis energiaráfordítással, kevés káros anyag kibocsátásával lehet előállítani;
• a regenerálható és újra felhasználható építő­anyagokat részesítsük előnyben;
• a helyszínen nyert vagy előállított építőanya­gok alkalmazásával elkerülhető a költséges szállítás;
• az anyagok külső megjelenése és alkotói ne befolyásolják hátrányosan jó közérzetünket és egészségünket.

Egy épület hőveszteségei a hőátbocsátási vesz­teségekből (transzmissziós veszteségekből) és a szellőzési veszteségekből tevődnek össze. A hőátbocsátási veszteségeket jó hőszigetelő képességű anyagok és többrétegű üvegezés beépí­tésével lehet csökkenteni.

A szellőzési veszteségek a hézagok tömítésé­vel, valamint kézben tartott szellőzéssel, esetleg az elszívott levegőből való hővisszanyeréssel mérsékelhetők.

A hőátbocsátási veszteségek csökkentése

Régi épületekben a fűtési energiaszükséglet csökkentésének leghatásosabb eszköze a járulé­kos hőszigetelés alkalmazása az „épület termikus burkolatán”, azaz az összes olyan épületelemen, melyek a fűtött helyiségeket a fűtetlenektől vagy a külső levegőtől elválasztják. Az egyszeres üvege­zésű ablakok kétszeres üvegezésűre cserélése, szigetelőrétegek beépítése a tetőfelületeken, ill. a padlás- és pincefödémen a leggyakoribb hővédelmi intézkedések közé tartoznak.

A nagyobb terjedelmű szigetelési intézkedések kiterjednek a külső falakra, erkélyek, loggiák tetőteraszok víz­szintes felületeire, a nyitott átjárókra, továbbá a fűtött és fűtés nélküli helyiségek közötti falfelüle­tekre, pl. a lépcsőházak falaira.

A hővédelmi intézkedések tervezése során egész sor, részben igen összetett kérdést kell tisztázni:

1. Milyen épületelemeket kívánunk szigetelni? A kérdést lényegében olyan gyakorlati megfontolások döntik el, mint az esedékes felújítási munkák (pl. az ablakok cseréje, új külső vako­lás vagy festés), az intézkedések költségei, a pénzügyi keretek és a gazdaságosság.
2. Milyen szerkezeti megoldást lehet, ill. kívá­nunk választani és az milyen költségekkel jár? Ezekkel a kérdésekkel a megfelelő épületelem fejezetében foglalkozunk.
3. Milyen szigetelőanyagot kívánunk alkalmazni? Itt lényegében az anyag műszaki tulajdonsá­gairól, valamint a költségek és a környezet- és egészségvédelmi igények közötti mérlegelés­ről van szó. A különböző szigetelőanyagok tulajdonságaival részletesen foglalkozunk az 4. részben.
4. Milyen szigetelési szintet kívánunk elérni és ehhez milyen szigetelőanyagra van szükség? Ezt a kérdést a következőkben tárgyaljuk.
5. Milyen kapcsolatban áll egy meghatározott intézkedés más, tervbe vett vagy ajánlatos intézkedésekkel? Itt elsősorban az egymással határos épületrészekkel való összeegyeztetésről (homlokzatok esetén pl. az ablakokról, a tetőtúlnyúlásról, az épület lábazatáról), vala­mint a fűtőberendezés újraméretezéséről van szó.
6. Annak megítéléséhez, vajon egy épület ener­getikai szempontból korszerűsítésre szorul-e, jó támpontot szolgáltat a fűtött lakásterület négyzetméterére vonatkoztatott éves energiafelhasználás. A 60-as évek építési színvonalát képviselő, szabadon álló régi épületek átlagos „fajlagos energiafelhasználása” évente és a lakásfelület 1 m²-ére 300 kW-h (ez megfelel a lakásfelület 1 m²-ére eső 30 L fűtőolajnak).

Egy „környezet- és egészségbarát” címkével ellátott korszerűsített ház a kompakt kialakítástól függően éves fűtési energiaigénye kevesebb, mint 30-60 kW-h/m² (ami kb. 3-6 L/m² fűtőolaj­nak felel meg). Ebből az egyes épületelemekre a szigetelési képességgel kapcsolatos minimális követelményeket lehet levezetni, amit a hőátbocsátási tényezővel, az úgynevezett k-tényezővel adunk meg.

Korszerűsítési célok

Régi épületekben végzett átépítési és korsze­rűsítési intézkedések esetén az új hővédelmi ren­delet szabályozza az épület megengedett össz-hőveszteségének mértékét. Ezenkívül ismer­tet egy számítási eljárást, amellyel ki lehet számí­tani a fajlagos energiafelhasználást; ebben a számítási eljárásban a transzmisszió és a szellő­zés miatt létrejövő energiaveszteségekkel az energianyereségeket, pl. a napsugárzás hatását állítjuk szembe. Az egybevetés eredménye a fű­tési energiaszükséglet, ezt egy hőszükségleti ta­núsítványban kell dokumentálni, mely a felhasz­náló számára megadja a ház várható fűtési energiafelhasználásának tájékoztató értékét.

Az egyes épületelemek számára célszerű k-tényező értéke függ az épület alakjától, nagyságá­tól, építésmódjától és helyétől. A környezetvédelem szempontjai azt indokol­nák, hogy lehetőség szerint a régi épületeknél is az új épületek szintjét valósítsuk meg. A szigete­lőrétegek ebből adódó vastagságait általában még gazdaságilag elviselhető ráfordítással be le­het építeni. A padlásfödém szigetelése például (nem beépített tetőtér esetén) kb. 25 cm vastag lenne.

Falak hőszigetelése

A külső falak szigetelőrétegének kívánatos vastagsága az épület alakjától és az ablakfelüle­tek arányától függően 10-20 cm. Ahol a szerke­zeti és pénzügyi lehetőségek azt megengedik, tö­rekedjünk az energiatakarékos ház színvonalának elérésére. Az ott megadott szigetelési vastagsá­gokat gazdasági és környezetvédelmi szempon­tok alapján határozták meg és azok hazánkba is optimális eredményeket adnak.

Egy épületelem k-tényezőjét (hőátbocsátási té­nyező) az épületelemet alkotó egyes rétegek vastagságából és azok α_a és α táblázatait a Hőtechnikai méretezési szabvány (MSZ-04-140-2/91) vagy Hőtechnikai méretezési segédlet tar­talmazza.

Téves az a helyenként szenvedélyesen hangoz­tatott vélemény, mely szerint a túl sok hőszigete­lés célját (a fűtési energia megtakarítását) nem éri el. Ezt megvalósított példákon elvégzett számos vizsgálat igazolja. Még a déli homlokzaton alkal­mazott szigetelés is energiamegtakarítást ered­ményez, mivel a napenergia révén egy szigeteletlen déli falon elérhető nyereség a teljes fűtési idő­szakra vonatkoztatva mindig sokkal kisebb, mint a jó hőszigeteléssel elérhető energiamegta­karítás.

Azokat a vizsgálatokat, melyek szerint az energiafelhasználás a hőszigetelési intézkedések következtében éppenséggel növekszik, nem lehet reprodukálni. A helyesen elvégzett szigetelés még a falak diffúziós és szorpciós képességet, a falak sokat emlegetett „lélegzését” sem befolyá­solja. A homlokzat növényzettel való befuttatásának vagy a szigetelő vakolatnak a szigetelő hatását gyakran túlértékelik. Ezek nem járulnak hozzá lényegesen az energia-megtakarításhoz.

Hőhidak elkerülésének fontossága

A vastag szigetelőanyag-rétegek mindenesetre nem sokat érnek, ha a különböző épületelemek átmeneteinél „hőhidak” vannak, ráadásul a lég­tömörség hiánya miatt nagy, ellenőrizhetetlen szellőzési veszteségek keletkeznek. Ezért két vagy több épületelem találkozásánál a csatlako­zásokat mindig alaposan át kell gondolni: különös figyelmet érdemelnek a fal-ablak, falfödém, fal­tető és födém-tető átmenetek. Az épületfödémek, valamint a homlokzat elő- és hátraugrásai szintén termikus gyenge pontok lehetnek. A következő részekben bemutatjuk az épületelemek találkozásánál alkalmazandó szerkezeti megoldásokat és rétegsorrendeket.

Ezeknek minden csatlakozási ponton működniük, főleg pedig jól illeszkedniük kell. Így pl. a tető és a fal hőszigetelését cél­szerű teljesen folyamatos jelleggel kialakítani; ha ugyanis az egyik elemet belülről szigeteljük, a másikat pedig kívülről, akkor a találkozási helyen a hőhidak csaknem elkerülhetetlenek. Különösen kritikusak az áthatolások: kinyúló, termikusan nem elszigetelt födémelemek, kémények és a tetőhéjazaton áthatoló egyéb elemek, pl. tető­szerkezetes ablakok, szellőzőcsövek stb.

Ha a hőszigetelést a belső oldalon helyezzük el, azt az átnedvesedés ellen páraszigetelő réteggel kell védeni. A páraszigetelő réteget nagyon gondosan kell elkészíteni, azon nem lehetnek rések és minden hézagnál és csatlakozásnál tömören össze kell ragasztani. Feltétlenül akadályozzuk meg a szigetelés átnedvesedését (ennek elhanyagolá­sakor elvész a szigetelőhatás, fennáll az elrothadás veszélye).

A szellőzési veszteségek csökkentése

Az ablakoknál, ajtóknál vagy a favázas falakon lé­vő tömítetlenségeken át és az ablakok és ajtók szándékos kinyitása következtében nem csak „friss” levegő jön kívülről a házba, egyidejűleg a belső levegőben lévő hőenergia is eltávozik. Míg a 60-as évek színvonalának megfelelő szigetelé­sek mellett a szellőzési veszteségek még a teljes fűtési energiaigénynek csak mintegy 30 %-át tet­ték ki, addig ma egy jól szigetelt házban több hő vész el az eltávozó levegővel, mint a hővezetés (transzmisszió) következtében. Fontos ezért, hogy a hőszigetelés mellett a szellőzésre és az épület huzatmentességére is kellő gondot fordítsunk.

Levegőcsere

A levegőcsere szükségessége a belélegzett le­vegővel szemben támasztott higiéniai követelmé­nyekből adódik: a levegő szén-dioxid- és vízgőz­tartalma, az abban található szaganyagok és ká­ros anyagok aránya bizonyos határértékeket nem haladhat meg, azokat ezért folyamatosan el kell távolítani. Ehhez a házban óránként és szemé­lyenként legalább 30 m³/h levegő cseréjét kell biztosítani.

A gyakorlatban egy óránkénti 0,5-szörös levegőcserét igyekezzünk elérni (2 órán­ként a levegő teljes cseréje pl. egyébként szoro­san záró ablakokon át végzett erőteljes szellőzte­téssel) és azt energetikai okokból nagyon ne is lépjük túl. A levegőcsere ilyen aránya mellett megakadályozható a lecsapódás okozta penészedés és egyéb nedvesség eredetű károsodás. A jobb szabályozhatóság miatt az „energia­takarékos házakban” egyre jobban terjednek a mechanikus szellőzőberendezések, esetleg az elszívott levegő hőtartalmának visszanyerésével kombinálva.

Ablakok tömítése

A régi ablakok gyakran olyan rosszul tömítenek, hogy a belső levegő még csukott ablakok mellett is óránként több, mint kétszer, szél vagy megbillentett ablakokon át végzett tartós szellőztetés esetén még sokkal gyakrabban kicserélődik. En­nek a túlzott szellőztetésnek a következtében nem csak jelentős energiaveszteség keletkezik, de hu­zat is lesz és a szoba levegője kiszárad. A széles körben elterjedt nézettel ellentétben a túl száraz szobalevegőt nem a fűtés jellege okozza, hanem az, hogy a kívülről beáramló levegő a szobában felmelegszik és relatív nedvességtartalma csökken.

A parafa, mint természetes termék különösen jól alkalmazható vegyes hőszigetelő rendszerekben. Egyedi cellás szerkezet biztosítja a parafa lemez jó hőszigetelő tulajdonságát. Összefüggő celláinak igen nagy a levegőtartalma, míg a szilárdanyag-tartalom rendkívül kicsi. A vegyes hőszigetelő rendszer kiváló védelmet biztosít a hideg és a nedvesség ellen. További előnyei a takarékos fűtés és a helyiségek kellemes klímája. Használható régi és új épületeken, teherbíró alapokon. A hőszigetelés az energiamegtakarítás mellett azt is jelenti, hogy csökken a fűtéstől függő károsanyag-kibocsátás, és ezzel aktívan hozzájárulunk a környezet védelméhez.

Sok régi házban a felsorolt azonnali intézkedése­ken túlmenően hosszabb távon nagyobb átalakításokat kell egyes épületrészeken és magán a fűtőberendezésen végrehajtani, ha a fűtési energiafelhasználást és a termikus komfortot a ma elfogadott színvonalra kívánjuk emelni.

Mivel sok intézkedés kölcsönösen feltételezi egymást, általában összefüggően, egy nagyobb korszerűsí­tési vagy átépítési akció keretében célszerű azokat végrehajtani. Így pl. minden jelentősebb hő­szigetelés esetén indokolt a fűtőberendezés tel­jesítményét is a csökkenő energiaszükséglethez igazítani. Megfordítva, célszerű, ha a kazán esedékes cseréjét összekötjük a házon végzendő szigete­léssel és a hőszükséglet újraszámításával.

A következő intézkedések egy részét házila­gosan is kivitelezhetjük. Bizonyos intézkedéseket félre lehet tenni és egy második kiépítési fokozat­ban lehet megvalósítani. A rendszerint szűkös pénzügyi keretek gazdasági és ökológiai oldalról egyaránt optimális kihasználása érdekében a kö­vetkező felsorolás sorrendjét gazdaságossági szempontok szerint állapítottuk meg, az 1)-4) intézkedések megtérülési aránya „normális” kö­rülmények között nagyon jó és ennek megfelelően amortizációs idejük rövid.

Intézkedések:

1. Az időpontokat és az időjárást figyelembe ve­vő vezérlés beépítése, kapcsolóórával, külső termosztáttal, valamint szobai, ül. fűtőtest-ter­mosztáttal.
2. A tömítetlen ablak- és ajtóhézagok eltömítése a keret és a szárnyak, a keret és az épület, valamint az ajtó és a padló között.
3. Hőszigetelés az épület burkoló részein: a tető­felületeken, a pincefödémen, ill. a legalsó fűtött szint padlóján, az ablakokon, a redő­nyökön, ill. zsalukon, a külső falakon. A szigetelőanyag vas­tagságánál az „energiatakarékos ház” értékei­re kell törekedni.
4. Kis hőmérsékletű, gondosan megválasztott (azaz: szorosan méretezett) fűtőteljesítményű fűtőkazán beépítése; a hőszigetelési intézke­dések megtétele után a meglévő fűtés kisebb előremenő hőmérsékletekkel is üzemeltethe­tő; a használati melegvíz-ellátás aljára a napi szükségletre méretezett, 50-55 °C hőmérsékletre korlátozott melegvíz-tároló alkalmazása.
5. Az elszívott levegő hőtartalmának visszanye­résére szolgáló berendezés beépítése
6. Fűtés nélküli télikert-előépítmények vagy nagy, déli tájolású üvegezett felületek alkal­mazása a „napenergia passzív hasznosításá­ra” és a lakótér bővítésére.
7. Sík- vagy vákuumkollektorok beépítése a napenergia melegvíz-termelésre történő hasznosítására, hogy a fűtés nélküli idősza­kokban a központi fűtést teljesen ki lehessen kapcsolni.

A felsorolásból látszik, hogy az építészeti hővédelem javítására és a fűtőberendezés kor­szerűsítésére irányuló hagyományos intézkedé­sek az alternatív technikákkal szemben előnyt él­veznek. A napenergia ésszerű hasznosítására ál­talában akkor kerül sor, ha a hagyományos ener­giatakarékossági intézkedések már kimerültek.

Az egyéb alternatív technikák alkalmazásának mérlegelése esetén célszerű elismert szaktervező véleményét kikérni.

4.1. táblázat. Az épületek hőveszteségének összetevői és azok %-os mértéke az összhőveszteségre vonatkoztatva, %

[table id=172 /]

Az energiamegtakarító intézkedések gazdaságossága

Egy energia-megtakarítást célzó intézkedés gaz­daságosságát a beruházási költségek és a megtakarított energiaköltségek arányából számítjuk ki. A gazdaságosságnak használatos mérőszáma az amortizációs idő. Ez az az idő, mely alatt az in­tézkedésre fordított beruházást, a finanszírozási költségeket (pl. a kamat- és törlesztési terheket, ill. a tőke kamatozását, de a támogatásokat, adókedvezményeket is) is beleértve, a megtakarítá­sok kiegyenlítik.

A pontosabb számítások olyan tényezőket is figyelembe vesznek, mint az ener­giaárak emelkedése és esetleg az inflációs ráta alakulása. Ennek a számításnak az eredménye, az amortizációs idő, természetesen függ a kiindu­ló adatokból. Alapelvként érvényes: minél maga­sabbak a mai vagy jövőbeni energiaárak, annál gyorsabban amortizálódnak az energiatakarékos­sági intézkedések.

4.6. ábra. Jellegzetes hőhíd és tömítetlenség az oromfal és a tetőfelület közti átmenetnél.

A gazdaságossági vizsgálatoknál a pénzben nem kifejezhető további előnyöket általában nem vesszük figyelembe. Ilyen pl. az, hogy a lakás kellemesebbé válik, a komfort növekszik, a nép­gazdasági költségek (melyeket az egyes állam­polgároknak kell viselniük: pl. levegőszennyezés, vízszennyezés, betegségek költségei, rokkantsági nyugdíjak) csökkennek, a nyersanyagokról való gondoskodás és a környezetvédelem hosszú tá­vú esélyei javulnak.

Az energiával való takarékoskodást, amely a tár­sadalmi felelősségtudattal áthatott építési és lakáskultúra egyik fontos célkitűzése, különböző szinteken meghozott, különféle intézkedésekkel lehet szolgálni

Ilyenek:

• a felhasználók megfelelő magatartásával;
• apró technikai tökéletesítésekkel;
• fűtéstechnikai intézkedésekkel;
• építészeti intézkedésekkel.

A helyes fűtés és szellőztetés

A felhasználók megfelelő magatartásával bizo­nyos körülmények között minden beruházási költ­ség nélkül is jelentős energiamegtakarítás érhető el.

Ehhez azonban az kell, hogy készek legyünk gondolkodásunk és lakószokásaink megváltozta­tására. A következőkben felsorolunk néhány ilyen intézkedést, megjegyezve, hogy ezek azért nem helyettesítik a technikai és építészeti jellegű töké­letesítéseket.

Tippek és szempontok a szellőztetéshez:

• A fűtési időszak kezdete előtt légtelenítsük a fűtőtesteket. A fűtőtestben lévő levegőt a „gurgulázó” zajról lehet felismerni és az rontja a hőleadást.
• Rendszeresen ellenőrizzük a kazánt: Rendben vannak a tömítések? Nem látható-e kívülről a tűz fénye? Nincsenek-e a kazánban lévő samott-téglák megrepedve? Nincs-e a kazán fala erősen elkormolódva?
• Évente egyszer, a fűtési időszak kezdete előtt szakcéggel tisztíttassuk meg és hozassuk rendbe a fűtést. A kiadás megtérül.
• Mérjük a szobahőmérsékletet: 20 °C feletti hő­mérsékletre normális esetben nincs szükség. Minden fok csökkentés kb. 5 %-kal csökkenti az energiafelhasználást. A hálószobák és azok a helyiségek, amelyekben csak átmenetileg tar­tózkodunk (pl. tornác, előtér, WC), általában nem igényelnek nagy hőmérsékletet.
• A gyors általános szellőztetés jobb, mint a tar­tós szellőzés. Naponta többször szellőztessünk erősen 5-10 percig, hogy a teljes belső levegő kicserélődjön, a falak és a bútorok azonban ne hűljenek ki. A résnyire megnyitott ablakkal vég­zett tartós szellőzéshez képest ily módon jelen­tős mennyiségű fűtési energiát meg tudunk ta­karítani.
• A hálószobákat különösen jól szellőztessük ki, hogy az éjszaka folyamán felgyülemlett nedvesség el tudjon távozni. Félórás szellőztetés általában elegendő. Ha a szellőztetés ennél hosszabb, azzal a szomszédos helyiségektől is fölöslegesen hőt vonunk el. Éjszakára télen elég egy 1 cm-nyi szellőzőrés nyitva tartása. Hasonló érvényes a nedves helyiségekre, így a fürdőszobára, konyhára, WC-re is. Itt is célsze­rű használat után röviden és erőteljesen szellőztetni: fürdés vagy zuhanyozás után legfeljebb 30 percig, főzés vagy WC-használat után legfel­jebb 10 percig.
• A ritkábban használt helyiségeket csak mérsé­kelten fűtsük és kevésbé szellőztessük. Az ezekbe a helyiségekbe vezető ajtókat tartsuk csukva. Ha a nem fűtött mennyiségeket a szomszédos helyiségekből származó meleg levegővel temperáljuk, ebből bizonyos körülmények között penészesedéssel járó nedvességi problémák származhatnak.
• A fűtési idő alatt a pinceablakokat és a padlás­ablakokat csukjuk be. Ezzel megakadályozzuk a szomszédos, fűtött helyiségek erősebb lehű­lését.
• A szobai termosztátokat és termosztátos szele­peket még felfűtés alatt is csak a kívánt szobahőmérsékletre állítsuk be. A felfűtés akkor sem megy gyorsabban, ha magasabb értéket állí­tunk be.
• Fürdés helyett zuhanyozzunk. A zuhanyozás­hoz sokkal kevesebb meleg víz kell, mint a kádban való fürdéshez.
• Ne mosogassunk vagy mossunk folyó meleg vízben.
• A keringető szivattyút fűtési idényen kívüli hu­zamosabb távollét idejére kapcsoljuk ki.

Apró technikai tökéletesítések

Az épület tényleges állapotától függően sokszor már apró technikai tökéletesítésekkel is számot­tevő energiamegtakarítást lehet elérni.

A következőkben felsorolt intézkedéseket egy­szerű eszközökkel és csekély költséggel magunk is végrehajthatjuk. Ezek természetesen nem pó­tolhatják a hosszú távon szükségessé váló fűtés­technikai és építészeti beavatkozásokat.

Ezek:

• Tömítsük el az ajtók és ablakok hézagait. Az egyedi (szén-, gáz-, olajfűtésű) kályhákkal fűtött szobákban ügyeljünk a kellő levegő bevezetésre, szükség esetén forduljunk kéményseprőhöz vagy fűtésszerelőhöz.
• A bejárati ajtókat tömítsük az ajtó és padló kö­zött, pl. kefés, ajkas vagy felemelhető tömítéssel.
• Az egyszeres üvegezésű ablakokat szereljük fel második ablaküveggel vagy előablakkal.
• Szigeteljük a redőnyszekrényeket: csavarozzuk le a fedelet, a szoba terével érintkező összes felületet, az ablakáthidalót, és a fedelet minél vastagabb rétegben ragasszuk be szigetelőlapokkal (ásványi gyapot, parafa). A lapokat lehe­tőleg tömören illesszük egymáshoz. A redőny­szekrény fedele szorosan zárjon, szükség ese­tén habanyag csíkkal tömítsük. A falazathoz való csatlakozásnak is huzatmentesnek kell lennie. A heveder nyílását a huzat ellen hasitok­kal ellátott bőr-, gumi- vagy filccsíkkal lehet tömíteni.
• Ahol redőnyök vagy huzatmentes zsaluk nin­csenek, ott nehéz függönyökkel lehet az ablakokon át létrejövő hőveszteség ellen véde­kezni. A függönynek az ablakdeszkánál kell végződnie, semmiképpen nem szabad a fűtő­testet vagy a termosztátos szelepet eltakarnia.
• Szigeteljük a fűtőtestek fülkéit. Legjobb, ha a fűtőtestet leszereltetjük. A szigetelőréteg lehető­leg 4-8 cm vastag legyen, ez esetleg a fűtő­test áthelyezését is szükségessé teszi. Ahol a hely szűk, már egy visszaverő fóliával ellátott 1-2 cm vastag szigetelőréteg is érezhető javulást eredményez. A bordás és lamellás fűtőtes­tek közvetlenül hozzáérhetnek a szigetelőréteg­hez, a sima hátoldalú fűtőtesteknél hagyjunk 2-3 cm távolságot, hogy az ottani hőleadást ne akadályozzuk.
• A pincehelyiségek fölötti vagy talajjal érintkező hideg padlókat filc alátéttel és szőnyeggel szigeteljük. Hatékonyabb, ha a pincefödém alsó oldalára szigetelőlapokat helyezünk el.
• A fűtőkazán külső palástjára készítsünk éghetet-len szigetelőlapokból kiegészítő szigetelést. Ha a kazánházban meleg van, ez a fűtőberendezés nagy energiaveszteségének a jele.
• A fűtetlen helyiségekben szabadon vezetett fű­tővezetékeket ásvány gyapot, üveggyapot vagy habanyag szigetelőhéjakkal vegyük körül (szerelvényboltokban kapható).
• A fűtőtestekhez szereljünk fel termosztátos szelepeket. Csak időszakosan fűtött helyiségek számára idővezérléssel ellátott kivitelek is kap­hatók.
• Szükség esetén az olaj- vagy gázégőknél ki­sebb fúvóka beépítésével fojtsuk a kazán teljesítményét; fűtés közben a lehető legkisebb kazánhőmérsékletet állítsunk be.

4.3. ábra. Az energiafelhasználás szerkezete a lakás/háztartás területén. A legtöbb ener­giát a fűtés területén lehet megtakarítani!

A „komfortérzés” fogalmán a helyiségben uralko­dó, közvetlenül érzékelhető klimatikus feltételeket értjük: a helyiség hőmérsékletét, a levegő ned­vességtartalmát és mozgását. Amit az ember szobahőmérsékletként érzékel, az a levegő hőmérsékletéből és a körülvevő felü­letek (falak, padló, mennyezet) hőmérsékletéből tevődik össze.

A szobahőmérsékletet akkor érezzük kellemes­nek, ha az emberi test hősugárzással és konvekcióval éppen annyi hőt tud környezetének leadni, mint amennyit tevékenységétől függően termel; ezenkívül kívánatos, hogy a helyiséget határoló felületek hőmérséklete legfeljebb 3 K (Kelvin, ül. Celsius fok) értékkel térjen el a levegő hőmérsékletétől.

Lakószobákban a 20 °C levegő-hőmérsékletet és a körülvevő felületek 17-18 °C hőmérsékletét általában kellemesnek érezzük. Régi épültekben viszont a határoló felületek felületi hőmérséklete utólagos hőszigetelés nélkül általában lényege­sen kisebb, ennek kiegyenlítésére jelentősen na­gyobb levegő hőmérsékletet kell biztosítani a kel­lemes belső klíma eléréséhez. A túl kicsi felületi hőmérsékleteken (melyek oka a rossz hőszigete­lés), még nagy levegő-hőmérsékletek mellett is azt érzi az ember, hogy fázik. Emellett a hideg falfelületeken leszálló légáramlás alakul ki, ame­lyet huzatnak érzünk. A hideg falak mellé helye­zett hálóhelyek ezért a meghűlés és a reumatikus megbetegedések szempontjából fokozott kocká­zatot jelentenek.

Azoknál a padlóknál, amelyekre meztelen láb­bal lépünk vagy amelyeken kisgyermekek tartózkodnak, a hőelvezetésre is ügyelni kell. „Láb­melegnek” azok a burkolatok tekinthetők, melyek­nek nagy a hőátbocsátási ellenállásuk és kicsi a hőbehatolási együtthatójuk. Ilyen a szőnyeg, pa­rafa, fa, linóleum.

A kellemes közérzetet befolyásoló másik fontos tényező a levegő relatív nedvességtartalma. A végzett tevékenységtől, ül. a helyiség funkciójától függően 40-70 % relatív nedvességtartalomnál érezzük jól magunkat. A túl száraz levegőben a por könnyebben felkavarodik (kórokozók!) és in­gerli a légutakat. A túl nedves levegő akadályozza a lélegzés közbeni nedvesség leadást, ezért azt kellemetlenül fülledtnek érezzük. A helyiség túlzot­tan nagy nedvességtartalma ezenkívül a hideg részeken lecsapódva ott nedvességkárokat (pl. nedvességfoltot, penészedést) okozhat.

A fűtési időszakban a túl száraz belső levegő általában a (szándékos vagy szándékon kívüli) túlzott szellőztetéssel, a túl nagy nedvességtarta­lom a kevés szellőztetéssel magyarázható.

3.1. táblázat. A lakás különböző helyiségeinek kedvező klimatikai jellemzői

[table id=171 /]

Levegőminőség

Légzés közben oxigént veszünk fel és széndioxi­dot, vízgőzt, valamint nitrogént adunk le. A levegő romlásához tehát puszta jelenlétével maga az ember is hozzájárul. A levegőt ezenkívül az emberi bőr, az építőanyagok, a berendezési tárgyak és a háztartási vegyszerek kigőzölgése, a radongáz, a por, a dohányfüst stb. is szennyezi. Az elhasználódott és szennyezett belső levegőt ezért rendszeresen friss levegővel kell kicserélni.

Erre legalkalmasabb a rendszeres szellőztetés (2-3 óránként 5 percre kinyitjuk az ablakot) vagy egy szellőztető-berendezés, melyet a szükséges, óránként 0,5-0,8-szoros levegőcserére kell be­állítani. A rosszul tömítő ablakokon és ajtókon át létrejövő túlzott levegőcsere – tömítetlen régi ab­lakoknál az óránkénti 2-5-szörös levegőcsere sem számít ritkaságnak – gondoskodik ugyan ar­ról, hogy a helyiségbe friss levegő kerüljön, ennek ára azonban a nagy fűtőenergia-fogyasztás és a levegő kis nedvességtartalma.

A belső levegőben keletkező radioaktív radongáz mennyisége függ a telek geológiai vi­szonyaitól és a fal és mennyezet konstrukciójától. Kellő szellőzés esetén, csekély számú kivételtől eltekintve, említésre méltó egészségkárosodásra nem kell számítani.

3.3. ábra. Hol és mennyi vízgőz keletkezik egy 4-személyes háztartásban.

A falak „lélegzése”

A külső falak hőszigetelésével és az egészséges belső klímával kapcsolatban gyakran emlegetik a „lélegző” falak követelményét. Ez a kifejezés megtévesztő, mert a falak nem tudnak lélegezni és azokon keresztül számottevő levegőcsere sem mehet végbe, ha azt kívánjuk, hogy a ház védőburkolat-funkcióját ellássa. Az épület összes bur­kolófelületét, legyen az tömör anyagú vagy könnyűszerkezetes, feltétlenül huzatmentesre kell ké­szíteni.

Kis mennyiségű vízgőz ugyan a legtöbb épületrészen (kivéve pl. a fémet vagy üveget) át tud diffundálni, ez a mennyiség azonban oly ke­vés, hogy a belső levegő nedvességtartalma szempontjából gyakorlatilag nincs jelentősége. A házban keletkező (az emberekből, növényekből párolgó, valamint a konyha és fürdőszoba vízfel­használásából származó) nedvesség több, mint 95 %-át ezért szellőztetéssel kell eltávolítani.

A helyiség klímája szempontjából fontos a teret határoló épületrészek és berendezési tárgyak felületeinek „szorpcióképessége”. Tulajdonképpen erre gondolunk, amikor a köznapi beszédben a „fal lélegzéséről” beszélünk. Minden nyitott pórusú anyag képes arra, hogy a nedvességet és a szagokat felvegye, tárolja, majd újból leadja.

Ez a klímát kiegyenlítő hatás a házban nagyon kívánatos: erős terhelés esetén, pl. főzéskor vagy zuhanyozáskor, a pórusok nedvességet és sza­gokat vesznek fel a levegőből, később, szellőzte­téskor azokat újra leadják. Jó szorpciós tulajdon­ságú anyag a fa, az agyag, a pórusbeton, a me­szes és gipszvakolat, a tégla, a textíliák – hacsak felületüket vastag festékbevonattal nem zárják el. A külső épületrészeken alkalmazott páraszigetelő rétegek a legkevésbé sem hátrányosak a helyiség klímájára, feltéve, hogy azok kellőképpen szorpcióképes belső falburkolatok alatt helyez­kednek el.

A falak természetes „légzését” elősegíthetjük természetes szigetelő és burkolóanyaggal, a parafával is. A cikksorozat többször is említi a parafa kiváló tulajdonságait, amelyeket felújításnál, tatarozásnál kiválóan kihasznál­hatunk.

A lakás tartózkodásra szolgáló helyiségeinek kellő benapozása és természetes megvilágítása a jó közérzet szempontjából alapvető jelentőségű. Az épületek közti, törvénnyel előírt minimális távolságok, a minimális ablakméretek, az alagsori tartóz­kodási helyek ablakainak kialakítására vonatkozó előírások mind azt a célt szolgálják, hogy a la­kásban egészséges és emberhez méltó viszonyokat biztosítsanak.

A napfény minden földi élet előfeltétele

A nap­pal és éjszaka váltakozásának, valamint az év­szakok ismétlődésének ritmusával szabályozza az emberi szervezet biológiai folyamatait. A látha­tó fény a Nap sugárspektrumának csak kis részét alkotja. A hosszúhullámú infravörös sugárzást hőnek érzékeljük, a rövidhullámú ultraibolya sugárzás fertőtlenítő hatású és pl. a test D-vitaminjának képzéséhez szükséges. Ugyanakkor a túlzott napsugárzás kellemetlen, sőt ártalmas is lehet. Egy házat úgy célszerű megtervezni, hogy a helyiségek télen sok napot kapjanak, nyáron vi­szont a ház a túlzott napsugárzás ellen védelmet nyújtson.

Fényviszonyok

Ahhoz, hogy a házban kedvező fényviszonyokat teremtsünk, ismernünk kell a Nap járásának naponkénti és évszakonkénti változását. A legked­vezőtlenebb esetben, az év legrövidebb napján, a december 21-re eső téli napforduló idején a Nap reggel 8.30 óra körül nagyjából délkeleten kel fel (kb. 47° északi szélesség alatt), délben pontosan déli irányban kb. 19°30′ magassági szöget ér el, és 16.15 óra körül hozzávetőleg délnyugaton nyugszik le. A környezetben található minden olyan akadály, mely a Nap pályája által feszített síkot (3.1. ábra) átdöfi, akadályozza a benapozást és a megvilágítást, pl. fák, szomszédos épületek, hegyek.

Az év leghosszabb napján, június 21-én, a nyári napforduló idején, a Nap 4.47 órakor nagyjából északkeleten kel fel, délben 66^o30′ magassági szögig emelkedik, és este 20.45 óra körül hozzá­vetőleg északnyugaton nyugszik le.

Mindezekből a következő tervezési szabályokat lehet levonni:

• A helyiségek elosztásánál vegyük figyelembe az égtájakat, pl. a konyhát és hálószobát délke­leti, a lakószobákat délnyugati, az alárendelt helyiségeket északi irányban helyezzük el.
• Dél felé nagy ablakokat, észak felé kis ablako­kat alkalmazzunk.
• Gondoskodjunk a déli és nyugati üvegfelületek árnyékolásáról, pl. épületrészekkel (erkélyek, előreugró tető, az emelet előreugratása), növényzettel (nagy lombos fák), mozgatható berendezésekkel (sötétítők, előtetők stb.) ( 3.2. szakasz).

Az OÉSZ a tartózkodási helyiségek számára a helyiség alapterületének legalább 1/6-, 1/8-át kitevő ablakfelületet ír elő. A sűrűn beépített terüle­teken lévő, kis ablakos régi épülteknél a benapo­zás i és megvilágítási viszonyok sajnos sokszor nem nevezhetők optimálisnak.

A szokásosan használt ablaküveg az ultraibolya sugarakat nem ereszti át. Különleges célokra (napfürdőzés, terápia) azonban alkalmazható az ultraibolya sugárzást áteresztő kvarcüveg. Magas ára miatt lakásoknál nem használják.

3.1. ábra. A Nap napi pályája és annak válto­zása az év folyamán (47° északi szélesség): Június 21., nyári napforduló α3 kb. 66°30′ Március 21.  és szeptember 21.,  napéjegyenlőség, α2 kb. 43° December 21., téli napforduló, α1 kb. 19°30′ Látóhatár.

3.2. ábra. Előreugró tetővel és erkélyekkel el lehet érni, hogy az ablakok nyáron árnyék­ban legyenek, a téli napfény viszont mélyen besüssön a szobákba.

Építési szerződés

Az összes olyan munkára, amelyet nem házilagos kivitelezésben végzünk el, a tervrajzok és ajánla­tok (árazott költségvetési kiírás) alapján az írásos szerződésről ne feledkezzünk meg.

A szerződésben egyebek között meg kell álla­podni:

• a szerződés szerinti munkák ellenértékében, forgalmi adóval és anélkül;
• a szerződés típusában: egységáras, órabéres vagy átalánydíjas szerződés;
• a szerződés alapjául szolgáló okiratban: a … terveik, a … iparos ajánlata;
• a kivitelezési határidőben;
• a garancia időtartamában.

Régi házak felújításakor gyakori, hogy a szer­ződést órabérben kötik meg, különösen akkor, ha nehezen kalkulálható munkákról van szó. Az anyagárakban és a munkabérben külön állapod­nak meg, azokat külön tartják nyilván (naponként külön naplózzák) és külön számolják el.

Beépítési és bővítési munkáknál az egységár­ban megkötött szerződés a szokásos. Itt a szol­gáltatás egységére vonatkozó árban, az úgyne­vezett egységárban állapodnak meg, pl. szigete­lőanyag stb. szállítása és beépítése. Elszá­molásra a ténylegesen szállított és beépített mennyiség kerül, amelyet közös helyszíni felmé­réssel határoznak meg.

Az átalánydíjas szerződésnél az ajánlat és az elszámolás tárgya egy nagyobb egység, pl. egy fürdőszoba berendezése vagy egy új fűtőberen­dezés létesítése, kompletten, az összes mellékmunkákkal együtt. Az átalánydíjas szerződéseknél a leggyorsabb és legkényelmesebb az elszámo­lás, a számla összege azonban gyakran na­gyobb, mint az egységárak vagy órabérek szerinti elszámolásnál.

Építésvezetés

Engedélyhez kötött építkezéseknél a hatóságok feltétlenül megkövetelik egy felelős építésvezető, általában egy építész megnevezését. Bizonyos esetekben egy tapasztalt kőművesmester is ellát­hatja ezt a feladatot.

Az építésvezető feladatai közé tartozik:

• az anyagok és épületelemek felügyelete;
• a munka végrehajtásának irányítása és ellenőr­zése;
• az építkezés biztonságának felügyelete;
• az építési engedély betartása.

A biztonság felügyeletéhez nem csak ismernie, de érvényesítenie is kell az építésügyi szakmai szervezetek biztonsági rendelkezéseit és baleset­védelmi előírásait, valamint az állványozási szabályzatot. A szívességből való aláírás széles kör­ben elterjedt gyakorlata az építésvezető számára felelőtlen kockázatot jelent, melyet nem lehet tőle megkívánni!

Az építésügyi hatóságok az építkezés ideje alatt ellenőrzik az engedélyezett tervek és az előírások betartását. Az építésügyi szakmai szervezet el­lenőrzi a biztonsági előírások betartását, valamint a hivatásos és nem hivatásos dolgozók előírásos bejelentését. Az építtetőnek a munkák megkez­dését és meghatározott munkák befejezését az arra rendszeresített nyomtatványokon be kell je­lentenie az építésügyi hatóságnak.

Az építésvezetőnek az építtető családdal szemben az is feladata, hogy az építési szolgáltatások átvételében közreműködjék. Az átvétel jogilag a szerződésnek megfelelően teljesített szolgáltatás elfogadása. Ha egy szolgáltatás­nak lényeges hiányosságai vannak, az átvételt a hiány pótlásáig nyomatékosan és bizonyítha­tóan meg kell tagadni. Ha az egyik szerződő fél azt kéri, az átvételt előírt formaságok szerint kell végezni, az átvételről ekkor jegyzőkönyv készül, melyet mindkét fél aláír. A garancia időtartama az átvétel dátumával kezdődik.

Garancia

Minden vállalkozó a szolgáltatás befejezése után is törvényesen felel az általa teljesített szolgáltatások hibátlanságáért. A garancia időtartama az át­vétellel kezdődik. Ha egy vállal­kozó a hiánypótlásra vonatkozó írásbeli felszólí­tásnak a megbízó által megszokott, méltányos határidőn belül nem tesz eleget, akkor a megbí­zónak joga van a hiányosságot a vállalkozó költ­ségére elháríttatni. Ha az elhárítás lehetetlen vagy aránytalanul nagy ráfordítással járna, akkor a megbízó árcsökkentést (pénzbeli térítést) igé­nyelhet.

A garanciális igények érvényesítésének biztosítása érdekében a megbízó az építési szer­ződésben kikötheti a garanciaidő végéig egy ga­ranciabiztosíték visszatartását vagy egy banki ke­zességvállalás bemutatását, ennek nagysága ál­talában a számla összegének 5 %-a. Nem vonatkozik a garancia azokra a hiányosságokra, melyeket a megbízó az átvételkor ismert és azo­kat nem kifogásolta. Ha a tervezést és az építés­vezetést egy építészre bíztuk, célszerű, ha a ga­ranciaidő alatti hiánypótlás felügyeletével is őt bízzuk meg.

Kivitelezési határidők és fizetési ütemterv

Egy határidő- és ütemterv értékes segítséget nyújthat a régi ház felújításával járó munkák koordinálásához.

A kivitelezés előtt rögzítsük, hogy milyen iparo­sokat, mikor, mivel fogunk foglalkoztatni. A kivite­lezési munkák egyes részhatáridőit határidő-diagramban ábrázoljuk, amely az építési szerző­dés részét alkotja. Az ütemtervben a költségeket és a fizetési kötelezettségeket is fel lehet tüntetni, hogy a pénzeszközöket kellő időben biztosítani tudjuk. Ha valaki új fűtést kíván beszerelni, hét szakma képviselőit kell foglalkoztatnia: kőműves (kémény építéséhez/felújításához), bádogos, tető­fedő, állványozó, fűtésszerelő, villanyszerelő, gipszműves, festő. Tetőtér beépítése esetén az összes olyan szakma szerepet kap, amely új építkezésnél is közreműködik.

2.2. ábra. Építési organizációs és költségáramlási terv

Előtervezés és tervezés

Egy öreg ház felújítása csak alapos megtervezés esetén sikerülhet. Aki rosszul vagy hiányosan ter­vez, annak a kivitelezés során sok bosszúságra, magas költségekre kell számítania és az ered­mény is elmarad a várakozásoktól. A tervezés összetett folyamat, hiszen nem csak szakipari és szerkezeti, hanem esztétikai, ökológiai, gazdasági és jogi szempontokat is figyelembe kell venni és egymással össze kell hangolni. Kisebb építkezé­sek esetén az előkészítő tervezési munkát, eset­leg egy kisiparossal együttműködve, saját ma­gunk is elvégezhetjük. Nagyobb terjedelmű és engedélyköteles vállalkozásoknál feltétlenül aján­latos egy építész bevonása.

Építési elképzelések és tervezési célkitűzések

A tervezést azzal kell kezdeni, hogy összhangot teremtünk saját elképzeléseink és a meglévő ház nyújtotta lehetőségek, továbbá az építésrendé­szeti és pénzügyi adottságok között. Egyéni kívánságainkat pl. funkciótervek, feladatjegyzékek formájában vagy vázlatok segítségévei lehet megfogalmazni.

Az építési jog

Az adott telekre vonatkozó építési előírásokat a rendezési tervek, az építési övezeti besorolás és az előírások szabályozzák. Ezekhez még helyi előírások, műemlékvédelmi feltételek és támoga­tási irányelvek járulhatnak.

Egy építési szándék engedélyezhetőségénél mértékadó a telek beépítésének jellege és mérté­ke. A beépítés megengedett jellegét a rendezési terv alapján készített beépítési terv szabályozza. Ennek megfelelően van pl. „tiszta lakóövezet” „általános lakóövezet” „falusi jellegű övezet” „vegyes beépítésű övezet”. A rendezési terv azt is meghatározza, hogy a lakásépítésen kívül milyen egyéb hasznosítás megengedett vagy kivételesen engedélyezhető. A beépítés mértéke az adott telken létesíthető építmény megengedett nagyságát írja elő.

Az építési vonal az épületnek a telken elfoglalt helyzetét határozza meg. Ezen túlmenően még sok egyéb megszorítást is figyelembe kell venni, amelyeket a beépítési terv rajzos vagy szöveges részében írnak elő, vagy amelyek a „környezetbe való beilleszkedés” kategóriájába sorolhatók, mint pl. a tetőalak, a tető lejtése vagy a növény­zet. Lakott területen kívül csak meghatározott célú építkezést engedélyeznek, pl. erdő- és mezőgaz­dasági üzemi épületeket a hozzájuk tartozó laká­sokkal.

Ha hozzáépítést, átépítést vagy beépítést terve­zünk, egy építésszel, ül. az illetékes építésügyi hatósággal mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy elképzelésünk egyáltalán engedélyezhető-e. Előfordulhat, hogy a telek már oly nagy mérték­ben be van építve, hogy a lakó- és/vagy hasznosí­tott területnek még a legkisebb növelését sem te­szi lehetővé.

Az Országos Építésügyi Szabályzat (OÉSZ) szabályozza az épületnek és egyes egységeinek a részleteit, pl.

• az épület és a telekhatárok közti védőtávolsá­gokat;
• a lépcsők, lépcsőházak, lakóhelyiségek, gará­zsok, WC-k, fürdőszobák méreteit és típusát;
• a tetők, falak, födémek típusát.

Ezenkívül azt is meghatározzák, hogy melyek az építési engedélyhez kötött építési munkák. Ál­talában csak a tisztán tatarozási és fenntartási munkák, pl. ablakok és ajtók cseréje, ha az utcai homlokzat nem változik, valamint a szépészeti javítások nem engedélykötelesek. Ha azonban az épület műemlékvédelem alatt áll, vagy műemlék­védelem alatt álló épület közelében helyezkedik el vagy a helyi építésügyi rendelet hatálya alá esik, akkor esetleg még az ilyen munkák is engedély­kötelesek lehetnek.

Ha egy elképzelés engedélyezhetőségét az építési engedélyezési eljárást megelőzően nem sikerül megfelelően tisztázni, akkor célszerű a hatóságtól előzetes állásfoglalást kérni. Egy ilyen előzetes tudakozódás kevésbé költséges, mint egy építési engedély iránti kérelem. Az építésügyi hatóság által kiadott előzetes állásfoglalás kötele­ző érvényű, azaz betartása a későbbiekben a hatóságtól jogi eszközökkel is megkövetelhető. Az előzetes állásfoglalás a későbbi építési enge­délyezési eljárás számára mértékadó előzetes döntés, annak alapján azonban a kivitelezés még nem kezdhető meg. Előzetes állásfoglalást álta­lában akkor szoktak kérni, ha a tervbe vett építke­zés a meglévő beépítési tervtől eltér vagy, ha a felekre beépítési terv nem készült.

Az építésügyi hatóságok döntése, különösen a meglévő épületeken végzendő munkák esetén, gyakran a kérdés megítélésétől függ. Az építési elképzeléseket nem kell azonnal feladnunk, ha a hatóságok nemet mondtak. Gyakran előfordul, hogy a hatóságok kivételt tesznek vagy mentesí­tést adnak és így a kívánt cél mégis elérhető. Ezenkívül fellebbezésre is lehetőség van.

Ebben a vonatkozásban különleges jelentősége van az „állagvédelemnek”. Az építési előírások az épület megépült állapotát lehetőség szerint tiszte­letben tartják. Ha azonban az épület egy részét megváltoztatjuk vagy lebontjuk, akkor erre a rész­re a mindenkor érvényes előírások vonatkoznak.

Példa feladatjegyzékre

A korszerűsítéssel elérhető célok

• Tetőtér beépítése és belső terek kialakítása sa­ját kivitelezésben, az egészséget és a környe­zetet nem károsító építőanyagokkal.
• A tetőtér déli oldalának beépítése (könnyű­szerkezetes építési mód, házilagos kivitelezés).
• Ablakpárkányok helyreállítása.
• Az épületet burkoló felületek hőszigetelése.
• A fűtőberendezés felújítása.
• Műhely kialakítása az alagsorban (vízmente­sítés).
• Egyszintes télikert hozzáépítése, egyszeres üvegezéssel, fűtés nélkül.
• Az épületgépészet kiegészítése, pl. esővíz fel­használása a WC öblítésére, a mosógéphez, a kert öntözésére.

Amit a tervezőnek ellenőriznie kell:

• Van-e beépítési, rendezési terv?
• Műemlékvédelmet figyelembe kell-e venni?
• Vannak a beépítésre vonatkozó helyi szabályza­tok?
• Szanálási területen fekszik-e a telek?
• Megvannak az épület előírt védőtávolságai?
• A terület megközelítése jogilag rendezett-e?
• A közművesítés teljes körű és elegendő víz, csatorna, gáz, villamos áram, távhő áll-e rendelkezésre?
• Meg kell-e változtatni a hasznosítás módját vagy körét?
• Rendelkezésre áll-e a szükséges számú par­kolóhely?

2.1. táblázat: helyiségek szokásos méretei új tervezés esetén, m²

[table id=169 /]

Állapotfelvétel

A megbízható tervezés alapja a meglévő állapot pontos felmérése. Átfogó átépítési, beépítési vagy korszerűsítési munkálatok esetén az állagfelvétel négy részre osztható:

• az épület elhelyezkedése a telken és annak megközelítése (kapcsolat a közúttal);
• közműcsatlakozások;
• az épület és annak helyiségei az összes fontos mérettel (méretes állagfelvétel);
• az építmény állapota (műszaki állagfelvétel).

A telek rajzát (1:1000 léptékben) a földhivatalnál lehet beszerezni vagy egy földmérővel lehet elkészíttetni. A helyszínrajz a következőket tartalmaz­za: a telekhatárokat, az építményeket, a szom­széd épületeket, az utcákat, utakat, behajtó útvo­nalakat, parkolóhelyeket stb. Nagyobb léptékű (1:200 vagy 1:100) ábrázolás esetén további részletek is feltüntethetők, pl. szintvonalak, meg­lévő növényzet, csatornaaknák, bekötővezetékek, tetőtúlnyúlások.

Bizonyos körülmények között új bekötővezeté­keket kell készíteni

A szennyvízelvezetésre vonat­kozó felvilágosítást a Csatornázási Művektől lehet beszerezni. Hol és milyen mélyen húzódik az ut­cai csatorna? Hol lehet ahhoz csatlakozni? Ve­gyes rendszer vagy elkülönített rendszer van-e ki­építve? Vegyes rendszernél a szennyvizet és az esővizet egyetlen csatornába vezetjük, elkülönített rendszernél két párhuzamos csatorna van, egy a szennyvíz, egy pedig az esővíz számára. Az ivó­víz, áram, gáz és távhő bekötési feltételeit a helyi szolgáltató vállalatoknál lehet megérdeklődni. A telefon- és televíziós kábelek ügyében a megfe­lelő távközlési vállalat az illetékes.

Az épületről készítendő rajzok felölelik vala­mennyi szint alaprajzát, az összes nézetet és legalább egy metszeti rajzot. Az ilyen épületfelvé­telt általában építész végzi, erősen tagolt vagy ferdeszögű épületek esetén földmérő mérnök is közreműködik. Erősen tagolt homlokzatoknál cél­szerű lehet a fotogrammetriai felvétele. Termográfiai felvétel segítségével képet kaphatunk a meg­lévő szerkezetek hőforgalmáról, a kezelendő hőhidak helyzetéről, kiterjedéséről.

Az így elkészített állapottervek egy példányán fel lehet tüntetni az összes fontosabb építőanya­got és valamennyi felismerhető hibát.

Vázlatterv (engedélyezési) és műleírás

Ha az állapotfelmérés rendelkezésre áll, az építés jogi feltételei, valamint a tervezési célkitűzések tisztázottak, el lehet kezdeni a vázlatterv kidolgo­zását. Választ kell adni a következő kérdésekre: Megvalósítható a funkcióterv? Menyit kell változ­tatni? Milyen alternatív megoldási lehetőségek vannak? Melyik a legjobb? A tervezésnek ezt az első fázisát az építész előtervezésnek nevezi. Az előtervezés során sok kérdés még nyitott.

Most tisztázódik, hogy a kívánságok és elvárások meg-valósíthatók-e és milyen formában, mibe kerülnek és engedélyeztethetők-e? Az engedélyeztethetőség kérdését, amint azt már említettük, előzetes megbeszélésekkel vagy előzetes építési állásfog­lalás kérésével lehet tisztázni. Az előtervi vázlatok készítése során dőlnek el a lakás elrendezése és minősége szempontjából legfontosabb kérdések.

Néhány mértékadó szempont és alapelv pl.:

• Benapozás és megvilágítás: vegyük figyelembe az égtájakat és a Nap pályáját; ügyeljünk a szomszédos épületek és nagy fák okozta ár­nyékolásra; a lakó- és tartózkodó helyiségeket lehetőleg dél vagy délnyugat felé tájoljuk, a hálószobákat kelet felé.
• A környék figyelembevétele: a lakószobákat úgy tájoljuk, hogy távolba vagy a kertre nézzenek, a konyha a bejáratra vagy a gyermekek játszóte­rületére nézzen, a háló- és munkaszobákat az épület nyugalmasabb részén helyezzük el.
• Épületgépészet és költségek: az épületgépé­szeti létesítményeket tartalmazó helyiségeket egymás mellett vagy alatt helyezzük el, teherhordó épületrészeket lehetőleg ne bontsunk meg.
• Hőhierarchia: a fűtetlen vagy kevéssé fűtött he­lyiségeket (pl. garázs, tárolóhelyiség, lépcső, tornác) az épület északi oldalán helyezzük el, hogy termikus ütközőzónát alkossanak a fűtött helyiségek és a külső környezet között.

Ha a lehetőségek sokaságából kikristályosodott a megoldás, akkor kidolgozható a vázlatterv.

Ehhez a következők tartoznak:

• helyszínrajz (1:1000);
• a pontos rajzok, általában 1:100, 1:200 lépték­ben, az összes alaprajzzal, nézettel és metszettel; esetleg utcakép;
• szükséges műtárgyak tervei (kerítés, támfal, te­rasz);
• a műleírás, amely meghatározza a tervbe vett anyagokat és az épületgépészeti berendezéseket (ez egyben a tervezett komfortot, ill. színvo­nalat is kijelöli);
• szakvélemények (pl. talajmechanikai vagy sta­tisztikai);
• A következőkben ismertetendő eljárás szerint kidolgozott költségszámítás.

Költségszámítás a bruttó térfogat alapján

Költségszámítás a bruttó térfogat alapján

Az általános terv és a műleírás alapján kiszámít­hatók a várható építési költségek. Ennek pontossága, ha a számítást tapasztalt építész végzi, ±15%.

Régi épületek felújítása esetén a műszaki ter­vezés, a költségek és a pénzügyi fedezet megter­vezése céljából célszerű ha különbséget teszünk a tatarozás, a korszerűsítés, valamint az át-, hoz­zá- vagy beépítés között.

A tatarozás az öregedés vagy elhasználódás következtében keletkezett építészeti hiányossá­gok megszűntetését jelenti. A tatarozás megaka­dályozza az épület további pusztulását, költségeit az épület állapota, ill. a hibák jellege és terjedelme határozza meg. A nagyobb kiterjedésű tatarozási munkákat, pl. a pincefalazat kiszárítását vagy a tető­szék teljes cseréjét, külön kell számításba venni.

Ez az áttekintés nem pótolhatja azonban az egyes elemek konkrét esetben elvégzendő átvizsgálá­sát. Ajánlatos a házban lakást jelentősen befolyá­soló tatarozási munkákat összevonni vagy a kor­szerűsítési munkákkal együtt végrehajtani.

Korszerűsítésnek azokat az építészeti intézke­déseket nevezzük, amelyek a lakások és épületek használati értékét megnövelik és a lakásviszo­nyokat tartósan megjavítják. Ide sorolhatók külö­nösen azok az intézkedések, melyek a lakások el­rendezését, a megvilágítást és szellőzést, a hő- és hangvédelmet, az energia- és vízellátást, a vízelvezetést, az egészségügyi berendezéseket, a fűtést és a funkcióvázlatokat érintik.

A hozzáépítés, átépítés és beépítés olyan intéz­kedések, melyekkel pl. emeletráépítés, bővítő hozzáépítés, tetőtér-beépítés formájában új lakó­teret hozunk létre. Az építés költségei kevésbé felkapott vidékeken akár kb. 20 %-kal alacsonyabbak, fejlett gazda­sággal rendelkező övezetekben ugyanennyivel magasabbak lehetnek. A költségek ezenkívül idő­beni ingadozásnak és egyéb befolyásnak is alá vannak rendelve. A kivitelezés színvonala nagyon jelentősen befo­lyásolja az építési költségeket.

Az „egyszerű színvonalon” az anyagokkal, a hang- és hővédelemmel, a tartóssággal és a „reprezentatív” megjelenéssel szemben mérsé­kelt minőségi követelményeket támasztó, szolid kivitelezést értjük.

Jó, ha szem előtt tartjuk, hogy egy korszerűsí­tési intézkedés munkaráfordításai általában job­ban befolyásolják a költségeket, mint az anyag­minőségek; ugyanakkor a költségtakarékos épít­kezés nagyobb tervezési ráfordításokat igényel.

„Emelt szinten” azokat a megoldásokat értjük, amelyeket a magas komfort és a luxus-kivitel jel­lemez. Az ilyen jellegű megoldásokat ebben a cikksorozatban csak akkor tárgyaljuk, ha azok ökológiai szempontból megalapozottak.

2.3. táblázat. Felújítási ciklusok gyakorlati tapasztalatok alapján

[table id=170 /]

Építési engedély iránti kérelem / Bejelentési eljárás

Az engedélyezési terv és a műleírás alapján, az érvényes előírások szem előtt tartásával el kell készíteni az építési engedély iránti kérelmet és annak mellékleteit, és azt legalább három pél­dányban be kell nyújtani az illetékes építésügyi hatóságnál – általában az önkormányzatnál.

A mellékletekhez az alábbiak tartoznak:

• a helyszínrajz, amely egy 1:1000 léptékű rajzból és egy szöveges részből áll;
• az 1:100 léptékű általános tervek, feltüntetve a lebontandó részeket és az újonnan építendő részeket;
• az építési engedély iránti kérelem a műleírással;
• a stabilitás igazolása (statikai szakvélemény, szükség esetén statikai ellenőrzés);
• szükség esetén statisztikai kérdőív;
• tulajdonosi igazolás (új lakásépítkezésnél tulaj­doni lap, egyéb építésnél tulajdonosi nyilatkozat);
• tulajdonostársak és haszonélvező hozzájáruló nyilatkozata;
• műszaki tervek (3 pld);
• statikai, hőtechnikai számítás;
• faanyagvédelmi szakvélemény (fafödémes épületeknél);
• szomszédos telkek tulajdonosainak neve és címe;
• közművek nyilatkozata.

Az építési engedély iránti kérelem feldolgozása a hatóságoknál általában 1 hónapig tart. Az eljá­rás fontos része a telekszomszédok és az érintett szakhatóságok értesítése.

A kiviteli tervek elkészítése és a munkák vállalkozásba adásának előkészítése

A kiviteli rajzok 1:50, a részletrajzok 1:20 és 1:1 közötti léptékben készülnek. Ezeknek a terveknek az alapján dolgoznak az iparosok. Célszerű, ha házilagos kivitelezés esetén is ilyen tervek szerint dolgozunk, mert a méretek és a munkák össze­függései a papíron jobban áttekinthetők. Az 1:50 léptékű tervek az 1:100 léptékű általános tervek­ből készülnek és az összes méretet tartalmazzák. A részletrajzok el­sősorban az épületrészek egyes rétegeit, vala­mint a csatlakozásokat ábrázolják, pl. homlokzat (tető), ablakok, erkélykorlátok, bejárati ajtók.

A költségvetési kiírás minden szakma számára leírja az összes előforduló munkát megadva an­nak jellegét és terjedelmét. A kiviteli tervekkel együtt ez képezi az építési szerződések alapját. A szolgáltatások jegyzékének másik rendeltetése, hogy annak alapján ajánlatokat szerezzünk be különböző cégektől azokra a munkákra, amelye­ket nem magunk kívánunk elvégezni.

A költségvetési kiírásban az iparosok által tel­jesítendő összes feladatot mennyiségi adatokkal egyértelműen és maradéktalanul le kell írni, hogy a későbbi utólagos követeléseket, pl. terven felüli pótköltségeket elkerüljük.

Költségbecslés vagy tételes költségvetés készítése

A beépített tér szerinti költségbecslés  gyors, de viszonylag durva eljárás. A költ­ségek pontosabb meghatározása általában csak akkor lehetséges, ha az összes szakma ajánlata rendelkezésre áll – feltételezve, hogy a költségve­tési kiírás hiánytalan, a mennyiségi adatok pedig pontosak.

Gyakran előfordul azonban, hogy már az aránylag munkaigényes kiírási eljárás előtt vagy azt mellőzve kívánatos a költségek pontos, részle­tezett meghatározása, pl. olyan munkák költsége­inek megállapítása céljából, melyeket házilagos kivitelezésben kívánunk elvégezni. Ilyenkor az épületelemek és szakmák szerinti költségszámí­tást lehet alkalmazni. Az építési költségek épületelemek és/vagy szakmák szerinti vizsgálata külö­nösen alkalmas arra, hogy alternatív szerkezeti és kiviteli változatok költségeit összehasonlítsuk, vagy egyes kívánatos megoldások és a pénzügyi lehetőségek közti összhangot megteremtsük.

Következő cikkben a kivitelezést nézzük meg!