Tetőtér beépítés - 117. oldal

A hidegtetők kialakítása

A hidegtető rétegeit célszerű kisebb felületenként – pl. szaruállásonként – elkészíteni. (Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a vízszigeteléshez használatos fóliát is szaruállásonként szegezzük fel. Az ilyen nagy kiterjedésű szerkezetet igenis a lehető legnagyobb felületre helyezzük el, hiszen elhelyezése így egyszerű és gyors.)

A gyakorlatban a hőszigetelés háromféle módon helyez­hető el:

• közvetlenül a szarufa külső oldalán, egybefüggően;
• közvetlenül a szarufa belső oldalán, egybefüggően;
• a két szarufa között.

A hidegtető rétegeinek elhelyezése során első lépés a biztonsági vízszigetelés elkészítése. Ha egyidejű beépítés­ről van szó, akkor a szarufatávolságoktól függően három-hat szarufára egyszerre erősítjük fel a tervezett vastagságú fóliát. Vigyáznunk kell arra, hogy ez annyira megfeszüljön, hogy az alsó – még be nem helyezett – hőszigetelő réteghez ne érjen hozzá, a légcirkulációt ne akadályozza, de legyen egy kis belógása is az esetlegesen bejutó csa­padékvíz elvezetésére. Ehhez a munkához ajánlatos fólialepedőket használni (112. ábra).

112. ábra: Biztonsági vízszigetelés készítése új épü­let tetőtér-beépítése esetén 1 ellenléc; 2 az ellenléc alá feszített mű­anyag fólia; 3 az átszellőztető levegő be­jutása az eresznél; 4 hajlított ácskapocs: 5 koszorúba horgonyzott csavar.

Utólagos beépítés esetén a fóliázást szaruállásonként végzik. Ebben az esetben szorítólécekkel a szarufák olda­lához rögzítik a méretre vágott fóliát (113. ábra).

113. ábra: Biztonsági vízszigetelés készítése utóla­gos tetőtér-beépítés esetén 1 eresz fölötti deszkázat; 2 beszorító léccel rögzített műanyag fólia; 3 beszorító léc; 4 hajlított ácskapocs; 5 koszorúba hor­gonyzott csavar.

A biztonsági vízszigetelés elhelyezésével tulajdonkép­pen az alátéthéjazatok valamelyik típusát készítettük el (114-116. ábra).

114. ábra: A biztonsági vízszigetelés elhelyezése a) deszkaaljzatra ellenléccel; b) szarufára ellenléccel; 1 héjazat; 2 tetőlécezés; 3 le-szorítóléc; 4 átszellőztetett légréteg; 5 bi­tumenes lemez; 6 deszkaaljzat; 7 mű­anyag fólia; 8 szarufa.

115. ábra: A biztonsági vízszigetelés elhelyezése a) deszkaaljzatra, hullámpala fedés alá; b) deszkaaljzatra, sík palafedés alá; 1 hullámpala; 2 palalemez; 3 bitumenes lemez: 4 deszkaaljzat; 5 szelemen, a hullámpala felerősítésére: 6 szarufa

116. ábra: A biztonsági vízszigetelés elhelyezése a) egyidejű tetőtér-beépítés esetén, ellen­léc nélkül; b) utólagos beépítés esetén, ellenléccel; 1 tetőhéjazat; 2 tetőlécezés; 3 műanyag fólia; 4 beszorító léc; 5 szarufa.

Második lépésként helyezhető el a tetőhéjalás, bár gyak­ran a hőszigetelő réteg felerősítését végzik másodikként. Ebben az esetben a fólia elhelyezése után a hőszigetelést tartó réteget készítjük el. Egy függőleges pallósorra kell felerősíteni a tulajdonképpeni tartó- és védőréteget, amely lehet pl. pozdorjalemezből vagy ritkított deszkázatból. Ide rögzítjük két rétegben – hézagolással – a hőszigetelő anyagot (117. ábra). Ha a hőszigetelő táblák nedvesség­védelemmel is el vannak látva (NIKEPANEL, ISOPANEL), akkor a tartórétegre felesleges vízzáró réteget rögzíteni.

117. ábra: Függőleges térelhatároló szerkezet hőszigetelésének elhelyezése két rétegben 1 hőszigetelő lemezek.

A hőszigetelés felerősíthető

• felragasztással,
• nagy alátétes szegezéssel,
• beszorítással,
• pántalátétes szegezéssel.

Felragasztás esetén a ragasztót foltokban hordjuk fel, és vigyázunk arra is, hogy a hőszigetelő táblák között ne keletkezzenek hézagok, légrések. A rétegek kb. 5 cm átmérőjű alátétlemezekkel is leszegezhetők. Az alátétek műanyagból vagy fémből készülhetnek. Beszorítás esetén a táblákat a terv szerinti méretnél kissé nagyobbra szabjuk le, és így befeszítjük a szarufák, a térdfal vagy a tetőszerkezet függőleges elemei közé. Pántalátétes szegezés esetén acél vagy műanyag ládapánttal szorítjuk a kívánt helyzetbe a hőszigetelő táblákat.

A hőszigetelő táblák elvágott végeit, csatlakozási héza­gait a pára (nedvesség) behatolása ellen öntapadós vagy ragasztott műanyag csíkokkal kell megvédeni.

A hőszigetelő réteg beépítése után helyezik el annak a belső tér felőli oldalára a pára fékező (záró-) réteget, amely­nek anyaga C-120 minőségű bitumenes lemez vagy mű­anyag fólia is lehet. A réteget úgy kell elhelyezni, hogy ne legyen folytonossági hiánya, azaz ne legyen lyukas, a folyamatos illesztéseknél pedig ragasztva legyen. Párazáró réteggel kasírozott hőszigetelő panelek alkal­mazása esetén ez a réteg természetesen elmarad.

Külön meg kell említeni a tetőgerinc közelében levő rétegeket, eltérő beépítésük miatt. Amikor a belső teret oldalról a szarufák, felülről a taréjszelemenek határolják, akkor az eddigiektől egy kissé eltérően helyezzük el a biztonsági vízszigetelés és a hőszigetelés rétegeit. A ferde hőtároló fal hőszigetelő rétegének elhelyezésével a taréj­szelemen alatt 1-1,5 m-rel „megállunk”, innen ugyanis a hőszigetelést egy rugalmasabb, ún. hőszigetelő paplannal végezzük. Majd a héjalás felőli oldalra nedvességvédő bitumenes lemezt vagy impregnált papírlemezt ragasztunk fel. A biztonsági vízszigetelést úgy képezzük ki, hogy az a jó légcirkuláció érdekében, a tetőgerinc alatt befejeződjék.

A belső burkolat elhelyezésének módjai a következők:

• a hőszigetelő és a párazáró réteg után következő lemezszerkezetre rögzítjük a burkolatot;
• a lemezszerkezet helyett ritkított deszkavázat alkal­mazunk, és annak függőleges vagy vízszintes szálaira helyezzük el a burkolatot;
• a szarufák belső oldala a burkolat tartószerkezete.

A nyílászáró szerkezetek elhelyezése

A tetőn levő nyílászárók csatlakozásakor a hidegtető egyes rétegeit ragasztással, beszorítással vagy beszorító léccel illesztjük a nyílászáró szerkezetekhez. A rétegeket a tokhoz (vaktokhoz) ütköztetjük (illesztjük), és vékony léccel leszo­rítjuk. Ugyanígy járunk el erkélyajtók és -falak esetében is (118. ábra).

A nyílászárók elhelyezésekor alsó, ill. felső élük mentén üregek maradhatnak a szerkezet és a hőszigetelés között, pl. a függőleges és a ferde síkok metsződésénél. A kelet­kező üregeket laza (maradék) hőszigetelő anyaggal tölt­sük ki.

118. ábra: Teraszajtó elhelyezése utólagos tetőtér-­beépítés esetén 1 az átszellőztető levegő beeresztése; 2 ereszdeszkázat; 3 falváz; 4 fagerenda; 5 erkélyajtó; 6 hőszigetelés; 7 párafékező (légzáró) réteg; 8 belső burkolat; 9 bitu­menes lemez; 10 külső burkolat; 11 pal­lókkal készített lépcsőfok; 12 ragasztott parketta; 13 aljzatbeton; 14 bitumenes csupaszlemez; 15 hangszigetelő lemez; 16 homokterítés; 17 feltöltés; 18 meglevő födémszerkezet; 19 mettlachi lapburkolat; 20 ágyazóhabarcs; 21 szűrőbeton; 22 ho­mokterítés; 23 csapadékvíz elleni szige­telés; 24 párakiszellőző réteg.

Bádogos munka

A hidegtető rétegeinek elhelyezése közben kell elkészíteni a vízzáró bádogozást is. A tető egyes részein (hajlat, párkány stb.) a kellő vízelvezetést és a megfelelő vízzárást csak bádogozással érhetjük el.

A bádogozás anyagai lehet­nek:

• horganylemez,
• horganyzott bádoglemez,
• (fekete) acéllemez,
• alumíniumlemez,
• ólomlemez,
• vörösréz lemez.

Ára és jó minősége miatt általában a horganyzott lemezt alkalmazzák a fedés bádogozásához, valamint az eresz­csatorna és lefolyó készítéséhez.

A bádoglemezek toldási módjai a következők:

• átlapolás,
• korcolás,
• forrasztás.

Az átlapolás a lemezek széleinek egymásra takarása. Koroláson a lemezszélek egymásba kapcsolását értjük (hajlítás által), külön rögzítő szerkezet alkalmazása nélkül. A forrasztás tökéletes vízzárást nyújt.

A bádogos munkák jó minőségű megvalósításához kellő gyakorlat, nagy anyagismeret, továbbá a szerkezet pontos áttekintése elengedhetetlen. Ezért a bádogos munkákat házilagos kivitelezésre nem javasoljuk, mert felületes el­végzése beázásokat és egyéb károkat okozhat a belső szerkezetben. A bádogos hibái csak körülményesen és költségesen javíthatók.

A csapadékvíz-elvezetés megoldása

Olyan padlásterekben, ahol építésükkor még nem számí­tottak a majdani beépítésre, a belső csapadékvíz-elvezetés rendszerének módosításáról gondoskodni kell. A padlástérben található csapadékvíz-elvezető csator­nákat a tetőtér-beépítés majdani kontúrvonalainak közelé­ben, a feltöltésbe kell süllyeszteni, és ott szennyvíz-elvezető csatornaként továbbvezetni valamelyik lefolyócső csatlakozásáig. A vízgyűjtő tetőfelület nagyságát szem előtt tartva, ajánlatos e célra nagy átmérőjű műanyag csöveket használni.

Az épületgépészeti vezetékek felvezetése a tetőszintre, födémáttörések készítése

Az épületgépészeti berendezések üzemeltetéséhez szük­séges vezetékek (víz, gáz, csatorna, elektromos kábel, telefon stb.) felső szintre juttatása megoldható falhorony­ban, vagy kizárólag erre a célra kiképzett gépészeti akná­ban. A gázvezetéket a lakáson belül nem szabad a falban vezetni.

Az elektromos, valamint a telefon- és antennakábelek falhoronyban, de közvetlenül a vakolat alatt, a téglafalra erősítve is vezethetők. A vezetékek megóvása érdekében, és cserélhetőségüket szem előtt tartva, falhoronyban veze­tett, kis átmérőjű, műanyag védőcsövek alkalmazása a legcélszerűbb. A gépészeti akna mérete a benne elhelyezett vezetékek számától és fajtájától függ. Ha az aknafalat a tetőtérben a mennyezet fölé vezetjük, akkor ez a szerkezet szellőző­aknaként is működhet. A gépészeti akna falai biztonságo­san tartják a különböző vezetékeket, amelyeket a szerelők befalazott bilincsekkel, bepattintóelemekkel rögzítenek.

Az utólagos tetőtér-beépítésnél szükség lehet arra, hogy a födémen (csőátvezetéshez, utólagos lépcsőáttöréshez, szellőzőakna létesítéséhez) különböző méretű és alakú áttöréseket készítenek. Saját kivitel esetén ezt a munkát csak szakember felügyeletével végezzük!

Áttörések

Vasbeton teherhordó szerkezet (pl. gerenda vagy lemez) áttörése esetén előbb a kiváltást kell elkészíteni. A födém­szerkezet kiváltását a tervező építész statikai számítása előzi meg, majd a kivitelhez műszaki tervet készít. Bontás­kor vigyázzunk arra, hogy a megmaradó tartószerkezetet ne sértsük meg, mivel rendkívül veszélyes lehet, és azt eredeti állapotba visszaállítani nem lehetséges.

Az áttörések készítésekor tárják fel tulajdonképpen a födém szerkezetét. Ekkor derül ki sokszor, hogy a kiváltás műszaki terve fedi-e a valóságot, ugyanis a tervező által tájékozódási célzattal feltárt födémrésztől a kiváltás helyén talált – kibontott – födém szerkezete lényegesen eltérhet. A tervtől eltérő födém esetén azt azonnal meg kell mutatnia a munkavezetőnek, és jelezni a statikai tervek készítőjének.

Amikor csak egy-két cső számára kell a födémet áttörni, kis elemméretű födém esetén (pl. vasbeton gerendás, B 60, B 100 jelű béléstestes, téglatálcás stb.), elegendő egy födémelemet kiemelni, és a födém alsó szintjéhez egy zsalutáblát illesztve, a nyílást a megfelelő méretűre kivi­telezni. Vigyázni kell azonban arra, hogy a cső átmérőjénél 1-2 cm-rel nagyobb körprofilt betonozzunk ki. A keletke­zett hézagot laza hőszigetelő anyaggal kell kitölteni, a hő-változás okozta mozgások lehetővé tétele érdekében. Ha az áttörendő födém nagy méretű teherhordó elemekből áll – pl. betontálca, körüreges födémpalló stb. -, akkor a csövek számára véséssel kell elkészíteni a kisebb át­töréseket.

Nagyobb méretű födémáttörés esetén a gerenda (geren­dák) kiváltása az első teendő. Ezt csak szakember végez­heti; a statikai terv alapján. Még egy jó tanács a házilagos építők számára: ha a födém bontásakor bármilyen fajta acélbetétet találnak, azt csak akkor szabad átvágni, ha ahhoz a tervező előzetesen hozzájárult.

A válaszfalak alatti kiváltók elkészítése

A válaszfalak a következőképpen helyezkedhetnek el a padlásfödémen:

• a padlásfödém gerendáira merőlegesen,
• a padlásfödém gerendáin,
• a gerendákkal párhuzamosan a födémmezőben,
• a főfalak fölött.

Előregyártott vasbeton gerendás födém esetén 6 cm-es válaszfal, gipszkarton és egyéb hasonló súlyú válaszfalak építéséhez nem kell kiváltást készíteni. A födémeket ugyanis már ezek figyelembevételével méretezték. Na­gyobb elemsúlyú válaszfalakhoz minden esetben kiváltót kell alkalmazni, kivéve természetesen, ha a falazat az alsó szint főfala fölött létesül, ill. ha meglevő kiváltó van a kér­déses helyen.

A falkiváltó utólagos készítésének menete a következő (gerendás födém esetén): Először a kiváltó felfekvése számára kel fészkeket vésni a főfalakban, megfelelő mély­ségben. Ha az alsó főfalak nem folytatódnak a tetőtérben, akkor meg kell keresni a feltöltés nélküli, portalanított födémszerkezetet övező koszorú felső szintjét, és oda kell feljelölni a kiváltó(k) helyét. Ezek után a kiváltógerenda talpánál valamivel szélesebb hang- és rezgésszigetelő csíkot célszerű a födémre, ill. annak gerendáira fektetni. (Ez a rezgésszigetelő lehet ásványgyapot vagy gumitextil csík.) Az előbbiek után elhelyezhető a megfelelően mére­tezett acél vagy vasbeton kiváltógerenda, ill. elkészíthető a monolit vasbeton kiváltó.

Az előregyártott kiváltógerendát elmozdulás ellen beto­nozással biztosítsuk a következőképpen:

• a fészekbe erősen bedöngölve a betont, vagy
• a koszorú felső szintjére helyezett gerendát köpeny­szerű mellébetonozással.

Fel kell hívnunk végezetül a figyelmet a gerendás födé­mekre helyezett kiváltó sajátosságára. Ha a kiváltó keresz­tezi a födémgerendákat, az arra helyezett válaszfalba nem építhetünk be ajtónyílást, hiszen a födém és a kiváltó­gerenda magassága együtt lényegesen meghaladja magá­nak a födémnek a vastagságát.

Födémfeltöltés készítése

A födémfeltöltés ajánlott anyaga a kazánsalak. A friss salakot felhasználás előtt ki kell tenni az eső hatásának, hogy kilúgozódjék. Ha ez a folyamat később zajlik le, káro­sodhat a szerkezet. A feltöltést csak akkor készítsük el, ha a födémbe kerülő szerkezetek már elkészültek (pl. kiváltók, szennyvíz­elvezetés). A megfelelő tömörség érdekében a salakterítést ajánlatos könnyedén ledöngölni. Így elkerülhető a későbbi süllyedés, amely a padlóburkolatokban kárt tehet.

A fedélszerkezet és a nyílászáró­-kiváltások elkészítése

A jó ácsmunka speciális szakértelmet, a mesterség fogá­sainak biztos tudását feltételezi. A fedélszék állítását ezért minden esetben szakemberre bízzuk. A fedélszerkezet állításának időpontjáig a padlásfödém feltöltésének már el kell készülnie. A koszorúból kiálló lehorgonyzótüskék (sima felületű betonacél, nagyobb fedélszékeknél végmenetes acélkampó vagy hosszú szárú acélcsavar) rögzítik elmozdulás-mentesen a sárgerendákat, talpszelemeneket. Ezek helyét még a koszorú zsaluzatán bejelölik, a födém szemközti oldalain, és a terv szerint be­ágyazzák a kötőelemeket (csavar stb.) a híg betonba. Erre az időpontra kell kialakítani a kötőgerenda-aláfalazásokat (alábetonozásokat) is.

Első lépésben a födémmel, ill. a koszorúval érintkező faszerkezetek kerülnek a helyükre. Ilyenek pl. a sár­gerenda, a kötőgerenda, a talpszelemen (fogalmak rész­letezését I. a Fedélszerkezetek, fedélszékek c. pontban). Ezeket a szerkezeteket az egymással szembeni tetőszéle­ken, egymással párhuzamosan a födémterv szerint kell elhelyezni (110. ábra).

110. ábra: A tetőszerkezet állítási (összeszerelési) sorrendje, méretezett vasbeton födémen 1 a talpszelemenek elhelyezése a födém­ből kiálló csavarszárakra; 2 székoszlopok állítása; 3 ideiglenes megtámasztások el­helyezése; 4 középszelemen elhelyezése; 5 a szarufák beillesztése; 6 taréjszelemen elhelyezése; 7 fogópárok elhelyezése; 8 tetőlécezés készítése.

A következő lépésben a függőleges elemek állítása és ideiglenes kitámasztása a teendő. Majd a vízszintes és függőleges elemeket kötik össze a támasztásukra szolgáló ferde elemekkel, pl. könyökökkel, dúcokkal. Az így kialakult rendszert ideiglenesen rögzíteni, merevíteni kell. Ezek után a szelemenek elhelyezése következik a fogópárokkal. Ezt követi a szarufák beépítése, majd a helyükre illesztik az esetleges szélrács deszkát, lécet.

Az említett munkákkal párhuzamosan vagy elvégzésük után a használatos kötőelemekkel (ácskapocs, csavarok, szegek stb.) véglegesen rögzítik a fedélszéket, majd ki­képzik az ereszt (I. a 112. ábrát).

112. ábra: Biztonsági vízszigetelés készítése új épü­let tetőtér-beépítése esetén 1 ellenléc; 2 az ellenléc alá feszített mű­anyag fólia; 3 az átszellőztető levegő be­jutása az eresznél; 4 hajlított ácskapocs: 5 koszorúba horgonyzott csavar.

Miután a fedélszék elkészült, be kell mutatni a műszaki ellenőrnek, annak ellenére, hogy természetesen a felelős műszaki vezető felügyeletével kivitelezik.

A tetőfelületen megjelenő ablakok-ajtók kiváltásait a fedélszéképítéssel egyidőben készítik. A tetőablakok és tetőkibúvók számára a megfelelő nyílásméretet (ill. annak bemetszett méretét) szem előtt tartva, a szarufák magas­sági méretével megegyező vastagságú rövid gerendát csapolnak merőlegesen be. A terv szerint több szarufa is kiváltható ilyen módon (111. ábra). Terasz- és erkélyfalak építésekor több szarufát is ki kell váltani.

111. ábra: A tetőablak kiváltása és a meglevő tűzfal hővédelme 1 meglevő tűzfal; 2 hőszigetelés; 3 pára­fékező réteg; 4 beszorító habarcs; 5 vá­laszfal; 6 felső vízszintes kiváltás: 7 alsó vízszintes kiváltás; 8 vaktok; 9 hajlított ácskapocs: 10 koszorúba horgonyzott csavar.

Az utólagos tetőtér-beépítés elsődleges feladata a meg­felelő közlekedési lehetőség megteremtése, azaz a lépcső­szerkezet kialakítása. A lépcső megoldása – szerkezetében, anyagában és formájában egyaránt – rendkívül változatos lehet. A kö­vetkezőkben e tulajdonságok némelyikével foglalkozunk.

A lépcsők formájuk szerint lehetnek:

• egykarúak, kétkarúak és több karúak, valamint
• csigalépcsők.

Anyaguk szerint készülhetnek:

• vasbetonból (valamilyen burkolattal ellátva),
• fából,
• fémből,
• vegyes anyagokból (pl. fa és fém együtt).

Szerkezetük szerint készülhetnek:

• konzolos (ún. lebegő-) lépcsők,
• gyámolított lépcsők (egy- vagy kétoldalú, ill. közép­vonali gyámolítással),
• lemezszerkezetű lépcsők.

Konzolos lépcső

A konzolos lépcsők fal felőli oldala a falban levő vas­beton szerkezetbe van befogva. A gyámolított lépcső egyik oldalán a falra támaszkodik, a másik vagy gerendával, vagy falazattal van alátámasztva. A lemezszerkezetű lépcsők a kisebb fesztávolságuk, szintek áthidalására készül­nek.

Konzolos lépcsőt tulajdonképpen minden megfelelő szilárdságú anyagból lehet készíteni (fa, kő, vasbeton). Kialakítása min. 25 cm-es falvastagságot igényel, hiszen csak az utólag létesített koszorú mélysége min. 12 cm. Kedvező, ha a koszorú mögött még legalább 12 cm fal­vastagság marad. Ezt a megoldást ritkán alkalmazzák, mert kialakításához nagy szaktudás és sok munka szükséges.

Gyámolított lépcső

A gyámolított lépcső „gyámja”, alátámasztója lehet fala­zat, boltozat vagy gerenda. E lépcsőfajta építése is elég körülményes a padlástér hasznosítása esetén, de alkal­mazását valamely speciális szerkesztési, térformálási követelmény szükségessé teheti. Megjegyezzük, hogy a kis fesztávú fa- és acélszerkezetű lépcsők is – a csigalépcsők kivételével – ezen a szer­kesztési elven alapszanak.

Lemezszerkezetű lépcsők

A lemezszerkezetű lépcsők formai kialakítása nagyon változatos lehet. Alkalmazásuk tetőtér-beépítés esetén akkor indokolt, ha nincs megfelelő közbenső teherhordó fal.

Lépcsők szerkezete

Ha a tetőtér-beépítés a befogadó épület építésével egy­idejű, akkor a lépcső szerkezeti megoldása szabadon választható. Ilyenkor a tervező a leggazdaságosabb lép­csőszerkezetet alkalmazhatja. Ha utólag építjük be a tető­teret, a lépcső elhelyezését számos kötöttség korlátozhatja. Ezért ilyenkor elsősorban a könnyebb anyagokból készít­hető, összeszerelhető lépcsőszerkezeteket alkalmazzuk (fa, fém és ezek kombinációja), és csak egyedi esztétikai igény vagy speciális előírás esetén választunk vasbeton vagy kőlépcsőt.

Egyik legegyszerűbb lépcsőszerkezet a középgerendás. Itt valamennyi lépcsőfok egyetlen gerendán nyugszik. Ez a tartógerenda az „induló” és az „érkező” szintek szerkeze­tére támaszkodik.

Célszerű a lépcsőt egykarúra készíteni, mert a közbenső pihenő kialakítása egyrészt sok helyet igényel, másrészt felesleges anyagfelhasználással jár. A végső szót azonban az építészeti megoldás követelményei mondják ki e kérdés­ben. Csigalépcsőt csak belső lépcsőként, tehát lakáson belül alkalmazhatunk.

Ha az építtető a saját lakása feletti, már meglevő tető­teret kívánja beépíteni, akkor a lakásából a padlástérbe belső lépcsőt indíthat. Ennek a lépcsőfajtának könnyűnek (egyben szerelhetőnek) és olcsónak kell lennie. E célra a fa-, ill. az acélszerkezetű lépcsők felelnek meg leginkább.

A lakáson belüli belső lépcső fajtái:

• két oldalon gerendaszerkezettel gyámolított, fa-, fém-, ill. vegyes anyagú lépcső;
• középen gerendaszerkezettel gyámolított, fa-, fém-, ill. vegyes anyagú lépcső;
• fa-, fém- vagy vegyes anyagú csigalépcső;
• fa-, fém-, beton- vagy műkő anyagú függőlépcső.

Mivel e szerkezetek funkcióból adódó igénybevétele nem nagy, az alátámasztó szerkezetek (gerendák) is viszonylag kis szelvényűek. Erre a célra megfelel például a kellő vastagságú, pl. a 4-5 cm vastag fapalló, vagy a kisebb magasságú, hengerelt acélszelvény. Ezek köre olyan nagy, hogy mindig a gerenda igénybevételének megfelelőt vá­laszthatjuk ki. Fokokat a maradék pallóanyagból készíthetünk. A lépcsőfokokat célszerű szőnyegpadló, gumi­lemez, filc- stb. burkolattal ellátni.

A fa- és fémszerkezetű belső lépcsők, kis önsúlyuk miatt, nem kívánnak különösebb teherbíró alátámasztást, ezért elhelyezésük a födémeken gyakorlatilag bárhol lehetséges. Kivitelezésük egyszerű, különösebb szakértelmet nem kíván, kevés és olcsó anyagból megoldható, ezért házilagosan elkészíthetők. De ne feledjük: a lépcső megterve­zése, a szerkezet életbiztonságot jelentő kialakítása az építész tervező feladata. A vasbeton és kőlépcsők elkészí­tését bízzuk szakemberre.

A vasbeton lépcsők a zsaluzat és a betonacél ára, továbbá a nagy élőmunka-ráfordítás miatt viszonylag drá­gák. Ha a tetőtér-beépítéshez vasbeton lépcső készül, azt az összeszerelt betonacél váz zsaluba helyezése után, de még a betonozás előtt be kell mutatni a felelős műszaki vezetőnek vagy a tervezőnek.

Az épületgépészeti vezetékek elzárása, kiválasztása, bontása

Amint már említettük, előfordulnak olyan lakóépületek is, ahol már eleve feltételezték a tetőtér egy későbbi időpontban való beépítését, ezért a különböző épületgépészeti és elektromos vezetékeket, a tervezett tetőtér alaprajznak megfelelően, egészen a padlásszint felső síkjáig vezették. Az ilyen tetőterek beépítésekor különösebb problémák nem adódhatnak, ha a beépített alaprajz követi az eredeti elképzeléseket. Olyan padlástérben viszont, ahol mosó­konyha, szárítóhelyiség, esetleg később létesített gépé­szeti berendezések, tároló rekeszek találhatók, már nehéz­ségek adódhatnak a bontás során, hiszen itt „élő” elektro­mos és vízvezeték-hálózat működhet.

Vízvezeték

A vízvezeték figyelmes bontása során előre meg lehet határozni a vezeték beépítési vonalának irányát. Ha a felület vakolt, akkor kopogtatással, hang után is megkeres­hetjük a falban rejtőző vezetéket. Ilyen módon a vezeték nyomvonalát követve rábukkanunk a szakaszt elzáró sze­lepre, amellyel a vezetéket vízteleníthetjük, ill. a víznyomást megszüntethetjük. A vízvezeték megfelelő – terv szerinti – szakaszának „levágása” után célszerű (általában a meg­maradó szakasz végén) padlástéri vízvételi helyet kialakí­tani.

Ha az ideiglenes jellegű, akkor a közlekedő- (anyag­szállítási) utak mentén kell elhelyezni úgy, hogy a munkát ne zavarja. A vízvételt azonban célszerűbb eleve valame­lyik végleges helyen kiképezni. Ha több vezetékszakasz is van a tetőtérben, akkor nyilván csak azt érdemes meg­hagyni, amelyből majd a létesítendő vezeték nyerni fogja a vizet. A többi ágat a padlószint alatt vagy a lakáshoz csatlakozó régi falszakaszban hegesztéssel vagy menetes csavarral le kell zárni, és nyomáspróbának alávetni.

Ha egy régi falszakaszban vízvezeték húzódik, és ké­sőbb mind a falszakaszra, mind a vízvezetékre szükség lesz, viszont a falban nyílást akarunk kiképezni, a vezetéket ki kell váltani. Ilyenkor az új nyílásnak a vezeték feletti részét kibontjuk, és a csövet a nyílás méretétől függően felfüggesztjük (pl. szarufára). Amikor a vezetékben meg­szüntettük a nyomást, a csövet a nyílás széleinél elvágjuk, majd hozzátoldjuk a megfelelő alakú – a nyílást kikerülő – csődarabot, és nyomáspróbát tartunk.

Elektromos vezetékek

A bontások során a munkavégzők gyakran találkoznak elektromos vezetékekkel falban vagy a falon kívül. A fal­ban vezetett elektromos „élő” vezeték megsértése – csá­kánnyal vagy főleg bontórúddal – életveszélyes. Ezért a bontandó vezetékszakasz feszültségmentesítése köte­lező! Ilyen munkát szakemberrel kell végeztetni.

A vezetékek esetleg szükségessé váló kiváltása feszült­ségmentes állapotban úgy történik, hogy a megfelelő he­lyen a vezeték elvágása után szabályos toldással-azonos minőségű vezetékkel – kikerüljük a kiváltandó falszakaszt. Bontáskor az elektromos vezetékeket a terv szerinti helyen elvágják, és szabályosan szigetelve, gipszpéppel falhor­nyokba rögzítik.

A biztosíték (szakaszoló) lekapcsolása után még egy próbát kell tenni a feszültségmentesítés megtörténtének megállapítására, és hogy megfelelő szakaszt iktattak-e ki. Meg kell vizsgálni azt is, hogy a kérdéses vezetékszakasz kiiktatása nem okoz-e problémát pl. a közvilágításban vagy egyes padlástéri épületgépészeti berendezések üzemel­tetésében. Ebben az esetben is a vezeték kiválasztásáról kell gondoskodni. A feleslegessé vált szennyvízvezetéket célszerű egé­szen az ejtővezetékig (függőleges főfali gyűjtővezeték) kibontani, és ott betondugóval elzárni.

A födémfeltöltés elbontása

A munka során használatos szerszámok és segédeszközök: lapát, ásó, gombos villa, kőműves-hordóláda, csúszda. A régi feltöltés, esetleg fertőző – pl. a fát károsító – szer­ves anyagokat tartalmazhat. Ebben az esetben a feltöltést célszerű a tervezett beépítés területénél nagyobb felületen a födémszerkezetig kibontani és eltávolítani.

A feltöltések anyaga lehet:

• kazánsalak,
• homok,
• építési törmelék,
• az előbbiek vegyesen.

A régebbi lakóépületek legfelső födémszerkezete – a padlásszinten – általában vastag feltöltéssel készült. Ezt főleg hőszigetelési célzattal helyezték el, de az esetleg bejutó csapadékvíz elpárologtatása is többek között ennek a rétegnek a feladata volt. Ahhoz, hogy maga a feltöltés elérhetővé váljék, először is el kell távolítani a felső szintjén levő padlásburkoló téglaréteget vagy egyéb burkolatot. Ezek után a feltöltés anyagát már lapáttal vagy ha tömörödöttebb, ásóval, építési törmelék esetén gombos villával távolítsuk el. Figyelmet kell fordítani arra is, hogy közben a födém tartószerkezetében ne keletkezzen károsodás. Bontás előtt célszerű vízzel bepermetezni a felületet, mert így kevésbé porzik.

A bontott feltöltést a födémre fektetett ideiglenes deszka-, ill. pallójárdákon szállítják depóniába, talicskával, kőműves-­hordóládával, esetleg vödörrel. Alacsonyabb épületek esetében (1-3 emelet) ledobó csúszda felállítása is cél­szerű lehet. A munkát tenyérvédős kesztyűben, erős szel­lőztetés mellett ajánlatos végezni.

Ha a dolgozó a feltöltés leszedése közben olyan födém­szerkezetet vagy vezetéket ér el, amely a terven nem szerepel, akkor hívja fel erre a munkálatok vezetőjének a figyelmét. A vezetékek szerepéről meg kell győződni, és azokat szükség szerint ki kell iktatni. A még ki nem iktatott vezetékek közelében fokozott óvatossággal kell dolgozni. A tisztára söpört födémet a széleken csatlakozó megmaradó feltöltésréteggel együtt fertőtleníteni kell.

A fedélszék károsodott vagy fölöslegessé vált elemeinek a bontása, cseréje, átalakítása

A fedélszékek részei, elemei csak együttesen képeznek teherhordó szerkezetet, ezért az egyes elemek meghibáso­dása akár az egész fő- vagy mellékszaruállás károsodását okozhatja. Ezért ajánlatos a létesítendő tetőtér-beépítés feletti fedélszék alapos vizsgálata. Ha valamely fedélszékelemről bebizonyosodott, hogy az gombás, erősen korhadt, repedt, törött vagy keresztmetszete hiányos, cseréjére fel kell készülni.

Ha az egyes fedélszerkezet-elemek a létesítendő be­építés terébe kerülnek, a tervezés során meg kell kísérelni azokat a kialakítandó tér szerves részévé tenni. Ha erre nincs mód, ezeket az elemeket ki kell váltani. Ilyen munkákat csak képzett ácsszakemberek végezhet­nek, mert a hozzá nem értő munkavégzésnek káros, sőt a személyekre is súlyos következményei lehetnek.

A fedélszék ácsmunkájához a következő szerszámokra lehet szükség:

• lánc-, keret- vagy körfűrész,
• ácsszekerce, kalapács,
• vésők, fúrók, szeghúzók,
• függőón és vízmérték,
• kötőelemek (ácskapocs, csavar, szegek).

Az a legegyszerűbb, ha az elemeket műhelyben vagy ácstelepen – esetleg egy közeli szabad területen – meg­munkálva, méretre vágva szállítják felhasználási helyükre.

Térbeli elhelyezkedésük szerint az elemek lehetnek:

• vízszintesek (szelemenek, fogópárok, tetőlécek stb.),
• függőlegesek (oszlopok, feszítő műoszlopok stb.),
• ferde helyzetűek (szaruk, feszítőművek, könyökök stb.).

Vannak alátámasztó (teherhordó) és alátámasztott szer­kezeti részek. Általában az alátámasztó elemek cseréje a bonyolultabb, mert ideiglenesen az általa viselt szerke­zetrész stabilitását is biztosítani kell. A tetőszerkezet tartó­elemeinek cseréje nem végezhető házilag, csak szak­ember (műszaki vezető, ács szakmunkás) közreműködé­sével. Saját építők számára fontos és megszívlelendő tanács.

A vízszintes szerkezeti elemek a szaruállásokat kötik össze egymással, ill. a szaruálláson belüli állékonyságot biztosítják. Ha ki kell cserélni őket, akkor velük párhuza­mos helyzetű, szét- és elcsúszás, valamint feldőlés elleni, ideiglenes biztosító merevítésekre van szükség. Egész elemeket vagy csak elemrészeket cserélünk. Az utóbbi esetben a régi és az új részek együttműködését toldó-deszkával vagy nagyobb igénybevétel esetén toldógerendával biztosítják. Az elmozdulásmentes – nem csukló­szerű – kapcsolat kialakítását úgy érik el, hogy a régi (megmaradó) szerkezetrészt – minimum – két csavarral kötik a toldódeszkához (gerendához), és az új (cserélt) részt szintén két csavarkötéssel rögzítik.

Vízszintes toldás esetén a megmaradó csatlakozó szer­kezeteket alaposan rögzítsük egymáshoz [pl. keresztirányú pallómerevítéssel („andrásolással”)], ill. alul és felül pár­huzamos pallókkal, a szerkezetek állékonyságának a csere alatti megőrzése céljából.

A tetőszerkezet különböző szerepet betöltő elemeinek toldásakor, cseréjekor az egymáshoz rögzítés módja is különböző lesz. Más, csak tartószerkezeti követelményeket kell kielégíteniük a csak nyomásra vagy hajlításra, nyírásra vagy ezek együttes hatásának kitett szerkezeti elemeknek.

A függőleges elemek – amelyek többnyire alátámasztó szerepet töltenek be (vigyázat! a függesztőmű függőleges szerkezetei nem ilyenek!) – pótlásakor csak a teljes hosszúsági elemek cseréje lehetséges (pl. az egész tető­szerkezet állékonysága szempontjából fontos oszlopok).

A toldott szerkezetek kizárólag ácskapcsokkal való biz­tosítása veszélyes, nem megengedhető. Ezért alkalma­zunk csavarkötést. A csavarokat elhelyezés előtt rozsda­mentesíteni kell. Egymástól való távolságuk meghatáro­zásakor ügyelni kell arra, hogy a faszerkezetet a csavar­lyukak ne gyengítsék veszélyes mértékben.

A szerkezetet az elemek cseréje alatt megfelelően alá kell támasztani, minél közelebb a cserélt elem eredeti helyéhez. A szaruállást ilyenkor a szétcsúszás ellen is biztosítani kell.

A vízszintessel szöget bezáró, ferde tengelyű elemek toldása általában a hossztengelyre merőleges és csava­rokkal biztosított toldógerendákkal, ill. pallókkal végezhető. Ha nincs hely a toldó faalkatrészek elhelyezésére (pl. a szarufa felső síkján), akkor az elem alsó, húzott oldalán helyezzük el a toldórészt, nagy felületű csavaralátétek alkalmazásával. A csavarok egyaránt lehetnek kovácsolt vagy üzemi kivitelűek. Méreteiket a viselendő terhek hatá­rozzák meg.

A ferde elemek cseréje esetén mind az új, csatlakozó, mind a megmaradó elemek rögzítéséről gondoskodni kell a csere ideje alatt. (Ezen azt értjük, hogy pl. a szarufából kivágjuk a korhadt szakaszt, de a tetőszerkezet stabilitásá­nak megőrzése érdekében mind a megmaradó szarufa­részt, mind a szarufához csatlakozó elemrészeket – szék­oszlop, szelemen, dúc – biztonságosan rögzíteni kell.)

A kiváltásokat a tervező építész útbaigazítása szerint készítjük el. Lényege, hogy bizonyos elemek, elemrészek kiiktatása, elvétele után a szerkezet összességének sta­bilitása megmaradjon. Az új elemek mérete általában megegyezik a pótlandó régi elemek méreteivel. A toldások és kiváltások elemei­nek méretét szilárdságtani számítások alapján adják meg a tervezők. Az ideiglenes biztosítószerkezetek méreteit azonban nem számítás útján, hanem a szakmai tapasz­talat alapján határozzák meg.

A tetőtérben előforduló falazott szerkezetek bontása

A bontáshoz felhasználható szerszámok: kőműves- és egyéb kalapács, csákány, véső, bontórúd, légkalapács, locsolókanna. A létesítendő tetőtér-beépítés helyét – főleg régebbi épületeken – tároló rekeszek, mosó- és szárítóhelyiségek foglalhatják el. Ezeket le kell bontani. Ugyanígy szüksé­gessé válhat egyes használaton kívüli kémények, szellőzők bontása is.

Kiiktatott épületgépészeti vezetékek eltávolítása után a vakolt felületeket locsolókannával vagy kőműves serpenyővel célszerű benedvesíteni és csak utána leverni. A falazott szerkezeteket felülről kezdve soronként bontjuk. Szigorúan tilos nagyobb összefüggő falrészeket ledönteni, mert ez a födémszerkezet megsérüléséhez vezethet, de mindenkép­pen kárt okoz az alatta levő lakás mennyezetvakolásában.

A törmeléket talicskával vagy hordóládával távolítjuk el. Ha a bontott téglaanyagot tisztítás után még egyszer fel akarjuk használni, akkor a padlástérben is deponálhatjuk, természetesen alaposan megtisztítva a habarcsmaradvá­nyoktól, és a födém teherbírásának szem előtt tartásával. A falbontási munkához tenyérvédős kesztyű és védőszem­üveg használata szükséges. A munkát lehetőleg jól átszellőztetett térben, gyakori porvédő permetezés mellett végezzük.

A beton- és vasbeton szerkezetek esetleges bontása nehéz és tapasztalatot igénylő feladat. Főleg a vasbeton szerkezetek bontására vonatkozóan,ki kell kérni a statikus tervező tanácsait, mivel a figyelmetlen, szakszerűtlen mun­kavégzés következtében fontos tartószerkezetek is megrongálódhatnak. A munkavezető kötelessége, hogy a bontást végző dol­gozót tájékoztassa a bontandó és az esetlegesen csatla­kozó szerkezetek elhelyezkedéséről, ismertetnie kell vele a követendő bontási technológiát, felhívni a figyelmét az alátámasztások, dúcolatok előzetes elkészítésére, majd ellenőrizni azok szakszerűségét.

A csapadékvíz-elvezető szerkezetek bontása

A padlástérben helyenként belső csapadékvíz-elvezető vályúk, csatornák, csövek távolítják el a tetőről össze­gyűjtött vizet olyan helyekről, amelyekről a külső csapadék­víz-elvezetés megoldhatatlan. Ezeket meg kell szüntetni, ill. szennyvízelvezető csatornaként a padlásfödém feltöl­tésébe süllyeszteni.

A tetőhéjazat bontása, pótlása

A tetőtér elengedhetetlen követelménye a vízzáró fedés. Ennek hiányában nagymérvű károsodások érhetik a tetőtér és az épület egyéb szerkezeteit (a hőszigetelő réteg átned­vesedése, a hőszigetelő képesség romlása, páralecsapó­dás, jégképződés, a falszerkezet nyirkosodása stb.). A ká­rosodás ellen elsődlegesen a tetőfedő elemek tökéletes illesztésével védekezhetünk. Ez a célja a csapadékvíz elleni biztonsági szigetelőréteg kialakításának is. A cserépfedést az igénye­sebb kivitelezők habarcshézagolással készítik. A szigorúbb követelményekből következik tehát, hogy a régi, meg­maradó héjalást – a hiányzó elemek pótlásával – a lehető leggondosabban ki kell javítani.

Ha a héjazatot fel kell újítani vagy más fedést kívánunk építeni, a héjalás kivitelezési módja megegyezik az új fedésével. A héjazat elbontása során a lécezést többnyire nem lehet hiánytalanul megmenteni.

A tetőfelületre tervezett nyílászárók helyét is ki kell ké­pezni. Ennek első lépése – utólagos tetőtér-beépítés esetén – a meglevő tetőhéjalás kibontása. A tetősíkban fekvő ablakok kontúrméreténél egy-két deciméterrel na­gyobb felületet kell a fedésből kibontani, hogy a kiváltások és a hőszigetelő rétegek elhelyezhetők legyenek. Függő­leges helyzetű (álló) ablakok, ajtók céjára az ablak felépít­ményének megfelelő tetőkontúrt kell kibontani.

Az építési részmunkaidők meghatározásához – nagyobb, többlakásos tetőtér-beépítés esetén – célszerű ütemtervet készíteni az építéstervező segítségével. Ehhez a mennyiségi adatokon kívül a dolgozók tervezett létszá­mára és teljesítményére is szükség van, feltételezve, hogy a szükséges anyagok, szerkezetek, szerszámok és gépek időben rendelkezésre állnak.

Az ütemterv készítésekor az építési technológiai folya­mat szem előtt tartásával egymás alatt feltüntetik az egyes építési műveleteket úgy, ahogy azokat a technológia által megkívánt logikus sorrendben, az építkezés során elvé­gezni kívánják. A vízszintes tengelyről felvetítik a munka­művelet elvégzéséhez szánt időmennyiséget, így kialakul az egész beépítés lebonyolításához szükséges techno­lógiai kivitelezési sorrend, valamint az ehhez szükséges összidő grafikus képe. Figyelembevételével nem lehet összekeverni a technológiai folyamatot – ebből tehát nem származhat anyagi kár -, és az ütemterv segítségével pontosan megállapíthatók az építkezés határidői is.

A kivitelezés technológiai sorrendje

Miután a tervezett tetőtér-beépítés egyes elemeinek szer­kezeti leírását és funkcióját áttekintette az építeni vagy építtetni kívánó, valamint némi támpontot kapott a szük­séges építőanyagok és szerkezetek beszerzéséhez, a következő rész a gyakorlati kivitelezéshez, a meg­valósításhoz kívánt segítséget nyújtani. Ismertetni fogják a korszerű anyagokat figyelembe vevő tetőtér-beépítési technológiát, valamint a hazánkban is jól alkalmazott néhány külföldi példát.

A következőkben bemutatott technológiai, kivitelezési sorrend természetesen nem az egyetlen és kizárólag helyes, hiszen bizonyos módosulásokat az egyes épületek­nél felmerülő speciális igények is indokolttá tehetnek. Ez a sorrend azonban a gyakorlatban bevált és logikájában helyes. Az egyes technológiai műveletek megfelelően kapcsolódnak egymáshoz, és az előző munkaműveletek végtermékeit sem károsítják.

A tetőtér-beépítés kivitelezésének a következő csoportjai különböztethetők meg:

• A tetőtér beépítése a lakóház építésével egyazon időben történik; ide számít az az alternatíva is, amikor a tetőtér­-beépítést szerkezetileg előkészítették, az épületet ennek megfelelően tervezték (teherhordó szerkezetek, alaprajzi kiképzés, gépészeti vezetékek stb.), de maga a kivitelezés későbbi időben zajlik le. Összefoglalólag mindkét alterna­tívát, mint ahogyan azt eddig is használtuk, egyidejű be­építésnek nevezzük.
• A tetőtér-beépítést olyan épületben végzik, amely már valamely funkciót ellát – pl. lakóépület vagy középület -, de eredetileg nem számoltak a tetőtér-beépítés lehető­ségeivel, így a szerkezeteket nem tették eleve alkalmassá erre a célra: ez az utólagos beépítés.

Az előbbiekből következik, hogy az egyidejű beépítésnél építési munkákat végzünk, az utólagos beépítésnél viszont előbb bontani, átalakítani is kell, és csak ezek elvégzése után következhetnek az építési munkák.

Az egyidejű tetőtér-beépítés célszerű kivitelezési­-technológiai sorrendje a következő:

• födémáttörések készítése, a gépészeti vezetékek tetőszintre való felvezetése céljából;
• a válaszfalak alatti kiváltók elkészítése, az esetleges hang- (rezgés-) szigetelő rétegek elhelyezésével;
• födémfeltöltés készítése (ha a födém jellege ezt meg­kívánja);
• a fedélszerkezet felállítása és a nyílászáró-kiváltások elkészítése;
• a hidegtető rétegeinek elkészítése, a külső nyílás­zárók elhelyezése, bádogos munka;
• a külső térelhatároló falak és a tetőtéri födém el­készítése;
• válaszfalak és más belső falazatok készítése;
• aljzatbeton-készítés, esetleges hang- (rezgés-) szigetelések;
• épületgépészeti vezetékek elhelyezése, csatlakoz­tatása, próbája;
• vakolás, belső falburkolás;
• hidegpadló burkolatok készítése;
• üvegezés;
• festés, mázolás, tapétázás;
• rögzített berendezési tárgyak, gépészeti szerelvények elhelyezése;
• melegpadló burkolatok készítése, felületkezelése.

Az utólagos tetőtér-beépítés kivitelezési-technológia sorrendje általában a következő:

Bontási munkák:

• gépészeti vezetékek elzárása, kiváltása, bontása;
• födémfeltöltés elbontása;
• a fedélszék valamilyen módon károsodott vagy fölös­legessé vált elemeinek bontása, cseréje, átalakítása;
• faanyagvédelem;
• a tetőtérben előforduló felesleges falazott szerkezetek bontása;
• csapadékvíz-elvezető szerkezetek bontása;
• tetőhéjazat szükség szerinti bontása, pótlása.

Építési munkák:

• a tetőtérbe felvezető lépcsőszerkezet megépítése;
• födémáttörések a gépészeti vezetékek alsó szintről való felvezetése céljából;
• a csapadékvíz belső elvezetésének megoldása;
• válaszfalak alatti kiváltók elkészítése, az esetleges hang- (rezgés-) szigetelő rétegek elhelyezése;
• födémfeltöltés készítése, ha a födém jellege ezt meg­kívánja;
• a hidegtető egyes rétegeinek elkészítése, a külső nyílászárók elhelyezésével;
• a határoló falak készítése, hőszigeteléssel, kiváltók elhelyezésével (készítésével) és a nyílászárók beállításá­val; a tetőtéri – hőszigetelt – födém kialakítása;
• válaszfalak és egyéb belső falazatok elkészítése, kiváltók elhelyezésével (elkészítésével) és a nyílászárók beállításával;
• aljzatbeton készítése, esetleges hang- (rezgés-) szigeteléssel;
• épületgépészeti vezetékek készítése, elhelyezése, próbája;
• vakolás, belső falburkolás;
• hidegpadló burkolatok elkészítése;
• a homlokzaton keletkezett esetleges károk kijavítása;
• üvegezés;
• festés, mázolás, tapétázás;
• rögzített berendezési tárgyak, gépészeti szerelvé­nyek elhelyezése;
• melegpadló burkolatok elkészítése, felületkezelése.

Már az anyagok tárolása során be kell tartani (és tartatni!) az egyes tárolástechnikai, tűzvédelmi és balesetvédelmi szabályokat.

A tároláshoz széles közlekedő utakról kell gondoskodni. Ez a szabály az anyagszállítás célszerűsége miatt is betartandó, de ez az út pl. tűz esetén a menekülés, a mentés, az anyageltávolítás útvonalául is használható. Szembetűnő helyre kell tenni a tűzoltó készüléket úgy, hogy az könnyen megközelíthető legyen. Ha tűzoltó esz­közként vizes hordót és vödröket alkalmazunk, az elpárol­gott vizet hetente pótolni kell.

Zárt területet kell biztosítani az építőmunkások számára is, ahol szerszámaikat, gépeiket, segédanyagaikat el­helyezhetik, ahol átöltözhetnek, tisztálkodhatnak és étkez­hetnek, valamint ahol az építkezés dokumentumait tárol­hatják, és ahonnan az építési területet könnyen meg­közelíthetik.

Az anyagtárolás módjai az építési területen

A szállítás megkezdésének időpontjában az építtetőnek már tudnia kell, hogy hol és milyen módon kívánja a külön­böző építőanyagokat tárolni. Tetőtér-beépítéskor a követ­kező tárolási lehetőségek jöhetnek szóba.

Új építkezés esetén az anyagot a telekhatáron belül lehet tárolni (108. ábra, 1). Ha a tetőtér-beépítés egy szabadon álló épületben utólag valósul meg (pl. családi ház, sorház), a szükséges anyagmennyiség szintén a telekhatáron (kerítésen) belül tárolható (a kerítés egy része esetleg ideiglenesen – a szállítás idejére – lebontható; 108. ábra, 2). Előfordulhat olyan telek is, amelynek teljes utcai oldalát elfoglalja egy, már meglevő épület, így a szállítás során nem lehet közvetlenül a telken deponálni az építő­anyagot (I. a 108. ábrát, 3).

Ilyenkor a szomszédos, ill. a hátsó telken át történő szállításhoz kell hozzájárulást sze­rezni (esetleg a közbenső kerítések ideiglenes kibontásá­val). Ha a telekadottság olyan, hogy arra teherszállító jár­művel semmiképpen sem lehet behajtani, akkor az anya­gokat a ház elé – a közterületre – ideiglenesen lerakják, majd később kézi szállítóeszközök segítségével hordják be a végső raktározási helyükre, a házba vagy a telek erre kijelölt részére (I. a 108. ábrát, 4-5).

108. ábra: A megvásárolt építőanyag tárolásának módjai 1 egyidejű tetőtér-beépítés esetén az építési telek területén; 2 utólagos beépítés esetén a meglevő ház melletti telekrészen; 3 utólagos tetőtér-beépítés esetén a szom­szédos telken át megközelíthető építés­helyen; 5 ideiglenesen az utcára lerakva, onnan végleges helyére szállítva; 5 belső udvarban.

Ha huzamosabb ideig nagyobb mennyiségű építőanya­got kívánunk közterületen tárolni, járdafoglalási engedélyt kell kérni a területileg illetékes tanács igazgatási osztályán.

A leendő építési területen, ill. telken célszerűen és gon­dosan ki kell jelölni a különböző anyagok, szerkezetek depóniáinak a helyét. Fontos, hogy az egyes építőanyago­kat jól elkülönítve, a jellegüknek megfelelő tárolási és balesetvédelmi szabályok szerint, a közlekedést nem akadályozva, az építkezés helyéhez a lehető legközelebb helyezzük el, és hogy a közterületen a lehető legrövidebb ideig maradjanak.

Ez utóbbi főleg a nagy forgalmú városi utcákon kívánatos. A zárt sorú beépítés egyébként sem teszi lehetővé az építkezéshez szükséges teljes anyag­mennyiség egyszerre való helyszínre szállítását, mivel a kapualjak, folyosók, házudvarok stb. közterületnek szá­mítanak, és így eleve alkalmatlanok az építőanyagok huza­mosabb tárolására. Ilyenkor az anyagokat minél előbb a munka közvetlen helyszínére, a tetőtérbe kell juttatni.

Ez kis magasságú (1-2 szintes) házaknál kézi erővel is megoldható, nagyobb magasságok esetén azonban ajánlatos csigát, csigasort, teherfelvonót, ill. személy­felvonót használni. A személyfelvonó átmeneti teher­felvonóként való alkalmazását először beszéljük meg a házfelügyelővel vagy a gondnokkal, és csak a teherbírásá­nak, méreteinek megfelelő anyagokat, szerkezeteket szállítsuk benne.

Figyelembe kell venni a padlásfödém teherbírását is, és egyszerre csak annyi anyagot szabad négyzetméteren­ként ráhelyezni, amely nem haladja meg a teherbírás felső határát. Ez az ún. hasznos terhelés; értéke 1500 N/m². Ha az utólagos tetőtér-beépítés pl. társasházban készül, és a telek egy része kertterület, akkor a lakótársak bele­egyezésével lehetőség nyílhat a megvásárolt építőanyag kertben való tárolására is.

Valamennyi szabadtéri tárolás esetén gondoskodni kell az építőanyagokat károsító meteorológiai hatások elleni védelemről (pl. eső, fagy) és az anyagok őrzéséről. Cél­szerű egy huzalfonattal kerített fedett szín építése, amely­ben a soron következő technológiai folyamatok anyagait, szerkezeteit beépítésükig tárolni lehet. Ha a következő technológiai folyamat anyagainak kocsira való felrakása után marad hely a szállítótérben, megvehetjük a következő technológiai művelet anyagainak egy részét, vagy pedig olyan szerkezeteket, anyagokat, amelyek időszakonként hiánycikkek.

A különböző tulajdonságú építőanyagokat eltérő jelleg­zetességeik miatt különbözőképpen kell tárolni. Ha ezeket a tárolási előírásokat nem tartják be, akkor gyakran éri az anyagot és tulajdono­sát jelentékeny kár. A következőkben röviden bemutatjuk a tetőtér-beépítéshez szükséges főbb anyagok helyes tárolási módjait.

Kötőanyagok (cement, gipsz, mész tárolása)

A kötőanyagokat általában papírzsákba csomagolva hoz­zák forgalomba, és az építkezés területén levő raktár­helyiségben tárolják, száraz, lehetőleg huzatmentes he­lyen, max. 1,5 m magasságig, kötésbe rakva. Ezeket az anyagokat lehetőleg pallóaljzatra állítva, fóliatakarással ellátva, nedvesség ellen maximálisan védve tároljuk. A tárolás során nem célszerű a kötőanyagokat két-három hónapnál hosszabb ideig raktározni, mert minőségük jelen­tősen romlik, különösen nedvesség hatására. Ezért érde­mes az egyes depóniákon az anyag minőségét és a beszer­zés ideiét feltüntetni.

Zsákos cement és gipsz esetén nem szabad olyan árut beszerezni, amely a zsákban már eleve, érezhetően meg­kötött. Ez a jelenség azonban nem tévesztendő össze a tárolás, szállítás, rakodás alatti dobálásból, tömörödésből keletkezett csomósodással.

Az építési mészből háromféle típus van forgalomban. A fizikai hatásokkal szemben a legkevésbé az oldott mész kényes, amelyet mészpépként műanyag zsákokban áru­sítanak. Célszerűbb ennél a porrá oltott mész; ezt vízzel tetszőleges arányban elkeverve használják fel. Ez a mész-fajta nemcsak habarcsokba, hanem meszeléshez, meszes glettek készítéséhez is kiválóan alkalmas.

A darabos égetett mész erősen nedvszívó, világos színű, kőszerű anyag. Az őrölt égetett mésznek a darabos égetett mésznél jobb tulajdonságai vannak; főleg téli építkezé­seken használják.

Az égetett meszet csak oltás után lehet felhasználni. A mészoltás erősen balesetveszélyes művelet, amely nagy hozzáértést igényel.

A gipsznek két fajtája ismeretes: az ún. vakológipsz (alabástrom- vagy stukatúrgipsz) és a formagipsz (modell­gipsz). Ez utóbbi jobb minőségű az előbbinél. A gipsz megőrzésekor szintén tekintettel kell lenni a pára- és ned­vességvédelemre, valamint az anyag szellőzésére, tehát úgy kell tárolni, mint a cementet.

Falazóelemek tárolása

Falazóelemeket többféle anyagból gyártanak (égetett agyag, beton, könnyűbeton stb.), de mivel tárolásuk sza­bályai azonosak, a legelterjedtebb, az égetett agyag falazóidomok raktározási módjait ismertetjük.

Kézi falazóblokkok – a tömör, a soklyukú és a tűzálló téglák, valamint a falburkoló elemek – élükre állítva, lap­jukra fektetve, esetleg kötésben tárolhatók. A válaszfal­lapokat, tetőcserepeket, kőszivacs lapokat, padlásburkoló téglát, minőségüktől függően – 7-10 sor magasságban, élükre állítva vagy lapjukra fektetve tárolják. A gerinccserép tárolása csak 3-4 sor magasságig ajánlatos.

A könnyűbeton és gipsz falazóelemek tárolása csak annyiban tér el az égetett agyag falazóelemekétől, hogy rakodásuk, mozgatásuk – sérülékenységük, törékeny­ségük miatt – nagyobb gondosságot igényel. A gipsz­anyagú elemeket csak fedett térben szabad tárolni, mert még a légnedvesség is kárt tehet bennük. A beléjük került légnedvesség télen szétfagyaszthatja az elemeket.

Acéláruk tárolása

A szabadban tárolt szálban forgalmazott termékeket (betonacél, idomacél stb.) fa alátétekre kel fektetni, ame­lyek a talajtól 20-25 cm-re, egymástól 1-2 m-re feküdje­nek. A csöveket átmérő és falvastagság szerint szétválo­gatva célszerű tárolni. Zárt térben alátétek nem szüksé­gesek.

Faanyagok tárolása

A faárut kizárólag fedett területen, jól szellőzött térben, helyiségben szabad tárolni, és a tárolóteret tűzoltó készü­lékkel kell ellátni.

A gombás faanyagú padlástér csak a fertőzött elemek cseréje, fertőtlenítése után felel meg tárolóhelyként. Leg­megfelelőbb, ha a faárut bitumenes lemezzel fedett, 20-30 cm magas téglaoszlopokra vagy kátránnyal átita­tott ászokfákra fektetjük. Tökéletes szellőzés céljából a faanyag egy-egy sorát levegősen – 2-3 cm rés hagyásá­val – deponálják.

Hőszigetelő anyagok tárolása

A különböző anyagú hőszigetelő termékek (könnyűbeton, kőzetgyapot, perlit stb.) – műanyag fóliával letakarva – a szabadban is tárolhatók, ha átnedvesedésük alulról meg­akadályozható. A műanyag (habosított) hőszigetelő ter­mékeket még az állati kártevőktől is óvni kell, mert szétrághatják őket. A hőszigetelő anyagokat többnyire lapjukra fektetve vagy ömlesztve tárolják. Egyes termékek (pl. Hungarocell) tűz­veszélyesek.

A beépítésre kész asztalos- és lakatosszerkezetek tárolása

A kész szerkezeteket jól elkülönítve, méretük vagy jelük feltüntetésével, védett helyen kell tárolni, ahol rongálódás­tól és nedvesség ellen megvédhetők.

Az ablakokat általában a tokkal és a szárnyakkal együtt összeállítva tárolják, az ajtókat pedig az ajtószárnyat és a tokot különválasztva, állítva tárolják. A szétszedett, de egybetartozó alkatrészeket egységes jelel meg kell jelölni, hogy később az összetartozókat kis munkaráfordítással össze lehessen állítani.

A lakatosszerkezeteket fektetve vagy állítva tárolják. Követelmény, hogy a szerkezetek önsúlyuk következtében ne görbülhessenek meg, ezért megtámasztásukra meg­felelő számú alátétet kell alkalmazni.

Egyes anyagokat dobozolva, ládázva, ill. valamilyen formában csomagolva hoznak forgalomba. Ezeket zárt térben, csomagolásuknak megfelelően lehet tárolni.

A kivitelezés időigénye

A tetőtér-beépítés kivitelezésének ütemezését és körül­ményeit nagyban befolyásolják a meteorológiai adottságok, ezért a kivitelezés kezdésének időpontját gondosan kell kiválasztani. Ehhez a következő meteorológiai hatások mérlegelése indokolt:

• csapadék,
• szél,
• légnedvesség,
• levegő-hőmérséklet.

Csapadék

A kibontott tetőhéjalás miatt már pár órás eső is komoly beázásokat okozhat a padlástér alatti szinten. Csapadék tekintetében Magyarország egyes vidékei között jelentős különbségek tapasztalhatók. Így pl. az ország délnyugati és nyugati részein, valamint a hegy­vidékeken 700-800 mm az évi csapadékmennyiség, míg az ország belsejében, az Alföldön, a Tisza völgyében mindössze 400-500 mm körül van.

A statisztikák alapján a legkevesebb csapadék júniustól október végéig hullik, tehát ebben az időszakban kell a tetőhéjalás cseréjét, megbontását elvégezni. Ez a művelet még a lehető legnagyobb volumenű tetőtér-beépítés eseté­ben is elvégezhető ebben az időintervallumban.

Szél

Erősen szeles időjárás általában összefügg a felhős, csa­padékos időszakokkal. A kibontott héjalású tetőre veszélyes a szeles időjárás, mert a szél behatol a héjalás alá, megemeli, sőt esetleg tönkre is teheti.

Légnedvesség

A közölt statisztikai adatokból látható, hogy az áprilistól augusztusig terjedő időszak felel meg legjobban a beton, vakolat, festés stb. kiszáradásához.

Levegő-hőmérséklet

A kedvező időjáráson kívül még nagyon fontos az épít­kezéshez megfelelő hőmérséklet. Nem mind­egy tehát, hogy az építés egyes szakaszait melyik idő­szakra tervezzük. Magától értetődő, hogy a fagyos napokon külső építési munkákat nem szabad végezni.

Érdemes megjegyezni, hogy a napi középhőmérséklet október 15-től január 25-ig süllyed, ezt követően viszont emelkedik. Ismeretes, hogy egy nagyobb város belső területeinek a külső területekétől eltérő éghajlati adottságai vannak. A város belső területein levő épületek, -együttesek meg­változtathatják az eredeti, természetes klimatikus viszo­nyokat.

Tehát ebből az következik, hogy a tetőtér-beépítés mun­kálatait már májusban el lehet kezdeni a héjazat alatti „belvilág” kialakításával, és júliusban magát a héjazatot is meg lehet bontani.

Az elhatározástól a szerződéskötésig

Az előző részekben foglaltak tanulmányozása után az építtetőben (beruházóban) kialakul egy alternatívasorozat az általa elképzelt tetőtér beépítésével kapcsolatban. Amikor az építtető magától már nem tudja az alapgondola­tot továbbfejleszteni, de tisztázta a létesítendő tetőtér­-beépítés funkcióját, akkor a gyakorlati megvalósítás érde­kében közölnie kell az általa helyesnek ítélt koncepciót a kiviteli tervdokumentációt megalkotó műszaki szakember­rel, a tervező építésszel.

Tervezői megbízás

A tervező kiválasztásakor a következő szempontoknak célszerű érvényre jutniuk:

• megfelelő szakmai gyakorlat,
• legyen olyan meggyőzőképessége, hogy egy téves építtetői alapeszme helytelen voltát is be tudja bizonyítani,
• képes legyen magát az építtető helyébe képzelni, érveit mérlegelni.

Ajánlatos továbbá azt is megnézni, hogy a tervező fog­lakozott-e már tetőtér-beépítés tervezésével, mert ez is a szakmai felkészültség egyik fokmérője. Ezek a szem­pontok természetesen csak a magánjellegű padlástér-­beépítéseknél, ill. azok tervezésekor érvényesülhetnek.

Vállalati, üzemi stb. tetőtér-beépítés esetén természetesen más a követendő eljárás:

• ha a megrendelő (beruházó) rendelkezik megfelelő – tervezésre jogosult – szakembergárdával, akkor azzal végezteti el a tervezést;
• ellenkező esetben a tervdokumentáció elkészítésére felkér egy tervezőszervezetet (tervezővállalat, gazdasági társulás stb.).

A nem magánjellegű tervezési munkák lebonyolításakor a következő sorrend betartása indokolt:

• az építtető (beruházó) megbízást küld a tervezőszervezetnek, amelynek feltétlenül tartalmaznia kell a következőket:
• a beruházások engedélyezési okmányait,
• a beruházási javaslatot (mint alapgondolatot!),
• a majdani kivitelezők és szállítók felsorolását,
• a ráfordítandó összeg nagyságát és forrását,
• a tervszolgáltatás megkívánt határidőit;
• ezek után a tervező – szerződéstervezet formájá­ban – visszaigazolja a megrendelő felé a megbízás el­fogadását;
• miután a kivitelező és a tervező, valamint az építtető (beruházó) közös álláspontot alakított ki és újra ellenőrizte a szerződést, megkezdődhet a tervezés.

Magánmegrendelés esetén ehhez hasonló a követendő szerződéskötési eljárás: az építtető megbízást juttat el az általa kiválasztott tervezőhöz vagy gazdasági közös­séghez, amely megbízásnak feltétlenül tartalmaznia kell a következőket.

Ezek:

• a létesítendő tetőtér-beépítés helyét, tulajdonosának vagy/és kezelőjének nevét, címét;
• az építtető beépítési elgondolását, a majdani tetőtér­ben lakók számával, nemével, életkorával, hobbijaival;
• az építkezésre szánt összeg nagyságát és forrását;
• a kivitelezés megkezdésének általa tervezett idő­pontját.

A tervező általában személyes tárgyalás után fogadja el a megbízást, amelyről szerződést készítenek. Ezek után a tervező(k)re az a kötelezettség hárul, hogy a kivitelezett tervdokumentációt a következők szerint alkossa meg.

Tervdokumentáció:

• a tervezett tetőtér-beépítés legyen megvalósítható az építtető anyagi eszközeiből;
• feleljen meg a különböző előírásoknak és rendelke­zéseknek;
• lehetőség szerint tegyen eleget az építtető kíván­ságainak; a felhasználandó anyagok, szerkezetek, az alkalmazott szerkesztési elvek, technológiák korszerűek és egyben gazdaságosak legyenek;
• a tervezett tetőtér-beépítés jól illeszkedjék a környe­zetéhez, homlokzati és belső kiképzése egyaránt eszté­tikus legyen.

A műszaki ellenőr és a felelős műszaki vezető feladatai

Magánjellegű építkezéseknél már a tervezés folyamán célszerű felkérni egy műszaki ellenőrt a kiviteli tervdoku­mentáció elkészülte utáni értékelésére, valamint az épít­kezés megvalósítási folyamatának ellenőrzésére. Az épít­tető ilyenkor írásbeli megbízást juttat el a műszaki ellenőr­höz, aki ugyancsak írásban szerződést küld vissza. Nemritkán maga a tervezőmérnök látja el a műszaki ellenőri funkciót is.

A nem magánjellegű tetőtér-beépítések esetében általá­ban a beruházó (építtető) alkalmazásában áll a műszaki ellenőr. Nem kisebbítve a műszaki ellenőr szerepének jelentőségét, meg kívánjuk jegyezni, hogy egy tetőtér-­beépítés műszaki ellenőrzése távolról sem olyan bonyolult és komplex feladat, mint pl. egy lakótelepi épületé. A munka volumene, a dolgozók létszáma, a kivitel technológiája sem igényel magasabb szintű felkészülést. Az előbbiek ellenére – mint minden egyes építési munkánál – ez esetben is indokolt a műszaki ellenőr jelenléte. Műszaki szakembert – ellenőrt – alkal­mazhat az építtető, de nagy volumenű munkák esetén maga a kivitelező is.

Van egy speciális építési forma, amiről eddig még nem volt szó: a házilagos építés. A házilagos kivitelezésen olyan építési munkát értünk, amikor az építőipari szak-és segédmunkák nagy, sőt döntő részét az építtetők maguk végzik, ill. olyan közreműködők segítségét veszik igénybe, akiknek munkájuk ellenértékeként anyagi ellenszolgálta­tást nem adnak (pl. rokon, kolléga, esetleg társadalmi munka).

Nyilvánvaló azonban, hogy a kivitelezés házilagos jel­legének ennek ellenére is meg kell maradnia. Ez azt jelenti, hogy a szak- és segédmunkák túlnyomó részét továbbra is a kivitelezőként szereplő építtetőnek kell elvégeznie. Házilagos kivitelezésben az előbbieket meghaladó, rend­szeres, ellenszolgáltatás ellenében való részvétel kontár­kodásnak minősül és pénzbírságot von maga után.

A műszaki ellenőr a tervező(k) mellett az építtető meg­bízható támasza

Azonkívül, hogy részt vesz a kivitelezés­ben, az építtetővel felméri a már elkészült munkákat, ill. ellenőrzi a kivitelező felmérését, mindig egyértelműen az építtető érdekeit kell képviselnie.

A felmérési naplót – az egyes elkészült munkarészek eltakarása (pl. vakolás, előfalazás, burkolás) előtt – mennyiségi és minőségi szempontból ellenőrzi, továbbá a munkanemek végszámláit megvizsgálja – ugyancsak a felmérési napló alapján. Ezeken kívül folyamatosan tájé­koztatja az építtetőt a költségvetés és a tényleges kivite­lezési ráfordítás közti különbségről. Az előbbiekből követ­kezik, hogy a műszaki ellenőr megbízása – az építkezés menetének figyelemmel kísérésén kívül – már csak azért is célszerű, mert megkíméli az építtetőt a végelszámolás­kor esetleg előforduló kellemetlen meglepetésektől (pl. anyagi károsodás).

A műszaki ellenőrnek át kell tudnia tekinteni az egész építkezést a tervezéstől a kivitelező elszámolásáig. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ismernie kell a tervezési előírásokat, és a tervezés során figyelembe vehető szer­kezeteket, technológiákat, anyagokat, gyártmányokat, valamint a kivitelezéssel kapcsolatos szabványokat, tech­nológiai és szervezési fogásokat.

A műszaki ellenőr tevékenysége a tetőtér-beépítés során a következőkre terjed ki:

• már esetleg a tervezés során észrevételeket tehet, ha a terv nem a megfelelő előírások betartásával készül, ill., ha abban más hiányosságokat tapasztal;
• segíthet az építtető laikus elképzeléseit műszaki nyelven megfogalmazni, korrigálva a helytelen kívánsá­gokat:
• az építkezés megkezdése előtt köteles a műszaki dokumentációt áttanulmányozni és az építési engedéllyel összevetni: hiányzó terv, szakvélemény, engedély esetén fel kell szólalnia;
• a kivitelezés megkezdése előtt a kivitelezővel – eset­leg az építtető bevonásával – munkahely-átadási jegyző­könyvet kell felvennie, az átadás tényét az építési naplóban is feltüntetve;
• az építési munkát szerződés szerinti intervallumok­ban-de min. 15 naponként-ellenőrizni kell; az építtetőtől átvett dokumentáció szerint át kell néznie, hogy a ki­vitelezés a terveknek és a költségvetésnek megfelelően történik-e;
• észrevételeit rögzítenie kell az építési naplóban;
• ellenőriznie kell a kivitelező által vezetett felmérési naplót (ezt ellenjegyezni, ill. észrevételeit bejegyezni);
• ellenőriznie kell a norma szerinti anyagfelhasználást, ill. az időarányos munkavégzést, szintén a normák alapján;
• ha szervezési hiányosságokat (munkaerőhiány, rossz sorrendben következő technológiai folyamatok, anyag­beszerzési nehézségek stb.) észlel, elkerülésükre javas­latot kell tennie az építési naplóban;
• meg kell vizsgálnia a felhasznált anyagok minőségét;
• be kell tartatnia a balesetvédelmi előírásokat;
• az elvégzett munkák utáni elszámolásakor ellenőriz­nie kell az építési naplót, a felmérési naplót, valamint a beérkezett számlákat;
• köteles közreműködni az átadás-átvételi eljárásban, jegyzőkönyvének készítésében;
• a végelszámolás során véleményeznie kell, és a ki­vitelezővel egyeztetni a költségvetés póttételeit.

Nagy költségkihatású tetőtér-beépítések esetén a mű­szaki ellenőr még a költségvetés készítését megelőzően részt vesz az ún. organizációs bejáráson. Nyilvánvaló, hogy a műszaki ellenőr ilyenkor is az építtetőt (beruházót) képviseli. A helyszíni bejárás jegyzőkönyv felvételével zárul, amelyet a három fél (építtető, tervező, kivitelező) egyaránt aláír. A résztvevők aláírásukkal veszik tudomásul, és fogadják el a jegyzőkönyvben foglaltakat, és attól a későbbiek során nem térhetnek el.

Az organizációs eljárás folyamán a költségvetés készí­tője méretkimutatást készít a terv szerinti szerkezetekről, majd különféle segédletek segítségével költségvetési ki­írást állít össze. Ezt felhasználva készíti el az árelemző – a műszaki ellenőr felügyeletével – az egyes munkák egységárát. A költségvetési kiírás és az árképzés véglege­sítésében a műszaki ellenőrön kívül részt vesz az épít­tető és a kivitelező is.

Minden olyan építkezést – így a padlástér-beépítést is -, amely építési engedélyezési eljárás alá esik, csak felelős műszaki vezető felügyelete alatt szabad megkez­deni és elvégezni. Az alkalmazott felelős műszaki vezető nevét, címét, valamint a képesítését az építtető jelentse be az engedélyt kiadó tanács építési osztályán, nyolc nappal az építkezés megkezdése előtt.

A felelős műszaki vezető képesítése lehet:

• mérnöki,
• üzemmérnöki és
• technikusi végzettség.

Kiemelkedő feladata ilyenkor: a megrendelőt képviselve fokozottan ügyelnie kell arra, hogy a gyakorlati építőmunka a megadott tervek szerint készüljön el, és költsége marad­jon a költségvetés megszabta kereteken belül, továbbá állandóan ellenőriznie kell a megvalósuló műszaki-tech­nológiai és minőségi szintet. Fokozottan kell figyelnie a balesetvédelmi szabályok, továbbá a vagyonvédelmi elő­írások betartására.

Az építési napló vezetése

Az építési napló vezetése nem feltétlenül kötelező az i 50 000 Ft-ot meg nem haladó építési munkák esetén. Az építési napló címoldalán közölni szokták az építkezés adatait. A belső naplólapokra a megrendelő, ill. képvise­letében a műszaki ellenőr (és helyettese), ill. a szerződéses meghatalmazásnak megfelelően a tervezői művezető tehet bejegyzéseket. A vállalkozó képviselőjeként csak az építési munka felelős irányítója, ill. helyettese rögzítheti benne észrevételeit. Az építési naplót úgy kell vezetni, hogy utólagos javítás­nak, pótlásnak ne legyen helye. Ezért lehetőleg tollal teszik meg a bejegyzéseket, mégpedig úgy, hogy az üres lap­részeket (ábrák melletti területeket) áthúzzák.

Az építési napló (lapjai indigósak) három példányban készül. A naplóban az építkezés folyamán bekövetkező esemé­nyeket, ill., észrevételeket naponta folyamatosan kell ve­zetni. Minden oldalon célszerű feltüntetni az épület (tetőtér-­beépítés) megnevezését.

Naponta általában a következő­ket jegyzik be az építési naplóba:

• dátum,
• meteorológiai adatok (különös tekintettel a 7 és a 13 órakor mért külső hőmérsékletre, valamint szélerősségre),
• létszám (műszaki, fizikai – szak- és segédmunkás – esetleg adminisztratív létszám),
• a napi munkavégzés leírása, mennyiségi mutatókkal, címszószerűen.

Ezeket az adatokat minden egyes munkanapon be kell írni, még akkor is, ha semmi említésre méltó esemény nem történt.

Bejegyezhetők még az építési naplóba a követ­kezők:

• a munkahely átadás-átvételi jegyzőkönyve;
• a tervdokumentáció átvételének igazolása;
• az egyes fontosabb munkafázisok ellenőrzésének leírása és eredménye (pl., betonozás előtti zsalu- és beton­vas szerelés vizsgálata, ill., egyeztetése a tervvel);
• a későbbiek során nem látható (eltakart) építési mun­karészekkel kapcsolatos közlések és ellenőrzésük;
• egyéb kivitelezői és építtetői észrevételek.

Felmérési naplót csak nagyobb költségkihatású – pl. többlakásos – tetőtér-beépítés esetén használnak. A fel­mérési napló egyébként helyettesíthető a tervdokumen­táció idomtervével, ill. a méretkimutatással, ha a meg­valósítás során nem tértek el tőle. A napló egyrészt nyilván­tartási részből (dátum, időjárás, dátum) áll, másrészt napló­részből, amely mennyiségi számításokat és az ezzel kap­csolatos idomvázlatokat tartalmazza.

Kivitelezési megbízás

A költségvetés fajtái

Az építési engedély birtokában a megrendelő (építtető vagy beruházó) – ha nincs saját kivitelező szakember­gárdája – kivitelezőt keres a terveken elképzelt mű gya­korlati megvalósítására. Előzetes megállapodás után az építtető első teendője az írásbeli megbízás eljuttatása a kivitelezőhöz.

Ennek a megbízásnak tartalmaznia kell:

• az építkezés alapadatait (helyét, beruházóját, jel­legét),
• költségvetést és egyéb dokumentációkat,
• a kezdő és befejező határidőket,
• a rendelkezésre álló pénzügyi hátteret (OTP, kész­pénz, egyéb).

A megbízás áttanulmányozása után a kivitelező – töb­bek között – megfontolja a következőket:

• van-e az adott időintervallumban szabad kapacitása,
• a gazdasági eredményesség szemszögéből elő­nyös-e a vállalkozás,
• beszerezhetők-e a kívánt anyagok.

A kivitelező és az építtető képviselői az építési helyszín megtekintése után elkészítik az építési vállalkozói szerző­dést, amelyet mindkét fél kézjegyével lát el, és amelytől a továbbiakban csak közös megegyezés esetén térhet­nek el.

A szerződés tartalmazza:

• az elvégzendő építési feladat pontos meghatározását,
• a teljesítési (rész) határidő(ke)t,
• a kivitelezési költség nagyságát, kiegyenlítésének módozatait és az elszámolási feltételeket,
• milyen segédberendezéseket ad az építtető a munka­végzés során (pl. áram, különböző gépek),
• az anyag- és szerkezetbeszerzés módjait és felelősét.

Ezenkívül a kivitelezőnek be kell mutatnia az építtető által beszerzett érvényes építési engedélyt, majd át kell adnia a számára megfelelő példányszámú tervdokumen­tációt. Tájékoztatni kell, hogy az esetleges hiányzó mű­szaki terveket, szakvéleményeket stb. mikor veheti át. Az építési munkák elkészülte után a kivitelező felméré­sekre, hiteles naplóbejegyzésekre és más okmányokra támaszkodva, elszámolást készít. Az elszámolás lehet tételes és átalányáras.

A tételes elszámolás alapja a költségvetés, amely a következőket tartalmazza:

• költségvetési sorszám.
• tételkiírás,
• mennyiség,
• mértékegység.
• a bérmunka díja vagy anyagköltséget is tartalmazó egységár,
• összérték.
• a kisiparos (kivitelező) aláírása és telephelye.

Ez a költségvetés a felek által kölcsönösen elfogadott egységárakat tartalmazza. A tételes elszámolást a tény­legesen elkészült, minőségben megfelelő munkamennyi­ség alapján végzik.

Elszámoláskor a kivitelező tételes számlát ad, amely a következőket tartalmazza:

• a kiállítás helye és ideje,
• a kisiparos (kivitelező) neve és telephelye,
• a megrendelő címe és neve,
• az elvégzett munka leírása és mennyiségei,
• a közösen elfogadott egységárak,
• a költségvetés kérdéses tételszámai,
• a tételértékek teljes összege,
• a kisiparos (vállalkozó) aláírása és pecsétje.

Az átalányáras (fixáras) megállapodási forma esetén az elfogadott költségvetés teljes összegét megemelik mintegy 3-6 %-kal, viszont a kivitelező lemond az építkezés folya­mán jelentkező esetleges többletmunkák ellenértékének térítéséről.

A fixáras megállapodáson kívül pótmunkára is szükség lehet. A pótmunka a kivitelezés folyamán felmerülő, a tervezői vagy építtetői módosításokkal, kiegészítésekkel kapcsolatos, előre nem kalkulált feladatokat tartalmazza, amely a kivitelezőnek, mint abszolút többlet, külön meg­térítendő.

Gyakori az az eset, amikor a megrendelő nem kíván minden munkát a kivitelezőkkel végrehajtatni, mert fel­készültsége lehetővé teszi az egyes építési műveletek saját erővel való elvégzését. Ez az alternatíva – a saját munkaerő felhasználása miatt – esetenként jelentősen csökkentheti a kivitelezési költségeket.

A kényesebb szerkezetek (pl. tartószerkezetek) meg­építését azonban mindenkor a hozzáértő szakavatott ki­vitelezőkre kell bízni. Ilyen kényes szerkezetek a határoló falak, a hőszigetelt tetőtéri mennyezet, az ács-, a tetőfedő-, valamint a bádogos munkák, az épületgépészeti munkák.

Ilyenkor a kivitelezési megbízás csak azokat a munka­részeket tartalmazza, amelyeket az építtető ténylegesen vállalatba ad. Kapcsolódó munkanemek esetén a szerződésben rögzíthetők a saját munkák és a kivitelezést végzők együttműködésének feltételei (pl. részhatáridők).

Ha a kisiparos nem vállal generálkivitelezői feladatot, akkor a magánépítkezéseken általában minden munka­nemet más-más kivitelezőre bíznak. Nyilvánvaló, hogy például a festő-mázoló munkákra nem olyan fontos írás­beli megbízás készítése, mint a sokkal nagyobb anyagi vonzatú kőművesmunkákra. Ennek ellenére érdemes min­den vállalkozóval pontos szerződést kötni és azt be is tartatni, mert így a későbbi viták, sőt az esetleges peres­kedések elkerülhetők.

A tetőterek külföldi szerkezeti megoldásainak tanulmányo­zásakor érdemes azokat az országokat előnyben részesí­teni, ahol a tetőtér-beépítésnek már hagyományai vannak.

A külföldi példák túlnyomó többségében a tetőtér hatá­rolószerkezetei külső levegővel átszellőztetett, kéthéjú hidegtetők. A tetőhéjalás alá biztonsági vízszigetelést építenek be, amely a hőszigetelés és a tetőhéjalás közti légteret két rétegre osztja. Mindkét réteget átszellőztetik a külső levegővel. A hőszigetelés, a belső burkolati rendszer általában réteges, többnyire a tetőszerkezethez van rögzítve. A külső burkolat általában követi a már meglevő burkolati rendszert.

Ha viszont ettől eltér, akkor minden esetben beleilleszkedik a környezetébe. A hőszigetelés belső oldalán párafékező (párazáró) réteget alkalmaznak. A belső burkolat ütésálló, többnyire éghetetlen vagy nehezen éghető lemeztermék. Kisebb mértékben használnak fel hő- és páraszigetelő szendvics­elemeket határoló elemekként. Mivel az elemek egy része házilagosan is előállítható, érdemes velük a következőkben megismerkedni.

Szellőzőnyílások a tetőn

A szellőztető levegő bevezetésének a megoldása általá­ban az ereszdeszkázat alsó részén kihagyott, hálóval védett rés. A bejutott levegő elvezetését a gerinc környé­kén biztosítják. Ez pl. a tetőgerinc szerkezeti kialakításá­val, speciális gerincfedő elemek alkalmazásával vagy a fedési mezőbe elhelyezett szellőztetőelemekkel oldható meg. Ez utóbbi az elterjedtebb. A szellőztetőelemek fémből, műanyagból, de leggyakrabban a fedés anyagából készülnek, és a fedési mezőbe ugyanúgy beilleszthetők, mint a fedés egyéb elemei.

Biztonsági vízszigetelés

A biztonsági vízszigetelés hagyományos módja a deszka­aljzatra szegezett bitumenes csupaszlemez borítás. A bitu­menes lemezre a szarufák vonalában távtartó lécezést helyeznek, majd erre kerülnek a tetőlécek. Korszerűbb megoldás a szarufák felső síkjában kifeszí­tett, speciálisan erre a célra kifejlesztett, nagy szilárdságú – esetenként műszállal erősített – vízszigetelő fóliák, amelyeket tekercsben forgalmaznak. A tekercseket az eresszel párhuzamosan, 10-15 cm átfedéssel kell a szarufák felső síkjára erősíteni. A kifeszített fólia a szaru­fák között 2-6 cm-t belóg. A tető hajlásszögétől függően távtartó lécezésre vagy magára a fóliára helyezik el a tető­léceket.

A fóliák legismertebb típusai a német Delta Fólia SP, a BRAAS Unterspannbahn és a Techtohen fólia, vala­mint a belga, alumínium-azbeszt kombinációjú, tűz­védelmi szempontokból előnyös ASTRAL fólia (105. ábra).

105. ábra: ASTRAL üvegszállal erősített fóliával kiképzett hidegtető a) ellenléc nélkül elhelyezve (eresszel pár­huzamos metszet); tetőhajlás: 20°; b) el­lenléccel elhelyezve (eresszel párhuza­mos metszet); tetőhajlás: 20°; c) eresz-és gerincképzés; 7 tetőhéjazat; 2 tető­lécezés; 3 ellenléc; 4 külső átszellőztetett légréteg; 5 ASTRAL fólia; 6 belső átszel­lőztetett légréteg; 7 szarufa; 8 hőszigete­lés; 9 párafékező (légzáró) réteg; 10 belső burkolat.

Hőszigetelés belső burkolatok

A hőszigetelés és a belső burkolatok legelterjedtebb megoldása a rétegekből álló, a tetőszerkezetre függesztett rendszer. Hőszigetelésként túlnyomórészt a szervetlen szálas hőszigetelő anyagokat, az ásvány- és az üveg­gyapotot használják. Erre a megoldásra mutatnak példát az NSZK-beli Grünzweig + Hartmann und Gasfaser AG., ISOVER márkanevű termékeivel kialakított tetőtér­-beépítések. A cég ásványgyapot hőszigetelő anyagot és ebből kifejlesztett termékeket gyárt.

Kifejezetten tetőtér-beépítés számára fejlesztették ki az ISOVER-ROLLISIL nevű terméküket. Ez 10 m hosszban gyártott, tekercselt ásványgyapot filc, alufóliával, ill. nátron­papírral és alufóliával kasírozva. Az első változat éghetetlen, a második nehezen éghető. A kasírozást a tekercsek mindkét hosszoldalán túlnyúló szegélysávval látják el. Amikor a tekercseket a szaruközökbe nyomkodják, a túlnyúló, erősített szegélysávok a szarufák belső oldalaihoz simulnak, így ezeken keresztül rögzíthető a hőszigetelés, tűzőkapcsok segítségével. A tekercs hossza max. 10 m, legnagyobb vastagsága 12 cm.

Így a hőszigetelés és a belső párazáró fólia toldásainak száma minimális. A tekercs a helyszínen késsel vágható a megfelelő hosszra. A filcet600, 700, 800, 1000 mm szélességben gyártják, így kivá­lasztható az adott szarufaközhöz legközelebb álló méret A tekercs méretét (szélességét) úgy kell megválasztani hogy az a szarufaköznél 2 cm-rel nagyobb legyen. A meg­felelő szélesség a helyszínen is kiszabható, de a kasírozó-réteget nem szabad átvágni. A felesleges filc a hordozd alufóliáról könnyen eltávolítható.

Ha a hőszigetelést kívülről helyezik fel a szarufákra, akkor erősített szegélysáv nélküli ásványgyapot filce használnak. A nehezen hozzáférhető üregeket ömlesztett ásvány­gyapottal, ill. keletkezett hulladékgyapottal töltik ki. A belső oldalon levő alufóliának párazáró szerepe van ezért előírják, hogy a toldásokat, csatlakozásokat pára-záróan kell kiképezni. Ezt általában ragasztott alufólia csíkokkal érik el.

A több rétegű, a hőszigetelést és a burkolatot is magukban foglaló határoló falak többnyire házilagosan készülnek. Hőszigetelésként az ásványgyapotot részesítik előnyben, mert a műanyaghabok tűzveszélyesek, égés közben fojtó gázzá alakulhatnak. Az előregyártott hőszigetelő és burkoló szendvicspanele­ket, a szarufák és az egyéb fedélszékelemek változó távol­sága miatt, szinte csak kísérleti jelleggel alkalmazzák, bár ezek könnyen szabhatók a kívánt méretre.

Műanyaghab hőszigetelésű szendvicspanelre példa az NSZK-beli Esmann cég ISODOM nevű terméke. Az ISODOM elemek hőszigetelő, önhordó, statikai szerepet is betöltő szendvicspanelek, amelyek szelemenes típusú fedélszerkezetekre szerelhetők fel (106. ábra).

106. ábra: ISODOM  előregyártott, önhordó, külső határoló falszerkezet (függőleges metszet) a) elemcsatlakozás; b) metszet és nézet: 1 16 mm vastag műanyag kötésű fafor­gács lemez; 2 a faforgács lemezre szege­zett és enyvezett impregnált fenyőfa léc; 3 60 vagy 75 mm vastag poliuretánhab-réteg.

Az elemek kifogástalan burkolatot nyújtanak a belső oldal felé, amely azonnal tapétázható, festhető, fa- és egyéb burkolatokkal ellátható. Az elemek súlya olyan csekély, hogy kézzel mozgathatók. Felerősítésükhöz rozsdamentes kampósszeget használnak. A szegeket a fenyőfa lécek melletti, a poliuretán- (PUR) habrétegen és a faforgács lapon keresztül kell a szelemenekbe verni. Az elemek kb. 5 mm széles, a szelemenen fekvő vízszintes illesztési hézagait speciális ISODOM hézagkitöltő masszával egészen a hő­szigetelő hab felső síkjáig kitöltik. A függőleges hézagok kitöltésének két módja van. Az egyik módszer szerint a hézagot ISODOM hézagkitöltő masszával kenik ki. A másik módszer szerint a fugába egy zártcellás szerkezetű műanyaghab zsinórt préselnek be, és ezt rozsdamentes kap­csokkal – szükség szerint – rögzítik.

Az ISODOM elemekben levő fenyőfa lécek teherhordó szerepük mellett lehetővé teszik a légcirkulációt is. A biztonsági vízszigetelés elmaradását az e célra is alkalmas PUR-hab alkalmazása magyarázza.

A tetőterek külső megnyitásának hagyományos megoldása az álló tetőablak, amely a tetősíkból vagy „kiugrik”, vagy bele van süllyesztve. A tetőablak korszerű megoldása a tetősíkban fekvő ablak, amelynek üvegfelülete a tetősíkkal párhuzamos vagy közel párhuzamos (97. ábra).

97. ábra: A tetőablakok elhelyezési lehetőségei 1 tetősíkból kiemelkedő ablak; 2 tetősíkból visszalépő ablak; 3 tetősíkban fekvő ablak.

Az álló és a fekvő tetőablakokat összehasonlítva meg­állapítható, hogy a fekvő tetőablak benapozás, bevilágítás, térkihasználás szempontjából kedvezőbb az állónál. Ezen kívül az álló ablakok építése anyag- és munkaigényes, valamint sok meghibásodási lehetőséget rejt magában. A fekvő tetőablakok kevés helyszíni munkával és biztonságosan építhetők be a fedésbe (98. ábra), viszont lénye­gesen drágábbak. Víz- és légzárás tekintetében teljesen egyenértékűek az állókkal (99-101. ábra).

98. ábra: Tetősíkban fekvő tetőablak beépítése a) VELUX tetőablak hosszmetszete: b) VELUX tetőablak keresztmetszete: 1 ablakszárny: 2 ablakok; 3 hőszigetelés; 4 vaktok; 5 keménygumi és bádogcsatla­kozás: 6 fémprofil a csapadékvíz-védelem céljára; 7 héjalóelem; 8 elasztikus kitt.

100. ábra: Tetősíkból kiemelkedő tetőablak beépí­tése 1 az átszellőztető levegő bevezetése; 2 homlokdeszka; 3 felső fagerenda; 4 ab­laktok; 5 ablakszárny; 6 takaródeszka; 7 hőszigetelés; 8 párafékező (légzáró) réteg: 9 belső burkolat; 10 alsó fagerenda; 11 horganylemez szegély; 12 válaszfal; 13 vakolat.

101. ábra: Tetősíkból visszalépő tetőablak beépítése 1 átszellőztető levegő bevezetése; 2 homlokdeszka; 3 fagerenda; 4 oldaltok; 5 oldal­szárny; 6 takaródeszka; 7 hőszigetelés; 8 párafékező (légzáró) réteg; 9 belső bur­kolat; 10 fagerenda; 11 korcolt horgany­lemez fedés; 12 deszkaaljzat.

Nyugat-Európában különböző márkanéven számos fajta tetőablak kerül forgalomba. Hazánkban csak a közelmúlt­ban kezdődött el megfelelő minőségű tetőablakok gyártása és forgalmazása (VELUX, PEVDI). A korszerű tetőablakok kiváló hő- és hangszigetelésük, vízzáróságuk miatt a legszigorúbb kívánalmaknak is meg­felelnek.

Az ablakok szerkezetét általában a fedés síkjából 10-15 cm-re kiálló fa vaktok jellemzi, külső alumínium vagy (rozsdamentes) acéllemez burkolattal. Ehhez a tokszer­kezethez csatlakozik az előregyártott bádogszegély. A szárnyszerkezet alapanyaga alumínium-fa, ill. acél­lemez-fa kombináció vagy extrudált alumínium lehet, újabban hőszigetelő kemény és elasztikus műanyag.

Ezek az ablakok nagyrészt hőszigetelő üvegezéssel vannak ellátva, és csak kisebb részük készül egyesített szárnyú (ún. Teschauer-) megoldással. Alkalmaznak már olyan üvegeket is, amelyek az erősebb napsugárzás hatá­sára besötétednek, és csak bizonyos tartományú fény­áramot engednek át.

A korszerű tetőtér ablakokat (VELUX, ROTO, ISOBLANK) már filtrációs légcserélővel, légszűrővel és beépített redőnnyel is ellátják. A filtrációs légcserélő szerkezet friss levegőt juttat a belső helyiségbe anélkül, hogy az ablakot ki kellene nyitni. A beépített szűrő (filter!) az esetleges káros anyagokat kiszűri a külső levegőből, és azt tetsző­leges hőfokra temperálva továbbítja a lakótérbe. Az elhasználódott légszűrőket időnként ki kell cserélni. A lég­csere gyorsasága (a ventillálás) tetszőlegesen változtat­ható.

A nyugaton használatos ablakszerkezeteknek – az ablakszárnyak működése szerint – kb. 65%-a billenő szárnyú, 20%-a emelkedő, 15%-a pedig emelkedő-billenő kombinációjú. A vasalatok és a szerelvények a rend­szerek egyedi megoldásai. A billenőpántok általában 2-5-féle nyitási helyzetben rögzíthetők, egy részük dörzsfékes rendszerrel is el van látva. A billenőpántok biztosítják, hogy a külső üvegfelületek a belső tér felé visszaforgatva kényelmesen és balesetmentesen legyenek tisztíthatók. Ez a visszafordítási szög általában 110-180° közötti (I. a 104. ábrát).

Üvegezés

Az üvegezés kb. 80%-ában hőszigetelt, és két-három rétegű. Egy részüket pl. az ún. GADO üveghegesztési technológiai rendszerben élhegesztéses eljárással képezik ki. Az ilyen üvegszerkezetekre 10-12 év garanciát is vállalnak az egyes gyártók. Az üveget kitt nélkül, rugalmas műanyag és gumi üvegezőprofilok alkalmazásával építik be. Az üvegezés megoldása lehet olyan, hogy a hőszigetelő üvegszerkezet alsó élét (egyesített szárnyú ablak esetén a külső üveg alsó élét) a tokszerkezetbe bepattintott ke­ménygumi vagy műanyag tartószerkezettel rögzítik. Ez a megoldás gyorsítja az üvegszerkezet elhelyezését. Pon­tonkénti rögzítéséhez rugalmas alátéteket használnak (102-104. ábra).

102. ábra: ISOGRANT (NSZK) álló tetőablaknak is alkalmazható ablakszerkezet 1 ablaktok; 2 ablakszárny; 3 akrilbevonat; 4 poliuretán szerkezeti test; 5 acélmerevítés; 6 bepattintható akrilprofil; 7 kétrétegű hő- és hangszigetelő üvegezés; 8 rugal­mas beszorító profil; 9 bepattintható akril­profil; 10 gumiprofil.

103. ábra: DUPLEX műanyag profilokból készült, álló tetőablakként is alkalmazható ablakszerkezet 1 ablaktok; 2 ablakszárny; 3 csapadék­záró gumiprofil; 4 eloxált alumínium profil; 5 műanyag keretprofil; 6 acélmerevítés; 7 háromrétegű hő- és hangszigetelő üve­gezés; 8 bepattintható műanyag profil; 9 üvegtartó lágy profil.

104. ábra: STABIDUR „S” nem hővezető, műanyag szerkezetű üvegfalborda 1 üvegtartó gumiprofil; 2 nagy szilárdságú fémmerevítés; 3 páralecsapó kamra; 4 üt­köző gumiprofil; 5 zárt légkamrák; 6 me­revítő fémprofil; 7 további szerkezet csat­lakoztatási lehetősége; 8 hőszigetelő zárt kamra; 9 műanyag testszerkezet (víz­záró); 10 vízzáró műanyag profil; 11 víz-és légzáró guminyelv; 12 ütköző gumi profil; 13 hő- és hangszigetelő üvegezés.

A fény- és napvédelmet is megoldották, mert az ablakok külső oldalára belülről is működtethető időjárás- és napfényálló redőnyt szerelnek fel. Egyesített szárnyú ablakok esetén az ablakok belső oldalára a két üveg közé, fémlamellás zsaluzia építhető be.

Szellőzés szempontjából legkedvezőbbek a billenő­szárnyú ablakok, ezekkel oldható meg a legintenzívebben a légcsere. Az ablakok általában több fokozatban teszik lehetővé a légcserét, ötletes az a megoldás, amikor a szárnyat csak néhány foknyira megbillentve nyitják meg úgy, hogy a csapadék nem juthat be a belső térbe, sőt az ablak kívülről sem nyitható fel ebben az állásban. A légcserét már a legtöbb ablaktípusnál megoldották. Egyes ablakoknál az ablakszárny zárt állása mellett is biztosítható a huzatmentes egyfokozatú szellőzés. Az ablakon sem a csapadék, sem a rovarok nem juthatnak be.

Használat szempontjából főleg az emelkedő és a billenő, valamint az emelkedő-billenő kombinációjú ablakok a legcélszerűbbek. Ez a magyarázata annak, hogy külföldön – a balesetmentes tisztítás és a jó hatásfokú szellőzés céljából – főleg ezeket a szerkezeteket alkalmazzák. A tetőablakok a tetősík 20-85°-os határai között alkal­mazhatók rendeltetésüknek megfelelően.

Az ablakokat teljesen készre gyártva, üvegezve, minden tartozékukkal együtt korszerűen csomagolva, részletes beépítési dokumentációval ellátva forgalmazzák. Beépítés­kor az ablak a járófelülettől 0,8-1,0 m magasságban kezdődjön (parapetmagasság), és 1,8-2,0 m magasság­ban fejeződjék be (szemöldökmagasság). Mindezeket a magassági méreteket úgy célszerű megválasztani, hogy lehetőleg az ülő személynek is megfelelő kitekintése legyen.

A páralecsapódás elkerülésére a fűtőtesteket úgy kell az ablakok alatt elhelyezni, hogy a felszálló meleg levegő egyenletesen érje az egész ablakfelületet.

Az ablakok beépítésekor fontos technológiai célkitűzés, hogy a hidegtető csatlakozó hőszigetelését és a tokszerke­zet kapcsolatát hibamentesen kell megoldani. A hőszige­telő réteget a tokszerkezetre minden irányból rá kell hajlí­tani és rögzíteni. A belső oldali párazáró szerkezetet – rés­mentesen – szintén a tokhoz kell illeszteni, és ott légzáróan rögzíteni (általában ragasztással). Ellenkező esetben az ablakbélés túlságosan lehűl, a szerkezetben, sőt esetleg a helyiség belső felületein is páralecsapódás jön létre, továbbá huzat is keletkezhet.

A szerkezetekkel szemben a következő területeken tá­masztunk követelményeket:

• teherviselés,
• csapadék és nedvesség elleni szigetelés,
• hőszigetelés,
• páravédelem,
• légzárás,
• hanggátlás (rezgésgátlás),
• ütésállóság, ridegedés.

Főleg a hőszigetelés és a páravédelem követelményei­nek kielégítése jelentős, mivel ezektől függ a lakóterek kellemes hőmérséklete, az ott tartózkodók megfelelő hő­érzete, továbbá ezek védik a többi szerkezetet is. Ebből eredően a hőszigetelései és a páravédelemmel mélyebben foglalkozunk, mint más funkciókkal.

Teherviselés

A beépített tetőtér függőleges falainak terheit az alatta elhelyezkedő födém vagy teherhordó falak viselik.

A függő­leges falak lehetnek:

• teherhordók és
• térelhatárolók.

A ferde síkú külső falak és a tetőtéri födémek lehetnek:

• térelhatároló jellegűek, a tetőszerkezet elemeire füg­gesztve;
• önhordó – a tetőszerkezettől független – szerke­zetek.

A tetőtéri födémek esetében az első alternatíva alkal­mazása gyakoribb, de a megoldás nagymértékben függ a tetőszerkezet állapotától és az épülettel szembeni tűz­védelmi követelményektől.

A tetőtér alatti födémnek, a teherhordó falnak és magá­nak a tetőszerkezetnek is alkalmasnak kell lennie arra, hogy a beépítésből származó többletterhelést viselje. Ellenkező esetben a födém, ill. a tetőszerkezet megerősí­tése, esetleg részleges vagy teljes cseréje szükséges.

Tetőtér-beépítéskor a következő korlátozásokat kell szem előtt tartani:

A tetőtéren belüli ferde síkú fal és a tetőtéri födém tartó­szerkezeteinek alakváltozása ne haladja meg

• állandó terhek szélső értéke esetén az l/500 értéket (l a tartó fesztávolsága),
• mértékadó összes terhelés esetén az l/300 értéket, ha szél- és hóteher, esetleg hasznos terhelés is van.

Eső, csapóeső, hófúvás elleni védekezés

A magastetőkön alkalmazott nagyelemes (pl. hullámpala), ill. pikkelyszerű tetőhéjazatok nem sorolhatók sem a víz­hatlan, sem a fokozottan vízzáró fedések csoportjába, mivel alapfeladatuk csak a vízzárás. Ennek betöltéséhez is fel­tétlenül biztosítani kell, hogy a tető hajlásszöge elérje vagy meg is haladja a különböző fedési anyagokra előírt alsó határértéket. Ebben az esetben a fedés hézagain – szok­ványos körülmények között – nem juthat be a csapadék a tetőtérbe csapóeső vagy hófúvás alkalmával.

A megfelelően szellőztetett padlásterekbe bejutó ned­vesség gyakorlatilag nem okoz károkat, mert a hagyomá­nyos födémszerkezeteket csak jelentéktelen mértékben nedvesíti át, és ez a nedvesség is hamarosan elpárolog a légtér szellőzésének következtében.

Beépített tetőtér esetén azonban a tetőhéjazaton átjutó csapadékmennyiség elvezetésére – biztonsági vízszige­telés céljából – alátéthéjazatot kell építeni a tetőfedés alá, és a bejutott nedvességet az ereszcsatornán át elvezetni. A biztonsági vízszigetelés az egyes héjazati elemek meghibásodása esetén is – a hibás elemek kicseréléséig – védelmet nyújt beázás ellen. A bejutott nedvesség párol­gásának fokozására a biztonsági vízszigetelés és a tető­héjalás között célszerű légrést hagyni, és ezt a külső levegővel átszellőztetni, mégpedig egyidejű beépítés esetén, oly módon, hogy a szarufákon fekvő alátétfóliára a szarufa vonalában 2,4 vagy 1,8 cm vastag távtartó léceket (ellenléc) helyezünk, és ez által az alátétfólia és a héjalás között megfelelő távolságot, légteret alakítunk ki. Utólagos beépítés esetén a beszorítólécre erősített biztonsági csa­padékszigetelő fóliákat a héjalástól megfelelő távolságban a szarufák oldalához szegezzük, és így alakítjuk ki a szük­séges átszellőztetett légteret.

Az alátéthéjazat korszerűtlenebb változata a deszka­aljzatra fektetett bitumenes lemez. Korszerűbb megoldás a szarufára feszített különböző minőségű és márkájú mű­anyag fólia (90. ábra).

90. ábra: A biztonsági vízszigetelés szerkezeti meg­oldásai (eresszel párhuzamos metszetek) a) egyidejű tetőtér-beépítésnél deszka­aljzaton, ellenléccel; B) egyidejű beépítés­nél ellenléccel; 1 tetőhéjazat; 2 tetőlécezés; 3 ellenléc; 4 külső átszellőztetett lég­réteg: 5 bitumenes lemez: 6 deszkaaljzat; 7 műanyag fólia; 8 belső átszellőztetett légréteg: 9 szarufa; 10 hőszigetelés: 11 párafékező (légzáró) fólia: 12 belső burkolat.

Eresz környéki eljegesedés és visszatorlódó hólé elleni védekezés

Ezek a hatások főként a hóban gazdag területeken fordul­nak elő, de esetenként Magyarországon is számolni kell velük. Ha a héjazat és a hőszigetelés közötti teret nem megfelelően szellőztetik át, akkor a tetőfedésre hullott, és ott maradó hóréteg a szerkezet „külső hőszigetelőjévé” válik, és a hóréteg alsó felülete még akkor is megolvadhat, ha a külső hőmérséklet 0 °C alatt van (91. ábra).

91. ábra: Eresz környéki eljegesedés és megelőzése a) eresz környéki eljegesedés és követ­kezményei; b) eresz környéki eljegesedés elkerülésére; 1 hófogórács; 2 átjegesedett hó; 3 feltorlódott olvadék; 4 a héjalás között bejutó víz; 5 felszálló meleg pára; 6 eresz­csatornán képződött jég; 7 tetőhéjazat: 8 tetőlécezés; 9 átszellőzött légréteg; 10 hőszigetelő réteg; 11 födém; 12 hóréteg.

Ezt az olvadást a következő jelenségek idézhetik elő:

• a határolószerkezet (pl. födém) hőszigetelése nem megfelelő, és túl sok meleg áramlik ki a héjalásra, ill. a rajta fekvő hóréteg re;
• a vasbeton ereszpárkányon át is áramlik kifelé a meleg, hőhíd alakul ki;
• a tetőtérben a kéménypillérek nagy hőmennyiséget adnak le.

E jelenségek együtt is előfordulhatnak, és ekkor az olva­dás mértéke is nagyobb. A hó alsó rétege tehát megolvad, az olvadék a tetőhajlás mentén egészen a hideg eresz­csatornáig lefolyik, és ott megfagy, jég képződik belőle. Súlyosabb eset, ha az olvadás miatt az egész hótakaró lecsúszik és összetorlódik az eresz környékén. Az eljege­sedett csatorna nem képes a lefolyó vizet elvezetni, így az átitatja a fölötte levő havat is, amely szintén jéggé fagy és torlaszt képez. A lefolyó további vízmennyiség – el­vezetés hiányában – átáztatja a csatorna környékét, majd a homlokzatot.

A feltorlódott jég tetemes súlya következtében tönkre­teheti az ereszcsatornát, ill. magát az ereszt is. Lehajlítja az eresztartó bilincseket, így a nyári zivatarok, felhőszakadá­sok során lezúduló csapadék nem a teljes keresztmetszetű és megfelelő magasságú csatornába folyik a héjazatról, hanem átbukik a hibás csatorna pereme fölött, átázásokat okozva még nyáron is.

Ez a jelenségsorozat főleg melegtetőknél fordul elő, de ha a hidegtető rétegeinek átszellőztetése nem megfelelő, akkor ott is károk keletkezhetnek. Ezért is célszerű a biz­tonsági vízszigetelés alkalmazása. Ha ugyanis az eresz eljegesedik, és a víz befolyik a héjalás résein, az alátét­héjazat megakadályozza a szerkezetek nedvesedését (92. ábra). Fontos a párafékező réteg hézag nélküli toldása is, mert az esetleges hézagokon kijutó pára lecsapódik és megfagy, így átáztat, károsít egyéb szerkezeteket.

92. ábra: A párazáró (-fékező) réteg toldása (eresszel párhuzamos metszetek) a) toldás a szarufán, melléragasztással; b) toldás melléragasztással, burkolattal, odaszorítva; c) átfedéses toldás szarufán; 1 tetőhéjazat; 2 bitumenes lemez; 3 desz­kaaljzat; 4 belső átszellőztetett légréteg; 5 szarufa; 6 hőszigetelést leszorító léc; 7 hőszigetelés; 8 párafékező (légzáró) réteg: 9 deszkaváz: 10 belső burkolat.

A hőszigetelést pontosan kell méretezni és kivitelezni a hőhidak elkerülése érdekében (93. ábra). A téli hónapok­ban még ez esetben is kialakulhat az eljegesedés. Be­következhet pl. akkor is, ha a külső hőmérséklet 0 °C körül van, ül. annál egy-két fokkal kisebb. Ilyenkor a napsugárzás hatására a hó megolvadhat, majd újra megfagyhat az eresznél. Hidegtető esetén beázás nem történik, de a héjazaton keresztüljuthat a nedvesség. Ezért van szükség a biztonsági vízszigetelésre.

A csapóeső, a hófúvás, a hibás héjazati funkció, az eresz környéki eljegesedés, a visszatorlódó hólé elleni véde­kezés tehát szükségessé teszi a több rétegű, a külső levegővel bőségesen átszellőztetett hidegtetős szerkeze­tek építését (93. ábra).

93. ábra: A hidegtető szellőztetési elve 1 az átszellőztető levegő bevezetése az eresznél; 2 az átszellőztető levegő kiveze­tése a gerinc közelében; 3 tetőhéjazat; 4 külső átszellőztetett légréteg; 5 bizton­sági vízszigetelés; 6 belső átszellőztetett légréteg; 7 hőszigetelés; 8 párafékező (légzáró) réteg; 9 belső burkolat; 10 padló­szerkezet.

A biztonsági vízszigetelést fémlemez fedések alkalma­zásakor ezek fokozott vízzárósága miatt el lehet hagyni. Ilyen fedésekkel főleg a régebbi – pl. műemlék jellegű – épületeknél találkozhatunk. Alkalmazásuk, költséges vol­tuk miatt, ma háttérbe szorul.

Megjegyezzük, hogy a hazai építési gyakorlatban az alátéthéjazatot gyakran elhagyják, pedig a megbízható csapadék elleni szigetelés csak alátéthéjazattal oldható meg. Alkalmazását a hazai építő- és tetőfedő anyagok esetenkénti alacsony minőségi színvonala is indokolja.

A hornyolt tetőcserepek méretpontatlansága miatt pl. a csapóeső vagy hófúvás esetén a nedvesség behatolásá­val számolni kell. A sajtolt cserepeket vízküszöbbel látták el, ezért az előbbi jelenség itt nem fordul elő. A sajtolás hibája vagy az anyag porózussága, szivacsossága követ­keztében azonban a csapadék a cserepek alsó oldalára „átgyöngyözik”. Igaz, hogy e jelenség a pórusok eltömődése után – néhány év múlva – megszűnik.

A külföldi példákat áttekintve megtévesztő lehet, hogy találunk olyan megoldásokat is, ahol az alátéthéjazatot elhagyják. Csakhogy ez esetben a tetőfedés minősége, méretpontossága nagyfokú vízzáróságot nyújt, és olyan hőszigetelő anyagokat alkalmaznak, amelyek elvezetik a vizet anélkül, hogy beszívnák.

Hőszigetelés

Téli hővédelem

A téli hővédelmet az MSZ 04-140 hőtechnikai szabvány szerint kell megoldani. A lakás kialakítására alkalmas tetőterek határoló szerkezeteinek (a hidegtető rétegeiként beépített hőszigetelésnek és belső falazatnak, továbbá a padlástéri szerkezeteknek) hőátbocsátási tényezői: [k, W/(m² * K)] a következő:

• ferde síkú külső fal és mennyezet (az előírás nem változik az 1986. évi második követel­ménylépcsőben): 0,4
• függőleges térelhatároló falak: 0,7
• ha a szerkezet fajlagos tömege kisebb, mint 1000 N/m², valamint padlásfödém esetén: 0,4

A hőátbocsátási tényező azt a hőmennyiséget adja meg (joule, J), amelyet a határolószerkezet 1 m² felületén ke­resztül, az általa elválasztott két légtér közötti 1 K (kelvin) hőmérséklet-különbség hatására 1 másodperc idő alatt átbocsát.

Nyári hővédelem

A ferde tetőfelületek a napsugárzás hatására erősen fel­melegedhetnek. A beépített tetőterekben nyáron nagy hőmérséklet alakulhat ki, mivel a felhasznált szerkezeti anyagokat általában viszonylag kis súly, kis hőtároló képesség és kis hőtehetetlenség jellemzi. Ebből követ­kezően, hőcsillapításuk sem kedvező.

A megfelelő nyári hővédelem megtervezéséhez a követ­kezőket kell figyelembe venni:

• a tetőfedés anyagával és színének helyes kiválasz­tásával eleve javítani lehet a fedés hőelnyelését;
• a hőszigetelés módjának megválasztásával és helyes méretezésével kedvezően befolyásolható a szerkezet hőcsillapítása;
• a túlzott nyári felmelegedés elkerülhető a biztonsági vízszigetelés alatt és felett kialakított légréssel, mert ily módon a határolószerkezetek szellőztetett légréteges szerkezetként működnek;
• a határolószerkezetek belső burkolataként viszony­lag nagy fajsúlyú, tehát nagy hőtároló képességű és nagy hőtehetetlenségű szerkezeteket kell alkalmazni.

Az idő­szakosan használt tetőtér-beépítések hőszigetelésével szemben nem támaszt a szabályzat különösebb követel­ményt, de a fokozott nyári felmelegedés mérséklésének érdekében követelményértékként a k = 1,0 ajánlható.

Hőhíd és hőszigetelés

Hőhíd ott jön létre, ahol a hőt jól vezető szerkezetek mind a zárt (belső) térrel, mind az időjárásnak kitett külső térrel határosak. A hőhíd akkor nem alakulhat ki, ha valamennyi határolószerkezet hőszigetelése megfelelő.

A tetőtér-beépítések gyakori hibája, hogy a belső határoló falak és a hozzájuk csatlakozó padlásfödém nem kap kielégítő hőszigetelést, noha a fűtött, temperált tér hővesztesége így jelentékeny. Szintén gyakori hiba, hogy a válaszfalakat a tetőhéjazatig vezetik. Az ily módon keletkezett hőhíd miatt a határolószerkezetek hőszigetelése számottevően romlik, és ennek további kihatása a belső páralecsapódás, és e felületek fokozott piszkolódása lesz (94. ábra). Előfordul, hogy a hőszigetelő anyagot nem két, hanem csak egy rétegben készítik, és így nem takarhatok le az illesztési hézagok.

94. ábra: Válaszfalak csatlakozása a tetőtér-beépítés térelválasztó szerkezeteihez 1 hézagtakaró léc; 2 kiegyenlítő faelem; 3 üvegszál erősítés; 4 merevítő sarokléc; 5 6 vagy 10 cm válaszfal; 6 BÉPA válaszfal; 7 12 cm vastag válaszfal; 8 deszkaburkolat; 9 vakolat.

Az előadottakból következik, hogy a tetőtér-beépítés egyik legfontosabb tervezési és kivitelezési alapelve:

A hőszigetelést a szerkezetek által megkívánt vastagságban, lehetőleg két rétegben, szoros illesztési hézagok­kal, hőhídmentesen helyezzék el. Ugyanakkor a belső burkolatként használt szerkezetek, viszonylag nagy súlyú, nagy hőtehetetlenségű, a belső, temperált tér páraháztar­tását is kedvezően befolyásoló anyagokból készüljenek.

A hőszigetelő réteg szarufákhoz viszonyított helyzete – tetőtér-beépítés esetén – a következő lehet:

• a szarufák külső – héjalás felőli – oldalán elhelyezve,
• a szarufák belső oldalán elhelyezve,
• a szarufák közé besüllyesztve (95. ábra).

95. ábra: A hőszigetelés elhelyezési lehetőségei (eresszel párhuzamos metszetek) a) szarufák külső oldalán; b), c) szarufák közé süllyesztve; d) szarufák belső olda­lán; 1 tetőhéjazat; 2 tetőlécezés; 3 ellen­léc; 4 külső átszellőztetett légréteg; 5 biz­tonsági vízszigetelés; 6 belső átszellőzte­tett légréteg: 7 hőszigetelés; 8 párafékező (légzáró) réteg; 9 belső burkolat: 10 szarufa.

Az első megoldást csak egyidejű beépítés esetén alkal­mazhatjuk, ill. csak akkor, ha a tetőhéjalást tartó lécek cseréje szükséges. Mindegyik megoldás egyforma hő­szigetelő képességű, mivel a fa rossz hővezető. Ha viszont a szaruállások szerkezete vasbetonból, ill. acélból készül, akkor már válogatni kell az alternatívák között, mert hőhidak alakulhatnak ki.

Páravédelem

A belső oldalon keletkező páralecsapódás elkerülése

Ha a belső, temperált tér hőmérséklete és páratartalma meghalad egy bizonyos telítettségi értéket, továbbá ha e térben a telített levegő érintkezik a külső levegő által lehűtött határolószerkezetekkel, kisebb-nagyobb páralecsapódás jön létre. E jelenséget a fűtött szoba ablaküvegein lecsa­pódó párán lehet érzékelni, és különösen élesen jelentkezik a hőhidak mentén.

Oka a szerkezet két oldala közötti nagy hőmérséklet­különbség, és a levegő viszonylag nagy páratartalma. Ha e jelenséget el akarjuk kerülni, akkor a két feltétel közül az egyiket meg kell szüntetni. Megfelelően méretezett és elkészített hőszigeteléssel el lehet érni, hogy a határolószerkezetek hőmérséklete csak kismértékben különbözzék a belső térben levő levegő hőmérsékletétől. Ebben az eset­ben is célszerű a határolószerkezeteket nedvszívó anyag­ból készíteni (gipsz, égetett agyag), mert ez a helyiségek páraháztartását kedvezően befolyásolja.

Páradiffúzió

Páradiffúziónak azt a jelenséget nevezzük, amelynek során a nagy relatív nedvességtartalmú levegő az egyes szer­kezetek porózus, kapilláris rétegeibe bejutva, azokon át­halad, és mivel a szerkezet hidegebb, mint a levegő, így a levegőből nedvesség csapódik le – esetleg a szerkezet belsejében. Azért, hogy a tető szerkezetének belsejében, ill. az alátéthéjazatnak az alsó felületén elkerülhető legyen a páralecsapódás, a szerkezetet hidegtetőként kell meg­oldani. Azaz az alátéthéjazat és a hőszigetelés közé egy min. 4 cm vastag légrést kell kialakítani, amelyben a külső levegő cirkulálhat. Ez a légréteg számottevő mértékben csökkenti a páralecsapódást.

A páradiffúzió teljes megakadályozása érdekében a hő­szigetelés belső – a belső tér felőli – oldalára szükséges még egy párazáró vagy párafékező réteg beiktatása is. Ennek különösen akkor növekszik meg a szerepe, ha a lég­rés hatásos átszellőztetése valamilyen ok miatt meghiúsul (96. ábra).

96. ábra: Ferde és függőleges határolószerkezetek hőfokesési és páranyomás esési görbéi a) szerkezeti kialakítás; b) hőfokesési gör­bék; c) páranyomás esési görbék; 7 tető­héjazat; 2 tetőlécezés; 3 ellenlécezés; 4 külső átszellőztetett légrés: 5 biztonsági szigetelés; 6 belső átszellőztetett légrés: 7 hőszigetelés; 8 párafékező (légzáró) réteg: 9 belső burkolat; 10 homlokzat­vakolat; 11 falazat; 72 hőszigetelés; 73 pá­razáró vagy párafékező réteg: 14 belső burkolat, ps telítési páranyomás; pr rész-páranyomás; pr kritikus érték.

A párafékező (-záró) réteget folytonosan, technológiai és illesztési hézag nélkül, a hőszigetelés belső oldalán kell végigvezetni. A toldásokat, valamint a különböző szerke­zetekhez való csatlakozásokat párazáró kivitelben kell elkészíteni. Ha a belső tér belső burkolataként gipszkartont vagy egyéb gipsz alapanyagú burkolatot alkalmaznak, akkor ez a tér páragazdálkodására meglepően kedvező hatással lesz.

Légzárás

A határolószerkezeteken keresztül káros mértékű levegő ki-, ill. beszűrődése (infiltráció, exfiltráció) játszódhat le. Ennek következtében jelentősen nőhet a temperált tér hővesztesége, ami energiapazarláshoz, valamint a fűtési költségek növekedéséhez vezet.

A hagyományos vakolt téglafalak a megfelelő légzárást eleve biztosítják. A rajtuk keresztül kiáramló levegő nem tud számottevő meleg mennyiséget is magával szállítani. A tetőtér-beépítéseknél alkalmazott új anyagok légát­eresztő tulajdonságai és szerkesztési elvei azonban nem közismertek, pedig e szerkezetek megfelelő légzárásának elérésére különleges figyelmet kell fordítani.

Azokon a falszakaszokon, ahol infiltráció léphet fel, a páralecsapódás jelensége figyelhető meg. Ez lehet felületi jelenség, vagy létrejöhet a szerkezet belsejében. Ha a határolószerkezet légáteresztése túlságosan nagy, akkor erős szél esetén a belső térben is erősebb légmoz­gás, huzat tapasztalható.

Az infiltráció megelőzése érdekében a hőszigetelés belső oldalára – burkolatként – egy légzáró réteget kell elhelyezni. Ez lehet egy réteg vakolat vagy gipszkarton szárazvakolat, amelynek toldásait, átlyukasztásait, átszögeléseit gipszhabarcsos glettanyaggal légzáróan tömíteni kell. Ügyelni kell a nyílásokhoz, a falakhoz, a padlókhoz és egymáshoz való csatlakoztatásukra, hogy ezek kivitele is légzáró legyen. Gyakorlatilag a hagyományos és a száraz­vakolat is csak párafékező fóliával együttesen képes a szükséges légzárásra.

Ha a belső burkolat fa – lambéria vagy lemez stb. -, akkor figyelembe kell venni, hogy ezek elemeinek egymás­hoz való kapcsolódása légzárást nem nyújt. Ilyen esetek­ben a feladatot kizárólag a párazáró réteg végzi, ezért azt a toldásoknál, lyukaknál saját anyagával kell tömíteni.

Hanggátlás (rezgésgátlás)

A megengedett egyenértékű zajszint, lakások lakó­szobáiban: éjszaka 30 dB, nappal 40 dB. Új létesítményekben a külső, közlekedéstől eredő zaj a helyiségekben a, megengedett értéknél 5 dB-lel maga­sabb lehet: éjszaka 35 dB, nappal 45 dB. A tetőtér-beépítések többségénél – különleges kíván­ság vagy előírás hiányában – a külső zaj elleni védelem megfelelő, ha a szerkezetek a légzárási és a hőszigetelési követelményeknek eleget tesznek.

Általában a 20-24 mm vastag burkolatok (pl. deszka­burkolat) megfelelnek a hanggátlási követelményeknek és közvetlenül a szarufákra szerelhetők, míg a 9-15 mm, azaz vékonyabb burkolatok, lemezek esetében szükség van egy lécváz alapra, amely a lemezek, szarufák közötti megtámasztást megoldja, és egyúttal a hangszigetelő anyagot is tartja, sőt a hőszigetelés és a burkolat között a hanggátlást elősegítő légrés is kialakítható.

Az ásványgyapot hőszigetelő anyagok hanggátlási célokra is kiválóan megfelelnek. Fokozottabb igény esetén a belső burkolatot célszerű egy lécvázra szerelni. A hanggátlást javítja a szerkezetek tömör, hézagmentes csatlakoztatása, tömítése.

Lépéshanggátlás, géprezgés-csillapítás

Megfelelő hanggátakat a födémben a tartószerkezet és a padló­burkolat kialakításától függő, ún. úsztatott hangszigetelő réteg kialakításával lehet létrehozni.

Az alkalmazott hang-és rezgésszigetelők lehetnek pl.:

• salakgyapot paplan,
• préselt gumitextil lemez,
• filcpaplan,
• álmennyezet elemek (fa, fém, gipsz, beton stb.).

Ütésállóság, ridegedés

A kis fajsúlyú, belső oldali burkolóelemekkel szembeni igények egyike az ütésállóság. Ennek megítélésére az ÉMI-vizsgálatok gyakorlatban bevált értékei a mérvadók.

A függőleges és ferde síkú falak belső lemezburkolatai­nak a következő igénybevételeket kell elviselniük:

• lágy ütés: 90 Nm (homokzsákkal),
• kemény ütés: 5 Nm (acélgolyóval).

Tetőtéri födémek és mennyezetek alsó burkolatai:

• lágy ütés: 10 Nm,
• kemény ütés: 2,5 Nm.

Hosszabb igénybevétel után egyes lemezszerű szerke­zeti elemek ridegebbé válnak, elvesztik eredeti rugalmas­ságukat és használatkor eltörnek. Ilyenek pl. az egyes műanyag lemezek és fémlemezek. Ezt a használat során szemrevételezéssel, tapintással érzékelni lehet, és idő­beni cseréjükről gondoskodni kell.

A tető olyan lényeges szerkezeti és építészeti eleme a lefedett térnek, amelyet az éghajlati hatások elleni véde­kezés szükségessége hozott létre. A kialakult tetőformákat a cikksorozat előző részeiben már ismertettük. A következőkben a szerkezeti és funkcionális összefüggéseiket vizsgáljuk.

A műszaki gyakorlatban két fő szerkesztési elv alakult ki. Ennek megfelelően lényegileg két tetőfajtát különböztetünk meg.

Ezek:

• hidegtetőt és
• melegtetőt.

Hidegtetőnek nevezzük azt a kéthéjú tetőt, amelynek a felső és alsó héja közötti levegőréteg közvetlen kapcso­latban van a külső légtérrel. Ennek a levegőrétegnek a hőmérséklete, nedvességtartalma stb. közel azonos a külső levegőével. A melegtető ezzel szemben egyhéjú, és csak a felső felülete érintkezik a külső légtérrel. Mindkét típusú tető egyaránt lehet magas- és lapostető, de a leg­több magastetős épületnek – amelynek tetőtere nincs be­építve – a tetőtere hidegtető.

A tetőtér beépítésekor mindkét tetőtípus kialakítható (86. ábra). Ilyenkor a hidegtető általában a 86. a) ábrán látható rétegeket tartalmazza (kívülről befelé), a melegtető pedig általában a 86. b) ábrán látható rétegekből áll.

86. ábra: Tetőtér-beépítéskor kialakítható meleg­tető és hidegtető szerkezeti összehason­lítása (függőleges metszetek) a) hidegtető elvi felépítése; b) melegtető elvi felépítése; 1 tetőhéjazat: csapadék elleni elsődleges védelem; 2 külső át­szellőztetett légréteg: a csapadék és olvadt hólé elleni védekezéshez; 3 biz­tonsági vízszigetelés: másodlagos csapa­dék elleni védelem; 4 belső átszellőztetett légréteg: páralecsapódás elkerülése a szerkezetben; 5 hőszigetelés: téli hőveszteség megakadályozása, eresz környéki eljegesedés, belső oldali páralecsapódás, továbbá a túlzott felmelegedés elkerülése; 6 párafékező (légzáró) réteg: a szerkeze­ten belüli páralecsapódás megakadályo­zása és légzárás; 7 párafékező vagy pára­záró (légzáró) réteg; a szerkezeten belüli páralecsapódás megakadályozása és légzárás; 8 belső burkolat: ütésállóság, légzárás, tűzvédelem, esetleg pára­védelem.

Alapvető elvárás, hogy a tetőtérben kialakított lakó­helyiségek közel állandó hőmérsékletűek legyenek. Mivel a hidegtető fizikai tulajdonságai kedvezőbbek, általában hidegtetőt célszerű alkalmazni. Alapfeladatunknak meg­felelően tehát a következőkben a hidegtetőre helyezzük a hangsúlyt.

A tetőtér-beépítés tetőszerkezeteinek elvi rétegrendje

Hidegtető

A hidegtető rétegfelépítését a következők jellemzik:

• a tetőtér határolószerkezete rétegenként a szaru­fához rögzített, külső levegővel átszellőztetett (ún. hideg­tetős megoldású), kéthéjú, több rétegű szerkezet;
• a szerkezetnek a belső, a temperált tér felőli oldalán ütésálló, tűzvédelmi szempontból is megfelelő burkolat és hőszigetelés van;
• a hőszigetelés belső oldalára párafékező réteg kerül;
• a tetőhéjalás teljes felülete alá – alátéthéjazatként – biztonsági vízszigetelést építenek be, amelyet alul úgy képeznek ki, hogy a bejutó nedvesség az eresz felé távoz­zék;
• a biztonsági vízszigetelés, a hőszigetelés és a tető­héjazat közti légteret két légrétegre osztja ( a 86. ábrát).

Mindkét légtér szellőzéséről gondoskodni kell; e célból az eresz alatt és a gerinc közelében megfelelő szellőző­nyílásokat kell kiképezni. A szellőztetett légrétegek nagyságára, a levegő bevezető és -kivezető nyílások felületére, kialakítására a következő szabályok vonatkoznak: A héjalás és az alátéthéjazat közötti légrés vastagsága általában megegyezik az ellenlécezés vastagságával (pl. 2,4 cm).

Aláfeszített fólia esetén, ha a tetőhéjalás lejtése nagyobb 20°-nál, elegendő a fólia 2-3 cm-es belógása. Ebben az esetben a tetőlécezést közvetlenül a szarufára helyezik. Ha a tetőhéjalás kisebb, mint 20°, akkor a légrés méretének (és a belógásnak) min. 5 cm-nek kell lennie. Ilyenkor a fólia fölé a szarufákra alátétlécezést helyeznek, és erre kerül­nek a héjalást tartó lécek. Ez a különbség egyrészt a bejutó csapadékvíz párologtatási légterének növelése miatt szük­séges, másrészt azért, mert a héjazat esetleges meg­hibásodása esetén, a nagyobb fóliafelületen (a belógásban) több víz tud lefolyni, ami meredekebb tetőknél különösen fontos, hiszen itt gyorsabban zúdul le az eresz felé a víz, mint a kevésbé meredek tetőknél.

A hatásos szellőzés érdekében a légréseket össze­függően is ki lehet alakítani. Fontos szempont, hogy a biztonsági vízszigetelést a gerinc alatt 10-50 cm-rel abba kell hagyni, hogy mindkét réteg kiszellőztethető legyen.

A szaruállásoknál az ereszdeszkán bevezető légnyíláso­kat kell kiképezni, amelyek nagysága 45°-os tetőhajlásig 150 cm²/m, meredekebb tetőhajlásnál 100 cm²/m. A levegő bevezető nyílásokat 2,0 cm minimális szélességgel résszerűen célszerű kiképezni (87-88. ábra).

87. ábra: Hidegtetős szerkezet átszellőztetése 1 az átszellőztető légréteg beáramlása a biztonsági vízszigetelés fölé; 2 az átszel­lőztető levegő beáramlása a biztonsági vízszigetelés alá; 3 pallócsonk; 4 fémháló; 5 ereszdeszkázat; 6 ereszcsatorna; 7 cseppentőbádog.

88. ábra: Hidegtetős szerkezet átszellőztetése a) az átszellőztető levegő bevezetése a hőszigeteléssel ellátott padlásfödém fölé; b) az átszellőztető levegő bevezetése a hőszigetelt határoló fal és a biztonsági vízszigetelés közé; 1 a levegő beáramlása a biztonsági vízszigetelés fölé; 2 a levegő beáramlása a biztonsági vízszigetelés alá; 3 pallócsonk; 4 fémháló; 5 ereszdeszkázat; 6 ereszcsatorna; 7 cseppentőbádog.

A szellőz­tető levegő kiáramlását a gerinc közelében kell biztosítani

• speciális szellőztető gerincelemekkel,
• a fedésbe beilleszthető szellőztetőelemekkel.

Ez utóbbiakból szaruállásonként egyet kell elhelyezni úgy, hogy a kivezető nyílás mérete azonos legyen a be­vezetőnyílás méretével.

Ha a tető lejtésirányú mérete 10 m-nél nagyobb, akkor az előbb ismertetett szellőztetésen kívül még közbülső szellőztetőelemek beiktatására is szükség van. Nagyobb ablakok alatt és felett is szellőztetőelemet célszerű be­építeni. Nyeregtetők esetében a gerinc mindkét oldalán biztosítani kell a kiszellőzés lehetőségét. 12 m-nél nem nagyobb gerinchosszúságú épületek esetén a kiszellőztetést a gerinc közelében az oromfalon is meg lehet oldani.

89. ábra: Hidegtetős szerkezet átszellőztetése a) az átszellőztető levegő kivezetése a tetőgerincnél; b) az átszellőztető levegő bevezetése az eresznél; 1 a levegő áramlása a biztonsági vízszigetelés fölött; 2 a levegő áramlása a biztonsági vízszigetelés alatt; 3 horganylemez szellőztető elem; 4 fémháló; 5 pallócsonk; 6 ereszdeszkázat; 7 ereszcsatorna; 8 cseppentőbádog.

Melegtető

Ha a hőszigetelést közvetlenül a biztonsági vízszigetelés alá helyezzük, úgy melegtetős szerkezet jön létre (I. a 86. b) ábrát).

A héjazat és a biztonsági vízszigetelés közötti légrés, noha a légbevezető és -kivezető nyílásokat ez esetben is biztosítani kell, gyakorlatilag nem nyújt hatásos átszellőzést, ezért az így kialakult szerkezetet átszellőzés nélküli falnak, ill. födémnek kell tekinteni. Ez a légréteg még hatá­sos szellőzés esetén sem tudja a hidegtető funkcióit pótolni, mert a páralecsapódás elkerülésében semmi szerepe nincs, a nyári fokozott hőteher csökkentéséhez és az eljegesedés megakadályozásához pedig önmagában nem elégséges.

Melegtetős szerkezetkialakítás esetén tehát különösen ügyelni kell a hőszigetelés és a párazáró réteg gondos megoldására. (A továbbiakban nem teszünk különbséget a párazáró és párafékező réteg között, mivel alkalmazásuk a páratechnikai méretezéstől függ.) Megfelelően funkcio­náló melegtetős szerkezet ezért csak hozzáértő hőtechnikai méretezéssel és terv szerinti gondos kivitelezéssel készíthető. A tetőhéjazati elemek pontos „kötésbe rakása” pl. alapvető követelmény, mert a hőszigetelés átnedvese­dik és tönkremegy.

Utólagos tetőtér-beépítés esetén előfordulhat, hogy a tető­térben már ezt megelőzően is történt valamilyen építkezés, bővítés. A tetőtéri szükséglakások általában egy-két helyi­ségből állnak, és a teljes tetőtér beépítésekor bővítésükre is sor kerülhet. Gyakori eset, hogy az ott levő mosókonyhát alakították át szükséglakássá. Kérelem esetében a tetőtéri szükséglakások bővítése előtt a tanács a szükséglakást főbérletté nyilvánítja, és csak ezután kerülhet sor a bérle­mény bővítésére. Előfordul sok olyan ún. zugbeépítés is, amelyek építési engedély nélkül történtek, és akadályozhatják a nagyobb, összefüggő tetőtér-beépítést.

A tetőtér előzetes részleges beépítése – főleg kisebb tetőterek esetében – olyan tetőszakaszokat hoz létre, amelyek nehezen vagy egyáltalán nem kapcsolhatók be pl. az új lakás alaprajzába. Az ilyen, de az egyébként be­építetlenül maradó tetőtéri szakaszok megközelítéséről az építés során gondoskodni kell. Lehetőleg valamelyik közle­kedőhelyiségből nyíljék az az ajtó, amely a megmaradó tetőtér megközelítésére szolgál, de erre vonatkozó előírás, részletesebb megkötés nincs.

A padlásterekben gyakran találhatók olyan elválasztó falak, amelyek rendszerint az épületek utólagos bővítése­kor, ill. hozzáépítésekor épültek, és rendszerint a fedélszék főállásaira illeszkednek. Előfordulhat az is, hogy egy tűz­szakaszt lezáró tűzfal található a padlástérben, amely a tetőhéjazat fölé is ki­nyúlik. Ezek elbontására, a helyiségek célszerű elrendezése miatt, szükség lehet. Erre akkor van mód, ha az épület tűzszakaszát, ill. tűzszakaszait – pontosabban ezek szab­ványban rögzített felső határértékeit – nem lépi túl az így kialakuló, új padlástér.

Összegezve az elmondottakat:

A meglevő tetőtér-beépítések felhasználásának meg­ítélésekor először azok jogi oldalát kell tisztázni. Ezután lehet – az építmény állapotától függően – dönteni arról, hogy ezeket érdemes-e felhasználni, vagy inkább meg­szüntetésük jelent-e nagyobb segítséget az új lakások, helyiségek kialakítása során.

Egy adott tetőtér beépítésekor a legkülönfélébb – az adottságoktól függő – megelőző átalakításokra lehet szük­ség, és ezek az építkezés költségeinek növekedését, az építkezés idejének elhúzódását okozhatják.

A meglevő adottságokból származó költségtényezők a következők lehetnek:

• lépcsőépítés,
• liftépítés,
• a fedélszerkezet elemeinek áthelyezése vagy rész­leges cseréje, ill.
• a fedélszerkezet teljes cseréje,
• héjazatcsere,
• a padlásfödém megerősítése,
• a padlásfödém cseréje,
• a külső közművek bővítése,
• a belső épületgépészeti vezetékek (hálózat) bővítése,
• a gépészeti berendezések, szerelvények átalakítása, áthelyezése,
• a meglevő tetőtéri beépítések bontása, átépítése,
• egyéb körülmények: pl. műemléki környezet miatt egyedi anyagok alkalmazása.

A meglevő épületek tetőterének beépítése mindig egyedi feladat Az, hogy a felsorolt többletmunkák közül melyiket érdemes vállalni, gazdasági, szakmai mérlegelés függ­vénye. A tetőtér-beépítés lehető legkisebb költsége mellett a lehető legnagyobb használati értéket kell elérni, az adott helyzetben létesíthető legjobbat kell létrehozni.

A nagyobb használati értéket nem mindig a drága anya­gok vagy költséges megoldások nyújtják. Feltétlenül érde­mes kihasználni a tetőtéri helyiségek különleges adott­ságait is, amelyek a használók életformájához igazítva, a tetőtér-beépítés értékét jelentősen növelik.

A tetőtér-beépítés szerkezeti kialakításának műszaki szempontjai

Az egyes tetőterek beépítése során – főleg az utólagos beépítések esetében – a megvalósítónak sokrétű, össze­tett építési feladattal kell szembenéznie. Egyrészt a meg­valósítandó tetőtér-beépítésnek maximálisan ki kell elé­gítenie a megrendelő igényeit, másrészt a tetőtér szerke­zeteire vonatkozó, olykor nagyon is szigorú követelménye­ket is szem előtt kell tartania, mégpedig úgy, hogy a meg­építésre ajánlott alternatíva gazdaságos is legyen. A tetőtér­-beépítés összköltsége ugyanis nagyban függ az alkalma­zott szerkezetektől.

Mind a megrendelőnek, mind a kivitelezőnek, de főleg a tervezőnek szüksége van a tetőtér-beépítésnél alkal­mazható szerkezetek, ill. ezek épületfizikai tulajdonságai­nak, jellemzőinek pontos ismeretére. Ezzel az ismeret­anyaggal a legtöbb építtető nem rendelkezik, így az elő­zetes árbecslés során nem tudja a reális kivitelezési összeget meghatározni.

Kivitelezés

A kivitelezők egy része sincs azonban ezeknek az ismereteknek minden részletével tisztában, így fordulhatnak elő a kivitelezés folyamán olyan technológiai hibák, amelyek károkat okozhatnak a szer­kezetekben. Ez annak ellenére is előfordulhat, hogy a kivitelezés során a tervtől eltérni nem szabad. A szüksé­gesnél több vagy jobb minőségű anyag beépítése költség­növekedéssel jár. Ha viszont azzal akarunk takarékoskodni, hogy fontos szerkezeteket nem készítünk el, ill. rosszabb minőségű anyagot használunk fel, akkor ez megbosszulja magát, és a kárhelyreállítás többe is kerülhet, mint az eredeti szerkezet.

A helyes kivitelezéshez nem elég csak egyes szerke­zetek sajátosságait, működését ismerni, hanem az egész rendszer elemeinek egymásra hatását is figyelembe kell venni. Tekintsük tehát át, hogy milyen fizikai jelenségek zajlanak le az időjárás hatásainak következményeképpen a tetőhéjaláson kívül és belül.