A lakások természetkapcsolatát az ablakok és az erkélyajtó közvetítésé­vel az erkély, a terasz, a tornác és az átrium jelentik. Az erkély a födém konzolos meg­hosszabbításával kialakított vagy a földszinti lábazati falhoz „gyámolított”, az épület tömegsíkja elé ugra­tott épületrész. Minimális mérete a falra merőlegesen 1,20 m, területe nincs meghatározva, csakis a funk­ció és az épületkarakter befolyásolja. Nagyobb erkélyeknél az esetleges „pihenőbútorokat” is figyelembe kell venni. Igen előnyös az olyan er­kély, amely nyaranta a család étkezé­sének tere lehet.

Erkélyek előkertbe való benyúlásának mértéke, ha az erkély alja és az alatta lévő terep között legalább 2,00 m-es szintkülönbség van, nincs szabályozva. Utcavonalon való épí­téskor a járdától mérten legalább 3,00 m magasságban és max. 1,50 m-re nyúlhat be a közterület fölé. Az oldalkert előírt legkisebb mére­tébe erkély nem nyúlhat be, függet­lenül anyagának, illetve szerkezeté­nek tűzrendészed besorolásától. Az erkélyek funkcionális szerepe egy városi ember számára óriási, míg egyéb esetben inkább az építészeti karakter meghatározójaként fontos.

Az erkély hőtechnikai szempontból kedvezőtlen épületszerkezet a) té­len hűti a lakást, a meleg kifelé áramlik; b) nyáron a forróság az er­kélylemezen keresztül a lakás felé áramlik.

Társasház hőhídmentes erkélyek­kel, ahol az erkély teljes súlyát a fa­lak és az oszlopok egy-egy ponton viselik.

Hőhídmentes erkélyek a), b), d), e) négy ponton falhoz függesztve; c), f), h) két ponton falhoz, két ponton oszlophoz gyámolítva; g) három ponton falhoz, egy ponton oszlop­hoz gyámolítva; j) három ponton falhoz, két ponton oszlophoz gyá­molítva.

Erkély és energetika

Hőtechnikai szempontból egy er­kély az esetek nagy hányadában ne­gatív jelenség, mert télen és nyáron erősen befolyásolhatja a mögötte lé­vő lakás belső klimatikus viszonyait. Két okból; 1) az erkély nyáron át­melegedve sugározza a meleget a mögötte lévő ablakon, illetve er­kélyajtón keresztül a lakótér felé; 2) az erkély, ha az épület tartószer­kezetével együtt készült, ún. honid­ként szállítja nyáron a meleget, té­len a hideget befelé illetve kifelé, az eltérő kül- és beltéri hőmérséklet­nek megfelelően.

Hőhídmentes erkélyek alternatívái többlakásos társasházaknál.

Különböző erkélykorlát-motívumok.

Konzolosan szerelt erkélykorlát al­só tőcsavaros csatlakoztatással, konzolba befogott korlátoszloppal a) külső; b) belső korlát betétmező­vel; 1 fogódzó; 2 zárónyak; 3 osz­lop; 4 hosszheveder; 5 mezőbetét; 6 csapadékcsatorna; 7 támbak; 8 alsó vízelvezetésű burkolat; 9 lég­rés; 10 vízszigetelés; 11 erkélylemez (vasbeton); 12 tőcsavar; 13 konzolelem.

Hőhídmentes erkély fal- és gyámolítóoszlop-kapcsolattal a) alap­rajzrészlet; b) nézetrajz; 1 alap; 2 talplemez; 3 szintbeállító; 4 fém­oszlop; 5 kapcsolósaru; 6 keret­elem; 7 korlátmező keret; 8 akril; 9 borda; 10 erkélylemez-kereszttartó; 11 neoprén; 12 befogókarmok; 13 főfal; 14 hőszigetelés.

Erkély- vagy teraszkorlát felső kap­csolással 1 fogódzó; 2 oszlopfej; 3 oszlop; 4 mezőelem; 5 alsó tartóborda; 6 elasztikus ágyazóprofil; 7 nyakelem; 8 burkolati rétegek.

Hőhídmentes erkély csomóponti részletei a) korlát/oszlop; b) erkély­lemez; c) oszlopalap; 1 alap; 2 neoprén; 3 talp; 4 csavar; 5 szint­beállító; 6 végelem; 7 biztosítócsa­var; 8 oszlop; 9 kupak; 10 fel konzol; 11 kapcsolócsavar; 12 patent; 13 korlátelem; 14 plexi (v. üveg); 15 borda; 16 űr; 17 rugalmas szalag; 18 sziloplaszt; 19 kapcsoló- és sorolókonzol; 20 toldóelem; 21 pe­remes ütközés; 22 erkélykeret tartó; 23 járófelület; 24 faltőszegő; 25 be­építhető karmok; 26 persely; 27 nyersgumi; 28 neoprén; 29 beállítócsavar; 30 biztosítócsavar; 31 C borda; 32 popszegecs; 33 épület­fal; 34 hőszigetelés.

Az erkély, mint építészeti formaelem

Az erkélyek a tömegükkel tulajdon­képpen megváltoztatják az épület külsejét, lényeges ezért a „minősé­gi” megjelenítés, mert az esetek többségében a házon – ahogy ne­vezni szokás – ékszerdobozként vi­selkedhetnek (viselkednek). Ezen belül látványérték vonatkozásában a korlátok a dominánsak.

Épületek körüli járdák, főként lejtős terepek gépkocsifelhajtóit szokás valamely téli fűtőalkalmatossággal ellátni. Sokak bosszúságára a hegyi és sík terepek alsóbb szinti kapcsolatát va­lamely csúszásmentes burkolattal ellátva építették évekkel, sőt évtize­dekkel ezelőtt. Sajnos az év egy-két hónapjában annak használata kö­rülményes, sőt napokig szinte lehe­tetlen a reáfagyott csapadék miatt.

Az utóbbi években a lejtős lehajtó­kat, de még a sík járófelületeket is – kültéren – valamely felületi fűtéssel látják el. A felületi, vagyis járdafűtés két változata ismert és alkalmazott: egyik az elektromos fűtőszálpaplan, másik a padlófűtéshez hasonló fo­lyadékos csőregiszter beépítése. Mindkét alternatíva jó, de igen költ­séges. Költséget egyszer a megvaló­sításkor, majd a téli üzemidőben va­ló használatkor kell értenünk.

A járdafűtésnél mindkét alterna­tíva esetén fontos az automatizálás, mert nagyon drága lenne a folyto­nos üzemmód megfizetése késő ősz­től tavaszig. Tapasztalat, hogy nálunk a járda­fűtési órák száma egy-két száz kö­zötti a téli szezonban. Ugyanis a fagypont feletti időben már nem kell fűteni. A fagypont alatti hőmér­sékletnél a hó, az ónos eső és a pá­rakicsapódás az, ami veszélyes. Erre vannak érzékelő-, illetve észlelőautomatikák, melyek patronszerű fejei a járda felületét diagnosztizálják va­gyis érzékelik, és továbbítják a prog­ramot a vezérlőegységhez.

Gépkocsifelhajtó fűtése a) metszet; b) alaprajz; 1 fűtőaljzat mint burko­lat; 2 rovátkolt felület; 3 fűtőspirál; 4 előremenő vezeték; 5 visszatérő vezeték; 6 támaszdilatáció; 7 oldal­dilatáció; 8 acélháló; 9 hőszigete­lés; 10 kavicságy; 11 támaszbeton; 12 csapadékcsatorna; 13 támfal; 14 védőcső a dilatációban; 15 épü­let; 16 garázskapu; 17 korlát.

Elektromos fűtés

A göngyölítetten szállított paplan­szerű fűtőkábel egy- vagy kétrétű üvegszövetre van kasírozva, melyet a fűtendő járdafelület rétegébe, az azt hordozó hőszigetelőre kiterítve építik be. A próbafűtés után készül el a monolitikus betonréteg, mely biztosítja az egyenletes hőleadáson túl a mechanikai védelmet és magát a járófelület teherhordozó aljzatát.

A nálunk alkalmazott DEVIMAT fűtőszőnyeg félméteres szélességgel és 100 W/m² teljesítménnyel szá­molható. A szőnyegek hossza 2, 3, 4, 6 és 8 m, gyárilag vannak előké­szítve a beépítési szükséglethez. A kültéri burkolatoknál és egyéb vonalmenti fűtésre, mint például a ferde gépkocsifelhajtók, a tolókapuk alsó sínéinél a DEVIFLEX fűtő­kábel a legalkalmasabb, mely kábel­ből kapusín alatt egy, a felhajtóknál keréksávonként megduplázva ele­gendő. Ezek teljesítménye 18-20 W/m. A kábel hossza 7, 15, 22, 29, 37 és 44 m. Ezt a fűtőkábelt egyéb­ként az épületek ereszcsatornáinál, attikáknál és vápáknál szokás még alkalmazni.

Elektromos rendszer lécvázhoz kapcsolt fűtőkábelei a) egyenes, dilatált táblás; b) egyenes, osztott táblás; c) tört kéttáblás; d) egye­nes, egytáblás mezőbe szerelve.

Folyadékos fűtés

A folyadékos hőhordozójú járdafű­tés szinte teljességgel azonos a már ismert padlófűtési rendszerrel. Működésénél a rendszer csöveit tiszta vízzel még próbaüzemre is tilos feltölteni. Ugyanis a téli alacsony hő­mérsékletnél üzemidőn kívül a re­giszter szétfagyna. Fontos, hogy a csőregiszter fűtéshőszállítója vala­mely fagyálló folyadék (lásd a gépko­csik hűtőjét) legyen, ezek télen ellen­állnak az eltérő hőmérsékleti viszonyoknak, és nem drágák.

A jár­dafűtési csőrendszert direkt fűtőka­zánról üzemeltetni semmiképp sem tanácsos, csakis hőcserélőn keresztü­li üzemmódban tervezzük meg magunknak. Az önálló rendszert automatikával párhuzamban kap­csolhatjuk a járdához tartozó épületéhez anélkül, hogy különleges tech­nikai felkészültséget igényelne. Lényeges azonban a függőségi prog­ram, mellyel üzemeltethetjük, hogy télen (pl. hajnalban), a zúzmarakép­ződés fázisában, mikor a kazán nem üzemel, az egyébként kívánt járdafű­tés beindítható legyen.

Folyadékos járdafűtésnél ugyan­úgy szükséges az alsó hőszigetelés, de itt csakis zártcellás táblás polisz­tirol jöhet számításba, mely egyéb­ként a magasabb terhelhetőségek­nek is megfelel. Lényeges a tábladilatáció; szemben a beltéri padlófűtéssel, itt gondosabban kell azt megtervezni, mert a hőmérsék­leti ciklusok szélső értékei a -20 °C-tól a +40 és +50 °C között változhatnak, nagy a térfogatváltozás mozgása, tehát a táblaméret sem le­het 4,0 m-nél magasabb bármely irányban, de jó, ha a táblaméret 10-14 m²-nél nem nagyobb. A dila­táción átvezető csőrendszert védő­csőbe bújtatottan kell védeni a moz­gási ciklusok eltérő feszültségi következményeitől.

Fűtőcső elhelyezése nyitott gép­kocsibeálló burkolatában.

Elektromos járda fűtés helyszíni táblaszerelésű kábelfelfűzéssel a) met­szet; b) nézetrajz; 1 fűtőkábel; 2 táblásító vázszerkezet; 3 fűtőaljzat; 4 flex burkolati ragasztás rétege; 5 já­rófelület (burkolat); 6 fólia; 7 hőszi­getelés; 8 a járda alépítménye.

Járdafűtési áramkör melegvizes rendszere és építészeti alaprajza 1 járda, burkolat; 2 fűtőaljzat; 3 acélháló; 4 fűtő csőrendszer (áramkör); 5 tágulási dilatáció; 6 keresztdilatáció; 7 dilatációhe­lyettesítés bordáscsővel; 8 előre­menő vezeték; 9 hőszigetelés-szé­lesítés a külön csőrendszerhez; 10 hidrofób perlit; 11 külön fűtési áramkör vezetéke; 12 homokréteg; 13 kavicságy; 14 épület.

1 öntött aszfalt (vagy műkő) burkolat; 2 aljzat; 3 fűtőcső; 4 kapocs (villa); 5 célháló (15/15); 6 rugalmas fugakitöltés; 7 oldaldilatáció (polisztirol); 8 hőszigetelés; 9 hőszigetelés-szélesítés a külön csőrendszerhez; 10 hidrofób perlit; 11 külön fűtési áramkör vezetéke; 12 homokréteg; 13 kavicságy; 14 épület.

Járdafűtés szegélyrészlete 1 ele­mes burkolat; 2 ragasztóréteg; 3 tömör fugázás; 4 rugalmas (és vízzáró) fugázás; 5 szegősor; 6 acélháló; 7 műanyag villa; 8 fűtő­cső; 9 fűtőaljzat; 10 támaszdilatá­ció; 11 hőszigetelés; 12 fólia (?); 13 homokterítés; 14 kavicságyazat; 15 szegőalap; 16 kert.

A járdafűtés elvi felépítése

A járdafűtés rétegfelépítése fentről lefelé:

• használati burkolat;
• ágyazóréteg;
• hordozóaljzat, amely egyben a fűtési radiátor szerepét is betölti;
• hordozóaljzatba épített fűtőhá­lózat, a fűtési rendszer áramköre;
• fűtési rendszert hordozó rácso­zat, hordozóváz stb.;
• védőfólia;
• hőszigetelések;
• alsó hordozórétegek, alépítmé­nyek;
• támasztók, peremszegők, kap­csolódó műtárgyak.

Burkolati anyagként a teljes évszak­ban jól funkcionáló anyagot kell vá­lasztani. A használati értéket elsősor­ban a csúszási ellenállás, a kopási érték, az esztétikai igények (ez lehet első szempont is) befolyásolja. A gya­korlatban első helyen van a beton­burkolat, amelyen már nincs külön burkolat- (és ragasztó) réteg, hanem maga a hordozóaljzat felülete kap az esztétikai értékeknek megfelelő struktúrát, és látják el csúszásgátló felületi eldolgozással. Ezt követik az aszfaltok, főleg közterületeken, ahol azok felületükben megegyeznek a többi járdafelülettel. Esztétikailag kedvezőbbek a be­tonanyagú vékony lapok (pl. BRA­MAC lap) és a máz nélküli kerámialap-termékek.

A hordozó betonréteg és a burko­lat együttes vastagsága:

• normál esetben a 10-12 cm;
• tömeges forgalomnál se haladja meg a 12-15 cm-t (a hőközlés megfelelő intenzitása és a felületi hőeloszlás érdekében). A fűtési ve­zetékek távolsága a rétegvastagság 2-3-szorosa lehet.

A fűtőaljzat anyaga kültéren csak normál beton lehet (C 12-től C 20 minőségig). Esztrich kültéren nem használható, épületfizikai és -kémi­ai problémák miatt. A megfelelő minőségű betonréteg a tömörségé­nek és az ennek folytán kialakuló jó hővezető képességének köszönhe­tően egyenletesen osztja el a leadni kívánt hőt a burkolat felület síkja fe­lé, ül. fölé.

A betonba ágyazott fűtőrendszert a réteg alsó harmadában kell elhe­lyezni (a tökéletesebb hőleadás ér­dekében), főként a műanyagcsöves és melegvizes rendszereknél. Fontos szempont, hogy le- és felhajtóknál a gépkocsi forgalmi űrszelvénye alatt lehetőleg egy teljes táblamező be­tonburkolat legyen, mert a ferde sík dilatálása nehézkes, és a táblák vé­gül egymásnak támaszkodnának, ez­által az alsó dilatációs mező tágulási lehetősége gyakorlatilag eltűnik, ami sok problémát von maga után.

Járdafűtés dilatációja 1 elemes burkolat; 2 ágyazó- réteg; 3 tömör fuga; 4 rugalmas fugakitöltés; 5 dilatáció; 6 fűtőaljzat; 7 fűtőcső; 8 dilatációhelyettesítő védőcső; 9 hőszigetelés; 10 homokterítés; 11 kavicságy.

A Napról a Földre érkező sugárzó energiának nagy hányadát a talaj nyeli el és raktározza. A föld töme­ge és hőtartó képessége miatt stabil hőegyensúly áll be, így a fagyhatár alatti talajrétegek hőmérsékletét a felszíni hőmérséklet elenyészően befolyásolja.

A geotermikus hőszivattyúk ezt a nap által évmilliók alatt feltöltött és folyamatosan szinten tartott ener­giatárolót csapolják meg. A berendezés primer oldala egy talaj hőcserélő egység, amely a hőát­adást végrehajtja. A hőcserélő lehet zárt vagy nyitott. A zárt rendszerek egy fagytűrő folyadékkal töltött cső­hálózatból épülnek fel, lehetnek függőlegesek, vízszintesek vagy tó­ba, víztárolóba helyezettek. A nyi­tott rendszer egy tápkútból szivattyúzott vizet a hőcsere után egy elszívó kútba engedi.

Hőszivattyú elvi működése

Télen a hőcserélő összegyűjti a talajból a hőenergiát, és a hőszivattyú átalakítja ezt a primer hőenergi­át az épület fűtésére alkalmas leve­gő vagy víz melegítésére. Nyáron az épület levegőjéből, il­letve az egyéb fűtőközegből kivont energiát transzformálja a primer körbe, megemelve annak hőmér­sékletét, amit a talajban lead a hő­cserélő. Hőszivattyú működése és méretezése.

A készülék elektromos energiával működik, így a fűtés és hűtés követ­keztében nem keletkezik közvetlen környezetszennyező termék. Ter­mészetesen az elektromosenergia-­termelés többé-kevésbé környezet­szennyező folyamat, de központilag kontrollálható és kézben tartható, szemben az egyedi fűtőberendezé­sek égéstermékeivel.

A geotermikus hőszivattyú a villa­mos energiát nem hőenergia előál­lítására használja, hanem a hőener­gia mozgatására a talaj és az épület között. így lehetséges, hogy a kifize­tendő energiaszámlához képest 400%-kal több energiát kapunk fű­tésre vagy hűtésre. Az energia in­gyen van, csak a mozgatásért kell fi­zetni. Ráadásul egyes berendezések részkihasználtság esetén a „hulla­dék” energiát használati meleg víz készítésére is felhasználhatják.

Összefoglalva a geotermikus hőszi­vattyúk az alábbi előnyöket kínálják:

• Fűtési, hűtési költségek 60%-os csökkenése.
• Külön beruházás nélküli hűtés, légkondicionálás lehetősége.
• A használati melegvíz-készítés energiaköltségének 30-60%-os megtakarítása.
• Magasabb komfortfokozatú sza­bályozást biztosító, termosztáttal és mikroprocesszoros vezérlővel ren­delkező, többfokozatú kompresszor­ral felszerelt fűtőberendezések.
• Csendes, tiszta, biztonságos, nyílt láng nélküli fűtőberendezés.
• Környezetkímélő, CO₂-mentes fűtési rendszer.

Geotermikus hőhasznosítás talajkollektorral a lakóház fűtésére és használati melegvíz-ellátáshoz 1 talajkollektor; 2 csatlakozó szállító vezeték; 3 hőszivattyú; 4 épület fűtése; 5 hőcserélő; 6 használati meleg víz; 7 épület; 8 aktív hőközlő talajréteg; 9 takaró és hőszigetelő talajréteg.

Talajszonda vagy energiakút a) fúrt; b) ásott és süllyesztett elemes kút­ról működtetett geotermikus hőszi­vattyún keresztüli hőhasznosítás 1 aktív hőközlő talajréteg (egyenlő a talajvízszinttel); 2 talajszonda; 3 talajvíz; 4 kavicskitöltés; 5 hőleadó talaj; 6 fúrt talajpalást; 7 a kút fala; 8 fenékzár; 9 csatlakozó szállító ve­zeték; 10 takaró fedő; 11 talajtaka­ró; 12 laza talajban lévő védőcső (szakasz); 13 geotermikus hőszi­vattyú; 14 hőcserélő; 15 használati meleg víz; 16 fűtés; 17 épület.

Hő nyerése

A szükséges hőmennyiség nyerhető a levegőből, különböző álló- és fo­lyóvizekből, felszín alatt elhelyezett talaj kollektorból és újabban energiakutakból. Német újdonság a ta­lajfelszín alatt néhány méternyire lefektetett paplan. Szükség szerint a különféle hőnyerési lehetőségek egymással kombinálhatók. Lénye­ges szempont, hogy az üzemeltetési szakaszban lehetőleg stabil, szűk határok között változó közeg álljon rendelkezésre.

A legáltalánosabban alkalmazott hőnyerési mód a felszín alatti tala­jkollektor. Előnye a könnyű, házilagos kivitelezés, de rendkívül nagy a területigénye. Jó közelítéssel a lakás 1 m²-ének fűtéséhez több m² cső le­fektetése szükséges. Ekkora szabad területtel a nagyobb települések la­kóházai nem rendelkeznek. A tala­jkollektor alkalmazása elsősorban vidéken, tanyán, nyaralókban, új építésű házak esetében jöhet számí­tásba.

Ezen segít – és teszi a felszín alatti kollektorokat szélesebb körben al­kalmazhatóvá – a hőpaplan. A pap­lant 1,1-1,2 m mélyre kell helyezni úgy, hogy a talajt a területről teljesen kiemeljük. Ebben a mélységben a ki­fejlesztett paplannal kb. 100 W/m² hőnyerési lehetőségünk van, ami azt jelenti, hogy a helyigény közel a felé­re csökkenthető. Az előre gyártott paplan 1 m széles és 5 m hosszú. A hőigénynek megfelelően több pap­lan összeköthető egymással.

Talajkollektorok: a) csöves; b) terített kollektorpaplan.

Szabad vizeink hőnyerési célú fel­használása erősen korlátozott, csak vízparti építményeknél gondolha­tunk erre a megoldásra. A nagyobb távolságra történő elvezetés jelentő­sen növeli a beruházás költségét. Az előzőek működtetéséhez szük­séges hőszivattyú működési elve leg­inkább egy „fordított üzemű” hűtő­gépéhez hasonlítható. A kívülről nyert energiával egy alacsony forrás­pontú folyadékot felforralnak, amely így a bejövőnél magasabb hő­mérsékletű kimenő energiát szolgál­tat. Természetesen a működtetéshez elektromos energia szükséges.

Geotermikus hőnyerésre szerelt ta­lajkollektor-paplan fektetése árok­ba. Működési vázlat 1 kollektor; 2 gyűjtőkút; 3 aktív hőközlő talajré­teg; 4 magasabb réteghőmérsékle­tű talaj; 5 csatlakozó szállító csőve­zeték; 6 hőszivattyú; 7 épületfűtés; 8 lakóház.

Az úgynevezett vizes hőszivattyúkhoz két kút szükséges. Az egyik­ből szívja a berendezés a vizet, majd miután kinyerte belőle a hőt, a ko­rábbinál hidegebb vizet a másik kútba engedi vissza. A talajból úgy nyerhető hő, hogy a föld alá – álta­lában 1-2 méter mélyen – csőkígyót fektetnek. Az ebben áramló folya­dékból nyeri a hőszivattyú a hő­energiát. A harmadik lehetséges megoldás az, amikor a hőszivattyú a saját környezetében lévő levegőt alakítja át hővé.

Mint minden energiatermelő be­rendezésnél, a hőszivattyúknál is alapkérdés az, hogy mennyibe kerül a létesítésük, és hogy a kisebb ener­giafelhasználás mennyi ener­giamegtakarítással jár. A szakirodalom úgy tartja, hogy a levegős hőszivattyúk a működésük során két egységnyi energiát a levegőből, egy egységnyit pedig az elektromos hálózatból vesznek fel. A talaj hővel működő berendezéseknek jobb a hatásfokuk, ezeknél három egységnyi energia származik a talajból, egy egységnyi pedig az elektromos há­lózatból. A vízzel működő hőszi­vattyúknál négy egységnyi hő származik a vízből, egy pedig az elektromos hálózatból. A szakértők az ilyen berendezéseket padló- vagy falfűtés működtetésére ajánlják. Ezeknél ugyanis alacsonyabb vízhő­fok szükséges a fűtéshez. A gyakor­latban létezik használati – a csapok­ból folyó – meleg vizet előállító hőszivattyú is.

Talajkollektor, szerelés közben

Energiakút

A talaj mélyebb rétegei olyan in­gyen hőforrásnak foghatók fel, amely az egész év folyamán gyakorlatilag állandó hőmérsékletű. Ha ezt ki tudjuk használni, akkor egy teljesen új szemléletű fűtéstechniká­ról beszélhetünk, amely biztos, energiatakarékos és környezetbarát minden elképzelhető háztípus ese­tében, legyen az kicsi vagy nagy, magántulajdonú lakóház vagy közintézmény.

Az energiakút és a hozzá tartozó csőrendszer élettartama több mint 100 év. Ezért a háztartási megtaka­rítás szempontjából ez hosszú időre szóló beruházás lehet. Ugyanazt a kutat a hőszivattyúk több generációja is használhatja. Fontos szempont, hogy a kutak installációját szakszerűen és a szabályo­zásoknak megfelelően végezzük el. Nem hanyagolható el a megfele­lően kivitelezett szigetelés a szilárd talaj és a gyűjtőcsatorna között, hogy elkerüljük a felszíni szen­nyezőanyagok bejutását.

A furat mélységét az energiaszük­séglet határozza meg. A kút semmi­lyen körülmények között nem lehet túl sekély. Ha a későbbi tervekben szerepel a ház fűtött területének nö­velése, ahhoz kell igazítani a kút mélységét. Egy már meglévő kút mélységét növelni általában techni­kai nehézségekbe ütközik, és rend­kívül drága.

Az energiakútnak mint műszaki megoldásnak több változata ismert: ezek közül leghatékonyabb az ún. talaj szonda, de alkalmas lehet a kö­penyelemes kút is. Lényeges, hogy a mindenkori talajvíz hőmérséklet­tartalma elfogadható legyen.

Talajkollektor csöveinek fektetése

A kapcsolt hőszivattyú

Ennek a fűtési rendszernek a haté­konysági tényezője a COP-értéknek nevezett munkaszám, amely azt fe­jezi ki, hogy a hőszivattyú által le­adott energiamennyiség hányszoro­sa a működtetéséhez felhasznált elektromos energiának.

Az elérhető munkaszám elsősor­ban a környezeti energiaforrás (talaj, talajvíz, termálvíz, levegő) és az elérni kívánt hőmérséklet különbsé­gétől függ. Minél kisebb a hőmér­sékletkülönbség, annál nagyobb a hatékonysági tényező. A hőfokkü­lönbség 1 °C-os csökkenése 2,5 szá­zalékkal kevesebb elektromos ener­giát kíván. Ha a levegőből nyerjük a hőt, éves átlagban 3, ha talajvízből, 4, ha termálvíz 20-25 fokos elfolyó csurgalékát hasznosítjuk, 5-7 a COP-érték. Megjegyzendő azon­ban, hogy még a mínusz 5 °C-os le­vegőből is 1 kW villamos energiával 2,5-3 kW hőenergiát lehet nyerni.

Olyan házakban, amelyeknek minden helyiségében padlófűtés működik, az éves munkaszám (COP-érték) 4, de szélsőséges eset­ben akár 6 is lehet. A teljesítményre jelentős hatással van a talaj minősége, fajtája. A nagy víztartalmú agyagos föld alkalmas hőforrás, ezzel szemben a homokos talaj nem.

Szoláris rendszerek és méretezésük, energiatakarékos ház

Hazánkban kormányrendelet jelez­te azt a szándékot, hogy határain­kon belül is tehetünk lépéseket a ta­karékos építési módokon túl a szoláris épületenergetikai eszközök alkalmazása terén.

Az Európai Unió országaiéval kö­zel azonos nagyságú és szerkezetű hazai energiaárak közeljövőben vár­ható emelkedése, párosulva a kor­mány energiatakarékosságra, a megújuló energiaforrások fokozot­tabb felhasználására – végső soron a környezet megóvására – irányuló hatékony ösztönzésével, a napener­gia hasznosításának remélhetően ugrásszerű növekedését fogja eredményezni. Az e téren eddig elért igen szerény hazai eredményeket alapul véve ez nem is tűnhet lehe­tetlennek.

A szoláris rendszerekről

A napenergia közvetlen kommuná­lis felhasználásának minden szüksé­ges alapeszköze hazánkban is könnyen beszerezhető, ezeket több cég gyártja, importálja. A komplett rendszereket megtervező, kivitelező vállalkozások is rendelkezésre áll­nak, ezek egy része igény szerint el­készíti a pályázatot is. A már sokak előtt ismert pályázati támogatás el­nyerése esetén – mivel így a beruhá­zási költségei 30 százalékkal csök­kenhetnek – egy jól megtervezett szolár rendszernél 7-10 éves megtérülési idővel számolhatunk.

Ha azonban a mérete­zésnél, például költségcsökkentési megfontolásokból, eltérünk az opti­mális megoldásoktól, igen hosszú, akár a rendszer élettartamát is meg­haladó, 15-20 éves megtérülések is adódhatnak. Az energiaköltségek csökkentésén, végső soron a megté­rülési idő utáni költségmegtakarítá­son túlmenően természetesen fon­tos szempontnak kell lennie annak is, hogy az ilyen rendszerek megépí­tője jelentősen hozzájárul a termé­szeti környezet megóvásához, a levegőszennyeződés mérsékléséhez. Ne feledjük, hogy 1 m² napkollektorral évente kb. 75 liter fűtőolaj takarítható meg, s megóvható a környezet ennek ká­ros égéstermékeitől is.

A szoláris rendszer méretezése

Az energetikai kérdésekkel foglal­kozók gyakran találkoznak azzal a jelenséggel, hogy egy szolár rendszer megvalósításához tárolót kere­ső tervező vagy kivitelező a tárolót és a hozzá szükséges kollektorok fe­lületét is az optimálisnál lényegesen kisebbre méretezi, így igen megnö­vekszik a beruházás várható megté­rülési ideje. A komplett rendszer méretezésének részletezése nélkül itt csak néhány olyan gondolatot, elvet rögzítünk, melyeknek figyel­men kívül hagyása hibához vezet. Könnyű belátni, hogy bizonyos beruházási-költségfajták – tervezési költ­ség, csővezetékek, szerelvények, szivattyúk, szabályozó-vezérlő automatika be­szerzési költségei – a kis rendszernél a nagyobbéval szinte azonosra adódnak. A nagyobb rendszer hamarabb megtérül, fajlagosan is több ener­giamegtakarítást biztosít.

A kis berendezésnél a víz melegí­téséhez szükséges energia kisebb ré­sze fedezhető a napkollektorral, amíg a nagyobb berendezésnél ez lényegesen kedvezőbben alakul (a felvett X liter/nap vételezett víz­mennyiségnél pl. kis berendezéssel csak kb. 40 százalék, nagy berende­zéssel viszont kb. 90 százalék fedez­hető napenergiával). Megjelentek olyan irányelvek, amelyek szerint a tároló űrtartalmát úgy célszerű meghatározni, hogy abban a teljes napi melegvízigény tárolható le­gyen. A szolár szakcégek méretezési irányelvei, segédletei általában az említettnél nagyobb, a napi víz­igény 1,5-2-szeresét befogadó táro­lót javasolnak.

Jól méretezett rendszerhez jutunk, ha a „családi házas” méretű szolár berendezésen végzett tesztből levont következtetésnek megfelelően a szol­ár tárolót a napi 50 °C-os melegvízigény kétszeresére méretezzük. Tőlünk észa­kabbra fekvő országokban a besu­gárzási viszonyok mellett (a napsüté­ses órák száma évente kb. 1850) a vízmelegítés éves energiaigényének 50 százaléka fedezhető napkollek­torral. Az ottani, fűtést nem igénylő nyári hónapokban (kb. 4 hónap) szinte 100 százalékban, az átmeneti hónapokban is jelentős arányban szolár hővel biztosítható a melegvízigény.

A megtérülés, a költ­ség-hozam tekintetében hazánkban is ez a kétszeresre méretezett rendszer az opti­mális, de a hazai besugárzási viszo­nyok (az Alföldön 2100 óra/év nap­sütéses óraszám – kissé nagyobb sugárzási teljesítmény) mellett akár az éves energiaigény 60-65 százalé­ka is szolárhőből fedezhető. Álljon itt még az az „ökölszabály” is, hogy a tá­roló minden 50 liter űrtartalmához 1 m²-nyi felületű (egyszeres lefedésű, szelektív abszorberű) síkkollektor szükséges (ter­mészetesen csak akkor, ha a kollek­tor elhelyezése, helyzete optimális).

Ha rosszul megítélt vagy kénysze­rű takarékoskodásból kisebb (de nem arányosan olcsóbb!) melegvíztárolót és kollektormezőt válasz­tunk, a szolárrendszer megtérülési ideje elhúzódik, megnő. Ugyanígy járunk viszont akkor is, ha a komp­lett berendezést az említett kétsze­resnél nagyobbra méretezzük, mert a nyári hónapokban hőfeleslegünk lesz. Csak akkor célszerű az éves vízme­legítést hőigénynek pl. akár 70-75 szá­zalékát is fedező szolár berendezést építe­ni, ha a nyári hónapokban rendszeresen pótlólagos melegvíz-fogyasztókra is szá­molnunk kell (pl. nyári vendégek, kerti úszómedence). Enélkül a „begyűjtött” hőmennyiség egy része nem lesz hasznosítható, sőt probléma lehet a túlmelegedett rendszerrel.

A tárolók

A teljességre való törekvés nélkül a tárolókkal kapcsolatban néhány gondolatot, szempontot vizsgáljunk meg. A fentebb említett méretezési alap­szabályt a különféle, igen széles kiviteli választékban kínált tárolókból nem azo­nos űrtartalmával lehet kielégíteni. Egy 300 literes tároló a szolár rendszer szempontjából valóban 300 literes akkor, ha csak a napkollektor hője fűti (belső vagy külső hőcserélőn ke­resztül), a nélkülözhetetlen kiegé­szítő fűtés (az idegen energia) pedig az ilyenkor mindig ugyancsak táro­lós rendszerű utánfutó készülékbe van beépítve. Az ilyen rendszer sza­bályozási szempontból optimális, a legegyszerűbb. így célszerű a komp­lett berendezést kialakítani, ha korszerűsítésnél fel tudjuk után­futóként használni az esetleg meglévő villamos- vagy indirekt fű­tésű forróvíztárolót.

Szoláris rendszer legegyszerűbb változata fűtésre és használati me­leg vízhez.

Az olyan rendszereknél, amelyek­nél a kiegészítő fűtés is a szolár tá­rolóba van beépítve, nem lehet a tartály névleges térfogatával szá­molni a méretezésnél, a szükséges kollektorfelület meghatározásánál sem. Egy ilyen 300 literes tárolót – ha nem eszközlünk a komfortosság, az automatizáltság kárára menő kü­lön vezérlési „intézkedéseket”, eset­leg pl. kézi kapcsolást – csak 150 li­teresként szabad figyelembe venni, s így csak napi 75 liternyi 50 °C-os melegvízigény kielégítéséhez mű­ködhet optimálisan.

Ha valamilyen vízfelhasználási szempont miatt a tároló alján is szükség van kiegészítő fűtésre (pl. villamos fűtőtestre), az ennek mű­ködtetését vezérlő-szabályozó kézi ­vagy valamilyen programozható órás vezérlés mellett is a kb. 60 szá­zalékos évi energia-megtakarításnál lényegesen kisebbel számoljunk az időjárás kiszámíthatatlansága kö­vetkeztében. A hagyományos beren­dezésekkel megcélozhatónál a víz­melegítés és lakásfűtés energiaigényének lényegesen nagyobb hányadát lehet meg­takarítani a legkorszerűbb, bonyolultabb – ezáltal természetesen drágább – ún. kombi tárolókkal, illetve réteges tárolók­kal.

Az ilyen tárolók bizonyos típu­saiban nem, vagy nem csak a hasz­nálati meleg víz, hanem a fűtési közeg van tárolva, s ide táplálják be a szolár hőt is. A tárolókból, valamint a hozzájuk célszerűen illesz­tendő kondenzációs kazánokból ál­ló komplett berendezések már a térfűtés aktív napenergiás támoga­tását is gazdaságossá teszik, egyelő­re az EU nálunk fejlettebb néhány országában. Az ilyen tárolókat kíná­ló gyártók jelenleg „extraprofitra” tehetnek szert a hagyományos táro­lót gyártókkal szemben.

Termikus szolárberendezések

A termikus szolárberendezésekkel a Nap sugárzási energiáját hővé alakít­juk át, és ezt a hőenergiát a felhasz­nálóhoz vezetjük. A Föld felszínére beeső sugárzási energia hővé való át­alakítása a napkollektorban, vagy pedig egy fekete színű abszorberben megy végbe. Ezt a hőmennyiséget a felhasználóhoz a hőhordozó közeg (általában víz és fagyálló keveréke) juttatja el közvetlen módon vagy hő­cserélő közbeiktatásával.

A termikus szolárberendezések fő felhasználási területe az úszóme­dencék vízmelegítése és a használa­ti meleg víz készítése. Emellett az utóbbi években egyre erősödő ten­dencia a szolárberendezések helyi­ségek kiegészítő fűtésre való alkalmazása.

Szolárberendezések uszodavíz­ melegítésre

Uszodavíz-melegítésre főképp mű­anyag abszorbereket használnak, amelyek jellemzője, hogy nyomás-és hőállóságuk korlátozott. Ebben az esetben a megkívánt hőmérsék­letszint csak kevéssel van a környe­zeti hőmérséklet felett. Így itt megfelelnek az egyszerű műanyag abszorberek, amelyeket az alacso­nyabb közeghőmérséklet miatt lefe­dés illetve üvegezés nélkül alakíta­nak ki. Az abszorberszőnyegek telepítésére a lapos- és magastetők, továbbá a térburkolatok egyaránt alkalmasak.

Mivel az abszorberek teljes egé­szében műanyagból állnak, elő­nyük, hogy egykörös rendszerként üzemeltethetők, vagyis a klórozott medencevíz szivattyú révén közvet­lenül, hőcserélő közbeiktatása nél­kül az abszorberbe kerül. Amennyi­ben a vízszűrő elé már beépítettek egy szivattyút, akkor az a szolárköri keringetésre is felhasználható, ami­nek az előfeltétele persze a szivattyú megfelelő méretezése. A műanyag abszorberek csak a nyári félévben üzemelnek, és a fagy előtt víztelení­teni kell őket.

Uszodavíz melegítése szolárberendezéssel 1 úszómedence; 2 szkimer (túlfolyó); 3 fenéklefolyó; 4 fúvóka; 5 szűrő; 6 automatika; 7 elektromos elosztó; 8 előremenő, kézi vezérlésű szelep; 9 előremenő vezeték; 10 kapcsolóelem sorolás­hoz; 11 feszítő horog; 12 feszítőhu­zal; 13 biztonsági szelep; 14 hőérzékélő; 15 szabályozó; 16 visszatérő csatlakoztatás; 17 áramkör-véglezárás; 18 visszaté­rő vezeték; 19 szelep; 20 műanyag abszorber; 21 szoláris érzékelő; 22 mágnesszelep; 23 keringető szi­vattyú; 24 tágulási tartály.

Szolárberendezések használati meleg víz termelésére

A használati meleg víz termelése a nyári időszakban, amikor nincs fűté­si igény, környezetbarát módon és gazdaságosan szolárberendezéssel oldható meg, hiszen a Nap energia­kínálata elég ahhoz, hogy a nyári fél­évben, a berendezés méretezésétől függően, a melegvízigény 80-95%-át fedezzük.

Az átmeneti időszakban és a téli hónapokban az energiakínálat még mindig elég arra, hogy a használati meleg vizet előfűtsük, vagyis a vizet a kazánnal vagy pedig villanybojler­ral már csak néhány fokkal kell to­vább fűteni. A téli félévben így nap­sütéses időben 30-50 °C-os melegvíz-hőmérséklet érhető el. Az energiamegtakarítás ezzel télen is jelentős. A szolárberendezések napkollek­torait általában a tetőfelületbe épí­tik be. Mivel ez a rendszer télen is üzemel, ezért hőhordozó közegként víz és fagyálló keveréket kell alkalmazni.

Szolárberendezések helyiségfűtés céljára

A szoláris fűtés alapvető előfeltétele, hogy az épület kiválóan hőszigetelt legyen. Az éves fűtésienergia-szüksé­gletnek kisebbnek kell lennie, mint 70 kWh a hasznos alapterület m²-ére vonatkoztatva. Ezzel szemben a jelenlegi hazai építési előírásoknak megfelelő, szabadon álló családi há­zak éves fűtésienergia-igénye általá­ban nagyobb, mint 150 kWh/m².

A második fontos előfeltétel az alacsony hőmérsékletű fűtés, célszerűen padló- vagy falfűtés alkalmazása. Minél alacsonyabb a fűtési rendszer előremenő hőmérséklete, annál alacsonyabb a kollektor meg­kívánt üzemi hőmérséklete. Ez jó hatásfokot és számottevő szoláris nyereséget eredményez.

Mivel az energiakínálat fordítot­tan arányos az energiaigénnyel – nyáron, amikor kevés fűtési energiát igénylünk, a kínálat nagy, télen pe­dig, amikor sokat igénylünk, a kíná­lat kicsi – azonnal felmerül az ener­giatárolás kérdése. A fűtési célú szolárberendezések telepítésének fontos szempontja, hogy a kollektorfelületek vízszintes­től mért dőlésszöge ne legyen ki­sebb 40°-nál, és a kollektorok a déli égtáj felé nézzenek.

Szolár rendszer működési vázlata, légfűtési változatban.

Szolár ház, mint passzív építésű családi lakó­épület, ahol a geotermikus hőhasznosítás együttesen tökéletes beltéri klímát biztosít a tulajdonosnak.

Szoláris és öko lakóház tetőkollek­tora télikert kapcsolásával. Az omi­nózus ház a szükséges hőenergia nagyobb hányadát a Napból szerzi be a tökéletes rendszer kiépítésé­nek köszönhetően.

A szolárberendezések fő alkotórészei

Kollektorok

A kollektorok feladata, hogy a beeső napsugárzást lehetőleg hatékonyan hőenergiává alakítsák át. A kollek­tor lelke az abszorber, amely a sugárzás hatására felmelegszik. Ez a hőenergia az abszorberlemez hőve­zetése révén átadásra kerül a kerin­getett hőhordozó közegnek, amely közeg felmelegíti a tárolóban lévő vizet.

A szerkezeti felépítés és a hőszi­getelés módja szerint sík- és vákuum kollektorokat különböztetünk meg. A síkkollektorok alul hőszige­teléssel, felül üvegfedéssel ellátott, táblaszerű szerkezetek, a vákuum kollektorok pedig légmentesített üvegcsőbe elhelyezett abszorber szalagból állnak.

Sorolt tetőkollektor cserépfedéshez kapcsoltan.

Két cserépsor-egységnyi tetőkollektor.

Két cserépsor méretű tetőkollektor beépített állapotban.

Szoláris rendszerű lakóházak mű­ködési modelljei a) földszint + te­tőteres; b) pince, földszint és tetőteres változatban.

Tárolók

Mivel a napenergia a napszaktól és az időjárástól függően áll rendelke­zésünkre, a hasznosított energiára viszont meleg víz és helyiségfűtés formájában egész nap és minden időjárás esetén szükségünk van, ezért a napenergiát megfelelő be­rendezésekkel tárolnunk kell. A tárolóközeg a gyakorlatban fő­leg víz, mert a víznek nagy a fajhő­je, olcsó, és problémamentesen használható.

Szabályozó berendezések

A használati meleg vizet termelő szoláris berendezések között vannak gravitációs elven működők, amelyek nem igényelnek külön szabályozót. Más berendezések lényeges alkotó­része az elektronikus hőmérsékletkülönbség-szabályozó, amelynek legegyszerűbb változata két hőmér­séklet-érzékelő révén összehasonlítja az abszorber hőmérsékletet a tároló­ hőmérséklettel, és bekapcsolja a keringető szivattyút, ha az abszorber-hőmérséklet a beállított értékkel magasabb, mint a tároló hőmérséklet. Ha ez a feltétel tovább már nem teljesül, a szabályozó berendezés ki­kapcsolja a szivattyút.

A szolárberendezések további al­kotórészei a keringető szivattyú, a hőcserélő, a csővezetékek, továbbá a tágulási tartály és a biztonsági sze­relvények.

Passzívházak Európában, megvalósítások- Gyakorlati példák

A korszerű lakóház egyre hangsú­lyosabb jellemzője az egészséges la­kókörnyezet, valamint az energiata­karékos, ugyanakkor a környezetet is kevéssé terhelő üzemeltetés.

Ezeket a szempontokat egyszerre érvényesíti a Nyugat-Európában napjainkban már iparszerű mennyi­ségben, elfogadható áron kivitele­zett és még azon a hűvösebb klímán is gyakorlatilag elhanyagolható energiaigényű ún. passzívház.

A megnevezés azt tükrözi, hogy a külső energia bevitele nem halad­hatja meg a 15 kWh/m² éves értéket, amit a tökéletes hőszigetelés, a speciális, légtömör nyílászárók, az ellenőrzött légcsere, az ablakokon besugárzott napenergia, valamint a háztartásban keletkező hulladékhő visszanyerése révén érnek el. Ezál­tal az épület fűtésienergia-fo­gyasztása az eredetinek a 10-20%-ára csökken.

Az ezredforduló háza Közép-Európában. A 2003-ban épült passzívház túlnyomórészt előregyártott elemekből épült, tető feletti kollektorokkal.

A rendszer járulékos előnyei a ki­vételes komfortot biztosító, egészsé­ges, állandóan friss, tiszta (szűrt) le­vegő és a lakás minden pontján télen-nyáron egyenletes hőmérsék­let. A passzívház-technológia lényege mégis az, hogy az építészeti és épü­letgépészeti tervezés teljes szimbió­zisa valósul meg.

Túllépve a múlt század során ki­alakult gyakorlaton, többé nem egyszerűen csak egy – nyilván megfelelő hőtani tulajdonságú anya­gokból és szerkezeti elemekből lét­rehozott – épületszerkezetet látnak el az építtető igényeinek megfelelő komfortot biztosító gépészettel, amikor is a különböző szakágak a külső környezet hatásain kívül – kis túlzással – leginkább egymás gyen­geségeit vannak hivatva kiegyenlí­teni.

A rendszer megvalósításának alap­feltétele a tervezésen és a megfelelő anyagok beépítésén túl a rendkívül precíz kivitelezés, aminek igazolásá­ul az elkészült épület légtömörségét nyomáspróbával ellenőrzik. A nyolcvanas évek végén megszü­lettek az elképzelések arra vonatko­zólag, hogy miként lehetne ezt a technológiát – kiváló hővédelem, a hőhidak kiküszöbölése, légmente­sen lezárt belső terek, hővédő nyílászárók és ellenőrzött szellőztetés – továbbfejleszteni.

Passzívházak fejlődése

A passzívház kifejezés olyan épü­letet jelöl, amely a közép-európai éghajlaton csak egészen csekély fű­tési hőt igényel, és így nem szüksé­ges hozzá külön aktív fűtési rend­szer. E házak melegen tartására elegendő az a hőmennyiség, amely az emberi test által és a háztartás­ban egyébként is termelődik, kiegé­szítve az ablakokon besugárzott és az épület felületét érő napenergiá­val, valamint a légcserével bejutta­tott friss levegő csekély mértékű előmelegítésével. Mindezek a passzív hőnyerési módok.

Megszületett a felismerés, hogy nem elegendő, ha az energiafel­használás optimalizálása a fűtési hő­re korlátozódik. Sokkal fontosabb, hogy a háztartásban előforduló minden egyes energiafelhasználást korlátozzák. Különben elvileg még az is lehetséges lenne, hogy egy ilyen ház fűtési energiáját azzal csökkentik a nullára, hogy magas áramfelhasználással bőséges belső „hőforrásokat” hoznak létre.

Több nyugat-európai passzívház megvalósításának súlypontjában az energiaveszteség kiküszöbölése állt: a hővédelem és a hővisszanyerés azok a fő elemek, melyek lehetővé teszik a cél elérését. Ezenkívül hőkollektorokat szerelnek fel a me­legvíz-ellátás fedezésére, valamint talaj hőcserélőt a friss levegő előme­legítésére. Ezeknél az épületeknél általában a használati meleg vizet vákuumos síkkollektorokban állítják elő, ame­lyet kondenzációs gázfűtés melegít a kívánt hőfokra. A kollektor a mé­rések szerint a melegvízigény 66%-át kielégíti. Az energiatakarékos víz­melegítésre különösen ügyelni kell, mivel az energia legnagyobb részét erre kell fordítani.

A passzívházban a maximális fű­tési teljesítmény a legnagyobb téli hidegben sem haladja meg a 10 W/m²-t. Így a szellőztetésként bevezetett friss levegő által szállít­ható hőmennyiség is elegendő a fű­tési hő átadására, külön melegvizes hőátadó rendszerre nincs szükség.

Szellőztetők passzívházakban

A passzívház csak nagy hatásfokú hővisszanyerő szellőztetőberendezéssel működhet, mivel csupán a szellőztetéssel elvesztett hőmennyiség eléri a 35 kilowattórát négyzet­méterenként, ami több, mint egy passzívház fogyasztásának a kétsze­rese. Legtöbb ún. passzívházba egy be- és kivezető légcsatornát építe­nek be, amelyet átvezetnek egy hő­cserélőn.

A folyamatosan üzemelő hővis­szanyerő szellőzés a lakásokat állan­dóan tiszta és friss levegővel látja el. A legkisebb levegőmennyiség, ame­lyet a lakószobákba vezetnek, 100 m³/óra, de szükség esetén ez növel­hető 160-185 m³/órára. Ugyanezt a levegőmennyiséget átszívják a kony­hán és a vizes helységeken (WC-n, fürdőszobán) keresztül is. Ilyen ha­tásfokú szellőztetőrendszerek ko­rábban nem léteztek.

Támasztott igények

Különösen ügyelni kell arra, hogy a belső térben használt anyagok a légteret a lehető legcsekélyebb mér­tékben terheljék. A hőszigetelő anyagokat a belső vakolat, illetve a párazáró fólia hézagmentesen el­zárja, ami épületfizikai szempont­ból jó kivitelezéssel egyébként is szükségszerű.

A 90%-ot meghaladó megtakarí­tás kizárólag műszaki újítások ered­ménye. Nemcsak a felhasznált hőmennyiség maradt a megszokott 11 kWh/m² érték alatt, de a lakásokban egyenletes meleg is van. Az összes energiafelhasználás 30-32 kWh/m², amiben benne van a fűtés, a meleg víz előállítása, az áram és a főzéshez elhasznált gáz is.

A passzívház prototípusa tökéle­tesen megfelelt a vele szemben tá­masztott igényeknek. Ezután csak az volt a kérdés, hogy a befektetett pluszköltségeket miként lehetne csökkenteni. Erre szolgált a kutatás második fázisa, amely elvezetett a második generációs, olcsó passzív­házakhoz. Az ez idáig megvalósított épüle­tek egyre változatosabbak, és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem kü­lönleges építési rendszerről, hanem egy mindinkább elfogadott szemlé­letről van itt szó.

A családi házak, sorházak és tár­sasházak mellett középületekre is vannak bőven példák: több ilyen irodaház, ipari épület, iskola és óvo­da épült már. Lényeges, hogy a passzívházak­ban lakók jól érzik magukat. A jó hőszigetelés miatt az épületben se huzat, se hidegsugárzás, se különö­sebb hőmérséklet-különbség nem érzékelhető.

A csekély energiaigény a passzív­házban még magasabb komforttal is jár, az energiatakarékosság így elve­szíti mellékízét. Nem a lemondás, hanem ellenkezőleg, a magasabb életszínvonal társul a környezettu­datos céllal. Csak így van a mai vi­lágban lehetőség arra, hogy jelen­tős környezeti változásokat hozzunk létre, aminek előbb-utóbb a globális hatása is érezhető lesz.

A passzívházak mind nagyobb népszerűsége Nyugat-Európában tény, ám nagy kérdés, hogy több-e mindez múló divatnál, és valóban meghatározó építési móddá válik-e, illetve hogy Magyarországon is fel kell-e készülnünk a passzívház-tech­nológia „begyűrűzésére”?

A gyors terjedésnek minden bizon­nyal vannak szemléletbeli gátjai. Nemcsak arra kell itt gondolnunk, hogy sok építtetőben föl sem merül­nek igazán az energiatakarékosság (vagy pláne a környezetvédelem) szempontjai, hanem arra is, hogy a passzívházak bizonyos értelemben más életmódot, másfajta épületüze­meltetési gyakorlatot követelnek a la­kóktól, mint a hagyományos épületek.

Igaz, a tapasztalat azt mutatja, hogy a szemléletbeli akadályok vi­szonylag könnyen leküzdhetők, ha az újdonság, amit meg kell szok­nunk, kézzelfogható előnyöket – ké­nyelmet illetve pénz megtakarítási lehetőséget – kínál. Azt kell azonban mondanunk: a pénzügyi előnyök sem olyan egyértelműek, mint ami­lyennek az első pillanatban tűnnek.

Gazdaságossági kérdések

A nyugati becslések ugyan – mint fent említettük – 7-10 százalékos építési többletköltségről szólnak, ám feltehető, hogy Magyarországon en­nél kedvezőtlenebb aránnyal kell számolnunk. Először is azért, mert a passzívházépítés olyan technológiai fegyelmet követel, amit csak minősé­gi munkát végző – tehát magasabb díjazásért dolgozó – szakemberektől várhatunk el. Egy hagyományos épü­letet az átlagosnál gyengébb kivitele­ző csapat is elfogadható minőségben elkészít, ha a megbízó műszaki ellen­őre a körmükre néz, hiszen kitapo­sott úton kell járniuk, megszokott technológiai folyamatokat kell elvé­gezniük. A passzívházak esetében (mint alább látni fogjuk) a megszo­kott technológiai fegyelem nem elegendő, illetve az így épített ház nem fogja produkálni azokat az épületfi­zikai jellemzőket, amelyek alapján kiérdemelné a „passzívház” nevet.

Kétségtelen: segít ezen a problé­mán, ha a ház – részben vagy csak­nem egészben – előre gyártott ele­mekből épül, amelyeket megfelelő minőségben dolgozó „passzívház-­előregyártó” üzemben állítanak elő. Az ilyen üzemekben azonban a ter­melési költségekre rakódnak olyan egyéb – adminisztrációs, forgalma­zási, szállítási – költségek, amelyek csak bizonyos termelési volumen fö­lött gazdálkodhatok ki. Bizonyos tö­megű termék fölött állíthatók be ugyanis olyan gépsorok, amelyek elég olcsóvá teszik a termelést ah­hoz, hogy még az adminisztrációs és forgalmazási költségekkel együtt is versenyképes árat tudjanak kínál­ni a passzívház-építők a hagyomá­nyos építkezésben érdekelt vállalko­zásokkal szemben. És tegyük hozzá: míg nagymértékben a „szürkegaz­daságban” folyik, addig az előre-gyártás óhatatlanul „kifehéríti”, az­az drágábbá teszi a megbízók számára ezt a technológiát.

Mindettől függetlenül csak konk­rét gazdaságossági elemzések tud­nák megmutatni, hogy Magyarorszá­gon gazdaságossá tehető-e a passzívházépítés. Az energiaárak emelkedése mindenesetre a megté­rülési idő rövidülését eredményez­heti.

A potenciális megbízók számá­ra talán nem hangzana rosszul egy olyan konstrukció, amelyben a passzívház-építtető egy azonos méretű hagyományos épület energiaköltsé­gének megfelelő törlesztőrészietet fi­zetne meghatározott ideig (mondjuk 5-10 évig) az építési vállalkozónak, aki ennek fejében az adott ideig a ház üzemeltetésére is vállalkozna, és az energiamegtakarításból származó haszon lenne az ő profitja. Azért is tűnik szimpatikusnak – és bizalom­erősítőnek – ez a megoldás, mert így a kivitelező csak akkor jutna hozzá a szóban forgó pénzhez, ha az épület valóban képes produkálni az elő­irányzott energiamegtakarítást.

A megvalósítás

További kérdés, hogy még ha a passzívházakra megfelelő fizetőké­pes kereslet mutatkozik is, rendelke­zésre áll-e az a szakembergárda, amelyik alkalmas az ilyen épületek megvalósítására. A passzívházak kivitelezése – mint arra korábban már utaltunk – nem hagyományos feladat. A munka szi­gorú technológiai fegyelmet köve­tel, és az egyes szakági kivitelezőktől olyan széles látókört kíván meg, ami eltér a szokásos elvárásoktól.

A passzívházak – amennyiben új épületről, és nem felújításról van szó – rendszerint könnyűszerkezetes megoldással, favázas szerkezettel készülnek. A kivitelezési munkák jelentős hányada tehát ácsokra hárul, azonban itt olyan feladatokat is meg kell oldaniuk, amelyekkel a többnyire tetőszerkezeteket és állványokat készítő szakemberek nem minden esetben tudnak könnyen megbirkózni. Kényes részletek ebből a szempontból a homlokzati falak, a födémcsatlakozások, az ereszmegoldások, a lábazati csatlakozások hőhídmentes és légzáró kialakítása, a nyílászárók ugyancsak hézagmentes beépítése.

Emellett természetesen a szerkezetnek a statikai szempontoknak is meg kell felelnie (különös tekintettel a megfelelő teherbírású kapcsolatok kialakítására). Passzívházat megtervezni sem könnyű – gyaníthatóan az építészek és statikusok nagy része csekély jártassággal rendelkezik ilyen faszerkezetek illetve csomópontok tervezésében -, de a kivitelezőnek is meg kell szoknia, hogy itt nem elég „nagyjából” a tervek szerint dolgozni, és nem engedhető meg, hogy egy leejtett szerszám „véletlenül, egy kicsit” megsértse a légzáró fóliát. Általában is elmondhatjuk, hogy az ácsnak (is) pontosan tisztában kell lennie nemcsak a légzáró fóliák, de minden alkalmazott építőanyag épületfizikai tulajdonságaival és szerepével, s ez valamennyi szakági kivitelezőre igaz.

Kivitelezések

A passzívházak kivitelezésekor a szakági kivitelezőknek és a helyszíni művezetést végző tervező(k)nek csapatban, folyamatosan konzultálva, egymás problémáit megértve kell dolgozniuk; valamiképpen azt a régi építőmesteri szemléletet kell felidézniük, amely egykor a teljes tervezési és építési folyamatot átfogta. Hogy még egy konkrét példát említsünk: minden szereplőnek pontosan tisztában kell lennie a ház szellőzőrendszerének és napelemeinek jelentőségével. Ezeknek a helyét gondosan meg kell tervezni, és pontosan ki kell alakítani.

S ha már az anyagismeretről esett szó:

Alapvetően fontos a passzívhá­zak esetében a fa szerkezeti elemek megfelelő szárazsága. Egy hagyo­mányos magas tetős ház szarufájának talán megbocsátható, ha beépí­téskor még nedves volt, és némileg megvetemedik, egy passzívház ese­tében azonban a deformációnak rendkívül súlyos következményei le­hetnek: drasztikusan ronthatja az energiafelhasználási paramétereket. A deformáció nyomán keletkező ré­sen beáramlik a hideg levegő, az így keletkező hőhídnál páralecsapódás alakulhat ki, ami a hőhíd kiterjedé­sét eredményezheti.

Az egész épü­lettestet érintő deformáció követ­keztében akár megrepedezhet a falak belső gipszkarton burkolata, a hőhidaknál megindulhat a penésze­dés, radikálisan megugrik az ener­giaigény – képzelhetjük, mit szól ehhez az a lakó, aki többletköltsége­ket is vállalt azért, hogy egy passzív­ház tulajdonosának vallhassa ma­gát. Nyilvánvalóan csökkenthető a vetemedésből adódó károsodások veszélye egyrészt oly módon, hogy ahol lehet, fa alapanyagú építőle­mezeket (farost, furnér, OSB stb.) alkalmazunk, másrészt a hézagzárá­sok olyan csomóponti kialakításá­val, hogy azok képesek legyenek bizonyos alakváltozások károsodás­mentes elviselésére.

Ez megint csak túlmutat a hagyományos kivitelezői, illetve tervezői feladatokon. Jogos­nak tűnik tehát a korábban fölvetett kérdés: képesek lennének-e építő­ipari szakembereink megfelelni ezeknek a kihívásoknak, ha mégis­csak beindulna a passzívház üzlet Magyarországon?

A házak ablakai és azok milyensége elégítik ki az épület stílusigényét, és az ablak mögött levő tér benapozási és természetes megvilágítási szere­pét is betöltik. Míg ezek évszázados hagyományokat követnek, addig a tetőn a síkban történő és a tető feletti ablakozást már az utolsó né­hány évtized szükségletei tették azzá, ami. A tetőtéri ablakok sokfé­leségéhez természetesen a padláste­rek hasznosításának sokszínűsége vezetett. Benapozási, használható­sági és gazdaságossági okok miatt ma már kevésbé készítenek kiemelt ablakokat, aminek az az oka, hogy a széles körben ismertté vált tetősík­ablakok bevilágítási szempontból kedvezőek, és vannak esetek, ami­kor másféle ablak szóba sem jöhet.

Tető feletti ablakozásnál legegysze­rűbb a nyeregtetős formátumú oldal­tető, ezek műszaki megoldása egyál­talán nem problémás, és míg hőtechnikailag sem túlzott vagy pa­zarló, addig a külső megjelenés egy­általán nem hivalkodó. A lemetszett vagy kontyolt tetőfelépítmény műsza­ki megoldása többletmunkát igényel.

Ívelt záradékú tető feletti ablakozás. Ezeknél a legegyszerűbbet és a geo­metriailag legtökéletesebbet a nádfe­déssel és a természetes palával lehet elkészíteni. A normál cserépből csak akkor lehet egyenletes sorvezetést az ívelt részen kialakítani, ha azokat oldal­irányú soreltolással meg tudjuk oldani. Erre csakis a ferde sátortetőzet az alkal­mas, ahol a sorvesztés a ferde kúpozás alatt történik. Szép felületet lehet még kialakítani hódfarkú cserépnél is, de az óriási tetőfedői szakértelmet igényel.

A tetőablakok és tetősíkból ki­emelt tetőfelépítmények formale­hetőségei óriásiak. Az új technikai megoldásoknak köszönhetően egész sor különleges megoldás létezik, például készülnek oldalra gördíthető, felfelé gördülő, nyitható üvegtetők és tetőablakok egyaránt. Nyugat-Európában a nagy „készház”-programhoz magát a kiemelt tetőfelépítmény-elemet is előre gyártják, és egyben helyezik be az épület tetőzetén kihagyott nyílásba.

A tetőterekben, padlásterekben kialakított lakás bővítésének vagy új lakásoknak, esetleg közcélú helyisé­geknek a megvalósítási – fajlagos – költsége általában feleannyi, mint egy normál szint építési költsége. A kész magastetőknél adott a pad­lás, a padlástér beépítésével pedig az egyéb épületszerkezetek, például a falak, a mennyezetek és az alapok elrendezése alig, vagy egyáltalán nem változik.

A tetősík feletti íves felső záradékú oldalszárny jellegű épülettömeg erősen megváltoztatja a ház karak­terét és látványértékét.

Elmondhatjuk tehát, hogy a pad­lásteret mindenképpen megéri hasznosítani. A padlástér-beépítés készülhet az épület szerkezeti rend­szerének megfelelően vagy könnyű­szerkezetes technikával, a ház építé­sével egy időben, de bármikor utólag is. Természetesen a padlás­tér-beépítéseknél is biztosítani kell – jobb hatásfokkal – a benapozást. A kellő benapozáshoz igen célszerű­en használhatók a fekvő, ún. tető­síkablakok.

Egyszerűen „letisztult” épületkarak­tert annál egyszerűbben egészíti ki az ívelt záradékú oldaltető, kap­csolt erkéllyel.

Kétszintes lakóépületek felső pad­lásterének hasznosítása, melyeknél az oldalirányú benapozás nagyobb hányadát függőleges homlokzati ablakokkal oldják meg. Ezek lát­ványértéke az esetek többségében ugyan nagyobb, de a megvalósítási és a későbbi üzemköltségek az át­lagostól eltérőek – sok esetben a pénztárca terhére -, túlzóak is le­hetnek.

Ablak a tetőn, síkablakok

Természetesen a padlástér-beépíté­seknél is biztosítani kell a megfelelő hatásfokú benapozást. Ehhez cél­szerűen használhatók a fekvő, ún. tetősíkablakok.

A tetősíkablakokat a tetőfelüle­ten, a tetőszerkezettel összeépítve kell elhelyezni úgy, hogy illeszked­jenek az épület homlokzatához, nyílászáró raszteréhez. Ne rontsák az épület megjelenését és a mögöt­tük levő helyiségek hasznosítható­ságát. Egyszerűségük mellett sokol­dalúságukat tanúsítja, hogy a világ bármely táján igen népszerűek. Hazai felmérésekből is kitűnik, hogy amíg húsz évvel ezelőtt 100 lakóházból max. 1-2 készült tető­síkablakokkal, napjainkban az összes épülő ház 2/3 része ilyen. Az új épületek kb. 90%-a padlástér-beépítéses, és kb. minden tízedik padlástéri ablak tetősíkablak.

Tetősíkablakok

A tetősíkba helyezhető ablakok kö­zül a hazai gyártású VELUX GZL, GGL és GPL alaptípusok vannak kereskedelmi forgalomban, vala­mint a GGL elektromos változata. Az anyacég külföldön gyárt elté­rő rendszerű, alakú és funkciójú ab­lakokat is, amelyek még nem igazán jelentek meg az itthoni piacon.

A jelenleg kapható tetősíkabla­kok jellemzői a következők:

• a tok- és szárny keretet I. osztá­lyú, rétegragasztott borovi fenyő­ből, impregnált, színtelen kivitelben gyártják;
• hőszigetelő üvegezéssel (2 ré­teg 4 mm vastag úsztatott üveg kö­zött argongáz kitöltés)
• a bölcsővasalat kialakítása le­hetővé teszi a szárny teljes körbe­fordítását, a rögzítőreteszekkel a szárny tisztító- vagy szellőzőállás­ban rögzíthető,
• az eloxált felületű alumínium kilincs a vele összeépített zárszer­kezetet működteti, amely vagyonvédelmi szempontból tökéletes; a zárás biztonságát a szárny- és tok­keretbe épített rögzítőretesz bizto­sítja, melynek eltérő beállításával a billenőszárny szellőzőállásba hoz­ható.

A tetősíkablakok mögötti tetőtér­helyiségek benapozása a homlokza­ti ablakokkal ellátott helyiségekéhez képest legalább 10-20%-kal jobb. Érdekességként megemlítjük, hogy vannak országok, ahol tetősíkab­lakok beépítése esetén bizonyos tető­hajlásszögnél a benapozásra előírt norma 20%-kal csökkenthető.

A tetőablakok beépítéséhez a tető héjalásának megfelelő EDW és EDS jelű burkolókeret ill. -keretek szük­ségesek, melyek vízhatlan csatlako­zást biztosítanak a tetőfedéshez. A burkolókeret védelmet nyújt a csapadék, valamint a madarak és a rovarok ellen is. Az alsó elem a tetőhéjalásra takar, az oldalsó elemet pedig a héjalás alatt kell elhelyezni úgy, hogy a felső keretrész a fölötte levő tetőfelület csapadékvizét két ol­dalra vezesse el, továbbítva azt a tető felületére.

GZL típusú VELUX tetőtéri ablak középső tengely körül forduló szárnnyal, felső nyílószerkezettel és a szárnyba épített résszellőzővel 15-90 fok közötti hajlásszögű te­tőkhöz. Hőszigetelő képessége 1,5 W/m²K, hangszigetelő képes­sége 29 dB.

GGL típusú VELUX tetőtéri ablak középtengely körül forduló szárnnyal, kétfunkciós nyitószerkezettel, mely működteti az ablakot és az ablakszárnyba épített szellőzőnyí­lást a zárt állapotban történő szellőztetéshez, 15-90 fok közötti haj­lásszögű tetőkhöz. Hőszigetelő képessége 1,5 W/m²K, hangszigetelő képessége 32 dB.

Sorolt ablakok esetén néhány év­vel ezelőtt még egyedi bádogos ­szerkezetet kellett készíteni, amelynek több hátránya is volt, például az esztétikai összhang hiánya, a vízszi­getelés tökéletlensége, de felmerül­tek egyéb problémák is. Mindez szerencsére már a múlté, mivel a VELUX cég bevezette a komplett, ún. „KOMBI” burkolókeretet.

A KOMBI burkolókeretekkel a GZL-ablaktípus többirányú sorolással, míg a GGL és a GPL külön-kü­lön, valamint kombináltan is össze­építhető. Az ablaktípusok egymás mellé sorolásánál a keretek közötti minimális távolság 100 mm lehet. A leggyakoribb a 120 mm – mely a 7,5 cm-es szarufavastagság plusz 2-3 cm-éből adódik -, de lehet 140 vagy 160 mm is.

Az egymás fölé elhelyezett abla­kok toktávolsága 100 mm vagy 250 mm lehet. Redőny felszerelése esetén egymás fölé csak 250 mm-es távolsággal helyezhetők be ablakok. A felső, 10 cm széles csatorna mint vízgyűjtő 40-50 m² tetőfelület vizét képes levezetni. Az egymás fölötti soroláshoz keresztbordák beépítése nem szükséges. A burkolókeret alá­támasztásához azonban vízszintes lécezésre van szükség – ez a cserép­léc és az ellenléc magasságát hiva­tott pótolni.

A tetősíkablakok beépítéséhez részletes tervek szükségesek. Lénye­ges és elsődleges szempont a szaru­faközök méreteinek meghatározása. A szarufák között a szükséges belső méretet a belső burkolat határozza meg. Akkor ideális a szarufaköz mé­rete, ha egyenlő az ablakok szélessé­gével + 40-60 mm. Ennél nagyobb szarufakiosztás esetén szűkíteni kell a szarufaközt. Kisebb eltérés esetén a szarufa szélesíthető meg rászegezett deszkával, nagyobb eltérés ese­tén kiváltó bordák, majd ezekre tá­maszkodó csonka szarufa elhelyezé­se válhat szükségessé.

Sorolt ablakok esetén a mérettű­rés legfeljebb 1-1 cm lehet a szaru­fák kiosztásakor. A sorolásnál a szarufák tengelytávolsága az ablak szélessége + szarufaszélesség + 4-6 cm. Ha a szarufakiosztás során nincs elegendő távolság az ablak be­építéséhez, szarufakiváltást kell al­kalmazni. Ebben az esetben ügyelni kell arra, hogy a kiváltó bordák olyan távolságra kerüljenek az ablak alsó és felső tokjától, hogy lehetsé­ges legyen az alul függőleges, felül vízszintes belső burkolat kialakítása. A pontos távolságot a tetőhajlás fi­gyelembevételével lehet kiszámíta­ni. Ebbe a hálóba helyezhetők be az ablakkeretek, majd a megfelelő bur­kolókeretek. Az elhelyezést vagy be­építést alulról kell kezdeni.

GPL típusú VELUX tetőtéri ablak az ablakszárnyba beépített kétfunkciós nyitószerkezettel, mely működteti az ablakot és az ablakszárnyba épí­tett szellőzőnyílást a zárt állapotban történő szellőztetéshez, 20-55 fok közötti hajlásszögű tetőkhöz. Hőszi­getelő képessége 1,5 W/m²K, hangszigetelő képessége 32 dB. A szárny az alsó kilincs segítségé­vel 180°-os szögben átfordítható, az alsó nyitószerkezettel a felső ten­gely mentén 45°-os szögig nyitható.

INTEGRA-GGL típusú VELUX tető­téri ablak; a GGL típusú ablak elek­tromosan működtethető változata.

EDW típusú burkolókeret egy ablak beépítéséhez, profilos tetőfedő anyaghoz. A tetőfedő anyag magas­sága – profillal – max. 120 mm lehet.

EDS típusú burkolókeret egy ablak beépítéséhez, sík tetőfedő anyag­hoz. A tetőfedő anyag vastagsága max. 8 mm lehet.

GVT típusú VELUX – oldalt nyíló szárnyú – tetőkibúvó 20-65°-os haj­lásszögű tetőkhöz.

VLT típusú VELUX – felnyíló szárnyú – tetőkibúvó 15-60°-os hajlásszögű tetőkhöz

Tetőablak beépítése EDS-ablakkerettel sík palafedéshez 1 VELUX tetőablak; 2 alsó burkoló­elem; 3 oldalelem; 4 felső vízterelő elem; 5 vízelvezető csatorna; 6 alá­tétfólia; 7 hőszigetelés; 8 alátét­fólia; 9 tetőlécezés és palafedés; 10 légrés.

A VELUX tetőablakok egyesével és csoportosan is beépíthetők a tető síkjába az épület vagy a tető karak­terének megzavarása nélkül a) egy sorban: egyenként, ikresen, három vagy annál több elemből, b) két sorban: párban, négyesével, hat vagy annál több ablakelem egymáshoz sorolásával.

VELUX ablak beépítése EDW-jelű burkolókerettel hullámos profilú cserépfedéshez 1 tetőablak; 2 burkolókeret alsó alumíniumlemez-gallérral; 3 oldal­keret; 4 felső vízterelő elem; 5 cse­rép alátét; 6 vízelvezető csatorna; 7 szivacssáv; 8 felső lezárószivacs; 9 kiegészítő tetőfóliacsík; 10 alátét­fólia; 11 cserépfedés; 12 légrés.

Tetőtéri benapozás hatékonyságá­nak szemléltető ábrázolása háló­szoba esetén. Ugyanazon helyiség­területnél a fényerősség arányok: 3 ablakos 100%; 2 ablakos 60% *1 ablakos 27% * Becsült értékek (VELUX példa).

Napfényigényes lakóhelyiség eseté­ben (is) a benapozás erőssége nem az ablakok számának arányában nö­vekszik, hanem annál nagyobb mér­tékben. Ugyanazon helyiségterület­nél a fényerősség arányok: 4 ablakos 100% 2 ablakos 44% * 1 ablakos 20% Becsült értékek (VELUX példa).

Tetősíkablakok szerelése

A tetősíkablakok szerelése előtt vé­gig kell gondolni a következőket, és az ablak beépítését a leírtak szerint kell elvégezni.

Ezek:

• Kiválasztjuk a tetőhéjalásnak megfelelő típusú burkolókeretet és tetőablakot.
• Ellenőrizzük a tető szaruzatát.
• Ha a szarufák köze és az ablak mérete nem összeegyeztethető, szükséges a szarufák közötti távol­ság módosítása. Rátétpallóval vagy gerendaelemekkel csökkenthető a táv, szélesebb ablak esetén szarufa­kiváltást kell alkalmazni.
• Ha a tetőablak terv szerinti he­lyén szarufa halad át, a szarufát ki kell váltani.
• Előkészítjük a tokkeretet.
• A szárnyat levesszük a tokról.
• A szerelővasakat a tok sarkain rögzítjük. Ez biztosítja, hogy az ab­lak a tető síkjába megfelelő helyre épüljön be. Ezt az ablak oldalán lé­vő piros vonal jelzi, mely a cserép­léccel kell, hogy egy magasságba ke­rüljön. Az ablakkeret négy sarkát sarokvassal kapcsoljuk a tetőszerkezethez. Az ablakok oldalirányú és egymás fölé sorolásánál a sarokvasak egymáshoz illesztésével biztosítható a 10 cm-es toktávolság.
• A rögzítővasakkal felszerelt ablakkeretet a már előre felszerelt szerelőlécre rögzítjük, melyet a te­tőfedő anyag felső szélétől 8 cm-re kell rögzíteni.
• Sorolásnál az elhelyezést a kö­zéprész felől kezdve haladjunk jobb ül. bal oldalra. A keretek közötti táv általában 12 cm, de 10, 14, 16 cm is lehet.
• Egymás fölé sorolásnál alulról felfelé haladva végezzük a művele­teket, 10 cm-es, redőny felszerelése esetén 25 cm-es keretközzel.
• A felhelyezett és zsinórral vo­nalba állított ablaknál a 4 rögzí­tővasat – mint talpat – a szarufához csavarozzuk úgy, hogy abban csava­rodás és a tokkeret átlóban 1 mm-nél nagyobb eltérés ne legyen. Ez a szárny behelyezése után ellenőriz­hető; a szárny és a tok közötti résnek párhuzamosnak kell lennie.
• A szárny belhelyezése után vé­gezzük el az ablak működési próbáját.
• Korrekció esetén nem szabad a szárnyat feszíteni, hanem csak a tokkeretet lehet a gyárilag biztosí­tott ékkel beállítani.

Egymás mellé sorolt VELUX tetőab­lakok beépítése 1 alátét-magasítás elhelyezése a keretek közé; 2 alsó keretelemek előkészítése és a lemeznyelvek hozzáhajlítása a sorolócsatorna eleméhez; 3 kezdő alsó elemek beépítése és rögzítése; 4 soroló­csatorna és az oldalsó szegőelem elhelyezése, rögzítése.

Egymás feletti VELUX tetőablakok összeépítése 1 alátétlécezet a burkolókeret ele­mének alátámasztására; 2 takaróle­mezek rögzítése; 3 burkolókeret közbenső és oldalsó elemeinek rögzítése; 4 takarólemezek rögzíté­se csavarozással.

A burkolókeretek felszerelése

A beépített tetőablak kereteit csatla­koztatni kell a héjaláshoz, majd el kell végezni a tetőrétegek, valamint az ablak körüli alátétfóliák „rendbe igazítását” is, hogy a rákerülő ned­vességet tökéletesen elvezesse.

A fel­ső vízelvezető csatornával a vizet az ablak melletti szarufaközhöz kell ve­zetni:

• az alsó burkolókerettel (vagy annak alumíniumlemez-gallérjával) takart nagy hullámú cseréprész hullámcsúcsait vágókoronggal vág­juk le;
• az alsó burkolókeret beépítése és lemezkapcsokkal való rögzítése után a redőzött alumíniumlemez­gallért gumikalapáccsal a hullám­mérethez alakítjuk;
• becsúsztatjuk az oldalsó szegőt, és lemezkapcsokkal a tetőhöz rög­zítjük;
• oldalirányú sorolásnál a szarufa feletti csatornaelemet előkészítjük és behelyezzük úgy, hogy a kezdő­elem kiálló „fül”-elemrészei ráhajt­hatok legyenek;
• egymás feletti sorolásnál az al­só három oldal kereteinek rögzítése után behelyezzük a fekvő csatorna­elemet, hogy a vizet teljes bizton­sággal elvezesse;
• elkészítjük a sorolt ablakok fel­ső lezárását;
• felhelyezzük a tetőablakok nyí­lószárnyait;
• elkészítjük a tetőfedés körül­dolgozását (figyelem: hullámos fe­dés esetén a tetőfedő elemeket oldalirányban 3-6 cm-es réssel kell a burkolókerethez képest elhelyezni, hogy a téli hóolvadék akadálytala­nul lecsúszhasson).

Nappali szoba a tetőtérben, ahol a belsőtér magasság az átlagosnál na­gyobb a „felfelémegvilágítás” körül­ményesebb. Ugyanazon helyiségte­rületnél a fényerősségarányok: 6 ablakos 100%; 3 ablakos 44%; 1 ablakos 14%.

A tetőfedések és egyéb épületszer­kezetek minőségi összekapcsolását a részletek gondos kialakításával és az eltérő mozgású épületelemek lehe­tőleg vízmentes csatlakoztatásával érhetjük el.

Régebben épült házak padlásán járva azt tapasztalhatjuk, hogy a ké­mények körül, valamint a tűzfal és a tető találkozásánál szinte kivétel nélkül befolyik a csapadékvíz, az ereszek csomópontjai kialakítása miatt nem megfelelő minőségűek, az oromzatoknál pedig kivitelezési hiányosságok és a különböző fedési anyagok csatlakozása okoz kelle­metlenségeket. Nagyon fontos a tö­kéletes résszellőzés biztosítása a haj­latokban és környezetükben. A sokszáz éves hagyománynak megfelelően újra reneszánszát éli a hódfarkúcserép-fedések kora. Szin­te minden huszadik házon alkal­mazzák az égetett agyag vagy beton anyagú hódfarkúcserép-fedést.

Ezeknél szakmai kérdések az íves tetőfelépítménynél az ablakozás fe­lett és a vápák esztétikus kialakításá­nál merülnek fel elsődlegesen. Cikksorozatunk néhány példája esetleg segítségül tud lenni a kérdések tisz­tánlátásában.

Szárnyas – állítható magasságú – gerinctartó beépítésének munkafázi­sai 1 elem felhelyezése; 2 tartó méretre hajlítása és szegezése; 3 az állítható magasságot biztosító – vil­laelem – becsavarása; 4 gerinctartó léc szintbe állított magassággal.

Hausprofi 3D-Flex kémény és fal­szegély alkalmazási technológiája 1 előkészítés; 2 alsó védőfólia lehúzása a tökéletes tapadás miatt; 3 az oldal részt (15 cm-re) felhe­lyezzük és bejelöljük; 4 a bejelölt területet levágjuk; 5 elkészítjük az állókorcot, és a hullámba formál­juk; 6 az oldalrészt elhelyezzük és megformáljuk; 7 a hátrészt össze kell kötni az oldalelemmel; 8 a haj­latelemet meghosszabbítjuk; 9 fel­szereljük a fali csatlakozó (dilatáci­ós) elemet; 10 kész állapot.

Taréjgerinc képzés Hausprofi Top-Roll gerinczáró tekercsből 1 kigöngyölítés, majd kapcsolás az éllécezéshez; 2 az alsó tapadófelület szabaddá tétele (pa­pírcsík lehúzásával); 3 cseréphul­lámba illesztés; 4 kúpcserép felra­kása.

Élgerinc képzés Hausprofi Top-Roll gerinczáró tekercsből 1 élléc elhe­lyezése; 2 kétoldali cserépbefaragás; 3 roll gerincelem beépítése és kúpozás.

Taréjgerinc képzés az előkészítéstől a kupolásig 1 tartóelem felrakása, zsinórozva; 2 tetőlécezés; 3 gerinc­cserépsor felrakása; 4 kúpozási munkafázis.

Ereszalj-szellőzőrés kialakítása Huasprofi elemmel 1 lezárófésű kapcsolással, magashullámú cserépfedésnél; 2 madárvédő rács felhelyezése.

Hódfarkú – koronafedéses – vápa­képzés saját anyagból; sorképzés 1 vápaelőkészítés; 2 első, második sor bevágása; 3 ívelt hajlat alátét­ elemének behelyezése, a további m azonos a kettős fedés ábrasorával.

Hódfarkú kettős cserépfedés vápa­képzése saját anyagából; sorképzés 1 első sor bevágása; 2 második sor és a hajlat kiegyenlítő elemének be­helyezése; 3 harmadik sor és a haj­latlemez beépítése; 4 negyedik; 5 ötödik; 6 hatodik, hetedik, nyolcadik sor berakása – vágással; 7 kész vápa.

Hódfarkú kettős cserépfedés vápaképzése azonos anyagból 1-2-3 a sorképzés vázlatos rajza.

Tetőfedés alatti kiemelőbakos szel­lőzőjárat készítése és annak „mű­ködése”.

Tetőújdonságok

A tető önmagában azonos az építé­szet korával, mert sokak véleménye szerint az őskorban előbb volt a te­tő, mint a ház. A tetők mind formavilágukban, mind fedési rendszerükben állan­dóan megújulnak. Műszaki és technikai dolgokban a változás ugyan állandó, de annál lassúbb. Ezek kö­zül mutatunk néhány példát a tető szellőztetésére és a tető hőszigetelé­sére vonatkozóan.

Kettős hőszigetelésű ferde tetőfö­dém, ahol a szaruzat közötti hőszi­getelés feletti légrés, majd a lécezés feletti kombinált „réteg” együttesében a nyári sugárzási hő szinte teljességei kívülre van rekesztve.

Cserépfedéssel soronként kapcsolt alátét-hőszigetelés a)-b) változatok.

Az előző évezred utolsó évtizedei­ben a házak külső karakterében, tö­megformálásában, ezen belül is a tetőzeten, vagyis a „kalapon” jelen­tős változások történtek. Ma egy 100 m² alapterületű ház vetülete a látszó ereszekkel és oromtúlnyúlásokkal együtt a 130-150 m²-t is el­éri. A képlet egyszerű: egy 10×10 m-es épület kerületén körbefutó 1 m-es túlnyúlás 12 x 12 méteresre módosítja a komplex vetületet, ez pedig 144 m². E 44%-os többlet to­vábbi elemzése odavezet, hogy az ereszek hajlásszögéből adódó mé­retnövekmény és a dobozteríték együttesen már akár 70-100 m²-es látszó fa- és ereszalj felületet ered­ményezhet. Erre a kivitelezők, illet­ve a szakmai bázis nincs kellően fel­készülve, amit az is alátámaszt, hogy a hazánkban épülő házak túlnyomó részénél csaknem biztosan felfedez­hető valamilyen hiányosság.

Leggyakrabban „erőtani” hibák­kal találkozhatunk, pl. a szeleme­nek illetve a szaruzat már említett alulméretezésével. A továbbiakban ezek helyes megoldására mutatunk be példákat. A látszó szelemeneknél a kereszt­metszet-növelésen túl a kapcsolt vagy kettőzött alkalmazás jöhet szó­ba. Szokás azokat ferde, kültéri, ún. karpánttal megtámasztani, ám ez nem túl szerencsés. Ha már táma­szokat teszünk be, jobb, ha a ház külsőjéhez igazodva úgymond be­komponáljuk azokat az architektonikus képbe.

Oromzatkialakítások a látszótól a rejtett szelemenezésig; végnézet és csomóponti metszetek a) látszó szelemennel és szaruzattal; b) mint az előző, de süllyesztett bélésdesz­kázattal; c) látszó szelemennel; d) rejtett szelemennel és szaruzat­tal; 1 cserépfedés; 2 szegőcserép; 3 szegezés; 4 tetőlécezés; 5 lég­rés; 6 tetőfólia; 7 ellenléc; 8 szaruzatra szegezett deszkázat; 9 szaruzat közötti deszkázat; 10 sarokléc; 11 homlokdeszkázat; 12 szarufa; 13 süvegfa; 14 fogasfa; 15 papucsfa; 16 alsó heveder; 17 alsó deszkázat; 18 légtér; 19 talpszelemen; 20 acélgerenda konzol; 21 átkötő-csavarozás.

Az oromzati szerkezetek túlnyúlása olykor akár a 2,0 m-t is elérheti, ilyen esetekben azonban a látvány­érték megteremtésén túl biztosan valamilyen funkcionális igény is fel­merült, tehát a rendhagyó mérete­zés pl. a bejárat, esetleg az erkély vagy a terasz stb. kialakításához volt szükséges.

Az oromzati tetők peremszerke­zetének kialakítása általában a tető­lemez 30-50 cm széles sávját teszi láthatóvá. Mivel a réteg- és szerke­zeti elemek sokszor ennek a felében is elférnének, nyilvánvaló, hogy e konstrukciók öltöztetése elsősorban homlokzatképzési célokat szolgál. Az alsó ereszeknél az oromzati karakter folytatása a döntő, mert enélkül értelmetlenné válhat az egyik vagy mindkettő. Az előbbiekben említetteknél lé­nyeges még, hogy az alulról felfelé számozott orom- és ereszhomlok deszkák, valamint a falsík közötti alsó, ún. dobozkialakítás jól illesz­kedjen az épület karakteréhez.

A rejtettcsatornás megoldások legfontosabb szakmai követelmé­nyei a következők:

• A csatorna „F” keresztmetszete min. 100 cm²
• A csatorna teljes „F” keresztmet­szetének meghatározásakor: a) északi tájolású homlokzat ese­tén 1,5 cm²; b) keleti és nyugati tájolású hom­lokzat esetén 1,3 cm²; C) déli tájolású homlokzat esetén 1,1 cm² keresztmetszetet kell biztosítani minden m²-nyi tetőfelülethez.
• A csatorna hossza a lefolyóig A) az északi oldalon 8 m (két irányból 16 m); B) a keleti és nyugati oldalon 10 m; C) a déli oldalon 15 m lehet.
• A csatornához lefolyót: A) az északi oldalon 80 m²-nyi te­tőfelület; B) a keleti és nyugati oldalon 110 m²-nyi tetőfelület; C) a déli oldalon 150 m²-nyi tető­felület esetén kell kapcsolni.
• A csatornafenék járható legyen (legalább 10 cm széles fenékkel készüljön).
• A csatorna bádogelemeit a deszkateknőhöz szegezni tilos, rögzí­tésük csak ún. csúszóperemes férc- vagy kapocsszalaggal végez­hető.
• A csatornát 8 m-enként dilatációs elemmel kell ellátni.
• A lemez csatornavégek és a deszkateknő között (szintén a dilatáci­ós mozgás lehetővé tétele érdekében) legalább 15 mm-es rést kell hagyni.
• Fekvő csatorna negatív vagy külső sarkának „L” tagjánál mindkét irányban 15-15 mm-es dilatációs mozgásteret kell kialakítani ugyanúgy, mint a végeknél. A fenéklejtés: A) az északi oldalon 10 ezrelék; B)a keleti és nyugati oldalon 7-8 ezrelék; C) a déli oldalon 4-5 ezrelék kell legyen.
• A fenéklejtést az alatta lévő (leg­alább 50 cm²-es) teherhordó talp­ra helyezve képezzük ki.
• A homlokdeszka hevedereit tartó konzolvasakat reisercsavarral kap­csoljuk a hevederfához és a tető­höz egyaránt.
• A csatorna méretének megfelelő­en leszabott szalagdarabokat ké­toldalt lágyforrasztással kell rögzí­teni a csatornaelemekhez.
• A szalag bármely lejtési ponton el­helyezhető (forrasztás előtt sze­gezni szintén tilos).

Kettőzött felső szelemenes kiválta­sd oromzatkialakítás két szarufakö­zös látszó szerkezeti rendszerben.

A padlásterek keresztirányú szellőz­tetése nyáron nagymértékben csök­kenti a tetőfödémek hőterhelését.

A szarufa, valamint a tetőlécezés kapcsolata keskeny ellenlécezés­sel a) felülnézet; b) metszet; 1 szarufa; 2 ellenléc; 3 tetőléc; 4 tetőfó­lia – kevésbé javasolt megoldás.

Szarufa és tetőlécezés kapcsolata széles ellenléccel a) felülnézet; b) metszet; 1 szarufa; 2 ellenléc;
3 tetőléc; 4 tetőfólia.

Mai épületek oromzati szellőzői a) réshézagos; b) madárhálós; c) ún. törökrácsos rendszerekkel.

Együtt dolgozó tetőlécezés és sza­rufák kapcsolata a) a lécezés szere­pe fontos a szaruzatot érő összes terhelőerő (hasznos és meteoroló­giai terhek) elviselésében (A, B, C: állandó); b) toldás nélküli lécezési állapot; c) egy vonalba eső toldá­sok esetén; d) rövid léceknél szaru­fánként toldásnál (a behajlás iránya szaggatott); 1 tetőléc; 2 szarufa; 3 ellenléc.

Tető, vagyis padlástér szellőzteté­sére szolgáló – fedésbe épített – ablak a) nézet; b) metszet; c) geo­metriai szerkesztés vonalas rajza.

Ebben a részben azon épületrészekből mutatunk be néhány praktikus tanácsot, amit ugyan igen széles körben alkalma­zunk, de az esetek nagy hányadá­ban hibásan vagy rosszul csináljuk azt. Mielőtt azonban erre rátér­nénk, felsorolunk néhányat a sajná­latos módon nálunk megtörtént tetőépítési hibákból, melyek elkerü­lésére az építészeknek nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük.

A szakmai ellenőrzések során leg­gyakrabban feltárt hibák:

Székszelemeneknél:

• elcsavarodás;
• nincs hossztoldás (csak ütközte­tés);
• kéménypillér a tartóoszlopuk;
• oromzaton túlnyúlóak, alulmé­retezettek (lelógnak);
• nem a terhelésnek megfelelő az alátámasztásuk.

Székoszlopoknál:

• kicsi a keresztmetszet;
• nincs széktalp;
• nincs oldalirányú támasz;
• elmaradt a karpánt;
• födémbéléstestre vannak ter­helve.

Talpszelemeneknél:

• nincs lehorgonyozás;
• oromzaton túlnyúlóak, alulmé­retezettek (lelógnak);
• a teherhordó falegyen és a sze­lemen közötti rések üresek (esetleg 1-2 ék van stb.).

Mellvédfalaknál:

• oldalirányú terhelőerőre nin­csenek méretezve;
• a tőcsavar főként függőleges irányú erő (terhelés) ellen van beépítve;
• magasabbra építésük esetén nincs zárókoszorú (sőt könyök­pillér sem).

Szaruzatoknál:

• a szék- és talpszelemen közötti szakasz alulméretezett;
• a csüngő eresz alulméretezett;
• a kármik indokolatlanul meggyengítik az egész szerkezetet;
• kéménnyel összeépítik;
• nem veszik figyelembe a tetőfö­démek kapcsolásának következ­ményeit;
• nagyok a tengelytávok.

Főállásoknál:

• a főállásként működő üres (bel­ső oszlopok nélküli) fedélszék szaruzatállásai a szakmai és sta­tikai alaptételek ismeretének hiányáról árulkodnak;
• a tartó főállásoknál nincs fogó-fa, bakdúc, dúc, oldaltámasz, szelemenlefogás elfordulás el­len; a taréj szelemen kapcsolása hiányos stb.

Tetőfedést hordozó szerkezeteknél:

• alátétfólia esetén elmarad az el­lenléc;
• az ellenlécek keskenyek;
• az ellenlécek toldása rossz he­lyen van, így nem vesznek részt a szarufa statikai „működésében”;
• tetőlécek végtoldásai kiszakadozottak;
• a tetőlécek 1, 2, 3 szarufaköz hosszúak;
• nincs bádogosszerkezet alatti lécsűrítés, főként a vápáknál.

Tetőfólia:

• ellenléc nélküli alkalmazás, 10 cm-nél jóval kisebb átfedések;
• a porhó olvadékvize nincs kive­zetve;
• beépítésénél nem vették figyelem­be a réteg(ek) szellőztetési szük­ségletét;
• a tetőablakok felett nincs meg az oldalirányú alsó vízelvezetés.

Sokáig folytathatnánk még, de a legsúlyosabb eseteket felsoroltuk, és okukra vonatkozóan az alábbi kö­vetkeztetéseket vonhatjuk le.

Ezek:

1. a tervező csak engedélyezési ter­vet készít, és nem oldja meg kiviteli szinten a tető átlagosnál magasabb igényű csomópontjait;
2. a kivitelezés műszaki vezetője el­fogadja (?) a tervet, és bízik a mester tudásában;
3. a tetőkészítők – főként az eresz vonatkozásában – az új rendszerű és formájú házak kivitelezésére alig vagy egyáltalán nincsenek felkészülve.

Két szelemennel alátámasztott sza­rufa alkalmazhatósága a) normál eset; b) az ellenléc a szarufa keresztmetszetét növeli; c) az alul lát­szó szaruzat feletti hevederfa stati­kai szempontok alapján egy tartónak minősül; 1 szarufa; 2 lát­szó deszkázat; 3 keresztfa (+ hő­szigetelés); 4 felső hevederfa; 5 ellenléc; 6 szelemenek.

Hagyományos csüngő eresz túlnyújthatósága: palafedésnél 10 v; normál cserépnél 9 v; hódfarkú cserépnél 8 v; betoncserépnél 8 v; nádfedésnél 7 v.

Különleges alakú ház, eltérő síkú tetőzetével újdonság az alkalmazott építészeti szokások között.

Oromzati részlet, ahol a tetőzet szer­kezete az épületsíkon túlnyújtva meghatározó az épületkarakter ala­kításában.

A tetőzet vázszerkezete

A szék- és talpszelemenek kereszt­metszete minimum a szarufáéval megegyező, maximum annak kétszerese kell legyen. Túlnyúlásuk az oromzatoknál – főként igényes kivi­telezés esetén – eleget kell tegyen a statikai követelményeknek.

A szarufák szelemenek közötti ke­resztmetszetének és magasságának akkorának kell lennie, hogy terhelés hatására bekövetkező lehajlása a hozzákapcsolt szerkezetekkel együtt se lépje túl a megengedett mérté­ket.

A szarufákra vonatkozó tudni­valók:

• minimális keresztmetszet: 100 cm;
• szegezhető felső sík: min. 5 cm;
• szélesség/magasság aránya: 1:1-1:2;
• a karmi mérete a befogásnál, illet­ve felfekvésnél nem lehet nagyobb a (v) szaruzatmagasság 1/3-ánál;
• a konzolos eresz két alátámasztása fölötti ellenlécet „nyomott öv­ként” a szaruzat keresztmetszet­éhez számíthatjuk.

A szarufák alsó túlnyújtásánál az eresz vetületi méretét nagymérték­ben befolyásolja

• a szarufa keresztmetszete;
• a kármival való „gyengítés” mér­téke;
• a túlnyúló rész terhelése;
• a szarufa keresztmetszetének nö­velése érdekében kapcsolt szerke­zetek;
• a falhoz való visszatámasztás módja.

Fokozott figyelmet kell fordítani az ellenlécek

• keresztmetszetére;
• szélességére
• és a toldási helyek pontosítására.

Az ellenlécek keresztmetszetének javasolt értéke 25 cm², de 15 cm²-nél kisebb semmiképpen se legyen. Szélességi méretüknek min. 10 cm-esnek kell lennie. Legjobb, ha az el­lenlécezést mindig alulról fölfelé, a fóliázással együtt haladva, 5-6 m deszkával kezdjük, mert kevés az olyan tető, ahol ennél néhány mé­terrel több lehet szükséges, továbbá a felső szelemen feletti ellenléc­ toldás már nem gyengíti annyira a (kapcsolt) szarufa terhelhetőségét, ugyanis a tetőfödém általában csak az alsó szakaszokon készül.

A tetőlécek beszerzésekor – nem­csak gazdasági, de statikai szem­pontból is – legjobb az 5-6 féle szálhossz közül való választás. Ennek oka kézenfekvő: minél rövidebbek a lécek, annál több lesz a tetőfelület­ben a toldások száma, ám minél ke­vesebb a toldás, annál hosszabb ide­ig marad sík a fedési felület. Rövid lécek használata esetén ugyanis a toldások vonala mentén a tetőfelület 1-2 évtized alatt hullámossá vá­lik, amire csak a léccsere a gyógy­mód.

Szokásos épület és tető, ahol a forma és minőség jellemzőjét a részletek határozzák meg.

Hagyományos csüngő eresz túlnyújhatósága felső ellenléc kap­csolással. Az ellenlécet a szelemen felett nem toldhatjuk oldalirányban 5-5 v hosszon: palafedésnél 12 v; normál cserépnél 11 v; hódfarkú cserépnél 10 v; betoncserépnél 9 v; bádogfedésnél 12 v
1 talpszelemen; 2 szarufa; 3 karmi; 4 ellenléc.

Csüngő ereszeknél karmi nélküli szarufa és szelemen kapcsolása esetén nagyobb teher viselésére alkalmas az ereszgerenda: pala- és bádogfedésnél 12 v; normál cserépfedésnél 11 v; hódfarkúcserép-fedésnél 10 v; betoncserép-fedésnél 9 v
1 szelemen; 2 szarufa; 3 acélsaru reisercsavaros kapcsolattal.

Oromzati vég alul, illetve körben burkolt deszkázatú fedélszékének konzolos szelemenezése. A a szelemen terhelhetősége a lehajlási pontján megfelelő „U” idomacél kapcsolásával megtöbbszöröződik a) tetőhosszmetszet részlete; b) túl­nyúló tetőszerkezet mellvédfalra terhelésének képe; 1-7 szarufák.

Kettőzött szelemenezéssel túlnyúj­tott oromzati végkiképzés a) met­szet; b) statikai működés vázlata.

Kettőzött (alsó, vagyis talpszeleme­nes) eresz- és oromzatrészlet a cso­móponti megoldás metszetével.

Nagy kiülésű alsó eresz szarufa­kapcsolata 1 szelemen; 2 szarufa; 3 karmi; 4 támaszheveder; 5 szeglemez (kétoldalt); 6 álló papucs-fapár (A-B-C: statikai rács).

Egy épület kívülről és belülről. Az épület tetőszerkezeti rendszere jól látható a képeken, mely esetben a fedélszék teljes elhagyásával a szaruzatot (és a tetőfödémet) a bel­sőépítészeti elemként funkcionáló szelemen „működik”.

Házak, lakások fűtésére az ezidáig kialakult, illetve kifejlődött techni­kák közül több változat ismert a ha­gyományos kályhával való tüzeléstől a legkorszerűbb padlófűtési rend­szerekig. A legújabb megoldások közé sorolható a falfűtés. Az, hogy ez mennyire új, vitatható, mert az ötödik-hatodik század – nagy római kori – építkezéseinél már alkalmaz­ták a padló- és falfűtést úgy, hogy a fűtendő tér határolóiban légjárato­kat alakítottak ki.

Azt viszont, hogy egy épületet hol kell leginkább védeni a lehűléstől, vagyis hol a legnagyobb a hőveszteség, minden szakember tudja. Ez a hely pedig nem más, mint a ben­nünket körülvevő fal és a felsőbb szinteknél a mennyezet. A falfűtés lényegében a lehűlő felületet fűti oly formában, hogy az épület hő-egyenlege ne sokat változzon.

A másik fontos felismerés, hogy amikor sugárzó falak vesznek körül bennünket, a ténylegesnél melegebbnek érezzük a hőmérsékletet. Ezt a tulajdonságot használja ki – csak az épületen belül – a falfűtés, amely lényegében becsapja a hőér­zetünket. A hőmérő csupán 20 fokot mutat, mi mégis két-három fokkal többnek érezhetjük a helyiség leve­gőjét. Ezért elegendő alacsonyabb hő­mérsékletre felmelegíteni a rend­szerben keringő vizet, ami kevesebb energiát igényel.

Fűt és hűt

A falfűtésnek a kisebb energiafel­használás mellett egyéb pozitívumai is vannak: egyrészt, hogy igen kelle­mes hőérzetet nyújt, másrészt, hogy láthatatlan, s nem zavarja a helyisé­gek berendezését.

Éppen ezért érdemes előre tudni, hol lesznek szabad falfelületek, illet­ve hogy melyik fal elé kerülnek a nagyobb bútorok, mert oda nem célszerű a falfűtést beépíteni. A fal-fűtés kombinálható egyéb fűtési rendszerekkel is, sőt nyáron, megfe­lelő kiegészítőkkel, hűtési rendszer­ként is üzemelhet. Működési elvé­ből adódóan a szállópor jelenség nem alakulhat ki.

Az alacsony hőmérsékletű falfűtés, mely a belmagasság közel ³A ré­szén és a külső falon adja le haté­konyan a hőveszteség pótlásához szükséges hőmennyiséget a) tapin­tása kellemes; b) hőleadási intenzi­tása tökéletes.

A falfűtés tervezésének és kivite­lezésének szempontjai kissé eltér­nek az egyéb rendszerekéitől. Valamennyiük közös tulajdonsága, hogy az adott falfelületet – körülbelül kétméteres magasságban és a pon­tosan kiszámítható hőigényeknek megfelelő szélességben – be kell csövezni. A falfűtési rendszernél a hőleadó (a vakolatba rejtett és természetes módon meleget sugárzó melegvizes rendszer) a falat közel 40 °C-ra fel­melegítve kiemelkedően kellemes hőérzetet biztosít, amivel – hőérzeti kutatásokra alapozottan mondhat­juk – messze megelőzi a radiátoros rendszereket. Következőkben a Közép-Európá­ban jól ismert és nálunk igen elter­jedt MEDITHERM falfűtési rendszeren keresztül mutatjuk be ezt a fűtési módot az „alapoktól” in­dulva.

Lakás egyik szobájának külső hatá­rolójára szerelt falfűtés a) készre vakolt és burkolt belső tér; b) a fal­fűtés működési vázlata; c) beren­dezett szoba képe, ahol a hőleadó szabad felület jól funkcionálhat.

A hősugárzás, mint a kiváló komfort­érzet elérésének hatékony módja

Bizonyára mindenki ismeri a ha­gyományos központi fűtéses rend­szereket, amik olyan módon fűtenek, hogy a helyiségek levegőjét felmelegítve, azt – a fajsúly különb­ség elve alapján – cirkuláltatják. A hőérzeti kutatások ugyanakkor rávilágítanak arra, hogy komfortér­zetünk szempontjából a levegő hő­mérsékleténél van egy fontosabb tényező is, a melegsugárzás érzéke­lése. Ennek jelenlétében ugyanis az ember hőérzete alacsonyabb kör­nyezeti hőmérsékletet igényel, ugyanakkor komfortérzete mégis biztosított.

Gondoljon csak egy tavaszi felhős napra. Kellemetlen. Aztán a felhők mögül kibújik a Nap, és bár a kör­nyezeti hőmérséklet nem változik, mégis kellemes meleget érzékel. A MEDITHERM© falfűtés műkö­désekor is hasonló történik, csak zárt térben. A felmelegített falfelü­let a hőt legnagyobb részben sugár­zással adja át a helyiségben tartóz­kodóknak, miközben a helyiségek levegőjének hőmérsékletét 2-3 °C-kal is csökkenthetjük a hagyomá­nyos rendszerekhez képest.

Egy sarokszoba külső határolójára szerelt falfűtés, alaprajzi részlet.

Többlakásos lakóház szobáinak külső határolóira kapcsolt falfűtés hőtechnikai egyensúlya A – B szobák; F = lehűlő felület által produkált hőveszteség; f = a hőszükséglet leadására alkalmas hőleadó felületek.

MEDITHERM fűtéskialakítási módok A falfűtés; B mennyezetfűtés; C padlófűtés; 1 falfűtőcső (átmérő 6×1 PE); 2 előremenő vezeték (átmérő 20 x 2 PE); 3 (kiegészítő) padlófűtés (átmérő 20 x 2 PE); 4 visszatérő vezeték.

MEDITHERM fűtési módok A mennyezet-; B padlófűtéssel; 1 előre­menő gerincvezeték (átmérő 20 x sz PE); 2 visszatérő gerincvezeték (átmérő 20 x 2 PE); 3 mennyezeti fűtőregiszter (átmérő 6×1 PE); 4 padlófűtéshez előremenő csőve­zeték (átmérő 20 x 2 PE); 5 vissza­térő gerincvezeték (átmérő 20 x 2 PE); 6 padlófűtési fűtőregiszter (átmérő 6 x 1 PE).

MEDITHERM falfűtés rétegfelépíté­se 1 külső fal; 2 szerelőrács; 3 fali csőkígyó (átmérő 6×1 PE); 4 feszültség elosztására szolgáló üveg­szövet; 5 javított minőségű vakolat; 6 padozati faldilatáció; 7 előreme­nő (vagy visszatérő) gerincvezeték; 8 padozati hőszigetelés .

MEDITHERM falfűtés szerelési módja 1 előremenő vezeték; 2 visszatérő fűtési vezeték; 3 osztócső (átmérő 20 x 2 PE); 4 osztócső véglezárása; 5 fűtőcsőkígyó (átmé­rő 6 x 1 PE).

Nagyobb teljesítmény

A padlófűtéses rendszerek csak 80-100 W/m² hőleadásra képesek, mert a padló hőmérséklete a láb ér­zékenysége és egészségügyi okok miatt csak 29 °C lehet. Ugyanakkor a MEDITHERM© falfűtésnél a 6 mm-es külső átmérőjű polietilén csőrendszerben 45-50 °C-os meleg víz kering, így a fal felületi hőmér­séklete jóval magasabb (38-40 °C), ezért a 200-240 W/m² hőleadás is biztosítható. Ezáltal a legtöbb eset­ben a rendelkezésre álló falfelületek kielégítik az épületek hőigényét, vagy ha mégsem, akkor a MEDITHERM© rendszer kiválóan alkalmas a mennyezet illetve a pad­ló megfűtésére is.

MEDITHERM falfűtés ajánlott kap­csolási rajza 1 kazán; 2 bojler; 3 zárt tágulási tartály; 4 biztonsági szelep; 5 hőcserélő; 6 zárt tágulási tartály; 7 szabályozószelep; 8 szivattyú; 9 szekunder szivattyú; 10 használa­ti melegvíz-töltő; 11 elektronika; 12 háromjáratú keverőszelep.

Energiatakarékosság

A falfűtéssel elérhető hőmérséklet­csökkentési lehetőség már önmagá­ban 12-15%-os energiamegtakarítást jelent. Ezen túlmenően, mivel a helyiségben levegő hőmérséklete függőleges irányban lényegesen egyenletesebb, mint a konvekciós fű­téseknél, a további megtakarítás 5-8%. A padlófűtéshez képest lénye­gesen gyorsabb szabályozás átlagosan 5%-ot jelent. Annak ellenére tehát, hogy a külső fal fűtése esetén a külső tér felé hőveszteség alakul ki (kb. 10 W/m² többletveszteség a fűtött falfelületen), összességében mégis kisebb energiafelhasználás szükséges.

Elegánsan rejtett beépítés

A MEDITHERM© falfűtés kifeje­zett előnye, hogy a rögzítősínekkel a közvetlen falazatra erősített és nor­mál vakolattal eltakart „csőkígyók” egyáltalán nem láthatóak, így a rendszer a helyiségek értékes hasz­nálati teréből nem foglal helyet, és esztétikailag sem zavaró.

Különösen jelentős lehet ez íves fallal tervezett helyiségek (gyakran pl. nappalik) vagy tetőtéri ferdesíkok esetén, ahol az optimális meg­oldást jelentheti.

Összehasonlító értékelés akként, hogy legjobb az épületet határoló fal hőegyensúlya, ha a ±0,00 tengelyvonal legegyenesebb a szerke­zetben a) padlófűtés esetén; b) megszokott ( ¾  belmagasságú) falfűtés; c) teljes belmagasságnál készülő fal fűtéssel a ±0,00 ten­gelyvonal alapján egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az alacsony üzemhőmérsékletű falfűtés teljes belmagasságú falra való terítéssel a legtökéletesebb 1 padlófűtés; 2 fal fűtés; 3 határolófal; 4 ±0,00 fagyhatár elméleti vonala; 5 födém hőhídmegszakítója.

Bútorozás a falfűtésnél a) bútort nem lehet a falra közvetlen ráhe­lyezni; b) 5-6 cm légréssel szabad max. ¼ belmagasság méretű bútort a fal elé tenni; 1 sugárzási hőleadás; 2 konvekciós légáram (csak bútor mögött); 3 tömör alsó támasztékú bútor; 4 lábas alsó támasztékú bútor; 5 határoló fal.

Élettani és egészségügyi hatások

A lakótér alacsonyabb hőmérséklete pozitívan hat a vegetatív idegrend­szerre, az ember közérzetileg fris­sebbnek érzi magát, és nő az agy teljesítőképessége. Orvosi szem­pontból figyelemreméltó, hogy a MEDITHERM© falfűtésnél a helyi­ségek porterhelése jelentősen csök­ken a légventilláció hiánya miatt, ami különösen az asztmás és poral­lergiás kisgyermekek jelenléte ese­tén már a tervezésnél fontos szem­pont lehet.

A rendszer megvalósítása

A jó hőleadó képességű műanyag­ból e célra gyártott hajlékony csőre­giszterek (ISO 9002, DIN 16 766 -PE) elsősorban az épület külső falá­nak belső felületére, közvetlenül a téglaszerkezetre kerülnek felszere­lésre egyszerűen használható rögzí­tősínek segítségével.

A falszerkezet hőátbocsátási té­nyezője (k-érték) maximum 0,5 W/m²K lehet, amely elvárást a leggyakrabban használt falazóelemek általában teljesítik. Egyéb esetek­ben ezt az értéket külső vagy belső hőszigetelő réteggel kell biztosítani. A MEDITHERM© rendszernél a szükséges vakolatvastagság 10-15 mm. A csőalapanyag miatt alkalmazható a hagyományos mészha­barcs, de az egyéb összetételű vakolóanyagok is.

A vakolatba a durvázást követően, a simítóréteg felhordása előtt egy üvegszálas rabicháló kerül bedolgo­zásra, amely megakadályozza a mű­anyag csövek hőtágulási feszültségé­ből eredő repedezést. Lehetőség van a fűtőcsöveknek gipszkartonba vagy csempeburkolat alá történő elhelye­zésére is. A MEDITHERM© falfűtés szerelése könnyen megtanulható, a fűtőcsövek kötését a legtöbb szerelő által már jól ismert polifúziós he­gesztési eljárás biztosítja.

A csőregisztereket fűtővízzel ellá­tó 20 mm külső átmérőjű, azonos alapanyagú, hőszigetelt osztócsövek a padlófűtési rendszereknél már is­mert szintenkénti osztó-gyűjtőről indulnak, és a padlószerkezetben vagy falszerkezetben kerülnek elhe­lyezésre. Légtelenítési problémák a regisz­tercsövek kapillaritása és az elosztó­csőben lévő nagy tömegáram miatt nincsenek, s a rendszer átöblítéses feltöltése biztosítja a légmentességet.

A rendszerben alkalmazott mű­anyag nem teljesen védett az ismert oxigéndiffúzió ellen. A védelem módjának megválasztása során fi­gyelembe kell venni a beépítésre ke­rülő berendezési tárgyak, csövek és szerelvények gyártóinak a garanciá­val kapcsolatos előírásait. Hidegbukolatú helyiségekben, ahol a burkolatból származó hőér­zet miatt igényeljük a „meleget”, lehetőség van a rendszer padlófűtés­ként történő alkalmazására is. Ekkor azonban nem szükséges az is­mert, padlófűtéseknél megszokott vastagságú fűtőbeton réteg, 5 cm is elegendő.

A MEDITHERM© falfűtés egy­aránt alkalmazható új építésű illetve felújításra kerülő épületek fűtésére, mint alacsony hőmérsékletű fűtési rendszer. Különösen alkalmas a ter­mészetes energiák illetve a konden­zációs fűtéstechnikák használatára. Lényeges, ugyanis a MEDI­THERM© rendszer garanciatartásá­hoz szükséges, hogy szakképzett ter­vező tervezze, illetve a rendszergazda által kioktatott – erre jogosított – sze­relő a technológiai előírások betartá­sával végezze a kivitelezést, majd nyomáspróbát végezzenek a rendsze­ren, aminek eredeti, hitelesített pél­dányát a rendszergazda megkapja.

Nyáron hűtésre használható

A működési elv megegyezik a fűté­sével, de ez esetben az előremenő víz hőmérséklete 14-16 °C, amely léghuzat és porterhelés nélküli, kel­lemes, akár 22-23 °C szobahőmér­sékletet is biztosít. A sugárzó hatás hőérzete miatt ezt a hőmérsékletet kb. 2 °C-kal alacsonyabbnak, kelle­mesen hűvösnek érezzük.

Az elérhető hűtőteljesítmény kb. 80 W/m², tehát kisebb, mint a fűtő­teljesítmény, ezért ebben az esetben a regisztereket célszerű a nagyobb fe­lületű mennyezetre felhelyezni, ahol a hűtőhatás jobban érvényesül. A víz visszahűtését hűtőgéppel vagy ter­mészetes energiával lehet biztosítani.

Gyorsabb szabályozás

A MEDITHERM© falfűtést nagyon gyors szabályozhatósága még érté­kesebbé teszi. Ennek alapja, hogy a rendszer kis belső átmérőjű cső­rendszerében lényegesen kevesebb meleg víz cirkulál a hagyományos fűtési rendszerekhez képest (pl. a lapradiátoros rendszernek kb. 70%-a), ezért a felfűtési időszak rendkí­vül rövid. A sugárzó hőt hamar ér­zékelhetjük a vékony (2-7 mm-es) vakolattal fedett fűtőcsövek felől.

Ezenkívül a rendszerhez olyan osz­tó-gyűjtők vannak, amelyek a könnyű szerelésen kívül lehetőséget nyújtanak a fűtési körök pontos és el­lenőrizhető hidraulikai beszabályozá­sára, valamint a helyiségek hőmér­sékletének különálló mechanikus vagy automatikus szabályozására.

A mobil porszívó a háztartások és egyéb középületek tisztán tartásánál közel százéves múlttal rendelkezik, vagyis azóta könnyebb a takarítás, mint üzemi feladat. Az ezredforduló hetvenes éveiben Amerikából konti­nensünkre is átterjedt technológia a központi rendszerű porelszívás.

A központi porszívó működési el­vében azonos a már szinte minden­ki előtt ismert mobilgépes technoló­giával, ahol a szívást és a por tárolását egy kerekein gördülő, táska méretű szerkezet végzi, a hozzá kap­csolható szívófejes cső segítségével. A központi porszívó szinte min­den épületben telepíthető, régi és új házaknál egyaránt. Természetesen az új épületeknél a tervezéssel és szervezéssel kapcsolatban a hely­zet sokkal egyszerűbb. Régi építésű lakásoknál a szállító csővezetékek elhelyezése jár átalakítással, míg az újaknál szinte minden probléma­mentes.

A központi porszívó tulajdonkép­pen a háztartások, lakások, házak komfortminőségének meghatározó­ja, hasonlóan a klímaberendezések­hez vagy a kaputelefonhoz.

Központi porszívórendszer vázlata többszintes épületnél 1 központi porszívógép; 2 szállító cső­vezeték; 3 kifúvócső; 4 hangtompító; 5 zsalus szellőző; 6 fali csatlakozó; 7 padozat! „seprű”-nyílás; 8 elektromos vezeték; 9 automatika; 10 födém; 11 az épület fala; A szabálytalan; B szabályos szerelési mód.

Működési elv

A központi porszívó és a por gyűjté­sére szolgáló egység a lakótéren kí­vül, de az épületen belül kerül telepí­tésre úgy, hogy a szállítócső-rendszer a legrövidebb úton (hosszban) és a legnagyobb hatékonysággal tudja ki­szolgálni az épület belső tereit. A szobákban, illetve a takarítandó helyiségekben fali csatlakozók vannak, amelyekbe a szívócső (a gégecső) csonkját kell bedugni.

A falba beépí­tett szállító csővezetékekkel együtt vezetett villamos kábel alkalmas a működtetés üzeméhez szükséges in­dító illetve kikapcsoló program köz­lésére úgy, hogy a fali csatlakozóba épített mikrokapcsolók ezt kezdemé­nyezik. A fali csatlakozóknál típustól függően a zárófedő nyitásával, vagy a gégecső kezdőcsonkjának behelye­zésével, vagy kézi kapcsolóval zár rö­vidre az elektromos vezérlés, és ezál­tal kezdődik és fejeződik be a takarítás fázisa.

Előnyei a következők:

• a takarítandó térből az elszívott levegővel együtt a por, a piszok kijut a gyűjtőtartályba;
• a porban, piszokban fészkelő at­kák és az allergiát okozók (por és pollen) mind eltávoznak a rendszer­hez kapcsolt térből;
• a takarítás csendes, csak a lég­mozgás hangja hallatszik;
• a takarítás könnyű, csak egy gé­gecsövet kell mozgatni.

A rendszer

A központi porszívó három (főbb) részegységből áll: a központi porszí­vógép, a szállító csővezeték és a haj­lékony szívócső a tartozékaival.

A központi porszívóegység

A henger alakú, elektromos üzemű szívó és tároló berendezést a lakás mellék­helyiségének a szegletében helyez­zük el úgy, hogy az centrálisán haté­konyan csatlakoztatható a helyiségcsoportokhoz. Másik fontos tényező a fogadóhelyiségben levő magasabb zajszint elviselhetősége. A központi szívóegység elektromos csatlakoztatásához egy dugalj szük­séges. További fontos tényező a kifúvócső legrövidebb hosszban va­ló megépíthetősége. A gép a falra van felszerelve úgy, hogy a porgyűj­tő tartály vagy a porzsák ürítését ké­nyelmesen el lehessen végezni.

A gépek teste rozsdamentes acélból készült, a porgyűjtő tartály és az egyéb alkatrészek műanyagból. A gépek általában a ciklonikus-fordított porzsákos elven szűrik ki a szennyeződéseket a beszívott leve­gőből. Ez az egyik legjobb megol­dás a szennyeződések leválasztásá­ra, mert viszonylag kicsi fojtás mellett jó hatásfokkal szűr. Ezekhez a típusokhoz nincs szükség külön porzsákok vásárlására, mert a hulla­dékot egy tartályba gyűjtik, amit le­csatolva a gépről csupán ki kell bo­rítani a szemetesbe.

Csővezeték és fali csatlakozók az épü­letben

A fali csatlakozó-nyílásokat a géppel összekötő csőrendszer az alj­zatbetonban, illetve a csatlakozók­nál a falban van elhelyezve. Ha van padlófűtés az épületben, akkor a csőrendszert annak szigetelésében helyezzük el. A fali csatlakozónyílá­sokból valamennyi helyiséget, an­nak padlóját és mennyezetét el kell tudni érni, még ha a bútorokat meg is kell kerülni. Az elektromos vezér­lés vezetéke a cső mellett fut.

A ta­karított helységből beszívott poros levegő a gép beszívó ágán keresztül (beépített csőrendszer) a porszívó­gépbe jut, ahol egy szűrőrendszeren át a kifúvó ágon keresztül a már tisztított levegő távozik az épület­ből. A kifúvó ág lehetőleg a szabad­ba vezessen, mert így a mikroporok, pollenek és poratkák – amiket már nem lehet kiszűrni a levegőből – tá­voznak közvetlen környezetünkből. A gép teljesítményét a takarítandó szemét tulajdonságai, a ház alapte­rülete, a nyomásveszteségek (cső, idomok stb.) és egyéb paraméterek is befolyásolják. Minden központi porszívógépnek van egy beszívó- és egy kifúvó ága. Ezekbe falon kívül kell bekötni a csőrendszert.

Hajlékony szívócső

A gégecső álta­lában 9 m hosszú, de kapható más méretekben is. A gégecsőre felsze­relhető takarító-eszközökkel min­den takarítási feladat könnyedén el­végezhető.

Egyszintes épület üzemi alaprajz 1-4 fali csatlakoztatási pontok.

Egyszintes épület központi porszí­vójának szerelési terve a) alaprajz; b) csőszerelési és kapcsolási váz­lat; 1-4 fali csatlakozás pontjai; 5 porszívógép; A szállító csőveze­ték; B 90°-os „felfelé” csatlakozás; C 45°-os idom; D 45°-os ág.

A tervezés

Egy jól működő központi porszívó­rendszerhez elengedhetetlen a pon­tos tervezés.

Ehhez a következő ada­tokra van szükségünk:

• A takarítandó épület pontos alap- és metszetrajzai.
• Az épület szerkezetének pontos ismerete.
• Más épületgépészeti és az épü­letbe betervezett különböző rend­szerek (villany, klíma stb.) ismerete.
• A megrendelő igényei.

Ha birtokunkban vannak az alap- és metszetrajzok a takarítani kívánt épületről, abban az esetben már majdnem mindent meg tudunk ter­vezni.

A porszívógép helye

A porszívógép könnyen és kényel­mesen hozzáférhető helyre kerül­jön, mert a gépet bizonyos időközönként ki kell majd tisztítani. Ezért nem utolsó szempont, hogy a gép olyan magasra kerüljön beszerelés­re, ahonnan kényelmesen kitakarít­ható. Ismernünk kell a betervezett porszívógépünk méreteit és súlyát, mert nagyon pici helyiségbe nem lehet betervezni, és a falnak is el kell bírnia a gép súlyát. Olyan helyre tervezzük, gépünket, ahol biztosít­hatjuk a gép zavartalan működését. Leginkább pincébe, garázsba, gépé­szeti helységbe, szerszámoskamrába vagy háztartási helyiségekbe érde­mes elhelyezni.

Száraz és nem hi­deg helyre helyezzük el a porszívón­kat. A rendszer veszteségének csökkentése érdekében a kifúvó ág kivezetését a porszívóegység mel­lett legideálisabb elhelyezni. A kifúvó ág kivezetése ne legyen hosszabb, mint 6 méter, hogy kicsi maradjon a fojtás. Ha az épület adottságai miatt a kihívásnak mégis 6 méternél hosszabbnak kell lennie, akkor a kifúvócső átmérőjét növelni kell 100-as átmérőjű szellőzőcsőre, hogy ezzel is segítsük a kiáramló le­vegő ellenállásmentes kijutását a szabadba. A kivezetést a tetőn is ki lehet alakítani, de a cső hosszának minimalizálására kell törekedni. A kifúvási zaj csökkentésére hang­tompító dobot szerelünk a kifúvó ágba, lehetőleg a géphez közel.

Központiporszívó-rendszer vázlata.
Háromszintes épület központipor­szívó-rendszerének vázlata.

A porszívógép lehetőleg mindig lejjebb legyen, mint a fali csatlako­zók, vagy ugyanazon a szinten, mert ha feljebb rakjuk, akkor a gépnek felfelé kell szívnia a szemetet. Ez azért nem ideális, mert a gépnek így többet kell „dolgoznia”, hiszen a gravitáció ellene is dolgozik. A rendszer szempontjából az a legide­álisabb, ha a porszívógépet a cső­rendszer közepére tervezzük, így csökkenthető a gépigény, illetve nö­velhető a szívóhatás.

Fali csatlakozók

Az épület alaprajzai alapján törté­nik az optimális számú fali csatlako­zó helyének kijelölése. A fali csatla­kozók lehetőleg a folyosón, a lépcsőfeljárók felső részén legyenek betervezve úgy, hogy onnan min­den zugot, még a beépített szekré­nyek belsejét, a mennyezetet, a für­dőszobát és a lépcsőfeljárók alsó és felső részét is el lehessen érni. A ter­vezésnél mindig a legtávolabbi ponttól (a ház sarkától) kezdjük ki­osztani a köröket úgy, hogy mindig 1 m-rel kisebb gégecsővel számol­junk (9 m-nél 8 m-rel), hogy ha ki kell kerülni egy ágyat, bútort, akkor is kényelmesen elérjünk minden sarkot. Arra kell törekedni, hogy egy csatlakozóból több helyiséget is el lehessen érni a szívócsővel.

A fali csatlakozókat ne tervezzük ajtó mögé, illetve olyan helyre, ahonnan kényelmetlen a be- és kicsatlakoztatása (bútor, ágy mögé stb.). Általában a fali csatlakozókat az elektromos dugaszolóaljzatokkal egy magasságba tervezzük (40-50 cm-re a végleges szinttől), de az igé­nyekhez igazodva lehet lejjebb és feljebb is. Legideálisabb a villany­kapcsolók alá tervezni (az elektro­mos dugaszolóaljzatok mellé vagy helyére), mert oda általában nem kerül semmilyen bútor.

Szállító csővezeték

A csővezeték-gerincvezeték és a le­ágazások kialakítása döntően befo­lyásolja a rendszer hatékonyságát, tehát törekedni kell arra, hogy a veszteség a lehető legkisebb legyen. Törekedjünk arra, hogy a csőrend­szeren minél kevesebb kanyarodás legyen. Lehetőleg minél rövidebb nyomvonalon haladjunk a csővel, és ne csináljunk nagy kerüléseket, csak ha másképpen nem oldható meg. Részesítsük előnyben a 45°-os kö­nyököket és a 45°-os T-idomokat, mert ezek vesztesége a 90°-os ido­mok fele.

Többszintes épület központi porszí­vó-rendszerének vázlata a) met­szet; b) pince; c) földszint; d) tetőtéri alaprajz; 1-6 fali csatlakozási pontok; 7 központi porszívógép, kifúvócső-vezetékekkel.

A gerincvezeték köti össze az elszívó egységet a legtávolabbi csat­lakozási ponttal. A gerincvezeték elhelyezését az épület alaprajza/szer­kezete és az elszívó egység helye határozza meg. Hagyományos tég­laépület esetén az aljzatbetonban, a padlófűtés hőszigetelő rétegében vagy esetleg a falban lehet vezetni a csövet. Ha a csövet csak falban tud­juk vezetni, tudnunk kell, hogy a vé­sés a fal jelentős gyengítésével jár.

Győződjünk meg róla, hogy a vésés nem fogja a megengedettnél job­ban meggyengíteni a fal szerkeze­tét. Célszerű a gépészeti felszál­ló aknában felvinni a csövet, és szintenként leágaztatni. Könnyű­szerkezetes épület esetén a födém­ben és a falakban lehet kialakítani a csőrendszert. Utólagos beépítésnél szellőzőaknákba, beépített bútorok­ba, mellékhelyiségekbe történő, il­letve falon kívüli elhelyezés a legcél­szerűbb.

A házon kívül ne vezessük a cső­rendszert, mert a kinti hideg levegő okozta páralecsapódás következté­ben a rendszer eldugulhat.

Az elágazások kötik össze a ge­rincvezetéket a fali csatlakozónyílá­sokkal:

• Függőleges becsatlakozásoknál ne kössük be a felszállóágat közvet­lenül a gerincvezetékbe, mert ha egy másik csatlakozót használunk, az abból szállított szemét lehullik a felszállóágban. Helyette alakítsunk ki egy 15-20 cm-es vízszintes ágat, majd ebből csatlakozzunk a gerinc­vezetékbe, lehetőleg 45°-os T-idommal.
• Lehetőleg 45°-os elágazásokat kell készíteni.
• A T-idomoknál a légáramlás irányát figyelembe kell venni. A for­dítva szerelt T-idom dugulást okoz­hat.
• Az épületgépészeti tervezésnél gondoskodni kell róla, hogy legyen a fali csatlakozó közelében (kb. 1,5 m-en belül) villamos dugaszolóalj­zat, ha valamikor elektromos meg­hajtású tisztítófejet is kívánnak használni a takarításhoz. Az elágazó csővezetékeket beépített szekrénye­ken, mellékhelyiségekben, a mennyezetben vagy a szellőzőcsöveken át is lehet vezetni.

A porszívógép kiválasztása

A rendszerhez szükséges gép típu­sát az egyenértékű csőhossz hatá­rozza meg. Ez a szám méterben értendő, és minden gépnek adott egyenértékű csőhossz teljesítménye van.

A rendszer egyenértékű csőhosszát a következőképpen számoljuk:

(A porszívógép és a tőle legtávo­labb eső fali csatlakozó közötti cső­szakasz hossza méterben + a kifúvó ág hossza méterben) + (az ezen a szakaszon található 90°-os kanyarodások száma X 3) + (45°-os kanyarodások száma X 1,5). A leghosszabb csőszakaszon a leg­nagyobb a veszteség. A porszívógé­pet a legnagyobb veszteség figye­lembevételével kell kiszámítani, hogy ott is elegendő legyen a teljesítmény. A legtávolabbi csatlakozó­ra kell kiszámítani az egyenértékű csőhosszat.

Fali csatlakozó.

A hő visszanyerésének legegysze­rűbb lehetősége a hőcserélő alkal­mazása; ez kivonja a hőt a távozó le­vegőből, és átadja a bevezetett levegőnek. A kompakt szerkezetük miatt szinte kizárólag lemezes (ke­resztáramú vagy ellenáramú) hőcse­rélőket alkalmaznak. Regeneratív hőcserélőket csak az egyedi beren­dezéseknél használnak (nagy a szagátvitel veszélye).

A lemezes hő­cserélők alkalmazásának korlátai:

A külső hőmérséklet -4 °C alá nem süllyed, és a relatív páratartalom 35-40% közötti. Az alacsonyabb külső hőmérsékletek a távozó leve­gő oldalán jegesedést okozhatnak, ami viszont akadályozza a levegő beáramlását. A lakás szellőzésének ilyen típusú felfüggesztése meg­szüntethető lecsapató fűtéssel vagy lecsapató kapcsolással. Minden esetben szükséges, hogy a hőcserélő csatlakozzék a szennyvízelvezetésre, hogy a harmatpont alatt képződő kondenzvíz elvezethető legyen.

Hő megtartása

Mivel a lemezes hőcserélővel nem fedezhető teljes mértékben a fűtési igény, és a nagyon alacsony külső hőmérsékletek esetén a hő­cserélőt üzemen kívül kell helyezni, ezért szükség van kiegészítő fűtésre. További lehetőség a gázfűtésű ka­zán csatlakoztatása a lakás szel­lőzőberendezésére. A lemezes hő­cserélő az égéshő felhasználása alatt vonja ki a hőt a távozó levegőből, és adja át a bevezetett levegőnek. A la­kásszellőzésben különbséget te­szünk az egylemezes hőcserélővel (kombinált füstgáz- és távozó levegő­elvezetés) és kétlemezes hőcserélő­vel (a távozó levegőnek illetve a füstgáznak különválasztott elvezeté­se) szerelt rendszerek között.

Ezeket praktikus a ház felsőbb szintjén, lehetőleg a rendszer leg­magasabb pontján elhelyezni a jobb hatásfok elérése miatt. A kettős lég­járatnál készülhet szívott (vákuu­mos) vagy nyomott (túlnyomásos) működtetéssel.

Keresztáramú hőcserélő.

Az épületbe bejutó levegő nedvesség­tartalma és hőmérséklete

Télen a külső levegő rendszerint annyira hideg, hogy a bejutó levegő nedvességtartalma szinte elhanya­golható. Még viszonylag nagy rela­tív nedvességtartalom mellett is csak nagyon kis mennyiségű vízgőzt tartalmaz. Nyugodtan állítható, hogy hideg időben ezt a tényezőt fi­gyelmen kívül hagyhatjuk. Azonban nyáron, amikor a hőmérséklet hir­telen változik hűvösről meleg párás­ra, van egy rövid időszak, amikor a lehűlt szerkezetek felületein kon­denzáció léphet fel egészen addig, amíg azok is fel nem melegszenek.

Ezt a jelenséget melegidőszak-kon­denzációnak nevezzük, és rendsze­rint csak nagy hőkapacitású szerke­zeteknél jelentkezik, melyek felmelegedése lassú. A jelenség ál­talában rövid ideig tart, és nem okoz tartós károsodást az épület­szerkezetben és annak felületén. Fi­gyelemmel kell azonban lenni rá, mert a télen nedvesedett falazatok nyári száradási folyamatát befolyá­solhatja.

Az épület belsejében lévő levegő ned­vességtartalma és hőmérséklete

A külső levegő nedvességtartalma csupán kis hatással van a kondenzá­ciós veszélyre, jelentős tényező azonban a belső nedvességtartalom. Egy átlagos lakás belső légterébe a lakók tevékenységéből adódóan je­lentős mennyiségű vízgőz kerül. Szakirodalmi adatok alapján egy la­kás 4 lakója fél nap alatt, kizárólag a légzésével közel 2,5 kg vízgőzt bo­csát ki a belső levegőbe. Egy átlagos, ülőmunkával elfoglalt ember 24 óra alatt több mint 1 liter vízgőzt lehel ki. Intenzívebb tevékenység négy­szeresére is emelheti ezt a mennyisé­get.

Egy átlagos család jellegzetes te­vékenységei – légzés, főzés, mosás, ruhaszárítás stb. – naponta 12 liter vízgőzt hoznak létre. Mindezek mel­lett meg kell jegyezni, hogy a füst­gázelvezetés nélküli fűtőberendezé­sek, amelyek égés útján termelnek hőt – pl. gázmelegítők – különösen bőségesen hoznak létre vízgőzt. Minden m³ földgáz elégetése 1,5 kg vízgőzt termel. Fontos szempont az épület fűtöttsége is, mivel a meleg levegő több nedvességet tud magá­ban tartani, mint a hideg. Meleg épületben a vízzel telített levegő szellőztetéssel eltávolítható. A helye­sen kialakított, folyamatosan üzeme­lő fűtés felmelegíti és melegen tartja a belső felületeket.

Kondenzáció veszélye

Sok lakóépület fűtése azonban részleges és időszakos jellegű. A la­kóházaknak azon részei, melyek nincsenek fűtve vagy nem kielégítő­en fűtöttek, fokozottan veszélyesek a kondenzáció szempontjából. A gyors működésű fűtési rendszerek – mint pl. a meleg levegő behívása – a lakók számára gyorsan létrehozzák a komfortérzetet, de nem elég hatáso­sak ahhoz, hogy a felületeket a meg­felelő hőmérsékletre emeljék. Ez kü­lönösen akkor igaz, ha a szerkezet nagy hőkapacitású, ez esetben a kondenzáció szinte elkerülhetetlen.

A szellőzés mértéke

Éghajlatunkon a külső levegő álta­lában kisebb nedvességtartalmú, mint a belső levegő. Elméletileg ez lehetővé teszi, hogy megfelelő szel­lőztetéssel teljesen elkerüljük a kon­denzációt.

Manapság ritka, hogy egy lakás­ban óránként egyszeres a légcsere. Itt egy ellentmondás látszik. Egyrészt az energiaárak mára felülmúl­ják az egyéb megélhetési költsége­ket, másrészt kényelmi igényeink folyamatosan emelkednek. Tudja mindenki, hogy amennyiben na­gyobb a szellőzés, több hő kell ah­hoz, hogy a szellőzéssel elveszett hőt pótoljuk. Ebből következik, hogy a legtöbb háztartásban gondosan tö­mítik a nyílászárókat. Teszik ezt ab­ban a hitben, hogy nemcsak a pén­zükkel takarékoskodnak, hanem az energiatakarékosság szempontjait is figyelembe véve helyesen cseleksze­nek.

Huzatmentessé teszik az abla­kokat és az ajtókat, elzárják a hasz­nálaton kívüli kéménykürtőket, vagy lezárják a ventilátorokat. Ha mindez szegényes fűtéssel párosul, kialakul­nak a kondenzáció klasszikus feltét­elei. Nem hagyható figyelmen kívül az a másik tervezési elv sem, amely szerint a szellőzés csak akkor hatá­sos, ha a belső légtér minden részé­ben kielégítő mértékű. Ha az általá­nos szellőzés mértéke megfelelő is, helyi kondenzáció felléphet olyan helyeken, ahol ún. holt terek alakul­nak ki. Ha a felületi kondenzáció ve­szélye fennáll, ezt elsősorban a pe­nészfoltok árulják el.

Központi szellőzőcsatorna-rendszer többszintes lakóházakhoz termé­szetes (gravitációs) működtetéssel, ahol a kapcsolt fekvő csatornák hossza (összesen) kisebb a gyűjtő­énél (ellenkező esetben gépi mű­ködtetés szükséges) 1 elemes gyűjtőcső; 2 kitorkollás eleme; 3 kémlelő (tisztító) ajtó; 4 csatlako­zó idom; 5 kondenznyílás; 6 kiszel­lőző (alap) idom; 7 teleszkópos idom; 8 vízzsák; 9 szellőzőfej.

Többlakásos ház WC-helyiségei szellőző-légcsatornájának egyszerű kapcsolása a-b) fali szellőztető ventilátorral; c) falon kívüli ventilá­torkapcsolással.

A helyiségekben lévő felületek hőmérséklete

Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a megfelelő mértékű hőszigetelés mi­nimálisra csökkentheti a kondenzá­ció veszélyét, mivel a belső felületi hőmérsékletet a kellő szinten tartja. Mégsem szabad azonban arról elfe­ledkezni, hogy nincs olyan vastagsá­gú hőszigetelés, ami egy fűtetlen helyiséget meleggé tenne. A hőszi­getelés helyének és mértékének mindig összhangban kell lennie a fűtési rendszerrel, ha azt hatásosan szeretnénk kihasználni.

A fal pórusossága és hőmérséklete

Mivel a hő keresztülhaladva a fal­szerkezeten különböző ellenállások­kal találkozik, ezért a falban létrejö­vő hőmérsékletesés képe nagyban függ attól, hol helyezzük el a hőszi­getelést. A szerkezeteket képező épí­tőanyagok általában pórusosak, a vízgőzt többé-kevésbé jól átengedik, a nedvesség keresztüljut a falakon, mivel a belső levegő nedvességtar­talma és magasabb hőmérséklete nyomáskülönbséget hoz létre a bel­ső és külső oldal között.

A szerkezetekbe bejutó nedvesség mennyisége attól függ, hogy milyen ellenállást tanúsít a falazat a folyamattal szem­ben, ez pedig a szerkezet anyagai­nak ellenállóképességétől függ. Ha a belső oldalon a vízgőznek teljesen ellenálló gátat tudnánk elhelyezni, akkor elvileg megakadályozható lenne, hogy a vízgőz a szerkezetbe behatoljon. Ekkor csak a felületi kondenzáció jelentene problémát, és ha a felületi hőmérsékletet meg­felelő szinten tartanánk, a konden­záció veszélyét teljesen kizárnánk. Természetesen ez a gyakorlatban szinte teljesen lehetetlen.

Kapcsolt csatorna szellőzésének kiépítése WC- és fürdőszoba-helyi­ségekhez.

Keresztáramú hőcserélő ventiláto­ros szívó és nyomó légjáratokhoz kapcsoltan.

WC-helyiség szellőztetés-kiegészítő­je WC-csésze-szellőztetéssel, illetve elszívással a) metszet; b) szembe­nézet.

Hőcserélővel egybeépített szel­lőzőberendezés és központi porszí­vó kapcsolatának működési elve (és iránya).

A szabályozott szellőzés

A lakóépületek építése során a mai, korszerű építőipari anyagok és technológiák alkalmazása merőben új követelményeket támaszt a laká­sok átfogó szellőztetésének tervezé­sével szemben. Mielőtt az új tervezési kihívások­nak megfelelő szellőztetési rendszer működési elvét ismertetnénk, né­hány mondat erejéig vissza kell ka­nyarodnunk a lakások fűtésienergia-fogyasztását alapvetően befolyásoló tényezőkre, így a falszerkezetek illet­ve a nyílászárók hőszigetelési képes­ségére.

Európában az egy- és kétlakásos családi házakban a szellőzés túlnyo­mórészt az ablak teljes kinyitásával, ki tárásával (hirtelen, gyors szellőztetés) vagy az ablak résnyire nyitásával (tar­tós szellőztetés) történik. A társashá­zakban gyakoriak az egyszerű me­chanikus szellőzőberendezések (a levegő fűtéséhez szükséges hőt mér­séklő hővisszanyerés nélkül), ame­lyekhez a konyhákat és a szaniterhelyiségeket az épület belsejében helyezik el.

Alsóbb szinti – nem ablakos – helyiség me­chanikus szel­lőztetése kézi üzemmódban.

Négyzetes keresztmetszetű szellő­zőcsatorna-rendszer, gépi túlnyo­másos elszívóhoz kapcsolhatóan 1 induló csatlakozó idom; 2 lég­csatorna; 3 fekvő ív (idom); 4 álló idom; 5 kicsatlakozás eleme.

A lakás szellőzését az biz­tosítja, hogy a levegő átszellőzteti a helyiségeket, és megakadályozza a szagterhelést, a nedvesség miatti károso­dásokat és a penészgombarétegek kiala­kulását. Ezenfelül az épületben a la­kások szellőzése mérsékelheti az allergén hatásokat, például a házi­por felhalmozódását, és a meghatá­rozott, légszűrőkön át történő légbe­vezetéssel az allergén anyagok bejutása is megakadályozható.

A lakások szellőztetése történhet

• természetes (ablak, légakna, légcsatorna) és
• mechanikus módon: hővisszanyeréssel vagy hővisszanyerés nélkül.

Az építőipari technológiai fejleszté­sek, így a korszerű falazó- és hőszige­telő anyagok, nyílászárók az energia racionális felhasználását célozták, melyek eredménye a lakások hőszi­getelő képességének nagyarányú ja­vulása, végső célja pedig a fűtésére felhasznált energia csökkentése.

Jelen esetben a felsoroltak közül, a teljesség igénye nélkül, csak a nyí­lászáró-rendszerek fejlesztése nyo­mán, az egyre tökéletesebb hő-, hang- és légszigetelési paraméte­rekkel rendelkező ablakok elterje­désével, illetve azok szellőztetésre gyakorolt hatásával foglalkozunk. A régi, ma már korszerűtlen, ma­gas hőszigetelési értékekkel rendelkező, gyenge szárny- és tokszerkeze­tű ablakok réseken, hézagokon ke­resztül folyamatosan biztosították a lakás helyiségeiben az ún. „termé­szetes” légcsere lehetőségét.

Konyhai szagel­szívó csőrend­szer a konyhai felső szekrény fölé építve.

Mivel az ablakok szerkezeti hiá­nyosságaiból adódóan a belső lég­mozgás lehetősége adott volt, így felhígulhatott a lakásban termelt pára koncentrációja, ezáltal csök­kent az abszolút páratartalom.

A lakások levegőjének elhaszná­lódása főként az emberi test kipárolgásainak, a dohányfüstnek, a vízgőznek (például a főzésnél és a zuhanyozásnál), a hulladék- és konyhai szagoknak valamint a bútorok, az építőanyagok és a textíliák kipárolgásainak (például formalde­hid) tulajdonítható. Ha a nedvesség-, szag- és károsanyag források kevéssé terhelik a levegőt, akkor a higiéniai szempontok miatt szüksé­ges szellőzés mértéke energiataka­rékossági megfontolások alapján mérsékelhető.

Konyhai légcsere természetes leve­gő-utánpótlással és gépi elszívással.

A minimálisan szükséges légcsere alapján a 2,5 m belmagasságú helyi­ségben az egységnyi alapterületre vonatkoztatott fajlagos levegőszük­séglet 1,25 m³/m²h és 2,5 m³/m²h között érték. A 75 m² alapterületű lakásokban épületfizikai szempon­tok miatt szükséges levegőmennyi­ség 56 m³/h, a higiéniai megfonto­lások alapján pedig 94 m³/h és 188 m³/h közötti érték (a levegő elhasz­nálódásától, illetve szennyezettsé­gétől függően).

A magyarországi gyakorlat, be­kalkulálva az említett körülményt, a lakások szellőztetésének tervezésé­nél csak a konyhában, fürdőszobá­ban, WC-helyiségekben termelt, szagokkal és párával szennyezett le­vegő valamilyen formában történő eltávolítására szorítkozott.

Szellőztetés mellékhelyiségekben

A mellékhelyiségek a helyiségek azon csoportjához tartoznak, ame­lyeknél a szellőzés feladata a szagok elterjedésének megakadályozása. Ezért ezeket depresszió alatt kell tartani. A legegyszerűbb kivitelezést, elte­kintve az ablakon át való szellőzéstől, egy axiális ventilátor ablakban vagy külső falon való elhelyezése jelenti. Ezt mindenesetre zavarhatja a szél­nyomás.

Megfelelőbb egy kürtő alkalma­zása a felső szinten vagy a tetőtér­ben elhelyezett ventilátorral. A kürtőbe az épületben egymás felett elhelyezkedő mellékhelyiségek csat­lakoztathatók. Az ablakokat a me­chanikusan szellőztetett helyiségek­ben zárva kell tartani.

Az utánáramló levegőnek általá­ban nem kell semmilyen különleges nyílást előirányozni, legfeljebb a mellékhelyiség előtere felé vezető ajtóban lehet néhány kis nyílást el­helyezni (mintegy 150 cm²), vagy egy 1-2 cm-es rést lehet hagyni a padló és az ajtólap alsó pereme kö­zött. Am többnyire az ajtó és az ab­lak éppen annyira tömítetlen, hogy elegendő levegőt hagy az utánáramláshoz. Esetenként figyelembe kell még venni a tűzvédelmi előírásokat. Ezek alapján a légcsere lakásokban 1 =4-5-szörös.

A gépi szellőztetés legegyszerűbb módja a falon átvezető „csőcsonkos” berendezés a) kiszellőzés; b) levegő-utánpótlás az alsó felébe épített nyíláson keresztül.

Mellékhelyiségek

Külön említést érdemelnek a kül­ső ablakok nélküli belsőterű mellékhelyiségek és belsőterű fürdők. Ennek megfelelően minden szellőztetendő helyiség számára egy saját kürtőt kell előirányozni, melynek felső ré­sze az elszívónyílástól a tető fölé ve­zet, alsó része pedig a szabadból ve­zeti be az utánáramoltatott levegőt.

A kürtőkben azonban a természe­tes felhajtóerő által okozott szellő­zés nem elegendő, különösen nyáron nem. Jobb és mindenképpen hatásosabb a mechanikus szellőzés szellőzőkürtővel és a legfelső szin­ten elhelyezett ventilátorral, amely az építési rendeletekben is többnyi­re előírásként szerepel.

A kiszolgáló helyiségekben alkal­mazott gravitációs vagy gépi elszí­vás azért működhetett, mert a szellőzéshez szükséges levegő utánpótlását a leírtak szerint az ab­lakok zárt állapotban is megteremtették, csökkentve ezzel a páralecsa­pódások gyakoriságát, mértékét. Természetesen a szellőzés, illetőleg a légcsere hatékonyságát bezárt bel­ső ajtók esetén a küszöbök csökken­tették.

Ki- és beszellőztetés módozatai a) aknából – befelé; b) falba építve – kifelé; c) mennyezetbe építve – fölfelé.

Később, a fejlesztések nyomán a külső nyílászárókat felváltották a mai, tökéletesen záródó, dupla üve­gezésű, jó minőségű hő-, hang- és légszigetelt ablakok, melynek kö­vetkezménye a természetes légcsere korlátozása, ezzel együtt a belső pá­ratartalom káros növekedése, illetve kivitelezési hiányosságok következ­tében az épületszerkezeti elemek hibás hőszigetelése véletlenszerű hőhidak kialakulását eredményezte.

Nálunk fejlettebb országok szak­emberei a légtömör ablakok megjele­nésével és a többi építőipari anyagot érintő fejlesztési eredmények felhasz­nálásával gyorsan felismerték, hogy a lakások szellőztetésének tervezésekor figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a helyiségek, helyiségcsopor­tok, sőt többszintes épületek is a határolófalak és a külső nyílászárók által alkotott zárt rendszerré váltak.

A technológiai fejlődéssel egyide­jűleg Európa több országában, módosítva az építési szabványokat előírták, hogy a „dobozeffektus” ki­alakulásának elkerülése érdekében lakást csak minden helyiségére kiter­jedő, tervezett és lehetőleg szabályo­zott szellőztetéssel lehet építeni. Mivel a zárt rendszeren belül a lég­cseréhez a lakhelyiségek közötti lég­mozgás lehetőségét meg kell terem­teni, a belső küszöböket elhagyták.

Konyhai szagelszívó beépítési fázi­sai külső burkolattal.

Az előzőek alapján nem tartható a korábbi gyakorlat, mely szerint egy lakás szellőztetése csak a kiszolgáló­helyiségekre (konyha, kamra, fürdő­szoba, WC) korlátozódik, ugyanis alapvető fizikai realitás, hogy az elve­zetni szándékozott levegő mennyisé­gével arányos légmennyiség utánpót­lásáról gondoskodni kell, tehát tudatosan beáramoltatott levegő nél­kül nem oldható meg hatékonyan az elszívás semmilyen választott formája (gravitációs illetve központi ventilá­torral, vagy helyiségenkénti szívóven­tilátorokkal történő gépi elszívás).

A légutánpótlást a lakószobák fe­lől célszerű biztosítani, mert a meg­felelő nyomáskülönbséggel kialakí­tott egyirányú légforgalommal a szobák is részeivé válnak a szellőzte­tett helyiségeknek. Az említett nyílászárók beépítésé­vel új feladatként jelentkezett a nyílt égésterű gázkészülékek (gázüzemű kazánok, gáztűzhelyek) biztonságos működéséhez szükséges égési leve­gő utánpótlásának korszerű megol­dása is.

Lakóépületek egész sorával talál­kozhatunk még ma is, melyekben a szellőztetés „féloldalas”, tehát csak a szennyezett levegő elszívását tervez­ték, a friss levegő szabályozott be­áramoltatása megoldatlan. A hang­súly a „szabályozott” jelzőn van. A megállapítás abban az esetben is igaz, ha a helyiségek friss levegő­vel történő ellátását a tervezők az ablakok kinyitásával gondolják meg­oldani. A törekvés iránya ugyanis a minél kisebb hőveszteséggel járó, optimalizált és szabályozott szellőz­tetés.

Páratermelés

Közismert, hogy minden emberi tevékenység több-kevesebb mennyi­ségű páratermeléssel jár, melyet a tu­datosan tervezett, és a lakás minden helyiségére kiterjedő légcserével el kell távolítani, ellenkező esetben megkezdődnek a káros folyamatok. Az előzőek alapján meg kell még említeni, hogy a lakások páraterhe­lése a légtérfogat függvényeként a lakásban lakók száma illetve az élet­vitel szerint (lakásokban gondozott zöld növényzet, az akváriumok, terráriumok, szobákban száradó ruha stb.) erősen változó, tehát egy-egy lakás páraterhelése az átlagértékek­nél lényegesen magasabb is lehet.

Mellékcsatornás szellőző kürtők működtetése a) gravitációs; b) he­lyiségben ventilátoros; c) központi elszívással.

Konyhai és egyéb szagelszívók négyzetes és kör keresztmetszetű szellőzőcsatornái 1 szagelszívó; 2 teleszkópos csonk; 3 rugalmas gégecső; 4 négyzetes keresztmet­szetű „gégecső”; 5 négyzetes csatorna; 6 induló idom; 7 álló idom; 8 fekvő (ív) idom; 9 átmeneti idom; 10 kör keresztmetszetű légcsator­na; 11 stucni; 12 karmantyú; 13 te­leszkópos fali idom; 14 fali idom; 15 tetőszellőző; 16 zsalus rács; 17 ragasztószalag a légtömörség tökéletesítéséhez.

A levegő bevezetését és elvezeté­sét is magában foglaló, minden he­lyiségre kiterjedő, tervezett szellőz­tetés hiányában – különösen az őszi, téli és tavaszi hónapokban – a nor­mális életvitel (emberi kipárologtatás), valamint a vizes helyiségekben zajló közvetlen páratermelő tevé­kenység (főzés, mosogatás, zuha­nyozás stb.) következtében a belső terekben termelődő és megnövekvő páratartalom a falfelületeken és a nyílászárók felületein csapódik le.

A magas belső páratartalom amel­lett, hogy rontja a komfortérzetet, kondenzációs páralecsapódásokat okoz, amelyek a felületi foltosodásban és penészesedésben jelentkező esztétikai hibák mellett károsítják az épület szerkezeti elemeit is. A fentiekben vázolt, fokozottan hő-, hang- és légszigetelt, ún. légtömör nyílászárók piaci elterje­dése, illetve az ezzel összefüggő szellőztetési problémák megoldásá­ra több épületgépészeti termékeket gyártó cég gyárt belső páratartalom érzékelése alapján vezérelt szellőz­tetési rendszert.

A világítás minősége a könnyen számszerűsíthető követelményeken, például a megvilágítás erősségén és egyenletességén túlmenően számos szubjektív tényezőtől is függ. A vilá­gítás összhatása nagymértékben befolyásolhatja a helyiségben tar­tózkodók viselkedését és teljesítőké­pességét.

Köztudott, hogy a különböző vilá­gítási rendszerekkel más-más han­gulatot lehet előidézni. Egy gyorsét­teremben a teret rendszerint erős fényű, fehér fényforrásokkal világít­ják meg, így a fényes asztalokról erősen visszatükröződik. A vendé­gek ritkán töltenek el itt hosszú időt, nem kis részben azért, mert a tér ké­nyelmetlen hangulatot teremt, és az atmoszféra „siettet” (egyél és menj!). Ennek ellentéteként egy elegáns ét­teremben gyertyafényes asztalok várják a látogatókat, hosszú beszélgetésekre csábító, kellemes hangu­lattal.

Lakások belsőinél az átgondolt lámpaelhelyezést és azok irányát az igényeken túl a lakberendezés diktálta szükséglet is meghatározza.

A gyógyszertárakban legtöbbször erős fehér fényt használnak, hogy „hideg” és „tiszta” képzetet keltő környezetet hozzanak létre. Az olcsó bevásárlási lehetőséget kínáló üzletláncok szívesen világítanak ipa­ri jellegű, szabadon sugárzó vagy csak kismértékben ernyőzött fény­csöves lámpatestekkel, jelezve ezzel azt, hogy az üzlet minden lehetséges eszközzel igyekszik a költségeket csökkenteni, és ezzel a vásárlók ré­szére kedvezőbb árakat teremteni. Az igényes termékeket kínáló exklu­zív márkaboltokban viszont rafinált világítási effektusok segítik elő az áruk minél kedvezőbb bemutatását.

A világítástervezőnek az a célja, hogy egy adott feladathoz megfele­lő minőségű fényt hozzon létre a tér hangulatának kialakításához. A vilá­gítás minőségének javítása jelentős üzleti hasznot hozhat, hiszen közis­mert tény, hogy a dolgozók teljesí­tőképessége a világítási minőségja­vításával nő. Megfordítva: ha a világítás felújítása csökkenti a világí­tás minőségét, a benntartózkodók teljesítőképessége is csökkenhet, amivel gyorsan elveszhetnek az energiaköltségek terén elért megtakarítások. Soha nem szabad szem elől téveszteni: az épületek nem azért vannak, hogy mindenáron energiát takarítsunk meg bennük, hanem azért, hogy olyan környeze­tet teremtsenek, ahol az emberek hatékonyan képesek dolgozni.

Szórt fény, búrák

A legtöbb belsőtéri lámpatestben burát vagy tükröt használnak annak megelőzésére, hogy a benntartózko­dók közvetlenül a lámpákba nézze­nek. A takarási szögben vagy „káprázási zónában” (a lámpatest lefelé mutató függőleges tengelyétől szá­mított 45° felett) kisugárzott fény kellemetlen összhatást, szerencsé­sebb esetben „csak” zavaró, de sú­lyosabb esetben a látást is rontó káprázást okozhat. A burákat és tükröket úgy tervezik, hogy a szem­lélő elől lehetőség szerint kitakarják ezeket a kényelmetlen, közvetlen fénysugarakat, éppen ezért nagy a jelentőségük a látási komfort szem­pontjából.

A burák általában víztiszta priz­más vagy tejfehér műanyag lapok, amelyek a lámpatest alján helyezkednek el. Az átlátszó prizmás bu­rák hatékonyak, mivel a fény túl­nyomó részét áteresztik. A tejfehér opálburák rosszabb hatásfokúak, mert a fényvisszaverés folytán jelen­tős mennyiségű fény „ragad bent” a lámpatestben. Noha a burás lámpa­testeket még mindig előszeretettel használják, ezekkel van a legkisebb valószínűsége a vizuális komfort megteremtésének.

A tükrös lámpatesteknek jobb a hatásfokuk, káprázásmentesítő ha­tásuk, és nagyobb vizuális komfortot nyújthatnak, mint a legtöbb burás lámpatest. A tükör leggyakrabban polírozott és eloxált alumíniumle­mezekből összeállított rács, amely kitakarja a lámpatestből vízszintes irányban kilépő fény bizonyos ré­szét. A tükrös-rácsos lámpatesteket általában a káprázás csökkentésére érzékeny munkakörnyezetekben – például számítógépes munkavégzés­nél – használják. A parabolikus rá­csok rendszerint növelik a lámpatest vizuális komfortteremtő valószínűsé­gét, habár a hatásfokot kissé csök­kentik, a fényterelő ugyanis több fényt takar ki. Általában minél ki­sebb a rács osztásának mérete, annál nagyobb a vizuális komfort valószí­nűsége, de annál kisebb a hatásfok.

A mai modern lakások belső megvilágítását a pontszerű és fő­ként halogénlámpák kiválóan bizto­sítják, akár 90-180°-os szögű fény-pásztával is. A halogénizzók a törpefeszültség és kis teljesítmény felhasználás ellenére fehéren és nagy hatásfokkal világítják be környezetüket, és teszik színesebbé hétköznapjainkat.

Ha manapság valaki házépítésbe vagy lakásfelújításba kezd, felfogad egy építészt, aki – két-három altervezővel – a megrendelő elképzelései­nek megfelelően prezentálja az épí­tészeti, illetve a víz-, gáz- és elektromos terveket. Csakhogy a vil­lanyszerelők egy része manapság nem tanul világítástechnikát, legfel­jebb azt tudja megmondani, mekko­ra legyen a kábelek keresztmetszete, milyen szabványokat kell figyelembe venni, vagy éppen a vizes hely­iségekbe hová lehet konnektort sze­relni.

Mennyezetburkolatba beépített többpontos megvilágítás szerelési, illetve kapcsolási rajza.

A végeredmény, hogy mind­egyik helyiségben a mennyezet közepén árválkodik a jobb esetben öt-, rosszabb esetben háromerű veze­ték, amelyhez a kiválasztott lámpa­test csatlakoztatható. A háromerű vezeték esetében még arra sincs lehetőség, hogy több kapcsolási foko­zatú lámpatestet lehessen felszerelni. Ilyenkor utólag már nagyon nehéz racionálisan világítást tervezni. En­nek ugyanis a háztervezés részeként kellene megtörténnie, helyiségen­ként végiggondolva a funkcionális elvárásokat és az azokhoz igazodó le­hetséges megoldásokat.

Néhány dolgot tartsunk szem előtt: a natúr fával burkolt mennye­zet ötven százalékkal több fényt nyel el, mint a fehérre festett; a napfé­nyes ablakok estére barátságtalan, sötéten tátongó vermekké alakul­nak, s megszűnik az általuk napköz­ben keltett tágas térérzet, többek kö­zött ezért is szokás őket függönnyel eltakarni, melynek színén sok mú­lik. A sötétebb textíliák több fényt nyelnek el, mint a világosabbak. A függöny helyettesíthető fényekkel is. Az erőteljesen megvilágított erkéllyel – indirekt módon, kívülről – megnövelhető a szoba térhatása.

Állítható, illetve liftes asztali lámpa mennyezeti függesztéssel a min­denkori funkciót képes szolgálni.

Függesztő-feszítő vezetékes, halo­génlámpás világítás szerelési vázla­ta konzolos, mély függesztékű és kereszt elhelyezésű, mobilan kap­csolt világítótestekkel.

Lámpatestek kapcsolása mennye­zet- vagy falburkolathoz a)-b) munkafázisok.

Világítási módok

Az esztétikus és praktikus természe­tes lakásmegvilágítás alapvető köve­telményei a következők:

• Az általános világítás a tájékozó­dást, illetve a helyiségben levő búto­rok áttekintését szolgálja. Fontos, hogy az ajtónál tudjuk kapcsolni. Előszobában, lépcsőházban alterna­tív kapcsolót kell felszerelni.
• A hangulatvilágítás a lakberen­dezés egyik hatásos eleme. Egyik le­hetőség, hogy bizonyos tárgyakat a megvilágítással kiemeljünk; a róluk visszaverődő fény dominál, a lámpa pedig szinte észrevétlen.
• A helyi vagy funkcionális világítás feladata, hogy a különböző tevé­kenységekhez (olvasás, játék, étke­zés, barkácsolás) megfelelő fényt szolgáltasson. Ilyenkor fontos a jó világítás, mert a szemnek összpon­tosítania kell, így igénybevétele fo­kozott. Célszerű többféle lámpával felszerelni a lakást, hogy megfelel­jen a különféle rendeltetéseknek.

Halogénlámpás világítás, világítás kiválasztása

Újabban az autófényszóróknál már megszokott halogénizzó egyre ter­jed az igényesebb családi házakban, lakásokban is. Általában nem gaz­daságossági szempontok alapján választják (bár tagadhatatlan, hogy ezeknek a 230 voltos feszültségről táplált izzólámpáknak lényegesen nagyobb a világítási hatásfokuk – szakszerűen fényhasznosításuk – is), hanem azért, mert halogéniz­zók alkalmazása esetén a kis telje­sítményű lámpák is szép fehér fényt adnak, s így megfelelően elhelyezett sok kis lámpával sajátos, tetsze­tős világítási hatást érnek el.

Laká­sokban inkább a „normál” kivitelű, csaknem 180°-os szögben, minden irányban sugárzó típusok szokáso­sak, de természetesen egy-egy dísz­tárgy kiemelő megvilágítására al­kalmazhatók a „hidegtükrös” halogénizzók is, amelyek a 30°-os sávban sugárzó „szúrófényűektől” kezdve a 60°-os „szélesen sugárzó­kig” nagy választékban kaphatók. Egy-egy halogénizzó teljesítménye 10 W-tól 150 W-ig terjedően lép­csőzetesen választható, a lakások­ban azonban – éppen a sok kis lám­pa használatának igénye miatt – inkább csak a 10-50 W-osakkal ér­demes számolni.

Halogénizzók jellemzői

Ezek a halogénizzók (ugyanazon teljesítmény mellett) a normál iz­zóknál sokkal kisebb méretűek, emiatt azonban sokkal kisebb felü­leten adják le a hagyományos vil­lanykörtékhez hasonló mértékben termelődő hőmennyiséget, ezért fe­lületük sokkal magasabb hőmérsék­letű, mint amazoké. Azt azonban sokan nem gondolják végig, hogy éppen ennek az igen nagy hőmér­sékletnek sokkal nagyobb a gyújtó hatása is, ezért megfelelő távolságot kell tartani az izzók és a környeze­tükben lévő éghető anyagok (pl. lámpaernyők, fa- vagy textilburko­latok, tapéták) között. Ezeket a lám­pákat úgy kell elhelyezni, hogy felületüket a szabadon kialakuló levegőáramlás folyamatosan és ha­tásosan hűthesse.

Az izzók tápfeszültsége igen kicsi (a magyar elnevezés szerint törpefeszültségűek); elvileg kaphatók 6 és 24 V feszültségűek. Ebből a körül­ményből mindenki örömmel veszi tudomásul, hogy ezeknél gyakorlati­lag nincs áramütésveszély, s kiseb­bek a szigetelési problémák is, de ar­ra már kevesebben gondolnak, hogy a kisebb feszültség mellett ugyanazt a teljesítményt csak jóval nagyobb áramerősséggel lehet elérni.

Az autók lámpáinál újabban már megszokottá vált halogénizzós vilá­gítás egyre terjed az igényesebb családi házakban, lakásokban is. Ezt általában nem gazdaságossági szempontok alapján választják, ha­nem azért, mert halogénizzók hasz­nálata esetén a kis teljesítményű lámpák is szép fehér fényt adnak, s így a megfelelően elhelyezett sok apró világítótesttel sajátos, tetsze­tős fényhatást érnek el. Lakások­ban inkább a „normál” kivitelű, csaknem 180°-os szögben, minden irányban sugárzó típusok szokáso­sak, de természetesen egy-egy dísztárgy kiemelő megvilágítására alkalmazhatók a „hidegtükrös” ha­logénizzók is, amelyek a 30°-os sávban sugárzó „szúrófényű”-éktől kezdve a 60°-os „szélesen sugár­zó” típusokig nagy választékban kaphatók. Egy-egy halogénizzó tel­jesítménye 10 W-tól 150 W-ig terje­dően lépcsőzetesen választható, a lakásokban azonban – éppen a sok kis lámpa használatának igénye mi­att – inkább csak a 10-50 W-osakkal érdemes számolni.

A villanyvilágítás kiválasztása

Először is azt kell eldöntenünk, hogy a lakás világításában az ener­giatakarékosságot vagy a komfortérzetet szeretnénk-e előnyben ré­szesíteni – mondja a szakember. A fényforrásokat ugyanis e szempont szerint két nagy csoportba sorolhat­juk: hagyományos és halogénizzók­ra, valamint fénycsövekre és kom­pakt fénycsövekre. Az előbbiek komfortérzetünket szolgálják, az utóbbiak viszont az energiatakaré­kosságot.

Mennyezeti és fali, pontszerű meg­világítást biztosító lámpatestek bur­kolathoz kapcsolása.

Mi jellemzi a hagyományos és a halogénizzókat, s hol ajánlatos a használatuk?

Színvisszaadásuk jóval tökélete­sebb, és színhőmérsékletük miatt fényük meghittebb, melegebb, mint az energiatakarékos csoportba tar­tozóké. Mellettük szól még az is, hogy bekapcsolásuk pillanatától tel­jes és egyenletes fényerőt adnak. Ál­talános világításhoz inkább a hagyományos izzókat, a helyi, illetve dekoratív világításhoz a halogéne­ket javasoljuk. Említett tulajdonsá­gaik egyúttal felhasználásukat is meghatározzák. Pontosabban szól­va: a hagyományos izzók bárhol használhatók, ahol fontos a szín­visszaadás, a meghitt, meleg fény.

Mi a teendő, ha takarékoskodni szeretnénk?

Minthogy az energiatakarékos fényforrások közül a hagyományos fénycsövek vibráló fényt adnak, s a lámpatestek, amelyekben ezeket al­kalmazzák, általában nem túl eszté­tikusak, nem javasoljuk, hogy lakás­ban használják őket. Inkább irodákba, üzlethelyiségekbe, ban­kokba valók, ám ott is lehetőleg olyan működtető egységgel, amely vibrálás nélküli fényt biztosít. Más a helyzet a kompakt fénycsövekkel, amelyek sorában – méretüket és fé­nyüket illetően – már léteznek a ha­gyományos izzóhoz közelítő fajták. Használatuk mégsem ajánlatos az intim funkciójú helyiségekben, mint például a háló, a nappali vagy a gyerekszoba, továbbá ott sem iga­zán célszerű, ahol gyakran kapcsol­juk ki és be a fényforrásokat.

Kombinált világítási trend, ahol a fix és mobil lámpatesteket kiegészíti a halogénlámpás világítás.

Az ezredforduló belsőépítészetében és a lakást szolgáló technológiai rendszerekben éppúgy vannak fej­lesztési erőfeszítések, mint magá­ban a tüzelés (vagyis a fűtés) techno­lógiájában. A belsőépítészetben újra és újra megfogalmazódnak a trendek, le­gyen az népi, mondhatni paraszti építészet, vagy éppen a legmoder­nebb megoldások a formák terén.

Népi építészeti trendek

A hagyományőrző, de technikájuk­ban új tüzelőberendezések fejleszté­sük tekintetében külsőleg az elmúlt időket idézik, míg a belső konstruk­ció vonatkozásában a legújabb fej­lesztések eredményeivel tudnak bennünket szolgálni.

Légfűtő kandallók

A zárt tűztem kandallókhoz készülő energiatakarékos betétek a felhasz­nálók részéről igen kedvező fogad­tatásban részesültek. A kandallóbe­tétek elsődlegesen légfűtési célra, egy-egy helyiség vagy a teljes lakás fűtésére alkalmasak – típusuk és tel­jesítményük függvényében.

Zárt tűztem kandallók készülnek

• egyhéjú betéttel;
• két- (v. dupla) héjú betéttel.

Az egyhéjú kandallóbetétek ma már szinte kivétel nélkül öntöttvasból készülnek, s faluk, az 5-7 mm vas­tagságú tűztérpalást egyben hőleadóként is működik a kandalló cirku­lációs (konvekciós) terében. Egyes típusokat samottfallal, illetve tűzlap béléssel egészítenek ki az élet­tartam növelése, az egyenlőtlen hőterhelésből adódó idő előtti anyagfáradás elkerülése érdekében.

Kandallóba épített légfűtő tűztérbetét hatásfokának szemléltetése, ventilátoros légszállító kapcsolásá­val. Az ábrán jól látható, hogy a 6 m-en túlra szállított fűtési levegő csatornából kilépő hőmérséklete 50 °C körüli lehet. Mindezek mellett a bázishely hőmérséklete is opti­málisra szabályozható.

Modern kori kandallók a) sarokkan­dallóba épített normál légfűtő kan­dallóbetét; b) fali kandallóba épített, konvekciós hőleadóval „turbózott” kandallóbetét, működés közben a hőmérsékleti viszonyokat °C-ban ér­telmezzük.

Panoráma kandallóbetét tervezési alapméretekkel a) nézet; b) alapraj­zi ábrázolásban.

Az előző ábrán bemutatott kandal­lóbetét beépítési terve a) nézetrajz; b-d) rétegmetszetek. A rajzok jól szemléltetik az alkalmazott beépíté­si technikát; 1 kandallóbetét; 2 bur­kolati fémváz (lásd a következő áb­rán); 3 gipszkarton burkolat; 4 lábazati fal; 5 kerámialap burko­lat; 6 dilatációs rés; 7 horgonyva­sak; 8 élprofil; 9 hőszigetelő (szá­las); 10 éltéglafal a fogadó falhoz ragasztva; 11 kémény (Schiedel); 12 füstcső; 13 légfűtőjárat; 14 zsa­lus nyílás – kerettel; 15 dübeles burkolativáz-függesztés.

A műszaki ábrákon bemutatott kan­dalló hasonmása felső szerelt bur­kolati vázhoz kapcsolt koracél lemezburkolattal.

Az egyhéjú kandallóbetétek (kon­vekciós) légtér felőli oldalát általá­ban bordázattal látják el, ami növeli a palástfal hőleadó felületét és élettartamát. Az egyhéjú betéteket és füstcsövüket nem szabad palást­-hőszigeteléssel ellátni, mivel azáltal a szabad hőleadó felület csökken; a kettős falú betéteknél ennek épp az ellenkezője a kedvező hatású a kan­dalló működésére.

A kéthéjú kandallóbetétek hőtechnikai szempontból ma a korszerűek közé tartoznak, ám bonyolult szer­kezetük gondosabb beépítést és üzemeltetést igényel. A kéthéjú tűz-térbetétek a légfűtő kandallóbeté­tek kategóriájába sorolhatók, mivel a dupla betétfal közötti légrés alul-­felül kapcsolódik a fűtendő lakótér­hez – a cirkuláció elvén működnek, vagyis fűtenek.

Két változatuk is­mert, a

• gravitációs áramkörös és a
• kényszeráramoltatott fűtőbeté­tek.

A gravitációs elven üzemelő fűtőbe­téteknél a szükséges légmozgást, va­gyis a betétben lezajló hőátadási fo­lyamatot a levegő fajsúly különbsége indítja be és tartja fenn. E megol­dást főleg kis teljesítményű betétek­nél, központi helyre telepített kandallóknál alkalmazzák. Előnye, hogy a kandalló üzemeltetéséhez – a fűtéshez – nincs szükség külső energiaforrásra, pl. elektromos áramra, mivel a rendszerben nincs ventilátor. Hátránya, hogy a fűtőbe­téten belüli lassú légcsere nem tud­ja „levenni” a tűztérpalást felületé­ről a maximális hőteljesítményt, emiatt a (komplett) kandalló és a fűtőbetét együttes hatásfoka 5-7%-kal alacsonyabb a kényszeráramoltatott (ventilátoros) változaténál.

Különleges „formavilágú” légfűtő kandalló sugárzó és konvekciós hőleadóval.

A kényszeráramoltatott kandallóbe­tétek jelentik napjainkban műszaki szempontból a csúcsot a fűtőberen­dezések e kategóriájában. A kényszeráramoltatással működtetett kandallók betétjei a palástfallal pár­huzamos légréseik, csökkentett tö­megük és az optimális felületi lég­súrlódás illetve hőátadás-átvétel miatt kisebbek. Mivel kisebb a tűztérbetét belső palástját körülvevő légrés vastagsága és tömegtérfoga­ta, az adott teljesítményű ventilátor jelentősen felgyorsítja benne a légáramlást. A csökkentett hőlégkamra-térfogat tovább fokozza a lég­áramlás sebességét, így intenzívebb a hőleadás, illetve a légfűtés. Az utóbbi évtized fejlesztéseinek eredménye a másodégésű kandalló­betét.

Ebbe a kategóriába sorolha­tók az

• Ecopalex és a
• Monoblocco

típusú fűtőbetétek különböző válto­zatai.

Működésük leglényegesebb jel­lemzője, hogy tiszta égés megy ben­nük végbe. A tiszta égés (C + O₂ = CO₂) folyamán hő és szén-dioxid (CO₂) szabadul fel, melyet Földünk növényzete ismét oxigénné alakít.

Az ecopalex-rendszerben a katalizált utóégés során kevesebb káros, el nem égett füstgáz termelődik. A tűztérbe fújt ún. másodlagos leve­gő hatására megy végbe az elsődle­ges égéskor keletkezett gázok katali­zált másodégetése. Az égési folyamat lejátszódásakor a lángkép sokkal élőbb és tisztább. Ez a láng elégeti az előégésben keletkezett – el nem égett – molekuláris gázokat, melyek az alapégés során szabadul­nak fel, és az előmelegített, az el­sődleges égés utolsó fázisában fúvókaszerű nyíláson át bevezetett levegővel dúsulnak (kombusz-torelv). Az ily módon működő típu­sok a kandallótechnikában jelenleg elérhető maximális teljesítményt nyújtják.

Az ecopalex kandallóbetétek az elemesbútor-elv alapján új és régi légfűtő kandallókba egyaránt beépíthetők.

A korszerű ecopalex kandallóbe­tétek két főegysége az öntöttvas tűz-térköpeny és a külső acéllemez héj-elem. A két fémlemez közti tér a hőcserélő kényszeráramoltatású cir­kulációs légtere, amely az utóégést biztosító fúvókák egyenletes műkö­dését is segíti. A tűztér kis belső tér­fogata és az ennek megfelelően ki­alakított égőtér miatt a betételem kizárólag fatüzelésre alkalmas. Új kandallóba való beépítésekor a jobb hőegyenleg érdekében a betét és a burkolat közé hőszigetelő réteget tanácsos behelyezni. Utólagos be­építés esetén a hőszigetelés elma­radhat, ami a hatásfok 1-2%-os csökkenését eredményezi. Óriási előnye, hogy egy régi, 8-20% hatás­fokú kandalló 75-80%-osra javítha­tó a betételem beépítésével.

A monoblocco kandallóbetétek funkciója hasonló, illetve azonos az előzőekben ismertetettekkel, viszont nagy tömegű, közel embermagassá­gú szerkezetek, amelyek beépítve nagyrészt kitöltik a kandallótest bel­sejét. A tűztérbetét belső, ún. „lég­úti” elrendezése sokkal lazább, a na­gyobb tűztérben jóval nagyobb hőteljesítmény érhető el a kandalló­test együttes tömegén belül.

A monoblocco kandallóknak is két alaptípusa ismert tüzeléstechni­kai szempontból:

• a normáltűzterű és
• a másodégésű tűzteres.

A normáltűzterű monoblocco kandal­lóbetétek tűztér köpenybélése álta­lában samottlapokból, illetve hőálló beton tűztérlapokból, valamint ki­egészítő öntöttvas elemekből áll.

A másodégésű tűzterekbe viszont a láng irányának, illetve az égési folya­mat áramlási vonalának megfelelően kialakított (hullámosított, szűkített), általában öntöttvas tűztérhátfalat építenek be, melyen a másodégést biztosító fúvókák vannak. Az öntött­vas hátfalnak azonkívül, hogy követi a lángtér kúposán szűkített és hullá­mos felületét, az ún. „kombusztor” szerepét is be kell töltenie, vagyis a másodlagos (tiszta) égés égési leve­gőjét elő kell melegítenie izzási hő­mérsékletre, és azt a lángtérfogat fel­ső harmadában be kell vezetnie a tűztérbe. A kandallóbetét magas hő­fokú füstjáratai különböző csatorná­kon átvezetve adják le a termelt hő­mennyiség 60%-át, míg 25%-a a tűztérajtón át sugárzással, a maradék 15% pedig a kéményen keresztül tá­vozik.

Ez a kandallóbetét-típus hatásfok szempontjából felülmúlja az összes hasonló működésű kazán teljesítmé­nyét, és beépítve igen szép látványt nyújt. A kandallóbetét külső köpe­nye hegesztetlen acéllemezből ké­szül, míg a hőcserélő – a belső füstjáratok – több kitérővel és kerülővel hűti le a kéménybe kiáramló füstöt a lehető legalacsonyabb hőfokra. Megjegyezzük, hogy az alacsony hőmérsékletű füstgáz jelzi a kis hőveszteséget, vagyis jó hatásfokot, és amennyiben a hozzá csatlakozó kémény is jó minőségű – hazánkban pl. a Schiedel kéményrendszer vala­mely típusa -, akkor szinte biztos, hogy a fűtőberendezés gazdaságo­san üzemeltethető.

Korszerű kandallók építése, va­gyis a kandallóbetét körülépítése készülhet:

• üzemi előregyártással;
• hagyományos körülfalazással;
• részben falazott, részben szerelt burkolattal.

Ez utóbbit mutatja ábránk: az emel­kedőajtós (liftes) változat tűztérelemét, és azt véglegesre beépítve bur­kolati köpennyel – utóbbi egyben bemutatja a konvekciós tér teljes egységét és magát a belsőépítészeti értéket is.

BENKEL-PILIS típusú kandallóbetét beépítve alternatív központi fűtési megoldásra 1 központi fűtési kan­dallóbetét (beépítve); 2 kazán; 3 fű­tőtest; 4 hőcserélő; 5 hígított tágu­lási tartály; 6 utántöltő automata; 7 lefúvócső; 8 tágulási vezeték; 9 visszatérő vezeték; 10 fűtő-előre­menő vezeték; 11 fűtő-visszatérő vezeték; 12 keringető szivattyú; 13 kandalló-kazán előremenő ve­zeték; 14 elektromos vezeték; 15 elektromos kapcsolószekrény; 16 220 V csatlakozó; 17 kazán elő­remenő vezeték; 18 mágnesszelep; 19 légtelenítő; 20 bojler betáp; 21 bojler; 22 hidegvízvezeték; 23 melegvízvezeték; 24 kevert víz­elvétel; 25 biztonsági túlfolyó.

Kandallók központi fűtésre

A légfűtő kandallóknál a központi fűtési rendszerekhez is gyártanak kandallóbetéteket.

Ilyen esetekben a kandalló fűti

• a bázishelyiséget és
• a kapcsolt helyiségeket is.

A kandallóbetéteket kazánként vagy alternatív fűtőberendezésként is használhatjuk, pl. gáz tüzelőanyagú fűtési rendszerekben. A két fűtőegy­ség egymástól független működését elektromos automatikával kell bizto­sítani úgy, hogy a kandalló működé­se közben a másod- (vagy a fő-) berendezés mindaddig üzemen kívül legyen, míg a kandalló által biztosí­tott hőmérséklet nem csökken.

A központi fűtéshez kapcsolható kandallók, kandallóbetétek hegesz­tett fémlemezből készülnek. A kan­dallóhoz mint tűztérhez kapcsolt megoldásnak igen sok változata le­hetséges,

Így többek között:

• kettős teljes tűztérfalú;
• csak a hát-tűztérfal kettőzésével;
• hőcserélőként alkalmazott füst­kamrával;
• tűztérbe épített hőcserélővel;
• tűztér fölé kapcsolt hőcserélő­vel.

Európában mindegyik változat is­meretes. Nálunk a külföldi acélle­mez-szekrényes, míg a hazaiak közül a tűztérhez kapcsolt hőleadójú kan­dallóbetét az elterjedt.

BENKEL-Pils típusú kandallóbetét központi fűtési kazánként. 1. Pilis típusú tűztér; 2. Huzatelzá­ró; 3. ᴓ 190-es füstcsatlakozó; 4. ¾”-os menetes vízelvezető kar­mantyú; 5. Tisztító nyílás; 6. ᴓ 165-ös vagy ᴓ 180-as füstki­vezető csonk.

A tűztérhez kapcsolt hőleadójú kandallóbetét hazai gyártója és for­galmazója a BENKEL cég. A BENKEL cégnél a Kergyai Csaba vezette mérnöki csapat fejlesztésében több éve készülő „PILIS” kandallóbetéthez kerül kapcsolásra ka­zánként a központi fűtési rendszer eleme. Az öntöttvas tűztér felső füstki­meneti nyílására ültetve kapcsolt fű­tőkazán tulajdonképpen hatásfoknövelő berendezés, mely a kapcsolt rendszer központi fűtését szolgálja.

A BENKEL-PILIS kandalló-ka­zán főbb jellemzői:

• teljesítmény:
  Kandallóbetét 10-14 kW;
  kapcsolt hőleadó 10 kW;
• füstcsőcsonk ~ᴓ 0 19 cm;
• tömeg 115 + 45 kg.

A kandalló teljesítménye ez esetben is elsődlegesen a bázishelyet, míg kiegészítésként a lakás többi kap­csolt helyiségét látja el hőenergiá­val. A kazán szerepét betöltő beren­dezés úgy kapcsolódik a központi fűtés rendszeréhez, mint más szi­lárd tüzelésű kazán, tehát kell, hogy a rendszer tartalmazzon keringető szivattyút és tágulási tartályt, vala­mint biztonsági szelepet.

Légfűtő kandallók homloklemezen és oldalról kialakított – szabályozható – légfűtő nyílással egy (vagyis a bázishely) helyiség fűtésére.

BENKEL-PILIS típusú kandallóbetét beépítve központi fűtési kandallóba a) csak fűtésre; b) kapcsolt meleg­víz-ellátó berendezéshez; 1 köz­ponti fűtési kandallóbetét – beépít­ve; 2 fűtőtestek; 3 hőcserélő; 4 nyitott tágulási tartály; 5 utántöltő automata; 6 lefúvócső; 7 tágulási vezeték; 8 kandalló-kazán előremenő vezeték; 9 keringető szivattyú; 10 fűtő-előremenő vezeték; 11 fűtő-visszatérő vezeték; 12 visszatérő vezeték; 13 elektromos ve­zeték; 14 elektromos kapcsoló­szekrény; 15 220 V csatlakozó; 16, 17 bojler csatlakozó vezeték; 18 mágnesszelep; 19 légtelenítő; 20 bojler; 21 hidegvízvezeték; 22 vízvezeték; 23 keverőszelep.

A fekvőjáratú népi építészeti kályha építési technológiáját ismertető szerkezeti rajzai a) lábazati; b) felső zárórész működési csomópontjai; 1 lábazati fal; 2 acéllemez (3 mm); 3 habarcsteríték; 4 téglaalj; 5 samott habarcs mint ágyazóteríték; 6 samott tűztérfenék; 7 samott tűz-térfal; 8 szorító habarcsréteg; 9 tégla köpenyfal; 10 rabitzháló; 11 vakolat; 12 (normál) lábazati be­vonat.