Hőszigetelés - 175. oldal

Az utóbbi néhány évben Magyaror­szágon az építőanyagok és szerkezetek piacán egyre fokozódó verseny tapasztalható. Ennek természetesen több oka van, de talán az egyik legfontosabb, hogy a rohamosan növekvő energiaárak miatt mindenki jól hőszigetelt, alacsony energiaigényű épületeket, lakásokat szeretne építeni.

Magyarország az Európai Közösség­gel kötött társulási szerződés keretében vállalta, hogy fokozatosan átveszi az EU-normatívákat, és azokat beépíti saját szabályozási rendszerébe. A direk­tíva hat lényeges alapkövetelményt rögzít, amelyek közül a hatodik pont az „Energiatakarékosság és hővédelem”. Az „Energiatakarékosság és hővédelem” értelmében az építménynek – az adott hely éghajlati viszonyait és a létesít­mény tervezett felhasználását figye­lembe véve – az energiát a lehető leghatékonyabban kell hasznosítania.

Az energiatakarékossági rendelkezések a következő energiafelhasználásokkal kapcsolatosak:

• fűtés;
• hűtés;
• nedvességtartalom szabályozása;
• szaniter-melegvíz előállítása;
• szellőzés.

Az épületeknél a szükséges energia­mennyiséget a korábbiakban felsorolt szempontok alapján kell meghatározni.

Helyiségek fűtése és hűtése

A helyiségek téli fűtésénél és nyári hűtésénél lényeges kérdés a nedvesség­tartalom és annak szabályozása.

Ezek, mint fő tényezők, együtt, egy­másra tett hatásaik alapján a következők szerint veendők figyelembe:

• a belső viszonyok (komforttal szem­ben támasztott követelmények és a belső hőnyereség);
• a külső, környezeti viszonyok (hő­mérséklet, nedvesség, sugárzás, szél stb.);
• az épület fajlagos hőátbocsátása az épület hőszigetelésének függvényében;
• az épületszerkezeten át mérhető vízgőzáteresztés és nedvességterhelés az épületen belül;
• az épület határolóinak légáteresztő képessége (lélegzése);
• a természetes úton elérhető levegő­csere (szellőzés + filtráció);
• gépi szellőzéssel biztosítható (mini­mum-maximum) légcsere, levegő-után­pótlás;
• az átlátszó szerkezetek és üvegezé­sek felülete, szoláris tényezői, valamint árnyékolási hatások és a napfény elleni védelem;
• a fűtő, a légkondicionáló és a lég­nedvesítő szerkezetek hatékonysága és üzemmódja.

A felsoroltak az épület, a lakótér belső, ember által szabályozható tényezői a beltéri optimális klimatikus viszonyok eléréséhez.

Használati melegvíz-ellátás

Az épület szaniter-melegvíz ellátása a komfortminőség második tényezője a fűtés után. Részelemei a hatékony energiafogyasztás párhuzamában a kö­vetkezők:

• a felhasznált meleg víz mennyisége, vagyis az optimális vízigény;
• a vízhőmérséklet emelésének mértéke (a hálózati és a felhasználási hőfok közötti különbség);
• a fűtő (vagyis a vízmelegítő) és keringető egységek hatékonysága;
• az automata szabályozók (szelepek, elektromágneses szelepek, automatikák) energiafogyasztása;
• hőelosztó, hőtároló és szállító veze­tékek hőtárolási (és szállítási) veszteségei.

Szellőzés

A lakások emberi tartózkodásra hasz­nált tereinél egyik legfontosabb biológiai követelmény a tökéletes levegő biztosítása:

• megfelelő tervezett mértékű levegő­csere;
• épület határoló szerkezeteinek légáteresztő képessége, a bel- és kültér közötti nyomáskülönbségre visszavezet­hető levegőáramlás;
• nyitható homlokzati ablak- és ajtó­felület, valamint fix és szabályozható szellőzők.

A szükséges levegőcsere mértékét az egészséges környezet szempontjai határozzák meg.

Hővédelem

Hővédelmi és energiatakarékossági okok miatt a következőre kell figyelem­mel lenni:

• minden építési anyag és hőszigetelő rendszer feleljen meg a reá vonatkozó szabványoknak;
• építőanyagoknak és -elemeknek lényeges (az alapkövetelmény által meg­határozott, pl. a hővezetési tényező) tulajdonságait a gyártónak tanúsítani kell;
• biztosítani kell az adott gyártónak vagy forgalmazónak az építési anyagok legfontosabb tulajdonságainak adatjegy­zékét. Ennek tartalmaznia kell a hivata­los értéket a méretezéshez, valamint a beépítési és alkalmazási feltételeket. Mindezeket úgy kell tudatni, hogy a ter­vező és alkalmazó szakember további mérés és vizsgálat nélkül betervezhesse, illetve felhasználhassa azt.

Ma a laikusoknak, de még néha a szak­embereknek is nehéz eligazodni a mű­szaki adatok (pl. a hővezetési tényező, hőátbocsátási tényező) áradatában, pedig e két jellemző az építőanyagok tulajdonságai közül a legfontosabb paraméterré lépett elő.

A mára már Magyarországon is hatalmas építő­anyag-kínálatban egyre nagyobb jelen­tőséget kap két betű:

• a hőszigetelő anyagok hővezetésének értékszáma: λ W/(m*K);
• az épületszerkezetek hő átvezetésének értékszáma: κ W/(m²*K).

A fokozódó piaci verseny oka, hogy:

• az Európai Unióban folyamatosan szigorodnak a hőszigetelésre és az energia­fogyasztásra vonatkozó követelmények, amelynek elsősorban környezetvédelmi okai vannak (a füstgázkibocsátás csökkentése);
• az egyre szigorodó energetikai követelményeknek minden építőanyag-, de különösen hőszigetelőanyag-gyártó igyekszik megfelelni a termékével.

A jobb hőtechnikai paraméterekért folyó verseny érthető, még akkor is, ha az EU-országokban, de már hazánkban is az energiatakarékosságra és a hővédelemre vonatkozó követelményeket nem az egyes jellemzőkkel, határértékekkel közelítik meg, hanem a teljes épület energiafogyasztása a fő szempont. Ebbe tartozik a transzmissziós hőveszteségek és a légcsere hőveszteségén túl a szoláris és belső hőnyereség is. Magyarországon 1992. július 1-jén életbe lépett az akkor „újnak” mondott MSZ-04-140-2:1991 Hőtechnikai méretezés szabvány.

E szabvány európai módon közelíti meg az energetikai követelményeket, amely szerint az egész épület „lehűlő felü­let/fűtött térfogat” aránya határozza meg az épület megengedhető hőveszteségét. A tapasztalat azonban az, hogy ezt a szemléletbeli váltást az eltelt évek ellenére sokan nem értik és nem is akarják megta­nulni, mert komplikáltnak tartják. Viszont vannak számítógépes programok, ame­lyekkel egyszerűen elvégezhető az épület hőtechnikai méretezése, ellenőrzése.

Mielőtt még e korszerű szemléletű szabvány teret nyert volna hazánkban, addigra az „új” szabványból „régi” lett. Az EU-országokban ugyanis a jelenlegi követelményrendszert a minimális füst­gázkibocsátás alapján határozzák meg, és ezeknek az új követelményeknek a kielégítéséhez lényegesen nagyobb hőszigetelőanyag-vastagság tartozik. Általánosságban megállapítható, hogy hazánkban a jelenleg épülő és felújításra kerülő épületek ezen követelményekhez képest csekély hőszigetelésűek, energia­pazarlók.

Remélhetőleg azonban a kö­zeljövőben ez változni fog, mert az EU-hoz történő csatlakozási folyamat az energeti­kai követelmények jelentős szigorodását hozza magával, és egyre több lakásépítő, építtető és lakáshasználó ismeri fel, hogy hosszú távon a gazdaságosság határain belül saját érdekük, hogy jól hőszigetelt, alacsony energiaigényű épületeket épít­senek, építtessenek, és elkerüljék a lebon­tási vagy büntetési szankciókat.

1.35 ábra. Hőtechnikai szempontok vizsgálata a) külső kép; b) földszinti alaprajz; c) pince alaprajza; d) kiterített felület, az „A” felület által közbezárt tér a „V” térfogat, jelölések: 1; 2; 3; 4 = falak; A₁ = zárófödém; B₁ = pincepadozat; C₁ = talaj/földtömeg.

A hőszigetelés fontossága

Az épület hőszigetelésével kapcsolatban a szakmában sajnos még általánosan elter­jedt nézet, hogy pl. a külső falszerkezetekkel szemben támasztott hőátbocsátási ténye­ző követelményértéke 0,70 W/(m²*K), a lapostető-szerkezetekkel szembeni követelmény érték pedig 0,40 W/(m²*K). Tudomásul kell venni, hogy ez 1992. július 1-jén megváltozott.

Az „új” hőtechnikai szabvány 1992. július 1-jével lépett életbe. E szabvány szerint az egész épületre vonatkozó „lehűlő felület/fűtött térfogat” viszony határozza meg az épület külső térel­határoló felületeinek átlagos hőátbocsá­tási tényezőjét. Az átlagos hőátbocsátási tényező ismeretében az épület tervezője vagy felújítás esetén a felújítást végző dönti el, hogy milyen hőszigetelésű és hőátbocsátási tényezőjű legyen a külső fal, a lapostető, a magastető, az árkádfö­dém, a pincefödém stb., úgy, hogy az egész épületre vonatkozóan tartható legyen az átlagos hőátbocsátási tényező értéke, miközben jó komfortérzet biztosítható, illetőleg a szerkezetek sem károsodnak.

A hőtechnikai szabvány betartásához legalább az anyagok hővezetési tulaj­donságait mutató táblázatot kellene beszerezni, és elcsodálkozhatnának azon, hogy például az acél 1500-szor rosszabb hőszigetelő a polisztirol hab­nál, a beton meg 500-szor.

Sajnos, ennek az európai szinten is korszerű szabványnak Magyarországon sok helyen nem tudnak érvényt szerezni, annak ellenére, hogy Európa több orszá­gában az egyes épületszerkezetekhez szükséges hőszigetelőanyag-vastagsá­gokat már a sokkal szigorúbb fűtőanyag-szennyeződés (szén-dioxid, szén-monoxid, szénhidrogének, nitrogén-oxid, kén­dioxid és poranyagok) kibocsátásának minimuma alapján javasolják alkal­mazni. Ennek alapján az épülethatároló szerkezetek hőátbocsátási tényezője a szabvány szerint számítotthoz képest 20-40 százalékban javulna.

Az ilyen – környezetvédelmi szem­pontból javasolt -, ma még számunkra elképzelhetetlenül szigorú hőátbocsá­tási követelmények tükrében szomorú igazán a szabvány be nem tartásának következtében az új és felújításra kerülő, gyengén hőszigetelt épületek energiafo­gyasztása. Általánosságban megállapít­ható, hogy épületeink energiapazarlók, csekély hőszigetelésűek. A szabványt általában a nagyobb, kiemelt létesítményeknél-úgy is mond­hatnánk, hogy a nem lakóépületeknél – veszik inkább komolyan. Ez a hőszige­telőanyag-felhasználás egyik területe. A hőszigetelőanyag-felhasználás má­sik területe a lakóépületek utólagos hőszigetelése.

Az új épületek építésénél vagy épületfelújításoknál többnyire a szabvány szerinti hőszigeteléssel vagy:

• a körültekintőbbek annál sokkal vas­tagabb hőszigeteléssel látják el az épü­letek külső térelhatároló szerkezeteit. Az épület bekerülési költségéhez képest ugyanis a hőszigetelés költsége elenyésző
• csak néhány százalék -, viszont az általa megtakarított energiaköltség a jelentős lehűlő felületi méretek miatt már rendkívül komoly.

Az egyik probléma, hogy jelenleg semmiféle olyan – a fejlett ipari orszá­gokban már régóta érvényben levő – jogszabály sincs hazánkban hatályban, amelynek alapján az építtető közvetlenül érdekelt lenne a fokozott hőszigetelés, az energiamegtakarítás révén az épülete hőszigetelésében.

Szükség lenne olyan, egymással összefüggő kedvezményrendszerre, amely révén például a hőszigetelés költségének bizonyos hányadát le lehetne vonni az adóalapból, vagy az állam visszatérítené – ha mást nem is – legalább az áfa-tartalmát.

Az energiamegtakarítás fokozásának jelenlegi módszere, hogy bizonyos sze­mélyek felismerik: hosszú távon a saját jól felfogott érdekük, hogy megpróbáljanak a saját költséghatáraikon belül mindent elkövetni az újonnan épülő vagy felújí­tandó lakásuk, családi házuk külső térel­határoló épületszerkezeteinek minél komolyabb tetőszigetelésére.

Hazánk energiafogyasztásának mintegy egynegyedét használjuk fel épületeink energiaellátására. Ennek az energiamennyiségnek közel 70%-a a téli épületfűtés, tehát a téli hőveszteség akárcsak kis csökkentésével is jelentős megtakarítás érhető el. Egy igazán energiatakarékos épület tüzelőanyag-felhasználása 20-30%-kal is kevesebb lehet egy hagyományos épülethez képest, de – igaz ugyan, hogy jelentős többletköltség árán – a megtakarítás akár 50%-os is lehet.

Ennek azonban ára van. A jelenlegi energiahordozó-árak mellett – gondolva a várható inflációra is – a kis energiafel­használású átlagos épületek ráfordítása 5-10, a speciális épületeké 15-20 év alatt térül meg. Megtérülési idő alatt a létesítési és folyamatos költségek arányát értjük, az éves tüzelőanyag megtakarításhoz képest.

Az épületek energiatakarékossága háromféle módon érhető el:

• a hőszigetelés javításával elért hőveszteség-mérsékléssel,
• az optimális légcsere beállításával és
• a napenergia fokozott hasznosításával.

A határoló szerkezetek téli hővesztesége a hőszigeteléssel mérsékelhető. Az épület határoló szerkezetein és a fű­tetlen padlástéren keresztül a melegebb belső térből a hő egyrészt a külső hidegebb légtérbe, másrészt a padlón át a talajba áramlik.

Egy épületben mindig van bizonyos filtráció (réseken létrejövő légcsere): ha nincs szél, a nyílászárók résein beáramló levegőt a sűrűségkülönbség mozgatja: a hideg leve­gő alul, befelé, a meleg felül, kifelé áramlik. Légáramlást okozhat a kályha által beszí­vott levegő is, amely füstgázként, a kémé­nyen át távozik. Fűtött helyiségben állandó a levegő körforgása, a meleg levegő fűti fel a falakat, padlózatot.

Hallatlanul fontos az épület megfelelő légcseréje, mivel életfeltételeket teremt és megelőzi az épületkárosodásokat. Egy ember normális életfunkcióihoz óránként 20-30 m³ friss levegő szük­séges. Ha a helyiségben fokozott a lég­szennyezés, ezt a mennyiséget növelni kell. A filtráció mértéke és az áramlás iránya az épület nyílászáróinak elhe­lyezésével is befolyásolható, ha ismer­jük az uralkodó szélirányt. Az épület szél által támadott frontján szélnyomás, a többi homlokzaton szélszívás lép fel.

A légáteresztés főként a nyílószár­nyak réseinek tömítésétől függ, ezért természetes, hogy a belső ajtóknál a leg­nagyobb. Hőveszteség minden olyan határolónál létrejön, amelynek két olda­lán eltérő a hőmérséklet.

Az egyszerű energiatakarékosságnak két alapvető lehetősége van:

• Az épület használati értékét meghatározó alapterületet minél kisebb külső felülettel kell határolni.
• A hőveszteséget nemcsak a lehűlő felület abszolút nagysága befolyásolja, hanem a határolók hőszigetelő képessége is. Energiatakarékossági okokból a szabvány meghatározza a hőszigetelés fordított értékének, a hőátbocsátási tényezőnek a lehetséges legnagyobb értékét.

A „k” hőátbocsátási tényező a vizs­gált szerkezet egy négyzetméterén, egy fok hőmérséklet-különbség hatására áthaladó hőáram.

A lakóépület megengedett legnagyobb hőátbocsátási tényezői a következők:

• homogén sík falnál: k=0,7 W/(m²*K);
• tetőfödémnél: k = 0,4 W/(m²*K);
• üvegezett nyílászáróknál: k=3,0W/(m²*K).

Ezek a szám-, illetve értéksorok 1992-től csak mértékadó minimumok, mert a falak értéke lehet akár 0,3-0,4 W/(m^2*K), míg ablakoknál az elvárt 1,4-2,00 W/(m²*K). Mint irányszámokat, jó ezeket a tudatunkba vés­ni – főként azoknak, akiknek ez a foglal­kozásuk. Az MSZ-04-140-2/91 szabvány előírásai kötelezően alkalmazandók.

Egy valódi épület természetesen nem ideális elemekből áll, hiszen:

• a szerkezetek sokszor nem sík, hanem tagolt alakúak, ahol a belső és külső felületek eltérő méretűek;
• a határoló szerkezetek nem egy­neműek, így pl. a statikailag szükséges erősítéseknél gyengébb a hőszigetelés;
• a határolókon nyílások vannak, amelyek éleinél általában nagyobb a hőáram.

A nem megfelelő hőszigetelésű szer­kezeti elemeket összefoglaló néven „ hőhídnak” nevezzük. A rossz kialakítás miatti hőhíd több szempontból veszélyes, mert a gyengébb hőszigetelésű felület hőmérséklete alacsonyabb, és rontja a hőérzetet, esetenként páralecsapódást, penészedést okozhat. A jellegzetes hőhidak betervezett hő­szigeteléssel javíthatók, de ez utólag már körülményes. A beépített hőszigetelő anyag vastagsága – a szigetelőanyagtól és a be­építéstől függően-legalább 6-12 cm.

Amennyiben felkeltette érdeklődését a hőszigetelés, és szeretne a belső hőszigetelésről is hasznos információkat megtudni, kérem kattintson rá: Beltéri hőszigetelés

Az eddig elmondottak az előírásokban megkövetelt minimumra vonatkoztak. Az energiatakarékos épületek ebből a szempontból igényesebbek: a határo­lók hőátbocsátási tényezői átlagosan legalább k = 0,3-0,4 W/(m²*K) értékű­ek. Ezekben az épületekben a padló is hőszigetelt, ami fokozottan előnyös a hőérzet szempontjából. A jó kom­fortérzet a falak és padlók felületi hőmérsékletétől függ.

Az üvegfelületek nagyságát ellentétes szempontok befolyásolják:

• biztosítani kell a helyiség megfelelő természetes megvilágítását (a mester­séges fény már energiapocsékolás);
• az üvegszerkezetnek nagy a hő-vesztesége, a felesleges felület többlet tüzelőfogyasztást okoz;
• az ablakok felületi hőmérséklete gyakran esik a harmatponti hőmérséklet alá, ezért páravíz képződik rajtuk.

A megfelelő természetes világítást biztosító üvegfelület az előírás szerint a helyiség alapterületének legalább az 1/6-1/8 része legyen. Természetesen ez nem mindenütt igaz. Kedvezőtlen beépítési körülmények között gyakran közel sem elegendő.

A szükségtelen hőveszteség-növekedés elkerülésére az előírás az üvegarányt köz­vetetten korlátozza: az ablakot tartalmazó falfelület átlagos hőátbocsátási tényezője nem lehet nagyobb, mint 2,0 W/(m²*K), ami kb. 60%-os üvegarányt jelent. Az ilyen nagy üvegfelület télen nemcsak nagy fűtési többletterhet jelent, hanem nyáron is drága árnyékolókat igényel.

(Kép fent) Energiatakarékossági megfontolás alap­ján legtökéletesebb a gömb, vagyis a gömbhöz legközelebb álló geometriai alakú ház. Mivel a térfogat (V) és a kül-és beltér közötti határoló (F) arány így a legkedvezőbb.

(Kép fent) Energiatakarékos épület négyzetes alaprajzát „keresztmetszetében” észak felől csökkentett határoló felületével tudják elérni az optimális térfogat/fe­lületi arányt, míg a benapozott déli oldal nyári árnyékolóval jó energiamérleget produkál az év 12 hónapjában.

Az energiatakarékosság az épületek fűtésében, a fűtési hőigény kielégítésé­ben egyaránt érezteti hatását, konkrét gazdasági mutatókban. Másik lényeges a ház, az épület éves energiamérlege télen és nyáron. Fontos, hogy a szűkebb tér, amelyben élünk és dolgozunk, nyáron is elviselhető klímájú legyen. A különféle helyiségek ugyan technológiai beren­dezésekkel hűthetők, de ez kétszeres áron van; a beruházás és a drága üzemköltség, az energiafogyasztás.

Energiafogyasztás szempontjából eu­rópai mércével az energiafelhasználással kb. egyharmada adódik a helyiségek fűtéséből, és az éves C0₂-kibocsátás 30-35%-a a fűtésre vezethető vissza. Ha figyelembe vesszük az ezzel foglal­kozó szakemberek véleményét és hely­zetértékelésüket, akkor az épületállomány 80-90%-át „energiapocsékolónak” nevezhetjük. Mindebből következtetve a legnagyobb megtakarítást az épületek esetében hajthatunk végre, legyen az új építés vagy éppen korszerűsítés. Ne fe­ledjük, hogy mindezeken felül az energiatudatos épülethasználat is fontos tényező. Európai statisztikai adatok szerint a termelt, illetve előállított energiamennyiség a következőképpen áll össze:

[table id=90 /]

Ezek a számok a konkrét felhaszná­lást jelzik, például a fűtési energiafo­gyasztást a lakó-, köz- és üzemi épületek fűtése együttesen adja meg.

Magyarországon az európai energiafo­gyasztáshoz viszonyítva kedvezőtlenebb a kép, nem is beszélve a nyugat-európai országokról. Minél magasabb az életszín­vonal egy országban, annál hatékonyabb és céltudatosabb az energiafogyasztás. Vagyis az éves jövedelmükből legkeve­sebbet költenek energiára, mind az áruk, mind a fogyasztási mennyiség arányá­ban. Távol-keleti példával összevetve hazánk energiamérlegét a háztartások vonatkozásában: egy japán család fűtési energiája 1/10-e a magyarnak. Ez termé­szetesen visszavezethető a szokásokra is: míg Japánban ma is a lakásban csak egy helyiséget fűtenek, addig mi – úgy­mond – mindenütt fűtünk.

Magyarország lakossági energiafo­gyasztása számokban:

[table id=91 /]

Ezek a számok jól jelzik, hogy hol van szükség fokozott odafigyelésre, taka­rékosságra.

A hazai fűtési energia felhasználását lakóépületekben jól szemlélteti az 1.5 ábra, amely szerint az épületbe bevitt (100%) fűtési energiamennyiségnek 14%-a háztartási „hőveszteség”. Az így együttesen felhalmozott energia az épü­let egészét figyelembe véve a követke­zőképpen oszlik meg:

[table id=92 /]

1.5 ábra. A lakóépületek hőveszteségét a kiegészítő háztartási hőveszteség ener­giája, személyek hővesztesége és a ház­tartási gépek hővesztesége; villanyvilá­gítás; mosás; főzés stb. további 14%-kal növeli. Az ábrán látható, hogy a bevitt energiából (gáz esetében) kb. 94%-os hatásfokú kazánnal (-6%) és jó minőségű kéménnyel (-8%) a falak, az ablakok, a te­tőzet mekkora hőveszteségét jelentenek.

Ezek a számok jól mutatják, hogy az életterünket, a lakást körülvevő „vé­dőburok” a ház mely pontján, milyen hőszigeteléssel rendelkezik, vagyis melyik épületrész mekkora odafigyelést igényel.

Cikksorozatunk előzőleg értékelő számok tükrében foglalkozott a hatékony ener­giafogyasztás, a tudatos épületformálás, valamint az energiatakarékos épület­szerkezetekkel. Lényeges és biztató, hogy az ezzel foglalkozó szakemberek értékelése alapján mekkora eredmény érhető el. A tanulmányok bizonyít­ják, hogy a meglévő épületek jelenlegi állapotánál a rendelkezésre álló műszaki megoldásokkal mintegy 60%-os ener­giamegtakarítás érhető el. Ezek az elő­nyök a jövőbeni, egyébként is esedékes felújítások alkalmával, lépésről lépésre kihasználhatók (1.6-1.12 ábra).

1.6 ábra. Épületfelújításokkal párhuzamo­san a legjobb takarékossági lehetőség a homlokzati falak utólagos hőszigete­lése, melynek 30-35% többletköltsége a falak hőveszteségét akár harmadára csökkentheti.

1.7 ábra. Hagyományos építésű falak hővesztesége a hőtároló képesség figye­lembe vételével a) normál tömör téglafal a legrosszabb, ez tipikus „energiafaló” szerkezet; b) kívül hőszigetelt esetben jobb; c)belső hőszigetelés hőveszteség szempontjából ugyan jó, de hőtárolás szempontjából rossz, mert nincs hőakkumuláló falszer­kezet, emiatt nagyobb a belső hőmérsék­let-ingadozás, amelyet helyiségen belüli anyagtömeggel vagy fűtésszabályozással lehet csökkenteni.

1.8 ábra. Régi ablakok cseréjével, főként az egyrétegű üvegezések helyett a két-, esetleg a háromrétegű üvegezés tömített falcsatlakoztatással már többszörös energiamegtakarítást jelenthet.

1.9 ábra. Tetők, padlások lezárása felső kiegészítő hőszigetelő réteggel, az ez irá­nyú hőveszteséget a lehető legkisebbre csökkentheti a) rossz zárófödém: nagymértékű „felszálló” hőveszteség; b) alsó hőszigeteléssel: a fűtési energia nagy hányada épületen belül marad; c)a zárófödém (felső) hőszigeteléssel: a leg­ésszerűbb (nem kell a padlást fűteni).

1.10 ábra. Épületfelújítással összekap­csolt tetőtér-beépítés a leghatékonyabb beruházás, mert – ha az épület egyéb szerkezetei ezt bírják – szerelt (könnyű) válaszfallal és a hőszigetelésével csökkenthető a fűtési energia (a megnövelt beépített térrel arányosan).

1.11 ábra. A gépészeti csőrendszer a meg­felelő helyen elhelyezett és jól kialakított utólagos hőszigetelése energiameg­takarítást jelent.

1.12 ábra. Régi épületeknél szinte bárhol megtakaríthatunk energiát az esedékes felújításkor: 1 utólagos külső hőszigeteléssel; 2 utólagos belső hőszigeteléssel; 3 padlá­sok lezárásával; 4 a nyílászárók réseinek tömítésével.

A számadatok alapján megállapítható, hogy új épületek esetén fokozott hőszi­getelési rendszerrel és megfelelő para­méterekkel rendelkező épületszerkezet kiválasztásával, a hatvanas években épült házak energiafogyasztásához viszo­nyítva akár 70-80%-os is lehet a meg­takarítás, vagyis egy háztartás fűtési energiaszükséglete azonos lakterület esetén 1/4-re is csökkenthető (1.13-1.27 ábra).

1.13 ábra. Új építésű házaknál az ener­giatakarékosság az üreges téglaféle­séggel (oldalsó „csúsztató” hornyaikkal) egyszerűbb a) készítése nem bonyolult; b) a kész fal szerkezete kedvezőbb, mint a (rossz szo­kás szerint) nyitva hagyott függőleges hézagú falazatok esetén.

1.14 ábra. Magyarország legkorszerűbb falazati rendszere a nagy üregtérfogatú és a sűrű horonyütközésű téglák, tég­lafalak. Az ábra jól szemlélteti a felületi hőveszteségét téglatestre, illetve a labi­rint jellegű soroló horonyra. Téglafalnál ez a kettő adja a határoló hő átbocsátását, amelyet a kétoldali vakolat csökkent (POROTHERM példa).

1.15 ábra. Energiatakarékos korszerű üreges falazati rendszerek és kiegészítőik a) normál, kétoldali vakolattal; b) külső, kapcsolt homlokzati hőszigeteléssel (az ener­giaegyenleg jobb); c) külső burkolati fallal és kiegészítő hőszigeteléssel még energia­takarékosabb és időtállóbb épület építhető.

1.16 ábra. Új és régi épületek hővédelmét javítják az ún. hőstop (hőszigetelő) vako­latrendszerek.

1.17 ábra. „Egyszerű” ragasztott hőszige­telés a határoló szerkezet külső oldalán (további homlokzati felületi réteggel kell takarni).

1.18 ábra. A táblákban ragasztott „Dryvit” rendszerű korszerű homlokzati hőszi­getelés nagy népszerűségnek örvend. Kivitelezése egyszerű, a polisztirol táb­lák hatékonysága kiváló.

1.19 ábra. A szerelt és kapcsolt hőszi­getelő rendszerek élettartamát és időtálló­ságát a ragasztáson kívül – ha szükséges – különböző kapocselemek garantálják.

1.20 ábra. A korszerű falazati rendsze­reket különböző hőszigetelő betétekkel ellátott kiegészítők, nyílásáthidalók te­szik teljessé.

1.21 ábra. A határoló falakkal körülvett terek alsó és felső lezárásához jó hőtech­nikai paraméterekkel rendelkező szer­kezetek szükségesek, hogy együttesen biztosítsák a beltéri optimális klímát, illetve hőmérsékletet minden évszakban.

1.22 ábra. A pórusbeton elemekből épülő lakóház energiatakarékos és környezet­barát, előnyösen egyesíti a teherhordás, a homogenitás és a hőszigetelés feladatait (YTONG példa).

1.23 ábra. Külső köpenyfallal – mint kéthéjú homlokzati fallal és kapcsolt hőszigetelő réteggel – a legigényesebb hőtechnikai követelménynek is eleget lehet tenni.

1.24 ábra. A megfelelő minőségű fal­ablak csatlakoztatás csökkenti a vonal­menti – hőhidas – és a légzárási hőveszteséget.

1.25 ábra. Az épület külső határoló falán kialakuló szerkezeti kapcsolatokat érő hőterhelések, illetve hőhidak ellen védekezni kell a) főfal, illetve zárófödém kapcsolata; b) ko­szorúk; c) nyíláskiváltások; d) árnyékolók (redőnyök) szekrényei; e) nyílászárók és fa­lak csatlakoztatása; f) fűtőtestek intenzív hőmérséklet-sugárzása; g) lábazatok, lá­bazati falak.

1.26 ábra. Az előregyártott favázas ún. kész ház rétegszerkezete tökéletes hő­szigetelést, a külső burkolat pedig idő­járás elleni védelmet biztosít (a fenyőfa maga is jó hőszigetelő anyag).

1.27 ábra. Házak tetőzetének megfelelő rétegfelépítése és hőszigetelése, a burko­latok és a légrétegek együttesen szava­tolják a beltéri hőmérséklet kedvező értéken tartását.

További energiacsökkentéshez vezethet a megfelelő épületformálás: a napház, a bioház, a télikert, a dombház, a tudatos tájolás stb., ahol a bevitt fűtési energia akár 10-20%-a is lehet a hagyo­mányos fűtési hőigénynek (1.28-1.34 ábra), a ráfordítás tehát rövid időn belül megtérül és nyereségbe fordul át.

1.28 ábra. Energiatakarékosság vonat­kozásában lényeges kérdés az épület geometriai alakja és a helyiségek kap­csolata. Legkedvezőtlenebb a nagy lehűlő felületű, hosszú (régi falusias építésű) épület (mert a téglalap alakzat esetében nagyobb a lehűlő falfelület), míg a közel négyzetes alaprajz esetén jobb a haté­konyság (a legjobb a kör alaprajz lenne).

1.29 ábra. Energetikai szempontból a szin­tek száma javítja az A/V viszonyokat, főként, ha a határoló falak, illetve fö­démek bizonyos része állandóan a talajjal van kapcsolatban a) kétszintes ház csökkentett lehűlő fal­felülettel; b) terepbe süllyesztett épület; c) ún. terepház, ahol a benapozó falak vannak csak szabadon hagyva (ez utóbbi esetén a téli-nyári energiaszükséglet akár 50%-kal is kevesebb, mint egy ugyanakkora alap­területű, szabadon álló ház esetén).

1.30 ábra. Tökéletes benapozással és a te­tőre szerelt hőcsapdával (kollektorral) igen kedvező energiamérleget érhetünk el téli viszonyok között is.

1.31 ábra. Tervezett nyitható-zárható légjáratok napenergia építészeti hasznosí­tása esetén.

1.32 ábra. Napház működési sémája 1 télen, nappal; 2 télen éjjel; 3 nyáron, nappal; 4 nyáron, éjjel.

1. 33 ábra. Tetőzetre helyezett napkollektorhoz az évi háztartási melegvíz-igény akár ¾ részét biztosíthatja a) elemes kollektor; b) teljes tetőfelület (mint „napcsapda”).

1.34 ábra. Az épülethez kapcsolt télikert az ún. árnyékfalnak köszönhetően csök­kenti az épület hőveszteségét, ősszel és tavasszal pedig előnyösen befolyásolja a lakás, a ház energiamérlegét.

Az épületek felújítását, az alaptól a tetőig, átgondoltan kell megtervezni, nagy hangsúly legyen a homlokzati fal-és ablakszerkezeteken, de lényeges a tető, a padlástér koncepciónak együvé kapcsolása. Bonyolultabb a talaj, a pincefal irányába tehető fokozott hővéde­lem kialakítása. Az előzőekben említett (akár) 60%-os megtakarítás,

Ha nagy homlokzatfelületű épület­felújítást tervezünk (új külső vakolat és színezés), nemcsak anyagilag ésszerű a felújítást szakszerű hőszigeteléssel összekapcsolni, hanem önmagában praktikus megoldás is. Ne feledjük, hogy az épülethomlokzat vakolt/színe­zett felújításánál a járulékos költségek teszik ki annak 45-55%-át. (Ilyenek régi vakolatlebontás, állványok, védőtetők és hálók, és maguk a felvonulási költ­ségek.) Mindezekkel szemben ugyanez hőszigetelő rendszerrel és felületi ré­teggel, az alapköltséget 20-40%-kal növeli.

Márpedig a valós számok tükrében a homlokzati hőveszteség ezáltal akár 1/4 részére csökkenthető. Még egy lényeges szempont, hogy ha ezeket a kor­szerű megoldásokat nem használjuk, ak­kor akár több évtizeddel hosszabb lesz az az időszak, amely alatt a téli költségek sokszorosak lesznek, ellenkező esetben pedig a költségráfordítás már 4-6 év alatt visszatérülhet. És ekkor még nem beszél­tünk a nyári jobb (klimatikus) lakókör­nyezetről, amelyet ugyancsak nélkülözünk, ha kispóroljuk a hőszigetelést.

Az utóbbi években Európában és ha­zánkban egyaránt növekszik azon támo­gatások köre, amelyek előtérbe helyezik a hatékony energiatakarékos megoldást az épületfelújításoknál (vissza nem térítendő támogatásokkal és kedvező hitel­feltételekkel).

Új épületeknél csak a szemléleten kell változtatni:

• az épület tömegtérfogatának (vagy beltéri hasznos térfogatának) legkisebb határoló felülettel való megtervezése (A/V);
• könnyű, jól hőszigetelő határolók alkalmazása (kisebb szerkezeti alapigé­nye olcsóbbá teszi az építkezést);
• jól hőszigetelő és kis (fal) kereszt­metszetű határoló szerkezetek (adott kültéri befoglaló méreten belül nagyobb lakótér alakítható ki).

Azonos lakótér mellett akár 10-15%-kal is csökkenthető az épület külső térfoga­ta, amely kompenzálja a fal vagy határoló szerkezet m²-re eső többletköltségét.

Új épületek esetén tehát elmondható, hogy:

• új és korszerű építési rendszer, főként szerelt technológia alkalmazásával a fajlagos költség (mint beruházási tényező) alig változik;
• új, de hagyományoshoz hasonló, falazott rendszerű, jó hőtechnikai tulaj­donsággal rendelkező határolóknál a többletköltség 5-15%-kal növekedhet.

Az első érték az előregyártott házak és a szerelt építési technikák, a második az üreges és nagy porozitású falazó ele­mekből készült határoló szerkezettel rendelkező házakra értelmezhető, azo­nos ablakfelület és belső épületgépészeti megoldás mellett.

Hazánkban az olajkrízist követő években 1991-ben született meg a sokak által szigorúnak mondott szabvány. Európában (Németországban) – hason­lóan a magyarországihoz – a Háztechnika 2000 szabványt az energiatakarékosság jegyében, környezetpolitikai kihívásként hozták létre. Ez a rendelkezés átfogóan szabályozza azokat a környezetvédelmi feltételeket, amelyeknek az új építményeknek meg kell felelniük. A megjelölt célok gyakorlati megvalósítását az új, 1995-ben Európában hatályba lépett energiatakarékossági törvény segíti.

A cél az, hogy a globális felmelegedést előidéző gázok és egyéb égéstermékek kibocsátása a lehető legkisebb értékre szoruljon vissza.

Az életet fenyegető veszély

A földi életet fenyegető legnagyobb veszély – mint köztudott – az üveg­házhatás felerősödése. Az üvegházhatás természetes és hasznos jelenség: lénye­ge az, hogy a légkörben lévő vízpára, por, szén-dioxid stb. afféle hővisszaverő rétegként megakadályozza a Föld fel­színén elnyelődött hőnek a világűrbe való visszasugárzását. Ha az üvegház­hatás nem létezne, akkor pl. a ma 15 °C átlagos hőmérsékletű földfelszín mínusz 18 °C-ra hűlne le. Tehát a természetes üvegházhatás tartja egyensúlyban a hő-háztartást a felszínen: ezért nagyjából állandó kiterjedésűek és vastagságúak a sarki és a szárazföldi jégtakarók, állan­dó a világtengerek, óceánok vízszintje, és egyazon helyen, minden évben csak­nem azonos az évi középhőmérséklet.

Ha viszont a természetesnél sokkalta több szennyező anyag kerül a légrétegekbe, akkor felerősödik az üvegházha­tás, emelkedik a Föld felszínének évi átlagos hőmérséklete, ennek követ­keztében olvadni kezd a jégtakaró, megemelkedik az óceánok, a tengerek vízszintje, és zavarok lépnek fel a nagy földi környezeti rendszerekben, közöttük olyanokban is, amelyek az emberi lét környezeti feltételeit veszélyeztetik.

Erre az ökológiai katasztrófára a szak­emberek már közel fél évszázada fel­hívták a figyelmet. Mára eljutottunk oda, hogy ismerjük: milyen technikai megoldásokkal, gazdaságpolitikával, szemléletbeli és életviteli változásokkal mérsékelhető a katasztrófa veszélye. E lehetséges megelőzési módszerek közül a „Háztechnika 2000 az építés­technikában” a megvalósítható fontosabb lépéseket írja elő.

Az üvegházhatás

Az üvegházhatás létrejöttében, illető­leg a globális felmelegedésben a szén­dioxid 50, a metán 19, a klórfluorozott szénhidrogének 17 százalékban vétkesek. Ezeket a földfelszínen nagyságrendben elsősorban a közlekedés hatására képződő ózon követi. Ezen gázok emissziójának csökkentése tehát elsőrendű környe­zetpolitikai feladat. Először a riói konferencián (1992) határoztak arról, hogy az üvegházhatású gázok emisszióját az 1987. évi értékekhez képest 2005-re 25-30 százalékkal csökkentik. Ezt az 1995. évi berlini konferencián úgy módosították, hogy – bázisévnek 1990-et tekintve – 2005-ig 25 száza­lékkal csökkentik a C0₂-kibocsátást. Meghatározták azokat a területeket, amelyeken konkrét technológiai be­avatkozásokat kell foganatosítani a C0₂ emissziójának csökkentése céljából.

Ezek a területek a következők:

• energiatermelés,
• közlekedés,
• építészet,
• új termelési technológiák,
• mező- és erdőgazdaság.

A hatóságok időarányosan teljesítették a riói konferencián vállalt C0₂-csökkentést, a berlini konferencián azonban a részt vevő országokkal együtt további, a korábbi­nál nagyobb mértékű csökkentést vállaltak. Ismételten számba véve a saját lehetőségei­ket elsősorban az energiagazdálkodás terén, ezen belül az építményekben látnak nagy lehetőségeket, és pedig nem csupán az energiatakarékosság különféle módoza­taiban, hanem a megújuló energiafajták nagyobb arányú hasznosításában is. Ma azonban ezen megújuló energiafajták aránya, a nagy C0₂-emissziót okozó fosszilis energiahordozókkal szemben világ­átlagban csak 10 százalék, jóllehet nagy tartalékok vannak belőlük (1.1 ábra).

1.1 ábra. Az üvegházhatás jelentősége Földünkre, életünkre nézve 1 FÖLD; 2 NAP; 3 sugárzás; a) üvegházhatás nélkül a földfelszín átlagosan mínusz 18 °C lenne; b)az üvegházhatás biztosítja a földfelszín átlagos +15 °C hőmérsékletét.

Cél az energiatakarékosság

A magyarországi „hőtechnikai mére­tezés” szabvánnyal közel egyidejűleg jelent meg a német szövetségi törvény, amelynek célja a C0₂-emisszió csök­kentése volt. 1995 januárjában pedig hatályba lépett az új hőtakarékossági törvény (Warmenschutzverordnung = WSVO), amely a C0₂-emisszió további csökkentését teszi lehetővé.

A WSVO az épületekre – geometriai jellegük miatt – meghatározza az éves hőszükségletet, amelynek értékét a külső felület és a belső térfogat függvényében az A/V hányadossal fejezi ki. Az ener­giaszükséglet egyazon modellépület esetében az 1994-ben hatályba lépett WSVO szerint 17 606, az 1995-ös szerint 12 292, a készülődő 1999-es előírásaiban már csak 8 064 kWh/év. Az érvényes törvények szerint a négy­zetméterenkénti 30-70 kWh/év a ko­rábbihoz képest 25-30 százalékos megtakarítást jelent. A változás fő tényezői a napenergia hasznosításának növelése, az épület hőveszteségének, valamint a légcsere (szellőzés) során fellépő hő-veszteségek csökkentése (1.2—1.3 ábra).

A családi házanként átlagosan javallott 5 kW-os fűtőberendezés teljesítményé­nek mintegy 50 százaléka a szellőzési hőveszteség! Ezt az új WSVO (kivált­képpen az 1999-es) 18 százalékra kívánja mérsékelni. Ehhez nagy előrelépés szükséges a fűtés- és szellőzéstechnikai berendezések fejlesztésében. Nemcsak a különféle — gáz, olaj, elektromos és sugárzó — energiával működő fűtőbe­rendezésekből kell megfelelő választékot kínálni a fogyasztóknak, hanem pl. az energiahasznosítást javító, a hőveszteséget csökkentő mini hőszivattyúkból, a vízmelegítés, a fűtés hatásfokát javító új eszközökből, berendezésekből is.

A törvény gyakorlati végrehajtásában alapvető kérdés, pontosabban fejleszté­si, technológiai feladat, hogy milyen konstrukciójú 5 kW-os melegvíz-szol­gáltató és fűtőberendezéssel érhető el az átlagosan 100 m²-es lakásokban a kívánt gazdaságos üzemelés, az ener­giatakarékosság, ezzel együtt az emisszió csökkentése. A szükséges berendezések miniatürizálhatók-e a gazdaságosság szabta keretek között az egy vagy két lakás kiszolgálásának mértékéig? Mi­lyen legyen az energiafelhasználás rend­szere: központi, decentralizált, direkt, indirekt? És mely hőközvetítő közeggel működjön (víz, levegő vagy egyéb hor­dozó)? Milyen építőanyagokat használ­janak az épületek jobb hőháztartásának eléréséhez? Lehetséges-e 3-4 kW-os hő visszatápláló, hőszivattyúval üzemelő fűtőberendezéseket kifejleszteni?

A kiragadott fontosabb kérdések is jelzik, hogy a rendelkezés gyakorlati érvényesítése számtalan fejlesztési feladat megoldását feltételezi. További megol­dandó probléma az, hogy milyen fűtő, melegvíz-szolgáltató, szellőző „készülék együttesek” szolgálják a legjobban a gazdaságos energiafelhasználást.

Néhány lehetőség: a külső és belső hőnek a korszerű szellőző berendezésekkel való hasznosítása hőnyereséggel; melegvíz-szolgáltatás napenergiával; a hőelosztás korszerű technikai megol­dásaival, amelyek a jelenlegieknél gyorsabban reagálnak a hőmérsékleti egyenetlenségekre és gyorsan kiegyen­lítik őket, mert – köztudottan – a hőmérsékleti állapot fenntartása kevesebb energiával oldható meg, mint újbóli létrehozása; ellenőrzött szellőztetéssel, amelyben a kiáramló levegő hője részben visszanyerhető; elosztott mini kiegyen­lítő fűtőberendezések alkalmazásával; kombi hűtő-fűtőrendszer alkalmazásá­val (helyiségenkénti temperálás); mini hőszivattyúk alkalmazásával a fűtő-, hűtő- és szellőző berendezések hőjének visszanyerésére — kiváltképpen a sok C0₂-t kibocsátó hagyományos fűtőbe­rendezések alkalmazása esetén; a meleg víz hőjének a ma szokásosnál többféle hasznosításával; napenergiával működő intelligens hőszivattyúkkal kombinált vízmelegítők alkalmazásával.

1.2 ábra. A nemzetközi és a hazai szab­ványok az épület hőszükségletet az A/V függvényében határozzák meg, ahol V az épület, mint hőszigetelt burok által határolt bruttó térfogat (faltömeg+lakótér); V = + V₂ = kapcsolt terek és térfogatok együttese; A = F₁ … + F₂ + … F₅ az épület külső felületeinek összessége.
a) nem hatékony megoldás a nagy kiterje­désű, egyszintes ház; b) néhány százalékos többletfelület (F₅) akár 30-40%-ban is növelheti a beépített vagy hasznosított tér területét, illetve térfogatát.

1.3 ábra. Az épületek fűtésének, illetve energiafogyasztásának hatékonysága függ a falak, illetve határoló szerkezetek hőszigetelésétől, a lakótér fűtési mód­jától és – nem utolsósorban – a tájolástól.

1.4 ábra. Épületek, lakások fűtésénél, és azok belső frisslevegő-ellátásánál lényeges a belső egyensúly. A hőveszteség; B hőnyereség és fűtőener­gia-szükséglet; A₁ kisugárzott hőveszteség; A₂ szellőzési hőveszteség; B₁ fűtőenergia­-szükséglet; B₂ belső hőnyereség; B₃ hő­energia napenergiából.

Ökoenergiai rendszerek

Az egy- és kétlakásos házak energia­ellátására célszerű létrehozni decentrali­zált elosztásban olyan kisebb erőműveket, amelyek kevéssé szennyező (gáz, olaj) energiahordozókkal működnek. Ezek elsődleges haszna – a nagy energiater­melő centrumokkal szemben – a kisebb hálózati hőveszteség, a környezet számára az ellenőrizhető, szabályozható és megosztott C0₂-emisszió. Még gaz­daságosabb és környezetkímélőbb lehet az ilyen erőművek üzemeltetése, ha 20-100 lakást – blokkokat – látnak el energiával. Ezek a blokkfűtő erőművek helyettesíthetnék a ma még sok egyedi, a környezetet terhelő gázfűtést és az egyéb gázüzemű (főző, melegvíz-tároló stb.) háztartási berendezéseket. Az áram ugyan ma még drágább, de a gáz árának rohamos emelkedése miatt hamarosan gazdaságossági szempontból is kedvező lesz a használata.

Nagy energiatakarékosság lehetősége rejlik fűtő-hűtő-szellőző-melegvíz-szol­gáltató energiahálózati rendszerek épü­leten belüli elosztásában, hálózatának megtervezésében. A rendelkezés, valamint a globális környezetvédelem nemzetközi előírásai nagy feladat elé állítják, folyamatos fej­lesztésre, mondhatni szüntelen tanulásra kényszerítik az ipart, a kereskedelmet, a kisipart.

Az energiatakarékosság egyeseknél kényszerű alkalmazkodás, másoknál viszont már tudatos megnyilvánulás, akár épít, akár tataroz, illetve a házunk tája, a lakás használatánál is mind gyakrabban előtérbe kerülő tényező.

Az energiatakarékosságon azért fontos elgondolkodni, mert végül is a saját „zsebünkre” megy, akárhogyan is értelmezzük. A hetvenes évek olajkrízise, a nyolcvanas évek energiatakarékossági intézkedései a kilencvenes években már kezd tudatossá, sőt lassan ösztönössé válni. A lényeg az ösztönösség. A megfontolt, célratörő és átgondolt megoldások kiválasztásakor, figyelembe véve – a tudomány mai állása szerinti – a legkorszerűbb elméleteket, alkalmazzuk a gyakorlatban. Ráadásképpen az energiatakarékosság egyben a környezet védelmét is jelenti.

Energia­takarékosság = környezetvédelem

Az energiával, a környezetvédelem­mel kapcsolatos, hangzatos szólamok időnként már szinte zavaróan hangza­nak. De ezt sohasem szabad így megközelíteni, és ha már kell, akkor csináljuk jól és értelmesen.

A természetes és fosszilis fűtőanyagok elégetésekor keletkező nagy mennyi­ségű (C0₂) szén-dioxid az üvegházhatás erősödéséhez vezet, akárhogyan is próbálunk védekezni ellene. A kutatók megállapították, hogy a környezetünket befolyásoló gázok ilyen mértékű kibo­csátása világméretekben néhány fok (°C) hőmérséklet-emelkedéshez vezet. Ennek eredménye többek között a szub­trópusi száraz zóna továbbterjedése, a fokozott erdőpusztulás, a gleccserek erős visszahúzódása és nem utolsósor­ban a tengerszint jelentős emelkedése.

A tudósok 1988-ban a torontói Klíma Világkongresszuson határozatba foglalták a fokozott természet-, vagyis környezet­védelmet a „Föld légkörének megóvása” érdekében. A kongresszusi bizottságok az energiaellátás, illetve -fogyasztás mélyreható átalakítását követelték. A célok, amelyeket megfogalmaztak: a C0₂ kibocsátást 2005-ig 25%-kal, 2050-ig 80%-kal kell csökkenteni. Ehhez nem elég a szén-dioxid-szegény energiahordozókra (például földgázra) való áttérés. A jelenlegi helyzetben a C0₂-mentes energiahordozók aránya sem elegendő, a helyzet javítása érdeké­ben egyebet is kell tenni. Az egyértel­műen kimondható, hogy csökkenteni kell az energiafogyasztást.

Az energiatakarékosság és a környe­zetvédelem egyensúlya már attól is javul, ha kevesebb fát vágnak ki tüzelés céljára. Ha lassítható az erdő- és faállo­mány csökkenése, segít a légkör ózon­tartalmának szinten tartásában és maga a légszennyezés is jelentősen csökken.

Energiatakarékosság kétségtelenül a legbiztosabb és leghatékonyabb módja az „energia előállításának”. Csupán a kis fogyasztású háztartási gépek elter­jesztésével óriási erőművek válnak feleslegessé, hát még az energiataka­rékos épületekkel mennyi! Az ily módon történő takarékosság világgazdasági méreteket is ölthet, mert nem gerjeszti az inflációt és nem hevíti túl élet­terünk környezetét, a rohamosan pusz­tuló természetet. A hatvanas években átélt energiaár-emelkedés hatványozta a gazdasági romlást, és ezáltal az élet­színvonal is sokat csökkent. Az olajkrí­zis és csökkenő életszínvonal kényszerítő ereje hatására szabályozókkal igyekez­tek csökkenteni az energiafogyasztást.

Az energiatakarékosság, életterünk költségkímélő módszere gyorsan elér­hető. A klímával kapcsolatos problémák megoldásában a takarékos energiagaz­dálkodás szerepe igen nagy, úgy a kis lépéseket, mint a nagy horderejű beruhá­zásokat és a céltudatos környezetformálást illetően. A ma még túl magas energia­igények csökkentésével, a megújuló energiahordozókkal és a racionális ellátási módszerek elterjesztésével a cél könnyen elérhető. Ennek további ered­ményeként a jövő generációja időt nyer a környezetkímélő alternatívák megtalálására, illetve kidolgozására. A következő évtizedek energiapolitikai feladata, hogy megteremtse a környezet­kímélő energiaellátás előfeltételeit.

A szigetelőanyagok e csoportját szálas hőszigetelőknek is nevezik. A szálas hőszigetelő anyagok nagy mennyiségű levegőt tartalmaznak, és a levegő moz­gását megakadályozzák. Emiatt a leve­gő jó hőszigetelő tulajdonsága érvénye­sülni tud.

Szálas hőszigetelő anyagok:

• a salakgyapot,
• a kőzetgyapot és
• az üveggyapot.

Salakgyapot

A salakgyapotot 1400°C-on olvadó állapotú kohósalakból, centrifugálással gyártják. Az anyag szálképzésekor a porképződés elkerülésére olajat is kell adagolni. Műgyantával kötve lágy, fél­kemény és kemény lemezek készíthe­tők belőle, de forgalomba kerül mat­racok formájában is. Testsűrűsége a készítmények típusa szerint változó, általában 220-280 kg/m³.

Kőzetgyapot

A kőzetgyapot a természetben található kőzetek (bazalt, mészkő, dolomit stb.) megolvasztásával és szálazásával előál­lított kiváló hő- és hangszigetelő anyag. A kőzetgyapot termékekre jellemző az üveges szálszerkezet és a nagyfokú sta­bilitás. A szálhalmaz nem károsítja a vele érintkező anyagokat (pl. a betont, téglát, vakolatot, fát, szerkezeti acé­lokat, különféle fémeket stb.), a ned­vességet nem szívja magába, a párának és korróziós hatású anyagoknak ellenáll (az épületszerkezetekben uralkodó hő­mérsékleteken).

Az elemi szálak hajlékonyak, ezért a szálhalmaz rugalmas, nem töredezik, összenyomható, rázkódásnak ellenáll. E tulajdonságok a rendeltetésnek meg­felelően módosulnak, a termék kötőanyag-tartalmának és testsűrűségének megfelelően (könnyen összenyomható, nem terhelhető, lépésálló, rétegelválási és nyíró igénybevételnek kitehető ter­mékek). A kötőanyagot tartalmazó termékek 250°C-ig, a kötőanyagot nem tartalmazó termékek 750°C-ig alkal­mazhatók. Nem éghetők, nem esnek tűzrendészeti korlátozás alá.

Üveggyapot

Az üveggyapot jelentős hazai gyártója a

SALGÓTARJÁNI ÜVEGGYAPOT Rt., amely THERWOOLIN márkanéven hozza forgalomba termékeit.

Az üveggyapot termékek gyártási cik­lusában az olvasztásra kerülő alap­anyag üvegipari nyersanyagkeverék: üvegcserép, mészkő, homok, dolomit, nátrium-karbonát, földpát, valamint bóroxid tartalmú ásvány. A gyártásnál a keveréket automata ada­goló juttatja az üvegolvasztó kádkemen­cébe. A kemence automata mérő-, ér­zékelő- és szabályozókészüléke révén biztosítani tudja a kívánt minőségű ho­mogén üvegolvadékot a szálképzéshez. A szálképzést szálazó centrifuga végzi. Az adagolócsatornából kilépő folyékony üveg egy platinakifolyón keresztül jut a forgó centrifugába. A centrifugális erő hatására a palást felületén lévő több ezer furaton keresztül képződik az 5-7 µ (mikron) átmérőjű üvegszál.

A kész üvegszálat ventilátorok segítségével az ülepítő kamrában egy speciális szalagra viszik, eközben a szálat hőre keményedő gyanta kötőanyaggal permetezik be, majd a szál gyűjtőszalagra kerül, amely a polimerizációs kemencébe továbbítja azt. A gyanta biztosítja a szálak egymáshoz tapadását, mennyisége a gyártani kívánt termék típusától függően változik. A polimerizációs kemencében a bepor­lasztott kötőanyaggal ellátott szálhal­mazt a terméktípus szerinti, kívánt test­sűrűségnek megfelelő vastagságúra nyomják össze, és a kötőanyagot hőke­zeléssel kikeményítik. Lehűtés után az üveggyapot filc- és lemeztermékeket a kívánt méretre vágják, majd különböző mértékben összenyomva fóliazsákokba csomagolják.

Hővezetési tényező

A THERWOOLIN üveggyapot termé­kek hővezetési tényezőjét elsősorban a szálátmérő – szálfinomság – és az olvadékgyöngy-tartalom befolyásolj a. Minél kisebb a hővezetési tényező, an­nál jobb a hőszigetelő képesség. Az üveggyapot az ásványgyapot termékéken belül a legfinomabb szálszerkezetű és – gyártástechnológiájából adódóan – gyöngymentes, így hőve­zetési tényezője is a legkedvezőbb. Az üveggyapot hővezetési tényezőjét a szálas anyagon belüli különböző hő kicserélődési – sugárzási, hővezetési és hőáramlási – folyamatok együtte­sen határozzák meg.

A THERWOOLIN üveggyapot nagy mennyiségű, közel nyugalmi állapotú levegőt tartalmaz, így a hő kicserélődés nagy része ún. gázhővezetéssel valósul meg. Ugyanakkor a szálak közötti leve­gő áramlása következtében – jóval kisebb mértékű – hő konvenció is lét­rejön. A hősugárzási összetevő az ala­csony testsűrűség-tartományban jelen­tős, értéke viszont a testsűrűség növe­kedésével rohamosan csökken. Az ele­mi szálak érintkezése mentén hővezetéses hő kicserélődés megy végbe, ez je­lenti a legkisebb komponenst a THER­WOOLIN termékek hővezetési ténye­zőjét befolyásoló tényezők között.

11.7. táblázat. THERWOOLIN üveggyapot eredő hővezetési tényezőjének függvé­nyét befolyásoló tényezők 1 eredő hővezetés; 2 a gáz hővezetése; 3 su­gárzás; 4 konvenciós hőcsere; 5 a szilárd test hővezetése.

11.8. táblázat. THERWOOLIN üveggyapot lemezek eredő hővezetési tényezőjének jelleggörbéje a testsűrűség függvényében 1 70 °C középhőmérséklet esetén; 2 10 °C középhőmérséklet esetén.

11.9. táblázat. Terhelhető THERWOOLIN üveggyapot lemezek összenyomódása a terhelés függvényében.

Összenyomhatóság

Annak érdekében, hogy a THERWOO­LIN szigetelőanyagok a szigetelendő felülethez minél jobban illeszthetők legyenek, az összenyomódással szem­beni ellenállásuk nem túl nagy. A THERWOOLIN filctermékek össze­nyomhatóságát, a névleges vastagsági értékre történő összenyomáshoz szük­séges fajlagos nyomóerővel definiáljuk Ennek gyakorlati értéke 0,05 és 0,02 KP között változik.

Összenyomódás

A terhelhető típusú THERWOOLIN üveggyapot lemeztermékek fő minő­ségi jellemzője az összenyomódás. Ezek a termékek beépítésük során valamely állandó, egyenletesen megoszló terhelési igénybevételnek vannak kitéve, pl. úsztatott födémek kopogó hang gát­ló úsztatórétegeként vagy egyhéjú me­leg tetők hőszigetelő anyagaként, a rá-betonozás terheléséből adódóan. Ilyen célra a THERWOOLIN TL-T, TL-TK és TL-TT termékek alkalmasak.

Rétegelválási szilárdság

A rétegelválási szilárdság a nyíró igény­bevételnek kitehető típusú THERWOO­LIN lemezek legfontosabb minőségi jellemzője Ezek a termékek a felhasz­nálás során az alkalmazásból adódóan nyíró igénybevételnek vannak kitéve, pl. az átszellőztetett homlokzatburko­latoknál a szigetelendő falfelületre fel­ragasztott vagy mechanikus módon rögzített lemezek esetében. A rétegeiválási szilárdság min. 1,0 kPa értéke biztosítja azt, hogy a THER-WOOLIN lemez anyagában ne váljon szét, ne nyíródjon el.

Akusztikai jellemzők

A THERWOOLIN üveggyapot termé­kek széleskörűen alkalmazhatók akusz­tikai szigetelésekhez. Jó hangelnyelő képességük finom, rugalmas szálszer­kezetüknek, alacsony testsűrűségüknek, nagy nyitott porozitásúknak köszönhető.  A porózus anyagok hangelnyelő tulaj­donsága alapvetően a fajlagos áramlási ellenállástól függ. A THERWOOLIN üveggyapot leme­zek áramlási ellenállásuk alapján haté­kony hangelnyelő anyagnak minősül­nek. A lépéshang-szigetelő anyagokat dina­mikai merevségük alapján minősítik. A megfelelő dinamikai merevségű terhelhető THERWOOLIN üveggyapot lemezek a DIN szerint I. osztályú lé­péshang-szigetelő anyagok.

Páradiffúziós tényező

A THERWOOLIN üveggyapot termé­kek egyik legfontosabb jellemző tulaj­donsága a nagy nyitott porozitás és a nagy légáteresztő képesség. A termékek páradiffúziós tényezőjét, illetve a szigetelőréteg páradiffúziós ellenállását a gyakorlatban figyelmen kívül hagyhatjuk, kasírozott termékek esetén a társító réteg páradiffúziós el­lenállását kell figyelembe venni a szá­mítás során. A társító réteget felület-folytonosán kell kialakítani.

Tűzállóság

A THERWOOLIN üveggyapot termé­kek kevés szerves kötőanyagot, mű­gyantát tartalmaznak, amely a szálakra finoman felporlasztva a szálakat tartó­san rögzíti. A csekély szerves anyag tartalom következtében a csupasz ter­mékek a „nem éghető” A2 tűzrendészeti osztályba tartoznak. A kasírozott termékek éghetősége nem az alapanyag, hanem a kasírozó anyagok (pl. üvegszövet, üvegfátyol) alap­ján határozható meg. Az alkalmazás lehetőségét kizáró feltételek ez esetben sincsenek.

Alkalmazási hőmérséklethatár

A csupasz termékek 250 °C hőmérsék­letig károsodás nélkül felhasználhatók, e felett a műgyanta lángmentesen kiizzik, a szálak károsodása csak 500 °C felett kö­vetkezik be. A szigetelés megfelelő-pl. fémlemez – burkolása esetén a THER­WOOLIN termékek 500°C-ig alkal­mazhatók.

Nedvességi jellemzők

A THERWOOLIN üveggyapot termé­kek szorpciós nedvességtartalma max. 2 tömegszázalék. Ez azt jelenti, hogy 100% relatív nedvességtartalmú térben sem jelentős a termék nedvességfel­vétele. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy mivel nagy porozitású, nyílt pórusú anyagról van szó, a nedvesedéstől vagy közvetlen áztatástól óvni kell.

Termékválaszték

A THERWOOLIN üveggyapot termé­kek korszerű építészeti, hő- és hang­szigetelési, valamint épületgépészeti meleg technikai szigetelésekhez széles körben használhatók.

A termékválaszték a következő:

• filc,
• lemez,
• csőhéj,
• lamell és
• ömlesztett gyapot.

A termékek szabványos jelölése utal a termék fajtájára és alkalmazási típu­sára, pl. LHF-6: lágy hőszigetelő filc, 0,0348 W/mK hővezetési tényezőjű, nem terhelhető. Megrendeléskor a fe­lületi megjelenésre vonatkozó követel­ményt is meg kell adni, pl. a CS/CS mindkét oldalán csupasz terméket je­löl, az NP2/CS egyoldali nátronpapír kasírozású, másik felén csupasz ter­méket jelent. Ezenkívül fel kell tün­tetni a vastagságot, a szélességet és a hosszúságot is (2. táblázat). A THERWOOLIN hő- és hangszigete­lő üveggyapot termékek elsődleges al­kalmazási területe az épületek, épület­szerkezetek hő- és hangszigetelése, va­lamint az épületgépészeti berendezések hőszigetelése.

A hő- és hangszigetelés szakszerű meg­oldása hőtechnikai, páratechnikai és akusztikai ismereteket igényel. A gyártók alkalmazási leírásai tartal­mazzák azt az ismeretanyagot, ami a szigetelőszerkezetek méretezéséhez minimálisan szükséges. A hőszigetelő szerkezetek számításánál a szigetelés vastagságának megállapítása a cél, és a méretezést a környezet egy szélsőséges állapotára, a méretezési állapotra vé­gezzük el. Ilyenkor a hő átvitel és az anyagátvitel folyamatát időben állan­dónak tekintjük.

Más esetekben (pl. amikor a szigetelő­szerkezetet időben periodikusan vál­tozó hőhatások érik) a méretezés bonyolultabb. Az ilyen méretezésekre (ame­lyek a szakirodalomban megtalálhatók) szaktervezőt kell felkérni. Maga a szigetelőszerkezet az üveggyapoton kívül számos egyéb anyagból, termékből épül fel, ezért ismerni kell ezek műszaki jel­lemzőit is. Szükséges továbbá a kör­nyezet lényeges jellemzőinek ismerete, amelyben a szerkezetnek rendeltetés­szerűen működnie kell.

11.11. táblázat. Építészeti célú THERWOOLIN filc- és laptermékek gyártási tartománya.

Műanyaghab hőszigeteléseket legalább két tucat cég gyárt hazánkban, és közel ugyanennyien foglalkoznak külhoni termékek forgalmazásával. Az összes gyártó által előállított termék bemu­tatását a cikk szűkös terjedelme nem teszi lehetővé.

Expandált polisztirol

Az AUSTROTHERM hőszigetelő anya­gok expandált fehér polisztirolhab ter­mékek. A polisztirolhab alapanyaga a kőolajból előállított polimerizált sztirolgyöngy, amely hajtógázt és a hab tulajdonságait befolyásoló egyéb ada­lék anyagokat tartalmaz. A gyártás menete elő habosítás, pihen­tetés, szükség szerint utóhabosítás, tömb­habosítás, a blokkok pihentetése, végül a termékek méretre vágása. Az elő habo­sítás során a gyöngyök eredeti térfogatuk 20-50-szeresére duzzadnak, és az így létrejött gyöngyök cellaszerkezete zárt. Elő habosítással 15-35 kg/m³ testsűrű­ségű termékek állíthatók elő.

Alacsony testsűrűségű (10-12 kg/m³) termékek gyártása esetén a habosítás folyamatát meg kell ismételni (utóhabosítás). A tömbhabosítás során a zárt „sablonba” töltött polisztirolgyöngyöt 110-120 °C közötti hőmérsékletű gőzzel ismételten duzzasztják. A képlékennyé váló gyön­gyökből a megnövekedett belső nyomás hatására alakul ki a homogén szerkezetű tömb. A „kizsaluzott” blokkokat átme­neti tárolás után izzószálas vágóberen­dezésekkel lapokra, ül. egyedi igények szerinti alakra és méretre vágják.

Méretek

Táblaméret: 500×1000 mm Vastagság: 10, 20, 30, 40, 50, 60, 70, 80, 90, 100 mm. A táblák lapolt vagy hornyolt szél­kialakítással is gyárthatók.

Hővezetési tényező

Az expandált polisztirolhab legfonto­sabb jellemzője a hővezetési tényező (11.2. táblázat). Az igen jó hőszigetelő képesség a zárt cellákban nyugvó leve­gőnek köszönhető, és ez az anyagjel­lemző az idő múlásával sem csökken. A hővezetési tényező függ az anyag test­sűrűségétől, 10-35 kg/m³ között a test­sűrűség növekedésével csökken. A ned­vességtartalom is lényegesen befolyá­solja a hővezetési tényezőt, a helyesen beépített polisztirollapok nedvesség­tartalma 0,1-1% között van.

Nyomószilárdság

Az expandált polisztirol hab nyomó­szilárdsága az anyag testsűrűségétől függ, ennek növekedésével arányosan nő. Hosszan tartó terhelés esetén a 2%-os összenyomódáshoz tartozó szilárd­ságértéket kell a tervezésnél figyelembe venni, mert a polisztirolhab egy bizo­nyos összenyomódás felett (105 kg/m³ esetén ez 2-3% közötti érték) már nem elasztikusan viselkedik, a cellák mara­dandó alakváltozást szenvednek.

11.2. táblázat. Expandált polisztirolhab A hővezetési tényezője, W/(mK) Hőállóság, alaktartósság.

Ha mechanikus igénybevétel nem lép fel, a polisztirolhab rövid ideig a 100°C-ot megközelítő hőhatásnak is ellenáll. Me­chanikus igénybevétel esetén az anyag 80-85°C-ig alaktartó. A hőszigetelő anyag az igen alacsony hőmérsékletet is jól elviseli, -180°C-ig használható fel.

Zsugorodás

Az expandált polisztirolhab zsugoro­dás (11.3. táblázat) következtében létrejövő méretváltozása a blokkok gyár­tását követő néhány napon viszonylag gyors, majd egyre lassulva éri el a ha­tárértéket. A méretváltozás maradó (ir­reverzibilis). A már elkészült lemezek méretváltozása max. 0,15-0,20%) között van, ami szakszerű beépítés esetén nem jelent problémát. A homlokzati hőszigetelő lemezeket (AT-H2) lega­lább 90 napig pihentetni kell, ezt köve­tően a zsugorodás már elhanyagolható mértékű. Nagy hőmérséklet-változások esetén a nagyméretű hőszigetelő ele­mek hossza erősen változik, ami miatt az elemek rögzítésénél figyelembe kell venni a fokozott nyíró igénybevételt.

Az öregedés és az időjárás hatásaival szembeni ellenálló képesség

Az expandált polisztirolhab lemezek tulaj­donságai az idő múlásával nem változnak, a hab nem korhad, nem rothad. Tartós ultraibolya sugárzás (pl. napfény) hatására felszíne megsérül, rideg, porló lesz. A helyesen beépített anyag felülete mindig takart, így védelemről csak hosszú idejű tárolás esetén kell gondoskodni.

Vegyszerállóság

A polisztirolhabot a szokásos építő­anyagok – cement, mész, gipsz, anhidrit és az ezekből készült keverékek – nem károsítják. Ellenáll a sóoldatoknak, alkáliáknak, szappanoknak, erős ásványi savaknak (sósav 35%-ig, salét­romsav 50%-ig, kénsav 95%-ig), gyen­ge savaknak (pl. szénsav, tejsav), bitu­mennek, oldószermentes bitumenes hi­degragasztóknak, szilikon olajoknak, adhezív ragasztóknak és alkoholoknak.

11.3. táblázat. Expandált polisztirolhab zsu­gorodása %-ban.

11.4. táblázat. Expandált polisztirol lemezek jellemzői.

11.5. táblázat. Expandált polisztirol lemezek alkalmazási területei.

11.6. táblázat. Extrudált polisztirol lemezek jellemzői.

Éghetőség

Az AUSTROTHERM polisztirolhabok nehezen éghetők, nem csepegnek, s a lánghatás megszűnte után önállóan nem égnek tovább (önkioltók).

Építésbiológiai tulajdonságok

A polisztirolhabnak környezet- vagy egészségkárosító hatása nincs. Az anyag nem táptalaja a mikroorganizmusok­nak, s a talajbaktériumok sem támadják meg. A szigetelőlemezeket az állatok megrághatják (bár táplálékul nem szol­gál), ezért beépítéskor gondoskodni kell a megfelelő védelemről.

Extrudált polisztirol

A THERMOPAN XPS extrudált poli­sztirolhab (11.6. táblázat). A zárt cella­szerkezetű anyag vízfelvétele elhanya­golhatóan kicsi, s így kiváló hőszi­getelő képessége tartós nedvességhatás esetén sem romlik. Az épületek élet­tartama során az extrudált hab nagyon jó mechanikai tulajdonságai nem vál­toznak. A THERMOPAN XPS sima felülettel (XPS-G), valamint érdesített felülettel (XPS-R) készül (11.1. ábra). Méretek:

• táblaméret: 600×1250 mm,
• vastagság: 20, 30, 40, 50, 60, 70, 80, 90, 100, 110, 120 mm XPS-G 40 mm-től

XPS-R 100 m-ig.

Felhasználási területek

A THERMOPAN XPS tulajdonságai kiváló hőszigetelő képesség, elhanya­golható mértékű vízfelvétel, a fagyás-olvadás ciklikus változásával szembeni ellenálló képesség, nagy nyomó- és hajlítószilárdság, jó mérettartás, az örege­déssel és korhadással szembeni ellenálló képesség, a könnyű megmunkálhatóság – széles körű építőipari felhasználást tesznek lehetővé. Alkalmazhatók:

• fordított rétegrendű lapos tetőknél,
• zöldtető rétegeként,
• lapos tetők felújításához,
• padlószerkezetek alá,
• kéthéjú falaknál,
• épületlábazatokhoz,
• pincefalon (kívül),
• szarufákra, felül, padlástér-beépí­tésnél.

11.1. ábra. AUSTROTHERM XPS rózsaszín extrudált polisztirolhab lemez alkalmazási területei 1a) THERMOPAN XPS-G hőszigetelő lemez; 1b) THERMOPAN XPS-R hőszigetelő lemez; 1c) AUSTROTHERM AT-H2 hőszigetelő le­mez; 2 teherhordó födém; 3 csapadékvíz elleni szigetelés; 4 elválasztó réteg (szükség szerint); 5 vízáteresztő elválasztó réteg; 6 alátétzsámoly; 7 nagyelemes, szerelt burkolat; 8 AUSTRO­THERM AT-D drén lemez; 9 szűrőréteg; 10 talaj-keverék és növényzet; 11 régi hőszigetelés; 12 régi vízszigetelés előkészített felülettel; 13 pá­ranyomás-kiegyenlítő réteg; 14 leterhelő ka­vicsréteg; 15 aljzatbeton; 16 talajpára, ill. talaj­nedvesség elleni szigetelés; 17 technológiai szigetelés; 18 padlóburkolat; 19 külső fal; 20 homlokzati kéregfal; 21 homlokzati be­vonatrendszer; 22 szivárgó réteg; 23 pincefal; 24 héjazat; 25 tetőléc; 26 ellenléc; 27 alátétfólia; 28 párazáró réteg; 29 aljzat; 30 szarufa.

A gazdaságossági szempontok és a kom­fortigények miatt a hőszigetelések elen­gedhetetlen részei az épületeknek, amit a 70-es évek energiaválsága és a növek­vő energiaárak mindinkább megkövetelnek. Az egyre növekvő energiaárak rákényszerítenek az energiatakarékosság­ra, és ha már takarékoskodunk, tegyük célszerűen és tudatosan. Az ötvenes évek nagy lakásépítési hajráját követő hat­vanas évek panelprogramjáról mára egy­értelműen bebizonyosodott, hogy az ab­ban a három évtizedben keletkezett hibák kijavításához fél évszázad szükséges, legalábbis az energetikai hibák vonat­kozásában. A mai épületek szerencsére már olyanok, amelyek hosszú távon biz­tosítani képesek mind a nyári, mind a téli komfortot.

A hőszigetelésnek csak egyik feladata az energiaveszteség csökkentése amire számos megoldás létezik, példának okán a hőszigetelő vakolatok. Na­gyon fontos az is, hogy a fűtött oldalon a fal- és padlófelületek hőmérséklete ne legyen túl alacsony, mert ez egészség­károsodást okoz, és rossz közérzetet teremt.

A hőszigetelés további feladata

A hőszigetelés további feladata, hogy az épület határoló- és tartószerkezeteit megvédje a szélsőséges hőhatások által okozott túlzott mértékű hő mozgásoktól, valamint a fagy és a napsütés hatásaitól. Végül tudni kell, hogy a hőszigetelő vakolatok csak csökkenti, lassítja a hőáram-lást, a hideg vagy a meleg eltávozását, kiegyenlítődését. Csökkenti, de nem akadályozza meg.

A hőszigetelésekkel kapcsolatban vi­szonylag sok olyan ismertető anyag áll rendelkezésre, amelyek egy-egy terület hőszigetelésével (pl. homlokzatok fo­kozott hővédelme) foglalkozik. Az épületszerkezetek hőszigetelése so­rán sajnos sok esetben nem a legalkal­masabb hőszigetelő anyagot építik be, emiatt páralecsapódások és penészesedések keletkeznek, az épületszerke­zetben különböző károsodások (repedés, mozgás, vakolatleválás stb.) következ­nek be, és nem megfelelő a hő csillapítás sem.

Az épületek megfelelő hőszigetelése igen változatos megoldásokkal elké­szíthető, kezdve a hőszigetelő vakolatoktól egészen az öntött rétegeken keresztül a kapcsolható (vagy ragaszt ható) táblás műanyag vagy ásvány- gyapot lemezekig.

Te­raszok burkolásakor felmerül a kérdés, hogy habarcsba ágyazott vagy ragasz­tott burkolatot készítsünk-e? A tapasz­talatok azt mutatják, hogy a cementes habarcsokba rakott terasz- és erkély­burkolatok nagy része néhány év alatt felválik vagy kopogós lesz. Ennek az oka, hogy – ellentétben a beltéri bur­kolatokkal – a téli és a nyári időjárás, valamint a csapadék igen komoly igény­bevételeket jelentenek a burkolat szá­mára.

A téli éjszakai lehűlések után a másnapi tűző nap a felületet szinte per­zseli, és a szerkezeten belüli hőtágulás olyan feszültséget okoz, hogy a bur­kolat részben felválik. Általánosságban elmondható, hogy a vékony, néhány mm-es ragasztóréte­gek, anyaguknál, tömörségüknél és nem utolsósorban rugalmasságuknál, vala­mint fagytűrő képességüknél fogva, ide­ális burkolatrögzítő anyagok. Ragasztott teraszburkolatok új és régi aljzatra egyaránt készíthetők.

Aljzat és aljzatbeton

Az új alj­zat általában aljzatbetonból és simító-rétegből áll, a régi aljzat rétegfelépítése ettől eltérő is lehet. Bizonyos feltételek teljesülése esetén a meglévő burkolat is felhasználható új burkolat aljzataként. A burkolólapok lerakását ragasztásnál is megelőzi a szintek ellenőrzése. Bizonyos nagyságú szinteltérés azonban már nem egyenlíthető ki az ágyazó-ragasztó anyaggal, mert a felhordott réteg nem lehet vastagabb egy adott méret­nél. A ragasztó általában csak 2-3 mm vastagságban hordható fel az aljzatra, nemcsak azért, mert az anyag szét­terülése csak ennyit tesz lehetővé, ha­nem vastagabb réteg esetén a ragasz­tóanyag kötési hőjének aránytalan meg­növekedése miatt roncsolódások, alakváltozások, illetve zsugorodások lép­hetnek fel.

Az aljzat és a lap közötti kötéshez bi­zonyos rétegvastagság viszont feltét­lenül szükséges, a legtöbb burkolólap ragasztási felülete a jobb tapadás érde­kében feldurvított (pl. rovátkolással). Ez, valamint az aljzat sima, de porózus felületének tömítése indokolja, hogy a ragasztóréteg legkisebb mérete 2 mm legyen, az adott esetben szükséges vas­tagság a lapok méretétől és osztályba sorolásától (méreteltérésétől), valamint az aljzat egyenetlenségétől függ. A ragasztóréteg fogazott lehúzóval, a 4-8-as lehúzok valamelyikével húzható le egyenletesre.

A 4-es fogazás 2 mm-es, a 6-os a 3 mm-es, a 8-as a 4 mm-es rétegvastagsághoz felel meg. A ragasztott burkolatok készítésekor az aljzat minőségére sokkal nagyobb gon­dot kell fordítani, mint a hagyományos fektetési módok esetén. Különösen az aljzat szilárdsága, simasága, por- és szennyeződésmentessége, valamint kel­lő szárazsága fontos. Az aljzat szilárdsága akkor megfelelő, ha enyhe kalapácsütögetésre nem por­lik, nem válik föl, tiszta, csengő hangot ad, nem kong, továbbá kemény tárggyal megkarcolva porlódás nélküli fehér vo­nal marad nyomként.

Műanyagbázisú ragasztókhoz az alj­zatnak gyakorlatilag teljesen száraznak kell lennie, legfeljebb 2-3%-os víztartalommal rendelkezhet. Ragasztott bur­kolatok aljzata csak szárazon, seprűvel és porszívóval tisztítható. Vannak azonban olyan műgyantabá­zisú, vízzel hígítható anyagok, amelyek nedves felületen is jól kötnek, ezért, ha elkerülhetetlen a nedves felület bur­kolása, ezeket kell alkalmazni.

A víz nem oldja a műanyagot, csak ke­veréket képez vele. Az úgynevezett disz­perziós ragasztókat és festékeket még a gyárban úgy keverik meg, hogy a mű­anyagban igen apró vízcseppek milli­árdjai szóródnak szét. Ezáltal válik kenhetővé az anyag, a vízcseppek pe­dig akadályozzák a műanyag megszi­lárdulását. Amikor az anyag kiszárad, vagyis a vízcseppek eltávoznak, a mű­gyanta megszilárdult. Az ilyen diszpergált műgyanták szaba­don keverhetők vizes alapú építőipari kötőanyagokkal (cementtel, gipsszel, mésszel stb.). Ezért alkalmasak még nedves állapotban tapadó hidak készí­tésére, falfelületek glettelésére, bur­kolat ragasztásra és vizes felületek ke­zelésére.

Műgyantáknál

A kétkomponensű műgyantáknál más a helyzet. Ezek csak száraz felületű anya­gok ragasztására alkalmasak, vizes anya­gokkal nem keverhetők. A munka végzéséhez a +18 – +20 °C közötti hőmérséklet az ideális. +10 °C alatt nem szabad a munkához hozzá­fogni vagy folytatni, mert az anyag már +10 °C hőmérsékletnél sokkal lassab­ban köt, ennél is alacsonyabb hőmér­séklet esetén pedig súlyos károsodások lépnek fel (pl. a szilárdság részleges vagy teljes elvesztése).

Túl magas, 30 °C körüli hőmérsékletnél az anyag kötése meggyorsul, a bedolgozási idő jelentő­sen lerövidül, így előfordulhat, hogy a megkevert anyag a tárolóedényben megszilárdul, és használhatatlanná válik. Jó, ha tudjuk, hogy a szilárdulás kezdetét az anyag melegedése jelzi. Az anyagot ilyenkor már ne használjuk, mert minősége nem lesz megfelelő, inkább készítsünk új keveréket.

A ragasztóhabarcsok kiválasztásánál és előkészítésénél a következő szabályo­kat kell betartani:

• teraszoknál, erkélyeknél, ahol a burkolatot csapadék érheti, „fagy­álló” minősítésű készhabarcsot használjunk,
• az anyag keverésekor kövessük pontosan a gyártó cég előírásait,
• a keverésnél és a bedolgozásnál tartsuk be az előírt óvó rendszabá­lyokat, és használjuk a javasolt vé­dőfelszerelést,
• kézi vagy gépi keverésnél csak annyi anyagot keverjünk meg, amennyit a feldolgozhatósági időn belül fel tu­dunk használni (a feldolgozhatósági időt a csomagoláson feltüntetik),
• műgyanta ragasztók használata ese­tén a lapokat vízben áztatni tilos!

A burkolólapok felrakását az alábbi sorrendben kell végezni:

• A ragasztóhabarcsot a burkolandó felületen keskeny csíkban kiontjuk, majd fogas kenőlappal olyan széles­ségben terítjük el, hogy a burkoló­lapok vezetősorát lerakhassuk. A fogas kenőlap fogazatának mérete és alakja szabályozza a szétterített ragasztóanyag mennyiségét, és így biztosítja az egyenletes felkenést is.
• Az elterített ragasztóanyagra lerak­juk a vezetősorokat, szem előtt tartva a következő szempontokat:
• a vezetősorok lapjai és a falon levő lábazati lapok hézagosztása essen egybe, változó méretű lapoknál ter­vezzünk ritmikus összhangot,
• a hosszirányú és az arra merőleges vezetősorokat derékszögben kell rakni, nem derékszögű felület ese­tén a kimaradó részeket utólag vá­gott lapokkal kell pótolni.

A vezetősorok lerakása után el kell ké­szíteni a mezőburkolatokat. Ismét ra­gasztóhabarcs-terítéssel kezdjük, amely­nek szélességét úgy határozzuk meg, hogy azt a burkolólapokkal a még tisz­ta, ragasztóhabarcs nélküli felületről könnyen elérjük – általában két-három sorszélességgel számolhatunk. A lapok lerakásakor ügyeljünk a vezérsorok ál­tal meghatározott távolságok (hézagok) betartására. Tekintve, hogy a ragasztó „nyitott” ideje (lerakási idő) nem túl hosszú, azaz a lapok igen rövid idő el­teltével már nem mozdíthatók meg, a hézagok vonalvezetésének egyenessé­get gyakran és folyamatosan ellenőrizni kell.

A műanyag ragasztóval ragasztott bur­kolatok rövid időn belül (4-6 óra) jár­hatók, így a további munkafolyamatok (hézagolás, tisztítás) akadálytalanul el­végezhetők, a burkolat 2-3 napon belül használatba vehető.

10.10. ábra. Él-tégla teraszburkolat a) halszálkakötésben, négyzetes felülethez; b) sugarasan rakva, kör, ill. félkör alakú teraszhoz.

Szivárgó réteges burkolatok

A teraszok csapadékvizének elvezetésé­ben a burkolat felületének, de a hordo­zórétegnek is nagy szerepe van, első­sorban középnagyságú lapok vagy fagy­álló téglák használatakor. A szivárgó réteg az aljzatbetonra (ágya­zó habarcs vagy ragasztó helyett) készí­tett homokos szivárgó vagy támasz-tóbakos lapalátámasztás, az elem négy sarokpontján alátámasztva.

Homokos szivárgó esetében az ágyazó réteg:

• 4 m lejtésszélességig 2 cm,
• 4-8 m lejtésszélességnél 3 cm.

Ezeknél a szivárgó vezeti le a burkolati csapadék éves mennyiségének 90-95%-át, ha az álló fugák nyitottak, legalább 5-10 mm eséssel rendelkeznek, és nagy­szemcsés homokkal vannak kitöltve. Támasztóbakos szivárgó esetén a lapok vagy kapcsolt elemeik legalább 0,20 m² nagyságúak, és vastagságuk lehetővé teszi fogadóterhek stabil együttdolgo­zását az aljzattal.

E burkolattípus kb. egy évtizedes múlttal rendelkezik, a hozzá fűzött remények azonban igen kedvezőek:

• a födémnél közvetlenül a vízszi­getelésre készíthető, nem feltét­lenül szükséges aljzatbeton,
• lapos tetőkre (és régi burkolatokra) minden védelem nélkül felhelyez­hető,
• nincs felfagyási veszély,
• a csapadékvíz útja a lapok (ele­mek) alatt szabad, a burkolat felü­lete eső után azonnal száraz,
• a lerakás nem igényel szakértelmet,
• télire akár fel is szedhető.

A támasztóbakos burkolat további elő­nye, hogy a támasztó gumikorongok jól elnyelik a kopogó hangokat, pl.: lakótér felett az ilyen teraszok akusztikailag kedvezőbbek, mint a ragasztott burkolatúak.

Padlóburkolatok hézagolása

A cementhabarcs ágyazatba rakott bur­kolatokat cementtejjel vagy cementha­barccsal a fektetés után 48 óra elteltével kell kihézagolni, és a munka során csak a teherelosztó „tipegőkre” szabad lépni. A burkolat lerakását követően hét nap múlva a teherelosztó tipegőkre már nincs szükség.

Műgyantabázisú, valamint vékony gyorskötő habarcsba ragasztott bur­kolatok hézagolása a lerakás után 24 órával megkezdhető. A hézagok kitöl­tésére többféle anyag is alkalmas, a vá­lasztást a lapok fajtája, minősége, rög­zítési módja (ágyazó habarcsba rakás vagy ragasztás), a hézagok mérete és a burkolat igénybevétele határozza meg.

A hézagoláshoz cement, műgyantával javított cement és műgyantakötésű anya­gok, habarcsok használhatók:

• hézagoló cementtej,
• hézagoló cementhabarcs,
• gyorskötésű kerámia- és csempe-hézagoló, valamint
• műgyanta hézagoló habarcs.

10.11. ábra. Támaszbakos, nyitott szivár­gó rétegű teraszburkolat 1 burkolólapok; 2 gumibak fugaperemmel; 3 nyitott fuga; 4 szivárgó légrés; 5 tetőszigetelés (tetőfedés); 6 hordozóréteg; 7 hőszigetelés (kemény); 8 páraszellőző réteg.

10.12. ábra. Burkolópanel ágyazó kapcsolása tartó szövetréteggel.

10.13. ábra. Burkolópanel öntött kapcso­lása üvegszövet betéttel.

10.14. ábra. Teraszburkolat (álló) nyitott fugás szivárgó rés kapcsolattal.

10.15. ábra. Szivárgó réteges, támasztóba­kos teraszburkolat a) időjárásálló; b) a csapadék a szivárgó rétegen keresztülvezetve; c) párolgás és szellőzés az elemek résein keresztül; d) zajnak ellenáll, elnyeli a kopogó hangokat; e) könnyen felszed­hető.

Hézagolás cementtejjel és cementhabarccsal

A hagyományos módszerrel fektetett padlóburkolatok hézagolását – főkép­pen lakások esetén – általában cement-tejjel és cementhabarccsal végzik. Az 1-3 mm széles hézagokhoz a cement­tej, az ennél szélesebb hézagokhoz pe­dig a cementhabarcs szükséges.

A lerakott burkolat hézagolásakor az alábbiakat kell betartani:

• a burkolathoz kapcsolódó szegé­lyeket, lépcsőburkolatokat, padló-összefolyókat fóliával vagy papír­ral le kell takarni, hogy védjük a cementtejjel való szennyeződéstől,
• a burkolat felületét és a hézagokat le kell tisztítani, és porszívóval portalanítani kell,
• a cementtejet vagy a cementhabar­csot folyamatosan kell a burkolat felületére önteni, a hézagokat nye­les gumilappal vagy seprűvel tö­mítve,
• a hézagolást többször, rövid időkö­zönként meg kell ismételni, hogy a hézagok az anyag ülepedése után telítődjenek, ill. az esetleg nyitva maradt hézagok tömítődjenek,
• a hézagolás befejezése után kb. két óra elteltével a burkolat felületét meg kell tisztítani, mert a tisztítás csak így végezhető roncsolás mentesen, különben a burkolólapokra rákötött cementszennyeződés csak vegyi anyagokkal távolítható el, ami a hézagoló anyagot is roncsolja.

Hézagolás gyorskötő anyagokkal

A burkolatok hézagkitöltésének kor­szerű anyagai a gyorskötő hézagolók, amelyek kiváló tulajdonságaik, könnyű és egyszerű bedolgozhatóságuk miatt egyre szélesebb körben elterjedtek. A lerakott burkolatok hézagolásának előkészítése azonos a cementanyagú fugázásnál elmondottakkal.

A gyors­kötő fugázók bedolgozásának menete:

• a fugázó anyagot az előírt keverési arány szerint elkészítjük, és a fel­használás előtt, időnként átkever­ve, 20 percig pihentetjük,
• az elkészített gyorskötő hézagolót a felhasználás előtt ismét át kell keverni, majd a pépszerű folya­dékot csíkokban a hézagolási felü­letre öntve megkezdhető a bedol­gozás,
• az anyagot egy gumilemez íves mozgatásával töltjük a hézagokba,
• a burkolólapokra öntött anyagot a lehető leggyorsabban be kell dol­gozni a hézagokba,
• a hézagolást sávokban kell készí­teni, és egy-egy sáv kitöltése után a felületet gondosan meg kell tisz­títani.

A teraszokat úgy kell kialakítani, hogy elviseljék a meteorológiai terheket, és elégítsék ki az épületfizikai határérté­keket, valamint a zajvédelem alapvető követelményeit. Ismerni kell a kiválasztott burkolat és az alatta lévő szerkezet rétegrendjének hőtechnikai és hőszigetelési jellemzőit…

Valamint:

• vízfelvételét (a fagyállóság szem­pontjából),
• kopásállóságát,
• csúszásgátló képességét stb.

A teraszburkolatok lerakását a burko­lási felület szintezésével kell kezdeni. A szintezést hagyományosan, földnedves ágyazó cementhabarcsra ideiglenesen lerakott szintjelző lapok segítségével végezzük el. Ezeket a szintjelző lapokat a lerakandó felület jellegzetes pontjain kell elhelyezni, és az alattuk levő ce­menthabarcsot gondosan tömöríteni kell. A tömörítés végezhető kőműves­kanállal is, a lényeg, hogy az ágyazó cementhabarcsnak olyan tömörnek kell lennie, hogy szintezés után a végleges habarcsszint kialakítható legyen.

Szintezés

A szintjelző lapok egymástól való tá­volsága lehetőleg ne legyen több két méternél. A szintezést a végleges padlószint figyelembevételével kell elvé­gezni, a lapokat ideiglenesen felhasz­nálva. Ennek során a lapokat a szintezési pontokra helyezzük, és az ágyazó habarcsot a kívánt szinthez szüksé­ges vastagságban elterítjük. Ezután a lapokat leszedjük a szintezési pontok­ról, a beszintezett magasságú ágyazó-habarcsra vezetősávokat készítünk, és a habarcssávokat tömörítjük. A szin­tezést a habarcssávokon meg kell ismé­telni, hogy a szintezési pontok helyes­ségét ellenőrizzük. A vezérsávok kö­zötti mezőket a vezérsávokhoz képest általában 20%-kal, tehát 3-4 mm-rel magasabbra kell feltölteni habarccsal, mert a tömörítés során ez a különbség eltűnik.

Tömörítés, burkolás, a munka folyamata

A tömörítés végezhető kőműveskanállal vagy lapáttal, döngöléssel, esetleg burkolóléccel. Ezután a sáv­mezőket a burkolóléc mozgatásával szintre húzzuk. Ahol a mezőben lévő ágyazó habarcs a vezérsávoknál ma­gasabb, ott a felesleget el kell távo­lítani, le kell húzni, ahol pedig nem éri el a kívánt szintet, ott azt pótolni kell. A padlóburkolatok alá földnedves ágyazó habarcsot kell teríteni.

A földnedves habarcs kézbe véve összenyomható, nem folyik, és a keveréshez felhasznált víz­mennyiséget megtartja. A felhordott és elterített, lehúzott föld­nedves ágyazó habarcsot a burkolóla­pok fektetése előtt cementtejjel (3 rész cement, 1 rész víz) meg kell locsolni, a locsolást a kezdő burkolatsoroknál kell kezdeni, és a meglocsolt felületen elő­ször a burkolat vezetősorát kell lerakni.

A munka során figyelni kell arra, hogy:

• a vezetősor lapjai és a lábazati la­pok közötti hézagok összhangban legyenek (egybeessenek),
• a vezetősorok derékszöget képez­zenek,
• ha a burkolási terület nem derék­szögű, akkor a hiányzó részeket megfelelő alakra szabott lapokkal kell kipótolni.

A habarcságyba fektetett lapokat gumi­kalapáccsal enyhén be kell döngölni, mert így a burkolólapok eltérő vastagsága miatt kialakuló szinteltérések a habarcsrétegnél kiegyenlíthetők.

A vezetősorok lerakása után az elő­készített mezők burkolását az alábbiak szerint kell elvégezni:

• az ágyazó habarcsot cementtejjel meglocsoljuk,
• a vezetősorok által meghatározott hézagosztást betartva megkezdjük a lapok lerakását,
• folyamatosan ellenőrizzük a hé­zagvonalak egyenletességét,
• kereszt- és hosszirányú mérések­kel ellenőrizzük a lerakott burkolat kívánt szintmagasságát,
• a derékszöghöz képest kimaradó szegély menti sávoknál a hiányzó burkolatot beszabjuk.

Az elkészült burkolatnál betartandó alap­szabályok:

Az ágyazó habarcs kötése előtt még a lerakott burkolatra helyezett teherel­osztó deszkákra sem ajánlatos rálépni! A burkolatot a lerakástól számítva lega­lább 48 óráig minden terheléstől védeni kell, az elkészített burkolatfelületek lezá­rásával, esetleg pallóáthidalással. Köze­pes (16 °C) hőmérséklet esetén a lerakás után 48 óra elteltével a habarcs eléri azt a szilárdságot, amely mellett a burkolat (megfelelő teherelosztással) egy ember súlyát már elviseli. A frissen lerakott burkolatot néhány napon át locsolni kell, a burkolás utáni napon kezdve, naponta legalább két-három alkalommal.

10.3. ábra. A BRAMAC padlóburkoló lapok anyagukban oxidfestékkel színezett, nagy szilárdságú, kopás- és fagyálló betonból készülnek Padlóburkoló elem: 343x168x17 mm, Szegélyelem: 343x 82×17 mm.

10.4. ábra. Hálósán, nyitott hézagokkal rakott BRAMAC padlóburkolat (a javasolt hézagméret 6-7 mm).

10.5. ábra. A BRAMAC padlóburkoló lapok fektethetők hagyományos ágyazó habarcsba,
vagy ragaszthatók vékony fagyálló ragasztóval. A fugázáshoz 1:1 arányban adagolt cement és homok, valamint m-enként 5 dkg, a lappal azonos színű Bayer oxidfestékből kevert fugázó anyag szükséges.

10.6.ábra. A ragasztóréteget rozsdamentes glettvassal kell felhordani, majd fogazott lehúzóval kell egyenletes rétegvastagsá­gúra eldolgozni.

10.7. ábra. Ragasztott technikával készülő teraszburkolás A: ragasztóréteg felhordása fogas lehúzóval; B: a lapok lerakása nyitott hézagokkal; C: hé­zagok kitöltése és fugázása; D: a lapburkolat tisztítása (fugázás után).

10.8. ábra. Teraszlépcső burkolása ragasz­tott extrudált profilelemekkel.

A teraszburkolatok cementhabarcsba ágyazva vagy ragasztva és szivárgó ré­tegre helyezve készíthetők.

A padlóburkolatok lerakása előtt ne feledkez­zünk meg a következőkről:

• meg kell vizsgálni az aljzat minő­ségét, ellenőrizni kell a szintezési pontokat (külső burkolatnál) vagy a szintezési vonalat, és az esetleg szük­séges javításokat el kell végezni,
• a burkolólapokat át kell válogatni, egyenként ellenőrizni kell a méret­helyességet és a színárnyalatot, va­lamint az osztályba sorolás helyes­ségét.

Az aljzat előkészítését csak akkor sza­bad elkezdeni, ha a burkolat alatt húzó­dó gépészeti vezetékek elkészültek, és a próbaüzemelés megtörtént. Az aljzat előkészítésekor az összefolyókat és a vezetékeket védeni kell a sérülésektől és az eltömődésektől. Az előkészítés során először le kell tisztítani és vízzel meg kell locsolni a bur­kolandó felületet. A vízzel való locsolás az ágyazati réteg jobb tapadása miatt szükséges. Régebben készült aljzatbe­tonok esetén a tisztítás utáni nedvesítést cementtejjel való locsolással kell vé­gezni (a beton és az ágyazó habarcs meg­felelő tapadása érdekében).

A cementtej 3 rész cement és 1 rész víz keverékéből készüljön. Szükség esetén szilárdabb tapadó híd is készíthető. A burkolás megkezdése előtt meg kell tervezni a lapok kiosztását, ami a sze­gély- és mintaképzésre, valamint a la­pok közötti hézagszélesség megállapí­tására is vonatkozik. Kerülni kell a kes­keny burkolatcsíkok keletkezését, a nyi­tott hézagok méreteinek változtatásá­val. A hézagok szélessége 2-6 mm, ez természetesen függ a lapok méretétől, valamint osztályba sorolásától (minő­ségétől). Első osztályú lapoknál ele­gendő a 3 mm-es, harmadosztályúaknál azonban 4-5 mm-es fugaméretre is szük­ség lehet, hogy az esetleges eltolódásokból adódó tömör hézagokat elkerül­hessük.

Teraszburkolás fontos szempontjai

A teraszpadló éppolyan, időjárásnak kitett lemezszerkezet, mint a homlok­zatburkolat, vagyis dilatációs mezőkre kell felosztani, ügyelve arra, hogy az aljzat dilatációs hézaga pontosan egy­beessen a burkolat dilatációs hézagá­val. Ennek hiányában a burkolat felpúposodik, leválik. Mivel az épületek bel­ső tereiben kisebb a hőingadozás, a dilatációval elválasztott burkolati me­zők nagyobbak lehetnek. A dilatációs hézagokban a hézagképző műanyag profilok előre elhelyezhetők.

A padozatok készülhetnek vízszintes vagy lejtéssel kialakított felületekkel. A vízszintes burkolat szintezése és lerakása talpas vízmérték segítségével igen egyszerű, a lejtéssel készülő burkolatok esetén azonban több dologra is figyelni kell. A végleges szintet a burkolási felü­let legalacsonyabb és legmagasabb pontján kell meghatározni. Ügyelni kell ar­ra, hogy az ágyazó habarcs vastagsága minimum 15 mm, maximum 40 mm le­het.

10.1. ábra. Teraszok lapburkolata eszté­tikailag jóval kedvezőbb a négyzethálósán rakott lapokból készített burkolatnál, ha a különböző alakú lapokat kombináljuk, vagy váltakozó él hosszúságú elemeket rakunk le a) négyzetes és téglalap alakú lapok kombiná­ciója; b) váltakozó méretű halszálkakötés; c) ke­reszthálós; d) kombinált; e) váltókötésű négy­zethálós; f) egész és feles változatokkal; g) for­gatott alapkötésben, hálózva; h) raszteres ki­alakítással.

10.2. ábra. Nagyelemes erkély burkolat kon­zolos erkélykorlát tartóval.

Az üvegburkolatok különleges eszté­tikai hatásuk, kiváló öntisztító képes­ségük miatt a magas házak, felhőkarco­lók burkolataként külföldön igen ked­veltek. Hazánkban csak ritkán, indokolt esetben, exponált helyeken alkalmaz­zák.

Homlokzatburkolás szempontjából az üvegnek számos előnyös tulajdonsága van: idő-, fény- és szín-, valamint kor­rózióállósága, víz át nem eresztő képes­sége, a légköri szennyeződésekkel, lú­gokkal, savakkal szembeni jó ellen­állása, könnyű tisztán tarthatósága, esztétikus megjelenése stb. Ennek köszönhetően igen jól használható nyílá­sokkal át nem tört nagy felületeken (pl. véghomlokzatoknál), ennek ellenére csak ritkán alkalmazzák. Főleg ablakmellvéd falaknál és függöny­falaknál fordulnak elő. Gyakran bur­kolnak üveggel könnyű falpaneleket, és szendvicspanelek is sokszor készül­nek üveg külső felülettel.

Az üveg mint burkolat

Üvegburkolatok régebben is készültek, ezek azonban sem anyagukat, sem mé­reteiket, sem esztétikai megjelenésüket tekintve nem hasonlíthatók a mai, im­pozáns méretű és megjelenésű burko­latokhoz.

A régebbi üvegcsempe és üvegburko­latok 4-6 mm vastag, anyagukban szí­nezett, a jobb tapadás érdekében két oldalukon recézett felületű lapokból, habarccsal felragasztva készültek. A felületet először egy kiegyenlítő ce­menthabarcs réteggel elő kellett készí­teni, és erre ragasztották fel az üvegcsempéket, kb. 1 cm vastag cementha­barcs réteggel. A hézagközök viszony­lag tágak voltak (2 – 2,5 mm), hogy a hő okozta mozgások szabadon végbeme­hessenek. A kb. 0,5 m² felületű lapokat kb. 4 mm vastag, rugalmasságát sokáig megőrző habarccsal rögzítették a ce­menthabarcs aljzatra, és hasonló anya­got használtak a hézagoláshoz is (9.121. ábra).

9.121. ábra. Üveg mozaikszemcse burkolat a) üvegmozaik tábla; b) a ragasztás előké­szítése.

9.122.ábra. Táblás üvegburkolat felragasz­tása a) határoló falra; b) kiemelt hordozórétegre; 1 üveg; 2 fugázás; 3 rugalmas (párazáró) ra­gasztó; 4 vakolat; 5 főfal; 6 betonyp;.

9.123. ábra. Falra kapcsolt üvegtáblák kü­lönféle megoldásai, közbenső légréssel a) kiemelt, elemeiben kapcsoltan; b) kiemelt, szerelhető; c) szerelőprofilokba helyezett; 1 homlokzati üvegburkolat (pl. zománc, edzett biztonsági); 2 nyitott légjárat; 3 zárt légrés; 4 homlokzati fal; 5 tipli; 6 dübel; 7 facsavar (menetes csavar); 8 tartóhorog; 9 kapcsolóvilla; 10 pattintott kapcsolás; 11 ragasztás; 12 csa­varozható kapocselem; 13 rés (szabad nyílás); 14 patentsaru; 15 patentgolyó; 16 rugalmas gitt (vagy neopréncsík); 17 támasztóék; 18 gumi­szalag; 19 kezdőprofil; 20 közbenső H profil.

9.124. ábra. Korszerű homlokzati üvege­zés, ill. üvegburkolás hőszigetelt szerelő­peremes üvegtáblákkal, takart fugákkal.

Ragasztott üvegburkolatok

A külső felületekre kerülő nagyobb, kb. 60×120 cm-es üvegtáblákat kb. 10-12 mm vastagságú, 1:3 térfogat­arányú, durva simítású, száraz és tel­jesen sima cementhabarcs-anyagú ki­egyenlítő alapvakolatra kb. 4 mm vas­tag, tartósan rugalmasan viselkedő kü­lönleges ragasztóhabarccsal, ill. gittel ragasztják fel. A burkolati felületet az állékonyság érdekében emeletenként mechanikusan rögzíteni kell, a vízszin­tes felületekre kerülő burkolólemezek leválását pedig kötőelemekkel (csavarok, horgok) kell megakadályozni. A 2,5 mm-nél nem keskenyebb hézago­kat tartósan rugalmasan viselkedő, kü­lönleges hézagoló anyaggal kell kitöl­teni (9.122. ábra).

Ha az üvegburkolat megakadályozza a belülről kifelé vándorló vízgőz eltávo­zását, fagykárok keletkezhetnek, ezért a ragasztásos megoldás már kevésbé fordul elő. Ha valami miatt mégis elkerülhetetlen a ragasztott felerősítés, ak­kor a fal belső felületén párazáró réte­get kell készíteni, és a pára eltávozását biztosítani kell.

9.125. ábra. Homlokzati függönyfal ablaká­nak és a mellvéd üvegburkolatának kap­csolata; szerelési csomópont 1 edzett üveg homlokzati burkolás; 2 felül hézagfuratos tömítő profil a kiszellőztetéshez és üvegrögzítéshez; 3 látszó takarókeret; 4 lég­rés; 5 hőhíd megszakító profil; 6 fogadókeret; 7 záró keret; 8 elasztikus fugázás; 9 hőszige­telés; 10 ablaküvegezés; 11 ütköző és takaró műanyag profil; 12 ablak nyílókeret; 13 mell­védfal (osztrák példa).

9.126. ábra. Szerelt vázas homlokzati falburkoló elem (panel) és váz kapcsolata a) vízszintes metszet; b) függőleges metszet, látszó panelfugákkal; 1 peremes hőszigetelő üvegtábla; 2 ragasztózsinór (távtartó); 3 ragasztó gitt; 4 rugalmas – hő tágulást kiegyenlítő – „habos”szerkezetű gittelés; 5 támasztó gumiprofil; 6 fugatámasz; 7 utólagos fugázás; 8 kapocskeret; 9 üvegező- (műanyag) ék; 10 hőszigetelt profilú panelkeret; 11 paneltámasz; 12 álló tartóbordázat; 13 osztó keresztborda; 14 (csak) vízszintes fugazárás; 15 kap­csolósaru ; 16 kapcsolócsavarozás.

9.127. ábra. Homlokzati függönyfal fix üve­gezésű panelekkel és működtethető ab­lakokkal.

9.128. ábra. Szerelt homlokzati függönyfal ún. klímaréteggel és szerelt homlokzati mellvéd üvegpanelekkel (német példa).

Szellőző légréssel kialakított üvegburkolatok

Szellőző légréssel kialakított üvegbur­kolatokhoz világos színű üvegek ese­tén kb. 2,5 m² nagyságú, és legfeljebb 300 cm oldalhosszúságú, sötétebb szí­nű üvegek esetében pedig 1,5 m² nagy­ságú és legfeljebb 150 cm oldalhosszú­ságú táblák alkalmazhatók. A táblák felerősítéséhez befalazó karmokkal rög­zített vízszintes helyzetű, rozsdamentes acél- vagy alumíniumbordákat használ­nak. Az üveg vagy becsúsztatható a H alakú szelvénybe, vagy fedőlécek fel-csavarozásával helyezhető el. Az üveg­táblák tartósan rugalmas tapaszágyba, esetleg U szelvényű neoprénfoglalatba kerülnek. A függőleges illesztéseknél általában rejtett borda teszi lehetővé a 2,5 mm-es hézagok tapasszal való kikenését.

Hő kezelt üvegburkolatok

A ma használatos hő kezelt üvegbur­kolatok 2 – 4 m² felületű táblákból készülnek. Az üveget különleges eljárás­nak, lassú lehűtésnek vetik alá, hogy a fellépő belső feszültségek a lehető leg­kisebbek legyenek. A felhasznált üvegtáblák vagy anyagukban színezettek vagy – nagyon gyakran – a belső ol­dalon színezett fényvisszaverő réteggel bevontak, így színes (arany, füst, bronz) tükröző felületek keletkeznek.

A táb­lákat általában az épület tartószerkeze­teire függesztett, de a homlokzat síkjá­ban szabadon elmozduló fémvázas szer­kezetekbe, az ún. függönyfalakba építik be úgy, hogy a tábláknak és az egész függönyfalnak szabad elmozdulási lehetősége legyen (a hőmérséklet okoz­ta alakváltozások hatására ne lépjen fel bennük káros, az üvegtáblákat elrepesztő belső feszültség). A nagy üvegfelületnél gondoskodni kell a szélnyomás, ill. szélszívás felvételé­ről, valamint a felületek esetenkénti tisztítását segítő tisztítóállványok felszerelésének lehetőségéről is.

9.129. ábra. Homlokzati üvegburkolat nap­csapdaként az épület falán, speciális szer­kezettel 1 síküveg; 2 keret; 3 vízmentes lezáró; 4 fény­visszaverő roló; 5 dobozkeret; 6 cellás nap-(hő-) csapda; 7 hő közvetítő réteg; 8 homlokzati fal; A reflexiós fényvisszaverés (lehúzott rolóval); B üzemállapot: hő hasznosítás.

Zománcozott üvegek

A zománcozott üveg 5-6 mm vastag húzott üvegből, 100×150 cm-es ma­ximális méretben, egyik oldalán színes zománcréteggel bevonva készül. Szín­skálája nagyobb, mint az opak üvegeké, színei élénkebbek, nem pasztell jellegűek. A zománcozott üveg készül edzet­len és edzett változatban, utóbbi a hő­kezelésnek (nyomásfeszítésnek) kö­szönhetően a hőingadozásokkal és a mechanikai hatásokkal szemben nagyobb ellenállású, törés esetén nem éles szilánkokra, hanem apró, tompa élű szemcsékre hullik szét.

Üvegpanelek

Vázas épületekhez, de még inkább a fémszerkezetű függönyfalakhoz külföl­dön széles körben alkalmazzák – külö­nösen az ablakok alatti mellvédmezők kialakításához – az ún. üvegpaneleket. Az üvegpanelek külső üvegrétege ter­mikus eljárással, előfeszítéssel gyártott, 4,5-12,0 mm vastagságú, át nem látszó opak- vagy zománcüveg, középső ré­tege magas értékű hőszigetelés, a belső oldala pedig műpala vagy gipszkarton réteg. A felsorolt rétegeket ragasztó­anyag köti össze. A különleges minő­ségű üvegpanelek hőszigetelő rétegét ólomfóliával védik a belülről átdiffundáló pára hőszigetelő képességet csök­kentő, esetleg teljesen megszüntető ha­tásától. A tökéletes légzárás érdekében gondoskodni kell a panel él felületeinek ólomlemezzel való ellátásáról.

Épületfizikái kérdések

A homlokzatburkoló üveg lineáris hő-tágulási együtthatója – az üveg színé­től függően – 0,07-0,09-10^-4.Ebből az következik, hogy ha az üveg hő hatá­sára nem tágulhat szabadon, a fellépő hő feszültségek miatt eltörik. Főleg a sötét, elsősorban a fekete üvegekben lép fel a nyári időszakban nagy hő felhalmozódás és hő okozta alakváltozás, és keletkeznek ebből származó káro­sodások, repedések. Az üvegtábla méreteinek megállapítá­sakor és az illesztések kialakításakor tehát az előbbiekre tekintettel kell lenni.

Az üveg tökéletes víz át nem eresztő ké­pessége előnyös a kívülről behatolni akaró vízzel (csapadékkal) szemben, ugyanakkor gátolja a falba kerülő pára eltávozását. Az üvegburkolatot ezért nem célszerű habarccsal a falfelületre ragasztani, hanem szellőző légrés köz­beiktatásával kell falhoz vagy hordozó vázszerkezethez kapcsolni.

Üvegtégla homlokzati burkolatok

Az üvegtégla fal mint üvegburkolat alapvetően befolyásolja az épület meg­jelenését. Az üvegfalak általában bevilágítási céllal készülnek.

Az üvegtéglák régen egyrétegű, ma szin­te kivétel nélkül kétrétegű kivitelben ké­szülnek, keretforrasztott fél elemekből, közepes hőtechnikai igényeket kielégítő minőségben. Az elemek óriási színvá­lasztékban, 25×25, 20×20, 15×15 cm hálómérettel, feles és ívelt sarokelemes változatokban készülnek.

Üvegbeton falaknál a következőket min­dig be kell tartani:

• Az üvegtéglák és a vasalt rácsbor­da max. 3×3 m összefüggő táblát alkothat. A tábla oldalirányban és függőlegesen is dilatál, sőt az egyen­lőtlen külső-belső hőmérséklet ha­tására meg is görbülhet.
• Az üvegbeton táblának mind a négy peremét olyan U alakú profilba kell befogni, amely hő tágulást és meg-görbülést engedő U alakú béleléssel van ellátva. A hézagok rugalmas szilikon gittel zárhatók.
• A betonbordák vasait egyik irány­ban sem szabad a keretprofilhoz hegeszteni, vagy azzal összekap­csolni.

Csak mindezt betartva kerülhető el az üvegtörés a homlokzatokon. Belső tér­ben, hő stabil környezetben vagy ahol nincs épületmozgás (födém héjalás stb.) egyszerűbben, dilatálás nélkül is beépíthető az üvegbeton. Az üvegtégla fal bordái osztályozott, minőségi adalékanyaggal kevert beton­ból készülnek, méretük 10-20 mm. Az alkalmazandó acélbetétek 4,2-6 mm átmérőjűek. Hőtechnikai és hangtech­nikai szempontból a fogadófal és az üvegfal közé csillapítóréteget kell helyezni.

9.130. ábra. Különleges homlokzati üvegfal rugalmas, és épületmozgásokat könnyen elviselő kapcsolással a) függőleges metszet; b) vízszintes metszet; 1 edzett biztonsági üvegezés; 2 fogadó fekvő keret; 3 üreges keret; 4 fogadó álló keret; 5 víz­záró profil; 6 belső vízvető profil; 7 lég- (és hőszigetelő) záró profilozás; 8 csavarfejes kap­csolás; 9 üvegfogadó profil; 10 fugázás (mű­gumi); 11 terhelő horgonyprofil; 12 homlokzati álló váz; 13 kapocselem; 14 fekvő heveder; 15 flexibilis csavarkötés; 16 csavarkötés (ja­pán példa).

9.131. ábra. Homlokzati üvegtégla fal mint burkolat.

9.132. ábra. Homlokzati üvegtégla burkolat íves saroklezárással, látszó bordázattal.

9.133. ábra. Homlokzati üvegtéglafal elő­re gyártott keretelemmel, utólagos tábla­beépítéssel a) felső szemöldök; b) káva; c) könyöklőkap­csolat; 1 homlokzati fal; 2 üvegtégla (kettős falú); 3 06 mm betonacél; 4 keresztborda (beton); 5 vasbeton keretborda; 6 kapcsolólap; 7 dübeles kapcsolás; 8 polifoam; 9 porán hő­szigetelés; 10 elasztikus fugázás; 11 káva; 12 rabic réteg; 13 vakolat; 14 könyöklő; 15 kül­ső könyöklő.

9.135. ábra. Üvegtéglafal és homlokzati fal kapcsolása a) fémkeretbe építve; b) csapos bekötéssel; c) vágotthorony-süllyesztéssel.

9.136. ábra. Üvegtéglafal keretkapcsolás­sal 1 üvegtégla; 2 betonvas; 3 beton keretborda; 4 beton álló borda; 5 álló bordapálca; 6 fugázás; 7 csavaros kapcsolás; 8 álló fogadóprofil (U szelvény).

9.137. ábra. Üvegtéglafal kialakításai a) „metszett” sarokkal; b) ívelt felülettel; 1 egész nagyelem; 2 „metszett” véglezáró elem; 3 kiselem; 4 álló borda betonból; 5 álló acél­betét; 6 fekvő acélbetét; 7 acélátkötés; 8 fuga­tömítés (rugalmas dilatáció).