Ház - 205. oldal

Ebbe a kategóriába tehát az építéshez, épületelhelyezéshez kialakított, közvetlen közúti csatlakozással – megközelítési, behajtási lehetőséggel – rendelkező földrészletek tartoznak. A közvetlen közúti csatlakozás úgynevezett teleknyúlvánnyal is lehetséges (ez az ún. nyeles telek). A teleknyúlvány tulajdonjogi szempontból a nyeles telek része, az átjárást szolgalmi joggal nem lehet rendezni, azaz a csak ilyen megközelítési lehetőségű földrészlet nem minősül önálló építési teleknek, tehát azon építkezés sem engedélyezhető!

Az építési teleknek két fajtája van:

• A gyakoribb az egy főépület elhelyezésére alkalmas ún. egyedi telek, amely, ha felépül rá a lakóház vagy az üdülő, lakó-, ill. üdülő-teleknek minősül.
• Ritkábban előforduló építési telek a több főépület együttes elhelyezésére alkalmas ún. tömbtelek. A tömbtelekre jellemző, hogy mérete ugyan többszöröse az egyedi telkekre előírt legkisebb méretnek, ennek ellenére sem célszerű azonban felosztani a gazdaságosabb beépíthetőség érdekében közvetlen közúti csatlakozással rendelkező, szabályosan beépíthető egyedi telkekre.

Ha a tömbtelek és a rajta épülő házak tulajdonformája eltérő (pl. a tömbtelek és a ráépülő öt lakóház közül három állami tulajdonú, de – pl. ráépítési jog megszerzése alapján – két épület magántulajdonú), akkor a kisebbségi tulajdonú épületekhez – az elkülöníthető telekkönyvezés érdekében – a tömbtelken belül ún. úszótelek is kialakítható.

Fontos tudnivaló, hogy a tömbtelekbe nem épített része-az épületekhez vezető utakkal, parkolókkal, kertekkel együtt – a közforgalmú utak határáig nem minősül közterületnek, közparknak, közparkolónak, hanem a rajta álló épületekhez tartozó építési telek! Ezt azért is kell hangsúlyozni, mert az ötvenes években épült lakótelepek esetében e tulajdonjogok tisztázása elmaradt, és sok esetben a mai napig sem rendezték. Lehetséges az is, hogy egy, e célra kialakított tömbtelken – a rendezési tervnek megfelelően -telepszerűen több családi ház épüljön.

A lakóterület a település belterületének elsősorban a lakóépületek és az azokat kiszolgáló építmények (infrastruktúra, kereskedelem, szolgáltatás stb.) elhelyezésére alkalmas része. A lakóterület – az egyes területrészek beépítésének jellege és mértéke, valamint közműellátottsága alapján – építési övezetekre van osztva. Lakóterületen épületek az övezeti előírásoknak megfelelően, egyedi vagy tömbtelkeken helyezhetők el.

Az egyedi telken a főépületek az övezeti előírásoknak megfelelően, a következő elrendezésben létesíthetők:

• szabadon állóan;
• oldalhatáron állóan;
• ikresítve (közös oldalhatáron csatlakoztatva);
• zártsorúan;
• csoportosan.

A tömbtelkeken elhelyezendő épületek között, függetlenül azok egymás közötti védőtávolságától és a benapozás lehetőségétől, szobánként legalább 14 m², növénnyel telepíthető telekrésznek (kertnek) kell lennie (ezt járda és burkolat nélkül kell érteni).

Egyedi telkek beépítési módjai

Lakó-, ül. egyéb építési telken épületek a területi előírások függvényében, a kialakult helyzetnek és rendezési tervnek megfelelően helyezhetők el.

A következő jelöléseket használjuk:

• a: a telek szélessége;
• b: a telek mélysége;
• c: a főépület szélessége;
• d: a főépület mélysége;
• d1: a főépület toldalékkal együtt mért mélysége;
• e: az előkert mérete;
• o: az oldalkert mérete;
• hk: a hátsó kert mérete;
• k: az épületköz.

Szabadonálló beépítés

Szabadonálló beépítésnél (2/1. ábra) a lakó- vagy főépület minden oldala felől teleksáv (előkert, oldalkert, hátsó kert) alakul ki, és az utcaképben az épületek szellős, át- és körültekinthető látványt mutatnak. Az épületek helyiségeinek – függetlenül azok rendeltetésétől – minden oldalról lehetnek ablakai (2/2. ábra).

2/1. ábra

2/2. ábra

Szabadon álló építési módnál ritkán, de előfordul az, amikor az épület kétoldalt oldalkerttel, de előkert nélkül helyezkedik el. Ez már csak foghíjbeépítésekben vagy az utcaszélesítések miatti változásoknál lehetséges (2/3; 2/4. ábra).

2/3. és 2/4. ábra

Oldalhatáros beépítés

Oldalhatáron álló beépítésnél (2/5. ábra) a fő-, ill. lakóépület a telek építésügyi hatóság által meghatározott egyik oldalára, a telek határára vagy arra érintőlegesen épül, előkerttel vagy anélkül, utcavonalra építve.

2/5. ábra

A tervezett különleges épület alakzatokat mindenképpen a helyi építésügyi hatóság képviselőjével, ül. a területi főépítésszel kell egyeztetni. Oldalhatáron álló beépítéssel is létrejöhet szabadon álló beépítésűhöz hasonló utcakép, ha a főépület hátsó tömegrésze vagy az azzal egyidejűleg egybeépített toldalék már az oldalhatárra épül – feltéve, ha ezt a telek szélessége megengedi.

Ennél a beépítésnél a fő- vagy lakóépület helyiségei az elő-, oldal- és hátsó kert felé korlátozás nélkül megnyithatók, míg az oldalhatár felőli épületfalon csak a lakás mellékhelyiségeinek (WC, fürdőszoba, kamra), 1-1 db 60×60 cm-nél nem nagyobb ablaka vagy szellőzőnyílása létesülhet, 1,80 m parapet magassággal. Olyan oldalhatáron álló beépítés, ahol az épülettömb visszaugratott és ennek mértéke a szomszédos telekhatártól több mint 3,00 m, bármilyen helyiség ablaka létesíthető az érintett telek oldalhatárral párhuzamos épületsíkban.

Az oldalhatáron elhelyezendő épületekre kötelező érvényűek a következő előírások:

• a telekhatáron lévő falazat alapteste nem nyúlhat át a szomszédos telekre;
• az épület tetőzete csak 2,00 m fölött és max. 50 cm-t nyúlhat a szomszédos telek fölé;
• az átnyúló tetőzet csapadékvizét a saját telekre kell visszavezetni;
• az oldalhatár felől falon kívül nem vezethető közüzemi vezeték (gáz, villany);
• gázkonvektor égéstermék elvezető nyílása az oldalhatáron álló falra nem kerülhet.

Oldalhatáron álló beépítésnél a melléképületek is ugyanarra a beépítési vonalra kell hogy épüljenek, mint a főépület. Az oldalhatári beépítési vonal általában a telek északi, északnyugati vagy észak-keleti határvonala, hogy az épületek kellő benapozottsága biztosított legyen. Az oldalhatár felőli vonal egyben a kerítés helye is.

Ikresített beépítés

Ikresített beépítés esetében a két szomszédos telken álló épület együttes tömege egy szabadon álló épület képét adja. Az ilyen épület neve ikerház vagy ikerépület. Az összeépített épületek szerkezetüket tekintve azonban önállóak, egymástól függetlenül bármikor felépíthetők és elbonthatók.

Az összeépítés vonala a két telek közös határvonala (lenti ábra):

A két épület – egymást síkban vagy vetületében eltoltan takaró -falai tűzfalként funkcionálnak, tehát bennük sem ablak, sem egyéb nyílás (még szellőző sem) nem létesíthető, és a padlástéri elválasztó falak tűzállósági határértéke is legalább 2,5-2,5 óra kell hogy legyen. A csatlakozó tűzfalak között dilatációs hézag kell, hogy legyen, és a tűzfalakat a tetősík fölé 25 cm-re futtatott tűzfalszegővel kell lezárni.

Az ikerház előnyei:

• az egymáshoz csatlakozó épületsíkok falszerkezetei kisebb hőtechnikai igénnyel és a homlokzati vakolat elhagyásával készíthetők, így olcsóbbak.
• használati szempontból a fűtésnél az átfedett falszakaszoknál alig vagy egyáltalán nem kell számolnunk hő veszteséggel.

Zártsorú beépítés

Zártsorú beépítés esetében az épület végfalai az utcára merőleges vagy attól eltérő szögű telekhatárokra kerülnek, tehát az épület a két határvonal közötti beépítési területre kerül. A zártsorú beépítésű telkek, ill. övezetek utcaképe egy „tömör” házsort mutat, amit csak a tervező tehet mozgalmassá, különféle ötletekkel, az épülettömeg megmozgatásával – beleértve a tetőidomot is -, és – nem utolsósorban – a színek egymáshoz illő változtatásával.

A zártsorú épületek határvonalakra kerülő tűzfalainak tűzrendészeti és takarási feltételei azonosak az ikerépületeknél ismertetettekkel. A szomszédos épületek egymás takarása tűzfallal mindenképpen szükséges, azok mértékét a tervezett épület vetületi és tömegi alakja, valamint a telekadottságok (beleértve a szabályozási vonalat) adják.

Zártsorú beépítésnél az épületet az utcával párhuzamos beépítési vagy szabályozási vonalra kell elhelyezni, előkertes vagy utcavonalas beépítésben. A beépítési vonalon az épület egy része mindenképpen rajta kell, hogy legyen, ezen túl az érintővonaltól való eltérést a tervező és a helyi szakhatóság határozhatja meg, a „sorba illő” tömegkapcsolat harmóniájának figyelembevételével. Az előírt homlokzatmagasságot minden esetben a beépítési vonalon felvett képzeletbeli síkra vetítve kell meghatározni.

Zártsorú épületegyüttesek azon telkeinél, ahol az övezeti előírás megszakított zártsorú, a beépítési kötelezettségek lehetnek az ikerbeépítés szerintiek, például: zártsorú megszakítás épületközzel. Ha a két szomszédos telken ez lehetséges, az oldalkertek épületközként nyilvánulnak meg, így az épület a tömegalakítás, valamint a nyílászárók elhelyezése szempontjából már nem két homlokoldallal, hanem hárommal rendelkezik, feltéve, hogy az épületek között előírt legkisebb távolság (a megengedett legnagyobb homlokzatmagasság) ezt lehetővé teszi. A telekhatáron álló tűzfalra ez esetben sem nyitható semmi!

Sarokteleknél, egy- vagy kétoldali előkert esetében, teljes és mindkét utcai beépítésnél a beépítési sűrűséget az övezeti előírásoknak megfelelően, a beépítési vonaltól befelé kell számításba venni. A saroktelkeken álló épületek homlokzatmagasságai esetlegesen követhetik az eltérő utcaképet.

Zártsorú beépítés esetén visszaugratott homlokzatsíkokban csak akkor lehet ablak, ha a fal a telekhatártól legalább 3,00 m-re van. Az épület mélységi mérete a telekhatáron lehetőleg ne legyen több, mint 14,00 m – legalábbis az egyik telekvonalon -, a helyiségek benapozása és a fényigény biztosítása érdekében. Ha az egyik oldalon az épület mélységi mérete nagyobb, akkor oldalszárnyról beszélünk. Ez esetben is biztosítani kell a megfelelő napfényigényes helyiségek minimális benapozását, ráadásul nemcsak a „saját”, hanem a szomszédos telken álló épület helyiségeire nézve is.

Csoportos beépítés, sorházak és láncházak

A csoportosan elhelyezett épületek alapjában véve a legváltozatosabb beépítési módot jelentik hazánkban, ennek ellenére ez a legritkábban alkalmazott elhelyezési, ill. beépítési mód. Ide tartoznak a sorházak, a láncházak és az átriumházak.

A sorház (ábra fent) önálló telken álló, a telek beépítési vonalán létesülő és a telek oldalhatárain egymáshoz önálló határfalakkal csatlakozó épületsor egy lakás vagy egy üdülőegységet tartalmazó épületegysége. Ez a meghatározás igen hasonlít a zártsorú építésnél elmondottakhoz, a különbség az, hogy ott egy- vagy többlakásos, ez esetben pedig kizárólag egyegységes (lakásos) lehet az egy-egy teleksávon elhelyezhető épület. A homlokzati egysíkúság a beépítési vonaltól mért visszaugratással vagy – ferde vonalú telekhatárnál – az épületsíkok elcsúsztatásával csökkenthető.

A sorházas beépítés előnyei a következők:

• kisebb telekméret és terület elegendő;
• kevesebb a fajlagos út- és közműlétesítési költség.

Ez utóbbi nagyon is lényeges szempont, ugyanis ma már sok helyen „önerőből” készülnek az utak és a nélkülözhetetlen közműhálózatok is. Sorházas beépítésnél lehetséges a kétutcás megoldás is, ami a tájolási adottságok figyelembevételével a belső kerti intimitások újszerű, kedvező építészeti megfogalmazását teszi lehetővé. Kétutcás beépítésnél a két utcára nyíló telek egyik végére kerül a lakó- (főépület, a másikra pedig a gazdasági melléképület (garázs, tüzelőtároló, barkácsműhely stb.). Az udvart vagy kertet csak akkor kell utcáról megközelíthetővé tenni, ha helyi szennyvíztárolásnál a szennyvizet elszállító szippantókocsinak be kell közlekednie. Ez azonban megoldható a gépkocsitároló helyiségen át is.

A láncház csak abban különbözik a sorháztól, hogy az utcai homlokzati megjelenésében fő tömegében lévő – általában kétszintes – lakást egy földszintes (pl. a gépkocsitárolót és a kerti áthajtót tartalmazó), ún. láncelem kapcsolja a szomszédos telken épülő, hasonló megjelenésű és tömegű épülethez.

Lapos tetős nyaktagon kialakítható tetőterasz is, közvetlen padlástéri lakótérhez való kapcsolattal. Erre úgy kínálkozik megoldás sok helyen, hogy az utcáról „nyeregtetős” képet mutató homlokzat mögött van a tetőterasz. A tetőteraszt azonban minden esetben a tűzrendészeti előírásoknak megfelelően el kell különíteni a szomszédos épület tetőzetétől (pl. tűzfallal).

Ebből a meghatározásból általában az is következik, hogy míg a sorházelemek egyenként is meg-tervezhetők, a láncházelemeket egy utcán belül indokolt egységesen megtervezni és megépíteni. Feltehetően ez is oka annak, hogy ilyen típusú lakóépületek ritkán épülnek.

A láncháznak – miként a csoportház valamennyi fajtájának – a telek oldalhatáraihoz nyílás nélküli tűzfallal kell csatlakoznia, és ez egyúttal azt is jelenti, hogy csak utcával párhuzamos gerincű nyeregtetővel épülhet, mivel eresze sem lóghat át a szomszédos ingatlanra.

Az átriumház (kép fent) a mediterrán tájak jellemző beépítési formája, melynek több ezer éves múltja van (pl. Pompeji). A Közép-Európától északra fekvő vidékeken a hidegtől, hótól, esőtől, széltől védve, de nyílásaival kifelé fordul, az udvart a kert kívülről övezi. Az éghajlati különbségekből adódóan keleten és délen ez éppen ellenkező; a bentlakó a forró napsütés ártalmaitól védekezik. A mediterrán ember háza kifelé zárt és ablak nélküli, többnyire fehér falai jól visszaverik a napsugarakat, az intim belső udvar ezáltal kellemesen hűvös. Az ápolt környezetű átrium – mint belső udvar – a lakás, ül. lakótér olyan szervesen kapcsolódó része, amely semmilyen egyéb építési módnál nem létező élményben részesíti lakóját.

Az átriumos beépítés hazánkban eddig nem nagyon terjedt el, a meglévők is általában kényszerűség miatt alakultak így ki. Ma viszont, az önerős telekalakítások idejében előtérbe kerülnek, főleg gazdaságosabb telekalakítási, építési és használati lehetőségeik miatt.

Átriumos beépítésnél általában a telek és egyúttal az épület egy oldala, sarokteleknél pedig két oldala találkozik közterülettel, azaz használható szabadon nyílászárók beépítésére és a főbb lakóhelyiségek benapoztatásának biztosítására. Az átrium, vagyis a belső udvar felé a külső határolófallal hasonlóan helyezhetők el az épület nyílászárói, közvetlen belső kertkapcsolattal. Az épület alakja leggyakrabban L vagy U alakú, ami lehet mind a négy telekhatárra épített is. Előfordulnak még T, H, Z, S és I alakzatok is, de nagyon ritkán.

Különleges épületek

Ide tartoznak elsődlegesen azok az épületelhelyezési módok, melyek a szokásostól eltérőek és a hozzájuk rendelt szakmai követelményeiket a rendezési tervben és minden esetben egyedi módon kell meghatározni. A teraszház tulajdonképpen nem más, mint a dombos terephez igazodó lakóépület lakóegységeinek részben egymás fölött, de a tereppel közel párhuzamos tömeglépcsőben való elhelyezésével kialakított lakóház. Hegyes, dombos vidékek városaiban kedvelt építési forma. Előnye, hogy egyes szintjei lépcsőház nélkül, külső tereplépcsővel építhetők meg, és a természet közelsége még a fölsőbb szinteken is megmarad. A lépcsőzetes eltolás mértékét általában az építési telek lejtése határozza.meg.

Előfordul, hogy egy- vagy több-szintes lakóházat terepvágásban helyeznek el, ez a megoldás azonban sok veszélyt rejt magában, mert megállíthatatlan erózióhoz vezethet, és rontja a természetes környezet képét. A lakódomb tulajdonképpen hasonló a teraszházhoz, attól csak abban különbözik, hogy az egymás fölé helyezett lakóegységek egy meglévő domb „kiszögellését” takarják el, legalább félkör alakú alaprajzi vetületben. Előfordulhat az is – ritkábban -, hogy mesterséges feltöltésre épül. Külföldön gyakran helyeznek el a lakóegységek alatti térben központi garázsokat vagy vendéglátó egységeket.

E témakörbe a következő, telekkel kapcsolatos osztási módok tartoznak:

• a) telekosztás;
• b) telekegyesítés;
• c) telekhatár-rendezés ;
• d) telekátalakítás.

A telekosztás olyan telekrendezési művelet, amellyel egy meglévő nagyméretű telekből egy új építési telek választódik le. Ennek feltétele az, hogy a meglévő telek területe, szélességi és mélységi mérete közel kétszerese legyen az érintett terület építési övezete szerinti legkisebb telekméret, tehát a telekosztáskor két szabályos méretű és alakú telek keletkezzék. A telekosztásnak az is feltétele, hogy mindkét telek az építésre vonatkozó általános hatósági előírásoknak megfelelően, szabályosan beépíthető legyen. Bonyolítja a helyzetet, ha olyan telket akarunk megosztani, amelyen már vannak épületek. Ekkor ugyanis az új telekhatár épületet, műtárgyat nem keresztezhet (szükség esetén tehát az útban lévő ilyen építményt előbb el kell bontani).

Az is feltétel, hogy a meglévő épület és az új telekhatár közötti távolság megegyezzen az új épületekre előírt távolsággal, mert csak így lesz az új építési telek szabályosan beépíthető, az épületek között előírt legkisebb távolság megtartásával. A telekosztással lehetőleg mindkét telek szabályos (téglalap) alakú legyen; tehát annak érdekében, hogy egy melléképületet ne kelljen elbontani, nem törhető meg a telekhatár egyenes vonala.

Beépítési terv és elvi építési engedélyezési terv

Mindezek előzetes tisztázása érdekében tehát általában nem elegendő csak a telekosztási helyszínrajzot elkészíteni, hanem a későbbi építési problémák megelőzése érdekében helyes, ha beépítési terv vagy elvi építési engedélyezési terv is készül a telekosztás szabályosságának és az új telek beépíthetőségének előzetes áttekintéséhez.

A telekegyesítés olyan telekalakítási művelet, amikor pl. egy keskeny vagy kisméretű, s ezáltal önálló beépítésre alkalmatlan telket egyesítenek a szomszédos telek területével. Ez a művelet gyakran együtt jár a telekegyesítés révén létrejövő, nagyméretű telek két szabályos méretű telekre osztásával, azaz a végeredmény tulajdonképpen a telekhatár helyének megváltoztatása. Telekhatár-rendezés általában akkor szükséges, ha a meglévő telek tört vagy ferde határvonalát kell kiegyenesíteni.

A telekátalakítás szabályait a külterületi, mezőgazdasági rendeltetésű (pl. zártkerti övezeti) termőföldek tekintetében is alkalmazni kell. Fontos tudnivaló, hogy a telekalakításhoz – ha annak eredményeként 3000 m2-es vagy ennél kisebb területű földrészletek keletkeznek – az építésügyi hatóság engedélye szükséges, mert a földhivatal csak ennek alapján jegyzi be a telekalakítást.

Azt is tudni kell, hogy nem minősül minden földdarab teleknek. Az építési telek ugyanis egy olyan földrészlet, amit kivontak a mezőgazdasági művelési kötelezettség alól, és ezáltal beépíthető telekké alakítottak. Ennek megfelelően tehát a települések külterületén, mezőgazdasági rendeltetésű területének akár zártkerti vagy zártkerten kívüli övezetében általában nincsenek építési telkek, csak termőföldrészletek.

Ki készítheti el a szerződést?

• A vevők vagy eladók, esetleg hozzátartozók (díjtérítés nélkül).
• Munkahelyi jogsegélyszolgálat képviselője.
• Munkaközösségbe felvett ügyvéd.
• Az ügy lebonyolítása tehát nincs jogi végzettségű személyhez kötve, azt bárki elvégezheti, de az esetleges jogi tisztázatlanság utólagos következményeit valakinek 4 mindig viselnie kell.

Az új családi ház építésének alapfeltétele az, hogy e célra megfelelő építési telek álljon rendelkezésre. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a megfelelő megtalálása mennyire fontos, és egy elhamarkodott vagy hibás választás sok kárt – és nemcsak anyagi kárt – okozhat. A felépült ház ugyanis később másik, megfelelőbb telekre át nem húzható, a hibás választás következményeit tehát évtizedekig – sőt egy életen át – viselni kell.

Tekintsük át, milyen szempontok szerint kell „lekáderezni” a kiszemelt üres építési telket! Mindenekelőtt fontos a megközelítési lehetőség: a nagy tömegű építési anyag szállítása, ül. a kész ház napi használata során egyaránt;

További szempontok:

• a telek szélességi, mélységi és területi mérete, nemcsak a telekár szempontjából, hanem a beépítési lehetőségek, azaz a telek „befogadóképessége” szempontjából is;
• a telek előtti közúton lévő vezetékes közművek (elektromos, víz-, csatorna-, gázvezeték stb.) és az ezekre való rákötés lehetőségei;
• a szomszédos telkek használati módja, a rajtuk álló építmények rendeltetése, mérete, elhelyezkedése, a telek felé néző homlokzataik megnyitottságának mértéke és felénk néző ablakaik rendeltetése;
• a rendezési terv szerinti építési övezeti besorolás, azaz, hogy ennek megfelelően a telekre mekkora és milyen épület építhető, és az hogyan helyezhető el a telken (ezt az elsőfokú építésügyi hatóságtól lehet és kell előzetesen megtudni);
• ha a területen nem volna közcsatorna-vezeték, akkor szabad-e szennyvíz ülepítőt-szikkasztót létesíteni, vagy zárt szennyvíztárolót kell építeni, tehát a szennyvizet rendszeresen szippantatni kell (erről szintén a helyi építésügyi hatóságnál tájékozódhatunk);
• a telekről a környező tájra nyíló kilátás, és az, hogy a meglévő, ül. az építendő épület nem fogja-e azt a szomszédtól eltakarni (ez rengeteg vita és harag forrása lehet, amit jobb elkerülni);
• nincs-e a telekre építési tilalom elrendelve (ezt az építési hatóságtól lehet megtudni), ül. nincs-e a telek valamivel (pl. haszonélvezeti joggal) megterhelve (ezt a telekkönyvi adatokból lehet megtudni a földhivatalnál);
• a telek önálló helyrajzi számmal rendelkezik-e, és határa valóban (hivatalosan is) ott van-e, ahol a kerítés áll.

A lakóházépítés első lépése természetesen a számvetés, amelynek tartalmaznia kell:

• a lakótelek árát;
• az épülő lakóház költségeit;
• a járulékos költségeket;
• a közműellátás költségeit és
• az esetleges áthidaló kölcsönöket.

A telek a következő módokon szerezhető meg:

• vásárlással egylakásos épülethez;
• vásárlással két- vagy többlakásos épülethez;
• családi telek megosztásával. Meglévő épületnél emeletráépítéssel vagy toldalék építésével is kialakítható a szükséges lakás. A felsorolt lehetőségek között az első a legköltségesebb, az utolsó pedig a legolcsóbb.

A lakótelek területfelhasználása

A községek és városok belterületei rendezési szempontból terület-felhasználási egységekre osztottak. Ezek a következők: lakó-, üdülő-, lakó/üdülő-, intézmény-, ipari, közlekedési; zöld-, erdő- és mezőgazdasági, ül. egyéb rendeltetésű területek. A területfelhasználási egységeket és határvonalaikat általános vagy összevont rendezési terv, ül. ennek hiányában helyi tanácsrendelet állapítja meg, melynek során a rendezési tervek egyeztetésére vonatkozó eljárási rendeleteket alkalmaznak.

A lakó- és üdülőegységeket területi övezetekbe sorolták, ahol érvényesülni kell megfelelő belterületi követelményeknek.

Bel-és külterület

A lakó- és üdülőterületek minden esetben a községek vagy városok belterületeibe tartoznak. A mezőgazdasági rendeltetésű területek a település külterületének részei.

A telek beépíthetőségéről előzetesen

• a helyi tanácsnál vagy
• a területi földhivatalnál tájékozódhatunk, de mindenkor a rendezési terv vagy a helyi tanácsrendelet területi követelményei a mértékadók.

A területileg illetékes földhivatalban

1. a) A tulajdonos-nyilvántartási csoportnál pontosan megtudhatunk mindent a következőkkel kapcsolatosan:

• a tulajdonosok neve;
• az esetleges tulajdoni hányadok (ebből megtudhatjuk, hogy van-e a tulajdonosok között olyan személy, akivel nem tárgyaltunk);
• eladási és beépítési korlátozás, esetleg végrehajtandó kötelezettség;
• van-e kiskorú vagy kijelölt gyámmal rendelkező személy az eladók között;
• van-e egyéb bejegyzett jelzálog vagy terhelési kötelezettség ;
• van-e szolgalmi jog bejegyezve (pl. szint alatti közműre) és arra kötelező vonatkozások;
• vannak-e pénzügyi terhek, és kit terhelnek; ki, mikor és hogyan egyenlíti ki ezeket;
• van-e haszonélvezeti jog bejegyezve;
• elidegenítési tilalom;
• bejegyzett tulajdonosokra beépítési kötelezettség;
• van-e folyamatban a telekkel kapcsolatos egyéb eljárás (pl. bírósági ügy, adó- és köztartozás stb.);
• az eladók magyar állampolgárok-e;
• a telek területe (ebből mennyi az ún. lakóház, udvar és mennyi a kert stb.);
• a telek tulajdoni lapjának száma;
• a telek helyrajzi száma (a belterületi telkek száma 1-9 sorszámmal kezdődik, pl.: 9112/2 hrsz.);
• művelési ág (pl. kert, házhely, lakóház, lakóházkert, építési telek stb. elnevezéssel);
• van-e építési tilalom bejegyezve.

1. b) A térképtári nyilvántartásnál tájékozódhatunk:

• a telek „tulajdonosi” nyilvántartás helyrajzi szám szerinti azonosságáról;
• a telek vetületi helyéről, méretéről, alakjáról és a rajta lévő építményekről;
• lejtős terep esetén a szintvonalakról;
• a geodéziai alappontokról (ezek értékei külön nyilvántartásban találhatók);
• a keresztező közüzemi közművek (pl. országos lég- és távvezeték stb.) helyzetéről.

A földhivatali (vagy a régi nevén telekkönyvi) nyilvántartásról

• a) az ingatlan-nyilvántartásnál beszerzett tulajdoni lappal -más néven telekkönyvi szemlével – dokumentálhatjuk vagy igazolhatjuk a telek tulajdonjogi adatait;
• b) a térképtárnál beszerzett hiteles térképmásolat vagy helyszínrajz pedig a telek alaki jellemzőinek hitelesített dokumentuma. Mindkettőért fizetni kell, okmánybélyeggel, ül. egyéb módon, pl.: számlaátutalással. A szemleív csakis „építési engedélyhez” való felhasználása azonban mentes a fizetés alól.

Külterületen a lakóházépítés ugyan nem minden esetben lehetetlen, de túlnyomó többségben alapvetően tilos. A külterületi építési lehetőségeket a helyi tanács tanácsrendelete szabályozza kötelezően. Ezek elsősorban kialakult tanyás térségekben lehetségesek, ha egyébként az egyéb feltételek fennállnak vagy valamilyen módon kielégíthetők.

Nem annyira az építészeti forma-elemek változtatására van szükség, hanem helyre kell hozni, rehabilitálni kell a rég „fölrobbantott” emberléptékű falu- vagy városképet. Hogy ez mennyire tűnik eretnek gondolatnak? Erre egy idézet a 60-as években befejezett „tizenöt éves lakásépítési programról” írt cikkből: „Hegyek vajúdtak és egereket szültek.” Három évtizeddel később mi most hogyan vélekedünk az akkori lakóházakról? Véleményünket elmondhatjuk ugyan, de ahhoz legalább három évtized kell, hogy az okozott kárt helyre is hozzuk.

A 90-es évek lakóházépítése

Hogy 1990-ben hány lakás vagy családi ház épül, számokban egyelőre lehetetlen kifejezni, de sejthető, hogy kevesebb, mint az előző években, amelyek már szintén csökkenő tendenciát mutattak. Csak néhány adat ennek alátámasztására: 1986-ban 700 ezer, 1988-ban 50 ezer, tehát erősen csökkenő. Az 1988-as számot vizsgálva tudni kell, hogy ebből csak 5 ezer lakás volt állami, a maradék 45 ezer kizárólag magánerőből épült.

A 9 : 1 arány jól tükrözi, hogy a lakosság mennyire önmagára van utalva, amúgy is nehezedő életkörülményei közepette. Az 1989. évi hitelfeltételek még rontanak a zuhanó lakásépítési számon. Más szempontból vizsgálva a félszázezer lakóház 30%-át állami, 70% -át kisipari és a kalákában való, ún. „házilagos” építéssel hozták tető alá, ill. adták át használójának.

1961-ben 1986-ban 1988-ban

Értékelő és elgondolkodtató adatok az elmúlt időkből, amik talán a jövőre is utalnak: egy átlagfizetés egyhavi díjából:

• 0,53 m² 0,50 m²
• 0,45 m² lakás volt építhető, és úgy tűnik, hogy 1990-ben 0,40 m²-t sem lehet elérni. De ha egy jó fekvésű budapesti kerti negyedet vizsgálunk m²-re vetítve, egy átlag kezdő mérnök egy évi fizetéséből egy WC nagyságú lakást tud összespórolni, de csak úgy, ha a szülők tartják el.

A lakótelek az, amiből egyre kevesebb van, és ami egyre drágábban jut az építtető birtokába. Voltak ugyan árletörésre hivatott kormányintézkedések, de ezek nem érték el a céljukat. Ennek okai egyszerűek: az állami telek áttételes eladási ára gyakran magasabb a környék telkeinek szabadpiaci árainál.

Jó-e vagy rossz, ha szakítunk a múlttal? Igen is, meg nem is. Rossz az, hogy a szép zselici vagy a felvidéki falvak megmentésére nem sok lehetőség van. Jó az, hogy a háborút követő két-három évtized beskatulyázott falusi építészetét már egy maibb, de azért mégsem teljesen a mának szóló építészeti stílus kezdi felváltani. A ma építészei, egy-egy terület építészeti adottságain túl, már alapoznak a helyi kötődésekre is, de sajnos még nem eléggé általánosan. A múlthoz kapcsolódás lehetőségei pedig sokrétűek: akár az eresz, a homlokzat, a tornác vagy a tájba illő falukép vonatkozására gondolnak.

A múlthoz való kötődés vagy szakítás több tényezőn múlik, ilyenek a telekadottságok, az anyagi lehetőségek és egyéb kötöttségek. Sajnos, a kötöttségek igen erősnek bizonyulnak (fenti ábra).

Kit okolhatunk azért, hogy a mai magyar falu ilyenné vált?

Erre lakóik vagy a szakemberek eltérő válaszokat adnak, de egy mondat állandóan visszatér: „ilyenre sikerült”. Hiába készített az építész emberléptékű, szép és környezetbarát tervet, a megvalósítás során elképzelései torzultak. Az ide vezető okok közül néhány:

„az én házam egy lépéssel hosszabb és két sorral magasabb legyen, mint a szomszédé”;

vagy

„a tetőn egy toronnyal több legyen, mint a Kántor Ferién”;

vagy

„az én házamon külső díszítésül mindegyik csempe legyen fölragasztva, amit az agronómus úrral tett országjárás során vettem a kisvárosi tűzépeken”.

És még sajnos sorolhatnánk. További és kemény problémát jelentenek a mesterek egysíkúságának meg-nyilvánulásai, ilyenek a faluképet meghatározó „Bogár Pali-féle” párkányok vagy a „Dani Bandi-féle külső kőporozások” stb. Ezek a gondok ugyan ma már csökkenni látszanak, de nem elégedhetünk meg az elért eredményekkel. Növelni kell a szakmai képzés színvonalát, akarni kell a többet és a szebbet, vissza kell adni a szép, pontos munka becsületét és örömét, az igényességre törekvést. Segít ebben az országjárás és a külföldi barangolás, feltéve, ha eredményei hasznosulnak. Születhetnek persze rossz ötletek így is, de mindenképpen szélesedik a szakmai eszköztár.

Építészeti hogyan látás

Ez is többféle tükörből nézhető, de természetesen a sík és tiszta mutatja a legtöbbet. Sajnos az ötvenes vagy hatvanas építészgeneráció túl „homorúan”, míg a friss diplomás túl „dombomnak” látja az építészeti tényképet.

Hogy melyiknek van igaza?

Egyiknek se, vagy legfeljebb annak, aki nemcsak a maga szemléletében hisz. A családiház-építés építészeti alkotóműhellyé reformálása ma már szerencsére egyre gyakoribb. Egyes építészek az általuk tervezett szép házaknál művezetéssel „kényszerítik” a terv szerinti kiviteleztetést. Sajnos, ez még ritkaságszámba megy, mert az építtető szemében az építész csak „rajzcsináló mester”. Felvetődik a kérdés, hogy kiknek kell és kik képesek ezen változtatni?

Úgy hisszük, hogy sokaknak:

• az építésügyi tárcának abban, hogy oldja a túl szigorú lakótér-kialakítási szabályokat (pl. OÉSZ egyes részei);
• a tervező építésznek abban, hogy ne a fellegekben, hanem a realitás talaján mozogjanak elképzelései;
• a kivitelezőnek abban, hogy az építtetői igényeket és a mesteri makacsságokat úgy hozza közös nevezőre, hogy az építész által álmodott HÁZ a lehető legjobban hasonlítson a tervezetthez;
• az építtetőnek abban, hogy higgyen az építésznek, aki szép és kényelmesen használható házat akar, hogy büszkén mutathassa: „ez is az én házam”, nem pedig fordítva; 2. nemcsak a drága anyag szép, de a drágából is lehet csúnyát építeni; 3. a kontármunka a legdrágább. És még sorolhatnánk a hasonló apró, de a lényeget érintő gondokat.

A lakóház szó hallatán a városi emberek egy része, a régi városlakók a bérházakra, más részük, az új telepesek a panelrengetegre, míg a többség a családi házra gondol legszívesebben.

A családi ház egészen más, mint a többlakásos „emberkaptárokban” és a lekopott körfolyosós bérházakban található lakások. Más azok hangulata, élete, mozgalmassága, de talán még az illata is. Nem is csodálkozhatunk: a bérházakat, majd a panel-városrészeket a „valahol lakni” kényszere, míg a költségesebb megoldást, a családi házakat a megvalósítástól vissza nem riadó és áldozatokra is hajlandó -de természetesen alapvetően tehetősebb – emberek akarata hívta életre, évszázadokon keresztül.

Volt időszak, amikor faluról városba költözők számára még státusszimbólumot jelentett földszintes ház után emeletes házban – ha csak bérlőként is – lakni. Ez ma már a múlté, az emberek igyekeznek a városokból kisvárosba, faluba vagy – ha lehetőségeik megengedik – még tanyára is költözni. A szándék és irányzat szép, követi az európaiság évezredes múltját, szakít a sztálini „keretes” építés szabta lehetőségekkel. A dózerolás évei szerencsénkre már megszűntek vagy szűnőben vannak, amit mi sem bizonyít jobban, mint az utóbbi néhány évben éledező szép dunántúli vagy hegyi falvak sorsa és a külterületi tanyás térségek helyenkénti újrafelvirágzása.

Azt, hogy hol és hogyan lakjunk, nem mindig mi döntjük el. Például a bányásznak – hiába szereti az alföldi falut – bányavidéken kell élnie, vagy a mezőgazdász hiába szereti a fővárost, neki Tiszántúlon kell dolgoznia. Szerencsére az ilyen kötelezettségszerű kötöttség kevesekre vonatkozik, eltekintve attól, hogy a valahol már egyszer megteremtett otthont a munkától függetlenül sem könnyű odahagyni és máshová költözni.

A lakhatás problémája véglegesen többnyire a „családi fészek” megteremtésével, a családi házhoz jutással oldódik meg, általában ingatlanvásárlással vagy házépítéssel. Nagy hangsúlyt kell helyezni a megszerzett javak tiszteletben tartására, a múlttal való kapcsolatra, és nagy kötöttséget jelentenek az anyagi kényszerűségek is. Többen vannak, akik lakóépületeiket korszerűsítik, mint akik építenek. A korszerűsítés itt természetesen nem átfestés, tapétázás, hanem a komfortfokozat-növelés; a fürdőszoba, a központi fűtés, a meleg-vízellátás kialakítása, illetve a lakás alaprajzi változtatása.

Gyökereink, visszatekintés

Az emberiség múltjára nézve már az általános iskolai tankönyvek foglalkoznak azzal, hogy hogyan és milyen lakáskörülmények között éltek és élnek az emberek napjainkig.

Az emberiség életmódjával szorosan összefüggtek a hajléképítési szokások és az építmények időtállósága. A népvándorlás kori egyszerű viskókon túlhaladva a városiasodás és polgárosodás létrehozta a „polgárház” alapját: az épített házat. Ezek a házak már a „mesterség” jelenlétére utalnak, anyagukban és szerkezeti rendszerükben egyaránt. Főbb anyagaik a kövek, a fák, a téglák, valamint az acél, a beton és a vasbeton. A falazatok lehetnek szerves anyagból, téglából, kőből készült falak és ezek kombinációi. A térlefedések lehetnek boltozatok és síkfödémek, a tetőhéj állás pedig szerves növényi és égetett agyagtermékekből, sőt műanyagból is készülhet.

A szakma egyes területeken, párhuzamosan, igen komolyan fejlődött, míg másutt évszázadokon át alig változott. Erre több európai és hazai építészeti emlék jelent tárgyi bizonyítékot.

Az építészeti hármas

A funkció, az anyag és a forma egysége kezd domináns szemléletté válni az élő városi és napi építészet tudatos formálásában a mesteremberek körében is. Az anyag és a belőle fakadó szerkezeti megoldások minden területen meghatározók voltak. Van, ahol olcsóbb márványból építeni, mint fából, van, ahol ez fordítva igaz. Közép-Európában nemigen építettek itáliai márványból a múltban, az óriási szállítási költségek miatt – ma ez már nem annyira mértékadó.

A funkció, vagyis a rendeltetési szemlélet már nem volt annyira meghatározó, mert gyakran állat és ember nemcsak hogy egy fedél alatt élt, hanem az állat volt a majdhogynem egyedüli „fűtőtest”. Ezek nyomait ugyan fönnmaradt épületek nem őrzik, de sok közvetett bizonyíték támasztja alá ennek igazságát. Hogy egy épületben lakott és élt ember és háziállat, arra sok példát találhatunk hazánkban, de akár Tirolban is. Hazánkban az állattartási helyiség (vagy azok sora) a lakóépület mögött, a telken belül helyezkedett el, míg az alpesi vidékeken az állatok élettere a földszint, gazdáik az emeleti vagy a padlástéri lakrészben éltek és élnek ma is, természetesen a rendelkezésre álló összes korszerű technika kényelmével együtt.

Több száz éves hazai építészeti kultúra megmentéséért sokat tesznek ma is, de a szűk építészeti és anyagi lehetőségek folytán egyre szűkülő körben.

A mázolómunkák felmérése

Felméréseket annak érdekében végzünk, hogy az anyagszükségleteket, a munkaerőigényt, a munka ellenértékét és a munkák ütemezését meg tudjuk állapítani. A felmérés során azokat a geometriai adatokat határozzuk meg, amelyek segítségével a számítások elvégezhetők.

Felmérés a helyszínen

A meglévő régi vagy megépült új épületeken felméréseket kell végezni abban az esetben, ha nincs vagy nem megfelelő a rendelkezésre álló műszaki rajz. A felméréshez vázlatos rajzokat kell készíteni, amelyeken fel kell tüntetni a mért adatokat. A rajzokat közvetlenül a felmérési naplóba készíthetjük el a helyiségek beszámozásával. A sorrend szerinti nyilvántartással könnyen kiszámíthatjuk az összes mennyiséget, ugyanakkor az egyes helyiségek adatait is jól nyomon tudjuk követni. A felméréshez használjunk mérővesszőt és mérőszalagot, illetve alkalmazzuk a síkidomokra vonatkozó terület- és kerületszámítás szabályait.

Felmérés rajzokról

Rajzok alapján kell a munkát felmérnünk általában épülőben lévő létesítmények esetén. Ebben az alaprajzok, homlokzati rajzok, valamint a metszetek lehetnek segítségünkre. Az említett rajzokról a vízszintes és függőleges irányú méreteket lehet leolvasni a méretvonalak beazonosítása után. A feltüntetett parapet magasságok, a nyílászárók és falkávák méretei alapján könnyen kiszámíthatjuk a felületek nagyságát. A számítások elvégzésénél számozzuk meg az egyes felületeket, és vegyük figyelembe az esetleg ismétlődő felületek nagyságát (ajtóknál, káváknál stb.). Az egyes méreteket nem elég a rajzról leolvasni, ajánlatos a helyességükről számítással is meggyőződni.

Nyílászáróknál a konszignáció segíthet a mennyiségek meghatározásában. Típusszerkezeteknél a tervgyűjteményben közölt adatok az irányadók.

A felmérés mértékegységei

A mázolás mennyiségeinek meghatározása a következő mértékegységekben történhet:

• A mázolandó tárgyak, szerkezetek nagyságát m²-ben, m-ben vagy darabszámmal kell meghatározni.
• Mindazokat a szerkezeteket m²-ben számoljuk, amelyek kiterített szélessége 25 cm-nél nagyobb. Ilyenek a nyílászárók, kapuk, kerítések, radiátorok, falfelületek, lakatos szerkezetek, oszlopok, tartályok stb.
• 25 cm-nél kisebb kiterített szélesség esetén az elszámolást m-ben kell elvégezni. Csövek, kábelek, idomok, rudak stb. tartoznak ebbe a csoportba.
• Darabban kell elszámolni azokat a felületeket, amelyek ismétlődnek a munka során. Ilyenek a csőbilincsek, dobozok, gyűrűk, szerelvények, szelepek stb.
• A falfelületek mázolásához a méreteket a festőmunkáknál tanultak szerint kell felmérni. A mennyiségeket m²-ben kell megadni, de le kell vonni az 1 m²-nél nagyobb kimaradó felületeket.

Hullámlemez fedések egyoldali mázolását a vetületi felület 1,3-szorosával, a hullámlemez redőnyök egyoldali mázolását a vetületi felület 1,5-szörösével kell elszámolni.

A felhasznált anyagmennyiség

A felhasználásra kerülő anyagok mennyiségének meghatározásánál azt kell figyelembe venni, hogy a választott beeresztőanyag, alapozó, lakk, zománc, korrózióvédő festék stb. mennyire kiadós. Általában a gyártók meghatározzák azt az értéktartományt, amely a felület függvényében alapul szolgálhat a festékmennyiség számolására.

A tűz elleni megfelelő védekezés minden épületszerkezetnél rendkívül fontos. A megelőző (passzív) tűzvédelem lényegében olyan szerkezeti anyagok, kialakítások, védőszerkezetek, bevonatok stb. alkalmazását jelenti, melyekkel lassítható, megakadályozható, hogy a tűz továbbterjedjen. Ezzel közvetve emberi életeket és anyagi javakat menthetünk meg.

A faszerkezetek tűzállósága

A faanyag cellulózból, hemicellulózból, ligninből és egyéb extrakt (gyanta, olajok, csersav stb.) anyagokból áll. Az összetétel egyben meghatározza a faanyag éghetőségét is, mivel ezen alkotók éghetőek. A gyulladást követően levegő (oxigén) jelenlétében, jelentős hőfelszabadulás és fényjelenség mellett önfenntartó égés jön létre. Az égés beavatkozás nélkül addig tart, amíg az összes éghető alkotórész el nem ég, és van elegendő oxigén az égés táplálásához. Az égés következtében a légkörbe távozó füstgázok és az éghetetlen alkotórész, a hamu marad vissza.

A faszerkezetek tűzvédelménél két fogalommal kell megismerkedni:

• Tűzállósági határérték (TJ. Egy adott szerkezetre vonatkozik, és rendszerint órában adjuk meg. Ez az az érték, illetve időtartam, amíg a tűzben a szerkezet betölti funkcióját, vagyis amíg egy égő tetőszerkezet nem dől össze, egy égő fafödém nem szakad le stb.
• Éghetőség. Mindig az anyagra vonatkozik és a tűz terjedési sebességével, intenzitásával jellemezhető leginkább.

Az építőanyagokat a 2/2002. (I. 23.) BMrendelet 5. számú melléklete, „A tűzvédelmi műszaki követelmények – építmények tűzvédelmi követelményei” szerint éghetőségük alapján a következő csoportokba kell sorolni.

Ezek:

• „Nem éghető”, jele: A.
• „Éghető”, jele: B.

Az éghetőket további 3 csoportba soroljuk:

• A „nehezen éghető”, jele: B1, (pl. az égéskésleltetővel kezelt faanyag).
• A „közepesen éghető”, jele: B2, (pl. a kezeletlen faanyag).
• A „könnyen éghető”, jele: B3, (pl. a nádtető, farostlemez).

Bármilyen méretűre növeljük is a faanyag vastagságát, a tűz terjedési sebességét ezzel nem tudjuk csökkenteni (csak az égésnek biztosítunk megfelelő mennyiségű, éghető szerkezeti részt). Az égéskésleltetők arra szolgálnak, hogy az egyébként „közepesen éghető” kategóriába tartozó faanyagot „nehezen éghetővé” tegyék. A faanyagok védelmére szolgáló égéskésleltetőknek nincs T, értéke.

Ezáltal több idő marad az épület kiürítésére és a vagyontárgyak kimentésére. Megfelelő tűzvédelmi kezelés esetén elérhető, hogy a tűzoltók megérkezéséig, valamint az oltás megkezdéséig csak a szerkezet egy részére terjedjen ki a tűz. így tűzvédelmi szempontból óriási szerepe van a megfelelő égéskésleltető szerek alkalmazásának.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának állásfoglalása és a 15/2004. (V.21.) BM rendelet szerint 2004. május l-jétől az égéskésleltető anyagok felhasználásához 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelete szerinti Építőipari Műszaki Engedély (ÉME) szükséges. Ezt minden esetben a készítmény forgalmazói készíttetik el az ÉMI-vel, és a kivitelezőnek az engedély másolatát csatolni kell a teljesítési jegyzőkönyvhöz. Ennek hiányában a tűzoltóság (mint szakhatóság) nem veszi át a munkát.

Az égéskésleltetők kiválasztása nem könnyű feladat, mert sokféle típus létezik, és sokféle követelményt kell kielégíteni. A kiválasztásnál nemcsak a készítmény árát kell figyelembe venni, hanem a műszaki tulajdonságait, valamint az anyagárat néha jóval meghaladó felhordás költségét is. Amíg például a sóalapú készítmények estében 7-12 rétegben hordható fel az előírt mennyiség, addig a korszerű, hőre habosodó készítményeknél 1 vagy 2 réteg is elegendő. Költséghatékonyságuk miatt elterjedtek a kombinált hatású védőszerek, amelyeket alkalmazva egyetlen készítménnyel eleget lehet tenni a faanyagvédelmi és tűzvédelmi követelményeknek.

Milyen égéskeltetőket ismerünk?

Az égéskésleltető bevonatok felületi hatásuk szerint lehetnek:

• Átlátszó (transzparens) bevonatok (esetenként lakkszerűek, a fa rajzolatát nem takarják el, színét nem változtatják meg).
• Áttetsző bevonatok (vékony rétegben átlátszók, vastag rétegben opálosan áttetszők).
• Átlátszatlan bevonatok (a fa színe nem látszik, a felületek festett hatásúak, többnyire fehér színűek).

A halmazállapotuk és oldószerük alapján lehetnek:

• Szilárdak (vízben oldható, esetleg előoldott állapotú sókeverékek).
• Folyékony, viszkózus állagú szuszpenziók, gyanták (vizes vagy szerves oldószeres bázisúak lehetnek).

A hatásuk alapján lehetnek:

• Csak égéskésleltetésre szolgálók (ha szükséges, az égéskésleltető réteg felvitele előtt faanyagvédelmi kezeléssel kell ellátni a faanyagot).
• Kombinált hatású égéskésleltetők (a tűzvédelmi anyag egyben gomba és/vagy rovarok elleni megelőző védelemre szolgáló hatóanyagokat is tartalmaz).

Az égéskésleltető anyagok hatásmechanizmusai alapján két csoport terjedt el:

• Sókeverékek (olvadékképzés, gázképzés, felületi szenesedés hatásmechanizmussal).
• Habképzők (tűz hatására bekövetkező gázképzés és zárt cellás szigetelő szénhab kialakulásával.

Az égéskésleltető szerek felhordásakor a faanyagvédőszereknél megismert követelményrendszernek kell érvényesülnie. Hagyományos vizes áztatással felhordható égéskésleltető készítmény nincs. A korszerű égéskésleltetők nem sóalapúak, hanem hőre habosodó szerek, és a kész szerkezetre hordhatók fel.

A különböző faszerkezeteknél az egymáshoz kapcsolódó faelemeket nagyon sok esetben acél kapcsolatokkal fogják össze (pl. rétegelt-ragasztott tartók). Ezek ugyan a teljes szerkezethez képes elhanyagolható méretű elemek, tűzvédelmi szempontból azonban lényeges a kialakításuk. Ennek oka az, hogy a fémszerkezetek tűz hatására nagyon gyorsan elvesztik a szilárdságukat. Amennyiben a faszerkezetben fémkapcsolat van, és ez a tűz hatására meglazul, akkor nagy valószínűséggel az egész építmény összeomlik, annak ellenére, hogy maga a faszerkezet még sokáig állóképes maradna a tűzben. Ennek megakadályozására a faszerkezetekben lévő fémkapcsolatokat az acélszerkezetek tűzvédelmére kifejlesztett tűzvédő bevonatokkal (festékekkel) kell lekenni.

Tűzgátló bevonatok fémfelületen

A faszerkezeteket nagyon sok esetben acélkapcsolatokkal fogják össze (pl. rétegelt-ragasztott tartók), esetleg nagyobb fesztávolság esetén acéltartókkal erősítik. A fával ellentétben az acél nem éghető, de a hőmérséklet emelkedésével szilárdsága folyamatosan csökken. Jó hővezető képessége gyorsabb felmelegedéshez és kitáguláshoz vezet. A keletkezett feszültségek nyíró hatást okoznak, amely 500 °C hőmérséklet felett 10 percen belül bekövetkezik. Az acélszerkezet szilárdsága 500-600 °C hőmérsékleten oly mértékben csökken, hogy teherbíró képességét szinte teljesen elveszti.

Megfelelő eljárásokkal (aktív, passzív) a különböző anyagok, szerkezetek tűzállósága (ül. éghetősége) kedvező irányba befolyásolható. Fémszerkezeteknél a passzív tűzvédelem lényegében a tűzállósági határérték növelése tűzgátló bevonatokkal, burkolatokkal. A tűzgátló (tűzvédő) bevonatok hő hatására habosodó speciális tűzvédő festékek. Tűz esetén a teljes fémfelületet vastag habszerű réteg veszi körül, amely hőszigetelésként működve késlelteti a fémszerkezet felmelegedését, tehát a fémszerkezetek később érik el azt a hőmérsékletet, amelyen elvesztik tartószilárdságukat.

A tűzvédő bevonatok oldószeres vagy vizes bázisúak lehetnek. A szigorodó környezetvédelmi szempontok következtében egyre jobban előtérbe helyezik a vizes bázisú tűzvédő bevonatok alkalmazását. Ezeknél azonban figyelembe kell venni, hogy azt csak megfelelő időjárási viszonyok mellett, kizárólag zárt térben lehet felhasználni. A tűzgátló bevonatok lényegében három rétegből álló bevonati rendszerek.

A bevonatok rétegfelépítése:

• Alapozóréteg.
• Tűzvédő bevonati réteg.
• Adott színű védőbevonat.

A vékonyvakolatnak rétegvastagságából adódóan (1-3 mm) kicsi az önsúlya. Emellett megfelelő tapadószilárdságot, kopás- és időjárásállóságot, kellő vízzárást, mechanikai ellenállást és kifogástalan külsőt kell biztosítania. Mindez csak úgy érhető el, ha egy megfelelő összetételű, állandó minőségű termék áll rendelkezésünkre. Ezeket a tulajdonságokat a hő megtartására szánt rendszerekhez alkalmas vékony hőszigetelő vakolatok biztosítják.

Vakolatalapozás

A vékonyvakolat alapozója tulajdonképpen a vékonyvakolat kötőanyagának segédanyagokkal kiegészített, hígított oldata. A hálóbeágyazott rétegre felhordva, annak pórusaiba ivódva jól tapad az alaphoz. Ezen kívül további előnye, hogy a rávitt vékony vakolattal kötőanyagában egyértelműen azonos szerkezetet ad.

Az átcsiszolt, portalanított és ellenőrzött felületű hálóbeágyazáson használhatjuk a vékonyvakolat alapozóját. Természetesen csak a száradást követően (általában 1-2 nap). A légcserementesen záró műanyag vödrökben kiszerelt, hígfolyós, fehér színű folyadékot általában 1:1 arányban vízzel kell hígítani. A vízadagolás lehet kevesebb is. Alacsonyabb hőmérséklet (5-15°C) és magasabb páratartalom esetén (70-90%) ajánlatos hígítás nélkül alkalmazni. Ilyenkor kicsi a párolgás, és a lassú száradás következtében kitolódhat a szükséges várakozási idő. Azonban, ha nem várjuk meg az alapozó száradását, akkor kevésbé lesz nedvszívó az alap. Ilyenkor nehezen húz a felhordott vakolat, romlik a struktúraképzés feltétele, nem lesz kifogástalan a minőség. Mindig alaposan keverjük át az anyagot!

Az alapozó felhordható ecsettel vagy festőhengerrel. Lényeg, hogy egyenletesen vonjuk be a felületet. Ne maradjanak alapozatlan csíkok, mert akkor nem azonos nedvszívó képességű alapot kap a vakolás, és szintén romlik a végső megjelenés.

1,00 m² felület alapozásához az alábbi anyagmennyiségek szükségesek:

• 1:1 arányban vízzel hígítva 0,15 kg/m².
• 2:1 arányban vízzel hígítva 0,20 kg/m².
• Hígítás nélkül 0,30 kg/m².

Az alapozó enyhe fehér fedettséget nyújt, de semmiképpen nem fehéríti ki a szürke alapot. A száradási idő az időjárási körülményektől függően 6-24 óra.

Az anyagot műanyag simítóval (kemény PVC vagy plexi) dolgozzuk el, mert az acélsimító a vakolóanyagban lévő kvarckavicstól kopik. A laza vakolóanyagot ferdén, alulról felfelé (nehogy lehúzzuk az anyagot), balra és jobbra, nagyívű mozdulatokkal tömörítsük be. Egy-egy körkörös mozdulattal szedjük le az anyagfelesleget a legnagyobb szemcse vastagságára. A vékonyvakolattal már nem lehet kiegyenlíteni a ragasztás, hálóbeágyazás hullámosságát. Ha nem egyenletesen, a legnagyobb szemnagyság vastagságában van a vakolat betömörítve, akkor nem valósítható meg az egyenletes szemcsegördítés. Csúnya, egyenlőtlen lesz a felület. Ha követjük az alapot, akkor a végeredmény lesz hullámos.

A felület mintázatát a dörzsölés iránya adja meg, amely lehet körkörös, egyenes, vízszintes, függőleges vagy ferde. A vízszintes kialakítás a legigényesebb, mert nehéz tartani a folyamatos vízszintes irányt. (Kissé mindig íveltek maradnak a vonalak, ami nem tetszetős.) Válasszuk meg jól a húzáshoz biztosított időt, és kötés előtt dolgozzuk össze a szomszédos munkafelületeket oldalról és alulról. A felület eldolgozása így egyenletes, átfedésektől mentes, egybefüggő és esztétikus lesz. Ha lassan húz a felület, és el akarjuk dolgozni, akkor túlságosan leszedjük az anyagot, széthúzzuk a szemcséket. Nem jó, ha gyorsan húz a keverék, vagy sokat vártunk, esetleg kevés az ember vagy túl meleg az idő. Ekkor a felszín gyors vízvesztesége miatt hártyásodni, bőrösödni kezd, és megdolgozáskor gyűrődik, keveredik a friss és a kötésnek indult anyag.

A dörzsvakolat 1., 2., 3. típusjelöléssel készül. Ez a legnagyobb szemnagyságra utaló jelölés. Mindig a legnagyobb szemcse vastagságában kell eldolgozni az anyagot. A vastagság csökkenésével párhuzamosan ezért értelemszerűen igényesebbnek kell lennie a felületnek. Egy 3 mm vastag réteg kevésbé érzékeny a 0,5-1,0 mm-es felületi egyenetlenségre, mint egy 1 mm-es. Körültekintőnek kell lenni, átgondoltan kell a rendszert megtervezni, kivitelezni.

Kapart hatású vakolat felhordása

Fontos megemlíteni, hogy ezt az anyagtípust nem kell kaparni, mint a hagyományos, kapart vagy citlingelt kőporos vakolatokat. Végső megjelenésében azonban megközelíti ezek hatását. Anyagösszetételében, színválasztékában, viselkedésében és műszaki tulajdonságaiban, felhordásában megegyezik a dörzsvakolattal. Az anyagszerkezete és az általa elérhető homlokzati struktúra különbözik.

A dörzsvakolatban kis mennyiségben vannak nagyobb (típusnak megfelelő legnagyobb) szemcsék. A kapart hatású vakolat gyakorlatilag egyszemcsés adalékanyag-összetételű termék. Egy típuson belül egy frakcióba tartozik a szemcsézete; 1 mm-es, 1,5 mm-es vagy 2 mm-es. Megfelelő időjárási körülmények között, tiszta, pormentes, ellenőrzött felületen kezdhető a munka. Pontosan beazonosított, alaposan átkevert, friss anyag felhordásával kezdjünk, természetesen alapozást követően.

A felvitele megegyezik a dörzsvakolatéval, a felhordásához műanyag simító használata javasolt (kemény PVC). Mivel hiányos szemszerkezetű az adalékanyag (szinte nincs finom szemcse), ezért acélsimító használatakor nagyobb az anyaghullás. (Hiszen könnyebben széthúzhatok az egymással érintkező szemcsék.) Tehát nem vékony, hanem hézagos, szemcsehiányos lesz a felület, vagyis kevésbé lesz ellenálló a külső hatásokkal szemben.

Eldolgozáskor elmarad a betömörítés, hisz már a felhordás is szemcseméretben történik. Helyette a szemcsék egyenletes eloszlatása, egymással érintkező elrendezése a feladat. Ezért is szükséges a kemény PVC műanyag simító, mert az anyag jobban tapad ehhez a szerszámhoz, mint az acélhoz, a plexihez.Könnyed, egyenletes, egymásra merőleges és körkörös mozdulatokkal kell kialakítani a szemcseelrendezést.

Ezzel a vakolattípussal hatékony, eredményes munka végezhető. A felületi megjelenés nem a kivitelező igényességétől, kézügyességének vagy az egymástól eltérő technikájú, stílusú emberek kézmozdulataitól függ. (A dörzsvakolat esetében mindez döntő fontosságú.) Ott az „egy kéz” hatása érvényesül, míg a kapart hatású vakolatnál a gondosság a meghatározó.

Ragasztott kőzetgyapot hőszigetelő rendszer

A kőzetgyapot anyagú hőszigetelő rendszerek felépítése és alkotói alapvetően azonosak a polisztirol hőszigetelő rendszereknél alkalmazottakkal. Különbség csak az egyes rendszeralkotók anyagában van. A kőzetgyapot anyagú hőszigetelő rendszerek építési technológiája szintén azonos a polisztirol rendszernél ismertetettekkel.

A leszabott, bepróbált hőszigetelő lemezeket kétféle módon erősíthetjük fel.

Ilyenek:

• Csak ragasztással.
• Kombinált rögzítéssel (ragasztással + pontonkénti mechanikus rögzítéssel).

Hőszigetelő lemezek ragasztása

A ragasztás lehet teljes felületű ragasztás és/ vagy perem+pontragasztás. A teljes felületű ragasztás szerszáma a rozsdamentes, fogazott glettvas. A perem+pont-ragasztáshoz rozsdamentes kőműveskanál, esetleg spakli alkalmazható. A normál acél kőművesszerszámok azért nem használhatók, mert a ragasztókeverék lúgos hatása miatt fokozottan rozsdásodnak.

Ez a ragasztóba keveredve olyan elszíneződéseket okozhat, amelyek átütnek a hőszigetelő vékonyvakolaton. Ezért kizárólag rozsdamentes szerszámok alkalmazhatók! A ragasztóanyagot általában kézből hordjuk fel. Biztonságosan megtámasztjuk a hőszigetelő lapot. Előbb a lemez szélein körbe – nem az éleken -, majd a táblán belül, pontokban kenjük fel az anyagot.

A széleket kenhetjük folyamatosan vagy szakaszosan. A különbség abban áll, hogy a szakaszos felhordással biztosítani tudjuk a szomszédos lemezek mögötti páranyomás kiegyenlítődését. A folyamatos ragasztásnál ez behatárolt. Szakaszos kenés esetén 8-12 cm ragasztás, majd 6-8 cm szünet követi egymást. A sarkokba mindig kerüljön ragasztó! A belső felületen folyamatos szélkenés esetén 6 helyen, szakaszos kenésnél pedig 10 helyen kell kialakítani ragasztási pontokat. A vonatkozó szabvány előírja, hogy a hőszigetelő táblák felületének legalább 40%-a ragasztott legyen. Fontos, hogy egyenletesen elosztva helyezkedjenek el a felületen. A teljes felületen történő ragasztást általában nem tanácsoljuk.

Kombinált rögzítés

Több esetben is szükséges lehet a ragasztás és a mechanikai rögzítés kombinált alkalmazása. (Például nagyobb szilárdsági igény, bizonytalan minőségű alapvakolat, festett, kerámiaburkolatú fogadófelület.) Olyan felületnél is kombinált rögzítés kell, ahol a ragasztás nem ad megbízható tapadási szilárdságot.

Kombinált rögzítés esetén a dübelek mindig ragasztópontba kerüljenek. Ha ragasztópontok között rögzítünk, akkor elkerülhetetlen a benyomódás. Az így kialakuló felületi hullámosság pedig nehezen egyenlíthető ki a felületképzéssel. Ha ragasztópontban dűbelezünk, a ragasztó megszilárdulása után a mechanikai rögzítés nem tudja behúzni a hőszigetelést. A felület így nem hullámosodik.

Tudni kell, hogy a dűbeles rögzítés rontja a hőszigetelés hatékonyságát. 1 m²-enként 4-6 műanyag tárcsás dűbel 10-15%-kal csökkenti a hőszigetelés hatásfokát. Ezért ha szükséges a mechanikai rögzítés, akkor 10-15%-kal túl kell méretezni a hőszigetelést. Ezért is érdemes 1-2 cm-rel vastagabb hőszigetelő lemezt betervezni és beépíteni, mint ahogy az épületfizikai szempontból szükséges volna. A rögzítési pontoknál jelentkező hőhidak hatása süllyesztett dűbelezéssel csökkenthető. Ebben az esetben a dűbel fejrésze néhány centiméterrel a hőszigetelés külső síkja alatt helyezkedik el. A fészket megfelelő méretű hőszigetelő koronggal zárják le.

Általános javaslat, hogy ragasztással együtt hőszigetelő táblánként (1000×500 mm) 2-3 db (4-6 db/m²) tárcsás vagy tányéros dűbel szükséges a következő helyeken:

• 10 m feletti épületmagasságnál.
• Beton alapfelületeknél (pl. panelek).
• Jó minőségű, el nem távolítható festésen.
• Ismeretlen tartósságú – de nem rossz -meglévő vakolaton, burkolaton.
• Nagy szélszívásnak kitett homlokzaton.
• 8 cm-es vagy vastagabb hőszigetelő lemez alkalmazásakor.
• Egyedi tervezői mérlegelés alapján.

A dűbelek tárcsa- vagy tányérmérete min. 50 mm legyen (nagyobb lehet), a dűbelszár keresztmetszete pedig min. 08 mm. A szál hosszméretét úgy kell megválasztani, hogy a hőszigetelésen, vakolaton keresztül a fogadóalapba beérjen. A dűbelek furatainak kialakításakor ügyeljünk arra, hogy üreges falazóelemekben a fúró nem lehet ütvefúró üzemmódban!

Hőszigetelés elhelyezése indítópallóról

Pallóról indított hőszigetelési munka esetén az alábbi technológiai sorrendet kell figyelembe venni:

• Mérjük fel az épülethomlokzatra a hőszigetelés terv szerinti alsó vonalát!
• Helyezzük el, állítsuk vízszintbe, és rögzítsük az indítópallót.
• Vágjunk le egy 50 cm széles sáv üvegszövet hálót!
• Az elkészített ragasztókeveréket az indítópalló felső síkjától 20-25 cm magasságig 1,5-2,0 mm vastagságban egyenletesen hordjuk fel a falfelületre!
• 20-25 cm-re az egyik szélétől törjük meg élben a leszabott üvegszövet háló csíkot!
• Helyezzük fel az üvegszövet hálót, és a ragasztó felhordásához használt szerszámmal nyomjuk a friss ragasztóba!
• A háló lyukacsain átnyomódó ragasztót kenjük el egyenletesen a felületen, hogy a háló szövetét mindenütt fedje a ragasztó!
• A túllógó üvegszövet hálót hajtsuk le, vagy deszkával takarjuk le, hogy lehulló anyag ne kerüljön rá!
• 15-20°-ban visszavágott hőszigetelő táblával indítsuk a felragasztást!
• A megfelelő szilárdulás után a hálózással egy munkamenetben készül a hőszigetelésen túllógó háló végleges beágyazása.

Hőszigetelés elhelyezése indítóprofilról

A hőszigetelés elhelyezését indítóprofil esetén a következők szerint kell elvégezni:

• Fel kell mérni az épülethomlokzatra a hőszigetelés terv szerinti alsó vonalát!
• Állítsuk be a hőszigetelő réteg vastagságának megfelelő talpszélességű fém indítóprofilt. A helyén tartva fúrjunk a dűbeles rögzítéshez megfelelő mélységű furatokat.Ha peremes, kalapos műanyag dűbelt alkalmazunk, ezt üssük át a profil gyárilag kész furatán. Ezután csavarjuk be a rögzítő facsavart (a lyukmélység meghatározására)!
• Normál műanyag dűbel esetén jelöljük meg a kiválasztott furathelyeket a profilon, majd elvétel után készítsük el a szükséges furatokat! Üssük be a dűbeleket, helyezzük vissza a profilt, majd ellenőrizve a pontos beállítást, csavarjuk be a facsavarokat a stabilan rögzülő dűbelekbe!
• A szegezett rögzítést nem javasoljuk, mert bizonytalan a szilárdsága.
• Az indítóprofilokat sarkokon és toldásoknál az alsó lemezt meghagyva, átfedéssel kell elhelyezni . Lemezvágó ollóval, fém fűrésszel (esetleg gyorsvágóval) le kell vágni a profil oldalsó lemezkéit. Az átfedés a sarkon a profil talpszélességével egyenlő, a hossztoldásnál legalább 5-6 cm.
• A stabilan rögzített, pontosan beállított indítósín tökéletes munkafeltételeket nyújt. A leszabott, ragasztókenéssel ellátott hőszigetelő táblákat be lehet illeszteni.

A hőszigetelés átcsiszolása

A táblák felragasztásakor még akkor is adódhatnak kismértékű szintkülönbségek a felületen, ha gondosan dolgozunk. A csatlakozó táblaéleknél, a beforduló sarkoknál, az ablakkáváknál, a falmélyedéseknél, a fogazott elemcsatlakozásnál fordulhatnak elő eltérések. További felületi hullámosságot eredményez a benyomás erőssége, az aljzat egyenetlensége.

Amennyiben a hőszigetelő réteg felülete hullámos, lépcsős marad, akkor ez áthat az egész felületképző rendszeren. Igénytelen, csúnya homlokzat lesz a végeredmény.

A vágási egyenetlenséget a pontos, hézagmentes illeszthetőség miatt le kell csiszolni. A hőszigetelő lemezek felragasztását követően meg kell várni a ragasztókeverék szilárdulását. Olyan szilárdságig kell várni, ami a további munkálatokból eredő terheléseket biztonsággal elviseli. A diszperziós műgyanta normál időjárási körülmények között (15-20°C, 50-60%-os páratartalom) kb. 24 óra alatt megköt. (A hőszigetelő táblák csiszolását, dűbelezését legkorábban ekkor lehet megkezdeni.) A teljes szilárdulás kb. 48 órán belül befejeződik.

Az élvédők elhelyezése

A rendszer a sarkokon, az éleknél különösen érzékeny a sérülésekre, ezért erősítés szükséges. Élvédők alkalmazásával fokozható az élek ellenálló képessége, minősége, javul az esztétikai értéke. Emiatt mindenképpen be kell ezeket építeni.

Az él védelmét szolgálhatja dupla hálózás vagy élvédő profil. Az élvédők lehetnek alumínium vagy műanyag szálak. Léteznek az előbbieknek üvegszövet háló sávval előre kiegészített változatai. A tekercselhető üvegszövet háló sávra ragasztott, két műanyag szalag a meghajtás során képez élvédőt. Előnye, hogy a derékszögtől eltérő sarkoknál is alkalmazható. Folyamatossága a toldás nélküli beépítést is lehetővé teszi, valamint könnyebben szállítható, raktározható.

Az élvédőket minden esetben a felületi hálózást megelőzően kell elhelyezni. Az élvédő szálak beépítéséhez az alábbi szempontokat célszerű figyelembe venni.

Ezek:

• Ha nem szükséges teljes szál, akkor szabjuk méretre lemezvágó ollóval, fémfűrésszel, gyorsvágóval!
• 15-20 cm-enként spaklival kenjünk fel ragasztókeverék pontokat a táblák sarkainál, az ellentétes oldalakon egymástól fél távolság eltolással!
• Illesszük be a profilt a helyére. Ott, ahol az índítóprofillal találkozik, engedjük az élvédőt az indítóprofil felálló lemezei és a hőszigetelés közé. Nyomjuk a profilt a ragasztópontokba!
• Ellenőrizzük a profil helyzetét!
• A kitüremkedő ragasztót szedjük le!
• Végezzük el a szükség szerinti darabolást!
• 12-15 cm széles sávban kenjünk normál ragasztókeveréket a sarok mindkét oldalára!
• Illesszük be a hálós élvédőt, a sarkon nyomjuk be, a hálófelületen simítóval préseljük a ragasztóba! Indítóprofil használatakor profilmagasságban vágjuk le a hálócsíkot, és a sínt engedjük a hőszigetelő és a lemezfül közé!
• Miután egyenletes lett a beágyazás, húzzuk le a ragasztófelesleget a hálóról és a sínről! Itt nem indokolt a háló fedése, hisz teljes hálózás következik.

Tekercselhető, hálósávos műanyag szalag esetén:

• Vágjuk méretre a profilt, majd a két műanyag szalag között törjük meg, és nyomkodjuk át a törésvonalat!
• A továbbiakban az előző pontban leírtak az irányadók.

Hálózás egybefüggő, sík felületen

A szilárd, átcsiszolt és portalanított hőszigetelésre kerül a felületerősítő üvegszövet háló a ragasztókeverékbe ágyazva. A ragasztókeverék megegyezik a táblák felragasztásának anyagával. Dűbelezéssel kombinált rögzítés esetén a tárcsák felületbe süllyesztett helyein ki kell kenni a mélyedéseket. Ezt legalább egy nappal a teljes hálóbeágyazás előtt végezzük a hőszigetelés síkjáig.

A hálózás során a következő műveleteket végezzük el:

• Felmérés után vágjuk méretre az üvegszövet hálót! Függesszük be a felületre, állítsuk be a függőlegességét, az egymás melletti hálósávok 8-10 cm-es átfedését!
• Ideiglenesen tűzzük a hőszigetelés felső széléhez, majd alulról tekerjük fel, és a tekercset is tűzzük a táblákhoz!
• A ragasztót rozsdamentes glettvassal a munkaszint magasságban 1,5-2 mm vastagságban hordjuk fel! A felület eldolgozása elnagyoltan is megfelelő.
• Gördítsük le a tekercset a felületkezelt területre! Ha a munkaszint alatt folytatódik a felület, ideiglenesen újra rögzítsük a maradék tekercset!
• Középről kifelé és fentről lefelé nyomjuk a hálót a friss ragasztóba! Ügyeljünk a rogyás-és gyürődésmentességre!
• A háló lyukacsain átnyomódó ragasztókeveréket egyenletesen kenjük el, és dolgozzuk simára! Ahol nem fedett a háló, ott többlet anyagfelhordással pótoljuk a hiányt! Ezt friss anyagon és friss keverékkel kell végezni, hogy homogén legyen az összedolgozás, és sima a felület.

Minél jobb minőségű a hálóbeágyazás felülete, annál könnyebb lesz a vékonyvakolat igényes felhordása és eldolgozása. Különösen lényeges a gondos eldolgozás az 1 mm-es szemcseméretű vékonyvakolatok esetén. Ezek ugyanis olyan finomszemcséjű anyagok, hogy a 0,5 mm-es sorja vagy felületi egyenetlenség is befolyásolja a minőséget.

Hálótoldásnál a munkaszint alján 10-12 cm széles sávban húzzuk le az átnyomódó, eldolgozott ragasztókeveréket a hálóról! így lépcsőmentesen folytatható az átfedés vagy a ragasztó felhordása. Felső indításnál az első munkaszint elkészülte után vegyük ki az ideiglenes felszúrásokat. Hajtsuk le a beágyazatlan hálószakaszt, és kenjük alá az előbbiek szerint a ragasztót! Hajtsuk fel a háló végét, és az egybefüggő felülethez hasonlóan gondosan ágyazzuk be! Nem elég a hálóra kent ragasztó, mindig alá kell kenni!

Nagyobb fizikai igénybevételnek kitett (például lábazatoknál) vagy forgalmas helyeken 2,00 m magasságig kétrétegű hálózást kell alkalmazni. Az első réteg készüljön el 2,00 m magasságig, majd a ragasztó kötéséhez szükséges 12-24 óra múlva jöhet a teljes felület egybefüggő hálózása.

Mire kell figyelnünk?

Sarkokon vagy élben találkozzanak a hálók, és min. 20 cm széles (min. 10-10 cm oldalanként) hálócsík rátét biztosítsa a folytonosságot. Ha ez nem kivitelezhető, legalább az egyik oldalról min. 10 cm háló fedjen át a sarokig tartó másik hálócsíkra. Jobb megoldás, ha min. 10-10 cm-es átfordítással ragasztjuk fel mindkét oldalon a hálót, így kettős hálózás, erősített kivitel készül.

Nyílászárók káváinál hőszigetelés előtt ragasszunk üvegszövet háló csíkot a káva tokra merőleges szakaszára, 10-12 cm széles sávban. A hálót a nyílászáró síkjában meg kell hajtani. A háló szélességét úgy kell megállapítani, hogy a káva hőszigetelésére is kihajtható legyen. A külső homlokzati síkra is legalább egy 10 cm széles sáv kerüljön. A homlokzati hálózásnak is be kell fordulnia az élnél. Amennyiben a pozitív élnél hálós szoknyával rendelkező élvédőt alkalmazunk, úgy csak ezekre a sávokra kell rátakarni. A nyílászáró és a hőszigetelés közé lehetőleg ne kenjünk ragasztót. A háló és a tok közé a hőszigetelés elhelyezéséig tegyünk 5-6 mm vastag műanyag lap távtartót. Ezt a hálóbeágyazás során, a ragasztó teljes kötése előtt távolítsunk el. A megmaradó hézagot a helyszínen habosodó tömítőanyaggal töltsük ki.

Nyílászárók, falfülkék, falnyílások homlokzatsíkban képződő sarokpontjaiban a felületi hálózás tetejére plusz hálófoltot kell ragasztani. 45°-kal elfordított száliránnyal tesszük fel a hálót, egyébként a feszültségi töréspontnál keletkező, ferde irányú húzó igénybevétel megrepesztené. A rátét hálófolt alkalmazható legkisebb mérete a falnyílás méretétől függ. 60/60 cm-es vagy kisebb nyílásoknál sarokrátét elhelyezése nem indokolt.