Festék tudástár - 208. oldal

Farontó gombák

A farontó gombák az élő és feldolgozott faanyag tartalék tápanyagát, illetve vázanyagát bontják le, és ezzel kisebb vagy nagyobb mértékben megváltoztatják a szerkezeti felépítését, műszaki tulajdonságait.

Penészesedés

A penészedés elszíneződéssel járó folyamat. A penészgombák nem változtatják meg a fa fizikai és mechanikai tulajdonságait. Nagyon nedvességigényesek, tartós napfény és száradás hatására elpusztulnak. A frissen döntött fáknál figyelhető meg zöld foltok formájában a zöldpenész. A feketepenész a nedves fa felületén megtelepedett gombák által okozott fekete csík vagy folt.

Kékülés

A fenyőféléknél gyakori jelenség a kékülés. A gombák a frissen kidöntött fa felületét támadják meg, majd később a fa egész keresztmetszetébe is eljutnak. A vizes, rosttelítettségi határnál nagyobb nedvesség-tartalmú faanyagot támadják meg. A hosszú ideig tárolt, kérgében lassan száradó hengeres fát és a helytelenül máglyázott fűrészárut fertőzik meg.

A fülledés a sejtfalat lebontó farontó gombák élősködésének a következménye. A fülledést okozó gombák kezdetben csak a sejtüregek anyagát élik fel; a szilárdság ekkor még nem csökken. Elmaradt előkezelés esetén azonban a gombák megtámadják a sejtfalak cellulóz- és lignintartalmát. Ilyenkor egyre jobban elszaporodnak, és a faanyag egyre nagyobb keresztmetszetén a végleges tönkremenetel jelei mutatkoznak.

Korhadások

Korhadás során a fa sejtfalai károsodnak, ezért ez az egyik legsúlyosabb károsodás. Barnakorhadás esetén a gombák felélik a sejtfalak cellulóztartalmát, és visszamarad a barna lignin. A fa először megrepedezik, később kisebb darabokra esik szét, végül teljesen szétporlad. A korhadásnak ez a fajtája gyorsan csökkenti a szilárdságot.

A fehérkorhadás következében a sejtfalak lignintartalma semmisül meg, és a fa foltos, fehér színű lesz. A korhadás veszélyes lehet a tartószerkezeteknél, mert a bekövetkező keresztmetszet-csökkenés hatására a fa veszít teherbíró képességéből. Ezért a fából készült tartószerkezeteket rendszeresen ellenőrizni kell, illetve a szükséges időközönként el kell végezni a megelőző, karbantartó munkákat.

A korhadást okozhatnak a következő fajták:

• Lemezes fenyőgomba. Fenyőféléken telepedik meg, általában az anyagok tárolásakor. Szárazságtűrő, hosszú ideig képes nedvesség nélkül fennmaradni. A faanyag repedésein támad, a korhadási folyamat belülről indul kifelé. 50-60% nedvességtartalom szükséges a megtelepedéséhez. Vékony, egyre vastagodó rétegben telepszik meg.
• Házi kéreggomba. A fenyőanyagot támadja meg. Nedvességigénye nagy, de a száraz időszakot hosszú ideig átvészeli, majd újra aktiválja magát. Össze-téveszthető a könnyező házigombával.
• Könnyező házigomba. A faszerkezetek legveszedelmesebb kártevője. Csak beépített vagy már fertőzött fát támad meg. Szinte lehetetlen kiirtani, mert a falakon, födémeken is áthatol, és minden faanyagot megfertőz. Terjedéséhez nem szükséges külső nedvesség, mert a faanyag lebontásával vizet termel magának.

Farontó rovarok

A farontó rovarok okozta hibák következtében a faanyag mechanikai és szilárdsági tulajdonságai károsodnak. A rovarok a friss döntésű és a száradó fűrészáruban, illetve a beépített faanyagban okoznak kárt. Ilyenkor a fában létrejövő járatok és folytonossági hiányok is elősegítik a gombák megtelepedését. A legfontosabb farontó rovarok a kopogó-bogarak, a cincérek, a szúfélék, a darazsak, a lepkék és a hangyafélék.

A kopogóbogarak a fejüket a faanyaghoz ütögetik, amely jellegzetes kopogó hangot ad. Nedves, gombás felületeken igen gyorsan kifejlődnek, de a száraz felületeket is megtámadják. Sok fajuk létezik, mindegyik más típusú és nedvességtartalmú fafajokban fordul elő. 1-2 mm-es lyukakat fúrnak.

A szúfélék hengeres testű, néhány mm nagyságú bogarak. Élő és döntött fában okoznak károkat. A fúrt járatok kör keresztmetszetűek. Általában a nem gyantagazdag, száraz, beteg tűlevelűeket támadják meg.

A fadarazsak erdőgazdasági kártevők, a feldolgozott faanyagot nem károsítják. A farontó lepkék főleg élő fákban okoznak károkat, a fűrészárukban csak a károsítás nyomai észlelhetők. A hangyafélék közül veszélyesek a barnafarkú lóhangyák és a faodvasító lóhangyák.

Favédelmi eljárások

Az épületfák gombásodás elleni védelmét gombaölőszerek alkalmazásával lehet biztosítani. A faanyagvédelem alapvetően megelőző és megszüntető védelem lehet. A megelőző védelem célja a károsodások bekövetkezésének megakadályozása. Ilyenkor a faanyag még beépítetlen, így a védőszer több eljárással is felhordható. A beépítés után megmunkált részeket is kezelni kell faanyag-védőszerrel.

A megszüntető védelem célja a bekövetkezett kár megszüntetése. Első lépésben az épület kiszárításával megszüntetik az átnedvesedés okát. Ezután lehetőség szerint el kell távolítani a faanyagot, és el kell égetni. A fertőzött részek környékén a vakolatot le kell verni,a fugákat ki kell kaparni. A fertőzött anyag helyére új, száraz faanyagot kell beépíteni – megfelelő favédelemmel. A fa tartósságát, időállóságát, a rovarok, illetve a gombásodás elleni ellenálló képességét a következő eljárásokkal lehet fokozni.

A fa tartósságának növelése:

• A fa kilúgozása, gőzölése. Csökken a fehérje- és keményítőtartalom, elpusztulnak a fában levő gombacsírák, rovarok.
• Hőkezelés. Hősugárzóval, lángszóróval stb. való kezelés esetén a spórák és rovarpeték elpusztulnak (60 °C feletti hőmérséklet).
• Impregnálás. Az alábbi technológiákkal készülhet:
• Mázolással.
• Permetezéssel
• Bemártással.
• Áztatás. így is telíthetjük a faanyagot. A felvett védőszer mennyisége az időtartammal nő, amely 8 órától akár 10 napig is tarthat.
• Telítés. Légmentesen zárt telítőhengerbe helyezik a faanyagot, és nagy nyomással bejuttatják a védőszert, így a legmélyebb az átitatás és a legnagyobb a vegyszer felvétel.

A fa gyúlékony, alacsony hőmérsékleten is lángra lobban. Az építőipar szempontjából ez hátrányos tulajdonság. Nem küszöbölhető ki teljesen, de vannak égésgátló anyagok, amelyek bevonata a gyulladás hőfokát emeli, az égés sebességét pedig csökkenti. Az égésgátló anyaggal legalább kétszer be kell vonni a faanyagot.

A fa természetes eredetű, élő, szerves anyag, amelyet különféle megmunkálási módokkal alakítanak építőanyaggá. Tulajdonságai jelentős mértékben függnek a kitermelés földrajzi helyétől és módjától, valamint a tárolás és a feldolgozás körülményeitől.

Három részből áll

Az élő fa három jól elkülöníthető részből áll: gyökérzetből, törzsből és ágakból. A gyökérzet rögzíti a fát a talajhoz, segítségével szívja fel a nedvességet és a tápanyagokat.

Törzs

A fatörzs a fa több évig élő, általában évről évre vastagodó, föld feletti része, amely az ágas, leveles lombkoronát tartja. A fatörzs szövetei szállítják a tápanyagot a gyökérzet és a lombkorona között. A törzs a fa legjobban hasznosítható része. Vizsgálatához három metszetet készítünk. A hossztengelyre merőleges metszetet keresztmetszetnek vagy bütüs metszetnek nevezzük. A hosszirányú metszetet vagy a bélen keresztül (sugárirány), vagy azzal párhuzamosan vesszük fel (húrirány).

A keresztmetszet közepén található a bél. A szemmel általában jól látható bélsugarak jellemzik az adott fafajt. A kereszt-metszetet szemmel megvizsgálva edényeket, gyantajáratokat és bélfoltot is találunk.

Az edények egyesével, párosával és sugarat alkotva helyezkednek el. A sugár-, illetve húrmetszeten a közepes méretű edények már finom karcolásként vagy egyre mélyebb árokként figyelhetők meg. A gyantajáratokban a sejtek életfolyamatai során keletkezett, vízben oldhatatlan, alaktalan váladék van. Néhány fafajtára jellemző, hogy a bél körüli évgyűrűkben a fa színétől eltérő, kisebb folt vagy sáv alakul ki. Ez a bélfolt.

A fa tulajdonságai

A fa fejlődése során először a bél fejlődik ki. Körülötte helyezkedik el az életműködésben részt nem vevő geszt vagy színfa. A színfát körülvevő 10-15 évgyűrűt szijácsnak nevezik. A színfa és a szijács csak mikroszkóppal különböztethető meg. A szijácsot vékony kambiumréteg veszi körül. A kambium után a háncs és a fa kérge következik.

Az elemek százalékos megoszlása a különböző fafajoknál közelítőleg azonos: szén 50,0%; oxigén 43,0%; hidrogén 6,1%; nitrogén 0,2%; egyéb ásványi alkotók 0,7%. Az elemek atomjainak különféle kapcsolódása hozza létre a fát alkotó vegyületeket, amelyeket 3 csoportba sorolhatunk: poliszacharidok, lignin és kísérő anyagok.

A poliszacharidok egyszerű cukorból és azok származékaiból álló, óriásmolekulájú szénhidrátok. A legfontosabb poliszacharid a cellulóz és a keményítő. A fát alkotó sejtek fala cellulózból épül fel. A cellulózrost legkisebb alkotóeleme a szőlőcukor-molekula, amelyet a növény nedvének a klorofillja (a növény zöld színanyaga) a napfény és a talajvíz közre-működésével a levegő szén-dioxidjából állít elő. Mennyisége 70-78%, így a fa legfontosabb alkotórésze. A keményítő tartalék tápanyag, amely főképpen a lombos fákban fordul elő.

A felsorolt alkotórészeken kívül a fa más anyagokat is tartalmaz

Ezek mennyisége kicsi, de meghatározzák a fa színét, illatát, ellenálló képességét. Az olajok és zsírok a lombos fáknál, a gyanták pedig a fenyőféléknél képződnek. A gyanták mennyisége fajonként változó. A természetes gyantát a lakkgyártás, a papírgyártás, az elektromos szigetelőipar, az olaj- és szappangyártás használja fel. A csersav majdnem minden fában megtalálható, előfordul a kéregben, a gesztben és a fiatal évgyűrűkben is. A tölgy- és a gesztenyefa nagyobb mennyiségű csersavat tartalmaz, amely hosszú élettartamot biztosít nekik. A fában található szervetlen anyagok adják a fa hamuját.

A fa tulajdonságai

A fa tulajdonságait vegyi összetétele határozza meg. A magas lignintartalmú fák nagy szilárdságúak, így a gesztesedéssel a fa egyre szilárdabb lesz, vagyis az idősebb fák szilárdabbak. A lignintartalom a rugalmasság szempontjából viszont kedvezőtlen, ezért a fiatal fák rugalmasabbak. A fa lignintartalmának változása egyenlőtlen alakváltozások okozója lehet. A csersav és a gyantatartalom tartóssá teszi a fát. A szervetlen anyagok mennyiségi előfordulásának nincs szerepe a fa tartóssága szempontjából.

A fa fizikai tulajdonságának nevezzük azokat a tulajdonságokat, amelyek a fa kémiai össze-tételének megváltoztatása nélkül megfigyelhetők.

Ilyen tulajdonságok: a külső megjelenési forma, a fa testsűrűsége és sűrűsége, nedvesség-tartalma, zsugorodása és dagadása, hőtani tulajdonságai, elektromos tulajdonsága, hangtani tulajdonsága és tartóssága.

A faanyag külső megjelenése

A fa külső megjelenési formájára jellemző a szín, a fény, a rajzolat és a szag. Ezeket az érzékszerveinkkel a különböző irányú metszeteken figyelhetjük meg.

A faanyagok színskálája igen változatos, a fafajta függvényében a legfinomabb színárnyalatok megtalálhatók. A faanyagok jellemző színüket a sejtekben lerakódó színezőanyagtól kapják. A termőhelyi körülmények, talajviszonyok is befolyásolják a faanyag színét. Az egyes fafajiaknak sajátos fényük van. Ennek oka, hogy a sugárirányú metszeten a bélsugarak visszaverik a fényt. A legtöbb fafaj felülete azonban matt. A fa fényét legnagyobb mértékben a vágás iránya befolyásolja.

A fa felületén megfigyelhető rajzolatok a vágás irányának jellemzői, de a fa szöveti szerkezetének összetettségétől függően is változhatnak. Az évgyűrűk a bütün koncentrikus körívek, a sugármetszeten párhuzamos csíkok és vonalak, a húrmetszeten pedig parabolikus formák. A rajzolatot az évgyűrűszélesség, a bélsugarak iránya és az edények mérete befolyásolja. A faanyag szaga a benne levő gyantától és illóolajoktól függ. A frissen vágott fa illata mindig intenzívebb, mint a már kiszárítotté. Fontos, hogy a beteg faanyag szaga megváltozik.

A fa testsűrűsége

A fa testsűrűségének és sűrűségének vizsgálatánál megállapíthatjuk, hogy a fa felépítése miatt nem tekinthető olyan tömör anyagnak, mint pl. a vas vagy a műanyagok. Ezért lényeges különbség áll fenn a testsűrűség és sűrűség között. A testsűrűségben a fa anyagának tömege mellett a sejtüregekben lévő nedvesség tömege is benne van, így a testsűrűséggel kapcsolatos értékeket a nedvességtartalom függvényében lehet csak értékelni és összehasonlítani. Eszerint megkülönböztetünk abszolút száraz, légszáraz és nedves sűrűséget. A nagyobb nedvességtartalomhoz nagyobb sűrűségi értékek tartoznak.

A sűrűség függ a termelőhelyi körülményektől, valamint a mintadarab törzsben elfoglalt helyétől is. A keresztmetszet belső részeinek sűrűsége mindig nagyobb, mint a külső. A törzs hossza mentén is változik a sűrűség, a gyökérfőnél mindig nagyobb. Az évgyűrűszerkezet is befolyásolja a sűrűséget. Tűlevelűeknél minél szélesebb az évgyűrű, annál kisebb a faanyag sűrűsége, míg lombhullatóknál minél szélesebb az évgyűrű, annál nagyobb.

A testsűrűséget megkapjuk, ha a mintadarab kilogrammban kifejezett tömegét elosztjuk annak m3-ben kifejezett térfogatával.

A következő csoportokat különböztethetjük meg:

• Nagy sűrűségű fafajok (ρ > 700 kg/m3).
• Közepes sűrűségű fafajok (ρ = 550-700 kg/m3).
• Alacsony sűrűségű fafajok (ρ < 550 kg/m3).

Ahol a ρ (ró)  a sűrűséget jelöli.

Zsugorodás és dagadás

A nedvességtartalom változása miatt a fa száradásnál összezsugorodik, nedvességfelvételkor megdagad. A méretváltozás az eltérő irányokban különböző: rostirányban a legkisebb, húrirányban a legnagyobb. A méretváltozást a faanyag sűrűsége, az évgyűrűk felépítése és a különböző fahibák befolyásolják. A nedvességváltozás során bekövetkező alakváltozásokat vetemedésnek nevezzük.

Vetemedések

A leggyakoribb vetemedési mód a teknősödés, mely a húrmetszésű (fekvő évgyűrűs) szelvényáruk jellegzetessége. Ilyenkor a fűrészáru lapja úgy görbül, mintha az évgyűrűit ki akarná „egyenesíteni”. Ennek magyarázata az, hogy a szelvényáru bélhez közelebb eső lapja kisebb mértékben zsugorodik, mint a béltől távolabb eső lapja. A jobban zsugorodó lap maga felé görbíti a fűrészáru ellentétes lapját.

A vágás módjától függően a rönkből más évgyűrűszerkezetű szelvényáru is kifűrészelhető. Például a sugármetszésű (álló évgyűrűs) fűrészáru nem teknősödik, mivel mindkét lapja egyformán sugármetszetű, így egyenlő mértékben zsugorodik.

Léteznek köztes esetek is, amikor a fűrészáru kisebb vagy nagyobb mértékben teknősödni fog, szintén az évgyűrűk íveivel ellentétes irányban. A nedvességváltozás okozta vetemedések sorába tartozik a görbülés is. Ilyenkor a fűrészáru a száliránya mentén, hosszában görbül. Ez lehet egyszeres vagy többszörös görbület, de mindkét esetben nagymértékben korlátozódnak a felhasználási lehetőségek. A szálirányú görbülés okai elsősorban fahibákra vezethetők vissza. A vetemedések legsúlyosabb esete a kajszulás, melyet szintén szöveti hibák okoznak. Ilyenkor a fűrészáru úgy változtatja az alakját, hogy megcsavarodik, térgörbévé válik. Az ilyen faanyag mechanikai megmunkálásra alkalmatlan.

Repedések, elváltozások

A vetemedés mellett a faanyag gyakran megrepedezik. A repedéseket szintén a faanyagban keletkező zsugorodási feszültség és dagadási nyomás okozza, valamint a belső és a külső farészek egyenlőtlen száradása is közrejátszik a kialakulásukban. Ilyen repedések létrejöhetnek az élő fában és a kidöntött faanyagban is. A rönkök vagy a fűrészáru további feldolgozása során a vetemedések és repedezések egyaránt anyagveszteséget okoznak, csökkentik a kihozatali. Az élő és kitermelt fa hibájának nevezzük azokat az elváltozásokat, amelyek a felhasználhatóság szempontjából csökkentik a fa értékét. Az élőfa sokféle hatásnak van kitéve. A különböző károsítok okozta hibákat csoportosítva részletezzük.

A törzs alaki hibái

A fatörzs átmérőjének lentről felfelé való fokozatos csökkenését sudarlósságnak nevezzük. A sudarlósság az élő fa növekedésének természetes következménye. Akkor számít hibának, ha az 1 hosszméterre eső törzsátmérő csökkenése meghaladja a 1,5 cm-t. Erőteljes sudarlósság esetén nagyobb az anyagveszteség, és a feldolgozáskor átvágott rostok csökkentik a szilárdságot.

A terpeszesség a törzs tőszakaszának nagymértékű sudarlóssága, mely méterenként meghaladja a 20 cm-t. A feldolgozás során nagymértékű anyagveszteséget okoz, és a rostokat is átvágják. A tőszakasz tartalmazza a törzs legértékesebb faanyagát, ezért igen hátrányos hibának számít.

Bordás növés esetén a fatörzs hosszirányával párhuzamosan kiálló bordák, köztük bemélyedések alakulnak ki, és az évgyűrűk eltérnek a szabályos formától. A villás növés az az alaki hiba, amikor a fatörzs két vagy több vezérágra oszlik. A bél már a törzs elágazása alatt két vagy többfelé válik, és a különálló bélszövetek körül önálló évgyűrűk alakulnak ki. A villás növésű fák nem alkalmasak fűrész vagy furnéripari feldolgozásra.

Görbeség

A fatörzs függőleges irányú egyenes növekedéstől való eltérése a görbeség. A normálistól eltérő görbültséget a hó és a szél nyomása okozhatja. A felhasználás szempontjából azért káros, mert a görbe faanyag nem építhető be szerkezeti elemként, illetve a görbeség miatt elmetszett rostok csökkentik a fa szilárdságát.

Szövetszerkezeti hibák

Csavarodott növés esetén a rostirány nem pár-huzamos a fa hossztengelyével. A hullámos növés a fa felületén jelentkezik, következményeként a fa keresztmetszete változó. Az ilyen fa felhasználás szempontjából értéktelen.

Külpontosság esetén a bél nem a fa keresztmetszetének mértani középpontjában helyezkedik el. Az ilyen fa általában valamelyik oldalról terhelést kap. Az évgyűrűk változó szélessége miatt ezeket a fákat nehéz megmunkálni, és a száradásuk során egyenlőtlen zsugorodásra hajlamosak.

Az élő fát hosszan tartó, egyirányú terhelés (pl. szél) esetén hajlító igénybevétel éri, és megdőlhet, meggörbülhet. Az igénybevétel hatására a fatest terhelés felőli oldalán húzott fa, az ellentétes oldalon nyomott fa alakul ki.

A fa ágainak növekedése a bélből indul ki, és ez a feldolgozás során göcs formájában jelentkezik. A göcsösség kedvezőtlen fahiba, mert jelentős évgyűrűtorzulásokat eredményez. A göcs színe és alakja miatt elkülönül a környező fától. Gyantatáska a gyantajáratokkal rendelkező tűlevelűek szerkezetében fordulhat elő. A gyantatáskák nehezítik a megmunkálást, csökkentik a szilárdságot, a rugalmasságot.

Az élő fa repedései

Az élő fa repedései mindig száliránnyal párhuzamosan alakulnak ki. Lehetnek palástrepedések (pl. fagyrepedések), ilyenkor a nyílás a fatest külső oldalára és a kéregre is kiterjed. A bütürepedések (pl. gyűrűs repedés, bélrepedés) a fatest belseje felé haladnak, és csak kidöntés után válnak láthatóvá. A repedések mindig a kevésbé szilárd szövetek környezetében alakulnak ki.

A fa a kő mellett az egyik legősibb építőanyag, napjainkban is a legfontosabbak egyike. Hazánk fában szegény ország, az összterület 19%-át erdő borítja. Az erdőgazdaság fajtánkénti fakitermelése építőipari szempontból kedvezőtlen, mert a kitermelt fenyőfélék aránya alacsony. A feldolgozásra kerülő fának kb. 90%-a így nem alkalmas építőipari felhasználásra, ezért az építőfa nagy része külföldről érkezik.

Az építőfa az a fatermék, amelyet a gyökereitől, ágaitól és kérgétől megtisztított fából állítanak elő erdőgazdasági, faipari, fűrészipari módszerekkel. Idesorolhatók a fa nemesítése során előállított fatermékek is.

A faanyagok csoportosítása

Tűlevelű fafajták

A tűlevelűek csoportjába tartozó fenyőfákat a magas- és mélyépítés, a bútor- és épületasztalos-ipar használja. A könnyű megmunkálhatóság miatt a fa épületszerkezeteink nagy része is tűlevelű fából készül. Alacsony sűrűségükhöz viszonyítva szilárdságuk magas. Az építőipar leggyakrabban erdeifenyőt, feketefenyőt, lucfenyőt, jegenyefenyőt és vörösfenyőt alkalmaz.

Az erdeifenyő (borovi) évgyűrűi élesen elhatárolhatók.

Magas gyantatartalmú (4-5%), vörösesbarna, sárgás színű. Nedves helyen, víz alatt tartós. Gyengén hasad, rosszul faragható, vetemedésre hajlamos. Magyarország nyugati és déli részén őshonos.

A feketefenyő szintén magas gyantatartalmú, középnehéz fenyő. Évgyűrűi jól elhatárolódnak, fája hasonlít az erdeifenyőéhez. Nehezen hasítható; kopás-, szeg- és csavarállósága közepes. Fája tele van göccsel, ezért megmunkálása nehéz. Általában mélyépítési munkáknál használják, ahol a magas gyantatartalom kedvező. Hazánkban nem őshonos, de telepítve megtalálható.

A faanyagok felhasználása során törekedni kell arra, hogy a technológiák anyagigénye minél kisebb legyen. A nyílászáró szerkezetek készítéséhez például nincs szükség sok faanyagra. A gyártók előre elkészített szelvényekből (fríz) dolgoznak, így a hulladék mennyisége minimális. A frízek gyártásakor a műgyanta ragasztók alkalmazása, valamint a csomómentes alapanyagja minőséget eredményez.

A többi épületszerkezetnél (pl. fedélszerkezetek, zsaluzatok) a pontos méretezés eredménye lehet a faanyag takarékos felhasználása. A ragasztott, illetve szeglemezes fatartók megjelenésével lehetőség nyílt arra, hogy nagy nyílások lefedésére is alkalmas fa tar-tószerkezeteket készíthessenek el.

A lucfenyő évgyűrűit jól meg lehet különböztetni.

A fája könnyű, puha, színe világos sárgásfehér vagy rózsaszínű. A lucfenyő szárításnál hajlamos a repedésre, anyaga könnyen hasad. Könnyen szegezhető és faragható, rosszul fényezhető, de könnyen lehet telíteni.

A jegenyefenyő fája sárgás, néha szürkés színű.

Könnyű, minden forgácsolási eljárással jól megmunkálható. Nincsenek sem hossz- sem harántgyantajáratai. Könnyen hasad, jól szegezhető és faragható, fényezése és pácolása egyszerű. A gyakori csavarodott növése miatt fűrészáruja hajlamos a görbülésre, illetve a vetemedésre.

A vörösfenyő évgyűrűi jól elhatárolódnak egymástól. Gesztje nagy, színe vöröses vagy barnás. A gyantajáratok kicsik, de szemmel jól láthatók.

A vörösfenyő fája középnehéz, egyenletes szerkezetű. Jól hasít-ható, faragható, könnyen szegezhető, csavarozható, de repedésre hajlamos. Az egyenletes szerkezet és a hosszú élettartam miatt a legértékesebb fenyőféle. Állványfának, asztalosipari nyersanyagnak használják. Kiválóan alkalmazható a vízépítési munkáknál is.

Lombhullató fafajták

A lombos fákat a keménységük szerint csoportosítjuk. A keményfák közé tartozik a tölgy, az akác, a bükk, a kőris, a dió stb. Ezeket elsősorban kiegészítő épületszerkezeteink (nyílás-zárók, fal- és padlóburkolatok) készítéséhez használjuk. A lombos puhafákat (hárs, nyár, fűz stb.) az építőiparban ritkán alkalmazzák.

A tölgyek törzse általában csavarodott növésű, göcsös. A kérge repedezett, gyakran több centiméter vastag. A tölgyek magassága a 30-40 m-t is elérheti.

Évgyűrűik élesen elhatárolhatók, szélesek, és jól kirajzolódnak. Nehezen szegezhetők, csavarozhatók. Gondos, lassú szárítást igényelnek, mert repedezésre hajlamosak. Erősen igénybevett épületszerkezetek készülhetnek belőle (pl. parketta, lépcsőszerkezet stb.).

Az akác szijácsa világos zöldes-sárga, gesztje inkább vörösesbarna. A bütüs metszeten az évgyűrűhatárok élesek. Fája igen tartós, nagyon kemény, alig zsugorodó.

Forgácsoló eljárással jól megmunkálható, de nehezen szegezhető, csavarozható, faragható és csiszolható. Jól ragasztható, de repedezésre hajlamos. Kisméretű fa, ezért alkalmazása korlátozott.

A bükk színes geszt nélküli színfa. Kérge háncsrosttól mentes, vékony, repedések nélküli. Fája száraz állapotban világos barnásvörös. Évgyűrűi jól felismerhetők.

Kevésbé tartós, fülledékeny, könnyen gombásodik. Nehéz keményfa, jól megmunkálható, hasítható, hajlítható. Tartószerkezetbe csak megfelelő tartósító anyaggal kezelve építhető be. Általában bútor, parketta készül belőle.

A kőrisek közül elsősorban a magaskőris alkalmas építőipari felhasználásra.

Fája tartós, nehéz, kemény és szívós. Kérge foltos, szürke, repedezett. Könnyen megmunkálható, jól faragható és hajlítható, azonban nehezen szegezhető és csavarozható. Felhasználható rétegelt-ragasztott tartószer-kezetek gyártásához, falburkolatokhoz.

A dió világos szijácsú, sárgásszürke, gesztje sötétszürke, barnás árnyalattal.

A hársfák egyenletesen világos színűek és szövetűek. Az évgyűrűik alig látszanak. Fájuk jól faragható, száradás után felülete sima marad. Faszobrász munkához és rétegelt lemezek borítólapjához használják.

A nyárfák sok fajtája elterjedt (fehér-, fekete-, kanadai-, óriásnyár stb.). Legtöbbjük színfa, évgyűrűik szélesek. Gyorsan növő, könnyű puhafák. Fájuk hasonlít a tűlevelűekéhez, előkezelés nélkül azonban kevésbé tartós.

A mázolás olyan felületvédelmi eljárás, amely során a különféle szerkezetek felületén egy felületfolytonos, filmszerű réteget hozunk létre. Ez a bevonati réteg védelmet nyújt a környezetkárosító hatásai ellen, és az esztétikai igényeknek is megfelel.

A felületvédelem azért fontos, mert a folyamatos korrózió előbb vagy utóbb tönkreteszi az anyagokat. A korrózió tulajdonképpen egy károsodási folyamat, amely során az anyagok tulajdonságai hosszabb vagy rövidebb idő alatt megváltoznak. Elveszítik például a színüket és a fényüket, a nedvesség és a fagy hatására folytonossági hiányok alakulnak ki rajtuk, a napsugárzás hatására alakváltozások, felületi repedések jönnek létre. Külön meg kell említeni a fémek korrózióját is, mert jelentős károkat okoz a szerkezetekben.

A fentiekből jól látható, hogy a mázolással elkészített festékbevonatok legfontosabb rendeltetése a felület- és szerkezetvédelem. Ezen kívül a mázolt, lakkozott felületek karbantartása sokkal könnyebb, és a különleges körülményeknek is megfelelnek. A mázolómunkáknál általában bevonatrendszereket alkalmazunk, ezek alkalmazkodni tudnak a felületi és környezeti adottságokhoz, illetve meghatározzák a technológiai sorrendet is. Megjegyezzük, hogy a mázolómunkákhoz tartoznak még a felület-előkészítés munkafolyamatai is.

A korróziós folyamatok

A korrózió kialakulását, az anyagok tönkremenetelét általában négy tényező okozhatja.

Ezek a következők:

• Mechanikai hatások.
• Kémiai elváltozások.
• Elektrokémiai folyamatok.
• Biológiai hatások

Kémiai elváltozások

A kémiai folyamatok eredményeként káros átalakulások indulnak meg. Ennek jól látható jele, hogy a szerkezeti anyagok felülete károsodik, megváltozik.

A legjelentősebb kémiai elváltozások a következők:

• Rozsdásodás. Jellemzően az acél- és a vas-felületeken jön létre, jellegzetesen barna vagy vöröses színű.
• Patina kialakulása. Egyes fémek felületén jellegzetes színű oxidréteg keletkezik, ilyen például a vörösréz felületén látható zöld „patinás” réteg.
• Füstgázok hatására kialakuló korrózió. Az égéstermékek különböző gázai a levegőben lévő vízpárával együtt fejtik ki a hatásukat,
• Víz és vízgőz okozta korrózió. Az állandó nedvesség hatására alakul ki, ilyen például a fa korhadása.
• Talajkorrózió. A talajban előforduló savas kémhatás következtében alakul ki, megtámadja a talajban lévő szerkezeteket.
• Savak, sóoldatok és lúgok okozta korrózió. Közvetlen kémiai reakcióba lépnek a különböző anyagokkal.
• Fázishatár korrózió. A különböző anyagok határfelületein alakul ki. Ilyenek például az olyan szerkezetek, amelyek egy része a víz alatt, másik része pedig a víz felett helyezkedik el.

Elektrokémiai folyamatok

A különböző fémből készülő szerkezeteknél az érintkező felületek közelében galvánelem jöhet létre. Ennek az elektrokémiai folyamatnak a következtében korrózió alakul ki a felületen. A galvánelem képződésnél az elektrolitot a jelenlévő víz vagy sósav oldata képezi.

A két fém között elektromos áramlás indul meg, ennek következtében az egyik fém feloldódik. Ilyen folyamat zajlik le például a vas-cink, vas-ón, vas-réz érintkezéseknél.

A biológiai korrózió

A biológiai korrózió a növényi és állati szervezetek életműködésének eredménye. A szerkezeteket részlegesen vagy teljesen tönkre-teheti. Az egyes biológiai károsítok együtt jelennek meg, és egymást erősítve okoznak korróziót.

A leggyakrabban előforduló biológiai hatások a következők:

• Baktériumok okozta korrózió. Baktérium-telepek okozta elváltozások. Elsősorban a fa- és falfelületen jelennek meg.
• Gombák és penészgombák okozta korrózió. A fa felületén és belsejében az anyag akár teljes tönkremeneteléhez vezet.
• Növények okozta korrózió. A növények megtelepednek a különböző szerkezeteken, ennek hatására a felület elszíneződhet, és még a felület is megrongálódhat.
• Rovarok okozta korrózió. A rovarok meg-rágják a fa felületét vagy keresztmetszetét, ennek következtében folytonossági hiány alakul ki, és összességében csökken a szilárdság.

A mázolt felületek környezeti igénybevétele

A mázolt felületeknél a környezeti terheléstől függően egymástól eltérő igénybevételekkel találkozhatunk. Gondoljunk arra, hogy például a jelentős hőmérséklet-különbség, az állandóan nedves környezet, a vegyi anyagok milyen károsító hatással lehetnek a felületekre.

Alapvető különbséget jelent például a kültéri vagy a beltéri alkalmazás, a párás és a száraz környezet, a védett vagy forgalmas környezet. A fentieken túl lehetnek különleges igénybevételek is. Az alábbiakban jellegzetes igénybevételi kategóriákat sorolunk fel.

Mindegyikükhöz megfelelő bevonati rendszert kell kialakítani:

• Egyszerű, száraz beltéri igénybevétel. Normál hőmérséklet normál páraterheléssel, például szobákban, irodákban.
• Nedves beltéri igénybevétel. 5-60°C közötti hőterhelés mellett, 100%-os relatív páratelítettségű légtérben tartós páralecsapódás, fröccsenő víz hatása mellett.
• Egyszerű szabadtéri (kültéri) igénybevétel. -30 és +40 °C közötti levegő hőmérséklet, 50-100%-os páratelítettségű légtér, tartós napsugárzás, légköri csapadék (eső, köd, jég, hó stb.), kis szennyeződésű ipari légtér is terhelheti a felületet.
• Szabadtéri vegyi igénybevétel. A környezeti hatások hasonlóak az előzőhöz, de kifejezett vegyi jellegű légszennyeződések (S02, S03, H2S, H2S04, HCI, NH3), ezen kívül sók, lúgok, esetleg oldószergőzök károsítják a felületet.
• Tartósan víz alá merülő szerkezetek igény-bevétele. Tartósan tengeri sós vízzel, ipari szennyvízzel stb. érintkező felületek.
• Élelmiszeripari követelmények. A festékrétegből károsító, mérgező vagy kellemetlen mellékízt adó alkotórészek tartós igény-bevétel esetén sem oldódhatnak ki.

Hőigénybevétel két fokozatban:

• Száraz hőigénybevétel: 80-300°C-os hőmérsékleten, legfeljebb 35-50%-os páratelítettségű légtérben, nem kifejezetten vegyi szennyeződések esetén.
• Nedves hőigénybevétel: 80-300°C-os hőmérsékleten, 100%-os páratelítettségű légtérben, átmeneti vagy tartós páralecsapódás esetén.

Különleges igénybevételek az előbbi hatások kombinációjaként alakulhatnak ki. Idesorolható a tengerparti környezet, az erőteljes koptató igénybevétel (fapadlóknál), a penész- és baktériumtelepek jelenléte, a nagy energiájú sugárzások stb. A felsorolt körülmények és környezeti tényezők nem határolhatók el teljesen egymástól, hiszen azok egyidejűleg is kifejthetik káros hatásaikat. Ezeket a bevonati rendszer kiválasztásánál mindenképpen figyelembe kell venni.

Festékbevonati rendszerek

Az épületszerkezetek felületén többrétegű bevonatokat alakítunk ki, ezeket bevonatrendszernek nevezzük.

A bevonatok megválasztásánál a következőket vegyük figyelembe:

• A szerkezet rendeltetése, anyaga, alakja.
• Az alapfelület fizikai és kémiai tulajdonságai (pl. felületi egyenetlenségek, porozitás, kémhatás stb.).
• Az igénybevételek jellege.
• Különleges, a bevonatrendszerre vonatkozó követelmények.

A festékbevonati rendszerek kialakításánál a legfontosabb szempont a tartósság és a rétegrend stabilitásának biztosítása.

Ehhez a következő alapszabályokat kell betartani:

• A bevonat a leendő mechanikai, vegyi és biológiai igénybevételeknek feleljen meg.
• Az alapfelület anyagát úgy kell stabilizálni, hogy annak kémiai hatása ne károsítsa a rákerülő bevonati rendszert.
• Az alapozóréteg teljes felületen tapadjon az alapfelülethez.
• Az egymásra kerülő festékrétegek nem lehetnek károsak egymásra. Rugalmassági, hőtágulási, szilárdsági stb. tulajdonságaik azonosak vagy hasonlóak legyenek.
• Az alapfelülettől a külső bevonat felé haladva a festékrétegeknek egyre több kötőanyagot kell tartalmazniuk.
• Rugalmas alapozó-, illetve közbenső rétegre rugalmatlan átvonóréteg, például merev gyantalakk nem kerülhet.
• Sima felületű alapozó- vagy közbenső rétegre erősen pigmentált átvonóréteg ne kerüljön.
• A bevonati rendszer rétegei folytonossági hiányoktól mentesek legyenek. Fontos követelmény az egyenletes rétegvastagság, ezen kívül ne legyenek kiálló részek, anyaghibák a bevonati réteg alatt.

Bevonatokkal szemben támasztott követelmények

Mechanikai követelmények:

• Megfelelő tapadás. Alapkövetelmény, hiszen a tapadás hiányában a bevonat leválik a felületről, az alatta lévő szerkezeti anyag így károsodik.
• Kopásállóság. Súrlódásnak, dörzsölésnek, koptatásnak történő ellenállás.
• Ütésállóság. A hirtelen ütésszerű igénybevételekkel szembeni ellenálló képesség.
• Rugalmasság. A bevonat azon tulajdonsága, hogy a kisebb alakváltozásokat károsodás nélkül elviseli.

Fizikai követelmények:

• Megfelelő színárnyalat. A szín a felületen egyenletes legyen, egyezzen meg a színskála színével, illetve feleljen meg a színkódok szerinti előírásoknak.
• Fényesség. A bevonat fényes, selyemfényű vagy matt lehet. Általában egy etalonhoz hasonlítható, az alapján állapítható meg, hogy megfelelő-e.
• Keménység. Mérésekkel igazolható tulajdonság, amely elsősorban a kopásállóság, így a tartósság miatt fontos.
• Öregedési hajlam. Lehetőleg kicsi legyen. Az öregedés többféle káros folyamat következménye, ilyenkor repedések, foltosodás, színváltozás stb. figyelhető meg a felületen. Az öregedési hajlam laboratóriumi kísérletekkel vizsgálható.

A mázolómunkák végzése

A mázolómunkák a befejező munkák közé tartoznak, így csak a kőműves, burkoló és egyéb építőmesteri munkák befejezése után lehet elkezdeni a munkaműveleteket. Ezért mázoláskor vigyázni kell a már elkészült szerkezetekre. Figyelembe kell venni, hogy munkákat csak akadálymentes környezetben lehet végezni. Az elkészülő bevonatok nagyon érzékenyek, károsodásuk minőségromlást okoz.

Az utóbbi időben valószínűleg már az olvasó is hallotta a kifejezést: „in­telligens épület”. Talán egy pillanat­ra el is gondolkodott rajta, mit is je­lenthet ez, mitől lehet egy épület intelligens? Attól, hogy érzékeli mind­azokat a környezeti jelenségeket, amelyek az épületgépészeti vagy épületvillamossági berendezések működtetését teszik szükségessé, s e működtetéseket önmaga – emberi beavatkozás nélkül – el is végzi. Ha hideg van, befűt; ha odatűz a nap, leengedi a redőnyt vagy napellenzőt; ha sötét van, felgyújtja a világítást; ha tűz van, bekapcsolja a tűzoltó be­rendezést és értesíti a tűzoltóságot; idegen behatolás esetén értesíti a rendőrséget stb.

Vezérlés betervezése

Mindezek megvalósítása ma már minden további nélkül lehetséges, csak előre át kell gondolnunk a le­hetséges helyzeteket, és ha megépít­jük a rendszert, utána az gondolkodik helyettünk. Az elektromos vezetékek mentén mindenütt ki kell építeni egy vezérlő érpárt, s erre a későbbi­ekben bárhol rá lehet csatlakoztatni bármilyen érzékelőt és bármilyen működtetőszervet. Ha mindkettőt azonos kóddal látják el, akkor az ér­zékelő a jelenség kialakulásakor ép­pen azt a kapcsolót fogja működtet­ni, amely a megfelelő intézkedéshez szükséges.

Kapcsolók működtetése

A mindenütt kiépítendő érpár helyett persze közvetlenül is össze lehetne kötni az érzékelőt az általa működtetendő kapcsolóval, de sok ilyen igény esetén a falban nagyon bonyolult, pókhálószerű vil­lamos hálózat alakulna ki, s bármi­nemű későbbi változtatás esetén azt (esetleg falvéséssel) át kellene alakí­tani. Sokkal egyszerűbb ezért az a megoldás, hogy a vezérlő áramkört mindenhová elvezetik, s módosítás esetén csupán az érzékelőket és a működtetett kapcsolókat kódolják át.

Gazda­ságosság szempontok

Manapság egyre több, jövőben gondolkodó építtető lát perspektí­vát az előzőekben elmondottak megvalósítására. Mindenképpen el­gondolkodtató, hogy éppen azok­ban a gazdasági célú épületekben építenek ki ilyen rendszereket, ahol általában nem a kényelem, hanem a kőkemény gazdaságosság a fő szem­pont.

De hol jelentkezik itt a gazda­ságosság?

Ott, hogy a fűtést csak akkor kapcsolják be, és csak olyan mértékben, amikor és amennyire arra valóban szükség van (nemcsak hideg van, de a helyiségekben tar­tózkodnak is), a közlekedőhelyisé­gek és útvonalak világítása sem ég feleslegesen, a takarításkor sem kell az egész emelet világítását teljes egé­szében bekapcsolni stb., stb.

Ezek a szempontok ma már egy családi ház esetében is megfontolandók. Egy-egy kapcsolóval egybe­épített (tehát nem vezérlő áramkörrel működő kódolt) érzékelő néhány ezer forintba kerül, s ez az összeg akár egy-két év alatt is megtérül megfe­lelő felhasználás esetén. Ez elsősor­ban a fűtés és a világítás területén kerülhet szóba. Kapható kapcsolóóra (amely akár a hét minden napján más időpontra állítható), hőmérséklet­érzékelő, fényérzékelő „alkonykap­csoló”, mozgásérzékelő.

Ezeket alkal­mazhatjuk egyenként, de kombinálva is. Pl. a fűtést hazaérkezésünk előtt két órával kapcsoltathatjuk be, de csak akkor, ha hideg van; a sötét belső folyosón a mozgásérzékelő mozgást érzékelve mindig bekapcsolhatja a világítást, de a nappal világos helye­ken korlátozhatjuk ezt akár a meg­világítás erősségének, akár időtarta­mának csökkentésével. A napellenző ernyő vagy ablakredőny le- és felhú­zását (erre alkalmas kis motor is kap­ható ma már!) is megszabhatjuk, akár időszakosan, akár hőfoktól füg­gően.

Kényelmi funkciók

Természetesen annak sincs aka­dálya, hogy kényelmi (a gazdaságos­sággal nem indokolható) művelete­ket is automatizáljunk. Ilyen lehet pl. az időre való főzés, sütés kérdé­se, a WC szellőztetése (pl. az öblítés után mindig 10 percig működjön a ventilátor), díszvilágítás be- és ki­kapcsolása. Idesorolhatók az infravörös-távműködtetők, amelyekkel nemcsak a garázsajtót, de bármely más villamos készüléket vagy világí­tást is kapcsolni lehet.

S ma már nemcsak infravörös-távkapcsolók kaphatók, de rádióvezérlésűek is (amelyekkel tehát akár szobafalon keresztül is lehet kapcsolási utasítást adni), sőt olyanok is, amelyeket telefonhívással (és persze a telefonon keresztül kód leadásával) lehet vezé­relni.

Mozgásérzékelők

A mozgásérzékelő tulajdonkép­pen nem a mozgást, hanem embe­rek és nagyobb testű meleg vérű ál­latok jelenlétét érzékeli, a belőlük kisugárzó hő alapján. Ezért bogarak repülésére, egerek mozgására nem jön működésbe. A vásárláskor tisz­tázni kell, hogy betörők behatolása elleni védekezésre vagy világítás kapcsolására kívánjuk-e alkalmazni őket.

A betörők elleni védelemre szolgálóknak ugyanis a villamos há­lózattól függetlenül kell működni­ük, ezért néhány volt feszültségű akkumulátorról való táplálásra ké­szülnek. A világítás kapcsolására szolgálók 230 voltosak, minden to­vábbi nélkül a hálózatra köthetők (többségükbe az alkonykapcsoló is be van építve). Érzékelési távolsá­guk legalább 5 m, de kaphatók már akár 15 m-es távolságról működő tí­pusok is (ezeknél általában állítható az érzékelési távolság).

A készülékek „látótere” ugyanúgy kúp alakú, mint az emberi szemé, ezért a kiválasztás során fontos még működési szögük figyelembevétele is. A felszereléskor lehet őket úgy beállítani, hogy ha­son kúszva se lehessen kijátszani őket, de úgy is, hogy a kis termetű kutyák, macskák jelenlétét ne érzé­keljék. Tisztázni kell továbbá, hogy milyen teljesítményű készülék (lámpa) kapcsolására alkalmasak.

Azokban a családokban, amelyek­ben mozgáskorlátozott személy él, jól tudják, hogy egy lakás minden lakójának összes igényét a lakásbel­ső kialakításával, vagyis a lakberen­dezéssel nem lehet egyformán ki­elégíteni. Általában előnyös, ha a legnehe­zebben használható berendezés, a für­dőkád használatát megkönnyítjük, például az alsó csempesor süllyesz­tésével vagy megfelelően elhelyezett kapaszkodóval.

Közlekedési utak méretezése

Nagyobb a probléma, ha a család­tag mozgása erősen korlátozott, esetleg tolókocsihoz kötött. Speciá­lis esetekben ezzel a kérdéssel szakemberek foglalkoznak, de az igény felmerülhet közönséges családi ház­ban is. Ilyenkor elsősorban a közle­kedési utak méretezésére kell nagyobb gondot fordítani, mivel a segédesz­közzel való mozgás során az irány­változtatás nehezebb. Ezért nemcsak a közlekedőutak nagyobb szélessége lényeges, hanem a lehető legkevesebb irányváltoztatás is.

Ajtó és WC kialakítása

Tolókocsihoz kö­tött személy esetén fontos a legalább 90 cm széles ajtónyílás, a 80 cm-es közlekedési út és annak lehetősége, hogy a berendezési tárgyak mellé be lehessen állni. Ezzel azonban leg­többször a feladat nincs még meg­oldva, a használathoz további se­gédeszközök is szükségesek. A WC használatát le- vagy kihajtható kar­támla könnyíti meg, amely lehető­vé teszi a tolókocsiból való átülést.

Mosdó- és kád tervezése

A mosdó használatát az állítható ma­gasságú eltolható mosdótál könnyíti meg. A mosdó bekötését hajlékony tömlőkkel oldják meg. Jelentős probléma a teljes testi tisztálkodás, aminek legegyszerűbb módja a zuha­nyozás.

Ehhez süllyesztett vagy padló­csempéből síkban kialakított zuhany­tálcát használnak. A tisztálkodást legcélszerűbben lehajtható ülőkével könnyíthetik meg, amely lehetővé teszi az általános használatot is. A kád­ban való fürdetés, amely erősen moz­gáskorlátozott embereknél sok eset­ben gyógyászati célokat is szolgál, a beszállást segítő komolyabb szer­kezetet tesz szükségessé. Speciális esetben a szerkezet működtetésére el­térő megoldások lehetségesek. A WC és a csaptelepek lábbal, vállal vagy fotocellával is kezelhetők.

A kertes házban lakók másképpen élik át a nyarat, de a telet is, lakásuk kertkapcsolati lehetőségei miatt. Kü­lönösen szép a kerti zöld a lakás nappalijának foteljéből szemlélve, ám télen más világ tárul elénk.

Lakása napos felében mindenki­nek szokása elhelyezni néhány zöl­dellő növényt. Kellemes nyári emlé­keket idézhetünk, ha az egyik világos sarokba egyszerű padot teszünk. A nagy cserépben sorakozó muskát­lik színes kordont vonnak a szoba és a külvilág közé. Ünnepélyes alkal­makkor mirtuszfácskát is vihetünk a szobába. Ha kevés időnk van, olyan palán­tát vegyünk, amely gyorsan kihajt, és ültessük porcelántálba. A műanyag cserépben virágzó jácint már unal­mas. Sokkal érdekesebb, ha többed­magával pompázik egy régi cse­répben.

Virágok, szobanövények

De ne felejtsük, egyetlen szál virág is lehet mutatós. Meglepő hatást kelt a cserépbe ültetett dohánylevél, fodros káposztafej vagy liliom. Mivel a szobanövényeket többet látjuk, mint a kerti virágokat, érdemes né­hány különleges fajtát felkutatni. A szép törpefa vagy orchidea na­gyon elegáns, de jó, ha tudjuk, hogy a törpefa a szabadban érzi jól magát. A téli hónapokban virágzó cymidium talán a leglátványosabb orchidea­fajta; legjobb helye a délre vagy nyu­gatra néző ablakban van.

A lakótérhez kapcsolt télikertek világa új fejezetet nyit lakásunkon belüli életünkben. A télikertek fő funkciójukat tulajdonképpen a ne­vükben hordozzák: bennük télen is nyár van, vagy nyár lehet, ha úgy fűtjük, mint a lakásunkat.

A szép télikert akkor töltheti be igazán a szerepét, ha funkcionálisan és a látvány vonatkozásában egyaránt egyesül a lakás fő helyiségével, leg­többször a nappalival. A télikertbe fő rendeltetése miatt is érdemes sok fénytűrő növényt telepíteni. Nem mindegyik növény bírja a téli és nyári változó fény- és hőhatást, ezért úgy kell őket összeválogatni, hogy megfeleljenek a terhelő tényezőknek, szépek legyenek, és illatuk a lakás minőségét pozitívan befolyá­solja.

Szokás a télikertbe cserepes, tek­nős vagy nagyobb hordós növénye­ket telepíteni, a mediterrán hangu­lat elérésére. A virágokat, vagyis a növényeket lehet egy helyre csopor­tosítani, és tövüket nagyobb kaviccsal vagy kővel körberakva egy kis darab természetet varázsolhatunk otthonunkba.

A lakások minőségi szempontból való kategorizálásának alapvető ele­me a szag, vagyis az illat. Kellemetlen lakásszag keletkezhet például szellőzetlenség, a konyha, a WC helyte­len használatától, de – elsődlegesen a falak és padozatok átnedvesedésé­nek következtében – létrejöhetnek „örökölt” szagok is, melyek csak ne­hezen csökkenthetők, ill. szüntethe­tők meg.

Ellenük csakis épületfel­újítással, víz elleni és hőszigeteléssel, továbbá természetesen a falak, szer­kezetek kiszárításával védekezhe­tünk. Utóbbiaknál javasolt a vakolat cseréje, mert a nedvesség sói annak rétegeiben kicsapódnak, és a kiszá­rítás (majd újrafestés) ellenére a nemkívánatos szagokat akár évtize­dekig párologtathatják a lakás leve­gőjébe.

Lakásillatosítók

Lakásillatosítással lehetséges a leve­gő párásítása, de párásítással is elvé­gezhető az illatosítás. Megvalósítása egyszerű: a lakás természetes vagy gépi párologtatójának vizébe vala­milyen illathordozót (eszenciát) -eukaliptuszt, gyógynövény-kivonatot, szántait, mentolt stb. – csepegtetünk (1 1 vízhez 10-15 cseppet). A keres­kedelemben 20-30 féle illatosító kap­ható üvegcsékben.

Aromaterápia a lakásban

Az aromaterápia az alternatív gyó­gyászat egyik legősibb módszere, amely iránt napjainkban mind töb­ben érdeklődnek. Az „illatgyógyászat” a testi bajok enyhítése mellett sok pszichikai eredetű panasz – koncent­rációképtelenség, levertség, egyked­vűség – esetén hat serkentőleg, máskor viszont, például a depresszi­óban, alvászavarban, idegfeszült­ségben szenvedőkre, a szorongókra nyugtató hatással van.

Az illatokkal való gyógyítás szinte egyidős magával az emberi civilizá­cióval. A történelmi idők hajnalán szárított gyógynövényeket, tűleveleket és gyantát égettek. Az ember már akkor ismerte az így keletkezett illatok testtisztító és lélekcsillapító hatását, a belőlük származó pozitív energiát. Az oldóanyagok felfedezése egy fokkal magasabb szintre emelte a természetes illatok alkalmazási módját. A desztillálás feltalálásával a modern aromaterápia korszaka köszöntött be: ennek segítségével nyerik ma is az eszenciális és illóola­jokat.

A huszadik század első felében megszületett az aromaterápia ke­vésbé nemes, de igen életrevaló „vadhajtása”: a mesterségesen elő­állított illatanyag. így a természetes és szintetikus illatok együtt álltak a később rohamos fejlődésnek indult illatszer- és kozmetikai ipar bölcső­jénél.

Illó anyagok, illatosítok

Az aromaterapeuták (illatgyógyászok) gyógymódja csakis a tiszta és termé­szetes illóolajokon alapul, amelyek elsősorban a megfelelő „anyanövé­nyek” bizonyos részei desztillálásának (vagy a citrusfélék préselésének) termékei. Az alapanyagként szolgá­ló növények a melegebb éghajlatú országokban vadon teremnek (vagy termesztik őket), mégpedig a szá­mukra leginkább megfelelő éghaj­lati és talajkörülmények között.

Az igen gondos és óvatos feldol­gozásra a betakarítás helyén kerül sor – kerülve az oldószerek használatát. Az ilyen módon kivont eszenciális olajra – a tárolási előírások pontos betartása mellett – a legkedvezőbb arányú hatóanyag-összetétel jellem­ző. Az olaj sűríti magába mindazt a jót, amivel a növény megajándékoz­hat bennünket, és olyan éltetőerővel bír, amilyet semmilyen mesterséges, vegyi úton nem lehet előállítani.

Az aromaterápia közismert masszázsként, fürdőként, pakolásként, ke­nőcs vagy folyadék formájában fel­kenve, illetve naponta használatos a szaunában is. Az illóolajok legjelentősebb tulaj­donságai, hogy gátolják a baktériu­mok, vírusok, gombák szaporodását. Könnyebb légzést eredményeznek, oldják a légzőszervi görcsöket, segí­tenek a szívműködés, a vérnyomás szabályozásában, nem is beszélve arról, hogy eltüntetik a kellemetlen testszagokat.

A szellőztetés az egészséges életmód alapfeltétele, emellett biztosítását rendeletekben előírt szabályok teszik kötelezővé az építész számára. A szép lakások minőségmeghatározásában fontos szerepet tölt be a belső tér klímája, ezen belül az alapvető szük­ségletet jelentő fűtés és a jó szellő­zés, szellőztetés lehetősége. Az egészséges lakásoknak mára már szinte tudományosan meghatá­rozott ismérvei vannak, amelyekhez a friss levegő, a megfelelő légcsere mindenképpen hozzátartozik.

Természetes szellőztetés

Otthonunkban valaha nem voltak ventilátorok, így csak a nyílászárók és a szellőző-, illetve kéménykürtők szolgáltak szellőztetésre. Gyermek­korunkban azt tanították, hogy a szellőztetés intenzíven, rövid ideig, teljesen nyitott ajtókon, ablakokon keresztül, a kereszthuzatra alapozva helyes. Belső terű helyiség levegőjét azonban így nem lehet cserélni, hi­szen ott nincs mód kereszthuzat lét­rehozására. Ezt a nagy keresztmet­szetű és magas szellőzőkürtők tették lehetővé.

Bár általában a természetes úton megvalósítható megoldásokat érde­mes előnyben részesíteni, az ilyen szellőztetési móddal kapcsolatban számos kritika merül fel:

• Környezetünk ma már nem érin­tetlen (különösen a városok­ban), ezért a levegő por- és ká­rosanyag-tartalma sokszor nagy. Ablaknyitáskor a nagy sebessé­gű levegő rengeteg szennyező anyagot ragad magával, amely azután a zárt lakás álló levegő­jéből kiülepszik.
• A lakásban a kereszthuzat káro­kat (becsapódó ablak stb.) is okozhat.
• Szélcsendes napokon a szellő­zés egyáltalán nem működik.
• A kürtőkön keresztüli szellőzte­tésnek alapproblémája a távozó levegő pótlása, ami régebben, nem tömör zárású nyílászárók esetében még működött, de ma már nem talál a levegő egyetlen rést sem, amelyen keresztül a lakásba juthatna.
• Nyáron a kéményen keresztüli szellőzés nem működik, hisz an­nak alapelve, hogy a lakás leve­gője melegebb, mint a külső tér. A huzathatást a szél okozta nyo­máskülönbségek (az épület kö­rüláramlása során) néha ront­ják, néha segítik, de ez általunk nem befolyásolható.

Mesterséges szellőztetés

Az elmondottak miatt helyes, ha a szellőztetést tervezetten, szabályoz­ható módon alakítjuk ki. Ehhez né­hány szabályt érdemes szem előtt tartani:

• A szellőztetés helyes kialakítása nehéz szakma, ezért minden eset­ben kérjük ki épületgépész ter­vező véleményét.
• A lakás teljes légtérfogatát napi átlagban óránként 0,5-0,8-szor ki kell cserélni. Ez azt jelenti, hogy otthon töltött időnk alatt ennek a levegőnek kb. a dupláját kell mozgatnunk, egyébként pedig szinte semennyit sem.
• A levegőt mindig a lakás szennyezett tereiből kell elszívni (WC, fürdőszoba, konyha, kam­ra), és a friss levegőt a tartózko­dási terekbe (nappali, hálószo­bák stb.) érdemes bejuttatni.
• A friss levegő pótlásának helyét csak tömören záródó nyílászárók birtokában van módunk meg­határozni, egyébként a depresszió miatt minden résen nagy sebességgel áramlik be a levegő. A levegő pótlásáról gondoskod­ni kell. Leghelyesebb az előző pont szabályán túlmenően meg­keresni a lakásnak azokat a külső térrel határos (vagy határossá tehető) pontjait, ahol a levegő a legkevésbé szennyezett, és ahon­nan a legkevesebb zajra kell szá­mítani. Ideális lehet egy belső, zöld udvar.
• A levegő bejuttatásakor érdemes a por kiszűrésére és a beáramló zajok tompítására gondot for­dítani.
• A szellőzés folyamán a belső tér meleg levegőjét kicseréljük a kül­ső tér levegőjére. Ez fűtési idő­szakban energiaveszteséggel jár, a túlzott szellőztetés tehát nem­kívánatos.

A következőkben a lakótér helyi­ségeinek szellőztetési módjaira té­rünk rá fontossági soruknak megfe­lelően a WC-ktől a szobákig.

WC-k szellőztetése

A lakás legkisebb helyisége a WC, amely azonban a szellőzési mód ki­választásánál a legfontosabbak közé sorolható. Szellőztetése a használat­tal egyidejű kell, hogy legyen, néhány perces kikapcsolási késleltetéssel ki­egészítve. Mértékét érdemes a he­lyiség térfogatának 5-10-szeresére venni óránként. Ha falnyíláson vagy rövid kürtőn keresztül a szabadba szellőztetünk, axiális, egyéb esetben radiális ventilátor szükséges. A mi­nimális csőátmérő 80-100 mm. Több egymás feletti kürtőbecsatla­kozás esetén ügyelni kell arra, hogy a ventilátornak legyen tömör zárású visszacsapó szelepe.

Az egyidejű, vagyis a WC-ben tar­tózkodás alatti szellőzést gépi úton lehet biztosítani, ugyanis a hagyomá­nyos gravitációs megoldás esetén mű­ködése állandó. Az állandó üzemű szellőzés télen energetikai szempont­ból nem szerencsés, mert nagymér­tékben energiapazarlóvá teszi az egész lakást. Az egyidejű mechanikus szel­lőztetéshez a helyiség világítási áram­körére kapcsolt elektromos ventilá­tor a legjobb.

Itt kell, hogy felhívjuk a figyelmet arra a helytelen szemléletre, mely szerint egyesek a ház tervezésekor ragaszkodnak ahhoz, hogy ha lehet, a WC-nek legyen egy (kis) ablaka. Sajnos, ez a legrosszabb szellőztetési módok közé sorolható, ugyanis a mai technikai követelményeknek eleget tevő ablakok szinte 100%-osan lég­zárók, azaz csak nyitott állapotban jók a szellőztetés funkciójára. így té­len ez a helyiség szellőzetlen marad, levegője lassan összekeveredik a kap­csolt lakótér levegőjével, ami miatt még a legszebb lakás is elveszti az „ízét”. Az előbbiek alapján megálla­píthatjuk tehát, hogy a legjobb sza­bályozható szellőztetés kürtőn vagy szellőzőnyíláson keresztül valósítha­tó meg.

Fürdők és mosdók szellőzése

Ebben az esetben szintén a haszná­lattal egybekötött szellőztetést érde­mes kialakítani, mert az állandó lég­csere a lefolyószifonokat kiszáríthatja, ezért a szellőztetés maga válhat kel­lemetlen szagok forrásává. A szel­lőztetést ugyanúgy kell kialakítani, mint a WC-k esetében. Kicsi vagy külső falnál levő fürdőszobákat inten­zívebben, nagyobb, illetve melegebb tereket a kisebb légcsereszámnak megfelelően célszerű szellőztetni. Ha a WC nélküli fürdőszoba abla­kos szellőztetésű, nem okoz jelentős romlást a lakás levegőjének minősé­gében.

Konyhák szellőzése

A konyhákban kétféle szellőztetés le­hetséges. Az egyik az alapszellőzte­tés, amely pusztán azt célozza, hogy a konyha és vele együtt a lakás leve­gője minél egészségesebb legyen. A konyha általában nagy felülettel nyílik a lakás egyéb részeire, így itt állandóan szabad szellőztetni. A lég­csereszám 10-15 legyen. A csőát­mérők általában ne legyenek 100-125 mm-nél kisebbek. Sok esetben ehelyett vagy ezt kiegészítve elszívó­ernyőt használnak, hogy a szagok főzéskor ne terjedhessenek el a lakás­ban. Az ernyőnek mindig a szennye­zőforrás felett kell elhelyezkednie, és méretében azt meg kell haladnia.

Az ernyő elhelyezési magasságát te­kintve tudni kell, hogy minél köze­lebb van a szagforráshoz, annál jobb, a fej beverésének veszélye miatt vi­szont a fej magasság fölé kell néhány centiméterrel emelni. Egy átlagos tűzhely vagy fritőz kb. 300-400 m³/fi légszállítást igényel. Ez nagy érték, amelyet a lakás légutánpótlásának tervezésekor a csúcsterhelésben fi­gyelembe kell venni. A javasolt cső­átmérők 125-150 mm közöttiek. Az ernyők esetében a zsírfogók tiszta­ságára és meglétére ügyelni kell, mert egyébként a szívóhatás romlik, a rendszer elzsírosodik, tűzveszélyes és egészségtelen lesz. Az aktív szenes recirkulációs megoldások nem meg­felelők.

A lakótérrel kapcsolt konyhák szel­lőztetésére javasolt a konyha lakó­tér felőli légterében a mennyezet alatti, 50-70 cm-es, gátszerepet biztosító (nyílás feletti) kötényfal megépítése. Ez a lakótér levegője szempontjából kedvező, mivel a kö­tényfal csökkenti konyhaszag kiáram­lását.

Éléskamra, élelmiszer-tároló szellőztetése

A konyhában elhelyezett kamraszek­rény kétféleképpen szellőzhet: a kony­hatérbe vagy a szabadba nyíló szel­lőzőnyílásokkal. Az előbbi hátránya, hogy az ún. szagos alapanyagok (pl. hagyma, káposzta stb.) már kis mennyiség esetén is tudathatják jelen­létüket, a kifelé való szellőztetés viszont a téli lakáshőmérsékletet ne­gatívan befolyásolhatja. A kamrák szellőztetésére alapjában véve ugyanaz vonatkozik, mint a WC-kére, annak figyelembevételével, hogy szellőzőkürtőjük sohasem le­het közös.

Lakóhelyiségek szellőztetése

Bár a szellőztetés tekintetében nyil­vánvalóan ezek a legfontosabbak, mégsem velük foglalkoztunk először, mivel a kiszolgáló-, vagyis egészség­ügyi helyiségek általában egy személy tartózkodására szolgálnak egyidejű­leg, míg a lakás többi része a csa­ládé, tehát egyszerre több ember számára kell a szükséges légcserét biztosítanunk.

A lakóhelyiségek számára elsősor­ban természetes szellőztetést kell biz­tosítani, ami az esetek többségében egyszerűen megoldható. A vonatko­zó rendeletek kötelezően előírják a lakás szellőztetési feltételeit oly mó­don, hogy az adott helyiség termé­szetes megvilágítását szolgáló abla­kok 2/3 része – a padlón állva -könnyen nyitható és zárható legyen. Ne feledjük, hogy a közölt arány­szám a megvilágítási minimumra, nem az annál jóval nagyobb üvegfe­lületű ablakokra vonatkozik.

A korszerű légtechnika fejlődése lehetővé teszi a lakások klimatikus viszonyainak optimalizálását, de al­kalmazásához egy ezzel foglalkozó szakember véleményét mindenkép­pen ki kell kérni. A belső tér szellőz­tetésekor feltétlenül gondoskodnunk kell a megfelelő páratartalomról, erre pedig sokfajta lehetőség kínálkozik. Legalkalmasabbak a szobanövények – 100 m³ lakástérhez 1-1,5 m³ térfo­gatú lomb elegendő -, melyeket min­dennap öntözünk, valamint a fűtő­testekhez kapcsolt párásítók vagy a gépi párologtatók stb.

Az előzőekben felsorolt követelmé­nyek kielégítése azontúl, hogy szük­séges jelentősen hozzájárul egészsé­ges, szép lakásunk megformálásához és használatához.

tapadhatnak, kifejlődhetnek. A gom­baspórák állandóan jelen vannak a lakásban, s bár őket magukat ugyan nem tudjuk megszüntetni, de a táp­talajukat igen, valamint a helyiség nedvességtartalmát is szabályozhat­juk. Ha a penészesedés okát vizsgál­juk, mindig azt kell keresni: mitől nedves a fal? Ennek sokféle oka le­het, pl. külső vízbehatolás is (csőtö­rés, beázás), de az esetek legnagyobb részében a fal belső felületén lecsa­pódó pára okozza.

Mikor csapódik le a pára? Ha túl hideg a fal, vagy sok a nedvesség a lakásban, esetleg mindkettő egy­szerre.

Ennek megfelelően a pené­szesedés három leggyakoribb oka, leegyszerűsítve:

• 1. nem megfelelő minőségű épü­letszerkezetek;
• 2. rossz lakáshasználati szokások;
• 3. túlzott energiatakarékosság, elégtelen fűtés.

Az első kategóriába főként a nem megfelelő hőszigetelő képességű fa­lak tartoznak. Ma már ugyan szab­vány írja elő a külső falak szükséges hőszigetelési értékét, de ezt takaré­kossági okokból sokszor nem tartják be. A legtöbb panasz az ún. B-30-as téglából épült falakra és a panella­kások külső „szendvicsszerkezeteire” van. Sok gondot okoz az ún. hőhi-dak jelenléte, a hőszigetelés nélkü­li áthidalógerendáknál és beton­koszorúknál. Gyakran nedvesedik a fal a vízszintes szigetelés hiánya miatt a falban felhúzódó talajned­vességtől.

A második pontban arról van szó, hogy sok lakásban többletpára ke­letkezik a rossz lakáshasználati szo­kások következtében, amelyek leg­többször elégtelen szellőztetéssel párosulnak. Okozhatják a kis légte­rű szobák megnövekedett páratar­talmát az ott szárított ruhaneműk, pelenkák, a nyitott fürdőszobaajtó­nál történő hosszas zuhanyozás, az indokolatlanul nagy mennyiségű és túllocsolt növényzet, valamint a pá­rologtatók is. Tovább rontja a hely­zetet, hogy a lakók egy része nem gondoskodik a kellő szellőztetésről.

A harmadik kategóriába soroltuk a tévesen értelmezett energiataka­rékosságból adódó elégtelen fűtést, amely szintén a nedvesedés okozó­ja. Ma, a rohamosan növekvő ener­giaárak mellett természetesen min­denki ott spórol, ahol tud. Ám ha a rosszul hőszigetelt, párával telített lakás nincs eléggé „túlfűtve” ahhoz, hogy a meleg a keletkező nedvességet „felszárítsa”, a penészfoltok gyorsan megjelennek.

Penészképződés és okai

Mivel a penészképződés elsősor­ban nyugvó légtér esetén alakul ki, nem szabad a nagy felületű bútoro­kat, szekrénysorokat közvetlenül a külső falak mellé állítani, szorosan hozzájuk tolni. Egy kis légrés előse­gítené, hogy a fal és a bútorzat kö­zött levegőáramlás alakulhasson ki.

A penészképződés egyik feltétele­ként említettük a gombaspórák szá­mára alkalmas táptalajt. Ez a laká­sokban elsősorban a falfelületek bevonóanyaga, burkolata, festése. Ki­váló táptalajnak bizonyulnak a mű­anyagbázisú festések és a műanyag tapéták, ezzel szemben az egyszerű mészfestés kifejezetten gátolja a pe­nészképződést.

Összefoglalva: penész legtöbbször ott keletkezik, ahol a pára a falak fe­lületére le tud csapódni. Ez akkor következik be, ha a külső falak belső síkja lehűl az ún. harmatpontra. Te­hát azt kell megakadályoznunk, hogy a fal és a födém felülete lehűl­jön, és azon a nedvesség kicsapódjon. Hogyan érhető ez el?

A válasz az előzőekben felsoroltak alapján kézen­fekvő:

• jó minőségű jói hőszigetelt épü­letszerkezetekkel, ha kell, utóla­gos külső hőszigeteléssel;
• a lakásban levő nedvesség mi­nimumra csökkentésével, rend­szeres szellőztetéssel;
• megfelelő fűtéssel, a hideg fal­felületek „felmelegítésével”,
• a gombaspórák számára jó táp­talajt adó műanyag felületek megszüntetésével.

A lakásbelső kialakítása, hangulata nagymértékben befolyásolja a benne élők komfortérzetét. Az ember ké­pes alkalmazkodni (akklimatizálódni) a váltakozó külső légállapotokhoz, mégis létezik egy jól azonosítható tartomány, a komforttartomány, me­lyen belül a legjobban érzi magát. E tartománynak nem lehet szigorú határvonalakat szabni, mivel a leve­gőn kívül számos más tényező befo­lyásolja még a komfortérzetet: pl. a környező felületek hőmérséklete, a ruházat, a nem, a testalkat, az egész­ség, a táplálékfelvétel, a kor, az év­szakok, a munka fajtája, a világítás, a zajok, az illatok, a környezettel való kapcsolat stb.

Figyeljünk a lakásbelső szennyezőire!

Tudta, hogy a levegő egészsége otthon fontosabb, mint az utcán, mert otthon nincs szellőzés, hosszabb ideid tartózkodunk ugyanabban a légtérben, így különösen oda kell figyelni, hogy lehetőleg minimalizáljuk a a belső légteret „szennyező” lehetőségeket. Egy ilyen szennyező tényező lehet a falon megjelenő penész.

Fontos tudni, hogy egy teljesen egészségbarát megoldással véglegesen eltüntethető a penész, hogy hogyan tudjuk a penészmentesítést „néhány kézmozdulattal” elintézni:  végleges penészmentesítés lépésről lépésre.

A fizikai elemek is na­gyobb figyelmet érdemelnek

Mind­emellett lehetőség van arra, hogy meghatározott körülmények között megkapjuk a légállapot és a környező felület hőmérsékletének olyan átlag­értékeit, melyeknél az ember a leg­jobban érzi magát. A termikus kom­fortérzetben a ruházaton és az aktivitáson kívül lényegében a lég­állapot és a környezet négy eleme játszik fontos szerepet: a léghőmér­séklet, valamint annak egyenletes­sége, a légnedvesség, a légmozgás, valamint a környező felületek hő­mérséklete.

Ezenkívül léteznek még más, szin­tén a légállapotot jellemző tényezők, mint pl. a levegő tisztasága, a szag­mentesség, az elektromos állapot stb. A termikus komfortérzetet a teljes bőrfelületben lévő hidegérzékelő receptorok és az elülső agytörzsben lévő melegérzékelő receptorok hatá­rozzák meg. Ezek a termoreceptorok irányítják a hőháztartást.

Ha a bőrhőmérséklet 33 °C alá süllyed, az ember fázik. Ha az agy­törzs hőmérséklete, amely gyakorla­tilag azonos a dobhártya hőmérsék­letével, túllépi a 37 °C-t, verejtékezés indul meg. A termikus komfortérzet akkor áll fenn, ha a hőmérséklet az előbb említett küszöbértékeket nem lépi túl, ill. nem marad el azoktól. Mivel a hidegérzékelő receptorok a bőrfelületen helyezkednek el, irány­érzékenység léphet fel pl. a huzattal vagy a hideg fallal szemben.

A lakás belső hőmérséklete

Helytelen az a megállapítás, hogy az ember egy adott hőmérsékleten, pl. 22 °C-on érzi legjobban magát. Nincs általános érvényű adat, mivel a komfortérzet, mint mondják, szá­mos más körülménytől függ, külö­nösképpen a környező felületek át­lag hőmérsékletétől is, ideértve a fűtőtesteket, valamint a ruházatot és a tevékenységet is. Ezért ilyenfajta hőmérsékleti adatokat mindig az adott előfeltételekre kell vonatkoz­tatni.

Megfelelő hőmérsékletek Magyarországon

A mi közép-európai éghajlatunkon a higiéniai szakemberek a normál öltözetű, ülő, testi munkát nem vég­ző ember számára télen általánosan a 22 °C-os léghőmérsékletet, nyáron közepes külső hőmérséklet mellett a 22-24 °C közötti értékeket tartják a legmegfelelőbbnek, míg korábban a 18-20 °C-ot tekintették komfor­tosnak. A nyári magasabb hőmér­sékletnek az az oka, hogy ekkor ál­talában könnyebben öltözködünk, és ezért azonos testfelszín-hőmér­séklet mellett magasabb környezeti hőmérsékletre van szükség ugyan­ekkora kifelé irányuló hőleadás fenn­tartásához. Ruha nélküli ember ese­tében 28 °C a megadott optimális hőmérséklet.

Ruházat és szobahőmérséklet

Ezt a hőmérsékleti adatot azon­ban csak középértéknek tekinthetjük, melyet minden egyedi esetben kor­rigálni kell. Nyáron különösképpen figyelembe kell venni azt, hogy a 21-22 °C hőmérséklet csak normál közepes külső hőmérsékletre vonat­kozik. Igen forró napokon, melye­ken a léghőmérséklet szabadban 28-30 °C-ra melegszik fel, és az em­ber ennek megfelelően öltözik fel, a 21 °C-os szobahőmérsékletet túl hi­degnek éreznénk, főként ha csak rö­vid ideig tartózkodunk ennyire lehűtött helyiségben. Csak akkor fogjuk kellemesnek érezni – megfelelő ruhá­zat és tevékenység mellett – a 21 °C-os hőmérsékletet, ha egész nap zárt tér­ben maradunk.

Hűtött helyiségekben való rövid idejű tartózkodás esetén forró nyári napokon ajánlatos a 20 °C és a min­denkori külső hőmérséklet közötti középértéket fenntartani. Figyelem­be kell venni azt a tényt, hogy szel­lőztetett helyiségekben télen is 22 °C-os hőmérséklet fenntartása ajánlott. Ezt arra lehet visszavezetni, hogy a szellőztetett helyiségek az elkerül­hetetlen légmozgás következtében mindig gyorsabban lehűlnek, amit magasabb szobahőmérséklettel ki kell egyenlíteni.

Az is kimutatható, hogy olyan he­lyiségekben, melyekben nők tar­tózkodnak, magasabb hőmérsékle­tet kell fenntartani, gyakran 23-24 °C-ot. Ebben nyilvánvalóan a ruhá­zat játszik szerepet. Könnyű ruházat viselése esetén egyértelműen igazol­ható a magasabb szobahőmérséklet iránti igény.

Háló- és fürdőszoba hőmérsékletei

Azoknak a helyiségeknek, melyek­ben idős személyek tartózkodnak, szintén melegebbeknek kell lenni­ük, míg a fiatalabbaknak elegendő az alacsonyabb szobahőmérséklet is. A hálószobákat többnyire szintén alacsonyabb hőmérsékleten tartjuk, mintegy 15 és 18 °C között, a fürdő­szobákban viszont a lakás átlag hő­mérséklete feletti értéket kell bizto­sítani.

A lakás levegőjének párásítása

A szépen berendezett, korszerű tech­nológiákkal felszerelt és mindezek mellett a mai követelményszintet kielégítően ablakozott lakás belső klimatikus viszonyai erősen megvál­tozhatnak – negatív irányban.

Fontos követelmény az optimális hőmérséklet mellett a lakás megfe­lelő páratartalma. Köztudott, hogy, hogy az ember hőleadása részben a bőrön keresztüli párologtatás révén, részben a légzéssel történik. Az em­bertől származó légnedvesség is gyakorol bizonyos hatást a komfort­érzetre. Azért van ez így, mert a pá­rologtatás erőssége – egyébként azonos körülmények mellett – a bő­rön lévő víz és a levegőben lévő vízgőz nyomáskülönbségétől függ. A pára­tartalmat a relatív páratartalom vagy harmatpont értékeivel jellemezhetjük.

A lakásbelsők normál, 20 °C-os belső hőmérséklete mellett a párol­gás által történő hőleadás minden­esetre csekély szerepet játszik. Tehát feltételezhetjük azt, hogy ebben a tartományban a levegő páratartal­mának sincs jelentős hatása. Azon­ban az ember magasabb szobahő­mérsékleten sem érzékeli a levegő páratartalmát. Növekvő hőmérsék­let és páratartalom mellett a levegő páratartalmát a hőérzettel egyszerre észleljük. Ennek ellenére a klíma­technikában a megengedett páratar­talom alsó határaként a 35%-os, fel­ső határként pedig a 70%-os értéket fogadhatjuk el. Figyelem: ha tartósan 70-80% felé megy a relatív páratartalom, akkor penészképződés veszélye áll fenn, ebben az esetben gondoskodni kell a penészmentesítésről.

Porképződés

Ha a lakás légterének nedvességtar­talma 35% alatti – mely télen, a fű­tött helyiségekben könnyen kialakul­hat -, kimutatható az a tény, hogy a ruházat, a szőnyegek, a bútorzat stb. kiszáradása miatt nő a porképződés.

Ha a por a levegőbe kerül, károkat okozhat. A légzéssel a pormennyiség bizonyos hányadát lekötjük ugyan, de ez ártalmas az egészségre. Padlófűtés esetén ez a folyamat erősödik, mert a közlekedéssel felke­verjük a padlón nyugvó porréteget, és az intenzívebb légzéssel több ke­rülhet az emberi légzőszervekbe. Miközben a por a fűtőtesten elbom­lik, ammónia és más olyan gázok keletkeznek, melyek ugyancsak in­gerlik a légzőszerveket.

A látszó légszennyeződés főként az elektrosz­tatikusán töltődő műanyag, műszálas és fémfelületen képez vastag porré­teget. Az elektromos üzemű ház­tartási és szórakoztatóberendezések különösen vonzzák a port, fokozva a porréteg kialakulását (lásd például a tévékészülékek képcsövét). Az előzőekben felsoroltak rendkívül negatív hatással lehetnek az emberi szervezetre a légutak nyálkahártyájá­nak kiszáradása, illetve annak csök­kent működése következtében.

Szükséges, minimális páratartalom

Emiatt – különösen erre érzéke­nyek esetén – ajánlatos télen a he­lyiség levegőjének legalább a minimálisan előírt 35%-os páratartalmát biztosítani, ha nagyon hideg időben nem érné el ezt az értéket. Más vizs­gálatok azt mutatják, hogy a maga­sabb páratartalom csökkenti a meg­fázás esélyét. (Az, hogy a központi fűtésű helyiségek levegője szárazabb, mint cserépkályhás tüzelésűeké, csu­pán tévhit.)

Magas pára: penészképződés, dohos szag

Hasonlóak a körülmények magas, 70% feletti páratartalom esetén, amikor a nedvesség könnyen kicsa­pódhat a hideg helyeken, és ekkor a helyiség szerves anyagokat tartal­mazó berendezései penészképződés és dohosodás következtében kelle­metlen szagot árasztanak, melyek szintén megterhelik az érzékeny em­berek szaglószervét, ezenkívül épü­let- és anyagkárok keletkezhetnek.

Ezzel szemben magas belső hőmér­séklet esetén a páratartalom már kezd jelentős szerepet játszani, mivel erő­teljesen megnő a bőrpárologtatás ha­tása. Ezt egészen egyértelműen akkor ismerhetjük fel, ha a komfortérzet felső határát tekintjük, ahol a test verejtékezni kezd.

Láthatjuk, hogy pl. 60%-os légned­vesség esetén a verejtékképződés 25 °C-on indul be, míg 50% pára­tartalom mellett csak 28 °C elérése­kor. A komfortérzet felső határának megállapításakor tehát a relatív pá­ratartalmat annál alacsonyabban kell megszabni, minél magasabb a levegő hőmérséklete. A belső hőmér­sékletnek és a páratartalomnak az a határértéke, amely felett egy nyug­vó személynek a helyiségben való hosszabb idejű tartózkodása már nem lehetséges, kb. 30-32 °C-ban határozható meg. Növekvő aktivitás mellett lényegesen alacsonyabb lesz a határérték.

Összefoglalva: a lakáshasználók komfortérzetének biztosításához optimális páratartalom szükséges.

Ennek elérhetősége érdekében a következőket javasoljuk:

• Lehetőleg több nagyméretű lombos növényt tartsunk laká­sunkban – főként a fűtési idő­szakban.
• Legyen a radiátoron folyamato­san működő párologtató.
• Alkalmazzunk valamilyen páro­logtatókészüléket, például szo­bai szökőkutat, csobogót vagy elektronikusan porlasztó légnedvesítőt.
• A lakás ruhaszárító helyiségének a lakás felé nyíló ajtaja a szárí­tás idejére (és éjszakánként) le­gyen nyitva. Ezzel két legyet üt­hetünk egy csapásra: a száradás felgyorsul, a páratartalom nő.

Az árnyékolók, főként a belső ár­nyékolók, belsőépítészeti és funk­cionális követelményeknek egyaránt meg kell, hogy feleljenek. A kiválasz­táskor a gazdaságossági szempon­tokon túl a fűtésre és a hűtésre való hatásukat is figyelembe kell venni.

Árnyékoló, mint a lakberendezés eszköze

A belső árnyékolóknak, a függönyök­nek, szalagfüggönyöknek nappal csak díszítő szerepük van, éjjel azonban diszkréten takarnak, tartják a mele­get, és tompítják a kinti zajt. Egy csupasz üvegfelület – még ha nem átlátszó is – esti fénynél hideg, fekete és tükröző felületet ad, ha azonban behúzzuk a függönyt, vagy leereszt­jük az árnyékolót, a lakótér mindjárt meghittebb és barátságosabb lesz.

Gondoljunk csak az átlátszó csipke­függönyökre, ahol az áttekinthető­ségen túl a mindkét irányú díszítés is igen fontos szempont. Az oldalra köthető világos függönyt sokszor a külső díszítő hatása miatt választ­juk. Igényes külsejű épületek között sétálgatva azon vesszük észre ma­gunkat, hogy inkább a „szép szemű” házak ragadják meg figyelmünket, ahol a szemek színét a kintről is jól látható függönyök színe adja meg.

Keskenyebb ablakokra függönyválasztás

Keskenyebb ablakokra a dupla füg­göny helyett érdemes szimpla, aszim­metrikus elrendezésű függönyt vagy szalagfüggönyt felszerelni. Ahol a szélességi méret a magasságnak leg­alább 2/3 része, kétoldali elhúzáshoz, illetve a fal takarására is alkalmas működtetést célszerű választani.

Mutatós lehet egy rúdra felfűzött vagy áthajtott lapos függönycsík, esetleg keskeny, szalagszerű szabású függöny is, a függönytartó zsinórok­ból pedig érdekes formák alakítha­tók ki. Különleges hatást keltenek a neccfüggönyök, amelyek alapfunk­ciója a betekintés megakadályozása, változatos elrendezésük által azon­ban lehetővé teszik a szórt fényű meg­világítást is.

A belső terek tervezésénél és az árnyékolók kiválasztásánál – a már ismertetett hő- és fénytechnikai alap­követelményeken túl – több szem­pontot is figyelembe kell venni.

Ezek a következők:

• maga a tér, ahol függönyözni akarunk;
• a tónusok, a sötét, illetve a vilá­gos színek eltérő hatása;
• a színek befolyása az ember köz­érzetére;
• a színek befolyása a hőérzetre.

A térhatás csak egy abból a sok összetevőből, amelyek egy belső tér összhatását befolyásolják. Egy na­gyobb, igényesebb helyiségnek álta­lában két falán is vannak ablakok -a benapozási igényeknek megfele­lően -, az ajtó pedig többnyire abla­kos fallal szemben helyezkedik el. Ez a két fő elem alapvetően megha­tározza a helyiség bútorozhatóságát, a pihenő és a társalgó helyzetét. Ezt követi a bútorok, majd a színek, a kárpitok, a szőnyeg és nem utolsó­sorban a függönyök kiválasztása, ami szintén erőteljesen befolyásolja egy adott tér, egy helyiség használa­ti értékét.

A bútorozandó, illetve a függönyözendő tér

• vetületi arányait,
• fa/padozati arányait,
• fa/mennyezeti arányait

…külön-külön is végig kell gondolni, főként alacsony bútorozás esetén.

Ablakos fal tagoltsága

Egy helyiség hangulatát az ablakos fal tagoltsága is befolyásolja. Más benyomást kelt egy rendezett ritmu­sú elrendezés, és megint mást az ab­lakok szétszórt vagy rendezetlen el­helyezkedése. A hangsúly többnyire az épület homlokzati megjelenésén – ezen belül is az ablakok elhelyezé­sén – van, és ennek vannak aláren­delve a belső tér arányai. Hazánk­ban az épület tervezésekor vagy azzal egyidejűleg általában fel sem merül a belsőépítészeti terveztetés, aminek következtében a belső terek szempontjából szinte minden máso­dik épületnél komoly gondot okoz az ablakok elhelyezése. További prob­lémát jelent az egy térben, egy falon elhelyezett ablakok szétszórtsága.

Az eltérő, a sötét és világos színek kontrasztja a belső térhatás szempont­jából is meghatározó jelentőségű. Ha a tónuskülönbség nagy, tónus­kontrasztról beszélünk, ha ez nem jelentős, a kontraszt, vagyis az ellen­tét lágy, ha viszont a tónusok közötti különbség igen nagy, kemény vagy éles kontraszt keletkezik. A tónusok közti átmenet lehet finom, fokozatos, ami szintén lágy hatást ad, ha azon­ban a különböző árnyalatok átmenet nélkül, élesen elhatárolódnak egymástól, akkor a hatás kemény és éles lesz.

Gyakori megoldás a tónusok alkalmazására

Utóbbit jól példázza az a gyakori megoldás, amikor egy vilá­gos színű, esetleg meszelt falon lévő ablakhoz egy- vagy kéttónusú (és egy-vagy kétrétegű) függönyt vagy egyéb belső árnyékolót választunk. A tónust tovább hangsúlyozza a függönyök mintázata és nem utolsósorban a min­tázat saját kontrasztossága. A kettős függönyözésnél az alsót, vagyis a külsőt általában a nappali, a fölsőt, vagyis a belsőt általában az esti látvány szempontjából választjuk ki.

A tónusok, a réteg(ek) és azok kont­rasztjainak „lépcsőzetes” összeváloga­tása erősen befolyásolja a helyiség hangulatát, melegségét vagy éppen az ellenkezőjét, „fázós” hatást keltő jellegét. Nagy és világos falon egy átlátszó függöny önmagában akkor is hidegérzetet kelt, ha külső árnyé­koló szabályozza a benapozást, és megakadályozza a betekintést.

A tónusjelenség további eleme -főként függönyök vonatkozásában -a síkok, a felületek és a magasabb bútorok kapcsolata, azaz a térbeli­ség. A térbeli formák megjelenítésé­nél nagy jelentőségű az árnyék vál­takozása, akár nappali, akár esti fényben. Nappal a „vetített” megjele­nítés, este pedig az irányított fénysu­gár teheti hangsúlyosabbá a függönyt, és kiemelheti annak alakját.

Függönyvilágítás

Egyre gyakoribb belsőépítészeti megoldás a függönyvilágítás, ahol a függönytartóba épített fényforrásból a függönyre irányított fénynyaláb (vagy -sáv) szórt fénnyel megvilágít­ja a függönyt. Ez azonban csak han­gulatvilágításként vagy másodlagos világításként vehető figyelembe, önállóan legfeljebb zenehallgatáshoz vagy tévézéshez stb. elegendő.

A lakótér színeit elsősorban a bent­lakók ízlése és színigénye alapján kell kiválasztani. A színek harmóniája természetesen legalább annyira fon­tos, mint a tér és a kontrasztok egy­másra gyakorolt hatása. A textíliák színeinek jól kell illeszkedniük a bú­torzathoz és a padozathoz is. A falak színeivel való harmonikus kapcsolat alapfeltétele a jól megválasztott tó­nus- és színvilág.

Maguk a színek nem annyira a kényelmet, inkább a kellemes közér­zet megteremtését segítik. A kénye­lem a tárgyak, a bútorok, a függönyök stb. formájától és kialakításától függ. A tárgyaknak, a függönyöknek és a színeknek a bentlakókat kell szolgál­niuk, melegséget kell sugározniuk télen és nyáron egyaránt, úgy, hogy a helyiségben érezzük jól magun­kat, és elfeledhessük a napi problé­mákat.

Energetikai kérdések és árnyékolók

A sugárzás épületen belülre jutásának megakadályozásával nyáron nagy­mértékben csökken a határolófalak mögötti tér energiamérlege. Hőszi­getelési szempontból télen az ár­nyékolóknak természetesen nincs túl nagy jelentőségük, méreteik miatt azonban semmiképpen sem hanya­golhatók el.

A külső árnyékolók között az ab­lakzsaluk és redőnyök jöhetnek e te­kintetben számításba. Az ablakzsaluk zárt állapotban néhány százalékkal csökkentik az ablak hőveszteségét, amit méretezéskor figyelmen kívül kell hagyni. A régi építésű házak redőnyös ab­lakainak szigeteletlen redőnyszek­rényei erőteljesen rontották a ház hőmérlegét, a mai korszerű ablak­rendszerek korszerű redőnyeinek kiváló minőségű redőnyszekrényei­nél azonban nincsenek ilyen prob­lémák.

A redőnyös ablakot energetikai szempontból a következők szerint kell vizsgálni:

• a redőny páncélzata;
• a redőnyszekrény hőtechnikai keresztmetszete;
• a fagyhatár helyzete a redőny­szekrény és az ablak kapcsola­tánál;
• a filtrációs rések.

Télikerteknél a belső tér szempont­jából igen nagy jelentőségűek a külső árnyékolók, főként a nyári értéke­lésben. Az árnyékoló és az üvegfelü­let között feltétlenül szükséges egy minimális méretű légrés.

A légrés az árnyékoló sugárterhe­léséből származó energia következ­tében konvekciós áramlást hoz lét­re, amelynek erőssége függ:

• a légoszlop magasságától (h);
• a légrés vastagságától (v);
• a kitorkollási keresztmetszettől;
• az árnyékoló színétől stb.

E tényezők kedvező értékei esetén lehúzott árnyékolóval normalizálha­tok a belső terek klimatikus viszonyai. A belső árnyékolók hőtechnikai szempontból általában télen és nyá­ron egyaránt kedvezőek. Az energe­tikai kérdéseket befolyásoló tényezők:

• a fűtési mód és az árnyékoló, valamint
• a fűtőtest és az árnyékoló viszo­nya, továbbá
• az árnyékolók anyaga és vastag­sága.

Lakásfűtés és függönyök

Amíg a helyiségek fűtési módjai és a fűtőelemek helyzete igen sokféle, ad­dig a függönyök helyzete kötöttebb: mindig az ablaknyílások közelében helyezkednek el. A fűtési hőleadók és a függönyök igen nagy befolyással vannak egy­másra a hatékonyság és az energia­takarékosság szempontjából egyaránt.

Elsőrendű gazdasági kérdés, hogy a megtermelt fűtési energiát a lehe­tő legnagyobb mértékben a lakóté­ren belüli hőleadással hasznosítsuk. A központi fűtés hőleadó radiáto­rainak ablakok alatti elhelyezése igen nagy jelentőségű a hőleadás és a le­adott hőmérséklet helyiségben tar­tása szempontjából. Az ábrákból egyértelműen látható a függöny rendkívüli szerepe a helyi­ség fűtésében. A különféleképpen alkalmazott függönyök eltérő eredményeket jelentenek a hőleadás és a hő helyiségen belül maradása tekin­tetében.

Fűtőtest és függöny kapcsolata

A fűtőtestek és a függöny szere­péről az egészséges levegő biztosítá­sa szempontjából is szólni kell. Köz­ismert, hogy a függönyök az egyéb lakáskárpitokhoz képest jóval hama­rabb lesznek szennyezettek. Az olyan függönyöknél, amelyek alatt vagy mögött még fűtőtest is van, a szennyeződés még gyorsabb, ami a házi­asszonyokat sokszor bosszantja. Pe­dig ennek örülni kellene, hiszen az előző ábrasorokon jól látható fűtési áramkör meleg levegője magával ragadja a szálló porszemeket, amit a függönyök felfognak, tehát szűrőként működnek a környezetünkben.

Egy-egy nagyobb függöny – radiá­torral mögötte vagy alatta – a lakás levegőjének szennyezettségét akár 30…60%-kal is csökkentheti. Padló­fűtés esetén ez még kedvezőbb, mert ilyen fűtési mód esetén – a felületi felhajtóerő következtében – az egész padozati pormennyiség lebeg, amelyet a függöny „leköt”, azaz ki­szűr. Ebből természetesen követke­zik, hogy a függönyöket rendszere­sen, lehetőleg évenként kétszer, tél közepén és tavasszal tisztítani kell

Lakásbelső és függönyök

Este, mikor sötétedni kezd, az em­ber csak odalép az ablakhoz, és el­húzza a függönyt. Ezzel szinte jelké­pesen is leválasztotta magánéletét attól a külső környezettől, amelyben napközben elvegyült. A különféle fényfogók, spaletták, redőnyök fel­adták a leckét a klasszikus értelem­ben vett függöny számára.

Az új enteriőrök új kiegészítőket igényelnek, s az ablak eltakarása vagy szabadon hagyása úgy változik, akár a divatban a szoknya hossza. A színpadias, figyelemfelkeltő nyí­lászárókat hangsúlyozó súlyos, nehéz drapériák eltűntek, díszítő funkció­ban, kiemelt helyen, esetleg nagy­polgári miliőben lelhetünk rájuk. A ma otthona a tiszta harmóniák szigete, mely jól tervezett bútoraival valóban kiszolgálja az embert. Ebbe semmiképpen sem fér bele ráncok és fodrok vasalgatása.

Még szebben áll a fényáteresztő drapéria, ha az aljára ólomzsinór ke­rül. A természetes esést segítik, de a fölösleges ráncolódást megakadá­lyozzák a textil oldalára varrt ólom­nehezékek. Megfelelő alkatrészek: csipeszek, guri-gurik, kampók, kari­kák és dekorcsipeszek kaphatók ah­hoz, hogy a mintát nélkülöző egy­színű függönyök különféle formát ölthessenek.

A szép függöny

Az új évezred első éveiben a belső­építészeti eszköztár – köztük a füg­gönyök választéka – óriásira növe­kedett. Nem kevés utánajárással és fejtöréssel állíthatjuk össze e széles választékból a számunkra legprakti­kusabb, leghangulatosabb függöny­kompozíciókat. A kereskedelemben már komplex szolgáltatásokkal állnak rendelkezésünkre, fáradságot, időt nem kímélő utánajárást megspórolva számunkra vállalják a tanács­adást, tervezést, kivitelezést, s így árban, minőségben és hangulatban is az igényeinknek legmegfelelőbbet kapjuk.

Egy rossz döntéssel azonban több bosszúságot szerezhetünk magunk­nak, mint örömet. Milyen tehát a jó függöny? Röviden: a függöny akkor jó, ha alapvető esztétikai (díszítő) és használati funkciójának eleget tesz, s emellett alapanyaga és gyártási technológiája biztosítja a hosszú élet­tartamot és kezelhetőséget. A függönyök egyik alapvető funk­ciója „jelenlétükben” rejlik. Abban, hogy nélkülük a lakások ridegebbek, kevésbé hangulatosak, s más az akusz­tika is egy textil nélküli térben. Lágyságukkal szinte feloldják a falak, bú­torok mértani formáit.

Színek, minták összhangja

Fontos tudni azt is, hogy saját íz­lésünknek, elképzelésünknek mi fe­lel meg. Ügyeljünk a színek, minták összhangjára, vegyük figyelembe a már meglévő bútorainkat, lakásunk adottságait. Döntsük el, modern vagy klasszikus stílusban rendezzük-e be otthonunkat. Milyen függönyforma, milyen stílusú fazon az, amely illik ehhez, s ezt milyen színű, mintájú, textíliájú alapanyagokból tudjuk megvalósítani.

A klasszikus formájú függönyökhöz általában súlyosabb drapéria illik, s ehhez fehér vagy ekrü színű fény­áteresztő függönyt választhatunk a ma nagyon kedvelt alapanyagból. Ugyanakkor modernebb lakásba esetleg színes organzák, taftok ajánl­hatók lazább formában, esetleg bo­nyolultabb szabás nélkül, csak az ablak köré tekerve, csavarva. Az év divatslágere a színes organza, illetve minden más színes, fényes alapanyag. A szövetek lágyságát, leheletszerűsé­gét, fényességét csúcstechnológiával előállított, a természetes hernyóse­lyem szálnál is finomabb fonalakkal érik el. Vigyázzunk azonban, mert a színes, áttetsző függöny az egész ab­lakfelületen használva sok fényt el­vesz, és a belső fény színét is erősen megváltoztatja.

Függönyök a nappaliban

A jó választáshoz azt is pontosan tudnunk kell, melyek azok a funk­ciók, amelyeknek meg kell felelniük új függönyeinknek. A hálószobai füg­gönynek például nagyon fontos a sötétítő szerepe a nyugodt pihenés érdekében, ezért sűrű szövésű anya­got válasszunk, kivéve ha van redőny vagy roló. Ebben a helyiségben kü­lönösen jól hangoljuk össze a színe­ket, mintákat, puha alapanyagokat, hogy ne legyen nyugtalanító az össz­hatás. Más alapanyagot és más függönymegoldást kívánnak a más funk­ciójú terek. A nappalinak esetleg reprezentációs szerepe is van, míg a konyhában szinte csak jelzésértékű a függöny, hiszen itt minél több fényt kell beengednünk az ottani munka és a tisztaságérzet fokozása miatt.

Praktikus, ha pontokba szedjük sa­ját magunk számára, hogy melyek a fontos, irányadó funkciók, amelye­ket szem előtt kell tartanunk, ezeket rangsoroljuk, s így válasszunk alap­anyagban és stílusban megfelelő textíliát. Alapanyagukat tekintve a len-, a gyapjú-, a pamut- és selyem­szövetek természetes alapú textíli­ák. Ezek az anyagok általában a szö­vés textúráját is láttatják, kiemelik, és a természet színeinek ezernyi árnyalatával bűvölik el az embert. A választásnál gondoljunk arra, hogy a textúra, a felület önmagában is mintaértékű, s emellett a szövés ha­tározza meg, hogy erős, durvább vagy lágy esésű lesz-e a szövet.

Ezeket a természetes, környezetbarát textileket azonban tisztán ritkán találjuk meg, inkább keverék formájában vannak jelen a kereskedelemben. A csupán pamut alapanyagú függönyök élet­tartama például rövidebb, mint a szintetikus szálaké, mert használat során a szálak elvékonyodnak, szakadékonyakká válnak. Ezért el­terjedtebb a poliészter alapanyag, illetve a pamut, esetleg len-poliészter keverék. Ezek esetében ötvöződnek a természetes alapanyag jó tulaj­donságai a poliészter kezelhetősé­gével és tartósságával.

Más eljárásokkal is készülnek füg­gönyök

Melyek célja a használati tulajdonságok előnyös megváltozta­tása. Létezik például fényvédő kiké­szítés, láng- és égésgátló kikészítés, amelyek azonban jelentősen megdrá­gítják az alapanyagot, ezért ezeket inkább közületek igénylik. Végezetül még egy fontos tanács, amelyet érdemes megszívlelnünk. Ahhoz, hogy igazán jó legyen a függönyünk, hagyjuk, hogy egy hozzáértő meggyőzzön bennünket, mekkora mennyiséget vegyünk, mert a szép szövet­textília is csak akkor mutat igazán, akkor éri el a kívánt hatást, ha az adott felületre a megfelelő anyag­mennyiséget rakjuk fel. Általában a karnisszélesség két, két és félszere­sét kell megvásárolni.

Könyvespolcok

A mai lakások többségében nem nél­külözhető a könyvespolc, amelyen a könyvek mellett elhelyezhetjük ked­venc tárgyainkat. Ebből adódóan a könyvespolc lakásunk meghatározó eleme. Az idő múlásával, ahogy könyveink és tárgyaink gyarapod­nak, egyre nagyobb tárolófelületre lesz szükségünk. Sokan ismerjük azt a problémát, amikor egy rosszul ki­választott vagy méretezett polcon egymás mögé zsúfolódva férnek csak el a kötetek. Célszerű olyan szekrényt vásárolni, amely bővíthető.

Ma már csak a fantáziánk szab ha­tárt megjelenési formájuknak: az acél­sodronyra függesztett polcokon át a faragott díszítésű stílbútorig min­den stílus alkalmazható.

Jó, ha a szekrény polcainak színe illeszkedik a burkolatéhoz és a to­vábbi kiegészítő bútorokéhoz is. Megtervezhetjük úgy is a polc­rendszert, hogy a végükön lezárt pol­cok egybefüggő, falburkolat jellegű hátfalmezőbe rendeződjenek, mint­egy óriás képet alkotva. A szerkezet­ből adódóan kisebb tárolóelemeket, ülőalkalmatosságokat guríthatunk alájuk, de ötletességünktől és a ren­delkezésünkre álló terület nagysá­gától függően variálhatjuk is az ele­meket. Egy sima, hosszúkás polcot függőlegesen a földre állíthatunk, de ugyanez a tároló jól mutat víz­szintesen a falra szerelve is, sőt, ha görgőket szerelünk rá, és a földre helyezzük, tévéállványként is hasz­nálható.

Térelválasztók

Az újkori építészet előszeretettel hasz­nál térelválasztókat a lakáson belül úgy a kis, mint a nagyobb lakóte­rekben.

Az egyterű lakások egyre jobban terjednek Nyugat-Európában, de ki­sebb mértékben már hazánkban is. Egyes országokban a nagyobb bel­magasságú egyterű lakásokat a felnőtt emberét meghaladó magasságú térelválasztó falakkal tagolják, így a szellőztetni kívánt légtér a nappali­tól a fürdőig közös, néha még a há­lókéval is.

Ez szokatlan életformát és különös nyitottságot igényel, me­lyet még csak kevesen képesek elfo­gadni, ami nem csoda, ha például a szülői hálóval, illetve a WC-helyi­séggel fennálló kapcsolatra gondo­lunk. A térelválasztók elsősorban a lakás nappali funkcióit magukban foglaló tereknél kapnak szerepet.

Térelválasztót a lakáson belül:

• a nappali és az étkező,
• az étkező és a főző,
• a nappali és a főző,
• a nappali és a dolgozó,
• a nappali és a kandallószoba, valamint
• a nappali és a lépcső közé tehe­tünk, ahol még könnyen elvi­selhető és szükséges.

A térelválasztók általában nem ké­pezik az épületszerkezet részét; e cél­ra rendszerint paravánszerű szerelt falat, könyvespolcot vagy szekrény­sort alkalmaznak. A szekrénysorok akkor mutatnak tökéletes képet, ha „két arcuk” van, vagyis nem látszik a hátuk. Lehetséges megoldás a sekély mélységű bútorok háttal való összefordítása.

Az ebédlő és nappali közötti tér­elválasztók általában csak részlege­sek, akár mellvédfalszerűek, akár ha csak a választófal harmada-fele biz­tosítja az elválasztást. A térelválasz­tók kategóriájába sorolhatók még a mennyezetre függesztett ún. optikai térelhatárolók. Lehetnek könnyű, szerelt rácsozatok, de megfelel a la­kás sötétítőfüggönyének felső tér-részbeli folytatása is.