Magasépítészet - 24. oldal

A lapostető rétegfelépítésétől függően a csapadék elleni szigetelések közvetlen aljzata többféle lehet. Napjainkban (új építésnél) a legtöbb esetben hőszigetelés vagy lejtbeton réteg, esetleg maga a vasbeton födém képezi a szigetelés aljzatát Kéthéjú tetők esetén ez általában deszka- vagy építőlemez borítás.

A csapadék elleni szigetelés szakszerű elkészítésének és hosszú távú (tartós), rendeltetésszerű mű­ködésének alapvető feltétele a szigetelés aljzatának helyes megválasztása és kialakítása. Ebből adódóan az aljzatnak számos követelménynek kell megfelelnie.

A csapadék elleni szigetelés aljzatával szemben támasz­tott követelmények a következők:

• Megfelelő lejtés. Altalános esetben a legkisebb lejtés mértéke 2%. Táblás hőszigetelés esetén azonban min. 2,5%, fa anyagú aljzatok (deszka-, építőlemez borítás) esetén pedig min. 4%.
• Sima felület. A szigetelés kizárólag homogén, egyen­letes, sík felületre hordható fel. Az esetleges kisebb fészkek, mélyedések, kitüremkedések (kiálló kavics­szem) a csapadék elleni szigetelés sérülését (gyűrő­dését, átszúródását) okozhatják. Szükség esetén külön aljzatkiegyenlítő réteget kell beépíteni.
• Szilárdság. A csapadék elleni szigetelés aljzatával szembeni alapvető szilárdsági követelmény a lépésál­lóság. (Ez hőszigeteléseknél akkor teljesül, ha a 2%-os roskadáshoz tartózó nyomószilárdsági érték legalább 0,15 N/mm².) A lépésállóság lényegében a kivitelezés során jelentkező igénybevételek, valamint a rendel­tetésszerű használatból adódó különböző terhelések (szél, hó, jég, karbantartás) káros alakváltozás nélküli elviselését jelenti.
• Alak- és mérettartóság. A lapostető egészére és egyes rétegeire vonatkozó geometriai követelmény (forma-és térfogatállandóság). Egyes anyagok (öntött aljzatok, bevonatok, táblás aljzatok) csak kis méretű mozgások felvételére alkalmasak, ezért szükség van mozgási hé­zagok kialakítására.
• Tiszta, pormentes, száraz felület. A megfelelő tapa­dás alapvető feltétele a különböző szennyeződésektől, nedvességtől mentes felület biztosítása.
• Megfelelő hőmérséklet. A szigetelés kialakítása során az aljzat felületi hőmérséklete nem lehet kisebb, mint +5°C. Ez különösen a ragasztással rögzítendő szigete­léseknél fontos szempont.
• Fagyállóság. Egyes nedvességfelvevő tulajdonsággal rendelkező anyagok alkalmazása esetén elengedhetet­len feltétel.
• Megfelelő dilatálás. A csapadék elleni szigetelés alj­zatában a különböző mozgásokból adódó feszültségek következtében a szigetelésre veszélyes alakváltozások (repedések, kitüremkedések) keletkezhetnek. Ezt az aljzat anyagának és méretének ismeretében kialakí­tott, a szigetelésnek megfelelő mozgási hézagokkal kell megakadályozni.

Napjainkban az egyik legelterjedtebb a hőszigeteléssel történő aljzatképzés. Ezeket általában műanyag keményhab (EPS, XPS, PUR) táblák vagy nagy testsűrűségű szá­las ásványgyapot (kőzetgyapot, üveggyapot) táblák alkot­ják. A kőzetgyapot hőszigetelés alkalmazásának előnye, hogy nem éghető, így az arra kerülő bitumenes lemezek hegesztése közvetlenül is végezhető. Műanyag keményhab hőszigetelésnél viszont külön védő-elválasztó réteget kell elhelyezni.

Ha a hőszigetelés alatt külön lejtést képző réteg található, akkor a hőszigetelő táblákat, lemezeket egyszerűen lefekte­tik a tervben meghatározott vastagságban (rétegszámban). Több réteg esetén az egyes táblákat kötésben kell elhelyezni (2.7. ábra).

2.7. ábra. Hőszigetelő táblák elhelyezése

A hőszigetelés rögzítése történhet ragasztással, leterheléssel vagy mechanikusan. Napjainkban a legkedvezőbb megoldás, hogy a hőszigete­lést a csapadékszigetelés alatti alátétlemezzel együtt pont­szerű, tárcsás, mechanikai rögzítéssel a szilárd aljzathoz kapcsolják.

Ha a hőszigetelés egyben a lejtést adó réteg is, akkor az aljzat kialakítása kétféle módon történhet: a tervezett lejtés­nek megfelelően üzemben lejtésbe vágott és konszignáció alapján a helyszínen összeépített hőszigetelő táblákból (le­mezekből), vagy az építés helyszínén leszabott hőszigetelő táblákból. Ez utóbbinál az egyenetlenségek kiküszöbölésére műanyag alátét-aljzatkiegyenlítő filc kerül a hőszigetelésre.

A csapadék elleni szigetelés az alkalmazott technológi­ák, a felhasznált anyagok és a rétegek száma alapján többfé­le lehet. Megkülönböztetjük a lemezszigeteléseket (ez lehet bitumenes, modifikált bitumenes vagy műanyag lemezszi­getelés) és a (kent/szórt) bevonatszigeteléseket. A teljes értékű (különböző követelményeknek megfelelő) vízhatlan szigetelés kialakításához a szigetelőlemezeken, bevona­tokon kívül számos különböző kiegészítő anyagra lehet szükség (ragasztók, emulziók, kittek stb.).

Az egyes tulajdonságok javítása céljából a szigetelések anyagai a bitumen és a műanyag többféle keverékéből készülhetnek.

(Oxid)bitumenes lemezek

A vízszigeteléseknél alkalmazott bitumenes lemezek fő részei: a különböző anyagú hordozóréteg (betét), az erre felhordott kétoldali bitumenbevonat, valamint az alsó és felső felületi védőréteg (hintés) (2.6. ábra).

2.6. ábra. Bitumenes lemez általános felépítése

A tetőszigeteléseknél alkalmazott bitumenes vízszigetelő lemezeknek a következő alaptípusait különböztetjük meg.

Ezek:

• Bitumenes (ragasztható) vékonylemezek: ezek közé tartozik a bitumenes csupaszlemez (papír hordozóré­teg, bitumennel telítve, de bitumenes bevonat nélkül); bitumenes fedéllemez (papír hordozóréteg, mindkét oldalán homok- vagy zsírkőpor hintés); üvegfátyol be­tétes vékonylemez (finomhomok hintés). A lapostetők csapadék elleni szigetelésén belüli felhasználásuk je­lentősen korlátozott.
• Bitumenes hegeszthető vastaglemezek: 4 mm vastag bitumenes lemez, melynek hátoldalára a gyár­tás során előre felhordják a ragasztáshoz szükséges bitument (leolvasztásos ragasztás). A lemezek hordo­zórétege lehet: üvegfátyol; üvegszövet; műanyag textí­lia és fátyol; poliészterfólia; alumíniumfólia. A felületi védelmet biztosító bevonat felül finomhomok vagy pa­lahintés, alsó oldalon polietilén fólia.
• Zárólemezek (felületvédelemmel ellátott): színezett palaőrlemény hintéssel ellátott lemezek, egy oldalon bitumennel ellátott fémfóliák (Al, Cu), valamint üveg­fátyol betétre kasírozott aulmíniumfóliás lemezek. Jellemzően az egyenes rétegrendű melegtetők és a kéthéjú tetők csapadék elleni szigetelésének legfelső lemeze.

A bitumenes lemezek alapanyaga az ún. oxidbitumen. Ez a ha­gyományos desztillált bitumen oxigénnel történő átfúvatásával keletkezik. Ennek során a bitumen tulajdonságai megváltoznak (hőállóság /lágyulási pont: 80°C, hideghajlítóság: 0°C).

Modifikált bitumenes lemezek

A minél kedvezőbb tulajdonság elérése érdekében a gyár­tók a desztillációs alapbitument különböző műanyagokkal összekeverve javítják (ez a modifikálás). Az így létrejövő módosított anyag kedvezőbb tulajdonságú, azaz magasabb hőállóságú, rugalmasabb, tartósabb, jobb hideghajlíthatóságú stb. lesz. A modifikálás csak a bitumennel össze­férhető műanyagokkal végezhető (plasztomerekkel vagy elasztomerekkel). A különböző műanyagok eltérő tulajdon­ságokat javítanak (PVC: olajállóság; PE: öregedésállóság + hőstabilitás; EVA: lágyuláspont csökkenése).

APP (plasztomer) modifikációs bitumenes lemezek

Magas hőállóságú (+150°C), kedvező hideghajlíthatóságú (-15°C); kiváló tapadóképességű, UV sugárzásnak ellenálló; nagy mechanikai szilárdságú (terhelhető); könnyen beépít­hető lemezek, melyek az SBS és az EPM modifikált bitume­nes lemezekkel egyaránt összeépíthetők.

SBS (elasztomer) modifikációs bitumenes lemezek

Hor­dozórétegtől függően jelentős szakadási nyúlással és repe­désáthidaló képességgel rendelkező, gumiszerűen nyújtható és visszarugózó tulajdonságú lemezek. További jellemzőjük a magas hőállóság, a hideghajlíthatóság, a nagy szakítószi­lárdság, a gyors bedolgozhatóság, ugyanakkor nem UV-álló!

EPM modifikációs bitumenes lemezek

Lényegében egye­sítik az APP és az SBS legkedvezőbb tulajdonságait. Jó hő­állóság, kedvező hideghajlíthatóság, rugalmasság, nyújtha­tóság és szakítószilárdság jellemzi. UV-álló, nem igényel fényvédelmet, jól összeépíthető valamennyi bitumenes le­mezfajtával. Napjainkban a lapostetők csapadék elleni szigetelését a legtöbb esetben bitumenes vagy modifikált bitumenes vastaglemezekből készítik.

2.2. táblázat

[table id=424 /]

Műanyag lemezek

Napjainkban a műanyag alapú lemezek széles választéka áll rendelkezésre a tetőszigetelések kialakítására. Alapanya­gaik alapján két fő csoportját különböztetjük meg:

1. Hőre lágyuló (plasztomer) műanyag lemezek:

Nehezebben nyúlnak meg, de alakváltozásuk tartós. Könnyebben alakíthatók.

Főbb típusai:

• PVC (polivinil-klorid) műanyag lemezek: alapvetően a bitumennel összeférhetetlen, de létezik bitumenálló PVC-lemez is. PS-habbal szintén összeférhetetlen.
• PIB (poliizo-butilén) műanyag lemezek.
• ECB (etilén-kopolimer-bitumen) műanyag lemezek. A műanyag adja a rugalmasságot és a hajlíthatóságot, a bitumen lágyítóként hat. Sajátos tulajdonsága, hogy az anyag nyúlásával bekövetkező deformációval egyidőben jelentős szilárdságnövekedés lép fel. Ozon-és UV-állók.
• EVA (etilén-vinil-acetát-kopolimer) műanyag lemezek.

2. Gumiszerű (elasztomer) műkaucsuk lemezek:

Jobban nyújthatók, de rugalmasabbak, eredeti alakjukat (közel) visszanyerik. Nehezen alakíthatók.

Főbb típusai:

• IIR (butilkaucsuk) lemezek;
• EPDM (etilén-propilén dién-monomer) lemezek;
• CSM (szulfoklórozott polietilén) lemezek.

A műanyag lemezek vastagsága 1,2-2,0 mm. A szigetelé­sek általában egy rétegben készülnek.

Bevonatszigetelések

A bevonatszigetelések képlékeny állapotban, több réteg­ben (összesen 2-4 mm vastagságban) a felületre felhordott tisztán műanyag vagy bitumen, esetleg műanyag-bitumen alapú vízszigetelő anyagok, melyek kémiai és/vagy fizikai folyamat eredményeként, a beépítést követően válnak víz­szigetelő réteggé. Kiváló szakítószilárdsági, nyúlási, illetve repedésáthidaló tulajdonsággal rendelkeznek, Ebből is adó­dik, hogy elsősorban a tört síkú, sok áttöréssel és felépít­ménnyel tagolt tetőfelületek szigetelésére alkalmazhatók előnyösen.

A bevonatszigetelések lehetnek:

• poliészter vagy poliuretán alapú műanyagok: lágy poliészter bevonatok, poliuretán „folyékony fóliák”, üvegszál erősítésű poliésztergyanták.
• bitumen alapúak: bitumenlatex termékek (emulziók), modifikált bitumenes (vastag) bevonatok.
• speciális poliuretán habok (hő- és vízszigetelés egy­ben): tetőfelületen kihabosodó, szórt szigetelés. A speciális, kétkomponensű, két rétegben felhordott szigete­lés egyszerre hő- és vízszigetelés. Nem UV-álló.

A bevonatszigetelések megbízhatóságát fokozandó poli­észterfátyol vagy filcbetét alkalmazása is előfordul.

Kiegészítő anyagok

A lapostető teljes felületén, minden részletében rendel­tetésszerűen működő (vízhatlan) csapadék elleni szigetelés létesítéséhez a fenti szigetelőanyagok mellett számos ki­egészítő anyag, elem felhasználására, beépítésére is szük­ség van. Ilyenek a különböző alapozók, oldószeres mázak, emulziók, ragasztók, kittek, tapaszok, bevonatok.

Ragasztóanyagok

Napjainkban a szigetelések széles választékához igazodó­an sokféle ragasztóanyag és többféle ragasztási mód létezik. Az alkalmazható ragasztóanyag minden esetben a ragasztott szerkezeti rétegtől és az aljzattól függ. Egyes lemezekhez, szerkezetekhez kizárólag a gyártók által ajánlott ragasztó­anyagok használhatók.

A hagyományos bitumenes vékonylemezek ragasztásá­hoz forró bitumenmasszát (olvadékot) használnak. A hegeszthető vastaglemezek esetében nincs szükség kü­lön ragasztóanyagra. A lemezek gyártása során külön ragasztóbevonatot hordanak fel; beépítéskor ezt olvasztják le. Műanyag lemezek ragasztásához műanyag alapú ragasz­tókat használnak. A műanyag keményhab hőszigetelő táblák kizárólag hi­degragasztással (vagy mechanikusan) rögzíthetők, egy vagy két komponensű, műanyag alapú ragasztóval.

Oldószeres mázak

A bitument különféle szerves oldószerekben oldva (ben­zol, benzin, aceton stb.), hidegen felhordható folyékony bitu­menes mázakat, bitumenes lakkokat állítanak elő. Az oldó­szeres bitumenmázakat elsősorban a bitumenes lemezszige­telések alapozóanyagaként, az aljzat (fogadófelület) előkészí­tésére (kellősítésére) használják.

Az oldószeres bitumenek tűz- és robbanásveszélye­sek! A gyártók ide vonatkozó előírásait, utasításait minden esetben szigorúan be kell tartani! A műanyagokat az oldószerek megtámadják, ezért a mű­anyag keményhab hőszigetelések, a műanyag vízszigete­lő lemezek és az egyéb műanyag alapú elemek, szerkeze­tek oldószeres bitumenekkel nem érintkezhetnek!

Emulziók

A bitumenemulziók emulgeáló (pl. szappan) és stabili­záló anyagok segítségével vízben eloszlatott bitumenrészecskékből álló, diszperz rendszerek. Mivel a víz és a bitumen nem elegyedik, ezért emulgeáló és stabi­lizáló anyagok hozzáadásával segítik elő a részecskék keveredését és az emulzió stabilitását.

A bitumenemulzió nagy előnye, hogy nedves felületre hi­degen felhordhatok és nem igényelnek melegítést. A bitumenemulziókat szintén a csapadék elleni szigetelések ala­pozó anyagaként alkalmazzák, a nedvszívó aljzatok felületi előkészítésére (kellősítésére). A felületre felhordott bitumen­emulzió kiszáradása után összefüggő, filmszerű, vízhatlan (víztaszító) védőbevonat jön létre.

A vizes bitumenemulziók fagyra érzékenyek! Szállítá­suk, tárolásuk, bedolgozásuk csak +5°C-nál magasabb hőmérsékleten megengedett! Készítenek műanyaggal modifikált bitumenemulzió­kat is. Ezek egy- vagy két komponensű, műanyaggal vagy műkaucsukkal módosított szigetelőmasszák, amelyek szó­rással vagy kenéssel hordhatók fel a felületre. Ezek elsősor­ban összetett formájú, erősen tagolt felületek szigetelésénél alkalmazott kiegészítő anyagok.

Kittek, tapaszok

A bitumenes kittek, tapaszok oldószerekkel vagy lágyí­tókkal kevert bitumenből, különböző töltőanyagok hozzá­adásával előállított szigetelő masszák. Töltőanyagként álta­lában szemcsés, porszerű anyagokat, őrleményeket használ­nak. A bitumenes kitteket, tapaszokat az aljzatok felületi hibá­inak javítására, illetve a különböző (csatlakozási-, mozgási-, stb.) hézagok, illesztések kitöltésére használják.

Fényvédő bevonatok

A bitumenes alapanyagú csapadék elleni szigetelést a nap­sugárzás (hőhatás és ultraibolya sugárzás) hosszú távon ká­rosítja, ezért a lemezeket megfelelő védelemmel kell ellátni.

A napsugárzásnak kitett bitumen folyamatosan öregszik. Hő hatá­sára az illóanyagok eltávoznak a bitumenből, így az rideggé válik, törékeny lesz. Az ultraibolya sugárzás hatására fotokémiai folya­matok mennek végbe, ami szintén ridegedéshez vezet. A szigetelés tartósságát biztosítandó, a bitumenes szerkezeteket minden eset­ben védeni kell a napsugárzástól.

Bitumenes lemez csapadék elleni szigetelés esetén a leg­felső lemezréteget képező zárólemezt a gyártás során eleve ellátják felületvédelemmel; az idő múlásával azonban szük­ség lehet ennek felújítására. Ehhez, illetve a bitumenes kent, szórt szigetelések védelméhez fényvisszaverő fedőemulzió fényvédő bevonatot készítenek. Olyan csapadék elleni szigetelések esetében, amelyek ol­dószerekkel nem érintkezhetnek (műanyag alapú termékek), vizes diszperziós – oldószert nem tartalmazó – fényvissza­verő fedőbevonatot kell alkalmazni.

Kiegészítő szerkezetek

A lapostetők rendeltetésszerű működéséhez számos olyan „kényes” szerkezeti részlet (dilatáció, víznyelő, felülvilágí­tó, attika stb.) kialakítása szükséges, amelyben a csapadék elleni szigetelés vonalvezetése megtörik, megszakad stb., vagyis ezek a vízhatlanság szempontjából fokozottan veszé­lyeztetett részt képeznek. Az egyes szerkezeti részleteket minden esetben a lapostető egészéhez igazodva, az ide vo­natkozó követelményeknek (vízhatlanság, fagyállóság stb.) megfelelve kell kialakítani. Ehhez számos különböző kiegé­szítő szerkezet, elem beépítése szükséges.

A lapostetők csapadék elleni szigeteléséhez közvetlenül kapcsolódó kiegészítő szerkezetek a következők.

• Szegélyezések: a tetőfelületet határoló (attika-, fal-, kéményszegély stb.), valamint a felületen belül az áttöréseket, nyílásokat, hézagokat (csőáttöréseket, felül­világítókat, dilatációt stb.) szegélyező szerkezetek. A külső hatásoknak ellenálló, általában műanyag vagy fém agyagú elemek alkotják.
• Vízgyűjtő és vízelvezető elemek: belső vízelvezetés­nél ezt lényegében a vízelvezetési pontokban kialakított összefolyók (víznyelők) képezik. Ezek olyan össze­tett szerkezetek, amelyeknél az ismert külső hatásokkal szembeni (tartós) ellenállás mellett az eltömődés, visszaáramlás, eljegesedés stb. jelenségekkel szembeni védelmet is biztosítani kell. A külső (vonalmenti) víz­elvezetést általában függő ereszcsatornával képezik. A csapadék elleni szigetelést lényegében egyszerű sze­gélyezéssel zárják le úgy, hogy a felületén lefolyó víz akadálytalanul a csatornába kerül.
• Páraszellőzők: a tetőszerkezetbe jutott és ott megre­kedt nedvességet, párát minden esetben ki kell szellőztetni a külső térbe. Egyenes rétegrendű tetők esetében ez a hőszigetelés alatti páraelvezető, valamint a csapadékszigetelés alatti gőznyomást kiegyenlítő rétegek külső légtérrel való közvetlen kapcsolatának a megteremtését jelenti. Ez a kapcsolat egyaránt kialakítható a tetőfelületet szegélyező szerkezetek mentén (pl. attikafalakban), valamint a tetőfelületen elszórtan pon­tonként.
  Utóbbit olyan (általában műanyag) páraszel­lőző elemekkel képezik, melyek a csapadék elleni szi­geteléssel vízhatlan csatlakozást biztosítva összeépíthetők. Kéthéjú tetőknél a két héj közötti légrétegben működő folyamatos légáramlás biztosítja a nedvesség, a pára kiszellőztetését. Ehhez azonban a levegő be- és kijutását lehetővé tevő szerkezetek szükségesek. Ezt általában az attikafalakba épített szellőzőnyílások képezik, de nagyobb tetőfelület (épületszélesség) esetén a felső héjat áttörő, pontonkénti szellőzőelemeken keresztüli szellőztetésre is szükség lehet.
• Egyéb kiegészítők: a csapadék elleni szigeteléshez köz­vetlenül kapcsolódó egyéb kiegészítők közé tartoznak a lapostetőn elhelyezett különböző gépészeti berende­zések (klímák, tartályok, vezetékek stb.) alátámasztó szerkezetei (talpak); a járósávok elemei; a biztonsági szerkezetek elemei stb.

A lapostetőkkel szemben támasztott egyik legfontosabb követelmény (a csapadék tetőszerkezetbe jutásának megakadályozása mellett), hogy a csapadékvíz a tetőfelületről maradéktalanul (és kellő sebességgel) elvezetésre kerül­jön.

A lapostetők felületéről történő vízelvezetés módja két­féle lehet (2.4. ábra):

• külső vízelvezetés: ez lehet vonalmenti vagy pontszerű;
• belső vízelvezetés: ez minden esetben pontszerű.

2.4. ábra. Lapostetők vízelvezetési módjai:

a) külső ereszvonalra lejtés;

b) belső víznyelő pontra lejtés eltérő lejtésű tetősíkokkal;

c) belső víznyelő pontra lejtés azonos lejtésű tetősíkokkal;

A külső vízelvezetés elsősorban kéthéjú (hideg) tetők esetén célszerű. Ennek előnye, hogy könnyebben hozzáférhető, tisztítható, karbantartható; hátránya viszont, hogy fennáll a vízelvezető elemek (csövek) elfagyásának és az ebből adódó károknak (pl. visszatorlódásnak) a veszélye.

Melegtetőknél téli időszakban – még kedvező méretű hőszigetelés esetén is – feltételezhető, hogy a külső léghőmérséklet és a tetők külső felületi hőmérséklete között akár 3-5°C különbség is előfor­dul. Ebből következik, hogy enyhe fagy (-1 – -3°C) esetén a tető­felület hőmérséklete még 0°C felett lehet, vagyis megindul az ol­vadás. Külső vízelvezetés esetén a hólé a vízgyűjtőbe érve viszont megfagy és a további csapadék útját elzárva, azt visszatorlasztva jelentős károkat okozhat.

Kéthéjú hidegtetőknél a külső légtér és a tető felületi hőmérséklete közötti különbség téli időszakban elhanyagolható, ezért ezzel a jelenséggel nem kell számolni. Ha (pl. szerkezeti okokból) egy egyhéjú melegtetőnél csak külső vízelvezetés alakítható ki, akkor gondoskodni kell a vízelvezetés mentén a fagyás megelőzéséről. Ez általában a vízelvezető szerke­zetek fűtésével biztosítható.

Belső vízelvezetés egyaránt alkalmazható egy-, illet­ve kéthéjú tetők esetén. Itt a fagyás veszélye nem áll fenn, azonban a vízelvető elemek nehezen hozzáférhetők, ebből adódóan a karbantartásuk, az esetleges dugulások elhárítá­sa vagy egyéb meghibásodások javítása is sokkal nehezebb. Nagy tetőfelületek esetén a belső vízelvezetés eleve elkerül­hetetlen.

A lapostetőkön a vízelvezetés működésének egyik alap­vető feltétele a megfelelő lejtés megléte. Ez lényegében a vízelvezetés geometriáját adja meg.

A lejtés a vízelvezetés módjának megfelelően lehet:

• külső ereszvonalra lejtés;
• külső vízköpő pontra lejtés;
• belső vízelvezetési pontra (összefolyó) lejtés.

A külső vonalra lejtés a legegyszerűbb geometria. Lé­nyegében egy vagy több – a párkánnyal rendelkező külső oldalakkal megegyező számú – kifelé lejtő tetősíkkal képe­zik (2.4/a. ábra). A külső vízköpő pontra való lejtés a gyakorlatban napja­inkban nem elterjedt. Vízköpőt általában biztonsági okok­ból alakítanak csak ki.

2.4/a

Belső vízelvezetési pontra lejtés esetén a vízelvezetés geo­metriájának és a víznyelő pontok helyének meghatározása számos szerkezeti és technológiai szempont figyelembevé­telével, azok összehangolásával történik. (A pontok helyét alapvetően meghatározza, hogy hogyan illeszthetők a víz­elvezető elemek a lapostető alatti szerkezetekhez.)

A lejtés kialakítható:

• azonos lejtésű (hajlásszögű) tetősíkokkal;
• eltérő lejtésű tetősíkokkal;
• ezek együttes alkalmazásával.

A víznyelőhöz kapcsolódó azonos lejtésű tetősíkok haj­lásszöge megegyezik (2.4/b. ábra). Az épületet a körvonalától (a tetőfelület geometriájától) függően a tetősíkok attika­csatlakozása azonban, más-más magasságban lesz. Azonos lejtésű tetősíkok alkalmazása esetén megfigyelhető, hogy az egy víznyelőhöz kapcsolódó négy tetősík közötti hajlatok (vá­pák) felülnézeti képei mindig derékszögben metszik egymást.

2.4/b

Eltérő lejtésű tetősíkokat általában akkor alakítanak ki, ha a vízelvezetés geometriájára vonatkozóan szempont az, hogy a tetősíkok egy adott vízszintes sík mentén metsződ­jenek a szegélyező falakkal. Ebben az esetben a víznyelő helyzetétől függően az eltérő távolságok, de azonos magas­ságkülönbségek eltérő lejtésű tetősíkokat eredményeznek (2.4/c. ábra).

2.4/c

Ha a víznyelő az adott (tervezett) vízgyűjtő terület valamely sarkához közel kerül, akkor ez a megoldás nem alkalmazható, mivel az egyes tetősíkok lejtése (a hosszuktól függően) a megengedettnél nagyobb vagy kisebb lesz. Ebben az esetben (a víznyelő felé dőlt) ferde sík mentén határozzák meg a tetősíkok és szegélyező falak metsződését.

A vízelvezetési rendszer tervezése

A lapostetők gravitációs vízelvezetésének (a vízelvezetés geometriájától függetlenül történő) tervezése, kialakítása során a következő szempontokat kell figyelembe venni.

Egy tetőfelületen a vízgyűjtő területek és víznyelők szá­ma legalább kettő legyen. így az egyik víznyelő dugu­lása, karbantartása stb. esetén a másik el tudja vezetni a vizet. Kivételt csak a kis alapterületű (40-60 m²) és a túlfolyóval ellátott lapostetők képezhetnek.

• Egy vízgyűjtő terület (egy vízgyűjtőhöz tartozó terület) nagysága 150-180 m²-nél ne legyen nagyobb.
• A vízelvezetés hossza max. 12 m lehet.
• A víznyelőket mindig a tető (vízgyűjtő terület) legmé­lyebb pontján kell elhelyezni, a falaktól, felépítmények­től min. 0,50 m távolságban. Ügyelni kell arra, hogy a víznyelők karbantartás céljából hozzáférhetők legye­nek.
• A víznyelők szabad keresztmetszetét a vízgyűjtő terület méretének függvényében határozzák meg. Gyakorlati tapasztalat alapján 1 m² vízgyűjtő területhez 1,25 cm² szabad víznyelő keresztmetszet szükséges (1 cm² víz­nyelő keresztmetszet = 0,80 m² vízgyűjtő terület).
• A tetősíkok lejtése nem lehet kisebb, mint 2%, ugyan­akkor 5%-nál nagyobb lejtés nem ajánlott. A hajlatok (vápák) kialakítható lejtése min. 1%.
• A tervezés során ügyelni kell arra, hogy lejtésmentes (vízszintes) felület ne jöjjön létre (2.5. ábra).
• A víz útjába lévő felépítmények körül a víz feltorlódá­sát ellenlejtés-képzéssel kell megakadályozni.
• A tetősíkok közötti hajlatokban süllyesztett vápacsa­torna kialakítása nem ajánlott, mert jelentősen fokozza a vízszigetelés meghibásodási kockázatát.
• Kerülni kell a tetősíkba süllyesztett mozgási hézagok feletti vízátvezetést. (Kedvezőbb a tetősíkból kiemelt mozgási hézagok alkalmazása).

A tetősíkok pontos lejtését a csapadék elleni szigete­lésnek és az aljzat kialakításának (anyagának) függvényé­ben határozzák meg (pl. táblás hőszigetelés esetén legalább 2,5%-os, deszkaaljzat esetén legalább 4%-os lejtés szüksé­ges).

A lejtés megtervezésénél minden esetben figyelembe kell venni a födém várható lehajlását is. Mivel a lejtés általában kicsi, ezért a terhelések hatására bekövetkező, rend­szerint kismértékű födémlehajlás is befolyásolhatja annak tényleges mértékét. A vízelvezetés különböző szerkezeti részleteit, elemeit a későbbiekben részletesen ismertetjük.

Nagyobb felületeknél (pl. ipari csarnokoknál) alkalmaznak korsze­rű, szívott vízelvezető rendszereket. Ennél a megoldásnál minden 250-300 m² vízgyűjtő felülethez egy elvezetés tartozik. A tetőn nem szükséges lejtést kialakítani. A megfelelő sebességű elszí­váshoz a lefolyócsövek keresztmetszete kisebb, mint a gravitációs elvezetésnél.

Egyenes rétegrendű melegtető

Az egyenes rétegrendű, egyhéjú melegtető a legáltaláno­sabb lapostető rétegrend, napjainkban is ezt alkalmazzák a leggyakrabban. A hőszigetelés a zárófödém felett, illetve a csapadék elleni szigetelés alatt található. A páratechnikai védelmet biztosító réteg rendszerint közvetlenül a hőszige­telés alatt (a födémszerkezet felett) helyezkedik el. A továb­bi kiegészítő szerkezeti rétegek alkalmazásától és elhelyez­kedésétől függően számos változata létezik.

Az egyik leggyakoribb rétegrendnél a lejtést a födémen lejtbetonnal képezik (2.1/a. ábra). Ebben az esetben a hőszi­getelés egyben a csapadék elleni szigetelés aljzata is, ennek megfelelően kizárólag lépésálló anyag építhető be. A hőszi­getelés anyagától és a csapadék elleni szigetelés típusától (kialakításától) függően szükség lehet a két réteg között elválasztó-védő rétegre is.

2.1/a. ábra. Egyenes rétegrendű egyhéjú (nem járható) tető rétegfelépítésének általános sémája
1. védő-leterhelő kavicsréteg; 2. elválasztó-védő réteg; 3. csapadék elleni szigetelés; 4. gőznyomást kiegyenlítő réteg; 5. lejtést adó betonréteg; 6. technológiai védő (elválasztó) réteg; 7. hőszigetelés;  7*. Lejtést adó hőszigetelés 8. párazáró (párafékező) réteg; 9. méretezett vasbeton födém

Ennél is egyszerűbb (ennek megfelelően szintén gyakran alkalmazott) egyhéjú egyenes rétegrendű lapostető jön lét­re, ha a lejtést ferdén vágott hőszigetelő elemekkel képezik (2.1/b. ábra). Az előző rétegfelépítéshez képest csupán annyi a változás, hogy itt nincs szükség külön lejtbeton rétegre (elhagyható), így a födém önsúlya is kisebb.

2.1/b. ábra.

A csapadék elleni szigetelés és a hőszigetelés esetleges összeférhetetlensége nemcsak a fentebb említett elválasztó-védő réteggel, hanem a lejtést adó betonréteg két szerkezeti rész közé helyezésével is kiküszöbölhető (2.1/c. ábra).

2.1/c. ábra.

Ilyen­kor a lejtbeton szilárd elválasztó réteget képez a hőszigetelés és a csapadék elleni szigetelés között, egyben ez utóbbinak az aljzata is. A csapadék elleni szigetelés és a lejtbeton kö­zött minden esetben gőznyomás-kiegyenlítő réteget kell el­helyezni. A lejtbeton és a hőszigetelés közé elválasztó ré­teg (technológiai szigetelés) kerül. A beépített hőszigetelő anyagnak nagy szilárdságúnak kell lennie.

A fentieken kívül – az anyagoktól, egyedi igényektől és követelményektől függően – természetesen számos külön­böző rétegfelépítésű, egyenes rétegrendű egyhéjú lapostető képezhető. Az egyes rétegek elhelyezésének elve azonban alapvetően megegyezik a fenti példáknál ismertetettekkel.

Fordított rétegrendű melegtető

Fordított rétegrendű melegtetők esetén a három fő funk­ciójú szerkezeti réteg elhelyezkedése (az előzőekhez viszo­nyítva) úgy módosul, hogy a csapadék elleni szigetelés és a hőszigetelés felcserélődik. Vagyis a hőszigetelés kerül fe­lülre és a csapadék elleni szigetelés ez alatt (a födém felett) helyezkedik el (2.2. ábra).

2.2. ábra. Fordított rétegrendű nem járható tető rétegfelépítése

Ennél a rétegfelépítésnél tehát a vízszigetelés védettebb helyzetbe kerül, a hőszigetelés vé­delmét (szélszívás és felúszás ellen) pedig külön biztosítani kell. A lejtést adó réteg (lejtbeton) közvetlenül a födémen található.

A fordított rétegrendű egyhéjú lapostetők alkalmazásá­nak számos előnye van:

• a csapadék elleni szigetelés meghibásodásának lehető­sége minimálisra csökken, mert védett a jelentős felme­legedéstől, napsugárzástól és egyéb (külső) hatásoktól, ily módon a vízszigetelés várható élettartama is hosz-szabb;
• a közvetlenül a hőszigetelés alatt (annak meleg oldalán) elhelyezkedő csapadék elleni szigetelés egyben párazá­ró rétegként is funkcionál, nincs szükség külön páravé­delmi rétegre;
• kevesebb számú rétegre van szükség, így egyszerűbb és gyorsabb a kivitelezés.

Fordított rétegrendű tetőknél a hőszigetelő réteg kevésbé védett, ezért külön figyelmet kell rá fordítani. A hőszigetelő anyag csak fagyálló, kis vízfelvételű (extrudált poliszti­rol hab) lehet, egy rétegben beépítve. A csapadék elleni szigetelés és a hőszigetelés (anyagainak) esetleges összefér­hetetlensége miatt szükség lehet a két réteg között elválasztó-védő réteg kialakítására is.

A hőszigetelést rendszerint leterhelő-védő réteggel lehet rögzíteni és védeni. Ez szélszívás ellen méretezett vastag­ságú (tömegű) mosott kavicsból, bazaltzúzalékból vagy ágyazott betonlapokból képzett réteg. A leterhelés és a hő­szigetelés közé páraáteresztő tulajdonságú, elválasztó-védő réteget kell elhelyezni. Ezen rétegek együttesen biztosítják a hőszigetelés szélszívás, felúszás, UV-sugárzás és a káros mechanikai hatásokkal szembeni védelmét.

Kéthéjú hidegtetők

A kéthéjú lapostetők egyenes rétegrendű szerkezetek, azaz a hőszigetelés a zárófödém felett, illetve a csapadék elle­ni szigetelés alatt található. A hőszigetelés fölött azonban nagy méretű átszellőztetett légréteg készül, így a lapostető két egymástól elkülönülő szerkezeti részre (héjra) oszlik (2.3. ábra).

2.3. ábra. Kéthéjú tető rétegfelépítése
méretezett vb. födém; 2. párafékező réteg; 3. méretezett hőszi­getelés; 4. átszellőztetett légréteg; 5. alátámasztó betonlábak; 6. előre gyártott vasbeton lapok; 7. kellősítő (alapozó) réteg; 8. csapadék elleni szigetelés; 9. deszkaborítás; 10. alátámasztó fa vázkeret; 11. védő-elválasztó réteg

Az alsó héj teherhordó szerkezeti része a födém, közvet­lenül ezen helyezkedik el a hőszigetelő réteg.

A felső héj teherhordó szerkezete egyben a lejtést adó ré­teg is. Ez készülhet előre gyártott vasbeton lapokból faszer­kezetre támaszkodó deszkaborításból és egyéb építőlemez borításból. Alkalmazásuk elsősorban a felső héj várható terhelésétől függ (ezt pedig főleg a tetőfelület hasznosítottsága, valamint a vízszigetelés védőrétege határozza meg). Napjainkban a nem hasznosított kéthéjú tetőknél általában a fa anyagú tartószerkezet alkalmazása a legkedvezőbb.

Attól függően, hogy milyen az alkalmazott, csapadék elleni szigetelés, illetve a felső héj teherhordó szerkezete, szükség lehet a két réteg között elválasztó-védő réteg kiala­kítására. A két héj közötti légréteg előzetes számítások alapján meghatározott méretű, természetes (vagy mesterséges) mó­don átszellőztetett, mely így folyamatosan biztosítja a szer­kezetbe jutó nedvesség (pára) eltávozását. Az átszellőztetés további lényeges előnye, hogy csökkenti a tetőszerkezet nyári hőterhelését (hidegtető).

A légréteg természetes átszellőztetése megfelelő mére­tű be- és kiömlő szellőzőnyílásokon keresztül biztosítható. A szellőző légréteg és a nyílások méretét úgy kell megter­vezni, hogy a nedvesség (pára) folyamatosan el tudjon tá­vozni, ugyanakkor téli időszakban a légáramlás ne okozhas­son túlzott hőveszteséget, lehűlést. Ez utóbbit a hőszigetelő réteg méretezésénél mindenképpen figyelembe kell venni.

A szellőző légréteg és a szellőzőnyílások méretét – ezzel együtt az átszellőzés mértékét – befolyásoló tényezők:

• a tető rétegfelépítése,
• a tető hasznosítottsága,
• a tetőfelület mérete;
• az épületmagasság;
• az uralkodó szélirány (tájolás);
• az épület szélvédettsége.

Az átszellőzés pillanatnyi mértékét ezen állandó jellem­zők mellett természetesen minden esetben befolyásolják az adott időjárási körülmények is.

Kéthéjú tetőknél az alsó és felső héj teherhordó szerke­zetei közötti kapcsolatot (a felső héj alátámasztását) minden esetben úgy kell kialakítani, hogy a két rész esetleges eltérő mozgásából ne keletkezhessenek káros mértékű feszültsé­gek. Szintén ügyelni kell arra, hogy hőhídmentes szerkezeti kapcsolatok létesüljenek.

A lapostetők az épületet lefedő vízszintes, több­rétegű, összetett (teherhordó és térelhatároló) szerkezetek. A lapostetők tetősíkja 5°-nál (8,8%-nál) kisebb, de 2%-nál nagyobb lejtésű. Közvetlen térelhatároló szerkezetként elsődleges rendeltetésük, hogy minden esetben biztosítsák a belső tér külső hatásokkal szembeni védelmét. Haszno­sított tetőfelület esetén további feladata, hogy megfeleljen a hasznosítás módja alapján megfogalmazódott egyéb elvá­rásoknak, követelményeknek.

A lapostetők a 20. század elejétől kezdtek elterjedni, amikortól a felhasználható anyagok, az építési és gyártástechnológiák gyors fejlődése következtében lehetővé vált az épületek (közel) vízszin­tes tetősíkkal történő, csapadékbiztos lefedése.

Külső hatások:

• fagy;
• mechanikai;
• vegyi;
• biológiai;
• hő;
• csapadék;
• szél;
• napsugárzás.

Belső hatások:

• nedvesség (pára);
• hő.

A lapostetők szerkezeti rétegei biztosítják az egyes ha­tásokkal szembeni védelmet. Egy-egy szerkezeti réteg több funkciót is betölthet. Az egyes rétegek alkalmazása és el­helyezkedése függ a lapostetőt érő hatásoktól és igénybe­vételektől, a hasznosítottságtól és az egyéb igényektől, kö­vetelményektől. Ezen jellemzők alapvetően meghatározzák a lapostetők rétegfelépítését, rétegrendjét.

Lapostetők csoportosítása

A lapostetőket a kö­vetkező módon osztályozzák.

Szerkezeti felépítésük szerint:

• egyhéjú melegtetők (a szerkezetet alkotó egyes rétegek közvetlenül egymásra épülnek);
• kéthéjú hidegtetők (a hőszigetelés fölött átszellőztetett légréteg található, így a lapostető két egymástól elkü­lönülő szerkezeti részre (héjra) oszlik).

Hasznosítottság szerint:

• nem járható lapostetők (a tetőfelület nem hasznosított);
• járható lapostetők (a tetőfelület hasznosított; ilyenek a terasztetők, parkolótetők, zöldtetők).

Rétegfelépítés szerint:

• egyenes rétegrendű tetők (a csapadék elleni szigetelés a hőszigetelés fölött van);
• fordított rétegrendű tetők (a csapadék elleni szigetelés a hőszigetelés alatt van).

Lapostetők rétegfelépítése

A lapostetők három fő funkcionális rétege (alulról föl­felé haladva) a következő:

• 1.  teherhordó szerkezet;
• 2.  hőszigetelés;
• 3.   csapadék elleni szigetelés.

Az ezekhez kapcsolódó további kiegészítő szerkezeti ré­tegek a következők lehetnek:

• lejtést adó réteg;
• párazáró és páraelvezető réteg;
• gőznyomás-kiegyenlítő réteg;
• felületvédelemi (leterhelő) réteg;
• elválasztó-, védőrétegek;
• egyéb kiegészítő szerkezetek, elemek.

Hasznosított tetők (zöldtetők, terasztetők) esetén további rétegek alkalmazására van szükség: elválasztó-, szűrőréteg; szemcsés ágyazóréteg; víztároló réteg; talajréteg; járólap.

2.1 táblázat

Teherhordó födémek

A lapostetők teherhordó szerkezeti részét a legtöbb eset­ben vízszintes födémszerkezet képezi. Ez rendszerint az adott lapostető terheinek ismerete alapján statikailag mére­tezett szerkezet. Általában ez alkotja a teljes lapostető alj­zatát, fordított rétegrendű tetőknél pedig a csapadék elleni szigetelés közvetlen aljzata.

A födémszerkezet típusa és rétegvastagsága minden eset­ben függ a lapostető tervezett rétegfelépítésétől, a várható ter­helésektől, illetve a tetőfelület geometriájától. A lapostetők ideális teherhordó szerkezetének mindenképpen a monolit vasbeton födémek tekinthetők. Ezek az adott igényekhez igazodva szabadon méretezhetők (tervezhetők), kedvező páratechnikai tulajdonsággal rendelkeznek, jelentős a te­herbírásuk, illetve egységes homogén felületet képeznek.

A napjainkban elterjedt félmonolit födémek szintén ked­vezőek lehetnek; kötöttséget a teherbírási, a méretbeli és a geometriai korlátok jelenthetnek. Kevésbé előnyös a fa és acél anyagú födémek alkalmazása. Ezeknél különös figyelmet kell fordítani a megfelelő páratechnikai védelemre, a korhadás, tűz és korrózió elleni védelemre és a homogén sík felület képzésére.

Lejtést adó réteg

A tetőfelület megfelelő lejtése többféle módon biztosítha­tó. Az egyik leggyakoribb eljárás, hogy csak ebből a célból létrehozott külön szerkezeti réteggel, általában közvetlenül a födémszerkezeten kialakított, lejtést adó helyszíni könnyűbeton réteggel (lejtbetonnal) képezik. (Ez elhelyezhető a hőszigetelés felett a csapadék elleni szigetelés aljzataként is). Legkisebb rétegvastagsága min. 5 cm.

Szintén gyakori megoldás a hőszigetelő réteggel képzett lejtés. Ebben az esetben lépcsősen kialakított vagy ék ala­kúra vágott hőszigetelő lapokkal hozzák létre a lejtést adó ferde felületet. Ügyelni kell arra, hogy a kialakított legki­sebb hőszigetelés-vastagság is megfeleljen a hőtechnikai követelményeknek. Az ék alakú táblákból készített lejtés előnye a kis önsúly, valamint hogy egy réteg két funkciót lát el. (Ez a megoldás fordított rétegrendű tetőknél természete­sen nem alkalmazható.)

Monolit és félmonolit födémszerkezetek esetén a lejtés elvileg önmagával a teherhordó szerkezettel is képezhető. Ilyenkor a födém felső felülete önmagában képezi a lejtést. Ezt a megoldást azonban igen ritkán alkalmazzák a jelentős tömeg és a kivitelezés nehézségei miatt. A lejtést adó réteg megválasztását minden esetben az adott lapostetőnél alkalmazott szerkezeti rétegrend, a lejtés mér­téke, a tetőfelület nagysága és a födémszerkezet teherbírása határozza meg.

Páratechnikai védelem rétege

A párazáró és páraelvezető réteg akadályozza meg, hogy a födém alatti belső térben jelenlévő nedvesség páradiffúzió (vagy légáramlás) útján a szerkezetbe juthasson. Mivel a felső réteget képező csapadék elleni szigetelés párazáró felületet képez, így külön gondoskodni kell az alatta lévő rétegek – belső tér felöli – páratechnikai védelméről, megakadályozva ez­zel, hogy a nedvesség (pára) a belső térből a födém feletti szerkeze­ti részbe bejuthasson és ott megrekedhessen.

A réteg alkalmazása és anyaga függ a beltéri légállapo­toktól és a födémszerkezet anyagától, rétegvastagságától. Ezek ismeretében szükségességét a tervezés során páradiffúziós számítással határozzák meg. A párazáró réteget kizárólag korhadásmentes anyagok képezhetik: PE-fólia, PVC-fólia, üvegfátyol betétes bitumenes lemez, alumínium­fólia betétes bitumenes lemez. Egyenes rétegrendű tetőknél szinte minden esetben szük­séges a beépítésük, fordított rétegrendű tetőknél azonban nincs szükség pára elleni védelemre.

Alátét-, védő-, elválasztó réteg

Alátétréteg: a sérülésre érzékeny szigetelő vagy párazáró lemezek aljzatának felületi egyenetlenségeit, érdességét ki­egyenlítő réteg.

Elválasztóréteg: az egymással összeférhetetlen anyagok (pl. beton és fémlemez, bitumen és PVC, PS-hab és PVC stb.) közé helyezett, ily módon az esetleges káros fizikai vagy ve­gyi jelenségeket megakadályozó réteg.

Védőréteg: a már elkészült szerkezetek további munkák során jelentkező hatásokkal, illetve egyéb felső rétegekből származó szennyeződésekkel szembeni védelmét biztosítja.

Hőszigetelés

A lapostető rétegrendjén belül az épület (a belső tér és az azt határoló szerkezetek) megfelelő hőtechnikai védelmét biztosítja. Vastagságát hőtechnikai méretezéssel határozzák meg. Anyaga elsősorban a lapostető rétegfelépítésétől függ. Általában műanyag keményhab (EPS, XPS, PUR) vagy nagy testsűrűségű szálas (ásvány-, üveggyapot) hőszigetelő táblák­ból készülnek.

Egyenes rétegrendű, egyhéjú tetőkben kizáró­lag nagy szilárdságú (terhelhető vagy lépésálló) hőszigetelés alkalmazható. Fordított rétegrendű tetőkben a hőszigetelés csak egy rétegben fektetett, zárt cellás, extrudált polisztirol­hab (XPS) hőszigetelő elemekkel képezhető. Kéthéjú tetők­ben nem terhelhető hőszigetelés is alkalmazható. Lapostetők hőszigetelése itt!

Gőznyomást kiegyenlítő réteg

A tetőszigetelés alatti zárt térben jelenlévő pára hőmér­séklet-növekedés hatására jelentkező (gőz)nyomását semle­gesítő, a tetőszigetelés alatt teljes felületű, összefüggő vé­kony légréteg. A réteg feladata kettős. Egyrészt biztosítja a szerkezetben lévő nedvesség (pára) felmelegedés hatására bekövetkezett nyomásának a feszültségmentes eloszlását, másrészt lehetővé teszi a csapadék elleni szigetelés és aljza­tának egymástól független, eltérő mértékű mozgását.

A lapostetők építése során a felső csapadék elleni szigetelés ki­alakításával minden esetben lezárul egy adott nedvességtartalmú szerkezeti rész. Nyári időszakban a tető felmelegedése során a belső pára kitágulhat, ami hibás szerkezet esetén növekvő belső nyomást eredményez. Az ebből adódó feszültség általában a szi­getelés felhólyagosodását okozza. A tetőszigetelések károsodását, tönkremenetelét a legtöbb esetben ez az épületfizikai jelenség idézi elő, ezért különösen fontos a lapostetők páratechnikai szempontból történő megfelelő felépítése.

Felületvédelem (leterhelő réteg)

A csapadék elleni szigetelés különböző külső hatásokkal (mechanikai, napsugárzás stb.) szembeni, felületi védelmet biztosító réteg. Ez a lapostető legfelső rétege, amely a tetőlejtésétől, a hasznosítás módjától, a szigetelés típusától, anyagától, terhelhetőségétől, valamint a védelem szükséges mértékétől függően többféle lehet (lemezek, bevonatok, ka­vicsterítés, betonlapok stb.). A nagyobb vastagságú rétegek egyúttal a csapadék elleni szigetelést is leterhelik.

Csapadék elleni szigetelés

A tetőszigetelés vízhatlanságot biztosító rétege. A lapos tető az épületet érő (külső) nedvességhatásoknak leginkább kitett szerkezet, ezért különösen fontos a teljes védelmet biztosító szigetelés megfelelő kialakítása.

Az alábbiakban az állandó emberi tartózkodásra alkalmas beépített magastetőkkel fog­lalkozunk.

Beépített tetőtér fedélszerkezete

A tetőtér-beépítés alapvetően meghatározza a fedélszer­kezet tervezését, hiszen a fedélszék kialakítását (típusát, geometriáját, szerkezeti részleteit stb.) befolyásoló, már is­mert tényezők mellett külön figyelembe kell venni a tetőtér tervezett alaprajzi elrendezését, az egyes helyiségek termé­szetes megvilágításának lehetőségét, a kívánt belmagassá­got, stb.

Fedélszerkezeti szempontból meghatározó azon alap­vető követelmény, mely szerint a beépített tetőterekben is biztosítani kell az ember kényelmes térérzetének megfelelő belmagasságot (2,40-2,80 m), valamint helyiségméreteket. A ferde felületek következtében ez nem teljesülhet a teljes tetőtéri területen, de a tervezés során törekedni kell arra, hogy minél nagyobb részen a kényelmi szempontoknak megfelelő belmagasság álljon rendelkezésre (ez függ a tető­hajlásszögtől, az épületszélességtől és a térdfalak alkalma­zásától, méretétől).

Belső- és külső térdfal

Régebben gyakran előfordult, hogy a lakhatás szempont­jából nem hasznosítható „tetőzugot” ácsolt szerkezetként kialakított belső térdfallal határolták le (1.213. ábra). Ez a térrész legtöbbször padlástérként (tárolóként) funkci­onált. Napjainkban ezt a megoldást ritkán alkalmazzák, elsősorban nagy épületszélesség vagy meredek tetők ese­tén fordulhat elő.

1.213. ábra. Tetőtér beépítés belső térdfallal

Az alapterület kihasználtsága és a kívánt belmagasság biztosítása szempontjából sokkal kedvezőbb megoldást jelent a külső térdfalak építése. A külső határoló falak folytatásának tekinthető külső térdfallal lényegében a teljes tetőszerkezetet (megemelve), a födémtől magasab­ban alakítják ki. A térdfal méretét az egyedi igények mellett elsősorban az építménymagasságra (homlokzatmagasságra) vonatkozó előírások befolyásolhatják (1.214. ábra).

1.214. ábra. Tetőtér beépítés külső térdfallal

A tetőtér-beépítés a fa fedélszék szerkezeti rendszerét is meghatározza. A legtöbb fedélszéktípus önmagában szá­mos, a tetőtér hasznosítottságát (térosztását) korlátozó ele­meket tartalmaz (székoszlopok, dúcok stb.), ezért alkalmaz­hatóságuk is korlátozott. A beépítés szempontjából a leg­kedvezőbb a torokgerendás fedélszék, mert ennél a tetőteret a fedélszék elemei egyértelműen meghatározzák. A haszno­sított térbe nem kerül a térosztást korlátozó, zavaró fedél­szerkezeti elem.

Állószékes fedélszékek esetén a székoszlopok általában jelentős tervezési kötöttséget jelentenek, mert a helyiségek alaprajzi elren­dezését csak a székoszlopok elhelyezkedését figyelembe véve lehet meghatározni. Egyes esetekben viszont belsőépítészeti szempont­ból kifejezetten előnyösen lehet a térbe „illeszteni” (pl. helyiségek nélküli egybefüggő tetőtereknél) ezeket az elemeket.

Természetesen a fa fedélszékeknek is megvannak az alkalmazhatósági korlátaik (pl. max. épületszélesség, sza­rufahossz stb.). Ezért az egyéb ismert követelményeket és igényeket is figyelembe véve a tervezés mindenképpen komplex gondolkozást igényel.

Beépített tetőteret határoló tetőszerkezetek rétegfelépítése, szerkezeti részletei

A tetőteret határoló tetőszerkezetek rétegfelépítése lénye­gesen összetettebb, mint az eddig ismertetett, padlástereket határoló szerkezeteké. Itt ugyanis különösen fontos, hogy a tető mint határoló szerkezet épületfizikái (főleg hő- és páratechnikai) szempontból hasonló (jó) tulajdonságok­kal rendelkezzen, mint az épület egyéb külső határoló szerkezetei.

Hagyományos fa fedélszerkezetek esetén a tetőfedés alatt számos különböző szerkezeti réteg helyes sorrendű beépítése szükséges ahhoz, hogy ez teljesüljön. Ennek megfelelően a tetőteret határoló tetőszerkezet általá­nos rétegfelépítése kívülről befelé (felülről lefelé) haladva a következő.

1. Tetőfedés: a már korábban bemutatott különböző fe­dések bármelyike, az ismert rétegfelépítéssel (héjazat, aljzat, alátéthéjazat).
2. Méretezett hőszigetelés: általában a szarufák között és az alatt is elhelyezett, hőtechnikai számítással megha­tározott rétegvastagságú, legtöbbször szálas hőszigetelő anyagok (az alátéthéjazat típusától függően szükség le­het a fólia és a hőszigetelés között külön légréteg kiha­gyására).
3. Párafékező réteg: a hőszigetelés belső oldali páraha­tással szembeni védelmét biztosítja.
4. Belső burkolat: általában lécvázra rögzített különböző felületképzéssel ellátott gipszkarton lemez vagy egyéb borítás (pl. lambéria).

A beépített tetőteret minden esetben kéthéjú tetőszerke­zet határolja. Ezek az alátéthéjazat és a hőszigetelés viszo­nyától függően lehetnek egyszeres, illetve kétszeres szellőztetésűek. Egyszeres szellőztetésű tető esetén a szarufák közötti részt teljesen kitölti a hőszigetelés, amely így közvetlenül érintkezik az alátéthéjazattal (az alátéthéjazat ráfekszik a hőszigetelésre és szarufák felső közös síkjára). Ilyen ese­tekben az alátéthéjazat kizárólag páraáteresztő tulajdonságú lehet.

A páraeresztő fólia lényege, hogy a belső tér felől ki­áramló pára akadálytalanul átjuthat rajta, viszont kívülről befelé semmilyen formában nem enged át nedvességet. Az egyszeres átszellőzésű tetők alkalmazásának előnye az egy­szerűbb (és megbízhatóbb minőségű) kivitelezés. Az eresz mentén nincs szükség például külön alsó szellőzőnyílások kialakítására, illetve a gerinc mentén megszakítás nélkül egyszerűen átvezethető a tetőfólia az egyik tetősíkról a má­sikra (1.215. ábra).

1.215. ábra. Beépített tetőteret határoló egyszeres szellőztetésű hagyományos tetőszerkezet (részlet)

Alátéthéjazat beépítése esetén kétszeres szellőztetésű te­tőt alakítanak ki. Ilyenkor külön szellőző légréteget kell kialakítani az alátéthéjazat alatt, hogy az itt lecsapódó eset­leges pára megfelelő kiszellőztetéssel el tudjon távozni, és ne juthasson be a hőszigetelésbe. Ehhez alul (eresz mentén) és felül (taréj mentén) is megfelelő méretű szellőzőnyílá­sokat kell kialakítani. Utóbbinál a korábban már többször ismertetett módon szükség van a tetőfólia megszakítására (1.216. ábra).

1.216. ábra. Beépített tetőteret határoló kétszeres szellőztetésű hagyományos tetőszerkezet (részlet)

Napjainkban a szarufák között elhelyezett hőszigete­lés (általában 12-18 cm) már nem teljesíti az ide vonat­kozó hőtechnikai követelményekét, ezért további (kiegé­szítő) hőszigetelő réteget kell beépíteni a szaruzat alatt, melyet általában lécvázak közé rögzítenek.

Hőszigetelés

A hőtechnikai követelmények szigorodásával és az igé­nyek változásával egyre elterjedtebb az előbbieknél több szempontból is kedvezőbb megoldást jelentő magastető hőszigetelő rendszerek alkalmazása. Ezek lényege, hogy a hőszigetelő réteget nem a szarufák között (illetve az alatt), hanem teljes egészében a szaruzat felett alakítják ki.

A rendszer alapelemei olyan nagyméretű horony-eresz­tékes keményhab hőszigetelő táblák, melyek felső oldalán gyárilag „kasírozott” páraáteresztő tulajdonságú szigetelőle­mez található, két szélső oldalon átlapolási biztosító túlnyúlással. A hőszigetelő táblák általában a szaruzaton létesített teljes felületű, zárt deszkaborításra kerülnek (ez a deszka­borítás belülről látható felületet képez). A táblák és a desz­kaborítás között minden esetben a rendszerhez tartozó pá­razáró fóliát kell lefektetni.

A hőszigetelő táblák könnyen és gyorsan egymáshoz illeszthetők, a felső oldali szigete­lőlemezeket az átlapolás mentén lévő öntapadó csíkkal le­het összekapcsolni. Az így létrejövő egységes felület képezi lényegében a fedés alátéthéjazatát. A táblákat az azokon el­helyezett ellenléceken keresztül, a rendszerhez tartozó spe­ciális (hosszú szárú) csavarokkal rögzítik. Ezt követően az ellenlécek felett alakítják ki a tetőfedést (1.217. ábra).

1.217. ábra. Magastető hőszigetelő rendszer kialakítása

A magastető hőszigetelő rendszerek egyszerre biztosítják a tető megfelelő hőszigetelését és vízhatlanságát. További előnyük, hogy könnyen és gyorsan kivitelezhetők, és a sza­rufák közötti tér szabadon hagyásával (látszó szaruzatos) esztétikus belsőépítészeti hatást tesz lehetővé (nem utolsó sorban a belső tér is nagyobb). Hátránya viszont, hogy a ko­rábban ismertetett hagyományos szerkezeti megoldásokhoz képest költségesebb a kialakításuk.

Eresz

Az eresznél a hőszigetelő táblákkal megegyező magas­ságú ereszgerendával zárják le a hőszigetelő réteget. Ennek felső oldalára takarnak rá az alsó táblák szigetelőlemezei. A talpszelemen körül, a külső és belső oldalon egyaránt koszorútéglából készült előtétfalazást alakítanak ki (lásd 1.218/a. ábra).

1.218. ábra. a) ereszrészlet;

Taréj

A taréj (gerinc) kialakításánál a kétoldali hőszigetelő táblákat egymásnak ütköztetik. A táblák széleit a tetőhajlás­szögnek megfelelően szabják le. A csatlakozó felület men­tén 1 cm széles hézagot kell hagyni, melyet a beépítés so­rán szerelő PUR-habbal töltenek ki. A táblák kapcsolódását a gerincvonal mentén teljes hosszban öntapadó bitumenes szigetelőlemez sávval kell lezárni. A gerincléc tartó eleme­ket az ellenléchez rögzítik (1.218/b. ábra).

1.218. ábra. b) gerincrészlet;

Vápa

A vápa képzésénél a kétoldali hőszigetelő táblák széleit a csatlakozásnak megfelelően kell leszabni, majd a beépítés során kialakult hézagot szintén szerelő PUR-habbal kell ki­tölteni. A vápa vonalában – a gerincnél is alkalmazott – önta­padó bitumenes szigetelőlemez sáv kerül elhelyezésre, mely­re mindkét oldalon rátakarnak a hőszigetelő táblák felső szi­getelőlemezei (1.218/c. ábra). A váparész fedését a korábban tárgyaltaknak megfelelően kell kialakítani.

1.218. ábra. c) váparészlet;

Oromszegély

Az oromszegélynél fontos, hogy a felmenő fal és a szélső hőszigetelő táblák között megfelelő, hőhídmentes kapcsolat legyen. Ehhez a fal és a deszkaborítás közötti rést szálas hő­szigeteléssel kell kitölteni. A szélső táblákat úgy kell elhe­lyezni, hogy azok a falsík elé érjenek. A hőszigetelő táblák széleit ebben az esetben is öntapadó bitumenes szigetelőle­mez sávval kell lezárni, melyet a táblák mellett léccel leszo­rítva külön kell rögzíteni (1.218/d. ábra). A fedés és szegély kialakítása megegyezik a korábban bemutatottakkal.

1.218. ábra. d) oromszegély-részlet;

A korábban említett fedélszerkezetet helyettesítő megol­dások egy részénél (elsősorban a korszerű építési rendszerek részét képező tetőfödémeknél) a szerkezetre vonatkozó épü­letfizikai követelmények lényegében teljesülnek azzal, hogy a tetőt határoló szerkezet a falszerkezettel (közel) azonos tulajdonságú. A szigorú hőtechnikai követelmények miatt azonban gyakran szükség lehet a tetőfödém felett hőszige­telő réteg elhelyezésére. Ilyenkor a tetőfödém felső oldalá­hoz rögzített szarufák között helyezkedik el a hőszigetelés, melyre általában páraáteresztő tulajdonságú alátéthéjazat kerül. A hőszigetelés és a tetőfödém közé párafékező réteget építenek be (1.219. ábra).

1.219. ábra. Pórusbeton tetőfödémmel képzett hőszigetelt tetőszerkezet

Az egyik „legkényesebb” szerkezeti részlet a tetőtér ter­mészetes megvilágítását lehetővé tevő tetőablakok. A követ­kezőkben a tetősíkban elhelyezkedő tetőablakok szerkezeti kialakítását tárgyaljuk részletesen. Ahogy korábban már utaltunk rá, az ilyen tetőablakok fedélszerkezeten belüli he­lyét a tervezett tetőablak befoglaló méretéhez igazodó kivál­tásokkal képezik.

Kétszeres szellőztetésű tetőknél a keresztirányú kiváltások kialakí­tásakor ügyelni kell arra, hogy a szarufák közötti szellőző légrésben áramló levegő útja a tetőablak körül is biztosítva legyen.

A tetőablakok lényegében speciális helyzetű nyílászárók: elhelyezkedésük, beépítésük, nyitási módjuk egyaránt egye­dinek tekinthető. A tetőablakok elhelyezésénél alapvető szempont, hogy a megfelelő bevilágítás mellett az ember szá­mára biztosítva legyen a kényelmes kilátás is. Ez függ a tető hajlásszögétől és a térdfal magasságától (1.220. ábra).

1.220. ábra. Tetőablak elhelyezése, kialakítása

A za­vartalan kilátás padlósíktól mért alsó és felső síkja megha­tározza azt a tartományt, amelyben a tetőablak elhelyezése kedvező. Az alsó síkot az üvegfelület alsó éle adja meg. Ez akkor a legkedvezőbb, ha a padló síkjától mérve 90-110 cm magasságban található. A beépítés felső határát általában a tetőtéri ablakok nyitószerkezete határozza meg, amely rend­szerint az ablak felső oldalán helyezkedik el. A kényelmes működtetés érdekében ez a padló síkjától mérve 185-200 cm magasságba kerül. Az 1.220. ábrán megfigyelhetjük, hogy minél kisebb a tető hajlásszöge, annál hosszabb ablakra van szükség az adott tartományon belül.

Az előre gyártott tetőablakokat a részletes gyártói utasí­tásokat követve, az ide vonatkozó előírásoknak megfelelően kell beépíteni. A beépítést és a csatlakozó szerkezetek kiala­kítását azonban meghatározza a fedés és aljzatának típusa, illetve a kiszellőztetés.

Cserépfedésnél (és egyéb, tetőlécekkel alátámasztott fedéseknél) a tetőablak pontos helyének meghatározását követően az ablak kerülete mentén a tetőfóliát vissza kell hajtani a cserépléc felső síkjára. A visszahajtásokat az ablak keretelemének beépítése során, annak rögzítő sarokpánt­jaival szorítják le (1.221. ábra). A keretelemet a cserépléc végekhez, illetve az alsó és felső oldalon a cseréplécekkel megegyező méretű szerelőlécekhez rögzítik.

1.221. ábra. Tetőablak beépítés cserépfedésnél

A keretelem kerülete mentén, a felhajtott fóliarészre rátakaró és a keret­elem peremére felvezetett külön fóliacsíkot helyeznek el. Ezt követően a keretelem felett fóliacsatornát alakítanak ki, az alsó oldalán pedig elhelyezik a tetőablakhoz tartozó, fe­désre rátakaró szegélyelemet. Ugyanezt elvégzik a többi ol­dalon is, majd elkészítik a tetőablak körül a fedést, ügyelve arra, hogy minden részletében biztosítva legyen a megfele­lő, csapadék és porhó elleni védelem. A tetőablak alsó oldala mentén a fedés alatti szellőző levegő áramlását biztosítandó célszerű az ellenléceket megszakítani.

A tetőablak beépítését követően alakítják ki a fedés alat­ti hőszigetelő réteget és a belső burkolatot. Az ablaknyílás körül – a szarufák és kiváltások mentén – méretre sza­bott keményhab hőszigetelő elemeket kell elhelyezni úgy, hogy a tetőszerkezet tetőablak körüli része teljes egészében hőhídmentes legyen. A hőszigetelés alatti párafékező ré­teget egészen a tetőablak keretszerkezetéig fel kell vezetni.

Ha a fedések aljzata zárt (deszka-) borítás, akkor a tetőablak keretelemét a rögzítő pántokkal közvetlenül a borításra kell rögzíteni. Bitumenes zsindelyfedésnél az alátétlemeze­ket minden oldalon fel kell vezetni a keretelem peremére (1.223. ábra).

1.223. ábra. Bitumenes zsindelyfedéssel ellátott, egyszeres szellőztetésű tetőben kialakított tetőablak

Sík fémlemez fedéseket

Sík fémlemez fedéseket ritkábban készítenek, mint cse­repes és zsindelyes fedéseket. Elsősorban egyedi kialakítá­sú, alacsony vagy magas hajlású, illetve különleges geomet­riájú (íves) tetők esetén fordulhatnak elő. A sík fémlemez fedések készítése a bádogos munkák részét képezi. A szükséges szerszámok, eszközök, illetve az alkalmazott elemkapcsolatok és rögzítési módok meg­egyeznek a korábban már bemutatottakkal.

Kettős állókorcos lemezfedés

Kettős állókorcos lemezfedés már 5°-os tetőhajlásszög­től alkalmazható (1.200. ábra). A fedéshez minden esetben (hajlásszögtől függetlenül) teljes felületű zárt deszkaaljzatot kell készíteni. Ezt megelőzően építik be az alátéthéjazatot, amelyet hagyományos módon a szarufák felső síkjára el­lenlécekkel rögzítenek.

A deszkaborítást az ellenlécekhez szegezve (csavarozva) rögzítik. Ügyelni kell arra, hogy az aljzat egyenletes, sima, illetve felületi hibáktól, kitürem­kedésektől mentes legyen. A deszkaborítás alatti szellőző légréteg szabad magassága 15°-nál kisebb hajlásszög esetén legalább 8 cm, 15°-nál nagyobb hajlásszög esetén pedig leg­alább 4 cm.

1.200. ábra. Kettős állókorcos lemezfedés

A fedés készítését megelőzően a fémlemez sávokat az erre a célra alkalmas géppel előprofilozzák. A lemezek korcmagassága általában 25 mm. A lemezek hossza max. 10 m lehet. A fémlemezek szélességétől függően a korctávolság általában 50 vagy 60 cm. A lemezek rögzítése a korcokba helyezett álló (fix) és csúszófércekkel (1.201. ábra), valamint a lemezsávok felső végén kialakított visszahajtás­ba akasztott fércsávokkal történik. A rögzítőfércek többfé­le formájúak lehetnek. A korcokat korclezáró géppel vagy manuálisan lehet lezárni (1.201. ábra).

1.201. ábra. Kettős állókorcos lemezfedés kialakítása, rögzítések, eszközök, gépek
a) álló férc; b) csúszóférc; c) rögzítőfércek beépítése; d) korclezárás géppel

Az állóférceket a fedés adott sávjában kell elhelyezni. Ez akadályozza meg a fémlemezsávok tetőfelületen történő lecsúszását. Az állófércek sávjának helyzete és szélessége elsősorban a tető szélességétől és a tetőfelület méretétől (a lemezek hosszától) függ.

Eresz

Kettős állókorcos fémlemezfedés ereszének kialakítása során a csatornatartó vasakat általában az ellenlécek vona­lában a deszkaaljzatba süllyesztve rögzítik (1.202. ábra).

1.202. ábra. Kettős állókorcos lemezfedés ereszképzése

Az eresz vonalában teljes hosszban fém ereszszegély-elem kerül elhelyezésre (ez lényegében egy vízcseppentő lemez). Erre teljesen rátakarva és él mentén aláhajtva kapcsolódnak a fémlemezsávok. Az állókorcok ereszvégi lezárása több­féle lehet (1.203. ábra).

1.203. ábra. Állókorcok ereszvégi lezárása
a) íves; b) egyenes; c) ferde

Taréj

A taréj kialakításánál itt is alapvető követelmény a meg­felelő kiszellőzés biztosítása, illetve a csapadék bejutásának megakadályozása úgy, hogy mindez ne befolyásolja kedve­zőtlenül a tetőfedés megjelenését.

A deszkaaljzat készítése során a gerinc vonalában a két­oldali deszkaborítás között legalább 6 cm széles nyílást kell kialakítani (kihagyni). A gerincszellőzést lehetővé tevő taréj geometriáját a tetőhöz és a fedéshez igazodó egyedi ácsolt faszerkezet adja meg. Ennek kialakítása elsősorban a tető hajlásszögétől és a szükséges kiszellőző keresztmet­szettől függ. Minél alacsonyabb a tető meredeksége, annál nagyobb „küszöbbel” kell elkészíteni. A két oldalsó szellő­zőnyílás szélessége legalább 4-4 cm legyen (1.204. ábra).

1.204. ábra. Kettős állókorcos lemezfedés taréjképzése

a) alacsony hajlásszögű tető esetén;

b) meredekebb tetőhajlásszög esetén;

Az előre megtervezett fa szerkezetet a szaruzathoz, illetve az ellenléchez kapcsolva építik meg. Ehhez az „ácsolt ge­rincszellőzőhöz” kétoldalt csatlakozó tetőfedő lemezsávok felső végét fel kell hajlítani a küszöbrészre, és a felhajtás pe­remét még egy plusz visszahajtással (vízkorccal) el kell látni (1.205. ábra).

1.205. ábra. Gerincszellőző felépítése

A vízköre a felületre merőlegesen feltorlódó csapadékkal szemben képez akadályt. Az ácsolt gerincszel­lőzőre kerülő lemezfedés mindkét oldalon rátakar a felhaj­tott lemezrészre úgy, hogy közöttük a szükséges szellőző keresztmetszet végig biztosítva van. A kiszellőző nyílásban a bogarak, rovarok elleni védelmet perforált szellőzőlemez biztosítja, melyet felső lemezfedés alatt rögzítenek.

Az élgerincet – ha szükség van élgerinc mentén a kiszellőztetésre – ugyanúgy képezik, mint a taréjrészt. Az olyan tetőknél, ahol nem szükséges a kiszellőztetés, ott lécbetét­tel vagy kétoldali, egymáshoz illeszkedő rögzítőlemezzel képzik az élgerincrészt. A csatlakozó lemezsávok állókorcait az élgerinc mentén lejtésirányba lefektetik (lehajtják). Az így csatlakozó lemezsávok széleit felhajtják a lécbetétek oldalához vagy a rögzítőlemezek álló részéhez. Erre egy le­mezfedés kerül (a taréjrésznél is alkalmazottakhoz hason­lóan csak jóval kisebb méretben, kb. 4-6 cm szélességben) (1.206. ábra).

1.206. ábra. Kettős állókorcos lemezfedés élgerinc-képzése

Kettős állókorcos lemezfedés vápa kialakítását alapvető­en meghatározza a tető (vápaél) hajlásszöge. Minden eset­ben a fedési rendszerhez tartozó, a fedéshez illeszkedő fém vápaelemet építenek be. A vápaelem és a fedés lemezsávjai közötti kapcsolat azonban többféle lehet.

Nagyobb hajlás­szögű tetőknél (>25°) viszonylag egyszerű a vápaképzés. Ilyen esetekben elegendő, ha a fém vápaelemhez egyszeres fekvőkorccal kapcsolódnak a kétoldali lemezsávok szélei (1.207/a. ábra). Kisebb lejtések esetén a vápaelemre for­rasztott rögzítősávokkal kapcsolódnak a fedés lemezsávjai (1.207/b. ábra). Ennél a megoldásnál a lemezsávok mindkét oldalon legalább 25 cm-re rátakarnak a vápaelemre.

1.207. ábra. Kettős állókorcos lemezfedés váparész-képzése
a) egyszeres fekvő korccal;
b) forrasztott rögzítősávokkal;

Oromszegélyek

Az oromszegélyek kialakítása az esztétikai igényektől függően többféle lehet. Minden esetben a fedéshez illeszke­dő oromszegély-lemezt csatlakoztatnak a lemezfedés szélé­hez. Ez történhet felhajtás nélkül, felhajtva (korccal befelé vagy kifelé), valamint lécbetéttel (1.208. ábra). Az oromsze­gély-lemezeket célszerű minden esetben horganyzott acélle­mez betéttel merevíteni.

1.208. ábra. Kettős állókorcos lemezfedés oromszegély képzése
a) felhajtás nélkül; b) felhajtva korccal befelé; c) felhajtva korccal kifelé; d) lécbetéttel

Oldalfalszegélyek

Az oldalfalszegélyek kialakítását elsősorban a tető haj­lásszöge és a falburkolás módja határozza meg. A lemez­fedés széleit minden esetben fel kell hajlítani a kapcsoló­dó felületre. A felhajtás mértéke a tető hajlásszögétől függ (25° alatt legalább 10 cm). Vakolt felülethez kapcsolódva a lemezsáv felhajlított peremét a fedési rendszerhez tarto­zó, a fedéshez illeszkedő szegélyelemmel kell letakarni. Ezt a szegélyelemet tömítőszalag közbeiktatásával dűbelezve szorítják a falhoz (1.209. ábra).

1.209. ábra. Oldalszegély kialakítása vakolt felülethez kapcsolódva

Kéménycsatlakozás

A lemezfedéseknél a kéménycsatlakozást az adott fe­déshez illeszkedő, a fedési rendszer részét képező, vagy egyedi bádogos munkával kialakított „fémgallérral” ké­pezik (1.210. ábra). A fedés lemezsávjait minden oldalon fel kell vezetni a fémgallér oldalfalára, legalább 10 cm-re a fedés síkjától.

1.210. ábra. Derékszögű állókorcos lemezfedés

Derékszögű állókorcos lemezfedés

A kettős állókorcos lemezfedésnél kedvezőbb megjele­nésű a derékszögű állókorcos lemezfedés (1.211. ábra). Ez 25°-nál nagyobb hajlásszögű tetőknél alkalmazható. Ki­alakítása megegyezik a kettős állókorcos fedésnél alkalmazottakkal. A lemezsávok közötti korcok lezárása azonban itt egyszerűbb, mint a kettős állókorcoknál, mivel csupán egyetlen lezárási műveletet kell végezni. Az esztétikus, egyedi megjelenésű derékszögű állókorcos fedéseket első­sorban jól látszó felületeken, nagyobb hajlásszögű tetőkön alkalmazzák.

1.211. ábra. Derékszögű állókorcos lemezfedés

Lécbetétes lemez­fedés

Napjainkban viszonylag ritkán készül lécbetétes lemez­fedés. A kialakítás lényege, hogy a lemezsávok között, a lejtés irányában lécbetéteket helyeznek el. Ezek oldalához támaszkodnak a lemezek felhajtott peremei, illetve ehhez kapcsolódnak a rögzítőelemek (1.212. ábra). A lécbetétet minden esetben külön lemezsávval fedik le.

1.212. ábra. Léc betétes lemezfedés

A műpala fedések szerkezeti felépítése sok tekintetben hasonlít a cserépfedésekhez. A fedés aljzata egyaránt lehet teljes felületű zárt deszkaborítás, vagy adott kiosztású léce­zés. (Hazánkban ez utóbbi a jellemző.) Az alátéthéjazatot itt is a szarufák vonalában elhelyezkedő ellenlécekkel le­szorítva (szegezve) rögzítik a szaruzathoz. Sík fedésekről lévén szó, a megfelelő méretű szellőző keresztmetszet biz­tosítása érdekében ajánlott vastagabb (50/50-es) ellenlécet alkalmazni.

A műpala fedés elemei egymásra rátakaró vékony le­mezek, ezért különösen fontos, hogy a fedés aljzata kifo­gástalan minőségű legyen. A lécezésnek egy síkot kell al­kotnia; görbült, vetemedett, hibás lécek nem építhetők be! A cseréplécek mérete általában 30/50. A léctávolság függ a tető hajlásszögétől, a fedés módjától (egyszeres, kettős), illetve a palaelemek típusától (1.195. ábra).

1.195. ábra. Műpala fedéseknél alkalmazott léctávolság
a) kettős fedés esetén; b) egyszeres fedés esetén

A műpala fedések kialakítása során az elemsorok pontos helyét – a korábbiakhoz hasonló módon – csapózsinórral tű­zik ki. A fedést általában az ereszvonal mentén, a jobb alsó sarokból kiindulva kezdik. Minden egyes elemet szegezéssel (lemezenként két palaszeggel), illetve viharkapcsokkal rögzítenek a cseréplécekhez. Az egymásra takaró sorok kö­zötti átfedés mértéke a tetőhajlásszögtől függően 8-10 cm. (Kettős fedés esetén ez a minden második sor közötti átfe­désre vonatkozik.)

Az ereszképzésnél a műpala héjazati réteg alatt lénye­gében ugyanaz a szerkezeti kialakítás figyelhető meg, mint a cserépfedéseknél (1.196. ábra). Az ereszvonal mentén az első sort az adott fedéshez tartozó ereszmenti műpala sze­gélyelemekből vagy méretre vágott palaelemekből képezik. Ezek megfelelő rögzítéséhez az eresz mentén általában zárt deszkaaljzatot kell készíteni.

1.196. ábra. Műpala fedés ereszképzése

A taréjnál a héjazati réteg alatti szerkezet alakít ás szin­tén a cserépfedéseknél alkalmazotthoz hasonló. Páraáteresz­tő fólia esetén a fólia megszakítás nélkül át van vezetve a taréjgerincen az egyik tetőoldalról a másikra. Párazáró fólia alkalmazásakor viszont a gerinc vonalában egy fólia­csíkot építenek be az ellenléc felső oldalához rögzítve, úgy, hogy mindkét oldalon 10-15 cm-re rátakarjon a korábban abbahagyott fóliákra.

A fedést kétféle jellemző módon ala­kítják ki attól függően, hogy milyen mértékű kiszellőzésre van szükség. Kisebb kiszellőző keresztmetszet esetén a gerincrész hagyományos módon készül, a kétoldali legfel­ső héjazati elemsort a gerinc vonalában műpala kúpelemsor zárja le (1.197/a. ábra).

1.197. ábra. Műpala fedés taréjképzése

a) pontonként szellőztetve (szellőzőelemekkel);

b) gerinc mentén teljes hosszban szellőztetve (szellőzőszalaggal)

Az átszellőző levegő távozását a rend­szerhez tartozó műpala szellőzőelemek biztosítják. Nagyobb szellőző keresztmetszet szükségessége esetén a kétoldali leg­felső elemsort külön deszkázathoz rögzítve, a tetősíkból ki­emelkedve alakítják ki. A két héjazati réteg közötti hézag így a gerincvonal mentén teljes hosszban lehetővé teszi a meg­felelő kiszellőzést (1.197/b. ábra). A hézagot a rendszerhez tartozó szellőzőszalaggal kell lezárni. A kiemelt taréjrészt a gerincvonal mentén szintén műpala kúpelemsor zárja le.

Az élgerinc kialakítása megegyezik a pontszerű, szellő­ző elemekkel kiszellőztetett gerinccel, a teljes hosszban való kiszellőzés nem megoldható. A héjazat alatti szerkezetkép­zés pedig alapvetően a cserépfedéseknél alkalmazottakkal megegyező.

A műpala fedés vápájának héjazati réteg alatti szerkeze­ti felépítése szinte teljesen megegyezik a cserépfedéseknél bemutatottakkal. A vápa vonalában itt is zárt deszkaaljza­tot kell kialakítani, ügyelve a szellőző levegő áramlásának biztosítására, illetve az alátéthéjazaton lefolyó nedvesség megfelelő elvezetésére (fóliacsatorna). A fém vápaelemmel képzett hajlat mentén kétoldalt a vápa vonalához illeszke­dő, vágott műpala elemeket építenek be úgy, hogy legalább 5 cm-re rátakarnak a vápaelemre (1.198. ábra).

1.198. ábra. Műpala fedés vápaképzése

Egyes gyártók – elsősorban páratechnikai okokból – ajánlják a fém vápaelem és a deszkaaljzat közé egy bitumenes lemez elválasztó réteg beépítését. Ezt a megoldást hazánkban ritkán alkalmazzák, de ha erre külön gyártói utasítás vonatkozik, akkor célszerű annak megfelelően eljárni.

A műpala fedés oromszegélyét minden esetben fém orom­szegély-elemekkel zárják le, amelyek általában a fedési rend­szerhez tartozó fémlemez profilok (1.199/a. ábra).

1.199. ábra. Műpala fedés különböző szegélyképzései

a) oromszegély;

b) falszegély;

c) kéményszegély;

A különböző falszegélyeket, kéményszegélyeket is lénye­gében a cserépfedéseknél bemutatottaknak megfelelően kell kialakítani. Ezeket a szerkezeti részleteket rendszerint a fedési rendszerhez tartozó különböző elemekkel képezik (1.199/b. és c. ábra).

A bitumenes zsindelyfedések az építési gyakorlatban ál­talában (az előzőekhez hasonlóan) korszerű fedési rendsze­rekként vannak jelen. Ennek megfelelően részletes techno­lógiai utasítások is segítik kialakításukat, pontosan megha­tározva a különböző elemek felhasználási helyét, beépítési módját stb.

A fedés készítése során alapvetően ugyanazon fontos szempontokra kell ügyelni, mint a cserépfedéseknél, vagyis a teljes tetőfelületre vonatkozóan a megfelelő vízzárás biz­tosítására és a fedés alatti rétegek kiszellőztetésére. A korábban ismertetett kitűző eszközök mellett a bitu­menes zsindelyfedés készítéséhez az 1.186. ábrán látható szerszámokra, eszközökre lehet szükség.

1.186. ábra. Bitumenes zsindelyfedés szerszámai
a) tetőfedő kalapács; b) horgas élű kés; c) spatula; d) kartuskinyomó pisztoly

A bitumenes zsindelyfedések aljzatát minden esetben megfelelően átszellőztetett, terjes felületű, zárt (deszka-, építőlemez-) borítás képezi. Közvetlenül erre kerül az alátéthéjazat, amely kizárólag szervetlen hordozórétegű bi­tumenes lemez lehet. Ezt és a közvetlenül erre kerülő bitu­menes zsindelylapokat mechanikusan rögzítik. A bitumenes zsindelyfedések aljzata alatt minden esetben megfelelő mé­retű légréteget kell biztosítani a szellőző levegő számára. Lehetővé kell tenni a levegő eresz menti bejutását és a ge­rinc menti kiszellőzését.

Fedés aljzatát képező borítás

A fedés aljzatát képező borítást közvetlenül a szaruzatra szegezve rögzítik. Fontos, hogy az aljzat felülete egyen­letes legyen: kitüremkedések, mélyedések nem lehetnek! Közvetlenül a borítás kialakítása után kell elhelyezni az eresz mentén az ereszcsatornát és a vízcseppentő lemez­szegélyt, csak ezután következhet az alátéthéjazat fektetése (1.187. ábra).

A csatornatartó vasakat a borításba süllyeszt­ve kell beépíteni. Az alátéthéjazatot alkotó bitumenes fedél­lemezeket az ereszvonal mentén haladva kell lefektetni úgy, hogy legalább 3 cm-re rátakarjanak a vízcseppentő lemezre. Az alátétlemezek közötti átfedés (rátakarás) minden oldal­ról legalább 10 cm. A lemezeket mechanikusan (szegezve) rögzítik a borításhoz.

1.187. ábra. Bitumenes zsindelyfedés ereszképzése

A héjazatot képező bitumenes zsindelylapokat szintén az ereszvonal mentén kezdve kell lerakni. A zsindelylapokat (az általános tetőmezőben) szegezéssel rögzítik. A szegek kizárólag az erre a célra forgalmazott, korrózióvédett zsin­delyszegek lehetnek. Egy zsindelylapot 60°-os tetőhajlás­szög alatt 5 db, 60° felett pedig 10 db zsindelyszeggel kell rögzíteni. Hidegbitumenes ragasztást elsősorban azokon a helyeken alkalmaznak, ahol a szegezés nem megengedett. Ilyen minden fémszegély-csatlakozás.

Eresz és bitumenes csatornaelem

Az eresz mentén a rendszerhez tartozó (külön erre a célra kialakított) bitumenes csatornaelemet kell leragasz­tani (1.187. ábra). Az erre kerülő első és második sor lefek­tetése után a tető közepén csapózsinórral meg kell jelölni a tetőfelület lejtésirányú középvonalát. Ezt követően min­dig a középvonaltól indulva két irányba (jobbra és balra) kell haladni. A sortávolság minden esetben a zsindelylap típusától függ. A megadott értékektől nem ajánlott eltérni (a zsindelylapok felületén lévő ragasztási sávok ennek meg­felelően helyezkednek el). A fedést megkönnyítendő továb­bá a zsindelylapok két oldalán horony-illesztékek találhatók (1.188. ábra).

1.188. ábra. Bitumenes zsindelylapok illesztése

1.189. ábra. Bitumenes zsindelyfedés taréjképzése

A zsindelylapok felületén lévő vízzáró ragasz­tási sávok lehetővé teszik az alsó sorra rátakaró laprész rög­zítését.

1.190. ábra. Szellőző elem beépítése

Élgerinc

Az élgerinc kialakítása megegyezik a taréjéval. Az élgerinc elemeket kettős fedésként elhelyezve, a kétoldali fe­désre rátakarva rögzítik.

Vápa

A vápa kialakítása során külön alátétlemezt kell a vápa vonalában lefektetni. Erre a kétoldali alátétfedés lemeze­it legalább 10 cm-rel rá kell vezetni. (A lemezek széleit a vápavonallal párhuzamosan, ferdén le kell vágni.) A zsindelylapok lerakását megelőzően a vápa vonalában a fedési rendszerhez tartozó vápatakaró lemezt kell a kétoldali alátétfedések élei közé fektetni és rögzíteni. Erre mindkét oldalról legalább 20 cm-rel rátakarva kerülnek a zsindely­lapok. (Ezek széleit szintén a vápavonallal párhuzamosan, ferdén le kell vágni.) A vápa szegezéstől mentes területe min. 30 cm széles legyen (1.191. ábra). A zsindelylapok szé­leit tömítő-masszával kell felragasztani.

1.191. ábra. Bitumenes zsindelyfedés vápaképzése

Oromszegély

Az oromszegély kialakítható hosszában (átlósan) félbe vágott faléc, illetve fém oromszegély-lemez alkalmazásá­val. Előbbi esetben az oromszegély mentén az oromdesz­kához kapcsolódva egy háromszög profilú lécet helyeznek el (1.192/a. ábra).

1.192. ábra. Bitumenes zsindelyfedés oromszegély képzése

a) ferde vágású faléccel;

b) fém oromszegély-elemmel;

Az alátétfedés és a zsindelylapok széleit az oromdeszkázatra (15 cm-re) felvezetve rögzítik. A sze­gély felső részét fémlemezzel kell lefedni. Az előre gyártott fém oromszegély-elemek az alátétfedésre helyezve, fércek­kel az aljzathoz rögzítve kerülnek beépítésre (1.192/b. ábra). A szegélyek peremére legalább 12 cm-rel rátakarva helyezik el a zsindelylapokat, amelyeket tömítőmasszával ragaszta­nak a fém felülethez.

A bitumenes zsindelyfedés lejtésirányú oldali falcsatlakozásának kialakítása megegyezik az oromképzéssel. A fém szegélyelemek függőleges peremük mentén a falhoz kapcsolódnak (1.193. ábra). A lemezek széleit a fedés síkja fölé 15 cm-rel kell felvezetni.

1.193. ábra. Falszegély kialakítása zsindelyfedésnél

Kéményszegély

A kéményszegély kialakítása előre gyártott fém ké­ményszegély elemmel történik. Ez gyűrűként veszi körül a kéménytestet (1.194. ábra). Az alátétfedés széleit minden oldalról a kéménytestre felhajtva kell rögzíteni. A kémény­szegély elem peremrésze alsó oldalon a zsindelyfedésre ta­kar, míg a másik három oldalon a zsindelylapok takarnak a szegélyelemre. A bitumenes zsindelylapok széleit tömítő-masszával ragasztják a fém felülethez.

1.194. ábra. Kéményszegély kialakítása zsindelyfedésnél

Falszegély-részlet

A tetősíkot áttörő falszerkezet helyzetétől függően a fe­dés és a fal csatlakozása lehet:

• esésvonallal párhuzamos oldalsó falszegély;
• esésvonalra merőleges alsó oldali falszegély;
• esésvonalra merőleges felső oldali falszegély.

(Természetesen az esésvonalhoz viszonyítva a fentiektől el­térő szögben is előfordulhat falszegély-képzés. Ezek kiala­kítása azonban nem különbözik lényegesen.)

Az esés vonallal párhuzamos oldalsó falszegély kialakí­tása sok tekintetben hasonlít az orom fém szegélyelemmel képzett kialakításához (1.183/a. ábra). A fém falszegély elem függőleges része közvetlenül a falsíkhoz illeszkedik, min. 15 cm-rel a héjazat felső síkja fölé érve. A szegélyelem ezen részét a falba csavarozott leszorító fém szegélyléccel rögzítik. A szegélyléc felső éle mentén lévő hézagot tömítő anyaggal zárják le, így megakadályozva a csapadék szegély alá történő beszivárgását. Az alátéthéjazat a szegélyelem alatt fel van vezetve (hajtva) a falra. A falszegély elem fekvő ré­szét a rátakaró cserepek alatt általában a cserépléchez sze­gezett fércekkel rögzítik.

1.183/a. ábra. Esés vonallal párhuzamos falszegély hódfarkú cserépfedés esetén

Esésvonalra merőleges alsó falszegélyrésznél a csatla­kozás teljes hosszában fóliacsatornát kell kialakítani úgy, hogy az maradéktalanul elvezesse az alátéthéjazaton lefolyó nedvességet. Az itt beépítendő falszegélyelem alá minden esetben zárt deszkaaljzatot kell készíteni (1.183/b. ábra). A szegélyelem falsíkhoz illeszkedő részét szegélyléccel rög­zítik. A falszegély kialakítása során ügyelni kell a megfelelő oldalirányú lejtés biztosítására.

1.183/b ábra. Esésvonalra merőleges alsó oldali falszegély

Esésvonalra merőleges felső falszegélynél párazáró alátéthéjazat beépítése esetén a fóliát min. 15 cm-rel a fal előtt abba kell hagyni és a taréjrészhez hasonlóan fóliacsí­kot kell elhelyezni az ellenléc felső oldalához rögzítve úgy, hogy min. 15 cm-re rátakarjon a korábban abbahagyott fó­liára (1.183/c. ábra).

1.183/c. ábra. Esésvonalra merőleges felső oldali falszegély

A fal és fedés csatlakozási vonalát az oldalsó falszegély-képzéshez hasonlóan ide illeszkedő sze­gélyelemmel kell lezárni. Sík cserépfedés esetén ez általá­ban a felső cserépsorra rátakaró és a falsíkhoz illeszkedő fém falszegély elem, melyet a korábban ismertetett módon szegélyléccel rögzítenek. Hullámos cserépfedéseknél a cse­repekre rásimuló flexibilis falszegélyelemeket alkalmaz­nak, melyeket szintén szegélylécekkel rögzítenek.

A fedés alatt felfelé áramló levegő kiszellőztetéséhez (felső oldalon) és bevezetéséhez (alsó oldalon) szellőzőcserepeket kell beépíteni. Kisebb falszegélyeknél a szarufakö­zök között az ellenlécek megszakításával is lehet biztosítani a szabad áramláshoz szükséges keresztmetszetet.

A különböző falszegélyelemek általában a korszerű fe­dési rendszerek részeként kerülnek forgalomba, de a fedési rendszertől függetlenül előre gyártott bádogos elemként is többféle elem van forgalomban.

Kéményszegély

A kéményszegélyek kialakítása lényegében megegyezik a falszegélyeknél bemutatottakkal. A kémény szegély-ele­mek a fedés csatlakozása mentén gyűrűként veszik körül a kéményt (1.184. ábra). A kéményszegély-elem gallérrésze minden oldalon szorosan a kéménytest síkjához illeszkedik.

1.184. ábra. Kéményszegély kialakítása

Rögzítése általában leszorító szegélyléccel történik. A ké­ményszegély az alsó oldalon mindig a cserépfedésre takar, míg a másik három oldalon a cserepek takarnak a szegélyre. A kéménytest felső oldalán fóliacsatornát kell kialakítani.

Tetőkibúvó részlet

A forgalomban lévő tetőkibúvó ablakok műanyag vagy fém anyagúak. Általában peremrészük mentén a cserép­lécekre támaszkodva, szegezéssel a szarufákhoz rögzítve építik be (1.185. ábra). (A tetőkibúvó ablakot rendszerint a kémények közelében helyezik el.)

1.185. ábra. Tetőkibúvó-részlet hódfarkú cserépfedés esetén

A tetőkibúvó ablakelemek alsó oldali (gyakran flexibilis) pereme a cserépfedésre takar, míg a másik három oldalon a cserepek takarnak a peremek­re. Az alátéthéjazat széleit az ablakelem alsó és két szélső oldalán fel kell hajtani a cseréplécekre az ablakelem perem­része alá. Az ablakelem felett fóliacsatornát kell kialakítani.

A tetőfedést minden esetben ajánlott az oromfal síkja elé vezetni. A fedés falsík elé ugró részét vagy az oromfal elé helyezett szaruállás, vagy a falon túlvezetett cseréplécek támasztják alá (ez utóbbi konzolosan). Az oromszegélyt minden esetben oromdeszkával kell lezárni. A kivezetett alátéthéjazat szélét ennek a belső oldalára kell felhajtani. A fólia alsó felületét deszkaborítással kell eltakarni.

A fedés oromlezárása történhet:

• süllyesztés nélküli fém oromszegéllyel;
• süllyesztett fém oromszegéllyel;
• szegélycseréppel (1.182. ábra).

A korszerű fedési rendszereknél a fém oromszegély ele­mek általában a rendszerhez tartozó kiegészítő elemeként kerülnek forgalomba, melyek így pontosan illeszkednek a fedéshez. Egyéb esetekben külön bádogos szerkezetként készülnek. (Fedési rendszertől függetlenül előre gyártott bádogos elemként is többféle fém oromszegélyelem van for­galomban.)

1.182. ábra. Oromszegély kialakítása:

a) hódfarkú cserépfedésnél süllyesztés nélküli fém oromszegéllyel;

b) hódfarkú cserépfedés esetén süllyesztett fém oromszegéllyel;

c) hornyolt hullámos betoncserép fedés esetén szegélycseréppel;

Az oromszegély elemekre a cserepek rátakarnak. A le­mezeket a cserepek alatt fércekkel rögzítik. Az 1,50-2,00 m hosszúságú elemek hossztoldását rátakarással képezik. A süllyesztés nélküli oromszegély elemnél a cserepek mel­lett egy függőleges gát akadályozza meg a csapadék fedés alá kerülését. A süllyesztett szegélynél erre nincs szükség.

Egyes rendszerek rendelkeznek az adott fedéshez iga­zodó, kifejezetten az oromszegélyek lezárására alkalmas szegélycserepekkel. Ezeknél a jobb és bal oldali oromrész külön-külön elemekkel készül (akár eltérő szélességi méret­tel). A szegélycserepek alkalmazását már a tervezés során fi­gyelembe kell venni. Az alapcserepek a szegélycserepekkel együtt ugyanis pontosan meghatározzák a teljes fedési szé­lességet, a tetőfelület szélességét pedig az így létrejött mé­retrendhez igazodva kell megtervezni.

A szegélycserepeket minden esetben szegezéssel kell rögzíteni, hiszen az épület „széle” mentén a szél hatásának fokozottan ki vannak téve. A szegélycserepek alkalmazásának előnye, hogy egysze­rűbb, gyorsabb a fedés kialakítása, esztétikus, egységes a fedéskép. Hátránya viszont, hogy a fém oromszegélyhez viszonyítva jóval nagyobb a tömege, amit az aljzat kiala­kítása során külön figyelembe kell venni. (A konzolos ki­nyúlás lehajlásának elkerülésére a tetőlécet az épület széle mentén duplázni lehet.)

Élgerinc-részlet

A tetőfedések élgerinc-részének kialakítása sok tekintet­ben hasonlít a taréjrészhez (1.179. ábra). Lényegében egy ferde helyzetű gerincnek tekinthető; ebből adódnak a ki­alakítás sajátosságai is. A legfontosabb követelmény itt is a kiszellőzés és a vízzárás biztosítása. A kétoldali tetősíkok héjazata nem ütközik egymásnak, rést kell hagyni a szellőző levegő mozgásának. A szélek mentén az élgerinc vonalához igazodó vágott elemeket építenek be.

1.179. ábra. Élgerinc-részlet kettős íves vágású hornyolt betoncserép fedés és kétszeres átszellőztetésű tető esetén

Az élgerinc mentén mindkét oldalon szellőzőcserepek elhelyezésével kell biztosítani a megfelelő kiszellőzést. Egyes fedési rendszereken belül külön (a taréjrésznél al­kalmazottól eltérő) kúpalátét tartozik az élgerincekhez.

Váparészlet

A vápa a tető egyik „legkényesebb” része. Fedési szem­pontból a kapcsolódó tetőfelületekről itt összegyűlő és lefolyó nagy mennyiségű csapadék megfelelő elvezetésének biztosítása a legfontosabb feladat. A fokozott igénybevételek miatt a vápa vonalában min­den esetben zárt deszkaaljzatot kell kialakítani. A vápavonal mentén mindkét oldalon fóliacsatornát kell képezni, az alátéthéjazaton a vápához folyó esetleges csapa­dék megfelelő elvezetésére.

A vápák (hajlatok) többféle módon alakíthatók ki. Leg­kedvezőbb és legelterjedtebb megoldás a fém vápaelemek­kel (lemezekkel) képzett vápa. Ez bármely cserépfedésnél alkalmazható (1.180. ábra). A korszerű rendszerek része­ként többféle vápaelem van forgalomban. Ezek beépíthe­tőségét elsősorban a felhasználási helyen jelentkező vízter­helés mértéke, illetve a tetőfelületek hajlásszöge határozza meg.

1.180. ábra. Vápa kialakítása:

a) kettős hódfarkú cserépfedés esetén;

b) hornyolt hullámos betoncserép fedés esetén

A vápalemezek három különböző típusa:

• egyszerű vápa;
• süllyesztett vápa;
• állókorcos vápa.

A legtöbb tetőnél (átlagos vízterhelés és közepes mere­dekség esetén) egyszerű vápát alakítanak ki (1.180. ábra). A vápa deszkaaljzata nem a szarufákra, hanem az ellenlé­cek síkjában lévő léccsonkokra fekszik fel. Ennek oka, hogy a vápavonal mentén is lehetővé kell tenni a szellőző levegő áramlását. Ezt pedig az ellenlécek és cseréplécek megsza­kításával létrehozott, a vápával párhuzamos, kétoldali kis szellőzőcsatornák biztosítják. A vápadeszkázat és a cserép­lécek felső síkja egybeesik.

A vápa mentén a vápa vonalá­hoz igazodó vágott héjazati elemeket építenek be, melyek rátakarnak a vápalemezre. A fém vápalemezeket a héjazat alatt általában a cseréplécekhez szegezett fércekkel rögzí­tik. Hullámos cserépfedéseknél a vápaelem és a cserepek alsó hullámos síkja közötti rések szellőzőnyílásokként is funkcionálnak. Ezek megfelelő (a szellőzést lehetővé tevő, de a bogarak, rovarok és nedvesség bejutását megakadályo­zó) lezárását a vápalemezekhez ragasztott vápaszegéllyel képezik. (Sík cserepeknél szintén be kell építeni.)

Süllyesztett vápára nagyobb vízterhelés (nagyobb vápa­hossz és tetőfelületek) esetén, illetve kisebb (<25°) hajlásszögű tetők esetén lehet szükség. Állókorcos vápalemezt elsősorban eltérő hajlásszögű tetőfelületek kapcsolódásánál alkalmaznak (1.181. ábra).

1.181. ábra. Fém vápalemezek
a) süllyesztett; b) állókorcos

Hódfarkú fedéseknél ritkán előfordul cserepezéssel kife­dett (bekötött) vápa is. Ez rendkívül esztétikus, szép megje­lenést ad, elkészítése viszont nagy szakértelmet és pontos, precíz munkát igényel.