Szobafestés-tapétázás tudástár - 39. oldal

A kötőanyag feladata

A festék kötőanyaga a felületre folyékony állapotban vékony rétegben felkenve megszilárdul és a felülethez tapadó, nehezen eltávolítható, vékony, szilárd réteget azaz filmet vagy bevonatot képez. Vannak folyékony kötőanyagok (pl. a lakklenolaj), amelyek oldószerek, hígítószerek hozzáadás nélkül is felhordhatok (pl. ecsettel) a fe­lületre, és vannak sűrűn folyó vagy szilárd kötőanyagok, amelyeket a felhordhatóság érdekében oldószerek, hígítószerek hozzáadásával folyékonyabbá kell tenni.

Kötőanyagoldat

Ez esetben kötőanyagoldatokról beszélünk. A sűrűn folyó vagy szilárd kötőanyagokat egy másik „trükkel” is folyékonnyá tehetjük: parányi részecskékre szétoszlatjuk azokat egy olyan folyadékban (rendszerint vízben), amelyben egyébként nem oldódnak. Ha sűrűn folyó kötőanyagot oszlatunk szét vízben, akkor vizes emulziónak vagy latexnek, ha szilárd kötőanyagot oszlatunk szét vízben, akkor vizes szuszpenziónak, általánosan pedig mindkettőt vizes diszperziónak nevezzük.

Kötőanyagok tulajdonságai

A kötőanyagoldatok a mézhez hason­lóan átlátszóak, ezzel szemben a diszperziók a tejhez hasonlóan fehér színű folyadé­kok. A színtelen lakkok csak kötőanyagból (ill. annak oldatából vagy diszperziójából) és adalékokból állnak, így a színtelen lakkokban a kötőanyag feladata a filmképzés, és a filmbevonat alaphoz való kötődésének, tapadásának biztosítása. Ezzel szemben a pigmentált festékek kötőanyagának az is a feladata, hogy a pigmenteket és töltő­anyagokat egymással összetartsa és az alapfelülethez kösse.

Minél nagyobb a kötőanyag térfogata a pigment (pigment + kötőanyag) térfogatá­hoz képest, annál jobban össze tudja azt tartani. Túlpigmentálás esetén a pigmentek (pigment + töltőanyag) térfogatához képest a kötőanyag térfogata olyan csekély, hogy azokat nem képes vagy csak részben képes összetartani.

1. ábra: Normál pigmentálás és túlpigmentálás
Normál pigmentálás (balra): A pigment jól beágyazódik a kötőanyagba, sima bevonat.
Túlpigmentálás (jobbra): A pigment beágyazódása nem megfelelő, a bevonat pórusos, érdes, porladásra hajlamos.

A pigment-térfogatkoncentráció (PTK) azt adja meg, hogy a teljes térfogat hány százalékát alkotja a pigment, pl. PTK 45 azt jelenti: 45 % pigment, 55 % kötőanyag.

A kötőanyag minősége és mennyisége nagymértékben meghatározza a festék leg­fontosabb tulajdonságait, a különféle alapfelületekhez való tapadást, a fényességet, a keménységet, a rugalmasságot és a tartósságot különféle igénybevétel esetén. Univer­zálisan alkalmazható festék kötőanyagok nincsenek. A kötőanyagot az alapfelület, a bevonat igénybevétele és egyéb elvárások (gazdaságosság, környezetvédelem stb.) alapján kell kiválasztani.

A színes festékek a következő alkotórészekből állnak:

• kötőanyagok, amelyek a száradási folyamatban filmet képeznek
• oldószer (amelyben a kötőanyagot oldjuk) vagy diszperziós folyadék (amelyben a kötőanyagot eloszlatjuk)
• pigmentporok, amelyek bizonyos tulajdonságokat javítanak
• adalékanyagok, amelyek csekély mennyiségben is nagy hatással vannak bi­zonyos festéktulajdonságokra.

Ezen alkotórészek közül a kötőanyag sohasem hiányozhat, mert nélküle nem ka­punk festékbevonatot.

A kötőanyagok csoportosítása száradásuk alapján

A kötőanyagok filmképzési, száradási folyamata lehet fizikai folyamat, amely so­rán a kötőanyag kémiailag nem változik. Néhány esetben a fizikai folyamatot a kötő­anyag kémiai átalakulása is kísérheti.

[table id=349 /]

A száradási folyamatok

Fizikai száradás

A fizikai száradás azt jelenti, hogy a vékony rétegben felhordott folyékony festék az oldószer vagy a diszperziós folyadék elpárolgása miatt szilárd bevonattá alakul. Ek­kor csak fizikai folyamatok játszódnak le. Például az illékony komponensek párolgás útján folyékony halmazállapotból légnemű halmazállapotúvá válnak.

Makromolekulás oldatok fizikai száradása

A nagy molekulájú természetes (állati és növényi enyvek, fenyőgyanta, keményítő, cellulózszármazékok) és műanyagok (vinilkopolimerek, klórkaucsuk, akrilátgyanták (legmagasabb akrilbázisú bevonatok a hőszigetelő festékek), ketongyanták, maleinátgyanták) vizes vagy szerves oldószeres oldatai gyakran alkal­mazott bevonatképzők. A száradás csupán az oldószer elpárolgását jelentő gyors fo­lyamat, miközben a makromolekulás kötőanyag oldott, folyékony állapotból szilárd halmazállapotúvá válnak.

A folyamat hidegen oldódó kötőanyagok esetében teljesen, a melegen oldódó kötőanyag esetében részben megfordítható, a szilárd festékbevona­tot az eredeti oldószerrel/hígítóval újból fel lehet oldani, a bevonat oldószeres áztatással és dörzsöléssel eltávolítható.

2. ábra: Makromolekulás oldatok fizikai száradása

Vizes diszperziós kötőanyagok száradása

A vizes diszperziós kötőanyagok esetében a nagy molekulájú kötőanyag nem oldó­dik a vízben, hanem abban sokmolekulás, golyó alakú cseppek formájában szét van oszlatva. A finom eloszlású kötőanyagot segédanyagok stabilizálják, tartják lebegés­ben. A száradás során a víz elpárolgásával a műanyagrészecskék egyre közelebb ke­rülve egymáshoz összetapadnak, majd többé-kevésbé folytonos bevonattá összefoly­nak („hidegfolyás”) és összehegednek.

A fizikai száradás a vizes diszperziós kötőanyagok esetén nem csupán a víz gyors elpárolgásából, hanem egy azt követő lassúbb, a műanyagrészecskék összefolyását és összehegedését eredményező folyamatból is áll. Az ehhez szükséges hőmérsékletet minimális filmképzési hőmérsékletnek nevezzük.

Ennek az alsó alkalmazási hőmér­sékletnek a betartása a nagyobb igénybevételnek kitett vizes diszperziós bevonatok (homlokzat- és lábazatfesték, palafesték, parkettalakk, alapozó-, átvonó- és lazúrfestékek fára) esetén különösen fontos, mert tökéletlen filmképzés esetén leromlanak a bevonati tulajdonságok. Az oldatból történő száradással ellentétben a diszperzióból történő száradásnál a folyamat nem fordítható vissza, a bevonatot a víz nem oldja.

3. ábra: Vizes diszperziós kötőanyagok száradása

Fizikai – kémiai száradás

A fizikai-kémiai száradásnál a fizikai folyamatok mellett kémiai folyamatok is le­játszódnak, a kötőanyagok kémiai reakcióba lépnek a levegő oxigénjével, szén-dioxid­jával, nedvességével, a vízzel vagy több kötőanyagos rendszereknél egymással. A fo­lyamat nem fordítható vissza.

Ásványi/szervetlen kötőanyagok

Az oltott mész (kalcium-hidroxid) a levegő szén-dioxidjával kalcium-karbonáttá, azaz mészkővé alakul, megkövesedik. A kálivízüveg részben a falfelület anyagával, részben a levegő szén-dioxidjával lép reakcióba, kovásodik. A cement és a gipsz nem hidraulikus kötőanyagok víz hatására keményednek ki. Az ásványi kötőanyagok nem képeznek folytonos filmet, bevonatuk lyukacsos, pórusos.

Száradó és félig száradó növényi olajok

A lakklenolaj, a standolajat, a száradó és a félig száradó növényi olajokat (szója­olaj, dehidratált ricinusolaj, napraforgóolaj, tallolaj) tartalmazó alkid műgyanták oxidatív úton, oxigén felvételével polimerizálódnak, azaz a molekulák összekapcsoló­dásával nagymolekulák jönnek létre. A kémiai folyamatot fémtartalmú szárítók az ún. szikkatívok katalizátorként gyorsítják, a több napos száradási folyamatot kb. 1 napra lerövidítik. Túl nagy rétegvastagság esetén az oxigén a mélyebb rétegekig nem jut le, a bevonat puha marad, nem szárad át.

Reaktív kötőanyagok

Vannak kétkomponensű festékek, amelyeknél a két komponens összekeverése után, a két komponens kémiai reakciójával jön létre a nagymolekulás kötőanyag. Az összekevert festéket a felhasználhatósági (edény időn) időn belül fel kell hordani, mert a gélesedés a dobozban is végbemegy, és a festék „bedöglik”, azaz felhasználhatatlanná válik.

A beégetős festékek két olyan kötőanyagot vagy egy kötőanyagot tartalmaznak két olyan, ún. funkciós csoporttal, amelyek szobahőmérsékleten nem reagálnak egy­mással, viszont 100 °C fölötti beégetés hatására végbemegy a kikeményedést eredmé­nyező kémiai reakció. Ezeket a festékeket először felhordják és szikkasztják (az oldó­szerek elpárolognak), majd kemencében beégetik. Háztartási gépek, autókarosszé­riák, fémtömegcikkek festésére alkalmas rendszerek.

Fontosabb kötőanyagcsoportok

A festőszakma szempontjából az alábbi kötőanyagcsoportok a legfontosabbak:

[table id=350 /]

Festékgyártási műveletek

A festékgyártás technológiáját négy alapvető folyamatra tagolhatjuk. Az első az előkeverés, a második a diszpergálás, a harmadik a homogenizálás és színbeállítás, a negyedik a csomagolás, más szóval kiszerelés.

Diszpergálás

A diszpergálás latin eredetű szó, felaprítást és szétoszlatást jelent. Esetünkben fo­lyékony közegben (kötőanyagoldatban, vízben stb.) szilárd részecskéket (pigmente­ket, töltőanyagokat stb.) oszlatunk szét. Tudományos néven diszperz rendszert, szuszpenziót hozunk létre.

Ha szilárd részecskék szabályosak lennének, felületük sima, tiszta lenne, nemhogy szennyeződés, de még levegő sem lenne rajta, nagyon egyszerű lenne el­keverni. Ám a pigment felülete nem szabályos, egyenetlen felszínén vékony csö­vecskék figyelhetők meg, gyártása során szennyeződés is maradhatott rajta, szem­cséi erősen egymáshoz tapadhatnak.

Amikor a szemcsék folyadékba merülnek, összeállnak olyan csomókká, amelyeket nehéz szétverni. Sok esetben a folyadék, amelyben szét akarjuk oszlatni a szemcséket, azokat nehezen nedvesíti. Munkát, energiát kell befektetnünk, hogy legyőzzük azokat az akadályokat, amelyeket a fentiekben említettünk.

Pigment bekeverése

A pigment bekeveréséhez nagy teljesítményű keverőt alkalmaznak. A poranyag­nak a folyadékba való adagolását lassú fordulatszám mellett végzik, majd növelik a sebességet, és meghatározott ideig nagy fordulatszámon tartják a kevertetést. Ilyen­kor játszódik le egymás mellett, egymást követve az összetapadt szemcsék, a rugal­mas folyadékhártyával bevont pigmentcsomók szétnyíródása, egymásnak ütközése, ekkor sodródik le a felületről a levegő, illetve egyéb szennyeződések, és kerülnek a helyükre a kötőanyag illetve oldószer-molekulák, vagyis megtörténik a diszpergálás.

Egyes lakkfesték típusok esetében a megfelelő diszpergálás biztosításához még egy gépre, a gyöngymalomra is szükség van. Ebben forgó karok által állandó mozgásban tartott üveg-, vagy kerámiagyöngyök között szivattyúzzák át a folyadékba már beke­vert pigmentet. A diszpergáláshoz sokszor nem elegendő a gépek energiája, gyorsítani lehet a fo­lyamatot nedvesítőszerek alkalmazásával. (A nedvesítőszereket úgy képzeljük el, hogy molekuláik egyik fele a pigmentszemcse felületére tapad a másik fele a kötő­anyaggal, az oldószerrel létesít kapcsolatot.)

A diszpergáláshoz megfelelő pasztaösszetételeket alakítanak ki. Ezeknél figye­lembe kell venni a gépek adottságait. A keverőben sűrűbben folyó (nagyobb visz­kozitású) pasztával lehet dolgozni, mint a gyöngymalomban. Minél sűrűbben folyó (nagyobb viszkozitású) a paszta, annál inkább le tudnak nyíródni az összetapadt részecskék, de ugyanakkor hasznos ugyanebből a szempontból az is, ha a részecskék ütközni tudnak, ehhez hígan folyó (kis viszkozitású) pasztára van szük­ség. Nyilván kísérletekkel meg lehet találni a legjobb megoldást.

Az elkészült paszta a homogenizáló tartályba kerül, ahol kiegészítik a szükséges mennyiségű műgyantaoldattal, a megfelelő adalékokkal, szárítókkal vagy oldószerrel stb. (Homogén görög szó, jelentése egynemű.) Itt kerülnek a festékhez a megfelelő szín eléréséhez szükséges egyéb színező paszták is.

A minőség ellenőrzésére a tartályból mintát vesznek. Az elvégzett vizsgálatok alap­ján kiegészítik a festéket. A színárnyalat beállítása általában egyszeri vagy kétszeri igazítást kíván.

Az elkészült festéket a megfelelő edénybe kell csomagolni. Csomagolás előtt a fes­téket szűrni kell. A szűréshez a leghatékonyabb a filcbetétes szűrő. A csomagolás ál­talában térfogat szerint történik fémből készült edénybe vagy műanyag vödörbe.

A csomagolást a jelentős munkaigény miatt automatizálták. Az üres edényeket – ha nem litografáltak – a címkéző gépekhez szállítják. Innen futószalagon jut el a doboz a dátumozóhoz, majd a töltőgéphez és a fedélzáróhoz, ahol a megfelelő színjelzéssel el­látott fedelet kapja meg a doboz. A futószalag végül az edényt a ládázó, ül. kartonozó helyre szállítja. 

A festékek összetétele, az alapanyagok főbb jellemzői

A színes festék a következő 3 alkotórészből áll:

• kötőanyag;
• pigment;
• oldószer.

Ezen alapvető komponensek mellett a festék még tartalmazhat:

• töltőanyagokat;
• adalékanyagokat.

Ha festéket hordunk fel egy felületre és rácsvágást végzünk a rétegen, az ábrán látható vázlathoz hasonló belső szerkezetet figyelhetünk meg.

Kötőanyag

A festék fő része a kötőanyag. A kötőanyag egy világos, viszkózus folyadék. Általában kötőanyagoldatokat használunk, mert a tiszta kötőanyag nagyon gyakran túl sűrű ahhoz, hogy be lehessen dolgozni, és ezért oldószerrel fel kell hígítani. A kötőanyag funkciója a filmképzés. A kötőanyag(oldat)nak felhordás és száradás után egy száraz, szilárd bevonatot kell képeznie.

A kötőanyag határozza meg nagymértékben a festék tulajdonságait, a tapadást, fényességet, keménységet, rugalmasságot és tartósságot.

Pigment

A pigment ad színt a festéknek. A pigmentek oldhatatlan porok, amelyet finoman a kötőanyagba diszpergálnak. A pigment minősége és mennyisége határozza meg az olyan festéktulajdonságokat, mint szín, színerő, színtartósság és fedőképesség.

Töltőanyagok

Akárcsak a pigmentek, a töltőanyagok is a kötőanyagba diszpergált oldhatatlan finom porok. A talkum, a kréta, a habkőpor, a homok, az agyag stb. mind tipikus töltőanyagok. A töltőanyagok kevés vagy egyáltalán semmi színt, nedves fedőképességet sem adnak a festéknek, használatukkal a festék testet kap („tölti” a festéket). A festék­ben használt töltőanyagok típusa és minősége határozza meg az olyan tulajdonságokat, mint elérhető filmvastagság, csiszolhatóság és reológia (a festék folyási tulajdonságai). A töltőanyagot mattító anyagként is használják, valamint azért, hogy sajátos szerkezetet biztosítson a festéknek.

Speciális funkcionális töltőanyagok

A legmodernebb festékek olyan töltőanyagot használnak, amelyek számos előnyös tulajdonsággal bővítik a festékbevonat előnyös tulajdonságait. Ilyen a vákuumizált kerámiagömb amely hővisszaverő, hőszigetelő képességel látja el a bevonatot. Hogyan tudja ezt elérni, itt megismerheti: hőszigetelő festékek, speciális tulajdonságok >>

Oldószerek

Nagyon gyakran az oldószer és a hígító megnevezést megkülönböztetés nélkül használják.

Ha pontosak akarunk lenni, a következő különbséget tehetjük a kettő között:

• Az oldószereket tulajdonképpen a (fél)szilárd kötőanyagok oldására alkalmazzák.
• A hígítók a festékek és kötőanyagoldatok felhígítására alkalmasak.

Adalékanyagok

Az adalékanyagokat kis mennyiségben adják a festékhez, és a festék bizonyos tu­lajdonságainak kihangsúlyozását vagy elnyomását szolgálják.

Ezek:

• csökkentik a száradási időt (szárítók, katalizátorok);
• megelőzik a bőrösödést, kráterképződést, habzást;
• javítják a tárolhatóságot, megelőzik a kiülepedést a dobozban.

A fejlődés irányai a kötőanyagok terén

A kötőanyagok fejlődését ugyanaz a tendencia jellemzi, mint a pigmentek, töltő­anyagok és adalékanyagok fejlődését, az egészségre, környezetre káros anyagokat fokozatosan egészség- és környezetkímélő anyagok váltják fel.

Mint ahogyan bizo­nyos pigmentek (mérgező ólom- és kromátpigmentek, kadmiumpigmentek), bizo­nyos töltőanyagok (azbeszt, szilikózist okozó porok) és bizonyos adalékok (PCP, szerves ónvegyületek, ólomszikkatívok) használata háttérbe szorult/szorul, ugyan­úgy bizonyos kötőanyagoké is. Például a karbamid-formaldehid vagy melamin-formaldehid gyantákat tartalmazó, savra keményedő kötőanyagok a formaldehid-ki­bocsátás (emisszió) miatt veszítettek jelentőségükből.

A szerves oldószerekben oldódó kötőanyagok a tűzveszélyt is okozó szerves ol­dószer kibocsátással terhelik a környezetet. Napjainkban előtérbe kerülnek a vizes diszperziós, a vízoldható és a csekély szerves oldószert tartalmazó magas száraz­anyag-tartalmú (high solid) kötőanyagok. A szerves oldószerek használata során az egészségre kevéssé ártalmas aromamentes szénhidrogének (aromamentes lakkben­zin) alkalmazása terjed.

Az egészséget és a környezetet terhelő kötőanyagok használata addig indokolt, amíg nem pótolhatók kevésbé káros vagy környezetbarát kötőanyagokkal. Emellett a gazdaságosság is fontos szempont, például a vizes diszperziós parkettalakkok ma még jóval drágábbak a hagyományos oldószeres lakkoknál. Sok országban úgy segí­tik a kevésbé gazdaságos, de korszerűbb termékek elterjedését, hogy az elavult ter­mékekre termékdíjat (adót) vetnek ki, továbbá kötelezővé teszik a címkében a károsanyag-tartalom feltüntetését, és tájékoztatják a vevőt a termék veszélyes hulladé­kainak (pl. kiürült doboz) kezeléséről.

A fürdőszobában feltétlenül szükség van szilikontömítésekre, mert ezek akadályozzák meg, hogy a víz bejusson a különböző csatla­kozásokba. Velük azt is elkerülhetjük, hogy a fürdőszobából kijutó nedvesség tönkretegye a szomszédos helyiségek burkolatát, pl. Nedves folt keletkezzen a fürdőszoba alatt lévő szoba mennyezetén.

A régi tömítés eltávolítása

Az új tömítés elkészítése előtt a régit el kell távolítani. Ez a művelet elenged­hetetlen ahhoz, hogy az új tömítés vízhatlanul zárjon; ha a régi tömítést nem szedjük le maradéktalanul, az új szilikontömítés nem zár majd kellően.

Lépések:

1. Ablakkaparóval szedjük le a régi tömítést. A kaparó sarkával dol­gozzunk, ügyelve rá, hogy nehogy megsértsük a kád felületét. A megfe­lelő, speciális eltávolító folyadékkal segíthetjük a műveletet.
2. Metilalkohollal tisztítsuk meg a kád és a csempe csatlakozá­sát; az új tömítés felhordása előtt vár­juk meg, míg az alkohol elpárolog.

Új tömítés készítése

Ha alaposan megtisztítottuk a kád és a fal csatlakozását, az új tömítés fel­hordása nem jelenthet problémát. A kinyomópisztoly nyílása kissé nagyobb legyen, mint a tömíteni kívánt rés szélessége.

Lépések:

1. A tömítendő rés két oldala men­tén ragasztószalaggal fedjük le a kád, ill. A fal felületét. Egyenletes sebességgel haladjunk végig a rés mentén a kinyomópisztollyal.
2. Benedvesített ujjunkat húzzuk végig a tömítőanyagon, hogy sima, egyenletes felületet kapjunk.
3. Miután elsimítottuk a szilikon tö­mítőanyagot, rögtön szedjük le a ragasztószalagot, ne várjuk meg, amíg a szilikon megszárad.

Egyéb tömítőanyagok

Tömítést nemcsak a fehér színű, tu­busos kiszerelésű szilikonból készít­hetünk, a kereskedelemben egyéb anyagok is kaphatók.

• Színes tömítés: Választhatunk színes tömítőanyagot is, amely har­monizál az adott csempe színével.
• Kétrétegű szilikonozás: Széles rés esetén nem biztos, hogy egy réteg szilikon kellően zár. Ilyen esetben először töltsük ki a mély rést, várjuk meg, amíg az anyag megszárad, majd vigyünk fel egy újabb réteget; így a második réteget könnyebb lesz a helyére simítani.
• Műanyag tömítő csík: A különö­sen nagy nedvességterhelésnek ki­tett helyeken a szilikont műanyag tömítőanyaggal kombinálhatjuk. Ilyenkor hordjuk fel bőséges mennyiségben a szilikont, majd arra he­lyezzük a műanyag tömítő csíkot.

A kád újrazománcozása első hallásra ijesztően komoly feladatnak tűnhet, ami régebben így is volt, hiszen nem voltak olyan termé­kek, amelyekkel könnyedén, gyorsan elvégezhető lett volna ez a feladat. Manapság azonban már más a helyzet, hiszen rendelkezésünkre állnak a megfelelő készítmények. Mielőtt nekiállnánk a munkának, győ­ződjünk meg róla, hogy a saját kádunkhoz is alkalmas-e a készítmény. A legtöbb ilyen termék előzőleg már zománcozott vagy porcelánfelültre felhordható.

Lépések:

1. Polietilénfóliával vagy -zacskókkal takarjuk le a csapokat, szerelvé­nyeket. Ezzel megóvjuk a szerelvénye­ket a szennyeződéstől.
2. Elektromos csiszolóval dörzsöl­jük le a kád felületét. Használjuk a legfinomabb csiszolópapírt, nehogy túl mély karcok keletkezzenek. A művelet közben viseljünk maszkot.
3. Enyhe mosószeres oldattal tisz­títsuk le a felületet, majd öblítsük le tiszta vízzel. Hagyjuk teljesen meg­száradni, majd dörzsöljük át lakkben­zinbe mártott ronggyal. Az alkohol hamar elpárolog, ezzel a kád felülete tökéletesen tiszta, és készen áll a zománcozásra. A kád környékét fedjük le fóliával és ragasztószalaggal.
4. A kád teljes felületét fújjuk le egyenletes rétegekben a meg­felelő zománccal. A művelet közben viseljünk maszkot. Az egyes készít­ményekhez a gyártó utasításai eltér­hetnek, de általában 3-4 vékony ré­teg szükséges a megfelelő végered­ményhez. Az egyes rétegek szá­radásához hagyjunk elegendő időt. Az utolsó réteg száradása után tá­volítsuk el a ragasztószalagot.

A kád felújítása

A régi kádak sérült felü­letét zománcozással újjáva­rázsolhatjuk. Ezzel látvá­nyos változást érhetünk el. Ily módon nemcsak a ká­dat, de a zuhanytálcát vagy a mosdókagylót – amennyiben felületük alkalmas erre a műveletre – is felújít­hatjuk.

Mivel a zuhanyfülke mennyezetét folyamatos nedvesség éri, hamar tönkremegy. A csempézés megoldást jelenthet erre a problémá­ra, bár a mennyezet burkolása meglehetősen körülményes. Alternatív megoldásként PVC-lemezt is felerősíthetünk erre a területre; ez a fajta burkolat könnyen tisztítható, amelyet – ellentétben a festéssel – nem tesz tönkre a nedvesség.

Lépések:

1. Mérjük le a zuhanyfülke vagy a kád feletti területet.
2. Dekopírfűrésszel vágjuk ki a megfelelő méretű PVC-lemezt. A dekopírfűrész használatakor min­dig tartsuk be a gyártó utasításait, soha ne kerüljön egyik testrészünk se a fűrész élének útjába!
3. A PVC-lemezdarab hátoldalát bő­ségesen kenjük be szilikontömí­tőanyaggal, különösen a peremek kör­nyékére kerüljön bőségesen belőle.
4. Nyomjuk a helyére a lemezdara­bot, ide-oda mozgatva, hogy kel­lő tapadás jöjjön létre a lemez és a mennyezet között.
5. A biztos rögzítéshez oda is kell csavarozni a lemezt. A csavarok­nak fúrjuk elő a lyukakat a lemez szegélye mentén 20 cm-enként, ügyelve arra, hogy ne sértsünk meg egyetlen vezetéket sem, és főleg saját magun­kat. Ha gyanúnk szerint valamilyen vezeték fut az adott területen, erre a célra alkalmas speciális eszközzel ellenőrizzük a területet (fémkereső).
6. Hajtsuk be a csavarokat, majd pattintsuk a csavarfejekre a mű­anyag sapkát. A lemez szegélyét körben tömítsük szilikonnal.

Nedvesség és páralecsapódás

A fürdőszobában a nagy nedvesség­terhelés és a páralecsapódás jelenti a legnagyobb problémát, amelyeknek legfőbb oka a fürdéshez használt me­leg víz és annak gőze. Elszívó ventilá­torral jelentősen csökkenthetjük ezt a problémát, de egyéb módszereket is alkalmazhatunk.

Ezek:

• Fürdés vagy zuhanyzás után nyis­suk ki az ablakot, így csökkenthet­jük a levegő nedvességtartalmát.
• Ha letöröljük a falról a lecsapódott nedvességet, megelőzhetjük a pe­nészedést; ez ugyanis rendkívül gyorsan tönkreteszi a burkolatokat.
• A fürdőben speciális, nedvességálló festékeket, felületkezelő anyagokat alkalmazzunk.
• Ha egyrétegű ablaküvegünk van, célszerű azt kétrétegűre, vagyis termoplán üvegre kicserélni, mert így csökkenthetjük a páralecsapódást.
• Télen tartsuk a helyiséget melegen.

Csaphornyos kádburkolat, I. Lépés

A vázszerkezet elkészítése

A kádat eltakaró burkolat felszereléséhez szükség van egy vázszerkezetre, erre kerülnek a burkolat elemei. Ehhez használjunk 5 x 2,5 cm-es keresztmetszetű léceket, mert ezeket könnyű megmunkálni, ugyanakkor kellően stabilak is. A legcélszerűbb vízszintes és függőleges elemekből álló vázszerkezetet kiala­kítani, átlós merevítőkkel.

Lépések:

1. Vágjunk le MDF lemezt a leendő burkolólapok méretére, vagyis férjen be az a kád pereme alá. Helyezzünk egy 5 x 2,5 cm-es kereszt­metszetű lécet a padlóra, a kád pe­remével párhuzamosan. Az MDF lemezt fogjuk oda és szintezővel ellenőrizzük, hogy a léc pontosan a helyére kerül-e. Ceruzával jelöljük be a helyét a padlón.
2. Vágjuk a lécet a káddal egyező hosszúságúra, majd csavarozzuk a padlóhoz. A csavarok ne legyenek annyira hosszúak, hogy megsérthes­sék a padló alatt futó vezetékeket.
3. Mérjük le a kád peremének alsó síkja és a padló közötti távolsá­got, majd vágjunk le a lemért hosszú­ságban négy-öt lécet; ezek lesznek a váz függőleges elemei. Egyes kádak­nál a perem alatt léc található, ahol azonban ez nincs meg, érdemes kü­lön beszerelni, hogy megtámassza a függőleges léceket.
4. Szereljük be egymástól azonos távolságra elosztva a függőleges léceket, és erősítsük ezeket a padlón fekvő és a kád pereme alatti vízszin­tes léchez. A fúrót tartsuk a függőle­ges lécre 45°-os szögben, és úgy fúr­juk ki a vízszintes lécet. A kád pereme alatti rögzítésnél ügyeljünk arra, hogy nehogy átlyukasszuk magát a kádat.
5. Gérvágó fűrésszel vágjunk le fer­dén további négy-öt lécet, ezek lesznek a keresztmerevítők. Ezeket nagyon pontosan mérjük ki, mert csak a pontos illeszkedés esetén me­revítik kellően a vázat, hogy ahhoz pontosan illeszkedhessenek a burko­lat elemei.
6. A vázszerkezet függőleges ele­mei közé rögzítsük a ferde mere­vítőket.

Csaphornyos kádburkolat, II. Lépés

Miután elkészült a burkolat váza, következhet a burkolat elemeinek méretre szabása. Ha nagyobb elemekkel dolgozunk, gyorsabban haladunk, viszont itt fokozottan ügyelni kell a pontos mérésekre, mert egy kis pontatlanság később nagy eltéréseket okozhat.

A panelek beillesztése

Ha túlságosan nagy méretű elemeket vágunk le, nem férnek majd be a kád pereme alá, ezért levágás előtt mindig nagyon pontosan végezzük el a mé­réseket.

Lépések:

1. Dekopír- vagy lombfűrésszel vág­juk méretre a burkolat elemeit. Miután a helyükre illesztettük azokat, fúrjunk hat vezetőlyukat a paneleken keresztül a váz vízszintes lécébe: egyet-egyet a sarkokba, egyet felül középre (l. Kép) és egyet alul kö­zépre.
2. Minden egyes vezetőlyukba csa­varozzunk egy-egy tükörrögzítő csavart. Profi lesz a munkánk, ha süllyesztett csavar elhelyezésére használt fúrófejjel a csavarnak kifúrt lyuk elejét kissé kiszélesítjük, így a csavar feje nem fog kiemelkedni a felületből.
3. A csavarok fejére húzzunk sap­kát; ezeket festés előtt mindig távolítsuk el, és csak a festék száradása után helyezzük vissza.
4. A kád környékén a falat hasonló módon burkoljuk; a kiegyensúlyo­zott összkép érdekében az elemek azonos magasságúak legyenek. A burkolat alsó és felső éle mentén elhelyezett csavarok 20 cm-re legye­nek egymástól.
5. A csavarok helyét süllyesztett fejű csavarhoz használt fúrófejjel süllyesszük ki. Példánkban olyan csava­rokat használtunk, amelyek egyaránt alkalmasak betonhoz és fához. Ha közönséges csavarokat használunk, tipliket kell elhelyeznünk a falban.
6. Végül rögzítsünk négyszögletes keresztmetszetű szegélylécet a burkolat felső peremére, hogy egyen­letes legyen a lezárás. Fessük le, majd tömítsük szilikonnal a kád pe­remét.

Esztétikus kádburkolat

A festett csaphornyos burkolat remekül mutat a kád körül, és kellően tartós is.

Ezek a tevékenységek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a fürdőszobai be­rendezések kifogástalanul működjenek. A fő problémát általában az jelenti, hogy a víz egyáltalán nem vagy nem kellően folyik, legyen szó a bejövő vagy a távozó vízről.

Zuhanyfej vízkőmentesítése

A zuhanyrózsa eltömődését a vízkő okozza; ez gyakran jelentkezik ott, ahol ke­mény a víz. Szerencsére egyszerűen meg lehet szüntetni az elzáródást.

Lépések:

1. Csavarjuk ki a perforált lemezt rögzítő csavart.
2. Gumikesztyűben dolgozva öntsük vízkőoldót a lemezre, majd sikál­juk azt meg. Ha túlságosan el van tömődve, egy éjszakán át áztassuk a vízkőoldóban, majd alaposan öblít­sük le vízzel.
3. Gombostűvel szurkáljuk ki az esetleg megmaradt vízkődara­bokat; ne tegyük ezt, ha a lemezen belső műanyag betét van, mert ez könnyen megsérülhet. Szereljük össze a zuhanyfejet, majd ellenőriz­zük, hogy megfelelő-e a vízsugár.

Eldugult vécé

Gyakori probléma, hogy eldugul a vécé. Amikor azt észleljük, hogy nem a kellő sebességgel folyik le a víz, valószínű, hogy a rendszerben dugulás van. Legjobb, ha a hibát azonnal kijavítjuk; ha ugyanis tovább várunk, sokkal nagyobb munkát jelent majd a dugulás elhárítás.

Pumpa használata

A kisebb dugulást általában egy egyszerű vécépumpával megszüntethetjük. Nyomjuk le a fejet a lefolyócsőbe, majd fel-le moz­gatva a nyelet, hozzuk létre a vákuumot. Az így keletkező nyomáskülönbség kiszippantja a lerakódá­sokat.

Lerakódás a bűzelzáró szifonban

Időről időre érdemes kitisztítani a szifont, mert lerakódások keletkeznek benne. Bár a különböző vezetékek kialakítása eléggé eltérhet, de általában mindegyik­ben ki lehet szerelni egy csőszakaszt, hogy a lerakódásokat eltávolíthassuk.

Lépések:

1. Csavarjuk le a szifont, ügyelve ar­ra, hogy a csővezeték többi része ne csavarodjon el, mert megsérülhet­nek a csatlakozások.
2. A szifon aljában víz található, azonban normális esetben ez viszonylag tiszta. Ha a víz túl piszkos, vagy lerakódások vannak a szifonban, tisztítsuk azt ki, majd szereljük vissza.

Gyors javítások

Nem árt, ha az ember tisztában van a vízvezetékrendszer alapvető működésével. Így könnyen ki tudjuk javítani az esetleges hibákat. Bizonyos esetekben feltétlenül szakembert kell hívnunk, sokszor azon­ban saját magunk is meg tudjuk oldani a feladatot.

Vécétartály javítása

A vécétartályoknál gyakori probléma a folyamatos csöpögés, vagy az, hogy nem jön belőle elegendő víz a lehúzáskor. Mindkét eset­ben a tartályban lévő vízmennyiség a ludas. Ezt azonban könnyű szabályozni, ugyanis biztos, hogy a levegővel töltött úszóval van baj. Az úszó a vízszinttel együtt emelkedik és süllyed, a tartály telítődésekor elzárva egy szelepet, illetve kinyitva azt, amikor ürül a víz. A levegővel teli úszó egy kar végére van szerelve. Az elzáró szerkezet kétféle mó­don működhet.

Hagyományos úszógolyós vízel­záró szelep

Az ilyen szelep helyze­tét egyrészt a kar meghajlításával, másrészt (a képen látható módon) a kar vízszintes szakaszához csatla­kozó csavaranya meglazításával mó­dosíthatjuk.

Műanyag karok

Bizonyos esetek­ben a levegővel töltött úszót egy mű­anyag kar tartja a helyén. Ebben az esetben a kar másik végét kell állíta­nunk, a vízbeömlést szabályozó sze­lep közelében. Hosszú szárú fogóval lehet végezni a beállítást, a karon lé­vő kisméretű anya eltekerésével. Ily módon azt befolyásolhatjuk, hogy mekkora vízszintnél zárja le a vízbe­vezető szelepet az úszó.

Kapcsolódó: WC javítás

Gondok a vécével? WC-tartály javítása egyszerűen!

Szennyvízlefolyó

A különféle szennyvízelvezető-rendszerek kialakítása más és más le­het, a legtöbb rendszer azonban alapvetően egy U-alakban meg­hajlított cső, a bűzelzáró szifon, amely a fő ejtőcsőbe vezeti a szennyvi­zet. Ebben az egyszerű rendszerben leggyakoribb hiba az elzáródás vagy a csőrepedés. Ha tisztában vagyunk a rendszer működésének alapelveivel, könnyen kijavíthatjuk ezeket a hibákat. Ezen az ábrán egy szokványos szerkezeti megoldást mutatunk be, jelezve a leggyakrab­ban előforduló meghibásodásokat.

Szennyvízelvezető rendszer

Szivárgást okozhat:

Csapok cseréje

Miután meggyőződtünk arról, hogy a csap a mosdókagylónkhoz illeszthető, a régi csap lecserélése viszonylag egyszerű feladat. A csap szó szerint a vízvezeték végeleme; így aztán cseréjéhez csak le kell csavarozni a régi csapot és a helyére erősíteni az újat.

Lépések:

1. Miután elzártuk a vizet, le kell csavarnunk a flexibilis vízcsőcsat­lakozót, hogy hozzáférjünk a kagyló hátoldalán lévő csapfelerősítő csavar­anyájához. A csavaranyát a mosdó­kagyló-szerelő szerszámmal bont­hatjuk meg.
2. Miután lecsavartuk a flexibilis víz­csatlakozót, tekerjük le a csapfel­erősítő csavaranyát. Ugyanezt ismé­teljük meg a másik csapon is. Most már felülről kiszerelhetjük a csapot, és berakhatjuk a helyére az újat. A csap kialakításától függően esetleg szükség lehet a lefolyó dugaszának kiszedésére is. Ez általában elég egy­szerű feladat; az új dugasz beszere­lésekor egyszerűen kövessük a gyár­tó utasításait.

Új csapok beszerelése

(Csak akkor engedjük meg a vizet, amikor elkészültünk a szereléssel.)

Csöpögő csapok javítása

Egy csöpögő csap igen zavaró, ugyanakkor gyakori probléma, sze­rencsére azonban nem túl bonyolult megjavítani. A csöpögés leg­gyakoribb oka általában egy törött vagy elkorrodálódott alátét, esetleg az alátéten lévő hajszálrepedés. A csap kialakításától függetlenül szere­lés előtt zárjuk el a vizet, akár a főelzárónál, akár a csap közelében lévő szelepnél. Ezután nyissuk ki a csapot, hogy kieresszük a vezetékben maradt vizet. Csak ezután következhet az alátét cseréje.

A forgatógomb leszerelése

A forgatógombok eltérő kialakításúak, de azokat általában egy kis csavar rög­zíti a helyükre. Ezt ki kell csavarnunk, és akkor leszedhetjük a gombot, ahogyan az a képen látható. Miután leszedtük, láthatók a belső elemek. Egyes csapok belsejében egy további belső betét is található, ezt is le kell venni, mielőtt hoz­zányúlnánk az alátéthez.

Lépések:

1. Lapos fejű csavarhúzóval pattint­suk le az elzáró betétjét, majd csavarjuk ki a rögzítő csavart.
2. A belső betét kicsavarásához állítható fogót használjunk. Ha nagyobb erő szükséges a kicsavarásához, a művelet közben az egyik kezünkkel fogjuk meg a csapot, ne­hogy tönkretegyük.

Az alátét cseréje

Miután eltávolítottuk a belső alkatrészt, szabaddá válik az alátét. Most már gye­rekjáték annak cseréje. Néha az alátétet csupán a belső alkatrész aljáról kell lehúzni. A képen látható esetben viszont egy kisméretű csavaranya tartja a he­lyén.

Lépések:

1. Hosszú szárú fogóval lazítsuk meg a rögzítést. Kis mérete miatt a csavaranya könnyen elkallódhat, ezért tegyük biztonságos helyre.
2. Lapos fejű csavarhúzóval pattint­suk le a sérült alátétet.
3. Helyezzük be az új alátétet, ügyelve rá, hogy az a megfelelő méretű legyen, és pontosan a helyére illeszkedjen. Ezt követően a csavar­anyát csavarjuk vissza. Miután vissza­szereltük a csapot, zárjuk el, csak ezután nyissuk ki a vizet. Ha jól sze­reltük be az alátétet, a csöpögés megszűnik.

Általában úgy tartják, hogy a vízvezeték szerelési mun­kákat érdemes szakemberre bízni. Néhány egysze­rűbb műveletet azonban mi magunk is elvégezhetünk. Ebben a részben ezekről az egyszerűbb – a vízve­zetékrendszer karbantartásával vagy a szerelvények cseréjével kapcsolatos – munkákról lesz szó.

Mivel egy házban a vízvezetékrendszer kialakítása – kortól, mérettől függően – rendkívül sokféle lehet, itt inkább csak az alapelvekről lesz szó. Bátran döntsük el, hogy mi az, amit mi magunk képesek vagyunk elvégezni, illetve mit kell szakemberre bíznunk.

Szerszámok

Amikor a vízvezeték szerelő szerszámokról van szó, soha ne kössünk kompromisszumokat, mert jó munkát csak jó szerszámmal végez­hetünk. Az alapvető szerszámkészlet mellett vízvezeték szereléshez né­hány speciális eszközre is szükségünk lesz; ezeket általában a barkács-áruházakban is beszerezhetjük. Néhány eszközt azonban érdemes szak­üzletben megvásárolni; ennek az az előnye is megvan, hogy egyben szaktanácsot is kapunk a hozzáértő szakembertől.

Válasszunk stílust

A fürdőszoba szerelvények megválasztásánál egyéni ízlésünk a leg­fontosabb döntő tényező, bár természetesen az is számít, hogy a zuhany is a kádhoz csatlakozik-e, vagy külön lett kialakítva, illetve hogy a fürdőszoba stílusához milyen elemek illenek. A gyártók általában szé­les választékban kínálnak újonnan kialakított fürdőszobákhoz egymás­sal harmonizáló szerelvényeket. Felújításnál már kissé nehezebb dol­gunk van.

Zuhanyfej kiválasztása

A zuhany­szerelvények ára széles skálán mo­zog, függően az esztétikai kialakítás­tól és a mérettől.

Vizsgáljuk meg, hogy a szabályozórendszer mennyire egyszerűen használható, és hogy mennyire bonyolult felhelyezni a sze­relvényeket; ez ugyanis nagyban nö­velheti a költségeket.

A mosdókagyló csaptelepei

Csapokból hihetetlenül széles válasz­ték áll rendelkezésünkre, kezdve a hagyományos változatoktól az egé­szen modern kialakításig.

Igyekez­zünk összehangolni a kád és a mos­dókagyló szerelvényeinek stílusát, és azt is ellenőrizzük, hogy a csap fel­szerelhető-e az adott mosdókagylóra.

Integrált rendszerek

Ha a zuhany is része a kádszerelvénynek, a leg­egyszerűbb megoldás a telefonkagy­lóhoz hasonló kialakítás, amikor a zu­hanyfej a csaptelep villáján nyugszik.

A falra felszerelt zuhanytartó pedig kényelmessé teszi a zuhanyozást, mert nem kell a kezünkben fogni a zuhanyfejet.

Fürdőszobákban különösen praktikus megoldás szalagfüggöny vagy roló felszerelése. Kis helyet foglalnak, emellett tetszetősek és könnyen felszerelhetők. Itt most nem mutatjuk be a bonyolultabb árnyékolókat, például a girlandszerű és a függönyszerű változatot; ezeket nem érdemes fürdőkben felszerelni, mert a redők miatt a ned­ves levegő átnedvesíti őket.

Rolók

Ez a lehető legegyszerűbb árnyékoló szerkezet. Lehet teljesen egyszerű, sima vagy mintás, így bár­milyen stílushoz találunk megfelelő rolót. Mivel a rolót teljesen fel lehet tekerni, az ablak teljes felületét sza­baddá tudjuk tenni; ez a szempont különösen a kicsi, sötét helyiségek esetében fontos.

Római rolók

Ezeknél a textília re­dőkben húzódik össze. Az előzőeknél kissé komplikáltabb szerkezetnek számítanak; tiszta, erős színek alkal­mazásával különösen hatásos stílus­formáló elemek.

Zsaluk

Klasszikus elemnek számíta­nak; rendkívül hatásos, ahogyan a lamellák között megtörik a beáramló a fény. Ugyanakkor a függőlegesbe állított szalagok a betekintés ellen teljes védelmet nyújtanak.

Varrás nélküli rolók

Egyetlen öltés nélkül is lehet rolót készíteni, ehhez tépőzáras ragasztószalagra van szükségünk.

Lépések:

1. Vegyünk méretet az ablaknyílásról úgy, hogy a roló kényelmesen elférjen a nyílásban, és an­nak forgása akadálymentes legyen. A magasság­hoz adjunk hozzá 2 x 7,5 cm-t, ez lesz a ráhagyás, amelyet a farúdra rögzítünk. Szabó- vagy tapéta­vágó ollóval szabjuk le a megfelelő méretű textildarabot.
2. Vágjunk le két, az ablaknyílás szélességénél kissé rövidebb fa rudat, majd helyezzük ezeket a textildarab végeihez. A textília széleit hajtsuk vissza, a visszahajtást öntapadós tépőzáras ragasztószalaggal rögzítsük. Ezután az első ragasztósza­lagtól 7,5 cm-re erősítsünk a textildarabra a tépő­zár párját. Ugyanezt ismételjük meg a textildarab másik végén is, majd tekerjük körbe az anyagot a farúdon.
3. Csavarozzunk két, erre a célra szolgáló idomot az ablakkerethez; ezek tartják majd a felső fa­ rudat.

Varrás nélküli roló

Néha a legegyszerűbb megoldás egyben nagyon tetszetős is. Itt a színes kelme és az átszűrődő fény együtt hozza létre a kellemes összhatást.

Festett rolók

A régi rolót felfrissíthetjük vagy egy új, olcsó rolót kissé izgalmasab­bá tehetünk, ha azt a saját alkotásainkkal díszítjük. Bár számtalan­féle anyag közül választhatunk, a legpraktikusabb megoldás általában a textília saját kezű befestése. Az egyszerű, letekerhető vászonroló nagy, sík felülete igazán ideális alap a díszítéshez.

Stencilezés

A lehető leggyorsabb díszítő­módszer. Festés köz­ben ügyeljünk rá, hogy fixen rögzítsük a stencilező sablont, hogy ne mázolódjon el a festék, mert a hibákat nagyon nehéz utólag eltüntetni. A díszítendő mezőt határoljuk le ragasztó­szalaggal, nehogy fes­tékes kezünkkel össze­kenjük az anyagot.

Az ablak gyakran problémás hely a fürdőszobában, mivel a korláto­zott tér miatt sokszor nehéz a megfelelő árnyékolót megtalálni. A függöny sokszor túl nagy helyet foglalna el, viszont nem mindig könnyű rátalálni az ezt helyettesítő szerkezetre. Praktikus megoldás lehet a fél magasságú, „apácarácsok” alkalmazása.

Lépések:

1. Mérjük meg pontosan az ablak­nyílás szélességét és magassá­gát, kiszámítva így az ablaktáblák kívánt méreteit.
2. Készen kapható rácsszerkezet­ből vágjuk ki a táblákat; a mérés­nél vegyük számításba az ablaknyílás két oldalán elhelyezett, egyenként 5 x 2,5 cm-es lécekből kialakított „to­kot”, amelyekhez a pánttal hozzáerő­sítjük a keretet.
3. Szegekkel erősítsünk a kivágott rácslapok peremére 5 x 12 mm keresztmetszetű léceket.
4. Vágjunk le két, a zsaluszárnyak magasságával egyező hosszúságú elemet 5 x 2,5 cm keresztmetszetű lécből, majd erősítsük ezeket az ablaknyílás két oldalára.
5. Szereljünk a keretre két-két pántot.
6. Szereljünk a keretre középtájt csappantyús zárszerkezetet.
7. Jelöljük be a pántok helyét az ab­laknyílásba szerelt tokon, majd erősítsük azokat a tokhoz. Fessük be a rácsot, majd erősítsünk rájuk textí­liát a betekintés ellen.