Építési ismeretek - 44. oldal

Az építőipari tevékenység gépesítésének nagyon sokféle lehetősége van. Mindegyik gépesí­tési módnak az a közös jellemzője, hogy segíti a kivitelező munkát és csökkenti az élőmunka ráfordítást. Ezzel természetesen költségeket lehet megtakarítani; illetve bizonyos munkák elvégzését a gépesítés teszi lehetővé. Gondoljunk csak például a betonkeverő gépekre, vagy a darukra. A betonkeverők nagy mennyiségű beton előállítását teszik lehetővé szinte emberi kéz érintése nélkül. A daruk segítségével lehet elvégezni például az előregyártott elemek elhelyezését. A két kiragadott példán kívül természetesen még számtalan berendezést lehetne megemlíteni.

Az alábbiakban katalógusszerűen felsoroljuk a leggyakrabban alkalmazott gépi berendezé­seket. A rövid leírásokban nem a konkrét képen látható berendezés műszaki paramétereit ismertetjük, hanem a gépek jellegét, működési elvét, valamint a velük elvégezhető munkákat.

Az építőipari gépeket a következő sorrendben tárgyaljuk:

• földmunkagépek;
• emelő berendezések;
• kézi kisgépek;
• keverőgépek;
• szállító eszközök.

Földmunkagépek, tömörítő eszközök

Földtoló

A földtoló (275. ábra) egy tolólemez szerelékkel van ellátva, amely alkalmas arra, hogy a talajt nyeséssel munkálja meg.

275. Ábra: Földtoló.

A tolólemez mozgatása hidraulikával történik; egyenes vagy ferde helyzetű beállítás lehetséges. A lánctalpas, vagy kerekes gép rövid távolságon maga előtt tudja tolni a felszedett földet. Talajegyengetést, munkaárkok, munkagödrök be­temetését és talajok elterítését végez­hetjük el vele. Általában vonalas, nagy kiterjedésű földmunkáknál célszerű alkalmazni. A gép terjedelmi okok miatt csak tréleren szállítható.

Kotrógépek

Ezek a gépek elsősor­ban földkitermelésre és rakodásra (276. ábra) alkalmasak. Az építőipari föld­munkák leggyakoribb munkagépe.

276. Ábra: Kotrógép.

A speciális kanalakkal ellátott kotrókkal árokásó, földlazító, hegybontó, mélyásó munkákat is lehet végezni. Az J alapgépek működtetése hidraulikus vagy pneumatikus lehet. A gép kanalá­hoz tartozó rudazata tengely körül elforgatható. Futóműve gumikerekes és lánctalpas kivitelű.

Traktor kotrógépek

Ezek a föld­munkagépek (277. ábra) a mezőgaz­daságból ismert traktor alapgépre rögzített kotrószerelékkel és tolólappal vannak ellátva.

277. Ábra: Traktor kotrógép.

A tolólap a földtolóhoz hasonló munkák elvégzését teszi lehetővé. A markolóval pedig árokásó, földkitermelő stb. munkákat lehet végezni. A munka­végzéshez szükséges szerelékek mű­ködtetése hidraulikus. Ezek a gépek gumikerekes futóművel vannak ellát­va, ezért könnyen tudják változtatni a helyüket. Az építkezésen könnyen az egyik helyről a másikra tudnak át­állni. A közúti forgalomban is részt vehetnek. Biztonságos működtetésü­ket kitalpalással lehet biztosítani.

Földgyalu

Elsősorban az út­építéshez szükséges földmunkák el-végzésre alkalmas gép (278. ábra). A gyaluhoz hasonló kés a kívánt szögbe és magas­ságba állítható.

278. Ábra: Földgyalu.

A gyalukés mozgatását hidraulika végzi. így vonalas, hosszú egyengetésre és nyesésre alkalmas a berendezés. Az útépítésen kívül tereprende­zéseknél, töltéseknél, csatornák kialakításánál is lehet használni.

Úthenger

Statikus tömörítésre alkalmas gépi berendezés. A hengerek nagy tömegének forgatásával biztosí­tott mozgás hatására jön létre a megfe­lelő tömörödés. A gépeket a tömörítő nyomás nagyságával lehet jellemezni. Az úthengerek (279. ábra) futóműve általában két, régebben három henger­ből állt.

279. Ábra: Úthenger.

Ezt a tömörítő eszközt általában út­építéseknél és komolyabb földművek tömörítő földmunkáinál használják. Az úthenger mérete miatt nem vehet részt a közúti forgalomban. Csak tréleren lehet szállítani. Az utóbbi időben a talajban bekövetkező légzárvány kép­ződés miatt ezt az eszközt már csak egyengetésre használják.

Vibrációs henger

Ezt a tömörítő eszközt (280. ábra) ömlesztett anyagok, homok, kavics, kőzúzalék tömörítésére használják.

280. Ábra: Vibrációs henger.

Kétféle változata van for­galomban, a kézi vezérlésű és a jármű testre szerelt vibrohenger. Mindkét eszköz irányváltóval van felszerelve, így fordulás nélkül lehet használni. A két henger közül az egyik statikus te­herrel tömörít, míg a másik vibrációval segíti a talajszemcsék rendeződését. A vibrációt egy külpontos tengely forga­tásával hozzák létre. Ezeket az eszkö­zöket út és járdaépítésnél alkalmazzák elsősorban.

Lapvibrátor

Nagyobb betonfelüle­tek, födémek, utak, járdák, padozatok aljzatbetonjának tömörítésére használ­ják. Az eszköz (281. ábra) szemcsés talajok tömörítésére is alkalmas.

281. Ábra: Lapvibrátor.

A berendezést villamos, vagy robbanó motor működteti. Az acél anyagú tö­mörítő lap felett motoros meghajtással keltik a rezgéseket. Az eszköz irányvál­tásra nem alkalmas, ezért mindig meg kell fordulni vele. A lapvibrátor béka néven is ismert. A béka mozgásához hasonló ütlegelő mozgás következtében tömörödik a talaj.

Keverőgépek

Szabadonejtő keverőgép

Az építkezések legismertebb keverőgép típusa (282. ábra). A berendezés egy ferde tengely körül forgó dob­ban végzi az anyagok elkeverését.

282. Ábra: Szabadonejtő keverő.

A dobban a ferde irányú mozgás miatt mindig felemelke­dik és leesik az anyag (innen ered az elneve­zés) és ennek következtében keveredik. A dobban két ívesen elhelyezett terelő lapát segíti a keverést. Az erőforrás villanymotor, vagy robbanó motor lehet. Többféle nagyság­ban kerül forgalomba, a kisebb nagyságúakat lapáttal, a nagyobbakat külön etető edénnyel lehet megtölteni. Beton és habarcs keverésére egyaránt alkalmas. Működés közben ügyelni kell arra, hogy ne ülepedjenek le az alkotóré­szek.

Vakológép, habarcsszivattyú

A gépi be­rendezés (283. ábra) meggyorsítja a vakolat felületre vitelét azzal, hogy egy csőrendsze­ren keresztül közvetlenül a falra juttatja a habarcsot.

283. Ábra: Vakológép.

Elektromos-, vagy robbanó motor lehet az erőforrás. A berendezés egyik nyílá­sán keresztül adagolható a keverésre szánt habarcs. Elsősorban előre elkészített zsákolt habarcsokat célszerű alkalmazni. A megke­vert habarcs túlnyomással kerül a csőrend­szerbe és a felhasználás helyszínére. A gép túlnyomással működtetett rendszere baleset­veszélyes. Ügyelni kell arra, hogy a habarcs ne kössön meg, mert az dugulás okozója lehet. Használat után mindig gondos átmo­sásnak kell következnie.

Kényszerkeverők

A telepített betonüze­mek jellegzetes keverőtípusa. A keverő (284. ábra) függőleges tengely körül mozgatja a lapátokat.

284. Ábra: Kényszerkeverő.

A kényszerkeverőknél általánosan elfogadott eljárás, hogy az adalékanyagot és a cementet szárazon összekeverik, és ezután adagolják be lassan a vizet. Abban az eset­ben, ha a cement és az adalékanyag részére külön surrantok vannak kiképezve, az adago­lás külön történik. Először az adalékanyagot kell először betölteni, és csak utána követ­kezhet a kötőanyag hozzáadása. Így meg­akadályozható a cement leragadása. A pontos mérést mérlegekkel végzik. A keve­rési idő rendkívül rövid, a töltés 30, a keve­rés körülbelül 45 másodpercig tart.

Emelő berendezések

Motoros csiga

Ez az emelő berendezés (285. ábra) a fizikából ismert csiga motori­zált változata. A tetőn, vagy valamelyik szinten elhelyezett csigán keresztül drótköte­let fűznek át.

285. Ábra: Motoros csiga.

A megfeszített kötelet elektro­mos motorral működtetett hengeres dobra tekercselik fel. A motor működtethető fel és le irányban. Így az eszköz alkalmas a terhek emelésére. Általában ömlesztett árut emelnek vele vödrök segítségével. A berendezést a tetőn le kell terhelni, vagy megfelelő kitámasztással kell ellátni.

Építési felvonó

Ez a berendezés tulajdonképpen egy pályához kötött teherfelvonó (286. ábra) lift. A lift felvonószerkezetét egy rácsostartó segítségével az épület homlokza­tához rögzítik.

286. Ábra: Teherfelvonó lift.

A felvonó mozgó része tulaj­donképpen egy elkerített liftkosár, amely alkalmas az építőanyagok szállítására. Mivel a liftkosár-rész derékszögben elforgatható, így lehetőség van a kidugó állványhoz, illet­ve erkélyhez történő beforgatásra is. Ez lehe­tővé teszi a talicskával szállított anyagok egyszerű továbbítását is. A felvonóval egyébként elsősorban darabárut lehet szállí­tani. Személy-szállításra a felvonó nem al­kalmazható. A felvonó lift elektromos meghajtású. A felvonót minden esetben el kell keríteni.

Targonca

Ez a gépi berendezés nem ki­mondottan emelőgép, de az építőiparban a rakodási munkáknál (287. ábra) emelésre használják. Az építőanyagok csomago­lásánál és szállításánál elterjedt a raklapok alkalmazása. (Raklapok felhasználása másképp: raklap design, raklap ágy, raklap berendezés) Így a darabáru könnyen moz­gatható.

287. Ábra: Motoros targonca.

A targonca egy futóművel ellátott jármű, amelynek elején egy függőleges irányban mozgatható villa van elhelyezve. A villa a raklap alá vezethető. Ennek segítségével lehet a raklapot megemelni és a kívánt helyre szállítani. A targonca villája csak a teher függőleges irányú mozgatásra alkalmas. A jármű helyváltoztatással lehet az árut átrak­ni. Meghajtását tekintve robbanómotoros és akkumulátorral működtetett (elektromos) lehet.

Autódaru

Mobil darunak (288. ábra) is nevezik, hiszen mozgása nincs pályához kötve.

288. Ábra: Autódaru.

A teherautóra szerelt emelőszerkezet gémje rácsos, vagy teleszkópos kialakítású. A rácsos szerkezet általában kisebb emelé­seket tesz lehetővé. A teleszkópos gémmel viszont nagy magasságokba (15-40m) is lehet emelni. Az ilyen emelő berendezések teljesítménye változó, a 2 tonnástól a 80 tonnás teherhatárig terjed. Az építőiparban mozgékonysága miatt célszerűen lehet al­kalmazni. Megfelelő kitámasztással bizton­ságosan lehet vele emelni.

Toronydaruk

A toronydaruk (289. ábra) pályához kötött emelőszerkezetek. A daru mozgásához kavicsba ágyazott sínpályát készítenek.

289. Ábra: Toronydaru.

A sínpályához kapcsolódik a futómű, amelyet póklábnak is neveznek. Erre kerül a daru törzse, amely acélból készült és rácsos kialakítású. A törzsre szerelhető a daru gémje. A gém végén helyezkedik el az emeléshez szükséges csiga, melyen az átfű­zött drótkötél fel-le mozgatható. A daru irányítófülkéje a törzsön helyezkedik el. A toronydaruk speciális változata a futómacs­kás daru. Ennek gémje vízszintes helyzetű és ezen mozog a kocsi szerű szerelvény. Ennek segítségével az emelőkötél vízszintesen moz­gatható. A toronydarut darabokban szállítják az építkezés helyszínére, és a helyszínen állítják össze.

Szállító eszközök

Teherautók

A legismertebb közúti (290. ábra) szállítójármű. Nagyon sok fajtája van, a kisteherautótól a kamionig. A rakodófelü­letet a szállítandó anyagok tulajdonságától függően lehet kialakítani.

290. Ábra: Teherautó darabáruval.

A darabárukat fix platós járműveken szállítják. Némelyik gép gólyadaruval is el van látva. Ennek segítsé­gével a darabáru le- és felrakását is el lehet végezni. Külön csoportba tartoznak a tréle­rek. Ezek segítségével előregyártott vasbeton elemeket lehet szállítani. A trélereket mindig egy-egy speciális előregyártott elemtípushoz külön készítik el.

Billenőplatós teherautó

A billenőplatós teherautó (291. ábra) rakfelülete egy hidrau­lika segítségével mozgatható. A rakfelület alakja a nagyságtól függően változó lehet.

291. Ábra: Billenőplatós teherautó.

Ennek segítségével a teherautóval szállított anyagokat surrantás szerűen lehet üríteni. Ebből látszik, hogy ezeket a szállító jármű­veket elsősorban ömlesztett anyagok szállí­tására lehet alkalmazni. Homok, folyamkavics és egyéb kőszerű anyag szál­lítható vele. Az egyszerű ürítés mellett a jármű megrakása viszont csak markológép segítségével lehetséges.

Mixerkocsi

A központi üzemben megke­vert beton speciális (292. ábra) szállítójár­műve.

292. Ábra: Mixerkocsi.

A szállítás egy zárt forgódobban történik. Ez a dob a jármű motorjától függet­len meghajtó szerkezettel forgatható. A for­gás következtéből a beton nem köt meg, még útközben is keveredik. A dob belső felületén terelő lapátok vannak elhelyezve. A forgási irány megváltoztatásával lehet a betont kiüríteni. Az ürítés egy csatornaszerű surrantón keresztül lehetséges. A mixerkocsi befogadóképessége 3-6 m³ közötti lehet. A munka befejeztével a mixert ki kell mosni.

Betonpumpa

Betonszivattyú (293. ábra) néven is ismert.

293. Ábra: Betonpumpa.

Alkalmazása rendkívül megkönnyíti a munkahelyi betonozást. A tehergépjárműre egy hidraulikával mozgat­ható gémet szerelnek. A betont a gémhez rögzített csövön keresztül lehet továbbítani. Nagy magasságokba történő betonszállításra kiválóan alkalmas. A betonpumpához csak híg konzisztenciájú betonokat lehet használ­ni.

Kézi kisgépek

Fúrógépek

Ezekkel az eszközökkel (294. ábra) a csavarok, tiplik stb. számára tudunk lyukakat készíteni. A gépi fúrók kézi, és állványhoz rögzített kivitelben készülnek el.

294. Ábra: Kézi fúrógép.

A fúrógépek különböző teljesítményű vil­lanymotorral működnek. A fúrást a tok­mányba erősített fúróbetét végzi el. A különböző anyagok fúrásához eltérő minősé­gű betéteket kell alkalmazni. A berendezések fordulatszámát és forgási irányát szabá­lyozni lehet. A kézi fúrók „ütve” üzemmód­ban is működtethetők. Ez a mód a beton és tégla anyagoknál használható előnyösen.

Csavarhúzó gép

A csavarok behajtásra használható egyszerű eszköz (295. ábra).

295. Ábra: Csavarhúzó gép.

A gép tokmány részébe különböző kiképzésű csavarhúzó-szárakat lehet befogni. A gép fordulatszámát és forgási irányát szabá­lyozni lehet. Az elektromos meghajtású esz­köz hálózati áramforrásról és telepekről üzemeltethető.

Gyorsdaraboló

A fémek, kőanyagok, burkolólapok stb. darabolására alkalmas elektromos meghajtású eszköz (296. ábra). A különböző anyagok darabolásához mindig más és más anyagú korongra van szükség.

296. Ábra: Gyorsdaraboló.

Speciális koronggal ellátva csiszolásra (pl. műkő) is alkalmas. A korongot és a csiszoló lemezt a forgástengelyre központosán kell felerősíteni egy speciális kulcs segítségével. A gép rendkívül nagy fordulatszámmal (10-12000 fordulat/perc) működik, teljesítménye a többi kézi kisgéphez viszonyítva nagy. Használatánál ezért elővigyázatosnak kell lenni. A géphez védőburkolat tartozik. Kézi és állványra szerelt változatai terjedt el.

Vibrációs csiszoló

Az elektromos meghaj­tású eszköz (297. ábra), csiszolási munkák elvégzésre alkalmas. A gép alsó részén lévő lapra csiszolóvásznat, vagy csiszolópapírt lehet felerősíteni.

297. Ábra: Vibrációs csiszoló.

A kétféle csiszoló anyag közül a vászon tartósabb. A lap vibrációs mozgással végzi el a csiszoló munkát. A korszerűbb változatoknál külön porzsákba gyűjthető a lecsiszolt por. A különböző durvaságú csiszolópapírokkal durva, középfi­nom és finom csiszolásokat lehet elvégezni. Elsősorban fafelületek megmunkálására alkalmas. A famunkák végzői, asztalosok, parkettások, festők használják. Az eszköz tartós használatánál vibrációs eredetű egész­ségkárosodás következhet be.

Gyalugép

Ezzel az eszközzel a fafelületek simára gyalulását lehet elvégezni. Asztali és kézi változata van forgalomban. Az asztali gyalugépeket általában műhelyekben hasz­nálják, ezeknél a deszka vastagságát is be lehet állítani. A kézi változat (298. ábra) keskenyebb felületek megmunkálására al­kalmas.

298. Ábra: Kézi gyalugép.

A gép forgó hengerére két-, vagy három kés van felszerelve. A nagyfordulatú forgás következtében ezek a kések egyenge­tik a fa felületét. A forgó henger magassága állítható, így a felület simává alakítása több­szöri művelettel hajtható végre. Először a nagyoló, majd a finom gyalulást kell elvé­gezni. A gép nagy fordulatszáma miatt ve­szélyes, használatánál körültekintően kell eljárni.

Körfűrész

Olyan gép, amellyel egyenes vágási felületet (299. ábra) lehet létrehozni.

299. Ábra: Kézi körfűrész.

Faanyagok vágásához, darabolásához hasz­nálható. A fűrészgép egy meghajtó motorból és egy körlapból áll, amelynek szélén fűrész­fogak vannak kiképezve. A körlap forgásban lévő fűrészfogaihoz tolva lehet a vágást el­végezni. A gépnek asztali és kézi változata terjedt el. Mindkét variációhoz védőburkolat tartozik. A vágási szélesség beállításához vezetősíneket lehet alkalmazni. Ezek segítsé­gével párhuzamos vágásokat lehet készíteni. A gép nagy fordulatszámmal működik, ezért körültekintően kell használni.

Láncfűrész

Kézi fűrészgép (300. ábra), amellyel nagyobb keresztmetszetű faanyago­kat lehet eldarabolni.

300. Ábra: Láncfűrész.

A berendezés elektro­mos, vagy robbanómotoros meghajtású lehet. A robbanómotor a felhasználás szem­pontjából előnyös, mert nincs áramforráshoz kötve. A láncfűrész tulajdonképpen egy fémlapon forgó fogakkal ellátott lánccal végzi el a vágást. A lánc végtelenített, ezért alkalmas a folyamatos forgó mozgásra. El­sősorban az ácsok használják a fedélszerke­zet elkészítésénél.

Rezgőfűrész

Az üreges falazóelemek vá­gásához használható elektromos meghajtású kézi fűrészgép (301. ábra).

301. Ábra: Rezgőfűrész.

Ez a berendezés Magyarországon még nem terjedt el, pedig kiválóan alkalmazható a nagy falazóelemek darabolásához. Segítségével a falidom köté­seket könnyen ki lehet alakítani, hiszen méretpontos elemeket lehet vele vágni. A fű­részgép egymással párhuzamos két lapja rezgőmozgást végez. A két lap fogazata kemény fémből készült, ezért alkalmas arra, hogy a falazóelemet egyenes vágásfelülettel elvágja. A láncfűrészhez hasonlóan tartható géppel vízszintes és függőleges vágásokat lehet végezni. Ezt a fűrészgépet is körülte­kintően kell alkalmazni.

Az épületek bizonyos idő eltelte után korszerűtlenné válnak, elavulnak. Ez azt jelenti, hogy nem felelnek már meg eredeti funkciójuknak. Az épületszerkezetek az állandó igénybevétel következtében elfáradnak, és a terheket már nem képesek kellő biztonsággal hordani. Az építőanyagok egy részénél a kopás, illetve más egyéb tönkremenetelek jelei mutatkoznak. A felsorolt jelenségek következtében egy idő után szükségessé válik a karbantartás, az átalakí­tás, vagy a bontás.

Ezeket a munkákat nagy körültekintéssel kell elvégezni. A megépített épületek bizonyos szerkezeteinek állékonysága komoly gondot okozhat. Az is előfordulhat, hogy időközben szakszerűtlen átalakításokat is végeztek. Sokszor csak a kibontás után kapunk megfelelő felvilágosítást a valódi állapotról. Ilyenkor a tervezővel történő konzultáció után módosított tervek alapján folytatódhat a kivitelezés.

A bontási és átalakítási munkák csoportosítása

Az épület állékonyságát, használhatóságát meghatározott idő után elveszti. Az épület állékonyságának ideje függ az épület szerkezeti rendszerétől és a beépített anyagok minőségétől. Az épület használhatóságának idejét a rendeltetésszerű használaton kívül a rendszeres kar­bantartási és tatarozási munkák elvégzésével tudjuk növelni. A karbantartási és tatarozási munkák elvégzése mellett is előfordulnak olyan körülmények, amelyek következtében az épületet át kell alakítanunk, vagy le kell bontanunk. Az átalakítás és a bontás szorosan összetartozó fogalom, mivel az átalakítások majdnem minden esetben együtt járnak bizonyos mértékű bontási munkák elvégzésével.

Átalakításra általában akkor kerül sor, ha az épületeken eredeti rendeltetésükhöz viszonyít­va változtatást hozunk létre. E változtatások rendszerint a gazdasági változások velejárói. Bontásra rendszerint akkor kerül sor, ha az épület elavultsága vagy rongálódásának mértéke olyan nagyfokú, hogy helyreállítása gazdaságtalan. A statikailag elavult, nem állékony és meg nem erősíthető épületeket el kell bontani.

A felsoroltak szerint bontásra a következő esetekben kerül sor:

• az épület a hosszú használat alatt elöregszik, korszerűtlenné válik, állékonyságát elveszti;
• természeti, vagy háborús károk következtében (földrengés, robbantás);
• városrendezés, területrendezés miatt (új létesítmények kialakítása). A bontási munkákat a következő csoportokba sorolhatjuk:
• Teljes bontás, ha az épület elöregedett, romos, vagy nem használható, nem állékony, helyére új épületet akarunk építeni. Ebben az esetben a területre új létesítmény hozható létre.
• Részleges bontás, az épületnek csak egy része kerül bontásra, a megmaradó részt to­vábbra is fel tudjuk használni. A részleges bontásnál a bontott és megmaradó épületrész, vízszintes, vagy függőleges síkban elhatárolható.
• Átalakítással kapcsolatos bontás.

Az átalakítási munkákat két csoportba soroljuk:

• Teherhordó szerkezeteket érintő átalakítások, utólagos kiváltások, nyílásáttörések, nyílásbővítések, megerősítések. Ezeknek a munkáknak az acélja, hogy az épült további állékonyságát biztosítani lehessen.
• Teherhordó szerkezeteket nem érintő átalakítások: válaszfalak áthelyezése, rabicfalak és mennyezetek készítése stb.

A bontási munkák előkészítése

A bontási munkák megkezdése előtt, az előkészítés időszakában a következő legfontosabb feladatok végrehajtásáról kell gondoskodnunk:

Ezek:

• Bontási tervdokumentáció elkészítése. Ez az engedélyezési-, kivitelezési terveket, költségvetéseket, az elszámolás megkönnyítésére szolgáló idomterveket és méretkimutatáso­kat tartalmazza. A bontási terveken a bontandó szerkezetek pontozással kerülnek megjelölésre. Fontos része még a tervdokumentációnak az ún. organizációs terv is, ame­lyen a kibontott építési anyagok tárolási helyei és a belső szállítási útvonalak vannak feltüntetve.
• Hatósági engedélyek beszerzése. Az előkészítés időszakában a bontás végrehajtásához általában kétféle engedély szükséges:
  1) Bárhol végzendő bontáshoz ún. bontási engedély.
  2) Beépített területen végzett bontás esetén – amikor a bontási anyagok ideiglenes tárolására járdát, vagy úttestet is igénybe kell venni – járdafoglalási, ill. közterület-foglalási en­gedélyt is kell kérni.
  3) Az engedélyeket az illetékes önkormányzat építési- és közlekedési osztályán lehet beszerezni.
• A munkaterület előkészítése. Az előkészítés során az első feladat mindig a munkaterület lezárása. A bontási területet minden esetben még a munka megkezdése előtt kerítéssel kell ellátni. A területhez vezető utakon figyelmeztető táblákat kell elhelyezni. Ha a bon­tási terület mellett járda van, amelyet a forgalom elől elzárni nem lehet, akkor a járda fe­lett védőtető készítése kötelező. A közüzemi berendezéseket – villany, víz, gáz, telefon, csatorna, stb. – az illetékes szervekkel minden esetben még a munka megkezdése előtt kell ki kapcsoltatni.

A bontási munkák sorrendje, gyakorlati végrehajtása

A bontási munkák végrehajtási sorrendjének meghatározásakor a következő alapvető szempontokat kell figyelembe venni.

• Szakértelem, amely a szerkezetnek és kapcsolódásának, továbbá a megépítés módjának alapos ismeretét feltételezi. Szükség lehet tájékozódás céljából a vakolat bizonyos helye­ken történő leverésére is. Ezzel plusz információkat kaphatunk a vakolat alatti szerkeze­tekről.
• Biztonság, amely általános követelményként meghatározza, hogy a bontási munkánál a szerkezetmegépítés fordított sorrendjét kell követni.
• Gazdaságosság és takarékosság, miszerint a bontás során törekedni kell arra, hogy minél több használható anyag maradjon.

E szempontok szem előtt tartásával azokat a bontási munkákat, amelyekkel kissé részlete­sebben is foglalkozunk.

Az alábbi sorrendben célszerű csoportosítani:

• vezetékek, szerelvények és berendezések;
• nyílászáró szerkezetek, válaszfalak;
• burkolatok, padozatok;
• tetőszerkezet és padlástéri falazatok;
• födémek, boltozatok;
• falak, lépcsők és egyéb szerkezetek.

Vezetékek, szerelvények és berendezések bontása

A vezetékek – villany, víz, fűtési csövek – leszerelésének megkezdése előtt ellenőrizni kell, hogy az előkészítés időszakában a közüzemi berendezések kikapcsolása megtörtént-e. Ha igen, akkor elvégezhető a leszerelés. Ennek munkáit minden esetben szakemberrel célszerű végeztetni oly módon, hogy lehetőleg minél több anyag legyen ismételten felhasználható. Ezt az alapelvet kell érvényesíteni a szerelvények és berendezési tárgyak bontásakor is.

Nyílászáró szerkezetek és válaszfalak bontása

A nyílászáró szerkezeteket – ajtókat és ablakokat – ugyancsak a szerkezeti részek bontása előtt célszerű kibontani az ismételt felhasználhatóság érdekében. Ablakoknál, ajtóknál a kibontás előtt, a későbbi összerakhatóság megkönnyítése miatt célszerű azonos módon a tokot és a szárnyat megjelölni. Kibontás után terjedelmüktől függően – kézben vagy csigával­ – eresztjük le őket az alsó szintre, és juttatjuk el lehetőség szerint fedett helyre. Tároláskor az ablakszárnyakat és ajtólapokat már tokra felszerelt állapotban helyezzük el.

A válaszfalak bontásánál lényegében egy alapvető szabályt kell betartanunk, miszerint fö­démre dönteni a falat nem szabad. A szakszerű bontás végrehajtásához tehát állványt kell készíteni és a bontást – tégla válaszfalak esetén – soronként felülről lefelé haladva kell végez­ni. Lapokból készült válaszfal esetén a bontás helyén, míg tömör téglából készült válaszfal esetén a tárolás helyén célszerű a téglákat megtisztítani.

Burkolatok bontása

A fal- és padlóburkolatok bontását gondosan kell végeznünk, egyrészt a minél több fel­használható anyag biztosítása, másrészt a födém káros rengésének elkerülése érdekében.

A kibontott és még felhasználható anyagok közül:

• a mozaiklapokat, a cementlapokat és a csempéket a helyszínen kell megtisztítani;
• a parketta, a hajópadló, a vakpadló faanyagait a felbontás után szögteleníteni, majd mé­retek szerint rendezni kell;
• PVC, gumipadló és linóleum bontását szakiparossal célszerű végeztetni; a lemezeket megtisztítva, tekercselve kell eljuttatni a tároló helyre;
• a feltöltésként használt salakot, vagy homokot egyéb törmeléktől elkülönítve kell a csúszdán leszállítani.

A padozatok aljzatbeton törmelékeit, a hézagmentes padló törmelékeit és egyéb törmeléke­ket ugyancsak csúszdán leengedhető darabokban távolítjuk el a felsőbb szintekről. A csúsz­da kialakítása lehetőleg zárt legyen. A csúszda végét célszerű rögtön egy konténerbe vezetni. A csatlakozásnál érdemes ponyvát, vagy fóliát alkalmazni a porképződés elkerülése miatt.

Tetőszerkezet és padlástéri falak bontása

Mint azt már az előzőkben is ismertettük, a bontási munkákat a szerkezet megépítésének fordított sorrendjében kell végezni. Ennek megfelelően a tetőszerkezet bontását a héjazat bontásával kell kezdenünk. A bontás megkezdésekor figyelembe kell venni az időjárást is. A héjazat bontásával egyidejűleg szereljük le a bádogos szerelvényeket (hajlatbádog, csatornák stb.) is. A bontott anyagokat (pala, cserép) ideiglenesen a padlástérben, lehetőleg a főfalak mentén tároljuk, majd csúszdán eresztjük le.

A héjazat elbontása után meg kell vizsgálnunk, hogy a tetőszerkezet más szerkezettel, pl. párkánnyal nincs-e összeépítve. A bontási munkát csak akkor szabad megkezdeni, ha meg­győződtünk arról, hogy a fedélszék egyes szerkezeti elemei más szerkezet károsodása, összeomlása nélkül kibonthatók. Ellenkező esetben alátámasztásokat is kell készíteni.

A tetőszerkezet bontásával egyidejűleg célszerű lebontani azokat a padlástéri falazatokat is, amelyeket a szélnyomás veszélyeztet, pl. tűzfalakat, kéményeket. Ha ezeket későbbi idő­pontban bontjuk, akkor eldőlés ellen támasztásokkal kell biztosítani. Az elbontott anyagot a padlásfödém túlterhelésének elkerülése végett folyamatosan kell leadogatnunk. A tetőszerke­zet faanyagát gombafertőzés esetén, gombaölő szerrel fertőtleníteni kell, majd szögtelenítés után kerülhet sor a tárolásra.

Födémek és boltozatok bontása

A födémek bontását szerkezetmegoldásuk és -anyaguk, továbbá a várhatóan fellépő erőha­tások figyelembevételével kell végrehajtani.

Gerendás födémeknél függetlenül a gerenda anyagától – amely lehet fa, acél vagy előregyártott vasbeton – először mindig a gerendavégek kapcsolatát kell megszüntetnünk a befogó szerkezetektől. Ezt követően a gerendákra helyezett állványpallókról végezzük el a gerendák közti anyagok bontását. Külön figyelmet kell fordítani a gerendák közti poroszsü­veg boltozat bontásakor az erőtani hatásokra. A közbenső mezők elbontásakor a még le nem bontott mezők gerendáit ki kell támasztanunk az oldalnyomás ellen. Ennek elmulasztása esetén az egész födém leszakadhat.

Monolit vasbeton födémeknél először a gerendát (bordát) alátámasztjuk, és a bontást a le­mezek eltávolításával kezdjük. A mintadeszkázat segítségével készült boltozatoknál bontás előtt alátámasztó állványt kell készíteni. Az alátámasztó állvány meg nem vizsgált födémre vagy meglazult épületrészre nem készíthető. A boltozat bontását is az építés fordított sorrendjében, tehát a záradékban kezdve, a váll felé haladva szakaszonként végezzük. A födémek bontásából kikerült anyagokat folyamatosan kell eltávolítani.

Falak, lépcsők és egyéb szerkezetek bontása

A teherhordó szerkezeti falak bontását a fal helyzetétől függően sokféleképpen végezhetjük:

• Robbantással, ha a körülmények lehetővé teszik (csak szabadon álló építmény esetében). Ez esetben különleges biztonsági intézkedések és önkormányzati engedély szükséges. A robbantást csak tűzszerész végezheti el.
• Döntéssel, ezt csak szabadon álló építmény esetében célszerű alkalmazni. Az önkormány­zati engedély megszerzésének kötelezettsége mellett statikus-tervező hozzájárulása is szükséges. Döntéssel történő falbontáskor a falat alávésni a falvastagság 1/3-ában lehet. Hosszú fal esetében az alávésés hosszúsága legfeljebb 5 m lehet és 2-3 m hosszú érintet­len falszakaszt kell hagyni. Döntés előtt a szomszédos vagy közelben lévő épületeket meg kell vizsgálni, hogy a döntés nem veszélyezteti-e állékonyságukat. A területet el kell kerí­teni.
• Szakaszos bontással, amikor a fal mellett a födémre épített állványról végezzük a fal bontását. Előfordulhat, hogy bontás közben a fal helyzete bizonytalanná válik és biztosítanunk kell. A biztosítást megfelelő alátámasztással és dúcolással végezzük el. A födém­szerkezetre a falakat – még szakaszos bontással is – tilos ledönteni. Ugyancsak tilos a falra ráállva, feszítő rúddal, vagy csákánnyal feszegetve végezni a fal bontását.

A kibontott téglák tisztítását a terepen kell elvégezni. A lépcsők bontását a falak bontásával egyidejűleg, szerkezeti megoldásuk figyelembevéte­lével kell végezni. Például lebegő lépcső bontása csak akkor kezdhető meg, ha a szabadon álló végein megfelelőképpen alátámasztottuk. Az alátámasztó állványt méretezés alapján kell elkészíteni. A lépcsőfokok bontását felülről kell elkezdeni. Először minden egyes lépcső­fok ékelését kell eltávolítani, és csak ezután történhet a fok kiemelése.

Egyéb szerkezetek bontását boltív, áthidaló, párkányok, függőfolyosók, erkélyek stb. szin­tén a megépítés fordított sorrendjében kell végezni.

Bontási anyagok tárolása, szállítása

A bontott, anyagok többségét – a nagy terjedelmű tárgyak, pl. nyílászáró szerkezetek, lép­csőkorlátok stb., továbbá, törékeny anyagok pl. üveg, csempe stb. kivételével – csúszdán eresztjük le a különböző szintekről. A csúszda mérete általában 40*40 cm, tehát a fel nem használható anyagokat is, pl. betont úgy kell aprózni, hogy azok a csúszdán leereszthetők legyenek.

A használható bontási anyagok, továbbá az elszállítandó törmelék helyét az organizációs terv rögzíti. A hely kijelölésénél figyelembe kell venni, hogy az sem a bontási munka végzé­sét, sem a szállítást nem akadályozhatja.

Kibontás után a még felhasználható állapotban lévő anyagokat megtisztítva tároljuk, méret szerint osztályozva. A bontott anyagokat járművekkel szállítjuk. Amennyiben a bontási munka a rakodást veszélyezteti, a rakodás idejére a bontást szüneteltetni kell. A fel nem használható törmeléket a kijelölt lerakodó helyre kell szállítani. A munkaterület kerítését a bontási munka befejezése után szabad csak elbontani.

Átalakítási munkák szervezése, előkészítése

Az átalakítási munkák szervezése és előkészítése lényegében megegyezik azon legfonto­sabb feladatok végrehajtásával, amelyeket a bontások előkészítésének időszakára vonatko­zóan már megismertünk.

Az átalakítási munkák jellemzője, hogy az elvégzendő munkák többsége általában az építés és csak kisebb részben a bontás. Ennek figyelembevételével nagy gondot kell fordítani az átalakítási tervek és a tényleges állapot egyeztetésére.

Az egyeztetésnek az alábbi fontosabb kérdésekre kell kiterjednie:

• a terven feltüntetett hosszúsági- és magassági méretek, a megmaradó szerkezetek anyagminőségei (habarcs, tégla, beton) egyeznek-e a valósággal;
• az alapozás mélysége, szélessége, továbbá a falak vastagsága megegyezik-e a terven feltüntetettekkel.

Végül meg kell győződni a megmaradó szerkezetek szilárdságáról és állékonyságáról. Csak a fenti alapvető feladatok elvégzése után lehet megkezdeni az átalakítási munkák kivitelezését.

Átalakítási munkák kivitelezése

Az átalakítás céljától függően az épület szerkezeteit az átalakítás különböző módon érint­heti.

A következőkben a szerkezetet érintő átalakításnak csak két fajtájával foglalkozunk:

• az utólagos kiváltással;
• és a meglévő nyílások szélesítésével.

Utólagos kiváltások

Átalakítás alkalmával gyakran előfordul, hogy a meglevő falat nyílás-létesítés vagy nyílás­záró szerkezet elhelyezése miatt át kell törni.

A nyílásáttörés megkezdése előtt gondoskodni kell egy olyan szerkezet készítéséről, amely a kibontásra kerülő falrész feletti terhet ideiglenesen megtartja. Ezt a dúcolatot fából, vagy acélszerkezetből lehet elkészíteni. Az áthidaló szerkezet anyaga az áttörendő fal vastagságá­tól és a létesítendő nyílás szélességétől függően lehet acél, előregyártott vasbeton gerenda, továbbá tégla boltöv, ritkábban fa vagy monolit vasbeton gerenda.

Az acélgerendával történő (273. ábra) nyíláskiváltás esetén először a falra felrajzoljuk a kibontandó nyílás, valamint a kiváltó gerenda határoló vonalait. Ezután a kibontandó nyílás feletti falrész tehermentesítéséről kell gondoskodnunk. A tehermentesítést a födémek alátá­masztásával kell elvégezni.

273. Ábra: Utólagos falkiváltás acélgerenda segítségével.

Ezt a dúcolást a statikus tervező által elrendeltek szerint kell elkészíteni. Szükség lehet a talajszintig történő teherátadás elkészítésére. A továbbiakban véséssel ki kell bontani az acélgerenda helyét, a falazatban 1/3, de legfeljebb 1/2 mélységig történhet a fal kivésése. Az acélgerenda felfekvési felületét acél alátétlemez elhelyezésével lehet kialakítani. Az acélle­mez alatti habarcsréteg megszilárdulása után elhelyezzük az acélgerendát és a felette lévő nyílást gondosan kifalazzuk. A fal másik oldalán a műveleteket hasonló sorrendben végez­zük el. Az elhelyezett acélgerendákat csöves csavarral rögzítjük egymáshoz.

A fal ülepedésének elkerülése érdekében az alátámasztást csak akkor bontjuk el, amikor az elhelyezett acélgerendák feletti kifalazáshoz használt habarcs kellően megszilárdult. Az áthi­dalás alatti nyílás kibontása ezután történhet. A falazat bontása után a nyílás két oldalán a falvégeket ki kell falazni. Befejező munkaként a gerendák rabicolása végzendő el, a koráb­ban tanultak szerint.

Az előregyártott vasbeton gerendával való nyílásáttörést az előzőkben ismertetett módon hajtjuk végre. A gerendák egymáshoz rögzítését a rajtuk lévő emelőfülek segítségével oldhat­juk meg. Az emelőfüleken átfűzött lágyvas huzal megkötésével biztosítjuk a mozdulatlansá­gukat.

Monolit gerendát a nyílásáttörés végrehajtásánál csak akkor alkalmaznak, ha a kibontandó falrész fölötti egész terhelést ideiglenes dúcszerkezettel ki lehet váltani. Erre azért van szük­ség, mert a kiváltáshoz készítendő monolit vasbeton gerenda részére a teljes falvastagság egyidejű, nem részletekben való eltávolítása szükséges.

A kiváltás gyakorlati végrehajtása ugyancsak az előzőkben ismertetett munkamozzanatok­hoz hasonló, de körülményesebben és nehezebben megoldható feladat. Ez elsősorban abból adódik, hogy a teljes tehermentesítéshez egymáshoz sűrűbben elhelyezett teheráthárító szer­kezetek (lehet fa vagy előregyártott acélkeret) a zsaluzást, a vasbeton szerelést, valamint a betonozást megnehezítik. Hátránya továbbá e megoldásnak az előzőkhöz képest lényegesen hosszabb az építési idő. A beton szilárdulását ugyanis meg kell várni.

Nyílástörés tégla boltövvel. Kis- és nagyobb szélességű nyílástörések készítésénél egya­ránt alkalmazzuk. A boltöv helyét teljes falvastagságban szakaszosan bontjuk ki, a boltöv végénél kezdve, 50-60 cm-es áttörésekkel. Kifalazása a két boltváll kiképzésével, a falazási szabályok betartásával kezdődik. A nyílás további bontása csak a boltöv habarcsának teljes megszilárdulása után végezhető el.

Nyílás szélesítések

Az átalakítási munkák során előforduló feladatként jelentkezhet, hogy nem új nyílást kell a szerkezeti falban létesíteni, hanem meglevő nyílás szélesítését kell elvégeznünk.

A meglevő nyílás szélesítésének menete gerendás áthidalású nyílások esetében megegyezik az új nyílástörésnél már ismertetett feladatok végrehajtásával. Boltöves áthidalású (274. ábra) nyílásoknál kedvező magassági méretek esetén nem szükséges a boltöv elbontá­sa, hanem elvégezhető annak két oldalról történő kiegészítése is.

274. Ábra: Boltövvel kiváltott nyílás szélesítése.

A boltöv alsó felületét aládúcolják, majd a vállak kialakítását és a szükséges boltöv sza­kaszt először az egyik, majd a másik végén készítik el. Az alátámasztó dúcolást a habarcs megszilárdulása után lehet elbontani.

Balesetelhárítási és biztonságtechnikai előírások

A bontási és átalakítási munkák balesetmentes elvégzéséhez ismerni kell a legfontosabb előírásokat, amelyek betartása minden körülmények között kötelező. A bontási területet körül kell keríteni, a hozzávezető utakon és a munkahelyen figyelmezte­tő táblákat kell elhelyezni. A járdát a forgalom elől el kell zárni, vagy védőtetővel kell ellát­ni. Bontás előtt valamennyi közműberendezést ki kell kapcsoltatni.

Oktatás

Bontási munkák megkezdése előtt balesetelhárítási oktatást kell tartani, és meg kell ismer­tetni a dolgozókkal a bontás sorrendjét, a munkavégzéssel kapcsolatos feladataikat, továbbá fel kell hívni figyelmüket a fokozott óvatosságra. Szerkezeti részek bontását csak 18 éven felüli dolgozókkal, szakmunkásokkal és betanított-, valamint segédmunkásokkal szabad végeztetni. A bontási munka megkezdése előtt gondosan meg kell vizsgálni az épületet, hogy nincsenek-e beomlással fenyegető, vagy meglazult épületrészek. Ezeket vagy soron kívül kell lebontani, vagy ideiglenesen alá kell támasztani.

Az épületet több szinten egyszerre bontani, továbbá a bontott anyagokat ledobálni nem szabad. A törmeléket zárt csúszdán, por mentesítve, földnedves állapotban lehet leengedni. A dolgozókat védő szemüveggel és szükség szerint biztonsági övvel kell ellátni. A bontáshoz szükséges munkaállványokat az épületszerkezettől függetlenítve kell elkészíteni. Bármilyen bontást, vagy átalakítást csak olyan kivitelező vállalat végezhet, amely hasonló szerkezetű, méretű és jellegű új épület felépítésére jogosult.

A vázas épület (253. ábra) legjobban a tömör falas épü­lettől való eltérésével jelle­mezhető. A tömör falas épületeknél a födémek ter­heit a falak hordják, míg a vázas épületeknél a falak teherhordó szerepét a pillé­rek, és a rajtuk végighúzódó főtartók veszik át.

253. Ábra: Pillérvázas épület jellemző szerkezetei.

A vázkitöltő falakat csak a vázszerkezet elkészülte után falazzák fel. Ezek a falak csak a saját tömegüket vise­lik, és a térelhatároláson kí­vül hő- és hangtechnikai tulajdonságokat követelünk meg tőlük.

Az épület további jellemzőit a következőkben foglaljuk össze:

• A vázas épületekből több emelet magas (6-20 szint) épületeket lehet építeni.
• Az épület beépített alapterülete a szintszámok függvényében kedvező.
• A falak az összes emeleten egyforma vastagok, nincs szükség középfőfalakra.
• A vékonyabb falak és a középfőfal hiánya miatt az épület tömege kisebb, mint a tömör falas épületeké. Ebből adódóan az alapozási költségek kisebbek lehetnek.
• A vasbeton- és acélvázas épületek szerkezeti elemeinek” statikai együttdolgozása miatt anyagtakarékos építést lehet megvalósítani.
• A vázas épületek a rezgésekkel, földrengésekkel, esetleges robbanásokkal szemben előnyösebben viselkednek, mint a tömör falas épületek.
• A vázas épületek alaprajzi elrendezése kötetlenebb tervezést tesz lehetővé.
• A vázas elrendezés lehetővé teszi a nagyméretű ipari csarnokok felépítését.

A félvázas épületek hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezekben az épületekben na­gyobb osztás nélküli belső tereket lehet létrehozni. Ez a megoldás elsősorban csarnok jellegű belső terek kialakításánál előnyös.

A vázszerkezetek anyagai

A vázas épületek a váz anyagát tekintve lehetnek:

• favázas;
• vasbeton vázas;
• acélvázas épületek.

A favázas épületek (254. ábra) hazánkban ritkán fordulnak elő. Főleg a fában gazdag or­szágokban építenek ilyen anyagú házakat. A favázat alul az alapon körbefutó talpgerenda felül pedig a koszorúgerenda határolja. A sarkoknál, a csatlakozó harántfalaknál, az abla­koknál és az ajtóknál 80-160 cm-re egymással párhuzamos függőleges gerendák helyezked­nek el.

254. Ábra: Favázas épület.

A szélnyomás ellen a sarkoknál elhelyezett ferde gerendák merevítik a vázszerkezetet. A vázszerkezet elemei hagyományos fakötésekkel kapcso­lódnak egymáshoz. A favázas épületek belső falszerkezetei is hasonló felépítéssel készülnek el. A vázkitöltő fal anyaga tég­la, és kő lehet. A falazást ha­gyományos módon kell elvégez­ni, figyelembe véve a váz oszlo­painak kiosztását. A vázszerke­zet és a kitöltő falazat között úgy lehet szoros, megbízható kapcsolatot létesíteni, hogy az oszlopokra és ferde gerendákra háromszög keresztmetszetű lé­ceket kell szegezni.

A csatlako­zó téglák felületére mélyedést kell faragni és a két háromszög profil segítségével kialakítható a kötés. A vázszerkezet és a falazat vakolása esetén a faelemek elé rabichálót kell erősíteni. Az alapfal és a vízszintes talpgerenda közé szigetelést kell készíteni. A favázas épületeken a fala­zaton keresztül sok hő távozik el. Ezért a fal elé külön hőszigetelő réteg (255. ábra) felragasztása ajánlott.

255. Ábra: Favázas épület hőszigetelő rétege.

A falakat deszkaborítással is el lehet készíteni. A két oldalon bedeszkázott vázszerkezet elemei közé hőszigetelő rétegnek kell kerülnie. A deszkákat függőleges és vízszintes helyzetben lehet felszegezni. A kapcsolatok egymásra takaró és csaphornyos kialakításúak lehetnek. Az épületek oromfalait szintén vázas módon kell kialakítani. Az oromfal favázának határoló gerendája maga a szarufa. A népi építészetben gyakran találunk példát arra, hogy az oromfal deszkaborítással készül el. A födémeket természetesen fagerendából kell elkészíteni. A fából készült gerendafödémek kiosztása megegyezik a tetőszerkezet gerendáinak kiosztásával.

Az utóbbi évtizedekben a vasbeton anyagú vázszerkezetek terjedtek el. Kétféle előállítási mód alakult ki; a helyszíni és az előregyártott rendszerű. A helyszíni szerkezeteket elsősor­ban a különlegesen nagy terhelések esetén, illetve a fogíj beépítéseknél alkalmazzák. Az előregyártott vázak az ipari létesítmények és a közösségi épületek szerkezetei. A megneve­zett két alkalmazási lehetőség jelentősége akkora, hogy külön kell foglalkoznunk vele.

A monolit vázrendszerű építési mód

A vázszerkezet elrendezése hosszanti, vagy haránt elrendezésű lehet. A hosszanti elrende­zésnél (256. ábra) a váz tartószerkezeti rendszerének főtartó iránya megegyezik a hosszfalak irányával.

256. Ábra: Hosszanti elrendezés alaprajza.

Ezt a megoldást szélesebb épületeknél, vagy eltérő pillér tengelytávolságok esetén alkalmazzák. A haránt elrendezésnél (257. ábra) a főtartók iránya a hosszfalak irányára merőleges. A haránt elrendezés jobban variálható homlokzat létesítését tesz lehetővé.

257. Ábra: Haránt elrendezés alaprajza.

A homlokzati pillérek egymástól mért távolságát a vázrendszer és a nyílászárók méretei határozzák meg. A pillérek távolságának a meghatározásánál azt kell figyelembe venni, hogy a túl sűrű osztás túl sok pillér elkészítését teszi szükségessé, a túl nagy osztás miatt pedig túl nagy keresztmetszetű főtartókra van szükség. A legkedvezőbb kiosztást a két fenti jellemző között kell megtalálni. Az alaprajz kialakítása szempontjából a pillére­ket a meghatározott méretháló metszéspont­jaiban kell elhelyezni. Az egyszerűbb osztás egyszerűbb statikai lehetőségeket és könnyebb kivitelezést eredményez.

A monolitikus pillérvázas épületek alapozá­sához kétféle módszert lehet alkalmazni. Az egyik módszer szerint a pilléreket a gerenda­ rács gerendáinak metszéspontjában helyezik el. Ez az alkalmazási mód alkalmas arra is, hogy a mélyala­pokhoz kapcsoljuk a pillérvázas épületet. A pillérvázas épületek legjellemzőbb alapozási módja a pontalap. Ezt a szerkezetet (258. ábra) vasbetonból lehet elkészíteni, a megfelelő zsaluzás után. Az alaptest alakja sokféle (kör, tégla­lap, négyzet, sokszög) lehet. A teherátadás szempontjából a meg­felelő méreteket méretezéssel hatá­rozzák meg.

258. Ábra: Monolit pillér alapozása.

A vasbeton pillérek alapjait a nedvesség ellen szigetelni kell. Erre legjobban a teknőszerűen kialakított, illetve a pillérekre felvezetett szigetelés a legmegfelelőbb. Utóbbi esetben a pillér, szigetelés magasságában lévő szakaszát víz­záró betonból kell készíteni. Talajvíz esetén a pilléreket összefüggő vasbeton lemezre kell alapozni és a lemez alá kell elkészíteni a négyrétegű szigetelést.

Alápincézett pillérvázas épületeknél a pont­alapokra szegélygerendákat kell helyezni. A szegélygerendákra (259. ábra) kerülhet a pincefal a szükséges falszigeteléssel együtt. A falazat elkészítésénél arra kell vigyázni, hogy a pincefal fel tudja venni a föld nyomá­sát is.

259. Ábra: Pincefal kialakítása.

A pillérek és a pontalapok kapcsolatát csuklós, vagy merev kialakítással lehet elkészíteni. A befogott kapcsolatnál a pontalapba kengyelekkel összefogott, kampózott és bebe­tonozott vasalást készítenek. A rákerülő pillér vasalását erre az elhelyezett vasalásra kell rávezetni. A pillér bebetonozása után a két elem között biztos kapcsolat jön létre. Csuklós kapcsolat esetén a függőleges és a vízszintes erők átadódnak, de a csomópontnál a váz keret igénybevételéből nem adódik át nyomaték. A vázpillér keresztmetszetének kb. 1/3 felületén fekszik fel az alaptestre, a fennmaradó részre pedig olyan anyag kerül beépítésre, amely engedi a keretláb véglapjainak kismértékű elmozdulását.

A függőleges, rúdszerű alátámasztó szerkezetek keresztmetszete kör, vagy szögletes lehet. Leggyakrabban – a zsaluzási könnyebbség miatt – négyzet és téglalap keresztmetszeteket al­kalmaznak. A pillérek keresztmetszeti méreteit számítás segítségével lehet meghatározni. A pilléreket a födém magasságában monolit főtartók kötik össze (260. ábra).

260. Ábra: Pillér és főtartó kapcsolata.

A főtartók azok a szerkezeti elemek, amelyekre a födémek átadják a terheiket. A monolitikus vázszerkezetek­nél általában a födémek is a helyszínen készülnek el. Leggyakrabban az alul-felül sík (261. ábra), egy-, vagy két irányban teherviselő lemezeket alkalmazzák. Ezeket a födémeket nagytáblás  zsaluzattal  viszonylag könnyen lehet zsaluzni és a vasszerelés sem bonyolult.

261. Ábra: Monolit váz födémszerkezete.

A csupasz vázszerkezeteknek nincs kellő merevsége a szélnyomással szemben. A szélnyomás elleni hossz és keresztirányú merevítésről külön szerkezetekkel kell gondoskodni. A merevítésre általában megfelelő helyre elkészített falszerkezeteket alkalmaznak. Ezek a falak a lépcsőházakban, vagy a liftaknáknál helyezkednek el. A merevítőfalakat monolitikusan készítik el. A vázszerkezetű épületek lefedése lapos-, vagy magastetővel történhet. A magastetős lefedésnél hasznosítható a tetőtér, sőt az élettartam szempontjából is jobb ez a megoldás.

A monolit vázszerkezetek falazatait általában hagyományos falazási munkával készítik el. A vázkitöltő falnak megfelelő hő- és hangszigetelőnek, valamint könnyűnek kell lennie. Az a fő törekvés, hogy a falak minél kevésbé terheljék a vázszerkezetet. A vázkitöltő külső falak­nál lehet többrétegű falszerkezetet is alkalmazni. A váz és a falazat bekötővasakkal, vagy ékeléssel kapcsolódhat egymáshoz. Elvileg van lehetőség az előregyártott elemek alkalmazá­sára is. Ehhez azonban nagyon pontos kivitelező munkára van szükség.

A válaszfalakat a váz elemeihez lehet kapcsolni. Az illeszkedési helyeken a sarkokba rabichálót célszerű helyezni. Ez megakadályozza a repedések kialakulását. A vázaknál épí­tett válaszfalak elkészítése egyébként a normál építési módoknál alkalmazott módszer szerint történik.

A vázas épületek homlokzatképzése tetszőleges lehet. Az ablakok elhelyezése meghatároz­za homlokzat jellegét. Gyakran a parapetfal felett teljes felületen helyezik el a nyílászárókat. Ilyen esetekben az ablakokat a pillérekhez, a főtartókhoz, vagy a födémhez rögzítik.

A vázas épületek leírása után foglalkozzunk egy kicsit a váz elkészítésével. A vázszerkeze­tet monolitikus jellege miatt teljes egészében a helyszínen kell elkészíteni. Ennek a készítési módnak feltétlenül nagy előnye az, hogy a váz elemei szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Nagyon sok múlik az alkalmazott zsaluzat minőségén. A jó és gyorsan összeszerelhető zsaluzati rendszerrel könnyen lehet a zsaluzatokat összeállítani és elbontani. A vasszerelést előregyártva célszerű az építkezésre szállítani azért, hogy minél kevesebb helyszíni szerelő munkára legyen szükség. Ajánlatos a hegesztett hálók minél szélesebb körű alkalmazása, mert ezek a hálók meggyorsítják a szerelést. A betonozásnál betonpumpát és gépi tömörítést kell alkalmazni. Ügyelni kell a megfelelő utókezelésre.

Az előregyártott vázszerkezetek

A monolit vázak mellett jelentős az előregyártott vázak alkalmazása is. A sarokmerevség, az együttdolgozás és a többtámaszúság a monolit vázak mellett szól. Az előregyártott vá­zaknál viszont az építés gyorsabbá válik, nincs szükség nagy mennyiségű zsaluzatra és a helyszíni vasszerelésre. A helyszíni szerelt jelleg miatt a vázas épület elkészítése bizonyos mértékig függetleníthető az időjárástól.

Az előregyártott vázszerkezetekkel történő építésnél az a fő törekvés, hogy az egyedi ele­mek számát a minimálisra lehessen csökkenteni. Ezért a tervezést az adott vázra jellemző modulhálózat segítségével kell elvégezni.

Közösségi vázszerkezetek

Hazánkban a legismertebb előregyártott vázszerkezet az UNIVÁZ. Alkalmazására (262. ábra) sokféle épülettípusnál sor került. Iskolák, irodaépületek, kórházak, ABC áruhá­zak stb. épültek ilyen szerkezettel. A szerkezethez előregyártó üzemekben készítették el a pontalapokat, a pillércsonkokat, pilléreket, főtartókat, födémelemeket, konzoltartókat, falpa­neleket és lépcső elemeket. Az előregyártásnál a 60 cm-es méretrend segítségével lehetett az elemeket elkészíteni.

262. Ábra: Az UNIVÁZ szerkezet jellegábrája.

A kész vázszerkezet merev födémtárcsákból és csuklós oszloprendszerből áll (263. ábra) Ezért a külön merevítőfalakról gondoskodni kell. A teherhordó vázszerkezet alaprajzi méret­rendje 2,40 m-től 6,60 m-ig 60 cm-es méretlépcsőben van meghatározva. A függőleges méretrend 3,00; 3,30; és 3,60 m-es szintmagasság kialakítását teszi lehetővé. A kapcsolódó térelhatároló szerkezeteknél a 30 cm-es alapmodul alkalmazása lehetséges.

263. Ábra: Az UNIVÁZ statikai modellje és a vázszerkezet.

Az UNIVÁZ irányított vázszerkezet, ami annyit jelent, hogy meg kell határozni a főtartók és a rájuk kerülő födémelemek irányát. Az épületet haránt- és hosszváz felhasználásával építhetjük meg. A szerkezeti részek a kialakítás módjától függetlenül azo­nosak. A vázszerkezet variálhatósága lehetővé teszi, hogy az alaprajzi elrendezés egy épületen belül megváltozzon, illetve a magassági térelhatárolás is különböző lehessen. A vázszerkezethez kon­zolos tartók is tartoznak, 90 és 150 cm-es kiüléssel lehet őket alkalmazni. A födém- és gerendaelemek a közösségi épületek terheire méretezettek. A szerke­zetet 45 m-ként mozgási hézaggal kell ellátni.

264. Ábra: Három konzolos pillér.

Az oszlopok 30*30 cm-es keresztmetszeti mérettel (264. ábra) készülnek el. Az elemek főtartó felőli végén konzolok vannak kiképezve. A váz elrendezésének függvényében egy pillérre több konzol is elhelyezhető. Lehetőség van szintbeli eltérések kialakítására is. A szerelvé­nyek és a válaszfalak, valamint a falpanelek részére hegesztő abroncsokkal van felszerelve az oszlop. A koszorú vasak átfűzésére lyukakat képeztek ki. Az elemek emeléséhez szintén lyuka­kat alakítottak ki. A vázszerkezet speciális eleme az oszlopcsonk (265. ábra). Ez az elem a szerkezet induló eleme.

265. Ábra: Oszlopcsonk elem.

266. Ábra: Főtartó elemek.

A főtartók (266. ábra) 30*40 cm-es keresztmetszettel kerülnek forgalomba. Az oszlopok konzol csatlakozásához megfelelő kialakítással vannak ellátva. A főtartók speciális eleme a falpanel fogadására kialakított szélső gerenda. A konzolosan kialakított gerendákat (267. ábra) vonóvassal lehet a koszorúba hátrahorgonyozni.

267. Ábra: Konzolgerenda.

A födémezéshez körüreges előfeszített födémpaneleket lehet alkalmazni. Az előfeszített elemek magassága 19, 60 és 120 cm-es szélességgel kerülnek beépítésre. A speciális födémáttörésre kialakított elemek a gépészeti szerelvények átvezetésénél kerül­nek alkalmazásra. A szerkezet alapozása kehelyalappal történik. A kehelyalapban acéllapra támaszkodik az oszlopcsonk, amely a pontos beállítást teszi lehetővé. Az ékeléssel függőbe állított oszlopcsonk rögzítése kibetonozással történik.

Az oszlopok közötti kapcsolat csuklós kialakítású. Az alsó oszlopelem, vagy a pillércsonk tetején elhelyezett abroncsba H 80-as minőségű cementhabarcs kerül. A habarcs az egyenle­tes teherátadási biztosítja. Erre támaszkodik fel a következő oszlopelem. A pillérelemeket az abroncsok mentén összehegesztik. A pillér és a gerenda között csuklós kapcso­latot kell kialakítani. Az oszlopkonzolokra felfekvő gerendákat kétoldalt összehegesztik. Az összehegesztett kapcsolatot cementha­barcs kitöltéssel védik meg. Az oszlopok és a konzolgerendák közötti kapcsolatot a konzolelembe betonozott idom­acél szelvény segítségével horgonyozzák le.

A főtartók és a födém elemek között tá­maszkodó kapcsolat jön létre. A födémpane­leket 1 cm vastag cementhabarcsba ágyaz­zák be. Ez biztosítja az egyenletes teherátadást. A födémpanelek egymáshoz történő megfelelő kapcsolását a hézagok kibetonozásával lehet elemi. A feszített födémpanelekbe a gyártási technológia miatt, nyíró vasbetéteket nem lehet elhelyezni. A támaszoknál a negatív nyomaték felvételére pótvasakat kell elhelyezni az elemek közeibe. A födémeknek egységes tárcsaként kell működnie. A födémpallók közeinek kibetonozásán kívül a koszorúk vasalását a pilléreken átvezetett ᴓ14-es átmérőjű betonacél­lal kell kialakítani.

A vázszerkezet merevségét merevítőfalakkal kell biztosítani. A merevítőfalak helyes ki­alakításánál figyelembe kell venni, hogy az épület hossz- és haránt irányában 2-2 merevítőfal kialakítására van szükség. A merevítőfalak helyét úgy kell kiválasztani, hogy azok az alaptól a tetőfödémig megszakítás nélkül kialakíthatók legyenek. A merevítőfalakat a pillérekkel össze kell építeni. A merevítőfal anyaga általában vasbeton.

268. Ábra: Homlokzati falpanelek csatlakozása.

Az UNIVÁZ szerke­zetek homlokzat kép­zésénél a vázkitöltő falak (268. ábra) előre­gyártott elemekből és a helyszínen felfalazott falazatokból készül­hetnek el. Az UNI­VÁZ előregyártott homlokzati falpanel szendvics szerkezetű. A homlokzati falpa­nelek méretét a szélső főtartók méretének figyelembevételével lehet kialakítani. A falpanelek szintenként a homlokzati főtartók konzolja­ira ülnek fel. Kibillenés ellen az oszlopok abroncsaihoz rögzítik őket.

A vázszerkezet belső térelválasztó falait hagyományos válaszfallapokból épített, illetve szerelt jellegű válaszfalakkal lehet elkészíteni. A gyártástechnológia miatt a váz nem igényel külön vakolatot. Az UNIVÁZ rendszer egyszerű szerkezet szerelést tesz lehetővé. Az elemek viszonylag kis tömegűek, ezért a szállításuk vasúton és közúton egyaránt megoldható. Az építkezés lebo­nyolításához toronydarura van szükség.

A szerelés a pillércsonkok kehelybe helyezésével kezdődik. Ezután az első szint pilléreit emelik be. A pilléreket három oldalról ideiglenesen meg kell támasztani. A pillérek beemelé­se után a főtartók és a födémelemek elhelyezése következik. A födémek közeinek kibetono­zása után a koszorúkat is be kell betonozni. A szint fő elemeinek beépítése után következhet a merevítőfalak elkészítése. A pillérekre szerelt ferde támaszokat csak a merevítőfalak elké­szülte után lehet eltávolítani. A homlokzati falpanelek elhelyezésénél az elemeket szintező csavarok segítségével állítják be A szintezés után az elemeket rögzítik és elhelyezik az át­fűzhető koszorúvasakat.

Az ipari csarnokszerkezetek

Az ipari termelést biztosító épültek jellegzetes típusa a vázas rendszerű csarnokszerkezet (269. ábra). Az ipari termeléshez szükséges belső terek kialakítása a gyártástechnológus és az építész közös feladata. Olyan környezetet kell közösen kialakítaniuk, hogy ott a termelő munka zavartalan lehessen.

269. Ábra: Vázas rendszerű csarnokszerkezet.

Az előkészítés folyamata rendkívül összetett, hiszen a gyártástechnológiai, a szerkezeti, a gazdaságossági és az esztétikai követelményeket egyszerre kell kielégíteni. Ezért az ipari tervezés speciális ágazata a terve­zőmunkának. A tervezés­nél figyelembe kell venni azt is, hogy mekkora az adott technológia avulásá­nak időtartama. Úgy kell az épületet és azok szerke­zeteit megtervezni és meg­valósítani, hogy a későb­biekben legyen lehetőség a bővítésre és átalakításra.

Az ipari csarnokszerkezeteket anyaguk szerint a következőképpen csopor­tosíthatjuk:

• monolit vasbeton szer­kezetek;
• előregyártott vasbeton­szerkezetek;
• acélszerkezetek;
• vegyes anyagú szerkezetek;
• könnyűszerkezetek.

Ebben a rész­ben csak a vasbeton ipari csarnokszerkezetekkel foglalkozunk. A csarnokszerkezetek jelentős részét képezik a rúdszerkezetek. Az oszlopokból és geren­dákból kialakított szer­kezetek kapcsolatai csuklósak, ezért mere­vítőfalakra van szük­ség Kisebb fesztávol­ság esetén (6-12 m) a tömör főtartók a pillé­rekre támaszkodnak. A főtartókra lehet elhelyezni a térlefedő födémpaneleket. A szerkezeti elemek kapcsolata hegesztéssel és utólagos kibetonozással alakítható ki. Ez a rendszer vi­szonylag könnyen előregyártható; szállítható és szerelhető.

270. Ábra: Vasbeton rácsos tartószerkezet.

Nagyobb fesztávolságú terek lefedésére nagyobb teherbírású gerendákra van szükség. Ez csak rácsostartó (270. ábra) alkalmazásával lehetséges. A vasbetonból készített rácsostartókat igényes sablonban lehet legyártani. Ezeket a tartókat feszített kivitelben is el lehet ké­szíteni. Lehetőség van a több darabból való helyszíni összeállításra is. A feszítés közben kerülnek véglegesen egymás mellé az elemek. Ez a szállítás szempontjából előnyös. Ezekhez a rendszerekhez általában teknőszerű födémpaneleket alkalmaznak.

A rövid, főtartós rendszer jellemzője, hogy az előzőekben ismertetett megoldásokkal szem­ben a főtartók fesztávolsága viszonylag kicsi, 6-12 m. A rövid főtartókra viszont nagy fesztávolságú födémpanelek támaszkodnak. A födémek mérete 12, 15, 18, 24 m lehet.

A keretszerkezeteknél az oszlop és a gerenda nyomatékbíró kapcsolatban vannak egymás­sal. A függőleges terhek hatására mind a gerendákban, mind pedig az oszlopokban keletke­zik nyomaték. Ez a mezőnyomaték azonban kisebb, mint a rúdszerkezetek nyomatéka, ezért az azonos keresztmetszet esetén nagyobb nyílásokat lehet velük készíteni. Az általánosan al­kalmazott fesztáv 8-15 m. Előregyártás esetén az oszlop és a gerenda sarokmerev kapcsola­ta nehezen oldható meg. Ezért ezt a rendszert általában monolit építési mód esetén ajánlatos alkalmazni. A keretekre monolit, vagy előregyártott födémszerkezet kerülhet. Rácsostartók alkalmazására nincs mód.

Az ívtartók olyan rúdszerkezetek, amelyek tengelye állandó terhelés esetén a szerkezet nyomásvonala. Terhelés esetén az ívtartó minden keresztmetszetében nyomás keletkezik. A fentiekben leírt kedvező erőjáték miatt gazdaságos keresztmetszetet lehet kialakítani. Így 30-60 m-es fesztávok lefedésére is lehetőség van. Az íves tartók általában két darabból készül­nek el. Ezek összeállításával háromcsuklós ív alakul ki. A középső csuklót általában a szere­lés után sarokmerevvé teszik. Az íves tartók támaszainál általában vízszintes erők is keletkeznek. Ezeket vonórudak segítségével lehet felvenni.

271. Ábra: Felületszerkezet távlati képe.

Azokat a szerkezeteket, ame­lyekben a hatóerőket nem ru­dak, hanem felületek közvetítik, felületszerkezeteknek (271. áb­ra) nevezzük. A felületszerkeze­tek nagy terek lefedésére alkalmasak. Más néven héjszer­kezeteknek is szokták nevezni őket. A héj szerkezetek lehetnek síkba kifejthetők, vagy síkba ki nem fejthető szerkezetek. Az előbbiek kúp, vagy henger felü­letek lehetnek, az utóbbiak parabolikus, vagy hiperbolikus, esetleg torz felületek.

A függesztett szerkezetek nagy fesztávú 60-100 m-es térlefedésekre alkalmasak. A füg­gesztett szerkezetek oszlopokra, gerendákra, vagy ívtartókra helyezhetők el.

A csarnokszerkezetek kivitelezése

Az ipari csarnokszerkezetek alapozásának megválasztásánál alapvetően két tényezőt kell figyelembe venni. A teherhordó talaj adottságait és a szerkezet által a talajnak átadott erőha­tásokat. A csarnokszerkezeteket általában pilléralapok segítségével alapozzák. A pilléralapok al­kalmasak a nagy koncentrált terhek átadására. A pilléralapok helyszíni, vagy üzemi gyártás­sal készülhetnek el.

A pilléralapok kehely részébe történik a pillérek rögzítése. A pilléreket ideiglenesen faékekkel rögzítik, majd a pontos beállítás után következhet a betonozás. A pilléralapok megfelelő vastagságú talplemez része adja át a terheket a talajnak. Az előregyártott pilléralapok: nagy vízszintes terhek felvételére nem alkalmasak. Monolit pillér­alapokat is lehet készíteni. Erre akkor kerül sor, amikor túl nagy a terhelés, vagy nagyon mélyen (1,5-3,00 m) helyezkedik el a teherhordó talaj. Az ipari vázaknál alkalmazhatnak mélyalapozást is.

A vázszerkezet összeállításához emelőgépekre van szükség. A emelőgépek lehetnek pályá­hoz kötött torony- és mobil teleszkópgémes daruk. Emelési teljesítményük alapján olyan gépet kell kiválasztani, amely a legnagyobb tömegű vázszerkezeti elemet is a helyére tudja emelni. Előfordulhatnak azonban olyan nagyméretű elemek is, amelyeknek az emeléséhez két darura van szükség. Az beemelés után az elemeket támrudakkal ideiglenesen rögzíteni kell.

A rögzítésnél szükség van a finombeállítás lehetőségére is. A beállításnál szintező mű­szert kell használni, mivel csak ennek segítségével lehet a megfelelő pontosságot betartani, A szerelés közben kell kialakítani a végleges csomópontokat. Hegesztett, csavarozott és utóla­gosan kibetonozott, esetleg cementhabarccsal injektált kötések készülhetnek. Ügyelni kell arra, hogy a vázszerkezetek kapcsolatainál a megfelelő korrózióvédelem kialakuljon.

Térelhatárolók

A térelhatárolásra hagyományos falazatot és előregyártott falpaneleket lehet alkalmazni. A falazásnál nagyméretű blokktéglákat kell felhasználni. Az előregyártott falpanelek általában hőszigetelt rétegrenddel vannak kialakítva. Ezek az elemek a falpanelekre jellemző végleges felületképzéssel vannak ellátva. Rögzítésük csavarozással, vagy hegesztéssel oldható meg. A falpanelek a szélnyomásból származó terheket a vázszerkezetnek adják át. A térelhatárolásra szerelt jellegű falakat is lehet alkalmazni. Ezek héjazata valamilyen fémlemez lehet, hőszige­telő műanyag habbal ellátva.

Az ipari üzemek nyílászáró szerkezeteinek tervezésére és beépítésére nagy gondot kell fordítani. Ezek a nyílászárók sok esetben különleges igénybevételnek (működtetés, tisztítás, nagy felületek stb.) vannak kitéve. A leggyakrabban fém anyagú nyílászárók beépítésére kerül sor.

A csarnokszerkezetek csapadék elleni szigetelésénél a lapos tetőkre jellemző szigeteléseket kell elkészítem. Ez lehet hagyományos háromrétegű, vagy műanyag szigetelés is. A lejtése­ket lehetőleg a szerkezetnek kell megadnia; kerülni kell a vastag feltöltéssel járó rétegrende­ket. A felületek szigetelésénél a megfelelő bádogozást is el kell készíteni. A talaj- és az üzemi víz elleni szigeteléséket bármely szigetelési mód alkalmazásával meg lehet oldani.

Az acélváz szerkezetek

A méretezési eljárások fejlődése, a nagyszilárdságú acélok gyártása, a hegesztési techno­lógiák tökéletesedése segítették elő az acél építőipari alkalmazásának elterjedését. Az acél építőipari szempontból előnyös és hátrányos tulajdonságokkal rendelkezik.

Az előnyös tulajdonságok:

• Az acél előállítása ellenőrzött, fizikai tulajdonságai előírás szerintiek.
• Az acél húzásra, nyomásra és nyírásra jól igénybe vehető szívós anyag.
• Nagy a rugalmassági tényezője.
• Az acél sűrűsége állandó, kiváló teherviselő képessége miatt relatíve a legkönnyebb építőanyag.
• Az acélszerkezeteket mindig előregyártva készítik el. Az építési helyszínen csak szerelő jellegű munka folyik.
• Az acél szerkezetnek könnyű a szállítása, szerelése, szétbontása, bővítése és megerősíté­se.

A hátrányos tulajdonságok:

• A korrózió ellen védeni kell, ezért a fenntartási költségek jelentősen nagyobbak, mint a hagyományos épületszerkezeteknél.
• Az acél nem tűzálló, magas hőmérsékleten elveszíti a szilárdságát, ezért a tűz ellen vé­deni kell.
• Korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, ezért drága.

Az ipari létesítmények általában nagy terek határolására szolgáló építmények, amelyek térelhatároló és tartószerkezetekből állnak. A belső tér lehet egyterű, vagy hajókra felosztott. Ezen belül a teret válaszfalak, pódiumok, közbenső födémek tovább osztják. Közlekedési és szállítási lehetőségek biztosítására kezelő-, az irányító személyzet számára függőfolyosók, galériák létesíthetők. Fontos a belső fűtés, a szellőztetés, valamint a megvilágítás megfelelő kialakítása.

A vázszerkezetek pillérek­ből, főtartókból és födém­elemekből állnak. A váz­szerkezetek tervezésénél elő­szeretettel alkalmazzák a rácsos tartókat (272. ábra). Az acél szerkezeti elemek kötéséhez hegesztést, csavarozást, és szegecselést lehet alkalmazni.

272. Ábra: Acél szerkezetű váz.

A vázszerkezet építésénél az alapokra erősítik a váz pilléreit. A pillérekhez csat­lakoznak a főtartók és a főtartókra a födémelemek. A váz összeszerelésével kiala­kul a tartószerkezeti rend­szer és a térlefedés. A térelhatárolás jellege hasonló a vasbeton vázas épületek térelhatárolá­sához. Falazott, előregyártott szendvics jellegű és könnyűszerkezetes elemeket lehet alkal­mazni.

Az acél tartószerkezeteket a tűz közvetlen hatásitól meg kell védeni. Ez a védelem az épít­mény funkciójától és az építőelemtől függ. Védekezni lehet tűzálló festékekkel és különböző típusú szerelt burkolatokkal.

Végül meg kell megemlítenünk a korrózió kérdését. Ez a folyamat minden anyagnál a felü­leten kezdődik meg. A vasnál és az acélnál azért nagy a jelentősége, mert a felületi korrózió olyan laza szerkezetű, hogy nem védi a fémet a további tönkremeneteltől. A vas korrózióját az oxigén és a víz okozza. Először vas-hidroxid, majd vasoxid keletkezik. Rozsdásodást okoz a különböző anyagok eltérő elektromos potenciáljából származó elektrokémiai hatás is. A korrózió ellen felületi kezeléssel és más idegen fémek felületi bevonásával lehet védekezni.

A panelos építési mód (242. ábra) jellegzetessége, hogy az épület függőleges és vízszintes teherhordó, illetve térelhatároló szerkezetei nagyméretű (igen gyakran szobanagyságú) előregyártott, lemez jellegű panelelemekből készülnek.

242. Ábra: Panelos lakóépület axonometrikus ábrája

A panelos építés jellemző építőanyagai:

• A fa: hazánkban fából ritkán építenek lakóépületeket. Nálunk ennek az építési módnak nincsenek hagyományai. Ezeket az épületeket előregyártó üzemekben gyártják úgy, hogy a kialakuló fal-, födém- és tetőszerkezetek vázas, illetve paneles kialakításúak. A váz­szerkezet alkotja az épület teherviselő részét, a panelos többrétegű kialakítás a falszerke­zetre jellemző.
• A vasbeton: hazánkban a vasbeton anyagú panelos építés terjedt el. Ennek az az oka, hogy a beton előállításához szükséges folyami kavics és cement nagy mennyiségben ren­delkezésünkre áll. Az utóbbi három évtizedben sok lakótelep épült fel ilyen módon. Al­kalmazásukat az is elősegítette, hogy kialakult az a házgyári háttér, amely ezeket az igényeket ki tudta szolgálni. Az utóbbi években a panelos építés háttérbe szorult. A környezetünkben lévő panelos épületállomány azonban olyan jelentős, hogy külön fejezetben kell foglalkozni vele.
• A könnyűbeton: a könnyűbetonból készült panelhez hasonló elemek alkalmazására a nagyblokkos épületeknél került sor.
• Égetett agyagáru: az égetett agyagárukat egyes paneltípusoknál a vasbeton anyagú födémeknél használták az elem tömegériek csökkentésére. A blokkos épületeknél régen szintén használtak tégla anyagú panelhez hasonló elemeket.

A panelos építési mód lakóépületeknél alkalmazható. Jelentősége abban van, hogy minden más építési módnál jobban megadja a lehetőséget az üzemi módszerekkel történő előregyártásra és építésre. A technológiai folyamatokat jól lehet gépesíteni az előregyártás és a szere­lés fázisában is. A nagyfokú gépesítés lehetővé teszi a sorozattermékek előállítását. Ennek eredményeként egész városrészek épültek fel azonos felépítésű és homlokzatú épületekből.

Az építési mód szerelt jellege miatt csökkent a helyszíni monolit szerkezetek aránya így minimálisra csökkent a helyszíni zsaluzás, betonozás, és állványozó munka. Az építési módra jellemző panelek egy részét majdnem teljesen kész állapotban lehetett az épí­tési helyszínre szállítani. A külső hom­lokzati falpaneleket például az üzemben ellátták a végleges felületképzéssel. Lehetőség szerint még a beüvegezett nyílászárókat is elhelyezték az elemek­ben.

243. Ábra: Panelos térelem.

Az építési módhoz kifejlesztett térelemes (243. ábra) szerkezetalakítás is segítette az előregyártást. Az üzemben előállított térelemek szinte teljesen ké­szen (fürdőszobánál burkolatokkal, berendezéssel) kerültek a szerelés hely­színére. A térelemek egyetlen hátránya az, hogy az elemek vékony fala miatt hajlamosak a deformálódásra és az esetleges törésre. Daruzásukat nagy elővigyázatossággal kell elvégezni.

Panelos építési rend­szerek

Az elmúlt évtizedekben a szakmai nyelv háromféle épülettípusnál használta a panelos elne­vezést. Mindhárom típusnál jellemző az előregyártott falazatok használata külső és belső térelválasztásra és térelhatárolásra egyaránt.

• Tiszta a panelrendszer, amikor a falak és a födémek egyaránt panelegységekből készül­nek. A födémpanelok teherhordó falpanelokra fekszenek fel. Beszélünk hosszanti elren­dezésről, amely szabadabb alaprajzi kialakítást tesz lehetővé, valamint haránt elrendezésről, ami az alaprajz tekintetében kötöttséget eredményez.
• Vázas a panelrendszer, amikor a támszerkezetet vasbeton, esetleg acélváz képezi és a szélső falak, válaszfalak és födémek panelegységből készülnek.
• Félvázas a panelrendszer, amikor a szélső falak, válaszfalak és födémek váz nélkül, pusztán panelegységből készülnek. A közbenső támszerkezet acél-, vagy vasbeton pillé­rekből és gerendákból áll.

A fogadószint

A panelépületek építésénél a szerelt jellegű fal- és födémelemeket a fogadószinttől kezdve csatlakoztatták egymáshoz. A fogadószintek az épület bejárati szintjét képezik, helyet adnak az alagsori helységek, garázsok részére. A fogadószint elnevezése szerelési nullszint néven is ismert. Ezt a szintet külön épületszerkezetekkel készítették el. Kezdetben az épületek foga­dószintjét hagyományos kisméretű téglából készítették, később ezek a szerkezetek is vasbe­tonból készültek.

A fogadószint részletes ismertetése előtt ejtsünk néhány szót az alapozásról. A középmagas épületeket kedvező talajviszonyok esetén sávalapra, vagy gerendarácsra lehetett alapozni. A kedvezőtlen talajviszonyok, illetve a magas szintszám szükségessé tette a mélyalapozás al­kalmazását. Ilyen esetekben általában a cölöpözést alkalmazták. A cölöpözésre vasbeton gerendarács segítségével csatlakoztatták a felmenő szerkezeteket. A fentiekből látható, hogy a fogadószint elkészítéséhez általában sávszerű alátámasztásra volt szükség.

A falazott fogadószint elkészítésénél kezdő műveletként a pontos kitűzést kellett elkészíte­ni. Ez azért volt fontos, mert az előregyártott szerkezetekre jellemző méretpontosságot csak így lehetett betartani. A pontos kitűzést általában szintező és szögmérő eszközökkel végezték el. A fogadószint kontúrjának meghatározása után a kezdő sor kirakása következett. A ha­gyományos falazás a falegyen elkészültéig tartott. A falegyenre aztán elhelyezték a födém­elemeket. A falakat és a födémeket a hagyományos épületekre jellemző koszorú szerkezet fogta össze. Az elkészült födémszinten megkezdték a panel szerelést.

244. Ábra: Fogadószint és panel csatlakozása.

A vasbetonból készülő (244. ábra) fogadószinteket nagytáblás zsaluzatokkal készítették el. A táblák elhelyezésénél fontos volt a méretpontosság betartása. Egyes típusoknál az alagút­zsalus elemekhez hasonló elemeket használtak, a fal- és födémszerkezetet egyszerre készítet­tél; el. Más megoldásnál a falak és a födémek elkészítése külön történt.

Panelek kö­zötti kapcsolat

Az állékonyság, valamint az együttdolgozás miatt szükséges, hogy a falpane­lokat egyrészt egymáshoz, másrészt a födémpanelokhoz kapcsolják. A jelentkező igénybevételek felvételére al­kalmas kapcsolatot nedves, vagy száraz módon, illetve a két kapcsolási mód kombi­nációjával oldották meg.

A nedves kapcsolat hátrá­nya, hogy csak a betonszilárdulás után tölti be sze­repét, télen a beton kötését és szilárdulását hőközléssel kell siettetni. A száraz kap­csolat előnye a gyors és évszaktól független kivitelezhetőség. Száraz kapcsolat esetében az elemekből kiálló, kellően behorgonyzott tüskéket, vagy egyéb egymásra illeszkedő acél kapcsolóelemeket egymással összehegesztették Találunk arra is példát, hogy az egymásra illeszkedő acél kapcsolóelemeket anyáscsavarral kö­tötték egymáshoz.

Nedves kapcsolat esetében az egymáshoz csatlakozó fal- és födémpanelok közötti kisebb-nagyobb szelvényű hézagokat betonnal töltötték ki. Az elemekből kinyúló vasbetétek bele­ kapaszkodtak az utólag kibetonozott részekbe.

245. Ábra: Belső falpanelok csatlakozása.

Száraz-nedves – úgyne­vezett vasbetonszerű­-kapcsolat (245. ábra) ala­kult ki akkor, amikor az elemekből kiálló vasbeté­teket egymásba kapaszkodóan, kengyelekkel, hegesztéssel, vagy egyéb alkalmas módon összekö­tötték. Az összekötés után a csomópontot kibe­tonozták. Ez a kapcsolási mód terjedt el hazánkban.

A szélső falpanelok szerkezete

A szélső térelhatároló falpanelokkal szemben az alábbi követelményeket támasszuk:

• megfelelő szilárdság;
• megfelelő hőszigetelés és hőtárolás;
• megfelelő hanggátlás;
• páraáthatolás;
• jó felületképzési lehetőség.

A szélső falak céljára két szerkezeti típus alakult ki, az egyik homogén a másik pedig hete­rogén jellegű. A homogén (egyrétegű) falpanelokat vasbetéttel ellátott olyan anyagból (pl.: keramzit, sejtbeton) állították elő, amelyek a szilárdsági- és hőszigetelési követelményeknek eleget tettek. Az egyrétegű falpanelek előállítási technológiája lényegesen egyszerűbb.

A többrétegű falpanelok esetében vasbeton perem és köz­bülső bordák veszik fel mindazokat a belső erőket, amelyek a készítési, szállítási és emelési folyamat alatt, valamint teher­hordó panelok esetében a kész szerkezetben a terhelésből kifolyólag ébrednek. Ezek az elemek a hőszigetelési (246. ábra) követelményeknek valamilyen hőszigetelő kitöltőanyag segítségével feleltek meg. Általában hungarocell, illetve nikecell hőszigetelő műanyag habot alkalmaztak.

246. Ábra: Külső falpanel rétegei.

A belső falpaneloknál leegyszerűsödtek a szerkezeti köve­telmények. Elsősorban statikai szempontból kellett az előíró soknak megfelelni, de a lakáselválasztó harántfalaknál a hanggátlás is fontos elvárás.

Statikai, szilárdságtani vonatkozások

A beépített teherhordó falpanelok nyomásra, illetve ebből származó kihajlásra vannak igénybe véve. Ilyen igénybevétel és helyiségméretű „egyrétegű” panelok esetében acélbetétek alkalmazására nem volt szükség, azonban az elemek gyártása, szállítása és elhelyezése köz­ben ideiglenesen fellépő igénybevételek szükségessé tették a hálós- illetve keretes vasalást.

Kétrétegű falpanelok esetén az igénybevételt a teherviselő vasbeton héj vette fel, amelyet ennek megfelelően kihajlásra méreteztek, illetve vasaltak. Tiszta panelrendszerű épületeknél a stabilitást az egymáshoz kellőképpen rögzített szélső-, valamint harántfal-panelokból és födémekből adódó merev, térbeli szerkezet eredményezte.

Hőszigetelés, hőtárolás

A többrétegű falpanelok vasbetonfal lemezei közötti részeket a szükséges vastagságban hőszigetelő anyag tölti ki. A kitöltő anyag nikecell, vagy ásványi gyapot, esetleg könnyűbe­ton volt. Ez a szerkezeti réteg öntött, vagy lemezszerű elemekből áll. A vasbeton lemezeket összekötő elemei hőhidat képeztek, ezért hőszigetelő anyaggal kellett a rajtuk keresztül tör­ténő hőáthatolást megakadályozni.

A kis térfogatú és tömegű falpanelok hőtároló képessége csekély, nem éri el a kívánt mér­téket. A hőtároló képességet a jó hőszigeteléssel lehet ellensúlyozni.

Hanggátlás

A paneles épületek hanggátlása közepes. A falszerkezetek rossz hangtechnikáját az okozza, hogy az elektromos vezetékek dobozai sajnos áthallást okoznak. A födémszerkezeteken a kopogó hangokat egyszerű rétegrend miatt jól terjednek. A födém külön hangszigetelő réteg­gel való ellátása sokat javíthat ezen a rossz tulajdonságon. Az ismert úsztatóréteg ugyanis megakadályozza a kopogó hangok továbbterjedését.

Páraáthatolás

A falpanelok készítésére használt anyagok legnagyobb része a gőzt jelentős mértékben át­ereszti. Ha a falpanelokba belülről vízgőz hatol be, azok vagy teljesen átnedvesednek, vagy ellenállás nélkül addig engedik át a gőzt, míg az a hideg, külső héjon lecsapódik. Ez igen hamar azt eredményezi, hogy a falpanelok teljes keresztmetszetükben átnedvesednek, esetleg fagykárt szenvednek. A gőzdiffúzió ellen hézagmentes gőzzáró réteget kell alkalmazni.

Felületképzési lehetőségek

A külső falpanelok felületképzése kezdetben hagyományos vakolattal készült. Az elemeket az előregyártás során üzemi körülmények között vakolták be. A vakolat általában hagyomá­nyos kőporos felületképzésű volt. A vakolt elemekből felépített épületek homlokzata jellegze­tesen kazettás kialakítású volt. A vakolaton kívül sok helyen alkalmazták a mosott beton néven ismert felületképzéseket is. A gyártósor végén a ferdén megemelt panel felületéből nagynyomású víz segítségével mosták ki a teljesen még meg nem kötött cementpépet.

A felületképzések közül a legegyszerűbb megoldás a homlokzatfestés volt. A sima külső felületre műanyagfesték felhordásával alakult ki a végleges felület. Az utóbbi időben látha­tóan az ilyen homlokzatok lassú tönkremenetele megkezdődött.

A panelek felületére külön is homlokzatburkolatokat is készítettek. Ez általában hidegbur­kolat volt. A színes kialakítás kedvező arculatot adott egy-egy épületnek. Vigyázni kellett azonban arra, hogy a burkolóanyag csak fagyálló minőségű legyen.

A falpanelok és födémelemek csatlakozásai

Falpanelokat statikai szerepük szerint a következőképpen osztályozhatjuk:

• Teherhordó falpanelok, amelyek alkalmasak a fölöttük levő fal- és födémszerkezetek, valamint a hasznos terhek hordására. Külső (247. ábra) és belső teherhordó falpaneleket különböztetünk meg.
• Önhordó falpanelok, főleg acél, vagy vasbetonvázak kitöltő falaként szerepelnek. A falpaneleket nagyság szerint is csoportosíthatjuk. A falpanel nagyságának kialakításánál figyelembe kell venni a szállítási és a daruzási kötöttségeket.
• Nagyméretűek azok a falpanelok, amelyek vázas épületek eseté­ben egy egész vázme­zőt kitöltenek. Tiszta panelos rendszer ese­tében a helyiség egyik oldalának megfelelő nagyságúak.
• Kisméretű falpanelok, amelyek esetében a vázmezőt több kisebb, alkalma­san megválasztott mé­retű önhordó panel tölti ki. Ezek a fal­panelok mint teher­hordó elemek is al­kalmazásra kerülnek. Hosszúsági méretük az emeletmagasság­nak felel meg, széles­ségük pedig az ablakok közti elemek esetében 80-160 cm.

247. Ábra: Külső homlokzati falpanelok csatlakozása.

Mind a szélső, mind a belső panelfalakon vasbe­ton koszorúgerendát ala­kítottak ki. A koszorú a falpanelek tetején és a födémelemek között jött létre. A kialakult ke­resztmetszetbe húzták be a hosszvasakat, a csatlakozó elemekből kiálló kampókat pedig összehegesztették. A ki­alakult csomópontot utólagosan kibetonozták.

A homlokzati falpanelok pro­filjait úgy kellett kialakítani, hogy a csapóeső és a homlokza­ton lefolyó víz ne tudjon kárt tenni a csomópontban. Ezért a homlokzati falpanelek csatlako­zásánál (248. ábra) a tömítéshez biturán csíkot és különböző profilú PVC szalagokat alkal­maztak. A külső hézagok helyes kialakítása az élettartam szem­pontjából rendkívül fontos. A csapóeső, a fagy itt tud legelő­ször kárt tenni az épületben. Gondosan kellett elkészíteni az utólagos betonozási munkákat is, hiszen a folytonossági hiány korrózióhoz vezethet.

248. Ábra: Külső homlokzati falpanelek koszorú csatlakozása.

A falpanelok homlokzati hé­zagait ki lehetett képezni látha­tó- és fedett hézagokkal is.

Belső fal­panelok csatla­kozása

A négy irányból talál­kozó panelok (249. ábra) csatlakozásánál monolitos vasbeton pilléreket alakítottak ki. (A pillér a koszorúhoz hasonló füg­gőleges monolit szerke­zet.) A három, vagy négy falpanel csatlakozásánál kialakult üregbe helyez­ték el a függőleges irányú vasbetéteket és itt történt a falpanelok kiálló acél­betéteinek az össze­hegesztése. A betonozás­sal alakult ki a végleges csomópont. A csomópont zsaluzásához „L” alakú zsaluzatot használtak. A falak és a födémek között így alakult ki a monolit vázrendszer.

249. Ábra: Belső teherhordó falak csatlakozása.

Födémpanelok

A panelos szerkezetű épületeknél nagyméretű (helyiség, illetve modul­mező nagyságú) födémpanelok (250. ábra) alkalmazására került sor. A födémelemek az alattuk levő támszerkezetre feküdtek fel: körös­körül a négy szélükön, a két szemben fekvő oldalukon, a négy sarkukon, egyik élük mentén és a két szemben levő sarkukon.

A födémpanelok lehetnek:

• alul-felül sík elhatárolásúak, pl. tömör vasbeton lemezek;
• sűrűbordás elemek.

A födém elemek rétegrendjének kialakítása rendkívül egyszerű volt. A födém alsó síkja nem igényelt vakolatot. A lemez felső síkjára egy esztrich (kiegyenlítő-hangszigetelő) réteget készítettek. Erre a kiegyenlítésre került a végleges burkolat. Alkalmazták a különböző kite­ríthető, vagy ragasztható burkolatokat és a különféle szalagparketta típusokat.

250. Ábra: Födémpanelok födém csatlakozása.

Válaszfalak

A panelos épületeknél abból adódóan, hogy a szerkezeti harántfalak is gyakran ilyen szere­pet töltöttek be, aránylag kevesebb válaszfalra volt szükség. A válaszfalak nagyméretű, panel jellegűek. A vasbeton válaszfalak rendkívül vékonyak, általában 4-7 cm vastagságú­ak. Ezeket az elemeket a gyártás során ellátták a szükséges vakolattal. Az elemek mozgatá­sánál, különösen a daruzásnál nagyon kellett vigyázni, mert ezek az elemek törékenyek.

A vasbeton válaszfalon kívül alkalmazták még a szerelt jellegű válaszfalakat is. Ezek gipsz, vagy faforgács lemezek voltak. A lemezeket felfúrt keretvázra, csavarozással lehetett rögzí­teni. A lemezek közé hangszigetelő anyag került. A felületüket glettelés után festették, vagy tapétát ragasztottak rá.

Az építés és szerelés, befejező- és felújítási munkák paneleknél

Az építési és szerelési munka a fogadószinten kezdődött. Szükség volt egy emelőgémes da­rura, amely az elemeket a végleges helyére emelte. A darunak külön pályát kellett építeni. A darut teherbírásának akkorának kellett lennie, hogy a legnagyobb falpaneleket is el tudja helyezni a legtávolabbi falszakaszokra is.

Az építési területet úgy rendezték be, hogy az elemeket ideiglenesen tárolni lehessen. A tá­roláshoz különböző kalodákat alkalmaztak. Ezek segítségével az elemeket a beépítéshez hasonló helyzetben tárolták. Az elemeket egymás mellé helyezték úgy, hogy közéjük mindig fa távolságtartót tettek.

A szerelés mindig a kitűzéssel kezdődött. A kitűzésnél a falak helyét csaptató zsinórral je­lölték ki a kész födémszinten. A falelemeket a beemelésnél ideiglenesen rögzítették. A ferde irányú támrudak a megtá­masztáson kívül az elem helyzetének finombeállítá­sára is alkalmasak voltak. A vízszintbe állításhoz szintezőcsavarokat hasz­náltak. A csavarok és a szintezőműszer segítségé­vel pontosan be lehetett állítani a falpaneleket. A szint összes falelemének a beállítás után következett a födémelemek elhelyezése. A falak beemelésének, a födémek, valamint a lép­csőelemek elhelyezésének ütemét előre megtervezték. A tervezés során figyelembe vették a gyártó üzem gyártási ütemezését is.

A szint elemeinek az elhelyezése után következett a vasszerelés és a kapcsolatok hegesztett kialakítása. A szerelést a csomóponti rajzok segítségével végezték el. A betont betonozó konténer segítségével juttatták a szerelő szintre. Ezért a munkahely berendezésénél szükség volt a betonkeverő és az alapanyagokat tároló tér kialakítására. A beton bedolgozása hagyományos módon történt tűvibrátor segítségével.

A bebetonozott csomópontok kizsaluzása után a felesleges betont még a teljes szilárdulás előtt eltávolították. Ez sok későbbi bosszúságtól kímélte meg a javítást végző kőműveseket. Az elkészült szint után a következő szint szerelését lehetett megkezdeni.

Kiegészítő épületszerkezetek

A panelépületekhez tartoznak kiegészítő szerkezetek is. A liftaknák, az attika elemek, a lépcső elemek (251. ábra), a tetőfelépítmények elemei, a loggia elemek és a térelemek tartoz­nak ebbe a körbe.

251. Ábra: Lépcső csatlakozása.

A liftaknákat a szerelés ütemének megfelelően helyezték el. Rögzítésüknél száraz-nedves kapcsolatot alkalmaznak. Az elemek beállításánál ügyeltek kell a pontos munkavégzésre. A loggia elemeket (252. ábra) a falpanelokhoz hasonló módon rögzítették. A beemelésükhöz speciális himbát alkalmaztak, A térelemek vékony vasbetonból készült doboz szerű szerke­zetek.

Beemelésükkor ügyeltek arra, hogy az elemek ne kapjanak oldalirányú terhelést és lehetőleg az elem ne deformálódjon. A deformálódás tönkre tehette a belső burkolatokat és nem kívánatos repedéseket okozhatott. Az attika elemek és a tetőfelépítmény elemeinek az elhelyezése a záró szint befejezése után következhetett.

252. Ábra: Loggia elem rögzítése.

Befejező munkálatok

A panelszerelés befejezése után először a tetőszigetelését készítették el. A lapostetőre lejtést adó réteget, hőszigetelő réteget, aljzatbetont és vízszigetelő réteget készítettek. Az épület csapadék elleni védetté válása után kezdődtek meg a belső munkálatok.

A kőműveseknek kellett elvégezni először a szük­séges javító munkákat. A javítás során a csomó­ponti kibetonozások egyenlőtlenségeit vakoló-munkával tüntették el. Kijavították az egyéb sérülésből származó fal­szerkezeti hiányosságo­kat is. A falfelületre egy glettréteg került. Az alj­zatra elkészítették a ki­egyenlítő réteget. A festési, a tapétázási és a burkoló munkák előtt a gépészeti munkákat kel­lett elvégezni.

A gépészeti szerelvé­nyek elhelyezése minden helységben egyedileg tör­tént. A fűtési csöveket, a lefolyókat, a hideg és meleg víz vezetékeit a részükre kialakított csatornákba vezették el. A szellőzők fém elemeit is függőleges csator­nákban helyezték el. Szükség volt még az épületasztalos, a lakatos, a műköves, üveges, bá­dogos stb. munkák elvégzésére is. A gépészeti munkák után a végleges felületképzéseket, burkolásokat fejezték be.

Az épület körüli járda, az előlépcső, az alagsori helységek befejező munkái után az épület átadták a lakás tulajdonosoknak. A szokásos ütemezést figyelembe véve a szerelési munka egy 30 lakásos panel épületnél kb. 30 napig tartott. Ez az építési idő rendkívül rövid. A befejező munkák további 60-90 nap időt igényeltek. A fentiekből látható, hogy a megfelelő ütemezés és kellő létszámú szakember esetén egy 30 lakásos épületet kb. 4 hónap alatt el lehetett készíteni.

Felújítási munkák

Mint már említettük a hazai épületállomány jelentős részét a panelépületek teszik ki. Egy jelentős részüknél szükség lesz a felújítási és átalakítási munkák elvégzésére. Remélhető, hogy az első felújításnál nem lesz szükség tartószerkezeti megerősítésre. A felújítás során valószínű, hogy el kell távolítani a burkolatokat, a meglévő gépészeti rendszereket, és ki kell cserélni a nyílászárókat is. Különös gonddal kell a tetőszigetelést is kicserélni. A tetőszigete­lés cseréje helyett az épületekre magastetőt is lehet készíteni. A magastetők élettartama sok­kal hosszabb, mint a lapostetőké. Esetleg a kialakuló tetőtér újabb lakások kialakítását is lehetővé teheti.

Az átalakítási munka során lehet, hogy szükség lesz az azonos szinten lévő lakások összenyitással történő bővítésére is. Ezt a munkát egy gyémántvágó berendezés segítségével lehet elvégezni. A gyémántvágó alkalmas arra, hogy a 15 cm vastag vasbeton teherhordó falat egy ajtó nagyságú helyen átvágja. Ezt azonban csak statikus szakvélemény alapján lehet elvégezni.

Külön gondot kell fordítani a gépészet kialakítására. A meglévő – többségében egycsöves – ­fűtéseket korszerűbb rendszerekre kell kicserélni. Minden lakásban lehetővé kell tenni az egyéni energiafogyasztás mérését is.

A külső homlokzatok felújításánál az eredeti állapotnak megfelelő homlokzatképzést lehet készíteni. A hőszigetelés szempontjából előnyös külső ragasztott hőszigetelések javíthatják az épület hőtechnikai tulajdonságait, és a felületképzés is tetszetős lehet.

Az öntöttfalú építési mód jellegzetessége, hogy az építmények teherhordó falszerkezetei betonból öntve teljes falmagasságban, zsaluzat segítségével készülnek. Az öntöttfalas épüle­teket normál, vagy könnyű adalékos betonból készítik el. A folyamkavics mellett a könnyű­beton adalékanyaga a kohósalak, illetve a téglatörmelék. Ezekkel az adalékanyagokkal megfelelő szilárdság érhető el. A nagyobb igénybevételek esetén a szilárdság növelése vasbe­tonnal oldható meg. Lehetőség van a terhelés függvényében történő méretezésre. Ez elsősor­ban az ipari létesítményeknél fontos.

Az öntöttfalas eljárásnál külön ki kell emelni a kezdeti szilárdulás fontosságát. Az öntött technológiával készült fal- és födémszerkezeteknél a zsaluforduló gyorsaságát az határozza meg, hogy mennyi idő után lehet a zsaluzatot elbontani. Ezért ezeknél az építményeknél nagy kezdeti szilárdulást eredményező cementeket kell alkalmazni.

A monolit épületeknél különös figyelmet kell fordítani a repedésmentességre. A repedés származhat zsugorodásból, illetve nem kívánatos süllyedések, vagy terhelések következmé­nye lehet. A zsugorodásból származó repedések elkerülésére dilatációs hézagot kell kialakí­tani. A szakszerűen elkészített vasalás megakadályozza a terhelésből származó repedések kialakulását.

A falszerkezetek vastagsága kisebb, mint a normál szerkezetű épületeknél. A falazatok ké­szítését nagymértékben lehet gépesíteni, ez elsősorban a betonozásra vonatkozik. A zsaluza­tok elkészítésének módja sokat változott az elmúlt időben. A nagytáblás rendszerek összeszerelése rendkívül egyszerűvé vált, a hegesztett hálók alkalmazása igen elterjedt.

Az öntött falak kétféle típusa ismert:

1. Az egyrétegű öntött falszerkezet betonból, vagy vasbetonból készül úgy, hogy a falazatot egyetlen réteg alkotja. Ennél a megoldásnál a falszerkezet hőtechnikai tulajdonsága – a beton kedvezőtlen hővezetése miatt – rossz. Ezért ezeket a falszerkezeteket olyan helyen alkalmazzák, ahol nincs jelentősége a kedvezőtlen hőtechnikának. Víztározók, gabonatá­rolók, támfalak készülnek ilyen falszerkezettel. Az egyrétegű falszerkezetek hőtechnikai tulajdonságait az adalékanyag megválasztásával lehet megváltoztatni. A könnyű adalé­kok közül elsősorban a kohósalakot és a téglatörmeléket alkalmazzák.
2. A többrétegű falszerkezeteknél két, vagy három rétegből alakul ki a keresztmetszet. A több réteg alkalmazása lehetővé teszi a hőszigetelő réteg beépítését. A monolit eljárások­nál két réteggel készülő falszerkezet egyik rétege a teherhordó rész, a másik réteg pedig a hőszigetelés. Az ilyen szerkezeteknél a hőszigetelést olyan kéregbevonattal kell ellátni, amely véd a mechanikai sérülésekkel szemben. Megjegyezzük, hogy a hőszigetelő réteget mindig a külső oldalra kell elhelyezni, így a fal hőtároló képessége megmarad.

Az előregyártott technológiáknál szendvicsszerűen alakul ki a fal keresztmetszete. A külső és a belső oldalon egy-egy vasbeton fal található. A két réteg között helyezkedik el a hőszi­getelés. A belső oldalra helyezett vasbeton fal a vastagabb, teherhordó mag. A külső oldalon elhelyezkedő réteg tulajdonképpen egy vékony kéreg. Ennek a kéregrétegnek az a feladata, hogy védje a hőszigetelést, másrészt díszítse a homlokzatot. A két réteget acélbetétek kötik össze. Ez a falpanel rendszer terjedt el a paneles épületeknél, és ezt alkalmazzák a vázas épületek homlokzati falainál is.

Hazai megoldások régen

A hazai építőipari gyakorlatban az öntött falas kivitelezés a 60-as és 70-es években volt jellemző, a 80-as évek elejéig. A panelgyártás, és a házgyári lakásépítés meghatározó volt ebben az időszakban. A házgyári technológia mellett az alagútzsalus építés is jellemző volt. Öntöttfalas építési technológiával készült az ipari létesítmények nagy része is. A 90-es évek elejére az iparosított technológiák háttérbe szorultak, és a hagyományos családi ház nagy­ságrendű építkezések kerültek előtérbe.

E rövid áttekintés azért lényeges, mert felmerülhet esetleg az a kérdés, hogy miért kell olyan építési módokkal foglalkozni, amelyeket ma már nem, vagy csak ritkán alkalmaznak. A hazai építős tevékenységről rendkívül nehéz ma hiteles képet kapni. Egyes területeken még élnek a régi technológiák, más területeken viszont az évtizedekkel ezelőtt félretett módszere­ket alkalmazzák újra.

A hazai épületállomány jelentős részét képezik az öntött technológiával készült épületek. A 60-as évek elején épült első panelépületek már elmúltak 30 évesek. Az eltelt idő miatt ezeket az épületeket lassan fel kell újítani. Ki kell cserélni a tönkrement tetőszigeteléseket, a belső burkolatokat, a gépészeti vezetékeket, a nyílászáró szerkezeteket. Az épületekről készült speciális felvételeken jól látható az, hogy az elemek illesztésénél és az ablakoknál jelentős mennyiségű meleg távozik a külső térbe. Ezért szükség van az épületek külső homlokzatá­nak utólagos hőszigetelésére is. A fenti munkákat viszont csak úgy lehet elvégezni, ha a szakemberek ismerik az adott építéstechnológiát.

Az alagútzsalus építési mód

Az alagútzsalus építés iparosított monolit (233. ábra) építési eljárás. Az építés során a teherhordó falak és födémek adott építési ütemen belül, szintenként egyszerre készülnek. Ezt az építési eljárást a lakásépítés megvalósításához használták, illetve használják napjainkban is.

233. Ábra: Alagútzsalus épület felépítése.

Az építés alapvető eszköze a zsaluzat. A zsaluzatok különböző felületnagysággal és konst­rukcióval készülnek, melyek haránt-, vagy hosszirányban összeállítva és mechanikusan összekapcsolva betonozás után sejtrendszerű szerkezetet eredményeznek.

A zsaluzatok anyaga az acél, melynek bordákkal erősített zsaluzó felülete 3-5 mm-es acéllemez. A zsaluzat csereszabatos elemekből áll és pontosságuk olyan mértékű, hogy összeszerelésük és szétbontásuk egyszerű eszközökkel és könnyen elvégezhető. A zsaluzatok tömege a falközméret függvényében 0,7-2 t között változik. Az építési mód egyértelmű elő­nye az, hogy a zsaluzatok elbontása után a szerkezet nem igényel vakolatot. A sima vasbe­tonfelületre csak egy glettréteg kerül, mely után következhet a végső felületképzés.

Az építésmód a helyszíni előregyártáshoz hasonló eljárásnak tekinthető, mivel a zsaluzatot közvetlenül az épületen használják. A kizsaluzás után teljes épületszélességű födém- és falpanelokat kapunk, melyek sarokmerev kapcsolattal egységes monolit szerkezetet, valójá­ban összefüggő térelemek sorát alkotják. A kialakult szerkezeti rendszer további sajátossá­gokkal is rendelkezik. Egyedi módon lehet megoldani a nyílások kialakítását, a homlokzati falak lezárását, a villamos vezetékek elhelyezését és a falszerkezet hőszigetelését.

Az alagútzsalus épületek sajátosságai

Az alagútzsalus épületek sajátos építési technológiával készültek, illetve készülnek el. A zsaluzati rendszer többféle típusú épülő: elkészítését teszi lehetővé. Többlakásos (234. ábra) társasházakat, sorházakat, családi házakat, esetleg középületeket lehet építeni ezzel a tech­nológiával. A többlakásos épületeknél a többszintes fogatolt elrendezés a gyakori. Ezeknél az épületeknél a homlokzatokon gyakoriak az egymás fölé sorolt loggiák és az így kialakuló kazettás elrendezések. A sorházaknál és a családi házaknál nagyobbak a lehetőségek.

234. Ábra: Alagútzsalus épület alaprajza.

Az egyedi zsaluzatelrendezés, a szabadon választott kirekesztés lehetősége teljesen egyedi arcu­latot eredményezhet. Ezeknél az épületeknél a magastető alkalmazása lehetővé teszi a tető­tér hasznosítását. A középületek közül azokat lehet alagútzsalus eljárással megépíteni, ahol ezt az alaprajz méretrendje lehetővé teszi. A zsaluelemek nagyságának ugyanis határt szab a mozgatás lehetősége. Ezért az említésre kerülő méretrendtől, illetve nagyságrendektől nem lehet eltérni.

Az egyedi zsaluzati rendszerhez egyedi épületszerkezetek tartoznak. Az épületszerkezetek kialakításánál arra kell törekedni, hogy azok jól illeszkedjenek a monolit részekhez.

Az építési módhoz olyan gépészeti megoldásokat ajánlatos alkalmazni, amelyeknél megva­lósítható a típusszerkezetek alkalmazása. A gépészeti vezetékeket lehetőleg egy szerelőakná­ban kell elhelyezni. A szerelőaknákat szerelt falazatokkal lehet elzárni

Az alagútzsalus épületek zsaluzatai

Az alagútzsalus építési módhoz többféle rendszer terjedt el. Ezeknek a rendszereknek a közös tulajdonságait foglaljuk össze. A zsaluzat héjazata, mint már említettük 3-5 mm vastag acéllemez. Az acéllemez egy szintén acél anyagú keretvázra van erősítve. A táblákból lehet kialakítani a rendszer zsa­luelemeit (235. ábra). A szükséges térzsalu fordított „U” alakú elemekből alakítható ki. Az „U” alak természetesen nem lehet telje­sen merev, hiszen a kizsaluzásnál szükség van az elemek mozgatására.

235. Ábra: Zsaluelem.

Ezért az eleme­ket úgy alakítják ki, hogy a sarkokon, vagy a vízszintes táblák közepén oldható csuklós kapcsolat legyen. A táblák alsó részén kerekek és szintbeállító csavarok vannak elhe­lyezve. A kerekek segítségével lehet a sablonokat mozgatni. A kizsaluzásnál például a kész alagútból kigurítják az elemeket. A szintbeállító csavarok segítségével történik az elemek pontos magassági beállítása. A zsaluzathoz ferde merevítő rudak is tartoznak. Az „U” alakú táblákból kialakuló zsaluzati rendszerhez végfal elemek tartoznak. Ezek segítségével lehet az utolsó elem utáni végfalat lezárni.

A zsaluzatokat csavarozással rögzítik egymáshoz. A csavarok távtartós (méretre vágott csöves) kialakításúak, tehát a táblák közötti távolságot is beállítják. A rendszerekhez általá­ban acél, vagy faanyagú keretek is tartoznak, amelyekkel a nyílásokat lehet kialakítani. Ezeket a kirekesztéseket a zsaluzat szerelése közben kell elhelyezni.

236. Ábra: Ideiglenes konzolos munkaszint.

237. Ábra: Zsaluemelő himba.

A szereléshez különböző segédeszközöket és segédszerkezeteket (236. ábra) kell alkalmaz­ni. Az emeléshez például speciális himbát (237. ábra) alkalmaznak. A daru emelő horgára akasztott segédeszközzel a zsaluelemeket vízszintes helyzetben lehet emelni. A szereléshez konzol elemeket szerelnek a már meglévő vasbeton falazatra. A tervezés fázisában meg kell határozni az építéshez szükséges zsaluelemek számát. A szereléshez részletes tervet és leírást kell készíteni. Egy zsalu­készlet körülbelül 300-500 alkalommal hasz­nálható fel.

Az ala­pozás és a fo­gadószint el­készítése

Az alagútzsalus épü­leteket sík- és mély­ alapozással lehet elkészíteni. A sík­alapozás általános alapozási megol­dás, míg a mélyalapozást kedvezőtlen talajviszonyok esetén alkalmazzák. A mélyalapozás módjának kiválasztásá­nál a technológiai és gazdaságossági szempontokat is figyelembe kell ven­ni. Síkalapozás alkalmazása esetén az alagútzsalus épületekhez sávalapot kell készíteni. A sávalap hagyomá­nyos módon készül el. Méreteit az épület terhelésének és szintszámának függvényében a tervező határozza meg.

Mélyalapozás alkalmazása esetén az alapokra vasbeton gerendarácsot kell készíteni. A gerendarács méretrendjé­nek meg kell egyeznie a fal- és fö­démszerkezetet alkotó zsaluzati ele­mek méretrendjével. A sávalap és a gerendarács elkészítésénél ügyelni kell a pontos kivitelező munkára. A további felmenő falszerkezetek építésének előkészítéséhez az alapbetonozásakor acéltüskéket kell elhelyezni. A szintek beállítását szintezőműszer segítségével kell elvégezni!

Az alagútzsalus épületek fogadószintje az a sík, amelyről a zsaluelemek szerelését meg le­het kezdeni. Ehhez a művelethez egy 15 cm magas lábazatot kell készíteni A lábazat zsaluzatát általában sínszerű fémelemekből állítják össze, az alaprajzi elrendezésnek megfe­lelően.

A zsaluzatok szerelése, betonozási munkák

A szerelési munkát mindig a zsalutáblák előkészítésével kell elkezdeni. A zsalu felületéről először el kell távolítani az előző zsalufordulóból rákötött betondarabokat. A további előké­szítés során az egész felületet el kell látni egy vékony filmszerű réteggel, amely akadályozza a beton zsaluzathoz kötését.

El kell helyezni a nyílások kirekesztéséhez szükséges kereteket is. Ezeket a kereteket csavarozással lehet rögzíteni. A csavarok számára lyukakat kell fúrni a zsaluzatba. Ekkor kell felszerelni azokat a dobozokat is, amelyek az elektromos szerelvé­nyek elhelyezését teszik lehetővé. Ezekhez csatlakoztatni kell azt a gégecső rendszert, amely­be később behúzhatják az elektromos vezetékeket.

A zsaluelemeket daru segítségével lehet beemelni. Az emeléshez futómacskás darut alkal­maznak. Ez a darutípus könnyen tudja mozgatni az előzőekben említett himbát, így az ele­meket vízszintes irányban lehet mozgatni. A beemelés után a pontos beállítás következik. A beállításhoz szintezőműszert kell alkalmazni. A műszer és a szintbeállító csavarok lehetővé teszik, hogy a méretpontatlanság 1 cm-en belül legyen.

A beállítás után a rögzítés követke­zik. A zsaluelemeket elmozdulásmentesen csavarozással erősítik egymáshoz. A falakhoz tartozó vasalást mindig a következő elem elhelyezése előtt kell rögzíteni. Ehhez különböző típusú távolságtartókat lehet alkalmazni. A vasalás általában hegesztett hálóból készül.

A zsaluzható méretek a következőképpen alakulnak:

• Vízszintes értelemben a falközméret általában a 30 cm többszöröse. A leggyakrabban alkalmazott méretek: 2,70-3,00-3,60-4,20 m. A középfolyosók szélességi mérete 1,50 és 1,80 m.
• Az épület mélységbeli méreteit a 0,90-1,25-1,80-2,50 m-es méretekből lehet kialakítani.
• A magassági méreteknél a felső födém alsó síkja és az alsó födém felső síkja közötti méretet kell értelmezni. Ez a méret a zsaluelem magassági méretéből és a leengedési mé­retből alakítható ki. Leggyakrabban a következő méreteket alkalmazzák: 2,65-2,70-3,30 m.
• A falazat vastagsági mérete többszintes, középmagas épületeknél általában 15 cm, de 12 cm-nél kevesebb nem lehet. Különleges igénybevételeknél, vagy magas házaknál mindig a statikai számítás függvényében kell meghatározni ezt a méretet.

Az egész szint zsaluzatának elhelyezése után következik a födémek vasalásának elkészíté­se. A hegesztett hálókat távtartókra helyezik és hagyományos kötözéssel rögzítik egymás­hoz. A betonozás megkezdése előtt el kell helyezni a vízszintes födémszerkezetbe kerülő elektromos vezetékek gégecsöveit is. A betonozás után nincs mód a csőrendszerek horonyba történő besüllyesztésére

Az alagútzsalus épületek kivitelezéséhez ajánlatos munkahelyi betonkeverő telepet létesí­teni. A keverőtelep nagyságát és teljesítményét úgy kell megválasztani, hogy a szintenkénti betonozás anyagszükségletét biztosítani lehessen. Elvileg a betontechnológiai (mixerkocsi, betonpumpa) géplánc is alkalmazható, de ennek folyamatos működtetését biztosítani kell.

A betonozás során a megfelelő konzisztenciájú betont a megfelelő szintre kell juttatni. A helyi betonkeverő-telep esetén betonozó konténerrel történik a betonozás. Ügyelni kell arra, hogy a bedolgozás során ne következzen be a szétosztályozódás. A betont az ismert eszkö­zökkel, elsősorban hagyományos vibrálással kell tömöríteni. A betonozás után az utókeze­lést az ismert módszerekkel kell elvégezni. Az alagútzsalus épületek sablonfordulóját a daru teljesítménye, a rendelkezésre álló zsaluzóelemek száma, a betontechnológia határozza meg.

Egyéb épületszerkezetek

A fentiekben leírt módszerrel az épületek teherhordó falszerkezetét és a födémeket lehet elkészíteni. A többi épületszerkezet elkészítését is meg kell oldani, részben hagyományos, részben pedig a rendszerhez igazodó korszerűbb módszerekkel.

• A különböző szintek közötti közlekedéshez a lépcsőket monolit, vagy előregyártott kivi­telben lehet elkészíteni. A monolitikus lépcső elkészítését a zsaluforduló utánra lehet ütemezni. Lényeges, hogy a födémek vasszerelésénél és a betonozásánál a lépcső kapcso­lásához szükséges acélszerelvényeket elhelyezzék. A lépcső elkészítése egyébként hely­színi zsaluzással, vasszereléssel, és betonozással oldható meg. Előregyártott lépcső esetén az elemet száraz-nedves kapcsolattal kell rögzíteni. A betonozáskor ezért a kap­csolat helyén acélbetéteket kell elhelyezni. A előregyártott lépcsők alkalmazásánál méret­pontos munkát kell végezni!
• Az alagút homlokzat felöli lezárását hagyományos falazattal, és homlokzati falpanellel (238. ábra) lehet elkészíteni. A hagyományos falazatnál a falnak csak térelhatároló funkciója van. Ezért a vázkitöltő falakhoz hasonlóan jó hőszigetelő képességű falazó-anyagot kell alkalmazni. A hagyományos falazat tüskékkel kapcsolódhat az alagút vasbe­ton falaihoz. A homlokzati falpanelek esetén szerelő munkával lehet elkészíteni a falszer­kezetet. A falpanel kapcsolásához acélelemeket kell a zsaluzatba elhelyezni. Az előregyártott elemeket hegesztéssel lehet rögzíteni. A homlokzati falpanelok vagy a fö­démre támaszkodnak, vagy a haránt falakra vannak felfüggesztve. Az elhelyezésnél a szintbeállítás szintbeállító csavarok segítségével történik. Az attika falakat is a homlok­zati falakhoz hasonlóan lehet elkészíteni.
• Az épület belső válaszfalait hagyományos válaszfallapokból lehet felfalazni, vagy szerelt jelleggel lehet összeállítani. A szerelt jellegű válaszfalak fa-, vagy fémkereteit a vasbeton falakhoz lehet rögzíteni.
• A nyílászáró szerkezeteket csavarozással lehet a vasbetonfalakhoz rögzíteni. A külső nyílászárók elhelyezésénél a hézagok tömítésére bituráncsíkot, vagy műanyaghabokat le­het alkalmazni.
• A belső padlóburkolatok készítésénél ragasztott kerámialapokat lehet használni. A melegpadló burkolatok alá esztrich réteget ajánlatos készíteni. Erre lehet aztán elkészíteni a PVC- és szőnyegpadló burkolatokat ragasztással, vagy kiterítéssel. A falra kerülő csempeburkolatokat ragasztással lehet rögzíteni.
• A falazatokon a vasbeton sima felülete miatt nincs szükség hagyományos vakolatra. A kizsaluzás után szükség lehet kisebb kőműves javításokra, de a felületek gletteléssel si­mává tehetők. A glettelésre hagyományos falfestés, vagy tapéta kerülhet.
• A vasbeton falszerkezetek a külső tér irányában utólagos hőszigetelést igényelnek. Ez a hőszigetelés általában ragasztott jellegű. A vasbeton sima felülete lehetővé teszi a habosí­tott műanyag táblák közvetlen ragasztását, nincs szükség kiegyenlítő vakolatra. A mű­anyag táblákra egy glettréteg kerül, amelybe a műanyag rabicháló beágyazható. Ez akadályozza meg a műanyag táblák későbbi sérülését. A végleges külső felületképzés színezett gletteléssel történik. A homlokzati felületekre elkészített teljes felületű hőszige­telés egységes réteget képez és a homlokzaton, így nem alakul ki hőhíd.

238. Ábra: Homlokzati falpanelek részletei.

A kúszózsalus eljárás

A kúszózsalus építési eljáráshoz a nagytáblás zsaluzati rendszerek tartoznak. A nagy táb­laméret miatt ez az eljárás gyors kivitelezést tesz lehetővé. Az eljárást főleg magas falak, víztorony-törzsek, silók, és más vízépítési műtárgyak építésénél használják. Ez az építési eljárás alkalmas arra, hogy változó keresztmetszetű falat készítsenek a zsaluzat segítségével. Lakóépületek általában nem készülnek ilyen eljárással.

Az eljárás lényege, hogy az alaprajznak megfelelően függőleges irányban egyszerre egy egész szint zsaluzatát elkészítik. A vasszerelés elkészülte után a betonozás következik. A kellő szilárdulás és a kizsaluzás után jöhet a következő szint elkészítése. A következő szint zsaluzatát a meglévő, vagy már az elkészült szintre kell támasztani, illetve ahhoz kell me­revíteni (az átállás előtt a zsaluzatot meg kell tisztítani).

A sok átállás és átszerelés könnyen mozgatható zsaluparkot igényel. Előnyös az is, ha a zsaluelemek kötéseit egyszerűen lehet kialakítani. A kivitelezés szempontjából fontos, hogy a szintek szereléséhez megfelelő állványzat álljon rendelkezésre. Ezt úgy oldják meg, hogy a konzolos munkaszint együtt mozgatható a zsaluzattal (239. ábra).

239. Ábra: Kúszózsaluzat munkaszintje.

A megfelelő rögzítést a távtartók visszamaradt henger alakú üregein keresztül lehet elkészíteni, csavarozott kötéssel. Az elemek szintbe és függőbe állítása csavaros támaszok segítségével történik. A kúszózsa­lus eljárásnál a nyílások kialakítása kirekesztő keretek segítségével oldható meg. Ezeket a zsaluzat elkészítésekor kell felcsavarozni. Az építési eljárás­hoz monolit lemez, vagy alul bordás födémszerkezet tartozik. A födém zsaluzatát szintén nagy táblákkal lehet elkészíteni. Ehhez megfelelő alátámasztó rendszerre van szükség.

Köpenybeton falazatok

A köpenybetonos falazat készítésénél a betont egy végleges bentmaradó zsaluzat közé öntik. A „bentmaradó zsaluzat” azt jelenti, hogy a zsaluzat a falazat készítésekor öntőformát képez és a végleges szerkezet részévé válik. A köpeny anyaga lehet a HERAKLITH (240. ábra) néven forgalomban lévő faforgács lemez. A falazat készítéséhez ezeket a lemezeket távolságtartók segítségével kell elhelyezni. Az elhelyezésnél a falazat kitűzéséhez hasonló műveletekkel kell beállítani a táblákból kialakított zsaluzatot.

240. Ábra: Köpenybeton falazat HERKLITH táblákból.

A falazatot rétegenként kell betonozni C8, C10, vagy C12-es minőségű betonnal. A be­tont vibrálással, vagy hagyományos kézi munkával lehet tömöríteni. A betonozáskor vigyázni kell arra, hogy a táblák ne mozduljanak el. Szükség esetén oldalirányú megtámasztá­sokat kell alkalmazni. Egy réteg bebetonozása után újabb táblákat kell beállítani a már meglévő falazatra. A rétegenkénti elkészítésnél az ablakok magasságában ki kell hagyni a nyílások helyét. A nyílások felett kialakított zsaluzatba el kell  helyezni a szükséges mennyiségű és alakú vasalatot. Ehhez az építési módhoz hagyományos gerendás, vagy monolit vasbeton födém kapcsolódhat.

241. Ábra: Nikecellből készült Isoraszt zsaluzóelemek.

Az előzőekhez nagyon hasonló rendszer alakítható ki nikecellből elkészített zsaluzóelemek (241. ábra) segítségével. Az elemek külső héjazatát képező lemezeket belső bordák kötik össze. Az egymás mellé és egymás fölé sorolását segíti elő, hogy az elemeket LEGO szerű­en lehet egymáshoz pattintani. A falazat elkészítése rétegenkénti betonozással történik. En­nél az eljárásnál is hagyományos épületszerkezetek kapcsolódnak a falazathoz.

A lépcső a szintkü­lönbségek leküzdésére szolgáló szerkezet. Szintkülönbségről be­szélünk az épületek különböző szintje kö­zött, a bejárat és a földszinti lakótér kö­zött, valamint lejtős terepen az eltérő magasságú szintek kö­zött. A lépcsők az épület központi részén helyezkednek el, hi­szen a közlekedés szempontjából gyak­ran szükség van a használatukra.

215. Ábra: Lépcsőkkel kapcsolatos elnevezések. 1 Emelet magasság. 2 Födémvastagság. 3 Pihenő vastagság. 4 Lépcsőlemez vastagság. 5 Karhossz. 6 Belépési szélesség. 7 Fellépési magasság. 8 Lépcsőkorlát. 9 Járóvonal. 10 Pihenő szélesség. 11 Pihenő hosszúság. 12 Induló lépcsőfok. 13 Érkező lépcsőfok. 14 Karszélesség.

A lép­csőknél a következő szerkezeti részeket (215. ábra) különböz­tetjük meg:

• A lépcsőfok: ezen történik a közlekedés, a belépési szélességen (sz) fér el a lábunk, a fellépési magasság (m) teszi lehetővé a szintkülönbség leküzdését.
• A lépcsőfokok egymás fölé sorolásával alakul ki a lép­csőkar.
• A lépcsőkarok között he­lyezkednek el pihenők; meg­különböztetünk induló és ér­kező pihenőket.
• A járóvonal a lépcsőfokok tengelyében elhelyezkedő képzeletbeli egyenes.
• Az orsótér a lépcsőkarok kö­zötti légtér.
• Induló és érkező lépcsőfok (belépő és kilépő fok) azok a lépcsőfokok, amelyről indul, és ahová érkezik a lépcső­kar.

A tervezésnél úgy kell kialakí­tani az alaprajzot, hogy a lép­cső mindenhonnan könnyen megközelíthető legyen.

216. Ábra: A lépcsők alaprajzi elrendezése.

A lépcsőket alaprajzi (216. ábra) elrendezés szerint a következőképpen csoportosíthatjuk.

• Egyenes karú lépcsők: a lépcső tengelye egyenes, a lépcsőfokok élei párhuzamosak.
• íves karú lépcsők: a lépcső tengelye valamilyen ívet ír le, a lépcsőfokok élei nem párhuzamosak.
• Vegyes karú lépcsők: a lépcsőkar tengelye egyenes és íves, a lépcsőfokok élei párhuzamo­sak, illetve nem párhuzamosak.

A fenti alaprajzi elrendeződéshez kapcsolódik a lépcsőkarok száma szerinti csoportosítás, miszerint megkülönböztetünk egykarú, kétkarú és háromkarú lépcsőket. A lépcsőkarokat a pihenők választják el egymástól. A karok száma bizonyos mértékben az épületek rendelteté­sétől függ. Az egykarú lépcsők általában kisebb szintkülönbségeknél fordulnak elő. Az előlépcsők, a félemeletek közötti lépcsők lehetnek ilyen kialakításúak.

Kétkarú lépcsőt általában a többszintes lakóépületeknél épí­tik. A két kar célszerűen helyezhető el egymás mellett, vagy egymás után. A lépcsőkarok ilyen módon történő elrende­zése helytakarékos megoldást eredmé­nyez. A kettőnél többkarú lépcsőket álta­lában középületeknél alkalmazzák. Ezeket a lépcsőket a nagy forgalom miatt ké­nyelmesre tervezik, ezért a helyigényük igen nagy. A lépcsőkarok íves kialakítása különleges megoldást eredményez, for­galmi szempontból azonban használatuk nem kényelmes.

217. Ábra: A lépcsők meredeksége.

A használat kényelmessége nagymérték­ben a lépcsőfokok méretétől függ. A 217. ábrán egy olyan beosztást láthatunk, amely a meredekség függvényében sorolja fel a különböző használatú lépcsőket. A meredekség fokokban, illetve a lépcsőfok jellemző magassági és belépési méretének arányával van megadva.

A lépcsők anyagai

A lépcsőket anyaguk szerint a következőképpen csoportosíthatjuk.

• Kőből, téglából és betonból általában a tereplépcsőket készítik. Ezeket az anyagokat csak teljes felületű alátámasztás és megfelelő fagyállóság mellett lehet alkalmazni.
• A faanyagú lépcsőket általában lakások belső lépcsőjeként alkalmazzák. A lépcső faele­meit könnyen meg lehet munkálni, a felületi kezeléssel a lépcső bútordarabbá is válhat.
• A vasbeton anyagú lépcsőt (218. ábra) alkalmazzák napjainkban a leggyakrabban. Előregyártva és helyszínen is elkészíthetők, a többi vasbeton szerkezethez hasonlóan. Teherbírás szempontjából a vasbeton lépcsők tetszés szerint tervezhetők. A fokok felületi kialakításának többféle módja ismert.
• Acélból készítik az ipari épületek belső lépcsőszerkezeteit. Az acél jól terhelhető, vi­gyázni kell azonban a korrózióra és használat közben a csúszásveszélyre.
• A kiegészítő anyagok között szerepelnek a járófelület kialakításának különböző anyagai, a műkő, a gumi, a különböző szőnyegfélék stb. Ide sorolhatjuk még a korlátok anyagait is.

218. Ábra: Családiház vb. lépcsőszerkezetének metszete és alaprajzai.

A lépcsők méretei

A lépcsők megismerésének következő szakaszában a méretekről lesz szó. A lépcső méreteinek meghatározá­sa tervezői feladat. A tervezés csak az ide vonatkozó előírások alapján végezhető el. Ezek az előírások a minimális méreteket határozzák meg és olyan ajánlá­sokat tartalmaznak melyek betartása kötelező.

A jól használható lépcső elkészítéséhez következőket kell figyelembe venni:

• A lépcsőfokok méretének a meghatározásánál a lépcsőfok magassága (m) 15 és 17 cm között kényelmes, 17 és 19 cm között általános, 20 cm-ig általában elfogadható. A lépcsőfok szélessége (sz) 28 és 30 cm között kényelmes, 26 és 28 cm között elfogadható 24 és 26 cm között szükség esetén alkalmazható. A 15 cm-nél kisebb ma­gasságnak és a 30 cm-nél nagyobb szélességnek már nincs értelme, a 19 cm feletti ma­gasság és a 26 cm-nél keskenyebb szélesség esetén a lépcső már nehezen járható. A fokmagasság és a fokszélesség kedvező (219. ábra) arányát a 2m + sz = 60-64 cm képlet segítségével határozhatjuk meg.
• Az egy lépcsőkarra eső fokok száma minimum 3, maximum 15, kivételes esetben 20 lehet. A 20 lépcsőfokból álló lépcsőkar nehezen, kényelmetlenül használható.
• A lépcsőkar szélessége a közlekedés szempontjából fontos méret. Megállapításánál figyelembe kell venni, hogy egy személy kényelmes közlekedéséhez általában 60-65 cm-re van szükség. Lakóépületekben a szokásos szélesség általában 1,20-1,30 m, középületekben 1,50-1,80-2,40 m.
• Irányváltoztatás nélküli karok közé eső pihenő, járásirányú mérete n * 63 + sz, ahol n egész szám. A pihenők szélességi mérete minimum a karszélesség nagyságával megegye­ző legyen, de kedvező, ha ehhez a mérethez még 20 cm-t hozzáadunk.
• Az egymás feletti karok és pihenők közötti távolság minimum 2,20 m.

A lépcsőszámítás menete

A fenti előírások figyelembevételével a számítás a következőképpen történhet. Először meg kell állapítanunk a kiindulási adatokat. Szükségünk van a leküzdendő szintkülönbség nagy­ságára, a lépcső elrendezése szerint a karok számára, a karszélességre és a fellépési magas­ságra.

Ezen adatok ismeretében a következő számítási lépéseket kell elvégezni:

1. A fellépések számát megkapjuk, ha az emeletmagasságot elosztjuk a fellépési magasság­gal. Az osztás eredményét kerekíteni kell, mert a fellépések száma csak egész szám lehet.
2. A valódi fellépési magasságot úgy kapjuk meg, hogy az emeletmagasságot elosztjuk az előzőekben felkerekített fellépések számával.
3. A következő lépésben a lépcsőfok méretét számolhatjuk ki úgy, hogy a 2m + sz = 60-64 cm képletbe behelyettesítjük a valódi fellépési magasságot. így a képlet segítségével meghatározhatjuk a lépcsőfok szélességi méretét.
4. A karonkénti fellépések számát úgy kapjuk meg, hogy a fellépések számát elosztjuk a karok számával.
5. A karonkénti fellépések számából ha kivonunk 1-et, akkor megkapjuk a karonkénti fokok számát.
6. Utolsó lépésként a lépcsőfokok méretéből, valamint a karonkénti fokok számából meghatározhatjuk a lépcsőház méreteit. A karhossz méretét a fokok számának és szélességének a szorzatából kapjuk meg. A lépcsőház hossz- és szélességi méreteinek a megállapítása az orsótér és a pihenő méreteinek a figyelembevételével történik.

A fentiek alapján most nézzünk meg egy konkrét példát! Egy lépcső méreteinek a meghatá­rozásához a következő adatok állnak a rendelkezésünkre.

Kiindulási adatok:

• emeletmagasság: 300 cm;
• karok száma: 2;
• karszélesség: 130 cm;
• tervezett fellépési magasság: 16-17 cm.

A számítás menete:

• a fellépések száma = 300/17 = 17,65 kerekítve 18 db;
• a tényleges fellépési magasság = 300/18 = 16,66 cm;
• belépési szélesség = 63 – 2 * 16,66 = 29,7 cm;
• karonkénti fellépések száma = 18/2 = 9 db;
• karonkénti fokok száma = 9 – 1 = 8 db;
• a karhossz = 8 * 29,7 = 237,6 cm;
• közbenső pihenő szélessége = 130 + 10 = 140 cm;
• az érkező pihenő szélessége = 130 + 20 = 150 cm;
• a lépcsőház hossza = 237,6 + 140 + 150 = 527,6 cm;
• a lépcsőház szélessége = 2 * 130 + az orsótér mérete (10 cm esetén) 310 cm.

A tervezésnél ügyelni kell arra, hogy a kapott mé­retek (220. ábra) igazodjanak az egyéb épületszerkezeti méretekhez. Itt nyilván a födémezés méreteihez kell igazodni. Példánk­ban az 527,6 cm-es méret például az 540 cm-es falköz­mérethez igazodik. Ezért a két érték különbségével növelhetjük például a lakásbejárat előtti pihenő szélességét. Újra összeadva a méreteket 237,6+ +150+152,4=540 cm-t kapunk.

A tervezés mene­te akkor tér el a fentiekben bemuta­tott lépésektől, ha a lépcsőkarok számában eltérés van. Egykarú kialakítás esetén ugyanis a fellépések száma páratlan is lehet. Háromkarú lépcső esetén a karonkénti fellépések számát három lépcsőkarra kell elosztani. Ekkor az osztásnál többféle lehetőség adódik. A lépcsőkarok lehetnek azonos méretűek (pl. 36 lépcsőfok), de lehet a karok mérete teljesen eltérő (pl.: 5+6+7 lépcsőfok) is.

A tervezéshez és a lépcső méreteinek a megállapításához két táblázatot mutatunk be. Mindkét táblázat az optimális méretek kiválasztását segíti.

33. Táblázat:

[table id=342 /]

A táblázatban a vastag kerettel jelölt értékek mutatják be az optimális lépcsőfok szélességet. A következő táblázat a különböző szintkülönbségek esetén adódó lépcsőfok-magasságokat mutatja be a fellépések számának függvényében.

33. Táblázat:

[table id=343 /]

A táblázat vastag kerettel jelölt értékei az optimális fellépési magasságot mutatják be a szintkülönbség és a fellépések számának függvényében.

A lépcsők alátámasztása

A lépcsőket alátámasztásuk szerint a következőképpen csoportosíthatjuk:

• Teljes felületen alátámasztott lépcsők (221. ábra): ebbe a csoportba azok a lépcsők tartoznak, amelyeknél lehetőség van a teljes felületű alátámasztásra. Általában a talajon fekvő tereplép­csők tartoznak ide. Az ilyen alátámasztásnál nincs különösebb tartószerkezeti követelmény. A talajon fekvő lépcsőknek azonban fagyálló anyagból kell készülniük.
• Lebegő lépcsők (222. ábra): a lebegő lépcsők tu­lajdonképpen egy oldalon konzolosan befogott fo­kok egymás fölé sorolásával hozhatók létre. A befogás mellett természetesen a fokok bizonyos mértékig egymásra is terhelnek. A lépcső készítésé­nél alátámasztó állványra van szükség. A lépcsőfo­kokat előre kihagyott horonyba építik be, ékelés segítségével. Munkaigényessé­ge miatt ma ezt a lépcsőtípust ritkán alkalmazzák.
• Gyámolított lépcsők (223. áb­ra): a lépcsőket gerendákkal, vagy falszerkezettel lehet gyámolítani. A falszerkezettel és gerendával történő alátá­masztásnál a lépcsőfok két vé­gére kell elhelyezni az alátámasztó falazatot, vagy a gerendá­kat. A kétféle szerkezettel történő gyámolítás alkalmazható úgy is, hogy az egyik oldalon falszerkezet, a másik oldalon pedig gerenda helyezkedik el.
• Lemez rendszerű lépcsők (224. ábra): külön kell említést tenni a vasbetonlemezből készült lépcsőkről. A vasbeton anyagú lépcsőknél lehetőség van arra, hogy a szerkezetet csak a két végükön támasszuk alá. A kialakítás módja ha­sonlít az egy irányban teherhordó vasbetonlemezekhez. A különbség annyi, hogy a lemez törtvonalúan van kialakítva. A törtvonalú lemezen vannak elhe­lyezve, illetve kialakítva a fokok.

221. Ábra: Teljes felületen alátámasztott lépcső.

222. Ábra: Lebegő lépcső.

223. Ábra: Gyámolított lépcsők.

224. Ábra: Lemez rendszerű lépcső.

A teljes felületen alátámasztott lépcsők

A terepen készülő lépcsőket kényelmes méretűre kell tervezni. A használatos fokmagasság 10-14 cm lehet. A lépcső kényelmes használatát segíthetjük elő azzal, hogy a terep lejtésének függvényében hosszabb pihenőket alakítunk ki. A lépcsőfokok készítésénél a lépcső járófelületét 1 %-os (kifelé) lejtéssel alakítjuk ki. Ez a lejtés elvezeti a csapadékvizet.

A lépcsőfokokat anyaguktól (225. ábra) függően beton alátámasztásra, homok- vagy kavicságyazatra helyezhetjük el. A készítés során burkoló jellegű munkát kell végezni. A habarcsba történő ágyazásnál, a burkoláshoz hasonló konzisztenciájú anyagot kell használni. A homok és kavicságyazat alkalmazásánál ügyelni kell arra, hogy kellő tömörségű alátámasztásra kerüljön a burkolat. Burkoló elemek közeit ki kell hézagolni.

225. Ábra: Tereplépcsők.

A lebegő lépcsők

A lebegő lépcsőket csak olyan falszerkezeteknél lehet alkalmazni, ahol a falazat kellő mértékben leterheli a konzolosan befogott fokokat. Ezért az ilyen kialakítás­hoz minimum 38 cm széles falazatra van szükség. A lebegő lépcső fokai lehetnek ék-, vagy tömb alakúak. A befogáson kívüli (226. ábra) egymásra támaszkodást a fokok hornyos kialakítása is biztosítja. A horony vízszintes irányú mérete 2-3 cm, a lejtés irányú mérete pedig 3-4 cm legyen. Az egymásra támaszkodás következtében a lépcső terhelésének egy része a pihenőknek adódik át. Ezért a pihenőnél feltét­lenül egy szegélygerendát kell kialakítani.

226. Ábra: Lebegő lépcsőfokok.

Régebben a lebegő lépcsőket kőből készítették, ma ha alkalmazásukra sor kerül a vasbetont alkalmazzák. A lépcső elkészítése az alátámasztáshoz szükséges állvány megépítésével kezdődik; és szükség van a lép­cső méreteinek falra történő előzetes felrajzolására is. A fokok helyét vagy kihagyják a falazás közben, vagy ki kell vésni az elhelyezés előtt.

A befogás alsó felüle­tének a pontos kivésésére nagyon kell ügyelni! Itt kell ugyanis kialakítani a fok felfekvését. A felfekvéshez a szokásos cementhabarcs terítést kell alkalmazni. A fok beállításánál a pontos kitűzéshez használatos eszközöket alkalmazzák. Az ideiglenes alátámasztásnál ékekkel lehet biztosítani a vízszintes helyzetet. A fok feletti hornyot kontraék alakúra faragott téglákkal és habarccsal kell kitölteni.

Gyámolított lépcsők

A fallal történő (227. ábra) gyámolításnál a lépcsőfokok vagy felfekszenek a falra, vagy a lépcsők végeit a lebegő lépcsőkhöz hasonlóan a falba kell fogni. A gyámolító fal anyaga lehet kő, tégla, beton és vasbeton. A lépcsőfokok felfekvésének kialakításá­nál itt is cementhabarcs terítést kell alkalmazni. A fallal történő gyámolításnál a lépcső vasbetonlemezként is kialakítható, ilyenkor a lemez a két fal irányában teherhordó.

227 Ábra: Falszerkezettel alátámasztott lépcső.

A gerendával történő gyámolítás (228. ábra) anyaga acél, vagy vasbeton. A tartószerkezeti rendszer kialakításakor el kell készíteni a pihe­nőket alátámasztó gerendarendszert, amelyre azok a gerendák támaszkodhatnak fel, ame­lyekre a fokokat lehet sorolni. A gerendák elhelyezésének módja eltérő az acél és a vasbe­ton gerendáknál. Az acél gerendákat méretre vágás után különböző idomok segítségével csavarozott, vagy szegecselt, esetleg hegesztett kötésekkel rögzítik.

228. Ábra: Gerendával alátámasztott lépcső.

A vasbeton anyagú gerendáknál monolitikus, vagy előregyártott megoldásokat lehet alkal­mazni. Az előregyártott szerkezeteknél általá­ban száraz-nedves kötési módot alkalmaznak. Az előregyártás során elhelyezett és bebetono­zott tüskék segítségével lehet elvégezni a hegesztést. A fogadó szerkezetbe általában vaslemezeket betonoznak be a felfekvés helyén.

A hegesztés után a csomópont befejezéséhez utólagos kibetonozást kell készíteni. Ennek elvég­zésénél ügyelni kell a kellő tömörítésre. A monolitikus gerendarendszer elkészítése rendkívül munkaigényes. A gerendákat helyszíni zsaluzat és vasszerelés elkészítése után lehet bebeto­nozni. Mindhárom munkafázis nagy türelmet és szakértelmet igényel.

Lemez rendszerű lépcsők

A lemez rendszerű lépcsőknél (229. ábra) az alátámasztás teljes felületen történik. A vasbe­tonlemez törtvonalú tartóként működik, amelyre elkészíthető a fokok egymásra sorolása. A vasbetonlemezek vastagsága általában 10-12-16 cm. A geometriai méretek kialakításánál ügyelni kell arra, hogy a lépcsőkarok és a pihenő alsó felületeinek összemetsződései egy egyenesbe essenek. Az érke­ző és az induló fok széles­ségi méretét (a homloklap és az összemetsződés távolsá­gát) úgy kell meghatározni, hogy a két szélességi méret összege az általános lépcső­fok szélességi méretével le­gyen egyenlő.

229. Ábra: Vb. lemezlépcső.

A monolit lépcsők járóvo­nalát még a zsaluzás előtt fel kell rajzolni (230. ábra) a falra. Pontos mérések soro­zatával alakítható ki a járóvonal. A monolit lépcsőknél lehetőség van a kisebb méretpontatlanságok kijavítá­sára. A helyszínen készülő vasbeton-­lemezlépcsők zsaluzatigényesek, de a monolitikus rendszer miatt a vasalás a terhelések függvényében méretezhető. A vasszerelés elkészítésekor ügyelni kell arra, hogy a megfelelő betontaka­rás mindenhol meglegyen.

230. Ábra: Lépcső felrajzolása a falra.

A helyszíni lépcsők elkészítésénél először a zsalu­zat fenék- és oldallemezeit támasztják alá. Azután elhelyezik a zsaluzatra a vasszerelést. Majd következhet a lép­csőfokok kirekesztő deszkáinak az elhelyezése és a betonozás. A betono­zást mindig alul kell elkezdeni, a beton terítése közben vigyázni kell a méretek pontos betartására!

Az előregyártott lépcsőket sablon segítségével állítják elő. Az előregyár­tott lépcsők nagy előnye, hogy az építés ütemezésénél nincs szükség a kötési idő kivárására. A lépcsőkarok a szegélygerendákra, vagy a pihenő lemezre fekszenek fel. A beemelés csak daru és különleges emelőhorog segítségével történhet. A rögzítésnél száraz-nedves kapcsolatot lehet kialakítani. Az előregyártott lépcsőknél nagyon kell ügyelni arra, hogy a fogadó szerkezetek méretpontosan készüljenek el. A méretek eltérését ugyanis nem lehet korrigálni.

A lépcsők felületi kialakítása

A lépcsőfokok felületi kialakítása a használhatóság és a várható élettartam miatt fontos. A fokok felületét úgy kell kiképezni, hogy a közlekedés biztonságos legyen. A felületképzéseket burkoló munkával lehet kialakítani. A beton és vasbeton felületekre ce­menthabarcs simítást, helyszíni vagy előregyártott műkő, keményfa, illetve gumi burkolatot lehet készíteni.

Az előlépcsők

Az előlépcsők az épületek körüli járdaszint és a földszinti padlóvonal közötti szintkülönb­ség leküzdésre szolgálnak. A szintkülönbség nagyságának függvényében a lépcsőfokok szá­ma változó lehet. A fellépések nagysága általában nem több 15-16 cm-nél. A tervezés során azonban gondolni kell arra, hogy az előlépcső ne távolodjon el nagyon az épülettől. A túl nagy távolság miatt az előlépcső süllyedése különbözhet az épület süllyedésétől, ami a két szerkezet közötti repedést, vagy elválást okozhatja.

Az előlépcsők alátámasztásának szak­szerűsége megelőzheti ezt a kellemetlen jelenséget. A lépcsőfokokat az alapból, vagy pince­falból kiugró konzolra lehet elkészíteni. Ez akkor ajánl­ható, ha a fokok száma ke­vés. Nagyobb előlépcső ese­tén a lépcsőkart (232. ábra) sávalapokra kell támasztani. A sávalap alapozási síkját le kell vinni a fagyhatárig illetve az épület alapozási síkjáig. Az előlépcsőket csak fagyálló anyagból lehet elké­szíteni. Ki kell alakítani a megfelelő felületképzést, és a fokok 1 %-os lejtését.

Műpala-fedések

A műpala, vagy más néven az­besztcement termékek olyan beton­ból készülnek, amelyek adalékanyaga szálas azbeszt, kötőanyaga pedig nagyszilárdságú cement. Az azbeszt fontos tulajdonsága, hogy nem ég, nagyon vékony rostokra foszlatható. Az azbeszt nagy húzószilárdsága és jó tapadása miatt kiváló tulajdonságokat kölcsönöz az azbesztcement termékeknek.

Ezeket a termékeket öntött eljárás­sal állítják elő. Az építőipari gya­korlatban tetőfedő elemeket és csöveket alkalmaznak. A felhasz­nálás mennyisége az utóbbi időben jelentősen csökkent, a termékek egészségügyi szempontból bizonyí­tottan károsak. Az elmúlt évtize­dekben azonban sok helyen készítettek ilyen fedéseket, és néha még a mai építőipari gyakorlat is alkalmazza.

A műpala-fedéseket lécezésre, vagy teljes felületű deszkázásra lehet elkészíteni. A normál szabvány palafedésnél (209. ábra) a léctávolság 22 cm. A teljes felületű deszkázásnál arra kell ügyelni, hogy a deszkák között kb. 1 cm-es hézag maradjon a kiszellőzés miatt. A fedés elve, hogy a palaelemek átlója merőleges az eresz vonalára. A rögzítés szegezéssel és vihar­kapcsokkal történik.

209. Ábra: Szabvány palafedés.

A kialakult fedési mód szerint a palaelemek 8 cm-t fednek egymásra. A fedés egy kettős talplemez sorral indul az eresznél. Erre a kezdő sorra aztán váltakozva feles és egész elemek kerülnek. A gerincnél a sorok faragott elemekkel kerülnek beépítésre. A taréjnál kúppalák (210. ábra) elhelyezése szegezéssel történik. A műpala-fedéseknél a tető áttöréseket bádogozással kell kialakítani. A bádogozás környezetét ajánlatos teljes felületű deszkázassál ellátni. A pala elemek legalább 8 cm-t takarjanak rá a bádogozásra.

210. Ábra: Szabvány palafedés taréj kialakítással.

A hullámlemez fedések nagytáblás elemekből készülnek, hullámos kialakításúak. A leme­zeket kapocs szerelvényekkel lehet rögzíteni a fedélszerkezethez. A lemezek akkor alkalmazhatók előnyösen, ha nincs szükség a hossz- és ke­resztirányú darabolásra. Ez gondos tervező és előkészítő munkával oldható meg. A tetőt áttörő szerkezetek csatlakozása bádogozással alakítható ki.

Betoncse­repekből ké­szült fedések

A betoncserép finom adalékú kavics és kvarchomok adalék felhasználásával készült lemez­szerű tennék. A gyártás során préseléssel alakítják ki a megfelelő formát, amely tulajdon­képpen nagyon hasonló az égetett cseréphez.

Kialakítását tekintve kétféle betoncserép készül. A teljesen sima kialakítású elem hasonlít a hódfarkú cseréphez. Ebből a típusból a hódfarkú égetett cseréphez hasonló fedést lehet ké­szíteni. A hódfarkú betoncserepek használata esetén a következő átfedéseket kell alkalmazni a meredekség függvényében:

28. Táblázat:

[table id=338 /]

A hullám profilú elem felülete hullámos kialakítású, az elemek a hosszabbik élük mentén hornyosan kapcsolódnak egymáshoz. A hullám profilú cserepek használata esetén a követ­kező átfedéseket kell alkalmazni a meredekség függvényében.

29. Táblázat:

[table id=339 /]

Mindkét típus az alapanyag miatt elég nehéz, ezért a tetőszerkezethez 15-20%-kal több faanyagot kell felhasználni. A tetőszerkezet készítésénél ügyelni kell arra, hogy a fedélszerkezet és a lécezés méretpontos legyen. A méretpontos betonelemeket csak akkor lehet elhe­lyezni, ha a szegélyeknél (211. ábra), csatlakozásoknál, áttöréseknél az elemek pontosan csatlakoznak egymáshoz. A tetőszerkezet elkészítéséhez a következő táblázat ad segítséget.

30. Táblázat:

[table id=340 /]

211. Ábra: Bramac betoncserép csomópont kialakítása.

A betoncserepek vágása és darabolása nehéz, hiszen a beton teljes keresztmetszetét át kell vágni a szakszerű daraboláshoz. A felsorolt hátrányos tulajdonság ellenére a betoncserép felhasználás az utóbbi időben egyre jobban terjed. Ennek oka az, hogy ezekhez a cserepek­hez egy olyan kiegészítő elemcsalád tartozik, amellyel a bádogozás feleslegessé válik, a kiszellőztetés, az áttörés stb. könnyen megoldható. A cserepek több színben és kiváló minő­ségben kerülnek forgalmazásra.

Fa- és bitumenes zsindelyfedések

A zsindelyfedések (212. ábra) régi anyaga a fa. A luc-, vagy erdei fenyőből készült hasított elemeket szegezéssel lehet rögzíteni. A kör­nyezetünkben alkalmazott fazsin­dely keresztmetszete trapéz alakú. Az egymás mellé kerülő zsindely elemeket csaphornyos kialakítással lehet csatlakoztatni egymáshoz. A tető meredekségének legalább 40°-nak kell lennie.

212. Ábra: Fazsindelyes fedés.

A zsindelyeket szegezéssel rögzítik a cserépfedésekkel azonos lécezésre. A fedés irányának meghatározásakor figye­lembe kell venni az uralkodó szél­járás irányát. Az átfedés minimum 10 cm. A zsindelyes tetők gerincét két egymásra merőleges hosszirá­nyú deszkával lehet lezárni. A te­tőfedés élettartama a fa­anyag minőségétől függ. A nagy gyantatartalmú faanyag élettartama hosszú, továbbá sokat segít a faanyag rendsze­res védelme is.

213. Ábra: Bitumenes zsindelyfedés ereszkialakítása.

A bitumenes zsindelyfe­dések (213. ábra) az utóbbi években terjedtek el hazánkban.

A rétegfel­építés a következőképpen alakul felülről lefelé:

• felső oldali ásványi zúzalék védő hintő anyag;
• felső oldali oxidált bi­tumen;
• bitumennel telített üvegfátyol hordozóré­teg;
• alsó oldali oxidál bitumen;
• elválasztó, védő szilikon fólia borítás, a tagozatok alatt kvarchomok hintés.

A felsorolt rétegekből készült lemezcsíkok többféle mintával készülnek. Méhsejt, téglány, sarkított téglány, hódfarkú és térhatású mintával gyártanak fedő lemezeket. A következő táblázat a bitumenes zsindely fedések alapadatait tartalmazza.

31. Táblázat:

[table id=341 /]

A fedés elkészítéséhez (214. ábra) teljes felületű deszkázatra van szükség. A bitumenes zsindely a-lap rögzítése a szegezés amelyet a lemezen kijelölt helyeken kell elvé­gezni. A szegnek korrózió védett minőségűnek kell lennie. Normál esetben 1 m2 felületen 30 szegezést kell elvégezni.

214. Ábra: Bitumenes zsindelyfedés.

A csapadék elleni védelem

Az épületek nedvesség elleni védelme alapvető feladat. Az épületek lezárása magas, vagy lapos tetőkkel történik. A tetőfedési módok egy sajátos csoportját képezik a kemény tetőfe­dések, amelyek magastetőkre készülnek. A keményfedések külső héjazatát pikkelyszerűen készítik el. Az elemek soros illeszkedése és a sorok egymásra takarása biztosítja a vízzárást. A fedésmódokat csoportosítjuk a héjazati elemek anyaga, alakja és a fedési megoldások módja szerint.

Anyaga szerint a héjazati elemeket a következőképpen csoportosíthatjuk:

• égetett agyagcserepek;
• műpala elemek;
• beton anyagú cserepek;
• fazsindely elemek;
• bitumenes zsindely lemezek;
• egyéb fém- és műanyag lemezek.

A felsorolt anyagok eltérő tulajdonságúak, alkalmazásukat az épület megjelenése, a tető­szerkezet alakja, és a vízzárósági követelmények határozzák meg.

Az elemek alakja szerinti megkülönböztetésnél megállapíthatjuk, hogy a tetőfedő elemek lemezes kialakításúak. Az eltérés a lemezek egymáshoz történő csatlakozásában van. Sima ütközéssel és egymásra fedéssel, vagy hornyos kialakítással csatlakozhatnak egymáshoz. A fémlemez fedéseknél a lemezek kapcsolására jellemző korcolásokat alkalmaznak a fedés kialakításában.

Cserépfedések

A cserépfedések többféle színben, méretben és alakban terjedtek el. A tetőfedés elkészítésé­hez alkalmaznak félköríves, csúcsos, csipkézett, sík (hódfarkú), hullámos, takaróperemes, két-, vagy mind a négy szélén egymásba illeszthető hornyolt cserepeket.

Alkalmazási terület

A sokféle cserép igen különféle fedésmódokra ad lehetőséget. A változatosságot és az esz­tétikai hatást növeli a különböző szín- és a fedési mód.

Cserépfedéssel a legváltozatosabb tetőformák is lefedhetők, sík, kúpos, íves fedéseket is lehet készíteni belőlük. Egyaránt megfelel közepes, vagy meredek hajlású tetőszerkezetek fedésére. Lakóépületeket, mezőgazdasági és ipari létesítmények fedését is le lehet készíteni a különféle cserepekkel. Különlegesen szép, színes, csillogó felületű, zománcos cserepekkel díszített, szőttesszerűen gazdag fedéseket is ki lehet alakítani.

Az égetett agyag cserépfedés tulajdonságai

A cserépfedés előnyei:

• Az égetett cserép alapanyaga sokfelé nagy mennyiségben megtalálható, bányászható, a gyártási folyamat egyszerűsége miatt nagy tömegben előállítható.
• A cserép és a fedésmód tartós. Lebontás után újra felhasználható, majdnem teljes értékű építőanyag.
• Fagyálló, nem korrodál, nem korhad, nem gyúlékony.
• A meghibásodott cserepek könnyen, gyorsan cserélhetők, ezért a karbantartás egyszerű.
• Szegélyek, csatlakozások, tetőfelület-áttörések, összetett tetők fedése könnyen, idomda­rabok nélkül megoldható.
• Felerősítése egyszerű, a segédszerkezetekhez egyszerűen kapcsolható.

Hátrányai:

• A viszonylag kis pikkelyek miatt munkaigényes.
• A héjszerkezet elég súlyos, ezért megfelelően méretezett szaruállás és sűrű tetőlécezés szükséges, amely költségessé teszi a fedésmódot.
• A cserép rideg anyag, elég könnyen törik, pattan. A szükséges elővigyázatosság lassítja a fedési munkát.
• A csapóeső és porhó ellen csak növelt átfedéssel lehet védekezni, amely a héjszerkezet súlyát növeli.
• Tetőteres beépítéseknél a biztos vízzáráshoz másodlagos nedvesség elleni szigetelésre is szükség van.

A fedélszerkezet és a lécezés

A fedési munkák megkezdése előtt, a tetőhéjazatot tartó aljzatot ellenőrizni kell. A cserepe­ket a fedélszerkezet szarufáira szegezett lécezésre helyezik el. Ezt a lécezést kell ellenőrizni szilárdság, méret, szabályosság és előírt hajlásszög szempontjából.

A tetőlécek méterenkénti szarufatávolság esetében általában 48/24 mm szelvénymérettel készülnek. A beton anyagú fedéseknél ez a méret 50/30 mm. A lécek anyaga száraz, egész­séges és csomómentes fa legyen, legalább 3 oldalon ép éllel. A léceket a szarufák felett kell toldani, váltakozó kötésben úgy, hogy az egymás feletti két sorban a toldás helye más-más szarufára essen. A legalsó léc gyakran élére állítva, vagy lapjára fektetve, de kettőzve ké­szül. A többi léc szélesebb oldalán fekszik és minden szarufához egy-egy 28/70 vagy 28/65 szöggel erősítik fel.

A csatlakozó szerkezeteknek a fedés megkezdése előtt készen kell lenniük. Csatlakozó szerkezetek lehetnek a bádogos-szerkezetek, és a tető síkját áttörő szerkezetek. Kifogástalan tetőfedést csak szakszerű ácsmunkára és pontosan elkészített bádogos munkára lehet készí­teni.

A cserépfedések alapelvei

A cserépfedések készítésénél a jó vízzáróság érdekében megfelelő átfedést kell biztosítani az egymásra kerülő cserepek között. A következő táblázat a hornyolt cserépfedés, a kettős cserépfedés, a korona-, vagy lovagfedés és a kolostorfedés cserepeinek átfedését foglalja össze, különböző hajlásszögű tetők esetében.

26. Táblázat:

[table id=336 /]

• Ha a tetőtérben emberi tartózkodásra szolgáló helyiség van, vagy a padlástér vízzárási igénye fokozottabb, a „viharoldalra” vonatkozó átfedéseket kell alkalmazni.
• Fémlemezszegély nélküli ereszképzésénél, az első sor cserepet alátámasztó lécet, a rövi­debb oldalára állítva kell elhelyezni.
• Eresszel párhuzamos fémlemez szegély nélküli tűzfalcsatlakozásnál a legfelső lécet úgy kell megerősíteni, hogy a legfelső cserepek felső éle szorosan a tűzfalhoz csatlakozzon.
• A cserepek fektetését az eresznél kell elkezdeni. Az egymás felett levő sorok cserepeit – kivéve a kolostorfedést – egymáshoz képest eltolt hézaggal (kötésben) kell fektetni.
• Fémlemez nélküli ereszképzésnél az alsó cserépsor túlnyúlása az utolsó lécen:
  hornyolt cserépfedésnél: 10 cm;
  kettős- és koronafedésnél: 6 cm;
  kolostorfedésnél: 8 cm.
  Fémlemez szélezésű eresznél a cserepek legalább 10 cm-rel takarják a szegélyt. A gerinc mind a taréjon, mind az élgerincen kúpcserép fedéssel készüljön. A gerinchez két oldalról illeszkedő cserepek közötti hézag 3 cm-nél több nem lehet. Az élgerinchez csatlakozó cserepeket – kb. 2 cm rés hagyásával – egyenes vonalban össze kell faragni. A gerinccserepek két szárát H 10-es habarcsba kell rakni és a hézagokat ugyanezzel a ha­barccsal ki kell tölteni. A gerinccserepek mindig az uralkodó széliránynak megfelelően takarják egymást és átfedésük legalább 5 cm legyen.
• Oromfal és ereszre merőleges tűzfalcsatlakozás kialakítása: cseréptúlnyúlás esetén a cserepek 3-5 cm-rel az oromfal síkja elé álljanak. A fal fölé kerülő cserepeket H 10-es habarcsba kell fektetni és legalább 2 cm-re fel kell emelni (ferdíteni) a cserepek szélét. Deszkaaljzatú oromfali párkány esetén fémlemezszegély alkalmazandó és a szegélyezés­sel leerősített cserepeket – kb. 8 cm-es takarással – a fémlemezszegély állókorcáig kell ki­vinni.
• Az ereszre merőleges tűzfalcsatlakozásnál a cserepeket szorosan a tűzfal mellé kell fek­tetni és azokat a hézagnál habarcsba kell ágyazni. A cserép felett tűzfalhoz csatlakozó hajlatot kell kiképezni.
  Fémlemezszegély esetén a cserepeket – kb. 8 cm-es takarással – a fémlemezszegély álló­korcáig kell kivinni.
• Eresszel párhuzamos tűzfalcsatlakozásnál a legfelső sor cserepet a tűzfalig kell vinni. Kb. 2 cm-t megemelve, H 10-es habarcsból készített hajlattal kell a tűzfalhoz, ill. az azon kialakított horonyba, vagy fedkő alá csatlakoztatni.
• A hajlat – külön előírás hiányában – fémlemez hajlatfedéssel készüljön. A cserepeket a hajlat vonalával párhuzamosan össze kell faragni, hogy a fémlemezre legalább 10 cm-rel takarjanak. Külön előírás hiányában, a hajlatbádog szélessége 60 cm-nél nem lehet kes­kenyebb.
  A hajlatban nem szabad habarcsolni! A habarcs megtámadja a fémet, és az idő előtt kor­rodál.
• A tetősíkból kiálló kéményekhez, szellőzőkhöz, légudvarokhoz való csatlakozást az oromfalra és ereszre merőleges tűzfal szabályai szerint kell készíteni. Fémlemezszegély alkalmazásakor a gerinc felőli oldalon és az ereszre merőleges oldalakon a cserepek fed­jék a fémlemezt, az eresz felőli oldalon pedig a fémlemez fedje a cserepeket. Az akasztó­fül nélküli cserepeket huzalozással kell felerősíteni.
• A tetőt áttörő szerelvényekhez fémlemez hüvelyt, valamint fémlemez szegélyt kell alkal­mazni és a cserepeket gondosan a szerelvényhez kell faragni, ívelt felületek fedése, külön előírás hiányában, kettős cserépfedéssel történjék. Enyhe íveltség (kis görbület) esetén, a sík felület fedésére vonatkozó szabályok az irányadók. Szükség esetén a cserepeket le kell szegezni, és esetleg az akasztófület el kell távolítani.
• A fedés kitűzésére zsinórt kell használni. A cserepeket darabonként, a zsinórozásnak megfelelően kell megfaragni.
• Az egész cserepeket általában akasztással, a faragott, akasztófül nélküli cserepeket pala­szeggel, esetleg ᴓ 1, 6 mm-es horganyzott huzallal kell az aljzathoz erősíteni.
• A megfaragott hornyolt cserepeket ᴓ 1, 6 mm-es horganyzott huzalból készített viharkapoccsal kell biztosítani, amelyeket a cserepek hosszanti lyukaiba kell beakasztani.
• A taréjgerincen minden harmadik, az élgerincen pedig minden egyes cserepet le kell sze­gezni 70/200-as huzalszeggel.

Hornyolt cserépfedés

A hornyolt cserepek két hosszabbik oldalán történik a horonnyal történő egymáshoz kap­csolás. A cserepek elég nagy méretűek, és a hornyos kialakítás miatt a fedés vízzárósága jó. A kialakításból adódóan a fedés egy rétegben készül, így a héjazat tömege kicsi. Ez anyag­takarékos, hiszen a tetőszerkezet nincs nagy héjazati tehernek kitéve, és a lécek távolsága is nagyobb.

A fedés szerkezeti elve az, hogy a cserepeket szárazon, az akasztófül segítségével felakasztva, kötésben, az ereszre merőlegesen, a hornyok egymásba illesztésével sorokba rakják megfelelő átfedéssel. A gyakorlatban ennél a cserépfajtánál 30° és 35° közötti mere­dekség esetén az átfedés 10 cm, 35° és 60° között pedig 8 cm. A hornyolt cserépfedést 30° alatt és 60° felett nem ajánlatos alkalmazni. A lécezés kiszámításánál a következő egyszerű összefüggést kell figyelembe venni: a cserép hossza – a cserepek közötti átfedés = léctávolság

A hornyolt cserép hossza 40 cm, ezért az előző átfedések a fenti számítás alapján igazolha­tók. A fedést az eresznél kell kezdeni és soronként a gerinc felé kell haladni. Nyereg- és félnyereg tetőknél a cserepezést mindig a tetősíkkal szemben állva, jobb oldalról kezdjük. A cserepek hornyait így könnyen egymásra helyezhetjük. Ellenkező irányú kezdés esetén min­den egyes cserepet megemelve lehetne az aláfűzést elvégezni. Kontyolt felületeken, valamint a sátortetőknél mindig középről kell indulni, itt az aláfűzést nem lehet elkerülni.

203. Ábra: Hornyolt fedés ereszképzése.

Ereszképzésnél (203. ábra) a kezdő léctávolság 27 cm, és a kezdő sor cserepeit ajánlatos leszegezni. Az első lécet általában élére állítva szegezik fel az egyenletes hajlás miatt. A gerincnél (204. ábra) az első léc felső éle 4 cm-re kerüljön a szarufa felső élétől. így a két irányból csatlakozó cserepek távolsága megfelelő lesz. A két felső sort viharkapoccsal, vagy szegezéssel kell rögzíteni. A gerinccserepeket le kell szegezni, és a tetősík cserepeihez habarcskikenéssel kell csatlakoz­tatni. A többi szerkezeti kapcsolat kialakításánál a cserépfedések alapelveinél tárgyaltakat kell alkal­mazni.

204. Ábra: Hornyolt fedés gerincképzése.

Hódfarkú cserépfedések

A hódfarkú cserépből többféle fedési típust lehet kialakítani. A legegyszerűbb megoldásnál a cserepeket egymás mellé helyezik és egyszeres fedést alakíta­nak ki. A kötésbe, vagy hálóba történő kialakításnál azonban az egymáshoz csak illeszkedéssel kapcsolódó cserepek között az esővíz könnyen befolyik. Ezért ezt a fedési módot ma már nem alkalmazzák.

205. Ábra: Kettős hódfarkú fedés ereszképzése.

A megbízható fedési mó­doknak kétféle változata terjedt el. A kettős hódfarkú (205. ábra) cserépfedésnél a léctávolság 15 cm. Az így elkészített lécezésre a csere­peket az akasztófül segítségével rögzítik. Az egyes cserepeket szorosan illesztik egymáshoz, és a sorokat kö­tésben fél cserépszélességgel eltolva átfedéssel rakják. Az egymás fölé kerülő sorok közül, a harmadik sor cserepei még az első sor cserepei­re is rátakarnak. Az így kialakuló fedésnél a héjazat tömege a kis léctávolságból adódóan nagy. A takarás nagysága a hajlásszögtől függ. Az alábbi táblázat a hajlásszög és a takarás nagyságát foglalja össze.

27. Táblázat:

[table id=337 /]

Ennél a fedési módnál sem ajánlatos a 30°-nál laposabb és a 60°-nál meredekebb fedés ké­szítése. A lécezés távolságát egyébként a következő módszerrel számíthatjuk ki: a cserép hosszából ki kell vonni az átfedés nagyságát és a kapott eredményt el kell osztani kettővel. (A kettővel való osztás a kettős fedés miatt van.)

A fedés készítésénél mindig az eresznél kell kezdeni és a gerinc (206. ábra) felé kell halad­ni, természetesen soronként. A cserepek elhelyezésénél arra kell vigyázni, hogy a felső sor cserepeinek a közepe mindig az alatta lévő cserép ívének a köze­pére essen. Az esetleges méretpon­tatlanságból származó eltéréseket válogatással kell korrigálni.

206. Ábra: Kettős hódfarkú fedés gerincképzése.

A hódfarkú cserépfedés másik variációja a lovag-, vagy korona fedés (207. ábra). A fedés szerke­zeti elve az, hogy a cserepeket két sorban rakják. Az egyik sor a lé­cekre, a második sor viszont az alsó cserepek felső élébe kapasz­kodik. A két sor tulajdonképpen a fül 3,5 cm-es hosszának megfele­lően fedi egymást. Az elhelyezésnél a cserepeket kötésben kell felrakni.

207. Ábra: Korona fedés részkialakítása.

A takarás mértéke a következő:

• 30°-35° között 10 cm;
• 35°-45° között 8 cm.

A léctávolságot úgy határozhat­juk meg, hogy a cserép hosszából kivonjuk az átfedés és az akasztófül hosszát. Így 10 cm-es átfedés­hez 38-10-3,5=24,5 cm, 8 cm-es átfedésnél 38-8-3,5=26,5 cm léctávolság adódik. A fedés menete megegyezik a kettős fedésnél leír­takkal. Mindkét cserépfedés­nél a lécek méretét úgy kell megállapítani, hogy a nagy terhelést elbírják. Ezért aján­latos 48/24 mm-es méret helyett 48/30 mm-es, vagy 50/30 mm-es méretet betar­tani.

Sajtolt cse­répfedések

A sajtolt cserepek kialakítá­sa olyan, hogy az egymás feletti cserépsorok is horonnyal kapcsolódnak egymás­hoz. Ebből az következik, hogy a tető méretei nemcsak vízszintes irányban, hanem függőleges irányban is kötöttek. A szélességi és a lejtésirányú méreteket ajánlatos előre meghatározni. Így pontos elhelyező munka esetén nincs szükség a cserepek darabolására.

A cserepek kapcsolódási módja (208. ábra) miatt a fedés tömege kicsi, vízzárósága jó. Ez a cseréptípus natúr kivitelben, vagy mázas felülettel kerül forga­lomba. A mázréteg nyilván védi a cserép felületét, de esztétikai szempontból is kedvező. A sajtolt cserepek tengelytávolsága 31,5 cm. Ehhez a típushoz szegély, szellőző és hófogó cserepet is készítenek. A sajtolt tetőcserepek közé tartozik a holland típusú cserép. Ez a cseréptípus szintén mind a négy oldalán horonnyal kapcsolódik a mellette lévő elemekhez. Az elemek mázas kivitel­ben készülnek.

208. Ábra: Sajtolt cserépfedés.

Az előzőekben bemutatott két típusnál a kúpcserepeket szárazon, vagy habarcsolással lehet elhelyezni. A szélhatásnak kitett felületeken, 45°-nál nagyobb meredekség esetén a cserepe­ket rögzíteni kell. A fedést áttörő szerkezetekhez bádogozást kell alkalmazni.

A tetőszerkezetek konkrét tárgyalása előtt ismerjük meg azokat az elemeket és szerkezeti részeket amelyek a fedélszerkezeteket alkotják. A 195. ábra segít a szerkezeti részek és a közöttük lévő összefüggések megértésében. A szelemenek vízszintes helyzetű tartógerendák.

195. Ábra: Fedélszerkezetek elemei.

Elhelyezkedésük szerint háromféle szele­ment különböztetünk meg:

• A talpszelemen a fedélszék alsó két élében helyezkedik el. Segítségével tudjuk a tető­szerkezetet a vasbeton koszorúhoz kapcsolni. A talpszelement a koszorúba betonozott tőcsavarok segítségével lehet rögzíteni.
• A székszelemen, vagy középszelemen a szarufákat támasztja alá, és a székoszlopokra támaszkodik. Ezen kívül hosszirányban is merevíti a tetőszerkezetet.
• A taréjszelemen a tető felső élénél helyezkedi el. Segítségével alakítható ki az egyenes gerinc. A középszelemenhez hasonlóan hosszirányban is merevít.

A tetősíkot a szarufák alkotják. A szarufákra kerül a lécezés, amelyre el lehet készíteni a tető héjazatát. A szarufa hajlításra igénybe vett szerkezet. A szarufa alul a talpszelemenre, középen és felül a közép, illetve a taréj szelemenre támaszkodik.

A kötőgerenda a fedélszék alsó csúcsait köti össze. Némely fedéltípusnál födémgerendaként is funkcionál. A kötőgerenda és a két szarufa zárt háromszöget alkot. Ez a gerenda adja át a fedélszerkezet terheit a falazatnak. Húzásra igénybe vett szerkezeti elem. A vasbetongeren­dás födémeknél ez a gerenda általában elmarad és szerepét a koszorú és a vasbeton födém veszi át. A fiókgerenda a mellékszaruállásoknál tölti be a kötőgerenda szerepét. Tulajdon­képpen egy csonka kötőgerenda. Egyik vége a falhoz, másik vége pedig a fiókgerendához kapcsolódik. A fiókváltó gerenda a kötőgerendákhoz csatlakozik, helyzetét tekintve a talp­szelemennel párhuzamos.

A székoszlop, vagy állószék alátámasztja a középszelement és a tető terheit a födémre, vagy a kötőgerendára adja át. Az állószék a főszaruállásoknál helyezkedik el. Általában függőleges, ritkábban ferde helyzetű. A fogópár a székoszlop magasságában, illetve a taréjnál köti össze a szarufákat. Az elne­vezésben szereplő „pár” azt jelenti, hogy a tetőnek ezt a szerkezeti részét két párhuzamosan futó palló alkotja. Fakötéssel csatlakozik a szarufához és a székoszlophoz. A fogópárok minden főszaruállásban megtalálhatók, keresztirányban merevítik a tetőszerkezetet.

A torokgerenda a fogópárnak megfelelő egyetlen gerenda. A torokgerendás fedélszerkezet­nél minden szaruállásban megtalálható. A karpánt, vagy könyökfa a székoszlophoz és a középszelemenhez kapcsolt gerenda. A ki­alakuló háromszög hosszirányban merevíti a tetőszerkezetet.

A dúc a szarufával párhuzamos támasztógerenda. A kötőgerendához kapcsolódóan a szék­oszlopot támasztja meg úgy, hogy azokkal zárt háromszöget alkot. A keresztirányú merevítésben van jelentős szerepe. A viharléc több szarufát fog össze átlós irányban. A szarufák alsó élére szegezik és a hosszirányú merevítést biztosítja. A fedélszékek felállításánál ideiglenes rögzítésre is használ­ják.

A sárgerenda a falazat tetején végigfutó fagerenda. Erre támaszkodnak a fedélszék geren­dái. Feladata, hogy a fedélszék terheit elossza a szerkezeti falon. A következő táblázat az alkalmazásra kerülő szerkezeti elemek szokásos méreteiről ad tá­jékoztatást.

25. Táblázat:

[table id=335 /]

^*fafödém esetén
^**főszaruállásban

A fedélszerkezetek erőtana

A hagyományos fedélszékek síkbeli rúdszerkezetek sorolásából létrehozott térbeli tartó­szerkezetek. A tartószerkezet a tető héjazatából eredő, és a külső környezeti hatásokból adó­dó terheléseket viseli. A külső környezeti hatások közül elsősorban a szél és a hó terheit kell figyelembe venni, hiszen mindkét erőhatás jelentős lehet. A fedélszerkezet megtervezésekor figyelembe kell venni a fedés anyagát, az uralkodó széljárás irányát és a várható legnagyobb éves csapadék (hó) mennyiségét. A tetőszerkezetek bonyolultságától és a lefedett falközmérettől függően alakul ki a tetőszerkezetek erőjátéka.

Legegyszerűbben az üres fedélszék erőjáté­kát érthetjük meg. A saját tömegből és az esetleges hóterhelésből a tetőszerkezet szaru­fái hajlító igénybevé­telnek vannak kitéve.

A hajlítás hatására a szarurak alsó övében húzás alakul ki. A tetőszerkezet várható alakváltozását a 196. ábrán figyelhetjük meg. A szél hatására szintén hajlítás jön létre a szarufákban. Az egyoldali szélnyomás miatt azon­ban ez az igénybevétel nem lesz egyforma. A szélnyomás felőli oldalon a gerenda alsó szálai el akarnak távolodni egymástól, ezért itt húzás keletkezik. A másik oldalon szívó hatás miatt fordított igénybevétel jön létre. A tető héjazata felőli oldalon húzóigénybevétel keletkezik. A két hatás összegzéseként a 196. ábráról láthatjuk, hogy a szélnyomás felöli oldalon lévő szarufák jobban igénybe vannak véve.

196. Ábra: Üres fedélszék erőjátéka.

A torokgerendás fedélszékeknél a beépített torokgerenda csökkenti az előzőekben megis­mert igénybevételt. A torokgerenda ezen kívül növeli a fedélszerkezet keresztirányú merev­ségét.

Az állószékes fedélszékeknél a székoszlopokon lévő szelemenek támasztják alá a szarufá­kat. A közbenső alátámasztások miatt, többtámaszúvá válik a fedélszerkezet szarufa eleme. Az állószékes fedélszerkezeteket elmozdulásmentes csomópontú szerkezeteknek feltételez­zük. Erőtani szempontból a közbenső alátámasztás mindenképpen kedvező, ügyelni kell azonban arra, hogy a székoszlop a terheket ne egy ponton adja át. Ezért a székoszlop alá teherelosztó elemet kell beépíteni

Az üres fedélszék

Az üres fedélszék a legegyszerűbb (197. ábra) tetőszerkezetként alakítható ki. Alkalmazá­sára 5-6 m széles épületek esetében kerülhet sor. Ilyen épületszélesség esetéri a szarufák hossza nem több 3,50-4,00 m-nél. Az üres fedélszék készülhet fagerendás födémmel egybe­építve, és készülhet monolitikus födémszerkezetre is. A szarufapárokból készülő tetőszerkezet a fa anyagú födémgerendákkal egy háromszöget alkot. Ez tartó­szerkezeti szempontból kedvező.

197. Ábra: Üres fedélszerkezet.

Ez a tetőszerkezet talpszelemennel csatlakoztatható a vasbeton födé­mekhez. A gerinc egyenes vonalát taréjszelemennel lehet biztosítani. A taréjszelement minden második szaruállásnál fogópárral kell alá­támasztani. Megoldás lehet az is, hogy a szarufákat egy élére állított pallónak támasztva csatlakoztatják egymáshoz. A hosszirányú mereví­tést vihardeszkák felszegezésével, vagy felcsavarozásával lehet biz­tosítani.

A torokgerendás fedélszerkezetek

Ez a fedéltípus (198. ábra) szaru­fapárokból és minden szaruállás­ban elhelyezett torokgerendákból áll. A lefedhető falközméret nagy­sága 6,50-9,00 m között van. A torokgerenda tulajdonképpen egy vízszintes helyzetű gerenda, ame­lyet kb. 2,00 m magasan építenek a szarufák közé. A beépítés magasságát a szarufák hosszának felezésével is meghatározhat­juk. A torokgerendákat olyan magasra kell elhelyezni, hogy alatta a közlekedés biztosítható legyen.

198. Ábra: Torokgerendás fedélszerkezet.

A tetőszerkezetet egy olyan trapéz alakú szerkezetnek is tekinthetjük, amelyre egy üres szarufafedelet helyezve alakul ki a végleges szerkezet. A torokgerenda készülhet egy darab gerendából. A torokgerenda magasságában el lehet helyezni fogópárt is. Gerenda al­kalmazása esetén a szarufa és a torokgerenda közötti kapcsolatot szegezett kötéssel érdemes kialakítani. A hagyományos fakötés ugyanis pont ott gyengíti a szarufa keresztmetszetét, ahol a legnagyobb az igénybevétel.

A nyomásra igénybevett fogópárok kihajlását a két palló közé csavarozott betétfával lehet megakadályozni. Ennél a fedélszerkezetnél is szükség van a hosszirányú merevítésre. Itt is, az üres fedélszékhez hasonlóan, vihardeszkát alkalmaznak. A taréj kialakításánál fogópárt és szelement lehet beépíteni. Ez a fedélszerkezet típus a tetőtér-beépítések szempontjából kedvező, hiszen a tetőtér jól kihasználható.

Az állószékes fedélszerkezetek

A falközméretek távolságának a növekedésével a torokgerendás fedélszerkezetek már nem alkalmazhatók. A falközméret növekedésével ugyanis a szarufák hossza is növekszik. A lehajlást csak közbenső alátámasztások elhelyezésével lehet megakadályozni. Az állószékes tetőszerkezeteknél (199. ábra) a székoszlopokra helyezett középszelemenek látják el ezt a feladatot.

199. Ábra: Kétállószékes fedélszerkezet.

A tetőszerkezeti rendszer olyan, hogy minden negyedik szarufánál található egy székoszlop, ezek a főszaruállások. A székoszlopok alá ajánlatos teherelosztó elemeket elhe­lyezni azért, hogy a födémszerkezet ne kapjon koncentrált terheket. A főszaruállások mellett helyezkednek el a mellékszaruállások. Ezeknél az állásoknál a szarufákat a középszelemen támasztja alá. A tetőszerkezetbe épített közép és taréj szelemenek a hosszirányú merevséget biztosítják. A székoszlop és a középszelemen közé könyökfákat építenek be.

Ennél a fedélszerkezetnél is megjelenik a fogópár, amely a keresztirányú merevítést bizto­sítja. A fedélszerkezetbe épített ferde dúcok a székoszlopot támasztják meg. A fedélszerkezet taréj része az előzőekhez hasonlóan szelemennel és fogópárokkal készíthető el. A felsorolt szerkezeti elemek számából is látható, hogy ez a típus több faanyagot és több munkát igé­nyel.

Az állószékes fedélszerkezetek csatlakozhatnak fa anyagú födémekhez és vasbeton födé­mekhez is. A vasbeton födémeknél a szarufák talpszelemenhez kapcsolódnak. A talpszele­ment tőcsavarokkal lehet az épület koszorújához rögzíteni. A tőcsavarokat a kőműves helyezi el a koszorú betonozásakor. A betonozásnál ügyelni kell arra, hogy ezek a csavarok egy egyenesbe kerüljenek, tehát ajánlatos őket zsinór mellett elhelyezni.

A tetőtér-beépítéses épületek fedélszerkezetei

A tetőterek beépítésével jelentős lakótérhez juthatunk. Az elmúlt 20 évben sok ilyen épület készült el, és a jelenleg épülő családi házak többsége is ilyen. A tetőszerkezet elkészítésénél az egyik megoldás a torokgerendás fedél­szék lehet. Amennyiben a méretek en­gedik, úgy ennél a megoldásnál kapjuk a legjobban kihasználható belső teret. Itt ugyanis nincsenek belső alátámasz­tások, így a belső térosztás szabadon tervezhető.

A kétállószékes fedélszék alkalmazá­sa esetén is be lehet építeni a tetőteret. Az alaprajzi elrendezést úgy kell ki­alakítani, hogy a székoszlopok és a hozzájuk tartozó dúcok ne kerüljenek a lakótérbe. Az alátámasztást el lehet tüntetni egy beépített szekrénybe, eset­leg a válaszfal takarhatja el.

A tetőtér-beépítések jellegzetes megoldása lehet az, hogy a tetőszerkezeti elemek elhelyezé­sét igazítjuk a belső térosztáshoz. A fedélszerkezet székoszlopait (200. ábra) levisszük az eresz közelébe úgy, hogy a használható belmagasság még meglegyen. A fogópárok ugyan­úgy megmaradnak, mint a torokgerendás fedélszéknél, ez a szerkezeti rész alkotja majd a belső tér felső födémszerkezetét. A fogópárok természetesen ugyanazt a funkciót töltik be, mint a torokgerendás fedélszékek ugyanilyen elemei.

200. Ábra: Beépített tetőtér fedélszerkezete.

A tetőtér-beépítések térkialakításánál még egy megoldás alkalmazható. Az épület falszerkezeti rendszerét úgy kell kialakítani, hogy a tetőszerkezetet alátámasztó vasbeton (201. ábra) tartók a főfalakra tudjanak támaszkodni. Ez a megoldás a harántfalas elrendezésnél jól al­kalmazható. Tulajdonképpen a tetőtér beépítéséhez még egy födémszintet építünk be, amely a tető meredeksége miatt természetesen keskenyebb, mint az alatta lévő.

201. Ábra: Vb tartós alátámasztás.

A fedélszerkezetek felállítása

Fedélszékek építésének első munka­fázisa az, hogy a tervek és a költség­vetések áttanulmányozása után pontos kimutatást készítenek a fedélszék meg­építéséhez szükséges fa- és egyéb anyagokról. Ügyelni kell arra, hogy a tervezett keresztmetszeti méretek és hosszméretek alapján legyen összeállítva a faigény. Az elemek hosszmé­retét a tervezettnél 10-20 cm-rel nagyobbra kell venni, mert a meg­munkálás miatt veszteségek lesznek. Az így összeállított fa­anyagot kell megrendelni, ill. a munkahelyre kell szállítani.

Az ácstelepen a rendel­kezésre álló faanyagból mintapadon, vagy más néven zsinórpadon kell leszabni a főszaruállások építéséhez szükséges faa­nyagot, gondosan ügyel­ve a terv szerinti méretek pontos betartására.

A leszabás után minden  egyes főszaruállást a mintapadon össze kell állítani. A padot gerendákból és pallókból építik össze. A gerendákat a földre kell fektetni, majd erre lehet rászegezni a pallókat. Ügyelni kell arra, hogy a mintapad felülete sík és vízszintes legyen. Akkorára kell elkészíteni ezt a segéd­szerkezetet, hogy a tetőszerkezetet a valódi méretében fel lehessen rajzolni.

Egy mintapad alaprajza látható a 202. ábrán:

1. a széles szárny főszaruállása;
2. a keskeny szárny főszaruállása;
3. élszaru valódi hossza;
4. székoszlop;
5. derékszög;
6. a könyökfák előrajzolása;

202. Ábra: Mintapad.

Ezután kerül sor a főszaruállások elemeinek leszabására, megmunkálására és összeállításá­ra. A felrajzolás után elhelyezik a faelemeket, melyekre előrajzolják a leszabáshoz, valamint a kötések elkészítéséhez szükséges megmunkálások helyét és azok pontos vonalvezetését. Ezután az elemek leszabására és a kötések kialakítására kerül sor. A leszabások és meg­munkálások ellenőrzése céljából a mintapadon összeállítják a leszabott elemeket. A kötése­ket – ha kell – kiigazítják úgy, hogy minden elem pontosan a tervezett helyére kerüljön. Az elemeket megszámozzák, hogy a végleges helyen való összeszerelésnél, a mintapadon már összeállított elemek kapcsolódjanak egymáshoz.

A fedélszék faelemeit olyan sorrendben kell a végleges szintre juttatni, amilyen sorrendben azok beépítésre kerülnek. A faelemeket csigával, vagy daruval emelik fel, és az emelőhoroghoz kötélkötéssel, rögzítik. A felemelt elemeket azonnal beépítik. Legelőször a szelemeneket (sár- és kötőgerendákat) húzzák fel, majd az oszlopokat és a ferde dúcokat. Először az oszlopokat és ferde dúcokat állítják fel, majd a szelemeneket helyezik el a könyökfákkal úgy, hogy a szerkezet hossz­irányban merev legyen.

Ezután helyezik el a főszaruállások szarufáit a fogófákkal együtt. A csavarkötések helyét a helyszínen fúrják ki. A következő munkafázis a szarufák elhelyezése és a tetőlécezés felszegezése. A fedélszék összeszerelését mindig úgy kell ütemezni, hogy a tetőfedő munkákat minél előbb el lehessen kezdeni.

A tető alakját (192. ábra) az épület alaprajzi elrendezése, az épület rendeltetése, valamint a héjazat anyaga határozza meg. A tető tulajdonképpen lezárja az épületet, ezért meghatározó szerepe van a tömegalakításban. A tetősík hajlása készülhet enyhe, vagy meredek lejtéssel. Minél meredekebb a tető, annál hamarabb le tud folyni róla a csapadék. A meredek tető alatt kedvezőbben lehet kihasználni a tetőteret, és a nagy mennyi­ségű hó szempontjából is ez a kedvezőbb. Az erősen szeles vidékeken a laposabb hajlású tető a kedvezőbb. Nyilván azért, mert a szélnyomásból eredő teher kisebb felületet ér.

192. Ábra: A fedélidomok fajtái.

A tetők alakjának a megállapításához az alaptípusokat vesszük sorra Ezekből az alaptípusokból többféle tetőalak alakítha­tó ki.

A nyeregtető a legegyszerűbb és a leg­régebbi tetőidom. Az épület lezárásaként a tetőteret két tetősík határolja. Az épület végén oromfallal, vagy tűzfallal történik a falazat lezárása. A tetősíkok általában egyforma nagyságúk és egyforma hajlásúak. A csapadék a két tetősík alsó vona­lában elhelyezett ereszcsatornában gyűlik össze. A félnyereg tető az előző teljes nyeregtetőnek a megfelezésével alakítható ki. Ennek a típusnak csak egy tetősíkja van. A kontytetőt a nyeregtetőből lehet kialakítani úgy, hogy a tető oromfal felőli oldalait háromszög alakú tetősíkokkal zárjuk le.

A kontytető csonkolt változata akkor jön létre, ha a lezáró háromszög alakú síkok nem érik el az alsó eresz vonalát. A sátortető a négyzet alaprajzú épületek jellemző tetőidoma, négy egybevágó háromszög alkotja. Az ilyen típusú megoldásnál a padlástér kevésbé hasznosítha­tó. A sátortető meredekebb változata a toronytető. Az összetett tető a bonyolultabb épületek lefedésénél fordul elő. Az L, T, E, Z alaprajzú épületeknél az eltérő szélességi méretek miatt a tetőidomok áthatásokkal hozhatók létre. A Manzard tetőt kimondottan a tetőtér-beépítéses megoldások esetén alkalmazzák.

Ez a fedélidom tulajdonképpen egy speciális nyeregtető. A tetősíkok ugyanis egy meredekebb alsó és egy laposabb felső részre osztódnak. Előnyei elle­nére ez a forma hazánkban nem terjedt el. A fűrészfogas épületlezárást elsősorban ipari létesítményeknél alkalmazzák. A nagy terek természetes megvilágítására alkalmas ez a fe­délforma. A tető tulajdonképpen félnyereg tetők sorozatából állítható elő. A függőleges sí­kokban elhelyezett nyílászáró szerkezetek biztosítják a megfelelő bevilágítást.

A tetők meredeksége

A tetők meredekségének megválasztásakor figyelembe kell venni a tető héjazatának anya­gát.

A tetők hajlásszöge alapján háromféle nagyságrendet különböztetünk meg:

• a lapostetők hajlása 3° és 15° közötti;
• a magas tetők hajlása 15° és 45° közötti;
• a meredek tetők hajlása 45° és 90° közötti.

A következő táblázat a fedés anyagaihoz hozzárendeli azokat a meredekségeket, amelyek­kel a tető és a fedés elkészíthető.

24. Táblázat:

[table id=334 /]

A tetők meredekségének megadása a magastetőknél fokokban történik. A szögfüggvények segítségével könnyen ki lehet számolni az 1 méteres hosszúsághoz tartózó emelkedés nagy­ságát. A lapostetőknél a meredekségét %-ban adják meg. A százalékos érték alapján könnyen meg lehet állapítani az emelkedés nagyságát.

A fedélidomokkal kapcsolatos elnevezések

A megtervezett tetőidomok egyes részeit külön is meg kell nevezni.

A 193. ábrán bemutat­juk a használatos elnevezéseket:

• Az eresz a tetősík legalsó vízszintes vonala; az ereszhez elhelyezett csatornába gyűlik össze a tetőről lefolyó víz.
• A taréj a tetősíkok felső metszésvonala; a taréjt más néven gerincnek is nevezik.
• Az élgerinc a szomszédos tetősíkok ferde irányú domború metszésvonala.
• A vápa két szomszédos tetősík ferde irányú homorú metszés vonala. A vápa mindig az épület belső sarkától indul.
• Tetőcsúcsnak nevezzük az élgerincek metszéspontjait.
• Az oromfal a nyeregtetők lezárására szolgál. A fal és a tető találkozásánál alakul ki az oromél.

193. Ábra: A fedélidomokkal kapcsolatos elnevezések.

A tető kiközepelése

A fedélidom alakjának megszerkesztése (194. ábra) ábrázológeometriai feladat. Egyszerű alaprajzok eseté­ben a szerkesztés könnyen megoldható.

194. Ábra: Tető kiközepelése.

Azonos hajlásszögű tetőfelületek esetében a kiközepelésnek két alapvető szabálya van:

• A párhuzamos ereszekről induló tetőfelületek az ereszekkel párhuzamos élben metszik egy­mást.
• A szög alatt találkozó, ereszvonalakból indu­ló tetősíkok metsződésének a felülnézete a szögfelezőben van.

A kontyolt nyeregtető kiközepelése a követke­zőképpen történhet. Az alaprajzra rá tudjuk rajzolni a tető felülnézetét úgy, hogy a kontyolások felőli oldalon megrajzoljuk a szögfelezőket. A szögfelezőket összekötő egyenes lesz az élgerinc. A felülnézet alapján meg lehet szerkeszteni az elölnézetet és az oldalnézetet is. A szerkesztésnél a vetületi ábrázolásnál tanulta­kat kell alkalmazni. A kontyolás valódi hosszát úgy állapíthatjuk meg, hogy a kontyolt részt síkkal párhuzamos helyzetbe forgatjuk.

Összetett alaprajz esetén a kiközepelést úgy végezhetjük el, hogy az épület alaprajzát tégla­lapokra bontjuk. A legnagyobb rész fölé rajzoljuk meg először a tetőidomot. Ez a rész adja meg a legmagasabb tetőidomot és ehhez lehet a többi tetőrészt csatlakoztatni. A kiközepelésnél arra kell törekedni, hogy a fedélidom és az alakjához készítendő tetőszerkezet egyszerű legyen. Vigyázzunk arra, hogy ne legyenek szélárnyékba jutó hajlatok, mert ezek hózúgokat alkotnak!

A régóta alkalmazott hagyományos fakötések lényege, hogy két vagy több, különböző helyzetű faelemet teherátadó kapcsolóele­mek alkalmazása nélkül rögzítenek egymáshoz. Ezek a fakötések általában csak nyomóerő átadására alkalmasak. Egyes változata­ik kisebb húzóerő felvételére képesek, de a nagyobb húzóerők felvételéhez kapcsolóelemeket kell alkalmazni.

A hagyományos fakötéseknél a kapcsolóelemek csak a kapcsolat szétválását akadályozzák meg. Feladatuk tehát az, hogy az elemek helyzetét rögzítsék. A fakötések készítésénél pontos megmunkálás szükséges az elemek egymáshoz illesztéséhez Ezért ügyelni kell a pontosságra.

Az illesztéseket a gerendák toldásánál lehet felhasználni. A kapcsolat lényege, hogy az összekapcsolandó gerendavégeket merőlegesen, ferdén, vagy esetleg ék alakban ütköztetjük (180. ábra) egymáshoz. A kötés biztosításához ácskapcsot lehet használni. Az illesztéseket fel lehet használni a függőleges elemek toldására is. Ehhez azonban a kapcsolat biztosítására mind a négy oldalon hevedert kell alkalmazni. A heve­dereket csavarozott kötéssel kell biztosítani.

180. Ábra: Egyenes és ferde ütközés.

A fakötések következő csoportjába a lapolások tartoznak (181. ábra). Alkalmazásukra egyenes és egymásra szöget bezáró toldásoknál, vagy csatlakozá­soknál kerülhet sor. A lapolások ferde, vagy egyenes fe­lülettel kapcsolódhatnak egymáshoz. A bütüs végeknél a felület szintén egyenes, vagy ferde lehet. Az elkészült fakötést kettő darab anyáscsavarral kell rögzíteni.

181. Ábra: Egyenes rálapolás.

A rovás (182. ábra) két egymásra helyezett gerenda helyzetének rögzítésére szolgáló fakötés. A gerendák merőlegesen, vagy ferdén keresztezhetik egymást. A csatlakozó gerendákon az illesztés helyén olyan megmunkálást készítenek, hogy a gerendák összeilleszthetők legyenek (a bevágás mérete 2-3 cm). A bevágás mérete nem csökkenti jelentősen a faelemek keresztmetszetét.

182. Ábra: Rovás mindkét gerendánál teljes felületen.

A beeresztést (183. ábra) két azonos síkban lévő gerenda egymásra merőleges, vagy ferde helyzetű kapcsolására hasz­nálják. Az elnevezés onnan ered, hogy az egyik gerenda végét a másik gerendába eresztik be. A beeresztésnél az egyik ge­rendavég teljes felületen a másik gerenda mélyedésébe helyezhető. A gerendairányok függvényében ferde, vagy merőleges beeresztést különböztetünk meg.

183. Ábra: Kettős ferde beeresztés.

A csapkötések (184. ábra) hasonlítanak a beeresztésekhez. A két egymáshoz kapcsolódó gerendát úgy munkálják meg, hogy az egyik gerendán egy csap alakuljon ki, míg a másikon egy méretben hozzá illő csaphorony. A csaphoronynak a csapnál mélyebbnek kell lennie. A gerendák irányának függvényében itt is megkülönböztetünk ferde és egyenes csapolásokat.

184. Ábra: Ollós csap kialakítása.

A csapos beeresztések (185. ábra) tulajdonképpen a csapolások és a beeresztések együttes alkalmazásával készíthetők el. A csapos beeresztésnél a gerendák kapcsolódó felületeit úgy munkálják meg, hogy a gerendák a beeresztésnek megfelelő felületen támaszkodjanak egy­másra. A kötést csapos kialakítás­sal lehet megerősí­teni. A kötések al­kalmazásának a biztosítására anyáscsavart alkalmazhatunk.

185. Ábra: Csapos ferde beeresztés.

A horgolásokat (186. ábra) a fa­elemek különböző síkokban történő kapcsolására hasz­nálják. A gerendákat úgy munkálják meg, hogy a csatlakozó felületek pontosan illeszkedjenek egymáshoz. A megmunkálás módja hasonlít egy kicsit a rovásokhoz azzal a különbséggel, hogy a gerendák eltérő síkban találkoznak egy­mással.

186. Ábra: Egyszerű horgolás.

A fakötéseknél tárgyalhatjuk a deszkák úgynevezett szélesítő (187. ábra) kötéseit is. Ezeket a kötéseket ki lehet alakítani úgy, hogy a deszkák tompán illesz­kednek egymáshoz és egy heve­der biztosítja a mozdulatlanságot. A kap­csolódó felületek megmunkálásával javítani lehet a szélesítés minőségét. Az illesztés a megmunkálás függvényében ékes, ferde, hornyos és csaphornyos lehet.

187. Ábra: Deszkák, pallók ütköztetése.

A korszerűnek nevezett fakötéseket erő­tani számítások alapján készítik el. így a faanyag teherbírása jobban kihasználható. A kötések kialakításához kapcsolóelemeket kell felhasználni úgy, hogy ezek is részt vegyenek a teherviselésben. Kapcsolóelem­ként szegezett csavarokat, fa és fémbetéte­ket, szeglemezt és ragasztókat lehet alkal­mazni. A szegezett kapcsolatok (188. ábra) készítéséhez huzalszeget használnak.

188. Ábra: Szegezett kapcsolások.

A kapcsolat lét­rehozásánál a következőket kell betartani:

• egy szegezett kötés legalább négy darab szegből álljon;
• az erő irányában legfeljebb 15 szegsor alakítható ki;
• kör keresztmetszetű fák kötésére nem alkalmazható ez a kötési mód;
• a szegek méretét táblázat alapján határozzuk meg;
• a szeget mindig merőlegesen kell beverni;
• a fából kiálló szegek végét mindig el kell hajlítani;
• a szegeket egy, vagy több sorban he­lyezhetjük el;
• a szegezés egyenes vagy eltolt lehet;
• eltolt szegezésnél az eltolás mértékét 2-6 mm.

A csavarozott kötések (189. ábra) elké­szítéséhez általában hatlapfejű nyers csa­varokat használnak. A csavarozott köté­sek elkészítéséhez pontosan előfúrt lyukra van szükség. A furatot olyan méretű fúróval kell elkészíteni, hogy a csavar elmozdulásmentesen illeszkedjék a lyukba. A csavarok alá mindig alátétet kell helyezni. Ennek elhagyása esetéri a csavar belehúzódik a fába és roncsolást okoz.

189. Ábra: Csavarozott kapcsolások. Szimmetrikus fahevederes. Szimmetrikus acélhevederes. Aszimmetrikus.

A csavarozott kötések elkészítésénél a következőket kell betartani:

• az erő irányában, teherhordás szempontjából max. 6 db csavart lehet figyelembe venni;
• a csavaroknak egymás utáni és a szerkezeti elem végétől, a szál irányban mért legkisebb távolsága a csavarátmérő 7-szerese, de legalább 10 cm legyen;
• a csavarok legkisebb távolsága a rostokra merőleges irányban egymástól 3,5 d, a fa szé­létől pedig 2,5 d, a hol a „d” a csavar átmérője.

A szeglemezekkel (190. ábra) készített fakötéseknél a szegle­mez nagyságát a méretezésnek megfelelően kell legyártani. A le­mezt sajtolással nyom­ják a fába. Nagy fesz­távú fatartók kötéseinek kialakításánál használják fel. Az elemeket általában előregyártott kivitelben, üzemben készítik el, a helyszínen csak szerelő jellegű mun­ka folyik. Ez a kivitelezési mód pontos szerkezetépítést tesz szükségessé, hiszen az előregyártott elemeknek pontosan kell illeszkedniük az elkészített szerkezetek­hez.

190. Ábra: Szeglemezes fakötések.

A betétes kötéseknél (191. ábra) a kap­csolódó gerendákba épített fa, vagy fém elemek segítségével jön létre a fakötés. A beépített elemek elmozdulásmentességét fűzőcsavarokkal kell biztosítani. A betétek számát, elrendezését és egymáshoz viszonyított helyzetét méretezés alapján állapítják meg. A fabetétek alakja hasáb, henger, vagy tárcsa alakú lehet. A fém anyagú betéteknél zárt, vagy nyitott acélgyűrűket, tüskés, fogas, és kar­mos elemeket lehet felhasználni.

191. Ábra: Betétes fakötés.

A ragasztott kapcsolatok létrehozását a műgyanta alapú ragasztók tették lehetővé. Ezek a ragasztók nem érzékenyek a nedvességre, gombaállók és szilárdsági tulajdonságaik is megfe­lelők. A ragasztott kapcsoláshoz kedvezően lehet megállapítani a faelemek keresztmetszetét. Különleges eljárásokkal hajlított elemeket is létre lehet hozni.

A ragasztáshoz a faelemek felületét úgy kell megmunkálni, hogy pontosan illeszkedjenek egymáshoz. A felületeket egyenletesen vékony réteggel kell bekenni; ezután végezzük el az illesztést. A ragasztást préseléssel kell biztosítani, négyzetcentiméterenként kb. 50-100 N erővel. A ragasztott szerkezeteket általában előregyártva készítik elő, és a helyszínen történik a végleges össze­állítás. Ezért a fogadó szerkezeteket pontosan kell elkészíteni.

Az ácsmunkák felosztása

Az ácsmunkák jellemzően a fenyőfa félék megmunkálásához és szerkezetté alakításához kapcsolódnak. Az ácsmunkák során ideiglenes, vagy végleges szerkezetek készülnek el. Az ideiglenes szerkezetek közé tartoznak a zsaluzatok és az állványok. Ezeket a szerkezeteket a betonozási munka, illetve az állványról elvégzett munka után elbontják.

A végleges ácsmun­kák közé soroljuk a tetőket, a kapukat, a fafödémeket, a vakpadlókat stb. Ezek a szerkeze­tek az elkészítés módjától és a felhasznált faanyag minőségétől függően hosszú időn keresztül fennmaradnak. A kőműves munkákhoz kapcsolódó állványépítéssel és a hagyomá­nyos zsaluzatokkal már foglalkoztunk, ezért a következőkben a legjellemzőbb ács szerkezet készítésével, a tetőkkel foglalkozunk.

A tetők alakja sokféle lehet. Az alak és a hozzá tartozó tetőfedő anyag együttesen határoz­za meg az épület jellegét. A hegyvidékeken például gyakran alkalmazzák a meredek hajlású tetőket (alpesi tetők), hiszen a nagymennyiségű hó így kevésbé terheli a tetőszerkezeti ele­meket. A déli tengerparti vidékeken viszont az árnyékolás miatt kedvezőbb az alacsony lej­tés, és a nagymértékben előreugró eresz. A tető alakját meghatározza az is, hogy a tető alatti tér milyen mértékben van kihasználva.

A tetőszerkezetek anyagai

A tetőszerkezetek készítéséhez általában a puhafákat használják fel. Könnyű megmunkálhatóságuk és kedvező tartószerkezeti viselkedésük miatt, a puhafák közül is elsősorban a fenyőféléket alkalmazzák. Hazánk területe faanyagban szegény, ezért a hazai építőipar ke­vés faanyagot használ fel. Drága építőanyag, ezért mindenkit takarékos felhasználásra kény­szerít.

Régen a felhasználás során z tapasztalati úton szerzett ismeretek alakították a szerkezete­ket; kialakultak a fakötések és a jellemző szerkesztési szabályok. A méretezés lehetősége aztán megváltoztatta és tudatossá tette a szerkezetek alakítását. Új fakapcsolási módok jöt­tek létre, és fokozódott a famegmunkáló gépek alkalmazása is. A következőkben azokkal a fenyőfélékkel foglalkozunk, amelyek felhasználása ajánlott, és elterjedt a gyakorlatban.

Hazai fenyőfák

Lucfenyő: kérge kb. 40 éves koráig sima, világosbarna. Később pikkelyesen megrepede­zik. Nagy csersavtartalma tartóssá teszi. A törzs hengeres, és hosszan ágmentes. Geszt nél­küli színfa. Évgyűrűi egyenletes keménységűek. Bélsugarai a bütüs metszetben nem láthatók. Gyantajáratai az érintős metszeteken vékony, szürke vonalakban jelentkeznek. A fa színe fehér vagy gyengén rozsdaszínű, esetleg sárgás. Göcsei nagyok és barna színűek.

A lucfenyő fája puha, könnyű, rugalmas és szívós. Selymes tapintású. Jól hasad, ritkán vetemedik, mert általában nem csavarodott növésű. Térfogatváltozása a fenyőfélék között a legkisebb, ezért például kitűnően felhasználható hajópadlónak. Ezen kívül még sok célra alkalmazható. Az ács- és asztalosipar legfontosabb nyersanyaga, de ipari felhasználása is igen széleskörű.

Jegenyefenyő:

Kérge sima, szürke, öregebb korában repedezett, cserepes. Törzs hengeres, ágtiszta. 65-70 m magasra is megnő. Évgyűrűi élesen elhatároltak. Bélsugarai a bütüs metszeten nem láthatók. Gyantajáratai nincsenek. Színfa. Fája fehér színű vagy gyengén szür­kés, esetleg szürkés rózsaszín. Nagyon könnyű és lágy faanyag. (Sűrűsége kb. 0,50 kg/ dm³). Jól forgácsolható, de gyalulás közben gyakran megreped. Keveset zsugorodik. Könnyen hasad, jól szegezhető. Göcsei sötétbarnák, majdnem feketék. Ezáltal különböztethető meg a lucfenyőtől.

Hibája, hogy gyakran csavarodott növésű, ezért a belőle készült fűrészárú vetemedik, csa­varodik. Kevésbé tartós mint a lucfenyő. Alkalmazzák ács- és állványszerkezetek, zsaluza­tok, nyílászárók, bútor, láda stb. készítéséhez. Farost- és forgácslemez gyártásnál is használják.

Erdei, vagy borovi fenyő:

Kérge fiatal korában világosbarna, később a törzs alsó része szürke, pikkelyes, felső része rozsdavörös. Törzse egyenes, hengeres, erősen ágas. Fájában sok a gyantajárat. Évgyűrűi élesen elhatárolódtak. Szijácsa fehéressárga, gesztje vöröses­barna és a fa átmérőjének kb. a kétharmadát teszi ki. Fája lágy középnehéz, jól megmunkál­ható. Szívós, de kevésbé rugalmas, mint a lucfenyő. Zsugorodása közepes, vetemedésre nem hajlamos. Jól szegezhető. Korróziónak ellenáll. Gyakran használják külső épületasztalos ács- és állványozó munkákhoz, bútorkészítéshez. Vízi építkezések kiváló anyaga.

Vörösfenyő:

Kérge fiatal korban sima, világosbarna, amelyen sötétebb hosszanti irányú sávok láthatók. Később erősen megrepedezik és a kéreglapok alatt bíborvörös színűvé válik. Törzsképződése kitűnő. Magassága a 30-40 m-t is eléri. Agai szétszórtan helyezkednek el. Évgyűrűi élesen elhatároltak és íveltek. Bélsugarai metszetben nem láthatók.

Gyantajáratai kicsinyek és ritkák. Csersavtartalma nagy, ezért igen tartós. Gesztje vörös, a fa átmérőjének mintegy háromnegyed részét teszi ki. Szijácsa sárgásfehér, keskeny. A vörösfenyő a legke­ményebb fenyőfa. Szilárdsága nagy. Igen rugalmas, jól hasítható faanyag alig zsugorodik, vetemedésre nem hajlamos. Rovaroknak és gombafertőzéseknek jól ellenáll.

Felhasználási területei: elsősorban vízépítési célokra, valamint vezetékoszlopoknak hasz­nálják. Alkalmazza az épület- és a bútorasztalos-, valamint a hangszeripar is. Gyantájából kitűnő terpentint állítanak elő.

A következő táblázat a fenyődeszka és a palló szokásos méreteit foglalja össze.

21. Táblázat:

[table id=331 /]

A fűrészelt gerendák méreteit a következő táblázat tartalmazza

22. Táblázat:

[table id=332 /]

A kötőelemek

Az ácsszerkezeti elemek csatlakozó részeinek egymáshoz, illet­ve más szerkezethez történő kötéséhez kötőelemeket használnak. A fakötések megerősítésére régebben keményfából készült fasz­eget használtak. A mai gyakorlat fém kötőelemeket alkalmaz, melyek segítségével megerősíthetők a fakötések, illetve ezek felhasználásával új fakapcsolási módok jöttek létre.

Legismertebb kötőelem az acélszeg (173. ábra). A szeg henge­res felülete és a fa között – a szeget a fába ütve – súrlódás jön létre. A fába szorult szeg alkalmas bizonyos terhek átadására, ezért az összeszegezett elemek szerkezetet alakíthatnak ki.

173. Ábra: Különböző szegfajták.

A leggyakrabban használatos szeg a huzal, vagy sodronyszeg. A szeg méretének jelöléséhez tört számot használunk. A számláló a szeg átmérőjét jelöli tizedmilliméterekben, míg a nevező a szeg hosszát jelenti milliméterben. A 70/200-as jelölés például azt jelenti, hogy a szeg átmérője 7 mm, hosszúsága pedig 200 mm. A szeg fába történő behajtásának a fa vastagsága szab határt. Az alábbi táblázat segít a felhasználásban.

23. Táblázat:

[table id=333 /]

174. Ábra: Különböző alakú ácskapcsok.

Az ácskapocsnak (174. ábra) többféle alakja van. Függőleges szárait hegyesre kovácsolják, így könnyen a fába üthető. A függőleges szárak hossza 10 cm, az egy­mástól mért távolságuk 25-35-cm. A fordí­tott ácskapocs szárait 90°-os szögben elfordítják, így alkalmassá válik arra, hogy nem egy síkban lévő szerkezeti elemek kötéséhez is használni lehessen. A hármas, Y-hoz hasonló ácskapocs három szerkezeti elem találkozásánál alkalmazható. Az ács­kapoccsal készített kapcsolatok ideiglenes, vagy végleges jellegűek lehetnek. Az ács­kapocs csak húzó-igénybevétel felvételére alkalmas.

175. Ábra: Facsavar.

A facsavart (175. ábra) ácsszerkezeteknél ritkán alkalmaz­zák. A facsavar szára felfelé keskenyedik, és a száron ma­gas emelkedésű, éles menet van kialakítva. A fejrészt süllyesztett vagy fél gömbölyű fejjel gyártják. A facsavart csavarhúzóval lehet a fába behajtani. A behajtáshoz feltét­lenül kisebb átmérőjű, előfúrt lyukra van szükség. A mene­tes csavarok különleges fajtája az állványcsavar.  Az állványcsavar fejrésze négy-, vagy hatszögletes. Behajtásá­hoz villáskulcsra van szükség. Ezt a csavar­fajtát állványelemek rögzítésére használják. Ajánlatos a különböző típusú facsavarokhoz alátétet használni.

176. Ábra: Anyáscsavar.

Az anyáscsavar (176. ábra) is gyakran használt kötőelem. Az anyáscsavar szárára menetet vágnak, és ehhez illeszkedik az azo­nos menetemelkedésű csavaranya. A fej és az anyáscsavar általában hatlapfejű kialakítású. A csavar szárát és a csavaranyát egymásba hajtva a menetek között feszülés teszi alkal­massá a csavart arra, hogy a kötések készíté­sénél felhasználjuk. Alkalmazásukhoz előfúrt lyukra van szükség. A használatuknál ajánlatos a csavarfej és az anya alá alátéteket helyezni. Teherátadás céljára 12 mm-nél kisebb átmérőjű csavart ne használjunk!

177. Ábra: Alapcsavar.

Az alapcsavar (177. ábra) a faszerkezeti elemek kötését teszi lehe­tővé a vasbeton szerkezetekhez. Ezt a csavart egyedileg gyártják le, a fa és a kapcsolódó vasbeton szerkezet méretéhez igazodva. A csa­var egyik végére menetet vágnak, míg a betonba kerülő végét meg­hajlítják azért, hogy az anya meghúzásakor ne tudjon elfordulni. Fontos szempont az is, hogy az elhajtott csavarvéget a vasbeton acélbetéteihez így lehessen kapcsolni. Természetesen alátétet itt is kell használni.

178. Feszítőcsavar.

A feszítőcsavart (178. ábra) a vonórudas szerkezeteknél használják. A vonórudakhoz kapcsolódik a csavarház, amelybe két ellentétes irányú menet van vágva. A be­akasztott vonórudak feszítése úgy történik, hogy a csavart egy irány­ba forgatják és az ellentétes irányú menet megfeszíti a vonórudakat.

179. Ábra: Szeglemez.

A szeglemez (179. ábra) speciáli­san kialakított kapcsolóelem. Az acéllemezből kipréselt sündisznószerű tüskézett elem segítségével lehet létrehozni a fakötést.