Padlófűtés - 74. oldal

Minden fűtési rendszernek vannak előnyei és hátrányai. A padlófűtésnek több az előnye, mint a hátránya, ennek köszönhető gyors elterjedése. Az előnyök és a hátrányok összehasonlítása alapján az építtető eldöntheti, hogy a hagyományos, radiátoros rendszert, a padlófűtést vagy a kettő kombinációját választja.

Padlófűtés

A meleg vizes padlófűtési rendszer legfőbb előnyei:

A levegő hőmérsékletének megfelelő eloszlása:

A levegő hőmérséklete más a padló közelében és más a magasabban lévő rétegekben. A levegő hőmérsékletének megoszlása függ a fűtés típusától, a hőátadás formájától. Valamennyi fűtéstípus, a fűtőtestek minden lehetséges elhelyezésének módja, helye közül a legjobb hőmérséklet-eloszlás a padlófűtéssel érhető el. Ennek köszönhetően, a helyiségben tartózkodók közérzete és hőérzete is jobb lesz. Nincs még egy olyan fűtési rendszer, amellyel jobb hőmérséklet-eloszlást lehetne elérni, mint a padlófűtéssel.

A fűtővíz kisebb hőmérsékletű:

Az táblázatból egyértelmű, hogy a padlófűtés fűtővizének jóval kisebb a hőmérséklete, mint a konvekciós vagy radiátoros fűtés esetében. Ez további előnynek számít, a fűtőrendszer elemeinek ugyanis kisebb terhelést kell elviselniük, a fűtőcsövek kisebb mértékű hőtágulásnak vannak kitéve, kisebb hőmérsékletű víz megfelelő hőt ad akkor is, ha a külső levegő hőmérséklete kicsi.

Kisebb fűtőanyag-fogyasztás:

A hő sugárzással adódik át, a fűtőrendszer a padlón keresztül melegíti a levegőt, ez jobb hőmérséklet-eloszlást eredményez. Ezeknek a tényezőknek köszönhetően a helyiségben 2-3 °C-kal kisebb hőmérsékleten is jó a közérzet. 1 °C-os hőmérsékletcsökkenés 6 %-os fűtőanyag-megtakarítást hoz, 2-3 °C-os hőmérsékletcsökkentéssel tehát 12-18 %-kal kevesebb fűtőanyagra van szükség. Az egész éves fűtést figyelembe véve a konvekciós fűtéssel szemben az átlagosan 15 %-os megtakarításnak köszönhetően jelentős összeget takaríthatunk meg.

Pormentes üzemmód:

A meleg levegő csak nagyon lassan emelkedik, szó sincs olyan mértékű áramlásról, mint a konvekciós fűtés esetében. Mivel a levegőáramlás jóval lassabb, kisebb mértékben keveri fel a helyiségben lévő port. Higiéniai szempontból tehát nagyon kedvező a működése, elsősorban az allergiás emberek érzik meg a különbséget.

A fűtőrendszer nem foglal helyet:

A radiátorok és a konvekciós fűtés egyéb elemei sok helyet foglalnak. A padlófűtés nem foglal helyet, nem is lehet látni, nem hat zavaróan a helyiségben. Ennek köszönhetően alkalmas minden lakószobába, különösen a reprezentációs helyiségekbe.

A padlófűtés kombinálható a konvekciós fűtéssel:

Ma már nem okoz problémát, ha az egyik szobát radiátorral akarjuk fűteni, míg a másikban inkább padlófűtést alkalmaznánk. A jól megtervezett fűtőrendszer, minőségi alapanyagok használata és a színvonalas kivitelezés biztosítja, hogy ne keletkezzenek gondok a kombinált rendszerű fűtés üzemeltetésével. A műszaki megoldások ma már azt is lehetővé teszik, hogy egy helyiségen belül kombináljuk a konvekciós rendszert és a padlófűtést.

Választhatunk a közvetlen és a tárolós fűtés között:

A padlófűtés lehet közvetlen és tárolós megoldású is, ami a radiátoros fűtés esetében elképzelhetetlen. A fűtőszőnyegre terített vékony betonréteg közvetlen fűtést tesz lehetővé, a vastagabb (10 cm vagy ennél is vastagabb) réteg azonban már tartalékolja a hőt, és tárolós rendszerként működik.

Bármekkora felület kifűthető vele:

A padlófűtéses helyiségek alapmérete bármekkora lehet, az egész kicsitől a több száz négyzetméterig terjedhet. Ez a fűtési rendszer lehetővé teszi a külső felületek, például udvar, járda, garázsfeljáró stb. fűtését is.

Bármilyen alaprajzú helyiségek fűtésére alkalmas:

A fűtőkábeleket és a fűtőszőnyegeket hozzá lehet idomítani a helyiség alaprajzához, legyenek azok bármilyen szabálytalan alakúak. A kábelek szabadon hajlíthatok, alakíthatók anélkül, hogy ez befolyásolná élettartamukat, ezért alkalmazhatóak a legkülönbözőbb alakú, felosztású helyiségekben is.

A padlófűtésnek természetesen vannak árnyoldalai, a fűtőrendszer kiválasztásakor ezeket is figyelembe kell venni:

Nagyon pontos munkát igényel:

A bebetonozott csövekből, kábelekből vagy elektromos szőnyegekből álló fűtőrendszert a bebetonozást követően már nem lehet javítani, ezért nagyon gondosan kell előkészíteni. A beton feltörésével nemcsak a fűtés elemei sérülhetnek, hanem az épület statikája is megbomolhat. A szerelést ezért nem szabad elsietni, minden szerelési műveletet követően ellenőrizni kell a munka minőségét.

Figyelem!

A padló szigetelését nagyon gondosan, szakszerűen kell végezni, nagyon jó minőségű szigetelőanyagokat kell alkalmazni.

A padló nagyon jó minőségű hőszigetelést igényel:

Rossz hőszigetelés esetén a hő nagy része elszökhet a talajba vagy a padló alatti épületszerkezetbe. Mivel a fűtőtest a padlóba van építve, a hőveszteség sokkal nagyobb lenne, mint a radiátoros fűtés esetében. A padlófűtés fűtőtestei, a fűtőkábelek vagy a fűtőszőnyegek alatt jó minőségű, extrudált polisztirénből készült szigetelőréteget kell lefektetni, ami jelentősen drágítja a fűtőrendszert.

Hol alkalmazható?

A sugárzó rendszerű padlófűtés mindenhol alkalmazható, a legkülönbözőbb célra szolgáló épületek legkülönbözőbb helyiségeiben. Általánosságban elmondható, hogy beépíthető mindenhová és alkalmazható mindenhol, ahol a padlócsempe, laminált parketta vagy vékony szőnyeg fektethető, amelyek csak minimális hővezetési ellenállást okoznak.

Egyes családi házakban, üzlethelyiségekben, műhelyekben, cégek épületeinek előterében már hosszú évek óta működik megbízhatóan a padlófűtéses rendszer. A lakásokban elsősorban a konyhában, fürdőszobában és egyes lakószobákban alkalmazzák. Beszerelhető azonban az előszobákba, benyílókba, garázsokba és más helyiségekbe is.

A padlófűtést ugyanis nem kell szobahőmérsékletre beállítani, egyes esetekben elég, ha a helyiséget csak temperáljuk, hogy ne fagyjon meg az ott elhelyezett zöldség, gyümölcs vagy a hidegre érzékeny egyéb anyagok, például festék. Felesleges 20 °C-ra fűteni a benyílót is, a téli időszakban is bőven elég, ha a termosztátot 10 °C-ra állítjuk be.

A padlófűtés, mint ahogyan a neve is mutatja, a padlón keresztül melegíti a helyiséget, a fűtőtestet ugyanis a padlóba építik be. A hagyományos fűtéssel szemben sok előnye van, ezért egyre gyakrabban alkalmazzák. Mivel a hőleadás a padlón keresztül történik, a padló hőmérséklete nem haladhat meg bizonyos megengedett értékeket.

4. táblázat. A padló felszíni hőmérsékletének megengedett értéke

[table id=228 /]

A felszíni hőmérséklet legnagyobb megengedett értékeit az MSZ EN 1264-es, a Padlófűtés című szabvány tartalmazza. A gazdaságos üzemeltetéshez a padló járófelületét általában nagyon jó hővezető anyagból készítik. A leggyakrabban alkalmazott anyagok közé tartozik a padlócsempe, a laminált parketta és a különböző anyagokból készült speciális szőnyegek.

A padlófűtési rendszerek fajtái

A hőleadás módja alapján a padlófűtési rendszereket két csoportba oszthatjuk: sugárzó és konvekciós rendszerű fűtésre.

Sugárzó rendszerű padlófűtés

Ez a típusú fűtés a hőt a padlófelületen át közvetíti a helyiségbe. A sugárzó rendszereket a hőforrás alapján tovább oszthatjuk meleg vizes vagy elektromos rendszerűekre. A meleg vizet szállító csöveket vagy az elektromos fűtőszálakat a padlóba betonozzuk. A meleg vizes sugárzó padlófűtés sok hasonlóságot mutat a konvekciós fűtőrendszerekkel. Mindkettő esetében a hőforrás lehet gáz- vagy elektromos kazán, napelemek, hőszivattyú vagy ezek kombinációja. A melegvíz-rendszer további elemei a tágulási tartály, a szivattyúk, a hőelosztók, a légtelenítők, a csővezetékek stb. A fűtőanyag lehet földgáz, elektromos energia, szilárd fűtőanyag.

9. ábra Sugárzó rendszerű padlófűtés elektromos fűtőszőnyeggel

9. ábra Sugárzó rendszerű padlófűtés elektromos fűtőszőnyeggel

Az elektromos fűtőrendszer fűtőszőnyegből vagy fűtőszalagokból áll. Anyaguk elektromos ellenállásos réz fűtőszálak. A fűtőszőnyeg nem más, mint egy hálóra szerelt vékony fűtőkábel. A leggyakrabban az állandó ellenállású ohmikus kábeleket használjuk. Az elektromos rendszer további része az elektromos elosztó a szükséges biztosítókkal, 230 V-os feszültségű összekötőkábel, és egy padlóba építhető hőszondával ellátott kábel. Az elektromos padlófűtés beszerelése megköveteli a megfelelően méretezett elektromos csatlakozót és a megfelelő hálózatot.

Konvekciós padlófűtés

Ebben az esetben a hőt a levegőáramlás közvetíti. A padlóba úgynevezett fancoilokat vagy padlóradiátorokat építünk be. Ezeket nem betonozzuk be, mint a sugárzó rendszer esetében a fűtőszőnyegeket, hanem fémlemez kádacskákba besüllyesztjük őket.

Ezt a rendszert az utóbbi években kezdik egyre gyakrabban alkalmazni a családi házakban, de megtalálhatóak az üzlethelyiségekben és kisebb műhelyekben is. A konvekciós rendszerű padlófűtésnek megvan a hagyományos radiátoros fűtés szinte minden hátránya, amelyek áramlással adják át a hőt. Jelentős előnyük azonban, hogy a helyiségben nem foglalnak helyet.

10. ábra. A konvekciós padlófűtés szerkezete

10. ábra. A konvekciós padlófűtés szerkezete

A gyakorlatban mindkét rendszert, a sugárzó és a konvekciós padlófűtést is használják.

Jellemző tulajdonságok

Minden fűtőrendszernek megvannak a maga jellemző jegyei. A legfontosabbak közé tartozik a hőátadás módszere, a fűtővíz hőmérséklete és a hőcserélő felületek nagysága.

A hő leadásának módjai

A hőátadásnak két módját ismerjük: az áramlással és a sugárzással történő hőleadást. Az áramlást hívják konvekciónak is, a sugárzást radiációnak is nevezik. Az áramlásos hőleadásról a radiátorok, konvektorok lapszerű és cső alakú fűtőtestek esetében beszélünk. A radiátorok esetében az áramlásos hőleadás a teljes mennyiség 90 %-át teszi ki, a maradék 10 %-a sugárzással adódik át.

A sugárzó hőleadást radiációs folyamatnak is nevezzük. A sugárzással történő hőleadáshoz a nagy felületű hőcserélőkre van szükség. Ennek tipikus példája a padlófűtés. A két módszer közti különbség a falak és a levegő fűtésének folyamatában van. A konvekciós fűtés esetében először a levegő melegszik fel, majd ez melegíti fel a falakat és a padlót, a padlófűtés esetében először a padló melegszik fel, majd ennek közvetítésével a helyiségben lévő levegő is felmelegszik.

A fűtővíz hőmérséklete

Fűtővíznek nevezzük azt a vizet, amely a hőforrásból a fűtőrendszerbe áramlik. A lehűlt vizet, amely a fűtőrendszerből a hőforrás irányába áramlik, visszatérő víznek hívjuk. A fűtővíz és a visszatérő víz hőmérséklete közti különbséget hóesésnek is nevezzük.

A radiátoros fűtés esetében korábban a hóesés mintegy 20 °C volt, vagyis: fűtővíz/visszatérő víz = 90/70 °C Az utóbbi években kisebb hőmérsékletű fűtővizet használnak, az arány általában 80/60 °C, vagy akár 75/50 °C is lehet. A meleg vizes padlófűtés esetében a fűtővíz hőmérséklete jóval kisebb, és kisebb a hőmérsékletesés is, amelynek átlagos értéke 38/35 °C. A fűtővíz hőmérséklete és a hőmérsékletesés is eltérhet ezektől az értékektől, a gyakorlatban az aktuális hőszükségleten múlik. Napjainkban a víz hőmérséklete jól szabályozható.

A hőcserélő felületek mérete

A padlófűtést nevezik nagyfelületű fűtőrendszernek is, mivel a fűtéshez szükséges hőmennyiséget nagy felületen adja le. A fűtőkábelek behálózzák a fűtött helyiség padlófelületének nagy részét. Csak a bútor és a berendezési tárgyak alatti felületet kell szabadon hagyni.

Figyelem!

A berendezési tárgyak, bútorok alatti felületek nem működnek hőcserélő felületként, ott ne helyezzünk el fűtőtesteket.

A hőcserélő felület a kisebb helyiségek (fürdőszoba) esetben csak néhány négyzetméter, a nagyobb lakószobákban, üzlethelyiségekben azonban akár több tíz négyzetméter is lehet. A nagyobb gyártócsarnokokban a fűtőfelület nagysága elérheti vagy akár meg is haladhatja a 100 m2-t. Vannak futballpályák, amelyeknek a felületét ugyancsak padlófűtéssel melegítik, vagyis a hőcserélő felület nagysága megközelítheti az egy hektárt is.

Összehasonlítás a konvekciós fűtéssel

Az előzőekből nyilvánvaló, hogy mi a különbség a konvekciós és a padlófűtés között. A napjainkban épülő új épületekben mindkét rendszert alkalmazzák, mintegy 50 %-ot tesz ki a konvekciós fűtéses épületek aránya, a másik 50 % esetében pedig teljes mértékben, vagy részben, csak néhány helyiségben alkalmazzák a padlófűtést. (A hagyományos konvekciós és a padlófűtés kombinációját az utolsó fejezetben tárgyaljuk.)

Minden fűtőrendszer legfontosabb tulajdonsága, hogy a helyiségbe annyi hőt kell adnia, amennyi fedezi a hőveszteséget. Akár radiátorral, akár fűtőkábellel vagy fűtőszőnyeggel fűtjük a helyiséget, el kell érni, hogy a fűtőrendszer megteremtse a jó közérzetet, a kellemes hőérzetet.

5. táblázat. A konvekciós rendszerű és a padlófűtés összehasonlítása

[table id=229 /]

K: Kazán; NE: Napelem; HSZ: Hőszivattyú

A hőigény egyrészt a hőveszteségtől, másrészt a megfelelő hőérzettől függ. A régebbi épületek hőszigetelését az adott épületre alkalmazható konstrukciós megoldásokat figyelembe véve javasolják. Az épület hőszigetelésének korszerűsítése olyan intézkedéseket igényel, amelyekkel csökkenteni lehet a fűtéshez szükséges hő mennyiségét.

Ezek az intézkedések lehetnek:

  • az épületszerkezet módosítása (ajtóbenyíló kialakítása, az ablakok, bejárati ajtó cseréje, a külső falak, tető, födém szigetelése);
  • a fűtőrendszer korszerűsítése (hatékonyabb hőforrás alkalmazása, a pincében vezetett csövek szigetelése);
  • az üzemeltetési költségek csökkentése (fűtésszabályozás alkalmazása a főforrásnál, a hőelosztóban, a fűtőtesteken, kisebb hőmérsékletű vizet használó fűtőrendszer alkalmazása).

Nagy hőmennyiség takarítható meg az épület hőszigetelésével. Ez magában foglalja a régi ablakok cseréjét, a ház utólagos hőszigetelését megfelelő szigetelő anyaggal. Szigetelőanyagként általában polisztirénlapokat, különböző anyagokból készült szőnyegeket, poliuretánhabot (az ajtók és ablakok illeszkedésénél) és más anyagokat használhatunk.

A szigetelés akkor hatékony, ha a legmegfelelőbb anyagokat használjuk, és betartjuk a gyártók által előírt technológiai előírásokat. Nem mindegy, hogy milyen falra milyen anyagot választunk, más anyaggal kell szigetelni a külső falakat, ehhez homlokzati polisztirént alkalmazunk, más anyagot választunk a tetőtér, a födém szigeteléséhez a ház belső részében.

A hőigény csökkentése, a hőszigetelés nem olcsó dolog, de a befektetés megtérül. A költségek függnek a felhasznált anyag fajtájától és vastagságától.

3. táblázat. A lakóépület energiaigényének csökkentése

[table id=227 /]

További megtakarítást hozhat a kazánház átalakítása és fűtésszabályozók alkalmazása a fűtőrendszerben. Ennek költségei elérhetik az 500 000 Ft-ot. A befektetett költségek megtérülési ideje attól függ, hogy milyen mértékben emelkednek az energiaárak, és milyen hideg telek várhatók, vagyis mennyit kell majd fűteni az elkövetkező években.

Az utóbbi években nagyon különbözött a tél hossza és átlagos hőmérséklete, a megtérülést nehéz pontosan meghatározni. Az árak is folyamatosan változnak. Hozzávetőlegesen azzal számolhatunk a jövőben, hogy 5-10 év alatt térül meg a befektetett pénz.

A kellemes közérzet

A kellemes közérzetet, a hőérzetet nemcsak a levegő hőmérséklete befolyásolja. Az emberek munkateljesítményét, hangulatát és a pihenés minőségét is befolyásolja, hogy milyen a közérzetünk, milyen kényelmet nyújt az épület a hőérzet szempontjából, azaz megfelelő-e a helyiségek fűtöttsége. A kényelemérzést legnagyobb mértékben a meleg, a zaj és a világítás befolyásolja. Ezek közül is a hőérzetnek van a legnagyobb szerepe.

A közérzetet befolyásolja a levegő hőmérséklete, páratartalma és tisztasága, valamint a levegőmozgás erőssége, a helyiséget határoló felületek, falak hőmérséklete, a benntartózkodók tevékenysége, öltözete, életkora és egészségi állapota.

Általánosan elmondható, hogy a levegő és a falak felületi hőmérsékletének összege ne legyen kisebb 38 °C-nál. Az is zavaró, ha a levegő és a falak hőmérséklete jelentősen eltér egymástól: ha nagyobb 4 °C-nál, akkor azt már kellemetlennek érezzük. A levegő hőmérsékletét árnyékolt hőmérővel, 150 cm magasságban mérjük.

5. ábra. A hőérzet adta kényelem a falak és a levegő hőmérsékletének függvényében

5. ábra. A hőérzet adta kényelem a falak és a levegő hőmérsékletének függvényében

A közérzetet jelentősen befolyásolja az is, hogy a helyiségben milyen a levegő hőmérséklete különböző magasságokban. Ismert tény, hogy az ember úgy fázik meg legkönnyebben, ha fázik a lába. A levegő hőmérsékletének eloszlása akkor a legmegfelelőbb, ha a lábnál a legnagyobb, és a plafon alatt a legkisebb. Az ábra mutatja a levegőrétegek hőmérsékletének változását a fűtés típusának függvényében. Az ábrából egyértelműen kiderül, hogy a padlófűtés sokkal megfelelőbb, mit a radiátoros fűtés.

Több tanulmány szól arról, hogy a levegőcsere mérséklésével jelentős mennyiségű hő takarítható meg, amely a szellőztetéssel távozott volna. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a levegőcserére szükség van higiéniai szempontból is, az elhasznált levegő cseréjét higiéniai előírások tartalmazzák.

Azokban a helyiségekben is legalább kétóránként ki kell cserélni a levegő teljes mennyiségét, ahol nem tartózkodnak emberek, ennél gyakrabban, a káros anyagok felhalmozódásának ütemében kell szellőztetni a lakószobákban, vagy azokban a helyiségekben, ahol emberek tartózkodnak. Ezekben a termekben akár óránként többször is ki kell cserélni a teljes levegőmennyiséget.

A fűtött termekben az ablakok rövid ideig tartó kitárásával kell szellőztetni. A rövid idő ebben az esetben néhányszor 10 másodpercet, legfeljebb egy percet jelent, vagyis a szellőztetés ne tartson sokáig, mivel akkor a helyiség falai is lehűlnek.

6. ábra A levegőrétegek hőmérsékletének megoszlása a fűtés fajtájának függvényében.

6. ábra A levegőrétegek hőmérsékletének megoszlása a fűtés fajtájának függvényében.

A fűtés szabályozása

Napjainkban nincs olyan fűtőrendszer, amelynek teljesítményét ne lehetne valamilyen módon szabályozni. Ezt többféle módon tehetjük meg. A hőveszteség nagysága és a fűtött épület használati célja alapján meghatározható, hogy melyik szabályozási módszer, vagy mely módszerek kombinációja a legmegfelelőbb.

A legtöbb fűtőrendszert termosztáttal szabályozzuk. Ez a berendezés a levegő hőmérsékletét méri, és ez alapján ad utasítást a fűtőrendszer bekapcsolására vagy leállítására, a pillanatnyi teljesítményének fokozására vagy csökkentésére.

7. ábra. A termosztát helyes illetve helytelen elhelyezése

7. ábra. A termosztát helyes illetve helytelen elhelyezése
a) a termosztát helyes elhelyezése; b) a termosztát nem megfelelő elhelyezése

A rendszer szabályozásához fontos tényező a termosztát elhelyezése. A szabályozót mindig falra szereljük, a legmegfelelőbb magasság 120-150 cm a padló felett. Ügyeljünk arra, hogy működését ne befolyásolja világítótest, fűtőtest vagy klímaberendezés.

Nem lenne megfelelő a fűtőrendszer szabályozása, ha a termosztát működését hőforrás vagy az ablakon beszivárgó hideg befolyásolná, mivel az ilyen esetben a helyiségben nem az objektív hőmérsékletet mérné. Napjainkban sok különböző típusú termosztát kapható. Az igényesebb vásárlók programozható berendezést is kaphatnak, ezek lehetővé teszik a kívánt hőmérséklet beállítását a nap bizonyos órájára. Megkülönböztetünk egy napra vagy egy hétre előre programozható berendezéseket.

Az egyszerűbb termosztátokkal csak a helyiség kívánt hőmérsékletét tudjuk beállítani. Az „intelligens” berendezések memóriája több adat tárolására is alkalmasak, a termosztát ezek alapján szabályozza a helyiség levegőjének hőmérsékletét. A beállított adatok helyességét a termosztát kijelzőjén ellenőrizhetjük.

8. ábra Szoba termosztátok

8. ábra Szoba termosztátok
a) egyszerűbb típus b) programozható memóriájú típus

A fűtőrendszer hatása a környezet tisztaságára

A lakás, ház fűtőrendszere mindig hatással van a környezetre. Minden fűtésnek szüksége van fűtőanyagra, amelynek elégetésével kén- és nitrogén-oxidok, valamint egyéb, a levegőt szennyező gázok, égéstermékek keletkeznek. A levegő szennyezettsége (elsősorban a C02-tartalom) hatással van a Föld egész légkörére, a levegőszennyezés következménye az utóbbi évek szélsőséges időjárása is.

A szükséges fűtőanyag mennyiségének csökkentése nemcsak a fűtés gazdaságosságát befolyásolja, de hatással van a levegőszennyezésre, a levegőbe jutó szennyező- és káros anyagok, gázok mennyiségére is. A fűtőanyag megtakarítást és ezzel a kibocsátott szennyezőanyag mennyiségét többféle módon lehet csökkenteni. Ezek közé tartozik például a kis vízhőmérsékletű fűtés (padlófűtés), nagy hatásfokú (kondenzációs) kazánok alkalmazása, hőszivattyúkat és napenergiát hasznosító berendezések, az épület és a pincében vezetett hővezetékek jó hőszigetelése, a rendszer megfelelő vezérlése és a fűtőtestek megfelelő elhelyezése.

Ökológiai szempontból a legmegfelelőbb fűtőrendszerek a következők:

  • a hőforrás hőszivattyú vagy napenergia;
  • a kis vízhőmérsékletű padlófűtési rendszer.

A fűtőrendszer gazdaságos üzemelésének további feltétele (amely egyben környezetbarát szempontból is fontos) a jó minőségű vezérlés és az épület és a nem fűtött helyiségekben vezetett hővezetékek nagyon jó minőségű szigetelése. Természetesnek kellene tartani azt is, hogy az épületeket nem kell túlfűteni, sem a családi házakban, sem a panelépületekben.

A fűtőrendszer teljesítményét az épület hőszigetelése határozza meg, vagyis pótolnia kell azt a hőmennyiséget, hőveszteséget, amely „elszökik” az épületszerkezeten át. Az emelkedő energiaárak arra kényszerítenek, hogy minden lehetőséget megragadjunk, mely csökkenti a fűtéshez szükséges energia mennyiségét. Ebből a szempontból jelentős tényező az épület hőszigetelése.

A jól megtervezett és kivitelezett hőszigetelés jelentősen csökkenti az épület hőveszteséget. Ezzel elérhetjük, hogy kisebb teljesítményű fűtőrendszert alkalmazhatunk. Sok családi házban az utólagos hőszigetelés akár 30 %-kal is csökkentheti a hőveszteséget – néha még nagyobb mértékben is -, és ezzel fűtési kiadásokat.

Figyelem!

A fűtőrendszer teljesítményének legalább akkorának kell lennie, hogy pótolni tudja az épületszerkezeten át távozó hő mennyiségét, a hőveszteséget.

Nyilvánvaló tehát, hogy a jó hőszigetelés lehetővé teszi a kisebb energiafelhasználást az épület fűtése során, vagyis kisebbek lesznek a fenntartási költségek. Nem csak a rezsiköltségen spórolhatunk, a jó hőszigetelés lehetővé teszi, hogy kisebb teljesítményű kazánt, kisebb radiátorokat vásároljunk, ezzel is jelentős megtakarítást érhetünk el. Vagyis az üzemeltetés mellett pénzt takaríthatunk meg a fűtőrendszer egyes elemeinek, a kazánnak és a fűtőtesteknek az árából is.

A kisebb teljesítményű kazán, a kisebb radiátor ugyanis olcsóbb, a kazán kisebb térfogatú, kisebb a tömege, könnyebben elhelyezhető, például nincs szükség kazánházra, a falra is szerelhető, könnyebb csatlakoztatni a fűtőrendszerhez.

Fűtőrendszer teljesítménye

A fűtőrendszer teljesítményét kW-ban adják meg. Harminc-negyven évvel ezelőtt, amikor az energia ára csak a mai töredéke volt, nem kellett gondolkodni a teljesítményen, a fogyasztáson. Az elmúlt években azonban az elektromos és a hőenergia ára olyan mértékben emelkedett, hogy az öregebb, rosszabb hőszigetelésű épületeket utólag szigetelni kell. Ezzel jelentősen csökkenthető a fűtőrendszer minden részének szükséges teljesítménye.

Egy közepes méretű családi ház fűtőrendszerének negyven évvel ezelőtt legalább 25 kW teljesítményűnek kellett lennie, a külső falak utólagos hőszigetelése, az ablakok cseréje akár felére is csökkentheti az épület hőveszteségét, vagyis a fűtőrendszer teljesítménye is ilyen mértékben csökkenthető. Általánosan elmondható, hogy a fűtőrendszerek teljesítménye fokozatosan csökken, az évekkel ezelőtti állapotokhoz képest egyre több kis teljesítményű kazán és más tüzelőrendszer kapható.

Hőveszteség

A fűtés problémakörének megértéséhez legalább érintőlegesen foglalkoznunk kell a hőveszteség kérdésével is. Figyelembe véve a folyamatosan növekvő energia- és fűtőanyagárakat, meg kell ragadni minden lehetőséget a takarékossághoz. A gazdaságosság nem csak az egyén ügye, fontos az egész társadalom szempontjából. A minimális hőveszteség és a fűtőrendszer hatékonyságának javítása lehetővé teszi a felhasznált fűtőanyag maximális hatékonyságú kihasználását, ezzel csökkenthető a levegőbe kerülő káros anyagok mennyisége is.

A családi ház energiafelhasználásának legnagyobb részét a fűtés teszi ki. A rosszul szigetelt épületben a fűtésre használt energia aránya elérheti a 75 %-ot is, 15 % jut a vízmelegítésre és az összes többi fogyasztó működtetéséhez elég a fennmaradó 10 %. Megfelelő átalakítással az energiafelhasználás mértéke jelentősen csökkenthető.

A megfelelően megválasztott építési anyagok, a jó minőségű kivitelezés esetén a fűtésre fordított energia mennyisége a teljes energiafogyasztás 40 %-ára csökkenthető.

2.ábra. A fűtés energiaigénye a többi fogyasztáshoz képest

2.ábra. A fűtés energiaigénye a többi fogyasztáshoz képest
Balra: rosszul szigetelet ház
Középen: átlagos családi ház
Jobbra: kis energiaigényű családi ház

A táblázat mutatja az fűtőrendszer %-ban kifejezett energiaigényét a hőszigetelés minőségének függvényében. A hőfogyasztásban jelentős különbség mutatkozik, amely pénzben kifejezve évente több tízezer forintot is jelenthet.

1. táblázat. A fűtőrendszer energiaigénye a hőszigetelés függvényében

[table id=225 /]

Pontosan nem lehet megállapítani, hogy mekkora hőveszteséget okoznak ez egyes épületelemek. A hőveszteség függ attól, hogy milyen anyagokat használtak az építkezéshez, és milyen módon szigetelték az egyes elemeket. Az öreg, rosszul szigetelő ablakokon akár a hő 40 %-a is elszökhet, új, hat légkamrás műanyag ablakok beépítésével ez az arány 20 %-ra csökkenthető, ha a kivitelezés és az ablakok szigetelése jó minőségű.

3. ábra. Látható, hogy melyik szerkezeti elemeken szökik el a hő
1 külső falak; 2 nyílászárók; 3 tető; 4 padló

Az 1992 előtt épült házak – hacsak nem hőszigeteltek utólag – általában rosszul szigetelt épületeknek számítanak. A későbbi építésű házak hőszigetelése sokkal hatékonyabb, mivel 1992-ben szigorították az egyes épületelemekre megengedett legnagyobb hőveszteség mértékét. Nagyon jó hőszigetelésük van az úgynevezett kis energiaszintű épületeknek (ebben az esetben a ház energiaigénye kisebb, mint 50 kWh/m2/év).

A hőveszteség szempontjából fontos tényező az épületnek a külső térrel érintkező valamennyi eleme. A múltban a legnagyobb hőveszteséget a rosszul szigetelő ablakok okozták. Napjainkban az épületek többségébe több légkamrás műanyag vagy faablakokat építenek be, amelyek hőátbocsátási együtthatója U = 0,7-1,1 W/m2. A régi, rosszul szigetelő ablakok U együtthatója mintegy 2,5-3 W/m2 volt. A megfelelő szigetelés hatására az áteresztett hő mennyisége egyes esetekben harmadára csökkent.

Napjainkban a 7/2006. TNM (tárca nélküli miniszteri) rendelet meghatározza a legnagyobb egységnyi hőfogyasztást. Ezt az értéket nem léphetik át azok az épületek, amelyeket közpénzből újítanak fel. A családi házak építése, a fűtőrendszer megválasztása során is tekintettel kell lenni az épület energiaigényére. Az előbbi rendelet meghatározza a lakóépületek hővédelmét, a megengedett hőátbocsátási együtthatót. A szabványt folyamatosan újítják, minden újabb kiadása egyre kisebb együtthatót határoz meg.

U együttható, hőveszteség számítása, példa

Napjainkban a külső falak U együtthatója legnagyobb megengedett értéke 0,45 W/m2. A külső falakra vonatkozó együttható legnagyobb megengedett értékéhez hasonlóan miniszteri rendelet határozza meg a hő-áteresztésre vonatkozó feltételeket más épületelemekre. Szabályozza az ablakok, a padló, a tető megengedett hőáteresztését is. Az együttható tetőre vonatkozó értéke kisebb a külső falakra meghatározott értéknél.

A hőveszteséget pontosan ki lehet számolni az MSZ 04.14013-87-es szabvány alapján. A részletes, pontos számítás figyelembe veszi a hőveszteséget befolyásoló legapróbb részleteket is, maga a számítás ezért nagyon bonyolult. Napjainkban azonban számítógépes program segít ebben a munkában. A 4. ábrán szereplő családi ház hőveszteségének egyszerűsített kiszámítása (alul).

Feltételezzük, hogy a ház hőszigetelése jó. Műanyag bejárati ajtója van, amelynek nagy a hőátbocsátási ellenállása, a táblázat alapján a számítás során ablaknak tekinthető. A ház nincs alápincézve, minden helyisége esetében a „Fűtetlen helyiség feletti” kategóriát vesszük figyelembe. Valamennyi helyiség belső mérete 2,7 m.

2. táblázat. Hőveszteség 1 m3 fűtött térfogatra számítva

[table id=226 /]

4. ábra. Földszintes családi ház

4. ábra. Földszintes családi ház
1 belépő, 3 m2; 2 előszoba, 8 m2; 3 kamra, 3 m2; 4 szoba, 13 m2; 5 szoba, 18 m2; 6 szoba, 27 m2; 7 konyha, 8 m2; 8 fürdőszoba, 6 m2; 9 WC, 2 m2; 10 gépkocsi beálló

Benyíló (1) (egyablakos helyiség, nem fűtött helyiség felett, fentről hűtött): Q1 = 3 m2 x 2,7 m x 30 W/m3 = 8,1 m3 x 30 W/ m3 = 243 W

Előszoba (2): Q2 = 8 m2 x 2,7 m x 30 W/ m3 = 21,6 m3 x 30 W/ m3 = 648 W

Kamra (3): Q3 = 3 m2 x 2,7 m x 35 W/ m3 = 8,1 m3 x 35 W/ m3 = 283,5 W

Szoba (4): Q4 = 13 m2 x 2,7 m x 35 W/ m3 = 35,1 m3 x 35 W/ m3 = 1228,5 W

Szoba (5): Q5 = 18 m2 x 2,7 m x 35 W/ m3 = 48,6 m3 x 35 W/ m3 = 1701 W

Szoba (6): Q6 = 27 m2 x 2,7 m x 35 W/ m3 = 72,9 m3 x 35 W/ m3 = 2551,5 W

Konyha (7): Q7 = 8 m2 x 2,7 m x 30 W/ m3= 21,6 m3 x 35 W/ m3 = 756 W

Fürdőszoba (8): Q8 = 6 m2 x 2,7 m x 55 W/ m3 = 16,2 m3 x 55 W/ m3 = 891 W

WC (9): Q9 = 2 m2 x 2,7 m x 25 W/ m3 = 5,4 m3 x 25 W/ m3 = 135 W

A hőveszteség = 243 W + 648 W + 283,5 W + 1228,5 W + 1701 W + 2551,5 W + 756 W + 891 W + 135 W = 8437,5 W 8400 W = 8,4 kW

Tehát az ábrán szereplő családi ház hővesztesége hozzávetőlegesen 8400 watt. Hasonló módon viszonylag könnyen és gyorsan kiszámíthatjuk egy átlagos családi ház hőveszteségét. (Ugyanakkor megjegyezzük, ha a fűtőtesteket a fenti eredmények alapján választjuk, jelentős túlköltségekre számíthatunk. A pontos, szabványos számítás több tízezer forint megtakarítást is eredményezhet. A lektor megjegyzése.)

A gyakorlat többféle fűtőrendszert ismer, minden rendszernek megvan az előnye és a hátránya. A padlófűtésnek sok előnye van, napjainkban egyre többen döntenek mellette, egyre gyakrabban alkalmazzák. Az újonnan épített családi házak többségében a padlófűtést vagy a padlófűtés és a konvekciós fűtés kombinációját alkalmazzák.

A családi ház fűtőrendszerének megválasztása az építtetőn múlik, jól és időben át kell azonban gondolni, már a tervezési szakaszban el kell dönteni, melyik rendszert választja. Ha a padlófűtést választja, figyelembe kell vennie, hogy ez a fűtési rendszer hőszigetelést és vastagabb réteg betont igényel. Emiatt a padlóréteg jóval vastagabb lesz. A fűtőrendszer kiépítése egy közepes méretű családi házban közel egymillió forint.

Mennyibe kerül?

Ha a rendszer kiépítése például kémény építésével is jár, és a legjobb minőségű alapanyagokat, alkatrészeket akarjuk felhasználni, a legjobb szabályozórendszert akarjuk beépíteni, akkor a költségek elérhetik a 3-4 millió forintot is (2018. évi adat). A fűtőrendszer bármilyen átalakítása, módosítása nem csak további pénzkiadással jár, hanem az épület átalakítását is maga után vonja, ami akár azt is jelentheti, hogy egyes helyiségeket nem lehet majd eredeti funkciójuknak megfelelően használni. A fűtőrendszert tehát nyomós ok nélkül nem javasolt átalakítani. A rendszer kiépítését, átalakítását a lehető legszakszerűbben végezzük el, hogy a későbbiekben már ne kelljen rajta változtatni.

A kellemes hőérzet nagyon fontos minden embernek, a levegő megfelelő hőmérséklete ugyanis jelentős mértékben segíti az egészség megőrzését. A hidegebb helyiségekben tartózkodók könnyen meghűlhetnek, vagy egyéb betegségeket szerezhetnek. Káros azonban a túlzott meleg is, mivel azok, akik sokat tartózkodnak túlfűtött helyiségekben, a téli hidegben, kinn a szabadban könnyebben megfáznak.

Jó tanács

Az optimális hőmérséklet kialakítása fontos a munka és a pihenés szempontjából is. A helyiség hőmérséklete ugyanis befolyásolhatja a munkában nyújtott teljesítményt és hatással van a pihenés minőségére is. A munkahelyen, vagy az otthoni munkavégzés idején a kisebb hőmérsékletet kell tartani, a pihenéshez viszont melegebbre kell fűteni a lakást.

Az optimális hőmérséklet megfelelően megtervezett fűtőrendszerrel érhető el. Ebből a szempontból mindegy, hogy klasszikus módon, radiátorral fűtünk, vagy padlófűtést, esetleg kályhát használunk.

A kívánt hatás és a megfelelő hőmérséklet, megfelelő hatékonyság, ül. gazdaságosság eléréséhez minden esetben fontos, hogy a meglévő fűtőrendszerhez megfelelő szabályozórendszert alkalmazzunk.

Padlófűtés terjedése

A padlófűtés nem számít új megoldásnak, igaz, térségünkben csak az utóbbi években terjedt el. Már közvetlenül a második világháború után is voltak olyan épületek, amelyeket a padlóban vezetett meleg vizes csőrendszer fűtött. Abban az időben szinte mindenhol acélcsöveket használtak, így a padlófűtés csövei is abból készültek. Később, az 1950-1980-as években ritkaságnak számított ez a megoldás, újabb „felfedezésére” az 1990-es évekig kellett várni.

A 90-es években elsősorban a családi házakban kezdték újra alkalmazni a padlófűtést, találkozhatunk azonban ezzel a megoldással üzletekben, kisebb üzemekben, szerelőműhelyekben és nyilvános helyiségekben is. Az esetleges meghibásodásoktól és javításoktól való félelem megtette a magáét: ma már a felhasznált anyagok és az elvégzett munka minősége olyan magas színvonalú, hogy meghibásodásra csak elvétve fordul elő.

Meleg víz és fűtés

Mielőtt még döntenénk a fűtőrendszerről, át kell gondolni, hogyan vezetjük majd az épületben a meleg vizet. A különböző rendszerek csöveit oly módon kell vezetni, hogy azok ellássák funkciójukat, és ne akadályozzák egymást. A fürdőszobában például akár három rendszer csövei is találkozhatnak: az egyik a radiátoros fűtőrendszert látja el meleg vízzel, a másik a padlófűtést, a harmadik pedig a különböző berendezési tárgyakhoz – mosdó, fürdőkád – viszi a meleg vizet.

Padlófűtés

1.ábra. A fürdőszoba melegvíz-ellátó csőrendszerei

A korábban ismert, betonba fektetett csövekben vezetett meleg vizes padlófűtés mellett az utóbbi években egyre gyakrabban találkozhatunk elektromos padlófűtéssel. Ez a korábban szinte ismeretlen megoldás sok esetben gazdaságosabb, kedvezőbb lehet az előbbinél.

Ha eljött az ideje annak, hogy átrendezzük a szobát, olyan kialakítás mellett döntsünk, amely biztosan átvészeli a következő néhány évet. Ennek olyannak kell lennie, amely már kissé „felnőttesebb” az előzőnél, anélkül, hogy unalmas lenne. A nagyobb gyerekek is szeretik az élénk színeket és mintákat, mindössze attól ódzkodnak, amit szerintük a barátaik gyere­kesnek ítélnek. A következő néhány jó tanács biztosan segít­ségünkre lesz.

Mintás és egyszínű felületek variálása

Mintás és egyszínű felületek variálása

Az egyszínű kék falaknak és az egyszerű vaságynak köszönhetően ezt a lány szobát az ágynemű cseréjével könnyen átalakíthatjuk.

Fessük a falakat valamilyen élénk, a gyereknek tetsző színre. Olyat válasszunk, amelyhez sokféle árnyalatot társíthatunk. A mintás ágynemű és az okosan megválasztott kiegészítők teszik teljessé az összképet. így az ágynemű és kiegészítők megvál­toztatásával könnyen átalakíthatjuk a szobát.

Semleges alapok

Ha nem tudjuk eldönteni, hogy milyen szín tetszene a gyereknek, fessük fehérre a falat, és a kiválasztott színárnyalatot kiegészítőkkel jelenítsük meg a szo­bában. Kisebb részleteken egy harmadik szín is megjelenhet. Olyan darabokat válasszunk, amelye­ken fehér minta található, így egységes lesz az összkép.

A fehér színt szinte bármely más színnel párosíthatjuk

A fehér színt szinte bármely más színnel párosíthatjuk, csak arra ügyeljünk, hogy a fehér a berendezés más elemein is megjelenjen. Itt a fehéret az éjjeliszekrény merész vörös színével egészítettük ki, és a szőnyeg és ágynemű finom kockás, ül apróvirágos mintájával társítottuk.

Absztrakt minták

Absztrakt minták

Idősebb gyerekek körében általában si­kere van a hullámos vonalaknak, spirál­alakzatoknak és egyéb absztrakt mintáknak. Ezek megjelenhetnek a tapétán vagy a füg­gönyökön vagy könnyebben kicserélhető elemeken, pl. ágyneműn is. Többszínű mintát válasszunk, így könnyen találunk hozzá kiegészítőket.

Élénkítsük az összképet!

Az élénksárga és narancssárga szín nekünk talán túl harsánynak tűnhet, azonban jó választás akkor, ha a gyerekek szeretik az élénk színeket.

Élénkítsük az összképet!

Ezek az árnyalatok könnyen társíthatok a hűvösebb kékkel és zölddel. Ezekkel a színekkel kellően vidám lehet a szoba, anélkül, hogy gyerekesnek tűnne. Fiúk és lányok szobájában egyaránt jól mutat ez a párosí­tás, így két különnemű gyerek közös szobájában is jó választás.

Elegáns tapéta

Nem muszáj a gyerektapéta-részlegben keresgél­nünk. Ha olyan mintát választunk, amelyben meg­található csemeténk kedvenc színe, olyan tapétát is vehetünk, amely idősebb korában is megfelelő lesz majd. Később a kiegészítők cseréjével könnyen át­alakíthatjuk a berendezést.

Romantikus lányszoba

Ha a nagyobb lányok szobáját is szeretnénk „lányos hangulatúvá” tenni, a lila szín jó választás. A rózsa­színhez hasonlóan ez is nőies szín, ugyanakkor kifino­multabbá tehető pl. halványlilával társítva. Az ágy fölé helyezhetünk baldachint, amelyet aztán később, ha nagyobb lesz a gyerek, le is szedhetünk.

Romantikus lányszoba

Ebben a szo­bában körmintás szegélyt alakítottunk ki a falon, amelynek színei visszaköszönnek az ezüstszínű tükör­kereten. A nyitott éjjeliszekrény a legjobb helye az éksze­reknek, kiegészítőknek: mintegy egyszerűsített fésülködőasztalként használható. Az ezüstszín jól mutat a lila mellett, ezért bátran helyezzünk el fém vagy krómozott bútorokat, a tanulás és tárolás színhelyein.

Lampion virágokkal

Romantikus lányszoba

Egy egyszerű papírlampiont egyedivé varázsolhatunk néhány művirággal. Itt orchideákat választottunk, de kereshetünk egyszerűbb virágokat, amelyeken vissza­köszön a berendezés egy-egy színe vagy motívuma.

Amire szükségünk lesz Papír lámpaernyő Művirág (itt selyem orchideákat használtunk) Olló vagy tapétavágó kés Ragasztópisztoly

Lépések:

  1. A lámpaernyőt akasszuk fel stabilan, hogy ké­nyelmesen tudjunk rajta dolgozni.
  2. Vágjuk le a virágokat a szárukról ollóval vagy tapétavágó késsel.
  3. Ragasztópisztollyal erősítsük a virágokat a lámpa­ernyőhöz. Legjobban a szabálytalanul elszórt virágok mutatnak. Ügyeljünk rá, hogy ne vigyünk fel túl sok ragasztót. Nagyon szép látvány, ha a szirmok a levegőmozgásra szabadon lebegnek.

Fóliából készült faliképek

Fóliából készült faliképek

Ezekkel az ezüstszínű díszítőelemekkel egyszerűen és gyorsan izgalmassá tehetjük az egyszínű falat, emellett tükröződő felülete csillogással tölti meg a szobát. A díszítőelemeket elhelyezhetjük szegélyként egymás mellett vagy csoportban elhelyezve is.

Amire szükségünk lesz Vonalzó Ceruza Öntapadós motívumok Száraz törlőkendő

Lépések:

  1. A falat tisztítsuk meg a portól és a zsíros szennyeződésektől. Ha frissen festettünk, csak a festék száradása után kezdjünk el dolgozni!
  2. Döntsük el, hova kerül a motívum, majd ceruzá­val és vonalzóval jelöljük meg a helyét, hogy biztosan vízszintesek és függőlegesek legyenek az élek. A motívumok távolságát egyenletesen mérjük ki. Használhatunk szintezőt és függőónt is.
  3. Óvatosan húzzuk le az öntapadós motívumok hátáról a fedőfóliát, majd illesszük Finoman a helyükre. Kicsit távolabbról szemléljük meg, hogy elége­dettek vagyunk-e az elrendezéssel. Ha igen, száraz törlőkendővel nyomkodjuk helyére a matricát. Az esetleges levegőbuborékokat is simítsuk el.

Olyan mintákat válasszunk, amelyeken megjelennek a gyerek hobbijai.

Olyan mintákat válasszunk, amelyeken megjelennek a gyerek hobbijai.

A vidám minták oldotta teszik a hangulatot.

A vidám minták oldotta teszik a hangulatot.

Fiúszoba

Fiúk szobájában kiválóan megfelelnek a semleges keki vagy a barnásszürke alapszínek. A sportos és terepszínű öltözködést kedvelő gyerekek amúgy is megszokták ezt a színvilágot, és ezek az árnyalatok remekül kombinálhatok erősebb színekkel, vagy tompíthatok fehérrel vagy krémszínnel.

Fiúszoba

Alakítsunk ki bőségesen nyitott tárolóhelyeket a sport­eszközöknek, és válasszunk egyszerű, funkcionális búto­rokat.

Izgalmasabb lesz az összhatás, ha finoman mintázott felületű tapétát használunk. A függönyökön, lakástexti­leken harsányabb minták is megjelenhetnek. Ennél az összeállításnál nem nehéz növekvő gyermekünk változó igényeihez igazodni. Ehhez pl. a függönyt kicserélhetjük egyszerű farolóra.

A túlságosan bonyolult részletmegoldásokat kerüljük, és ne zsúfoljuk tele a szobát kiegé­szítőkkel, különben elveszítjük annak friss, modern jellegét. Az egyik fal mentén elhelyezett minimalista kialakítású polcrendszerrel a tárolás gondját is megoldot­tuk, a mintás dobozokban pedig kényelmesen elfér az összes játék.

Csillagmintás szekrény készítése

Csillagmintás szekrény

Az itt bemutatotthoz hasonló átalakítást egy hétvégén elvégezhetjük, és segítségével könnyedén látványos bútordarabbá varázsolhatunk egy egyszerű szekrényt. Érdemes eleve festett darabot választani alapnak. A csillogó díszekhez igazodva érdemes lehet ezüstszínű fogantyúkat felszerelni.

Amire szükségünk lesz Pauszpapír Vastag karton Olló Alumíniumfólia Golyóstoll Szike vagy tapétavágó kés Ragasztóspray

Lépések:

  1. Rajzoljuk át a kiválasztott mintát, és másoljuk át a kartonra. Ebből kivágva készítsük el a sablont. Esetünkben stilizált virágminta mellett döntöttünk, de választhatunk csillag-, kör- vagy geometrikus formákat is.
  2. Terítsük a fóliát vízszintes felületre, majd rajzol­juk körbe a sablont, addig ismételve a műveletet, amíg elegendő motívumot készítettünk.Csillagmintás szekrény
  3. 3 Vágjuk ki a motívumokat, majd ragasszuk a szekrényre ragasztóspray-vel. Itt egy kis ezüst­szeget is bevertünk a virág közepébe, de ez nem feltétlenül szükséges.
  4. Az ajtók alsó részéhez vágjunk ki megfelelő méretű fóliát – ehhez nagyon gondosan kell dolgoz­nunk a szikével vagy az tapétavágó késsel, hogy ne szakítsuk be a fólia szélét. A fólia díszítéséhez egyszerűen rajzoljuk körbe a sablont tollal, így be­mélyített mintázatot készíthetünk. Végül ragasztóspray-vel erősítsük a fóliát az ajtóhoz.

Iskoláskorú gyerekeknél nagyon fontos a megfelelően kialakított tanulósarok.

A következő néhány szempontot érdemes figyelembe venni ezek berendezésénél:

  • Elengedhetetlen egy akkora íróasztal, amelyen kényelmesen elfér a számítógép. Az asztal magassága legyen kényelmes, a képernyő pontosan szemmagasságban legyen, így nem kell kényel­metlen tartásban ülni a használatakor, ami hát-és fejfájást okozhat.Számítógép A számítógép használatakor ne kelljen elfordulni, az pontosan használójával szemben legyen. Az íróasztal alatt kényelmesen férjen el a láb, és a számítógép mellett legyen helye az írószereknek, papíroknak is. Használ­junk olyan helytakarékossági ötleteket, mint a kihúzható billentyűzettartó.
  • Ha nincs hely egy hagyományos íróasztalnak, érdemes lehet esetleg szekrényben elhelyezhető változat mellett dönteni. Legyen helye a tan- és írószereknek is. Az irodabútorokat árusító boltokban biztosan találunk megfelelő változatot. Ügyeljünk rá, hogy kényelmes legyen az asztalhoz tartozó szék is. A legjobb a fémből készült könnyű változat, párnázott üléssel és háttámlával. Érdemes lehet ergonomikus széket választani, esetleg vásároljunk állítható magasságú irodai széket, amelyet könnyen hozzáigazíthatunk növekvő gyermekünk testméreteihez. Bármilyen változat mellett döntünk is, a megfelelő háttámaszra mindenképpen ügyeljünk.
  • Érdemes lehet pl. csuklótámaszt vagy láb­tartót is beszerelni. A szemet a képernyő mellett elhelyezett helyi világítás alkalmazá­sával tehermentesíthetjük.

Legyen öröm az otthoni tanulás!

Ha praktikusan és hívogatóan rendezzük be a tanulósarkot, biztosan nem lesz teher az otthoni tanulás! Hasznosítsuk a számítógép feletti fal­felületet, az asztal alá pedig helyezzünk fiókos vagy polcos tárolóegységet.

Tároláshoz:

  • Helyezzünk el kisebb tárolóelemeket is a pa­pírok, CD-k, egyéb kisebb holmik tárolására. Nem muszáj unalmas irodai kiegészítőket használnunk: választhatunk élénk színű da­rabokat is!Legyen öröm az otthoni tanulás!
  • Szereljünk a falra színes parafa táblát, amelyre ki lehet tűzni a meghívókat, képeslapokat stb. Ezeket magunk is könnyedén elkészíthetjük, ha maradék parafa padlólapokat emulziós festékkel (latexfesték) festünk be. Festés helyett pamutvászonnal vagy filccel is bevonhatjuk ezeket.
  • Az asztal közelében állítsunk fel fém- vagy fapolcokat, amelyen színes irattartókat, mappá­kat helyezünk el. Az ilyen áttekinthető tároló megoldás arra készteti a gyerekeket, hogy rendben tartsák a környezetüket.

Polcok

Legyen öröm az otthoni tanulás!

Kényelmes ülőbútorok

Alakítsunk ki több ülőhelyet a szobában, hogy a barátoknak is legyen kényelmes helyük. Lehetőségeinket természetesen nagyban megszabja a szo­ba mérete, de még a legkisebben is elfér a padlón egy ülőpárna.

Továbbá:

  • Könnyű, modern székeket alkalmazzunk. Jó választás a karosszék, hordozható babzsák vagy vicces, felfújható, színes műanyag ülőal­kalmatosság.
  • Nagyobb szobában helyezzünk el egy kisasztalt az újságoknak és könyveknek. Ez lehet az elválasztó elem a pihenés és a tanulás színtere között, különösen, ha tároló polccal egybeépített változat mellett döntünk. Praktikus darab a ka­napévá összecsukható ágy, mert ezen kényel­mesen elférnek a látogatók is. Szűkösebb helyen jó megoldás a fotelágy, futon jellegű matraccal.

A gyerekek gyorsan nőnek, így aztán a vidám állatfarmra vagy éppen tündérmesére emlékeztető tapétát hamar gyerekesnek találják. Szinte még időnk sincs hozzászokni ehhez a felnőttes hozzáálláshoz, a gyerekszoba máris szigorúan magánterületté válik, ahol már nem járkálhatunk szabadon ki-be. Nem mindig könnyű átvészelni azt a korszakot, amikor a csemeténkből tinédzser lesz.

Egyik nap tökéletesen flegma, másnap pedig nagy vígan keresgéli elveszett játékait – ilyenkor csak annyit tehetünk, hogy helyet teremtünk a játékoknak, és a tinédzserekre jellemző tevékenységeknek is. Újra vizsgáljuk meg a szobát, hogy van-e benne elegendő hely a tanuláshoz és a vendégfogadáshoz.

A berendezés felfrissítése

Ne legyenek álmatlan éjszakáink amiatt, hogy vajon szemünk fénye milyen szobát szeretne. Valószínűleg úgysem vagyunk képesek kitalálni, hiszen felnőttek vagyunk, azaz nem vagyunk „mérvadóak” ebben a kérdésben. Valószínűleg immúnisak vagyunk a ti­nédzsermagazinokkal és hasonló, fontos ízlés­formáló elemekkel szemben is.

Inkább menjünk el együtt lakberendezési és barkácsáruházakba, vagy adjunk oda a gyereknek katalógusokat, színkártyá­kat, és kérjük meg, hogy válassza ki a neki tetsző változatokat. Készüljünk fel rá, hogy kénytelenek leszünk majd kompromisszumokra – ne feledjük, a fekete vagy a metállila szín iránti rajongás való­színűleg már el is múlik, mire a festék megszáradt.

Halvány rózsaszín

A halvány rózsaszínt csak az ágyneműn falszegé­lyen és szőnyegen megjelenő lila egészíti ki.

A fehér falak, kifinomult kiegészítők és egyszerű

A fehér falak, kifinomult kiegészítők és egyszerű, csíkos ágynemű kifinomult eleganciát kölcsönöz a szobának.

A meglévő berendezés átalakítása

Nem biztos, hogy a szobát gyökeresen át kell alakí­tanunk. Elképzelhető, hogy kisebb mértékű átalakí­tás is elegendő, hogy „felnőttesebben” nézzen ki. így olcsóbb is lesz a munka, és gyorsabban elkészülünk vele.

A színek tompítása

Ha a szoba lakója ráunt az alapszínekre, próbáljuk meg azt lehetőleg háttérbe szorítani. Egészítsük ki más színnel, és változtassuk meg a részleteket, pl. ágyneműt, árnyékolót. Általában érdemesebb inkább harmonizáló színek mellett dönteni.

Semleges fehér vagy krémszín alkalmazása

A meglévő berendezés átalakítása

Ha a szoba meghatározó színei nagyon harsányak, a lehetőségeink már korlátozottabbak, a fehér és krémszín használatával azonban biztosan nem fogunk mellé, és sikeresen finomíthatunk az összképen. Egy vagy két falat, vagy a falra sze­relt díszléc feletti részt fessük semleges színűre. Semleges színű bútorok és ágynemű használata szintén segíthet.

Fémes felületek

Az ezüstös vagy metálos bevonatok biztosan mo­dernné teszik az összképet. Visszaverik a fényt, így izgalmasabb teszik a sötétnek, unalmasnak tűnő színeket. Helyezzünk el tükröket, fémpolcokat, vagy helyezzünk el a falon fémesen csillogó szegélyt vagy öntapadós figurákat.

Rendrakás

A rendetlenség felszámolása a leggyorsabb módja, hogy felfrissítsük a szobát. Beszéljük rá a gyerekeket arra, hogy szabaduljanak meg megunt játékaiktól. Segíthet a rábeszélésben, ha megígérjük, hogy he­lyette közös bevásárló körútra indulunk és új ki­egészítőket szerzünk be. Az irodabútor-boltokban biztosan találunk pl. praktikus polcokat és íróasztalt. Ezeket egészítsük ki irodai kiegészítőkkel, és olyan tárgyakkal, mint pl. egy kényelmes szék, csinos olvasólámpa és színben harmonizáló szőnyeg. Vá­lasszuk el élesen a tanulás és a pihenés területét!

A megunt szegély lecserélése

Valószínűleg a mintás tapéta lesz az első, amelyre csemeténk ráun. Ha mind a négy falat ilyennel vontuk be, nem kerülhetjük el az újratapétázást, ha azonban csak egy mintás szegélyt kell kicserélnünk, már sokkal könnyebb dol­gunk van feltéve, hogy alatta a vakolat jó állapotban van!). Tapétakaparóval szed­jük le a csíkot, miután alaposan benedvesí­tettük. Óvatosan húz­zuk le a falról. Helyére kerülhet új szegély, de azt fel is festhetjük a falra, eltakarva a régi szegély helyén maradt esetleges nyo­mokat. A képen egy­szerű, narancsszínű, fényvisszaverő pöttyökkel díszített sze­gélyt készítettünk, amely jól illik egy tizenéves szobájába.

Járművek és építkezés

A kicsiket teljesen lenyűgözi a teherautók és daruk látványa, és ami nekünk csak egy poros és rendetlen építési területnek tűnik, azt ők elbűvölve csodálják. A következőkben bemutatunk néhány egyszerű fogást, amellyel elkészíthetjük a gyerekek érdek­lődésnek megfelelő környezetet.

Kombináljuk a mintákat!

A falra festett teherautók vagy a különféle szer­számokkal díszített ágynemű megmozgatja a kicsik fantáziáját, akik előszeretettel képzelik magukat a teherautó kormányfülkéjébe.

Járművek és építkezés

A vörös és kék mintázatú szobában az ágy melletti éjjeliszekrény színe is harmonizál a többi elemével.

Ez a stílus nagyszerűen illik a közlekedési eszközöket csodáló gyerekek ízlésvilágához. Válasszunk vidám, kontrasztos színeket (pl. vörös és kék), és a bútorokat is fessük olyan színűre, hogy illeszkedjenek az ágyneműhöz és a függönyökhöz. A képet a sok-sok játék teszi teljessé, így aztán alakítsunk ki elegendő helyet, ahol ezeket közszemlére tehetjük.

Ipari jellegű színvilág

Ehhez a stílushoz az élénk, harsány színek (pl. sár­ga, vörös) illenek legjobban. Az építkezések világát felidézhetjük kisméretű védősisakok, építkezéseken alkalmazott figyelmeztető feliratok (ilyeneket a barkácsáruházakban, szaküzletekben szerezhetünk) és a raktárakra emlékeztető nyitott polcrendszerek, amelyeken kényelmesen elférnek a kedvenc játék­autók. A képen az egyik falat vörös-fehér sávokkal emeltük ki, az építkezések helyszínén használt védőszalagot pedig a faelemek sárga-fekete színei­vel való festésével idéztük fel.

Falra festett teherautó

Egy ilyen alkotás a járműrajongó gyerekek vágyai­nak netovábbja. Készítése is egyszerű, ha ismerünk néhány hasznos trükköt. Olyan képet válasszunk, amely főleg egyenes vonalakból és derékszögekből áll, mert ezt festés előtt könnyen felrajzolhatjuk a falra. Ha van némi rajzkészségünk, vonalzóval egy mintául használt kép alapján további segítség nélkül is felrajzolhatjuk a járművet a falra.

Óvato­sabbak azonban ehhez használjanak diavetítőt. Ennél a módszernél vetítsük a mintát a falra, állít­suk be a kívánt méretre, majd ceruzával rajzoljuk körbe a körvonalakat. Ezután fessük ki a felületeket. Felülről lefelé haladva dolgozzunk. Először a nagyobb felületeket fessük ki, ezután jöhetnek a kisebb részletek. Használjunk akrilfestéket. Ha nem vagyunk elégedettek valamelyik részlettel, fessük át. Amikor megszáradt a műalkotásunk, kenjük be a felületet színtelen akrillakkal.

A harsány színekkel készült falikép nagyon látványos - válasszunk élénk, erős színeket.

A harsány színekkel készült falikép nagyon látványos – válasszunk élénk, erős színeket.

Képregényhősök

Még az idősebb gyerekek is szeretik megosztani a szobájukat egy kedvenc képregény- vagy mozi hőssel. Könnyű dolgunk van, ha az adott figurával díszített ágyneműt készen be tudjuk szerezni, de to­vábbi részletekkel is gazdagíthatjuk a szobát.

Ügyes részletek

Azt mindenki egyből észre veszi, ha a Pókember karja feltűnik az ajtólapon – az ilyen tréfás részletek biztos nagyon tetszenek majd a nagyobb gyerekek­nek!

Ügyes részletek

Ha ügyesen festünk, elég, ha a figura körvonalait egy kép alapján kijelöljük az ajtón. Ha ke­vésbé vagyunk magabiztosak, fénymásolóval nagyítsuk az adott részletet a kívánt méretre, és azt sablonként használva készítsük el az ábrát.

Élénkvörös ágynemű

Ha élénk színű (pl. vörös-fekete, Pókem­ber-mintás) ágyneműt választunk, igyekez­zünk leegyszerűsíteni a helyiség színössze­állítását. Esetünkben a falat semleges szí­nűre festettük, a modern, lámpák és bú­torok pedig jól kiegé­szítik a lakástextilek harsányságát.

Élénkvörös ágynemű

A vörös és fekete szín megjelenhet pl. vörös színű képkereteken, vagy a két színt kom­bináló párnákon, tá­rolódobozokon vagy egyéb kiegészítőkön. A vörös fekete mintás szőnyeg vagy vörös szegélyű roló teljessé teszi a képet.

Asztal képregénnyel (elkészítése)

Az itt bemutatott darab a szalvétatechnika egyszerű változata; nagyméretű képregény lapokból készül. Válasszuk ki csemeténk kedvenc képregényhősét, és az azzal díszített asztalnak biztosan sikere lesz!

Asztal képregénnyel

Nagyobb gyerekek szívesen besegítenek a munkába, sőt, esetleg teljesen önállóan is képesek elkészíteni az asztalt.

Amire szükségünk lesz Kisasztal Négy-öt képregényújság (az asztal méretétől függően) PVA ragasztó Ecset

Lépések:

  1. Szedjük szét a képregényújságokat; egyes lapokat hagyjunk meg egészben, másokat tépjünk ketté vagy négyfelé. Készíthetünk szabályos vágásokat vagy szabálytalan, tépett éleket.
  2. Ecsettel vonjuk be az asztal egy kis felületét PVA ragasztóval, majd ragasszunk rá néhány lapot. Ismételjük meg a műveletet, kis szakaszonként az egész felületet befedve.
  3. Amikor elkészültünk művünkkel, fixáljuk a felületet úgy, hogy bevonjuk vízzel hígított PVA ragasztóval (egy rész vízhez adjunk kb. három rész ragasztót). Hagyjuk megszáradni az asztalt.

ÖNTAPADÓS MATRICÁK. Ha egyszerűbb asztalt szeretnénk, díszítsük a felületet matricákkal. Kisebb gyerekeknél ez egyszerű és gyors módja annak, hogy kedvenc figurájukkal ékesítsük a bútor­darabot. Ragasztáshoz a felület tiszta és száraz legyen (érdemes azt esetleg finoman megcsiszolni, majd áttörölni nedves szivaccsal). Amikor helyükre kerültek a matricák, vonjuk be a felületet egy réteg hígított PVA ragasztóval.

ÖTLET. Bár esetünkben régi képregényújságokat használtunk, ezeket azonban helyettesíthetjük tetszés szerint sci-fi, sport vagy éppen lovas­újságokkal, de akár még családi fotókat is választ­hatunk. Ragasztás előtt ellenőrizzük, hogy tiszta és kellően sima-e az asztal felülete. Az is lehet, hogy a lábak csupaszon maradnak, és csak az asztallapot borítjuk be. Hasonló módszerrel dobozokat vagy éppen fa tükörkeretet is díszíthetünk.

Szinte minden kislány szereti a rózsaszínt – végül is ez a szín illik a kis hercegnőkhöz vagy éppen balerinákhoz, Barbie ba­bákhoz és egyéb mesefigurákhoz! A rózsaszínben pompázó kör­nyezet igazi lányos szoba, amely a kislányok körében biztosan tetszést arat. Ne fogjuk vissza magunkat, amikor a puha rózsa­szín párnák vagy leheletkönnyű tüllanyagok között válogatunk: bátran merüljünk el a tündérmesék világában, amely saját gyer­mekkorunkat is felidézi!

Rózsaszín álomszoba

A berendezés összeállítása

Keverjük a különféle rózsaszín árnyalatokat. Válo­gathatunk a leghalványabb rózsaszín, a fagylaltszínek és rágógumi-rózsaszín, cseresznyepiros, sőt mélyvörös árnyalatok között. Ha visszafogottabb környezetet szeretnénk, válasszunk ezek mellé lila, levendula­színű, krémszínű vagy kankalinsárga árnyalatokat.

Tippek:

  • Válasszunk tündéreket, hercegnőket vagy angyal­kákat ábrázoló tapétákat, de ebbe a környezetbe illenek a jópofa állatkákat vagy elvarázsolt tündérkastélyokat ábrázoló minták is. Kissé visszafogottabb lesz az összhatás, ha ezeket a mintákat csak szegélycsíkon vagy a négy közül egyetlen falon alkalmazzuk. Ha nem a megfelelő árnyalatot választjuk, a rózsaszín nagy felületen hideg hatást kelthet, ezért keressük (a lilás vagy kékes árnyalatok helyett) a vöröses árnyalatokat, így könnyed és otthonos érzetet kelt a felület.
  • Ennél a megközelítésnél a luxus fontos jellem­ző, ezért helyezzünk el semleges színű, puha szőnyegeket. A fehérre festett fapadló vagy a parketta jól mutat, de erre terítsünk vastag, hosszú szálú szőnyegeket.
  • Ilyen környezetben a legjobban a krémszínű vagy fehérre festett bútorok mutatnak. Keressük a franciás stílusú, íves lábú, volutákkal díszített bútordarabokat.

Stencilezett szívek

Az egyszínű, stencilezett vagy nyomdázással készített szívek elkészítése igazán egyszerű. Használjuk ezeket a fal egy pontjának (pl. egy polcnak) a kihangsúlyozására. Rendezzük el a szíveket szabálytalan csoportokban, kifestésükhöz válasszunk sötét rózsaszínű vagy vöröses festéket.

Stencilezett szívek

Ha igazán romantikus hangulatot szeretnénk, válasszunk arany- vagy ezüstszínű fémes festéket a szívek körberajzolására, vagy díszítsük a szíveket fémes rózsaszínű flitterekkel. Textil­festékkel vagy textilfestő filccel pl. az egyszínű lakástextileken is megismételhetjük a mintát.

Különleges díszítőelemek

Akasszuk a falra angyalkák, tündérek vagy várkastélyok képeit. Ha azonban valami különlegeset szeretnénk, lógassunk fel kisebb tárgyakat – pl. balettcipőt, tündér­szárnyakat.

Különleges díszítőelemek

Ezek iga­zi luxuskörnyezetet teremtenek. Képakasz­tóról lógassuk le a tár­gyakat, zsinegre vagy képakasztó huzalra felakasztva azokat. Ha még kicsi a gye­rek, akkor függesszük azokat olyan magas­ra, ahol biztosan nem éri el.

Tüll baldachin

Baldachint készen is vásárolhatunk, de akkor sincs nehéz dolgunk, ha saját magunk szeretnénk azt elkészíteni vala­milyen könnyű és lenge anyagból. Erősítsünk a mennyezetre kampót, és arról lógassuk le zsinegen, vagy szereljünk a falra tartópanelt, amelyen kampó vagy félkör alakú tartókeret található. A baldachint az ágy fejrészénél kétoldalt, de akár végig az ágy hossza mentén is lelógathatjuk. Még szebb lesz a baldachin, ha csipeszek helyén egy-két öltéssel letűzzük a hajtásokat. A legpraktikusabb anyag a tüll, mert könnyű és áttetsző. Válasszunk fehér, halvány rózsaszínű vagy lilás árnyalatú anyagot, esetleg finom virág- vagy tündérfigurás mintával.

Romantikus részletek

  • A hagyományos tündérfigurák mellett jól mu­tatnak a cukorkás motívumok is. Az 1950-es évek stílusát idézik pl. a fagylaltokat ábrázoló minták. A csíkos cukorkára emlékeztető szegély­motívum és a halvány, krémszínű fabútorok teszik teljessé az ilyen összeállítást.Romantikus részletek
  • Még a kis tündéreknek is igazi luxus a selyem ágytakarói Ehhez válasszunk jó minőségű anyagot (pl. nehéz sötétítőfüggöny-selyem). Készíthetünk két oldalán eltérő színű ágytaka­rót is, egymással harmonizáló színű (pl. piros és rózsaszín) anyagokból. Az ágytakaró szegé­lyét díszítsük gyöngyökkel vagy flitterekkel.
  • A párnázott, puha ülőalkalmatosságok, pl. bab­zsákok, kis karosszékek és kanapék teszik igazán kényelmessé a szobát. Helyezzünk el öltöző­asztalt (l. 98., 99. oldal) vagy gardróbszekrényt, így felnőtt jelleget adhatunk a szobának.
  • Érdemes többféle lakástextilt felhasználni. Vá­lasszunk kötött, selyem- vagy bársonyhuzatú párnákat, és párosítsuk ezeket ropogós vászon­nal, amelyen visszaköszönnek a függöny mintái.
  • A világításhoz puha, lágy fényt alkalmazzunk, pl. az ágy köré füzérben felszerelt égőket vagy ágy melletti olvasólámpát textil lámpaernyővel.
  • A függönyöknek szintén alkalmazkodniuk kell a romantikus stílushoz, ehhez válasszunk elegáns tüllanyagot vagy tetszetős mintázatú kelmét. Szereljünk fel mintás vagy egyszínű rolót is. Az olyan részletek, mint a pamut vagy vászon, masnis függönytartók teszik fel az i-re a pontot.

Sötét rózsaszín felnőttes stílus!

Nagyobb lányoknál a tündérvilág helyett felnőttesebb környeze­tet alakíthatunk ki, ha a rózsaszín sötétebb árnyalatait használ­juk. Ennél az össze­állításnál két, vissza­fogottabb szín társí­tásával alakul ki a be­rendezés, és így akár gyermekünk tizenéves koráig sem kell átren­dezni a szobát.

Sötét rózsaszín felnőttes stílus!

Ese­tünkben a falakhoz halvány rózsaszínt, az ágyneműhöz, sző­nyegekhez és kiegé­szítőkhöz cseresznye pirosat választottunk. Nem alkalmaztunk mintás anyagokat, az olyan részletek azonban, mint a bal­dachin és a falra akasztott balerina­ruha romantikus hangulatot csempész a szobába. Az ilyen, két szín párosításával összeállított berende­zést a kiegészítők színének módosítá­sával könnyen meg­változtathatjuk.

Virágmintás asztal készítése

Virágmintás asztal készítése

Egy sima asztalt tapétából kivágott mintákkal stílusos bútordarabbá varázsolhatunk. A minták lehetnek vidékies hangulatot idéző virágok éppúgy, mint modernebb stílusú körök vagy négyzetek.

Amire szükségünk lesz Öltözőasztal Matt emulziósfesték Ecset, olló, szivacs Tapéta vagy tapétából kivágott minták Akrillakk PVA-ragasztó

Lépések:

  1. Készítsük elő az asztalt (ha kell, csiszoljuk át a felületet), majd fessük be két réteg vinil matt emulziósfestékkel.
  2. Pontosan vágjuk ki a motívumokat, majd tegyük félre. Kivágáskor a különféle motívumokat csoportosítva tároljuk, így később könnyebb dolgunk lesz.Virágmintás asztal készítése
  3. Hígítsunk fel egy kevés PVA-ragasztót, míg tej­színhez hasonló állagú lesz. Kenjük be vele egy kivágott motívum hátulját. Tegyük a motívumot az asztalra, majd nedves szivaccsal simítsuk rá a felületre. A felesleges ragasztót töröljük le. Finom, óva­tos mozdulatokkal dolgozzunk, nehogy eltépjük a papírt. Hasonló módon folytassuk a munkát, míg az egész felületet kidíszítettük.
  4. Amikor megszáradt a ragasztó, legalább három réteg akrillakkal fixáljuk a felületet.

STENCILEZÉS ÉS NYOMDÁZÁS. Ha az előzőekben bemutatott módszer túlságosan bonyolultnak és időt rablónak tűnik, választhatjuk a stencilezést vagy nyomdázást is, a végeredmény hasonló lesz. Érdemes a függöny vagy ágynemű mintájához vagy színéhez illő motívumokat választani.

ÖTLET. Ragasztás előtt próbaképpen rakjuk ki a mintákat, és ceruzával jelöljük meg a helyüket. Esetünkben az egész felület mentén egyenletesen elszórt mintázat mellett döntöttünk, de a motívumokat az asztal egy részén (az asztallapon vagy a fiókok előlapján) is elhelyezhetjük.

Sportos környezet a gyerekszobában

Azt nem tudjuk befolyásolni, hogy gyermekünk melyik csapatnak szurkoljon, így minden való­színűség szerint amennyiben annak stílusában szeretnénk berendezni a szobát, a lehető leg­harsányabb színekkel szembesülünk. Ügyes fo­gásokkal azonban még ezt a felállást is a ja­vunkra fordíthatjuk. Ennek titka, hogy a har­sány színeket és a sportereklyéket visszafo­gottabb kiegészítőkkel vegyítsük. Utóbbiak le­hetnek pl. semleges színű falfelületek, fabúto­rok és apró minták (pl. csíkok vagy pöttyök).

Sportos környezet a gyerekszobábanA csíkos vagy kockás lakástextilek remekül páro­síthatok a csapatszínekkel.

Csíkok

A kedvenc csapat színei visszaköszönnek a falon és az ágyneműn. Ehhez valószínűleg könnyen beszerezhetjük a megfelelő alapanyagot. Ha túl nyo­masztónak érezzük a színeket, csak az egyik falat fessük be élénk színekkel, a többi legyen vissza­fogott fehér vagy krémszínű. A képen látható eset­ben a domináns vöröset kék-fehér csíkos szőnyeg­gel és piros-fehér kockás üléshuzattal igyekeztünk kiegyensúlyozni. A falat egyszerű, focilabdákkal díszített szegéllyel élénkítettük, és futballcipőket akasztottunk a falra.

Egyszerű, semleges elemek

Az egyszerű formájú tölgyfa bútorok segítenek ki­egyensúlyozni az élénk, harsány színeket, így azok nem lesznek nyomasztóak. A semleges hatású sző­nyeg szintén segít ebben. Bevált trükk, ha a falra félmagasságban díszlécet erősítünk, és a felette lévő területet valamilyen semleges színnel festjük be, és csak az alatta lévő részen alkalmazzuk a kedvenc csapat színeit. Egy színes zászló vagy sál szintén segít a megfelelő hangulat felidézésében.

Egyedi kiegészítők

A falak vagy bútorok festésével könnyedén becsem­pészhetjük a kedvenc csapat színeit a gyerekszobába. Ezeket néhány évenként könnyedén újrafest­hetjük. Egy egyszínű, sima szekrényt fessük be a csapat színeivel, az asztalokra vagy tükörkeretekre ragasszunk matricákat vagy fényképeket. Egy nagy­méretű parafa tábla megfelel arra, hogy azon köz­szemlére lehessen tenni a belépőket, zászlókat és egyéb emléktárgyakat.

Az élénkvörös focilabdákkal díszített szegély semleges fafelületekkel és egyszerű fabútorokkal társítva.

Az élénkvörös focilabdákkal díszített szegély semleges fafelületekkel és egyszerű fabútorokkal társítva.

Ehhez az összeállításhoz a csillagos éjszakai égbolt adta az ihletet. Ilyen környezetben a kicsik szabadon tervezgethetik utazásukat az űrbe. Az alapszín esetünkben a kék, de választhatunk még ezüst vagy élénksárga színeket is, hogy valódi kozmikus hangu­latot teremtsünk. A falakat fessük egyszí­nűre, és falszegéllyel, mintás ágyneműkkel és futurisztikus kiegészítőkkel űrbéli biro­dalmat varázsolhatunk.

Csillagok és űrhajók a gyerek szobájábanEz az asztal az égboltot idézi.

A csillagos égbolt mint háttér

A mélykék színek életre kelnek, ahogy le­kapcsoltuk a lámpát. Ehhez ragasszunk a mennyezetre foszforeszkáló öntapadós csillagokat! Az olyan vidám kiegészítők, mint a csillag alakú párnák nappal is izgalmassá teszik a szobát. Kiegészítés­ként lógassunk a mennyezetről űrhajókat, vagy készítsünk űrhajókkal, bolygókkal vagy űrhajósokkal díszített szegélyt.

A világegyetem a bútorokon

Egy egyszerű, sima asztalt is izgalmassá tehetünk, ha űrhajókat vagy csillagokat ábrázoló mintákkal díszítjük. Ehhez fessük az asztalt az általunk választott alapszínre (legjobb a sötétkék vagy a szürke). Csillag alakú stencilező sablonnal és sárga festék­kel készítsük el a mintát.

A világegyetem a bútorokon

Ha csillogó min­tákat szeretnénk, használjunk fémes ezüst­ vagy aranyszínű festéket. A csillagokat az egész asztallapon egyenletesen elosztva, vagy szabálytalan csoportban elhelyezve is megfesthetjük. Egy vagy két űrhajót is ráfesthetünk az asztalra. Két réteg színte­len matt lakkal vonjuk be a felületet, meg­védve így a mintázatot.

A világegyetem a bútorokonAz élénksárga csillag alakú párnák és stencilezett formák látványos színfoltjai a szobának.

Űrbéli fények

Felteszi az i-re a pontot az űrhajó alakú asztali lámpa. Esetleg készíthetünk félhold alakú lámpaernyőt a mennyezetre szerelve. Néhány halványan pislákoló, füzérben elhelyezett égő még inkább fokozza a szo­ba kozmikus hangulatát.

Válasszunk űrbéli hangulatot idéző kiegészítőket, pl. lávalámpát.

Válasszunk űrbéli hangulatot idéző kiegészítőket, pl. lávalámpát.

Bontsunk vitorlát!

A tengerimádó gyerekek képzeletét biztosan megmozgatja a tengerészmotívumokkal beren­dezett szoba. Ehhez felhasználhatjuk a tenger­parti nyaraláson gyűjtött vagy vásárolt emlék­tárgyakat: kagylókat, hajómodelleket vagy homokozó készletet. Kislányoknak és kisfiúk­nak egyaránt vonzó ez a stílus. A színkeverés­hez alapul vehetjük a klasszikus kék-fehér összeállítást, vagy felidézhetjük a napsütötte tengerpartot is homoksárga és rózsaszínes árnyalatokkal és az élénk csíkos napozóágyak mintáival.

Tengerészmotívumok a gyerekszobában

A berendezés összeállítása

Alapszínünk majdnem mindig kék (bármely árnya­latban), amelyet tiszta fehérrel és tengerészmotívumokkal, a napozóágyak csíkos mintájával vagy élénkvörös foltokkal tehetünk élettelivé.

  • A falak színének válasszunk matt törtfehéret vagy krémszínt, a színeket pedig a függönyö­kön és ágyneműkön vigyük be a szobába. Ha víz alatti hatást szeretnénk kelteni, válasszunk mély tengerészkéket, és a világosabb színű kiegészítőkkel tegyük világosabbá a szobát.
  • A hajó-, csónak- vagy tengerimadár-motívu­mokkal díszített tapéták jól mutatnak, de érde­mes inkább az aprómintás változatokat vá­lasztani. Ezeket akár rá is festhetjük a falra, és kiegészíthetjük nagyobb mintás szegéllyel. így a kiegészítőkkel szabadabban variálhatunk.Tengerészmotívumok a gyerekszobában
  • Az emeletes vagy dobogóra állított ágyak szintén kajütszerű élményt keltenek – különösen, ha ten­gerészmintás ágyneműhuzatot használunk, vagy pl. egy zászlót lógatunk le a mennyezetről. Ke­ressünk natúr- vagy festett fából készült ágyakat.
  • A középsötét vagy az uszadékfára emlékeztető, kopottas-fehéres bútorok jól illenek ehhez a stílushoz. Keressük a különleges darabokat, pl. felfordított csónakra emlékeztető könyvszekrényt. Szépen mutat a csíkos vászonagyag is, pl. ruhásszekrényre vagy éjjeliszekrényre erősítve.
  • A padló legyen fa vagy parafa, vagy válasszunk természetes rostból készült burkolatot, pl. világos homokszínű szizált. Kényelmes érzés a lábnak, ha pl. csónak formájú, vagy egyetlen élénk színben pompázó szőnyegeket is elhelyezünk.
  • A függönyök és rolók lehetnek egyszínűek, vagy a napozóágyakat felidézve vidám, csíkos mintájúak; esetleg választhatunk klasszikus tengerészmintákkal díszített változatokat. A függönyöket halakkal vagy tengeri csillagok­kal díszített kötéllel kössük hátra. Akár néhány tengerészcsomót is köthetünk a kötéldarabra.

Tengert idéző polcok készítéseTengert idéző polcok

A sima, egyszínű polc is tengerészjelleget ölthet, ha hullámokat idéző szegélyt készítünk rá. Ezek készen is kaphatók, de magunk is elkészíthetjük.

 

Amire szükségünk lesz Készen kapható szegély Ragasztó vagy csavarok Festék Kampók

Lépések:

  1. A szegélyt ragasszuk vagy csavarozzuk a polchoz, és fessük a polccal egyező színűre, de választhatunk akár élesen elütő színt is (pl. kék-fehér párosítás). Esetünkben a polcon a nyaraláskor beszerzett kin­cseket (pasztellszínű homokozó vödröket és dobozok­ban elhelyezett kagylókat) állítottuk ki.
  2. A polcok aljára szereljünk kampókat, amelyekre vászonzsákokat és ruhákat akaszthatunk.

Rafinált részletek

A tengerészélet hangulatát okosan megválasztott kiegészítőkkel még jobban kihangsúlyozhatjuk a szobában. Válasszunk vidám, élénk színű tárgya­kat, amelyek felidézik a tengerparti nyaralás vagy egy hosszú tengeri út hangulatát.

  • Itt aztán tényleg engedjük szabadon fantá­ziánkat! Szereljünk a falra egyszínű vagy szí­nesre festett fából készült mentőövet, zászlót, esetleg tengeri madarakat vagy halakat.
  • A kajütablakra emlékeztető, kerek tükrök fénnyel töltik meg a teret – legjobbak a fém- vagy fehérre festett kerettel készült változatok.
  • Helyezzünk el gyerekre méretezett nyugágyakat vagy színes párnákat ülőalkalmatosságnak. Ha úgy véljük, hogy a gyerekek már elég na­gyok ahhoz, hogy biztonságosan tudják hasz­nálni, egy függőágyat is felszerelhetünk.Rafinált részletek
  • A falakra fessünk fel bálnákat, tengeri csillago­kat vagy régi tengerészeti térképeket ábrázoló képeket. Stencilezéssel másoljuk át tengeri ma­darak képeit négyzet alakú alapra, majd keretez­zük be uszadékfára emlékeztető kerettel. Cso­portban elhelyezve akasszuk fel a képeket a falra.
  • Egy fából vagy vesszőből font „hajósláda” igazi kincs! Ebben kényelmesen elférnek a játékok. Az ágykeretre vagy az ajtó mögé akasszunk zsákvászonból készült zsákokat. Utóbbiakat ma­gunk is elkészíthetjük színes anyagmaradékból és egyszínű fehér vagy kék kötöző zsinórral.Rafinált részletek
  • Az olvasólámpák legyenek egyszerűek, fehér lámpaernyővel és sima fa lámpatesttel. Választ­hatunk világítótornyot formázó változatot is, amelynek ernyőjére textilfestő filccel sirályokat rajzolhatunk.
  • Biztassuk a gyerekeket, hogy saját maguk gyűjtsék össze a kiegészítőket. Ezek lehetnek színesre festett kavicsok, az ablakpárkányra helyezett uszadékfa vagy a könyvespolcra állí­tott, homokkal megtöltött befőttesüveg: mind­ezek felidézik a nyári vakáció hangulatát.

Festett ajtók

A sima faajtók a fes­tett, színes csíkoknak köszönhetően a szoba látványos színfoltjaivá váltak. A csíkok meg­rajzolásához használ­junk függőónt. Először fessük be az ajtót a halványabb színnel (esetünkben ez a sár­ga), majd festőszalag­gal jelöljük ki a söté­tebb csíkok határvona­lát.

Festett ajtók

Függőónnal és vo­nalzóval dolgozzunk, hogy a csíkok biztosan egyenesek és függő­legesek legyenek. Végül a képen látható módon fessünk kékkel vékonyabb csíkokat az ajtóra, így tengerparti öltözőkabinra emlé­keztető ajtót készíthe­tünk. A fémmel kere­tezett kukucskáló nyílást az ajtó festése előtt alakítottuk ki.