Padlóburkolatok – kis történelem
Cikksorozatunk fő témakörével, a padlóburkolatokkal kapcsolatban megemlítjük, hogy a padozatok már az ősidőkben burkoltak voltak, a döngölt földtől a márványokon keresztül, egészen a díszmozaikokig sorolhatnánk a különféle burkolatokat. Az egyéb határoló szerkezetekkel kapcsolatban azonban ez már korántsem mondható el, és még ma is csak bizonyos hányaduk kapnak megfelelő burkolatot.
Az egyes burkolati rendszerek és burkoló szakmák a házépítés mesterségével párhuzamosan, szakmánként alakultak ki. Mára már külön szakma a hideg-, a melegburkoló, a parkettás, a kőfaragó, a műköves szakma stb. A kerámia szó a görög „keramosz” főnévből származik, ami agyagvázát jelent. Az idők folyamán e kifejezés jelentéstartalma kiszélesedett, ma az égetett agyagból készült burkolatok és használati tárgyak sokaságát egyaránt jelöli a szó.
Belső burkolatok megjelenése régen…
Tulajdonképpen nem tudjuk, kinek köszönhetjük az égetett kerámia megjelenését, mindenesetre Mezopotámiában az i.e. 3-4. évezredből származó agyagtéglákat is találtak. Ezeket még nyilván nem 500 °C-on égették, de mindenképpen úgy, hogy már nem mállottak szét az esőben, mint a szárított agyagtéglák. Az etruszkok i.e. 800 körül már égetett agyagcseréppel fedték be házaikat. A mai értelemben vett csempe-, vagyis a falburkolatokhoz használt mázas kerámialapok legkorábbi leletei Egyiptomból, i.e. 3000 tájékáról származnak, és ugyanaz a kék máz borítja őket, mint amit az egyiptomiak használtak ékszerek és kultikus tárgyak díszítésére.
A máz alapanyaga a Sínai-félszigeten található malachitból kivont réz volt. Az i.e. 9. és 6. század közötti időszakban az asszírok és babilóniaiak is készítettek policrom mázzal bevont, figurális ábrákkal díszített falicsempéket. Hasonló történet a faragott kőburkolatok története, azzal tetézve, hogy eredetüket egészen a mai időkig is csupán találgathatjuk. Természetes formájukban (tört, hasított) már a házak elődjénél, a kunyhóknál általánosan használták mint „tipegő” lapokat, hogy esős időszakban ne kelljen a sárban járni.
Hazai építészetünkben mindkét alapesetre számtalan példát találhatunk, már a másfél ezer évvel ezelőtt a rómaiak által készített padlófűtés-burkolatokkal kezdődően.
A népi építészetben közismert a döngölt agyagburkolat, a fa-, a tégla- és (ritkábban) a kőburkolat egyaránt. Különösen érdekes ezek között a földpadló készítésének több száz éves technikája, ahol a rétegrend előírásszerűen kötelező volt, mégpedig fentről lefelé a következők szerint.
Ezek:
- 5-8 cm vastagságú, szalmatörekkel kevert földnedves agyagréteg (bedöngölve),
- 10-15 cm vastag nád vagy szalma-törek száraz homokkal kevert terítéke (hőszigetelő réteg),
- döngölt, természetes talajréteg.
E felső rétegre kerülő mázréteget agyag és tehénürülék fele-fele arányban készített híg keverékeiből állították össze. A továbbiakban a padlók mai, korszerű és hagyományos rendszereit mutatjuk be, a hordozó rétegektől egészen a műanyagkötésű változatokig.