Páradiffúzió a lakásban
Nem látjuk, nem érezzük, még csak nem is nedves, a pára – gáz halmazállapotú víz, ahogy a fizikusok mondják. De minden gyerek tudja, hogy a pára kondenzálódhat, azaz lecsapódhat. Bepárásodott ablaküvegek, vagy a fürdőszobai tükrön látható kondenzátum hétköznapi tapasztalataink részei.
Szoba belső páranyomása
A tartózkodásunkra szolgáló helyiségek fűtése és a használatból adódó folytonos folyadékbevitel télen a belső levegő túlzott mértékű vízpáratartalmához vezet a külső levegő páratartalmához viszonyítva. Ezáltal bent nagyobb lesz a pára nyomása, mint kint. Ez a nyomáskülönbség a vízgőz vándorlásához – diffúzióhoz – vezet belülről az építési elemeken keresztül kívülre.
Ez a jelenség károsíthatja az épületet. Ha ugyanis a pára hideg felületekbe ütközik, az kondenzációhoz (vízkicsapódáshoz) vezethet. A döntő ebben a folyamatban az úgynevezett harmatpont, amely a levegő hőmérsékletétől és a relatív páratartalomtól függ.
Itt újra szerepet kap a belső és külső teret elhatároló építőelemek belső tér felőli felületeinek hőmérséklete, amelyek – mint azt az előző fejezetben láttuk – nagyban hozzájárulnak kellemes hőérzetünkhöz is. Ha tehát a belső felületek hőmérséklete alacsony, pl. a falon biztosan végbemegy a pára lecsapódása, és egyúttal a penészképződés is.
A pára áthaladását az építési elemen az annak anyagától és rétegvastagságától függő ellenállás, a páradiffúziós ellenállás akadályozza. Ezt a jelenséget a μ (mü) dimenzió nélküli számmal jelöljük. Ez a szám azt adja meg, hogy egy anyag a vízgőz számára mennyire sűrű, amelynél a viszonyítás alapját a levegő képezi.