A shaker stílus
A shaker stílus különleges, mivel alapját a puritán világnézet képezi, ami cseppet sem kedvez a dekorációnak. A shaker stílusra a stílus hiánya jellemző – amennyiben a szón nem annyira a lényeget, hanem inkább a formagazdagságot és a dekorációt értjük. A shakerek – még határozottabban, mint jó száz évvel később a modern építészet hívei – azt vallották, hogy a forma alárendelt a funkciónak, és a formatervnek természetesen kell következnie a megfelelő gyártási technikákból. Szemben a modern építészekkel, akik közül néhányan arrogánsan nyilatkoztak az építészetről és a társadalomról általában, a shakerek környezetük megteremtését és a tárgyakat mintegy mellékterméknek tekintették – az általuk választott életforma természetes következményeinek, megalkotásuk folyamatát pedig az ima egyik formájának.
Fent: A shaker létrahátú széket úgy tervezték, hogy takarításkor a falra akaszthassák. Ezenkívül is akad itt újítás: a rendszerint puhafa gömbben végződő széklábak kímélik a padlót, és minden felületen stabil ülést biztosítanak. A tipikus shaker bútort mutatós intarzia helyett díszítetlen felületek jellemzik – itt például a nagy, olajjal kezelt keményfa bürót.
- Horonycsapos faburkolat – shaker konyha
- Shaker stílusú ajtók
- Üde kék és fehér színek – shaker stílusú konyha
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Fent: A szellős berendezés, a dekor egyszerűsége a shaker enteriőr lényege. A Church családi ház (Hancock) színei lényegében a semleges fehérre és két színre korlátozódnak: a fapadló selymes barnájára és a festett ajtók, architrávok sötétkékjére. A szomszéd helyiség egyetlen dísze a rozsdavörösre festett lábazati szegőléc.
A shaker életstílus és esztétika tétova kezdetek után bontakozott ki. A 18. Század derekán szélsőséges angol kvékerek egy szakadár csoportja kezdte el a révült tánccal, kiáltozással, forgással, énekléssel kísért rituálék gyakorlását (erre utal eredeti elnevezésük: shaking kvékerek, majd shakerek – az angol shake jelentése: rázni). Egy írástudatlan manchesteri szövőnő, Ann Lee (vagy „Mother Ann”, azaz Ann anya) lett a vezetőjük és a shaker doktrína szerzője, amely később az Egyesült Államokban talált széles körű támogatásra. Miután Ann Angliában 1758-ban megtért a shaker szektához, a szó legteljesebb értelmében fanatikus lett.
Többször is üldözték, bebörtönözték, mert féktelen vallási szertartásokon vett részt, később pedig azt állította, jelenéseknek volt tanúja, és ez meggyőzte arról: ő Isten kettős lényének női fele, Krisztus második inkarnációja. A ma meglehetősen rövidlátónak tűnő program keretében Ann Lee a shaker szekta legfőbb elveként a cölibátust jelölte meg, 1774-ben pedig, hogy elejét vegye a további üldöztetésnek, áthajózta az Atlanti-óceánt. Ez idő tájt számtalan vallási szekta létezett az Egyesült Államokban, és többé-kevésbé eltűrték működésüket.
Fent: Ez az ívelt lépcső (Hancock, Church családi ház) a shaker stílus egyszerű, szimmetrikus formavilágát példázza. Töretlen, elegáns vonalvezetése különleges tervezést igényelt, dekorációja (olajjal kezelt fa lépcsőfokok és korlát; zöldre festett szegélyek, homoklapok és baluszterek) kiemeli lendületes íveit, így a lépcső ácsmunkái és padlózata harmonikusan illeszkednek egymáshoz.
Bár eleinte az Egyesült Államokban is üldözték, Ann Lee követőinek kis csapatával sikeresen letelepedett Niskeyunában (ma Watervliet, New York állam), ahol akkoriban megértően fogadták. Öt éven belül már több ezer shaker hívőt tudott maga mellett. Miután Ann Lee 1784-ben elhunyt, új vezető került a szekta élére, aki meghatározta a shaker közösségi szellemet és értékrendet. Időközben kialakították azt a sajátosan amerikai formanyelvet is, amelynek már sem Európához, sem a világ más tájához nem volt köze.
Joseph Meacham és Lucy Wright presbiterek vezetésével 1787-ben jött létre az első shaker közösség New Lebanonban (New York állam). Ez lett a központja a mozgalomnak, amely végül elterjedt egész Új-Angliában, de a nyugati Kentucky, Ohio és Indiana államokban is. 1826-ban nyolc államban már tizennyolc shaker település létezett; többségük virágzó közösség volt, mintagazdaságokkal, amelyek példamutató kereskedelmi kapcsolatokat tartottak fenn a külvilággal.
Fent: A shaker stílusú hálószoba sarkában az ablak és a szegélyek sárgaokker színe a szekrény és a padló natúr fafelületein köszön vissza. A hat+hat osztású angol rendszerű tolóablak a stílusra jellemzően drapéria nélküli.
Ha igaz az, hogy minden közösségnek olyan az építészete, amilyet megérdemel, ez a shakerek kis kommunáinak hálózatáról egészen biztosan állítható. Az épületek és dísztárgyak életstílusukból következően takarékosak, természetesen elegánsak, némelyik kifejezetten ötletgazdag. A shaker stílus leginkább a „jól megcsinált” ipari berendezésre vagy a legkiválóbb kézművesszerszámokra emlékeztet. Olyasfajta ösztönös stílus ez, amely az anyag és a fizika törvényeit, valamint az emberi igényeket desztillálja olyan formatervekbe, amelyeknek nincs szükségük külső díszítésre. A shaker kommunákban a közösségi házaktól az egyszerű székekig mindent úgy alakítottak ki, hogy megfeleljenek rendeltetésüknek. És – semmi több. Elhagytak tehát minden fölösleges díszítést, amilyennek például az intarziát vagy a stukkózást tekintették.
Egyfajta ünnepélyesség, sőt öröm is kapcsolódott az ilyen tárgyak előállításához, és ez alapvetően filozófiájukból eredeztethető, miszerint a manuális munka az ima egyik fajtája. Mindazonáltal határozott elégedettség töltötte el őket egyes, kifejezetten ötletes újítások láttán, legyen az bár hajócsavar, turbinás vízkerék vagy ruhacsipesz. A shaker formatervek erősen innovatív jellegűek, de mindig és csakis a közösség igényeit szolgálták.
A színekben rejlő varázslatos lehetőségek időről időre próbára tették a shakerek alapvető puritánságát. Bár „díszítő” palettájukat elsősorban a felhasznált anyagok természetes színeinek világa határozta meg (például fa, bőr, szalma, kő, néha a házilag készített tégla), fokozatosan bevezették az élénkebb színeket is. A 19. Század első felében beérett a shaker stílus: a bútorokat, ablakredőnyöket és egyéb kiegészítőket időről időre „szürkített” vörösre, kékre, sárgára vagy zöldre festették.
Fent: Díszítőmintát csak elvétve láthatunk a shaker enteriőrökben. A kályha alatti márványlap szabálytalan erezete a kő természetes része; a falak, az ajtók és a padló egyenes vonala a szerkezet velejárói, amit csupán a meglehetősen puritán kék-fehér színpárosítás old némileg.
Az egymásba illeszthető tároló dobozokat is festették kontrasztos, „szürkített” elsődleges színekre; a fonalakat például sokféle színűre festették, ami nem feltétlenül volt szükséges; az egykor költségkímélés céljából barnára festett pajtákat, házakat egyre gyakrabban a drágább fehérrel festették, amelyet korábban kizárólag a közösségi házak számára tartottak fenn. A shaker társadalom kényelmesen berendezkedett, de a külsőségekben megnyilvánuló engedmények továbbra sem jelentettek többet, mint például az amerikai koloniális paletta visszafogottabb színeinek alkalmazását.
Fent: A shaker stílus tartós népszerűségét bizonyítja a shaker-utánzat villa (Sagaponack, Long Island). Építészei, Deamer és Phillips, valamint Carlson Chase lakberendező a nappaliban is megvalósították a stílus egyszerűségét a míves beépített szekrénnyel, valamint az enteriőrt uraló természetes anyagok színeivel és textúráival.
Napjainkban a shakerek letűnt világa már csak skanzenekben (például Hancock, Massachusetts) vagy múzeumokban látható (például Fruitlands, Harvard). A shaker stílus azonban a 20. Század végén is továbbfejlődött, mint ezt Long Islanden a shaker mintára épült Sagaponack falu, valamint a reprodukált shaker bútorok iránt napjainkban az Atlanti-óceán mindkét partján megnyilvánuló kereslet is bizonyítja. Ellentétben a shaker közösséggel, az általuk létrehozott stílus minden bizonnyal hosszú ideig élni fog még. A homogén színfoltok alkalmazása, a célszerűség követelménye egyhamar nem megy ki a divatból – sőt, a harmonikus egyszerűség már-már garancia az örökké tartó népszerűségre.
Fent: Szintén a shaker hagyományokat követi a világos és levegős hálószoba (Sagaponack). A párnázott szék és a nagy franciaágy azonban aligha aratna sikert shaker körökben.
A shaker stílus reneszánsza ezért nem is egy történelmi divat egyszerű feltámasztása, inkább élő kapcsolat valamivel, ami időtlen. Persze az, ami őszinte egyszerűségből született, mai szemmel nézve tudatos minimalizmusnak tűnhet. Itt azonban egészen másról van szó: az eredeti shaker stílus mindenekelőtt természetes volt, és sohasem mesterkélt. A posztmodern dizájn – a történelmi hivatkozások, stílusutánzatok, sőt – paródiák – világában talán ez az a tulajdonsága, amely a legvonzóbb marad.
Fent: Sagaponackban (Long Island) a shaker stílusra kevéssé jellemző, bonyolult és tagolt belsőépítészeti arculat dacára az ebédlő és az abból leválasztott konyha színei – fehér, natúr fa – az eredeti, pusztán célszerű és puritán shaker szellemiséget idézik.