Házak és lakások felújítása - 107. oldal

A számtalan lehetőség közül a következőkben hat jellegzetes helyzetre vonatkozó kiviteli példát mutatunk be. A szigetelőanyag fajtáját, a tető-héjazatot és a belső borítást a megadott keretek között szabadon lehet megválasztani. A szerkeze­tek felépítésén azonban felülvizsgálat nélkül ne változtassunk.

Elöljáróban néhány általános jó tanács:

• Minél vastagabb hőszigetelést válasszunk! Ez­zel fűtési költségeket takarítunk meg és környezetünknek is használunk!
• Ügyeljünk a párazáró réteg szél ellen szigetelő elhelyezésére, különösen az illesztéseknél és a szélek csatlakozásainál!
• Ügyeljünk arra, hogy a tetőhéjazat és az alsóte­tő között legyen végigmenő hátsó szellőzés – az eresznél, a gerincnél, a tetőablakoknál, ké­ményeknél stb. is, méghozzá minden egyes szarufamezőben!

1. példa

A meglévő szerkezet: Nem beépített tetőtér, a cserepek és a bádogborí­tás rendben van.

Új szerkezet: A meglévő lécezetre a szarumezők közepén tető­léceket csavarozunk fel. A mezőknél valamivel szélesebb lágy farostlemezt szorítunk be, hogy azon behajlás keletkezzék, ami megakadályozza, hogy a víz a szarufák mellett a szigetelésbe foly­jon. A szarufák oldalára pallókat csavarozunk, hogy a szigetelőanyag vastagságát növeljük és a tetőszerkezet esetleges egyenetlenségeit ki­egyenlítsük.

A mezőt párazáró réteggel zárjuk le és telefújjuk cellulózpehellyel. Ez a szerkezet le­hetővé teszi a tetőtér beépítését, nem felel meg azonban a „technika általánosan elfogadott sza­bályainak”. Ezért csak ideiglenes megoldásnak kell tekintetni és a szarufák fölött kialakított, zárt alsótetővel kell kiegészíteni, amint a tető újrafedésére sor kerül.

8.34. ábra. Utólagos szigetelés belülről, ha a szarufák keresztmetszete túl kicsi (1. példa)
Meglévő: 1 héjazat; 2 lécezet; 3 szarufa
Új: 4 léc, 24/48 mm; 5 bitumenes lágy rostlemez; 6 szorosan a szarufához csavarozott lécek; 7 palló; 8 cellulóz szigetelés; 9 pára­záró réteg; 10 lécezet; 11 belső burkolat.

2. példa

A meglévő szerkezet: Nem beépített tetőtér, a szarufákat meg kell erősí­teni, a cserepek és a bádogborítás cserére szorul.

Új szerkezet: A meglévő szarufák oldalára pallókat csavaro­zunk, amelyek olyan magasak, hogy lehetővé te­szik a kellő vastagságú szigetelés elhelyezését. A szarufák fölé bitumenes lágy farostlemez alsóte­tőt fektetünk, erre kerül az alaplécezet, majd a lé­cezet és a tetőfedés.

8.35. ábra. Tetőszigetelés a szarufák között az alsótető kicserélésével (a héjazat átraká­sa szükséges) és a szarufák statikai meg­erősítésével (2. példa) 1 lécezet; 2 alaplécezet; 3 bitumenes lágy rostlemez; 4 szellőztetősík; 5 a szarufákra csavarozott palló; 6 szarufa (meglévő); 7 hőszigetelés; 8 párazáró réteg; 9 lécezet; 10 belső burkolat.

3. példa

A meglévő szerkezet: Nem beépített tetőtér egyenes és kellően teherbí­ró szarufákkal, melyek azonban a tervezett vas­tagságú szigetelőanyaghoz nem elég magasak.

Új szerkezet: A meglévő szarufákra alul vagy felül toldalék élfát szegezünk. Ha a szigetelést szigetelőanyag-­matracokkal végezzük, az élfákat a meglévő szerkezetre keresztben is el lehet helyezni.

8.36. ábra. A szigetelés vastagságának meg­növelése a szarufák megerősítésével, belül­ről vagy kívülről (3. példa) 1 lécezet; 2 alaplécezet; 3 bitumenes lágy rostlemez; 4 szellőztetősík; 5 szarufa (meglévő); 6 élfa; 7 hőszigete­lés; 8 párazáró réteg; 9 lécezet; 10 belső burkolat.

4. példa

A meglévő szerkezet: mint a 3. példában.

Új szerkezet: A szarufák alá hőszigetelő szendvics lapokat he­lyezünk el. Különböző alakú és anyagú szend­vicslapok kaphatók: gipsz-, farost- vagy azbeszt­cement hordozóanyag, különböző vastagságú ásványigyapot- vagy keményhab réteggel. A szendvicslapok már szigetelt tetők járulékos szigetelésére is alkalmasak.

8.37. ábra. Tetőszigetelés a szarufák között az alsótető cseréjével (a héjazat átrakása szükséges) és hőszigetelő szendvicslapok a belső oldalon (4. példa) 1 lécezet; 2 alaplécezet; 3 bitumenes lágy rostlemez; 4 légréteg; 5 szarufa; 6 hőszigetelés; 7 szendvicslap.

5. példa

A meglévő szerkezet: Nem beépített tetőtér, esetleg már meglévő desz­kázattal (fa alsótető).

Új szerkezet: A szarufákra (melyek belülről láthatók), ha még nincs meg, elhelyezzük a látható deszkázatot, er­re pedig ráfektetjük a párazáró réteget. Az élfákat és a köztük lévő hőszigetelést szintén kívülről tesszük fel. Az oromszegélyezés kialakítását lásd a 8.30. ábrán. Különös gondot fordítsunk a külső falhoz való csatlakozás tömörségére.

8.38. ábra. A tető felépítése látható szarufák­kal, a tető újrafedésével (5. példa) 1 lécezet; 2 alaplécezet; 3 bitumenes lágy rostlemez; 4 szellőztetősík; 5 új élfa; 6 hőszigetelés; 7 párazáró ré­teg; 8 deszkázat fából vagy építőipari réteges lemezből; 9 szarufa (meglévő).

6. példa

A meglévő szerkezet: Beépített tetőtér már hőszigetelt tető.

Új szerkezet: A meglévő tetőborításra csavarozzunk élfákat, azok közé helyezzünk el szigetelést, azok alá pá­razáró réteget és belső borítást.

8.39. ábra. Egy már hőszigetelt tető szigete­lésének javítása (6. példa) 1-7 meglévő tetőszerkezet, alátéthéjazat ként rácsos fóliá­val; 8 kiegészítő szarufa; 9 hőszigetelés; 10 párazáró ré­teg; 11 lécezet; 12 belső borítás.

A tetőszint beépítése különösen egyszerűen megoldható, ha a tetőtérbe egy kellően mérete­zett lépcsőn lehet feljutni és már tetőablakok is vannak. Gyakran azonban először lépcsőt kell építeni, ami esetleg az alsóbb szinten falak eltá­volítását vagy áthelyezését teszi szükségessé. Az ilyen munkálatok tervezése során, az optimális eredmény elérése céljából az oszlopokat, szele­meneket, dúcokat és kéményeket is figyelembe kell venni.

Különleges feladatot jelent a ferde tetőfelület kialakítása és hasznosítása. Tévedés lenne arra törekedni, hogy a tetőtérben „normális” helyisé­geket hozzunk létre. A szekrények és polcok felállítására szolgáló felületek hiányát pl. a ferde felü­letek mentén elhelyezett beépített bútorokkal vagy térelválasztókkal lehet ellensúlyozni. A tetőtér kü­lönleges adottságai jutnak érvényre akkor, ha fel­felé nézve tekintetünk nem a megszokott szoba­mennyezetbe ütközik, hanem a gerincig tartó „nyitott” tetőteret át tudja fogni.

Tetőtér tervezése, lépcső

A tetőtér beépítésének tervezése során a leg­fontosabb döntések a lépcső helyzetére, a megvilágításra és a kilátásra vonatkoznak. A tér felosz­tásának, a megvilágításnak és a bebútorozásnak a megtervezése azzal kezdődik, hogy mindent pontosan fel kell mérni és a kiindulási állapotot alaprajzon és metszetben fel kell rajzolni. Az alap­rajz kialakítása során ügyeljünk arra, hogy a „nyugalmas” szobákat lehetőség szerint az al­sóbb szinten lévő, hasonló rendeltetésű helyisé­gek fölött helyezzük el. Ugyanez mondható el a nedves helyiségekről is.

Amikor az elképzelt megoldás kikristályosodott, legfőbb ideje, hogy felkeressük az építésügyi hi­vatalt. Egy ilyen megbeszélés számára az az ideális, ha építési szándékaink egy vázlatos terv formájában már rajzban is láthatók. Célszerű mi­nél korábbi időpontban megtudakolni, vajon a tervbe vett tetőtér-beépítés egyáltalán megenged­hető-e és az elképzelt formában megkaphatjuk-e az engedélyt, mielőtt még túl sok tervezési mun­kát fordítottunk volna rá.

Ha a tetőteret két szinten kívánjuk beépíteni, ak­kor a tetőfelületek, lépcsők és födémek tűzvé­delmére vonatkozóan olyan követelményeket kell kielégíteni, melyek általában növelik a költségeket. Célszerű ezért, ha a tetőtér második szintjén nem helyezünk el tartózkodás céljára szolgáló helyiségeket, hanem jobb híján mellékhelyiségeket, pl. tároló- vagy technikai helyiségeket vagy egy nyi­tott galériát, melynek az első tetőtérbeli szinttel közös légtere van.

A tetőtér beépítése során – a föld- és betono­zási munkák kivételével – szinte minden szakma szerepet kap. A következőkben ezért csak rövi­den, a tetőtér-beépítés szempontjai alapján foglal­kozunk néhány épületelemmel, azokról bővebb tájékoztatás a jelen cikksorozat más részein található.

8.20. ábra. Tetőtér beépítésénél használt kö­tővasak a födémgerendák és a mestergeren­da, III. szelemen összekötésére. A szerkezet fedetlen és látható marad.

8.21. ábra. Tetőtér beépítése: Keresztépít­mény kialakítása – előírásos acélcső­-állványzattal (lábdeszka, korlátok, az eresz mentén védőrács).

Lépcsők

A tetőtér beépítése esetén sokszor megnövelt fö­démnyílásán átvezetett, új lépcsőre van szükség, mert a meglévő padláslépcső a gyakori, bizton­ságos használatra túl keskeny és túl meredek, vagy az építési előírásoknak nem felel meg. A meglévő födémnyílás ugyan többnyire elegendő egy úgynevezett szambalépcső (biztonsági me­redek lépcső) számára, de ezt alkalmazni csak akkor célszerű, ha ritkán használt helyiségekbe vezet.

A lépcső megfelelő típusának és helyének megtalálása, mint azt már említettük, az egyik legfontosabb és gyakran egyáltalán nem egysze­rű feladat, mert ahhoz a tetőtér és az alatta lévő szint alaprajzait kell összhangba hozni. A lépcső minden pontján legalább 2,00 m fejmagasságot kell biztosítani. Ha eddig nem derült volna ki, most nyilvánvalóvá válik, milyen fontos, hogy a tervezéshez rendelkezésre álljanak a meglévő ál­lapot alaprajzai és metszeti rajzai.

A lépcső és a lépcsőelőtér helyszükségletét gyakran alábecsülik: annak nagyjából egy kisebb szoba alapterületére van szüksége. Egyes ese­tekben ehhez falakat kell áthelyezni, a födémben lévő lépcsőnyílás elkészítéséhez pedig általában statikus vagy ács segítségét kell igénybe venni.

8.22. ábra. A lépcső házon belüli helyzete meghatározza a helyiségek elhelyezkedését. A lépcső itt hosszirányban helyezkedik el 1 lakótér; 2 hálószoba; 3 konyha/étkező.

8.23. ábra. A lépcső itt keresztben helyezke­dik el 1 lakótér; 2 hálószoba; 3 konyha/étkező.

Tetőablakok

A tetőtér megvilágításának legegyszerűbb és legolcsóbb megoldása a tetősíkablakok alkalma­zása, ezek azonban a régi épületen általában nem éppen szépen néznek ki. Privatizált vagy óvárosi környezetben vagy műemlékvédelem alatt álló épületeken gyakran nem is engedélyezik. Esztétikai szempontból jobban hatnak a tető­felépítményes ablakok, különösen meredek hajlású tetőkön.

Szabadon álló oromfal melletti helyi­ségek számára a falfelületbe vágott ablak jelenti mindenképpen a legjobb megoldást. Esztétikai okokból az ablakokat takarékosan helyezzük el a tetőfelületen és ügyeljünk arra, hogy azok mérete és alakja az épülettel harmonizáljon. Ez fokozot­tan érvényes a tetőteraszokra. Azoknál az abla­koknál, melyeknél a keret alsó szegélye nem éri el a padló feletti 90 cm magasságot célszerű biz­tonsági korláttal ellátni.

8.24. ábra. Tetőablakformák 1 álló tető-felépítményes ablak nyeregtetővel; 2 féltetős ablak; 3 háromszögtetős ablak; 4 dongatetős ablak.

Tetőfelépítményes ablakok

A tetőfelépítményes ablakok leggyakrabban használt két formája a féltetős ablak és az álló tetőfelépítményes ablak. Minden tetős ablak egy térbeli elem, mely befelé és kifelé egyaránt erős plasztikus hatást gyakorol. Az új tetőfelépít­ményes ablakok alakja és nagysága feleljen meg az adott vidéken hagyományos kialakításnak és illeszkedjen a szomszéd épületekhez. A tetőfel­építményes ablakokat a homlokzat síkjában vagy hátrahúzva lehet a tetőn elhelyezni. Esztétikai okokból ne legyenek túl közel az oromfalhoz (oromszegélyezéshez) sem. A korszerű, pl. oldalt is beüvegezett vagy acélból készített szerkezetek régi épületen is egészen jól mutathatnak.

Ha a tetős ablak kiterjedése nagyobb, mint egy szarufamező, akkor kiváltást kell beépíteni. Az is elképzelhető azonban, ráadásul olcsóbb is, ha egy széles tetős ablakon átvezetjük a régi szaru­fát. Ez még inkább érvényes a torokgerendákra vagy szelemenekre, amelyek pontosan ott he­lyezkednek el, ahol a tetőfelépítményes ablak legjobb helye lenne. Nem volna helyes, ha ilyen esetben az új építkezéssel megvalósítható viszo­nyok elérésére törekednénk. Pontosan ezek a „tökéletlenségek” azok, amelyek egy régi épület különleges báját megadják.

A tetőfelépítményes ablak tetőjének hajlásánál is figyelembe kell venni a tetőhéjazatra előírt mi­nimális hajlásszögeket. Ha ezt nem sikerül betar­tani, jól szigetelt alsótetőt kell kialakítani a víz el­vezetésére. Házilagos kivitelezésre az ablakfelépítmény ol­dalainak valamint tetőjének szigetelése és burkolása, a festési munkák alkalmasak. A tető-felépítményes ablak teherviselő részeinek elkészítését, az esetleg szükséges állványozást, a tetőfedő- és bádogos munkákat legjobb szakemberre bízni.

Tetősíkablakok

A tetősíkablak lehetőleg ne legyen szélesebb, mint a szarufamező. Nagyobb ablakfelület több ablak egymás mellé – vagy akár egymás fölé – helyezésével lehet készíteni. A tetősíkablakok be­építése viszonylag egyszerű és olcsó.

Néhány javaslat a rendeléshez és a beépítés­hez: Fent és lent mérjük meg a szarufák közti tá­volságot (a szarufák nem mindig pontosan pár­huzamosak), 3 cm-rel keskenyebb ablakot rendel­jünk (ez megkönnyíti a beépítést), a rendeléshez adjuk meg a tető hajlását és a rajta lévő héjazatot, a gyártó beépítési utasítását pontosan olvassuk el. Ha az ablak szélességét a tetőcserepek mére­teinek figyelembevételével határozzuk meg, nem kell elvágni a cserepeket. A takarókeretek felsze­relésénél ügyeljünk arra, hogy az esővíz minden­hol rendesen le tudjon folyni (az alátéthéjazat csatlakozásánál is) és hogy a tetőfelület hátsó szellőzése az ablak felett és alatt is működjön.

8.25. ábra. Tetősíkablakok 1 lengőszárny; 2 billenőszárny.

Tetőteraszok

A tetőtér megvilágítását tetőterasszal is megold­hatjuk (építési engedélyre van szükség). A tetőte­rasz azonban sok helyet igényel, drága és szak­emberek nélkül aligha készíthető el. Belülről még egy kis tetőterasz is nagyvonalúan hat, kívülről azonban a tető kivágása nem túl szép; a tetőte­rasz ezért ne legyen túl nagy, hogy a tető egybe­függő felületet mutasson.

A terasz padozatát úgy képezzük ki, mint a jár­ható lapos tetőt (I. 8.5. szakasz). A szigetelőle­mezt a fal csatlakozásánál és a teraszajtó előtt is 15 cm-re hajlítsuk fel. A padozat víztelenítésére padlólefolyót építsünk be, melyet az ereszcsator­na lefolyócsövébe lehet bekötni. A terasz mellvédje legalább 90 cm magas le­gyen. A szoba és a terasz padozata közti szintkü­lönbséget 1-2 falépcsővel lehet áthidalni.

A kivitelezés a következő munkákból áll:

• a tetőhéjazat eltávolítása;
• a szarufák megtámasztása fent és lent oszlo­pokkal és szelemenekkel, a szarufák elfűrészelése;
• a terasz padozatának elkészítése, vagyis a víz­szigetelő réteg, a vízlevezetés, a szigetelőle­mezek, a szivárgóréteg és a járóburkolat ki­alakítása, ill. elhelyezése;
• a szegélycserepek és az esőcsatorna elhelye­zése;
• az ablakfalak és a teraszajtó beépítése;
• a mellvéd és az ablakcsatlakozás bevakolása és a fedődeszka felszerelése.

8.26. ábra. Tetősíkablakok beépítési méretei 1 kb. 1,80 m; 2 kb. 1,10 m.

8.27. ábra. Túl sok (és különböző) tetőfel­építmény egymás mellett.

8.28. ábra. Új tetőfelépítményes ablakok régi tetők:
hagyományos alak, korszerű anyag és részletkiképzés.

A tető felépítése

Egy beépített tetőtér tetőfelületének jó hőszigete­lőnek, szél és víz ellen szigeteltnek kell lennie. Nyáron védenie kell a túlzott meleg ellen. Ezt többrétegű tetővel lehet elérni, melyet nagyon gondos iparos munkával kell elkészíteni, nehogy már rövid időn belül súlyos épületkárok keletkez­zenek.

Egy hőszigetelt tetőfelület lényegében a követ­kező rétegekből áll (belülről kifelé):

• belső tetőborítás, pl. faburkolat, vakolt fagyapot építőlapok, gipszkarton- vagy gipszkötésű rostlemezek;
• párazáró réteg (ha szükséges) és/vagy huzat­záró réteg, pl. polietilén fólia vagy papírréteg;
• sarufák, láthatóan vagy burkolva;
• hőszigetelő réteg;
• vízlevezető és diffúziót megengedő alsótető;
• tetőhéjazat a tartószerkezettel.

Már most megemlítjük:

1. Szigetelt tetőnél épületfizikai okokból általában szükség van a párazáró rétegre, ez a belső klímát nem befolyásolja.
2. Egy jól funkcionáló alsótetőt (sajnos) nem lehet alulról elkészíteni, csak felülről. A tető átrakása tehát nem kerülhető el, legfeljebb valamilyen ideiglenes megoldással néhány évvel elodáz­ható.

A 15-20 évvel ezelőtt épített tetőknél általában nincs alátéthéjazat és a szigetelőréteg vastagsá­ga csak néhány cm – ha egyáltalán van. Ezért a már beépített tetőterek tetőfelületeit is járulékosan szigetelni kell. Az ilyen intézkedéseken a ház hőszükségletére gyakorolt hatását a fűtőberende­zés esedékes korszerűsítésénél figyelembe kell venni.

Hőszigetelő és párazáró réteg

A hőszigetelő rétegeket elvileg a szarufák alatt, között és/vagy fölött lehet elhelyezni. A szigetelés vastagsága a hőtechnikai szabványban előírtak teljesítéséhez akár 15-25 cm is lehet. A különfé­le elhelyezés, vastagság és anyag azonban eltérő megoldásokat tesz szükségessé, melyeknek a kialakításra, a létesítési költségekre, a későbbi fűtési költségekre és a munkafolyamatra is hatá­suk van.

A szigetelőanyagok között meg kell különböz­tetnünk a feltekercselhető matracokat (pl. ásványi gyapot vagy kókuszrost), a félmerev vagy merev táblákat (pl. parafából, ásványi gyapotból, kókuszrostból, keményhabból) és az ömlesztett anyagot (pl. cellulózpehely, perlit vagy ásványi nemez).

Ferde tetőhöz a táblás vagy tekercselt anyag alkalmas. Az ömlesztett vagy befúvott, pl. cellulóz szigetelőanyagok használata csak akkor gazda­ságos, ha a belső oldalon hajlításra merev burko­lat, pl. faburkolat van vagy van tervbe véve és ha nehezen hozzáférhető üregeket kell szigetelő­anyaggal kitölteni. A táblák beépítésénél ügyel­jünk arra, hogy a szigetelőtáblák és a szarufák között ne keletkezzenek átmenő hézagok. A táb­lákat két rétegben, eltolt illesztésekkel tegyük be. A szarufáknál tömör zárást kapunk, ha a táblákat kissé szélesebbre szabjuk le és a berakásnál némileg összenyomjuk. Az üregekét és a szegé­lyeknél keletkező hézagokat be kell tömni.

Amint azt már említettük, szigetelt tetőknél a belső oldalon általában szükség van egy párazá­ró rétegre (pl. polietilénfóliára), mely ott a szél el­leni szigetelés feladatát is ellátja. A szigetelőlapo­kat ezért az illesztéseknél és minden csatlako­zásnál (pl. keresztfalaknál, tetőablakoknál, vezetékeknél) speciális ragasztószalaggal vagy ragasztott csíkkal hermetikusan le kell zárni. Ha a belső tetőfelületre gipszkarton vagy más építőle­mezt teszünk, akkor a párazáró réteg helyett esetleg a szélvédő papír is elegendő (a diffúzió számítása ajánlatos).

Épületgépészeti vezetékek (áram, fűtés, víz, lefolyó) fektetésénél ügyeljünk arra, hogy a pára- és szélzáró réteget ne szakítsuk át.

8.29. ábra. A tető felépítése kívül elhelyezett szigeteléssel (a szarufák látszanak) Héjazat; Lécezet, 3/5 cm; Keresztlécezet, 3/5 cm; Szigetelés (kasírozott táblák), 10-26 cm; Párazáró réteg; Deszkázat, 22 mm; Szarufa (a statikus adatai szerint)

8.30. ábra. Oromszegélyezés részlete a 8.29. ábrához. Hogy a tetőszegély lehetőleg kes­keny legyen, a szigetelést csak a falig visszük. A tető túlnyúlását csak a fogazott sze­gély, a vihardeszka és a lécezet alkotja 1 oromfal; 2 tetőszegély (oromszegélyezés).

8.31. ábra. A tető felépítése a szarufák között elhelyezett szigeteléssel. Héjazat szellőzőtaréjjal; Lécezet, 3/5 cm; Keresztlécezet, 3/5 cm; Bitumenes lágy farostlemez; Szigetelés a szarufák között, 16-35 cm; Párazáró réteg; Belső burkolat

8.32. ábra. Az eresz kialakítása az alsótető szellőzéséhez 1 szellőzés a héjazat és a diffúziót megengedő alsótető között, 3 cm; 2 a szellőztetőnyílásra rovarrács kerül.

8.33. ábra. Hőszigetelt tetőfelület felépítése 1 lécezet, 3/3 cm; 2 keresztlécezet, 3/5 cm; 3 alátéthéjazat vagy szilárd alsótető (szellőzés nélkül); 4 szige­telőréteg, 10-26 cm; 5 szarufa; 6 párazáró réteg; 7 bel­ső burkolat.

Belső burkolat

A tetőfelület belső burkolatát általában faburkolat vagy száraz vakolat alkotja. A faburkolat képes ar­ra, hogy a tetőszék „dolgozását” és mozgásait felvegye anélkül, hogy látható repedések kelet­keznének rajta. A vízszintes lambéria léceket megfelelő vastagság esetén közvetlenül a tartó­szerkezetre (pl. szarufákra) lehet szegezni vagy csavarozni. Hátsó szellőzésre nincs szükség.

Ha a szarufák nincsenek egy síkban vagy a burkolóléceket függőlegesen kívánjuk elhelyezni, lécezetre van szükség. A lécek közötti terekben épületgépészeti vezetékeket és kiegészítő hőszi­getelő réteget lehet elhelyezni.

Ha a tetősíkokat inkább simára akarjuk kialakí­tani, hogy azokat tapétázni lehessen, akkor a sza­rufák alá vagy közé lécezetre gipszkötésű farost­ vagy gipszkarton-lemezeket lehet felerősíteni. Ezek a lapok hőszigetelő és párazáró réteggel ellátott szendvicslapok formájában is kaphatók. Ilyen lapokkal megnövelhető a szigetelőréteg vastagsága.

A tetőszék, a tetőhéjazat és a bádogborítások építészeti egységet alkotnak és rányomják bélye­güket a ház külső megjelenésére. Annak a kér­désnek az eldöntése, vajon elegendő-e a tetőt csak kijavítani, vagy annak héjazatát át kell rakni, esetleg teljesen újra kell fedni, a következőktől függ.

Ezek:

• a tetőszék állapotától;
• a lécezetnek és szegezésének állapotától;
• a tetőtér hasznosításának tervbevételétől;
• a tetőhéjazat és a tetőn lévő bádogrészek álla­potától.

A régi tetőhéjazat kicserélésekor lehetőleg tart­suk meg vagy készítsük el újra a környékre jel­lemző régi fedési módot az eresznél, oromszegé­lyezésnél és taréjnál alkalmazott eredeti szegély kiképzésekkel együtt. Ma még sok régi tetőcse­répforma beszerezhető, legalább az eredetihez hasonló kivitelben.

8.17. ábra. „Tetőtáj” hódfarkas fedéssel és „könnyű” oromszegélyezéssel.

8.18. ábra. Koronafedés sima szélű hódfarkas cserepekkel. Fa hófogó deszka, túlnyúló ereszcsatorna bevezetőlemez nélkül.

Tetőhéjazat

Közép-Európában a legtöbb régi tetőt égetett agyagcseréppel fedték, a leggyakrabban előfor­duló történelmi cserépforma a hódfarkú cserép és a barát-apáca cserép. Javítás esetén, valamint átrakás és újra fedés során ügyeljünk arra, hogy a sokféle alaknak nem csak külső megjelenése és szükséges léctávol­sága más és más, hanem megengedett tetőhajlásuk is eltérő.

Ha a tetőtér nincs beépítve, egyes cserepeket belülről, állvány nélkül is ki lehet cserélni. Ha a cserepek több, mint egy harmada megrongálódott (törött vagy elporladt cserepek, elmállott or­rok, melyek már nem tartják meg a lécen a cse­repet) ajánlatos az átrakás vagy az újra fedés. A jó állapotú cserepeket szétszórva vagy a tető egyik oldalára rakva újra fel lehet használni. Ez különösen az értékes kézi vetésű cserepek ese­tén indokolt. Mindenesetre megfontolásra érde­mes ugyanakkor, hogy a régi cserepek újra raká­sakor nehezen felismerhető törések keletkezhet­nek. Az ilyen törött cserepeket esetleg már rövid idő elteltével megint ki kell cserélni.

A még igen gyakran előforduló egyszeres hódfarkú cserépfedés, a hézagoknál fazsindely­alátétekkel, tökéletlen tömörsége miatt beépített tetőterekhez nem alkalmas. Ezt a fedést hornyolt hódfarkú cseréppel való fedésre vagy – ha a na­gyobb terhelés megengedhető – kettős átfedésű hódfarkas fedésre kell kicserélni (sűrűbb lécezet-re van szükség, esetleg a meglévő anyag is be­dolgozható).

Egyes vidékeken a helyi előfordulásoktól füg­gően nem csak fazsindelyt és nádat, hanem ter­mészetes követ is alkalmaztak tetőfedésre. A ter­mészetes kőlapos fedés Magyarországon nem jellemző, Európában elsősorban Németország hegységeiben volt elterjedt. A természetes kőla­pokkal való munka speciális kézműves tudást igényel. A természetes kőlapokból álló tetőket mindig azonos anyaggal javítsuk ki (soha ne az­besztcement vagy bitumenes zsindelyekkel).

A szokásos palafedési módok: az „ónémet fe­dés”, a sablonos fedés és az „angol fedés”. Míg az „angol fedést” lécszerkezetre is el lehet he­lyezni, a két másik fedési módnál tartószerkezet­ként teljes felületű deszkázatra van szükség.

8.19. ábra. Kémény és tető csatlakozása: 1 vakolat; 2 lemezborítás; 3 tetőhéjazat; 4 szarufa; 5 lécezet; 6 kéményfal.

8.5. táblázat. A fedélsík anyagának és hajlásszögének összefüggései:

[table id=178 /]

Vízelvezetés, bádogborítások

Az ereszcsatornák, lefolyócsövek, vápák és a te­tőfelépítmények, pl. kéményfejek, tetőablakok, falfelületek csatlakozásai bádogból vagy esetleg műanyagból készülnek. Régebben túlnyomórészt horganyozott acéllemezt és simított horganyle­mezt használtak, ma a titánhorgany és a réz ke­rült túlsúlyba. A hajlékony ólom akkor kerül alkal­mazásra, ha formálásra van szükség.

A horga­nyozott bádog elemek tartóssága bonyolult ápolás nélkül kisebb, mint a tetőhéjazaté, ezért időről időre felül kell vizsgálni a lemezrészek tö­mörségét és ki kell cserélni azokat, ha nem akar­juk, hogy ebből a tetőszéken költséges károk ke­letkezzenek. Különösen hőszigetelt tetőknél fon­tos a rendszeres és gondos átvizsgálás, mert a tömítetlenségek a tető alsó oldalán csak nagyon későn válnak észlelhetővé. Ha a tetőhéjazatot ki­cseréljük, célszerű egyúttal a bádogrészeket is kicserélni. A lyukak beforrasztása vagy részdara­bok betoldása általában nem éri meg a fáradtságot.

A tetőn lévő összes fémrészt ugyanazokból az anyagból kell készíteni, mert esőzéskor fémionok mennek oldatba, melyek az áramlás irányába eső kevésbé nemes fémrészeken gyorsított ütemű korróziót okoznak. Megfelelő védőfestéssel meg kell akadályozni a cementtartalmú építőanyagok­kal és a fával való közvetlen érintkezést is.

Kéményfejek

A kéményfejek különösen erősen igénybe vett épületelemek, mert teljes felületükön ki vannak té­ve a záporeső hatásának és erős hőmérséklet­-ingadozásokat kell elviselniük. A kéményfejeket a jó huzat biztosítása és az elkormolódás megaka­dályozása érdekében célszerű hőszigetelve ki­alakítani. Egyhéjú kéménynél a minimális szigete­lőhatás kiegészítő szigetelőréteg nélkül is elérhe­tő, ha a kémény külső falai legalább 25 cm vastag falazatból készülnek.

Vékonyabb kémény­falak esetén vakolatból vagy burkolatból kialakított járulékos szigetelőrétegre van szükség. A burkolt kéményfejek a károsodásra kevésbé érzékenyek, mint a vakolatok, ha gondoskodunk a burkolat mögötti szellőzésről. A kémény szájnyílása leg­alább 80 cm-rel magasabban legyen, mint a gerinc. Burkolatokat, ill. bevonatokat csak ún. „nem éghető” építőanyagokból szabad készíteni.

Tetőszerkezet

A fedélszéket, a tetőtartó szerkezetét úgy kell megtervezni és méretezni, hogy a tetőhéjazatot és a hóterhelést elbírja, ugyanakkor az oldalról ható szélnyomásnak is ellenálljon. A hagyomá­nyosan épített lakóházakban a legtöbb fedélszék még ma is ácsmunkával készül. A gerendák keresztmetszeteinek méretezését nagyjából 1900-ig viszonylag egyszerű ácsmesteri szabályok szerint végezték. 1900 után pontosabb számítási eljárá­sok terjedtek el, melyek a fakeresztmetszetek jobb kihasználását tették lehetővé.

Ha valaki a tetőszerkezeten bekövetkezett káro­sodásokat meg akarja ítélni és javításokat kíván azon végezni, vagy a tetőszéken változtatásokat tervez, annak ismernie kell a tartószerkezet alko­tórészeit, az erőjátékot, az összekötési lehetősé­geket és a szakipari munkafogásokat. A tetőszer­kezetbe beavatkozni ezért csak ácsmester vagy statikus irányítása mellett szabad!

Az erőjáték megértése szempontjából fontos a tetőszék szerkezetének típusa. A leggyakrabban előforduló tetőszerkezet a szelemenes, a szaruál­lásos és a torokgerendás fedélszék.

Szelemenes fedélszék

A szelemenes fedélszék jellemzői a taréj-, közép- és talpszelemenek, melyek terhelését oszlopok, ill. falak veszik fel. A szelemenes fedélszéknek legalább egy állószéke van, mégpedig középen, a taréjszelemen alatt. A „szék” egy szelemenből, a hozzátartozó oszlopokból (szárfákból) és a könyökfákból (dúcokból) áll, ez utóbbiak feladata a hosszirányú merevítés. Az oszlopok távolsága a szaruállások távolságának felel meg és max. 4,50 m lehet.

A szaruállás a kötőgerendából, a két szarufából, az oszlopból és egy pár fogófából áll. A szaruállás feladata a keresztirányú merevítés. A szaruállások közötti födémgerendák és szarufák nincsenek statikusan terhelhető kapcsolatban egymással. 30°-os tetőhajlások esetén a szaruál­lásokat kiegészítő dúcokkal a székeket és szaruállásokat lehetőleg ne változassuk meg. A köztük lévő szarufákat aránylag egyszerűen el lehet távolítani és egy keresztfával ki lehet váltani.

8.6. ábra. A szelemenes fedélszék: 1 taréjszelemen; 2 szarufa; 3 talpszelemen; 4 kötőge­renda.

Szaruállásos, kötőgerendás fedélszék

A szaruállásos fedélszéknél egy szarufapár és egy födémgerenda stabil háromszöget alkot, ez a szaruállás. A szarufák hajlításra és nyomásra, a födémgerendák hajlítása és húzásra vannak ter­helve. Ebből adódnak a szaruállásos fedélszék jellegzetes ismertetőjelei: a gerendatoldat a vízcsendesítővel és az oszlopok, torokgerendák és teherviselő taréjszelemen nélküli, szabad tetőtér. A hosszirányú merevítést egy úgynevezett vihar­léc biztosítja, ez a tetőfelületen átlósan végighú­zódó deszka. A szaruállásos fedélszéket fekvő fedélszéknek is nevezik.

A szaruállásos fedélszék jellegzetes hibái:

• korhadás az eresz környékén;
• gyenge vagy hiányzó hosszmerevítés;
• a taréj hullámos deformációja (ha a taréjdeszka vagy a taréjgerenda hiányzik).

A javítás szokásos módjai:

• a gerendafejet és/vagy a szarufa alsó végét he­vederekkel erősítsük meg;
• a szarufák alatt vagy felett erősítsünk fel fa-deszkából vagy horganyzott laposacélból való viharlécet;
• a szarufák közé vagy alá építsünk be taréjdeszkát vagy taréjgerendát.

A gerendatoldatot nem szabad minden további nélkül levágni, mert a szarufák kifelé elcsúszhat­nak. A födémgerendákat (kötőgerendákat) csak akkor szabad átvágni – pl. lépcsőnyílás készítése céljából – ha a kiváltás és a gerenda húzásnak ellenálló módon össze van kötve egymással.

8.7. ábra. A szaruállásos fedélszék: 1 taréjléc; 2 szarufa; 3 viharléc; 4 vízcsendesítő; 5 sárléc; 6 gerendatoldat; 7 födémgerenda.

Torokgerendás fedélszék

Ha a szaruállásos fedélszék szarufáinak hossza nagyobb, mint 4,50 m, akkor minden szarufapárt torokgerendával kell kimerevíteni. Ezzel a szaruál­lásos fedélszék torokgerendás fedélszékké alakul át, a torokgerendák nyomásra vannak igénybe véve. A szarufákkal együtt szaruállást alkotnak. Az átlóskötést a szaruállásos fedélszékhez hasonló­an a szarufák-födémgerendák és a szarufák-torokgerendák alkotta háromszögek hozzák létre.

Torokgerendás tetőszékeket egy vagy több ál­lószékkel vagy fekvő székkel is lehet készíteni. Ekkor a szelemenes és szaruállásos fedélszékek kombinációjáról beszélhetünk. A hosszanti kötést és a taréj- és talppontokat úgy képezzük ki, mint a szaruállásos fedélszéknél.

8.8. ábra. A torokgerendás fedélszék: 1 szarufa; 2 torokgerenda; 3 viharléc; 4 vízcsendesítő; 5 sárléc; 6 födémgerenda.

A tetőszerkezet javítása

A tetőszerkezet jellegzetes hibái:

• A tetőhéjazat tömítetlenségeinek következtében kialakuló korhadás, különösen az ereszek környékén és a rosszul tömítő bádogborítások mentén, pl. kéményeknél, tetőoszlopoknál, tetősíkablakoknál és tetőfelépítményes abla­koknál vagy hajlatoknál.
• Farontó rovarok elszaporodása, ezek a fát be­lülről gyengítik, jelenlétük a rovarok röplyukairól ismerhető fel.
• Túl kicsire méretezett fakeresztmetszetek.
• Elhagyott vagy eltávolított hossz- és keresztmerevítés, hiányzó könyökfák, dúcok, viharlécek, taréjdeszkák.

A túl kicsire méretezett keresztmetszeteket a behajlásról lehet felismerni. Amíg ez tömítetlenségeket nem okoz és a terhelés nem növekszik meg – pl. egy súlyosabb héjazat felrakásával – addig a hibát egyszerű szépséghibának lehet te­kinteni. Az összes többi hibát viszont a lehető leggyorsabban meg kell szüntetni. Azoknál a hi­báknál, melyeket a tetőhéjazat tömítetlensége idézett elő, természetesen azok okát is ki kell kü­szöbölni.

A farontó gombák csak nedvesség jelenlétében képesek aktivizálódni. A gombák elleni küzdelem leghatásosabb módszere a vízmentesítés. A ro­varok elszaporodása esetén elleni módszer kivá­lasztása többnyire mérlegelés tárgyát képezik.

A tetőszerkezet helyreállításának lehetőségei:

• erősítés a meglévő fára erősített második, teljes keresztmetszetű fával, pl. oszlopoknál vagy dú­coknál;
• erősítés a meglévő szarufa, szelemen vagy oszlop két oldalára erősített pallókkal;
• a puhafa kivágása (kb. 4 cm mélyen), pallóda­rab beillesztése, rögzítése mint fent;
• a megrongálódott faelem kicserélése újra;
• A meglévő szelemenek megerősítése idomacé­lokkal.

A további lehetséges eljárásokat a 8.11-8.14. ábrákon mutatjuk be. Kötő- és rögzítőelemként használhatók hatlapfejű csavarok, szegek, dübelek csapszegekkel, csapok, szegezett lemezek, a fába beeresztett rögzítőelemek. A rögzítőelemek távolságait és számát célszerű az ácsmestertől megkérdezni (aki a fát szállítja).

8.9. ábra. A szaruállásos/torokgerendás tető­széken tönkrement ereszcsatlakozás javítá­sára két lehetőség kínálkozik: 1. A talppontot egy elülső beeresztés képezi és ács készíti el. A 2. lehetőség a 8.10. ábrán látható.

8.10. ábra. Új ereszpont házilagos kivitelezés­re alkalmas kialakítása szaruállásos/torokge­rendás tetőszéknél: 1 felszegezett deszkaheveder; 2 felszegezett gáncsdesz­ka; 3 gerendatoldat; 4 vízcsendesítő.

8.11. ábra. A megsérült szelement Idomacéllal lehet megerősíteni.

8.12. ábra. így lehet a túl gyenge keresztmetszetű faelemeket, pl. födémgerendákat két oldalon felcsavarozott pallókkal megerősíteni.

8.13. ábra. A túl gyenge farészt mellé tett fával erősítjük meg, melyet karmos dübelekkel és csavarokkal rögzítünk.

8.14. ábra. A sérült fa részeket szekercével kifaragjuk és kifűrészeljük és új fával pótoljuk. Az összeillesztett fa részeket erőzáró módon összecsavarozzuk.

8.15. ábra. Ha az alaprajz és a tetőszerkezet ferdeszögű, az új tetőnek is meg kell tartania az ívelt felületet – ez jól megoldható hódfarkas tetőcserepekkel.

A hagyományos tető lejtős és agyagcseréppel, kőlapokkal, fazsindellyel vagy náddal (szalmával) van befedve. A tető alakja, dőlése, a tetőfedés típusa, a tetőtúlnyúlások generációk során alakultak ki és olyan hatások nyomait őrzik, mint a lakók életmódbeli szokásai, a helyi éghajlati viszonyok, a rendelke­zésre álló anyagok, az előállításra és a karbantar­tásra szánt ráfordítás.

Bizonyos mértékig még ma is rányomják bélyegüket egy-egy vidék jellegze­tes épületformái és megteremtik egy-egy törté­nelmileg kialakult városkép báját. Ott, ahol mind az agyag, mind a pala előfordul, a cserép- és palafedésű meredek tetők dominálnak, máshol viszont a nádfedésű meredek hajlású tetők.

A tetőteret régebben készletek tárolására és le­rakó térnek használták. Csak a hornyolt tetőcse­rép a bitumenes és műanyag szigetelőlemezek és hőszigetelő anyagok ipari méretű előállítása tette lehetővé a tetőterek lakás céljára való hasz­nosítását.

A tetőn leggyakrabban előforduló, építészeti jellegű munkák:

• a rosszul tömítő tetőfedés megjavítása vagy ki­cserélése;
• a fa tetőszék hibáinak megszüntetése;
• a tetőtér részleges vagy teljes beépítése, hogy azt lakás céljára lehessen használni.

A tetők teherviselő épületelemek. A tartószerke­zetbe való beavatkozás és a terhelés megnövelé­se esetén statikus közreműködésére és gyakran építési engedélyre van szükség.

Tetőhéjazat

A tetőhéjazat javításának házilagos kivitelezése csak korlátozott mértékben célszerű, mert pl. a bádogos munkákhoz nemcsak alkalmas szer­számokra, de szakismeretre és tapasztalatra is szükség van. A tetőfedő munkákhoz a munka biztonsága érdekében gyakran állványra van szükség. A tetőszék kisebb javításait viszont már egy gyakorlott laikus is el tudja végezni.

Tetőtér beépítése

A tetőtér beépítése, különösen a tetőszint belső kialakítása az ezermesterek kedvelt működési területe. A tetőtér jól sikerült beépítésének előfeltéte­le azonban itt is a gondos tervezés és a munka jó előkészítése. Mit érnek a legjobb ötletek, ha pl. utólag derül ki, hogy az elképzelés az érvényes építési szabá­lyokkal nem egyeztethető össze, ha a jól elgon­dolt lépcső számára nincs hely, vagy ha a födém teherbírása nem elegendő.

Ajánlatos ezért az alapos tervezésre kellő időt fordítani és nem rögtön a kalapácshoz és fűrész­hez nyúlni. Külön szakaszt szentelünk a lapos tetők téma­körének. Lapos tetők nagyjából 1920 óta léteznek. A helyiségek fölötti loggiák és teraszok is járható felületű lapos tetőnek tekinthetők.

A lapos tetők a hibák és sérülések szempontjából sokkal kénye­sebbek, mint a lejtős tetők, mert a vizet nem lehet olyan gyorsan és megbízhatóan levezetni és mert a szigetelőlemezek tartóssága viszonylag gyen­ge. A lapos tető helyreállítása különleges szakis­meretet és nagy gondosságot igényel. Ha a tetőn zöld növényfelületet alakítunk ki, ez javítja annak tartósságát, növeli ökológiai értékét és hozzájárul a városkép szebbé tételéhez.

8.1. ábra. A tető részei: 1 gerinc; 2 oromszegélyezés; 3 tetőfelület; 4 mellék-tetőfelület; 5 kontygerinc; 6 kontyfelület; 7 vápa; 8 tetőfelépítmény; 9 oromfal; 10 eresz.

8.2. ábra. Tetőformák: 1 nyeregtető; 2 félnyeregtető; 3 kontyos tető; 4 lapos tető.

8.3. ábra. A tető héjazatának típusa függ a te­tő dőlésétől: A Fedéllemez, üveg, pala, cserép; B Betoncserép, cserép, fedél lemez; C Bádog, fedéllemez; D Bádog, szigetelőlemez.

8.4. ábra. Az eresz részei: 1 szarufavég; 2 talpszelemen vagy koszorúgerenda; 3 lécezés; 4 tetőhéjazat.

8.5. ábra. Az oromszegélyezés részei: 1 lécezés, 3/5 cm; 2 vihardeszka, 22 mm vastag; 3 foga­zott szegély, 22 mm vastag; 4 tetőhéjazat.

Az állványoknak stabilnak és baleset biztosnak kell lenniük. Az ismeretek hiánya, a költségekkel és idővel való takarékoskodás miatt éppen a házila­gos kivitelezésnél gyakori a kockázatos, sőt ve­szélyes helyzetek vállalása.

Alacsonyabb, egyszerű munkaállványokat ké­tágú létrákból, bakokból és pallókból magunk is készíthetünk. Az összes többi állvány készítését legjobb szakcégre bízni. Az üzembiztos elkészí­téséért ugyan az állványépítő a felelős, az előírá­sos állapotban tartásért és használatért mindenki felel, aki az állványt használja.

A két kétágú létrából és egy pallóból álló segédállványok használata 3 m magasságig meg­engedett. A pallónak mindkét létránál két-két létra­fokon kell felfeküdnie. Ha a palló 2 m-nél maga­sabban van, védőkorlátot is alkalmazni kell. A fa- vagy acélbakokból és azokra helyezett pallókból álló bakállványokat 4 m magasságig szabad használni. Legfeljebb két bakot szabad egymásra tenni, a bakok közötti távolság maxi­mális értéke 3 m.

Az egy ágú létrákról max. 8 m magasságig csak kisebb munkákat szabad végezni. A létrákat ne állítsuk fel túl meredeken, azokat elcsúszás ellen biztosítani kell (pl. úgy, hogy egy másik személy tartja) és szilárd, nem süppedős alapot igényelnek.

7.18. ábra. Állványépítésnél ügyeljünk a következőkre:
1 tetőn végzett munkák esetén védőállványt kell elhelyezni; 2 a védőállvány magassága az eresz fölött > 80 cm; 3 az állvány és a külső fal közti szabad távolság legfel­jebb 30 cm lehet; 4 a teljes védőkorlát 1 m magas le­gyen; 5 a középrúd magassága kb. 40 cm; 6 a lábdesz­ka magassága > 10 cm.

7.19. ábra. A 2 kétágú létrából álló segédáll­vány felállításának fontos pontjai:
1 a támaszközt a padozatnak megfelelően válasszuk meg; 2 a padozat mindig egy-egy létra két fokán feküdjön fel; 3 a legfelső létrafokokat ne használjuk; 4 padozat (deszkák vagy pallók, a támaszköztől függően); 5 biztosító­lánc; 6 a segédállvány maximális magassága 3 m lehet, már 2 m-től oldalkorlátot kell elhelyezni.

A konzolos állványok kinyúlnak az épületből. Er­re a célra a teherviselő nyers födémhez fa- vagy acéltartókat erősítünk. Az ilyen állványokat védő­állvány vagy könnyű munkaállvány céljára szabad alkalmazni (terhelés max. 1 kN/m² = 100 kg/m²).

Nagyobb homlokzatfelületeknél fémcsövekből összeállított állványokat használunk.

Az állványokra a következő előírások érvényesek:

• Az 5 m-nél magasabban végzett munkákhoz biztonsági állványokra van szükség.
• A talaj felett 2 m-nél magasabban lévő összes állványfelületet védőkorláttal kell ellátni. Ez kar­fából, középrúdból és lábdeszkából áll.
• Belső oldali védőkorlátra nincs szükség ott, ahol az állvány padozata és az épület közötti távolság nem nagyobb, mint 30 cm.
• A deszkákból vagy pallókból készült állványpa­dozatokat sűrűn kell lerakni és úgy, hogy azok se lebillenni, se oldalt kifordulni ne tudjanak.

Vakolt homlokzatok

Egy külső vakolat élettartama a vakolat és az alap minőségétől, valamint az időjárás okozta igénybevételtől függően mintegy 20-50 év. Az öreg vakolat fokozatosan elveszíti szilárdságát és az alaphoz való tapadását, ami először repedések­ben, később pedig levált területekben mutatkozik meg. Különösen nagy igénybevételnek vannak kitéve a lábazati falak, a szél felőli oldalon lévő falak, az istállófalak és a különböző anyagokból készült (vegyes) falak. A repedések és hiányzó vakolatfelületek nem csak szépséghibát jelente­nek. A behatoló víz és a fagy hatására a vakolat a hibahely környezetében is leválik és a károsodás növekszik.

Kopogtatással meg lehet állapítani, milyen nagy a meglazult felületek kiterjedése. Ha a károsodás egyedi repedésekre vagy elszigetelt kis felületek­re korlátozódik, akkor értelme van a kijavításnak. A vakolat egyenlőtlen felülete és a foltozott helyek szegélyei azonban láthatók maradnak. Ha a régi bevonaton ásványi festékbevonat van és felülete nem túl sima, akkor a kijavított fal teljes felületére új felsővakolatot lehet felhordani, hogy újra egy­séges megjelenést kapjunk.

Nagyobb felületdarabok javítása vagy egész falfelületek felújítása esetén a laza vakolatrészeket leverjük, vakolatrepedéseknél legalább 6 cm szélességben. Ezután a szabaddá vált falfelületet vízzel megtisztítjuk és portalanítjuk. Ez után az előkészítés után két rétegben felhordjuk az új va­kolatot. A falazatban lévő repedések javítása esetén az alsóvakolatba fugaszövetet is be­ágyazhatunk.

Repedések eltüntetése

A vakolat repedéseinek „tartósan rugalmas git­tel” való kitöltése csak ideiglenes szükségmegol­dás lehet, mert a gitt már rövid idő után leválik a szélekről.

A teljes felületükön bevakolt favázas falak javí­tásánál vagy újra vakolásánál néhány sajátosság­ra külön is ügyelni kell. A régi vakolat leverését óvatosan végezzük, nehogy a kifalazás meglazul­jon. A faszerkezetet nem szabad közvetlenül be­vakolni. Azt először vonjuk be olajos papírral és terpeszhálóval és csak azután vakoljuk be me­szes cement- vagy mészpuccolán-habarccsal úgy, hogy az erősítés a habarcsba beágyazódjék. A faváz környezetében keletkező repedések megakadályozásához a terpeszhálót nem szabad a fához erősíteni, csak a kifalazáshoz. Az olajos papír azt akadályozza meg, hogy a fa elszívja a habarcsból a vizet.

Néhány vakolási szabály:

• a fedővakolat nem lehet keményebb, mint az alapvakolat;
• minél durvább szemcséjű a vakolat, annál tar­tósabb;
• fagyveszély esetén vagy erős napsütésben ne vakoljunk;
• az alapvakolat elkészítése és a fedővakolat fel­hordása közé iktassunk 2-4 hét várakozási időt.

7.5. ábra. Vakolt szigetelőhomlokzat felépítése 1 külső fal; 2 szigetelőréteg, 40-100 mm; 3 az alsóvakolatba beágyazott üvegszálszövet; 4 alsóvakolat; 5 fel-sóvakolat; az alsó + felsővakolat együttes vastagsága: 20 mm.

Faburkolatú homlokzatok

A faburkolatú homlokzatok minden festés nélkül is nagyon magas kort megérhetnek. Ennek előfeltétele a jól működő hátsó szellőzés és a szerke­zeti favédelem többi szabályának figyelembevéte­le. Széles körben elterjedt tévedés az, hogy az időjárásnak kitett fát rendszeresen festeni kell. A faburkolatokon alkalmazott festékbevonatoknak még kültéri használat esetén is elsősorban optikai hatásuk van. A kémiai favédelem elhagyható, ha a lakók megbékélnek a fa „elszürkülésével”. A legolcsóbb és a környezetet leginkább kímélő-réteg éppen a teljesen mellőzött festés.

Deszkákból készített homlokzatburkolatot pl. akkor célszerű alkalmazni, ha egy régi fa- vagy azbesztcementlap burkolatot kell kicserélni, vagy a külső falat hőszigeteléssel kívánjuk ellátni. Egy felújításra szoruló vakolt homlokzatot vagy favá­zas falat is be lehet borítani deszkákkal. A falnyitásokhoz és a határoló épületrészekhez való csatlakozást alaposan át kell gondolni. Ha a fal már eleve nem faburkolatú volt, akkor építési en­gedélyre van szükség.

Homlokzatburkolat céljára az erdei fenyő, luc­fenyő és vörösfenyő alkalmas. A burkolással együtt mindig célszerű egy jó hőszigetelést is be­építeni. A hátulról szellőztetett külső szigetelés­ben párazáró réteget elhelyezni nem csak feles­leges, de az súlyos nedvességi eredetű károkat is okozhat. Páraáteresztő szélvédő papírok alkal­mazása viszont ajánlatos.

A fahomlokzat kialakításának számos lehetősé­ge van. Leggyakrabban a fedőléces függőleges deszkaborítással vagy a szintén egyenes (párhuzamos szélezésű) deszkákból alsó-felső átlapolással készített függőleges burkolattal lehet találkozni. Anyagtakarékos és olcsó a csaphor­nyos burkolat. A víz gyors lefolyása érdekében a függőleges deszkázat előnyös, a hátsó szellőzés miatt azonban tartószerkezetként egy függőleges és egy vízszintes lécezetre van szükség.

Fontos tudnivaló a kültéri faburkolatokkal kap­csolatban:

A deszkák összes rögzítőeleme, azaz a szegek, csavarok és kapcsok horganyozott kivitelűek le­gyenek. A látható szegek és csavarok rozsda­mentes acélból legyenek. Ellenkező esetben a rögzítőelemek megrozsdásodnak és csúnya el­színeződést okoznak.

7.6. ábra. Fával burkolt, cellulóz szigetelő­anyaggal töltött szigetelőhomlokzat felépítése 1 meglévő külső fal; 2 ömlesztett anyagból, pl. cellulóz-pehelyből álló szigetelés; 3 élfákból kialakított tartószerkezet; 4 bitumenes lágy rostlemez; 5 keresztlécezés és hátsó szellőzés; 6 lécezés; 7 faburkolat.

7.7. ábra. (Fent és lent) Faburkolatú szigetelő-homlokzat készítése. Először acél szögido­mokkal a homlokzathoz erősítjük az élfákat. Erre jönnek a bitumenes lágy rostlemez lapok és a hátsó szellőzés nyílását kialakító lécezés. Az élfák közti üreget szigetelőanyaggal töltjük ki. Utoljára kerül fel a vízszintes faburkolat.

7.8. ábra. Eléfalazott szigetelőhomlokzat felépítése 1 külső fal; 2 szigetelőréteg, 8-10 cm; 3 horgonyok a héjfal számára; 4 falazott héj, 11,5 cm; 5 hátsó szellőzés.

7.9. ábra. Építőlapokkal kialakított belső szigetelés felépítése 1 lapokból álló burkolat, 1,5-2 cm; 2 párazáró réteg; 3 a szigetelőréteg vastagságának megfelelő tartószerkezet; 4 szigetelőréteg 8-20 cm; 5 külső fal.

7.10. ábra. Vakolt belső szigetelés felépítése 1 vakolat, 1,5-2 cm; 2 fagyapot építőlap, 3-5 cm; 3 párazáró réteg; 4 a szigetelőréteg vastagságának megfelelő tartószerkezet; 5 szigetelőréteg, 8-20 cm; 6 külső fal.

7.11. ábra. Faburkolatú belső szigetelés felépítése 1 faburkolat, 22 cm; 2 lécezet, 3/5 cm; 3 párazáró réteg; 4 a szigetelőréteg vastagságának megfelelő tartószerkezet; 5 szigetelőréteg, 8-10 cm; 6 külső fal.

7.12. ábra. Tompán illesztett deszkázat, a deszkaélek ferdék 1 párnafa, 5/5 cm; 2 lécezet, 3/5 cm; 3 deszkázat, 22 mm.

7.13. ábra. Átlapolt vízszintes deszkázat 1 párnafa, 5/5 cm; 2 lécezet, 3/5 cm; 3 deszkázat, 22 mm.

7.14. ábra. Függőleges deszkázat, lényegé­ben fordított fedett deszkázat 1 párnafa, 5/5 cm; 2 lécezet, 3/5 cm; 3 hézaggal felra­kott deszkázat, 22 mm.

7.15. ábra. Függőleges csaphornyos deszkázat 1 párnafa, 5/5 cm; 2 lécezet, 3/5 cm; 3 deszkázat, 22 mm.

7.16. ábra. Lábazat lefedése lemezzel 1 oszlop, 12/12-14/14 cm; 2 küszöbgerenda, 12/12-14/14 cm; 3 lécezés, 3/5 cm; 4 keresztlécezet, 3/5 cm; 5 deszkázat, 22 mm; 6 szélzáró réteg (csak fa­vázas és könnyűszerkezetes falaknál); 7 lemezborítás; 8 kátránypapír; 9 falazat.

7.17. ábra. Lábazat lefedése fával 1 oszlop; 2 küszöbgerenda; 3 lécezés, 3/5 cm; 4 kereszt­lécezet, 3/5 cm; 5 szélzáró réteg; 6 deszkázat, 22 mm; 7 45° alatt leélezett faék; 8 tölgyfa deszka, 22 mm; 9 kátránypapír; 10 falazat.

Növényzettel befuttatott homlokzatok

A homlokzatok növényzettel való befuttatására sűrű levélpárnát alkotó, évelő kúszónövények alkalmasak. A növénytakaró megvédi a falfelületet a záporeső okozta igénybevételektől, valamint a nap melegétől és ultraibolya sugárzásától és ez­zel növeli a homlokzati vakolat, ill. az egész fala­zat élettartamát. A növényzetnek ezen túlmenően a környezetre klíma-kiegyenlítő és -javító hatása van: párolgás és árnyékolás révén gondoskodik a hőmérséklet és páratartalom kiegyenlítéséről, porszűrő és hangnyelő szerepe is van. Egy zöld­del sűrűn befuttatott homlokzat a rovarok és ma­darak élőhelye, ezzel hozzájárul a fajtavédelem­hez és a kártevők elleni természetes küzdelemhez.

A homlokzatok befuttatásának hőszigetelő ha­tását gyakran túlbecsülik. Nem pótolhatja a meg­felelő hőszigetelést. Egy szépen benőtt homlok­zat növényeit kár lenne eltávolítani, ezért a hom­lokzat befuttatására szánt növényeket csak a szükséges szigetelések elvégzése után ültessük el.

A leggyakrabban előforduló kúszónövény a bo­rostyán és a futószőlő, ezeknek nincs szükségük támberendezésre, csakúgy mint a vadszőlőnek és a kúszó hortenziának sem. Az összes többi növénynek drótokra, rudakra vagy támaszokra van szüksége, melyeken meg tudnak kapasz­kodni. A támberendezés nélkül kúszó fajták között a borostyán az egyetlen örökzöld, a „helix woernerie” fajta jó fagyállóságával, gyors növe­kedésével és vastag, nagy levelű levélpárnájával tűnik ki. A „helix hibernica” némileg gyorsabban növekszik, azonban csak mérsékelten fagyálló.

Mivel egy homlokzat borostyánnal való befuttatása nagyon sokáig tart, ajánlatos kezdetben gyorsabban növő vadszőlőt is telepíteni. A boros­tyán később kiszorítja a szőlőt.

Tulajdonképpen nincs olyan régi épület, melynek külső falai a kellő hőszigeteléssel szemben tá­masztott mai követelményeket kielégítenék.

A há­zak felújítása során ezért a hőszigetelésnek külö­nös jelentősége van:

• A hőszigetelés csökkenti az épületrész hőveszteségeit és csökkenti a fűtési energia­igényt – még a napsütötte déli falak mentén is. Ami pedig ezzel együtt jár: a fűtési költségek csökkenése, a korlátozott energiakészletek megkímélése, a kisebb károsanyag-kibocsátás révén kisebb környezetszennyezés, fokozott komfortérzés, a hőhidak és a páralecsapódás megszüntetése.
• A szigetelőhatás szempontjából döntő az al­kalmazott szigetelőanyag vastagsága és tech­nikai minősége.
• Egy építőanyag szigetelési tulajdonságait a λ hővezető képességgel (W/(m*K)) határozzuk meg, ezt az értéket szigetelőanyagoknál a csomagoláson feltüntetik
• Egy épületelem szigetelőhatását a k hőátbocsátási tényezővel (W/m²*K)) határozzuk meg. Az épületelem egyes rétegeinek X szigetelési értékéből és vastagságából számítható ki. Mi­nél kisebb a k-tényező értéke, annál kisebbek a hőveszteségek.
• Az épületek felújításakor – éppúgy mint új épü­letek építésénél – be kell tartani a hőtechnikai szabvány (MSZ 04 140/2:91) előírásait, amelyek meghatározzák az épületek megengedhető maximális összes hőveszteségét.
• A külső épületrészek hőszigetelése gazdasá­gos energiatakarékossági intézkedés; azonos pénzügyi ráfordítások mellett nagyobb energia- és költségmegtakarítást eredményez, mint a napkollektorok vagy üveg előépítmények.

A szigetelőanyag vesztesége a célul kitűzött k-érték alapján számítható ki. A kör­nyezetvédelmi szempontokat is szem előtt tartva olyan szigetelési színvonalat válasszunk, amely a hővédelmi rendelet minimális követelményei felett van.

A lakóházakban használatos normális fűtési szokások mellett nincs döntő jelentősége annak, hogy a szigetelőréteg a fal külső vagy belső olda­lán helyezkedik-e el. Ennek ellenére felvetődik a kérdés: külső vagy belső szigetelés legyen?

Külső vagy belső szigetelés?

A gyakorlati alkalmazások szempontjából mindkét megoldásnak egyaránt vannak előnyei és hátrá­nyai is. Építészeti és hőtechnikai indokok alapján feltétlenül a kívül elhelyezett szigetelést kell előny­ben részesíteni…

mert ebben az esetben:

• elkerülhetők az ablakok, fal- és födémcsatlako­zások környezetében kialakuló hőhidak és ez­zel a páralecsapódás kialakulásának veszélye;
• a tömör, hőtároló falnak kiegyenlítő hatása van a helyiségek klímájára;
• általában nincs szükség párazáró réteg beépí­tésére.

Külső szigetelés alkalmazása különösen akkor kézenfekvő, ha a homlokzatot egyébként is tata­rozni kell vagy az ablakok cseréje tervbe van vé­ve. Ahol csak lehet, a belső szigeteléssel szem­ben a külső szigetelést részesítsük előnyben.

Ezt azonban mégsem lehet mindenhol megva­lósítani, vagy hátrányos lehet, ha

• a homlokzaton lévő számos és bonyolult csat­lakozás megvalósítása sok munkával jár;
• csupán az épület egyes részeit kívánjuk fűteni és szigetelni – ami pl. öreg parasztházaknál gyakran előfordul – mivel gyakorlatilag csak­nem lehetetlen, hogy a homlokzat felületének csak egy részét lássuk el hőszigeteléssel;
• egy értékes homlokzat, pl. terméskő ablakkere­tekkel és párkányokkal rendelkező téglahom­lokzat külső megjelenését meg akarjuk őrizni;
• a külső falak a szomszéd telek határán vannak és a szomszéddal nem lehet megállapodásra jutni;
• a közhasználatú területek, pl. járdák, utcák felé eső épülethatárokat és telekhatárokat az építé­sügyi hatóságokkal való egyeztetés után egy külső oldali hőszigetelés 6-10 cm-es vastag­ságával általában túl szabad lépni.

A belső szigetelésnek az az előnye, hogy a hőhidakat, pl. redőnyszekrényeket hatásosan le­het szigetelni és hogy a szigetelőréteg síkjában új vezetékeket lehet lefektetni, a falhornyok elkészí­tése és az azzal járó járulékos munkák tehát el­maradnak. (A falban menő vízvezetékeknél vi­szont vigyázzunk: fagyveszély! A belső szigetelés után a fagypont a falba kerülhet.)

A favázon végzett javítások, pl. másodgerendák felszerelése, belső szigetelés esetén gond nélkül eltakarhatok. A rendszerint 5-15 cm vastagságú belső szigetelést ugyan szobáról szobára halad­va, állványzat nélkül fel lehet helyezni, megvan azonban az a hátránya, hogy a sokszor amúgy is kicsiny tereket még kisebbé teszi. Belső szigete­lések esetén a helyiség oldala felől a szigetelőré­teg elé általában párazáró réteget kell elhelyezni, hogy a falnak a lecsapódó vízpára által okozott átnedvesedését megakadályozzuk. Attól nem kell tartanunk, hogy ez a megoldás befolyásolja a helyiségek klímáját és a fal úgynevezett lélegzé­sét.

Külső szigetelés

A konstrukció kiválasztásánál döntő szerepet ját­szik a megkívánt külső megjelenés és a megva­lósítás költsége.

A következő lehetőségek kínál­koznak:

• vakolt homlokzat;
• faburkolatú homlokzat;
• nyerstégla burkolatú homlokzat
• hőpáncél burkolatú homlokzat.

Vakolt szigetelőhomlokzat

A vakolt szigetelőhomlokzat szerkezetét lényegé­ben olyan falcsapokkal („tiplikkel”) vagy ragasz­tással felerősített szigetelőlap alkotja, melynek szilárdsága és felülete a vakolást lehetővé teszi. A polisztirollapok alternatívájaként szóba jöhetnek az ásványi gyapot lapok és olyan fagyapot építőlapok, melyeket falcsapokkal vagy ragasztással az alaphoz lehet erősíteni. Nehogy a vakolat a lapok illesztésénél megrepedjen, a két vagy három rétegben felhordott vakolatba annak teljes felületére kiterjedő műanyag vagy üvegszál szövetet dolgoznak bele. A természetes szálú szövetek ezen a helyen nem alkalmazhatók, mert ezek nedvesség hatására alakjukat megváltoztatják.

Az ilyen szigetelőszerkezetek céljára az ipar komplett rendszereket kínál, melyek egyes alkotó­részei pontosan össze vannak hangolva egymás­sal. Az egyszerűbb feldolgozás és a számottevő­en nagyobb tartósság miatt azonban ezeket a rendszereket többnyire a vékonyabb, könnyebb és kémiai adalékainak köszönhetően rugalma­sabb műgyanta vakolattal kínálják, és csak rit­kábban a vastagabb, hagyományos ásványi vako­lattal. A későbbi hiányosságok és károk megelő­zése érdekében a gyártók feldolgozási előírásait pontosan be kell tartani.

Vakolt homlokzatok esetén külön megfontolást igényel a lábazat és a terephez való csatlakozás kialakítása, mivel a használatos hőszigetelő anyagok a nedvességre érzékenyek.

A lábazatra több megoldás létezik:

• hőszigetelő anyagként a (drága) habüveg szi­getelőlapokat használjuk, melyek vízre nem érzékenyek;
• a lábazat új, falazott előtéthéjat kap, amely vi­szont új, fagybiztos, azaz kellően mély alapot kíván;
• az alap helyett betonból is önthető egy előtét­héj, melyet a bevert rozsdamentes acélcsapokkal vagy szögidomokkal erősítsünk a falazat­hoz.

Bizonyos esetekben az oromfal és az eresz fe­lőli tetőkinyúlást is meg kell hosszabbítani. Ehhez a tetőhéjazatot a 2. szarufáig eltávolítjuk. Az új oromszegélyezést cserépfedés esetén hosszabb lécekkel készítjük, amelyek max. 50 cm-rel kilóg­hatnak.

Faburkolatú szigetelőhomlokzat

A házilagos kivitelezés számára különösen megfelelő, épületfizikai szempontból jó, ökoló­giailag pedig előnyös a hőszigeteléssel és hátsó szellőzéssel ellátott „függönyszerű” fabur­kolat. A hőszigetelés 5-15 cm vastag legyen. Szigetelőanyag céljára minden félmerev és me­rev lap alkalmas, pl. parafa, kókusz- vagy kőgyapot lap.

Nem alkalmasak a tekercsben szállított, puha matracok, mert ezek idővel megsüppedhetnek vagy megduzzadhatnak és a hátsó szellőzést megakadályozhatják. A hátsó szellőzés, a szigetelőréteg és a faborítás közötti, alul és felül nyitott, legalább 25 mm mély, átmenő üreges tér bármilyen, belülről vagy kívülről bejutó nedvesség gyors kiszáradását biztosítja. A tartószerkezet élfából készül, azok egymástól való távolságát (50-100 cm) a szige­telőanyag szélessége szerint kell megválasztani.

Favázas falaknál ajánlatos szélvédő réteg beik­tatása, mert a faváz és a kifalazás csatlakozásá­nál lévő hézagok általában nincsenek elég tömö­ren elzárva. A szél ellen tömítő védőréteg céljára speciális széltömítő papír kapható, amit a hőszi­getelő réteg alá vagy arra rá helyezünk. A diffúziót megakadályozó, pl. bitumen vagy műanyag szi­getelőlapokat itt nem szabad használni.

A szigeteléshez járuló légréteg és faburkolat miatt a külső fal vastagsága jelentősen megnö­vekszik. Ez főleg az ablaknál és ajtóknál gyakran túl mély bélésfalakat okoz. Meg kell fontolni, nem érdemes-e az ablakokat kissé kifelé áthelyezni. Az ablak-fal-szigetelés csatlakozása gondos, részletes tervezést igényel és a gyakorlatban gyakori hibaforrást jelent: a hőhidakat, amelyek páralecsapódást és korhadó ablakkereteket okozhatnak, feltétlenül kerülni kell. A parafa szigetelőrendszerrel energiameg­takarítás érhető el, egyben eleget tesz a környezetvédelmi előírásoknak is.

Eléfalazott szigetelőhomlokzat

A nagy költségek miatt a falazott előtéthéj alkal­mazása csak akkor célszerű, ha esztétikai okok miatt nyerstégla falazat kívánatos. Az új falhéj ek­kor átveszi az eső elleni védelem funkcióját és bizonyos körülmények között a fal hangszigetelését is javítja. A hőszigetelés céljára a két héj közé szigetelőréteg kerül, a faburkolathoz hasonlóan. Légréteg nélküli kivitel esetén meg kell vizsgálni, nincs-e szükség párazáró rétegre. Az előtéthéjat ugyan hőszigetelő és vakolt falazatból is el lehet­ne készíteni, annak szigetelési jellemzői azonban a nagy költségek ellenére viszonylag rosszak len­nének.

Belső szigetelés vakolattal vagy burkolólapokkal

A belső szigetelés tartószerkezete számára jól bevált a falécezet. Az élfák vastagsága a szigete­lőréteg vastagságához igazodik, távolságukat a választott belső borítás, ¡11. felület határozza meg. A keretszárakat csavarokkal vagy dübelekkel a falra erősítjük, az egyenetlenségeket vékony aláté­tekkel egyenlítjük ki. A szigetelőanyag megválasz­tása a korábban (5.4. szakasz) már ismertetett megfontolások szerint történik.

A szigetelőanyag elhelyezésekor mindig vi­gyázzunk arra, hogy az illesztéseknél és a széle­ken szigeteletlen hézagok ne maradjanak. Ezután a szigetelőanyagot a belső tér felőli oldalán pára­záró rétegbe „csomagoljuk”. Erre a célra alkal­mas a 0,2 mm vastag polietilén- (PE-) fólia vagy a fóliával bevont párazáró papír. A párazáró réteget rozsdamentes kapcsokkal lehetőleg sok helyen tűzzük hozzá a fakerethez. A párazáró réteg il­lesztéseit, széleinek csatlakozásait és összes sé­rülését tartós ragasztószalaggal gondosan tömít­sük el, hogy az épület későbbi károsodását meg­akadályozzuk, Favázas falaknál ez a réteg egyúttal a huzat elleni szigetelés feladatát is ellát­ja. Azért a szélei mentén és a sávok illesztéseinél is széltömören kell csatlakoztatni.

A fal „belső héjazata” a kívánt megjelenés és a választott eljárás szerint készülhet

• (nedvesen) vakolt vakolathordozó lapokból, pl. fagyapot építőlapra felhordott meszes gipszva­kolatból;
• festhető vagy tapétázható építőlapokból, pl. gipszkarton-lapból vagy gipszkötésű rostlemezből;
• faburkolatból.

A hőszigetelő héjat tartószerkezet nélkül, köz­vetlenül a falra is lehet ragasztani. Erre a célra a kereskedelemben különböző méretű és vastag­ságú gipszkarton-szendvicslapok kaphatók (a rétegek felépítése pl. 12,5 mm gipszkarton, alufó­lia párazáró réteg, 3-5 cm kőgyapot). Gyakran használnak Styropor szigetelőréteggel készült szendvicslapokat is (8 cm szigetelőanyag­-vastagságig kapható).

A hőszigetelő falazatból vagy vályogból készí­tett előtéthéjaknak rossz szigetelő hatásuk van vagy azokat aránytalanul vastagra kell készíteni. Ennek ellenére célszerű lehet a bel­ső eléfalazás, de a favázas fal hangszigetelésé­nek javítására. Egy ilyen kéthéjú falszerkezet hő­szigetelő rétegből és egy vékony, lehetőleg nehéz, pl. 7 cm vastag gipsz- vagy mészhomok téglalapokból kialakított eléfalazott héjból áll. Szükség esetén előzetesen gondoskodni kell az alap megfelelő teherbírásáról.

Ha a falat nem kívánjuk tapétázni és ha esztéti­kai okokból vakolt falat szeretnénk, akkor válasszuk a nedves vakolatot. A nedves vakolat felhor­dása a felsorolt eljárások közül a leginkább mun­kaigényes és a legtöbb műkedvelő „építőmester” nem tud megbirkózni ezzel a feladattal. Pedig a munka viszonylag egyszerű, ha a habarcsot a ma általánosan használatos géppel felszórjuk.

Ha a fal nem sík felületű, a vakolás még kevés­bé munkaigényes is lehet és szebben nézhet ki, mint a sík lapokból kialakított tört felületű burko­lás.

Vakolathordozóként először speciális szegekkel fagyapot lapokat erősítünk fel a fakeretre, a pára­záró réteg elé. A lapok (márkanév pl. „Heraklith”) cement vagy magnezit kötő- és konzerválószerrel kötött hosszúszálú fagyapotból állnak. A lapokat szorosan egymás mellé rakjuk, vízszintesen kö­tésben fektetjük le. A lapok illesztéseinél, a sar­kokban és a más épületelemekhez való csatlako­zásnál lévő összes hézagot 8-10 cm széles gézcsíkkal fedjük le. Ezeket a csíkokat úgy he­lyezzük el, hogy később az a habarcsba beágya­zódjanak.

A régi házak falazatának anyaga gyakran tégla vagy terméskő, melyet mészhabarccsal falaztak fel, kívülről pedig nyerstégla burkolattal vagy va­kolattal láttak el.

A régi falazaton leggyakrabban előforduló káro­sodások a következők:

• a vakolat felültének lepergése, kivirágzások a lábazaton;
• nyerstégla-falazatnál kipergő fugák, málló tég­lafelületek;
• sérült vakolat;
• nedvesség a külső falak belső oldalán nedves­ség foltokkal, penészesedéssel, leváló felületekkel;
• repedések a falazatban.

Ezeknek a károknak a fő oka a nedvesség: az eső, a felszálló talajnedvesség és a levegő nedvességtartalma. Ezért az ilyen hibák megszünte­tésére irányuló munkákat is itt kell kezdeni. A fel­színre korlátozódó javítások, pl. az átfestés vagy glettelés, általában nem érik meg a fáradságot. Ezen túlmenően a régi házak szinte minden falá­nál célszerű, felújítási munkák esetén a kötelező hővédelem tökéletesítése.

7.1. ábra. Tufával borított homlokzat, falazott terméskő lábazattal.

7.2. ábra. Elmállott homokkő ablakpárkány.
Itt legalább hidrofóbbá tétellel meg kellene állí­tani a további mállást. Különben hamarosan az ablak bélésfala is hasonlóan fog kinézni.

7.3. ábra. Terméskő falazat habarcsfugákkal.

7.4. ábra. A vakolat leválása.

Lábazatok és homlokzatok

A terméskőből vagy téglából készült régi vakolat­lan falaknál gyakori, hogy a fugák kimosódnak, a téglafelületek elmállottak vagy morzsalékossá váltak. Ennek oka az eső és fagy, aminek a fal ki van téve. A régi falakat sokszor nem fagyálló anyagból készítették, ráadásul a levegő szennye­ződése és a savas esők is gyorsítják a kövek mállását.

A mállási folyamat számottevően lassítható, ha a laza felületeket eltávolítjuk, a szükséges helye­ket kőlisztes habarccsal kijavítjuk (ez mindenféle kőhöz kapható, ül. összeállítható), majd a falakat hidrofóbbá téve kémiai úton megszilárdítjuk és impregnálással víztaszítóvá tesszük. Ha a káro­sodás főleg a habarccsal kitöltött fugákat érinti, akkor a laza habarcsot 2-3 cm mélyen kikapar­juk és a hézagokat mészpuccolán-habarccsal a fallal elvágólag újra fugázzuk, feltétlenül betartva az időjárásra, előrenedvesítés-re stb. vonatkozó feldolgozási előírásokat. Ajánla­tos a homlokzatot lekeféléssel, lemosással vagy gőzsugárral előzetesen megtisztítani.

Ha a kövek mállása már nagyon előrehaladott, akkor nem marad más hátra, mint a laza rétegek leverése (pl. kőfaragó kalapáccsal, szekercével vagy lapos vésővel felszerelt ütvefúró-kalapáccsal), majd a homlokzat újravakolása és bur­kolása (célszerűen hőszigeteléssel egybekötve).

A lábazaton a kőhomlokzatok mállása különö­sen erős, mert a falat a fröccsenő víz is igénybe veszi, esetleg még az utakra kiszórt sóval is kombinálva. Itt az a célszerű, ha a fal felületét le­verjük és új cementvakolatot, vagy kőlapburkola­tot viszünk fel. Ha a lábazati falazatban a nedves­ség felszállásával is számolni kell, akkor a hely­reállításnál arról is gondoskodjunk, hogy az új falfelületen át jó párolgást biztosítsunk, pl. vízta­szító, de vízáteresztő javítóvakolattal és szilikátfestékkel történő festéssel.

A nedves falazat tömör festékbevonattal vagy fényezett csempékkel való borítása felszálló ned­vesség esetén nem jelent megoldást, mert az ilyen burkolat nem sokáig tart és a probléma mindössze a burkolat feletti falfelületre tevődne át. Súlyosabb esetben csak a pincefalak vízmentesí­tése segít.

Nedvesség a külső falak belső oldalán

A külső falak belső oldalán a lepattogzó festékért, morzsálódó vakolatért, nedvességfoltokért és penészért szintén a nedvesség felelős. A falban felszálló talajnedvesség, ill. az időjá­rásnak kitett oldalon lévő sérült külső vakolat vagy elmállott nyerstégla burkolat azt okozhatja, hogy a fal túlzottan átnedvesedik. Emellett ma a lecsapódó pára okozta átnedvesedés is fontos szere­pet játszik, elsősorban az olyan veszélyeztetett helyeken, mint az ablakok bélésfalai, a házsarkok, a födémek felfekvései és a nagy bútordarabok mögötti felületek.

Az ilyen helyeken keletkező nedvesség okozta károk oka csaknem mindig az, hogy az új ablakok aránylag tömören zárnak és túl keveset szellőztetnek. Ebből következően a belső levegő fokozott mennyiségű vízgőzt tartal­maz, ami a hidegebb falfelületeken lecsapódik. Tartós segítséget a következetes szellőztetés mellett csak ezeknek a falfelületeknek a járulékos hőszigetelése nyújt.

Egyszerű intézkedések a páralecsapódás megakadályozására:

• A bútordarabokat 2-5 cm-re húzzuk el a faltól és tegyük lehetővé a levegő alulról felfelé való keringését, a nagy képeknél távtartókkal gon­doskodjunk a hátsó szellőzésről.
• A nagy nedvességtartalmú helyiségeket gyak­rabban szellőztessük (rövid idejű intenzív szellőztetés).
• A nedves helyiségeket (konyha és fürdőszoba) ne szellőztessük a lakás felé nyitott ajtókon át.
• A helyiségeket kellőképpen fűtsük, a rossz hő-szigetelésű régi épületekben lévő fűtetlen helyi­ségeket ne igyekezzünk nyitott ajtókon át mele­gen tartani.

A fentieken túlmenően csak a külső falak minél átfogóbb hőszigetelésétől remélhe­tünk segítséget, ezáltal ugyanis megnövekszik a belső falfelületek hőmérséklete; egyúttal meg­szűnnek az ablakoknál, födémeknél és padlásfö­démeknél lévő hőhidak, a vízpára tehát többé nem csapódik le a belső falfelületeken.

Repedések a falazatban

A külső falon lévő, látható repedések származ­hatnak pl. a vakolat sérüléseiből. Ezeket minél hamarabb szüntessük meg, hogy megakadá­lyozzuk a nedvesség behatolását a falba. A falazatban keletkező repedések oka többnyire az alapozásnál keresendő.

Elképzelhetők más okok is, melyekkel itt nem kí­vánunk részletesen foglalkozni, például:

• a terméskő falazat hiányos kötése;
• boltozatokból, tetőszékekből vagy falnyílások feletti ívekből származó csúsztatóerők;
• túl vékony, kellő keresztmerevítés nélküli fa­lazat.

Egyes esetekben a falazat károsodása olyan mértékű, hogy javítása már nem lehetséges, a falat le kell bontani és pótolni kell. A fal cseréjére két eljárást lehet alkalmazni: vagy szakaszonként aláépítünk, vagy az érintett részt aládúcoljuk és az egész falat egyben cseréljük ki. A talajban lévő falazat esetén a fal külső oldalán munkaárkot kell kiásni.

A teherviselő falak lebontását és újraépítését (építési engedély szükséges!) csak szakszerű irányítás mellett végezzük. Különösen elővigyáza­tosan járjunk el, ha a fal közelében boltíves mennyezet vagy süvegboltozat van. A szakszerűt­len munkavégzés beomlást okozhat!

A pincefal lebontása bizonyos esetekben elke­rülhető, ha a meglévő, károsodott fal mellé egy új, teherviselő falat építünk. Feltétlenül ügyeljünk azonban a szakszerű alapozásra és szigetelésre, valamint a csatlakozó épületrészekhez való szak­szerű lekötésre.

Pinceboltozatok

Míg a ma használatos sík födémek (vasbeton le­mezes födémek, vasbeton bordás födémek, fagerendás födémek) esetén a terhelést hajlító-nyomatékok továbbítják a teherviselő falakra, ad­dig a boltíveknél, a függőlegesen terhelt falhoz hasonlóan, csak nyomóerők működnek.

Egy meghatározott terhelés hatására minden boltívnél kialakul egy jellegzetes támaszvonal, ideális esetben a boltozat alakja olyan, hogy a támaszvonal a boltozat közepén fut végig. A bol­tozatvonal alatt normál vastagságú falak esetén a támaszvonal gyakran a falon kívülre kerül, vagyis a fal oldalirányban nekitámaszkodik a talajnak; vagy oldalsó támaszték gyanánt gyámpilléreket kell kialakítani, amint azt pl. a templomépítészet­ben látjuk. Az ablak-, ill. ajtónyílások fölötti falazott ívek és a süvegboltozatok egyébként ugyanezen az elven működnek. A dongaboltozat a legegy­szerűbb és a lakó- és gazdasági épületekben leggyakrabban előforduló boltozatalak. A ke­reszt-, kupola- és bordás boltozat teherviselési törvényszerűségeit sokkal nehezebb átlátni.

A boltozatban keletkező hibák általában a zára­dék vagy a váll környékén ismerhetők fel, a téglák lepattanásával járó szűk hézagokról vagy a táton­gó hézagokról, melyekből a téglák akár ki is eshetnek.

Ennek oka a nyomási öv áthelyeződése (pl. túl nagy terhelés következtében), melynek a támasz­ték nem áll ellen (pl. azért, mert az oldalirányú megtámasztás vagy a gyámfalra ható terhelés nem elégséges). A teherviselő képesség ilyen megváltozásához gyakran a falazat nedvesség okozta öregedési problémái vagy az alap hiányosságai is tár­sulnak.

A boltozat ilyen jellegű deformációit nem lehet kiküszöbölni, továbbterjedésüket azonban meg kell akadályozni. A boltozaton és annak környeze­tében végzendő minden munkához nyomatéko­san javasoljuk tapasztalt szakember bevonását. Óvunk a szakszerűtlen beavatkozásoktól, mely­nek következménye a boltozat beomlása lehet.

Ennek megfelelően tilos:

• a boltozat mellett a talajt szakszerű megtá­masztás nélkül kiásni,
• a boltozatot alulról nyomással alátámasztani,
• a boltozaton nyílásokat készíteni,
• a felmenő falazatot vagy a gyámfalakat szak­szerű aládúcolás nélkül eltávolítani.

Hibás boltozat helyreállítására a következő in­tézkedések jöhetnek számításba:

• tehermentesítő födém beépítése a boltozat fölé;
• az alapok megjavítása és esetleg megerősí­tése;
• acél vonórudak és vasbeton abroncsok beépí­tése;
• a fal és boltozat falazásának kijavítása.

Ezeknek az intézkedéseknek a kivitelezése kü­lönleges szakismereteket igényel, ezért részletes bemutatásukat mellőzzük.

Talajjal érintkező padozatok

Tartózkodás céljára szolgáló helyiségek talajjal érintkező padozatának helyreállításakor vagy újonnan készítésekor vízszintes nedvességzáró réteget kell beépíteni. Ezen a nedvességzáró ré­tegen azután tetszőleges felépítésű padló kiala­kítható, melyből a 5-10 cm vastag hőszigetelő réteg sem hiányozhat.

Tartózkodási célú helyiségek számára az építé­sügyi szabályok általában 2,50 m minimális ma­gasságot írnak elő. Ha a padozatot pl. egy új padlórendszer vastagságának kiegyenlítésére vagy a helyiség belső magasságának növelésére le akarjuk süllyeszteni, a talajt legfeljebb az alap­talp mélységéig szabad kiemelni. Ellenkező eset­ben az alapozást is mélyebbre kell helyezni.

A padló felépítését a helyiség tervezett hasz­nosítása szabja meg. Alárendelt mellékhelyisé­geknél és száraz altalaj esetén elegendő, ha 15 cm vastag durva kavics vagy sóder feltöltéssel egy hajszálcsövességet megtörő réteget készí­tünk (vibrálással tömöríteni). Erre az alépítményre homokba vagy cementhabarcsba ágyazott kőla­pokat (pl. terméskő- vagy betonlapokat, téglaburkolatot stb.) lehet fektetni. Fűtött tartózkodási he­lyiségek számára az ilyen alépítményen pl., kőzet­gyapot alátétes szigetelőlemezre egyszerű, hőszigetelt hajópadló is készíthető.

A technika mai szintjén álló padlórendszer azonban, amely földszinti lakóhelyiségek számára és nem teljesen száraz altalaj esetén ajánlható, beton alaplemez és szakszerűen lefektetett szige­telőlemez nélkül nem valósítható meg. Víznyomás esetén az alaplemez alatt alagcsöveket is el kell helyezni. Különös figyelmet fordít­sunk a pince külső falai mentén lévő függőleges és vízszintes szigetelések tömör csatlakozására.

Talajjal érintkező, új padló készítése:

• Határozzuk meg a padló felépítését, ennek so­rán vegyük figyelembe a helyiség megkívánt belső magasságát és az alaptalp helyzetét.
• A meglévő padlót távolítsuk el, még akkor is, ha a záróréteg elhelyezésének alapjául alkalmas lenne.
• A talajt a szükséges mélységig emeljük ki, a ki­emelt anyagot szállítsuk el (vagy használjuk fel a telken).
• Ha szükséges: az alapot aláépítéssel mélyítsük le.
• Rakjunk le durva kavics szűrőréteget ezt szük­ség estén takarjuk le hőszigetelő réteggel és polietilén fóliával.
• Készítsünk cementbeton kiegyenlítő- és védőré­teget, szükség esetén vibrálással tömörítsük.
• Fektessük le a szigetelő műanyag vagy bitu­menes lemezeket, az illesztéseket hegesszük össze.
• Készítsük el a beton alaplemezt.
• Építsük be a padlót.

6.17. ábra. A dongaboltozat részei 1 felmenő falazat; 2 ék vagy merevítő; 3 padló; 4 záradék/váll; 5 gyámfal; 6 a boltozatnyomás támaszvonala; 7 ívmagasság.

6.18. ábra. Egy lakóházzá átalakított pajta déli oldala. Bejárat és terasz.

A pincefalak és a lábazati falazatok nagyon régi házaknál és vidéki épületeknél faragott vagy faragatlan terméskőből készültek. Századunk közepe óta egyre nagyobb mértékben készülnek vasbetonból a pincefalak, mert így a földnyomás felvé­teléhez kisebb falvastagságra van szükség, mint falazott fal esetén. Mivel a 20. század elején a ma használatos nedvességszigetelési módokat még nem alkalmazták, a talaj nedvessége be tudott hatolni a falazatba és abban fel tudott szívódni.

A nedvesség útja

Ez a nedvesség a lábazati falazat környezetében a szabadba párolgott el, a fal mentén az azzal határos helyiségekbe jutott. A pincehelyiségeket és a földszinti helyiségeket ezért általában csak alárendelt célokra használták, lakás céljára nem. A lakószint legalább 1 m-rel a terepszint fölött volt, már csak azért is, hogy a teherviselő far­észeket, mint a favázas falakat és fafödémeket a nedvességtől megóvják. Az épület lábazatának és a fal alsó részének a környezetében megjelenő nedvesség, és a vakolat és festékbevonat abból eredő problémái tehát bizonyos mértékig normá­lisnak tekintendők.

A túlzott nedvesedés megakadályozása ugyan­akkor több szempontból is fontos feladat. Ned­vesség hatására nem csak a falazat veszítheti el teherbíró képességét, a nedves épületelemek egészségtelenné teszik a helyiségek klímáját, a fűtési időszakban pedig növelik az energiaveszteségeket, mivel a nedvesség csökkenti az építő­anyagok hőszigetelő hatását. A nedves falakon penészgombák tenyésznek, ezek spórái a légutak allergiás megbetegedését okozhatják.

A felszálló nedvességet erős fűtéssel nem lehet megszün­tetni. A hatás éppen ellentétes: a fűtés fokozza a falfelületek párolgását és a nedvességet még gyorsabb utánáramlásra készteti, amely viszont erősíti a felületek mállását és az érintett épület­elemek öregedését.

A falakban nedvesség hatására keletkező károk:

• Az épület lábazatán: leváló festékbevonat, le­pergő vakolat.
• A lábazati fal közelében lévő farészeken: kor­hadt küszöbök, oszlopok, gerendafejek.
• a falak felületén belül és kívül: fehéres, sárgás vagy vöröses „kivirágzások” (sótartalmú lerakódások).
• Istállófalakon: salétromkivirágzás (kalcium­nitrát).
• A falakon: laza, homokolódó kötőhabarcs, mor­zsálódó (homokolódó) téglafelületek, a pincék külső falának kihasadása.
• A helyiségek belsejében, a földszinti falak alsó részén: leváló festékbevonat vagy tapéta, nedvességfoltok, penészesedés, lepergő vakolat.

A nedvességből eredő károknak azonban más okai is lehetnek: lakott helyiségekben mindig ke­rül nedvesség a helyiség levegőjébe, mely a rossz hőszigeteléssel ellátott külső falak belső ol­dalán és más hideg épületrészeken, például a felső födémen, födémcsatlakozásokon, ablakát­hidalásokon (a jellegzetes „hőhidakon”) lecsa­pódik. Sok káresetnél az átnedvesedés két oká­nak együttes előfordulásával állunk szemben.

Amint azt az alapoknál már említettük, előfor­dulnak a pincefalon olyan károk is, amelyek az altalaj mozgásával és/vagy az épület túl nagy ter­helésével magyarázhatók. Ezek repedések formájában jelentkeznek, melyek a pincefal feletti fala­zatban is folytatódhatnak. Pince penészmentesítése >>

A pincefalban keletkező repedések lehetséges okai:

• Az alap hiányosságai.
• Oldalirányú talajnyomás, pl. lejtőn való elhe­lyezkedés, utólagos földfeltöltés, merevítő ke­resztfalak nélküli, nagy felületű pincefalak ese­tén.
• Ezeknek az okoknak a kombinációi, melyekhez általában nedvesség okozta károk is társulnak.

Lehetséges helyreállítási intézkedések:

• Az alap kijavítása vagy újrakészítése.
• Beton előtétfal készítése vagy támfal elhelyezé­se a pincefal külső oldalán.
• Falazott vagy beton előtétfal készítése a fal bel­ső oldalán.
• A pincefal lebontása és újra készítése.

A vasbeton fal készítését engedjük át szakipa­rosnak. Házilagos kivitelezésben végezhető a munkagödör kiemelése és feltöltése, a falazott előtétfal készítése (vastagságát a statikus hatá­rozza meg) és – szükség esetén – a függőleges szigetelés és az alagcsövezés elhelyezése.

6.9. ábra. Előtte – utána: Az aláépítés, dúco­lás, toldás, kicserélés – sok munkával járt, míg az egykori pajtakapu alépítményére rá lehetett lépni.

6.10. ábra. A lábazatban lévő „pangó víz” által tönkretett küszöb.

6.11. ábra. Zúzottkő-feltöltés a fröccsenő víz ellen.

Helyreállítás és egyszerű nedvességelhárítás

A behatoló nedvesség elleni védelem céljából a 20. század eleje óta a pincefalak készítésekor bitumenes anyagokból való függőleges és vízszin­tes szigetelőrétegeket helyeznek el, szükség esetén pedig közbefutó alagcsövezést is kialakí­tanak.

A szigetelőrétegek utólagos beépítése vi­szonylag költséges és munkaigényes, ezért sok esetben elegendő, ha

• először egyszerű intézkedésekkel (lásd alább) megszüntetjük a meglévő károkat, az „alapos” kiszárítást pedig egy későbbi időpontban csak akkor végezzük el, ha arra ténylegesen szük­ség van;
• az elhárítható nedvességet következetesen tá­vol tartjuk az épülettől;
• az elfogadható mértékű nedvességgel megta­nulunk együtt élni.

A nedvesség okozta károk elhárításának egy­szerű intézkedései:

• A károsodott lábazati vakolatot leverjük, a tégla­felületeket drótkefével megtisztítjuk és a laza rétegeket eltávolítjuk, a téglák közötti hézagok­ból a puha habarcsot 0,5-3 cm mélyen kikaparjuk és a rést mészpuccolán-habarccsal újra fugázzuk, szükség esetén javító vakolatot hordunk fel és/vagy a vakolatot tiszta ásványi anyagokkal (szilikát-, mész- és cement­festékek) befestjük.
• A lábazat kiugrásait a víz jobb levezetése céljá­ból kifelé ferdére képezzük ki, esetleg kőlapokkal (pl. hódfarkú cseréppel) vagy lemezzel bo­rítjuk.
• A pince külső falainak belső oldalát megtisztít­juk és újra fugázzuk (mint a lábazati falaknál), a laza téglákat habarccsal újra megkötjük.

Az elhárítható nedvességnek az épülettől való távoltartása tulajdonképpen a felszíni vizek jó elvezetését jelenti; ennek megfelelően tehát:

• a sérült vagy hibás ereszcsatornákat és rosszul tömítő levezetőcsöveket javítsuk meg vagy cse­réljük ki;
• a szilárd burkolatú felületeket (utak, udvar, be­hajtás) és a terepet a háztól elvezető lejtéssel alakítsuk ki, legalább kb. 1,20 m szélességben.
• A nedvességgel való együttélés a következőket jelenti:
• a lábazatnál előforduló kisebb szépséghibákat eltűrjük;
• a sós kivirágzásokat rendszeresen lekeféljük;
• a lábazatról és a külső falak belső felületeiről eltávolítjuk a páratömör festékbevonatot és csempéket;
• csak nedvességre nem érzékeny, a vízgőzt át­eresztő („lélegző”) ásványi bevonatokat és speciális javítóvakolatot alkalmazunk; nedves falakon mellőzzük a csempéket, tapétákat vagy hátulról át nem szellőző faburkolatokat;
• a pincehelyiségeket csak olyan célra használ­juk, melynek a nedvesség nem árt;
• a pincehelyiségeket egész évben kissé szellőztetjük.

Vízmentesítés

A talajjal érintkező falfelületek vízmentesítése aránylag munkaigényes és drága feladat, elvég­zése ezért csak akkor ajánlatos, ha

• a víz, ill. nedvesség hozama és az épületen keletkező károk nagyok, pl. ha talajvíz vagy lej­tővíz fordul elő;
• kulturálisan értékes vagy műemlékvédelem alatt álló épületről van szó;
• a pincehelyiségeket vagy nem alápincézett mellékhelyiségeket lakás céljára vagy másmi­lyen „száraz helyiség” számára kívánjuk átalakí­tani.

A vízmentesítés hatásos eljárásai közé tartozik:

• függőleges szigetelőrétegek elhelyezése, álta­lában a fal külső oldalán;
• függőleges szivárgó-, ül. szűrőrétegek elhelye­zése a fal külső oldalán;
• alagcsövek lefektetése a csatornahálózatba bekötve vagy nem bekötve (a hatóság előírása szerint);
• vízszintes szigetelőrétegek beépítése a meglé­vő falazatba különböző eljárásokkal.

Ha a padozatot is vízmentessé kívánjuk tenni, akkor ügyeljünk a fal és padló szigetelésének szakszerű csatlakozására.

6.12. ábra. Ha a lábazat kiugrását ferdére ké­pezzük ki, az esővíz jobban le tud folyni 1 vakolat; 2 a lábazat meglévő előreugrása; 3 lemez, kő vagy cserép.

6.13. ábra. Nedves pince szigetelése belülről 1 meglévő falazat; 2 szigetelőlemez; 3 eléfalazás 11,5 cm; 4 betonlemez 12-15 cm; 5 meglévő alap; 6 védő betonréteg 4-6 cm; 7 sóder vagy durva kavics.

Függőleges szigetelőrétegek

A pince- és alapfalak függőleges szigetelése a talajjal érintkező oldalon elhelyezett vízzáró vako­latból – szükség esetén szigetelő bevonattal vagy szigetelőlemezzel kombinálva – és egy függőle­ges védő- és szűrőrétegből áll. A megfelelő összetételű cement- vagy mészpuccolán vakolat már eleve vízzáró hatású, egy bitumenes szigete­lőmáz-bevonat vagy ásványi alapú szigetelő­ szuszpenzió (műgyanta tartalmú cementiszap) ezt a hatást javítja és a vakolat kisebb repedéseit áthidalja.

Szigetelőmáz-bevonatok alkalmazása különösen lejtős fekvés esetén célszerű. Víz köz­vetlen jelenléte esetén bitumenes vagy műgyanta­bázisú, ragasztott szigetelőlemezeket alkalma­zunk. A függőleges szivárgó-, ill. szűrőréteg védi a szigetelést a mechanikai sérülések ellen és le­hetővé teszi a víz gyors befolyását. Szivárgóréteg bitumenes hullámlemez lapokból, cementkötésű rostlemezből és műanyag felületszivárgó fóliából készülhet, vagy, ami megbízhatóbb, de drágább: beton szűrőelemekből, amelyeket habarcs nélkül rakunk össze.

Pincefalak függőleges külső szigetelésének munkamenete:

• Egészen az alaptalpig emeljük ki a munkaárkot (az alaptalpnál kb. 50 cm széles legyen, a rézsűszög kb. 60°, a talaj típusától függően), a kiemelt anyagot oldalt tároljuk.
• A pinceboltozatok mellett a kiásással vigyáz­zunk! Beomlás veszély! A fal melletti talaj megtámasztásként szolgál.
• A pincefalból távolítsuk el a laza habarcsot, gyökérmaradványokat és humuszt, a fugákat és téglafelületeket erős vízsugárral tisztítsuk meg.
• Mintegy két hetes száradási idő után a hibás helyeket mészpuccolán-habarccsal javítsuk ki, a fugákat kaparjuk ki (keverési arány: 1 térfo­gatrész mészpuccolán, 3-4 térfogatrész ho­mok).
• További 1-2 nap múlva hordjunk fel mészpuccolán-vakolatot, az alap kiugrásainál alakít­sunk ki hajlatot, a vakolatot simára dörzsöljük el.
• A további javításhoz: hordjunk fel szigetelőmáz-bevonatot (pl. 2 x forró vagy 3 x hideg bitumen­emulziót) vagy szigetelőlemezt (pl. szövetbeté­tes bitumenes lemezt, két rétegben).
• A szivárgóréteget lazán állítsuk a fal elé. A munkaárkot több rétegben töltsük fel és tömörítsük (vagy hagyjuk ülepedni), a szegélycsíko­kat tegyük fel.

Alagcsövezés

A függőleges szigetelőréteg elhelyezésével együtt gyakran alagcsövek lefektetésére is sor ke­rül. Az alagcsövezésnek az a feladata, hogy megakadályozza, hogy a beszivárgó csapadékvíz összegyűljön az alaptalp felett. Az alagcsövezés szükségessége függ a vízelőfordulás mennyisé­gétől és gyakoriságától, valamint az épületben jelentkező nedvesség mennyiségétől. Az utólagos beépítés mindenesetre lényegesen drágább, mint pl. a függőleges szigeteléssel együtt történő megvalósítás, a már meglévő munkaárok kihasz­nálásával.

Az alagcső vezetéket általában az épületet kö­rülvevő körvezeték formájában fektetjük le és egy szivárgóaknába vagy a csatornahálózatba kötjük be. A közüzemi csatornához képest meglévő szintkülönbségtől függően szükség esetén óvin­tézkedéseket kell tenni a visszaduzzasztás elkerülésére. Egyes esetekben a csatornahálózatba való bekötést nem engedik meg.

A kereskedelemben kapható alagcsövek agyagcsövek vagy lyukacsos PVC-tömlők, belső átmérőjük általában 10 cm és legalább 1 % (méterenként 1 cm) eséssel kell azokat lefektetni. Irányváltozásokat max. 45°-os ívekkel szabad megvalósítani. A vezetékek átöblítése céljából egy­két helyen célszerű függőleges csövet beépíteni.

6.14. ábra. Nedves pincefal javítása kívülről; A megoldás: 1 meglévő pincefai; 2 cementvakolat, mely a szigetelő­lap vagy szigetelőbevonat számára sima alapot biztosít, 2 cm vastag; 3 szigetelőbevonat vagy -lap; 4 szűrőkövek, melyek mechanikai sérülések elleni védelmet adnak és szűrőrétegként működnek, 10 cm; 5 feltöltött munkaárok; 6 alagcső, kavicsba ágyazva, a víz elvezetésére.

6.15. ábra. Nedves pincefal javítása kívülről; B megoldás: 1 meglévő pincefal; 2 cementvakolat, 2 cm; 3 szige­telőbevonat vagy -lap; 4 hullámlemez a szigetelés védelmére; 5 kavics szűrőréteg; 6 alagcső a víz elvezeté­sére.

Vízszintes szigetelőrétegek

Új épületeknél a pincefalak falazásakor az első téglasor alá a nedvesség felszállásának megakadályozására kátránypapírt fektetnek le. Egy to­vábbi vízszintes szigetelőréteget készítenek kátránypapírból a terep széle felett kb. 30 cm-rel.

Ezeknek a szigetelőrétegeknek az utólagos be­építésére több eljárást fejlesztettek ki, ezek azon­ban mind nagyon munkaigényesek és drágák. Konkrét esetben ezért célszerű gondosan meg­vizsgálni, érdemes-e a következő eljárások vala­melyikének az alkalmazása vagy először meg­elégszünk a fent leírt intézkedésekkel. Az alábbi eljárások kivitelezését bízzuk olyan tapasztalt szakcégekre, amelyek legalább öt éves garanciát is adnak.

Fal kicserélése

A falat szakaszosan kivéssük (a munkamódszer hasonló az aláépítésnél alkalmazotthoz) és kifalazzuk, közben szigetelőlapot, pl. szövet- vagy fémbetétes vastag bitumenes lapot. Az eljárás akkor javasolható, ha az erősen sós falrészeket egyébként is ki kell cserélni vagy új ala­pot készítünk. Ez az eljárás nem túl költséges és gondos műszaki felügyelet mellett házilagos kivi­telezésre is alkalmas. Az épületen megjelenő süllyedési repedésekre viszont számítanunk kell.

6.16. ábra. Szigetelőréteg behelyezése 1 a fal tégláinak szakaszonkénti kivágása közvetlenül az alap felett; 2 szigetelőréteg (szigetelőlemez) szakaszon­kénti behelyezése és a téglák visszarakása.

Falfűrészelő eljárás

A falat fűrésszel tárjuk fel. A keletkezett résbe rozsdamentes acéllemezt teszünk vagy a résbe nyomás alatt szigetelőanyagot sajtolunk. Ennél az eljárásnál is számítani kell süllyedési repedésekre.

Krómacéllemezes eljárás

A falazat fekvőhézagaiba géppel 1 mm vastag rozsdamentes acéllemezeket lövünk be. Az eljá­rás csak átmenő fekvőhézagú falaknál használható.

Injektáló eljárás

Lyukakat fúrunk, melyekben nyomás alatt vagy nyomás nélkül szigetelőfolyadékot, pl. vízzel hí­gítható szilikát-szilikonát-készítményeket helye­zünk el. A szilán-, ill. sziloxán-készítményeket le­hetőleg mellőzzük, mivel azok szerves oldószere­ket tartalmaznak. Ez az eljárás különösen alkal­mas a szívóképes tégla- és terméskő-falazatok esetén, az átnedvesítés mértéke azonban 50 %-nál ne legyen több. Egyes esetekben utókezelés­re is szükség van.

Az elektrofizikai eljárások még drágábbak. Ha­tékonyságukról nincsenek biztos ismereteink. Az elvétve alkalmazott szellőzőcsövek hatástalanok.

Az alapozásnak az a feladata, hogy az épület terhelését a falakról átadja az altalajnak. Annak mélysége és szélessége az alaptalaj típusától függ és azt csak szakember állapíthatja meg. Az alap talpának feltétlenül a fagymentes zónába kell esnie, általában tehát a talajfelszín alatt 80-120 cm mélyen kell lennie.

Az alapozáson előforduló károsodások gyakran az épületrészek egyenlőtlen süllyedésének a jelei és a pince falazatán vagy a felmenő falakon kelet­kező repedések formájában, favázas épületekben a váz elferdülésében mutatkoznak meg. A javítás megfelelő meghatározásához először azt kell megállapítani, hogy a süllyedési folyamat még most is tart-e és hogy mi okozza a süllyedést.

Azt, hogy a süllyedés még tart-e, téglafalak esetén úgy lehet megállapítani, hogy a repedés mentén jeleket (gipszpecsétet) helyezünk el. Ha a gipszpecsétek még hónapok múlva sem repednek meg, akkor a megfigyelés ideje alatt a süllyedés már nem folytatódott. Ha a jelek meg­repednek, akkor meg kell keresni a süllyedés okát.

A falakban keletkező repedések lehetséges okai:

• az alap habarcsrétegei és/vagy az alapfal téglái a nedvesség okozta öregedés miatt elmállottak;
• az altalaj ülepedik, pl. mert a talaj növekvő mértékű elzárása miatt a talajvízszint csökken vagy mert az épület lejtőn fekszik;
• az alap talpa nem fagymentes mélységben van;
• az alap talpát a felszíni vizek alámossák pl. az ereszcsatorna hibája miatt vagy azért, mert az udvar a ház felé lejt;
• a terhelés megnövekedett, pl. a használat megváltozása, átépítés, emeletráépítés vagy hasonló miatt.

Vannak olyan repedések is, amelyeket nem süllyedés okoz. A hiba okának meghatározása és a javítási intézkedések eldöntéséhez ezért mindig forduljunk szakemberhez.

6.1. ábra. (Balra) Az alapozás süllyedése miatt bekövetkezett károk.
(Jobbra fent) A vakolaton elhelyezett jelekkel (gipszhabarcs csomókkal) megállapítható, hogy a süllyedési folyamat most is tart-e.

6.2. ábra. Sávalap.

6.3. ábra. Egyedi vagy pontalap.

6.4. ábra. Lemezalap vagy betonlemez. Nagy­ságát és mélységét mindig a statikus hatá­rozza meg.

6.5. ábra. Alap kiszélesítése 1 új alap, nagysága a statikus megadása szerint; 2 köz­betett szigetelőréteg; 3 régi alap.

Az alapfalak javítása

Az alapon a legtöbb kárt a nedvesség okozza, ami a talajból hatol be, a pincefalba és a lábazati falba vándorol, ott a hajszálcsövesség hatására felszáll és elpárolog. Eközben a (régebben nem hidraulikus) vízben oldható meszet kimossa a habarcsból, így az alapfal elveszti szilárdságát. Az is előfordulhat, hogy a kevésbé ellenállóképes téglák hasonló módon elmállanak. Az alapfalak helyreállítása úgy történik, mint a pincefalaké. Erősen széttöredezett pincefalnál beton előtétfal készítésére is szükség lehet. A külső oldalon lévő föld kiásásának az elkerülé­sére célszerű lehet az alapnak a belső oldal felől végzett kijavítása, pl. akkor, ha a csatlakozó pad­lót egyébként is ki kell cserélni.

6.6. ábra. Nedvesség felvétele és leadása régi falazatnál.

6.7. ábra. Az alap talpa alatt végzett munkák­nál a munkatér rézsűszögét a statikus meg­adása szerint alakítsuk ki.

6.8. ábra. Az alap szakaszos aláépítése.

6.2.2. Az alapozás kiszélesítése

Az alap kiszélesítése csökkenti az altalajra gyako­rolt nyomást, mert az épület terhelése nagyobb felületre oszlik el.

Ez az intézkedés akkor célsze­rű, ha

• az altalaj teherbírása csökkent, pl. a talajvízszint lesüllyedése vagy lejtőn való elhelyezése miatt;
• ha az épület vagy egy épületrész terhelése megnövekszik vagy megnövekedett, pl. a használat megváltozása vagy emeletráépítés miatt.

A kiszélesítéshez a meglévő alap alá, alapépí­téssel új sávalapot betonozunk vagy falazunk. Lejtőn fekvés esetén az is szükséges lehet, hogy az új alapot a statikus adatai szerint vasbetonko­szorúként alakítsuk ki.

Az alap megerősítése, szélesítése, mélyítése:

• Készítsünk munkateret a fal belső és külső ol­dalán, az új alaptalpnak megfelelő mélységig, a meglévő alatti földet ferdén hagyjuk meg. A megengedett rézsűszög a talaj típusától függ és a statikus állapítja meg.
• A meglévő alapot szakaszosan építsük alá. A falat osszuk be 1 m hosszúságú szakaszokra. Az 1., 4., 7. … szakaszokban távolít­suk el a földet és készítsük el az új alapot. Ezután következik a 2., 5., 8. … stb. szakasz. Úgy dolgozunk tehát, hogy a fal, ill. alap hosszának mindig max. 1/3-része legyen aláásva, 2/3-rész pedig gondoskodjon a megtámasztás­ról. Ügyeljünk arra, hogy az újonnan készítendő alaptalp alatt a talajt ne lazítsuk fel, eső és fagy ellen pedig óvjuk.
• A meglévő és az új alap közé a nedvesség el­leni vízszintes szigetelés céljára tegyünk megfelelő bitumenes kátrány papír-lemezt, a csatlako­zási hézagot tömören nyomjuk tele habarccsal.
• A munkateret rétegesen töltsük fel. A talaj sül­lyedésének elkerüléséhez a rétegeket tömörítsük vagy a feltöltéshez átrostált törmeléket használjunk.

Az alapozás mélyítése

Az alapozás mélyítésére akkor van szükség, ha

• a meglévő alap talpa nem éri el a fagymentes mélységet;
• a legalsó szint padlóját (a talajon lévő padlót) mélyebbre kívánjuk helyezni;
• a ház körüli terepet le kívánjuk süllyeszteni.

Az új, betonozott vagy falazott alapot a fent leírt módon, szakaszos aláépítéssel készítjük el. A fagyzónába eső alapfalhoz fagyálló téglát hasz­náljunk. A mélyítéssel együtt célszerű függőleges szűrőréteg és/vagy alagcsővezeték beépítése is, ekkor a külső oldal felől kell dolgozni.