Ház - 183. oldal

Vakolatfajták

A belső vakolatok a felhasznált anyag és a felhordás technikája szerint a kö­vetkezők szerint csoportosíthatók. A faldörzsöléseket kevésbé fontos he­lyiségek vagy épületek felületképzé­séhez alkalmazzák: a kicsorgó ha­barcstól megtisztított, kimélyített fugájú falazatra vékony rétegben, híg habarcsot dörzsölnek. A durva vakoláskor & habarcsot ka­nállal hordják fel, elsősorban pince ­vagy padlástéri falazatok felületkép­zésénél.

A sima vakolások lakóhelyiségek belső felületeinél készülnek, egy vagy két rétegben, igényesebb helyeken ennél nagyobb rétegszámban. A sima, kétrétegű vakolat durva va­kolással készülő, nagyobb vastagságú alsó rétegének feladata a falazat ki­sebb-nagyobb egyenetlenségeinek ki­egyenlítése. A felső, vékonyabb ré­teg (a simítóréteg) a durva vakolás egyenetlenségeit tünteti el. A két ré­teg együttes átlagos vastagsága 1,5-2,0 cm.

A hőszigetelő vakolatok a lakóépületek külső felületén alkalmazható leginkább. Különleges hőszigetelő képességgel ellátott anyag amely bár drágább mint egy hagyományos vakolat, mégis hatékonyabb. Egy munkameneten belül max. 50-60 mm vastagságú lehet.

A cementvakolás, más néven cement­simítás erősen igénybe vett felülete­ken, több rétegben készül. A legfelső réteget benedvesítés után cementpor­ral szórják be, esetleg glett szerűen, cementpépet hordanak fel, majd vas­simítóval elsimítják. Ez a réteg – a nagyobb cementtartalom miatt – na­gyobb szilárdságú és a nedvességnek jobban ellenáll. Fokozott mechanikai és nedvességhatásoknak kitett helyi­ségekben alkalmazzák (pl. gépkocsi ­tárolók, mosókonyhák, hő központok esetén).

A betétes vakolatok olyan felületeken előnyösek, amelyekhez – kis nedv­szívó képességük miatt – a habarcsok nem kellően tapadnak. Az ilyen felü­letekre (fa, fém, műanyag) habarcs­tapadást elősegítő betéteket kell fel­erősíteni. A betétek anyaga lehet szerves és szervetlen eredetű (4.9.-4.10. ábra). A szerves eredetű betétek közül a legismertebb a nádszövet, amelyet szegekkel, egy vagy két rétegben kell a vakolandó felületre erősíteni. Az így készülő vakolatok a nádazott va­kolatok.

A szervetlen eredetű betétek anyaga általában lágyvashuzalokból készített fémháló – rabicháló -, amit szegezéssel erősítenek a felületre. Ha a ha­barcs cement kötőanyaggal készül, akkor fekete lágyhuzalból készült fémháló, gipszhabarcshoz azonban csak horganyzott lágyvasból készült fémháló használható. Régebben a nádszöveten és a rabichálón kívül különféle sodronyokat is alkalmaztak.

Érdes, durvaszálas felületű lemezek (Heraklith lemezek) esetén gyakori, hogy nem a teljes felületet fedik rabichálóval, hanem csak a táblák csat­lakozási éleit erősítik hálóval. Ezzel kapcsolatban alapszabályként jegyez­zük meg, hogy minden esetben a gyártó utasításait kell követni.

A vakolások munkafázisai

Előkészítés

A vakolat aljzata tégla-, kő-, beton-, fa-, fém-, esetleg egyéb felület lehet. E felületek vakolásához különböző természetű előkészítő (kellősítő) munkálatok szükségesek. A téglafelületek hézagait – a vakolat „bekötése” érdekében legalább 1,5 cm mélyen ki kell tisztítani. Mivel a tégla elszívná a habarcsból a szilárduláshoz szükséges vízmennyiséget, a száraz felületeket meg kell nedvesíteni. Második lépésként híg habarccsal be kell fröcskölni, és csak a fröccsréteg meg­merevedése, ún. meghúzása (meg-szikkadása) után lehet megkezdeni a habarcs felhordását. A kellősítéshez, az ún. „gúzoláshoz” általában a vakolóhabarccsal azonos összetételű, de vízzel hígított, kötőanyagban némileg dúsított habarcsot kell használ­ni. Kerüljük a szokásos cementtejes fröcskölést, mert a cement filmrétege a fal és vakolat lélegzését kedvezőtle­nül befolyásolja.

A gázbeton, sejtbeton, pórusbeton (BORSOD, HEBEL, YTONG) és más, nagy nedvszívó képességű könnyűbeton falazatok esetén is igen fon­tos a felület gondos előnedvesítése a kellősítés előtt, mert a tapadás csak úgy biztosítható, ha a kellősítő (gúzoló) réteg kötéséhez szükséges vizet nem szívja el a falazat a kötés ideje alatt.

A túlzottan sima betonfelületeket vé­sővel való pikkelyezéssel vagy vala­milyen pneumatikus eljárással érdesíteni kell. A vakoláshoz megfelelő vagy az érdesített felületet le kell tisz­títani, be kell nedvesíteni, majd ezt követően híg cementes habarccsal kell becsapni (gúzolni). A kőfelületek hézagait ki kell kapar­ni, a felületet le kell tisztítani és be kell nedvesíteni. A tömöttebb szö­vetű kövek felületét cementes hígí­tott habarccsal kell befröcskölni. A letisztítás azt jelenti, hogy a felüle­tekhez tapadó laza, porszerű szennyeződéseket kemény seprővel el kell távolítani, mert a porréteg megaka­dályozná a habarcs aljzathoz való kö­tését.

A fa- és fémfelületek előkészítésekor vakolattartó betétrétegeket (nádszö­vetet, műanyag hálót, rabichálót, ter­pesztett lemezt, faléc szövetet stb.) kell felerősíteni.

4.9. ábra. Betéthálók vakoláshoz a)…c) fém rabichálók; d) nádszövet; e) műanyag (üveg­szövet) háló.

4.10. ábra. Rabichálók feszítése és rögzí­tése a) kézzel; b) közbeiktatott feszítővel; c) felfűzés a tartószerkezetre.

4.11. ábra. Ablak elhelyezésének munkafá­zisai hő- és páraszigeteléssel kiegészítve a) ablakok „kapcsolt” rögzítése; b) hőszigetelő hab kitöltése a fal és tok között; c) párazáró tömítés elkészítése.

4.12. ábra. Mennyezetvakolás simítóval (hoblival) a) a szerszám „feltöltése”; b) kenés.

4.13. ábra. Belső vakolat készítése a) mennyezet; b) oldalfal; 1 vakolósáv; 2 lehúzó léc (kartecsni); 3 vakolat.

4.14. ábra. Oldalfalvakolat előkészítése lehúzósávokhoz; 1 tervezett sáv; 2 falapocskák.

Belsőtéri vakolások

A belsőtéri vakolások előkészítő munkákat követő műveleteinek sor­rendje a következő:

• az épületgépészeti vezetékek helyé­nek pontosítása, ellenőrzése (kö­tési dobozok papírral való kitömése, megjelölése);
• a mennyezetvakolatok elkészítése;
• az oldalfalvakolatok elkészítése;
• az ablakok elhelyezése;
• az ablakok körül hőszigetelés;
• a kávák vakolása.

Ez a sorrend talán sokaknak furcsá­nak tűnik, mivel a vakolási sorrend­ben az ablakok elhelyezése is szere­pel (4.11. ábra), ám ez igen gyakran előfordul.

A mennyezet és fal vakolását az ab­lak vagy valamely fényforrás irányá­ból kezdjük, mert így, az esetleges ár­nyékvetésből észrevesszük, ha a fe­lületet javítani kell.

Mennyezetvakolás

Az előre gyártott építési technológi­áknál gyakran találkozhatunk az ún. vakolatmentes födémekkel, ahol leg­feljebb a csatlakozó és soroló horony­nál van szükség vakolásra. A födémvakolat rétegeinek száma – az előkészítés után – egy alap- és egy fedő, ún. simító rétegből áll. Az elő­készített (kellősített) mennyezetre a simítóra (kartecsni, hobli) terített ha­barcsadagot erőteljes húzással kell felkenni (4.12.-4.13. ábra).

A 2-3m²-nyi területre így felhordott alapvako­latot a vakolóléc ide-oda mozgatásával lehúzzák, azaz a felesleges vakolatmennyiséget eltávolítják. Az ezu­tán mutatkozó hiányokat és lehullott vakolatot pótolják, és a lehúzást ad­dig ismétlik, amíg a felület megköze­lítően sík lesz. Bizonyos idő elteltével a „meghúzott” alapvakolatra serpe­nyővel felcsapják a simítóhabarcsot, fogantyús léccel lehúzzák, majd fasimítóval elsimítják. Ha a réteg köz­ben szikkadni kezd, a vakolatot meszelővel meg kell nedvesíteni, hogy a simítóréteg ne „borzolódjon” fel.

Oldalfalvakolás

Az előkészített (kellősített) falfelü­letre – a teljesen egyenletes, függőle­ges sík felület érdekében – először a falsík két szélén, majd közöttük kb. 1,2. ..1,8 m-enként 10-15 cm széles­ségű függőleges vezető sávokat kell készíteni. A vezető sávok függőleges síkot kell adjanak, azaz „színelniük” kell. Ennek érdekében a fal felső és alsó sarkaiban habarccsal, egy-egy fa-lapocskát ragasztanak fel, amelyek egy síkba esnek. Ezekhez igazítják ezután a vezető sávokat (függőzéssel, vízszintes és átlós irányú zsinórozással).

A sávok közé serpenyővel csap­ják fel a durva alapvakolatot, és a ve­zetősávokon felfektetett vakolóléccel felhúzva a felesleges vakolatmennyi­séget eltávolítják, a hiányokat pedig kiegyenlítik. Az elkészült, már „meg­húzott” alapvakolatra serpenyővel kell felcsapni a  simítóhabarcsot, majd léccel felhúzni, végül a felületet – ugyanúgy, mint a mennyezetvako­lásnál – fasimítóval véglegesen el kell simítani (4.14.-4.17. ábra). A vezető sávok elkészítése igen munka- és időigényes folyamat, ami egyszerűsíthető, ha iránysávokként habarccsal felragasztott vaspálcákat használunk.

Habarcsok tapadása

Vasbeton felületeken a habarcs általá­ban rosszul tapad, ezért a felületeket az előbbiek, szerint, igen gondosan kell    előkészíteni. Különösen a mennyezeteken kell jó minőségű munkát végezni, mert innen a túl vas­tag vakolatréteg könnyen leválik. A vasbeton felületeken a habarcs las­sabban húz meg, ezért a vakolás csak szakaszosan végezhető. Az égetett agyag (kerámia) felületre való vakolás meglehetősen jól ismert technológia. A jó nedvszívó égetett agyag felületek közötti vasbeton felületeket – pl. áthidalókat – az előző bekezdésben leírtak szerint kell elő­készíteni.

A gázbeton, valamint az YTONG pó­rusbeton falazóelemeknél külön elő­írás, hogy az előfröcskölést követően nyáron egy nap, ősszel és tavasszal pedig két nap múlva fel kell hordani a vakolatréteget. Különösen fontos, hogy a friss vakolat se száradjon ki idő előtt a napsütés és szél hatására. A vályogfalazat a vakoláskor legalább 3 hónapos legyen. A vályogtég­lák közti fugákat agyag falazóhabarcs esetében vagy legalább 1-2 cm mély­re ki kell tisztítani, vagy eleve mély hézagolással kell falazni. Vályogfala­zat esetén az előfröcskölésnek nincs jelentősége, csak az előnedvesítésnek, ugyanis a falhoz való „kötés” minimális, csak a tapadással lehet számolni.

A vakoláshoz lehetőleg cement nélküli mészhabarcsot használ­junk, amelyet célszerű adalékkal, pl. apró szemű perlittel kiegészíteni. Ez utóbbi azért fontos, mert a vályogfal zsugorodása igen nagy, és csak az így készített vakolat elegendően rugal­mas ahhoz, hogy elviselje a falazat térfogatcsökkenésével együtt járó mozgást. A cementes habarcs rugal­masságának hiánya óriási károkat okozhat: a vakolat táblákban leválik, mivel nem tudja követni a falazat tér­fogatának csökkenését.

Célszerű a vályogfalra rabichálót fe­szíteni, és a falhoz szegezni, mert így jól megmarad a felületen a vakolat. Természetesen ebben az esetben is csak meszes habarcsot szabad hasz­nálni. Némely helyeken törött cserép­darabokat ütnek élükkel a vályogfal függőleges hézagaiba (fugáiba), hogy ne csak a felületi tapadásra bízzák a vakolat „fennmaradását”, hanem se­gítsék hozzákapaszkodni a cserépfo­gakon át a falhoz. Vályogfalazat agyaghabarccsal való vakolásánál az agyag minőségének a falhoz használt agyag minőségével kell megegyeznie.

4.15. ábra. Vakolósávok kitűzése függőzött és zsinórozott pontokkal 1 csempelapocska; 2 ragasztó habarcs; 3 vakolósáv vonala; 4 zsinór; 5 ragasztott sarokléc; 6 mérőléc; 7 függőző vízmérték; 8 függőón; 9 vakolandó fal.

4.16. ábra. Oldalfalvakolat készítése ra­gasztott fémpálca lehúzókkal 1 fémpálca; 2 ragasztó habarcs; 3 vakolatréteg; 4 vako­landó fal; 5 függőzött kitűzés; 6 zsinórozás; 7 nyeles lehúzó; 8 vakolóléc.

4.17. ábra. Kombinált oldalfalvakolás 1 va­kolandó fal; 2 kitűző lapocska; 3 vakolósáv; 4 léc; 5 fémpálca; 6 vakolóléc.

Simító vakolás

A felületet adó réteget külön simító vakolatként hordják fel az alapvako­latra. A simító vakolat rostált, finom­szemcsés, főként bányahomokkal dú­sított habarcsból készül. Készítésé­nek legkedvezőbb időpontja az alap­vakolat elkészültét követő néhány nap.

A képlékeny állapotában felkent 1,0-.1,5 cm vastag habarcsréteg tér­fogata a kötés és száradás néhány napja alatt 5-10%-kal csökken. Az adalékanyag nem megfelelő agyag­iszap tartalma további feszültségeket gerjeszt az alapvakolatban. Ez utóbbi két folyamat miatt az alapvakolaton szemmel látható és láthatatlan repedezések keletkeznek. Zsugorodási fe­szültségek keletkeznek, ha a vakolat túl gyorsan szárad, valamint az alsó és felső vakolatrétegek minősége el­tér egymástól. Ha a felső réteg több kötőanyagot tartalmaz, a zsugorodá­sok különbségéből adódó feszültség miatt a felső réteg megrepedezik, ami természetesen a simító rétegben is megjelenik.

Belső vékonyvakolás

A vékonyvakolatok a hagyományos vakolatokhoz képest korszerűbbek, anyagukban takarékosabbak, techno­lógiailag egyszerűbbek és elkészítésük is gyorsabb. A nyers felület egyenle­tességétől függően, 2.. .10 mm vas­tagságban készíthetők, a következők­ben ismertetett technológia szerint. A felület korábban megismert elő-fröcskölése általában ez esetben is szükséges, felesleges viszont vezető sávok készítése. A vékony vakolat ké­szíthető kézzel, hagyományos mó­don, 5…10 mm vastagságnál pedig habarcsszivattyú és szórófej segítsé­gével. A felhordott habarcsot ilyen­kor is léccel egyengetik, majd habosí­tott műanyagból készült simító esz­közzel simítják. 7.. .10 mm szüksé­ges vastagság esetén a vakolatot két rétegben kell felhordani, a simító ré­teg azonnal készíthető a második ré­tegre.

Ívelt felületek vakolása

Az utóbbi időben egyre gyakoribbak az épületeknél az íves felületek és az ívelt nyílások. A továbbiakban az ívelt felületek vakolásának néhány jellemzőjét ismertetjük. Hagyományosan falazott válaszfalba az íves záradékú ajtókat a falazás előtt kell elhelyezni, ezután követ­kezhet a vakolás. Hagyományos épí­tésmód esetén tehát ívelt záradékú szerelt ajtót elhelyezni utólag szinte lehetetlen.

A következőkben bemutatásra ke­rülő megoldással elkészített nyílások­ban azonban minden további nélkül elhelyezhetők az íves ajtók. A válasz­falban az ajtó helyét szabad falnyílás­ként, felül lépcsőzetesen átboltozva ki kell hagyni. A kész válaszfalat be kell vakolni, és a végleges padlószin­tet figyelembe véve, a szerelésre összeállított ajtótokot a falhoz állítva rajzoljuk át az íves nyílást a vakolt falsíkra. Ezt követi az ábra szerinti munkafázisok sora, befejezve az ajtó elhelyezésével (4.19. ábra). A kiraj­zolt ív mentén a bontáshoz előfúrjuk a falat, és óvatosan kibontjuk az ívet.

A szerelt ajtó a kész, vakolt falba he­lyezhető (4.18.-4.19. ábra). Főfalak és válaszfalak szabad falnyílá­sai ívelt záradékának vakolása több­féleképpen is elkészíthető, pl. köröző lehúzóval (4.20.a. ábra), vagy ívelt élű sarokléccel (4.20.b. ábra). Elő­ször a kétoldali oldalfalvakolatot kell elkészíteni, ezután következik a káva íves vakolása. ívelt alaprajzú fali fül­kék falazásának vonalvezetését a megadott sugárral, a kijelölt középpontból kell megrajzolni. A vakolás­hoz egy függőleges tengely körül for­duló, fából készített „célszerszám” szükséges. Az állvány-, illetve keret-szerűen elkészített szerkezet az alsó felső acéltüske körül elfordulva, a fal­síkok mentén elsimítja az előzőleg felhordott vakolatmennyiséget (4.21. ábra).

Egyenletes, hullámoktól mentes va­kolatfelület készítése a hengeres (ki­felé domború felületeknél a legnehe­zebb. A felületen vízszintes vezető sá­vokat kell készíteni, az ívhez mért vagy szerkesztett lehúzó léccel gondo­san elegyengetve. A megszikkadt és többszöri rákenéssel és „gyalulással” véglegesített vezető sávok közeit füg­gőleges lehúzással kell le vakolni. Saj­nos, az így elkészített vakolatfelületek „kigödrösödése”, azaz az egye­netlen felület igen gyakori.

Jobb eredmény érhető el, ha az ívelt falfelületre rugalmas műanyag csövet (lapot) vagy acélpálcát hajlítunk, és két végén kampósszeggel rögzítünk (4.22. ábra). Ezt a vezető „pálcát” ál­talában az alapvakolat elkészülte után veszik ki, de jobban járunk, ha csak a simító réteg teljes eldolgozása után bontjuk ki. A vezető pálcák helyén maradó hézagot sávvakolással kell ki­tölteni. Rugalmas vezetőpálca mellett egyéb íves felületek, fali fülkék is jól vakolhatok.

4.18. ábra. Szerelt ajtótok utólagos elhelyezése készre vakolt válaszfalban; a) falazott és vágott falnyílásba; b) vaktok alkalmazásával; 1 válaszfal; 2 vakolat; 3 vaktok; 4 vaktok rögzítése; 5 bélés; 6 szerelt takaróprofil; 7 két tok félprofil; 8 végfelület.

4.19. ábra. Ívelt záradékú beltéri ajtó utóla­gos elhelyezésének menete a falazástól a va­koláson keresztül, a nyílás lezárásáig 1 vá­laszfal; 2 falnyílás szélességi mérete; 3 felté­telezett nyílásvonal; 4 válaszfal erősítés 4,2 mm-es huzalokkal; 5 vakoló él léc; 6 va­kolósáv; 7 vakolat; 8 vakolóléc; 9 vakolat felhordása; 10 durva alapvakolat; 11 sima vakolat; 12 keresztléc; 13 pillanatszorítók; 14 nyílásív „0″ pontjának szegmense; 15 körző; 16 végleges ív kijelölése; 17 előfúrás a fal­bontáshoz.

4.20. ábra. Ívelt záradékú falnyílások vako­lása a) köröző lehúzóval; b) ívelt élű sarok­léccel; 1 káva; 2 „gyaluló” profil; 3 köröző; 4 csuklós tengely; 5 csuklós rögzítés; 6 ke­reszttartó; 7 kampósszeg; 8 sarokléc (ívelt); 9 egyenes sarokléc; 10 vakolóléc; 11 az alap­vakolat lehúzása.

4.21. ábra. Ívelt alaprajzú fali fülke vakolá­sa, köröző állványról a) alaprajz; b) sík zára­dékú fali fülke esetén; c) félgömb záradékú fali fülke esetén 1 ívelt fal; 2 egyenes fal; 3 ívelt vakolat; 4 egyenes oldalfal vakolat; 5 alsó vonalléc; 6 fölső vonal-, állványléc; 7 rögzítő szeg, ill. kampó; 8 támasztó „null­pont” rögzítés; 9 függesztő „nullpont” kap­csolás; 10 tengelyrúd; 11 körző; 12 lehúzó léc; 13 rögzítő támasz; 14 segédléc; 15 ívelt lehú­zó léc.

4.22. ábra. Ívelt felület vakolása rugalmas vezetőpálcával; 1 felkent felület; 2 hajlított vezetőpálca; 3 kampósszeg rögzítés; 4 lehú­zott felület; 5 lehúzó léc; 6 lehúzandó anyag.

Szerszámok

A vakoláshoz egyszerű kőművesszer­számok használhatók (4.23.-4.25. áb­ra). A sarokcsiszoló (4.26. ábra) al­kalmas falfelületek és a nyers felü­letek tisztítására, valamint elő- és utókezeléséhez.

4.23. ábra. A vakolás kéziszerszámai 1 kő­műves serpenyő; 2 műanyag serpenyő gip­szes munkákhoz; 3, 4 vakolókanál; 5-7 tisz­tító és kikenő szerszám; 8 zsinór; 9 függő; 10-13 meszelők és ecsetek; 14 csipesz.

4.24. ábra. Vakolateldolgozó és simító szerszámok: 1…3 ívhúzó (holker); 4, 5 elhú­zó; 6, 7 mezősimító; 8 polisztirol simító; 9,10 műanyag saroksimító; 11 zugkiképző; 12 sa­roksimító; 13 fahóbli; 14 műanyaglemez hóbli; 15 fémlemez hóbli; 16 fémlemez kartecsni; 17 műanyag hóbli; 18 műanyag kartecsni; 19 fa kartecsni; 20 vakolóléc.

4.25. ábra. Vakolatsimítás gépi meghajtású forgó koronggal 1 cserélhető korong; 2 átté­tel; 3 forgattyús kábel.

4.26. ábra. Nyers falfelületek és vakolandó falak tisztítása 1 sarokcsiszoló; 2 forgó drót­korong.

A habarcsok kézzel vagy géppel ke­verhetők

A kézi keverés vödörben, habarcs­hordó ládában, habarcskeverő ládá­ban vagy más, erre a célra alkalmas edényben végezhető. A keveréshez szükséges víz általában közvetlenül a vízvezetékből vehető vagy tömlővel vezethető a keverés helyszínére. Érdemes a habarcske­verő láda mellé egy tartályt (pl. hor­dót) állítani, amit vízzel feltöltve egy­szerűsödik a munka.

A kézi keveréskor a keverőedénybe rakott mészpéphez vizet keverve mésztejet készítünk, ügyelve arra, hogy a mésztejben ne maradjanak csomók, mert később a habarcsban a mészcsomók feloldása már igen ne­héz. Ezután a mésztejbe homokot kell lapátolni, egyenletesen elosztva, az egész felületre szórva, egészen ad­dig, amíg a homok már nem süllyed bele a mésztejbe.

Ezután kell elkez­deni a habarcs keverését, ha szüksé­ges, további vízmennyiséget adva a keverékhez. A keverést addig kell folytatni, amíg a habarcs egyenletes színű és sűrűségű, mész- és homok­csomóktól mentes lesz. Ha mészpép helyett mész hidrátot használunk, azt víz nélkül is összeke­verhetjük a homokkal, ezt követően adjuk hozzá a vizet, de készíthetjük úgy is, hogy először vizet töltünk az edénybe, és ebbe szórjuk – állandó keverés közben – a felületen egyenle­tesen elosztva a mész hidrátot.

A ha­barcskeverés egyéb műveletei meg­egyeznek az előbb leírtakkal. Ha cementes habarcsot készítünk, akkor a cementet a megkevert mész­tejre kell szórni, és azzal egyenlete­sen, csomómentesen el kell keverni, majd hozzáadjuk a homokot. Hason­lóképpen keverhető a meszes ce­menthabarcs is.

Gipszes habarcsok keverésekor a gip­szet legutoljára keverjük a mészha­barcshoz, mégpedig pép formájában. Megfelelő sűrűségű gipszpéphez ju­tunk, ha a gipszet keverés nélkül, egyenletesen elosztva szórjuk a vízfe­lületre, mindaddig, amíg azon száraz „szigetek” nem képződnek. Gépi keveréskor először a mészpép hígításához szükséges vizet öntsük a keverőgép dobjába, majd ezt köve­tően a mészpépet. A homokot a mész­pép felhígítása után adagoljuk. Cementes habarcsok gépi keverése során ugyancsak a mészpépet hígít­suk fel a keverővízzel, ehhez adagol­juk először a cementet, majd ennek elkeverése után a homokot. Hason­lóan keverhetők a meszes cementha­barcsok is.

Cementhabarcsok gépi keverésekor először a cementet szárazon keverjük össze a homokkal, majd ezt követően adjuk hozzá a vizet. A keverőgépet olyan magas pado­zatra helyezzük, hogy abból a megke­vert habarcsot közvetlenül a szállító­eszközbe (pl. habarcshordó ládába vagy talicskába) üríthessük. Ha a ke­verőgépet folyamatosan akarjuk üze­meltetni, akkor a keverőgép alá áll­ványra helyezett, kiömlőnyílással el­látott ládát kell helyezni. A keverőgépet rögzítve (rögzített ékekkel kiékelve), vízszintes helyzet­ben kell a kellően teherbíró pado­zatra állítani.

A padozat alapterülete akkora legyen, hogy azon állva a ke­verőgépet könnyű legyen kezelni. Keverés közben a dobba se kézzel, se más eszközzel ne nyúljunk bele! A keverőgép csak leállított és feszült­ségmentesített állapotban javítható! A felületképzéshez jól használható a habarcskeverő üzemből megrendel­hető transzporthabarcs. A habarcs­üzemek által szállított mészhabarcs napokig károsodás nélkül tárolható az építés helyszínén. A transzportha­barcshoz csak az előírt mennyiségű cementet és a kívánt konzisztencia eléréséhez szükséges vizet kell hozzá­keverni, a bedolgozás előtt 1-2 órá­val.

A kész habarcsot hagyományosan vö­dörben, habarcshordó ládában vagy talicskában kell a bedolgozás helyére szállítani. A fémtalicska olyan le­gyen, hogy a habarcsot könnyen ki le­hessen üríteni belőle. Gépesített munkaterületen a habarcs habarcsszi­vattyúval is továbbítható a tárolókba, de közvetlenül a gépi vakolási techni­kával dolgozó munkaterületre is.

Az ideális habarcs

Az ideális habarcs friss állapotban jól tartja a ke verővizet, könnyen bedol­gozható és megfelelő tapadó- és ra­gasztóképességgel rendelkezik. A megszilárdult habarcs kellő szilárdsá­gú, megfelelően rugalmas és időtálló. A jó minőségű vakolóhabarcs ezeken túl legyen megfelelően lélegző, de ne segítse elő a csapóeső okozta nedves­ségvándorlást.

A jó vízmegtartás alapkövetelmény, a keverővizet rosszul megtartó ha­barcs a keverőládában gyorsan ülepe­dik, szétkeveredik, a falfelületre ke­rülve pedig – a fal nedvszívó hatásá­nak következtében – a szükségesnél gyorsabban elveszíti víztartalmát. Az ilyen habarcsból sok gonddal és csak rossz minőségű vakolat készíthető. A jó bedolgozhatóság a megfelelő kenhetőséget, simíthatóságot jelenti.

A jó habarcs kitölti a felületi egyenet­lenségeket, behatol a pórusokba, ez­által segíti a teherátadási, és megfe­lelő tapadást biztosít. A habarcs megfelelő szilárdsága a falazóhabarcsok esetében a kellő teher­bírást, a vakolóhabarcsok esetében pedig elsősorban a jó tapadást jelen­ti. Az ágyazó- és a felületképző ha­barcsoktól a jó tapadáson és kellő te­herbíráson kívül a mechanikai hatá­sokkal szembeni ellenállást is megkö­veteljük.

További követelmény a kellő rugal­masság, a habarcsoknak ugyanis ká­rosodás (pl. repedés) nélkül kell elvi­selniük az átnedvesedést és a kiszára­dást, valamint az épület ülepedésé­ből, felmelegedéséből és lehűléséből eredő mozgásokat. Fontos tudni, hogy a szükségesnél több cement adago­lása rontja a habarcs rugalmasságát, ezért ne használjunk több cementet az előírtnál.

A jó időtállóság elsősorban az idő­járás hatásainak kitett habarcsoknál fontos szempont. A legnagyobb igény­bevételt a fagy jelenti. A habarcs fagyállósága a felhasznált alkotó­anyagok minőségétől, az összetételtől és a légpórus tartalomtól függ.

A habarcsok alkotóanyagai

Kötőanyag

A kötőanyag feladata a friss habarcs jó bedolgozhatóságán kívül a habarcs megkívánt szilárdságának biztosítá­sa. A vízzel péppé kevert kötőanyag bevonja a homokszemcséket, így se­gítve a friss habarcsban azok elhe­lyezkedését, megszilárdulva pedig az egyes homokszemcséket „összera­gasztja”, kőszerűen szilárd testté egyesíti.

A mész darabos égetett mész vagy porrá oltott mész formájában kerül forgalomba. A darabos égetett mész nagyon érzékeny a nedvességre, már a levegőben lévő pára hatására is ol­tódni kezd, ezért a mészoltást minél hamarabb el kell végezni. A keletkező mészpépet az oltás után vermelni (pihentetni) kell, amire az­ért van szükség, mert bármilyen gon­dosan végezzük is el az oltást, a friss mészpépben mindenképpen marad­nak oltatlan darabok, amelyek csak a pihentetés alatt oltódnak.

Nem kel­lően „pihentetett” mészpép haszná­lata esetén az oltatlan darabok oltódása a bedolgozott habarcsban megy végbe. Ez a folyamat okozza az ún. „mészkukacok” megjelenését. Ez a jelenség különösen vakoló habarcsban káros, mivel az oltódó darabok a már elkészült vakolatban kipattogzásokat okoznak. Falazó- és ágyazó habarcsokhoz tehát két hétnél, vakolás­hoz és burkoláshoz azonban négy hétnél fiatalabb mészpépet ne hasz­náljunk!

A jól vermelt mészpép krémszerű, zsíros tapintású, lapáttal jól vágható termék, mintegy 40% szárazanyag­ tartalommal. A veremben a mészpép korlátlan ideig tárolható, csak a fagy­tól kell óvni. A darabos égetett meszet általában az építőanyag kereskedők is oltják és vermelik, és a kellő ideig vermelt mészpépet műanyag zsákokba cso­magolva értékesítik. Kisebb habarcs­munkákhoz a helyszíni mészoltás he­lyett célszerűbb kész mészpépet vásá­rolni.

Zsákolt mészhidrát

A porrá oltott mész, más néven mész­hidrát zsákolva vásárolható. Előnye, hogy oltani nem kell, megtakarítha­tók a meszesgödör készítésével kap­csolatos költségek, valamint elmarad­nak a darabos égetett mész felhaszná­lása során adódó elkerülhetetlen veszteségek, mint az elporlás és az ol­tási maradékok (idegen anyagok). A mészhidrát – a cementhez hasonlóan – por alakban adagolható. A cement a tárolásra előírt körülmények között, legfeljebb 6 hónapig tárolható.

A mész hidrát por levegővel érintkezve karbonátosodik (a levegőben levő szén-dioxid miatt), azaz „megdöglik”, emiatt a sérült vagy megbontott zsá­kokból csak alapos körültekintés után használjunk, nehogy megkövesedett darabok kerüljenek a habarcsba. A cement a cementhabarcsok fő kötő­anyaga, de cementtel javítjuk a mész­habarcsok minőségét is. Habarcské­szítéshez elsősorban 350-es cement használható.

Vásárláskor ellenőriz­zük a zsákon lévő feliratot, amely többek között a cement fajtájáról, szilárdságáról és a zsákolás időpont­járól tájékoztat. Lehetőleg friss (3 hónapnál nem idősebb) cementtel dolgozzunk. Ha azt tapasztaljuk, hogy a cement csomósodni, kérge­sedni kezd, akkor haladéktalanul használjuk fel, de úgy, hogy 1 mm-es lyukbőségű szitán rostáljuk át, és csak az áthullott részt keverjük be. A csomósodás, kérgesedés elkerülése érdekében a cementet száraz, a ned­vesség ellen védett, fagymentes he­lyen kell tárolni.

A gipsz igen jól használható habarcs­munkák kötőanyagaként. A gipsz gyorsan, percek alatt köt, ezért a gipszhabarcs néhány óra alatt megszi­lárdul. Hátrányos viszont, hogy a gipsztartalmú habarcs vízzel szemben nem ellenálló, továbbá, hogy az ilyen habarcsba ágyazott acél gyorsan rozs­dásodik. Az időjárás káros hatásai­nak kitett helyeken tehát gipsztar­talmú habarcsot ne használjunk, és fordítsunk külön gondot arra, hogy csak megfelelő felületvédelemmel el­látott (pl. horganyzott) acéllal érintkezhessen.

Fontos tudni, hogy gipszet cementhez keverni nem szabad! A friss habarcs megfelelő bedolgoz­hatósága elsősorban a keverővíz mennyiségétől függ: túl sok és túl ke­vés víz egyaránt kedvezőtlen. A ke­vés vízzel készített habarcsot nehéz bedolgozni, és az ilyen habarcs minő­sége megszilárdult állapotban sem lesz megfelelő. A sok vizet tartal­mazó habarcs hajlamos a szétkeveredésre, szintén nehezen dolgozható be, szilárdulás közben pedig zsugoro­dik és repedezik.

Keverővíz

Keverővízként minden természetes származású víz (kivéve az ásvány ­vagy gyógyvizek) felhasználható. Kü­lön vizsgálat nélkül is megfelel a köz­fogyasztású vízvezetéki vagy kútvíz, továbbá a folyók vagy tavak vize, ha láthatóan tiszta. Ne használjunk olyan vizet, amelyik feltűnő szagú, színezett vagy zavaros, felrázva hab­zik vagy pezseg.

Adalékanyag

A homok alkotja a habarcs szilárd és tartós vázát. A homok, mint „sová­nyító” anyag, nélkülözhetetlen a ha­barcskészítéskor. Ha csak kötőanyag­gal és vízzel készítenénk pépet (a gipsz kivételével) a szilárdulás folya­mán olyan zsugorodás menne végbe, hogy az összerepedezne, használha­tatlanná válna. A kötőanyag pépbe tehát olyan mennyiségű homokot kell adagolni, hogy a kötőanyag a ha­barcsban szétoszolva vékony réteg­ben bevonja a homokszemcséket. Habarcskészítéshez folyami és bá­nyahomok egyaránt használható.

A bányahomok inkább kis szilárdságú mészhabarcsok készítéséhez alkal­mas, nagyobb szilárdsági igény esetén és időjárásnak erősen kitett habar­csokhoz (pl. homlokzati vakolat) fo­lyami homokkal kevert bányahomo­kot kell használni. Minél nagyobb szi­lárdságú és időt állóbb habarcsot kell készíteni, annál több legyen benne a folyami homok. Cementhabarcsok­hoz csak folyami homok adagolható. Szerves anyagokkal (pl. humusz, szén, fekália, trágya, lomb, gyökér stb.) szennyezett homokot nem szabad felhasználni. Ügyeljünk arra, hogy a bányahomok agyagiszap tar­talma ne legyen több, mint 8%, a fo­lyami homoké pedig mint 3% (4.1. ábra).

A homokban lévő, a megengedettnél nagyobb méretű szemcsék rontják a habarcs bedolgozhatóságát. A még megengedhető legnagyobb szemcse­méretek (a habarcs rendeltetésétől függően) a 4.6. táblázatban láthatók.

Színezőanyagok

A felületképző habarcsok színezésé­hez habarcsfestékeket használunk. A színezésnek két módszere van; vagy a festéket keverjük a habarcsba, anyagában színezve azt, vagy a kész felületet festjük, utólag. A festék habarcsba keverésekor a kö­vetkezőkre kell figyelni. A habarcs mésztartalma miatt – lúgos kémhatá­sú, ezért csak olyan festék használha­tó, amely a lúgos kémhatásra sem ve­szíti el a színét, azaz lúgálló (mész­álló). Ha a színezendő felület ki van téve a napfény hatásának, akkor a lúgállóságon kívül a fényállóság is kö­vetelmény. Ezeknek a követelmé­nyeknek a legjobban az oxidfestékek felelnek meg.

Adalékszerek

Az adalékszerek a habarcskeverék­hez kis mennyiségben adagolt, folyé­kony vagy por alakú vegyipari készít­mények. A lakóházépítéseknél szo­kásos habarcsmunkákhoz a forgalom­ban levő adalékszerek közül elsősor­ban a képlékenyítő adalékszer ekei használják. E készítmények adago­lása esetén a habarcshoz kevesebb keverővíz elegendő, így tömörebb, a csapóesőnek és a fagynak jobban el­lenálló, időállóbb habarcs készíthető. Ez elsősorban akkor kívánatos, ha olyan vakolatot készítünk, amely az időjárás hatásának fokozottan ki van téve (pl. homlokzatvakolatok) vagy amelyekkel szemben különleges kö­vetelményeket (pl. vízzáróságot) tá­masztunk.

Léteznek olyan adalékszerek, ame­lyeknek a képlékenyítő hatáson kívül légpórus képző hatásuk is van. Az ilyen adalékszerek az időjárás hatá­sainak kitett helyeken kifejezetten jók, mivel a mesterséges légpórusok fokozzák a habarcs fagyállóságát (bi­zonyos mértékig), és javítják a hőszigetelő képességét.

A habarcsok felhasználása

Az épületek belső és külső felüle­teinek takarására, vakolására min­dig a legalkalmasabb szemszerkezetű (struktúrájú) és minőségű habarcso­kat kell használni. A kiválasztást se­gíti a 4.7. és a 4.8. táblázat. A habarcsok összetételét általában az 1 m³ homokhoz adagolandó kötő­anyag mennyiséggel vagy keverési aránnyal szokás megadni. A keverési arány mondja meg, hogy egy rész kö­tőanyaghoz hány rész homokot kell hozzáadni keveréskor (4.9.-4.10. táb­lázat). A keverési arány megadható tömeg és térfogat szerint is.

A szükséges víz mennyisége függ:

• a kívánt habarcsminőségtől;
• a homok nedvességtartalmától;
• a homok (az adalékanyag) szem­szerkezetétől, a szemmegoszlás arányaitól;
• a mészpép vagy mészhidrát haszná­latától;
• a szállítás és a bedolgozás módjá­tól.

4.1. ábra. Agyag-iszaptartalom vizsgálata (a félig töltött üveg vízzel összerázva egy óra múlva megadja a %-os iszaptartalmat) 1 víz; 2 iszapréteg; 3 tiszta homok (az arányok 8 cm-es homokrétegre vonatkoznak)

4.6. táblázat Habarcsok rendeltetése

4.7. táblázat Vakolóhabarcsok felhasználási területei

4.8. táblázat Felületképző habarcsok felhasználási területei

4.9. táblázat Habarcsok összetétele

4.10. táblázat Habarcsok összetétele

A friss habarcs

A friss habarcsok a konzisztencia (képlékenység), a levegőtartalom, a vízmegtartó képesség és a testsűrűség alapján minősíthetők.

Konzisztencia

A habarcsok szállíthatósága és bedol­gozhatósága a konzisztenciával jelle­mezhető. A friss habarcs konziszten­ciája a terülés és (vagy) a kúpsüllye­dés alapján állapítható meg (4.2. táb­lázat, lent).

4.2. táblázat

Levegő tartalom

A kis levegőtartalmú habarcs levegő­tartalma 7 térfogat százalék alatt, a közepes levegőtartalmú habarcs leve­gőtartalma 7-15 térfogat százalék között, míg a nagy levegőtartalmú ezek felett van, de legfeljebb 25 szá­zalék lehet. Olyan helyeken, ahol a nagy pórustartalmú habarcs a kívána­tos, a közepes vagy nagy levegőtarta­lom biztosításához speciális adalék­szert kell adagolni.

A légpórus képző adalékszerek olyan, vízben oldódó anyagok, amelyek a habarcskeverés folyamata alatt, tisz­tán fizikai úton, cement- vagy mész­pépbe ágyazott finom légbuboréko­kat hoznak létre. A légbuborékok nagy része a bedolgozási folyamat alatt is megmarad, és a megszilárdult habarcsrétegben finom eloszlású mikro légpórus rendszert alkot. A pórus­képzéshez anionos, kationos és nem ionos felületaktív anyagokat használ­nak.

Ilyenek például a következők:

• tojásfehérje bomlástermékei;
• alkohol-szulfonátok;
• alkáli-szulfonátok;
• szénhidrogének szulfonátjai;
• zsírsavak sói;
• szappanhabok (állati és növényi eredetű zsírok és olajok mellékter­mékei) stb.

A légpórusos habarcs hőszigetelő ré­tegként, főként belső vakolatként for­dul elő. Mai alkalmazási területe már meglehetősen szűk, néhány évtizede azonban még sok helyen használták. Háttérbe szorulásának oka a számta­lan újonnan megjelent hőszigetelő anyag. Homlokzatokon csak alsó ré­tegként használható, max. közepes levegőtartalmú keverékként, a fedő-, vakoló- és simító- (vagy a nemes vakolati) réteggel eltakarva. A légpórusos habarcs készítésénél az adalékszereket olyan mennyiségben kell bekeverni, hogy az adalékszem­csék felületi abszorpciója után a ké­szítési vízben elegendő mennyiségű felületaktív anyag maradjon a légpó­rus képződéséhez. A légpórus képző szerek használatakor pontosan be kell tartani a gyártó előírásait.

Víztartó képesség

A víztartó képesség a habarcsnak az a tulajdonsága, hogy a bedolgozás befejezéséig megtartja a jól kenhetőséghez szükséges vízmennyiséget, az­után a habarccsal bevont felület vízel­szívó képességéhez igazodva, eleresz­ti azt. A friss habarcs vízmegtartó képességét a helyes kötő/töltőanyag arány határozza meg, amely a kon­zisztencia javító anyagok adagolásá­val is befolyásolható.

A megszilárdult habarcs

A megszilárdult habarcsnak külön­féle követelményeket kell teljesítenie. A vakolóhabarcs ok 28 napos tapadó­ szilárdsága a 4.3. táblázat szerinti le­gyen. A felületképző habarcsok 28 napos nyomószilárdsága, hajlítószilárdsága és tapadó szilárdsága a 4.4. táblázat szerinti legyen.

4.3. táblázat

A hőszigetelő habarcsok előírásos 28 napos testsűrűsége és a hővezetési té­nyezője a 4.5. táblázatban látható.

4.4. táblázat Felületképző habarcsok.

4.5. táblázat Hőszigetelő habarcsok.

A kötőanyag, víz és adalékanyag, esetleg adalékszerek és segédanya­gok keverékéből álló habarcs friss ál­lapotában könnyen formálható, ala­kítható, megszilárdulása után pedig a követelmények szerint terhelhető.

A felhasznált kötőanyagok szerint a habarcsok a következők:

• mészhabarcs;
• cementes mészhabarcs;
• cementhabarcs;
• meszes cementhabarcs;
• hidraulitos mészhabarcs;
• hidraulitos cementhabarcs;
• gipszhabarcs;
• gipszes mészhabarcs;
• polimer habarcs (műanyag habarcs);
• polimer (műanyag cement­habarcs);
• vízüveghabarcs;
• bitumenhabarcs;
• cementes bitumenhabarcs;
• magnézia habarcs;
• anhidrit habarcs;
• bentonithabarcs.

Feldolgozásuk, ül. bedolgozásuk sze­rint lehetnek:

• kézi feldolgozású habarcsok;
• szórt (lőtt) habarcsok;
• injektált habarcsok;
• öntött habarcsok.

Rendeltetésük szerint lehetnek:

• általános rendeltetésű habarcsok, ezen belül falazó, vakoló, ágyazó, felületképző és hőszigetelő habar­csok;
• különleges rendeltetésű habarcsok, ezen belül sugárvédő, hőálló, víz­záró, kopásálló, korrózióálló és ki­töltő habarcsok.

A továbbiakban a felületképző, ül. vakolóhabarcsokkal foglalkozunk el­sősorban.

A habarcsok alkotó elemei

A kötőanyagok egy- vagy többkom­ponensű, fizikai vagy kémiai úton szi­lárduló anyagok, amelyek a habarcs adalékanyagának szemcséit bevon­ják, és megkötik azokat, valamint biztosítják a habarcs tapadását.

Az adalékanyagok természetes álla­potú vagy feldolgozott (pl. osztályo­zott, zúzott, duzzasztott), ásványi eredetű vagy mesterséges (pl. salak, pernye, téglaliszt, műanyag hab) szemcsés anyagok. A keverővíz a friss habarcs megkí­vánt sűrűségének beállításához és a kész habarcs megszilárdulásához szükséges víz.

Az adalékszerek a friss habarcsba ke­vert vegyi anyagok, amelyek a friss vagy a megszilárdult habarcs egyes tulajdonságait kedvezően befolyásol­ják, egyéb tulajdonságait pedig leg­feljebb kis mértékben módosítják. A segédanyagok a friss habarcshoz kevert természetes vagy mesterséges anyagok (pl. színezők, erősítő szálak, radioaktív sugárzást elnyelő, elektro­mos vezető képességet fokozó anya­gok stb.).

A habarcsok fajtái alkalmazási területük szerint

• A szárazhabarcsok üzemben, szára­zon előkevert, vízmentesen csoma­golt, a feldolgozás helyszínén csak víz hozzáadását igénylő habarcsok.
• A vakolóhabarcsok belső falakra vagy mennyezetekre, illetve külső fe­lületekre – a durva egyenetlenségek megszüntetése, a szerkezet állagvé­delme és további felületképzések alaprétegének kialakítása céljából – felhordott vakolatok anyagai.
• A felületképző habarcsok különleges műszaki követelményeket kielégítő, a végleges felületképzéshez használt habarcsok.
• A hőszigetelő habarcsok térelhatá­roló szerkezetek vagy födémek hőszi­getelő rétegeként alkalmazott, kis testsűrűségű habarcsok.
• A sugárvédő habarcsok radioaktív sugárzás ellen védő rétegként hasz­nált, nagy testsűrűségű adalékanyag­ szemcsékkel, esetenként sugárzásel­nyelő segédanyagokkal kevert habar­csok.
• A hőálló habarcsok épületszerkeze­tek vagy ipari-technológiai berende­zések felületére felhordott, hő és tűz ellen védő réteget képező habarcsok.
• A vízzáró habarcsok épületszerkeze­tek és mérnöki létesítmények felüle­tére felhordott, azokat szivárgó és nyomás alatti víztől védő habarcsok.
• A kitöltő habarcsok üregek, hézagok, repedések, kábelcsatornák, laza és szemcsés talajok stb. kitöltésére, il­letve tömítésére alkalmazott, beöntéssel vagy injektálással bedolgozott habarcsok.

A habarcsok fajtái kötőanyaguk szerint

• A mészhabarcsok kötőanyagként csak építési meszet (mészpépet, mikromeszet, porrá oltott meszet, őrölt égetett meszet) tartalmaznak.
• A cementes mészhabarcs kötőanyag­ként építési mészen kívül 200 kg/m³-nél kevesebb 350-es portlandcementet vagy ezzel egyenértékű más ce­mentet is tartalmaz.
• A cementhabarcs kötőanyagként csak cementet tartalmaz.
• A meszes cementhabarcs kötőanyag­ként legalább 200 kg/m³ 350-es portlandcementet vagy ezzel egyenértékű más cement mellett 45 kg/m³ mészhidráttal egyenértékű építési meszet is tartalmaz.
• A hidraulitos mészhabarcs kötő­anyagként az építési mészen kívül hidraulitot, pernyét, kohósalak őrle­ményt, traszt) is tartalmaz.
• A hidraulitos cementhabarcs kötő­anyagként a cementen kívül hidrauli­tot, pernyét, kohósalak őrleményt, traszt) is tartalmaz.
• A gipszhabarcs legalább 200 kg/m³ mennyiségben építési gipsz kötőanyagot tartalmaz.
• A gipszes mészhabarcs kötőanyagként az építési mészen kívül 200 kg/m³-nél kevesebb építési gipszet tartalmaz.
• A polimer habarcs (műanyag habarcs) kötőanyagként csak polimert (mű­anyagot) tartalmaz.
• A polimer cementhabarcs (műanyag cementhabarcs) kötőanyagként a ce­menten kívül, annál kisebb mennyi­ségben polimert is tartalmaz.
• A vízüveghabarcs kötőanyagként vízüvegoldatot tartalmaz. A  bitumenhabarcs  bitumen  kötőanyagú habarcs.
• A cementes bitumenhabarcs kötő­anyagként a bitumenemulzión kívül cementet is tartalmaz.
• A magnézia habarcs kötőanyagként magnézium-oxid és magnézium-klorid keverékét (Sorel cementet) tartalmaz.
• Az anhidrit habarcs kötőanyagként anhidritet (vízmentes kalcium-szulfá­tot) tartalmaz.
• A   bentonithabarcs   kötőanyagként kalcium-   vagy   nátriumbentonitot, esetenként cementet is tartalmaz. A habarcsok fajtái feldolgozásuk és bedolgozásuk szerint
• A kézi feldolgozása habarcsok: hagyo­mányos kézi (kőműves) szerszámokkal felhordott és megmunkált (simított, dörzsölt, kapart stb.) habarcsok.
• A szórt (lőtt) habarcsok: szórógéppel felhordott (fellőtt), néha kézi szerszá­mokkal utólag megmunkált habar­csok.

A habarcsok megnevezése

A habarcsok pontos meghatározásá­hoz a következő adatokat kell meg­adni:

• a habarcs nevét;
• az első jelcsoportban a habarcs fel­használási terület szerinti betűjelet és az alapvetőnek tekintett műsza­ki tulajdonság számjelét, amelyeket a 1. táblázat tartalmaz;
• a második jelcsoportban a habarcs kötőanyagának típusára vonatkozó betűjelet;
• a harmadik jelcsoportban a feldol­gozási módra utaló betűjelet;
• végül a szabvány évszámjel nélküli azonosító számát.

Az egyes jelcsoportokat kötőjellel kell egymástól elválasztani. A követ­kezőkben néhány példát mutatunk be a megnevezésre:

Belső vakoló cementes mészhabarcs Hvb 5 mc-ké (MSZ 1600011):

Hagyományos kézi szerszámokkal feldolgozott, 28 napos korban, tégla­felületen legalább 0,05 N/mm² tapa­dó szilárdságú, kötőanyagként köb­méterenként legfeljebb 100 kg ce­mentet és építési meszet tartalmazó habarcs.

Felületképző polimeres cementha­barcs Hs 100-cp-ön (MSZ 1600011):

Öntött födémfelületet kiegyenlítő, 28 napos korban legalább 10 N/mm² nyomószilárdságú, kötőanyagként ce­mentet és poli (vinil acetát) diszper­ziót tartalmazó habarcs.

Homlokzati felületképző meszes ce­menthabarcs Hs 15-cm-ké (MSZ 1600011):

Dörzsölt megmunkálású, a kötő­anyag tömegére számított 5% vas­oxid vörös pigmenttel színezett, hom­lokzati felületképző meszes cement­habarcs.

4.1. táblázat Habarcsok megnevezése és alapvető jellemzői.

4.2. táblázat Habarcsok konzisztenciája.

4.3. táblázat Vakolóhabarcsok.

A vakolás a kivitelezési munkák so­rában az egyik legfontosabb és leg­igényesebb munka, a vakolatok még a bontott vagy vegyes anyagú falaza­tokat, a nem első osztályú falfelülete­ket is „jólöltözötté” teszik. Egy mon­dás szerint másodosztályú falazás, első osztályú vakolás és osztályon fe­lüli piktormunka csodálatosan szép házat eredményezhet. A vakolatokat vizsgálva számtalan olyan hibát lelhetünk fel, amelyek gondos előkészítéssel vagy utókeze­léssel elkerülhetőek lettek volna. A következőkben néhány jellegzetes hi­bát és hibaforrást sorolunk fel.

Repedezett vakolat:

• a szükségesnél több a kötőanyag vagy a porfesték a habarcsban;
• a homok agyag-iszaptartalma na­gyobb a megengedettnél;
• a vakolat az előírtnál vastagabb;
• az utókezelés elmaradt;
• a bevakolt szerkezet nem térfogat­álló (pl. a fal még nem ülepedett meg teljesen);
• a vakolat túl gyorsan száradt ki (pl. mesterségesen szárították).

Kipattogzott vakolat:

• a mészpép oltatlan darabokat tar­talmazott;
• a homokban agyagrögök voltak.

A vakolat felülete porlik:

• a habarcs a szükségesnél kevesebb kötőanyagot tartalmazott;
• a vakolat túl gyorsan száradt ki.

A vakolat táskásodik, az alap- és fe­dőréteg elválik egymástól:

• a felületet nem kellősítették;
• fagyott felületre vakoltak;
• az alap- és fedőréteg kötőanyagtar­talma jelentősen különbözik;
• kivirágzott felületre vakoltak.

A vakolat kivirágzik (az oldható sók kikristályosodnak):

• a szerkezetből a vakolás előtt nem távozott el az építési nedvesség;
• valamilyen hiba (pl. csőrepedés) következtében a vakolat alatti szer­kezet újból átnedvesedett;
• a falazatba beépített tégla rossz mi­nőségű volt (pl. alapból bontott; huzamosabb ideig szabadban, a talajon tárolták);
• a régebbi falazat nem volt megfele­lően előkészítve.

A homlokzati vakolat lyukacsos, laza szövetű:

• a friss vakolatot erős csapóeső áz­tatta.

A vakolat levelesen leválik, felhólyagzik:

• a vakolat a teljes kiszáradás előtt megfagyott.

A homlokzati vakolat foltos, piszkos:

• az elkészült vakolatot utólag javí­tották;
• a vasbeton koszorúknál és az áthi­dalóknál nincs hőszigetelés;
• a zápor az állványpallóról a hom­lokzatra fröcskölte a szennyező anyagokat;
• a kapart színvakolatot túlkaparták (az alapvakolat előbukkan);
• a kivirágzástól meg nem tisztított felületre vakoltak.

Lecsorgás, „esőszakáll” a homlok­zaton:

• a vízorr hiányzik, hibásan kikép­zett vagy habarccsal eltömődött (párkányoknál gyakori).

Színeltérések a homlokzaton:

• az alapanyagokat nem az előírt ke­verési arány szerint adagolták;
• a habarcskeverő ládát a keverés előtt nem tisztították meg;
• nem a teljes homlokzatoldalnak (vagy mezőnek) megfelelő mennyi­ségű habarcsot kevertek egyszerre.

A homlokzatvakolat sérült:

• a vakolatot az állvány elbontásakor leverték.

További hasznos tanácsok vakolathibák javításához>>

A hővezetési és a páradiffúziós té­nyező az anyagok testsűrűségével és tömörségével általában fordított arányban változik, nagy testsűrűségű, tömör anyagok hővezetési tényezője aránylag nagy, ugyanakkor páradiffú­ziós tényezője kicsi. Az ilyen anya­gokból készült rétegek tehát aránylag kis hőmérsékletkülönbség, ugyanak­kor pedig aránylag nagy nyomáskü­lönbség fenntartására képesek. Kis testsűrűségű, laza anyagok éppen for­dítottan viselkednek, de vannak kis testsűrűségű, de nagy páradiffúziós ellenállású anyagok is, pl. zárt cellás műanyag habok.

A különböző rétegsorrendű, de azo­nos anyagú és vastagságú rétegekből álló falszerkezetek belsejében a réte­gek sorrendjétől függően vagy bekö­vetkezik a páralecsapódás, vagy nem. Állagvédelmi szempontból a belső páralecsapódás megengedhetetlen, ezért kétrétegű szerkezetek esetén a nagyobb páradiffúziós tényezőjű (általában kisebb testsűrűségű, lazább) anyagból készült rétegnek kell kí­vülre kerülnie, többrétegű szerkeze­teknél pedig esetenként kell megha­tározni a helyes rétegfelépítést.

Ideális hőszigetelő anyag  jellemzői

Az ideális hőszigetelő anyag a lehető legjobb fizikai tulajdonságokkal rendelkezik, emellett csak kevéssé párazáró. Természetesen a hőszige­telő anyagok széles skáláján nemcsak ilyen ideális tulajdonságokat mutató anyagok találhatók, pl. a polisztirol habok – és általában a műanyag ha­bok – meglehetősen rosszul eresztik át a párát.

Az épülethomlokzatok külső elszíne­ződésének okai – hasonlóan a beltéri elszíneződések okaihoz – a jó hővezetésű hőhidak, elsősorban a vasbe­ton koszorúk, ahol gondoskodni kell a megfelelő hő védelemről és takarás­ról (3.15. ábra).

Igen gyakori, hogy külső határoló fa­lakban vagy eltérő hőmérsékletű he­lyiségek közötti főfalban lévő kémé­nyek vakolata a páralecsapódások miatt elszíneződik. Ez vagy úgy ke­rülhető el, hogy az ilyen helyeken a kürtő körül vastagabbra készítjük a kémény falát, vagy külön hőszigete­léssel látjuk el a kéménytestet (3.16.-3.18.ábra).

3.15. ábra. Vasbeton koszorú elé épített téglafal hőszigetelő réteg, valamint az eresz­alj bekapcsolása a tetőszellőzés áramkörébe 1 külső felületképzés; 2 légáramlás.

3.16. ábra. Homlokzatok elszíneződéseinek elkerülése a) külső falban ne készüljön ké­ménykürtő; b) külső hőszigetelés beépítése; c) külső (zárt) légrés közbeiktatása; d) a külső falszerkezet és a kémény egymástól független megépítése.

3.17. ábra. Kémények tető feletti hővédelme a) min. 25 cm-es falvastagsággal; b) kiegészítő hőszigeteléssel; 1 kürtő fala; 2 nyers felület; 3 fedkő; 4 kürtő; 5 hátbádog; 6 faltő bádogozás; 7 burkolat; 8 vízorros fölső fedés; 9 gyám; 10 takarótárcsa; 11 hőszigetelő réteg; 12 tetőzet; 13 kiváltás.

3.18. ábra. Kéménytest padlástéren belüli hőszigetelése 1 kéményfal; 2 hőszigetelés; 3 vakolat (esetleg vékony rabic hálóval erősít­ve); 4 tűzvédelmi burkolat.

Csapadék és fagy elleni védelem

Épületfizikai szempontból is igen fontos, hogy az épület homlokzatától a csapadékvizet elvezessük, vala­mint, hogy az ablakok beépítése tökéletesen vízmentesen legyen. Ez el­sősorban az ablak szakszerű elhelye­zésével, a jó tömítéssel (3.19. ábra) érhető el. Az ablakok típusát, vala­mint a beépítés módját (kávával vagy káva nélkül) a homlokzat épületfizi­kai jellemzőinek ismeretében kell megválasztani.

3.19. ábra. Ablak elhelyezése homlokzat síkhoz viszonyítva a) falsíkba helyezett ab­lak; b) kávába helyezett ablak (a csapadék­víz nem folyik le a tok/káva kapcsolaton).

3.20. ábra. Ablakszerkezet kapcsolata (a 30…40 fokos hőmérsékletkülönbség télen erős igénybevételt jelent).

3.21. ábra. Rosszul felzárt ereszalj: a cse­répfedés kapilláris szerkezete továbbítja a vizet a homlokzat felé, ami egy-két éven be­lül elszíneződést, majd kifagyást okoz a hom­lokzaton 1 tömör habarcskikenés; 2 felfala­zás; 3 kifagyott falfelület.

Az épületek homlokzatának csapa­dék elleni védelme elsősorban az ere­szek, valamint az oromzatok megfe­lelő kialakításával biztosítható. Me­diterrán éghajlatú országokban az épületek ereszpárkányainak szinte csak árnyékvető szerepe van, az északi csapadékos országok túlzott­nak tűnő kalapszerű tetőzete pedig ősidők óta védi a falakat és épület­homlokzatokat az időjárás viszontag­ságaitól.

Hazai építészetünkben a csapadék okozta károk gyakran csak néhány év után jelennek meg az épületek hom­lokzatain. A szűkebb környezetünk­ben is könnyen felfedezhető hibákat néhány ábrán mutatjuk be (3.21.-3.24. ábra).

Lényeges pont az ablakpárkányok bádogozása, a tömítettség és a faltő kapcsolata (3.25. ábra). Érdemes kü­lön gondot fordítani a tetők vizét el­vezető lefolyócsatornára, azok álla­potára és a megfelelő méreteikre, va­lamint a vakolat és a lábazat kapcso­latára (3.26. ábra). Külön fejezetrész­ben foglalkozunk majd a lábazati sze­gőkkel és elemekkel. Szakmai szempontból ugyan bádogos szerkezetek nem tartoznak e könyv témakörébe, funkcionálisan azonban feltétlenül foglalkozni kell velük, mivel a homlokzati leázások és kifagyások fő okozója többszintes házaknál a bádogozások rossz minőségű kivitelezése.

A főbb hibaforrások a következők:

• a csatorna keresztmetszetek mérete nem megfelelő;
• túl hosszú ereszcsatorna szakaszok tartoznak egy-egy lefolyóhoz;
• a toldások szakszerűtlenek;
• nem elegendő a fali bekötések (bilincsezések) száma;
• nem vették figyelembe a hókása bejutását és az abból adódó terhe­ket;
• a betervezett anyagok nem bírják el a saját terhüket.

A lábazatok fagyvédelme elsősorban a járdák helyes kialakításával, má­sodsorban pedig a lábazatok szigete­lésével (3.27.-3.28. ábra.) biztosít­ható.

Természetesen még az épülethomlok­zat megtervezése előtt ki kell válasz­tanunk a számunkra legkedvezőbb megoldást. Biológiai köpeny alá ele­gendő egy igénytelenebb fal- vagy vakolt felület, tagozatok nélkül, egy­szerű színekben. Tagozott homlok­zathoz nem alkalmazható kiemelt rá­csozat, mert a tagozatokon nemcsak a csapadék, hanem a lehullott lomb is megül, és elbomlásakor a szabadon maradt homlokzatfelület elszínező­dik. Kiemelt rácsnál a rácsozat iránya közel függőleges vagy ferde legyen, hogy jól elvezesse a csapadékvizet, emellett a vízszintes rácselemekről könnyen a falra csapódna a víz.

3.22. ábra. Oromzat és tűzfal lezárási módja a) legrosszabb megoldás (sajnos, elég gyakori); b) tűzfalszegő, bádoglemez oldalsó védelemmel; c) egyoldali vízorros vasbeton szegővel; d) kétoldali vízorros fedéssel; e) legjobb megoldás 1 tűzfal (oromfal); 2 hom­lokzatvakolat; 3 falazott „macskalépcső”; 4 egy vízorros fedkő; 5 két vízorros fedkő; 6 bá­dogfedés vízorral; 7 kifagyás veszélyes felü­let és homlokzat (pettyezve); 8 homlokzatel­színeződés; 9 bádog falszegély; 10 vízorr; 11 tiplis kapcsolat (lehorgonyzás); 12 elasztikus réskitöltés (sziloplaszt).

3.23. ábra. Homlokzati tagozatok védelme a csapadéktól, ill. a lefagyástól a) legrosszabb megoldás; b) vízorros párkánytagozat; c) bádogos szerkezet a rossz kapcsolat ki­sebb hibákhoz vezethet; d) legjobb és tartós megoldás (a pettyezett felület az átnedvese­désre és lefagyásra esélyes zóna); 1 egy­szerű tagozat; 2 vízorral készülő párkány; 3 védett takart párkány; 4 teljes biztonság­gal takart tagozat; 5 bádogfedés; 6 vízorr; 7 elasztikus tömítés; 8 faltő bádog.

3.24. ábra. Nyerstégla tagozatú, vakolt homlokzatok a) elszíneződéssel kezdődő ki­fagyás homlokzati nézete; b) metszet; 1 nyers felület; 2 nagy kiülésű, párkányszerű tago­zat; 3 kifagyásnak kitett zóna; 4 homlokzat­vakolat.

3.25. ábra. Tökéletes homlokzatvédelem tökéletes ablakbádogozással (a faltő (káva) védelme is megoldott).

3.26. ábra. Homlokzat és lábazat kapcso­lata 1 nemes vakolat; 2 alapvakolat; 3 YTONG falazat; 4 bádogszegő; 5 talajpára elleni szi­getelés; 6 vasbeton lábazat.

3.27. ábra. Lábazatvédelem a) gyakori rossz megoldás, (a hó sűrűbb eltakarítása esetén a felcsapódás esélye is többszörös); b) he­lyes megoldás, ahol a felcsapódást a szórt kavicsok akadályozzák 1 betonjárda; 2 ka­vicságy; 3 bitumenes kiöntés; 4 osztályozott kavics; 5 sovány betonalj; 6 viacolor burko­lat.

3.28. ábra. Faltő és járda kapcsolata.

A külső falszerkezetek vastagságának és tömegének ésszerű csökkentésére, a statikai és a hőtechnikai követelmé­nyeket is figyelembe véve, speciális szerkezeteket fejlesztettek ki. Kiala­kultak a réteges falszerkezetek, ame­lyekben a teherhordó szerkezet tégla, ritkábban egyéb anyag (könnyűbeton és vasbeton), a vakolati rétegek alá pedig külön hőszigetelő rétegek ke­rülnek.

Hővédelem

A külső falszerkezet feladata hőtech­nikai szempontból az, hogy a belső teret védje a külső hőmérséklet változásaitól, úgy, hogy az előírt belső mikroklíma minél kisebb fűtési ener­giával biztosítható legyen. A külső hőhatások egy-egy nap folya­mán – de az egész évet alapul véve is – szakaszosan jelentkeznek. Ezeket a periodikus hőhatásokat a falszerkezet csillapítja és késlelteti, és minél in­kább képes erre a szerkezet, annál kevésbé és annál később jelentkez­nek a belső térben a külső tér válto­zásai. A hő csillapítás és a hő késleltetés egyebek között a falazati rétegek sorrendjétől is függ, a kívül elhelye­zett hőszigetelő réteg hatásosabb, mint a belső oldalra helyezett. Szakaszos üzemű fűtés esetén a falat a belső oldalról, a helyiség felől is érik periodikus hőhatások.

Ebből a szempontból annál jobb egy szerke­zet, minél több hőt képes a belső felül­etén keresztül elnyelni, majd felhal­mozni, és a fűtés szünetelése alatt a helyiség felé leadni. Ez a hatás akkor érvényesül erőteljesebben, ha a hőszi­getelő réteg – amelynek hőelnyelő ké­pessége kisebb, mint a tömör teher­hordó rétegé – a külső oldalra kerül. Az ilyen falszerkezet felfűtése ugyan lassúbb, de nehezebben is hűl le, ami szakaszos fűtésnél igen előnyös.

Napsugárzás és felmelegedés

Az üvegfelületeken át nyáron, a nap­sugárzás hatására jelentős hőmennyi­ség jut az épület helyiségeibe. A nyári meleg levegő hatásait csak az olyan falszerkezet képes ellensúlyoz­ni, amelynek tömör, nagy hőelnyelő képességű rétege a fal belső oldala felől helyezkedik el, mivel így a helyi­ség felmelegítéséhez nagyobb hő­mennyiség szükséges, azaz nagyobb a helyiség hő stabilitása.

A napsugárzás okozta nyári felmelegedés ilyenkor kisebb lesz, a falakban felgyülemlett hőmennyiség pedig az éjszakai szel­lőztetéssel könnyen eltávozik. A külső oldali hőszigetelésnek a hő-védelem szempontjából további elő­nye, hogy a falszerkezetben a külső oldal felé tolja a fagyhatárt, így a fal­szerkezet kifagyásának veszélye csök­ken. A hőszigetelő rétegnek termé­szetesen fagyállónak kell lennie (3.10.-3.12. ábrák lentebb).

A lenti ábrákból és az elmondottakból ki­tűnik, hogy külső hőszigetelő réteg esetén a tömör anyagból készült hatá­roló fal a kedvezőbb, hiszen a na­gyobb testsűrűségű anyag gyorsabban képes nagyobb mennyiségű energiát elraktározni, és a fűtési szünetekben is egyenletesebben adja le a hőt a belső tér felé.

Ez utóbbi úgy is meg­fogalmazható, hogy a betárolt ener­gia hosszabb ideig ellenáll a felületi lehűlésből származó hatásnak. Ha a falszerkezet egyes részeinek hő-átbocsátása nagyobb, mint általában a többi részé, akkor ezeken a helye­ken a belső felület hőmérséklete ala­csonyabb lesz, mint a környezet hő­mérséklete. Az ilyen részeket hőhidaknak nevezzük. A felületi hőmérsékletkülönbség a hőhidakon akkor is elszíneződéseket okozhat, ha egyébként magán a felületen nem csapódik le a pára, mivel a levegőben lebegő por lerakódik a hidegebb fe­lületekre, és ún. porárnyékot hoz létre.

A hővédelem szempontjából tehát egyértelmű, hogy a hőszigetelő réte­get célszerűbb a falszerkezet külső ol­dalára helyezni (3.13.-3.14. ábra). Az ábrák jól szemléltetik a magasabb hőmérsékletű tér felől az alacsonyabb felé irányuló hő vándorlást, és azt, hogy a hőhidak télen és nyáron egy­aránt kedvezőtlenek a belső tér szem­pontjából.

3.10. ábra. Régi építésű épület külső hővédelemmel korszerűsítve a) hőszigeteletlen épület 1990 telén – 10 °C-nál mérve; b) hőszi­getelt épület 1991. telén, -10 °C-nál mérve.

3.11. ábra. Falak ± 0,00 °C fagyhatárának vonala a) hagyományos falazatú épületnél; b) külső hőszigetelés esetén (a határvonal a fő­fal síkján kívül marad) 1 fagyhatár: -15…+20 °C között; 2főfal; 3 vakolat; 4 kor­szerű hőszigetelő rendszer.

3.12. ábra. Különböző falszerkezetek fagyhatárvonalai a) hagyományos (tömör) tégla­fal; b) hagyományos téglafal külső hőszige­telő réteggel; c) kéthéjú falszerkezet külső hőszigeteléssel.

3.13. ábra. Teraszfödém és főfal csatlako­zása külső hőszigetelő rétegnél; a) hibás megoldás (a födémen és a lábazaton keresz­tül hőhíd alakul ki); b) hőhíd mentes, jó meg­oldás (télen és nyáron is védi a belső teret a kedvezőtlen hőingadozástól).

3.14. ábra. Az erkélynek mint az épület hőhídjának védelme a kedvezőtlen hőhatások ellen a) hagyományos falszerkezettel (nincs védelem); b) falak külső hőszigetelésével; c) erkély fölső hőszigetelésével; d) főfal és er­kély pólyaszigeteléssel (utóbbi a legjobb, de ez sem tökéletes).

Amennyiben felkeltette érdeklődését a cikk és szeretne hasznos információkat kapni a hőszigetelő vakolatokkal kapcsolatban kérem kattintson rá: Hőszigetelő vakolatok

A falszerkezet külső felületével szer­ves egészet alkotó homlokzatképzé­sek a hő vándorlás jelenségét annyi­ban befolyásolják, hogy különböző színük, érdességük, ill. simaságuk miatt a napsugarakat különböző mér­tékben verik vissza, nyelik el, esetleg bocsátják át, ezért különböző mértékben melegednek fel. Ettől elte­kintve a falszerkezet hőtechnikai vi­selkedését csak kis mértékben változtatják meg (az alkalmazott rétegek hőtechnikai jellemzőitől és vastagsá­guktól függően).

A nedvességvándorlás szempontjá­ból döntő fontosságú a falszerkezet külső felületének kialakítása. Alap­vetően ezen múlik, hogy a falszerke­zet kellően védett-e a külső csapa­dékhatásoktól (csapóesőtől). A külső csapadék elleni védelem elsősorban az illesztések és a hézagok megfelelő kialakítását jelenti, páradiffúzió szempontjából pedig akkor megfele­lő, ha a határoló szerkezet belsejében nem csapódik le nedvesség. A vízgőz nyomása a határoló szerkezet belse­jében a kisebb nyomású oldalról (ál­talában kívülről) a nagyobb nyomású oldal felé (általában befelé) haladva, fokozatosan emelkedik.

Előfordulhat az az eset, hogy eközben eléri az adott hőmérséklethez tartozó telítési nyomást. Ilyenkor a szerkezet belse­jében a pára lecsapódik. Különösen veszélyesek ebből a szempontból az olyan többrétegű szerkezetek, ame­lyeknek külső oldalán a belsőhöz ké­pest nagy páradiffúziós ellenállású ré­teg van, mert ebben a rétegben a pá­ranyomás erősen megváltozik (nagy páranyomás különbséget tart fenn), ugyanakkor a hőmérséklet és az eh­hez tartozó telítési nyomás alig kü­lönbözik a réteg két oldalán.

A páralecsapódás nagy károkat okoz­hat a falszerkezetekben

A homlok­zati rétegek alatti kondenzáció kifa­gyást, repedezést, leválást okozhat, ezért ezt feltétlenül meg kell akadá­lyozni. A lassú nedvességvándorlás miatt ezek a káros jelenségek esetleg csak több év múlva válnak láthatóvá, ezért különösen fontos, hogy foko­zott figyelmet fordítsunk a megfelelő minőségű megoldások készítésére.

A falszerkezetek helyes kialakításá­nak egyik alapelve, hogy a kívülről befelé haladó vízmozgás következté­ben a falba jutó nedvesség, valamint a belülről kifelé vándorló pára a falon keresztül kifelé húzódjék és elpáro­logjon, tehát a külső falbevonat vagy – burkolat páraáteresztő legyen. Hagyományos egyrétegű, viszonylag nagy vastagságú falak esetén a pára­diffúzió azért nem probléma, mert a pára a falban egyrészt lecsapódás nélkül szétterjedhet, és maga a faltömeg – a nagyobb belmagasság és a na­gyobb helyiségméretek miatt – képes addig tárolni a párát, amíg a megvál­tozott páraviszonyok következtében a nedvesség távozhat.

Nagy páradiffúziós ellenállású hom­lokzatburkolatokat (kő, kerámia, mű­anyag stb.) vagy párazáró burkoló ré­tegeket (üveg, fém stb.) feltétlenül ki kell szellőztetni. A kiszellőztetés mi­att erősen csökken a páranyomás különbség a burkolat két oldala közt (a burkolat mögött a külső páranyomás­nál csak valamivel nagyobb páranyo­más alakul ki), és a burkolat mö­götti nedvesség lecsapódás veszélye gyakorlatilag megszűnik.

Kéthéjú homlokzatok

A falszerkezet külső felületétől lég­réssel elválasztott homlokzatképzé­sek, ill. – burkolatok mind a hő vándorlás, mind a nedvességvándorlás szempontjából számtalan előnyt je­lentenek a falszerkezet hőtechnikai tulajdonságai szempontjából. A légréssel elválasztott homlokzatfe­lület megvédi a falszerkezetet a nap­sugárzástól, és erősen csökkenti a nyári hő terhelést. Ennek köszönhe­tően a falszerkezet hő csillapítása jobb lehet, mint egy hagyományos egyrétegű falé. Az árnyékolt homlokzatok télen is kedvezőek a falszerke­zetre nézve, mert csökkentik a szél hűtő hatását. A hőtechnikai mérete­zésnél a jelenség a külső hőátadási té­nyező számértékének csökkenésében jelentkezik.

További előnyük, hogy miután az ár­nyékolás a csapóesőtől is megvédi a falszerkezetet, így a szárazabb külső felület miatt hőtechnikai jellemzői is kedvezőbbek, ami a hő átbocsátási té­nyező (k) értékének 2-5%-os javu­lását jelenti.

A nedvességvándorlás szempontjá­ból a légréssel elválasztott homlok­zatképzés előnye, hogy a fal külső fe­lületét nem kell az eső ellen külön vé­deni vagy vízzáró bevonattal ellátni, tehát a páradiffúzió igen kedvező kö­rülmények közt megy végbe, mert a fal a légrésen keresztül szabadon lé­legzik kifelé.

A légréteg szélessége gyakorlatilag a burkolati fal szélességének 80-90%-ával azonos, vastagsága (v) pe­dig legalább 2-3 cm legyen (egy- és kétszintes épületeknél). A légrés vas­tagsági méretének, valamint egybe­függő magassági méretének növeke­dése fokozott szellőzést tesz lehetővé (3.9. ábra – KÉP LENT!).

Gyakorlatilag tökéletes megoldást ad, ha a szellőző levegőt pincéből vagy biológiailag hűtött tér felől, például az épületet körülvevő, zöld bokrokkal árnyékolt térből biz­tosítjuk. Érdemes tudni, hogy a nap­sugárzás több, mint 2/3 részét a növé­nyek kötik le, így a hűvös levegő utánpótlása a legnagyobb nyári me­legben is megoldható. Tájékoztató adatként jegyezzük meg, hogy 10 m² burkolati falhoz 1,5-2 m² biológiai­lag tömör árnyékot adó növényzet szükséges.

Beszellőzési keresztmetszet

A légrések beszellőzési keresztmet­szete akkor megfelelő, ha az sávsze­rű, ellenállásmentes, és a szellőző ke­resztmetszettel közel azonos. Pon­tonkénti és sávszerű, tehát szűkített beszellőzés esetén a légrés mérete homlokzati vetületi méterenként leg­alább 100 cm² legyen. A szellőztetés intenzitásának növe­lése a nedvességvándorlás, ill. a felü­let szárazon tartásának szempontjá­ból mindenképpen kedvező, hiszen a szellőztetés megakadályozza a belül­ről kifelé terjedő pára lecsapódását a burkolat belső oldalán.

Bizonyos mértékű légmozgás nélkül viszont a pára a burkolat hideg felületén lecsa­pódik. A hő vándorlás szempontjából azonban nem ilyen egyértelmű a helyzet, mert az erős légmozgás télen túlságosan sok hőt szállít magával a falfelületről, nyáron pedig – bizonyos esetekben – feleslegesen juttat hőt a homlokzat mögé, ha nincs meg a bio­lógiai (hűtött) levegő utánpótlás.

Hőhatások

A hőhatások közé sorolhatók a hi­deg, a meleg, a fagy, a nap sugárzása, valamint ezek összetett hatásai. A hőmérséklet változása miatt egyes fe­lületképző anyagokban, sőt magában a határoló teherhordó szerkezetben is belső feszültségek keletkeznek, ame­lyek gyakran okoznak károsodáso­kat.

A határoló felületek hőmérsékletét, és ebből adódóan a fellépő hatásokat az épületet burkoló és borító anya­gok színei is jelentősen befolyásolják (3.1. ábra).

Napsugárzás okozta hatások

A fényhatásokon túl az erős felmele­gedés és lehűlés felületi eróziós folya­matokat indíthat meg, amelyek fizi­kai lebomlás, porladás, valamint a színezett vakolatok és a festett felüle­tek színének megváltozásában nyilvá­nulhatnak meg.

Csapadékhatások

Ide tartoznak az eső, a hó, a csapó­eső, a havas lé, valamint a csapadék orkán erejű széllel párosuló hatásai.

Vízhatások

Ezek alatt elsősorban az épület bel­sejéből kifelé ható páradiffúziós víz­mozgásokat értjük, de ide sorolhatók a kívülről befelé igyekvő vizek, pl. a csőtörések, a talajnedvesség, talajvíz hatásai is.

Szélhatások

Az erősebb, akár viharos erejű szél nyomó hatása kevésbé veszélyes, mint az épület másik oldalán fellépő szívó hatás, amely képes a hőszige­telő réteget, a teljes vakolattal vagy burkolattal együtt valósággal „leszív­ni” az épületről.

Mechanikai sérülések

Az ember, az állatok, a növények és a járművek folyamatos mozgása által érintett felületek még a puha, súrló­dásszerű érintésekből adódóan is ko­moly károsodásokat szenvedhetnek. A homlokzatra például nagyon veszé­lyes a lombos fák szél okozta dörzshatása, amely teljesen átalakítja a fe­lület struktúráját, az egyéb, ütésszerű hatások pedig felületi sérüléseket okozhatnak.

Szennyező hatások

A vakolatok, valamint a felületi szí­nező anyagok nagyrészt negatív elek­tromos töltésűek, a levegőben lebegő por pedig többnyire pozitív töltésű. Ez azzal jár, hogy a vakolt felületek vonzzák és lekötik a port és a szennyeződéseket, ami miatt a felületek erősen elszíneződnek. Különösen jól megfigyelhető ez a kőporos és kapart vakolatoknál, ahol az érdes felületek szennyezettségét a pókok bábozódási fészkének hálós csomói még ki is hangsúlyozzák. Tanácsos ezeket a fe­lületeket semleges hatású vízsugárral évenként átmosni.

Az épületek határoló szerkezeteit érő kémiai hatások

Még manapság sem érzékeljük eléggé azt a veszélyt, amely egyre több épü­let rongálódását okozza, eleinte úgy, hogy észre sem vesszük, hogy valami elkezdődött.

A veszély kialakulásá­ban a következő tényezők játszanak közre:

• a szennyezett levegő, a savas eső és a kibocsátott gázok vegyi illóanya­gai;
• a tengerek környezetében a párás sós levegő is jelentős károkat okoz (ezt akkor is jó, ha tudjuk, ha nincs is tengerünk);
• az anyagokban jelen lévő bomlékony részek kémiai reakciói az anyag kémiai rácsszerkezetének megbomlását okozhatják.

3.1. ábra. Hőmérsékletváltozás az épületek határoló felületeinek különféle színei esetén (július hónapban vizsgálva) 1 fekete; 2 szür­ke, barna, zöld, mélyvörös; 3 világos; 4 fehér színek esetén 5 a külső léghőmérséklet.

A homlokzatokkal szemben támasztott követelmények

Az épületek határoló falainak külső és belső felületeivel szemben támasz­tott követelmények között – a külső megjelenésükön túl – a legfontosab­bak a következők:

• megfelelő viselkedés a hőhatások­kal szemben (hő- és fagyállóság);
• ellenálló képesség a csapadékhatá­sokkal szemben:
• ellenállás a külső-belső vízmozgás­sal és a párahatásokkal szemben; szín- és fagy állóság; szennyező hatásokkal   szembeni minél nagyobb ellenállás;
• tűzbiztonság (a tűz tovaterjedésé­nek késleltetése);
• könnyű karban- és tisztántartható­ság;
• tartósság (időtállóság);
• gazdaságos megépíthetőség;
• egyszerű kivitelezhetőség.

Homlokzatok épületfizikája

Az épületek homlokzati felületeinek épületfizikai vonatkozásai a hő- és nedvességvándorlás jelenségéhez kap­csolódnak.

A hő és nedvesség­vándorlás

A hő vándorlás a hőterjedés azon módja, amikor a hő egyik helyről a másikra hővezetés, hőátadás és hősu­gárzás, ül. ezek kombinációjaként megy végbe.

A hővezetés fogalomkörébe tartoz­nak a falszerkezetek belsejében leját­szódó mindazon jelenségek, amelyek hőmérsékletkülönbséggel, illetve a hő kiegyenlítődéssel kapcsolatosak.

A hőszigetelés fogalmán kívül ilye­nek:

• a hőelnyelés;
• a hő tehetetlenség;
• a hő csillapítás és
• a hő késleltetés.

Az utóbbiak télen a fűtés egyenlőt­lenségeit, valamint a rövid ideig tartó csúcs hidegek hatását, nyáron pedig a napsugárzás okozta túlmelegedést csökkentik. A határoló szerkezetek és a levegő között hőátadás jön létre, ami erősen függ a levegő mozgási sebességétől. A szélnek kitett felületeken télen erősebb a lehűlés, mint a szélvédett részeken.

A hősugárzás elleni védekezés az épületek hő védelmét tekintve a nap­sugárzás elleni védelmet jelenti. Ma­gyarország éghajlati viszonyai meg­követelik, hogy ne csak a téli, hanem a nyári időszakot is figyelembe ve­gyük az épületek hőtechnikai terve­zésekor. A határoló szerkezetek megfelelő kialakításával nyáron is kelle­mes hőérzetet megközelítő állapot ér­hető el. Ebben a határoló szerkezet konstrukcióján kívül nem elhanya­golható jelentőségű az épület hom­lokzatképzése (színe, érdessége), amely erősen befolyásolja a napsuga­rak visszaverődését, ül. elnyelését. Igen fontos szerepük van ezen kívül a különböző árnyékoló szerkezetek­nek is.

A nedvességvezetés folyékony halmaz­állapotú nedvességvándorlás, amely akkor lép fel, ha a szerkezet közvetle­nül érintkezik vízzel. Előfordulhat ta­lajvíz, csapóeső, páralecsapódás vagy beázás következtében. A talajvíz és beázás ellen megfelelő szigeteléssel kell védekezni, a páralecsapódás a határoló szerkezetek belső felületén -a kimondottan nedves üzemű helyisé­gek (fürdők, zuhanyozók stb.) kivé­telével – megfelelő hőtechnikai mére­tezéssel kerülhető el.

A csapóeső a függőleges felületekre nézve aránylag rövid ideig tartó terhelést jelent, a víz általában nem szívódik be mélyen, az eső után a nedvesség ugyanazon az úton távozik a falból, ahogyan beju­tott, ezért függőleges falakon általá­ban a közönséges vakolat is elegendő védelmet jelent. Erősen nedvszívó anyagokban azonban nagy károk ke­letkezhetnek, ezért ilyeneket hom­lokzatképzésekhez nem szabad hasz­nálni. A hézagokat és az illesztéseket úgy kell kiképezni, hogy a szél ne préselhesse be az esőt.

Páraduffúzió

A páradiffúzió a határoló szerkezet külső és belső oldala mentén, a kü­lönböző hőmérsékletű levegő miatti páranyomás különbség következtében kialakuló lassú nedvességvándorlás. Fűtési idényben a fűtött helyiségek levegőjének páranyomása mindig na­gyobb, mint a külső levegőé, így be­lülről kifelé irányuló páradiffúzió jön létre. Köznapi nyelven ezt nevezik a falak légzésének (3.2.-3.4. ábra). Az építőanyagok a környező levegő­ből szorpció útján nedvességet vesz­nek fel abban az esetben, ha nedvességtartalmuk kisebb, mint a környező levegő nedvességtartalmának megfe­lelő egyensúlyi állapot.

Ellenkező esetben száradás megy végbe. Ha a nedvességtartalom éppen megfelel az egyensúlyi állapotnak, az építőanya­got légszáraz állapotúnak nevezik. Épületfizikai szempontból, vagyis a hő vándorlás és nedvességvándorlás kialakulásának tekintetében igen nagy különbséget jelent, hogy a hom­lokzatképzés építéstechnikailag a fal­szerkezet külső felületével szerves egészet alkot, vagy pedig attól – vé­konyabb-vastagabb légréssel – elvá­lasztva, külön héj szerkezetként ké­szül. Az utóbbi megoldás olyan hatá­sú, mintha a falszerkezet elé – a kü­lönböző meteorológiai hatásoktól (nap, szél, eső) védő – ernyőt helyez­nénk. A korszerű épületek homlok­zatképzésénél ez a védő (árnyékoló) szerepet betöltő kialakítás igen nagy fontosságú (3.5.-3.8. ábra).

3.2. ábra. Páradiffúzió a homlokzati falon (lehetővé teszi a falak lélegzését úgy, hogy a csapóeső felületi nedvesítő hatása azt nem befolyásolja).

3.3. ábra. Burkolt kéthéjú falszerkezet (a beltéri páratartalom külső hőszigetelő réteg esetén a belső elszíneződést és párakicsa­pódást kiküszöböli, a falak lélegeznek 1 bur­kolat; 2 légrés; 3 hőszigetelés; 4 ragasztó habarcsréteg; 5 téglafal; 6 vasbeton koszorú; 7 vakolat; 8 páramozgás; 9 hő vándorlás; 10 csapóeső elvezetése; 11 sugárzás visszave­rése.

3.4. ábra. Egyhéjú fal a) légzáró (rossz) fe­lületi réteggel; b) légáteresztő konstrukció­ban; A: hőterjedés iránya; B: páradiffúzió iránya.

3.5. ábra. Ablak és légcsere; a) szellőzetlen, belső párakicsapódással; b) szellőztetés és lélegző, jó hőszigetelésű fal esetén az el­színeződés megakadályozható.

3.6. ábra. Korszerű hőszigetelésű ablak hagyományos határoló falban a) falközben, kávával; b) falsíkban (párakicsapódást eredményez).

3.7. ábra. Korszerű hőszigetelő ablak kívül hőszigetelő réteggel burkolt falban elhelyezve a) kávával; b) falsíkban.

3.8. ábra. Fokozott hőszigeteléssel ellátott fal és háromrétegű ablak kapcsolata hőtech­nikai szempontból kiváló a) egyesített ablak elhelyezése; b) kapcsolt gerébtokos ablak elhelyezése.

3.9 ábra. Épület határoló falára szerelt kli­matikus burkolati fal, nyáron jól hűti az épü­let falát. 1 légjárat; 2 burkolat; 3 váz; 4 hőszi­getelő réteg; 5 épületfal; 6 beszellőző rés; 7 kitorkolás; 8 árnyékfal (eresz); 9 kitorkoló tér; 10 nedvesített járdafelület; 11 biológiai árnyékoló;

Századunk első nyolc évtizedének épületei 90-95%-ban hagyományos, tömör téglafalakkal készültek. Hő-technikai szempontból legfeljebb a felét teljesítik annak az értéknek, ami ma kívánatos. Az égetett agyag­nak a hőszigetelő képessége jó, de nagy testsűrűsége miatt a tömör tég­lából készült fal a legjobb hővezető a hagyományos falazati rendszerek kö­zött. A jó hővezető anyagok általá­ban rossz hőszigetelő képességűek, a rossz hővezető tulajdonságú anyagok pedig jó hőszigetelők (2.24. ábra). Az utóbbi néhány évtizedben a tégla­gyárak javarészben átálltak az üreges falazóelemek gyártására.

Az üreges falazóelemek előnyei

Az üreges falazóelemeknek  több  előnyük  is van, például azonos térfogatú falszer­kezethez jóval kevesebb falazóelem szükséges, mint tömör tégla esetén. A kisebb fajlagos térfogat miatt az elemek kiégetéséhez kevesebb ener­gia kell, hőszigetelő képességük pe­dig legalább másfélszerese a hagyományos téglák hőszigetelő képességé­nek. A bekevert szerves és szervetlen adalékok, pl. fűrészpor vagy poliszti­rolgyöngy égetéskor kiégnek, így a falazóelem pórusosabb lesz, ami hőtechnikai szempontból további elő­nyöket jelent (2.25. ábra). A porózus, üreges falazóelemekből 2-3 szintes épületek építhetők, ennél nagyobb épülethez azonban csak te­herhordó váz kitöltő falazataként használhatók.

Az utóbbi másfél évtized fejlesztési eredményeinek köszönhetően megje­lentek a hőszigetelő lemezbetétekkel ellátott, különböző márkanevek alatt forgalmazott, nagyjából azonos hőtechnikai és statikai tulajdonságokat mutató kerámia anyagú falazó ele­mek. Az egy- vagy kétsoros polisztirolgyöngy lemezbetét elhelyezése je­lentősen megnöveli a fal hőszigetelő képességét. A falazat természetesen hőszigetelő betét nélkül is megépít­hető, azonban hőszigetelő képessége is kisebb lesz, mint az előbbi falazaté (2.26. ábra).

A korszerű falazati rendszerek általá­nosan használt falazóelemei a ha­zánkban is ismert, rövid ideig forgal­mazott HEBEL és az idehaza is gyár­tott YTONG könnyű falazóelemek. Az ezekből készülő pórusbeton fala­zatok (sejtbeton) kiváló hőszigetelő képességűek, ráadásul igen jól terhel­hetők. Az YTONG falazatok hőszi­getelés tekintetében megfelelnek mind a hazai, mind az EURO szabványnak is (2.27. ábra).

A falazatok hőtechnikai jellemzői a szerkezet külső vagy belső oldalán elhelyezett pótlólagos hőszigetelő réteggel még kedvezőbbé tehetők (2.28-2.29. ábra). A számtalan meg­oldás közül csak a páratechnikai kö­vetelményeket is kielégítő rétegfel­építések jöhetnek szóba. A legtökéletesebb megoldás a kéthéjú hőszige­telés, ám elterjedését gátolja magas költsége, ára ugyanis jelenleg az egy­héjú, külső hőszigeteléssel kiegészí­tett falszerkezetnek körülbelül duplá­ja.

Amennyiben a külső oldali hőszigete­lés elkészítése bármilyen ok miatt nem lehetséges (pl. kész homlokzat, túlzott állványköltség stb.), szóba ke­rülhet a belső oldali hőszigetelés. Ez azonban nem igazán ad jó eredményt, hiszen téli fűtésnél a belső hő­szigetelés megakadályozza a határo­ló fal hőtároló képességének kihasz­nálását. Ez azt jelenti, hogy a fűtés leállásakor azonnal hűlni kezd a belső tér is, nyáron viszont a nap sugárzási energiáját a külső fal betárolja, és az éjszaka folyamán – a belső hőszigetelésnek köszönhetően ugyan kissé tompítva – ontja a meleget befelé. A kétoldali hőszigetelés elvileg ideá­lis lehetne, de a bonyolult szerkezet az esetleges pontatlan kivitelezés mi­att a valóságban sok bosszúságot okozhat. Ezért nem célszerű készí­teni.

2.24. ábra. A hőáramlás útja hagyományos téglafalnál a) vakolatlan falnál; b) vakolt fal­nál

2.25. ábra. A hőáramlás útja üreges tégla­falnál a) vakolatlan falnál; b) vakolt falnál

2.26. ábra. A hőáram útja különleges, üre­ges téglából készülő téglafalnál a) vakolat­lan falnál; b) vakolt falnál

2.27. ábra. YTONG falazatok a) kétoldalt vakolt; b) belül vakolt, kívül burkolt; c) belül vakolt, „kettős” falként

A következő fejezetekben ismerte­tésre kerülő hőszigeteléseket a szak­irodalomban és a terveken többféle­képpen jelölik (2.30. ábra), de a hő­szigetelés típusára nem utalnak a je­lölések. Ezért a rétegek elnevezései­nek felsorolásából vagy a mellékelt műszaki leírásból kell tisztázni a hő­szigetelés anyagát, illetve fajtáját.

 A hőszigetelések legfontosabb jel­lemzői a következők:

• halmazállapot és testsűrűség (kg/m³);
• járható vagy nem járható;
• táblás vagy paplanszerű;
• páratartalomra, nedvességre, vízre való reagálás;
• nedvességtartalom;
• hővezetési tényező;
• kémiai ellenálló képesség (pl. po­lisztirol lemez esetleg nem alkal­mazható);
• tűzállósági (éghetőségi) besorolás;
• felületi tapadó szilárdság (ragasztás és rögzítés miatt);
• rétegelválási szilárdság (szálas anyagoknál);
• bedolgozhatóság;
• várható zsugorodás, alakváltozás;
• vághatóság, alakíthatóság, hajlít­hatóság;
• hangelnyelő, hangszigetelő képes­ség;
• csomagolási és szállítási jellemzők;
• gyártási és pihentetési idő (idő­pont);
• tárolási követelmények;
• bedolgozási (alkalmazási) leírás, munkavédelmi követelmények;
• van-e esetleg utóbomlása és azzal kapcsolatos tennivalók.

Az itt felsoroltak egy részét a termék­gyártó ugyan feltünteti a termékis­mertetőben, előfordul azonban – tartva a kedvezőtlen gazdasági követ­kezményektől -, hogy a kevésbé elő­nyös anyagjellemzőket az ismertető­ből egyszerűen „kifelejtik”.

2.28. ábra. Téglafalak fokozott hőszigete­lése a) kéthéjú falszerkezet külön külső bur­kolati réteggel; b) egyhéjú falszerkezet külső hőszigeteléssel; c) egyhéjú falszerkezet bel­ső oldali hőszigeteléssel; d) kétoldali hőszi­getelés: rossz megoldás; 1 téglafal; 2 hom­lokzati takaró (vagy fedő-) vakolat; 3 homlokzati alapvakolat; 4 belső vakolat; 5 külső héj (burkolat fal stb.); 6 szellőztetett légjá­rat; 7 táblás hőszigetelés; 8 hőszigetelés ra­gasztó rétege; 9 speciális nemes vakolat; 10 speciál védő- és alapvakolat; 11 helyszínen felhordott (pl. perlit habarcs) hőszigetelés

2.29. ábra. Kéthéjú falszerkezetek vízszin­tes metszete a) külön fallal; b) fali heveder­rel; c) kiemelt hevederrel; d) félig kiemelt hevederre szerelt burkolati réteggel. 1 hatá­roló főfal; 2 belső vakolat; 3 táblás hőszige­telés; 4 szellőztetett légrés; 5 burkolati fal; 6 nyers téglafelület; 7 függőleges heveder; 8 fekvő heveder; 9 elemes vagy táblás burko­lati réteg

2.30. ábra. Hőszigetelő anyagok jelölése a) szálas anyagú; b) mikro cellás (pl. polisztirol hab); c) cement vagy műanyag kötésű faréteg közé sajtolt mikro cellás (polisztirol) hab, HERATEKTA; d) szálas faforgács, cement (vagy műanyag) kötéssel, HERAKLIT; e) hely­színen felhordott hőszigetelő réteg (perlit, polisztirol gyöngy; fűrészpor stb.)

2.31. ábra. Belső oldalán vakolt határoló tömör téglafal, külső nyersen maradó felület­tel. (Mélyhézagolásnál a fuga mélység és a belső vakolatsík közötti méret a hőtechnikai keresztmetszet.) 1 falazótégla, 2 nagyszilárd­ságú tömör tégla; 3 belső vakolat; 4 nyers felület; 5 mély fugázás

2.32. ábra. Két oldalon vakolt téglafal 1 tég­lafal; 2 belső vakolat; 3 vakolósín; 4 homlok­zati vakolat; 5 különböző textúrájú homlok­zati felületek

Határoló falak mint hőszigetelők

A határoló falak között legrosszabb hőtechnikai jellemzői az egyrétegű, beton és hagyományos tömör téglá­ból épülő falszerkezeteknek vannak, amelyeknél a vakolat ugyan némileg javít a helyzeten, de csak elenyésző mértékben (2.31.-2.33. ábra). Sze­rencsére ilyen falazatokkal ma már egészen ritkán épülnek házak, legfel­jebb időszakos tartózkodásra szolgá­ló, fűtetlen épületek esetén.

A kétrétegű falak már jobbak, mint az előzőek

A kettőzött (egyhéjú) fal­szerkezetek a teherhordó határoló fal külső felületének burkolásával ké­szülnek. Az üreges falazó téglából épülő teherhordó falak már önma­gukban is jobb hőszigetelő képessé­gűek, amit a külső burkolati fal, vala­mint a belső fal és a burkolat közé helyezett hőszigetelő réteg még fo­kozhat (2.34.-2.36. ábra). „Szellőzetlen”, azaz egyhéjú szerkezetek falré­tegei közé célszerű habosított mű­anyag bázisú hőszigetelést beépíteni, mivel a falszerkezetben lejátszódó párakicsapódás, azaz a nedvesség a szálas anyagot tönkreteheti. A folya­mat vége a szervetlen szálas anyagok leépülése (elporladása), a szervesek gombásodása, korhadása.

A megkí­vánt hőtechnikai követelményeket a falszerkezet képtelen kielégíteni, a lejátszódó folyamat a falakon „kivirágzásokat” okoz, és a nedves falak bűze elviselhetetlenné teheti a bent­lakók életét. Természetesen léteznek olyan rétegrendben felépített szerke­zetek, ahol a pára vagy be sem kerül­het a szálas anyagú hőszigetelő réteg­be, vagy átszellőztetik a hőszigetelő réteget. A lényeg az, hogy olyan megoldást kell választani, hogy a be­jutott nedvesség eltávozhasson a szerkezetből. A bonyolultabb megoldá­sok azonban könnyen elronthatok a kivitelezéskor, nagy szakmai pontos­ságot követelnek, amellett meglehe­tősen sokba kerülnek. A szerkezeti és épületfizikai szem­pontokat, valamint a költségüket és kivitelezhetőségüket tekintve a leg­gazdaságosabban az egyhéjúak kate­góriájába tartozó külső, utólagosan is felhordható hőszigetelések készíthe­tők el.

Az utólagos hőszigetelés készítése alatt az épület általában zavartalanul lakható. Akár helyszínen felhordott (monolit) kész hőszigetelő alapvako­lattal, akár perlites, rabicolt rétegek­kel, akár táblás lemezekből ragasztva készül a hőszigetelés, nagyon fontos, hogy a hőszigetelés a fedő- és záró rétegnél megfelelően le legyen zárva, hogy a csapadék ne juthasson be a szerkezet belsejébe (2.37.-2.41. ábra).

2.33. ábra. Két oldalon vakolt vályogfal 1 vá­lyogtégla; 2 belső vakolat; 3 mélyített fuga (a jobb tapadás érdekében); 4 szegezés; 5 horganyzott huzalháló vagy rabicháló feszí­tés; 6 alapvakolat mint összefüggő rabic réteg; 7 felületi nemes vakolat

2.34. ábra. Kétrétegű, egyhéjú külső hatá­roló téglafal 1 határoló téglafal; 2 burkolati fal; 3 ragasztó habarcsréteg; 4 kapocs; 5 nyers felület; 6 belső vakolat

2.35. ábra. Háromrétegű, egyhéjú külső határoló téglafal helyszínen készített hőszigetelő réteggel. 1 téglafal; 2 belső vakolat; 3 burkolati téglafal nyers felülettel; 4 perlit beton kibetonozás; 5 összekötő kapocs

2.36. ábra. Háromrétegű, egyhéjú külső határoló téglafal táblás hőszigetelő réteggel. (A falazással egy időben elhelyezett szigetelést a beszorító habarcsréteg egyesíti épületfizikai szempontból a főfallal) 1 téglafal; 2 vakolat; 3 AUSTROTHERM polisztirol táblás hőszigetelés; 4 beszorító  habarcsréteg; 5 burkolati nyers téglafal; 6 összekötő kapocselem; 7 ék alakú perlit beton kikenés; 8 kondenzációs biztonsági szigetelés; 9 talajpár elleni lábazati szigetelés

2.37. ábra. Külső hőszigetelő alapvakolat 1 határoló főfal; 2 belső vakolat; 3 gúzolás, fröcskölés; 4 hőszigetelő alapvakolat; 5 ki­egyenlítő alapvakolat; 6 nemes vakolat

2.38. ábra. Külső perlit rabic hőszigetelés nemes vakolati réteggel 1 főfal; 2 belső vako­lat; 3 rabicháló; 4 rögzítő kampósszeg; 5 per­lit rabic; 6 kiegyenlítő alapvakolat; 7 nemes ­vakolat

2.39. ábra. Épület külső hőszigetelése táb­lás ragasztott hőszigetelő lemezzel 1 főfal; 2 belső vakolat; 3 ragasztó réteg; 4 hőszigetelő (pl. expandált polisztirol) lapok; 5 alapvako­lat; 6 struktúráit felület; 7 tartóprofil; 8 talaj­pára elleni szigetelés

2.40. ábra. Teljes vagy korszerű hőszigete­lő: (TERRANOVA, LASSELSBERGER, BAUMIT) rendszerek 1 főfal; 2 belső oldalfalvakolat; 3 ragasztó réteg (sávos); 4 expandált poliszti­rol lapok EPS-F, AT-H2; 5 üvegszál szövet; 6 rögzítő elem (tipli); 7 glettelt üvegszál rögzítő habarcs; 8 kiegyenlítő alapvakolat; 9 nemes-vakolati réteg felületi eldolgozással; 10 tar­tóprofil; 11 talajpára elleni szigetelés

2.41. ábra. Falak utólagos hőszigetelésére (a régi vakolat leverése nélkül is) alkalmaz­ható korszerű homlokzati (ISPO) rendszer 1 alsó (kezdő) tartó fémprofil; 2 közbenső so­roló és függesztő „T” profil; 3 álló soroló bor­da; 4 tipli/csavaros függesztés; 5 szálas és táblás (kemény) szigetelőlemez; 6 alapvakolat; 7 üvegszál háló; 8 nemes vakolat; 9 füg­gesztő profil (horony); 10 épület régi vakola­ta; 11 határoló fal

2.42. ábra. Kéthéjú határoló fal közbenső „zártcellás” légréteggel 1 üreges téglafal; 2 belső vakolat; 3 légrés; 4 tömörfugás kö­penyfal, nyers felülettel; 5 felhajtott „kondenz lemez”; 6 kapocs; 7 talajpára elleni szi­getelés

2.43. ábra. Kéthéjú – szellőztetett – hatá­roló főfal, utólagosan falazott burkolati tégla­fallal, sávos beszellőzéssel 1 főfal; 2 belső vakolat; 3 szálas hőszigetelő réteg; 4 nyers felületű burkolati köpenyfal; 5 légrés; 6 szellőztetőnyílás; 7 légjárat; 8 háromnegyedes téglák; 9 ferde kikenés; 10 kondenz lemez; 11 kapocs, csepplemezzel; 12 talajnedvesség elleni szigetelés

2.44. ábra. Kéthéjú – szellőztetett – hatá­roló fal kőporos vakolattal, egypontos beszellőzéssel 1 főfal; 2 vakolat; 3 szálas hőszige­telés; 4 köpenyfal; 5 homlokzati vakolat; 6 kapocs; 7 légjárat; 8 légrés; 9 egypontos be-szellőzés; 10 kibetonozás; 11 vízszigetelés

Kéthéjú falak

A következőkben a kettőzött vagy kéthéjú falszerkezeteket mutatjuk be, összevetve és értékelve hőtechni­kai jellemzőiket.

A legközönségesebb megoldás, ha -a teherhordó főfal külső oldalánál egy légréteget hagyva – a falat egy­szerűen megkettőzik (2.42. ábra). A külön hőszigetelés behelyezése nél­küli légréteg egy cellát képez. A hő­technikai számításnál mindhárom ré­teget figyelembe kell venni. Amennyiben a falazat átszellőztetett légréteggel készült, a külső köpeny egyrészt mint „légterelő” burkolat funkcionál (2.43.-2.44. ábra), másrészt védi kívülről a falat.

A szellőző légréteg nyáron hűti a falfelületet, té­len védi a falszerkezetet a széltől. Pá­rakiegyenlítő hatásának köszönhetően megakadályozza a szigetelőréteg idő előtti tönkremenetelét. A kéthéjú falak burkolt változatánál a főfalakra ragasztott (vagy egyéb módon rögzí­tett) hőszigetelésre – légréteg közbe­iktatásával – függőleges és vízszintes irányú vázra szerelt, elemes vagy táb­lás burkolat kerül (2.45. ábra).

A továbbiakban a leggyakrabban elő­forduló és a legtökéletesebbnek szá­mító megoldások közül mutatunk be néhányat, ahol az alsó beszellőzés sá­vos és pontonkénti megoldása is lát­ható (2.46.-2.48. ábra) A burkolati falaknál különösen nagy jelentőségű az alsó egyenletes (osz­tott) szellőzősáv kialakítása, a szórt függönyszerű szellőzés biztosítása mi­att. A felső kiszellőzést általában a burkolati fal legmagasabb pontjánál, az eresz vagy az oromzat felső pontja körül kell lehetővé tenni (2.49. ábra).

A burkolati köpenyfal mögötti légrés kiszellőztetésénél a kitorkolás (kiszellőzés) nyílásának, illetve nyílás-sávjának elhelyezése az ún. csüngő ereszek alatt a legkedvezőtlenebb, mert a szellőztetés intenzitása így a minimumra csökken (2.50. ábra). A felső kiszellőztetéseknek különle­ges megoldásai közül is bemutatunk néhányat, például a 2.51. ábrán lát­ható esetet, ahol a lenyúló eresz miatt nem lehetséges az ún. „hónaljszellő­zés”. Ebben az esetben a megoldást a tető síkja fölé vezetés jelenti, a felső sávos kiszellőzést egy sor szellő­zőcserép teszi lehetővé.

2.45. ábra. Külső határoló fal hőszigetelés feletti, szellőztetett elemes burkolattal 1 fő­fal; 2 vakolat; 3 szálas hőszigetelés; 4 függő­leges heveder; 5 rögzítés; 6 légjárat; 7 ke­resztheveder; 8 eternit burkolat; 9 szegezés; 10 alsó légrés; 11 talajpára elleni szigetelés

2.46. ábra. Homlokzati burkolat sávos alsó szellőzővel, lyukacsos burkoló téglából a) metszet; b) nézet; 1 főfal; 2 hőszigetelés; 3 légrés; 4 kapocs, cseppkoronggal; 5 nyers burkolati fal; 6 tűző kapocs rögzítés; 7 alsó szellőző sáv; 8 kondenz lemez sáv; 9 vízszige­telés; 10 lábazati fal

2.47. ábra. Homlokzati burkolati fal ponton­kénti szellőztetése és 2.48. ábra. Homlokzati burkolati fal sávos szellőztetése (fent)

2.49. ábra. Homlokzati kiszellőzés 1 burko­lati fal; 2 légrés; 3 hőszigetelés; 4 kiszellő­zés nyílása

2.50. ábra. Rosszul megszerkesztett hom­lokzati kiszellőzés (ez esetben a szellőzés hatékonysága nagy mértékben csökken) 1 burkolati fal; 2 kiszellőző nyílás; 3 légrés; 4 hőszigetelés; 5 kapocs; 6 főfal; 7 fölső lezá­rás

Ha a magas tetők tetőzetének ún. ré­tegszellőztetését a homlokzati fal lég­rétegével összekötjük, egy jóval ked­vezőbben együttdolgozó egységet ka­punk (2.52. ábra). A megoldás külön előnye, hogy nyári melegben, a tető alatti réteg felforrósodásával párhu­zamosan a járatokban nagyobb inten­zitású légáramlás indul meg, ami a határoló falat is hűti. A burkolt légjáratoknál – ahol a fal­felület nem lég tömör – a szellőző rés­nek természetesen nincs akkora je­lentősége. Ilyenkor a tetőhéj szellő­zése egyéb módon, például ritkított ereszdeszkázással is hozzákapcsol­ható a homlokzati légréteghez (2.53. ábra).

A homlokzati burkolatok kiszellőzésének kényes pontját jelentik az abla­kok és azok környezetei, amelyek kö­zül a 2.54.-2.57. ábrákon mutatunk be néhányat.

Kihasználva a HEBEL, az YTONG és gázbeton elemek szegezhetőségét, vakolathelyettesítő burkolat alátét­heveder nélkül is készíthető a fal külső vagy belső felületének borítá­sára (2.58.-2.61. ábra). Példaként látható egy készház lába­zati csomópont, ahol a lábazat egyedi megoldású, a határoló falak előre ­gyártott szerkezetekből készültek, a burkolati köpenyfal pedig utólagos falazással, a helyszínen készült (2.62. ábra).

2.51. ábra. Homlokzati burkolati fal kiszellőztetése a tetősík fölé, szellőző cserépsoron keresztül 1 homlokzati vakolat; 2 burkolati fal; 3 légrés; 4 hőszigetelés; 5 kapocs; 6 „túlnyomásos” légtér; 7 szellőző rés (szellő­zőcserép); 8 tető beszellőzését biztosító szel­lőzőcserép sor; 9 légjárat; 10 gátlemez, desz­ka

2.52. ábra. Párhuzamos szellőzőjáratú tető határoló fal 1 burkolati fal; 2 függőleges lég­rés; 3 hőszigetelés; 4 fölső habarcskenés; 5 tető-közbenső héj szellőzés; 6 fólia; 7 tető­szellőzés; 8 madárháló; 9 cserépfedés; 10 tö­mör ereszdeszkázat

2.53. ábra. Kapcsolt szellőzőjáratú tető/ha­tároló fal 1 homlokzatburkolat; 2 lécezés; 3 légrés (és függőleges heveder); 4 hőszigete­lés; 5 hézagos ereszdeszkázat; 6 légtér; 7 kapcsolódó sáv; 8 tetőszellőző kapcsolt jára­ta; 9 fedés szellőzése; 10 fedés; 11 habarcs-kikenés; 12 fólia; 13 madárháló

2.54. ábra. Homlokzati burkolati fal ablak csomóponti részlete 1 főfal; 2 burkolati fal; 3 függőleges szigetelés; 4 ablakkeret körüli hőszigetelés; 5 tömör fuga; 6 fugázás; 7 lég­rés; 8 kapocs, cseppkoronggal; 9 elasztikus fugázó anyag; 10 takaró profilléc; 11 könyök­lő; 12 ablak belső bélés; 13 HERAKLITH alá­tétbélés; 14 vakolat; 15 kondenz lemez sáv

2.55. ábra. Homlokzati köpenyfal burkoló téglából a) metszet; b) nézet; 1 burkolati fal; 2 légrés; 3 kapocs; 4 csupaszlemez; 5 él tégla parapet burkolat; 6 boltozat; 7 fugarés; 8 hő­szigetelés (kemény); 9 szálas hőszigetelés; 10 kemény keretszigetelés; 11 habarcskikenés; 12 főfal; 13 vasbeton koszorú; 14 vasbe­ton kiváltó; 15 födém; 16 redőnyszekrény; 17 redőny; 18 vezetősín; 19 ablakbádogozás; 20 vízmentes kapcsolatlezárás

2.56. ábra. Homlokzati köpenyfal előre ­gyártott burkolati áthidalóval és könyök­elemmel, alsó-fölső sávszellőzővel a) met­szet; b) nézet; 1 burkolati fal; 2 légrés; 3 ka­pocs; 4 kondenz lemez; 5 vasalt könnyűbeton elem; 6 vízorr; 7 rés (fuga) szellőző; 8 kemény hőszigetelő lemez csík; 9 függőleges, szálas hőszigetelés; 10 előre gyártott redőny­szekrény; 11 redőny; 12 redőnysín; 13 ablak­bádogozás; 14 szegő elem; 15 főfal; 16 vas­beton áthidaló; 17 födém

2.57. ábra. Vakolt homlokzati burkolati fal ablakkal, pontonkénti szellőzőkkel

2.58. ábra. Homlokzat kiselemes (eternit) lemez burkolattal

2.59. ábra. YTONG falazat homlokzati bur­kolata, vakolatlan falra szegezve, a) nézet; b) metszet; 1 YTONG falazat; 2 alsó távtartó vízorr léc; 3 kezdő feles sor; 4 közbenső egész elem; 5 oldalsó fal elem; 6 szegezés

2.60. ábra. Furnérlemezből készülő, belső vakolat helyettesítő burkolat YTONG falazat fedésére 1 záró feles elem; 2 egész elem; 3 alsó kezdő léc; 4 falazat

2.61. ábra. Burkolati elem készítése 3-4 mm-es furnérlemezből a) közbenső elemek; b) záró elemek; 1 furnérlemez gyalult (és csi­szolt) oldalélekkel; 2 3 mm átmérőjű furat (a szegezéshez)

2.62. ábra. Előre gyártott lakóház lábazati részlete, szellőztetett burkolati fallal 1 fa anyagú falváz; 2 keretváz; 3 hevederek; 4 gipszkarton aljlemez; 5 soroló léc; 6 felületi gipszkarton burkolat; 7 kemény táblás hőszi­getelés; 8 szálas táblás hőszigetelés; 9 ka­pocs; 10 nyerstégla fal; 11 szellőzőnyílás; 12 kondenzációs tér; 13 vízszigetelés; 14 falváz külső burkolata, gipszkarton; 15 fólia; 16 ferde kikenés; 17 légrés

A betonnak megfelelő a nyomószilárd­sága, de kicsi a húzószilárdsága, ezért húzásra vagy hajlításra igénybe vett szerkezetekhez önmagában nem alkal­mas. Ha azonban a beton megfelelő he­lyére acélbetétet ágyazunk be, akkor az így keletkezett vasbeton szerkezet al­kalmas mind a nyomó-, mind a húzóe­rők felvételére.

A beton és a betonba ágyazott acél­betét együttdolgozását a két anyag kö­zötti tapadás biztosítja. A tapadás növe­lésére az acélbetétek felületét rovátkol­ják vagy a felületen bordákat alakítanak ki. A betonacél hengerléssel készül, többféle hosszban, többféle kialakítás­sal. Megfelelő technológiával hegeszt­hetők. Minőségi követelményeit a 4/19 táblázat, a szelvényalakokat a 4/20 áb­ra mutatja be.

4.19. táblázat Betonacélok fajtái

4/20 ábra Betonacélok fajtái a) kör keresztmetszetű (sima); b) csavarható bordázott; c) nyílbordázott; d) csavar bordázott

A sima betonacél felületi tapadása nem elegendő a betonnal való együtt­dolgozás biztosítására, ezért a sima be­tonacélt kampózni kell. A periodikus betonacélok a betonta­padás biztosítására különböző bordáza­tokkal vannak ellátva. Magyarorszá­gon a csavarható bordázott, nyílbordá­zott és csavarbordázott fajtákat használ­juk. Ezeket kampózni nem kell.

A betonacél méretét névleges átmé­rőben adják meg. Névleges átmérőnek nevezik a sima betonacél két egymásra merőleges átmérőjének középarányosát, valamint a periodikus betonacél leg­alább 500 mm hosszú egyenes szál tö­megéből számított átmérőjét. A periodi­kus betonacélok keresztmetszetét ugyanis a bordázat növeli, gyártási ke­resztmetszetük 6-40 mm közötti, de vannak ettől eltérő igényeket kielégítők is (4/20 táblázat).

A betonacélok jelében a B betű be­tonacélt, az első számcsoport a legki­sebb húzószilárdságot, a második a fo­lyáshatárt jelenti (pl. B 38.24 olyan be­tonacél, amelynek húzószilárdsága 380 N/mm² (38 kp/mm²), folyáshatára 240 M/mm² (24 kp/mm²). A 6 és 7 mm átmérőjű betonacélokat csak tekercsben, a 8 mm átmérőjűt te­kercsben vagy szálban, a többit csak szálban szállítják.

4.20. táblázat Betonacélok méretei

Betonacélok bedolgozása

A vasbeton szerkezet időtállóságát és teherbírását a betervezett betonacél­ mennyiség tökéletes beépítése és együttdolgozása biztosítja. A betonacélt egyenes szálakból, ill. tekercsek esetén kifeszítessél kiegyengetett (gépkocsival szokás kihúzatni a szálakat) szálból kell leszabni. A hullámos állapotában beépített acélbetét ugyanis – a benne keletkező feszültség hatására – kiegye­nesedik, ezáltal a tartó elveszíti eredeti alakját és a szerkezet megrongálódik. A kengyelek alakja és kampózása a hossz­vasak megfelelő összefogása miatt ugyancsak igen fontos. A betonacélok előkészítésére a 4/21-4/24 ábrák mu­tatnak be szakmai fogásokat.

4/21 ábra Betonacél szerelése ácsolt állványon 1 földbe ásott árbocfák; 2 acélszerelés

4/22 ábra Vasszerelés kengyelezésének elhelyezé­se és rögzítő kötözése mérőrúd mellett

4/23 ábra Csavaró fogás kengyelek rögzítéséhez

4/24 ábra Kötések a) egyszeri; b) kettős

A betonokról általában

A beton cement, víz, adalékanyag és esetenként adalékszer keveréke, amely kezdetben lágy, alakítható, a zsaluzatba bedolgozható, s idővel megszilárdulva mesterséges kővé alakul.

A beton összefoglaló megnevezés, amin belül megkülönböztethető:

• betonkeverék;
• friss beton;
• megszilárdult beton.

A betonkeverék a betont alkotó anya­gok keveréke, amely lágy, alakítható és rajta a kötés jelei még nem mutatkoz­nak.

A betonkeverék legfontosabb tulaj­donságai:

• a keverési arány és
• a bedolgozhatóság.

A keverési arány a beton alkotóanya­gainak tömeg (súly) szerinti aránya, amelyet egységnyi tömegű cementre vonatkoztatva adunk meg, ahol:

• c = cement tömegaránya;
• v = a víz tömegaránya;
• a = az adalékanyag tömegaránya.

Az adalékszerek mennyiségét kis tö­megük miatt a keverési arányban nem tüntetjük fel, de a cement tömegére vo­natkoztatott százalékát kiegészítéskép­pen megadjuk. A friss beton a zsaluzatba bedolgo­zott betonkeverék, amelyen a kötés je­lei még nem mutatkoznak.

A friss beton legfontosabb tulajdon­ságai:

• a testsűrűség,
• a víz-cementtényező.

A friss beton testsűrűsége egységnyi térfogatú friss beton tömege, amelyet kg/m³-ben fejezünk ki (pl. 2300 kg/m³).

A betonösszetétel lm³ friss betonban lévő alkotóanyagok mennyisége. A be­tonösszetételben a cementet tömegben (kg), az adalékanyagot tömegben (kg) vagy térfogatban (m³), a keverővizet tömegben (kg) vagy térfogatban (dm³) adjuk meg. Míg a keverési arány adott betonke­verékre mindig azonos, addig a beton­összetétel, a friss beton testsűrűségétől függően változik (4/15 táblázat).

A víz-cementtényező (x) a készítési víz (v) és a cement (c) tömegaránya: = v/c

Az adalékanyag nedvességtartalmát, azaz a szemcsék felületén és a szem­csék között lévő víz mennyiségét a keverővízhez kell számítani. A szilárd beton megkötött, szilárd halmazállapotú anyag. A szilárdulás hosszan tartó folyamatában a 28 nap a meghatározó.

A szilárd beton legfontosabb tulaj­donságai:

• a testsűrűség és
• a nyomószilárdság.

A szilárd beton testsűrűsége egység­nyi térfogatú beton tömege. A testsűrű­ség értékéből következtethetünk a beton egyes tulajdonságaira (tömörség, vízzá­róság stb.) A nyomószilárdság a törőerő és az erő irányára merőleges felület hányado­sa, amelyet N/mm²-ben fejezünk ki.

A nyomószilárdság szoros összefüg­gésben van a beton egyéb tulajdonsága­ival (pl. húzószilárdság, kopásállóság stb.). Ezért, valamint azért is, mert a nyomószilárdság ellenőrzése viszonylag a legegyszerűbb, a betonnal szemben tá­masztott egyéb követelményeket általá­ban a nyomószilárdsággal írják elő. A betonokat döntően a nyomószi­lárdság és a testsűrűség (4-16 táblázat) jellemzi.

Igen lényeges még a konzisztencia meghatározása, amely szintén nagy mértékben befolyásolja:

• a bedolgozott beton szilárdságát;
• a kész beton cementszükségletét.

A beton minőségét a tervezésnél kell meghatározni, jelölése a következő:

• minőség (C);
• szemszerkezet (pl. 12-32);
• konzisztencia (pl. F).

Keverővízként minden természetes származású víz felhasználható, amely nem károsítja a betont. Vizsgálat nélkül is megfelel a közfo­gyasztást szolgáló vízvezetéki vagy kút­víz, továbbá a folyók vagy tavak vize, ha az láthatóan tiszta. Ne használjunk olajjal, zsírral és cukorral szennyezett vizet, csak olyant, amit „a ló meg­iszik”. Óvakodjunk az olyan víz fel­használásától, amelyik feltűnően erős szagú, színezett vagy zavaros, felrázva habzik vagy pezseg, gyárak szenny­vizével fertőzött, ásvány- vagy gyógy-vizes vidékről származik, ismeretien összetételű talajvíz, és amelyiknek a pH-értéke (meghatározható lakmusz­papír segítségével) kisebb, mint 6 és na­gyobb, mint 9.

Minél több a betonkeverékben a keverővíz mennyisége – egyébként azo­nos feltételek mellett – annál könnyebb a betonkeverék bedolgozhatósága, ugyanakkor azonban csökken a beton szilárdsága és romlanak egyéb tulajdon­ságai is (pl. vízzárósága). A keverővíz mennyiségének csökkentése rontja a betonkeverék „mozgékonyságát”, a be­ton szilárdságát azonban csak addig növeli, amíg a betonkeverék a tömörítő ­eszközzel még hézagmentesen bedol­gozható.

4.15. táblázat A friss beton testsűrűsége és a betonösszetétel összefüggése

4.16. táblázat Betonok nyomószilárdsági osztályozása

A keverővízzel tehát takarékoskodni kell! A betonkeveréket azzal a legkevesebb víztartalommal készítsük, amely még lehetővé teszi, hogy a betonkeveréket a tömörítő eszközzel fészekmentesen bedolgozhassuk.

Betonozás hidegben és fagyban

Minél alacsonyabb a hőmérséklet, annál lassabban szilárdul a beton, és fagypont alatti hőmérsékletnél a folyamat gya­korlatilag leáll. Ha a betont fagy éri, ak­kor a keletkező jéglencsék a beton szer­kezetét roncsolják. Minél kevesebb a betonban a cement és minél több a víz, annál kevésbé ellenálló a faggyal szem­ben.

A megfagyott betonnak igen nagy a látszólagos szilárdsága, még akkor is, ha közvetlenül a készítés után fagyott meg. Megtévesztő, hogy az ilyen beton a kalapácsütésre csengő hangot ad, olyat, mint a normális körülmények között szilárdult beton. Kizsaluzáskor ez a látszólagos szilárdság már sok balesetet okozott. Mindez arra figyelmeztet, hogy az önerős építkezéseken fagyveszélyes időszakban a betonozást lehetőleg ke­rüljük.

Ha ez elkerülhetetlen, akkor fel­tétlenül tartsuk be a következőket:

• dolgozzunk 350-es vagy még inkább 450-es szilárdsági osztályú cement­tel, 350-es cement használatakor a legfeljebb 10% pernyét vagy 20% kohósalakot tartalmazó cementeket részesítsük előnyben. Minél több ugyanis a kiegészítő anyag (pernye vagy kohósalak) a cementben, annál érzékenyebb a hidegre;
• kerüljük a 250 kg/m³-nél kevesebb cementet tartalmazó betonok készí­tést;
• a keverővíz mennyiségét csökkent­sük a minimumra, ennek érdekében adagoljunk képlékenyítő vagy fo­lyósító adalékszereket és tömörítsük a betonkeveréket vibrátorral;
• olyan homokos kavicsot használ­junk, amelynek agyag-iszap szennyeződése kisebb 6 térfogatszáza­léknál, homoktartalma pedig csak annyi, amennyi a megfelelő bedol­gozhatósághoz szükséges;
• a homokos kavics nem tartalmazhat jéglencséket, az esetleg megfagyott adalékanyagot felhasználás előtt fel kell olvasztani;
• használjunk fagyásgátló adalékszert, mert így gyorsul a beton szilárdulása. A kész betont védeni kell, esetleg melegen kell tartani.

A habarcsokról általában

A habarcs kötőanyag, víz és adalék­anyag keverékéből álló olyan építő­anyag, amely friss állapotában könnyen formázható, alakítható, majd megszilár­dulva a rendeltetésének megfelelő célo­kat szolgál. A felhasznált kötőanyag fajtája sze­rint megkülönböztetünk mész-, cement­es gipszhabarcsot.

A mészhabarcs kötőanyaga elsősor­ban a mész. A habarcs minőségének ja­vítása céljából azonban cement is ada­golható hozzá. Az ilyen habarcsokat ré­gebben javított mészhabarcsnak nevez­tük, újabban cementes mészhabarcs a neve. A cement mennyisége ez esetben 1 m³ habarcsban legfeljebb 200 kg. A cementhabarcs kötőanyaga a ce­ment. A cement mennyisége – a ha­barcs előírt minőségétől függően – köb­méterenként 250-500 kg lehet. A ce­menthabarcs – a jobb bedolgozhatóság céljából – kis mennyiségű meszet is tar­talmazhat. Az ilyen habarcsokat meszes cementhabarcsnak nevezzük.

Habarcsok rendeltetése

A habarcsok rendeltetése szerint be­szélünk falazó-, vakoló-, ágyazó- és felületképző, valamint különleges (pl. vízzáró) habarcsokról. A falazóhabarcsok rendeltetése az egyes falazóelemek (pl. téglák) össze­kötése, valamint a terhek közvetítése azok között. A falazáshoz használt fala­zóelemek méretei nem egyformák, ol­dallapjaik nem mindig párhuzamosak, felületükön görbületek mutatkoznak. Ha ezeket nem habarcsba ágyaznánk, akkor az említett hiányosságok miatt a terhek a felső elemekről nem egyenlete­sen, az egész felületen adódnának át az alsókra, hanem csak az érintkezési pon­tokon, ami a falazat teherbírásának je­lentős csökkenését okozná.

A habarcstól megköveteljük, hogy friss állapotban a keverővizet jól tartsa, legyen jól bedolgozható és rendelkez­zen megfelelő tapadó- és ragasztóké­pességgel. A megszilárdult habarcs­nak megfelelő szilárdságúnak, kellő rugalmasságúnak és kielégítő időálló­ságának kell lenni. A falazó- és vakolóhabarcs ezeken kívül lélegezzen megfelelően, és segítse elő a nedvességván­dorlást.

A jó vízmegtartó képesség ugyan­csak fontos követelmény. A keverővizet rosszul megtartó habarcs a keverőládában gyorsan ülepedik, szétkeveredik, a falfelületre kerülve – a fal nedvszívó hatásának következtében – a szükséges­nél gyorsabban elveszíti víztartalmát. Az ilyen habarcs felhasználása sok gon­dot okoz és rossz minőségű munkát eredményez.

A jó bedolgozhatóságon a megfelelő teríthetőséget, kenhetőséget értjük. A jó habarcs kitölti a felületek egyenetlensé­geit, behatol a felületi pórusokba, ezál­tal jó teherátadási és megfelelő tapadást biztosít. A habarcs megfelelő szilárdságán a falazóhabarcsok esetében a kellő te­herbírást, a vakolóhabarcsok esetében pedig elsősorban a jó tapadást értjük.

További követelmény a kellő rugal­masság

A habarcsoknak ugyanis káro­sodás (pl. repedés) nélkül kell elviselni­ük az átnedvesedést és a kiszáradást, valamint az épület ülepedéséből, felme­legedéséből és lehűléséből eredő moz­gásokat. A szükségesnél több cement a habarcs rugalmasságát rontja! Ezért az ajánlott cementmennyiségnél ne ada­goljunk többet!

A jó időállóság elsősorban az időjá­rás hatásainak kitett habarcsokkal szem­beni követelmény. A legnagyobb igénybevétel a fagy. A habarcs fagyál­lósága a felhasznált alkotóanyagok mi­nőségétől, a habarcs összetételétől és légpórus tartalmától függ. A kötőanyag feladata a friss habarcs jó bedolgozhatóságán kívül a habarcs megkívánt szilárdságának biztosítása. A vízzel péppé kevert kötőanyag bevonja a homokszemcséket, s így friss állapotban azok mozgékonyságát kedvezően segíti elő, majd a szilárdulás folyamán az egyes homokszemcséket összeragasztva, azokat kőszerűen szilárd testté egyesíti.

A friss habarcs megfelelő bedolgoz­hatósága elsősorban a keverővíz mennyiségének helyes megválasztásá­val érhető el. A túl sok és a túl kevés víz egyaránt káros. A kevés vízzel készített habarcsot nehéz bedolgozni; az ilyen habarcs minősége megszilárdult állapo­tában sem megfelelő. A sok vizet tartal­mazó habarcs hajlamos a szétkeveredésre, ugyancsak nehezen dolgozható be, és szilárdulás közben zsugorodik, repedezik.

A homok alkotja a habarcs szilárd és tartós vázát

A homok mindig szilár­dabb, mint a megszilárdult kötőanyag­pép, és ellenállóbb a környezeti hatá­sokkal szemben. A homok, mint „sová­nyító” anyag nélkülözhetetlen a ha­barcskészítéskor. Csak kötőanyaggal és vízzel készült pépek szilárdulás köz­ben annyira zsugorodnak, hogy ennek következtében összerepedeznek. A kö­tőanyagpépet tehát a homokszemcsék­kel olyan mértékben kell szétoszlat­nunk a habarcsban, hogy az a homok­szemcséket csak vékony rétegben von­ja be, így elkerülhetjük a repedéseket (4/17; 4/18 táblázat).

Könnyűbetonok

Kifejezetten hőszigetelő tulajdonságú könnyűbetonok a következő könnyű adalékanyagok felhasználásával készít­hetők:

• duzzasztott perlit;
• polisztirolgyöngy;
• kohó habsalak.

A perlit beton készítéséhez 50- 150 kg/m3 sűrűségű duzzasztott perlit hasz­nálható adalékanyagként. A kötőanyag 350-es vagy 250-es minőségű cement, 120-280 kg/m³ adagolásban. A perlit-beton minőségére a kiszárított állapot­ban mért testsűrűség a jellemző.

A polisztirolgyöngy beton adalék­anyaga 20 és 35 kg/m³ közötti halmaz­sűrűségű, 75 °C lágyuláspontú, maxi­málisan 4 mm átmérőjű polisztirol­gyöngy, cementadagolása 120-250 kg/m³, 350-es vagy 250-es minőségű cement. A kohó habsalak beton adalékanyaga lehetőleg vagy 4-12 mm vagy 12-24 mm szemnagyságú adalékanyag-ré­szekből álljon. Halmazsűrűsége max. 700 kg/m³ lehet. A felhasznált cement 350-es vagy 250-es minőségű, adagolá­sa m³-enként 150-280 kg.

A könnyűbetonok alapanyagainak adagolásánál a cementadagolás mindig tömeg szerinti, az adalékanyag és a keverővíz adagolása térfogat szerinti is le­het. A hőszigetelő könnyűbetonokat kényszerkeverő géppel kell keverni, de görgőjáratos nem alkalmazható, mert a puha adalékszemcséket az ilyen gépek szétmorzsolják. Az alapanyagok közül a cementet és az adalékanyagot kell elő­ször összekeverni, azután adható hozzá a keverővíz. Használható a keveréshez előzetesen vízzel telített adalékanyag is. A hő­szigetelő könnyűbeton bedolgozásakor az előírt készítési testsűrűségtől függ a tömörítés módja, eszköze és időtartama.