Magasépítészet - 19. oldal

A használati és üzemi víz elleni szigetelés módját a helyiség nedvességhatás-szintje és a kapcsolódó terek védelmi igényszintje alapján kell meghatározni.

A kialakított vízszigetelés lehet:

• vízzáró burkolat,
• vízzáró és -szigetelő burkolat,
• teljes értékű szigetelés és
• kettős szigetelés.

A szigetelés típusát a nedvességterhelés és védelmi igé­nyek alapján a 6.1. táblázat szerint határozzák meg. A táblá­zatban szereplő kialakításoknál erősebb szigetelést minden esetben alkalmazni lehet, fokozva ezzel a biztonságot.

6.1. táblázat (védelmi igényi szintek)

[table id=429 /]

Vízzáró burkolat

A mérsékelt nedvességhatás és mérsékelt védelmi igény­szint esetén lehet a helyiség nedvesség elleni szigetelését vízzáró burkolattal kialakítani. Az ilyen típusú szigetelés kivitelezése a burkoló szakma feladata.

Vízzáró burkolat lehet:

• flexibilis ragasztóba fektetett kerámia lapburkolat, víz­záró fugázással, az élek, hajlatok mentén rugalmas hézagképzéssel (6.1. ábra) (ajánlott egy rendszerhez tarto­zó anyagok használata);
• hegesztőzsinórral felületfolytonosított vízzáró lemez (pl. PVC) fal- és padlóburkolat (6.1. ábra);
• repedésáthidaló, kent vagy öntött padlóburkolatok.

6.1. ábra. Különböző vízzáró burkolat rétegrendje

Vízzáró és -szigetelő burkolat

Ebbe a csoportba tartoznak azok a megoldások, amelyek egy szerkezetként biztosítják a helyiség vízszigetelését és burkolását. Az alkalmazott anyagok és rétegszámok alapján két csoportba sorolhatók.

Egyrétegű vízzáró és -szigetelő burkolat:

Ide tartoz­nak a közlekedésre alkalmas felületű, kenhető burko­latok (műgyanta burkolatok), amelyek repedésáthidaló és vízhatlan felületet alkotnak. A különböző anyagok közül a várható mozgások, igénybevételek alapján kell a megfelelőt kiválasztani, majd a (teljesen sík, szilárd, repedésektől mentes, száraz, stb.) aljzatra a szükséges vastagságban felhordani. Ezen kívül ide tartoznak a vízhatlan PVC anyagú lemez burkolatok is (6.2. ábra) amelyeknél a két feladatot (burkolat és szigetelés) egy réteg teljesíti.

6.2. ábra. Vízzáró és -szigetelő burkolat rétegrendje

A szigeteléshez csak csúszásgátló felü­letképzésű és megfelelően tömör PVC-burkolatot lehet alkalmazni, minden esetben az alkalmazástechnikai utasításoknak megfelelően.

Többrétegű vízzáró és -szigetelő burkolat

Ebbe a csoportba tartoznak a vízzáró burkolatok és az azok­kal kontakt kapcsolatban lévő bevonatszigetelések egy szerkezeti egységet alkotó rendszerei.  A különböző anyagú bevonat-szigeteléseket (műanyag diszperzióval javított cementhabarcs, epoxigyanta) megfelelő minő­ségű aljzatra kell felhordani.

Ezt követően flexibilis ragasztóval és rugalmas, vízzáró hézagolással kell a kerámia lapburkolatot vagy a felületfolytonosított le­mezburkolatot a bevonatszigeteléshez rögzíteni. Az így képzett összetett szerkezet biztosítja a megfelelő víz­szigetelést és a burkolatot. A kontakt kapcsolatból adó­dóan a vízelvezetést a burkolat síkján kell megoldani. A vízzáró és -szigetelő burkolatok minden eleme egy rendszerhez tartozzon!

Teljes értékű szigetelés

Ennél a megoldásnál a szigetelőréteget a burkolati ré­tegtől függetlenül, önálló szerkezetként kell kialakítani (6.3. ábra). Éppen ezért a víz elvezetését mindkét réteg esetében biztosítani kell.

6.3. ábra. Teljes értékű szigetelés rétegrendje

Ez a padlósíkon a burkolat meg­felelő lejtésével eleve adott, a szintén lejtésben készülő szi­getelésnél pedig szivárgóréteg (műanyag dombornyomott drénlemez, régebben szűrőbeton, homokterítés) kialakí­tásával lehet megoldani. A szigetelés általában bitumenes lemezből, PVC-lemezből készül, de alkalmazhatók erre a feladatra különböző bevonatszigetelések is.

Kettős szigetelés

A kettős szigetelés a legnagyobb nedvesség elleni védel­met biztosító műszaki megoldás. A teljes értékű szigetelés és a vízzáró és -szigetelő burkolat együttes alkalmazásával (6.4. ábra) biztosítható a keletkezett nedvesség teljes mennyiségének elvezetése a burkolat felületén, megakadályozva ezzel a nedvesség bejutását a szigetelés alatti szerkezetekbe.

6.4. Kettős szigetelés rétegrendje

A szigetelés célja és feladata

Az épületek egyes helyiségeiben a helyiséget határoló kü­lönböző épületszerkezeteket és közvetetten az egyéb szerke­zeteket a rendeltetésszerű használatból adódó, eltérő mennyi­ségű és kémiai hatású nedvesség károsíthatja. A használati és üzemi víz elleni szigetelés célja a nedvesség szerkezet­be jutásának megakadályozásával a helyiség és az egész épület védelme.

A kialakított nedvesség elleni szigetelés­nek több elvárásnak kell megfelelnie.

• Védenie kell a nedvességre érzékeny szerkezeteket az átnedvesedés korróziós hatásaitól, melyek szerkezeti, esztétikai és élettani problémákhoz vezethetnek (az át­nedvesedett szerkezetek miatt a helyiség páratartalma folyamatosan magas).
• Meg kell akadályoznia a kémiai hatású nedvesség szer­kezeti rétegekbe jutását, mivel az a különböző anya­gokkal reakcióba lépve előidézheti azok viszonylag gyors tönkremenetelét.
• Akadályoznia kell a használati és üzemi vizet használó helyiségekből a határoló szerkezeteken át a nedvesség szomszédos helyiségekbe jutását, károsítva ezzel azok használhatóságát.
• Meg kell akadályoznia a nedvesség bejutását az épület­határoló szerkezetekbe. (Külső falba jutva a nedvesség korróziós és fagykárokat okozhat, talajon fekvő padló esetén a nedvesség kimoshatja a szerkezetek alatti ta­lajréteget, ami akár épületsüllyedéshez is vezethet.)

Nedvességhatások

Az épületeket belülről veszélyeztető nedvességhatásokat két csoportba lehet sorolni. Használati víz: általában a lakóépületek „vizes” helyi­ségeinek (zuhanyzó, fürdő, WC, konyha, háztartási helyi­ség) rendeltetésszerű használatakor keletkező nedvesség. A helyiségek használata időszakos, a nedvesség kis mennyi­ségű, kémiai hatása nem számottevő, általában nem tartal­maz káros anyagokat.

Üzemi víz: épületek egyes helyiségeinek üzemszerű használatakor (pl. üzemi konyha, mosoda) keletkező ned­vesség. A helyiségek használata folyamatos, a nedvesség mennyisége számottevő, vegyianyag-tartalma miatt a szer­kezetekre fokozott veszélyt jelenthet.

A két nedvességtípus -tulajdonságaik alapján- egymástól különböző, viszont a szigetelési munkáknál egy fogalom­ként használatosak, mivel a szigetelés kialakításánál csak a használat időbeli eloszlását és a keletkezett víz mennyisé­gét kell figyelembe venni. Ez alapján a használati- és üze­mi víz elleni szigetelést az alábbi nedvességhatási szintek alapján lehet csoportosítani.

Ezek:

• Mérsékelt nedvességhatás: a helyiségben fellépő ned­vesség időszakos és kis intenzitású (jellemzően lakó­épületek vizes helyiségei).
• Közepes nedvességhatás: ide tartozik minden olyan helyiség, ahol a különböző OTEK és ANTSZ előírá­sok miatt padlóösszefolyót kell kialakítani (pl. üzemi konyha, a szakaszos használatú középületek vizes he­lyiségei, valamint azok a helyiségek, ahol a használt víz mennyisége alapján biztonsági okok miatt ez szük­séges lehet).
• Fokozott nedvességhatás: a helyiségek nedvességhasz­nálata folyamatos vagy nagy intenzitású (ipari jellegű helyiségek, pl. autómosó).

Védelmi igények

A használati és üzemi víz elleni szigetelés kialakításá­ra nincsenek előírások, a szükséges minőséget és mértéket a helyiséggel szomszédos terek funkciója, a helyiségben végzett tevékenység és a kapcsolódó szerkezetek tulajdon­ságai alapján kell meghatározni.

A szigeteléssel szembeni elvárásokat három igényszintre lehet osztani:

• Mérsékelt védelmi igényszint: ide tartoznak azok a helyiségek, amelyek alatt azonos funkciójú helyiség található (pl. többszintes lakóépületben egymás felett kialakított fürdők), és a kapcsolódó terek nem huza­mosabb emberi tartózkodásra szolgáló helyiségek (pl. közlekedő), illetve alárendelt helyiségek (pl. raktár, gépkocsitároló).
• Közepes védelmi igényszint: ebbe a csoportba tartoz­nak a huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyisé­gekkel határos terek.
• Fokozott védelmi igényszint: ide tartoznak a különle­ges rendeltetésű és nagy értéket képviselő helyiségek­kel szomszédos terek.

Az erkélyek, terasztetők burkolásakor napjainkban is sok hibát követnek el a kivitelezéskor nem megfelelő ré­tegek és anyagok összeépítésével. Mivel ezek a szerkeze­tek kültérben helyezkednek el, így az időjárás fokozottan igénybe veszi őket. Ezért csak a vízelvezetés, a fagyállóság, valamint a diktálás megfelelő kialakítása eredményez tar­tós szerkezetet.

Hagyományos erkély- és teraszburkolatnál a burkolat (általában beton anyagú) aljzatra kerül, az aljzatréteg pedig a vízszigetelő rétegre épül rá. Vagyis ilyen rétegfelépítésnél a teljes szerkezeti réteg az esőzéseknek köszönhetően hosszabb-rövidebb ideig telített állapotban van. Tovább rontja a helyzetet, hogy a szigetelőlemezek illesztésénél a nedves­ség feltorlódik, amely kapilláris úton és páravándorlással eljuthat a burkolat felső síkjáig, nedvesen tartva az egész szerkezetet az esőzések után is. A burkolati rétegbe jutott nedvesség a halmazállapot-változás (olvadás-fagyás) miatt letöredezést, fagykárt és sókivirágzást eredményezhet.

Az ilyen jellegű problémák megoldására fejlesztették ki a különböző gyártók a korszerű erkély- és teraszburko­lati rendszereket. Ezek legfontosabb eleme a fátyolszerű anyaggal borított perforált szivárgólemez (drénlemez), amely megfelelő lejtésképzéssel elvezeti a kültéri burkola­ti rétegekbe jutott nedvességet (a víz elvezetésével, a pára kiszellőztetésével), valamint akadályozza a kapilláris úton történő nedvességvándorlást. Szivárgóréteg alkalmazása mellett lehetőség van lejtés nélkül kialakított erkély- és te­raszszerkezet burkolására is.

Technológiai réteggel ellátott szivárgó lemez

A szivárgó lemezek 10,0 m hosszú és 0,6-1,0 m széles tekercsekben kerülnek forgalomba, vastagságuk általában 8, 10, 16, 20 mm (5.100. ábra). Anyaguk lehet műanyag és extrudált keményhab. Egyik felületük különleges filc kasírozású, a megfelelő csatlakozás kialakítása miatt egy-egy oldalon néhány cm-es túlnyúlással.

A szivárgóréteget közvetlenül a nedvesség elleni szige­telő rétegre kell elhelyezni egyszerű fektetéssel. A szivár­gó felső felületére rögzített technológiai réteg a sáv egyik oldali túlnyúlásával biztosítja a szivárgó sávok illesztésé­nél annak folytonosságát. A technológiai réteg elválasztja szivárgóréteget az aljzattól (beton aljzatnál akadályozza a cementlé bejutását a szivárgórétegbe). A szivárgó fekteté­se után kell kialakítani a burkolat aljzatát képező, kiegészítő acélhálóval erősített (esztrich-, beton-) réteget, majd a ra­gasztott vagy ágyazott burkolatot (5.101. ábra).

5.101. ábra. Általános rétegrend technológiai réteggel ellátott szivárgólemez alkalmazásával

Kombinált teherhordó-, szűrő- és védőréteggel ellátott szivárgólemez

A polisztirol vagy polietilén anyagú szivárgó lemezek szintén 10,0 m hosszúságú és 0,6-1,0 m szélességű tekercsekben kerülnek forgalomba, vastagságuk általában 8-20 mm közötti. A felületre kasírozott fllcréteg lehetővé teszi a szivárgó beépítését szárazon fektetett vagy kavics­ágyra helyezett burkolati rendszerbe, külön elválasztó- és aljzatréteg nélkül (5.102. ábra).

102. ábra.

Lehetőség min. 15 mm vastagságú burkolólapokat köz­vetlenül a filcréteghez ragasztani, speciális ragasztó alkalmazásával.

A kombinált szivárgólemezt a nedvesség elleni szigetelő­rétegre kell fektetni, majd ezután következhet a burkolóele­mek szárazon történő fektetése, vagy az ágyazó kavicsréteg terítése (közvetlenül a szivárgólemez filc kasírozására). Ra­gasztással történő burkolásnál a ragasztóanyagot foltokban fel kell vinni a filcrétegre, majd a burkolólapokat a sarok­pontoknál rá kell helyezni ragasztóanyagra. A burkolólapok fugaképzéséhez vízáteresztő fugaléceket kell alkalmazni, megakadályozva a víztócsák kialakulását, illetve a szennyeződések bejutását a burkolat alá.

Üveghálóval ellátott vékonyrétegű szivárgólemez

Az ilyen típusú szivárgólemezek vékonyágyazatú ragasz­tással rögzített kerámialap burkolásához alkalmazhatók. A lemezek anyaga polisztirol vagy polietilén. A fogadónedvesség elvezetését, megakadályozza a kapilláris felszívódást és elválasztja azt a fogadószerkezettől. Ez utób­bi a különböző anyagú szerkezetek kapcsolatánál az eltérő hőmozgások miatt kialakuló feszültségeket szünteti meg.

A szivárgóréteget vékony keresztmetszete miatt akár meg­lévő burkolatra is lehet fektetni (a szerkezet vastagságának növekedése minimális), de általános esetben a szivárgólemezt a burkolat és a vízszigetelés közé kell elhelyezni (5.103. ábra).

5.103. ábra. Általános rétegrendek üveghálóval ellátott vékonyrétegű szivárgólemez alkalmazásával

A szivárgóréteg fektetése után az egymással szomszédos le­mezeket ragasztóréteggel ellátott üvegszövet szalaggal össze kell ragasztani (biztosítva ezzel a felületfolytonosságot), majd a ragasztó anyagából gletteléssel ki kell alakítani a vékony­ágyazatú ragasztáshoz a megfelelően sima felületet.

Perem- és záróprofilok, ereszcsatorna­rendszerek

A burkolati réteg esztétikus lezárásához, az elvezetett víz az érintett szerkezetek függőleges felületétől megfele­lő távolságban történő lecsepegtetéséhez, vagy a nedvesség ereszcsatornával történő irányított elvezetéséhez a különbö­ző rendszerekhez véglezáró profilok és ereszcsatorna ele­mek tartoznak (5.104. ábra). Az eltérő kialakítású elemeket mindig csak a gyártói utasításnak megfelelően lehet elhe­lyezni és rögzíteni.

5.104. ábra. A burkolat lezárásának és a víz elvezetésének kialakítása

A peremzáró profilt a szigetelés síkjában kell rögzíteni a fogadószerkezethez úgy, hogy a lemez- vagy a kent szigetelés a profilra rátakarjon, és az elvezetésre került ned­vesség a szigetelésről a peremprofilra, onnan az elvezető csatornába vagy ennek hiányában a fogadószerkezet függő­leges felületétől megfelelő távolságban a szabadba juthas­son maradéktalanul. A szigetelésre fektetett szivárgórétegre a további rétegvastagságnak megfelelő homlokmagasságú záróprofilt kell rögzíteni, melynek feladata a különböző szerkezeti rétegek elrejtése és védelme, továbbá a burkolás élképzésének vezetése.

Peremzáró profil

A peremzáró profilt a szigetelés síkjában kell rögzíteni a fogadószerkezethez úgy, hogy a lemez- vagy a kent szi­getelés a profilra rátakarjon, és az elvezetésre került ned­vesség a szigetelésről a peremprofilra, onnan az elvezető csatornába vagy ennek hiányában a fogadószerkezet függő­leges felületétől megfelelő távolságban a szabadba juthas­son maradéktalanul.

Záróprofil

A szigetelésre fektetett szivárgórétegre a további rétegvastagságnak megfelelő homlokmagasságú záróprofilt kell rögzíteni, melynek feladata a különböző szerkezeti rétegek elrejtése és védelme, továbbá a burkolás élképzésének vezetése.

A perem mentén kialakított csatornarendszer segítségé­vel irányítottan egy pontba lehet elvezetni az erkély/terasz felületéről érkező nedvességet. Az ereszcsatornát a perem­záró profilhoz vagy a fogadószerkezethez kell rögzíteni a szükséges lejtés kialakítása mellett.

Dréncsatornák

Erkélyek és teraszok esetében az ajtók előtti sávban a szerkezetek fokozottabban ki vannak téve a nedvesség okozta veszélyeknek. Az általános falszakaszokhoz viszo­nyítva a nyílászárók összetett és vékony szerkezetek. A kü­lönböző elemek illesztésénél, valamint a rögzítéseknél a nem megfelelő illeszkedés és tömítés kialakítása miatt a nedves­ség könnyen bejuthat a szerkezetbe.

A nyílászárók hővezető képessége, továbbá a különböző szerkezetek összeépítésé­ből adódó hőhidasság miatt az épületből kiáramló többlet hőmennyiség a nyílások mentén a havat, jeget megolvasztja. Az erkély/terasz egyéb pontjain megmaradó hóréteg a meg­olvadt csapadék elfolyását akadályozza, elősegítve ezzel a szerkezetek átázását. Szükséges tehát a nedvesség gyors és intenzív elvezetését szolgáló dréncsatorna (5.105. ábra) szerkezetek kialakítása a burkolat és a falszerkezet találko­zásának vonalában.

5.105. ábra. Burkolati rétegbe épített dréncsatorna kialakítása

A dréncsatorna-rendszer járórácsból, keretszerkezetből és állítható magasságú tartólábakból áll. A közvetlenül kavicságyra fektethető dréncsatornák tartóláb nélküliek. A csatorna feladata a nedvesség járórácson át történő köz­vetlen elvezetése a vízszigetelésre és a vízelvezető rétegbe.

A dréncsatornák másik típusa zárt vízelvezető elemmel egészül ki. Itt az U profilú csatornába jutott nedvességvonal mentén egy pontba vezethető (pl. a perem mentén kialakí­tott ereszcsatorna rendszerbe).

Az üvegszövet hálóval erősített vékonyrétegű szivárgó­rendszernél a dréncsatornát a nedvesség elleni szigetelésre felhordott ágyazó cementhabarcsra kell fektetni. A rendszer járórácsból és az egyik oldalán perforált, hajlított csatorna­elemből áll. A víz elvezetése a vízszigetelésre és a vízelve­zető rétegbe ennél a megoldásnál a járórácson át a perforált él mentén történik.

Az épülethez kapcsolódó külső járófelületek (kültéri pad­lók) burkolatait az elhelyezkedésük alapján az alábbi két fő csoportba sorolhatjuk.

Ezek:

• térburkolatok;
• erkélyek és teraszok burkolatai.

A térburkolatok rendszerint a terepszinttel megegyező síkban képzett (talajra épített) szilárd járófelületek. A tér­burkolatok közé tartoznak az épület körüli járófelületek, úgymint járdák, gépkocsi behajtók, parkolófelületek stb. burkolatai.

Ezzel szemben az erkélyek és teraszok burkolatai min­den esetben valamilyen szilárd fogadószerkezet fölé épített burkolatok. (Egyes esetekben a teraszok a terepszinten is el­helyezkedhetnek.) A teraszok és erkélyek rendszerint vala­mely belső térhez közvetlenül kapcsolódó kültéri felületek, így ezek kültéri padlóburkolatoknak tekinthetők, kialakítá­suk sok tekintetben hasonlít is a beltéri hideg padlóburko­latokhoz.

A kültéri burkolatokkal szembeni általános követelmé­nyek megegyeznek a belső padlóburkolatoknál ismertetett követelményekkel, két lényeges ponttal – a fagyállósággal és a megfelelő vízelvezetéssel – kiegészülve. Minden külső térben felhasznált burkolat csak fagyálló anyagból készíthe­tő. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy tartós, időtálló burkolat jöjjön létre. Hasonlóan fontos a megfelelő csapadékvíz-el­vezetés. A kültéri burkolatokon (különösen az erkélyek és teraszok esetében) nem keletkezhetnek lefolyástalan részek.

Térburkolatok

A térburkolatok különböző méretű és alakú, nagy szi­lárdságú, fagyálló kerámia-, beton-, esetleg kőelemekből készülnek. Az alkalmazott elemek anyaga, vastagsági mé­rete a várható terheléstől, igénybevételtől és az esztétikai igényektől függ.

A klinkertégla térburkoló elemek téglány (200×100; 240×118; 245×120 mm stb.) vagy négyzetes alakban kerül­nek forgalomba, magasságuk (vastagságuk) 40-70 mm. A beton térburkoló elemek sokféle alakban (téglány, négyzetes, szabályos sokszög, rombusz stb.) és méretben kerül­nek forgalomba (5.95. ábra).

5.95. ábra. Beton térburkoló elemek

Léteznek ún. nyitott betonele­mek is, melyek elhelyezését követően rácsszerű térburkolat jön létre szabályos üregekkel. Az üregeket rendszerint fü­vesítik, így a zöldfelület aránya csak kis mértékben csök­ken. Ilyen betonelemes térburkolatokból általában kevésbé igénybevett parkolófelületeket képeznek. A térburkolatok viszonylag egyszerűen és gyorsan ki­alakíthatók: rendszerint kavics- és homokágyazatra rakva, szárazon fektetve készülnek. Ennek köszönhetően a kész burkolatok utólag könnyen megbonthatok, javíthatók.

Klinker térburkolatok

Klinker térburkolatok többnyire a kis forgalmú és a na­gyobb esztétikai igényű felületeken fordulnak elő. A betonelemes térburkolatokat általában nagy forgalmú és jelentős igénybevételű felületeknél alkalmazzák. Közterületi járdák, parkolók, kerékpárutak, terek, sétálóutcák gyakori burko­latai. Közterületi alkalmazásuk egyik legnagyobb előnye, hogy mivel a térburkolat könnyen bontható, javítható, az esetleges közműjavítási, felújítási stb. munkák után a bur­kolat lényegében tökéletesen helyreállítható (az aszfaltbur­kolatokkal ellentétben), nem marad látható nyoma a bontás­nak.

A térburkolatok rétegfelépítését a várható terhelés mér­téke határozza meg. Általános esetben a burkolat aljzatát tömörített zúzottkő-feltöltés, valamint homokterítés (vagy finomkavics terítés) képezi. A térburkolat alá általában nem készül szilárd aljzat, csak nagyobb terhelés esetén (5.96. ábra).

5.96. ábra. Térburkolat rétegfelépítése

Utóbbi esetben a tömörített zúzottkő feltöltés felett 5-10 cm beton- (esetleg vasbeton) aljzatot készítenek. A térburkolatoknál – bár lejtésben alakítják ki őket – álta­lában nem készül külön vízelvezetés: a csapadék a fugák között (a kavicsfeltöltésen keresztül) elszivárog a talajba.

A burkolat készítése során (5.97. ábra) először az adott területen eltávolítják a humuszréteget, majd pontosan ki-szintezet, sík talaj felületet (tükröt) képeznek.

5.97. ábra. Térburkolat fektetése

Ezután a vár­ható terhelésnek megfelelő, általában 15-30 cm rétegvastag­ságban szerves szennyeződésektől mentes, jó vízáteresztő képességű, tömörített zúzottkő aljzatot készítenek. A gépi tömörítést általában lapvibrátorral végzik, kézi tömörítést (döngölést) csak egészen kis felületen ajánlott alkalmaz­ni. A tömörített kavicsaljzat kialakításával egy időben a szélek mentén elhelyezik a szegélyelemeket. A tömörített kavicsrétegre 1-2cm vastag homok- vagy 3-4cm vastag finom kavicsterítés kerül.

Ez a burkolat közvetlen aljzata, ennek megfelelően a síkját pontosan beállítják. A homok, illetve finomkavics felület szintmagasságát úgy kell beál­lítani (vezető- és simítólécek segítségével), hogy a végleges burkolat megfelelő lejtéssel rendelkezzen. A kész, sima homokágyra a lehúzást követően már nem szabad rálépni. (Mindig csak akkora területet simítanak le, amely a bur­kolómunka során könnyen elérhető.) A burkolóelemek le­rakása a korábban ismert elveknek megfelelően történik. A burkolást mindig a szélső és (nagy felületeknél) a veze­tősorok pontos kialakításával kezdik.

Az elemek közötti fugahézagok szélessége 0-4 mm (a burkolattól függően). A vezetősorok egyenességet és a fugahézagok állandóságát biztosítandó, célszerű az elemeket kifeszített zsinór men­tén haladva lerakni. Az elemek méretre vágását (darabo­lását) gyémántkorongos gyorsdarabolóval, illetve nagyobb mennyiség esetén asztali vizesvágóval végzik. A hézago­kat homokkal (ritkán habarcssal) fugázzák ki.

Ennek során a felületen homokot terítenek szét, amit besöpörnek a fugák­ba, esetleg vízzel iszapolják (tömörítik). Ezt a munkafolya­matot többször megismételik, egészen addig, amíg a fugák teljesen telítettek lesznek. A felesleges homokot lesöprik. Ezután a kész burkolatot gumitalpas vibrolappal tömörítik, végezetül a felületet megtisztítják.

Erkélyek, teraszok burkolatai

Az erkélyek és teraszok burkolatai a legtöbb esetben ra­gasztott, vagy cementhabarcsba ágyazott (és gyakran szi­várgó rétegre fektetett) fagyálló kerámia-, kő-, vagy beton­lapokból készülnek. Egyedi esetekben előfordul fa anyagú teraszburkolat is. A burkolólapok mérete, kialakítása, illetve a lapok elhelyezése lényegében megegyezik a beltéri hideg padlóburkolatoknál ismertetettekkel.

A forgalomban lévő különböző korszerű (flexibilis) ra­gasztóanyagok alkalmazása bizonyítottan kedvezőbb, mint a cementhabarcs ágyazat, ezért az erkély és teraszburkola­tok többségét ma már így készítik. (A téli-nyári hőingado-zásból származó mozgásokat a cementhabarcs kevésbé ké­pes felvenni, ezért néhány év után elválik az aljzattól.)

Az erkély- és teraszburkolatokat jellemzően szilárd be­tonaljzatra vagy esztrichre fektetik, de lerakhatok meglévő burkolatra is. Alapvető követelmény az aljzattal szemben, hogy egyenletes, sima felületű, tiszta, pormentes és száraz legyen. Természetesen a burkolat alatti szerkezetek meg­felelő védelmét biztosítandó, még a burkolási munka elő­készítését megelőzően kialakítják a vízszigetelést a beton­aljzat vagy közvetlenül a burkolat alatt. A legtöbb esetben a kent vagy lemezes vízszigetelés a burkolat aljzata alatt helyezkedik el. Napjainkban azonban egyre gyakrabban alkalmaznak olyan korszerű műanyaglemez vízszigetelést, amely közvetlenül a burkolat alatt található (5.98. ábra).

5.98. ábra. Kerámialap erkélyburkolat

Ilyen esetekben a burkolólapok rögzítéséhez csak a gyártó által ajánlott, a műanyag szigetelőlemezzel és burkolattal nem összeférhetetlen ragasztóanyag alkalmazható.

Az erkély- és teraszburkolatok tervezése és készítése so­rán külön figyelmet kell fordítani a csapadékvíz-elvezetés megfelelő kialakítására. Ezt a tetőteraszoknál megismert elveknek megfelelően fal és teraszajtó menti folyókákkal, belső összefolyókkal, valamint ereszszegély menti csator­nákkal biztosítják. A burkolat teljes felületét lejtésben kell kialakítani, lefolyástalan részek nem keletkezhetnek.

Az erkély- és teraszburkolatokat a beltéri padlóburkola­toknál megismert elveknek megfelelően készítik. A lapokat ebben az esetben is előre elkészített burkolat-kiosztási terv alapján rakják le. A lapok közötti fugahézagok széles­sége 2-6 mm. Az alkalmazott hézagszélesség a burkolóla­pok méretétől és minőségétől függ. A burkolást megelőzi a szintek kitűzése, ellenőrzése.

A ragasztóréteg vastagsága mindössze 2-3 mm, ezért különösen fontos az egyenletes lejtésű, sima alapfelület megléte. A burkolólapok lerakása előtt építik be a szükséges folyókákat, összefolyóelemeket, szegélyelemeket stb. Ezeket pontosan a burkolat tervezett síkjához igazítva kell beállítani. A ragasztóanyag felhor­dása során a gyártói ajánlásnak megfelelő kész ragasztót az aljzat felületére öntik és fogas simítóval egyenletesen elsimítják.

A korábban megismert elveknek megfelelően először vezetősorokat készítenek, majd ezután kerül sor a köztes mezők burkolására. Egyes burkolólap-típusoknál az aljzat felülete mellett a lapok hátoldalát is be kell kenni ra­gasztóhabarccsal. A lapok pontos síkját óvatos ütögetéssel állítják be. Ügyelni kell arra, hogy a lapok ne érintkezzenek a szilárd aljzattal. A lábazati lapok felrakása során a ragasz­tóhabarcsot a lapok hátoldalára hordják fel. A burkolatok ereszvonal menti szegélyezését a burkolathoz illeszkedő – azzal megegyező anyagú – szegélyelemekkel vagy fém szegélyprofilokkal képezhetik (5.99 ábra).

5.99. ábra. Ereszszegély kialakítása

Az erkély- és teraszburkolatok hézagolását szintén a ko­rábban megismert elveknek megfelelően végzik. A burkolólapok hézagainak kitöltéséhez (hézagolás) cementtejet, cementhabarcsot vagy egyéb fagyálló, gyorsan kötő, illetve műgyanta anyagú fugázó anyagot használnak. A hézagolás előtt a felületet portalanítják, majd a fugákat előnedvesítik. Az előkevert pépszerű fugázó anyagot a hézagolási felület­re öntik, majd nyeles gumilappal bedolgozzák a fugákba. A hézagolás szakaszosan készül, egy-egy szakasz végezté­vel a felületet gondosan meg kell tisztítani.

A pillérek és oszlopok amellett, hogy elsődlegesen teher­hordó szerepet látnak el, az épületek díszítő elemei is (külső és belső térben egyaránt). Ebből adódóan esztétikai szem­pontból meghatározó a felületi kialakításuk. A pillérek és oszlopok felületképzése gyakran eltér a falszerkezetekétől.

A pillérek és oszlopok teherhordó anyagát tekintve ké­szülhetnek kőből vagy nagy tömörségű téglából falazva, valamint vasbetonból, fából, acélból (a két utóbbit legtöbbször nem burkolják, csak felületkezelik, festik.)

A pillérek és oszlopok felületi kialakítása lehet:

• Nyersen maradó: régebben a kő- és téglaoszlopokat, pilléreket gyakran olyan minőségben készítették, hogy felületük önmagában esztétikus hatást biztosított. Nap­jainkban elsősorban a korszerű zsaluzati technológiák alkalmazásával készült vasbeton oszlopok esetében fordul elő.
• Vakolt: tégla és vasbeton pilléreken, oszlopokon kü­lönböző struktúrájú vakolatok készülhetnek a korábban megismert módon, gyakran teljes egészében rabicháló erősítéssel.
• Festett: elsősorban glettelt vasbeton felületen.
• Burkolt: a vasbeton pilléreket, oszlopokat burkolótég­lával, kerámialappal, kőlappal (kőlemezzel) és mozaiklappal burkolhatják.

Az oszlopok és pillérek burkolatának megfelelő kialakí­tása gondos tervezést és előkészítést igényel. Napjainkban ugyan már készülnek kifejezetten oszlopnál, pillérnél alkal­mazható különböző burkolatok, a forgalomban lévő elemek döntő része azonban csak nehezen illeszthető kis méretű, íves burkolási felülethez. Ezért már az épület tervezése so­rán össze kell hangolni az oszlop, pillér keresztmetszetét és a tervezett burkolatot.

Oszlopok burkolata gyakran csak egyedi gyártású burkolóelemekkel alakítható ki. A burko­lást mindig burkolat-kiosztási terv és pontos konszignáció alapján kell végezni. A kis felületek következtében különö­sen fontos a szakszerű, pontos munkavégzés és burkolt felü­letek folyamatos ellenőrzése.

Az oszlop- és pillérburkolatok készítése szintén pontos és szakszerű munkavégzést igényel. A burkolás során az el­készült részek vízszintességét, függőlegességét, a hézagok nagyságának állandóságát folyamatosan ellenőrizni kell. A tartószerkezet esetleges méretpontatlanságait a burkolat­tal meg kell szüntetni. A lapburkolatokat a korábban ismer­tetett módon hézagolják.

Tégla pillér- és oszlopburkolatok

A vasbeton pillérek téglaburkolatát rendszerint hagyo­mányos módon, közvetlenül a kész pillér köré falazva készí­tik (5.89. ábra).

5.89. ábra. Falazott tégla pillérburkolatok

A falazás során az egyes elemeket a pillér felőli oldalukon is habarccsal vonják be. így biztosítva van a téglaburkolat és a vasbeton szerkezet közötti megfelelő kap­csokat. A különböző gyártók számos egyedi, pillérburkolás­hoz használható téglát forgalmaznak (rendszerint négyzetes keresztmetszetű vasbeton pillér köré falazva készülnek). Az alkalmazott téglaelemek kialakításától függően többféle megjelenésű pillérburkolat

A vasbeton pillérek téglaburkolatát rendszerint hagyo­mányos módon, közvetlenül a kész pillér köré falazva készí­tik (5.89. ábra). A falazás során az egyes elemeket a pillér felőli oldalukon is habarccsal vonják be. így biztosítva van a téglaburkolat és a vasbeton szerkezet közötti megfelelő kap­csokat. A különböző gyártók számos egyedi, pillérburkolás­hoz használható téglát forgalmaznak (rendszerint négyzetes keresztmetszetű vasbeton pillér köré falazva készülnek).

Az alkalmazott téglaelemek kialakításától függően többféle megjelenésű pillérburkolat képezhető. Kör keresztmetszetű vasbeton oszlopok esetén csak az adott átmérőnek megfele­lő, nagy pontosságú egyedi gyártású téglaelemekkel képez­hető megfelelő téglaburkolat. Ilyen burkolatokat azonban ritkán készítenek.

Ragasztott kerámialap burkolatok

Az oszlopokat és pilléreket gyakran burkolják ragasztott kerámialappal. A pillérek oldalai keskeny, sávszerű falfelületnek tekinthetők, ennek megfelelően az aljzat előkészí­tése, a burkolás menete lényegében megegyezik a kerámia falburkolatoknál ismertetettekkel. A kerámialapok hálósán vagy kötésben egyaránt felrakhatok (5.90. ábra).

5.90. ábra. Kerámialap pillérburkolat

Egyes bur­kolati rendszerek előre gyártott sarokelemeket is tartalmaz­nak. Ezek egyrészt kedvezőbb esztétikai megjelenést bizto­sítanak, másrészt csökkenthető (az egyébként nagyszámú) vágott elemek alkalmazása. Az esztétikai hatást fokozza a különböző – lábazati és egyéb díszítő – mezőlapok beépí­tése is.

A kerámialapok hagyományos ágyazóhabarcsba rakva és vékonyágyazatos ragasztással egyaránt rögzíthetők. Az utób­bi téglapilléreknél csak vakolt alapfelületen alkalmazható. A gyakran előre megszámozott kerámialapokat a lapkiosztási terv és konszignáció alapján építik be.

A kör keresztmetszetű oszlopok burkolása kétféle mó­don történhet. A kellően nagy sugarú oszlopokat általában kisméretű kerámialapokkal burkolják, a körívet pontosan követve. Ehhez rendszerint vastagabb ágyazóhabarcsréteg szükséges. (Minél kisebb a laoméret, annál jobban közelít a felület a hengerpalásthoz.) így az egy sorban lévő ke­rámialapok számának megfelelő sokszögfelület jön létre (5.91. ábra). Az ilyen lapburkolatok csak hálós elrendezés­ben készíthetők.

5.91. ábra. Kerámialap oszlopburkolat

Előfordulhat kifejezetten az adott átmérőnek megfelelő, nagy pontosságú, egyedi gyártású kerámialapokkal képzett oszlopburkolat is. Ezek alkalmazása azonban meglehetősen költséges (az egyedi gyártás következtében).

Kőlap oszlop- és pillérburkolatok

Pillérek és oszlopok kőlappal történő burkolásánál általá­ban az adott szerkezethez illeszkedő, egyedi (méretre vágott) kőlapokat használnak. A lapokat a korábban megismert mó­don, teljes felületen ragasztva és fém függesztőelemekkel mechanikusan rögzítik.

Pilléreknél rendszerint a felületek oldalszélességéhez iga­zodó (egy sorban oldalanként egy), nagyméretű kőlemezek képezik a burkolatot. A teljes felületen ragasztott lapokat (lemezeket) a sarkok mentén a lapokba előfúrt függőleges furatokba vezetett fémtüskékkel, illetve a vízszintes héza­gokban ezeket összekötő huzalokkal biztosítják (5.92. ábra). Napjainkban már léteznek olyan nagy tapadást biztosító korszerű ragasztók is, amelyeknél a femtüskés biztosítás vékonyabb kőlapoknál elhagyható.

5.92. ábra. Kőlap pillérburkolat

Vasbeton oszlopok kőlap burkolatát általában az adott oszlop geometriájához, méretéhez igazodó, egyedi gyártású kőlapokkal képezik. A munkát megkönnyítendő a legtöbb esetben eleve sokszög (pl. hatszög) keresztmetszetű vasbe­ton oszlopokat készítenek, az ehhez illeszkedő egyedi bur­kolóelemek felhelyezésével azonban hengeres palástfelület jön létre (5.93. ábra). A teljes felületen ragasztott, egymás melletti burkolóelemeket a vízszintes hézagokban fém ka­pocshuzalokkal kötik össze.

5.93. ábra. Kőlap oszlopburkolat

Mozaiklap pillér- és oszlopburkolatok

A mozaiklap burkolatokat teljes felületen ragasztott, kis­méretű (pl. 20×20 mm), különböző színű mázas kerámialapok képezik. A könnyebb beépítést teszik lehetővé azok a mozaik elemek, amelyek papírkasírozású táblásított for­mában kerülnek forgalomba (5.94. ábra).

5.94. ábra. Mozaiklap pillérburkolat

(A gyártás során a mozaiklapocskákra ideiglenes papír (védő) hordozóréteget kasíroznak, amely a beépítéskor nedvesítéssel könnyen eltá­volítható.) Alkalmazásuk különösen a körszelvényű vasbe­ton oszlopok burkolásánál kedvező, mivel a hajlékony papír-kasírozás következtében a táblák könnyen az íves felületre illeszthetőek.

Mozaiklap burkolatok csak sima, egyenletes, pormentes aljzatra ragaszthatók. Falazott téglapillérek esetén ez csak vakolt alapfelülettel biztosítható. A mozaiklap burkolatok készítése előtt az egyes táblák helyét pontosan ki kell tűzni az alapfelületen. Sík felületre a táblákat gyakran fektető sab­lonnal rakják fel. A szükséges habarcsmennyiség a sablonba helyezett táblák hátlapjára egyenletesen felhordható. A bur­kolás során az alapfelületen jelölt helyekre pontosan felhe­lyezik a mozaiktáblákat, majd a ragasztóhabarcs szikkadását követően a papírkasírozást nedvesítéssel eltávolítják. A mo­zaiklapok hézagolását a korábban megismert módon végzik.

Az épületek homlokzatának lábazati részét a legtöbb esetben külön burkolattal alakítják ki. Ennek több oka van. Egyrészt a homlokzat talajközeli sávja jóval nagyobb igény­bevételeknek van kitéve (mechanikai hatások, nedvességha­tás stb.), mint a magasabban lévő homlokzatrészek, ennek megfelelően a lábazatburkolatok általában ellenállóbb (na­gyobb kopásállóságú stb.) burkolóanyagokból készülnek.

Másrészt a talajon lévő padló talajnedvesség elleni vízszi­getelés kültéri kapcsolatának biztosításához a homlokzat felületképzését, a burkolatát gyakran meg kell szakítani a szigetelés vonalában. Legtöbbször ez a lábazatburkolat felső határa. Ezeken kívül esztétikai szempontból is előnyös a homlokzat eltérő burkolatokkal történő tagolása. Régebben gyakori eljárás volt, hogy a jellemzően kismé­retű tégla lábazati falat az építés során vegyes falszerkezetként építve a külső oldalon faragottkő-burkolattal látták el (5.84. ábra).

5.84. ábra. Hagyományos terméskő lábazatburkolat

Szintén elterjedt volt a közvetlenül a lába­zati fal elé falazott klinker téglaburkolat. Reprezentatívabb épületeknél általában nagyméretű, egyedi, fűrészelt kőla­pokból, kőtagozatokból készítették a lábazatburkolatokat (5.85. ábra).

5.85. ábra. Kőtagozatos lábazatburkolat

Napjainkban a lábazati falak többnyire vasbetonból ké­szülnek. A vasbeton kedvezőtlen hőtechnikai jellemzői következtében az ilyen lábazati falak külső oldalát minden esetben hőszigetelő réteggel kell védeni, melyet teljes felü­leten ragasztva és/vagy mechanikus kötőelemekkel rögzíte­nek. A különböző lábazatburkolatok rendszerint a hőszige­telés külső felületéhez kapcsolódnak (átszellőztetett légrés­re itt nincs szükség).

A lábazatburkolatokat manapság többnyire ragasztott vagy szerelt kő-, műkő-, beton-, kerámialap, helyszíni műkő, falazott klinkertégla, ragasztott téglalap burkolatok, illetve hálóerősítéses műgyanta vakolatok képezik. A különböző burkolatok kialakítása sok tekintetben megegyezik a hom­lokzatburkolatoknál megismertekkel.

A lábazati burkolat síkja a homlokzati sík előtt vagy mögött egy­aránt elhelyezkedhet. Utóbbi azért kedvezőbb (és gyakoribb) meg­oldás, mert a homlokzatról lecsurgó csapadék így a lábazatburkolat előtt lecsepeg. Kéregszerkezetként készülő homlokzatburkolatok­nál pedig így biztosítva van az alsó levegőbeömlő nyílás kialakítása.

Teljes felületű ragasztás

Teljes felületű ragasztással elsősorban a vékonyabb (10-25 mm) kő-, műkő- és kerámialapokat, valamint a tég­lalap burkolatokat rögzítik. A ragasztóhabarcsot rabicháló erősítéssel a lábazati hőszigetelés felületére hordják fel (5.86. ábra).

A ragasztóanyag csak a hőszigetelés és a bur­kolat anyagával egyaránt összeférhető (a gyártó által aján­lott) lehet. Önmagában a hőszigetelés természetesen nem képez megfelelő teherhordó aljzatot a burkolat számára, ezért különösen fontos a lábazati hőszigetelés és a lábaza­ti fal megfelelő együttdolgozása (összekapcsolása). A hőszigetelést minden esetben teljes felületen ragasztva és (leszorítótárcsás dűbeles tüskézéssel) pontonként mechani­kusan rögzítve kell a lábazati falhoz erősíteni.

A ragasztott lábazati lapburkolatokat készítése megegyezik a korábban ismertetett alkalmazásokkal. A megfelelő ragasztóhabar­csot fogas simítóval egyenletesen felhordják a hőszigetelés felületére, majd a kiosztási tervnek megfelelően felhelyezik a burkolólapokat.

Kiegészítő mechanikai rögzítés

A vastagabb (40-70 mm) kő- és műkő lapokat a teljes felületű ragasztást kiegészítő mechanikai rögzítéssel, il­letve ragasztás nélkül, a kőlap homlokzatburkolatoknál is alkalmazott különböző függesztőelemekkel erősítik a lába­zati falhoz (5.87. ábra).

5.87. ábra. Műkő lábazatburkolat

Az ilyen kő- és műkő lapok általá­ban a lábazattal megegyező, teljes magasságú elemek (nincs vízszintes hézag). Ezek rendszerint a lábazat alatti (szélesí­tett) alaptestre terhelnek, a ragasztás illetve a mechanikus kapcsolatok „csupán” kidőlés elleni rögzítések. A lapok közötti függőleges zárt fugahézagokat úgy kell kialakítani, hogy azon keresztül semmiképpen se jusson át a csapadék.

Falazott klinkertégla burkolatokat

Falazott klinkertégla burkolatokat – a nagyméretű kő­burkolatokhoz hasonlóan – szélesített alaptestre terhelve készítenek. A tervezés során előre számításba kell venni az ilyen lábazatburkolatok alkalmazását, mivel a 12 cm széles szerkezet az alaptest és a lábazati fal szélességét is alapvető­en befolyásolja. A nagyszilárdságú klinkertégla burkolatok (megfelelő habarcs alkalmazása esetén) gyakran teher­hordó szerepet is ellátnak (5.88. ábra).

5.88. ábra. Falazott tégla lábazatburkolat

A csökkentett szé­lességű vasbeton lábazati falat kiegészítve részt vehetnek a lábazat feletti teherhordó falak terheinek továbbításában. A falazott klinkertégla lábazatburkolat kialakítását a hom­lokzatburkolatoknál ismertetett elveknek megfelelően vég­zik.

Magasabb lábazatoknál ebben az esetben is szükség van a lábazati falat és a téglaburkolatot pontonként összekö­tő acél rögzítőpálcák beépítésére. (Vasbeton lábazati falba dűbelezve bekötött, a hőszigetelést átszúró, a burkolat víz­szintes fugahézagaiba kampózott horganyzott acéltüskék.) A burkolat hézagolása megegyezik a korábban ismertetett alkalmazásokkal.

A hálóerősítéses műgyanta lábazatvakolatok közvet­lenül a hőszigetelés felületére felhordott, vékony (2 mm), vizes műgyanta bázisú, fagyálló, lábazatot védő és deko­rációs fedővakolatok. Többféle színben, finom és szemcsés kivitelben készülhetnek. A jobb felületi tapadás érdekében teljes felületű műanyag háló szövet erősítéssel kapcsolód­nak a hőszigeteléshez. Az ilyen lábazati bevonatok előnye, hogy víztaszítók, könnyen tisztíthatók, és az UV sugárzás­nak ellenállnak.

Műpala homlokzatburkolatok

A műpala homlokzatburkolatok (anyaguk a héjazati ele­meknél megismert szálerősített cement) fa vagy fém vázra erősített, különböző méretű, alakú és színű műpala elemek­ből készülnek. Alapvetően megkülönböztetjük a kis- és nagyelemes műpala homlokzatburkolatokat. A kiselemes burkolólapok mérete 30×30, 15×60, 30×60 cm, vastagságuk 4 mm. Ezek a tetőfedéshez hasonlóan a homlokzaton is többféle elrendezésűek lehetnek. A fedéskép lehet méhsejt, kettős, strukturált, négyszög. A nagyelemes műpala leme­zek mérete 150/300×59,4 cm, 180/250/300×120 cm, vastag­sága 6, 8,10 mm. Általában hálós elrendezésben készülnek.

5.79. ábra. Műpala homlokzatburkolat felépítése

A műpala homlokzatburkolati elemeket a falszerkezethez erősített fa (vagy fém) vázszerkezetre rögzítik (5.79. ábra). A homlokzati hőszigetelés a közvetlenül a falazatra erősített vízszintes (vagy függőleges) lécek között helyezkedik el. A légréteg szélességét a függőleges (vagy vízszintes) tartó­lécek vastagsága határozza meg. A lécek helyzete és távol­sága az alkalmazott műpala elemek méretétől és a fedéskép­től függ.

Az egyes elemeket a sarkokhoz közeli furatokban a burkolattal megegyező színű műanyag csavarokkal (vagy szegecsezéssel) rögzítik a tartólécekhez. A csapadék beju­tásának megakadályozására a nyitott fugahézagokba víz­szintesen kampós fugazáró profilokat, függőlegesen pedig alumínium tömítőszalagokat építenek be.

Elsősorban ipari és raktárépületeknél alkalmaznak műpala hul­lámlemez homlokzatburkolatokat. Ezeket faszelemenekre vagy acélszelvényekre rögzítik. A rögzítési pontok itt a hullámvölgybe kerülnek (a tetőfedő lemezekkel ellentétben). A szellőzőlevegő a hullámok között halad, a szelemen nem képez akadályt.

Fa homlokzatburkolatok

Hazánkban fa anyagú homlokzatburkolatokat viszonylag ritkán készítenek. Többnyire kisebb homlokzatrészeken al­kalmazzák, díszítő jelleggel. Ezenkívül (elsősorban tehervi­selési okokból) könnyűszerkezetes épületeknél, illetve meg­lévő épületeknél utólagos hőszigetelés, homlokzat-felújítás esetén alkalmazhatják.

A fa anyagú homlokzatburkolatok négy jellemző változata terjedt el:

• kiselemes fazsindely burkolat;
• csaphornyos lécburkolat (lambéria);
• vízálló rétegelt falemez;
• deszkaburkolat.

A fazsindely 20-25 mm vastag, 30-50 cm hosszú, imp­regnált luc- vagy borovifenyő-hasíték (falap). A fazsindely burkolatokat a tetőfedésekhez hasonló módon kettős fedés­ként elhelyezve, deszkaaljzatra vagy sűrű lécvázra szegezve készítik. Alkalmazása hazánkban nem jellemző. A deszka homlokzatburkolatok általában lécvázra szegezett, függőleges helyzetű, két sorban részben egymásra takaró, gyalult deszkákból állnak (5.80. ábra).

5.80. ábra. Deszka homlokzatburkolat szerelt falszerkezeten

A legelterjedtebb fa anyagú homlokzatburkolatok a csap­hornyos lécekből készült homlokzati lambériák. Ezek a beltéri lambéria burkolatokhoz hasonló módon, rejtett szegezéssel lécvázra erősített különböző keresztmetszetű gyalult lécekből állnak. Függőleges és vízszintes léckiosztással egy­aránt készülhetnek.

A fa anyagú burkolatok mögött a hőszigetelés nedvesség elleni védelme önmagában többnyire nincs biztosítva. Eh­hez (a tetőszerkezeteknél is alkalmazott) kétszeres kiszellőztetésű szerkezeti kialakítás szükséges (5.81. ábra).

5.81. ábra. Kétszeresen átszellőztetett fa homlokzatburkolat

A hőszigetelés és a faburkolat közé vízhatlan fóliát he­lyeznek úgy, hogy annak mindkét oldalán szellőző légréteg legyen. A belső légréteg a hőszigetelés, a külső légréteg a faburkolat hátoldalának kiszellőzését biztosítja. Fa homlokzatburkolatoknál különösen fontos a kéregszerkezet mö­götti légréteg megfelelő, egyenletes átszellőztetése. Ezért a ki- és beömlőnyílásokat lehetőleg a burkolat teljes hosszán ki kell alakítani.

A fa homlokzatburkolatok felületét minden esetben ke­zelni kell. Különösen fontos az UV-sugárzás, a gombáso­dás, illetve a rágcsálókkal szembeni megfelelő védelem.

Fémlemez homlokzatburkolatok

A fémlemez homlokzatburkolatok különböző proíilozású könnyűfém (alumínium) vagy rozsdamentes acél lemezek­ből készülnek. Elsősorban csarnokok, ipari épületek, rak­tárak jellemző külső burkolata. A fémlemezek anyagától, kialakításától és az alkalmazott technológiától függően az alábbi fémlemez homlokzatburkolatokat különböztetjük meg.

Ezek:

• hagyományos készítésű fémlemez burkolatok;
• hullám- és trapézlemez burkolatok;
• alumínium vagy acél pallók és kazetták.

A hagyományos fémlemez burkolatok a fémlemez te­tőfedésekhez hasonló elvek alapján készülnek, függőleges deszkaaljzatra. Az előprofilozott lemezeket kettős, derék­szögű állókorcokkal vagy lécbetétekkel kapcsolják össze. A fémlemez burkolatokat a beton-, habarcs- és kőfelületek­től (és bizonyos favédőszerektől) elválasztó réteggel kell védeni. Az elválasztó réteg (ha készül) üvegfátyol betétes bitumenes fedéllemez.

Hullám- és trapézlemez burkolatok

A hullám- és trapézlemez burkolatok anyaga (eloxált, lakkozott, esetleg műanyag bevonatos) alumíniumlemez vagy (tűzihorganyzással és műanyag lakbevonattal védett) acéllemez, melyeket hálós elrendezésben a tetőfedésekhez hasonló módon, vízszintes faszelemenekre vagy acélszelvé­nyekre rögzítenek (5.82. ábra). A rögzítési pontok hullám­völgyben találhatók.

5.82. ábra. Trapézlemez homlokzatburkolat

A rögzítőelemek a tartóprofilhoz iga­zodó rozsdamentes acél önmetsző csavarok vagy szegecsek, tömítőgyűrűkkel, műanyag védősapkákkal. Az ilyen hom­lokzatburkolatok fűtetlen, vázas szerkezetű raktárépületek esetén gyakran képezik a külső térelhatároló szerkezetet, vagyis nincs külön teherhordó falszerkezet (ebben az eset­ben természetesen már nem burkolatról van szó).

Könnyűfém vagy acélpallók és kazetták

A könnyűfém vagy acélpallók és kazetták legtöbbször olyan egyedi peremezésű fémlemezek, amelyek a beépítés során egymásba akaszthatók, csúsztathatók, pattinthatok stb. A hordozószerkezet itt is fa- vagy fémváz. A pallókat függő­leges (vagy vízszintes) sávokban egymás mellé (alá) helyezve építik be. Az egyes elemeket általában speciális kapcsolóele­mekkel, pattintással rögzítik (5.83. ábra).

5.83. ábra. Fémlemez homlokzatburkolat rögzítése pattintással

A vízszintesen pallókat legtöbbször beakasztással erősítik fel a hordozó­szerkezetre. A rendszerint hálós elrendezésben beépített fémlemez kazettákat általában rejtett (perem alatti) csavarozással vagy szegecsezéssel rögzítik a függőleges fémhe­vederekhez.

A fémlemez homlokzatburkolatok kialakítása során szá­mos tényezőt figyelembe kell venni:

• A fémlemez kéreg párazáró felületet képez, ezért kü­lönösen fontos a burkolat mögötti légréteg megfelelő átszellőztetése. A levegőbevezető nyílás szabad ke­resztmetszete a falfelület min. 1/1000 része, a kivezető nyílás szabad keresztmetszete pedig a falfelület min. 1/800 része.
• A rögzítéseket minden esetben rezgés- és zörgésmen­tesen kell kialakítani. Ez az illeszkedési felületek közé helyezett rugalmas alátétekkel biztosítható.
• A fémekre jellemző jelentős hőmozgások következ­tében különösen fontos, hogy a fémlemez burkolatok minden irányba szabad mozgási hézagokkal, rugalma­san összekapcsolva legyenek beépítve.
• A lemezek közötti hézagokat úgy kell kialakítani, hogy csapadék ne juthasson a lemezek mögé.

Napjainkban a nagyobb homlokzatfelületeken gyak­ran szerelt jellegű kerámialap burkolatokat alkalmaznak. A kerámialapok négyzetes vagy téglány alakú, sík (tömör) vagy üreges, anyagában színezett elemek. A sík (tömör) lapok vastagsága általában 10-13 mm, az üreges elemeké 30 mm. A lapokat hálós elrendezésben építik be, nyitott fugaképzéssel. A burkolat alatt ez esetben is átszellőztetett légréteg és hőszigetelés található.

A sík (tömör) kerámialapokat rendszerint látszókampós, míg az üreges kerámialapokat többnyire rejtett sarus kap­csolással erősítik a teherhordó falhoz rögzített fém tartó-profilokhoz.

Látszókampós rögzítés

Látszókampós rögzítés esetén adott távolságonként elhelyezett fém tartóvázhoz kapcsolt rozsdamentes (vagy horganyzott) acélkampók tartják a kerámialapokat. A füg­gőleges tartóprofilok tengelytávolsága megegyezik a lapok közötti függőleges hézagok tengelytávolságával. Az egyes lapokat a sarokpontok közelében laponként négy kampó­val erősítik a tartóvázhoz (5.76. ábra). A kampók gyárilag a burkolat színére vannak festve, így kevésbé észrevehetők.

5.76. ábra. Homlokzati kerámia burkolólap látszókampós rögzítése

Rejtett rögzítés

Rejtett rögzítés esetén a homlokzati felületen külön fém tartóváz készül. A teherhordó falszerkezethez erősített függőleges profilokra vízszintes szerelőbordákat rögzíte­nek. A bordák tengelytávolsága megegyezik a vízszintes hézagok távolságával. A kerámialapokat a vízszintes bor­dákra pattintott keskeny rögzítőprofilok tartják (5.77. ábra).

5.77. ábra. Üreges homlokzati kerámia burkolólap rejtett rögzítése

Az üreges kerámiaelemek egymásra takaró peremezése következtében a rögzítőprofilok kampórészei nem láthatók (rejtettek). A függőleges nyitott fugahézagokat a burkolat belső oldalán rugalmas, fém hézagzáró profillal zárják le (5.78. ábra).

5.78. ábra. Hézagzáró profil elhelyezkedése

A szerelt kerámialap homlokzatburkolatokat is mindig az előre elkészített burkolási terv, valamint a gyártó által kiadott alkalmazástechnikai útmutató alapján kell készíteni.

A homlokzati kőlap burkolatok általában 2-5 cm vastag, szabályos alakú, különböző méretű fűrészelt kőlapokból ké­szülnek, hálós vagy kötésben rakott elrendezésben, nyitott hézagokkal. A kőlapok anyaga legtöbbször tömör mészkő, gránit, esetleg márvány. Felületük csiszolt, fényezett, hasí­tott, mart stb.

Régebben a kőlap burkolatok jellemzően hőszigetelés nélkül, 2-3 cm széles zárt légréteggel készültek, pontonkén­ti merev rögzítéssel. A rögzítést kivésett fészekbe ágyazott rozsdamentes (vagy horganyzott) acélhuzal kapcsokkal, konzolos horgonyokkal képezték. A fészkekbe cementha­barcs kitöltéssel kötötték le a rögzítőelemeket (5.74. ábra). A kőlapok között kitöltés nélküli zárt hézagképzés volt a jellemző. Számos hátrányos tulajdonsága miatt ilyen hom­lokzatburkolatokat manapság már nem készítenek.

5.74. ábra. Homlokzati kőlap burkolatok hagyományos rögzítése
a) acél huzalkapoccsal; b) konzolos horgonnyal

Napjainkban a szigorú hőtechnikai követelményekhez igazodva rendszerint hőszigetelt, min. 3 cm széles szellőztetett légréssel képzett homlokzati kőlap burkolatokat készí­tenek, a kőlapok között 7-9 mm kitöltés nélküli hézaggal. A kőlapok merev és rugalmas rögzítését korszerű konzolos és egyéb pontszerű függesztő kapcsolóelemek biztosítják (5.75. ábra). Az ilyen burkolatok kialakítása többnyire sze­relő jellegű munka.

5.75. ábra. Homlokzati kőlap burkolatok korszerű rögzítése

A kőlap homlokzatburkolatokat is minden esetben az előzetesen elkészített homlokzatburkolási (kőkiosztási) terv alapján készítik. Ez tartalmazza a különböző rögzíté­si pontok helyét, számát, a kőlapok kiosztását, az alkalma­zott kötőelemeket, az esetleges dilatációk helyét és kialakí­tását stb.

A terv alapján először pontosan kitűzik a különböző rög­zítések helyeit. Megkülönböztetjük a merev és a rugalmas függesztéseket. A merev (fix) függesztési helyek rendsze­rint alul, a falnyílások körül, valamint a vízszintes dilatációk vonalában helyezkednek el. A rugalmas függesztések a kőlapokat a sarokpontjai mentén kapcsolják a teherhordó falszerkezethez. A függesztő elemeket általában dűbeles csavarozással rögzítik a falszerkezethez. (A rögzítések helyén a hőszigetelést kivágják, majd visszahelyezik.

Gyenge teherhordó fal

Gyenge te­herhordó fal esetén sínes (vázas) rögzítőket kell alkalmaz­ni.) A függesztőelemek fejrésze a kőlapok közötti hézagok­ban helyezkedik el, és kétoldali rögzítőtüskével a kőlapba előfúrt furatokba kapcsolódik. Az összeépítést megelőzően a furatokat rugalmas fugázóanyaggal kell kitölteni. A kőla­ponként négy megfogási pontból kettő rögzítési pont, kettő pedig támasztási pont (távtartó).

A kőlapok közötti 7-9 mm széles nyitott hézagok, vala­mint a rugalmas kapcsolatok következtében a korszerű kő­lap homlokzatburkolatoknál általában nincs szükség külön dilatáció kialakítására.

A falazott homlokzati téglaburkolatok kisméretű klinker burkolótéglákból készülnek (120x250x65 mm, 240x115x71 mm, 210x100x63 mm stb.), a téglakötés szabályainak meg­felelően falazva, általában féltégla szélességben, 10mm-es fugahézaggal. A teherhordó falszerkezet és a külső tégla burkolófal közötti rétegek kialakításától függően három jel­lemző szerkezeti felépítés különböztethető meg (5.70. ábra).

5.70. ábra. Falazott tégla homlokzatburkolatok különböző rétegfelépítése

A tégla burkolófal a teherhordó fal alatti lábazatra, alap­testre, fém faltartó konzolra, esetleg előre gyártott (hőhíd-mentes) vasbeton konzolra (peremgerendára) támaszkodhat (5.71. ábra). A burkolófal megfelelő állékonyságát a két fal­szerkezetet pontonként összekötő tárcsás acél rögzítőpálcák biztosítják.

5.71. ábra. Falazott tégla homlokzatburkolatok alátámasztási módjai
a) alaptestre építve;  b) fémkonzollal gyámolítva; c) konzolos peremgerendára építve

A falazott tégla homlokzatburkolat alkalmazását az épü­let tervezése (a szerkezetek méretezése, a részletek rajzolá­sa) során előre figyelembe kell venni.

A burkolófal csak pontosan beállított (szintezett) vízszin­tes fogadószerkezetre építhető. Lábazati falra, alaptestre való építés esetén vízszintes falegyent készítenek. Fém kon­zolelemes gyámolításnál először pontosan meghatározzák (kitűzik) a teherhordó falszerkezeten a rögzítési pontokat. A konzolelemek rögzítéséhez a hőszigetelésből megfelelő méretű darabokat vágnak ki, melyeket az elem felszerelése után a kivágott részre visszaillesztenek. A konzolelemeket – a terhelésnek megfelelő számú és méretű – dűbeles csava­rokkal rögzítik.

A burkolófalat a kisméretű téglafalra vonatkozó falazási szabályoknak megfelelően készítik. Látható falszerkezetként különösen fontos a pontos, precíz falazási munka. A fala­zás előtt kell elhelyezni a horganyzott acél rögzítőpálcákat, melyeket dűbellel rögzítenek a teherhordó falba. A kötőele­meket a terhelés és a teherhordó fal típusának ismeretében osztják ki.

Általában négyzetméterenként 5 db kötőelem elhelyezése szükséges; ezen felül a szélek mentén, nyílá­sok körül további 3 db elemet kell beépíteni. A kötőelemek a vízszintesen kampózott végeikkel csatlakoznak a burkoló­fal vízszintes hézagaiba (5.72. ábra). Hőszigetelt szerkezet esetén a hőszigetelő táblák mechanikus rögzítését leszorító tárcsákkal kombinált kötőelemek biztosítják.

5.72. ábra. Falazott tégla homlokzatburkolat merevítése rögzítőpálcákkal

A burkolófal nyílások feletti részét rendszerint a falnyílás feletti vasbeton koszorúba rögzített függesztőkengyeles alá­támasztó fémkonzollal gyámolítják (5.73. ábra). A konzol alatti hosszvasakra felfűzött, álló helyzetű (előfúrt) téglák elhelyezkedéséből adódóan a rögzítés így rejtve marad.

5.73. ábra. Falazott tégla homlokzatburkolat rögzítése nyílás felett

A burkolófal alsó és felső részén szellőzőnyílásokat kell kialakítani. Ennek legegyszerűbb módja a kitöltetlen függőleges fugahézag. A falnyílások körül perforált lemezek beépítésével nagyobb ki- és beömlő felületek képezhetők. A falazott téglaburkolatok hézagolását a korábban megis­merteknek megfelelően végzik. A téglaburkolatokban dilatációt is ki kell alakítani. A di­latációk száma, elhelyezkedése elsősorban a homlokzat tájolásától függ (délen sűrűbb, északon ritkább). A dilatáláshoz a hézagokat adott sávban rugalmas anyaggal töltik.

Ragasztott kerámialap homlokzatburkolatok legtöbbször a homlokzat kisebb részein, sávokban, nyílások körül, díszí­tő jelleggel készülnek, de alkalmazhatók teljes felületen is. A kis elemméretnek köszönhetően akár íves felületek bur­kolása is lehetséges. A rendszerint négyzetes vagy téglalap alakú kerámialapok többféle méretben (120×120; 200×200; 420×420 mm stb,), natúr vagy mázas felületképzéssel kerül­nek forgalomba. A kisebb lapok (mozaiklapok) vastagsága 5-6 mm, a nagyobb lapoké 10-20 mm. A jobb tapadás érde­kében a lapok hátoldala rovátkolt, bordázott.

A ragasztott kerámialap homlokzatburkolatok egyaránt készíthetők régi vagy új tégla (vázkerámia), beton vagy fa anyagú falfelületre.

A burkolólapok rögzítése kétféle módon végezhető:

• hagyományosan ágyazóhabarcsba rakva és
• vékony ragasztórétegbe rakva.

A rögzítési módtól függ az aljzat felületére vonatkozó kö­vetelmény. Vékony ragasztórétegbe rakott homlokzatburkolat csak teljesen sima, egyenletes, sík alapfelületre készíthe­tő. Ez tégla és beton falfelületek esetén rendszerint új vako­lat készítésével biztosítható (5.68. ábra).

5.68. ábra. Ragasztott kerámialap homlokzatburkolat

Ágyazóhabarcsba rakott kerámialap homlokzatburkolatok egyaránt készíthe­tők nyers, vakolt tégla és beton falszerkezetre. Nyers falfelü­letnél az ágyazóhabarcs felhordása előtt a felületet gúzolni kell. Új vakolat készítése nem szükséges, a meglévő vakolat minőségét azonban ellenőrizni kell. A vakolaton nem lehet­nek levált részek, szennyeződések.

A ragasztott vagy ágyazóhabarcsba rakott kerámia­lap homlokzatburkolatok készítésének elve lényegében megegyezik a beltéri falburkolatoknál bemutatottakkal. A burkolólapokat itt is az előre elkészített burkolat-kiosztási terv alapján kell felrakni. Homlokzaton a kerámialapok ál­talában hálós elrendezésűek. A különböző falsík-töréseket, sarkokat (káva, szemöldök stb.) az erre alkalmas idomele­mekkel (vagy vágott elemekkel) képezik. A burkolólapok között rendszerint 2-4 mm fugahézagokat alakítanak ki.

A homlokzatburkolás megkezdése előtt be kell építeni a burkolattal eltakarandó vezetékeket, kábeleket, valamint a nyílászárók tokszerkezetét. El kell végezni a pontos be­állításokat, a vezetékek próbáját stb. Ellenőrizni kell, hogy a fogadószerkezetek készültségi foka, minősége megfelel-e a burkolási munka előfeltételeinek.

Burkolólapok felrakása

A burkolólapok felrakását ez esetben is megelőzi az aljzat ellenőrzése és előkészítése. Ennek során meg kell tisztí­tani a felületet, el kell távolítani a kitüremkedő habarcs­maradványokat, egyéb szennyeződéseket. Hagyományos ágyazóhabarcsba rakott burkolat esetén fel kell hordani a gúzréteget, vékonyragasztás esetén pedig el kell készíteni a szükséges vakolatot. A kerámia homlokzatburkoló lapok felrakásának menete, ragasztása megegyezik a beltéri ke­rámia falburkoló lapoknál ismertetettekkel.

Ragasztott kerámialap homlokzatburkolat homlokzati hőszigetelésre is készíthető. Ebben az esetben a (mechani­kusan rögzített) hőszigetelés felületére rabicháló-erősítéses alapvakolatot hordanak fel. Ez képezi a burkolat aljzatát, melyet vékonyágyazatú ragasztással rögzítenek (5.69. ábra).

5.69. ábra. Homlokzati hőszigetelésen képzett ragasztott kerámialap burkolat

A burkolatok hézagolása szintén a korábban megismer­teknek megfelelően történik: A burkolólapok között a fugahézagok zárt (1-2 mm) és nyitott (2-4 mm) formában képezhetők. A hézagszélesség függ a burkolólapok méretétől, minőségétől, a helyiség ren­deltetésétől, illetve az esztétikai igényektől. A nyitott hézagok alkalmazása több szempontból is előnyös: egyrészt így esztétikusabb felület hozható létre, másrészt a nagyobb hézagszélesség megfelelő „teret” biztosít a mozgásoknak.

A ragasztott homlokzatburkolatok közvetlenül a külső falfelületre rögzített, általában kismére­tű, fagyálló kerámiaelemekből, lapokból készül­nek. Három alapvető típusát különböztetjük meg: ragasztott tégla, kerámialap és kőlap homlokzatburkolatok.

A burkolat a ragasztás módjától függően (hagyományos habarcságyazatú vagy vékonyágyazatú ragasztás) nyers vagy vakolt felületre egyaránt készíthető. A ragasztott homlokzatburkolatok készítése csak az épület „ülepedése” (szerkezeti mozgásainak megszűnése) után kezdődhet meg. Az alapfelület hasonló előkészítést igényel, mint a beltéri ra­gasztott kerámia falburkolatok.

Ragasztott tégla homlokzatburkolatok

Ragasztott téglaburkolatokat rendszerint a homlokzat tel­jes felületen (esetleg csak lábazaton) alkalmaznak. A homlokzati (hasítható) falburkoló klinker téglaele­mek lapmérete többnyire a hagyományos kisméretű tégla oldallap méreteihez igazodik (120×65, illetve 250×65 mm). Ennek megfelelően az elemeket rendszerint kötésben, a kisméretű téglafalak jellemző felületi struktúráját utánozva, 10 mm széles hézagképzéssel rakják fel a falfelületre. A sík burkolótéglalapok vastagsága 8-11 mm, a hasítható bur­kolótégla-elemek 55, illetve 27,5 mm szélesek (5.65. ábra). A kétféle téglaburkolat megjelenésében azonos képet ad, ki­alakításuk azonban lényegesen különbözik.

5.65. ábra. Tégla homlokzathurkoló elemek
a) sík burkolótégla-lapok; b) hasítható burkolótégla elemek

Sík burkolótégla lapok

A sík burkolótégla lapokat vékonyágyazatú technológi­ával ragasztják a megfelelően előkészített, sima, egyenletes, sík falfelületre. A burkolásra alkalmas alapfelület többnyire új vakolat készítésével biztosítható. Megfelelően sík beton­felületre a lapok közvetlenül (vakolás nélkül) is felrakhatok. A gyártói ajánlásnak megfelelő flexibilis, fagyálló hideg­burkolat-ragasztót fogas kenővassal hordják fel a felületre. A burkolat készítése a téglalapsorok kitűzésével kezdődik. A burkolandó felület adott részein függőleges vezetősorokat raknak fel, majd a köztes felületen kifeszített zsinór mellett haladva rakják fel a lapokat (5.66. ábra).

5.66. ábra. Sík burkolótégla lap homlokzatburkolat kialakítása

A lapokat mindig a falsaroktól, falnyílástól kiindulva kell kiosztani, a tég­lakötési szabályoknak megfelelően. A kisméretű, szabott elemek alkalmazását kerülni kell; felesnél kisebb elemekre lehetőleg ne legyen szükség. A különböző falsíktöréseket, sarkokat (káva, szemöldök stb.) az erre alkalmas (rendszer­hez tartozó) sarokelemekkel vagy vágott elemekkel képezik. A burkolás közben az elkészült felületet folyamatosan tisz­títják.

Hasítható burkolótégla

A hasítható burkolótégla elemeket 10-12 mm vastag habarcságyazatba rakva rögzítik a falfelületre, 3-4 soron­ként csorbázatos bekötéssel a falba (5.67. ábra). A burkolat közvetlenül a vakolatlan nyers falfelületre felrakható, legfeljebb a felület gúzolására lehet szükség.

5.67. ábra. Téglaelemekből képzett homlokzatburkolat

A burkolás menete ebben az esetben is az elemsorok pontos kitűzésével kezdődik. Ezután (3-4 soronként) kialakítják (kivésik) a csorbázatos bekötéshez szükséges hornyokat. A burkolást függőleges vezetősorok készítésével kezdik, majd a köztes felületen kifeszített zsinór mellett haladva rakják fel az elemeket. A szükséges habarcsmennyiséget a burkolótégla elemek hátlapjára hordják fel. A kis méretű vágott elemeket lehető­leg kerülni kell.

Hézagolás

A homlokzati klinker téglaburkolatok hézagolását cél­szerű a kifejezetten erre a célra készülő klinkerhabarccsal végezni. Ezek az anyagok nem tartalmaznak oldható sókat, bedolgozásuk fugázóvassal történik, így a lapok felülete nem szennyeződik a munka során. A földnedves konzisztenciájúra előkevert fugázóanyagot fugázóvassal dolgozzák be a hézagokba.