Parkettázás - 226. oldal

A hagyományos szegezett fapadlók, parketták aljzata a vakpadló. Napjainkban ilyen bur­kolatokat viszonylag ritkán készítünk. Ennek az oka, hogy jóval nagyobb az anyagszük­ségletük, mint a korszerű ragasztott vagy úsztatott parkettáké, a kialakításuk pedig idő- és munkaigényes.

Aljzatra épített (erősített) vakpadló

A vakpadló szerkezetét alapvetően meghatározza a tervezett fapadló típusa, a várható terhe­lés mértéke, illetve a padló épületen belüli helye. A vakpadlóról célszerű előzetesen pontos tervrajzot készíteni . Ezen fel kell tüntetni a helyiség méretét, az egyes faelemek méretét, helyzetét (pl. a párnafák irányát, tengelytávolságát stb.). Rajz alapján pontosan meghatározható a szükséges faanyag mennyisége, és a kivitelezés során is útmutatóul szolgálhat.

A vakpadló két fő szerkezeti részét a párnafák és a deszkaborítás képezi, melyek anyaga általában luc-, jegenye- vagy erdeifenyő. A párnafák mérete többféle lehet. A legelterjedtebb keresztmetszeti méretek: 38×76 mm; 50×50 mm; 50×76 mm. Hosszuk 3,00 és 6,00 m között változik. A deszkaborítás rendszerint 18 mm, esetleg 24 mm vastag, 80-120 mm széles, és 3,00-6,00 m hosszú deszkákból áll. Előfor­dul, hogy deszkaborítás helyett zárt lemezbo­rítás készül (faforgács lemez, OSB lap stb.).

Vakpadló tervrajz

A meghatározott mennyiségű, helyszínre szállított faanyagot a beépítés előtt át kell vizsgálni. Csak egészséges, korhadásmentes és faanyagvédőszerrel kezelt fűrészáru hasz­nálható fel. A kivitelezés előtt ez esetben is ellenőrizni kell a helyiség és az aljzat nedves­ségtartalmát, hőmérsékletét.

A vakpadló összeállításának első lépése, hogy a rajz alapján leszabjuk a szükséges méretű és számú párnafát. A szabás során figyelembe kell venni, hogy a 4 m-nél rövi­debb párnafák hossza csak egy helyen told­ható. Ügyelni kell arra, hogy a párnafákat ne ütköz­tessük közvetlenül a falnak, minden oldalon hagyjunk min. 2 cm mozgási hézagot.

A következő lépés a párnafák tengelyvona­lának feljelölése az aljzat felületére. A párnafák tengelytávolsága általános esetben 45-60 cm, de a várható terhelés és a helyiségméret függvényében más méretek is előfordulhatnak. A tengelytávolságot első­sorban a borítás típusa (deszka, lemez), a vár­ható terhelés mértéke határozza meg.

A testhangok mérséklése érdekében célszerű a párnafák alá hangszigetelő lemezsávokat helyezni.

Ezeket a párnafák fek­tetése előtt szabjuk le, és leterítjük a párnafák tervezett vonalában. A hangszigetelő lemez-sávok szélessége nem lehet kisebb a párnafák szélességénél.

A vakpadló készítése a párnafák síkjának a kitűzésével (szintezéssel) folytatódik. A szin­tezést legegyszerűbben lézeres szintezőmű­szerrel végezhetjük. (A hazai gyakorlatban még a csöves vízmérték is elterjedt.) A lézer segítségével a burkolat tervezett síkja felett +1,00 m-en felveszünk egy síkot. Új építésű épületnél előfordulhat, hogy ennek a síknak a szintjét a falon, a kávákban szerkezetépítéskor megjelölték, és az még burkoláskor is látszik.

Felújításoknál egy szomszé­dos helyiség vagy lakás padlószintjéhez kell viszonyítani, ahhoz képest kell a +1,00 m-es szintet felvenni. Ezt a segédsíkot úgy hasz­náljuk, hogy rá merőlegesen adott távolságot visszamérve pontosan beállíthatjuk a párna­fák (felső) síkját. A mérendő távolság nagysága:

1,00 m + burkolatvastagság + deszkavastagság.

A fal melletti párnafák szintmagassága egy­szerűen beállítható, mivel a falsíkon elvégez­hető a mérés. A középső mezőben viszont egy olyan függőleges léc segítségével állítjuk be a párnafák felső síkját, amelyre alulról mérve előzetesen bejelöltük a mérendő távol­ságot.

A párnafák pontos szintjét vékony alátétekkel, kis ékpárokkal állítjuk be. Ha ez megtörtént, akkor az ékek helyzetét szegezéssel vagy ragasztással biztosítjuk.

A párnafá­kat általában dübelezéssel vagy ragasztással lehet rögzíteni. A rögzítés nélküli párnafa a burkolat alatt terhelés hatására elmozdulhat, ekkor a padlószerkezet huppogó hangot ad. A párnafákat egyszerű ütköztetéssel toldjuk. A toldást kétoldali (szegezett vagy csavarozott) hevederekkel biztosítjuk.

A toldás alá minden esetben ékpárnak kell kerülnie. A párnafák közötti teret ásványi szálas hő- és hangszigetelő anyaggal töltjük ki. Ez szintén csillapítja az akusztikai hatásokat.

A párnafák elhelyezését követően alakítjuk ki a deszkaborítást. A korábban méretre vágott deszkákat a tervnek megfelelő sorrend­ben készítjük elő (ez elsősorban az összetett alaprajzi elrendezésű helyiségeknél fontos). A deszkaborítás kialakítása során ügyeljünk arra, hogy a deszkákat pontosan a tervben megadott távolságra, egymással párhuzamo­san helyezzük el. Egy deszka legalább három párnafára feküdjön fel.

A párnafákhoz hason­lóan a deszkákat se ütköztessük közvetlenül a falhoz. Itt is 2 cm távolságot kell biztosítani. A deszkákat csavarozással rögzítjük a pár­nafákra, csatlakozásonként két-két csavarral. A vakpadló deszkáit csak a pár­nafák felett lehet toldani.

Építőlemezekből (pl. OSB lap) készülő zárt borítás kivitelezése során hasonlóan járunk el. A lemezek közbenső részén a csavarozás vonalát érdemes előre feljelölni a lemezekre.

Feltöltésbe ágyazott vakpadló

A vakpadlókat régen homok- vagy salakfel­töltésbe ágyazva fektették. Ma ilyen szerke­zeti megoldást új épületeknél csak igen ritkán alkalmazunk. Régi padlók felújítása során azonban előfordul, hogy csak feltöltésbe ágyazott szerkezeti megoldással létesíthető az új padló (pl. poroszsüveg födémre épített fapadlóknál).

Ilyen esetekben alkalmazott mai megoldás az ömlesztett száraz feltöltésre épített vakpadló. A száraz feltöltés anyaga duzzasztott agyag­golyó. Ez zsákos kiszerelésben kerül forga­lomba, a szemcseméret 1-4 mm.

A száraz feltöltésre épített vakpadló készítése során először eltávolítjuk a régi padlószerke­zetet. Lényegében a nyers födémig lecsupa­szítjuk a padozatot. Ezt követően kitűzzük a tervezett padló síkját, majd elkészítjük a feltöltést a párnafák ter­vezett alsó síkjáig. Az ömlesztett anyagot egyenletesen terítjük szét hosszú léc segít­ségével, közben folyamatosan kézi döngöléssel tömörítjük.

A kész felületet vízmértékkel ellenőrizzük. Ezután a fal mellől indulva sorba elhelyezzük és beállítjuk a párnafákat. A párhuzamosságot távtar­tókkal (méretre vágott lécekkel) biztosítjuk. A párnafák helyzetét a felső síkjukra csa­varozott hosszú léccel, esetleg leterheléssel biztosíthatjuk. Következő lépésként a párna­fák közötti sávokat teljes egészében kitöltjük a szárazfeltöltés anyagával. A felesleges szemcséket hosszú léccel húzzuk le.

Ragasztott vakpadló készítése

A sűrű lécezésből álló ragasztott vakpad­lók készítése gyorsabb és egyszerűbb, mint a hagyományos vakpadlóké. Emellett elő­nyük, hogy kisebb anyagigényűek, és jóval kisebb a rétegvastagságuk, mint a hagyomá­nyos vakpadlóknak, így jobban igazíthatók más padlóburkolatokhoz.

Az előnyök ellenére ragasztott vakpadlókat viszonylag ritkán készítünk. Ennek oka, hogy a sűrű lécezés felső síkja csak akkor lesz meg­felelő, ha szakszerű aljzatkiegyenlítés készül (a lécek közös felső síkját gyalulással nehéz­kes kialakítani).

A lécek mérete általában 2×5 cm, tengelytá­volsága 10-12 cm. A pontos tengelytávolságot a helyiség, illetve a parkettaelemek méretének függvényében kell meghatározni. A tengely­távolságot egyedileg leszabott távtartókkal tudjuk kivitelezéskor tartani.

Ügyeljünk arra, hogy a fal melletti lécek és a fal között kb. 1-2 cm távolság mindig legyen. A sűrű kiosztás miatt nem kell mindig pontos vázlatrajzot készíteni, de összetett alaprajzú helyiségben mindenképpen javasolt. Ezt követően lehet méretre szabni a léceket. Amennyiben szükséges, a lécek toldását egy­szerű egyenes ütköztetéssel képezzük.

A léceket a parkettaragasztáshoz is használt anyaggal rögzítjük. A ragasztót teljes felü­leten fogas kenőlemezzel hordjuk fel. Az egyik faltól indulva célszerű olyan széles sávot megkenni ragasztóval, amelyet még átérünk a lécek helyére igazításakor. A léceket teljes hosszukban egyenletesen kell a ragasztóanyagba nyomni. Szükség esetén gumikalapáccsal óvatosan meg kell ütögetni a felületüket.

A ragasztó száradását követően ellenőriz­zük a felület egyenletességét. Ehhez hosszú lécet és vízmértéket használunk. Amennyi­ben a lécek felső felülete nem esik egy síkba, akkor a kiálló részeket le kell gyalulni vagy csiszolni. Megfelelő aljzatkiegyenlítés és kivitelezés esetén minimális korrekcióra lesz szükség.

A pontos szintbeállítást követően elkezdhet­jük szegezni a parkettákat.

Úsztatott lemezborítás készítése

Ragasztott padlóburkolatok (parketták, svéd­padlók) alatt alkalmazott aljzatszerkezet az úsztatott lemezborítás. Ez viszonylag egy­szerűen kialakítható aljzat. Alkalmazásá­nak előnye, hogy nincs szükség mechanikai rögzítésre, ragasztásra. Emellett a kész aljzat kiváló akusztikai tulajdonságokkal rendelke­zik.

A kivitelezés során először az előzetesen ellenőrzött és megfelelően előkészített beton­ vagy esztrich-aljzatra leterítjük a párazáró alá­tétfóliát. A falszegély mentén 5-10 cm magas felhajtást hagyunk. Ezt követően fektetjük le a polifoam hablemezt. Az általában 3-10 mm vastag hablemezek 1,00 m széles tekercsek­ben kerülnek forgalomba.

Ezeket szorosan egymás mellé helyezve terítjük le (átfedés nélkül). Erre fektetjük le a borítást, ame­lyet csaphornyosán egymáshoz kapcsolható MFP vagy egyéb építőlemezből készítünk. Az építőlemez horony-ereszték kapcsolatát össze kell ragasztani! A fektetést a fal mel­lett kezdjük. A fal és borítás között 10-15 mm széles mozgási hézagot kell hagyni, ezt táv­tartókkal biztosítjuk.

A teljes borítás kialakítása után sorban eltá­volítjuk az ékeket, majd a fal mentén kör­ben levágjuk a fóliafelhajtás borítás síkján túlnyúló részét. Ezt követően ellenőrizzük a kész borítást (nyitott illesztések, recsegések kiszűrése). Amennyiben nem találunk hibát, kialakíthatjuk a ragasztott padlóburkolatot.

A hajópadló deszkázatának irányát már jóval a padló kialakítása előtt célszerű meg­határozni. A padló megjelenését és a térér­zetet ajánlott a gazdaságossági szempontok elé helyezni. A legkedvezőbb, ha az ablakon beeső fénysugarakkal párhuzamosan fektet­jük a deszkákat, mivel így észlelhetők legke­vésbé az esetleges felületi hibák. A párnafá­kat mindig a választott irányra merőlegesen helyezzük el!

A hajópadlót párnafákra fektetett – hosszol­dala mentén csaphornyos – gyalult deszkázat­ból áll. Kialakításához nem szükséges pontos tervrajzot készíteni. A faanyagok mennyisé­gének megadásához a párnafák esetében elég egy egyszerű vázlatot készíteni, amelyen fel­tüntetjük a párnafák tengelyvonalát. A hajópadlódeszkák mennyiségéhez pedig elég tudni a helyiség alapterületét és befoglaló méreteit.

A padló építéséhez előkészített faanyagot a beépítés előtt minden esetben ellenőrizni kell. Csak hibátlan, korhadásmentes és faanyagvédőszerrel kezelt faanyag építhető be. A hajópadlódeszkák esetében különösen fontos az alapos vizsgálat. Mivel ezekből áll a járófelület, ezért az esztétikai igényeknek maradéktalanul meg kell felelniük.

A padlóburkoláshoz felhasznált faanyag ned­vességtartalma max. 6-12 % lehet! Ajánlott a faanyagot jóval a padló készítését megelő­zően beszerezni és a burkolandó helyiségben tárolni, akklimatizálni. így megelőzhetjük, hogy a beépítést követő száradás miatt héza­gossá váljon a padlófelület, vagy a nedvesség­tartalom növekedése miatt az anyag dagadjon.

Előkészítő műveletek

A hajópadló készítése a padlósík pontos kitűzésével és a párnafák elhelyezésével kezdődik. Ez lényegében a vakpadlónál meg­ismert elveknek megfelelően történik. Fontos, hogy a párnafák tengelytávolsága 45 és 60 cm között legyen. Az ajtók közelében célszerű sűrűbb kiosztást alkalmazni. A párnafák alá vékony szigetelősávokat fektetünk, ez megakadályozza, hogy a padló később nyikorogjon.

A párnafákat ez esetben is úgy kell elhelyezni, hogy a bütüs végeik és a falsík között 1-2 cm hézag maradjon! A párnafák közé pedig ásvá­nyi szálas hő- és hangszigetelő anyagot kell helyezni. Amennyiben a párnafákat nem rögzítjük az aljzathoz, az első deszkasorok fektetéséig célszerű ideiglenesen távtartó ékkel, léccel biztosítani a helyzetüket. Ezt a további desz­kasorok fektetése után eltávolíthatjuk.

Hajópadló lerakása

Az első deszkát a faltól kb. 1-2 cm távolságra kell lefektetni úgy, hogy a hornyolt éle kerül­jön a fal felé. A fal és a deszka közé kis távtartókat (ékeket) helyezünk. Az első deszka pontos beállítása nagyon fontos, hiszen ehhez kapcsolódnak a további deszkák, így később már nincs lehetőség az irány, korrigálásra.

A hajópadló deszkákat rejtett csavarozással vagy szegezéssel rögzítjük a párnafákhoz. Az alkalmazott szeg általában 22/50 mm-es vagy 28/65 mm-es bognárfejű szeg, melyet ferdén ütünk be a csaprész tövébe. A csavart is ferdén hajtjuk be annyira, hogy a feje ne legyen útban a következő deszka horonyrészének illesztésekor (süllyesztett fejű csavarozás). Ügyeljünk arra is, hogy a deszka fedlapja és éle ne sérüljön a csavarozás és szegezés során!

Az első deszka után sorban lefektetjük a további sorokat. A már leerősített desz­kákhoz illesztjük a következő deszkát, és a csap-hornyos kapcsolatot szorosan össze­ütjük ütőfa és kalapács segítségével. Ügyeljünk arra, hogy teljes hosszában zárt, hézagok nélküli legyen az illeszkedés. Ha ez teljesül, akkor a párnafákhoz csavaroz­hatjuk a deszkát.

A hajópadlódeszkák hossztoldása egyszerű tompa ütköztetés. A toldásoknál a legfonto­sabb, hogy a kapcsolódó deszkákat pontosan munkálják meg. Ahhoz, hogy az illeszkedés szinte észrevétlen legyen, a deszkák végeit pontosan derékszögben kell lefűrészelni, és meg kell csiszolni. A toldásnak mindig a pár­nafa középvonalába kell esnie. Egymás mel­letti deszkasorokban a deszkák toldása nem eshet ugyanarra a párnafára (kötésben kell fektetni a deszkákat.) Az ajtók környezetében ne legyenek toldások! Törekedni kell továbbá arra, hogy a lehető legkevesebb toldásra legyen szükség.

A hajópadlódeszkák fektetése viszonylag gyorsan végezhető, ha az alaprajz egyszerű, és nincs szükség sok szabásra. Jelentősen lassítják azonban a munkavégzést a külön­böző ki- és beszögellések, illetve a padló síkját áttörő gépészeti vezetékek.

A csőáttöréseknél a cső átmérőjének meg­felelő lyukmaróval kifúrjuk a deszkát, majd a cső mögé eső részt kifűrészeljük a deszkából. Ez a kivágott darab már később nem helyezhető vissza, hiszen a fűrészlap vastagságából adódóan keskenyebb, mint az a rész, amit pótolni kell. (Lenti kép.)

Ezért egy koráb­ban keletkezett hulladék deszkán lényegében újra elvégezzük ugyanezt a műveletet, azzal a különbséggel, hogy (két fűrészlapnyival) szélesebb darabot vágunk ki. Természetesen ahhoz, hogy pontosan illeszkedjen a kiszabott elem a deszkához, még a deszkák lefektetése előtt egy kis párnafa darabot kell elhelyezni a cső mögött. A kis mérete miatt ehhez a pár­nafához csavarozás helyett gyakran ragasz­tással rögzítjük a kivágott darabot.

A már elkészült padlófelületet 3-4 deszkán­ként célszerű ellenőrizni (járásteszt). Amennyiben a padlójárás közben recseg, akkor valószínűleg nem megfelelő a deszkák kap­csolata. Ilyenkor üssük szorosabbra a már összeillesztett deszkákat. Ha kicsit mozog az elkészült felületrész, akkor a párnafák ékelése nem megfelelő. Ezt is mindenképpen javítsuk. Egyenes léc és vízmérték segítsé­gével a padlófelület egyenletességét is ellen­őrizzük. A szakaszos ellenőrzést semmiképp se mulasszuk el, mert a teljes padló elkészülte után jóval nehezebb az esetleges hibákat javí­tani.

Az utolsó deszka fektetése nehézkes, hiszen általában egy keskenyebbre vágott deszkát kell egy szűk helyre beépíteni úgy, hogy töké­letesen illeszkedjen a padló többi részéhez.

Ezt a műveletet behúzóvas segítségével végez­zük. A méretre vágott desz­kát elhelyezzük a falszegély mentén, majd beakasztjuk a behúzóvasat. Ezt kalapáccsal óvatosan ütögetve (fenti képen), közben szakaszosan előre­haladva, szorosan összeillesztjük a deszkákat.

Az utolsó deszkát csak felülről tudjuk leerő­síteni (szegezni, csavarozni). Ügyeljünk arra, hogy a széléhez minél közelebb eső pontok­ban csavarozzuk le úgy, hogy a később lefek­tetett szegélylécek lehetőleg eltakarják a csa­varfejet. Célszerű ideiglenesen elhelyezni a szegélylécet, és halványan felje­lölni azt a vonalat, amely a szegélyléc határát mutatja.

A teljes padlófelület kialakítását követően távolítsuk el az ékeket, és még egyszer járásteszttel ellenőrizzük a teljes felületet. Az utolsó művelet a szegélylécek elhelyezése.

Az elkészült hajópadlót néhány napig „pihenni” hagyjuk. Ez azért szükséges, mert ilyenkor még lehetnek kisebb alakváltozások, amelyeket célszerű megvárni. Puhafák esetén ezután következhet a felületkezelés: lakkozás, olajozás, viaszozás. Keményfáknál a felület­kezelést csiszolás előzheti meg.

A szegezett parketták építése kevésbé elterjedt, elsősorban felújításoknál, rekonstrukciók­nál találkozhatunk velük. Azért szorultak háttérbe, mert az ilyen parkettákhoz minden eset­ben szükség van egy külön aljzatra (vakpadló). Ez más parkettaburkolatokkal összehason­lítva több szempontból is kedvezőtlen: hosszabb a kivitelezési idő, jelentős a faanyag-igény, nagyobb a rétegvastagság. Utóbbi miatt csökken a belmagasság. A nagyobb rétegvastagság a csatlakozó hidegburkolatok rétegrendjét is befolyásolja.

Elsősorban hajópadlóknál, hagyományos csaphornyos parkettáknál, illetve sportpadlóknál alkalmazunk szegezett leerősítést. A parketta lerakását megelőzően el kell készíteni a vakpadlót (a vakpadló deszkázata merő­leges a parkettaléc tervezett irányára). Ezt követően indul a parkettázás. Régebben ez rend­szerint a falszegély mentén elhelyezkedő fallécek fektetésével kezdődött. Ma ilyen megoldást már csak felújításoknál alkalmazunk.

A burkolás minden esetben a parketta pontos kiosztásával kezdődik. Ekkor a helyiség alap­rajza, a nyílások elhelyezkedése, valamint a választott mintázat ismeretében meghatá­rozzuk a parkettasorok irányát, a sorok álta­lában az ablakra merőlegesek.

Fallécek fektetése

A fallécek a falszegély mentén elhelyezkedő, a parkettamezőt határoló (lezáró), hosszolda­luk mentén hornyos lécek. Csapos oldaluk nincs. Ezeket először a teherhordó főfalak mentén helyezzük el, majd a válaszfalak mel­lett is lefektetjük.

A fal síkja és a falléc között kb. 1-1,5 cm héza­got kell hagyni, melyet ideiglenesen faékekkel kell biztosítani. Az ékeket 0,50-0,70 m-enként helyezzük el. A falsarkokban a csatlakozás kétféleképpen alakítható ki: 45°-os szögben gérbe vágva vagy derékszögben egymásnak ütköztetve.

A fallécek toldá­sát rendszerint ferde ütköztetéssel képezzük. Mindkét lécvéget leerősítjük. Falsarokba és hossztoldásokhoz mindig kerül ék a falléc és a fal közé. Ügyeljünk arra, hogy a toldás ne essen ajtók elé.

Parketta (és falléc) szegezése

A parkettaelemeket (és a falléceket) rejtett szegezéssel -bognárfejű szeggel – erősítjük a vakpadlóhoz. Amennyiben a hornyolt olda­lon lesz a rögzítés, a szegeket ferdén (40-55°-os szögben) a horony alsó élébe ütjük. A beütést kalapáccsal és szögbeverő ékkel végezzük.

Ügyeljünk arra, hogy a szeg fejrésze teljes egészében a faanyagba süllyed­jen, mivel az esetleg kiálló fejrész megakadá­lyozza a következő parkettaelem csaphornyos kapcsolódását. Szintén ügyeljünk arra, hogy a szegezés során a parkettaelem élei ne sérül­hessenek.

Az alkalmazott szeg általában 22/50 mm-es (esetleg 28/65 mm-es) bognárfejű szeg. Ragasztott vakpadlóra szegezett parketták esetén kisebb (20/40 mm-es) szögeket hasz­nálunk.

Ha csapos oldalra esik a rögzítés, a szegeket ferdén (30-40°-os szögben) a csap tövébe ütjük. A beütést kalapáccsal és szögbeverő ékkel végezzük. Egy hagyomá­nyos parkettalécet 1-2 szeggel erősítünk le, de ez mindig függ a lécek méretétől és a ter­vezett fektetési mintától. Általában csak min­den második parkettalécet szegezünk le.

A szegezett rögzítés mellett/helyett szá­mos korszerű és hatékony rögzítési mód is alkalmazható. Ilyen például a facsavaros leerősítés, amely erősebb rögzítést biztosít. Csavarhúzógépek alkalmazásával behajtásuk is egyszerűbb és gyorsabb, mint a hagyomá­nyos szegezés. Függetlenül attól, milyen rögzítést alkalma­zunk, nagyon fontos, hogy a leerősítés során a parkettaelem sértetlen maradjon.

Parkettalécek lerakása fal mellől indulva (kezdősorral)

Egyszerű alaprajzú és kis helyiségeknél ked­vező megoldás a fal mellől indulva lerakni a parkettaléceket. így könnyeb­ben elhelyezhető a kezdősor, és kevesebb hulladék keletkezik. A kezdősort lényegében az első két sor parkettaléc képezi. Az első sort jobbos parkettalécekből készítjük. Halszálka minta esetén a kezdősor elemei 45°-os szöget zárnak be a falsíkkal.

Kiosztás

Fektetés előtt kiosztjuk a parkettasorokat. Ez alapján a kezdősor tengelyvonalának helyét úgy határozzuk meg, hogy a fektetés végén a másik oldalon a zárósor vágott ele­mei a rögzítéshez még megfelelő nagyságúak legyenek (min. 10 cm hosszúak). A kezdősor tengelyvonalát egy zsinórral jelöljük. A zsi­nórt a falba vagy a vakpadlóba ütött szegek­hez feszítjük ki.

Kezdősor kirakása

A zsinórhoz igazodva 45°-os szögben elhe­lyezzük a kezdősor egész parkettaléceit . A kezdősor lerakása közben a fal felé eső parkettaléceket le kell szabni. Ezeken a parkettaléceken a bütüs végüknél előrajzol­juk a vágás vonalát, majd lefűrészeljük.

A szabás vonalát nem a fal síkja adja, mivel itt is legalább 10-15 mm hézagot kell hagyni a parketta és a falsík között. (A sza­bás vonalának tekinthetjük a vakpadló szélső vonalát.) Fontos, hogy az összes parkettaléc egyforma méretű legyen. A pontos szabáshoz az előrajzolást minden parkettánál ugyanaz­zal a mintafával végezzük. A mintafát balos parkettalécből készítjük (a minta az elsőként leszabott parkettaléc lesz). A leszabott par­kettaléceket a kezdősor egész parkettaléceivel együtt rakjuk le, és szorosan (hézagmentesen) egymáshoz illesztjük.

A fektetés során minden egyes leszabott elemet a falszegély mentén (távtartókkal) kiékelve helyezünk el. Ezzel biztosítjuk a fal és a parkettaburkolat közötti hézagot, valamint a parkettalécek szoros összeillesztését. A kezdősorban minden egyes parkettalécet a vakpadlóhoz szegezve erősítünk le, a korábban ismertetett módon. Később a további soroknál általában elegendő minden második parkettalécet szegezni.

A kezdősor elején a falsarokba illeszkedő parkettaléc darabok leszabásához először a kezdősortól távolabb, külön felületen kira­kunk egy kezdősor részletet (kb. 5 egész és 5 leszabott parkettalécből). Ezeket az eleme­ket nem szegezzük le, csak szorosan összeil­lesztjük. Ezután lemérjük a falsarokban a sza­bás vonalát, és vonalzó segítségével pontosan feljelöljük az ideiglenesen összerakott parket­tasorra. Ezt követően az előraj­zolt léceket felszedjük, és leszabjuk. Végeze­tül a méretre vágott parkettaléceket sorban beillesztjük a kezdősor elején a falsarokba.

Forduló kirakása

A kezdősor végén a következő lécsor fekte­tése előtt kell kialakítanunk a fordulót (vinklit). Ez lényegében a kezdősor végére illesz­tendő darabelemek előrajzolását és leszabását jelenti, melyet hasonlóan végzünk, mint a kezdősor elején.

Az előzőekhez hasonlóan a kezdősortól távo­labb, külön felületen kirakunk egy kezdősor részletet, szegezés nélkül. Pontosan lemérjük a falsarokban a szabás vonalát, és felrajzoljuk a lécekre. Ezt követően az előrajzolt léceket felszedjük, leszabjuk, majd sorban lefektetjük a kezdősor végén. A leszabott darabelemeket a fordulóban szintén távtar­tókkal ékeljük a falhoz.

Fektetés

A fektetés a már bemutatott műveletek egy­másutániságából áll: egy sor kirakása után beszabjuk az induló rész parkettaléceit, majd elkészítjük a fordulót.

A fektetés során ügyeljünk rá, hogy a parket­talécek szorosan illeszkedjenek egymáshoz. A sorok egyenességet hosszú léc segítségével ellenőrizhetjük. A hosszú lécet a már lerakott sorhoz illesztjük, így látható lesz, hogy mely elemek nem illeszkednek tökéletesen.

Zárás készítése

A parkettamező kialakításának befejező része a zárás elkészítése, vagyis az utolsó sor parkettaléc fektetése. Nagyon fontos, hogy a zárósort ne alkossák túl rövid parkettalé­cek, hiszen ettől a parkettaburkolat gyorsan meghibásodhatna. Ezt már a parketta terve­zése/kiosztása során figyelembe kell venni, és a kezdősort vagy a zárósor előtti néhány lécsort olyan méretű lécekből kell elkészíteni, hogy a zárósorba ne kerülhessenek túl rövid parkettalécek. Kétféle zárás alakítható ki: egysoros és kétsoros.

Egysoros zárás. Akkor alkalmazzuk, ha az utolsó sorba kerülő lécek hosszabbak 10 cm-nél. A parkettaléceket lényegé­ben ugyanúgy szabjuk le, mint a kezdősornál.

Ha pontosan fektettük a parkettaburkolatot, és pontosan párhuzamosak a szemközti falak, akkor egy mintafa segítségével egyforma méretű parkettaléceket szabunk le, és építünk be. Ha bármilyen okból nem párhuzamos az utolsó előtti sor parkettaléc és a falsík, akkor egyenként kell leszabni a zárósor parketta­léceit. Minden egyes lécet le kell szegezni! A zárósor parkettaléceit is szorosan a falhoz ékeljük.

Kétsoros zárás. Akkor alkalmazzuk, ha az utolsó lécsorba 10 cm-nél rövidebb lécek kerülnének. Ilyenkor az utolsó két sort egyszerre fektetjük. Az utolsó előtti sor léceit sorba elhelyezzük, de nem szegez­zük le. Az előzőekben megismert módon sorban lemérjük és leszabjuk a forduló és a zárósor elemeit.

Segítségként beszámozhatjuk a lécek hátlapját. Ezt köve­tően visszaszedjük az utolsó előtti sor elemeit, és az utolsó két lécsort egyszerre fektetjük le. Az egymáshoz 90°-ban kapcsolódó léceket szorosan egymáshoz illesztjük, ügyelve arra, hogy ne legyenek nyitott hézagok. A lerakás során sorban előre haladva szorítjuk be az ele­meket. Minden egyes elemet leszegezünk.

A zárósor falsarokba illeszkedő utolsó par­kettaléceit a korábban megismert elveknek megfelelően szabjuk le. Ezeket az elemeket (a falsarokban) csak ragasztással tudjuk a vakpadlóhoz erősíteni. A zárósor készítése során folyamatosan ellenőrizzük a már elkészült felületrészeket. Nyitott hézagok vagy lazán leerősített (mozgó) lécek nem lehetnek. Amennyiben ilyen hibá­kat észlelünk, bontsuk vissza a parkettát, és javítsuk a hibás részeket. (Hiba nem csak a helytelen kivitelezésből adódhat, selejtes parkettaléc is okozhatja.)

Parkettalécek lerakása a helyiség középvonalától indulva (vezérsorral)

Amennyiben több helyiséget, illetve nagyobb felületet parkettázunk egyszerre, akkor cél­szerű egy középvonal mentén vezérsor kira­kásával kezdeni a parketta fektetését.

Zsinórral kitűzött középvonalról indulva a középső sor(ok) kirakása pontos mun­kát igényel, így időigényes munkafolyamat. Ezt követően két irányba haladva azonban két szakmunkás már folyamatosan végezheti a parkettázást (gyorsabb kivitelezés).

Középvonal felvétele, kitűzés

Az első lépés a helyiség középvonalának meg­határozása és kitűzése. Fontos, hogy a vonalat úgy határozzuk meg, hogy a munkavégzés és anyagfelhasználás (szabások) szempontjá­ból a legkedvezőbb legyen. Amennyiben több helyiséget parkettázunk egyszerre, a kitűzés vonalát a központi helyiségben úgy vegyük fel, hogy más helyiségbe is (ajtón, falnyíláson keresztül) átmenjen.A középvonal két végén a vakpadlóba vagy a falba egy-egy szeget ütünk úgy, hogy azok 2-3 cm-re kiálljanak. A két szeghez feszítjük ki a zsinórt, amely a vezérsor tengelyvonalát képezi.

Vezérsor kirakása

A vezérsor lényegében két sor parkettaléc, melyet egyszerre fektetünk le. A fektetési iránytól függően az egyik sorba jobbos, a másikba balos lécek kerülnek. Minden máso­dik lécet a vakpadlóhoz szegezünk. A sor végéhez érve kialakítjuk a forduló elemeit.

Fektetés

A vezérsortól indított fektetésnél egyszerre csak egy-egy sort rakva folytatjuk a parket­tamező kialakítását. Közben folyamatosan ellenőrizzük az elkészült felüle­tet, illetve a sorok egyenességet. Amennyiben hibát észlelünk, ilyenkor még könnyen javít­hatjuk a parketta visszabontásával.

A különböző szegélyeknél, csatlakozásoknál, kiszögelléseknél az utolsó sor léceit rend­szerint nem tudjuk szegezéssel leerősíteni. A léceket először külön helyen, rögzítés nél­kül fektetjük le, és előrajzoljuk a csatlakozás vonalát, majd felszedjük és leszabjuk az ele­meket. Ezt követően visszahe­lyezzük a parkettaelemeket, és ragasztással erősítjük véglegesen az aljzathoz.

Csőáttöréseknél (pl. fűtéscsőnél) a már lera­kott lécekhez viszonyítva meghatározzuk a csőáttörés pontos helyét. A par­kettaléceket külön felületen ideiglenesen összerakjuk, és a szabási vonal(ak) előrajzolása után bejelöljük a csőáttörés helyét.

A lyu­kat erre alkalmas lyukfúróval alakítjuk ki. Amennyiben az áttöréseknél nincs lehetőség csapos összekapcsolásra, illetve szegezésre, akkor ragasztással kell rögzíteni a leszabott parkettaelemeket.

A teljes parkettamező kialakítása után sorban kiszedjük az ékeket a szélső parkettalécek és a fal közötti hézagokból. A parkettaelemeknek teljes hosszon hézag nélkül kell illeszkedniük egymáshoz. Nem lehet púposodás a felületen, és járás során nem lehet süllyedés, illetve nem hallhatunk recsegő hangokat. Ha bármelyiket tapasztaljuk, vissza kell bontanunk és javíta­nunk kell a hibás parkettarészt.

A korszerű, többrétegű, kiselemes parkettá­kat rendszerint ragasztással erősítjük az alj­zathoz. A ragasztóanyag felhordási módjától függően a ragasztás lehet teljes felületű vagy sávos.

A ragasztás előnyei:

• Nincs szükség vakpadlóra.
• A vékony szerkezeti vastagság jobban iga­zodik a többi helyiség burkolati rétegrend­jének vastagságához (1. ábra).
• A parketta gyorsan és egyszerűen fektet­hető.
• A ragasztott parketta (szakszerű kivitele­zés esetén) nem recseg, nem nyikorog.

A ragasztás talán egyetlen hátránya, hogy a többi rögzítési módhoz képest a ragasztott burkolat kisebb mértékben képes a mozgások felvételére.

A hőmérséklet- és a páratartalom-változás hatására a parketta különböző mértékű moz­gásával mindig számolni kell. A fenti jellem­zők miatt a ragasztott parkettáknál különösen fontos a közel állandó hőmérséklet és pára­tartalom biztosítása. így minimálisra csök­kenthető a mozgások mértéke, és tartósabbá tehető a burkolat. A megfelelő (rugalmas) ragasztóanyag kiválasztásával pedig szintén mérsékelhetjük a mozgások káros hatását.

Ragasztott parketták esetén különösen fontos a sima, egyenletes, sík aljzat, hiszen a vékony ragasztóréteg nem alkalmas a felületi egye­netlenségek kiegyenlítésére. Az aljzat felü­letén 2,00 m-enként legfeljebb 2 mm eltérés megengedett.

Alapozók

A ragasztóanyag felhordását megelőzően a felületet általában alapozni (kellősíteni) kell. Erre nem minden felületnél van szükség, de minden esetben ajánlott. Elsősorban az alj­zat anyaga, nedvességtartalma és a ragasztó­anyag típusa, gyártói ajánlása határozza meg, hogy szükség van-e alapozóanyagra.

Az alapozó feladata, hogy a ragasztó számára biztosítsa az ideális fogadófelületet. Az ala­pozóréteggel ugyanis pormentes, egyenle­tes nedvszívó képességű felületet képezünk, amely így jobb tapadást biztosít a ragasztó számára. A ragasztóanyagok gyártói többfelé alapozót forgalmaznak. Általában minden ragasztó­hoz és aljzathoz megvan a megfelelő alapozó. Célszerű minden esetben a gyártói ajánláso­kat figyelembe venni.

Az alapozók híg, folyós anyagok. Műanyag kannákban, flakonokban vagy vödrös kisze­relésben kerülnek forgalomba. Egyes anyagok hígítva is alkalmazhatók (gyártói ajánlások alapján). A ragasztókhoz hasonlóan az alapozóknál is megtalálhatók a diszperziós és az oldószeres keverékek. A gyártók egy műszaki adatlapon részletesen feltüntetik az alapozó műszaki paramétereit (bázis, konzisztencia, szín stb.), az alkalma­zási feltételeket, a felhasználást stb.

Az alapozók hengerrel és ecsettel hordhatók fel az aljzatra. Az anyag viszonylag gyorsan szárad. A száradási időt befolyásolja az aljzat típusa, nedvességtartalma és hőmérséklete, valamint a levegő nedvességtartalma, hőmérséklete és mozgása. Az alapozótól és a körülmé­nyektől függően a száradás lehet 15-30 perc, de akár 48 óra is. A gyártók általában a termékhez kapcsolva egy technikai és egy biztonsági adatlapon (vagy a vödör oldalán) részletesen feltüntetik az alapozóanyag műszaki jellemzőit, tulajdonságait, alkalmazását stb.

Parkettaragasztók: Diszperziós, oldószeres, PUR, szilikon, por alapú ragasztók

Alapozás

Fektetés előtt az aljzatot kellősíteni kell. Az aljzat és a ragasztóanyag isme­retében megválasztott alapozót az előírások­nak megfelelően elő kell készíteni: felrázzuk, összekeverjük, illetve amennyiben szüksé­ges, hígítjuk, majd felhordjuk az aljzatra. Ez rendszerint festőhengerrel, a szűkebb részeken, sarkokban, küszöb mellett pedig ecsettel történik.

Az alapozót általában egy rétegben, egyenle­tes mennyiségben kell felhordani az aljzatra. Ügyelnünk kell arra, hogy ne maradjon sza­bad felületrész. Porózus, nedvszívó aljzatok esetén szükség lehet második réteg felhordá­sára is. A parketták ragasztását csak az ala­pozó teljes száradását követően kezdhetjük meg.

Ragasztás

A száradási idő alatt – amennyiben szükséges – átválogatjuk a parketta­elemeket: a sötétebb és világosabb árnyalatú lapokat szétválogatjuk. A válo­gatás során egyúttal a hibás elemeket is ki lehet szűrni. A lerakást követően ügyelni kell arra, hogy az eltérő árnyalatú elemek egyenletesen szétosztva helyezkedjenek el. Nem lehetnek szemmel jól látható sötétebb, illetve világosabb felületek.

A ragasztót felhasználás előtt legalább 4 órá­val az adott helyiségbe kell vinni. Ez azért fontos, mert a teljes ragasztómennyiségnek, fel kell vennie a helyiség hőmérsékletét. Ezt követően előkészítjük a ragasztóanya­got, szükség esetén összekeverjük (például többkomponensű ragasztóknál). Közben a ragasztáshoz szükséges eszközöket, gépeket kikészítjük, megtisztítjuk, illetve ellenőriz­zük az állapotukat. A ragasztási művelethez a következő eszközökre lehet szükségünk: fogas kenőlemez, kalapács, ütőfa, behúzóvas, törlőkendő, fűrész, gérvágó, mérővessző, ács­ceruza, léc, vízmérték.

Az aljzatra a parketta fektetési irányát jelző vonalat fel kell jelölni. Ehhez a hosszanti illesztési vonalhoz igazodva fek­tetjük le a parkettaelemeket.

Az irányvonalat célszerűen az egyik fallal párhuzamosan vesszük fel. A vonal faltól mért távolsága egy parkettaelem szélességé­nek az egész számú többszöröse + a tágulási hézag (1,0-1,5 cm) legyen.

Egye­netlen falfelület esetén a falsík legkiállóbb pontjától mérjük a távolságot. Több helyiséget átfogó burkolásnál az irányvonalat lehetőleg egy központi helyiségben (pl. közlekedőben) vegyük fel. Hasonlóan ahhoz, ahogy a hagyo­mányos csaphornyos parketták vezérvonalát is feljelöljük.

A ragasztót fogas kenőlappal hordjuk fel. A kenőlap fogazata olyan legyen, amilyet a ragasztóanyag gyártója ajánl. Ettől (a fogazattól) függ ugyanis a fel­hordott ragasztó rétegvastagsága és mennyi­sége. A ragasztó típusától és az aljzat minő­ségétől függően a ragasztó anyagszükséglete általában 800-1200 g/m².

Az anyagot egyenletesen hordjuk fel a felü­letre. Egyszerre csak akkora felületet vonjunk be ragasztóval, amekkora területet le tudunk burkolni a nyitott idő alatt. A nyitott idő ragasztóanyagonként változó, általában 20 és 40 perc közötti, de van olyan ragasztó, ahol mindössze 5-10 perc. Egyszerre csak olyan szélességben hordjuk fel a ragasz­tót a felületre, amelyet kézzel még könnyen át tudunk érni. Az első parkettasort a falszegély mentén kezd­jük lerakni, a falsíktól 1,0-1,5 cm-re. A fal és az elemek közé ékeket (fa vagy műanyag táv­tartókat) helyezünk. A parkettát mindig úgy rakjuk le, hogy a hornyolt oldala nézzen a fal felé.

A következő elemeket ragasztóba helyezve, óvatosan egymásba csúsztatva illesztjük össze. Közben a parkettát kezünkkel a ragasztóba nyomjuk (nem szükséges gumi­kalapáccsal ütögetni, mint a hidegburkolatok­nál). Ügyeljünk arra, hogy teljes hosszában zárt illesztések jöjjenek létre. Szükség esetén ütőfával óvatosan ütögessük össze a lerakott elemeket. A parketta felületének a lerakás közben is mindig tisztának kell lennie. A kitüremkedett ragasztót puha törlőkendővel azonnal távolítsuk el. A felületre száradt ragasztó ugyanis utólag már csak nehezen, vagy egyáltalán nem távolítható el.

A különböző csatlakozásoknál, illetve a sorok végén a parkettaelemeket szabni kell. Ehhez először pontosan fel kell jelölni a vágás helyét. A sorok végére szabott elemek­nél vegyük figyelembe, hogy a beszabott elem hossza nem lehet kisebb egy teljes elemhossz 1/3-ánál. (Ennek megfelelően az első sor kiosztását előre meg kell tervezni, és ha szük­séges, darabelemmel kell kezdeni.) Külön ügyeljünk a fal és a burkolat között hagyandó 1,0-1,5 cm-es hézagra.

A szabást általában állványos vagy kézi körfűrésszel végezzük. Utób­bit elsősorban csak a parkettaelemek kisebb leszabásaihoz használjuk. Az állványos kör­fűrészek előnyösebben használhatók (pél­dául tetszőleges szögben dönthető a körfűrész lapja, a vágások pontosabbak).

A hosszirányban fal mellé kerülő utolsó sor parkettaelemet behúzóvassal tudjuk a helyére illeszteni. A ragasztóba helye­zett parkettaelembe akasztjuk, és kalapáccsal óvatosan ütögetve, a parkettaelemet a koráb­ban lerakott sorhoz húzzuk. Ügyeljünk arra, hogy a behúzás során a parkettaelemek sértet­lenek maradjanak.

Parkettázás közben folyamatosan ellenőriz­zük a már kész felületet. Hibát találunk (pél­dául nyitott illesztési vonalakat), a ragasztó­anyagra jellemző javítási idő alatt lehetősé­günk van a korrigálásra. Ekkor még könnyen visszabontható a burkolat. A ragasztó száradása után azonban a bontás már jelentős roncsolással jár. Amennyiben a kész burko­lat minden szempontból megfelelő, távolít­suk el az ékeket körben a falszegélyek men­tén. A parketta padlóburkolat kialakításának utolsó lépése a szegélylécek elhelyezése.

Sávos ragasztás

A sávos ragasztás lényege, hogy a parketta­elemeket az aljzatra egymástól 10-20 cm-re párhuzamosan felhordott ragasztócsíkokba fektetjük. A sávos ragasztást elsősorban a vastagabb (min. 14 mm) parketták (szalag­parketták) esetén alkalmazzuk. A felhasz­nált ragasztó általában PUR-alapú. A sávos ragasztás nagy előnye, hogy jóval kisebb a ragasztóanyag-szükséglet, mint teljes felü­letű ragasztásnál. Ugyanakkor hátránya, hogy a ragasztósávok kialakítása időigényes. Ez az oka annak, hogy sávos ragasztást rit­kán alkalmazunk. Sokkal elterjedtebb a teljes felületű ragasztás.

Sávos ragasztás padlófűtés esetén nem aján­lott. A ragasztási felület kis mérete miatt a hőingadozásból adódó esetleges mozgások­tól a parketta és az aljzat szétválhat.

Hagyományos sávos ragasztás

A megfelelően előkészített aljzatra krétával jelöljük fel a ragasztósávok helyét. A jelölé­sek a parketták hosszirányára merőlegesek. A sávok egymástól 10-20 cm-re lévő párhuza­mos vonalakra illeszkednek. A sávokat szag­gatott vonalakként alakítjuk ki.

Egy sáv általában 15-25 cm hosszú (ez a par­kettaelemek szélességétől is függ).

A ragasztóanyagot a krétajel mentén las­san haladva kinyomópisztollyal hordjuk fel az aljzatra . A ragasztócsík a kinyomópisztoly fejétől függően 8-10 mm magas. Mindig csak akkora területen hord­juk fel a ragasztócsíkokat, amekkora terüle­tet még átérünk, és amit le tudunk burkolni a ragasztóanyagra jellemző nyitott idő alatt.

A ragasztóanyag felhordását követően a par­kettaburkolat kialakításának elve lényegében megegyezik a teljes felületű ragasztásnál alkalmazottakkal. A ragasztóanyagba kell nyomni a parkettaelemeket úgy, hogy az kb. 1 mm vastagságúra összenyomódjon (szükség esetén használjunk gumikalapácsot).

Az ele­meket a csaphornyaik mentén összeillesztjük, majd ütőfa segítségével óvatosan egymásba ütögetjük . A friss ragasztó kitüremkedéseit tiszta törlőkendővel távolít­juk el. Ügyeljünk arra, hogy a szerszámaink se legyenek ragasztósak.

Sávos ragasztás perforált alátétlemezzel

Elsősorban fokozott akusztikai követelmé­nyek esetén alkalmazzuk a 3 vagy 5 mm vastag, rugalmas perforált alátétleme­zeket. A rugalmasság és a hangszigetelés mel­lett az alátétlemez előnye, hogy a perforációk egyértelműen megadják a ragasztócsíkok helyeit, vagyis nincs szükség hosszadalmas mérésekre és jelölésekre az aljzaton.

A burkolat kialakítása során először leterít­jük az előkészített aljzatra a perforált alátét­lemezt. Az 1,00 m vagy 1,50 m széles (tekercsekben forgalmazott) alátétle­mezeket egyszerre csak egy sávban terítjük le. A további sorokat a parketta fektetésével párhuzamosan előrehaladva terítjük le.

Ezt követően a ragasztóanyagot kinyomó-pisztollyal a perforációkba nyomjuk. A ragasztóanyag oldószermentes poli­uretán (PUR)-alapú legyen, melynek anyag­igénye 200-350 ml/m². Ez esetben is csak akkora területen hordjuk fel a ragasztót, amit le tudunk burkolni az adott ragasztóanyagra jellemző nyitott idő alatt.

A parkettaelemek lerakásának elve meg­egyezik a korábban megismertekkel. Amikor a ragasztással a lemezsáv szé­léhez értünk, leterítjük a következő tekercset. Az egymás melletti tekercsek között nincs átfedés, azokat csak szorosan egymás mellé kell illeszteni.

Az így készült parketták 48 órával a fektetés után már használatba vehetők, szükség esetén csiszolhatok. Gyorsan kötő ragasztó alkalma­zása esetén ez az idő akár 12 órára is lerövi­díthető. A fektetést követően mindkét módszernél ellenőrizzük a felületet, majd elhelyezzük a szegélyléceket (lásd később).

Mozaikparketta ragasztása

A mozaikparketták hagyományos parkettalé­cekből álló, alsó felületén szövethálóval össze­fogott táblás burkolóelemek. A mozaikpar­ketta fektetésének feltételei (aljzat, környezeti jellemzők, akklimatizálás stb.) megegyeznek a korábban megismertekkel. A mozaikpar­kettákat teljes felületen ragasztva erősítjük az aljzathoz.

Az első lépés a két – egymásra merőleges – vezérvonal kitűzése. Fallal párhuzamos kiosztás esetén ezek a helyiség hossztengely­vonala és annak a szakaszfelező merőlegese. 45°-os, ferde fektetés esetén szintén felvesszük a helyiség hossztengelyét és annak a felezőpontját, de ide két 45°-os vonalat szerkesztünk. Ezek lesznek a vezérvonalak. (A burkolási munka megkezdése előtt célszerű egy rajzot készíteni a táblák kiosztásáról.)

A táblák fektetését a középpontban kezdjük. Az első elemsor lerakása kétféle módon tör­ténhet. Vagy az elemek széle illeszkedik a vezérvonalra, vagy a felezővonala.

A fektetés menete szintén kétféle módon folytatódhat:

• A vezérvonalak mentén kirakunk mindkét irányba egy vezérsort, és ahhoz igazodva rakjuk ki a négy mezőt.
• Átlósan két irányba haladva fektetjük le a táblákat.

A fektetés során először fogas kenővassal fel­hordjuk az aljzatra a parkettaragasztót, de legfeljebb csak 2-3 táblányi felületen. Fektetés előtt eltávolítjuk a mozaikparketta elemek felső felületét védő papírkasírozást. Belehelyezzük az első táblát a ragasztó­anyagba, amely az élei vagy felezővonalai mentén illeszkedik a vezérvonalakhoz. A lerakott táblákat verőfa és gumika­lapács segítségével egyenletesen ágyazzuk a ragasztóba.

A következő táblákat úgy helyezzük a ragasztóba, hogy szorosan illeszkedjenek a már lerakott táblákhoz. Ügyel­jünk arra, hogy azokat ne ütögessük oldal­irányba, mivel így elmozdulhatnak a vezér­vonalhoz illesztett elemek. A fektetés során folyamatosan ellenőrizzük a felület egyenle­tességét (vízmértékkel), valamint a táblasorok egyenességet (vonalzóval, hosszú léccel).

A falszegélyhez érve a darabelemek leszabásnál vegyük figyelembe, hogy a fal és a burkolat között 10 mm-es hézagot kell hagynunk. A darabolást áll­ványos körfűrésszel, esetleg kézifűrésszel végezzük. A kisebb darabelemek beépítése során amennyiben nem fér hozzá a kenővas az aljzathoz, a vágott elem hátlapját kenjük be ragasztóval. A mozaikparketta táblákat a fal­szegély mentén nem ékeljük ki. Legfeljebb az állandó hézagszélesség meglétének biztosí­tása céljából alkalmazunk távtartó elemeket. Az elemek azonban csak „feszültségmente­sen” illeszkedhetnek a szélső táblákkal.

A mozaikparketta fektetése után ellenőriz­zük a kész burkolatot. Elsősorban arra kell figyelnünk, hogy ne legyenek nyitott héza­gok, illetve egyenetlenségek (egyenetlenül leragasztott, a padló síkjából kiálló részek). Amennyiben hibát észlelünk, a lehető legha­marabb javítsuk. A mozaikparketta kialakításának utolsó lépése a szegélylécek elhelyezése és a felü­letkezelés (szükség esetén).

A kereskedelmi forgalomban nagyon sokféle ragasztóval találkozhatunk. A megfelelő ragasztó kiválasztása a parkettaburkolat kialakításának egyik legfontosabb lépése.

Alapvető segítséget nyújt a választásban, hogy a gyártók egy műszaki adatlapon részletesen feltüntetik az adott ragasztóanyag műszaki paramétereit (bázis, konzisztencia, szín, szilárd­sági jellemzők, anyagszükséglet, kiszerelés stb.  az alkalmazási feltételeket, a felhasználást stb. Emellett egy külön biztonsági lapon ismertetik a ragasztóanyag használa­tával járó veszélyeket és az esetleges baleset esetén szükséges teendőket.

A parkettaragasztók rendszerint sűrű, pasztaszerű, általában barnás, sárgás színű anyagok. 5-35 kg-os vödrös kiszerelésben kerülnek forgalomba.

A megfelelő ragasztóanyag kiválasztása során mind a parketta, mind a ragasztóanyag gyár­tóinak az ajánlásait figyelembe kell venni. Az alkalmazható ragasztó típusa több tényezőtől függ: az aljzattól, a parkettaelemek anyagától, a felhasználási területtől, a burkolat rendelte­tésétől stb. Ezek mellett figyelembe kell venni a ragasztó száradására rendelkezésre álló időt és a költségeket is. A nem megfelelő ragasztóanyag akár a lefek­tetett parketta gyors tönkremenetelét is okoz­hatja. (Például ha nedvességre fokozottan érzékeny parkettánál vizes bázisú ragasztót alkalmaznánk, az elemek a nedvesség hatá­sára megduzzadnának, a felület pedig felpú­posodna.)

Összetételük alapján a parkettaragasztókat az alábbi fő csoportokba sorolhatjuk:

• Diszperziós ragasztók.
• Oldószeres ragasztók.
• PUR-ragasztó.
• Modifikált szilikon (MS) bázisú ragasztók.
• Poralapú ragasztók.

Diszperziós parkettaragasztók

Széles kör­ben alkalmazható vizes bázisú, oldószermen­tes ragasztók . Szinte bármilyen típusú (csaphornyos, mozaik, stb.) parkettához felhasználhatók. Erősen nedvszívó, porózus felületen és szárazaljzatok esetén is alkalmaz­hatók. Nedvességre érzékeny fa parketták­hoz (bükk, juhar, kőris, trópusi fák) azonban ne használjuk!

A diszperziós ragasztók műanyag dobozos és vödrös kiszerelésben kerülnek forgalomba. Felbontás után rögtön felhasználhatók, nincs szükség adalékok hozzáadására. A keverésre vonatkozóan a gyártói előírásokat vegyük figyelembe.

Általában könnyen eldolgozható, kevésbé gyorsan száradó anyagok. A száradási idő általában 48 óra, de a ragasztó típusától és a környezeti viszonyoktól függően akár 5 nap is eltelhet, amíg a csiszolás (amennyiben szükséges) biztonsággal megkezdhető. A leg­több diszperziós ragasztó padlófűtés esetén is alkalmazható.

Oldószeres parkettaragasztók

Az oldószeres parkettaragasztók szintén szé­les körben alkalmazhatók. Nem tartalmaznak vizet (általában alkohol az oldószer), rendkí­vül erősek, hővel és nedvességgel szemben ellenállóak. Viszonylag gyorsan száradnak, a kezdeti kötőerő magas. Nedvszívó és nem nedvszívó felületeken egy­aránt alkalmazhatók. Erősen nedves felület­hez viszont nem felelnek meg.

Felhasználhatók csaphornyos-, mozaik- és lamellaparkettáknál, illetve készparkettáknál is. Mivel az oldószeres ragasztó nem tartal­maz vizet, így a leragasztott parketta nem púposodhat fel a ragasztóból elvont nedves­ségtől.

PUR-alapú parkettaragasztók

A poliure­tán (PUR) alapú ragasztók víz- és oldószer­mentes, egy- vagy kétkomponensű, nagy rugalmasságú anyagok. Szinte bármilyen felületre felhordhatok, és bármely parkettatípus esetén alkalmazhatók. Külö­nösen előnyösek tömör, vastag (18-22 mm) parkettákhoz. Rendkívül erősek, és hosszú távon megőrzik a rugalmasságukat. A meg­kötés után gumiszerűek maradnak, ezzel pedig lehetővé teszik a parketta kismértékű mozgását. A rugalmasságnak köszönhetően hangcsillapító hatásuk is jobb, mint más par­kettaragasztóké. Padlófűtés esetén is alkal­mazhatók.

Az egykomponensű, poliuretán bázisú par­kettaragasztók kötőanyaga reakcióba lép a környezetében lévő nedvességből származó vízzel. A megszáradt ragasztó kemény, de rugalmas ragasztóréteget képez, így semle­gesíti az aljzat és a parketta mozgáskülönbsé­géből adódó feszültséget. Az egykomponensű poliuretánragasztók viszonylag gyorsan szá­radnak. Általában kevesebb, mint 24 óra eltel­tével már csiszolható a leragasztott parketta.

A kétkomponensű poliuretán ragasztóanya­gok a legerősebb ragasztók. A két kompo­nenst a felbontást követően a helyszínen öntjük egymáshoz (B komponenst az A kom­ponensbe), majd összekeverjük. Nagyon fontos az előírt keverési arány betar­tása. A kész keveréket tilos hígítani vagy bár­milyen adalékot hozzákeverni. A kétkompo­nensű poliuretán ragasztók a különösen nagy ragasztóerőnek köszönhetően ipari felhaszná­lásra is alkalmasak.

Modifikált szilikon (MS) bázisú ragasztók

Felhasználásra kész állapotban kerülnek for­galomba, nincs szükség adalékanyag hozzá­adására vagy keverésre. Bármi­lyen parkettatípus esetén alkalmazható oldó­szer- és vízmentes anyagok. A széles körű felhasználás mellett kiváló tapadási és elasz­tikus tulajdonsággal rendelkeznek, könnyen eldolgozhatok, gyorsan száradók. Nedvszívó és nem nedvszívó aljzatokra egyaránt felhord­hatok. A leragasztott parketta szükség esetén 24 óra elteltével már csiszolható.

Poralapú parkettaragasztók

Rendszerint cement kötőanyagú, száraz keve­rékek, amelyek víz hozzáadásával lesznek felhasználásra készek. A keverővíz arányát a gyártók adják meg. Általában a kész ragasztó víztartalma kevesebb, mint amennyi egy diszperziós ragasztóban található. A poralapú ragasztók előnye, hogy teljes mértékig kör­nyezetbarátok, nem tartalmaznak ártalmas anyagokat. Gyorsan száradnak, ragasztás után kb. 12-14 órával már csiszolható a felület. Természetesen az adott ragasztóanyag fajtá­kon belül többféle típus létezik, ezek jellem­zői a megadottól különbözhetnek.

A ragasztók számos tulajdonsága befolyá­solja a felhasználást. A legfontosabbak azok a különböző időtartamok, amelyek a kivitele­zés lépései közötti várakozási időt meghatá­rozzák.

• A kiszellőzési idő azt az időtartamot jelenti, amely a ragasztóanyagnak feltétlenül szüksé­ges ahhoz, hogy a benne található hordozó­anyagot (oldószer vagy víz) a helyiség leve­gőjének leadja. A ragasztó csak ezt követően tudja megtartani a burkolatot. Az időtartam függ az aljzat porozitásától, nedvességtartal­mától, valamint a helyiség hőmérsékletétől és páratartalmától.
• A bedolgozási idő a kiszellőzési idő végétől számítva azt az időtartamot jelöli, amely alatt a padlóburkolatot a ragasztóba lehet tenni úgy, hogy a rögzítést biztosító megfelelő kötés kialakuljon.
• A felhasználhatósági, nyitvatartási vagy nyi­tott idő azt az időt jelenti, amely a ragasz­tóanyag felhordásától a burkolat utolsó ele­mének lefektetéséig tarthat. Ebbe az időbe a kiszellőzési és bedolgozási idő is beleszámí­tandó.
• A fazékidő a keveréstől a felhasználhatóság végéig tartó időtartam.
• A kötési idő. Ennyinek kell eltelnie, mielőtt a burkolatot használatba vesszük.

A teljes felületen történő ragasztás szinte minden korszerű parketta esetén alkalmaz­ható rögzítési mód.

A ragasztás az alábbi fő lépésekből áll:

• Alapozóréteg felhordása.
• Ragasztóréteg felhordása.
• Parkettaelemek fektetése.
• Szegélylécek elhelyezése.

Ragasztás előtt ellenőrizni kell, hogy a fek­tetéshez szükséges feltételek maradéktalanul teljesülnek-e (hőmérséklet, nedvességtarta­lom stb.).

Az úsztatott parketták függetlenül attól, hogy szalagparketták vagy laminált padlók, melegvizes padlófűtés felett is lerakhatok. Az aljzatuk felületi hőmérséklete azonban nem haladhatja meg a 27-28°C-ot, mivel e felett már károsodhat a padlóburkolat.

A gépészeti rendszerek méretezésekor és a parketta vastagságának kiválasztása­kor figyelembe kell venni a fűtési időszak alatt várható hőveszteséget is. A parketta az alátéthablemezzel együtt ugyanis fokozot­tan hőszigetel, ami hőleadás szempontjából kedvezőtlen. Ezért az alátéthablemez helyett 1 mm vastag tömör iszappapírt kell alkal­mazni. Ez a felfelé áramló hőt közvetlenül átadja a parkettának, ugyanakkor rugalmas alátétet képez.

A fűtési szezonban fokozott figyelmet kell fordítani a helyiség megfelelő légnedvessé­gére. Az alacsony (50% alatti) légnedvesség a parketta túlzott kiszáradását okozza, ami károsítja a szerkezetet (hézagok alakulnak ki). Ezért célszerű különböző párásító eszkö­zökkel biztosítani a megfelelő páratartalmat. Fontos, hogy lehetőleg minden évszakban közel állandó legyen a páratartalom, így elke­rülhető a nedvességtartalom ingadozásából adódó károsodás.

Úsztatott parketta rétegfelépítése padlófűtés felett

A laminált padlók napjaink egyik legelterjed­tebb fa alapanyagú padlóburkolatai. Fekteté­sük viszonylag egyszerűen és gyorsan végez­hető. Fontos tudni, hogy a laminált padló is lerakható megfelelő állapotú meglévő pad­lóburkolatra (lapburkolatok, linóleum stb.), azonban az ilyen aljzatoknak is meg kell felelniük a vonatkozó követelményeknek. A gyártók többségének ajánlása szerint meg­lévő szőnyegpadlóra nem fektethető!

A laminált padlóburkolatok kialakításának feltételei (aljzat, hőmérséklet, páratartalom stb.) ugyanazok, mint a többi parkettáé.

A laminált padló fektetését megelőzően ugyanazokat a munkarészeket kell elvégezni, mint a szalagparketták esetében. Vagyis a megfelelően előkészített aljzatra le kell terí­teni az alátétfóliát, majd az alátéthablemezt vagy az ezeket helyettesítő alátétpaplanokat.

A burkolóelemek fektetésének menetét az adott laminált padló típusára jellemző kap­csolódási mód, vagyis az oldalélek kiképzése határozza meg.

Alapvetően háromféle módot különböztetünk meg:

• Hagyományos csaphornyos (ragasztott).
• Összepattintható, click-rendszerű.
• Billenő, double-click-rendszerű kapcsoló­dás.

A kapcsolódási módtól függetlenül minden laminált padlót a természetes fényforrás irá­nyával párhuzamosan (ablak síkjára merőle­gesen) ajánlott fektetni. A fektetést mindig valamely határoló fal mentén kezdjük úgy, hogy az első sor elemeinek hornyos hossz­oldala „nézzen” a fal felé. Az elemek és a falsík között min. 10 mm hézagot kell hagyni (nagy szélességű helyiségekben több is lehet). A távolságot távtartókkal (ékeléssel) biztosítjuk. Amennyiben kis mérték­ben is egyenetlen a falsík, akkor a korábban megismert módon jelöljük fel az aljzatra az első elemsor belső vonalát.

Az első és a további sorok végén (vagy az ele­jén) a helyszínen szabott elemek hosszmérete nem lehet kisebb, mint 30 cm. Ügyeljünk arra, hogy az utolsó elemsor szé­lessége ne legyen kisebb, mint 5 cm.

A következő sorok fektetése a parketta kap­csolódási módjától függ.

Csaphornyos laminált padlóelemek

Ma már ritkán alkalmazunk. A click-es rendsze­rekhez viszonyítva ugyanis nehézkesebb, idő­igényesebb a kivitelezésük (gyakran külön ragasztást igényelnek), és nagyobb a veszélye hibás fektetésnek is (nyílt hézagok, kitüremkedő ragasztóanyag stb.).

A csaphornyos laminált padlók fektetési módja alapvetően megegyezik a szalag­parkettáknál ismertetett eljárással. Minden egyes elemet külön-külön az előző sorhoz (és a már korában lerakott lap­hoz) illesztve fektetünk le. Egyes típusoknál az illeszkedési felületet (hornyot) ragasztó­anyaggal vonjuk be, majd az elemeket ütőfa segítségével finoman összeütjük úgy, hogy hézagmentesen illeszkedjenek. Az élek mentén kitüremkedett ragasztóanya­got nedves szivaccsal rögtön le kell törölni.

A legkorszerűbb megoldást a laminált pad­lók esetében a különböző click-rendszerek jelentik, amelyeket az előzőkben ismertetet­tektől eltérően fektetünk. Lényeges különb­ség, hogy ezeknél először az adott sort alkotó összes elemet hosszában összeillesztjük (a már lerakott elemektől függetlenül), majd a kész sort egyszerre kapcsoljuk a már lera­kott sorhoz.

Összepattintható elemek

Lerakásánál a külön összeállított elemsort a már lerakott sor mellé csúsztatjuk, és óvatosan összenyomjuk a csat­lakozási oldaluk mentén. Lénye­gében összepattintjuk az elemeket, melyek így szorosan (hézagmentesen) kapcsolódnak egymáshoz. A további sorok elemeit is ennek megfelelőn fektetjük le. Az egyes sorokat mindig külön készítjük el, és csak utólag csat­lakoztatjuk a már lerakott sorhoz.

Billenő rendszerű

Laminált padlóknál az egyes sorokat szintén külön állítjuk össze, és utólag kapcsoljuk a már lefektetett par­kettasorhoz. Itt azonban nem csúsztatva, hanem billentve kapcsoljuk egymáshoz a sorokat. Lényegében az összeállított elem­sort beakasztjuk a már lefektetett sorba, és óvatosan leengedjük.

Eközben egymáshoz szorulnak az elemek, és teljesen leengedve tökéletesen záródó, hézagmentes kapcsolat jön létre. A további elemsorokat ugyanígy fektetjük.

A lerakás során mindig ügyeljünk arra, hogy a parkettaelemek ne sérüljenek. Különösen a kapcsolódó oldalak/élek sértetlenségére kell odafigyelni. Amennyiben az elemek oldalai,  élei megsérülnek, nem garantálható a megfe­lelő illeszkedés. Sérült elemeket semmiképp se építsünk be!

Burkolás közben folyamatosan, és a burkolat elkészülte után is ellenőrizzük a kész felüle­tet (púpok, hézagok nem lehetnek, és a padlójárás közben nem süllyedhet be).

A clickes laminált padlók egyik legnagyobb előnye, hogy sérülésmentesen szétszedhetők és újra lerakhatok. Vagyis amennyiben hibát észlelünk, könnyen visszabonthatjuk a pad­lóburkolatot, és kijavíthatjuk a hibás részt. A javításnak nem lesz látható nyoma.

A laminált padlóknál is pontosan fel kell mérni és fel kell jelölni az elemre a különböző szerkezetekhez való csatlakozásokat.

Az elemeket leszabhatjuk fűrésszel, illetve egy speciális karos vágóval. Utóbbit csak akkor alkalmazzuk, ha az ele­met egyenes vonalban vágva kell darabolni . A méretre vágás során minden esetben figyelembe kell venni a 10-15 mm-es hézagtávolságot.

A fűtéscsövek és gépészeti vezetékek körül a korábban (a parkettáknál, a hajópadlónál) megismert elvek alapján alakítjuk ki a lami­nált burkolatot).

A laminált padlóelemekből kialakítható leg­nagyobb összefüggő – dilatáció nélküli – felület szélessége max. 8,00 m, hossza pedig 10,00 m lehet. Amennyiben bármely irányba ezeknél nagyobb a burkolandó felület, akkor dilatációs hézagot kell beépíteni. A dilatáció vonalába az adott típushoz illeszkedő (vastagság, szín stb.) dilatációs profilt kell beépíteni (lásd alul a képen).

A teljes padlófelület kialakítása után eltávolít­juk az ékeket. Majd elhelyezzük a szegélylé­ceket. A laminált padlókat is gyári felületke­zeléssel forgalmazzák. Ennek köszönhetően a fektetés után azonnal használatba vehetők, nincs szükség csiszolásra, lakkozásra.

Szalagparketták fektetése

A szalagparketták rendszerint csaphornyosán egymáshoz kapcsolódó parkettaelemekből készülnek. Szinte minden esetben készpar­ketták, vagyis előre (gyártás során) felületke­zelt parkettaelemek. A fektetést megelőzően ez esetben is hagy­junk elég időt a szalagparketta elemeinek akklimatizálódására.

A burkolást a fal mellett kezdjük, a beeső fény irányával párhuzamosan. A lerakás megkez­dése előtt ellenőrizzük az adott fal egyenes­séget! Amennyiben megfelelő, közvetlenül a fal mellett kezdhetjük a munkát (10-15 mm hézagszélességgel). Ha a falsík – akár kis mértékben is – eltér az egyenestől, akkor külön jelöljük fel az aljzaton az első sor belső vonalát.

Ez a falsík legmélyebb részétől mérve egy parkettaelem szélesség + 10 mm (15 mm) távolságra helyezkedik el. Ehhez illeszkedve fektetjük le az első sort. (A falsík egyenetlenségét hosszú léccel ellen­őrizzük, így határozzuk meg a legmélyebb részét.) A 10 mm-es hézagot a fal és a parketta között teljes hosszban tartani kell. Amennyi­ben a falsík nagyon egyenetlen, a szélső ele­meket ehhez igazodva vágni kell.

A szalagparketták első elemét hornyolt oldal­lal a fal felé nézve helyezzük el úgy, hogy a parketta és a falsík között 10 mm hézag legyen. A hézagot a teljes burkolat elké­szültéig távtartókkal (faékekkel) biztosítjuk . 20-25 m²-nél nagyobb helyisé­geknél nagyobb (15 mm) tágulási hézagot kell hagyni.

Az elemeket sorban, a csaphornyos végeik mentén összeillesztve fektetjük le. Az illesz­kedési felületeket (a csapot és a hornyot is) tel­jes hosszban ragasztóanyaggal kell megkenni. (Az alkalmazott ragasztóanyag a gyártói aján­lásnak megfelelő.) A szalagparketta fektetése során ügyeljünk arra, hogy az alátéthablemez ne mozduljon el, illetve ne gyűrődjön meg.

Az első sor végére egy méretre szabott szalag­parketta darabot helyezünk. Az elem felmé­rése során vegyük figyelembe a parkettavég és a falsík közötti tágulási hézagot. A dara­bolt elem megengedett legkisebb hossza az elemszélesség kétszerese, de legalább 30 cm. Ezt még az első sor lerakása előtt célszerű figyelembe venni, és amennyiben szüksé­ges, a sort darabolt elemmel kell kezdeni. Az utolsó elemet behúzóvassal illesztjük a már lerakott elemhez. Az elem­sor végéit szintén távtartókkal ki kell ékelni.

Célszerű a következő sort az első sor végén megmaradt parkettával kezdeni, így az egyes sorok között egyforma lesz az eltolás mér­téke. A hosszirányú csapot és hornyot is tel­jes hosszban ragasztóanyaggal kell megkenni. Ezt követően a parkettaelemet szorosan a már lerakott elemhez kell illesz­teni. Kalapáccsal és ütőfa segítségével óvato­san össze kell ütögetni az elemeket úgy, hogy hézagmentesen illeszkedjenek.

Ügyeljünk arra, hogy az összeütögetés során a szalagparketta elemek élei ne károsodjanak. Az élek mentén esetleg kitüremkedett ragasz­tóanyagot nedves szivaccsal rögtön le kell törölni.

A fenti műveleteket ismételve fektetjük le a további sorokat. Közben folyamatosan ellen­őrizzük az elemeket. Hibás, sérült parketta­elemeket ne rakjunk le! Ellenőrizzük a már elkészült felületet is. Amennyiben hibát ész­lelünk, szakítsuk meg a fektetést, és a par­ketta visszabontása után javítsuk ki a hibát (még a ragasztó száradása előtt). A ragasztó száradása után a visszabontás már nehézkes, lényegében csak roncsolással lehetséges.

Az utolsó elemsorhoz érve először ponto­san felmérjük, hogy milyen széles elemeket kell leszabni (itt is vegyük figyelembe a fal és a szalagparketta közötti hézagot). A vágási vonal nem minden esetben egyenes, a falsík egyenetlenségeit követni kell. A vágási vonal feljelölése után az összes elemet hosszában szabjuk le. A vágást finom fogazatú kézi-fűrésszel, körfűrésszel vagy lyukfűrésszel végezzük. A leszabott eleme­ket az előzőeknek megfelelően behúzóvassal sorban a már lerakott burkolathoz szorítjuk. Itt is távtartókat helyezünk a fal és az utolsó sor közötti hézagba.

A különböző áttöréseknél, csatlakozásoknál szintén 10-15 mm tágulási hézagot kell hagyni. A lefektetett szalagparketta nem érintkezhet közvetlenül semmilyen épületszerkezettel, gépészeti vezetékkel. Emiatt csőáttöréseknél az előzetesen pontosan felmért helyen lyukfú­róval fúrjuk ki. Ezután a cső mögé eső részen trapéz alakban kifűrészelünk egy darabot. Lefektetjük a parkettaelemet, majd a kivágott darabot a cső mögé helyezve a parkettához ragasztjuk. Ügyeljünk arra, hogy a felületen ne maradjon kitüremkedett ragasztóanyag, és a vágott darab síkja egyezzen a burkolat síkjával. A cső körüli hézagot csőgyűrűvel takarjuk el.

A szalagparketta fektetése után néhány órával (ez a ragasztóanyag száradási idejétől függ) eltávolíthatjuk a falszegély mentén a távtar­tókat, majd levághatjuk az alátétfólia felhaj­tásának parkettasík fölé nyúló részét.

Ne feledkezzünk meg a teljes felület ellenőrzéséről! Ezután következhet az utolsó művelet, a szegélylécek elhelyezése.

Úsztatott parketták esetén a parkettaburkolat nincs rögzítve az aljzathoz. Lemezszerű réteg­ként, az aljzattól függetlenül, külön mozog. Ma a szalagparketták, valamint a laminált padlók készülnek ezzel a technológiával.

Mivel szárazon fektetett, rögzítés nélküli szerkezetek, ha aljzatként megfelelő a régi burkolat, nem szükséges elbontani. Ezért az úsztatott parkettákat gyakran rakjuk meglévő régi padlóburkolatra.

Az úsztatott parketták általános rétegfelépí­tése a következő (1. ábra):

• Aljzat
• Alátétfólia
• Alátéthablemez
• Parkettaburkolat

1. ábra

A fektetés módja attól függ, hogy milyen típusú parkettát alkalmazunk. A többrétegű szalagparketták rendszerint hagyományos csaphornyos illeszkedésű elemekből készül­nek. Ezeket a csaphornyok men­tén teljes hosszban összeragasztjuk. A lami­nált padlók esetében egyre elterjedtebb az ún. „click-rendszer”. A speciális kialakítás következtében a fektetés során szorosan egy­máshoz kapcsolódnak a laminált padló lapjai, nincs szükség ragasztásra vagy egyéb rögzí­tésre.

Az úsztatott parketták készítésének lépései:

• Az aljzat ellenőrzése, előkészítése.
• Az alátétfólia fektetése.
• Az alátéthablemez fektetése.
• A parketta fektetése.
• A szegélyléc lerakása.

Az aljzat előkészítése és az alátétlemezek fektetése

Az aljzat előkészítése, az alátétfólia, vala­mint az alátéthablemez fektetése rendszerint azonos módon történik a különböző típusú úsztatott burkolatok (szalagparketta, laminált padló) készítése során.

Burkolás előtt az aljzatot ellenőrizni kell, és a követelményeknek megfelelően elő kell készíteni. Az aljzattal szembeni követel­mények alapvetően megegyeznek a koráb­ban megismertekkel. Fontos kiemelni, hogy az aljzat általában nem egyenletes. Tévhit, hogy a hablemez a nagyobb felületi egye­netlenségeket eltünteti. Az egyenetlen, érdes felületre terített hablemez ugyanis a terhelés hatására szétfoszlik. Emiatt mindig aljzat­kiegyenlítő réteggel kell egyenletes felületet képezni a hablemezek alá.

Az aljzatkiegyenlítő száradása és a felület portalanítása után leteríthetjük az alátétfóliát. A fólia szerepe, hogy megvédje a fa parket­taburkolatot az aljzatban maradt nedvességtől (párazáró rétegként funkcionál). A gyakorlat­ban elterjedt PE alátétfólia rendszerint 1,00 m széles, 25 m hosszú, 4 m szélességűre kite­ríthető, és tekercses kiszerelésben kerül for­galomba.

A fóliát széthajtogatva a fal mentén kezdjük leteríteni. Kb. 5-10 cm magas felhajtásokat hagyunk a fal mentén. Nagyobb helyiségekben a sávok között min. 20 cm-es átfedést kell biztosítani. A falszegély men­tén ollóval vagy szikével szabjuk le a feles­leges fóliát (a felhajtás figyelembe vételével). Ügylejünk arra, hogy ne legyenek nagyobb gyűrődések a leterített fólián.

A fólia leterítése után fektetjük le az alátéthablemezeket. Az alátéthablemez fel­adata elsősorban a lépéshangcsillapítás, de az apróbb felületi egyenetlenségeket is kiegyen­líti. Az általában 2-3 mm vastag, 1,00 m széles, 25 m hosszú lemezeket tekercsekben forgalmazzák. A lemezsávokat a fal mentén kezdve, szorosan egymás mellé illesztve fek­tetjük le, átfedés nélkül. A hab­lemezt a falaknál célszerű felhajtani, és szegé­lyezés előtt eltávolítani a felesleget.

Az alátétfóliához és hablemezhez képest kor­szerűbb megoldást jelentenek a nedvesség elleni szigeteléssel kasírozott habalátét leme­zek (alátétpaplanok). Az alátét­paplanokkal ugyanis a két technológiai lépés egyesíthető, nem kell külön-külön leteríteni az alátétfóliát és a hablemezt. A 2-3 mm vastag alátétpaplanok egyszerre biztosítják a megfelelő nedvesség elleni védelmet, vala­mint kiegyenlítik az aljzat legkisebb egyenetlenségeit is, és jelentősen csillapítják a lépés­zajt. Többféle alátétpaplan van forgalomban. Az egyes típusok alkalmazási köre függ az aljzat típusától, az akusztikai követelmé­nyektől. Egyes típusokat penészgomba elleni gombaölő szerrel impregnálták.

Az alátétpaplanok lerakása egyszerű, gyors. Az 1,20 m széles tekercseket egymás mellé illesztve fektetjük. Az illesztések vonalát öntapadó szigetelőszalaggal ragasztjuk le, így hézagmentesen egymáshoz kapcsoljuk a lemezeket. A szegélyeknél, falnyílásoknál, kiszögeléseknél ollóval vagy szikével szabjuk le és igazítjuk be a szegély vonalához a paplant.

Szalagparketták fektetésének menete

Laminált padlók fektetése

Laminált padlók fektetésének menete

Úsztatott parketták fektetése padlófűtés esetén

Úsztatott parketták fektetésének lépései padlófűtésnél

A fapadló és parkettaburkolatok szegélyezé­sei a burkolat típusától és a szegélyek elhe­lyezkedésétől függően sokfélék lehetnek.

Falszegélyek

A fa padlóburkolatokat és parkettákat a fal­szegélyek mentén általában szegélylécekkel, ritkábban speciális profilokkal (sínekkel) zárjuk le.

A szegélylécek rendeltetése kettős: egyrészt eltakarják a fal és a burkolat közötti (általában 10-15 mm széles) hézagot, másrészt esztéti­kus szegélyezését képezik a burkolatoknak. A fapadló és parkettaburkolatoknál alkal­mazott szegélylécek keresztmetszete sokféle lehet. Ez elsősorban az eszté­tikai igényektől, valamint a fal és a burkolat közötti hézag szélességétől függ.

A szegélyezés kialakítását alapvetően meg­határozza a padlóburkolat rögzítési módja. Az aljzathoz erősített (vagyis a szegezett és a ragasztott) padlóburkolatok esetében a sze­gélylécek egyaránt erősíthetők közvetlenül a burkolathoz vagy a falhoz. Az úsztatott pad­lóburkolatok esetében – a nagyobb mértékű mozgásból adódóan – a burkolat és a szegély­léc nem kapcsolható össze, mivel ez káros feszültségeket eredményezhet. Ezért ilyen esetekben a falhoz erősítjük a szegélyléceket (esetleg speciális, aljzathoz erősíthető sze­gélyprofilokat építünk be).

Falszegélyek aljzathoz erősített padlóburkolatoknál

Ragasztott, illetve szegezett padlóburkolatok esetén a szegélyléceket általában a burkolat­hoz szegezve erősítjük le. Ez történhet hagyo­mányos módon. Ekkor bognárfejű szegeket (14/25-22/50 méret) használunk, melyeket kalapáccsal ütünk be. Ilyenkor fokozottan ügyelnünk kell arra, hogy a beütés során ne sérüljön meg a szegélyléc.

A szegélylécet rögzíthetjük sűrített levegős szögbelövő segítségével is. A szegezési pontok távolsága 20 és 30 cm között változik. Egyenetlen falsík esetén ennél sűrűbb szegezést is alkalmazhatunk. A szegélylécek hossztoldását egyaránt képez­hetjük egyenes- vagy ferde ütköztetéssel. A tökéletes illeszkedés érde­kében nagyon fontos a vágási vonal pontos jelölése és a precíz fűrészelés. Az egymáshoz kapcsolódó szegélylécek végeit mindkét olda­lon le kell szegezni.

A falsarkokban a pontos illeszkedés érdeké­ben először pontosan megmérjük a falsarok szögét. Ezt követően a szögfelezőt feljelöljük a szegélylécre, majd gérvágó segítségével levágjuk a megfelelő szögben. A két oldalról egymáshoz kapcsolódó léceket a végeiknél itt is le kell szegezni.

Falszegélyek úsztatott padlóburkolatoknál

Úsztatott padlóburkolatok esetén a szegélye­zés és a burkolat nem kapcsolható össze köz­vetlenül, ezért csúszó kapcsolatot kell kialakí­tani.

Kétféle megoldás alkalmazható a falsze­gélyek lezárására:

• Falhoz erősített szegélylécek.
• Aljzathoz erősített speciális fém (műanyag) profilok.

A fa szegélylécek elhelyezéséhez először egy fém rögzítősínt erősítünk csavarokkal a fal­hoz. Ezt követően a szegélyléce­ket rápattintjuk a sínre. Akkor pontos a kivi­telezés, ha a léc alsó éle összeér a burkolattal, nincs hézag, és nem is feszül a léc. (Ehhez a rögzítősínt pontosan kell a falhoz csavarozni.)

Előfordulhat, hogy nem a falhoz erősített sze­gélylécekkel, hanem az erre a célra kialakított indító- és lezáró profilt alkalmazva takarjuk el a burkolat és a falszegély közötti hézagot. A profilok lehetnek egyrészes vagy kétré­szes (sínes) kivitelűek, melyeket rendszerint az aljzathoz csavarozva (esetleg ragasztva) rögzítünk. Ezek a speciális szegélyelemek eltakarják a burkolat és fal közötti hézagot, de nem kapcsolódnak fixen a burkolathoz, így nem akadályozzák annak mozgását. A kétrészes profilok mögé kisebb kábelek, vezeték is elrejthetők.

Dilatációs hézagok

Nagyméretű padlófelületek esetén a pad­lót dilatálni kell. A dilatációs mezőket már a tervezés során meghatározzák, és a burkolat aljzatát képző szerkezetet is mozgási héza­gokkal osztják két vagy több kisebb mezőre. A padlóburkolatot minden esetben ehhez iga­zodva kell kialakítani. Vagyis ugyanabban a vonalban kell a burkolatot is dilatálni, mint az őt hordó épületszerkezeteket.

A mozgási hézagokat a burkolat alatt (az alj­zatban) rugalmas anyaggal kell kitölteni, a burkolat síkjában pedig dilatációs profillal kell lezárni. A mozgási hézagba többféle dila­tációs profil beépíthető. Ezek típusát elsősor­ban a parkettaelemek típusa, a várható moz­gások mértéke, valamint az esztétikai igények határozzák meg.

A dilatációs profilok a burkolat síkjából eny­hén kiemelkednek. Úsztatott és ragasztott burkolatok esetén egyaránt alkalmazhatók.

Úsztatott burkolatoknál az aljzat és a burkolat egymástól függetlenül mozoghat. A dilatációs profil az aljzathoz van erősítve, vagyis azzal együtt mozog. A káros feszültségek elkerü­lése miatt a profilt és a burkolatot nem szabad összekapcsolni. Ilyen esetekben a beépített dilatációs profil két részből áll. Az alsó sínt az aljzathoz erősítve (csavarozva) rögzítjük. A felső záróprofil rátakar a kétol­dali burkolatra (csúszó kapcsolat). Ez rápattintható vagy csavarozással erősíthető az alsó profilhoz.

Ragasztott burkolatok esetén lehetőség van a burkolat síkjában elhelyezkedő hézagzá­rásra. Ebben az esetben nincs beépítve dila­tációs profil. A lezárást a hézagba beszorított parafacsík vagy utólag keményedő speciális parafapaszta képezi. A hézag­zárás kialakítása során ügyeljünk arra, hogy a dilatáció vonala teljesen zárt és sík legyen. Az ilyen hézagzárás előnye, hogy esztéti­kus, alig észrevehető. Hátránya viszont, hogy kialakítása meglehetősen nehézkes, illetve a hézag sérülékeny.

Burkolat váltások

Burkolatváltásoknál a beépített profilok kialakítása függ a csatlakozó burkolatok típu­sától és vastagságától. Szőnyegpadlóhoz tör­ténő kapcsolódás esetén például kismértékű (néhány mm) szintkülönbség van a két felület között. Ezért ide olyan profilokat kell beépí­teni, ami jól látható, és biztonságos „átmene­tet” képez a két felület között!

Úsztatott fa padlóburkolatok esetén – a dilatá­ciós profilokhoz hasonlóan – olyan burkolat­váltó profilt kell alkalmazni, amely lehetővé teszi a burkolat mozgását (nincs fix kapcsolat a burkolat és a profil között). Ezek a profilok is két részből állnak: egy az aljzathoz csa­varozott alsó sínből (melynek tetszőlegesen dönthető a függőleges szára) és egy rápat­tintható, felső záróprofilból. Ez a burkolatváltó ragasztott burkolatok ese­tén is alkalmazható.

A szegezett fa padlóburkolatok fektetését és a felület ellenőrzését követően – amennyiben hibátlan a szerkezet – azonnal meg­kezdhetjük a felület csiszolását. Gondosan ellenőrizzük a padlót, mivel az esetleges kiálló szögfejek szálkák stb. károsíthatják a csiszolóberendezést, illetve rossz, csúnya csiszolást eredményeznek. Amennyiben ragasztott fa parkettát csiszolnánk, minden­képpen várjuk meg a ragasztóanyag gyártója által megadott száradási időt (1-3 nap).

A csiszolást az adott padlófelületnek megfe­lelő (teljesítményű, méretű stb.) csiszológép­pel végezzük. Ezeknek többféle típusa léte­zik. Általában porszívó berendezéssel egybe­épített szalagos csiszológépeket alkalmazunk.

Először mindig durvacsiszolást végzünk („durvázás”). Ezzel elsősorban a parketta­elemek közötti egyenetlenségeket tüntetjük el. A csiszolás során lényegében egy vékony réteget távolítunk el a padló felső részéből. Durvacsiszoláshoz általában 40-es szemcsefinomságú csiszolóanyagot használunk.

Ügyeljünk arra, hogy egy csiszolási folya­mat során mindig azonos irányba, egyenlete­sen haladjunk előre. A csiszolási irány megválasztásánál figyelembe kell venni a szálirányt, a fektetési mintát, valamint a benapozást is. Lehetőleg mindig szálirányba csiszoljunk, illetve a száliránytól legfeljebb 45°-kal térjen el a csiszolás iránya. Az egy­mást követő csiszolási fázisokat egymásra merőlegesen kell végezni.

Falszegélyek mentén a nagyméretű csiszoló­berendezésekkel nem férünk hozzá a pad­lóburkolat szélső sávjához. Ilyen helyeken a csiszolást sarokcsiszoló (szélcsiszoló) beren­dezéssel végezzük. Kisebb kiszögeléseknél, zugokban, illetve a különböző áttörések körül a csiszolást csak kézi csiszolással tudjuk elvégezni. Vigyáz­zunk: a kézi munkavégzéssel a gépivel meg­egyező alapfelületet kell kialakítani, és ez nagy gyakorlatot igényel!

Csiszológépek

A tökéletes csiszolás érdekében fontos, hogy megfelelően karbantartott csiszológépeket használjunk. A korszerűtlen, régi berendezé­sekkel nem lehet egyenletesen simára csiszolt felületet létrehozni. Jellemző hiba a felület hullámossága, illetve kagylóssága. Ez a hosszú elemekből álló hajópadlóknál különösen feltűnő.

A végleges állapotig többször is átcsiszoljuk a padlófelületet. Fontos, hogy egymást követő csiszolási fázisokban mindig egyre finomabb csiszolóanyagot használjunk. A csiszolóanyagok finomsága között nem lehet nagy ugrás, ügyeljünk a fokozatosságra, különben a felület nem lesz teljesen sima!

A durvacsiszolást követően ajánlott egy fino­mabb (60-as, 80-as szemcsefinomságú) csi­szolóanyaggal újra átcsiszolni a teljes felüle­tet. Erre azért van szükség, mert a következő műveletet, a hézagolást kedvezőbb finomabb felületen végezni.

A hézagolás („rájbolás”) során a teljes pad­lófelületen betapaszoljuk a hézagokat. A hézagolóanyag általában a csiszolás során keletkező finom csiszolatpor és fugakitt oldat keverékéből áll. Ajánlott a csiszolatport finom lyukú szitán átszitálni. így elkerülhető, hogy szennyeződés vagy nagyobb szemcse kerüljön a hézagolóanyagba. Az alkalmazott fugakitt oldat típusa függ a fapadló típusá­tól (anyagától, színétől), illetve az előfor­duló hézagok legnagyobb szélességi méreté­től. A hézagolóanyagot kenőlemezzel vagy spaklival hordjuk fel a felületre, illetve ezzel húzzuk le a felesleget!

A hézagolóanyag száradását követően újra csiszolás következik. A száradás ideje az alkalmazott hézagolóanyagtól függ, de általá­ban kb. 1-2 órával a hézagolás után már csi­szolható a felület. Ebben a csiszolási fázisban a csiszolóanyag legalább olyan szemcsefi­nomságú vagy finomabb legyen, mint ami­lyet a hézagolást megelőzően alkalmaztunk (60-as, 80-as).

Az utolsó csiszolási fázisban végezzük a legfinomabb csiszolást. Ehhez 100-as, 120-as szemcsefinomságú csiszolóanyagot hasz­nálunk. Ez lényegében már a fa padlófelület polírozását jelenti.

A korszerű csiszológépek általában elszívóberendezéssel egybeépített gépek. Ettől függetlenül mindig ellenőrizzük, hogy a padlófelület pormentes-e. Lehetőleg porszí­vózzuk át a felületet. Fontos, hogy csak ipari porszívót használjuk, a háztartási porszívók erre nem alkalmasak! A felületet bevonás előtt száraz törlőkendővel is végigtö­rölhetjük, amely a csiszolásból visszamaradt legfinomabb szemcséket is összeszedi.

A lakkozás előtt helytelenül előkészített felü­leten a szennyeződések, a por foltokat okoz­nak, a kisebb szálkák miatt pedig nem lesz tökéletesen sima és egyenletes a felhordott lakkréteg. Nagyon fontos, hogy a felületi bevo­natokhoz alkalmazott anyagok min­dig egy rendszerhez tartozzanak! Tilos keverni a különböző gyártmá­nyokat! Mindig csak egy gyártó ter­mékeit (hézagkitöltő, alapozó, lakk stb.) használjuk! Csak így lehetünk biztosak abban, hogy az anyagok kompatibilisek.

Alapozás

A lakkozást megelőzően alapozóréteget kell felhordani a fafelületre. Az alapozó tapadóhídként funkcionál, biztosítja a faanyag és a lakkréteg megfelelő kapcsolatát.

Az alapozók lehetnek vizes bázisúak és oldó­szeresek. Az alapozó kiválasztásakor és fel­használásakor vegyük figyelembe a gyártói ajánlásokat, termékleírásokat! Léteznek színes alapozók is. Az igényeknek megfelelő színt előre ki kell választani. A szí­nes alapozóval kezelt nyers fafelületre színte­len lakkot hordunk fel.

Az alapozó lehet külön kiszerelésű, illetve lehet a helyszínen kellő mértékűre hígí­tott lakk. Utóbbi esetén a hígítási arányt a gyártó adja meg, ezt szigorúan be kell tartani. A vizes bázisú lakkok többsége hígítható.

Oldószeres anyagok alkalmazása esetén külö­nösen fontos a balesetmentes munkavégzés feltételeinek biztosítása és a vonatkozó előírá­sok betartása. A betartandó biztonsági előírá­sokat a gyártó által kiadott biztonsági adatlap tartalmazza. Legfontosabb, hogy gondos­kodjunk az állandó és kellő mértékű légcse­réről (természetes szellőztetéssel vagy gépi elszívással). Amennyiben nem biztosítható a megfelelő mértékű légcsere, légzőkészüléket kell használni.

Az esztétikai igényektől és a felületre vonat­kozó egyéb követelményektől (pl. kopásál­lóság stb.) függően sokféle megoldás létezik a megfelelő felületi bevonat kialakítására. A lakkozás a leggyakrabban alkalmazott eljá­rás. A lakkozás különösen nagy odafigyelést igényel, mert ezzel adjuk meg a padlóburkolat végleges felületi megjelenését, az esetleges hibák javítása pedig nehézkes.

Lakkok

A parkettalakkok kémiai vagy fizikai kötés során szilárduló, térhálósodó anyagok, melyek száradás után tartós védőbevonatot képeznek, és esztétikus megjelenést biztosítanak. Az egyes helyiségek rendeltetésének megfelelően és az ott várható hatások alapján különböző lakkok alkalmazhatók. A vizes helyiségekben például a fokozott víz- és vegyszerállóság, a nappali térben pedig a színezhetőség a követelmény a lakkokkal szemben.

Az anyag megválasztása és a felhasználása során mindig vegyük figyelembe a gyártói aján­lásokat és utasításokat. A gyártók egy műszaki adatlapon részletesen feltüntetik az adott lakk paramétereit (komponens, hígító, műszaki jellemzők, anyagszükséglet stb.), a felhasz­nálás területeit stb.. A lakk balesetvédelmi szempontból fontos jellemzőit, a szakszerű tárolási módot stb. és az esetleges baleset esetén szükséges teendőket a bizton­sági lap tartalmazza.

A kereskedelmi forgalomban számtalan parkettalakk kapható. Rendszerint fém vagy műanyag kannás (általában 2,5; 5, 10 literes) kiszerelésben kerülnek forgalomba.

A parkettalakkok általában színtelen bevonatok, de az adott igényeknek megfelelően létez­nek színezett termékek is. Fontos figyelembe venni, hogy a különböző alapanyagú, egyéb­ként színtelen parkettalakkok a felhordást követően különböző mértékben megváltoztatják fafelület árnyalatát (esetleg a színét is).

Alapanyagukat tekintve lehetnek egy- vagy kétkomponensű, poliészter (UP), poliuretán (PUR), poliakrilát (UA), nitrocellulóz (NC) és savra keményedő (SK) termékek. Az egyes termékek tulajdonságai jelentősen eltérőek lehetnek.

Az összetevők alapján két fő csoportba sorol­juk a lakkokat:

• Oldószeres lakkok.
• Vizes lakkok.

Az oldószeres és a vizes lakkok mellett létez­nek UV lakkok is, melyeket a készparketták gyártása során alkalmaznak. Ezek UV fény hatására kötő speciális lakkok. Csak a gyár­tás során használják. Helyszíni bevonatoknál nem alkalmazzuk.

Az oldószeres lakkok rendszerint kétkom­ponensű bevonóanyagok, de előfordulnak egykomponensű típusok is. Régebben szinte kizárólag oldószeres lakkokat alkalmaztak bevonatként, mára azonban egyre inkább hát­térbe szorultak (sőt környezet- és egészségká­rosító hatásuk miatt várhatóan betiltják őket).

Az oldószeres lakkokkal magasfényű, kivá­lóan kopásálló, tartós bevonatok készíthetők. Legnagyobb hátrányuk, hogy a környezetet és az egészséget károsító anyagokat tartal­maznak. A felhasználás során kellemetlen szagú, káros gázok keletkeznek. Még a kész bevonat is káros lehet egy ideig (elsősorban a kisgyerekekre jelenthetnek veszélyt). Ennek ellenére napjainkban sokféle típusú oldósze­res lakkot forgalmaznak és alkalmaznak.

A vizes lakkok paraméterei sok tekintet­ben hasonlítanak az oldószeres lakkokéhoz. Könnyen és gyorsan felhordhatok a felületre, szagtalanok, az alkalmazás során nem kerül a levegőbe egészségre ártalmas oldószeres gőz. A száradást követően pedig tartós, ellen­álló bevonatot képeznek. Általában kiadó­sabbak a hagyományos oldószeres parketta­lakkoknál, és egyszerűbben felhasználhatók. Hátrányuk, hogy egyenlőre nem képezhető velük olyan magasfényű felület, mint egyes oldószeres termékekkel.

Lakkozás

A lakkozás csak akkor kezdhető meg, ha a munkavégzés feltételei teljesülnek, és a felü­let alkalmas a bevonati anyag felhordására. Ehhez az alábbi feltételeknek kell egyidejűleg teljesülniük:

• A levegő és felület hőmérséklete 15 és 25°C között kell legyen.
• A levegő nedvességtartalma 55 és 65% között ideális.
• A padló nedvességtartalma legfeljebb 10% lehet.

A fentiektől eltérő, illetve az egyes speciális követelményeket a gyártó minden esetben külön feltünteti. Lakkozás előtt mindig ellenőrizzük, hogy a padlófelület teljesen por és szennyeződés­menetes-e. Amennyiben az alapozás után hosszabb idő telik el, célszerű a felületet puha ronggyal áttörölni. Amennyiben találunk még hibákat (szálka, kisebb hézag), azt javítani kell.

Általános esetben a lakkbevonat legalább három rétegből áll: egy alapozó és két fedőrétegből. Az alapozó anyagát és a felhordás technológi­áját már bemutattuk.

Az alapozóra először mindig egy réteg fedő­lakkot hordunk fel. Ezt leghamarabb 1-1,5 órával az alapozás befejezése után kezdhet­jük. A száradás és munkavégzés során folya­matosan gondoskodjunk a megfelelő szellőz­tetésről.

A lakkozást szintén az ablaktól indulva végezzük, mindig rostiránnyal párhuzamo­san haladva. A lakkot habszivacs- vagy velúr hengerrel, esetleg acélspaklival hordjuk fel a felületre. Leggyakrabban főleg a hengere­ket alkalmazzuk. Segítségükkel egyszerűen és könnyen létesíthető egyenletes bevonat. Spaklival ugyan gyorsabban lehet lakkozni, de a megfelelő bevonat létrehozása nagy szakértelmet igényel.

A lakkozás közben folyamatosan figyeljük a felületet. Függetlenül attól, hogy alaposan megtisztítottuk, előfordulhat, hogy egyéb, pl. kisebb ruháról lehulló szennyeződés kerül a felületre. Ezeket a munka közben (ha meg­látjuk) távolítsuk el.

Az egy rétegben felhordandó lakk anyag­szükséglete alapvetően az adott lakk típusától függ. Általában ugyanazzal a mennyiséggel lehet kalkulálni, mint az alapozók esetében (rétegenként 8-10 m²/liter).

Ügyeljünk arra, hogy ne képezzünk túl vas­tag rétegeket. Ez különösen a vizes lakkoknál fontos. Az első réteg után felkent rétegek­ben a víz csak a felszínen keresztül képes elpárologni. Amennyiben túl vastag a réteg, a gyorsan megszilárduló vékony felszíni rész meggátolja a rétegben levő víz eltávozását, így nem szilárdul meg a teljes lakkréteg (csak egy vékony felszín), ez pedig a bevonat gyors tönkremenetelét eredményezi.

Lakkok száradása

A lakkozás során és az azt követő időszakban (a száradásig) a különböző típusú bevonatok eltérő módon viselkednek. Az oldószeres lakk a felhordást követően nem teljesen sima, hanem a hengerezéstől apró púpok figyelhetők meg rajta („narancsos” a felület). Kis idő elteltével a bevonat teljesen elsimul, kiterül. Ezt követően egy rövid ideig (néhány óra) buborékosodás figyelhető meg. Egy nap elteltével azonban ez is megszűnik, és a száraz lakk (szakszerű kivitelezés esetén) hibátlan bevonatot képez.

A vizes lakkok frissen felhordott állapotban kifejezetten csúnya látványt nyújtanak, de a száradást követően elsimulnak, és hibátlan bevonatot képeznek.

A lakk száradása nagymértékben függ annak típusától és a környezeti adottságok­tól (hőmérséklet, páratartalom, szellőztetés). Az első lakkréteg száradását követően aján­lott finom csiszolóanyaggal óvatosan átcsi­szolni a teljes felületet. Általá­ban ajánlott min. 1 napot várni a csiszolással és az újabb réteg felhordásával. A csiszolással eltávolítjuk az esetleg kiálló kisebb szálká­kat, illetve a lakkra hullott szennyeződéseket, emellett jobb tapadást biztosítunk a következő rétegnek. A csiszolás befejeztével töröljük át a teljes felületet puha ronggyal (portalanítás). A megszáradt új lakkrétegre csak puha talpú cipőben vagy cipő nélkül lépjünk. Ügyelni kell arra, hogy ne sérüljön a kész felület.

A következő fedőlakk réteget az előzővel megegyező módon hordhatjuk fel. Szükség esetén a további rétegeket is a bemutatottak szerint alakítjuk ki.