Hasznos - Ártalmas - 247. oldal

Helyénvaló, egészséges stratégiának tűnik, ha feltépjük a régi, poros faltól falig padlószőnyeget – az allergének egyik leg­főbb forrását – és új PVC-burkolatot teszünk a helyére. Ám ez nem feltétlenül igaz. Mint kiderült, a PVC és más típusú padlóburkola­tok is okozhatnak betegséget. A gyermekek különösen veszélyeztetettek, mert gyakran órákon át a padlón játszanak.

Veszélyek a lábunk alatt

Íme a legelterjedtebb padlóburkolatok:

• Keményfa padló. Az egyik legbiztonságo­sabb megoldás. A fából nem párolognak káros anyagok, és a lerakásához nincs szükség mérgező ragasztóanyagokra.
• Laminált fapadló. Ügy készül, hogy egy vékony keményfa réteget felragasztanak egy furnérlemezre vagy más faipari alapra. Kevésbé drága, mint a keményfa padló,
• Kerámia padlólap. Nemcsak az egyik legrégebbi burkolóanyag, hanem az egyik legegészségesebb is.
• Linóleum. Természetes anyagokból, porí­tott fából, lenmagolajból és fenyőgyantá­ból készül, juta hátlappal, ám ennek elle­nére arra érzékeny embereknél kiválthat allergiás reakciót.
• PVC. Könnyebb lerakni, mint a linóleu­mot. Szintetikus gyantából, általában hőre lágyuló poli(vinil-klorid)-ból készül, olyan anyagokkal vegyítve, amelyek megmunkálhatóvá teszik. A PVC-burkolatba nem hatolnak be a porrészecskék, a polle­nek és a gombaspórák, ezért könnyű tisz­tán tartani, de kibocsáthat ártalmas gázo­kat, amelyek irritálók lehetnek.

Mi van a padló alatt?

A padlóburkolat valamilyen alapon fekszik, amely készülhet formaldehid-tar­talmú forgácslemezből. Ez kis mennyiségben éveken át bocsáthat ki formaldehidgőzöket, ami izgatja a torkot és a szemet, fejfájást és hányingert okozhat. Ezért nem árt a forgácslemezt három réteg poliuretán vagy olaj alapú festékkel fed­ni. A tömör fából vagy betonból készült alap esetén nincs ilyen veszély.

Veszélytelen burkolat

Ha nem akarunk ragasztót vagy esetlegesen irritáló burkolatot a házunkban, válasszuk az előre megmunkált, tömörfa padlóburko­latot. A hajópadló a legjobb, mert azt le lehet szögelni, és így nincs szükség ragasztóra. Az aládeszkázáshoz válasszunk furnér­lemezt vagy fenyődeszkát.

A ragasztást igénylő padlókhoz keressük a kevésbé mérgező anyagokat, pl. a laminált fához ácsragasztót, a PVC-hez víz alapú ragasztókat, a kerámialapokhoz pedig habarcsot. Ön­tapadó PVC-lapok is kaphatók, ezekhez nem kell ragasztó. Lerakás előtt jól szellőz­tessünk ki minden padlóburkoló lapot.

Mi lehet egészségtelen abban, ha párá­sabbá tesszük a zárt helyiségek száraz levegőjét? Semmi. Ám nem megfelelő haszná­lat esetén a párásítók többet ártanak, mint használnak.

A baktériumok melegágya

Ha a párásító víztartályát nem cseréljük rendszeresen, a baktériumok, gombák és más mikroorganizmusok melegágyává válhat. Ezek a mikrobák a ködpárával a levegőbe kerülve légúti panaszokat okozhatnak: szem-, orr- és torokirritációt, influenzaszerű tünete­ket, vagy akár súlyos fertőzéseket is.

Hogyan működnek?

Ha a lakásunkban levegőbefutásos fűtőrend­szer működik, egész otthonunkat egyszerre párásíthatjuk a vezetékrendszerben elhelye­zett központi berendezéssel (de ne feledjük: ezek is rendszeres karbantartást igényelnek). Hordozható készüléket is vásárolhatunk, amely egy, esetleg több helyiség párásításáról gondoskodik.

Íme a párásítók öt fő típusa:

• Az evaporációs hidegpárásítók ventilátor segítségével levegőt fújnak át egy nedves közegen, amelyből vízpára száll fel. Ez a típus általában nem terjeszt mikro­organizmusokat, és fogyasztása is csekély.
• A gőzölögtető párásítók víz forralásával vízgőzt hoznak létre. A forralás ugyan el­pusztítja a vízben lévő mikroorganizmu­sokat, viszont az összes típus közül ez fogyasztja a legtöbb áramot. Ráadásul a berendezésből kiáradó forró gőz égési sérülést okozhat, és ugyanez történhet, ha a párásító véletlenül felborul.
• A melegpárásítók szintén felforralják a vizet, de a gőzt egy ventilátor lehűti, így nem áll fenn az égési sérülés veszélye. A forralás elpusztítja a mikroorganizmuso­kat, viszont ha a berendezés felborul, a ki­ömlő víz leforrázhat valakit. Ezek a készü­lékek szintén sok áramot fogyasztanak.
• A lapátkerekes hidegpárásítók nagy sebes­ségű forgó koronggal állítanak elő hűvös, finom párát. Kevés energiát fogyasztanak, de könnyen terjesztik a mikroorganizmu­sokat, és ha kemény csapvízzel párásítunk, a vízkő finom fehér por formájában leüle­pedhet a helyiségben. (Az újabb modelle­ket különleges szűrővel látják el; ez a kór­okozókat és a vízkövet is kiszűri.)
• Az ultrahangos párásítók ultraszonikus rezgések segítségével oszlatják finom per­metté a vizet. A vízzel azonban a mikroor­ganizmusokat (baktériumokat és penész­gombákat), valamint a kemény vízben lévő vízkövet is szétterítik a lakásban. Egyes szakértők azt javasolják, hogy e ké­szülékekben kizárólag ioncserélt, desztil­lált vagy lágyított vizet használjunk.

A tiszta párásító

A párásító rendszeres tisztításával csökkent­hetjük a levegőbe kerülő káros anyagok mennyiségét. Kövessük az alábbi tanácsokat.

• Naponta cseréljük a vi­zet. Ürítsük ki a tartályt, és újratöltése előtt tö­röljük szárazra az összes nedves felületet.
• Használjunk desztil­lált vizet, mivel ezzel elkerülhető a vízkőpor megjelenése és a tartály vízkövesedése. Ha a gyár­tó javasolja, használjunk víz­lágyító töltetet vagy szűrőt is.
• A készüléket háromnaponta tisztítsuk meg kefé­vel és 3%-os hidrogén-peroxid oldattal, hetente egyszer hypóval (egy kiskanálnyit keverjünk el 4 1 vízben). Hagyjuk a szert 20 percig hatni, majd rázzuk össze. Öblít­sük ki alaposan, amíg a szag teljesen el nem tűnik, majd töröljük szárazra.
• Ha a tartályban vízkő rakódik le, dörzsöl­jük át puha kefével, majd töröljük át a tar­tályt ecettel megnedvesített puha ronggyal. Öblítsük át alaposan langyos vízzel.

A penészgombák nyirkos körülmények között szinte bármilyen felületen meg­élnek, szabadban és zárt térben egyaránt. Ha a hűtőszekrényben tárolt ételeken kezdenek növekedni, elrontják azok ízét, s akár mérgező mikotoxinokat is termelhetnek, melyeket a hő, a főzés sem pusztít el.

Ha arra érzékeny személyek lélegzik be bi­zonyos penészgombák spóráit, azok allergiás reakciókat – orrdugulást, légzési nehézsége­ket vagy a szem viszketését, könnyezését – váltanak ki. A spórákkal való érintkezés rit­kán hiperszenzitív pneumonitist (allergiás tüdőbetegséget) okozhat, ami súlyos szív­es tüdőelváltozáshoz vezethet, illetve csecse­mőknél igen veszélyes tüdővérzést (pulmonáris haemosiderost) idézhet elő. Ilyen esetekben elmulaszthatatlan az alapos és hatékony penészmentesítés azonnali megkezdése.

Penészgombák az otthonunkban

Mérjük meg otthonunk levegőjének páratar­talmát. Az ehhez szükséges higrométer olcsó, sok szaküzletben kapható. Ha a páratartalom meghaladja a 40%-ot, penészgombák jelen­hetnek meg a bútorokon, a szőnyegeken és az ágyneműn. Ilyenkor légkondicionálással, páramentesítő berendezésekkel csökkent­hetjük a levegő nedvességét.

Még ha a lakás levegője száraz is, ellen­őrizzük a nyirkos, rosszul szellőző helyeket: a pincét, a hűtőszekrényt, a beázott falbur­koló lapokat, a fürdőszobát, a szűk szellőző­járatokat, a tetőteret, a gardróbszekrényt, a szivárgó csöveket, a tetőt és a szeméttárolót.

Ha penészgombákat találunk:

• Dobjunk ki minden penészes ételt és élel­miszert. Egyes ételek, pl. a kemény sajtok megmenthetők, ha a kisebb penészfolto­kat legalább 2,5 cm-nyi sugarú körben körbevágjuk, de tudni kell, hogy a penész­ből láthatatlan méreganyagok szivároghat­nak az ételek belsejébe is.
• A penészfoltokat hypóval, ételecettel vagy klóros tisztítószerekkel távolítsuk el. Munka közben viseljünk védőmaszkot és gumikesztyűt. (Ha allergiásak vagyunk a spórákra, bízzuk másra a munkát!)
• A penészes ruhákat és ágyneműt klór­mentes fehérítőszerben és meleg vízben mossuk ki.
• A nedves fürdőszobaszőnyegeket gyakran szellőztessük – de akár meg is szabadulha­tunk tőlük.

A porszívózás és a portörlés fontos tevékenység, egészsé­günket nagymértékben védhetjük a por minél gyakoribb eltávolításá­val. A házi porban élő házipor­atkák zárt helyiségekben jelentős veszélyforrást jelentenek, allergiás reakciók és asztmás tünetek forrásai lehetnek.

Asztmariadó

A házi por szinte mindig tartalmaz apró szer­ves részecskéket, emberi bőrt, hajat, nyálkát, állati szőrt és korpát, rovarok testrészeit és ürülékét, valamint a kárpit, a szőnyeg és a ruházat rostjait. Ez a keverék otthont ad a gombáknak és baktériumoknak, de a legsú­lyosabb egészségügyi veszélyt sokak számára egy mikroszkopikus rovar, a poratka – még pontosabban az ürüléke – jelenti.

A poratkák (egyetlen csipetnyi por több ezret tartalmaz) a lehullott emberi bőrhám­sejtekkel táplálkoznak. Még a makulátlanul tiszta otthonokban is előfordulnak, és külö­nösen veszélyesek az asztmások számára, mert ürülékük belélegzése súlyosbítja a betegséget és rohamot válthat ki.

A por gyakran allergiás reakciót vált ki

Tünetei az orrdugulás vagy orrfolyás és tüsszögés (különösen reggelente), köhögés és ziháló légzés, fejfájás, könnyezés, kime­rültség és viszkető bőrkiütés. A tünetek gyakran egyszerre jelentkeznek, ezért nehéz azonosítani az allergént. A helyes diagnózis érdekében forduljunk orvoshoz.

Takarítsuk ki a poratkákat!

Ha egy családtag érzékeny a házi porra, kísé­reljük meg az otthoni környezet tehermente­sítését. Ha a problémát állati szőr vagy bőr okozza, keressünk új otthont házi kedven­cünknek, korlátozzuk a mozgását bizonyos szobákra, és rendszeresen fürdessük meg az állatot. A poratka mennyiségét biztonságos szinten tarthatjuk az alábbiak betartásával. Az ágyneműket és takarókat hetente mos­suk ki forró (legalább 54 °C-os) vízben.

Ha kímélni akarjuk az ágyneműt, de még­is meg akarunk szabadulni a poratkáktól, akkor 20 percre tegyük közepes fokozaton a szárítóba, majd mossuk ki közepesen meleg vízben. (Ám a szárítóban való keze­léstől bizonyos textíliák foltosak lehetnek. Pehely, toll vagy pamut helyett szintetikus anyaggal töltött párnákat használjunk. Ezeket rendszeresen mossuk ki forró víz­ben. A szintetikus anyagból készült párná­kat kétévente cseréljük ki. A súlyos aller­giában szenvedők húzzanak allergénbiztos huzatot a matracra és az ágyneműre.

Ahol lehet, távolítsuk el a szőnyegeket, különösen a háló­szobában

Ne zsúfoljuk tele otthonunkat, hogy csökkentsük a por felgyülemlésének le­hetőségét. A mütyü­röket, könyveket, CD-ket fiókokban vagy zárt szekré­nyekben tartsuk. Az allergiás gyermek plüssállatait csukott szekrényben tartsuk, és rendszeresen tisz­títsuk. A gyermek ne aludjon ezekkel a játékokkal, főleg ne úgy, hogy az arca közelében vannak.

Hetente porszívózzunk, és nedves ruhával töröljük le a port – a száraz porrongy csak felkavarja a port. (Ha magunk is allergiá­sak vagyunk, viseljünk porvédő maszkot.) Kárpitozott bútorok helyett lehetőleg bőr­ vagy műanyag bútorokat vásároljunk.

Mérjük a belső páratartalmat

A poratka nyirkos környezetben szaporodik. Ha szükséges, páramentesítővel tartsuk a páratartalmat 50% alatt. A konyhát, fürdőszobát és pincét gyakran takarítsuk és szellőztessük. Szereljünk a porszívóba, a légtisztító berendezésbe és a fűtőrendszerbe részecs­ke (HEPA)-szűrőket. Ezek eltávolítják a porszemeket a levegőből.

A háztartási porszívók többsége jó munkát végez a por és piszok összeszedése terén. Ez azonban nem feltétlenül elég. A porszívó szűrőjén ugyanis könnyen áthatolhatnak az apró részecskék, pl. a penészgombaspórák, a pollenszemcsék, a poratkaürülék, a lehám­lott bőrdarabkák vagy a háziállatok korpája, és ilyenkor a készülék a helyiség levegőjébe fújja vissza ezeket. Nem csoda tehát, hogy a porszívózás az érzékeny személyeknél aller­giát vagy asztmás rohamokat okozhat.

Méretgondok

A hagyományos porszívók akár a 30 µm átmérőjű szemcséket is kiszűrik – csakhogy a házipor egyes összetevői még ennél is ki­sebbek. A pollenszemcsék néha csak 10 µm-esek, az állati korpa 5 µm-eres is lehet, a bak­tériumok pedig csupán 0,3 µm nagyságúak, vagyis 2-300-szor kisebbek az emberi hajszál átmérőjénél.

Egyes újabb típusú porszívók képesek e mikroszkopikus nagyságú részecskék kiszű­résére. Ilyen pl. a ciklonrendszerű porszívó, amely nagy sebességű légáramban keringteti a port, amelynek szemcséi a centrifugális erő hatására csapódnak ki. Egy másik rendszer vízben nyeleti el a port.

Nagyon fontos a porszívók szűrőinek sze­repe. A leghatékonyabbak és legdrágábbak a HEPA-szűrőrendszerek (nagy hatékonyságú részecskeszűrők), amelyek a 0,3 µm átmérőjű szemcsék 99,97%-át kiszűrik a levegőből.

Állót vagy gégecsöveset?

A választott porszívótípus nagymértékben befolyásolja otthonunk levegőjének minősé­gét. Az álló készülékek beépített keféi fella­zítják a szőnyegek szálaira tapadt port, a szőnyeg nélküli padlókon azonban haté­konyabbak a gégecsöves porszívók (az ál­ló típusok forgó keféi itt sokszor csak odébb lökik vagy a levegőbe juttat­ják a port). Ráadásul sok gége­csöves porszívóhoz elektro­mos kefés fej is tartozik, amely a szőnyegtisztítást is hatékonnyá teszi.

A ventilátor elhelyezése is fontos

Az álló porszívók, melyekben a ventilátor a porzsák előtt helyezkedik el, általában több port tar­tanak vissza, mint a gégecsövesek, amelyek­nél a ventilátor a porzsák mögött van.

Helyes porszívózás

Bármilyen porszívót használunk, lassan és óvatosan dolgozzunk, hogy a port csak a lehető legkisebb mértékben kavarjuk fel.

A házimunka jövője

A porszívózás egy másik módja az, ha köz­ponti porszívórendszert telepítünk az ottho­nunkba. A falakba szerelt légcsöveket haszná­ló, s a beszívott levegőt a lakáson kívülre fújó rendszer annyira kényelmes, hogy akinek ilyen berendezése van, az valószínűleg gyak­rabban használja. Igaz ugyan, hogy utólagos beépíttetése többe kerül, mint az újonnan épülő házakba való telepítése, ám nagy meg­könnyebbülést jelent az allergiás személyek számára, hiszen teljesen kiküszöböli a levegő­ben lebegő porszemcsék újrakeringetését.

A radon színtelen és szagtalan, radioaktív gáz, amely a talajban és a kőzetekben lévő urán bomlása során keletkezik. Leggyak­rabban vulkanikus kőzetekre épült lakóépü­letekben éri el mennyisége a fenyegető mér­téket, ezekben is elsősorban az alacsonyabb szinteken.

Hazánk nagy részét több ezer méter vastag tengeri és folyami üledék borít­ja, ezért nálunk csak néhány körülhatárolt (a középhegységekhez tartozó vagy azokhoz közeli) körzetben fenyeget. A szabadban a gáz gyorsan szétoszlik a levegőben, s nem jelent különösebb veszélyt az egészségre, zárt térben azonban jelentősen felhalmozódhat. A radon egyes területeken a talajból az épü­letek alapján és a falak repedésein keresztül, valamint szigeteletlen csatornacsövek mentén szivároghat be az épületek belsejébe.

Miért veszélyes?

A radon radioaktív bomlása során radioaktív részecskék, ún. „radon leánymagok” kelet­keznek. E részecskék a lélegzés során a szervezetünkbe kerülnek, s ott megtapad­hatnak a tüdő vagy a hörgők szövetein. Be­ágyazódva sugárzást bocsátanak ki, ami idő­vel tüdőrákot okozhat.

Megengedett radonszintek

A lakóházakban a talajból származó radon koncentrációja általában a pincében a legna­gyobb. Arra azonban nincs biztos módszer, hogy mérések nélkül megállapítsuk, egy adott házban magas-e a radonszint.

Magyarországon a lakóhelyiségek éves átlagos radonkoncentrációja 55 becquerel. Ez jóval alacsonyabb, mint sok más országok átlaga (pl. Kanadában 800 becquerel). A hatóságilag megengedett határérték az Európai Unióban 200-600, az Egyesült Államokban 150-220 becquerel. A már álló épület radonterhelését nagyon nehéz csökkenteni. Ki lehet egészíteni a talaj felőli szigetelést, és érdemes sűrűn és alaposan szellőztetni.

Az új építkezésekhez speciális radonszigetelést fejlesztettek ki. A talajra légáteresztő (pl. sóder- vagy perlit-) réteget kell fektetni, erre erős fóliát, majd a hagyo­mányos betonaljzatot, nagyon gondosan szi­getelve. A légáteresztő rétegből szellőzőkürtő kell vezessen az épület fölé, ebbe szükség ese­tén ventilátoros szellőzést kell beépíteni.

A radon mérése

A radonszint megállapításá­nak egyetlen biztos módja van: a mérés. Nagyon fon­tos, hogy az átlagos kon­centrációt határozzuk meg, mivel a radon szintje napról napra, sőt óráról órára is vál­tozhat. A vizsgálat néha hét nap alatt elkészül, máskor egy évig is eltart­hat.

Minél hosszabb időn át végzik a méré­seket, annál pontosabb lesz az eredmény. A lakáson belüli mérésekhez passzív (pl. faszéndetektorok vagy alfa-nyomdetekto­rok) és aktív eszközök (pl. radonmonitor) is felhasználhatók. Ezeket az eszközöket meg­határozott időn át kell a vizsgált légtérben tartani, majd a megfelelő laboratóriumba kell küldeni, ahol kiértékelik az eredményeket.

Ragasztó- vagy kötőanyagot számtalan feladat elvégzéséhez használunk. Néme­lyik ártalmatlan, míg mások súlyos betegsé­get okozó méreganyagokat tartalmazhatnak.

Sokféle ragasztóanyag áll rendelkezésünk­re

Ilyen a papírragasztó, a gumiragasztó, az epoxigyanta, a műanyagragasztók és a pillanatragasztó. A sűrű ragasztókat oldó­szerekkel hígítják, amelyek a ragasztó szára­dása közben elpárolognak, és mérgező gőzökkel töltik meg a légteret.

Amikor az oldószer víz, pl. a nem mérgező ragasztóknál, a kipárolgás ártalmatlan. Ám az epoxigyantában, a pillanatragasztóban, a modell- és a gumiragasztóban, ül. az erős prése­lést igénylő ragasztókban használt vegyületek veszélyesek lehetnek. Ezek olyan kémiai anyagokat tartalmaznak, amelyek irritál­hatják a szemet, a torkot, és belé­legezve a tüdőt, emellett a bőrhöz érve is sérülést okozhatnak. Ilyen anya­gok a formaldehid, a naftalin, a fenol, az etanol, a toluol, az akrilnitril és a vinil-klorid. A toluol káros a vesére, míg a fenol, vinil-klorid és a formaldehid feltéte­lezhetően rákkeltő anyagok.

A pillanatragasztók nagyon gyorsan párolgó oldószereket tartalmaznak, ezért ezek ke­vésbé mérgezők. (Amikor az oldószerek el­párologtak, a ragasztó már nem jelent veszélyt.) A pillanatragasztót azonban óvatosan használjuk, mert azonnal megköt, nemcsak a ragasztandó fe­lületen, hanem a bőrön is. Ha ez történik, azonnal forduljunk or­voshoz. Az ilyen ragasztók hasz­nálatakor fordítsunk különös figyelmet arra, hogy az ujjunkkal ne érjünk a szemünkhöz vagy a szánkhoz.

Óvatosan bánjunk velük!

Bármilyen ragasztóanyag használata előtt olvassuk el (és tartsuk be) a gyártó használati utasításait. Soha ne használjunk ragasztót nyílt tűz közelében, és ne használjunk mérge­ző ragasztókat olyan tárgyak ragasztására, amelyek élelmiszerrel érintkezhetnek.

Ha mérgező anyagot tartalmazó ragasztót nagyobb felületre kell felvinni, viseljünk hosszú ujjú inget, hosszúnadrágot, védő­szemüveget és gumikesztyűt, valamint szűrő­vel ellátott maszkot. Mérgező ragasztók használatakor ne viseljünk lágy kontaktlencsét, mert magába szívhatja az oldószerek gőzeit. A ragasztót mindig jól szellőző helyen hasz­náljuk, és a termék használata után szorosan zárjuk vissza a kupakot, még akkor is, ha ismételten használni akarjuk. A mérgező ragasztók kiürült dobozait kezeljük veszélyes hulladékként.

Szándékosan belélegezve még veszélyesebbek

A mérgező ragasztók még veszélyesebbek, ha szándékosan lélegzik be kábítószerként. Ez sajnos nem ritka, főként az általános és a középiskolások között. Tünetei: tájékozó­dási zavar, fejfájás, részegségre emlékeztető állapot, amit álmosság követ. A „szipuzás” hosszú távon máj-, vese-, idegrendszeri és szívkárosodáshoz vezethet. Magas koncent­ráció esetén a mérgezés halálos is lehet.

Milyet vegyünk?

A legbiztonságosabb ragasztók a bé­lyegragasztó, a papírragasztó, a csi­riz, a sárga ácsragasztó és a ragasztó stiftek – valamennyi szagtalan és ártalmatlan. Amikor csak lehet, ezeket használjuk. A papírragasz­tó pl. akár keményfa padló leragasztására is alkalmas. Más típusú, ragasztást igénylő munkákhoz ke­ressük a kevésbé mérgező válto­zatokat. A mérgezőbb hexán alapú gumiragasztó helyett válasszuk a heptán alapút. Ha lehet, használjunk vizes alapú ragasztót. Kaphatók már vizes alapú tapétaragasz­tók és kontaktragasztók is.

A leggyakoribb rovarűző hatóanyag a dietil-toluamid, ismertebb nevén DEET. Ez a vegyszer szinte az összes ismert készítményben megtalálható – ugyanis valóban hatásos. A DEET elriasztja a szúnyo­gokat, a bolhákat és a kullan­csokat, és távol tartja a legye­ket is. De vajon biztonságos-e?

A DEET veszélyei

A DEET viszonylag ártalmatlan szer, feltéve, hogy nem nyelik le, és a bőrön keresztül sem szívódik fel belőle nagyobb mennyiség. A mellékhatások sem jelentősek. A leggyakoribb panasz a bőrkiütés, és csak ritkán fordul elő komolyabb reakció: émelygés, görcsök, kóma, sőt esetleg halál is, de ezek mindig olyankor jelentkeztek, ha a szert ismételten túl nagy mennyiségben használták kisgyer­mekeknél, vagy nem az előírásoknak meg­felelően alkalmazták – pl. a ruhákat áztatták be DEET-be.

Ha tartunk a DEET mellékhatásaitól, gondosan válasszuk meg a használni kívánt készítményt:

Van, amelyik csak 5% DEET-et tartalmaz, de olyan is akad, amely 100%-os hatóanyag-tartalmú. Ha biztonságra törek­szünk, de a rovarokat is szeretnénk távol tartani, olyan rovarriasztót vegyünk, amelyik 10-30% DEET-et tartalmaz. (Vizsgálatok szerint az ennél magasabb koncentráció nem feltétlenül növeli a szer hatékonyságát.)

Kisgyermekek esetén veszélyesebb

Mint minden vegyi anyagnak, a DEET-nek is lehetnek mellékhatásai, ha kisgyere­keknél alkalmazzuk – akár idegrendszeri károsodást is okozhat. Soha ne alkalmazzuk két évnél kisebb gyermekek esetében, és a nagyobbaknál is csak kifejezetten gyermekek számára kifejlesztett készítményeket használ­junk.

A gyermekorvosok szerint az öt évnél fiatalabb gyermekeknek legfeljebb 10% DEET-et tartalmazó szer ajánlható, kétéves kor alatt pedig egyáltalán ne alkalmazzunk DEET-tartalmú rovarűzőket. A gyerekek kezére ne fújjunk a szerből, mivel ők gyakran nyúlnak a szemükhöz vagy a szájukhoz; és tartsuk távol tőlük e készítményeket. Jó meg­oldás az is, ha a babakocsit vagy a járókát szúnyoghálóval takarjuk le.

Ne vigyük túlzásba!

Mivel a rovarűző szernek a szaga tart­ja távol a vérszívókat, jelentősen csök­kenthetjük a bőrünkre permetezett mennyiséget, ha inkább a ruhánk külső rétegét fújjuk be vékonyan. Ha a bőrünket is kezeljük a készít­ménnyel, ügyeljünk rá, hogy a szem­be és a szájba ne kerüljön belőle. Soha ne kenjünk rovarűző szert sebes vagy leégett bőrre. A bőrön át felszívódó DEET mennyisége jócskán csökkenthető, ha előbb hidratálókrémmel kenjük be magun­kat. A napvédő krém is megfelel e célra, de a rovarűző készítmény csökkentheti a napo­zószer hatékonyságát.

Használata

A rovarriasztó hatás 1-12 órán át tart (de ha megmosakszunk vagy megizzadunk, ennél rövidebb ideig), tehát nem kell állandóan újra bepermeteznünk magunkat. Tanácsos a készítményeket szelektíven alkalmazni. Ha például olyan területen túrázunk, ahol sűrű az aljnövényzet, a kullancsok elleni védeke­zéshez tűrjük a nadrágszár alját a zokninkba, és a rovarűző szerrel csak a zoknit és a nad­rágszárat fújjuk be. Amikor haza­érünk vagy megérkezünk a szállásunkra, mossuk le a befújt bőrfelületeket alaposan szappannal és vízzel. Nem árt a ruha­csere sem, a beperme­tezett ruhákat pedig mossuk ki – de mindig a többi ruhaneműtől elkülönítve.

Természetes alternatívák

Egész sor természetes rovarűző anyag ismert, bár hatékonyság tekintetében egyik sem kö­zelíti meg a DEET-et. A rovarriasztó hatású­nak vélt növényi anyagok közé tartozik a kámfor, a borsmenta, az eukaliptusz, a roz­maring és a csombormenta illóolaja. Soha ne vigyünk fel gyógynövényolajokat hígítatlanul a bőrre, mert mérgezők lehetnek; mindig forrásvízzel vagy ásványi olajjal keverve használjuk őket.

Rovarűző hatásúnak mondták ezenfelül a fokhagymát, a fokhagymakapszulát, a bor­kőkapszulát és a sörélesztőt, amelyek szaga érezhető a bőrön, és állítólag távol tartja a rovarokat. Ugyanilyen hatást tulajdoníta­nak a   -vitamintablettáknak is.

Régóta hatásosnak tartják a citromfüvet, amely állítólag a rovarok étvágyát csökkenti. A citromfűolajos készítményeket a bőrbe kell dörzsölni, de kaphatók az olajat tartalmazó gyertyák is. Ez az anyag annyira veszélytelen, hogy az étkezőasztalon is bátran meggyújt­hatjuk. Egyes vizsgálatok szerint azonban a citromfűolajat tartalmazó rovarűző készít­mények hatásossága minimális.

Le a rovarölő lámpákkal!

Mi a helyzet a nagyfeszültségű rovarölő lám­pákkal, amelyek esténként oly sok kertben sercegnek? Nos, ne pazaroljuk a pén­zünket ezekre! Rengeteg hasznos rovart pusztítanak el, a szú­nyogokat és legyeket vi­szont alig vonzzák. A szakértők az ultrahangos rovarriasztó szerkezete­ket sem tartják jó meg­oldásnak, amelyek az em­beri fül számára túl magas frekvenciájú elektronikus rez­gésekkel űzik el a kellemetlen ízeltlábúakat. A független vizsgálatok többsége szerint az ilyen eszközök teljesen hatástalanok.

Nem kell az automata szárítógépek nyúj­totta kényelemre felhívni olyasvalaki figyelmét, akivel már előfordult, hogy ven­dégségbe indulás előtt, utolsó pillanatban ki kellett mosni és meg kellett szárítani egy ked­venc blúzt vagy inget. Bármennyire haszno­sak is ezek a gépek, nem szabad megfeledkez­ni arról, hogy olyan berendezésekről van szó, amelyek helytelen üzembe helyezés vagy nem megfelelő karbantartás esetén az egészségre kockázatot jelenthetnek.

A szárítók fajtái

Kétféle típusú szárítót különböztetünk meg: az egyik elektromos árammal, a másik föld­gázzal üzemel.

Egyesek az elektro­mos típusokat kedvelik jobban, azon az alapon, hogy a gázüzemű szá­rítókból égési melléktermékek (pl. szén-mono­xid) szivároghatnak. Ha gázüzemű szárítónk van, és aggodalmat okoz a szén-monoxid esetle­ges szivárgása, akkor – megnyugvásul és az ál­talános biztonság érde­kében -, beszerezhetünk egy jelzőkészüléket.

A szárítót, és minden gáznemű üzemanyag­gal működő berende­zést évente vizsgáltassuk meg szakemberrel. A gázszolgáltatók rámutatnak, hogy a rend­szeresen és a karbantartási útmutatónak meg­felelően szervizelt szárítóknál nem fordulhat elő szivárgás. A berendezéssel kapcsolatos minden munkát, pl. a csatlakozók cseréjét szakember végezze. Az ilyen feladatokat soha ne kíséreljük meg magunk elvégezni.

Először is nem bizo­nyított, hogy az elektromágneses mező beteg­séget vagy egészségügyi károsodást okozna. Másodsorban a berendezés körül keletkező elektromágneses mező energiája gyorsan csökken, ahogy a forrásától távolodunk. Ha mindezek ellenére aggályaink vannak, ne tar­tózkodjunk a működő szárítógép közelében.

Szárítsunk biztonságosan

• A szárító rendelkezzen kültéri szellőzőnyí­lással. Ha ez a nyílás a házon belül van, akkor apró textilfoszlányok kerülnek a levegőbe, ami légzési problémákat okoz­hat a család egyes tagjainál.
• A kivezetőcsövet rendszeresen ellenőriz­zük. Ha eltört, javítsuk ki a törött részt ragasztószalaggal, vagy az egészet cseréljük ki. A fémcső jobb, mint a recés műanyag cső, mert az meghajolva könnyen össze­gyűjti a textilfoszlányokat.
• A szűrőt minden használat utáni tisztítsuk ki, mert a textilszálacskák felgyülemlése tüzet okozhat. Az elektromos típusok esetében évente egyszer-kétszer húzzuk ki a dugaszt a konnektorból, távolítsuk el a szervizpanelt, és a keskeny porszívó-fejjel óvatosan porszívózzuk ki a textilszál­szűrőt és a gép belsejét. A filter minden használat utáni megtisztításán túl a gáz­üzemű szárítók esetében a textilszálak és a por eltávolítását a mechanikus részekről hagyjuk a rendszeres karbantartást végző szerelőre.
• Soha ne tegyünk a szárítóba műanyagot, gumit vagy habszivacsot. Ezek elolvadhat­nak vagy felgyulladhatnak. Olajjal erősen szennyezett textíliák esetében fennáll ugyanez a veszély.
• Ne engedjük a gyerekeket bemászni a szá­rítóba. Ha egy csöppség belülről magára zárja az ajtót, akkor meg is fulladhat.
• A mosóhelyiség ajtaját tartsuk zárva, ami­kor nem vagyunk ott. A macskák is ké­nyelmes búvóhelynek találják a szárítók belsejét, tehát ha van macskánk, bekapcso­lás előtt ne feledjük ellenőrizni a szárítót.

Sokak szerint a savas eső az egyik olyan környezetvédelmi kérdés, amelynek veszélyeit a média rendkívüli mértékben eltúlozza. Lehet, hogy megtámad egy pár fát – gondolják -, de az emberekre valójában nem káros. Igazság szerint még mindig nagyon keveset tudunk a savas esőről, de annyi bizonyos, hogy súlyos fenyegetést jelent a környezetre, és arra is utalnak jelek, hogy bizonyos esetekben közvetlenül veszé­lyezteti az emberek egészségét.

Könnyen szemrevételezhető a probléma, ha ellátogatunk valamelyik nemzeti parkba, ahol a kellemes környezet helyett beteg fák látványa fogad, és esetleg a savas részecskék ködfátyla is látható a levegőben.

Alattomos veszély

A savas eső – vagy a csapadék bármely for­mája, ideértve a havat és a ködöt is, amely tartalmaz bizonyos mennyiségű kén- és salét­romsavat – hatalmas pusztítást visz végbe a természeti környezetben. Megfosztja a talajt olyan létfontosságú tápanyagoktól, amelyek lehetővé teszik a növényzet növeke­dését, és tavak, folyóvizek ezreit szennyezi világszerte. Ennek eredményeképpen pusztulnak az erdők és a vizek élővilága. A kerti növényekben szerencsére nem tesz kárt, mert a kultúrnövények többsége, ha megkapja az alapvető tápanyagokat, ellenáll a légköri savtartalom változásainak.

Mi okozhat savas esőt?

Az elsődleges ok az ipari légszennyeződés, vagyis a cellulóz- és papírgyártás, a kohászat, a gázkitermelés, valamint a fosszilis tüzelő­anyagok elégetése során az erőművekben, gyárakban és a gépjárművekben keletkező és a légtérbe kibocsátott szennyező gázok. A kén- és nitrogén-dioxid bekerül a levegőbe, ahol a napfény hatására reakcióba lép a vízzel és az oxigénnel, és savakat és sókat hoz létre. Amikor az esőt hozó nedves légtömegek a Föld légkörébe jutva összekeverednek ezekkel a szennyező anyagokkal, létrejön a savas eső.

A Földre érkező ún. „savas ülepedés” mintegy felét a savas eső okozza. A többi száraz savlerakódás, ami gázokból és szilárd részecskékből áll. Mivel a savlerakódás mind­két formája a széllel könnyen továbbterjed, eredeti forrásuktól távol is képesek kárt okozni.

Emberekre is ártalmas a savas eső?

A száraz savtartalmú anyagok ülepedése súlyosbíthatja az olyan légzőszervi betegsé­geket, mint az asztma vagy a hörghurut. Ha a részecskék nagyobb mennyiségben a levegőbe kerülnek, megnöve­kedhet a légzőszervi megbete­gedések és az általuk okozott halálesetek száma.

Nem valószínű, hogy a savas eső a talaj­vízbe beszivárogva korrodálja a vízvezeték­csöveket, és nem szennyezi a csapvizet sem. Ugyanakkor egyes vidékeken jelentősen ronthatja a kútvíz minőségét. Nem árt kutunk vizét laboratóriumban megvizsgál­tatni ihatóság szempontjából.

A horganyzott acélból, rézből, márvány­ból, mészkőből, homokkőből és gránitból készült építményeket fokozatosan szétrágja a savas eső. A pusztítás látható az épületek, szobrok és hidak felszínén, így számos híres műemléken, mint az athéni Parthenon vagy a Taj Mahal Indiában.

A számítógép szűk két évtized alatt forra­dalmasította a munkahelyeket, és ma már sok otthonba is befészkelte magát. Ám minden előnye ellenére káros következ­ményei is vannak. Miközben a személyi számítógép lerövidítette a feladatok megol­dására fordítandó időt, számos egészségügyi problémát okoz, pl. nyak-, szem- és csukló­panaszokat, nem beszélve az internettel és a számítógépes játékokkal kapcsolatosan kialakult függőségről.

A számítógép a bűnös?

A szakértők szerint a személyi számítógép önmagában egyáltalán nem káros. Az a ká­ros, ahogyan használjuk. A számítógéppel kapcsolatos betegségek megelőzése azzal kezdődik, hogy megértsük, mennyiben vál­toztatta meg a gép a munkánkat. A múltban a gépírók nem verték egyfolytában a billen­tyűket. Tartottak „mikroszüneteket”: új papírt fűztek az írógépbe, kitörölték a hibákat, és dossziéba rakták az iratokat. Ezek a felada­tok adtak némi pihenőt a szemnek, az ujjaknak és a karnak.

Mivel a számítógép mellett nem adódik ilyen pihenőidő, felhasználóinak folyamatosan meg kell teremteni a lehetősé­get egy kis lazításra, amikor nyújtózkodnak egyet, leveszik szemüket a monitorról, isznak egy kis vizet vagy felállnak az asztaltól.

A rosszul megtervezett munkahely csak növeli a problémát

A számítógép előtti idők­ből megmaradt íróasztalok gyakran túl ma­gasak: a billentyűzetnek olyan alacsonyan kell lennie, hogy az alkar és a csukló a padlóval párhuzamos legyen. Még a billentyűzet számára felszerelt alacsonyabb tálca esetén is kialakulhat az „egérváll”, ha a tálcán nincs hely az egérnek, és egyfolytában a kényelmet­lenül távoli egér után kell nyúlkálni.

Megfelelő, kényelmes testhelyzetre van szükség

Úgy rendezzük el az íróasztalt, a monitort, a billentyűzetet, az egeret és a széket, hogy a lábunk a padlón (vagy ha kell, egy telefonkönyvön) pihenjen, és megfelelő szög­ben hajlított könyök-, csípő- és térdízületek­kel tudjunk dolgozni.

Az egeret úgy helyez­zük el, hogy a csukló egy vonalban legyen a könyökkel, és a váll laza maradjon. Körülbe­lül 15 percenként változtassunk testhelyzetet, hogy megelőzzük a keringési problémákat. Kerüljük a bifokális szemüveg használatát, mert nyakfájást okozhat, hogy meg kell emelni a fejünket, hogy a képernyőt jól lássuk. Inkább csináltassunk külön egy kényelmes olvasószemüve­get a számítógéphez.

Egyoldalú igénybevétel okozta panaszok

Az ácsmesterségtől a varrásig minden ismét­lődő mozdulatokat igénylő fizikai munka okozhat jellegzetes sérüléseket. A számítógé­pes munka is ilyen. A nem megfelelő magas­ságba állított billentyűzet vagy egér megterheli az izmokat, a csontokat, az inakat és az ízületeket. A monoton mozdulatok ínhüvely­gyulladást okoznak – ez az inakat körülvevő védőburok gyulladásos megbetegedése.

A számítógéppel kapcsolatos leggyakoribb állandó igénybevétel okozta sérülés a csuklóalagút-szindróma. A folyamatos gépírás, kü­lönösen, ha a csukló „imádkozó sáska” hely­zetben hajlik a billentyűzet fölé, megerőlteti a csuklócsontok közötti keskeny alagútban futó inakat és harántszalagokat, amelyek megduzzadnak.

A duzzanat nyomja a kézhez lefutó ideget, fájdalmat és zsibbadást okozva a csuklóban és a tenyérben, a hüvelyk- és mutatóujjakat pedig mintha apró tűkkel szurkál­nák. Ha a tünetek egy napnál tovább tarta­nak, forduljunk orvoshoz! Kezelés hiányában az alagútszindróma tovább romlik, hasogató fájdalmat okozva a kézben, a karban, és a kézizomzat sorvadása is előfordulhat.

Billentyűzet döntése: 0-25°

Szempanaszok

A számítógép képernyőjéről való olvasás elő­segíti a rövidlátás kialakulását, de ugyanez igaz a nyomtatott szövegekre is. A szem meg­erőltetése azonban más dolog. A számítógép-felhasználók háromnegyede tapasztalja az ún. számítógépes látás szindrómát.

Tünetei:

• homályos, néha kettős látás,
• könnyezés, pirosság, szemszárazság,
• fényérzékenység,
• a szemhéj vagy homlok fájdalma,
• hosszas számítógépezés után átmeneti rövidlátás, amit a távoli tárgyakra való fokuszálási képesség hiánya jellemez.

A nem megfelelő világítás a panaszok egyik oka

A nem korrigált látászavar szintén hozzájárulhat a panaszok kialakulásához. Szerencsére megfelelő szemüveggel, a munkakörnyezet helyes kialakításával és a munkával kapcsolatos egészséges szokások beidegzésével megelőzhető a számítógépes látás szindróma.

Túlzásba vitt számítógépezés

Egyesek nem annyira információkat keres­gélnek az interneten, mint inkább az életük­ből hiányzó társaságot. Egy vizsgálatban több száz „internetfüggő” emberről mutatták ki, hogy állapotuk a kényszeres szerencsejátéko­sokéhoz hasonlítható.

Ha a világhálón eltöltött éjszakák vagy más számítógépes munka problémákat okoz a munkahelyünkön vagy a családi életünk­ben, netán rossz hatással van fizikai vagy lelki egészségünkre, akkor a legjobb, ha szakértő segítségét kérjük.

Árt a sugárzás?

A szakemberek azt állítják, hogy a számító­gépek okozta sugárzástól való félelem meg­alapozatlan. A vizsgálatok szerint a monitorok nem bocsátanak ki nagyobb sugárzást, mint a fénycsövek vagy a színes tévé. A kutatók szerint az értékek olyan alacsonyak, hogy a számítógép mindennapos használata egy életen át sem lehet káros.

Az Egyesült Államok Repülési és Űrhivatala (NASA) kutatásai szerint a szobanövények igen haté­konyan tisztítják meg a lég­mentesen lezárt űrkabinok belső levegőjét. Ám a környe­zetvédelmi szakértők szerint további kutatások szükségesek, mielőtt valóban zöldlevelű ba­rátainkra bíznánk otthonunk levegőjének tisztábbá tételét.

A légtisztítás elmélete

A növények a fotoszintézis folyamán eltávo­lítják a levegőből a szén-dioxidot, és helyette létfontosságú oxigént és vízpárát bocsátanak ki. Egyes szakemberek felvetették azt a lehe­tőséget, hogy sok növény az ártalmas gázokat is képes kiszűrni a beltéri levegőből. E gázok egy része a növények levelein lévő apró póru­sokon (sztómákon) keresztül nyelődik el a növény légzése során, míg másokat a gyökér­zet és a cserépben lévő nedves föld szív fel.

Ennek eredményeként a növények az újabb építésű lakásokban és irodákban a le­vegő tisztításában hasznosak lehetnek, mivel a modern építési eljárásokkal gyakran szinte légmentesen lezárt, „szuperszigetelt” épüle­tekből nem tudnak eltávozni az olyan szennyező anyagok, mint a formaldehid, a ben­zol, a triklór-etilén vagy az ammónia.

Tisztító növények

A NASA kutatói megállapították, hogy bizo­nyos növények különösen hatékonyak ebben a tekintetben, pl. az aranypálma, a gyompál­ma, a botpálma és a törpe datolyapálma. A fikuszok sok formaldehidet kötnek meg. A zöldike a formaldehid mellett a szén­monoxid kiszűrésében is hatékonynak bizo­nyult. A dracénák egyes fajai eltávolítják a levegőből a triklór-etilént. A légtisztításban jeleskedő növények közé tartozik még a borostyán, a szobapáfrány, a fllodendron, a gerbera, a szcindapszusz, a vitorlavirág, a rákvirág és a krizantém is.

Segítség otthon?

A NASA ígéretes eredményei ellenére az USA Környezetvédelmi Hivatala szerint további vizsgálatokra van szükség, amelyek inkább az otthoni környezetet szimulálják, és nem a hermetikusan lezárt űrkabint. Az eddigi vizs­gálatokból az derült ki, hogy a jól működő szellőzőrendszer hatékonyabban tisztítja meg a korszerű lakó- és irodaépületek levegőjét, mint a növények.

A szobanövények veszélyei

A lakásban elhelyezett növényekkel bizonyos egészségügyi kockázatokat is vállalunk. A növények nedves talajában penészgombák és más mikroorganizmusok telepedhetnek meg, amelyek irritáló hatásúak lehetnek, főként allergiás személyek számára.

A növények levelei emellett mágnesként vonzzák a port, amely a légúti irritációk egyik fő oka. A rovarkártevők ellen használt növényvédő szerek is fokozhatják a beltéri levegőszennyezést. Ráadásul egyes növények még mérgezőek is.

Levéltetvek

Ha szobanövényeinket levéltetvek, bíbor-tetvek, atkák vagy liszteskék támadják meg, rovarirtó szerek helyett először szappanos vízzel (3 evőkanál folyékony szappan 41 víz­ben) próbáljuk meg permetezni őket.