Már Carl Spitzweg híres festmé­nyének „szegény költője” is padlá­son élt, így akár úttörőnek is te­kinthetnénk. Míg azonban 1839-ben, amikor Spitzweg a hálósipkás és tető alatti kuckójában me­leg takarókba burkolózva is dider­gő költőt lefestette, a padláslakás még kifejezetten a szegény embe­rek hajlékának számított, addig mára a tetőtérben való életnek egé­szen különleges vonzereje van.

A fény beesése tetőfelépítményes ablakon át: a felépítmény teteje és oldalfalai akadályozzák a fény bejutását

A régi és mai színvonalat össze sem lehet hasonlítani. Azelőtt a tetőket nem szigetelték, a tetőtér huzatos volt és beázott, a fény egyszerű kis padlásablakokon át jutott be. A szegény költő ágya fölött kifeszí­tett esernyő szinte közmondásos­sá vált. A jó minőségű tömítő- és szigetelőanyagoknak köszönhe­tően a tetőtérben kialakított lakás napjainkra már minden komfort­igénynek megfelel.

(Balra)A fény beesése tetősíkablakon át: a fény minden irányba szabadon bejut
(Jobbra) Tetőfelépítményes ablakok: szabad kilátás és teljes belmagasság

A tetőtér beépítése ugyanakkor olcsó lehetőség a lakás bővítésé­re. Az itt felmerülő költségek sok­kal kisebbek, mintha hozzáépítés­sel növelnénk az alapterületet, hisz az ún. „körülépített tér” már eleve adott. Csupán a pára- és hő­szigetelést kell megoldani, a vá­laszfalakat kell felhúzni, valamint a víz- és fűtéscsöveket és az elekt­romos vezetékeket kell elhelyezni. És ami szintén rendkívül fontos: a természetes fényről is gondoskodni kell. A kereskedelemben nagy választékban kaphatók a különbö­ző tetősík- és tetőfelépítményes ablakok. A gyártók azonban csak akkor vállalnak garanciát a termé­kekre, ha ezeket szakember építi be.

A tetőtér beépítésekor, mint azt már említettük, nemcsak a plusz alapterület adott, hanem a fa tető­szerkezet, az oromfalak és a födém formájában már maga az épület­szerkezet is készen áll. A belső térformálásra kis tömegük és egy­szerű, gyors, száraz beépíthetősé­gük révén kiváló megoldást jelen­tenek a faelemek és/vagy a gipsz­karton építőlapok.

Engedélyek

A tetőtér beépítése általában épí­tésiengedély-köteles. Az építési előírások a meglévő te­tőtérben kialakított lakásra ugyan­azokat a követelményeket írják elő, mint új építés esetén. A hő-, ned­vesség- és hangszigetelésre, tűz­védelemre, valamint az állékony­ságra vonatkozó előírásokat be kell tartani – már csak az építtető saját érdekében is, hisz ő is nyilvánva­lóan arra törekszik, hogy a lakása jól használható és tartós legyen. Szüksége van tehát arra, hogy a tervező és a kivitelező szakmailag hozzáértő partnerei legyenek.

Az állagfelmérés és a szakembe­rek pozitív állásfoglalása után a munka az épületszerkezetekkel kezdődik: el kell végezni azok el­lenőrzését, esetleg felújítását és megerősítését, valamint – ha szük­séges – a tető és (amennyiben ilyen van) a fafödém szerkeze­tének módosítását, tetőfelépítmé­nyek, erkélyek, lodzsák, tetősík­ablakok beépítését.

Szarufás tetőknél az ilyen nyílások három szarufamezőre terjedhet­nek ki, ha viszont a héjalást a sze­lemenek hordják, a nyílások akár a tető teljes hosszát átfoghatják.

Hőszigetelés

Ami a hőszigetelő képességet illeti, a legújabb kutatások szerint a légrés nélküli tető a legjobb megoldás. Itt a hőszigetelés telje­sen kitölti a szarufák közti teret. Nagyon fontos a technológiai sza­bályok szigorú betartása: a töké­letesen légtömör belső borítás (pl. átlapolt, gondosan leragasz­tott párazáró rétegekkel, áttörések nélkül) és a felső, ill. külső oldal felé eső, páraáteresztő (diffúzióra képes) alátétfólia.

Ha a tetőt nem fedjük újra, akkor ezt a szarufák közé, belülről is felerősíthetjük, de a fedésen át bejutó nedvesség elvezetéséről feltétlenül gondos­kodjunk. Ez a rétegfelépítés, ame­lyet a beépített tetőtér és a meg­maradó padlástér között is alkalmazhatunk, megakadályozza a bel­ső levegő nedvességtartalmából származó páralecsapódást, és így nincs szükség kémiai favédelemre.

Legjobb szerkezetek

Válaszfalaknak favázas, többréte­gű (építőlap + szigetelés + építő­lap) szerkezetek a legjobbak. Ha a jó hangszigetelés a cél, a teljes rétegfelépítést megkettőzve is épít­hetjük. A falakat, ferde tetősíkokat és mennyezeteket lambériával vagy falemezzel burkolhatjuk. A légtö­mörségről a kiegészítő lapburkolat vagy fólia gondoskodik.

A padlónak párnafákra rakott ha­jópadlót, illetőleg szárazaljzatra vagy önterülő esztrichre elhelye­zett előre gyártott parkettát válasszunk. A tetőtér alatti lakás hang­szigetelését úsztatóréteg beépí­tésével lehet megoldani. A tetőtér beépítése során sok le­hetősége van az építtetőnek, hogy saját kezűleg közreműködjön. Az előre gyártott tetőfelépítményes ab­lakok vagy tetősíkablakok szere­lésénél ugyan szükség van a meg­felelő szakemberre, a külső és bel­ső csatlakozások kialakításával azonban még így is éppen elég tennivaló van.

Az építési előírások, tetőtér beépítése

Saját magunk szeretnénk kialakí­tani a tetőteret, és beépíteni az ehhez szükséges tetősíkablakot vagy tetőfelépítményes ablakot? Mindez semmi gondot nem okoz, ha pontosan követjük a szerelési útmutatót, és még némi kéz­ügyességünk is van. Ne feledkez­zünk meg azonban arról, hogy még ha a lakás vagy a ház, amelybe a tetőablakot kívánjuk beépíteni, a saját tulajdonunk is, korántsem biztos, hogy mindent megtehetünk, amit szeretnénk. Ebbe rendszerint a törvényalkotó­nak is van beleszólása.

Az építési hatóságok szerepköre, céljai

Az építési hatóságok célja a te­lepülések összképének megőr­zése. A szabályozások előírják azt is, az egyes épületek hogyan illesz­kedjenek a környezetükbe. Ki örül­ne annak, ha a szomszédja figyel­men kívül hagyná az összképet, és mindenféle díszítményeket ag­gatna a házára?

Ha tehát pl. sorházban lakunk, nem alakíthatjuk át a homlokza­tunkat a környezetétől merőben elütő módon – ezt nem is engedé­lyeznék. Különösen a tetősíkból ki­emelkedő felépítmények beépí­tése tekintendő a szabványozás értelmében homlokzatot érintő vál­toztatásnak.

A főbb szabályok országosan meg­egyeznek, de a konkrét építési elő­írások övezetenként változó felté­teleket határozhatnak meg az adott területre vonatkozó szabályozási terv szerint. Speciális kérdésekről ezért mindenképp kérjük ki szak­értő és a helyi viszonyokat is is­merő építész tanácsát. Első lépés­ként azonban mindig a helyileg illetékes építési hatósággal egyez­tessünk.

A hatóságok megadják a szükséges felvilágosítást

Az illetékes építésügyi hatóságok kötelessége, hogy az építtetőnek előzetesen megadják a terve­zett építkezésre vonatkozó összes szükséges felvilágosítást. Ez a szolgáltatás természetesen díj­mentes.

Fontos, hogy a szakelőadónak le­hetőleg már az első találkozás­kor pontos dokumentációt mutas­sunk be, azaz méretezett vázla­tokat vagy a tervezett előre gyár­tott felépítmények prospektusait, a helyszínrajzot, valamint a ház tervrajzát. Ne feledkezzünk meg a tulajdonostársak beleegyező nyilatkozatáról sem, amennyi­ben társasházban lesz az átalakí­tás. Minél pontosabb a dokumen­táció előkészítése, annál inkább számíthatunk arra, hogy az egyez­tetés gyors lesz és kedvező ered­ménnyel végződik.

Jelentsük be!

A tervezett munkálatokat doku­mentálás céljából még akkor is je­lentsük be az építési hatóságnak, ha azok nem engedélykötelesek. Ezzel biztosíthatjuk magunkat arra az esetre, ha valaki mégis kifogá­solná az építkezésünket.

A megfelelő ablakméret (tetőben)

A tervezett tetőtérbe kerülő abla­kok megfelelő méretét a hasznos alapterület alapján kell meghatá­rozni. Ennek a m²-ben megadott adatnak a meghatározásához a padló felett 1,90 m magasságban mérjük meg a beépítendő padlás­tér oldalainak hosszát. A hasznos alapterület fogalmába csak az a terület tartozik bele, amelynek belmagassága több mint 1,90 m. Az ablakfelületek legalább ennek a hasznos alapterületnek a 12,5 %-át tegyék ki a huzamos tartózkodásra használt helyisé­gekben. Megfelelő megvilágítási körülmények mellett, indokolt eset­ben vagy felülről való bevilágítás esetén ez az érték 10 % is lehet.

A nagy ablakok beengedik a fényt – ez nem csak a gyerekszobában ideális

Ezt az ún. „minimális megvilágítást” jogszabály – 253/1997. (VII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési köve­telményekről (OTÉK) – írja elő. Gondoljuk meg azonban, hogy itt minimumértékekről van szó, és ezek a mai elvárásoknak tulaj­donképpen már nem is felelnek meg.  Az  OTÉK-nál  szigorúbb magyar ajánlás nincs, ezért ha a tetőtér kialakításánál kellő lakókomfort elérését is célul tűz­zük ki, akkor az ablak hosszának és szélességének meghatározá­sakor a német DIN 5034 elő­írásaira támaszkodhatunk. Ez a szabvány a belső terek nappali világítására ad ajánlásokat.

A DIN 5034 1. rész 3.2.2. pontja a külvilággal való vizuális kapcsolat témakörével foglalkozik.

Ahhoz, hogy a lakóhelyiségek a belső és külső tér között kellő vizuális kapcsolatot (kilátást) te­remtsenek, az ablakoknak a kö­vetkező követelményeknek kell megfelelniük.

Ezek:

• Az ablak felső széle a padló­vonaltól mérve legalább 2,20 m magasan legyen.
• Az ablakpárkány teteje a padló­vonaltól mérve legalább 90 cm magasan legyen.
• Az ablak transzparens felületé­nek a szélessége (ill. az összes ablak szélességeinek az össze­ge) legalább a lakóhelyiség rövi­debbik falhosszának 55 %-a le­gyen.

Ezek az értékek a falba épített álló és a tetősíkablakokra egyaránt érvényesek. Tetősíkablakoknál azon­ban az ablak felső széle némileg alacsonyabbra is kerülhet, mivel ezeken a ferde elhelyezésnek kö­szönhetően több fény jut be. A fel­felé való kilátás még 200 cm ma­gasan lévő felső él esetén is jobb, mint az álló ablakoknál.

A tetősíkablakok hosszát ezek szerint a tető hajlásának megfele­lően kell megválasztanunk. Az egy­szerű tapasztalati szabály szerint a meredek tetőkhöz rövidebb ab­lakokra, a laposabb tetőkhöz hosszabb ablakokra van szükség.

Hang- és hőszigetelés a tetőtérben

Az tetőfelépítményes ablak vagy a tetősíkablak kiválasztásakor nem csak a méretet kell szem előtt tartanunk. Az akusztikai és hőtechnikai tulajdonságokra is fi­gyelmet kell fordítanunk, mert ezekre is előírások vonatkoznak, amelyeket be kell tartani.

Hangszigetelés

A tetőtér ablakainál a hangszigete­lésnek a hőszigeteléssel (energia­megtakarítás) és a belső túlmele­gedés elleni védelemmel ellentét­ben kisebb a jelentősége, mivel ezek a szerkezetek helyzetüknél fogva lényegesen kevésbé van­nak kitéve az utca felől érkező zajterhelésnek, mint az alacsonyabb szinteken lévő ablakok. Ennek el­lenére ügyeljünk a tetőablakok jó hangszigetelésére. Ahol fokozott mértékű zajterhelésre kell számítani (pl. repülőterek légifolyosói alatt), lehetőleg speciális üvege­zést alkalmazzunk.

Egy ablak hangszigetelési tulaj­donságait a R_w súlyozott léghanggátlási szám fejezi ki. Ez azt adja meg, hogy milyen mértékben csök­kenti az ablak a zajszintet. Minél nagyobb az R_w-érték, akusztikai szempontból annál jobb az ablak.

A közlekedésből származó zaj a tetőtérben a legkisebb

A súlyozott léghanggátlási szám mértékegysége a decibel (dB). Az emberi fül az R_w-érték 10 dB-lel való változását a zajszint feleződéseként vagy megkettőződése­ként érzékeli.

Az átlagos hőszigetelő üvegezé­sű ablakok laboratóriumi léghang­gátlása mintegy 29 dB. Olyan kü­lönleges hangszigetelő ablakok is kaphatók, amelyek léghanggát­lása a 42 dB-t is eléri. Ez azt jelenti, hogy szemben egy közönséges ablakkal, ezek a szerkezetek akár 60 %-kal is csökkenthetik a külső zaj erősségét.

A részletek gondos kialakítása a beépítés alfája és ómegája

A pusztán hangszigetelő ablakok mellett ún. többfunkciós ablakok is vannak, amelyek a zaj elleni foko­zott hangvédelmen túl gondoskod­nak a fokozott hőszigetelésről, vala­mint belső túlmelegedés, jégverés és betörés elleni védelemről is.

A hangszigetelő ablakok szerkezeti jellemzői

A fokozott hangszigetelés a követ­kezőkkel érhető el:

• különösen vastag üveglapok be­építésével;
• a szigetelő üvegezés két olda­lán eltérő vastagságú üvegla­pokkal (a lapok eltérő sajátfrek­venciája miatt csökken a rezo­nanciajelenségek kialakulásának valószínűsége);
• az üveglapok közti térben hang­szigetelő gázokkal;
• igényes szerkezeti kialakítással, különösen a csatlakozásoknál, mivel a jó hangszigetelő üveg­lapok alkalmazása önmagában még nem garantálja a zaj elleni megfelelő védelmet. Fontos, hogy az ablakszárnyak és az ablaktok általános minősége megfeleljen a fokozott követel­ményeknek. Ügyeljünk arra, hogy az ablak­szárnyak és a keretek lehetőleg erős profilokból készüljenek, a körbefutó tömítések pedig szo­rosan zárjanak.

Minden a beépítésen múlik

A megfelelő ablak kiválasztása mellett a beépítés módjának is döntő jelentősége van a zaj elleni hatékony védelemben. A legki­válóbb minőségű hangszigetelő ablak sem ér semmit, ha a zaj kerülőúton, az ablak körül lévő hézagokon át be tud jutni.

Ezért már tervezéskor ügyeljünk a követ­kezőkre:

• A burkolókeret külső oldalán helyezzünk el bitumenes vas taglemezt (legalább 7,5 kg/m2, 3,5 – 4 mm vastag), amelyet a csatlakozáson vezessünk ki a tetőre. Ez nem csak a csatla­kozásoknál bejutó zajt csök­kenti, hanem nagy tömegével a burkolókeret hangszigetelését is javítja. Korábban alkalmaztak erre a célra ólomlemezt is, de az ólom ma már nem hasz­nálható.
• Építsünk be bitumenes vastag­lemezt (legalább 7,5 kg/m2, 3,5 – 4 mm vastag) a belső burkolat hátoldalán (ilyen lemez az építőanyag-kereskedések­ben kapható).
• Az ablak fölött és alatt lehetőleg hajlított profilú takaróelemeket szereljünk fel, amelyek mögött több hely marad a szigetelő­anyagnak.
• Az ablak körüli réseket töltsük ki szigetelőanyaggal, pl. PUR-habbal.
• Az ablak és a belső burkolat csatlakozásait gondosan tömít­sük tartósan rugalmas anyag­gal, pl. szilikonos kittel.

Hőtechnika

Magyarországon 2006-ban lépett hatályba a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról. A rendeletnek fő célja az éves fűtési hőszükséglet csökkentése. Ehhez az épületek külső határolószer­kezeteinek hőátbocsátását kell csökkenteni.

Házilag is könnyen beépíthető kőzetgyapot hőszigetelés éklemezekkel

A rendelet a tetőtér és a tető­ablakok beépítését is érinti. Új épületek esetén az első feltétel, hogy a szerkezet rétegrendjének U hőátbocsátási tényezője legyen kisebb, mint az előírt határérték (ez határolószerkezetenként elté­rő), de ezenfelül további követel­ményeknek is meg kell felelni, amelyek már az egész épületre mint energetikai egységre vonat­koznak.

Az építtetőnek tehát az egész épület, bővítések esetén az új rész éves energiaszük­ségletét kell meghatároznia, és igazolnia kell, hogy az nem haladja meg a rendeletben elő­írt maximális értéket. A rendelet szerint a követelményérték az üvegezett nyílászárókra a beépí­tési helyzettől és/vagy a keret típusától függ, pl. tetősíkablakra: U < 1,70 W/m² * K.

A rendelet szerint az 50 m² hasz­nos alapterületűnél nagyobb, ál­landó tartózkodásra alkalmas épület esetén kötelező energetikai számítással igazolni, hogy az meg­felel az előírásoknak; ennek mu­tatója az összesített energetikai jellemző.

Alternatív megoldás: birkagyapjú szigetelőpaplan

A rendelet meghatározása szerint ez „az épület energiafelhaszná­lásának hatékonyságát jellemző számszerű mutató, amelynek ki­számítása során figyelembe ve­szik az épület telepítését, a hom­lokzatok benapozottságát, a szomszédos épületek hatását, valamint más klimatikus tényezőket; az épü­let hőszigetelő képességét, épületszerkezeti és más műszaki tulaj­donságait; az épületgépészeti be­rendezések és rendszerek jellem­zőit, a felhasznált energia fajtáját, az előírt beltéri légállapot követel­ményeiből származó energia­igényt, továbbá a sajátenergia-­előállítást.”

Tetőfelépítmenyes ablakok (ablakfülkék)

A tetőtérbe akár 2 m szélességű kész tetőfelépítményt is beépíthe­tünk. A megoldás titka: a tető­felépítményes ablakot méret szerint előre gyártva szállítják, és a gyártó cég általában a beszerelést is elvégzi. Az építkezőnek csak az előkészítő munkákat, azaz a régi belső burkolat leszerelését, a vá­laszfalak lebontását és az építési törmelék elszállítását kell megol­dania, a fedélszék ácsmunkáit, pl. a kiváltások elkészítését nem.

Az előre gyártott tetőfelépítményes ablak gyorsan beszerelhető

Amikor pedig a felépítmény már a helyén van, és kész a szigetelése, felépíthetjük a kapcsolódó belső falakat, falazóelemekből és/vagy gipszkarton lapokból. Ha fürdő­szoba vagy zuhanyzó ablakáról van szó, akkor ehhez természe­tesen a vizes helyiségekhez alkal­mas anyagokat kell választani.

Tetőfelépítményes ablakkal kialakított ablakfülkénél több a hely és a fény

A felépítmények tervezésekor és ki­választásakor mindenképp vegyük figyelembe, hogy ezek meglehető­sen megváltoztatják a tető jelle­gét, ami sorházas vagy ikerhá­zas beépítés esetén nem mindig előnyös.

1. kép. A félnyeregtetős tetőfelépít­mény kellően nagy belmagas­ságú. Ez javítja a lakás minőségét, a fülkébe akár bútorokat is he­lyezhetünk.

2-3. képek. A hajlatpallóval készített tra­péztetős tetőfelépítmény (2. ábra) ugyanilyen felépítésű, a fülke oldal­falai azonban ferdék, amitől har­monikusabb a megjelenése. Ha hajlatpalló helyett vápaszarut épí­tünk be, akkor a belső tér meg­növekszik a két átmenő szarufa helyével (3. ábra).

4-5. képeken. A nyeregtetős-oromzatos (4. ábra) és a kontyolt tetős tető­felépítmény (5. ábra) azonos módon, hajlatpallóval illeszkedik a tető­höz, és csak alakjukban külön­böznek egymástól. Az ilyen tető­felépítmények általában nem túl szélesek, és csak ritkán van kettő­nél több ablakuk.

6. képen. A háromszögű tetőfelépítmény különböző méretűre készíthető, a leggyakrabban csak egy tetőtéri helyiség megvilágítására építik. A nagyobb méretű fülkét a gerinc alatti válaszfallal középen két rész­re lehet osztani, így két szomszé­dos tetőtéri helyiség kap egy-egy háromszög alakú ablakot.

7-8. képen. Az íves tetőfelépítmények (oldalfalakkal, 7. ábra, valamint oldalfalak nélkül, 8. ábra) kisebb tetőtéri helyiségekhez ajánlottak. Beengedik a fényt, növelik a teret, és megoldják a szellőztetést is.

9-10. képeken. Az ökörszem- és Napóleon­ablakok építése meglehetősen bonyolult, ezért drágábbak a többi ablakfülkénél. Az ívelt vápával készített Napóleon-ablakoknál a háztető és az ablak teteje között egyes helyeken tompaszögű át­menetek alakulnak ki, míg az egyenes vápával készített ökör­szemablakoknál ilyenek nincsenek. Az ívelt tetőfelületet ún. ékdeszkákkal kell kialakítani.

Statikai okokból gyakran szarufa­kettőzésre van szükség, amelyet számításokkal kell igazolni. Hajla­tokat a háztető szarufáin elhelye­zett tetődeszkázattal vagy a szaru­gerendák közti mezőben lévő ferde kiváltásokkal lehet kialakítani.

A tető alatti lakótér bővítése. Baleset, időjárás és betörők elleni védelem

Egy jól tervezett tetőfelépítményes ablakkal (ablakfülkével) nemcsak a beeső fényt lehet megsokszo­rozni, hanem a lakóteret is meg­lepő arányban lehet növelni, még­pedig egy elegendő belmagassá­gú résszel. Az ablak jócskán előre kerül, célszerűen egészen a térd­falig. Ahol korábban a ferde tetősík határolta a teret, amely alatt leg­feljebb négykézláb lehetett közle­kedni, ott most csaknem teljes értékű lakótér jön létre.

A tér bővülése különösen lapo­sabb tetők esetén jelentős, ahol a ferde tető alatt egyébként alig le­het tárolóhelyet kialakítani.

A tetőfelépítményes ablakok elő­nyei a tetősíkablakokkal szemben a kedvezőtlen időjárás esetén is megmutatkoznak: a kilátás akkor is zavartalan marad, ha a tetőt hó borítja, emellett a széliránytól függően esőben és havazáskor is csaknem problémamentesen le­het szellőztetni.

Tetőfelépítményes ablakkal épített fürdőszoba metszete (Forrás: A német Wetterhahn® tető­felépítményes ablak beépítési útmutatója)

Baleset, időjárás és betörők elleni védelem

A balesetek elkerülése érdekében tetősíkablakok esetén is be kell tar­tani az előírt parapetmagasságot. A magyar előírások szerint leg­alább 1 m magas parapet (mellvéd) vagy korlát szükséges, de ezt parapetnél 80 cm-re lehet csök­kenteni, amennyiben az legalább 30 cm széles, és stabil szerkezet.

A parapet (mellvéd) magasságát előírás határozza meg

A szokásos 90 cm-es parapetmagasság nincs ellentmondásban az előírásokkal még akkor sem, ha a parapetfal nem éri el a 30 cm szélességet, mert a magasságot az ablak alsó tokszerkezetének felső élétől kell mérni.

Ha gyermek is van a családban, biztonságosabb a felső zárszerkezet

A balesetek megelőzésének szem­pontjai között az egyik legfonto­sabb, hogy a tetősíkablakokat kis­gyerekek ne tudják kinyitni. Eb­ben az esetben olyan ablaktípust válasszunk, amelynek zárszerke­zete felül van.

Biztonság ablaktisztítás közben

A tetősíkablak tisztító állásakor a retesz megelőzi a baleseteket. Az átbillentett ablakszárnyat így nem kell tartanunk, a tisztításhoz tehát mindkét kezünk szabadon marad. A biztonságot az is növeli, hogy az ablakszárny forgáspontja alacsonyan van, és a szárnyat egészen ütközésig, teljesen át lehet fordítani. így az ablak felső részét is kényelmesen, lépcső vagy létra nélkül elérhetjük.

A biztonságot a rögzíthető ablak­fogantyúk is növelhetik. A tetősík­ablakokra általában még egy biz­tonsági reteszt is felszerelnek, amelynek mind szellőztető állás­ban, mind – az ablakszárny átbillentése után – tisztító állásban megvan a szerepe. Szellőztetés­kor védi a gyerekeket, mert így a rögzített szárnyat még akarat­lanul sem tudják felnyomni. A retesz az ablak felső részén, a tartós nyitott állást biztosító csappantyú (klapni) mögött, rejt­ve helyezkedik el, ezért azt megfelelő segédeszközök nélkül nem érik el a gyerekek, és nem tudják visszatolni.

Az ablaktisztításkor használatos biztonsági retesz

 Betörés elleni védelem

A betörés elleni védelmet törés­mentes üveglapokkal és biztonsá­gi zárakkal növelik. A biztonsági üvegek esetén különbséget kell tennünk az egyrétegű és a több­rétegű biztonsági üveg között.

Az egyrétegű biztonsági üveg csak korlátozottan alkalmas a be­törések megakadályozására. En­nek az üvegnek a felszínét hő­kezeléssel edzik, ennek köszön­hetően nehezebb betörni, mint a közönséges üveget. Ha viszont valamilyen hegyes tárggyal meg­karcolják a felszínét, az egész tábla apró darabokra esik szét.

Többrétegű biztonsági üveg betörés ellen

A többrétegű biztonsági üveg két üveglapból áll, amelyekre egy na­gyon erős, ellenálló fóliát ragasz­tottak. Minél erősebb és vastagabb a fólia, annál nehezebben törik be az üveg. A megoldás további elő­nye, hogy az üveglap sérülése ese­tén a szilánkok a fólián maradnak, és nem hullanak be a helyiségbe.

Biztonsági üvegezés

A fóliázott üvegtáblát, amelyik tö­rés után sem esik szét szilánkokra, egyes esetekben az ún. fej feletti beépítéseknél is előírják. Ez azon­ban csak az olyan ablakokra vo­natkozik, amelyek teljes egészé­ben a fejmagasság fölött helyez­kednek el (pl. felülvilágítók). A nor­mális beépítési magasságban lévő tetősíkablakok a függőlegesen álló ablakokhoz hasonlóan oldalt, a ferde határolószerkezetben helyez­kednek el, ezért ezeknél nincs szükség speciális biztonsági üve­gezésre. Ahol a fej feletti üve­gezéshez biztonsági üveget írnak elő, ott egyaránt alkalmazhatunk többrétegű biztonsági vagy huzal­betétes üveget.

A biztonsági üveg a szél, az időjárás és a betörők ellen is véd

Többrétegű biztonsági üveget használunk az olyan kiegészítő lapokkal óvjuk a betöréstől és vandalizmustól. Ezek nagy szilárd­ságú anyagból készült, átlátszó lapok, amelyeket a nyitott ablakon át az üveglap külső oldalára lehet felhelyezni. Olyan kemények, hogy még a kődobásnak is ellenállnak! Ezeknek az átlátszó lapoknak még egy előnyük van: az ablakokat nem kell redőnnyel vagy zsalu­táblával védeni, hiszen utóbbiak már messziről hirdetnék, hogy a ház lakatlan.

A redőny a tetőablakoknak is praktikus kiegészítője

Az egyrétegű biztonsági üveg elég szilárd ahhoz, hogy védjen a jég­elemeknél is.

Amit az ablakról tudni kell (anyagismeret)

Az ablakok a ház legfontosabb épületszerkezetei közé tartoznak. Alapvetően meghatározzák a ház homlokzatának, ill. tetőfelületének látványát. Legalább ugyanilyen fontos azonban hatásuk a belső térben. Hozzájárulnak a kellemes lakókörnyezethez, döntően meg­határozzák a helyiség hangulatát -az ablaktípus helyes megvá­lasztása esetén pedig jelentősen csökkenthetik a fűtési hőszükségletet.

Különösen a tetőfelépítményes ablakoknál fontos, hogy az oda kerülő ablakok formája, mérete és elhelyezése illeszkedjen a ház összképéhez. A keretek színe mellett a vasalatok szerepe is fontos. Már a termék kiválasz­tásakor tisztában kell lennünk az ablak lényeges funkcióival.

A nagy tetősíkablakokkal világos irodát varázsolhatunk a tető alá

Az ablakok beeresztik a Nap melegét a házba

Ha az ablakfelületeket dél felé tá­joljuk, akkor a hőszükséglet egy részét ún. passzív napenergiával fedezhetjük. Nyugatra néző abla­koknál azonban fennáll az a ve­szély, hogy a helyiségek nyáron túlmelegszenek, mivel a Nap dél­után már laposan süt, és több me­leget juttat a házba, ezért gon­doskodjunk az árnyékolásról.

Az ablakok lehetővé teszik a szellőztetést

A lakás belső levegőjének ned­vességtartalmát szabályozni kell, az elhasznált levegőt pedig frissre kell cserélni, ezért fontos a lakó­helyiségek megfelelő szellőzteté­se. A mai korszerű ablakok na­gyon jól tömítettek, ezért a lakótér szellőztetését tudatosan meg kell tervezni. A rendszeres, gyors szel­lőztetéssel megoldható, hogy a házban jó legyen a levegő. Elég, ha naponta háromszor 3-15 perc­re teljesen kinyitjuk az ablakokat. A félig nyitott, megbillentett ab­lakokon át való tartós szellőz­tetés nem jó megoldás, mert ilyen­kor túl sok hő távozik el a kül­ső térbe.  A konyhában, fürdőszobában, WC-ben és az étkezőhelyiségben ennek ellenére legalább egy ablak nyíló/bukó vasalatú legyen.

Az ablakok a hőszigetelésben is részt vesznek

A megfelelő hőszigetelés elen­gedhetetlen a lakókomforthoz, és egyúttal az energia megtakarítását is lehetővé teszi. Az ablak hőtechnikai tulajdonságait elsősorban az üveg fajtája határozza meg, mérő­száma az U-érték (hőátbocsátási tényező). Minél kisebb ez az érték, annál jobban hőszigetelt az ablak.

Az ablakok hangszigetelő képessége

Az ablakok ugyan sohasem nyúj­tanak teljes hangszigetelést, azon­ban lakófunkció esetén a korszerű hőszigetelő üvegezés zaj elleni védelemhez is tökéletesen ele­gendő. Az ablakok hangszigetelő képessége szempontjából az üvegtáblák mérete, tömege, száma és távolsága, valamint a hé­zagok tömítése a mértékadó. Egyedi problémák megoldására, ha pl. a háztól 100 m-re van az autópálya, mindenképpen kérjük ki szakértő tanácsát.

Az energiatakarékosság szempontjai

A nem megfelelően szigetelt külső falak, valamint a rosszul záródó ablakok és ajtók a szükségtelenül nagy energiafogyasztás miatt nem­csak költségesek, de környeze­tünket is terhelik. Egyrétegű ablaküvegen át a ház fűtési energiájának mintegy 30 %-a kihasználatlanul kárba vész. Ezt a veszteséget a hőszigetelő üveg táblák beépítésével a felére lehet csökkenteni. Azok a keretek, amelyeknek kör­ben horonytömítésük van, és a fa­lazathoz csatlakozó hézagaik is megfelelően szigeteltek, az energia­veszteséget tovább csökkentik, jócskán 10 % alá.

Amit az ablakról tudni kell (anyagismeret)

Az ablakok a ház legfontosabb épületszerkezetei közé tartoznak. Alapvetően meghatározzák a ház homlokzatának, ill. tetőfelületének látványát. Legalább ugyanilyen fontos azonban hatásuk a belső térben. Hozzájárulnak a kellemes lakókörnyezethez, döntően meg­határozzák a helyiség hangulatát -az ablaktípus helyes megvá­lasztása esetén pedig jelentősen csökkenthetik a fűtési hőszükségletet.

Különösen a tetőfelépítményes ablakoknál fontos, hogy az oda kerülő ablakok formája, mérete és elhelyezése illeszkedjen a ház összképéhez. A keretek színe mellett a vasalatok szerepe is fontos. Már a termék kiválasz­tásakor tisztában kell lennünk az ablak lényeges funkcióival.

A nagy tetősíkablakokkal világos irodát varázsolhatunk a tető alá

Az ablakok beeresztik a Nap melegét a házba

Ha az ablakfelületeket dél felé tá­joljuk, akkor a hőszükséglet egy részét ún. passzív napenergiával fedezhetjük. Nyugatra néző abla­koknál azonban fennáll az a ve­szély, hogy a helyiségek nyáron túlmelegszenek, mivel a Nap dél­után már laposan süt, és több me­leget juttat a házba, ezért gon­doskodjunk az árnyékolásról.

Az ablakok lehetővé teszik a szellőztetést

A lakás belső levegőjének ned­vességtartalmát szabályozni kell, az elhasznált levegőt pedig frissre kell cserélni, ezért fontos a lakó­helyiségek megfelelő szellőzteté­se. A mai korszerű ablakok na­gyon jól tömítettek, ezért a lakótér szellőztetését tudatosan meg kell tervezni. A rendszeres, gyors szel­lőztetéssel megoldható, hogy a házban jó legyen a levegő. Elég, ha naponta háromszor 3-15 perc­re teljesen kinyitjuk az ablakokat. A félig nyitott, megbillentett ab­lakokon át való tartós szellőz­tetés nem jó megoldás, mert ilyen­kor túl sok hő távozik el a kül­ső térbe.  A konyhában, fürdőszobában, WC-ben és az étkezőhelyiségben ennek ellenére legalább egy ablak nyíló/bukó vasalatú legyen.

Az ablakok a hőszigetelésben is részt vesznek

A megfelelő hőszigetelés elen­gedhetetlen a lakókomforthoz, és egyúttal az energia megtakarítását is lehetővé teszi. Az ablak hőtechnikai tulajdonságait elsősorban az üveg fajtája határozza meg, mérő­száma az U-érték (hőátbocsátási tényező). Minél kisebb ez az érték, annál jobban hőszigetelt az ablak.

Az ablakok hangszigetelő képessége

Az ablakok ugyan sohasem nyúj­tanak teljes hangszigetelést, azon­ban lakófunkció esetén a korszerű hőszigetelő üvegezés zaj elleni védelemhez is tökéletesen ele­gendő. Az ablakok hangszigetelő képessége szempontjából az üvegtáblák mérete, tömege, száma és távolsága, valamint a hé­zagok tömítése a mértékadó. Egyedi problémák megoldására, ha pl. a háztól 100 m-re van az autópálya, mindenképpen kérjük ki szakértő tanácsát.

Az energiatakarékosság szempontjai

A nem megfelelően szigetelt külső falak, valamint a rosszul záródó ablakok és ajtók a szükségtelenül nagy energiafogyasztás miatt nem­csak költségesek, de környeze­tünket is terhelik. Egyrétegű ablaküvegen át a ház fűtési energiájának mintegy 30 %-a kihasználatlanul kárba vész. Ezt a veszteséget a hőszigetelő üveg táblák beépítésével a felére lehet csökkenteni. Azok a keretek, amelyeknek kör­ben horonytömítésük van, és a fa­lazathoz csatlakozó hézagaik is megfelelően szigeteltek, az energia­veszteséget tovább csökkentik, jócskán 10 % alá.

Ablaktípusok (tetőtérhez)

Műanyag, alumínium vagy fa? A tetősíkablakok és tetőfelépítmé­nyes ablakok gyártói prospek­tusainak olvasása közben hama­rosan felmerül ez a kérdés. A meg­felelő választás a helyi körülmé­nyektől és az építészeti adott­ságoktól függ. A forgalmazó cé­gektől, szakemberektől feltétlenül kérjünk részletes tájékoztatást! Az alapvető tudnivalókat azonban ezeken az oldalakon is leírjuk.

Műanyag ablakok

A műanyag ablakok az utóbbi idő­ben a faablakokhoz hasonló nép­szerűségnek örvendenek. Kétség­telen, hogy jó minőségű épület­elemek, amelyek az összes építé­szeti és épületfizikai követelményt gond nélkül kielégítik.

A poli(vinil-klorid) – röviden PVC -a klór, szén és hidrogén, azaz a kőolaj vagy földgáz és a nátrium-­klorid, vagyis konyhasó nyers­anyagok természetes alkotóinak elegye. Szilárdságát stabil izátorokkal és különböző adalékanyagok­kal növelik, és így nyeri el végleges tulajdonságait. A jó minőségű PVC hosszú élettartamú, korhadás-mentes és alaktartó. A rendszeres tisztítástól eltekintve semmiféle utó­kezelést vagy ápolást nem igényel. Mindezt már kiterjedt vizsgálatok igazolták.

A fa lakályossá teszi a belső teret

Műanyag profil

Manapság túlnyomó részben többkamrás profilokat alkalmaz­nak. A tulajdonképpeni fókámra előtt, amelybe alumínium vagy acél merevítőprofilt tolnak be, egy második, hőszigetelő kamra is ta­lálható. Ez egyenlíti ki a külső hi­deg vagy meleg levegő hatását, és stabilizálja az ablakprofilon be­lül kialakuló hőmérsékletet.

Az ablaktokok és az ablakszárnyak kereteinek sarkait tükörhegesz­téssel, ragasztó és egyéb segéd­anyag hozzáadása nélkül, közvet­lenül a műanyag elemekkel kap­csolják össze, így stabil és homo­gén kötés jön létre. Az összes építőanyaghoz hason­lóan a műanyag ablakokat is a független szervezetek szigorú ellenőrzésének vetik alá.

Műanyag ablaktok profilja beépített redőnyszekrénnyel

Alumíniumablakoknál a többkamrás profilok gondoskodnak a hőmérséklet kiegyenlítéséről

Az anyagokkal és a szerelést is felölelő szolgáltatásokkal össze­függő összes követelményt a kü­lönböző szabványok írják elő. A nemzetközileg elismert és bevett RAL minőségi jel feltüntetésének jogát (a Német Minőségbiztosítási és Védjegyellenőrző Intézet véd­jegye) igazolja, hogy az ablak kielégíti az összes előírt minőségi követelményt, különösen az idő­járás- és fényállóságra vonat­kozókat.

A régi épületek felújításakor, de új építésnél is gyakori, hogy a kü­lönleges építészeti kívánalmaknak csak különleges megoldásokkal lehet eleget tenni. Nagyobb terhelésnek kitett nyílás­záróknál összetett profilokat érde­mes használni, amelyeknél a mű­anyagot alumíniummal kombinál­ják. Ebben az esetben az ablak összes statikai funkcióját a körbe­futó, zárt alumíniumprofilból készí­tett keret veszi át. A hőszigete­lésről a PVC-ből készült, zárt bur­kolat gondoskodik, amely megvé­di az ablakot az időjárás és a környezet hatásaitól.

Alumíniumablakok

Az alumíniumot hosszú időn át ipari építőanyagnak tekintették, és ezért lakóházak ablakaihoz szin­te egyáltalán nem alkalmazták. Amióta azonban megjelentek a hő­szigetelő, osztott profilok, az alu­míniumablakok a műanyag és fa­ablakokkal egyenértékű megoldás­nak számítanak. A tiszta alumínium túlságosan lágy ahhoz, hogy abból teherviselő ablakelemeket lehessen készíteni. A szükséges szilárdsághoz azt különböző más fémekkel kell öt­vözni. Ezek az ötvözetek már kielé­gítik a szabványok előírásait.

A tetősíkablakok burkolókeretei általában alumíniumbevonatúak

Az alumíniumablak sokkal könnyebb, mint a műanyag vagy fa­ablak. Amint az alumínium leve­gővel érintkezik, a felületén oxid­réteg képződik. Ez teszi a fémet időjárásállóvá, és a nedvesség, az ózon és kémiai hatások ellen is véd. A krómozás a természetes oxidréteget kromáttá alakítja át, ez pórusmentesen zárttá és keménnyé teszi a felületet. Bevonatok­nak akrilgyanta vagy poliuretán-lakk alkalmas, ezeket porként vagy (80 °C hőmérsékleten) folyé­kony állapotban hordják fel. A szá­raz port az elektrosztatikusán fel­töltött profilra szórják fel, majd égetőkemencében, 180-200 °C-on beégetik. Az így kapott bevonat zománcszerűen kemény lesz.

Azért, hogy a keretprofil hőszige­telése megfelelő, az üvegezéssel legalább egyenértékű legyen, az alumínium ablakprofilt mindig két részből készítik (hőhídmentes kialakítás). Ezeket műanyag bordák kötik össze, amelyek egyben me­revvé és elcsavarodásnak ellen­állóvá teszik a keretet. A mű­anyag bordák teljesen kiküszöbölik az összefüggő profilban egyébként meglévő hőhidakat. A bezárt levegő gondoskodik a hőszigetelésről. További előnye az ilyen kialakításnak, hogy változa­tos színkombinációjú, pl. belül fehér, kívül vörös profilok gyártá­sát is lehetővé teszi.

Az alumínium a legnagyobb biz­tonsági fokozatú ablakokhoz is ideális szerkezeti anyag. Az egyet­len kikötés, hogy azoknál a profil külső részét max. 18 mm vastag­ságig tömör keresztmetszettel ké­szítsék. Ha még az üvegezés is megfelelő biztonsági üvegből készül, akkor az ilyen ablakok betörés biztosak, sőt golyóállóak lesznek.

Faablakok

A fa klasszikus építőanyag, azon­ban az ablakok készítése során nagyon szigorú minőségi követel­ményeket kell kielégíteni, amelye­ket a független minőségellenőrző szervezetek folyamatosan ellenő­riznek. Ha az ablakon megtalál­ható a RAL minőségi jel, akkor a vevő biztos lehet abban, hogy a választott termék hő- és hang­szigetelő képessége, szél és eső elleni tömítése megfelel az összes műszaki követelménynek.

Faprofil alumíniumbevonattal

Az ablakokhoz leggyakrabban al­kalmazott fafajok: lucfenyő, erdei­fenyő, Oregon-fenyő, hemlokfenyő, sötétvörös bíborfa (meranti) és a mahagóni különböző válto­zatai. Egyrészt saját egyéni ízlé­sünk, másrészt – mégpedig nagy hangsúllyal – az ablakot érő idő­járási hatások döntik el, hogy milyen fafajt válasszunk.

Fából az összes elképzelhető formát megvalósíthatjuk

Az időjárás hatásainak és közvet­len napsugárzásnak kitett abla­koknak lehetőleg legyen világos a fájuk és a bevonatuk. Minél söté­tebb a színárnyalat, a keret annál nagyobb mértékben nyeli el a hőt. Ennek hatására a felület túl gyor­san kiszárad, megszürkül és meg­repedezik, így a nedvesség be­hatol a fába, és ott kárt okoz. A gyantában gazdag fafajoknál – ilyen az erdeifenyő, az Oregon­fenyő vagy a szurokfenyő – a hő a gyantatartalom fokozott kivá­lását is előidézheti.

Az északi erdeifenyőből készült tetősíkablakok tükrözik a természetes fa utolérhetetlen hangulatát

Az ablaktokot és szárnykeretet a hőség, a hideg, a nedvesség és az UV-sugárzás ellen hatékonyan védeni kell. Ez lehet szerkezeti vagy kémiai favédelem, továbbá felületi védelem. A szerkezeti favédelemről bizo­nyos mértékig már az ablak gyár­tója is gondoskodik. Ennek része mindenekelőtt az ablak teljes szerkezeti kialakítása, a fafaj kiválasz­tása és profilozása. Fontos azon­ban a szakszerű szerelés is.

A fát az időjárás hatásaitól a fe­lületvédelem óvja meg. A fedő bevonatok és a pigmentált, biocidokat nem tartalmazó lazúrok nem szívódnak be a fába. Felada­tuk csupán az, hogy a felülettől távol tartsák a vizet és kiszűrjék az UV-sugarakat. Rendszeres ellenőr­zésükkel és felújításukkal hosszú időn át megőrizhető az ablak szépsége és az betölti rendelte­tését.

A korszerű faablak-profilok olyan kialakításúak, hogy azokba elhe­lyezhető az épületenergetikai ren­deletben előírt minimális értékeket kielégítő hőszigetelő üvegezés. A többrétegű hőszigetelő üveg vagy a különböző funkciójú üveg­táblák beépítéséhez a kellő mér­tékben vastagabbra méretezett profilok kaphatók. A keret alján lévő alumínium eső­védő sín összegyűjti a megdöntött ablak hornyaiba behatoló vizet, majd a vízkivezető nyílásokon át kijuttatja azt a szerkezetből.

A megfelelő ablaktípus kiválasztása tetőtérhez, keretek

Az ablakfelület üvegezett része az állandó tartózkodásra szolgáló he­lyiség hasznos alapterületének leg­alább 12,5 %-a kell, hogy legyen. Ezek után nincs más dolgunk, mint hogy a széles választékból kiválasszuk a megfelelő típust és méretet.

Az egyik gyártó például a tetősík­ablakokat 55, 66, 78, 94, 114 és 134 cm szélességben, valamint 78, 98, 118, 140 és 160 cm ma­gasságban hozza forgalomba. Más gyártók a termékek hason­lóan széles skáláját kínálják, azon­ban az egyes darabok magassá­ga és szélessége az előzőtől néhány cm-rel eltér. Ennek azonban nincs jelentősége, mivel az abla­kok szerkezeti méretét egyébként is egyéni szükségleteink és a tér­beli adottságok alapján kell kivá­lasztanunk. Mindenképpen célsze­rű, ha a szarufák adott távolságá­ból indulunk ki, hogy a fedél­széken nagyobb változtatásokra (szarufák áthelyezésére stb.) ne legyen szükség.

Az ablakszárnyak és tokok anya­gául választhatunk fát, lazúrozva vagy nyers kivitelben, műanyagot famaggal, kétkomponensű poli­uretán lakkal készre bevonva, vagy teljes egészében műanyag profilt.

A külső burkolatok készülhetnek alumíniumból, rézből, színezett alu­míniumból, titáncinkből (fényesre hengerelt vagy „előpatinázott” ki­vitelben). A választást itt is ízlé­sünk és a már beépített anyagok­hoz való alkalmazkodás határoz­za meg.

A tetősíkablakok négyféleképpen működtethetők:

• Billenőablak: Az ablakszárny súlypontjában van a forgás­pont. A nyitáshoz sem rugóra, sem kitámasztókarra nincs szükség. Hátránya: az ablak­szárny felső fele nyitáskor a he­lyiség belsejébe billen.
• Felnyíló ablak: Ennél a változat­nál az ablakszárnyat felül rög­zítik, és az nyitáskor kifelé for­dul. Előnyös, ha 45°-os a nyitási szöge, így 45°-os dőlésű tető esetén az ablakszárnyat víz­szintes helyzetig fel lehet nyitni.
• Felnyíló-toló ablak: Az ablak­szárny felfelé nyitható, ugyan­akkor oldalirányban el is lehet tolni.
• Tetőkibúvó: Az ablak ajtó mód­jára kifelé nyitható. Ez lehetővé teszi például, hogy a kémény­seprő azon át kijusson a tetőre.

Keretek

A gyártók az ablakok beépítésénél és a belső csatlakozások kiala­kításánál sem hagynak cserben bennünket: minden szükséges és célszerű tartozék könnyen besze­rezhető. Ablakunkat a kávabélés köti össze a tető belső burkolatával, így en­nek nemcsak néhány fontos mű­szaki feltételnek kell megfelelnie, hanem szépnek is kell lennie.

A kávabeállítással szemben tá­masztott követelmények:

• Hagyjon elegendő helyet a hő­szigetelésnek.
• A belső térben felgyűlő nedves­séget ne engedje behatolni a tetőszerkezetbe.
• A fűtésből származó és felfelé szálló meleg levegőt közvetlenül az üveglap előtt vezesse el.

Tartozékok rendelésénél fontos az adattábla

Előre gyártott elemekből készített kávabélés: gyorsan és egyszerűen szerelhető

Napellenző: kellemes árnyékot ad, egyúttal díszít is

 A tartozékok, pl. rolók, napellen­zők stb. rendeléséhez szükség van a tetősíkablak termékkódjára, ezt az ablak adattábláján találjuk meg. Csak a helyesen megadott szám alapján lehetünk biztosak abban, hogy a tartozék illeszkedni fog ablakunkhoz.

A tetősíkablakokat már eleve úgy tervezik és gyártják, hogy azokra egyszerűen fel lehessen szerelni a különböző rolókat, harmonika­rolókat, reluxákat és napellenző­ket. A rolók beakaszthatók, a re­luxákat a már felszerelt tartókra lehet rátolni. A külső oldalon lévő napellenzőket is általában közvet­lenül be lehet szerelni a már felszerelt napellenző-szekrénybe. Azt azonban mindig tartsuk szem előtt, hogy tetősíkablakunkhoz csak ugyanannak a gyártónak a tarto­zékai illeszkednek!

• A redőnyök védenek a leghaté­konyabban a hőség, a jégeső, a zaj és a hívatlan vendégek ellen.
• A napellenző olcsó megoldás a hőség mérséklésére.
• A reluxákkal a beeső fényt lehet szabályozni.
• A harmonikarolók tompítják a fényt.
• A sötétítőrolók gondoskodnak a lakók zavartalan álmáról.
• Az elektromos ablakmozgatók megkönnyítik a magasan lévő ablakok működtetését.
• Az időjárásnak ellenálló anyag­ból készített védőburkolatok a kívülről.

Védőburkolat

Gombnyomásra működő ablak

A hálós napellenző díszít, véd a napsütéstől és a kíváncsi tekintetektől

A fa szakszerű megmunkálása

A munka fontos előfeltétele, hogy megfelelő szerszámaink legyenek, és még a munka kezdete előtt számba vegyük az összes szük­séges alkatrészt. Sok időt, energiát és felesleges kilométert takarít­hatunk meg, ha pontosan állítjuk össze az anyagjegyzéket. Nincs kellemetlenebb annál, mint amikor egy eredményesnek ígérkező hét­vége elején kiderül, hogy nincse­nek meg a megfelelő vasalatok! Ha már minden anyag otthon van, kezdjük a munkát azok szétválo­gatásával. Ez nemcsak a kisebb alkatrészekre (kötőelemekre, csa­varokra, fúrókra, fűrészlapokra) vo­natkozik, hanem magára a fára is.

Fa nélkül a tetőtér beépítése szinte elképzelhetetlen

A fa minősége nagyon különböző lehet, különösen akkor, ha másod­osztályú anyag mellett döntöttünk. A kevésbé jó minőségű darabok technikai szempontból ugyan több­nyire kifogástalanok, de esetleg nem túl szépek. Az meg szinte természetes, hogy ez nem tűnik fel első látásra. A legjobb, ha mindjárt az elején szétválogatjuk az oszlo­poknak, hossz- és kereszttartók­nak való anyagokat, és rögtön a megfelelő rögzítőelemeket is mel­léjük tesszük. Ezzel megkíméljük magunkat az időt rabló keresgé­léstől.

Kiindulásul feltételezhetjük, hogy az összes faanyagot már derék­szögben vágták méretre. A bevá­gásokat, csapolásokat és hornyo­kat még így is magunknak kell elkészítenünk. Ezek pontos kije­löléséhez méterrúdra vagy mérő­szalagra, ceruzára és talpas de­rékszögre van szükségünk.

A fa megmunkálásának hasznos villamos kisgépei

Fúrógép:

Fához elég az egysze­rű fúró, de kemény tégla- vagy betonfalhoz ütve fúróra van szük­ségünk.

Szúrófűrész:

Kisebb vágások­hoz is jól használható, ívekhez pedig, vagy ha egy lap belsejéből akarunk valamit kivágni, egysze­rűen nélkülözhetetlen.

Körfűrész:

Durva deszkák és lé­cek könnyen vághatok ezzel a szer­számmal, a vágási mélység a tí­pustól függ, akár 65 mm is lehet. Gérvágáshoz is alkalmas.

Gépi reszelő:

A csiszolás, re­szelés és ráspolyozás ideális esz­köze, különösen szűk helyeken; hasítékok és hornyok kimarására is használható.

Szalagcsiszoló:

Ezzel a géppel léceket és deszkákat lehet csiszol­ni, ill. simára gyalulni. A csiszoló­szalagok szélessége 75 mm, szem­cseméretük a 40 (nagyon durva) és a 280 (nagyon finom) között több fokozatban változik.

Munkapad vagy munkaállvány:

Erre stabilan rögzíthetjük a mun­kadarabokat, és így egyszerűb­ben és pontosabban dolgozha­tunk. Tömege kb. 15-20 kg, ezért könnyen mozgatható.

Így fűrészeljünk

Ha előre gyártott és előfúrt ele­mekből építünk, akkor további elő­készületekre már nincs is szük­ség. Magunk dönthetjük el, hogy kézi körfűrészt vagy szúrófűrészt használunk, vagy esetleg egy róka-farkú fűrész is megteszi. Az sem elhanyagolható szempont, hogy egyáltalán milyen szerszámunk van. A ferde oldalakat pontosan levághatjuk a gérvágó fűrésszel, vagy akár a fűrészt vezető gérládában.

Így fúrjunk

A csapokhoz vagy a csavarokhoz szükséges lyukakat legkönnyeb­ben elektromos vagy akkumulá­toros fúrógéppel fúrhatjuk ki. Pon­tosan merőleges furatokat kapunk, ha a gépet fúróállványba fogjuk be. Ha betonba kell fúrnunk, alig­ha nélkülözhetjük az ütve fúrót. Gondoskodjunk arról, hogy vastag­ság szerint szétválogatva és kellő számban legyenek otthon a kőjel-legű anyagokhoz, fához és fém­hez való fúrószárak. Jó tudni, hogy ha fát kell szállítanunk vagy megmunkálnunk, ahhoz hordjunk kesztyűt, mert nem biztos, hogy minden darabot simára gyalultak. Ráadásul még a gyalult faanyag­nak is lehetnek olyan élei vagy szálkái, amelyek sérülést okoznak.

Így gyaluljunk és csiszoljunk

Ha a munkadarab élei még nin­csenek letörve vagy szélezve, ezt egy (elektromos) gyaluval vagy durva csiszolópapírral magunk is pótolhatjuk. Csiszolópapírral tud­juk az egyenetlen felületeket elsi­mítani, vagy szálkát, ceruzanyomo­kat eltávolítani. A felületkezelést csak akkor kezdjük el, ha az összes darab tisztára van csiszolva, az élek le vannak törve, és a fura­tok is elkészültek.

Így mázoljunk

A favédőszerekhez, így a lakkok­hoz, alapozókhoz legjobb a széles ecset. A folyadék egyenletesen hatoljon be a fába, de ne csepeg­jen le. Ne dolgozzunk tűző napon, mert a felhordott szer gyorsan elpárolog, és nem fejti ki a hatását. Az olyan faanyagot, amely nem impregnált, a gombák és rovarok ellen megfelelően védeni kell.

Kis fa-ABC – legfontosabb tudnivalók, ha fával dolgozunk

Mint minden szakiparos tevékeny­ségnek, a famunkáknak is meg­vannak a maga sajátosságai, ami már a nyelvhasználatban is kifeje­ződik. A következőkben ismerked­jünk meg néhány gyakori szakki­fejezéssel.

A faáru minden szélességben, hosszúságban és vastagságban kapható

Aljazás:

A munkadarab élének derékszögű, sarkos kivágása.

Csomó:

A fatörzsből kinőtt ág ma­radványa. A csomók nem befolyá­solják a fa stabilitását.

Elek letörése:

A munkadarabok éleinek lecsiszolása. Az élek itt a leélezéssel ellentétben lényegé­ben továbbra is derékszögűek ma­radnak, csupán egy kicsit leke­rekítjük azokat csiszolópapírral.

Élszalag:

A munkadarab élén kialakított keskeny, 45°-os felület. A szerszámok késének a vágóél­hez vezető, ferdére köszörült ol­dalát is élszalagnak nevezzük.

A fa alakváltozása:

A fa változtatja az alakját: vetemedhet, megre­pedhet, zsugorodhat vagy meg­duzzadhat. A megmunkálásnál ezt feltétlenül figyelembe kell venni!

Falc:

A munkadarab élére készí­tett bevágás. Rendszerint két, egy­mást átlapoló fadarab kötéséhez készül.

Gyantaerek:

Gyantával kitöltött üregek a gyantásodásra hajlamos fafajok (lucfenyő, erdeifenyő, vö­rösfenyő) törzsében. Ha ezeket az üregeket megmunkálás közben fűrésszel vagy gyaluval felnyitjuk, kifolyhat a ragadós gyanta. Az ilyen helyet mechanikus eszkö­zökkel, a gyantaér kikaparásával vagy a felület lehántolásával lehet megtisztítani, iII. oldószerrel le­mosni.

Horony és ereszték:

A horony a fa hosszanti vagy homlokoldalára ké­szített, többnyire derékszögű be­vágás, amelybe illeszkedik az ellendarab eresztékje.

Impregnálás:

A fa kezelése vízben oldható sókkal, amelynek célja a nedvesség és a kártevők elleni védelem.

Kiszabási ráhagyás:

Az anyag­szükséglet számításakor figyelem­be vett biztonsági ráhagyás. Gon­dos tervezéssel és az anyag jó ki­használásával messze 10 % alá csökkenthető. Célszerű, ha előze­tesen kiszabási tervet készítünk.

Leszabás:

Munkadarabok pontos méretre vágása.

Leélezés:

A munkadarab derék­szögű élén keskeny, 45°-os, gya­lult vagy mart felület készítése.

Marás:

A gyaluláshoz hasonló művelet, amelynek során a forgó marófej forgácsokat választ le a fáról. A marófej formájától függően kapunk hornyot vagy falcot.

Pallók:

A deszkánál vastagabb, téglalap keresztmetszetű faanyag, amelyeket többnyire padló készí­tésére használnak.

Sarokillesztés (gérvágással):

Két, 45°-ban levágott munkadarab 90°-os összekötése.

Vízorr:

Ha a deszkák, pallók alsó felületébe hornyot marunk, kes­keny él keletkezik, amelyen lecse­peg a víz. A tetőfelépítményes ab­lakok fa ablakpárkányait minden­képp vízorral készítsük!

Zsugorodás:

A fa térfogatának csökkenése a kiszáradás követ­keztében. A zsugorodást a friss faanyag méretének százalékában, ún. „zsugormértékben” fejezzük ki.

Falazás pórusbeton falazóelemekkel

A tetősíkablakok beszerelésével és a tetőfelépítményes ablakok beépítésével a munka még koránt­sem tekinthető befejezettnek. Meg kell építeni a szükséges csatlako­zásokat, burkolatokat stb. Ehhez fát vagy falazóelemeket használ­hatunk. Egyszerű a munka, ha a könnyen megmunkálható pórus­betont választjuk.

Munkalépések:

1. Gyorsan haladunk a falazással, ha a tervrajzok alapján előzetesen az összes falazóelemet levágjuk a szükséges méretre. Sima vágási felületet kapunk, ha nagy fogazatú, széles fűrészlapot, például rókafarkú fűrészt használunk.
2. Aljzatbetonra közvetlenül falaz­hatunk, a szerelt szárazaljzatokra (OSB, gipszrost lapok stb.) viszont előbb terítsünk védőfóliát a fal alá. A fóliát a fal alaprajzának megfele­lően szabjuk ki.
3. Először az alsó sor elemeit rakjuk le, a falat alkotó további elemeket ezekre tegyük. A pórusbeton falazóelemeket vékonyágyazatú habarcsba rakhat­juk. A vékonyágyazatú habarcsot felhasználás előtt össze kell ke­verni vízzel. Ezt elvégezhetjük a va­kolókanállal, de a művelethez hasz­nálhatjuk a fúrógépbe befogott keverőszárat is. A falazóelemekről távolítsuk el a port és a rátapadt kisebb betondarabkákat.
4. A habarcsot a hozzá való terítőkanállal vékonyan hordjuk fel. A kanál olyan széles legyen, mint a falazóelem, nehogy oldalt lefoly­jon a habarcs.

A falazóelemeket eltolva, kö­tésben rakjuk egymásra. A fekvő-és állóhézag irányában gumikala­páccsal ütögetve toljuk egymás­hoz az elemeket. Eközben vízmér­tékkel folyamatosan ellenőrizzük, hogy az elemek vízszintesen és függőlegesen pontosan illeszked­nek-e, derékszöggel pedig időről időre győződjünk meg róla, hogy az új fal a csatlakozó falra ponto­san merőlegesen áll-e.

Gipszkarton falak építése a tetőtérben

A gipszkarton ideális építőanyag tetősíkban fekvő és álló (tetőfelépítmé­nyes) ablakok beépítéséhez

Gipszkraton fal építésének lépései:

1. A tetőtér belső kialakításához -és ezzel a különféle típusú tetőab­lakok csatlakoztatásához – a könnyen kezelhető gipszkarton lapok a legjobbak. Tartószerkezetnek a szarufákat használjunk.
2. A szarufák közti teret töltsük ki ásványgyapot szigetelőanyaggal.
3. Ha az ásványgyapot szigetelő­anyag nincs védőréteggel kasíroz­va vagy nincs rajta azzal egyen­értékű bevonat, akkor a rétegrend belső oldalán erre alkalmas fóliá­ból párazáró réteget kell készí­tenünk. Ezzel megaka­dályozzuk, hogy a belső térből kifelé vándorló pára lecsapódva tönkretegye a hőszigetelést.
4. Gyorsfüggesztőkkel a párnafá­kat körülményes aláékelés nélkül is felerősíthetjük a szarufákra. A rögzítőelemeket egymástól 41,5 cm távolságban csavarozzuk fel.
5. Tegyük be a léceket a gyorsfüggesztőkbe, állítsuk be őket, és oldalról gyorsépítő csavarok­kal rögzítsük. A függesztőelem túlnyúló részét egyszerűen haj­lítsuk fel.
6. Mérjük le, milyen elemekre van szükségünk, majd a felrajzolt mé­retek mentén szúrófűrésszel vagy rókafarkú fűrésszel szabjuk le a gipszkarton lapokat. Ha vezető­sínt használunk, a vágások bizto­san egyenesek lesznek.
7. A normál lapok vágásához univerzális kés is elég. Vágjuk be a kartonfelületet, majd óvatosan tör­jük el a lapot.
8. A vágott éleket simítsuk le élgyaluval, így a gipszkarton lapokat pontosan egymás mellé lehet il­leszteni.
9. Mielőtt a lapokat felraknánk, készítsük el a dugaszolóaljzatok, szaniter szerelvények, lámpák stb. nyílásait. Ehhez használjuk a fúró­gépbe befogható lyukfűrészt.
10. Ezután már fel lehet csavarozni a gipszkarton lapokat a tartószer­kezetre. Ehhez is gyorsépítő csa­varokat használjunk. A rögzítések távolsága legfeljebb 17 cm legyen. Vigyázzunk, hogy ne alakuljanak ki kereszteződő hézagok, hanem T-alakú csatlakozásokat hozzunk létre.
11. A gipszkarton lapok közti fugá­kat, valamint az esetleg keletke­zett letöréseket (pl. a dugaszoló­aljzatok nyílásai körül) gletteljük le.

Tűzi horganyzású rögzítőelemekHorganyzott acél rögzítőelem

Célszerű, ha az összes acél kap­csolóelemünk rozsdamentes, tűzi horganyozású, eloxált vagy hor­ganyzott, ill. műanyaggal bevont kivitelű. A rozsda elleni legjobb vé­delmet is tűzi horganyzással ér­hetjük el, amely a felületre fel­hordott és ráégett cinkréteget jelent. A tetőtérben előforduló kap­csolatok túlnyomó része a munka befejezése után már rejtve lesz, ezért a horganybevonat világos színe bizonyára nem okoz gondot. Ha valahol ez a szín mégis zavaró lenne, az anyag nyugodtan át­festhető.

Ügyeljünk a következőkre:

• A frissen  horganyzott fémet először dörzsöljük át szalmiák-szesszel átitatott ronggyal. A már oxidálódott fémet először a ta­padást javító alapozóval kenjük át. A festékbevonatot csak en­nek megszáradása után hord­juk fel.
• A fémesen tiszta vasalatokat a legcélszerűbb lángszórással horganyozni. Ennél az eljárás­nál a horganyt kb. 2000 °C-ra hevítik, és egy szórópisztoly­szerű berendezéssel por alak­ban hordják fel a fémre, ame­lyet előzetesen homokszórással megtisztítottak. Az enyhén ér­des felületen a cinkre felhordott lakk különösen jól tapad.

További lehetőségek:

• A fémet vonjuk be míniummal vagy alapozóval. Előtte benzin­nel tisztítsuk meg.
• Ezután legalább két réteg rozs­davédő festék következzen, mi­előtt felhordjuk a végső lakk-bevonatot.

A csavarok

A facsavarok, gépcsavarok, anyák és alátétek többnyire fehérre vagy sárgára horganyozott kivitelűek, gyakran galvanizáltak (I. az alsó képet). Ha hasított fejű vagy kereszthornyos csavarokat szere­lünk, mindig a megfelelő csavar­húzót vagy csavarbetétet használ­juk. A nem beleillő betét megsért­heti a csavarfejet, lepattan a hor­ganybevonat, és a csavar fokoza­tosan megrozsdásodik.

Jó tudni, hogy a sárgaréz csa­varok nem rozsdásodnak, azon­ban ezeknek nem szabad horga­nyozott alkatrésszel érintkezniük.

Előkészítő munkák a tetősíkablakok beépítéséhezHangulatos szobabelső: nagy felületű tetőablakok reluxával

A tetősíkablakok beépítése lényegesen különbözik a falban lévő ablakokétól, mert az előkészítés során gyakran a tetőszerkezetet is át kell alakítani. Emellett a tetőn fokozottan érvényesülő időjárási hatások miatt alapvetően fontos, hogy az ablak és a tető csatlakozását helyesen, szakszerűen alakítsuk ki. A tetőn való csatlakozásnál elkövetett hibák nagyon súlyos következményekkel járnak. Jobban járunk, ha az ablakok beépítésénél egy szakember segít, aki a garanciát is vállal a munkára.

A beépítés lépései

Az ablak szerelésének hat lépése:

• Az ablak helyének meghatáro­zása: eldöntjük, pontosan hova kívánjuk beépíteni az ablakot.
• A tető megnyitása: eltávolítjuk a belső burkolatot, a szigetelést és a tetőcserepeket (új épüle­teknél ez a lépés elmarad).
• A fedélszék előkészítése: a tető szerkezetét az ablakhoz kell igazítani.
• Az ablak beépítése: az ablakot beállítjuk a tetőszerkezeten, és ott rögzítjük.
• Az ablak csatlakoztatása a tető rétegeihez és a héjazatához: szakszerűen elkészítjük az ab­lak és a tető csatlakozását, és kiegészítjük a tetőfedést.
• A belső burkolat elkészítése: a szigetelést, valamint a párazá­ró réteget az ablakig vezetjük, és a tetőkivágást belülről is bur­koljuk.

Minden munka könnyebben megy, ha van segítségünk

1. Lépés. Határozzuk meg az ablak helyét:

Már az előzetes tervezés során el kell döntenünk, hogy hány darab, milyen típusú, anyagú és mé­retű (hosszúság és szélesség) ab­lakot szeretnénk. A következő feladat ezek az ablakok helyének pontos meghatározása. Technikai­lag ugyan a tető szinte bármely pontján be lehet építeni azokat, mégis célszerű, ha figyelembe vesszük a szarufák helyzetét, hogy minél kisebb változtatásra legyen szükség a fedélszéken.

Az ablak felső szélét a padló­vonaltól 2 m magasságban jelöl­jük ki. Ettől a vonaltól lefelé mérjük fel a ferde tetőfelületre az ablak hosszát. Ha a méretet a tető hajlásszögének megfelelően vá­lasztottuk ki, akkor az ablak alsó széle felső működtetés esetén kb. 90 cm, alsó működtetésű ablak­nál kb. 120 cm magasra kerül. A ferde tetőfelületre ezután rajzol­juk fel az összes ablak befoglaló méretét. Ezzel az első lépés befe­jezettnek tekinthető.

Nyissuk meg a tetőt:

Új épületeknél erre természetesen nincs szükség. Utólagos beépítés esetén azonban az ablak helyén először el kell távolítani a tető belső borítását, a szigetelést és a héja-lást. Fontos, hogy a belső burko­latot először inkább a szükségesnél kisebb felületen bontsuk meg, ne­hogy a kivágás túl nagyra sikerül­jön, és a borítást később toldani kell­jen. Ennek nyomai különösen akkor látszanak, ha faburkolatról van szó.

Számítanunk kell arra, hogy az ab­lakok először berajzolt helyzete a végleges beépítés során mindkét irányban változhat kissé, ezért célszerű, ha a belső burkolaton ké­szített nyílást mind a négy oldalon először mintegy 10 cm-rel kisebb­re vesszük a tervezett méreteknél.

2. lépés

A tető külső felületén lévő nyílás ezzel szemben az ablaknál lénye­gesen nagyobb legyen, mert így kényelmesebben lehet dolgozni. A tető héjalását az ablak beépí­tése után minden nehézség nélkül helyre lehet állítani.

Az ablak beépítéséhez a tetőléce­ket is el kell vágni. Ezt azonban csak akkor tegyük, amikor a szaru­fák (vagy segédszarufák) helyze­tét már pontosan ismerjük, ne­hogy azután a léceket toldani kelljen. Az elvágott tetőlécek végei pontosan a szarufák oldalával essenek egybe.

Ha a héjazat alatt alátétfólia is van, akkor ezt is ki kell vágni, de csak a legszükségesebb mértékben, mert az ablak beépítése után ah­hoz a megmaradt részekhez felületfolytonosan csatlakozni kell. A hőszigetelést viszont bátran távolítsuk el akkora darabon, amennyire a kényelmes munká­hoz az szükséges, mert az később könnyen pótolható.

Készítsük elő a fedélszéket:

Ott, ahol az ablakot be akarjuk építeni, most már csak a tető fa­szerkezete látható: a ferde tenge­lyű, teherhordó szarufák és a víz­szintes lécezés. A tető belső bur­kolatában egy nyílás tátong, amely körös-körül mintegy 10 cm-rel ki­sebb, mint a majdani ablak.

A munka harmadik lépésének az a célja, hogy a tető szerkezetét az ablak méreteihez igazítsuk. Szinte az összes ablak olyan, hogy azt jobb és bal oldalon a sza­rufákhoz vagy a szarufákra kell erősíteni, ezért azok távolságának hozzávetőleg az ablak szélessé­gével egyenlőnek kell lennie. A szükséges távolság pontos érté­két az ablak gyártója megadja a beépítési utasításban. A legtöbb gyártmánynál van bizonyos moz­gástér.

Törekedjünk arra, hogy a szarufák közti távolság valamivel nagyobb legyen, mint az ablak szélessége, így a belső burkolat mellett jobbra és balra még marad hely a szigetelésnek is. Másrészt azonban a szarufák legyenek annyira közel az ablakhoz, hogy a rögzítőelemek kellően felfeküd­hessenek rajtuk. Semmi esetre sem szabad olyan kis távolságot hagyni köztük, hogy eltakarják az ablaktok a hornyait, amelyekbe a belső burkolatot kell beilleszteni.

3. Lépés:

Ha a szarufák közti távolság a megadott maximális értéknek felel meg, akkor a szarufák és a belső borítás között jobbra és balra mintegy 4-4 cm hely marad a hő­szigetelésnek. Ha a szarufák közti távolság a megadott minimális érték, akkor az ablak és a szarufák átfedése éppen akkora, hogy az ablaktokon a belső burkolat beillesztésére kialakított horgony még szabadon marad.

Leggyakrabban azonban az a helyzet, hogy a szarufák közti távolság egyáltalán nem felel meg a névleges távolságnak. Egy szak­embernek azonban nem jelent nehéz feladatot, hogy a fedélszéket a szükséges mérethez igazítsa. Statikus közreműködésére csak nagyobb módosítások esetén van szükség.

Szarufák

Ha a szarufák közti távolság csak kicsivel nagyobb a kelleténél, ak­kor az egyik vagy mindkét szarufa belső oldalára falécet szegezünk fel, és így csökkentjük a méretet. Szaknyelven ezt „megkettőzés­nek” nevezik. Ha a szarufák közti távolság annyira nagy, hogy azt megkettőzéssel nem lehet áthi­dalni, akkor az ablak alatt és fölött két keresztgerendát – kiváltót – és ezek közé egy segédszarufát kell beépíteni.

Ha a szarufák közti távolság a szükségesnél lényegesen kisebb, akkor lehetőség van az egyik sza­rufa kiváltására. A szarufából egy darabot kifűrészelünk, és fent és lent két kiváltóval kötjük a szom­szédos szarufákhoz. A kiváltók kö­zött az ablak méretének megfelelő távolságban két segédszarufát építünk be.

Minden olyan esetben, amikor a fedélszéket a tetősíkablak miatt át kell alakítani, lehetőségünk van arra, hogy az ablak helyét az előre eltervezetthez képest oldalirány­ban kissé megváltoztassuk. Ezt akkor célszerű megtenni, ha így az ablak legalább az egyik oldalával olyan helyre kerül, hogy a tető újrafedésekor nem kell tetőcsere­peket elvágni.

A kiváltók helyét körültekintően kell meghatároznunk

Ennek első lépéseként kívülről rajzoljuk fel a szarufákra az ablak hosszát. Valószínű, hogy az ablak helyét az eredeti tervhez képest el kell tolni, mégpedig úgy, hogy alul, a cserép felső széle és az ablak alsó széle között a beépítési utasításban előírt távolság legyen. Ez a méret az alkalmazott burkoló­kerettől függ, normál cseréptetők esetén 6-8 cm szokott lenni.

A tetőcserép és az ablaktok között szükséges távolság

A tetőcserép és az ablaktok között szükséges távolság

A kávabélés helytelen és helyes kialakítása

Az egyik szarufa oldalán rajzoljuk fel az ablak helyzetét, mégpedig úgy, hogy az alatta lévő cserép­sorig meglegyen az előírt távol­ság. Fent egy vízszintes vonallal jelöljük ki kávabélés, lent pedig egy függőleges vonallal a belső burkolat helyét.

A kiváltók helyzetét ezután úgy ha­tározzuk meg, hogy azok a majda­ni belső burkolatoktól kb. 10 cm-nyire legyenek. Tartsuk szem előtt, hogy a kiváltók közti túl nagy távolság megne­hezíti a héjalás és a többi réteg visszahelyezését, a túl kis távolság viszont lehetetlenné teszi az ablak beépítését. Laikusként a fedélszéket csak ak­kor alakítsuk át, ha a teherbírását szakemberrel előzetesen ellen­őriztük.

Előzzük meg a baleseteket!

Egy gyakorlott ezermesternek tisz­tában kell lennie a munkavédelem alapszabályaival. És mégis mindig újra előfordulnak balesetek, éppen azért, mert az amatőr barkácsolók gyakran a legegyszerűbb szabályo­kat is figyelmen kívül hagyják.

Jobb az óvatosság: munkavégzés közben viseljünk védősisakot és munkaruhát

Olvassuk el és szíveljük meg az itt következő tanácsokat – a testi ép­ségünkért megéri!

• Mindig ellenőrizzük, hogy a ren­delkezésre álló hálózati feszült­ség megegyezik-e az elektro­mos kisgépek műszaki leírásá­ban megadott értékkel.
• A csatlakozókábel legyen sér­tetlen. Olajjal, savakkal, éles tár­gyakkal érintkezve a kábel meg­sérülhet.
• A csatlakozókábelt csak akkor dugjuk be a dugaszolóaljzatba, ha a gép ki van kapcsolva.
• A gépeket mindig akkor kap­csoljuk be, amikor még nem ke­rültek érintkezésbe a megmun­kálandó anyaggal.
• Hirtelen hőmérséklet-változás esetén az áramot vezető része­ken lecsapódik a pára, ami zár­latot okoz. Várjuk meg, amíg a gép felveszi a környezet hő­mérsékletét, csak ekkor kap­csoljuk be.
• A gépeket csak rendeltetésük­nek megfelelően, a megadott alkalmazási körben használjuk.
• Ha a munka során szilánkok, forgácsok röpködnek, vagy nagy a por, továbbá, ha fej felett dol­gozunk, mindig viseljünk védő­szemüveget, ill. szükség esetén porvédő maszkot is.
• Ha szükséges, viseljünk fül­védőt.
• Ügyeljünk arra, hogy apadión, a létrán vagy az állványon stabi­lan, biztos helyzetben álljunk.
• Az elektromos szerszámokat óvjuk a nedvességtől, esőtől.
• A szabadban végzett munkák­hoz csak az erre engedélye­zett és megjelölt hosszabbító-kábelt használjuk.
• Ne viseljünk ékszert vagy bő ruházatot, amelybe beleakad­hatnak a mozgó részek. A hosszú hajat rögzítsük homlok­pánttal vagy hajhálóval. Visel­jünk csúszásmentes cipőt és védőkesztyűt.
• Készülékeinket ne üzemeltes­sük robbanásveszélyes környe­zetben .
• Az elektromos kisgépeket olyan helyen tartsuk, ahol a gyerekek nem tudnak azokhoz hozzáférni.
• Munkaszünet, beállítási művele­tek, tartozék cseréje vagy kar­bantartás esetén a hálózati du­gaszt mindig húzzuk ki, ill. az akkumulátort vegyük ki a készü­lékből.
• Az elektromos készülékeket so­ha ne hordozzuk csatlakozóká­belüknél fogva. A dugaszt soha ne a csatlakozókábel rángatásával húzzuk ki a dugaszoló­aljzatból!
• Vigyázzunk arra, nehogy a gép fúrás és csavarozás közben terhelés alatt megálljon, mert leéghet a motorja.

Az ablak beszerelése tetőre, gyakorlati lépésekkel bemutatva!

Aki egyszer már átélte, hogy milyen tetőtéri la­kásban élni, valószínűleg nehezen találja a helyét egy szabályozott funkcionálisan kialakított lakás falai között A tetőtérnek ugyanis van egyfajta bű­vös ereje. Sajátos formavilágának, amelyet a tető­síkok által bezárt különböző hajlásszögek adnak, a belső terek atmoszférájának és a különleges fényviszonyoknak köszönhetően a tetőtér lakója szabadnak, a formai kötöttségektől mentesnek érezheti magát.

Az ablak beszerelésének lépései

A legelterjedtebb módszer szerint az ablakot közvetlenül a tehervise­lő tetőszerkezetre (azaz a szaru­fákra vagy az azokon futó „ellen­lécekre”) szereljük fel.

1. Lépés

A beépítés előtt csomagoljuk ki az ablakot. A szerelés megkönnyí­tésére az ablakszárnyat el kell távolítani. A forgópántok bizton­sági retesszel vannak ellátva, ezt egy csavarhúzóval könnyen be­nyomhatjuk, ezután az ablakszár­nyat teljesen körbeforgatva az áb­rán látható módon könnyen ki­emelhetjük. Távolítsuk el a szállí­tás miatt mellékelt léceket is.

2. Lépés

A megfelelő méretű csavarokkal rögzítsük a sarokvasakat a keret sarkain található hornyokba. Távo­lítsuk el a szállításhoz mellékelt ékeket is. Vannak olyan ablakok is, amelyeket nem a szarufákra, ha­nem az ablak fölött és alatt futó lécekre kell rögzíteni. Ezeknél elő­ször kiegészítő léceket kell a fedél­székbe építeni. Fontos, hogy feltétlenül megbízható minőségű fa­anyagot használjunk! A tetőlécek­re szerelhető ablakok beépítési útmutatójában nyomatékosan fel­hívják a figyelmet arra, hogy a ki­egészítő tetőlécek csakis I. minősé­gi osztályú (azaz csomóktól és fer­dén futó évgyűrűktől mentes) fa­anyagból készüljenek.

3. Lépés

A szerelőlécek pontos hosszát és elhelyezését a mellékelt ábrá­kon megadottak szerint határoz­zuk meg. Az alsó és felső sze­relőlécet állítsuk vízszintbe, és úgy rögzítsük csavarozással vagy szegezéssel. Fontos, hogy a szarufa­kiváltás, a kiváltógerendák elhelye­zése és az azokhoz való igazodás a későbbiekben megfelelő belső burkolati sík kialakítását tegye le­hetővé.

4. Lépés

Helyezzük el az ablaktokot a sze­relőlécre. Rögzítsük az alsó sarok­vasakat a szarufához két-két csa­varral. A hosszú csavarokkal min­den esetben a szarufához is rög­zítsük az ablakot (a). A felső sarok­vasakat az ovális lyukban egy-egy csavarral csak lazán húzzuk meg, hogy a későbbiekben el lehessen végezni a beállításokat (b). A hosszú ablakokhoz több sarokvasat is mellékel a gyártó. Ezeket először az ablaktokhoz rögzítjük, majd csak lazán rögzítsük az ovális lyukak­ban a cserépléchez (c).

5. Lépés

A szárnyat helyezzük vissza a helyére. Amikor bezárjuk az abla­kot, a biztonsági retesz automa­tikusan alaphelyzetbe ugrik.

6-7. Lépés

Fontos, hogy a tok és az ablak­szárny között párhuzamosak le­gyenek a hézagok. Az ablakokat végleges rögzítésük előtt szak­szerűen be kell állítani. Ehhez be kell akasztani az ablakszárnyat az ablaktokba, és ellenőrizni kell, hogy az ablakszárny és a tok kö­zötti távolság körben mindenhol egyenletes-e. Amennyiben nem, az ablaktokot felül addig kell jobb­ra vagy balra eltolni, amíg a hézag végig párhuzamos lesz. Egy fedél­széket akkor nevezünk „veteme­dettnek”, ha a szarufák nem pon­tosan egy síkban helyezkednek el. Mivel azok könnyen elmozdulhat­nak, a vetemedés egyáltalán nem ritka jelenség!

Ha az ablakot ilyen tetőre szereljük fel, az maga is elcsavarodik, és a szárny és tok közötti hézag felül és alul nem lesz párhuzamos. A vetemedést ki­egyenlítő beállításhoz először kissé nyissuk ki az ablakot és vizsgáljuk meg, hogy a szárny és a tok közötti hézag felül és alul párhu­zamos-e. Ha nem, akkor a felső rögzítőelemek közül az egyiket ékkel emeljük meg annyira, hogy az ablak egy síkba kerüljön. Meg­könnyíti a beállítást, hogy általá­ban a szerelővasalatokkal együtt ék alakú alátétet is adnak, amelyet a megemelendő rögzítőelem alá kell beütni. Célszerű, ha az ék kö­zepén egy hasíték van, mert így a rögzítőelemen átmenő csavar nem akadályozza az ék behelye­zését.

8. Lépés

Csak ezután lehet véglegesen hozzácsavarozni a rögzítőeleme­ket az erre alkalmas csavarokkal a tetőszerkezethez. Az elsőként be­mutatott, oldalsó rögzítésű abla­kok beállítását megkönnyíti, hogy a rögzítőelemeken a kör alakú lyu­kak mellett ovális lyukak is vannak. Ha tehát először csak az alsó elemet rögzítjük fixen, a felsőt csak az oválfuratokon át, akkor az abla­kot fent oldalirányban még el lehet tolni, amíg az ablakszárny és a tok közötti rés párhuzamossá nem válik.

Ezt követően azután a felső kapcsolatot is véglegesen rögzí­teni lehet a körfuratokon át behaj­tott csavarokkal. Az oldalirányú „párhuzamos hézag” beállítása mellett az ablakot a tető vetemedésének megfelelően is be kell ál­lítani. Ezzel az ablak beépítése ké­szen van. Az ablak megfelelő be­állításáról semmi esetre se feled­kezzünk meg, mert a tető befedé­se után a rögzítőelemekhez már nem lehet hozzáférni: az utólagos korrekcióhoz újra meg kell bontani a tetőt.

9. Lépés

Az ablak beépítése után a leg­fontosabb feladat a héjazathoz való csatlakozás szakszerű elké­szítése, amely megakadályozza, hogy a nedvesség a kereten át behatoljon a szerkezetbe. Az ezzel kapcsolatos feladatok a tetőszer­kezet fajtájától függenek. Ezt a munkát feltétlenül bízzuk szak­emberre, nehogy később beázá­sok forduljanak elő, azok minden káros következményével. Ha a hő­szigetelés és a tetőfedés között még egy (víz)szigetelő sík (például alátétfólia) is van, akkor először ezt kell körben az ablak tokjához erősíteni.

Az alátétfólia feladata, hogy meg­akadályozza a víz beszivárgását a tető hőszigetelésébe a héjazat tömítetlenségein át. Az alátétfólia ilyen módon egy második szigetelő­réteget alkot, amely a bejutott vizet az ereszcsatornába vezeti le. Ha az alátétfólia nem csatlakozik meg­felelően az ablakhoz, akkor a lefolyó víz ott bejut a tető rétegeibe és átnedvesíti azokat.

Hogy ezt megakadályozzuk, az alátétfóliát a felmetszés helyétől újra ki kell egészíteni, körben fel kell hajlítani az ablaktokra, majd oda kell erősíteni. Az ablak fölött helyezzük el a vízelvezető csator­nát, amely az egyik oldal felé lejt. Ez az ablak fölött felfogja a felülről lefolyó vizet, és oldalt levezeti azt.

10. Lépés

Ha az alátétfóliát az ablaktokhoz erősítettük, helyezzük el a burkolókeretet. Ez az ablak méretéhez igazodik, feladata, hogy felfogja a tető héjazatán lefolyó vizet és levezesse azt az ablak körül.

11. Lépés

Az ablak alatt közvetlenül nem lehet vágott cserép, csak teljes elemek. Szükség esetén a profilos cserepek felső éleit le kell vágni (I. ábra). Sajtolt hullámos tetőfedő anyagnál a burkolókeret alsó elemének alakítható köpenyét le kell egy kicsit hajlítani az ábra szerint, hogy a köpeny alsó éle ne álljon el a cseréptől.

12. Lépés

A burkolószerkezet szerelését alulról kezdjük.

13. Lépés

Csavarokkal rögzítsük az alsó burkolólemezt a hozzá tartozó takarólemezzel.

14. Lépés

Helyezzük el az oldalsó ele­meket, ügyelve arra, hogy megfe­lelően csatlakozzanak az alsó elemhez. Hajlítsuk le a rögzítőfület a tok oldalán, majd rögzítse a tető­lécekhez a fércszalagokkal.

15. Lépés

Végezetül tegyük fel a felső elemet, majd hajlítsuk le a rögzítő­fület. Ezzel a művelettel helyére ke­rült az utolsó burkolókeret-elem is.

16. Lépés

A burkolókeret alsó részét gumikalapáccsal alakítsuk a tető­fedő anyaghoz, hogy a víz akadály­talanul le tudjon folyni a héjazatra. Ehhez a művelethez feltétlenül vi­seljünk védőkesztyűt.

17. Lépés

Végül tegyük a helyére a tető­fedő anyagot. A tetőcserepek távolsága az oldalakon legyen 30 – 60 mm. Ha az ablak mellett egész cserepek nem férnek el, azokat vágjuk a megfelelő széles­ségre. A tetőcserepek pontos illeszkedéséhez szükséges, hogy méretre szabjuk a habszivacs tö­mítést, és/vagy a burkolókereten lévő bordát a léceknél laposra kalapáljuk. A habszivacs tömítést minden cserépnél vágjuk be, hogy biztosan felfeküdjön a cserepek alsó oldalára.

18. Lépés

A tok tetején a tetőfedő anyagot helyezzük az ablaktól 60 – 150 mm távolságra. A tető­fedő anyaghoz igazodva vágjuk le a szivacsréteget. A cseréptámaszt a cserépsor alatt kell elhelyezni.

A különböző típusú és formájú burkolókeretek nagyon széles kí­nálatából választhatunk:

• A „normál”, egyedi burkolókere­tek különálló ablakok beépítésé­re valók.
• Az iker burkolókeretekkel közvet­lenül egymás mellett lévő – tok­jaikkal csatlakozó – két ablakot lehet beépíteni, amelyekből így egy ikerablak lesz.
• A kombi burkolókeretekkel tetsző­leges számú, egymás mellett vagy egymás fölött elhelyez­kedő ablakot lehet összekap­csolni.
• A „kiemelkedő keret” kis hajlású tetőknél lehetővé teszi a bel­magasság növelését azzal, hogy az ablak a tető hajlásánál na­gyobb szögben van beépítve.

19. Lépés

Miután az ablakszárnyat visszatettük a tokba, csatlakoztatni kell a rugókat és a vasalatokat. Ehhez az ablakot a felső hosszú fogantyúval csukjuk be, majd az alsó kézifogantyúval billentsük fel. A vasalatok automatikusan beug­ranak a rugókba. (Ezek a lépések gyártmánytól függően eltérőek le­hetnek. Mindig a használati utasí­tás szerint járjunk el!)

20. Lépés

Az ablakszárnynak most foko­zatmentesen, minden nyitási hely­zetben meg kell állnia. Ez a mű­ködés idővel megváltozhat. Ha vi­szont új tetősíkablakunk már az elején sem megfelelően stabil, ak­kor a rugókat be kell szabályozni.

21. Lépés

A rugók beszabályozásához nyissuk ki a keret jobb és bal ol­dalán lévő kis műanyag fedelet. A rugólemezt egy csavarhúzóval a vasalaton lévő vájatok egyikébe tudjuk tolni. Keressük meg azt a helyzetet, amelyben az ablakszárny tetszőleges szögben moz­dulatlan marad. Ez a tető hajlás­szögétől függ. Az ablak utánszabályozásánál pontosan ugyanígy járjunk el.

A fedélszék előkészítése a tetőfelépítményes ablakhoz

Ha új épületre tervezünk előre gyártott tetőfelépítményt, akkor az ács általában már ennek figye­lembevételével építi a fedélszéket. Utólagos beépítés esetén a helyzet bonyolultabb: a tetőn ki kell alakí­tanunk a felépítmény fogadására megfelelő nyílást és szerkezetet.

1. Lépés

Először az alsó kiváltó helyzetét kell meghatároznunk. Ehhez a ki­induló adat az ablakpárkány ma­gassága, amely általában 90 cm. Ha ebből levonjuk az a beépítési méretet (I. a táblázatot a következő oldalon), akkor megkapjuk az alsó kiváltó felső élének, ill. az ellenléc felső élének a helyét.

A tető a hajlásszögét a tetőfelépít­mény megrendelésekor pontosan meg kell adni – a legjobb, ha a kivi­telező cég a helyszínen maga méri meg azt. így az esetleges hibás gyártásért nem bennünket terhel a felelősség. A tűrés legfeljebb ±0,30° lehet, csak így lesz stabil az építmény. Vegyük figyelembe, hogy a nyílás körül kívül még további legalább 60 cm széles sávban le kell szedni a fedést, hogy munka közben se­gítőnkkel együtt biztosan tudjunk állni a tetőn.

2. Lépés

A belső burkolat kivágásának helyét is pontosan ki kell mérnünk. Itt nagyon hasznos a vízmérték és a derékszög. Itt is célszerű a belső burkolaton lévő nyílást minden ol­dalon némileg (kb. 10 cm-rel) kisebbre venni, mert a tetőfelépít­ményes ablak helyzete még el­tolódhat.

3-4. Lépés

A tetőnyílást (kívülről) ponto­san derékszögben kell elkészíte­nünk. Ugyanilyen fontos a fogadó­lécek helyzete és vastagsága is, amelyet a következő oldalon lévő ábra szerint pontosan ki lehet számítani. Ezekre a lécekre fekszik fel a tetőfelépítményes ablak.

5. Lépés

A választott felépítmény tető­szerkezetétől függően elsőként a felépítmény felett lévő vízelterelő csatornát kell felszerelni a másod­lagos vízelvezetési síkon (a tető­fólia síkja). Ezt a csatornát – min­den eshetőségre számítva – enyhe lejtéssel helyezzük el, hogy a tető-héjazaton esetlegesen bejutó vizet a felépítményes ablak mentén le lehessen vezetni. Tapasztalati sza­bály: a csatorna 300 mm-rel legyen hosszabb a kiváltónál. Az felépít­ménnyel egybeépített csatornát általában úgy készítik, hogy azt ki lehessen húzni a szükséges hosszúságra és ott ragasztószalaggal rögzíteni.

6. Lépés

A szereléshez vágjunk ki egy darabot az ellenlécekből (ne dob­juk el!), valamint a szarufák felett metsszük be az alátétfóliát (vagy -lemezt). Ezután takarjuk rá az alá­tétfóliát a vízelterelő csatornára úgy, hogy a fedésen át bejutó víz ebbe a csatornába folyjon, és oldalt akadálytalanul le lehessen vezetni.

7. Lépés

Ezután szegezzük vissza az el­lenlécdarabokat (méretre vágva). Ezzel egyrészt lefedjük az alátét­fólián, ill. lemezen készített bemetszéseket, másrészt rögzítjük a vízelterelő csatornát.

8-9. Lépés

A csatlakozókötényt általában a fülkével együtt normál tarto­zékként, méretre szabva szállít­ják. Állítsuk be vízmértékkel az alsó kiváltó magasságában a borí­tást, és egyengessük el, majd 5 x 70 mm-es csavarokkal erősít­sük a szarufákhoz (ábrán bal oldalt), majd jobb és bal oldalon mintegy 20 mm szélességben hajtsuk befelé. Ellenlécek esetén a kötényt a lécek­hez erősítsük (ábrán jobb oldalt).

Előre gyártott tetőfelépítményes ablak beszerelése (gyakorlati példa)

A tetőnyílás elkészítése után  elkezd­hetjük az előre gyártott felépít­mény (ablakfülke) beszerelését. Ennek időpontját jó előre egyez­tessük a gyártóval. Gondoljunk azonban arra is, hogy terveinkbe az időjárás is beleszólhat. Ha esik, a beépítést el kell halasztani, mert különben a belső térben minden csuromvizes lesz!

Az előre gyártott titáncink felépítmény egyszerűen és gyorsan felszerelhető

Nagyméretű előre gyártott tetőfelépítményes ablak védelme teherautón való szállításkor

1. Lépés

A kész felépítményt általában tehergépkocsival szállítják a hely­színre. Az építményt a karcolások és a por ellen védőfóliába csoma­golják, a beszerelés előtt ezt el kell távolítanunk.

2. Lépés

Ezután – a mérettől függően -kézzel vagy daruval meg kell emelni a szerkezetet, hogy a teteje vízszintesen álljon, és ebben a helyzetben egy léccel alá kell tá­masztani. A léc hossza nagyjából az ablakkeret magasságának felel meg (irányérték: 140 cm). Ekkor szereljük le a szállítási védel­met adó fatuskókat is. Van még néhány kisebb munka, amelyet szintén a még földön álló szer­kezeten kell elvégezni, mielőtt azt daruval a helyére emelnénk.

3-4. Lépés

A vízelvezető csatornákat kívül­ről az oldalfalak csepegőlemeze alá. A csatorna kivágott oldala felülre kerüljön. A darabokból összeállított csatorna ugyanolyan hosszú legyen, mint az oldalfal.

5. Lépés

Ezután helyére lehet emelni a felépítményt. Előbb azonban még egyszer gondosan ellenőriz­zük, hogy a tetőnyílás valóban megfelelően elő van-e készítve, és nem maradtak-e elöl különféle szerszámok, amelyek útban lennének.

6-7. Lépés

Az előre gyártott felépítményt daruval lehet felemelni. Ehhez használhatunk kötelekből és he­vederekből kialakított egyedi szer­kezetet vagy – a szerkezet belső burkolatának védelmére – emelő­villát és raklapot. 40 – 60°-os dőlésű tetőkhöz való tetőfelépít­ményeknél a második módszer a megfelelőbb. Bízzunk a daru­kezelő tapasztalatában.

Ahhoz, hogy az tetőfelépítményt pontosan rá lehessen emelni az előkészített tetőnyílásra, a tetőn legalább egy segítőtársra szüksé­günk van. Fontos tudni, hogy a tetőfelépítményt alul az előzőleg elhelyezett kötényre kell rátenni. Ezután állítsuk be az építmény helyzetét, a megfelelő felfekvést vízmértékkel ellenőrizzük. A szint­beállításhoz esetleg ki is kell ékel­nünk, ha azonban az előkészítő munkát gondosan végeztük, akkor erre nincs szükség.

8. Lépés

Ha pontosan a helyén van, rög­zítsük a felépítményt. A rögzítőelemeket (ajánlott mére­tük 150 x 50 x 80 mm) célszerűen akkus csavarbehajtóval felcsava­rozni. Minden rögzítőelemet négy­-négy csavarral (5 x 35 mm) kell a felépítményhez és a szarufákhoz erősíteni.

Tájékoztató érték: a cserépfedésű nyeregtetős tetőfelépítményeket hat tartóvassal, az összes többi típust négy rögzítőelemmel kell a tetőre erősíteni. A vízelterelő csa­tornát is fel kell csavarozni. A fel­rakás és rögzítés után a finom munkák következnek, mert az újonnan felszerelt felépítménynek nemcsak vízállónak kell lennie, hanem légtömörnek is.

Ha a következő oldalakon bemu­tatott vázlatok szerint alakítjuk ki az egyes csomópontokat, akkor már semmilyen problémára nem kell számítanunk. (A szükséges anyagok az építőanyag-telepeken, ill. minden nagyobb barkácsáru-házban beszerezhetők.)

a) Lapostetős felépítmény csatlakozása, ha a tetőn deszkázat van 1 vízelterelő csatorna; 2 tetőhéjazathoz csatlakozó lemez; 3 a tetőfelépítményes ablak teteje; 4 tető­deszkázat; 5 tetőlemez; 6 tetőcserép; 7 párazáró réteg; 8 hőszigetelés; 9 burkolat

b) Lapostetős felépítmény csatlakozása, ha a tetőn nincs deszkázat 1 vízelterelő csatorna; 2 tetőhéjazathoz csatlakozó lemez; 3 a tetőfelépítményes ablak teteje; 4 tető­cserép; 5 alátétfólia; 6 párazáró réteg; 7 hőszige­telés; 8 burkolat

c) Nyeregtetős felépítmény csatlakozása, ha a tetőn deszkázat van 1 vízelterelő csatorna; 2 tetőhéjazathoz csatlakozó lemez; 3 nyeregtetős felépítmény teteje; 4 tetődesz­kázat; 5 tetőlemez; 6 tetőcserép; 7 párazáró réteg; 8 hőszigetelés; 9 burkolat

d) Nyeregtetős felépítmény csatlakozása, ha a tetőn nincs deszkázat 1 vízelterelő csatorna; 2 tetőhéjazathoz csatlakozó lemez; 3 nyeregtetős felépítmény teteje; 4 tető­cserép; 5 alátétfólia; 6 párazáró réteg; 7 hőszige­telés; 8 burkolat

e) Felépítmény alsó csatlakozása, ha a tetőn desz­kázat van 1 tetőlemez; 2 párazáró réteg; 3 hőszigetelés; 4 bur­kolat; 5 ablakdeszka; 6 burkolólemez; 7 belső pár­kány; 8 csatlakozókötény

f) Felépítmény alsó csatlakozása, ha a tetőn nincs deszkázat 1 párazáró réteg; 2 hőszigetelés; 3 burkolat; 4 ablak­deszka; 5 burkolólemez; 6 csatlakozókötény; 7 belső párkány

g) A tető és a felépítmény oldalának csatlakozása, ha a tetőn deszkázat van 1 tetőcserép; 2 vízelvezető csatorna; 3 gipszkarton lemez; 4 a tetőfelépítményes ablak oldalfala; 5 pára­záró réteg; 6 fogadólécek; 7 rögzítő szögidom; 8 hőszigetelés; 9 burkolat; 10 szarufa

h) A tető és a felépítmény oldalának csatlakozása, ha a tetőn nincs deszkázat 1 tetőcserép; 2 vízelvezető csatorna; 3 gipszkarton lemez; 4 a felépítményes ablak oldalfala; 5 párazáró réteg; 6 fogadólécek; 7 rögzítő szögidom; 8 burkolat; 9 hőszigetelés; 70 szarufa

Rézfedésű tetőfelépítményes ablak

Nem minden előre gyártott tetőfelépítményes ablakot szállítanak teljesen kész állapotban. Vannak olyan típusok, ahol a bádogos munkákat a helyszínen kell elvégezni. Ennek az a hátránya, hogy néhány nappal tovább tart a munka, előnye viszont, hogy a tetőhéjalás milliméter pontossággal illeszkedik. Egyes gyártók a köztes meg oldást választják,  és komplett felépítményre adnak ajánlatot, azaz az már a helyszíni  bádogos munkákat is tartalmazza. Ha viszont ezeket a munkákat a megrendelő készíti el, akkor garanciális problémák merülnek fel, vagyis feketén-fehéren kimondva: a gyártó a rossz csatlakozásokból eredő károkért semmiféle felelősséget nem vállal.

Az előre gyártott felépítmény a tetőn nyeri el végleges formáját

Rézlemez fedésű tető és tetőcsatlakozó, készen

Egyébként is jobb, ha a tetőn szakemberek végzik a munkát. A következőkben elsősorban azt mutatjuk be, mire kell figyelnünk ahhoz, hogy tetőfelépítményes ablakunk valóban a ház dísze legyen, és az is maradjon. Az azon­ban természetesen igaz, hogy aktív közreműködésünkkel csök­kenthetjük a költségeket.

A vízvezető csatornákat négy- ­négy tartófüllel és 4 x 25 mm-es csavarokkal, ill. rézszegekkel erő­sítjük fel. Ezután ragasszuk fel a tömítőszalagot.

Az alsó csatlakozókötényt a tető­cserepek fölé kell helyezni, hogy mintegy 10 cm hosszban fedje azokat. Amennyiben nem jön ki teljes magasságú cserépsor, rö­videbbre kell vágnunk a csere­peket és egy segédlécre csa­varozzuk rá azokat. A sor szélén a cserepeket megfelelően méretre kell szabni. A lemezt a szélén mintegy 20 mm-nyire fel kell hajtani. Az minden­képp vegye körül a vízlevezető csatorna külső korcát!

• A felső tetőcsatlakozó lemez el­helyezése lapostetős felépítmények esetén: A lemezt a tető felső oldala felől ütközésig be­toljuk, és rögzítőfülekkel oda­csavarozzuk, ill. szegezzük.
• A felső tetőcsatlakozó lemez el­helyezése nyeregtetős felépít­mények esetén: Toljuk be a le­mezt a felépítmény végénél, és rögzítőfülekkel szegezzük vagy csavarozzuk oda. Ilyen füleket készen lehet kapni.

A tetőcsatlakozó lemez fedésekor ügyeljünk arra, hogy azt a tető­cserepek fölé kell fektetni. A felépítmény tartószerkezetét há­tul, a tetőhöz való csatlakozásnál támasztjuk alá (pl. egy tetőléccel), és egyúttal oda is erősítjük. A vápacsatornát a felépítményre tesszük, és három füllel rögzítjük. Ezután toljuk be a csatlakozó­lemezt. A tetőcserepeket oldalt egészen a vízcsatorna állókorcáig rakjuk. Szükség esetén a cserepeket el kell vágni. A fedés legalább 20 mm-nyire takarja el a tetőcsat­lakozó lemezt.

Birkagyapjú szigetelés tetőtérben

Az elterjedt hőszigetelő anyagok -mint a kőzetgyapot és az üveg­gyapot – mellett újabban megje­lent a tiszta nyírott birkagyapjú szi­getelés. Előnye, hogy nem tartal­maz mesterséges rostokat és kö­tőanyagokat. Természetesen van néhány szabály, amelyet ennek az anyagnak az alkalmazásakor be kell tartani.

1. Lépés

A birkagyapjú szigetelőpapla­nok méretét kissé vegyük szé­lesebbre a szarufák közti távol­ságnál, hogy a kész szigetelés valóban tömör legyen. A filcborítás a helyiség felé nézzen, és azt a két szélén kapcsokkal erősítsük a szarufák belső oldalára.

2. Lépés

Ha a szigetelőpaplanokat maga­san kell elhelyezni, segítővel dol­gozzunk.

3. Lépés

Ketten gyorsabban megy a mun­ka: egyikünk a beillesztett papla­nokat erősíti fel, miközben a má­sikunk már a következő darabo­kat szabja ki. Erre egyébként kes­keny pengéjű olló vagy asztali szi­getelőanyag-vágó a megfelelő. Ezek nem olcsó eszközök, ezért, ha van rá mód, néhány napra bé­reljük őket.

A tető hőszigetelésének felújítása

Ha régi ház tetőszerkezetén ké­szítünk utólag tetőablakot, érde­mes lehet a tető hőszigetelését is teljesen felújítani. A következők­ben ehhez adunk néhány jó ta­nácsot.

Fóliák függőleges átlapolása a szarufával vagy a gerendával párhuzamosan 1 beszorított hőszigetelés; 2 párazáró fólia; 3 ragasztószalag; 4 esetleges kiékelés; 5 belső burkolat, pl. lambéria párnafákon

1. Lépés

A szigetelőanyag szabásakor használjunk karton alátétet. A le­vágandó darab legyen 1 cm-rel szélesebb, mint a szarufák közti távolság, a vágás vonalát filc­cel jelöljük az anyagon. A vágás­hoz használjunk vonalzónak egy deszkát, amely kicsivel hosszabb, mint a hőszigetelő lemez szélessége. Ezt fektessük a szigetelésre, lábunkkal szorosan nyomjuk le, és éles késsel vágjuk le az anyagot.

2. Lépés

A méretre vágott szigetelést szo­rítsuk be a szarufák közé. A gyártó jelölései a belső tér felé essenek. Könnyedén nyomjuk be a lemezt a helyére, és készen is vagyunk! Ügyeljünk az egymás alá kerülő lapok hézagmentes csatlakozá­sára.

3. Lépés

A párazáró fóliát egy T alakú támasztórúddal emeljük fel a szarufákra/szelemenekre, és 10 cm-énként tűzőgéppel kapcsozzuk oda.

4. Lépés

Ragasszuk fel a ragasztósza­lagot a védőcsíkkal együtt a fólia szélére, és szorosan nyomjuk rá.

5. Lépés

A következő fóliasáv felkapcsozása után húzzuk le a ragasztó­szalag védőcsíkját.

6-7. Lépés

Készítsük el az átlapolási: ra­gasszuk rá az egyik fóliát a má­sikra.

8. Lépés

Ezután a gerinc mentén helyez­zük el a párazáró fóliát. Itt is ér­vényes a szabály: beállítani és 10 cm-ként odatűzni.

9. Lépés

Ragasszuk rá a ragasztósza­lagot a fólia szélére a védőcsíkkal együtt, és szorosan nyomjuk rá. A párazáró fólia következő sávját ismét 10 cm átlapolással erősít­sük fel.

10. Lépés

Húzzuk le a ragasztószalag védőcsíkját, ragasszuk fel a csatlakozó fóliát, és szorosan nyomjuk oda. A képen az látható, hogyan kell a párazáró fóliát a tetőtér vízszintes mennyezetrészére fel­ragasztani.

11. Lépés

Így néz ki a leragasztott átla­polás.

12. Lépés

A középszelemenhez való lég-tömör csatlakozásért ragasszuk rá a szigetelőszalagot a gerendá­ra, a fóliát pedig egy léccel simít­suk oda.

13. Lépés

Csavarozzuk fel a lécet.

14. Lépés

Vágjuk le a fölösleges fóliát.

Párazáró csatlakozások és tetőablak légtömör csatlakozása

A tetőszerkezetet a belső levegő nedvességtartalma (az ún. pára­diffúzió) ellen védeni kell.

Erre két lehetőség van:

• nem szellőztetett tető, belső oldali párazáró réteggel;
• szellőztetett tető, legalább 2 cm szélességű végigmenő légrés­sel és belső oldali párazáró ré­teggel, valamint méretezett ki­es beszellőző nyílásokkal.

A tetőtér beépítésénél különösen azokra a fontos és kritikus cso­mópontokra kell odafigyelnünk, mint a tetőablakok beépíté­seinek részletei és a középszelemen vagy a térdfal csatlakozása. Fontos, hogy itt valóban a meg­adott vázlat szerint dolgozzunk – mégpedig nagyon gondosan, mert a hőszigetelésnek nem sza­bad átnedvesednie.

Ez a probléma különösen gyakran előfordulhat a tetőtérbe épített für­dőszobáknál. Kellő ismeretek bir­tokában azonban itt is elkerülhet­jük a hibákat.

Csatlakozás a középszelemen mentén 1 párazáró fólia; 2 tömítőszalag; 3 szorítóléc; 4 esetleges kiegészítő lapburkolat a hő- és hangszigetelés érdekében; 5 belső oldali burkolat; 6 hőszigetelés; 7 középszelemen; 8 deszkázat és tetőfólia; 9 ellenléc; 10 tetőhéjalás

Csatlakozás a térdfal mentén 1 párazáró fólia; 2 tömítőszalag; 3 szorítóléc; 4 belső oldali burkolat, pl. gipsz­karton; 5 hőszigetelés; 6 deszkázat és tetőfólia; 7 tetőhéjalás

Tetőablak légtömör csatlakozása

Csatlakozás a tetőablakhoz 1 ragasztószalag; 2 párazáró fólia; 3 szorítóléc; 4 belső oldali burkolat; 5 hőszigetelés; 6 alátétfólia; 7 ellenléc; 9 burkolat; 10 hőszigetelés; 11 az oldalsó burkolat részlete

1. Lépés

Először szigeteljük az újonnan beépített tetősíkablakot. Ehhez pl. tömörebb szerkezetű hőszigetelő lapokat használhatunk.

2. Lépés

A már felhelyezett párazáró fó­lián jelöljük ki az ablak méretét, és univerzális késsel vágjuk be a fó­liát a vonal mentén.

3. Lépés

Az ablak keretének külső ré­szére gondosan rögzítsünk fel egy ragasztószalagot. A védőcsíkot húzzuk le.

4. Lépés

Ezután ragasszuk fel és szoro­san nyomjuk rá a csíkra az előze­tesen méretre szabott párazáró fóliát. A túlnyúló széleket vágjuk le. Bizonyos ráhagyást azonban min­denképpen hagyjunk, különben toldanunk kell.

5. Lépés

A felső kiváltó és a könyöklő mentén a képen látható módon, ragasszuk fel a ragasztószalagot. Ezután a még nyitott felületeket is fedjük le fóliával.

6. Lépés

A nyitva maradt sarkokat egy­szerűen ragasztószalaggal és fó­liadarabokkal szigeteljük. A keret mentén célszerű a fóliát 2 – 3 cm-énként tűzéssel rögzíteni.

Egyes csatlakozások, pl. csőáttöré­sek elkészítése, sokkal nehezebb­nek tűnik, mint amilyen valójában.

1. Lépés

Egy megfelelő csődarab mellett rajzoljuk fel a fóliára a csőáttörés alakját. Tetőn való átvezetéseknél a csövek többnyire ferdén vannak levágva, így tehát vigyázni kell, hisz a lyukat nem lehet egysze­rűen körzővel megrajzolni.

2. Lépés

A berajzolt vonalon belül vágjuk fel cakkosan a fóliát. Erre a leg­jobb az univerzális kés.

3. Lépés

Az előzőleg már négyzet vagy téglalap alakúra szabott fóliada­rab szélére ragasszunk kétoldalas ragasztószalagot. Alulról vágjuk fel a fóliát a cakkozott nyílásig, és a vágási vonal két oldalára is he­lyezzünk ragasztószalagot.

4. Lépés

A csőre körben szintén ragasszunk ragasztószalagot a tetőcsat­lakozásnál. Ragasszuk hozzá a fó­liadarabot a födémhez és a csőhöz.

5. Lépés

Az áttörésnél a felhajtott rész tövében a fóliát ragasszuk körül ragasztószalaggal.

6. Lépés

Végül a fóliacikkek csücskeit hajtsuk fel

Helyreállítás felületi anyagok alkalmazásával

A teljes felújításnak mindig része a felületképzés kisebb vagy komolyabb helyreállítása: újrafestés, -vakolás vagy a fal kijavítása. Ez csak kiegészítő módszer kellene hogy legyen, ennek ellenére gyakran ez az egyedüli be­avatkozás, amelyet a nedvesedés megszüntetésére végrehajtanak. Ennek általában anyagi oka van, az alapos helyreállítás költségei ugyanis lassan megtérülő kiadások.

A felújítási módszer kiválasztásának része az előze­tes költségbecslés, ezt a munkák megkezdése előtt el kell végezni. Sze­rencsés, ha a falak károsodása nem jelentős, ebben az esetben a felület javítása is elégséges lehet. A felületkezelés elsősorban esztétikai szerepet tölt be, ez gyakran tudatos célként jelenik meg, ilyenkor viszont csupán a probléma elfedését jelenti, nem az eredeti állapot tényleges helyreállítását.

A műemlék jellegű épületek mennyezetének felújítása az esetek 90 %-ában a vakolat kijavítását jelenti. A 11. táblázatot elsősorban a vakolt felületek szempontjából állítottuk össze, hasonló táblázatot készíthetünk a többi esetre is (nyers, vakolatlan téglafal, kőfal javítása, más, speciális falfelület). Természetesen az áttekinthetőség érdekében meglehetősen leegy­szerűsítettük a táblázatot, minden mező külön fejezetet, szakmai érteke­zést érdemelne.

11. táblázat. A falfelület helyreállítása a károsodástól függően.

[table id=222 /]

A nedvesség okozta felszíni károsodást általában javítóvakolattal, jobb esetben javítóvakolat-rendszerrel szüntethetjük meg. A javítóvakolat nem levédett, pontos megnevezés, ezért találkozhatunk többféle termékkel ezen a néven. Javítónak nevezik pl. a gipsz alapú állagjavító habarcsot, a beton utólagos javításához használt habarcsokat stb. A pontosság ked­véért ezért megfelelőbb a WTA javítóvakolat megnevezés, amely ponto­san meghatározza a termék tulajdonságait.

(A WTA a „Wissenschaftlich-Technische Arbeitsgemeinschaft für Bauwerkserhaltung und Denkmalpflege” – „Tudományos Technikai Munkaközösség az állagmegóvás és műemlékvédelem területén” rövidítése. Feladata a renoválással, felújítással kapcsolatos technológiák, irányelvek kidolgozása. Ezen irány­elvek és adatlapok Németország határain kívül is ismertek és haszná­latosak – így pl. a 2-2-91 számú irányelv amely a javítóvakolat-rendsze­rekkel foglalkozik.)

A WTA javítóvakolat a meghatározás alapján olyan száraz habarcske­veréket jelöl, amely rendkívül pórusos, ezért nagyon jó páraáteresztő képessége van, de nagyon jó védelmet nyújt a kapilláris felszívódás ellen is. Ezzel a meghatározással megkülönböztethetjük ezt a keveréket az építkezéseken a különböző adalékanyagok hozzáadásával készített habarcstól.

A boltozatok esetében nagyon nehéz megállapítani, milyen mértékben használjunk javítóvakolatot a felújításra, mivel a hosszú ideig tartó beázás következtében a szerkezet nedvességtartalma nagyon nagy. Habár a fel­újítás során a nedvesedés okát általában megszüntetik, pl. kicserélik az átnedvesedett réteget a boltozat fölül, a szerkezetben maradt nedvesség és sótartalom komoly kockázatot jelent.

Másrészt viszont a boltozat egész felületére felhordott javítóvakolat komoly költséggel jár, és első pillantás­ra nehezen indokolható. A leggyakoribb megoldás, hogy meghatározzuk a legnagyobb kockázatot jelentő részeket, és ott használunk javítóvakola­tot, vagy egyeztetjük a helyiségek üzemeltetésére, valamint a felület­képzésre vonatkozó igényeket (elég-e a lazúrtechnika, az időnkénti javítá­sok vagy szükséges a javítóvakolat).

A falfelületek felújításakor figyelembe vehető terhelések közül a pincé­ben a nedvesedés a legveszélyesebb (12. táblázat), az összes többi a fel­menő falakhoz hasonlóan hat itt is.

12. táblázat. A károsodás oka.

[table id=223 /]

A nyers felületű tégla- vagy kőfalaknál leggyakrabban alkalmazott fel­újítási technológia a fal fugázása. Ez lehet felszíni jellegű – amikor csak kijavítjuk a régi fugázás hibáit – vagy alaposabb. A felszíni fugázás mély­sége 20-30 mm, nincs hatással a fal teherbírására, csak a falfelület egy­ségesítésében játszik szerepet. A mélyfugázás 30-100 mm mélyen javítja ki a korábbi fugát. Ennek már statikai jelentősége is van, növeli a fal szi­lárdságát. A mélyfugázáshoz különböző cement alapú habarcsokat hasz­nálunk, amelyeknek nagyobb a húzószilárdsága.

A pincék falfelületének fugázását a falak, a födém és a padló nedvesség­tartalmának figyelembevételével tervezzük meg, az eljárás nem módo­síthatja jelentősebben a fal páraáteresztő képességét. A vízzáró szigete­lésű helyiségek esetében radikálisabb megoldást választhatunk, a műemlék­pincéknél azonban a nedvességtartalom mellett számításba kell venni a statikai szempontokat is. Ügyelni kell arra is, hogy a teherbírást javító, mélyebb fugázás nagymértékben rontja a fal diffúziós jellemzőit is. Az utolsó víztaszító réteg felhordása és a fal felületképzése után általában javul a helyzet, bizonyos időközönként ezért érdemes ezeket felújítani.

Festékek, bevonatok

A vakolat bizonyos károsodásait a leggyakrabban újrafestéssel, színes be­vonattal állítjuk helyre. A 13. táblázat tartalmazza az ehhez használt leg­fontosabb festéktípusokat. A falak és a pince felújításához nem meg­felelőek az akrilát alapú festékek, mert magas a diszperziós anyag tartalmuk, ezért ezeket nem is tüntettük fel a táblázatban.

13. táblázat. A legfontosabb festéktípusok

[table id=224 /]

Padló

A pincepadlók problémáiról külön könyvet lehetne írni, ezért csak az egyes építészeti és statikai szempontokra térünk ki. Az újabban épült házak alulról általában megfelelően szigeteltek. Más a helyzet azonban a mű­emléképületekben, ahol, akárcsak a falaknál, a padlószerkezet esetében is figyelembe kell venni a környezetükben lévő épületszerkezetek ned­vességtartalmát. Ugyanis, ha az egyik szerkezetet szigeteljük, az lényeges hatással van a többire is.

Ha pl. vasbeton aljzatot építünk, a korábban a padlón át elpárolgó nedvesség a falakba kerülhet, jelentős statikai és építészeti problémákat okozva. Ha új padlót tervezünk, ezt mindenképp vegyük figyelembe, és olyan megoldást válasszunk, amely nem növeli a csatlakozó pinceszerkezetek nedvességtartalmát.

Teljesen más szempontokat kell figyelembe venni a falak kiszárításánál, ha olyan pincékről van szó, amelyeket egyszer már elöntött a víz (pl. ár­víz). Ellentmondásosnak tűnő és meglepő az a tapasztalat, hogy a jó vízszigetelésű, de komoly vízkárt szenvedett épületekben – éppen a jó szigetelés miatt – a falak és a padló szárítása hosszabb folyamat, a víz sokkal lassabban távozik, az útja sokkal bonyolultabb, a falak károsodása nagyobb, mint azokban az épületekben, amelynek egyáltalán nincs szige­telése. Az utóbbi jellemző a történelmi városközpontok és a régi falusi házak szinte mindegyikére, de azokra az épületekre is, amelyek vízszige­telő rendszere 60 évesnél régebbi.

Állandó víz a pincében

A hosszabb ideig vagy állandóan vízben álló pince statikai szempontból komoly veszélyt jelent az egész épületre. A víz kimossa a kötőanyagot a habarcsból, rontja az építőanyag, a tégla és a kő minőségét, és dinami­kus terhelést is okozhat – ha gyorsan önti el az épületet.

A 80 évesnél idősebb habarcs már alig tartalmaz kötőanyagot, és még ezt a keveset is kimoshatja a víz. Ezzel a habarcs elveszti a szilárdságát, és a víz visszahúzódása, kiszivattyúzása után a falak alakja megváltozhat, akár össze is dőlhetnek. Az agyagtartalmú habarcsok esetében is rossz a helyzet, a kiszáradás után elveszthetik a szilárdságukat, korábbi teherbírásukat.

Állagmegóvás, szivattyúzás

A víz kiszivattyúzása, mint az állagmegóvás első lépése, már önmagában is komoly problémát jelent: a víznek ugyanis egyfajta stabilizáló hatása van, eltávolítását követően a falak vagy a födém váratlan, gyors leomlása is bekövetkezhet. Ennek oka a terhelés hirtelen megváltozása: megszűnik a vízszintes víznyomás, ellenben a talaj ellenirányú, szintén vízszintes ter­helése megmarad.

Ráadásul a falak melletti talajréteg telítődhetett a falakon átszivárgó vízzel. Ez két módon is súlyosbítja a problémát: egyrészt az átszivárgó víz kimossa a falak kötőanyagának egy részét, csök­kentve ezzel a szilárdságukat, másrészt pedig a vízzel telített talaj nyo­mása sokkal nagyobb, mint a száraz talajé. A pincék helyreállításának első lépéseként gondosan megtervezve és a szük­séges biztonsági feltételeket betartva el kell távolítani a vizet.

A javítási mód­szereket, munkálatokat ezt követően, a falak valós állapotát felmérve határozzuk meg. Ugyan a kiszárítással a fal megszabadul a felesleges ned­vességtől, de csökkenhet a szilárdsága. Ha a vizsgálatok igazolják, hogy a fal teherbírása megfelelő, akkor statikai szempontból más javításra nincs szük­ség. A komolyabban károsodott falak szilárdságát növelhetjük, ez azonban általában a légáteresztő képesség kárára történik, ami később nedvesedést okozhat, és ez újra állékonysági problémákat vet majd fel.

A megfelelő falszárítási módszer kiválasztását segítő táblázat

A 10. táblázat segítséget nyújt a megfelelő módszer előzetes kiválasztásához, segít kizárni azokat a megoldásokat, amelyek nem javítanának a kialakult helyzeten, valamint megtalálni azokat, amelyek nem károsítják az épületet.

A módszer kiválasztásának lépései:

• Meg kell határoznunk az épület táblázatban felsorolt alapadatait, és így megállapíthatjuk, hogy egy-egy módszer az adott tulajdonság alapján alkalmazható-e.
• Ha egy módszert az épület tulajdonságai közül akár egy is kizár, akkor azt nem alkalmazhatjuk. Pl. ha nem ismerjük a falak anyagát (amely lehet pl. ismeretlen minőségű építőelemekből), akkor a vakolat leveré­se nem jó megoldás, még akkor sem, ha ez a többi szempont alapján megfelelő lenne.
• Az egy tulajdonsághoz tartozó (egy vastag keretben lévő) lehetőségek közül mindig csak egyet válasszunk. Ha nem tudunk választ adni épület egészére, akkor helyiségenként határozzuk meg a megfelelő módszere­ket. Ebben az esetben mindig a feltételezhető legkedvezőtlenebb válasz­lehetőségeket vegyük figyelembe.

Példa a táblázat használatára

Az elöntött pince falai vegyes alapanyagúak – követ és téglát használtak az építésükhöz. Az aljzat és az alapok betonból készültek. A padlószint részben a talajszint alatt van, a helyiségekben a víz magassága 150 cm volt, és az árvíz 48 óra elteltével vonult le.

Javasolt intézkedések a táblázat alapján:

• a vakolat eltávolítása és új, javítóvakolat felhordása;
• padlórétegek cseréje;
• feltételes javaslatként, a körülmények további értékelése alapján vala­milyen szárítási, szigetelési technológia alkalmazása.

A táblázat alapján látható, hogy az alaposabb információk megfelelőbb megoldást tesznek lehetővé. A szárított vályogtéglából épült házak eseté­ben alapos szakmai értékelés nélkül semmilyen helyreállítási munkába sem foghatunk. Ezzel ellentétben szinte minden károsodás esetében (kivétel a vályogtégla fal) alkalmazható a javítóvakolat, amely meggyorsít­ja a fal száradását, és növeli a teherbírását. Azonban nem ez az egyedüli jó megoldás, hisz a táblázat nem tartalmazza a különböző szigetelési, ned­vesség elleni technológiákat, ezek megválasztása ugyanis további, rész­letesebb állapotfelmérést igényel. Így az előbb vázolt példánál sem szabad konkrét módszert javasolni, ahhoz kevés információval rendelkezünk.

A táblázat használatával csak hozzávetőleges ajánlásokat kapunk. Az árvíz okozta problémák megoldásában ez csak az első lépést jelenti, csak irányt mutat a tulajdonosok számára. Nem pótolja a nélkülözhetetlen szak­véleményt, de megakadályozhatja, hogy olyan beavatkozásokat válasszunk és valósítsunk meg, amelyek nemcsak hogy nem javítják az épület állapotát, hanem rontanak azon. Egyben bizonyítják, hogy az árvíz követ­keztében kialakult nehéz helyzet orvosolható.

Hegyvidéki nyaraló, félig a talajszint alatti pincével

Az épület bemutatása

A hegyvidékeken a hétvégi házak (37. ábra) felsőbb szintjei – a földszint és az első emelet – legtöbbször fából készültek, viszont az alagsor falait és az alapokat nem ritkán kőből építették, a falakat pedig belül téglával ki­falazták. A külső és a tartófalakat általában szigetelték is, szigetelőanyagként a kőfal tetejére rakott kő- (általában pala-) lapokat használtak. Néhány esetben a kőrétegek közé keményre égetett téglasort helyeztek. A talajjal érintkező falakat a munkagödörbe döngölt agyagréteggel szigetel­ték. A leírt módszer elég gyakori volt, de korántsem lehet azt állítani, hogy minden esetben így jártak el. Sok ház teljesen szigetelés nélkül épült.

37. ábra. Részben a talajszint alá épült hétvégi ház szigetelésének vázlata: a) oldalsó homlokzat; b) elülső homlokzat; c) alaprajz.

Az anyagok fizikai és kémiai átalakulása miatt a beépített szigetelés elvesztette eredeti tulajdonságait, a korábban még jól szigetelő rétegek­nek megszűnt a vízzáró hatása. Az épületek pincefalai sok esetben teljesen átnedvesedtek, a nedvesség nemegyszer a magasabban lévő szerkezeteket, a földszint és az emelet falait is károsította. Mivel ezek az épületek gyakran a műemlékvédelem hatáskörébe tartoznak, radikális állagmegóvó beavatkozásokat az érvényes szabályozás miatt nem alkal­mazhatunk.

38. ábra. A légszárításos rendszer egyes részletei: a) A részletrajz; b) B részletrajz.

A választott utólagos szigetelés

A példában szereplő nyaraló nedvesedésének megszüntetésére összetett módszert választottunk: a falszárítást kombináltuk az elektroozmózissal (38. ábra). A padló és az aljzatbeton közé szellőzőcsatornákat építettünk, amelyek többsége „mellékcsatorna”, néhányuk pedig „gyűjtőcsatorna”. Ez utóbbiak összeköttetésben állnak a külső környezettel, így aktív szel­lőzés alakul ki, amely a talaj felől felszívódó nedvességet kijuttatja.

A fal­szárító rendszert a ház egyik oldala mentén futó szellőzőárok egészíti ki, amelynek külön szellőzése van. A ház egyik meglehetősen bonyolult részét, a lépcsőfeljáró melletti falat (nincs alápincézve, és a lépcsőt nem szabad szétszedni), elektroozmózissal szárítjuk ki. Mindkét módszer na­gyon kíméletes, nem károsítják az épületszerkezetet, és nem teszik tönkre a műemlékileg védett részeket sem.

Városi zártsorú beépítésű épület, félig a talajszint alatt lévő pincével

Az épület bemutatása

A hagyományos városi műemléképületek között gyakoriak az olyanok, amelyek mély pincére épültek, amely azonban csak részben van a talaj­szint alatt (39. ábra). Az épületek földszintje viszont általában az utca­szintnél magasabban van, és lépcsősoron érhető el. A pince födémé és a járda szintje közti falsávba ablakokat nyitottak. Ilyen épületeket általában a 19. század vége és a 20. század 30-as évei között építettek. A falakat felületi szigeteléssel védték, általában bitumenes bevonattal. Hasonló módon oldották meg a vízszintes szigetelést is az alap és a falak között, és gyakran bitument alkalmaztak a pince padlójának vízszigeteléseként is.

39. ábra. Városi zártsorú beépítésű épület, félig a talajszint alatt lévő pincével – a szigetelés vázlata: a) az utca felőli homlokzat; b) a ház az udvar felől; c) jellemző részlet.

Az épület külső falai károsodtak, nedvesedés észlelhető a tűzfalakon is. A nedvességfolt gyakran az egész falat elborítja, de mindenhol legalább 0,6 m magasságig ér a talajszinthez képest. A nedvesedéssel összefüggő másik probléma, hogy a falak sótartalma nagyon nagy, kloridok és nitritek mutathatók ki, de előfordulnak nitrátok is. A pincehelyiségeket gyakran használják kereskedelmi célokra, a mikroklímájukat tehát ennek meg­felelően kell kialakítani, a relatív páratartalom tehát nem lehet na­gyobb 60-65 %-nál. Az épületek lábazata gyakran kőből épült vagy azzal van kirakva, esetleg díszvakolatból formáltak a kőhöz hasonló burkolatot.

A választott utólagos szigetelés

A megfelelő módszer kiválasztásához a következő szempontokat vettük figyelembe:

• az eredmény meg kellett hogy feleljen a tervezett rendeltetésnek;
• az épület közvetlen közelében nem volt lehetőség árok ásására;
• meg kellett őrizni a lábazatot, amely kőlapokat mintáz;
• a megrendelő feltételül szabta, hogy az épület állékonyságát megbontó, a falszerkezetek szilárdságát csökkentő beavatkozásokat kerülni kell.

A feltételek betartása érdekében elektroozmózisos eljárást alkalmaztunk az egész épületben. A pozitív hálóelektródákat a lábazat fölé helyeztük el, amelyet a szigetelési munkák idejére levertünk, majd a munkák befeje­zése után légpórusos javítóvakolatból alakítottunk ki újra. Az ablakoknál a pozitív elektródát közvetlenül az ablakpárkány alá tettük, a lehető leg­magasabb pontra, így egy szintbe került a talajszinttel, ül. annál kicsivel magasabbra (a pozitív elektródát nem szabad a talajszint alá helyezni). A negatív rúdelektródákat a pince padlójába, ill. annak aljzatbetonján keresztül az alap alatti rendkívül nedves talajba rögzítettük.

Egyedül álló, domboldalra épített családi villa

Az épület bemutatása

A 19. és a 20. század fordulóján, és ezt követően, elsősorban az 1920 és 1940 közti időszakban a történelmi városközpontokat villanegyedekkel bővítették. Gyakran olyan telkeken is emeltek házakat, amelyek nem voltak erre igazán alkalmasak, így pl. úgy épültek meredek lejtőkön házak, hogy nem vették figyelembe a terület hidrogeológiai adottságait. Jellemző károsodása ezeknek az épületeknek, hogy egészen vagy részben talajszint alatt fekvő helyiségek falai általában teljesen átnedvesedtek, különösen ott, ahol a talajjal érintkeznek.

Divatos volt, hogy ezek alsó traktusaihoz angolaknákat építettek a szükséges természetes megvilágítás és a részleges nedvességvédelem érdekében. Ezek általában nyitottak voltak, és a vízelvezető rendszerük gyors eltömődése után fokozatosan vízgyűjtő csatornákká vagy gyakran ideiglenes víztartályokká váltak. Az sem számított ritkaságnak, hogy vízelvezető rendszerük teljesen hiányzott.

40. ábra. Egyedül álló, domboldalra épített családi villa utólagos szigetelése: a) alaprajz; b) részletrajz.

A pincében általában élelmiszerraktárak voltak, de nem volt ritkaság az sem, hogy ott alakították ki a cselédlakásokat. Ezeket a helyiségeket általában legalább részben a talajba süllyesztették, így alakult ki a meg­felelő padlószintje a következő szintnek. A talajjal érintkező falakat bitu­menbevonattal szigetelték, vagy papírbetétes bitumenes szigetelést használtak. Mindkét megoldás élettartama kb. negyven év, ezt követően hatástalanná válnak a nedvességgel szemben.

Ezek az épületek általában egyszerű alaprajzú polgári villák voltak, a rész­ben a talajban lévő helyiségeket lakótérként vagy higiéniai helyiségekként használták, de gyakori volt az is, hogy garázzsá alakították őket. A helyi­ségek padlószintje általában sehol sincs a talajszinten. A falazat téglából készült, a lábazatot műkővel rakták ki.

A falak nedvességtartalma állandó, nem függ az időjárástól. A falfelületek egy részén, főleg a sarkokban, a padló és a falak találkozásánál penészedés tapasztalható. A fa padlóburkolat felpúposodott, elemei elkorhadtak, gombák és egyéb kártevők támadták meg őket.

A választott utólagos szigetelés

Az utólagos szigetelési rendszert az előzőek alapján választhatjuk ki.

Az állagromlás fő okai:

• a falakba a talajjal érintkező részen oldalról beszivárgó nedvesség;
• az alapok alól a falakba és az egyéb épületszerkezetekbe felszivárgó nedvesség.

A külső falak körül zárt rendszerű szellőzőcsatornát alakítunk ki, lejtés­sel, hogy elvezethessük a vizet. Az aljára durva szemű kavicsból egyszerű szivárgót is készítünk. A fal ugyan a víznek jól ellenálló téglából készült, de a nedvesség felszívódásának a lehetősége így is fennáll. A csatorna felülről légmentesen zárt, fedelét az elképzelhető legnagyobb terhelés alapján méretezzük (40. ábra).

A szellőzőrendszer be- és kivezetőnyílásait az épület adottságaihoz igazítjuk, úgy tervezzük, hogy kialakulhasson a kürtőhatás. A tönkrement, tervezett élettartamát jelentősen meghaladott vízszintes vízszigetelést injektálással létrehozott szigetelőréteggel helyettesítjük, amelyet a falak és a padló találkozásánál bevonat szigetelés egészít ki. A belső teret tehát egy összefüggő vízzáró réteg, a „teknőszigetelés” veszi körül, külső oldalon pedig a talajszint alatt a csatorna felé szellőzik a fal. A víz elpárologtatását a légpórusos javítóvakolat is segíti.

Műemléki alapokra épült városi ház

Az épület bemutatása

A legösszetettebbek azok a házak, amelyek az évszázadok alatt egymásra épült, egymáshoz nőtt kiegészítésekkel nyerték el mai alakjukat (41. ábra). Több száz éve még földszinti helyiségeik rendszerint ma már pincék. A talaj feletti szintek ráadásul szerkezeti szempontból több épületből nőt­tek össze, hogy nőjön az alapterület. A történelmi épületek a legtöbbször műemléki jellegük miatt védettek, építészetileg nehezen áttekinthetők, az épületszerkezetek fizikai állapota is változó:

• a földszint falai általában nem a pince tartófalain nyugszanak;
• a pinceszint gyakran „kilóg” az épület alól, az utca vagy az udvar alatt helyezkedik el;
• az épület egyes részei nincsenek alápincézve, így egyfajta belső határ­falak keletkeznek;
• a falak építőanyaga nem egységes, előfordul kő, faragott kő és tégla;
• a pince padlószintje változó, az egyes épületrészek között lépcsőkkel hidalták át a szintkülönbségeket;
• a szellőzés megoldása esetleges, az egykori pinceablakokat később gyak­ran befalazták.

Az utólagos szigetelés megtervezése lejtős talajon, domboldalban emelt épületek esetében komoly, aprólékos előzetes felmérést igényel, amely­nek rendszerint tartalmaznia kell a környezet hidrogeológiai vizsgálatát is. Tovább bonyolítja a szigetelés kiválasztását és kivitelezését, ha a pincehelyiségekben teljes szárazságot várnak el, miközben a tervezett későbbi működés során további páraterhelés várható.

Ennek forrása nem csak az átépítési folyamat, amely nedves eljárásokat alkalmaz, hanem az ezt követő üzemeltetés, a hosszabb-rövidebb emberi jelenlét (ilyen pára­terhelést okozó üzemnek számít pl. a föld alatti helyiségekben működ­tetett borozó, színház, galéria, mozi stb.). Az utólagos szigetelés ter­vezőjének együtt kell működnie a választott módszer szakértőjével és a fűtésrendszer tervezőjével.

41. ábra. Három történelmi épületből álló városi ház, amelyet elektroozmózissal szigeteltek: a) földszint; b) pince.

Az épület három korábbi, gótikus stílusban épült ház egybeépítésével keletkezett, enyhén emelkedő talajon helyezkedik el, saroképület. A tulaj­donos elképzelése szerint borozót, kávézót fog üzemeltetni benne, a hozzá­juk tartozó kiszolgálóhelyiségekkel. A ház műemléki védelem alatt áll, sok része megmaradt az eredeti formájában, így pl. a főbejárat széles lépcsőfeljárója.

Az épület három oldalról az utcára, ill. térre néz, az észak­nyugati sarkánál csatlakozik hozzá egy melléképület. Szinte teljesen alá van pincézve, a pince azonban „kilóg” az alaprajz alól, sok helyen a járda alatt végződik. A falazat nagyrészt kétféle építőanyagból épült: a korabeli építők téglát és márgát használtak. Szinte minden helyiség födém­szerkezete boltozatos, az épületet teljesen felújították, beleértve a padlózatot is.

A választott utólagos szigetelés

A falak nedvesedésének megállítására az elektroozmózist választották, a tervező a ELKINET® (új márkanéven: WETSAVE®) rendszert javasol­ta. A pozitív hálóelektródákat a homlokzaton a lábazat fölött, a földszint külső és belső falain helyezték el. A negatív talaj elektródákat a pince alatt rögzítették, ennek köszönhetően a szárítóhatás a földszint és az alagsor között a teljes falszerkezeten érvényesül.

Kiegészítő eljárásként elkerül­hetetlen a külső felületi szigetelés a kritikus pontokon. A falakat itt gyakran éri víz, főleg nagyobb esők után. A kivitelezés során gondot okozott, hogy ezeken a pontokon nem lehetett megbontani a járdát, a falak mel­letti talajt. További kiegészítő műveletként javítóvakolatot javasoltak a pince teljes magasságában és a földszinti helyiségekben is legalább 1,5 m magasságig.

Műemlék iskolaépület – a vízszigetelő rendszer felújítása és kiegészítése

Az épület bemutatása

Az iskolák, községi és városi hivatalok épületei külön csoportot képvisel­nek, csak rájuk jellemző tulajdonságokkal. Viszonylag nagy alapterületű épületekről beszélhetünk, amelyeket általában a 19. század végén, a 20. század elején, jobbára az 1920-as évekig építettek. Általában hosszúkás téglalap alaprajzú épületek, amelyekben a főlépcsőház rizalitos hom­lokzata kap építészeti hangsúlyt, és ehhez kapcsolódnak az oldalszárnyak.

A falak általában téglából épültek, és a pince kő- vagy kevert (kőtégla) anyagú falaira támaszkodnak. Általában az egész épület alápincézett, a szellőzésről gyakran a külső falak mentén futó nyitott szellőzőcsatornák gondoskodnak (42. és 43. ábra). A csatornarendszert ablakok, angolaknák egészítik ki. Az alagsori helyiségekben igény volt a természetes fényre, vagyis a világítóablakok használata elkerülhetetlen volt.

42. ábra. Műemlék iskolaépület alaprajza – a vízszigetelő rendszer felújítása és kiegészítése.

43. ábra. Műemlék iskolaépület – a vízszigetelő rendszer felújításának részletei: a) az új angolakna; b) a tervezett angolakna; c) az új szellőzőcsatorna; d) a középső fal jellemző metszete.

Az épületeket viszonylag kedvező körülmények közt építették, meg­felelően kiválasztott telkekre, ezért a nedvesedést általában a felhasznált szigetelőanyag elöregedése okozza.

A szigetelést az építők a következő mód­szerekkel végezték:

• a függőleges szigetelést a falak mellé rakott és döngölt agyagréteggel oldották meg;
• a falak és a padló felületi szigeteléséhez bitument használtak;
• a falak vízszintes szigeteléséhez keményre égetett téglát vagy kőlapokat építettek be.

Az idők során ezeket a szigeteléseket nem tartották karban, gyakran be­falazták a szellőzőcsatornákat, a falakat más festékkel, bevonattal ke­zelték, esetleg burkolólapokkal fedték.

A választott utólagos szigetelés

A nedvesedés elleni védelem tervezésekor a korabeli szigetelés felújítása volt a cél. Helyre kellett hozni az angolaknákat, ki kellett egészíteni és javítani a csapadékvizet elvezető rendszerüket, és falukat vízszigetelő (hidrofób) vakolattal bevonni. Új elem az épület körüli zárt szellőzőcsatorna-rendszer, amelynek saját be- és kivezetőnyílásokat építettek. A koráb­ban egymástól elszigetelt angolaknákat összekapcsolták.

A tartófalak nagy nedvességtartalma arra utal, hogy a vízszintes szi­getelőréteg is elöregedett, ezt injektálással pótolták a falak teljes hosszá­ban. A belső és a külső tartófalak találkozásánál ugyanezzel a módszerrel függőleges szigetelősávot alakítottak ki.

A levegőztetés, szellőztetés javításával összefüggő eljárások (30. és 31. ábra) közvetlenül a terepszint alatti (a képen csak részben) falak nedvese­désének pontos ismeretéből következnek.

A két bemutatott megoldásban közös:

• segíti a pára gyorsabb kijutását a szerkezetből, mivel a szellőzőcsatorná­ban gyorsabban áramlik a levegő;
• az árok megakadályozza, hogy a falak oldalról nedvesedjenek.

A módszer hatékonysága meglehetősen korlátozott: sok múlik ugyanis a légrésekben, szellőzőárkokban lévő közegen, pontosabban azon, hogy milyen gyorsan képes felvenni és elszállítani a párát. A falak kiszárításá­hoz nagyon fontos, hogy meglegyen a megfelelő szintkülönbség, és kialakuljon az ún. kürtőhatás a be-, ill. kivezetéseknél.

A bemutatott pél­dákban a levegőáramlást a következőképpen hozzuk létre:

• a külső falak teljes hosszában futó terepszintig érő szellőzőárokkal;
• a belső falak mellett kialakított kis keresztmetszetű légcsatornákkal;
• a padló alatt futó vízszintes üregekkel.

A módszer más, komoly építési munkákat is igényel: több helyen is nyílást kell vágnunk a tartófalakba, újra használatba kell venni a régi kémény­nyílásokat, és az épület körüli talaj szintjét legalább 300 mm-rel csökken­teni kell.

30. ábra. A nedvesedés megakadályozása falszárítással – a talajjal érintkező falak mellett kialakított szellőzőárok.

31. ábra. A nedvesedés megakadályozása falszárítással – a fal mellé épített vízszigetelő falszerkezet.

A beavatkozások és a belső tér változása

A légrések, szellőzőárkok építése közvetlenül befolyásolja a rendel­kezésre álló teret, hisz az ettől kisebb lesz. A javítóvakolat belsőépítészeti elképzelésekkel is összefügg: a módszer nem megfelelő, ha belső felület­nek nyers, vakolatlan téglafalat terveztek. Gondot jelenthet az is, ha a tulajdonos nem akar új padlót, vagy azt műemlékvédelmi védettség miatt nem szabad cserélni.

A falak kiszárítását kétféle változatban tervezhetik:

• Az 1. változat szerint a külső falak menti árkokban, azokon a helyeken, ahol a talaj érintkezik a falakkal, hosszanti szellőzőárkokat alakítanak ki. Kiegészítésképpen a terv összefüggő, padló alatti légcsatornarend­szerrel számol, és előírja, hogy a veszélyeztetett részeken légpórusos javítóvakolatot alkalmazzanak. A tervet csak akkor lehet véghezvinni, ha lehetőség van a ház körüli talajmunkák elvégzésére, ebben az eset­ben viszont nagyon hatékony és komplex védelmet nyújt.
• A 2. változatot arra az esetre tervezték, ha az épület körül nem lehet árkokat ásni. A külső szellőzőcsatornákat a talajban, közvetlenül a falak mellett alakítják ki, ezekhez kapcsolódik a padló alatti csatorna­rendszer, a szellőzés pedig a homlokzatba épített szellőzőnyílásokon át történik. Ezt a tervet akkor lehet megvalósítani, ha az épület tervezett rendeltetése lehetővé teszi.

A falszárítás építési költségei egy részben alápincézett, viszonylag nehéz terepviszonyok közé épített ház esetében túl nagynak tűnhetnek. Jelentősen csökkenthetők azonban, ha csak a korábbi, feltárt szellőztető-rendszert kell felújítani. A19. század végén és a 20. század 30-as évei előtt épült polgári házakban ugyanis nagyon gyakori volt, hogy megfelelő szellőztetőrendszert építettek.

Belső légrés padlószigeteléssel

Ez a leggyakoribb megoldás a problémára, amelyet a nedvesedő fal lát­ványa okoz, a falazott vagy gipszkartonból (esetleg más anyag­ból) épített vendégfal ugyanis eltakarja azt. A vendégfalba mindig szel­lőzőrácsokat kell szerelni, hogy az elzárt tartófal levegőzni tudjon.

21. és 22. kép. Példa az eredeti, üreges padló feltárást mutatja, amely az egész helyiség alatt húzódik; az új padló kazettás rácsszerkezetre épül.

23. kép. Az újonnan épített üreges padló alatt gyűjtő- és elosztócsatornák rendszerét alkalmazzák.

24. kép. Hibásan alkalmazott drénlemez, amely minden bizonnyal a pince falainak további károsodását okozza majd.

25. kép. Bizonyos esetekben belülről helyezik el a szigetelést a falak és a talaj közé.

26. kép. Az egész pincét meg lehet óvni, ha a nyers, vakolatlan téglafalat állagjavító anyaggal fugázzuk ki, de ez csak ott alkalmazható, ahol a fal szabadon lélegezhet.

27. kép. A vakolatlan téglafalat kombináljuk vakolt részekkel, ennek során alkalmazhatjuk az ún. műemlékvédelmi megőrző módszert.

Az állagjavító beavatkozás lehet:

• alapvető építészeti átalakítás;
• utólagos vízszintes vagy függőleges szigetelés;
• a falakban lévő nedvesség elpárologtatása;
• a falban felgyülemlett nedvesség továbbítása oda, ahol nem okoz kárt;
• a pórusokat tömítő, hidrofobizáló, vagy éppen a falak lélegzését elő­segítő anyagok használata.

Az egyes csoportokba sorolt beavatkozásokat többféleképpen is meg lehet valósítani. Bár a felújítás során általában nem csak egyfajta eljárást alkalmazunk, hanem többet kombinálunk, mindig megnevezhető egy, amelyet a legfontosabbnak tartunk a megvalósítandó cél szempontjából. A megfelelő beavatkozás kiválasztása során mindig mérlegelni kell annak lehetséges káros mellékhatásait az épületszerkezet távolabbi vagy kap­csolódó részeire.

Logikus, de káros hatása a fal belső oldali felületi szige­telésének, hogy a szigetelőréteg mögött felhalmozódik a víz, és a falon felszivárogva a magasabban fekvő részeket károsítja. Ismerünk olyan eseteket is, amikor a jó szándékkal épített szivárgók és a hozzájuk tartozó vízelvezető árkok ahelyett, hogy elvezették volna a vizet, az épület köz­vetlen közelében vízgyűjtővé váltak, és a felgyülemlett esővíz átáztatta a falakat.

Az utólagos szigetelési eljárások eredményességét egy lejtős terepre épí­tett házon, családi villán mutatjuk be. Az alagsorban végrehajtott beavat­kozásokat, megoldásokat és azok negatív hatásait a 20. ábra mutatja.

20. ábra. A falak nedvesedése a lejtős terepre épült családi házban.

Az épület talajszint alatti falai mindenhol teljes felületükön nedvesednek, a magasabban fekvő részeken a talajszint felett mintegy 0,9 m-es maga­sságig látszik a nedvességfolt. A nedvesedés fő oka a talajban a lejtő felőli oldalon felgyülemlett torlaszvíz, valamint az alapok alól felszivárgó ned­vesség.

Az épületen tehát megmutatkoznak mindazok a hibák, amelyek elsősorban az épület elhelyezkedéséből adódnak – az épületszerkezetek­kel szemben komoly követelményeket támaszt az, hogy a ház egy része a talajszint alatt helyezkedik el. A felmerült károk természetesen elkerül­hetőek lettek volna, ha az építés során jó minőségű szigetelőanyagokat használnak, mivel a nedvesedés másik oka a hiányzó vagy időközben tönkrement talajnedvesség elleni szigetelés.

Szigetelés a kapillárisok injektálásával

Az injektálással a falban egy víztaszító réteget alakítunk ki, amely meg­akadályozza a víz felszívódását (21. ábra). A szigetelést el lehet készíteni hagyományos módszerrel is, vagyis a fal szakaszos bontásával vízszigetelő lemezt is elhelyezhetünk a falban, de sokkal kevésbé munkaigényes mód­szer az injektálás.

21. ábra. Utólagos falszigetelés injektálással.

Ez az első pillantásra nagyon egyszerűnek, hatékony­nak tűnő eljárás, de a pincehelyiségekben, ahol a falakkal egyenlítették ki a talaj szintkülönbségeit, pontosan meg kell tervezni a végrehajtását.

A legjobb, ha más módszerekkel kombináljuk, mint pl.:

• az injektálás síkja alatti falrész felületi szigetelése;
• a falak kiszellőztetése szellőzőcsatornákkal;
• fal melletti szellőzőaknák kialakítása.

Bizonyos esetekben az injektálásos szigetelést alkalmazhatjuk raszter-szerűén is, ami azt jelenti, hogy a falazat szigetelése részben vagy egész­ben a teljes falat érinti. Az injektálásos módszert tartós emberi tartóz­kodásra szolgáló helyiségek esetében mindig kombinálni kell a padló vízszintes szigetelésével. A leírtakból látható, hogy ez az eljárás nem oldja meg az épület elhelyezkedéséből adódó problémákat, a talajszint alatti falakban, a szigetelés mögött ugyanúgy felgyülemlik a víz, mint korábban, csak már nem jut be a belső térbe. A módszernek ezt a hiányosságát alaposan mérlegelni kell, az injektálás csak akkor alkalmazható, ha az építő­anyag tulajdonságai statikai szempontból megengedik.

Az injektálással létrejött szigetelőréteg és a szellőzőaknák, -csatornák kombinációja

A részben a talajba süllyesztett helyiségekben jellemzően a külső falak nedvesednek. A szigetelést megoldhatjuk a következő módon (22. ábra):

• a hiányzó, károsodott szigetelést pótoljuk injektálással kialakított víz­szintes szigetelősávval;
• a talajban lévő, a falakat oldalról veszélyeztető vizet a falak mellett kialakított szellőzőaknákban, légrésekben vezetjük el, amelyek alján gyűjtőcsatornát kell kialakítani, és gondoskodni kell a megfelelő ter­mészetes átszellőzésükről is.

22. ábra. Injektálásos szigetelési eljárás és a szellőzőakna kombinációja.

A módszer előnye az egyszerű kivitelezés, hátránya, hogy a falak mellett mindenképpen ki kell alakítani a szellőzőaknákat. Ez csak akkor oldható meg, ha az épület mellett van hely, és a föld alatti közműhálózat is lehe­tővé teszi.

Az injektálásos szigetelés és a felületi szigetelés kombinációja

Abban az esetben választhatjuk ezt a módszert, ha az épület elhelyez­kedése miatt nem tudunk légaknákat, légréseket építeni a külső falak mentén. A legtöbb, teljesen a földbe süllyesztett helyiségben együtt alkal­mazhatjuk a következő eljárásokat (23. ábra):

• vízszintes szigetelőréteg, amelyet injektálással hozunk létre a talajfel­színnel egy vonalban vagy bizonyos esetekben a talajszint felett;
• az alagsori helyiségek belső felületeinek szigetelése.

23. ábra. Injektáló furatok és a légpórusos vakolat.

Ez a megoldás elsősorban a kivitelezés egyszerűsége miatt előnyös, azt okozza azonban, hogy a falakban a szigetelőréteg mögött jelentősen megnő a nedvességtartalom. Ezt a körülményt kell statikai szempontból nagyon alaposan elemezni, és körültekintően kell megválasztani a függő­leges felületszigeteléshez kapcsolódó vízszintes szigetelőrétegek helyét. Ezt a megoldást csak kivételes esetekben válasszuk, olyan helyeken, ahol csak kisebb falfelület szigetelését kell megoldani.

Az injektálás és a külső felületi szigetelés kombinációi – alternatívák

A külső felületi szigetelést és az injektálást akkor tudjuk együtt alkalmazni, ha az épület elhelyezkedése és a többi körülmény (pl. talaj típusa) lehető­vé teszi, hogy körben munkaárkokat ássunk (24. és 25. ábra). Az árokból hozzáférve a fal külső felületét függőleges szigetelőréteggel vonjuk be, amely tömíti az egyes réseket, repedéseket stb. is. A falban a padló vonalá­ban lévő vízszintes injektált szigetelés a falak és a padló felületi szigete­lésével felületfolytonossá válik az épület körül, teljesen szigetelve azt. Ha a pincefödém szintje a talajjal egy vonalban vagy kicsivel feljebb van, érdemes ilyen felületfolytonos „teknőszigetelést” kialakítani a földszint alatt is.

24. ábra. Az injektálásos szigetelés és a külső szigetelőrétegek kombinációja – I. változat.

25. ábra. Az injektálásos szigetelés és a külső szigetelőrétegek kombinációja – II. változat

Ennek a megoldásnak az előnye, hogy hatékony szigetelést alakíthatunk ki vele, a hátránya viszont, hogy szükség van az épület körül a munka­árokra, és ezt nem minden esetben tudjuk megvalósítani.

Elektroozmózisos szigetelés

Ez a megoldás olyan épületekben is sikerrel alkalmazható, amelyekben más módszerek nem váltak be, mert a helyiségekhez nem lehet hozzá­férni. Az elektroozmózisos eljárás nem igényel komoly építési munkákat, ezért a szűk, nehezen megközelíthető pincehelyiségekben is eredményes lehet. A rendszert pozitív és negatív elektródák alkotják, amelyeket az épület falaiban kell elhelyezni.

A pozitív elektródákat nem muszáj a fel­újításra szoruló helyiségekben felszerelni, a leggyakrabban nem is ott helyezik el, a negatív elektródákat viszont mindig a legalsó padló szintje alá kell tenni. A nedvesség áramlása a két elektróda között kialakuló elektromos erőtér következménye. Napjainkban a fém elektródák helyett már vezetőképes műanyag és grafit háló- és rúdelektródákat használnak.

A módszer alkalmazását bizonyos mértékben nehezítheti a homlokzat­képzés, mivel a hálóelektródák emiatt gyakran eltérő magasságokba kerülnek. Az elektroozmózist nem kell semmilyen más, komoly beavatkozással járó módszerrel kombinálni, csak a következő kiegészítő, hatásnövelő eljárá­sokat javasoljuk.

Ezek:

• javítóvakolat alkalmazása a kijelölt felületen – mindig a pozitív elek­tróda fölött 30-50 cm magasságig;
• tudva, hogy az elektroozmózis a padlóra is hatással van, érdemes ott is felületi szigetelést készíteni, a fal mellett hozzávetőlegesen még egy méteres sávban, valamint tartós emberi tartózkodás esetén a teljes felületen.

Az elektroozmózis alkalmazását javasoljuk minden olyan épületben, amelynek bonyolult pincerendszere van. Alapvető előnye, hogy ez felszíni megoldás, az elektródákat a fal felületén kell elhelyezni, ezért megenge­dett a műemléképületekben is. Jó hatásfokkal alkalmazható azokban a pincékben is, ahol megkövetelik, hogy a belső felület nyers téglafal legyen. A módszer szárító hatása szinte azonnal jelentkezik, és időben gyakorlatilag nem korlátozott.

26. ábra. Szigetelés elektroozmózissal.

Falszárítás elektroozmózissal a különböző magassági szintek kihasználásával

Az elektroozmózis klasszikus alkalmazásakor (27. ábra) a pozitív elektródá­kat az épület homlokzatán, kicsivel a talajszint felett, a negatív elektródákat pedig a legalsó pinceszint padlója alatt helyezik el. A bemutatott példa sok esetben túl ideális lehet, főleg ha számításba vesszük az épület homlokzatá­nak alakját és építészeti elemeit: az ablakok, ajtók, homlokzati díszítések helyzetét. A pozitív elektródát mindig a nedvesedés legfelső részén helyez­zük el, de figyelembe kell venni az épület díszítőelemeit.

27. ábra. Elektroozmózisos falszárítás a különböző magassági szintek kihasználásával.

Az elektroozmózishoz használt elemek elhelyezése a tagolt homlokzaton

A tagolt homlokzatú épületeken, amelyeknél gyakran az alagsor világító­ablakaival, világítóaknáival is számolni kell, az elektroozmózishoz hasz­nált elemeket az adott helyzetnek megfelelően kell beépíteni (28. ábra). A választott példán a pozitív elektródákat az ablakok párkánya alatt, míg a negatív elektródákat a legalsó pinceszint vonalában, a külső falak alatt ferdén helyezzük el. A falakban felgyűlt nedvesség áramlását így nem akadályozzák az ablakok, és nem csökken a rendszer hatékonysága. A bemutatott részlet nem mutat teljes megoldást, a szellőzőablak kiszárítá­sáról még gondoskodni kell.

28. ábra. Az elektroozmózishoz használt elemek elhelyezése tagolt homlokzaton.

Az elektroozmózis injektálással és külső szellőzőcsatornával kombinálva

A bonyolultabb épületek esetében, ahol a külső és belső tartófalak vizese­dését egyaránt kezelni kell, együtt kell megoldani a nedvesség elleni szige­telést a vízelvezetéssel és a falak kiszárításával.

A következő módszereket kombináljuk:

• a közbenső főfalakban injektálással pótoljuk a vízszintes szigetelőréteget;
• a külső falakat elektroozmózissal szárítjuk ki;
• a külső falak mellett szellőzőcsatornát, légrést alakítunk ki, amivel elő­segítjük, hogy a nedvesség elpárologjon belőlük a külső környezetbe.

Ez a kombináció ugyan bonyolultnak hangzik, de nagyon hatékony, és anyagilag sem túlságosan megterhelő. A megvalósításhoz ugyanis nem kellenek mély munkaárkok, ezáltal csökkennek a költségek, és minden olyan épületben sikerrel alkalmazható, ahol a pincét teljesen felújítják.

29. ábra. Az elektroozmózis injektálással és külső szellőzőcsatornával kombinálva.

17. és 18. kép. Az elektroozmózist könnyű alkalmazni, és nem jár komoly bontással. A képek a módszer alkalmazása előtti és utáni állapotot mutatják.

19. és 20. kép. A kiszárításos módszerek, amelyek az eredeti nedvességvédelmi rendszer felújítását jelentik, hatékony megoldások lehetnek a műemléképületek pincéiben. Az eredeti rendszer általában az átépítések során sérül meg, azok hatásait kell kiküszöbölni. A képek a módszer alkalmazása előtti és utáni állapotot mutatják.

Sík terepen egyedül álló épület Lehetséges károsodások

A nedvességfoltok felső széle a külső falakon a talajszinttől egészen 1,5 m magasságig, a belső oldalon 0,9 m-ig érhet. A károsodás nem függ a légköri feltételektől vagy a lehullott csapadék mennyiségétől. A belső falak ugyancsak nedvesednek, a foltok magassága eléri a talajszint feletti 0,6 m-t. Szélükön a vízben oldódó sók kicsapódnak, ún. sókivirágzás látható. A nedvesedésre nincs hatással a szellőzés javítása, sem a klíma­berendezés használata.

Okok

A nedvesedés fő oka a talajban lévő víz, amely terepszint alatt lévő szer­kezeteken át (alapok, padló, falak) szívódik fel a falakba. Mennyiségét a talajviszonyok határozzák meg (pl. a talajvíz szintje, a talaj összetétele, a talaj vízmegtartó képessége stb.). A falak nedvesedése elkerülhető lenne, ha a falak higroszkópikus tulajdonságai megváltoznának, de főleg az segí­tene, ha az épület körbe lenne szigetelve.

Az utólagos szigetelést az okokat figyelembe véve kell kivitelezni:

• függőleges szigetelősíkot kell kialakítani a talajszint alatt lévő falak mentén;
• pótolni kell a padló hiányzó vagy károsodott vízszintes szigetelését;
• pótolni kell a hiányzó vízszintes szigetelést a falakban, ezt az alap és a fal találkozásánál kell beépíteni.

19. ábra. A leggyakoribb épülettípusok: a) sík terepen egyedül álló ház; b) lejtős telekre épített egyedül álló ház, részben a terepszint alatt; c) lejtős telekre épített ház a terepszint alatt lévő pincével; d) sík terepen álló ház, teljesen alápincézve; e) lejtős telekre épített zártsorú beépítésű ház, részben a terepszint alatt lévő pincével; f) lejtős telekre épített zártsorú beépítésű ház, teljesen a terepszint alatt lévő pincével.

Lejtős telekre, részben a terepszint alá épített egyedül álló ház

Lehetséges károsodások

Azokon a helyeken, ahol a ház falai csak részben vannak a terepszint alatt, nedvesedés jelenik meg, amelynek felső széle mintegy 0,9 m magasságban van a talajszint felett (ritka esetben ennél magasabban is lehet). Azon a részen, ahol a fal teljes egészében a terepszint alatt van, az egész falfelület nedvesedik. A nedvesség általában eléri a felsőbb szinteket is, azok falai hasonló károsodást szenvednek, mint a sík terepen álló ház földszinti falai. A lejtős talajjal érintkező falakon megjelennek a „klasszikus” három­szög alakú nedvességfoltok. Ezek határai párhuzamosan követik a talaj vonalát, annál mintegy 0,6 m-rel magasabban. Csapadék esetén jelen­tősen nő a fal nedvességtartalma, ilyenkor a nedvesedés még magasabbra felkúszik.

Okok

A falak nedvesedésének fő oka a talaj különböző rétegeiben felgyűlő víz, amely a falba a kapilláris szívás hatására jut be, vagyis a szerkezet és a talaj érintkezése miatt. Az ok közvetlen összefüggésben van a lehullott csapadék mennyiségével, hisz ez a felszín közeli rétegekben, a falak köze­lében gyűlik fel. A talajjal nem érintkező falfelületeken az alapok alatti rétegből felszívódó víz miatt nedvesedik az épület, az előző típusnál tár­gyalt módon.

Az okokból egyértelműen következnek az utólagos szigetelés feladatai:

• meg kell akadályozni, hogy a falfelület közvetlenül érintkezzen a talaj­jal, erre a legjobb módszer a kettő találkozásánál készített felületi szi­getelés;
• jó megoldás, ha a falat szellőzőcsatornával választjuk el a talajtól; a csatorna aljáról el kell vezetni a vizet;
• a közfalakban és a talajjal nem érintkező falakban utólagos vízszintes szigetelőréteggel kell megállítani a nedvesség szivárgását, és így helyette­síteni a tönkrement vagy hiányzó szigetelést.

Lejtős telekre épített alápincézett ház Lehetséges károsodások

A pince külső falai, amelyek a talajszint alatt vannak, teljes felületükön ki vannak téve a talajnedvesség károsító hatásának. Ez jelentkezik az alagsor mennyezetén is, és ennek következtében nedvesednek a felső szintek. A részben a terepszint alatt lévő földszinten és első szinten jobbára azok a falak károsodnak, amelyek a talajjal érintkeznek, ezeknek a teljes fel­színén tapasztalható az állagromlás.

A magasföldszint falait elsősorban az alsóbb szintről a falakban felszivárgó nedvesség károsítja. Az épület talaj­szint feletti külső falain mintegy 0,6 m-ig ér a nedvesedés, a lejtős talajjal érintkező falak állagromlása szintén a földfelszín feletti 0,6 m széles sáv­ban észlelhető. A külső falakhoz kapcsolódó belső válaszfalakon a káro­sodás csökken, a csomópontoknál azonban ezeken is tapasztalható a ned­vesedés.

Okok

A károsodás fő oka lehet a közvetlenül bejutó víz vagy a talajnedvesség, amely a rossz minőségű vagy tönkrement szigetelésen át beszívódik a pince falaiba, majd ezeken keresztül a födémet is károsítja. A boltozott pincék­ben a károsodást okozhatja az ívek talpánál lecsapódó nedvesség is. A pince feletti, részben talajszint alatt lévő helyiségekben a rétegvízből vagy talaj­vízből származó nedvesség szabadon károsítja a padlót, és feljebb hatolva a tartófalakat is. Ezen a szinten a kárt a lehullott csapadék mennyisége is befolyásolja: minél több eső esik, annál nedvesebbek a falak, szárazabb időszakban viszont javul a helyzet. A pincében azonban állandóan azonos mértékben nedves falakkal találkozhatunk. Az itt és a földszinten lévő válaszfalak akár 0,6-0,9 m magasságig is nedvesedhetnek.

A megfelelő utólagos szigetelési módszer kiválasztása ennél az épületnél meglehetősen összetett feladat, fontos figyelembe venni az épület rendel­tetését. Ha a legalsó szintet is rendszeresen, tartósan használják, vagyis az egészségre nem ártalmas mikroklímát kell teremteni, akkor a fal belső vagy külső felületét kell szigetelni, ami segíti a földszinti falak nedve­sedésének megszüntetését is.

A szellőzőcsatornával történő kiszárítás ebben az esetben bonyolult feladat, elképzelhető megoldás a belső oldali drénrendszer kiépítése, amely a rétegvizet levezeti a pincepadló síkja alatti szintre, és onnan juttatja ki az épületből. Ennél azonban figyelembe kell venni a rétegvíz mennyiségét, áramlását, és ennek függvényében meg­tervezni az optimális megoldást. A felsőbb szintek, vagyis a részben még a talajszint alatt lévő földszint és az első szint esetében utólagos vízszintes szigetelőréteget alkalmazzunk, amelyet a szellőzőcsatornákkal kombinál­hatunk.

Sík terepen álló ház, teljesen alápincézve

Károsodás

Ennél a típusnál a pince falai általában egészen a födémszerkezetig telje­sen át vannak ázva a szigetelés hiánya miatt. Néhány esetben viszont más­ról van szó: az épületeket ugyan kívülről természetes anyagokkal, agyaggal vagy bitumennel teljesen leszigetelték, az épület körül pedig világító­ablakokat, angolaknákat építettek, amelyeken keresztül a pince fényt kap és szellőzik.

A falak átázását sajnos éppen a világítóablakok okozzák, ráadásul ezeket a pincéket általában kereskedelmi célokra használják, ami nem teszi lehetővé a nedvesség természetes elpárolgását a falakból, így az a falazat anyagában lévő kapillárisokon át akár 0,9 m-es magasságig is felszivárog. A csapadék mennyisége és a légköri viszonyok nem befolyá­solják az épület állagát.

Okok

A falak nedvesedésének közvetlen oka általában a talajban, az épület körül felgyűlt nedvesség, amely a hibás szigetelésen át a falakba szivárog. A falak átázását okozhatja az alapok alól, a vízszintes szigetelés károso­dása miatt felszívódó nedvesség, de az épület körüli járdáról a falakra verődő és azokba bejutó víz is. Ez utóbbi okozza, hogy a falak egészen az ablakszintig, az ablakpárkányig nedvesednek.

Részben hozzájárul a falak állagának romlásához a rosszul beépített vagy szerkezethibás világító­ablak és a nem megfelelő lábazatképzés is. Nem ritka azonban az sem, hogy a nedvesedés közvetlen és egyedüli oka a hanyagul kivitelezett vagy károsodott szigetelésű világítóablak, amelynek rossz a vízelvezetése, így valójában vízmegtartó aknává alakul át.

A javasolható felújítási munkák ennél az épületnél főként építészeti jel­legűek:

• át kell építeni a világítóablakok, angolaknák vízelvezetését, de megol­dást jelenthet az is, ha lefedjük azokat;
• kívülről szigetelni kell az épület falait;
• megfelelő megoldás lehet az is, ha a vízelvezető árok kihasználásával szellőzőcsatornát alakítunk ki az épület körül, amelyben a levegő moz­gása nyújt védelmet a falak nedvesedése ellen;
• fel kell újítani a falakban lévő vízszintes szigetelést is, amivel meggátol­juk, hogy az alap felől felszívódó nedvesség tönkretegye a falakat.

Lejtős terepre épített zártsorú beépítésű ház, részben a terepszint alatt lévő pincével

Károsodás

A talajszint alatti, vagyis a talajjal érintkező falak teljes mértékben át van­nak ázva. A nedvesség feljut a talajszint fölé is, általában akár 0,9 m magas­ságig. A szemben lévő, talajjal nem érintkező fal 0,6 m-ig nedvesedik. A nedvességfolt akár kétszer magasabbra is érhet az épület tűzfalain, ame­lyek a szomszédos házzal érintkeznek. A szomszédos épületek tűzfalai gyakran befolyásolják egymás nedvesedését, legtöbbször ezeknek a falak­nak a felületeit terheli meg legnagyobb mértékben a víz.

Tízből kilenc esetben a két szomszédos tűzfal között hézag van, aminek tulajdonjogi okai vannak. Ezt csak feltárással tudjuk száz százalékosan megállapítani, de nem tévedünk nagyot, ha minden esetben feltételezzük meglétét. A tűz­falakban felgyűlő nedvesség károsítja a hozzájuk kapcsolódó belső falakat is, ezeken a jellegzetes háromszög alakú nedvességfoltok jelennek meg.

Okok

Egyrészt az előző típusoknál ismertetett okok, vagyis:

• a falak mellett felgyűlt talajvíz;
• az alapokon át a falakba szivárgó nedvesség;
• a falakba az ún. kapillárishatás miatt beszivárgó talajnedvesség.

Ezek mellett károsan befolyásolják a falak állagát és az épület vizesedését okozzák a szomszédos épületek egymás melletti tűzfalai. Rontja a falakat a tűzfalak közé beszivárgó víz is. Az ún. szabad víz jelenlétét a falakban lévő nedvesség vegyi elemzésével lehet megállapítani, megfelelő megol­dás lehet azonban a helyszíni próbafúrásos nedvességmérés is.

A javasolt utólagos szigetelési eljárásokat korlátozza az épületek elhelyez­kedése, mivel nagyon ritkán fordul elő, hogy az egymással szomszédos házak mindegyikét egyszerre szigetelnék. A tűzfalak kiszárítása nagyon bonyolult, szinte megoldhatatlan feladat, ha nem dolgozhatunk a szom­szédos épületben. Legalább a falak vízszintes szigetelését oldjuk meg valamelyik ajánlott módszerrel, és szigetelni kell a falakat a pince és a földszint között is. A pince többi falának további nedvesedését a korábban leírt módszerekkel lehet megszüntetni, de itt is komoly gátló körülmény, ha a szomszédos épületben nem végezhetünk felújítási munkákat.

Lejtős terepre épített zártsorú beépítésű ház, teljesen a terepszint alatt lévő pincével

Károsodás

A városok történelmi központjában lévő műemléképületeknél nagyon gyakori a nedvesedés. Ezek a házak különböző korokban épültek, ráadá­sul még az egyes szintek jellege is fokozatosan változott az utcák folyamatos feltöltődése miatt, aminek következtében a földszint alagsor lett. További gondokat okoz, hogy a későbbi ráépítések nem vették figyelembe a korábbi épületrészek alaprajzát. A történeti épületek többségében a pince nem tipikus alaprajzú, annak csak egy része van az épület alatt, a többi rész az udvar vagy az utca alatt húzódik. A falak és a boltozatok felületei közepesen nedvesednek.

Tekintettel a minimális szellőzésre és a jelentős mennyiségű beszivárgó nedvességre, ilyen helyiségekben csak nehezen lehet vendéglőt üzemeltetni vagy más kereskedelmi tevékeny­séget folytatni, pedig ezeket a pincéket előszeretettel hasznosítják így. A még talajban lévő magasabb szinteken a falak szintén teljes felületükön nedvesednek, azokon pedig, amelyek közvetlenül a talajszint felett van­nak, a nedvesedés általában 0,9 m-es magasságig ér.

Külön problémát okoznak azok a belső vagy külső falak, amelyek a pince falainak közvetlen folytatásai, vagy közvetlenül az alapra épültek. Ezeknél a higroszkopikus, felszívódó nedvesedéssel kell számolni, amely azoknál a falaknál emel­kedik a legmagasabbra, amelyek a legmélyebben fekszenek a talajban. Ezeknek a falaknak a felszínén alul kisebb mértékű a nedvesedés, mint magasabban.

Okok

Ebben az esetben nehéz megkülönböztetni a nedvesedés elsődleges és a másodlagos okait, az épület egyes részeit külön kell kezelni. A ned­vesedés oka általában mindig az alapok alól felszívódó nedvesség, az ol­dalról, a talajból a falakba jutó víz és a pincehelyiségek nagy relatív pára­tartalma. Ez jelentkezik a magasabb szinteken is kissé más formában.

A szóba jöhető utólagos szigetelési eljárások kivitelezését szinte mindig korlátozzák az épületekre vonatkozó műemlékvédelmi előírások és a ter­vezett rendeltetésük. Ha a legalsó szinteket nem akarjuk semmilyen célra használni, akkor a nedvesség felszívódását vízszintes szigeteléssel gátolhatjuk meg. A szellőzőcsatornás megoldást nagyon ritkán és feltételesen alkalmazhatjuk, a leggyakoribb megoldás a falak felületének szigetelése.

Habár a nedvesedés okát általában nem lehet egy tényezőre visszavezetni, mindig több körülmény kölcsönhatásaként jelentkezik, de a domináns hatást mindig meg lehet találni. Ez a tényező általában a pince környe­zetének és alakjának függvénye. Általánosan igaz, hogy a helyi adottságok és az épület elhelyezkedése alapvetően befolyásolja, hogy milyen típusú állagromlással kell számolni. Például penészgomba kialakulásávan, amelyet egyből a penészmentesítés terhe követ, már amennyiben fontos számunkra az otthonunk egészségének megőrzése

Más elhelyezkedésben és környezeti feltételek mellett ugyanabban a pincében nem következne be az adott károsodás. Az állagromlás okát meghatározhatjuk úgy is, hogy a további­akban tárgyalt típusok közül kiválasztjuk, melyik felel meg legjobban a konkrét pincének, és ez alapján megtervezzük a felújítás menetét. A hiba meghatározásakor feltételezzük, hogy az eredeti szigetelés már nem véd megfelelően, vagy az épületet egyáltalán nem szigetelték.

Felújítás és teendők

A felújítás során a legfontosabb feladat, hogy kiválasszuk az állagromlás okának leginkább megfelelő módszert. Optimális módszernek azt nevezzük, amellyel az adott körülmények között a leghatékonyabban érhető el a cél. A megfelelő technológia kiválasztását befolyásolja az is, hogy a kárel­hárítás mellett milyen más építési munkákat tervezünk.

A műemlék jellegű épületek felújítása feleljen meg a műemlékvédelmi hatóság által szabott feltételeknek. Az utólagos szigetelés tervezőjének tisztában kell lennie azzal, hogy a választott módszer mennyire hatékony az egyes környezeti feltételek mellett, és alkalmazható-e az adott épületkár elhárítására.

Az utólagos szigetelés tervezésének folyamata teljes felújítás esetén:

• a fal nedvesség- és sótartalmának vizsgálata, az eredmények kiértékelése, az esetleges mikrobiológiai kártevők jelenlétének megállapítása;
• a helyiség mikroklímájának felmérése a relatív páratartalom és a le­vegőáramlás figyelembevételével;
• előzetes konzultáció a beruházóval – az épület tulajdonosával, haszon­élvezőjével vagy a felújítás építész tervezőjével – a tervezett felújítási munkákról és az épület jövőbeni rendeltetéséről;
• konzultáció az épület épületgépészeti terveinek (vizes berendezések, fűtés, szellőzés és klimatizálás) készítőivel a javasolt módszerekről.

A vizsgálatok és egyeztetések alapján megállapodás születik a felújítás építészeti-épületgépészeti feltételeiről. A kiválasztott utólagos szigetelési módszerek még nem véglegesek, módosíthatunk rajtuk, mivel befolyá­solják azokat a szakági tervek részletei is (lesz-e szellőztetés, az termé­szetes vagy mesterséges lesz-e, hol lesznek vagy vannak közművezetékek az épület közelében, milyen speciális vakolatot használnak stb.).

A tervezés további menete az előzetes egyeztetések után a következő:

• meg kell határozni a helyiségek céljának és a gépészeti-higiéniai beren­dezéseknek megfelelő mikroklímát;
• ki kell választani az optimális utólagos szigetelési eljárásokat, és egyez­tetni kell a felújítás tervezőivel az azokhoz szükséges munkákat.

Az utólagos szigetelés tervezésének lépései, ha a cél csak a nedvesedés megszüntetése:

• a fal nedvesség- és sótartalmának vizsgálata, az eredmények kiér­tékelése, az esetleges mikrobiológiai kártevők jelenlétének megálla­pítása;
• a mikroklíma értékelése a helyiségek későbbi rendeltetésének figye­lembevételével (a jelenlegi és a jövőben elvárt relatív páratartalom össze­hasonlítása);
• egyeztetés a tulajdonossal, ül. a helyiségek használójával az általuk ter­vezett átalakításokról, elsősorban a padlóburkolatokról, azok réteg­rendjéről, a fűtésről, a falak felületképzéséről (vakolat, faburkolat, csempe stb.);
• egyeztetés a tulajdonossal a felmerülő költségekről, valamint azokról az eljárásokról, amelyeket csak kívülről lehet végezni, így érintik az épület környezetét is (közös udvar, közterületek);
• több alternatíva kiválasztása, általában mindig a két szélsőség, az ideig­lenes és a radikális átalakítás között.

A kárelhárítás tervezése során elkerülhetetlen a levegőáramlásnak, vagyis a helyiségek szellőzésének meghatározása, ill. a helyiségek felhasználásá­nak megfelelő levegőcsere megtervezése. Ha ismerjük a szellőztetéssel elvezethető pára mennyiségét (hogy a külső környezet mennyi párát tud felvenni), akkor meghatározhatjuk a bevezetendő levegő mennyiségét.

A belső levegő páratartalmát növelik a lakók, ill. azok a személyek, akik hosszabb-rövidebb ideig a helyiségekben tartózkodnak. Azt, hogy a pené­szedés elkerüléséhez mennyi külső levegőt kell beáramoltatni a helyi­ségbe, a következő képlet alapján számíthatjuk ki: V_L= Q / q_L, ahol V_L a szükséges külső levegő mennyisége, m³/h; Q a képződő nedvesség mennyisége, g/h; q_L az elvezetett nedvesség mennyisége, g/m³.

A 17. ábráról leolvashatjuk, mennyi szellőzőlevegő szükséges egy személy­nek (m³/h), hogy megelőzhessük a rossz hőszigetelésű épületekben a pe­nészedést.

A 18. ábrán megfigyelhetjük, hogyan befolyásolja a naponta szükséges szel­lőztetések számát a külső környezet hőmérséklete és a családtagok száma (egyéb feltételek: a lakóterület 100 m², vagyis 250 m³ levegő; a megtermelt nedvesség mennyisége 75 g/h).

17. ábra. A szellőzőlevegő mennyisége.

18. ábra. A lakók számának hatása a szükséges szellőztetésekre.

A megfelelő belső mikroklíma megteremtése, amely elkerülhetővé teszi a penészedés és a jellegzetes kondenzációs felületek kialakulását, egyér­telműen építészeti és kivitelezési kérdés. Ennek ugyanis előfeltétele a meg­felelő levegőcsere.

A levegőcserét többféleképpen megoldhatjuk, éspedig:

• természetes szellőzés, amelyet a külső és belső levegő nyomása közti különbség, azok eltérő sűrűsége okoz; hatással van rá a külső levegő áramlása, vagyis a szél és az ún. kürtőhatás – lényegében a következő megoldásokról van szó: épített szellőzőcsatornákkal, alagcsövezéssel bejuttatott levegő és légaknás szellőztetés;
• passzív szellőzés, amely ugyancsak természetes hatáson alapuló levegő­csere, és a különböző aknákba, világítóudvarokba vezetett szellőző­nyílásokon át megy végbe;
• kényszerített szellőztetés, amely alulnyomáson vagy túlnyomáson alapul, és ventilátorral hozzuk létre – vagyis adott térbe kényszerített be- és ki­áramlásról van szó.

A felújítás megkezdésekor a penészfoltokat, amelyeket az épület állagának felmérésekor találtunk, meg kell szüntetni. Valójában fertőtlenítésről van szó, vagyis vegyi és fizikai eszközökkel megakadályozzuk a penész továbbterjedését. Erre a célra különböző anyagokat fejlesztettek ki, amelyek a megfelelő technológiai előírások betartása mellett hatékonyan eltávolítják a penészgombát. Ezeket azonban csak akkor használjuk, ha a penész rontja az épületet használók egészségét (vagy komoly károkat okoz a szerkezetekben). A helyreállítási munkákra kidolgozott terv része a megelőzés is, vagyis olyan környezet kialakítása (építészeti megoldásokkal, szellőzéssel stb.), ahol nem jelenhet meg és terjedhet el (újra) a penész.

Ismerje meg, mit mond egy szakértő a pince penészmentesítéséről >>

Pince penészmentesítése

A pince egy nedvességnek kitett helyiség. A pince penészmentesítése egy különlegesen speciális folyamat, amit a következők szerint lehet véghezvinni: pince penészmentesítése, lépésről lépésre >>

Sótartalom

Az épületszerkezetek állagát, állapotát jelentősen befolyásolja a sótar­talom, amely a nedvesedéssel összefüggő, de külön kezelendő kérdéskör. A külső falak bizonyos mértékben vízben oldódó sókkal telítettek, első­sorban kloridokkal, kén- és nitrogénszármazékokkal. Ezt különösen a homlokzati falakra terhelő boltozatok vállánál tapasztalhatjuk. Egyes utólagos szigetelési technológiák a nedvesedés megfékezése mellett csök­kentik (vagy megszüntetik) a falak sótartalmát is.

Más esetekben ki­egészítő eljárásokkal távolíthatjuk el a sókat. Ezek közül a legradikálisabb az ún. só mentesítő vakolat. A módszer lényege, hogy a problémás felület­re speciális vakolatot hordunk fel, amelyet egy bizonyos idő után, miután feltöltődött sókkal, eltávolítunk a felületről. Erre az esetre is érvényes azonban, hogy elsősorban a jelenség okát kell megszüntetni, vagyis korlá­tozni kell vagy teljesen fel kell számolni a sók forrásait.

9. táblázat. A rossz hőszigetelésű épületekből elvezethető nedvesség mennyisége a külső hőmérséklet függvényében, ha a belső hőmérséklet 20 °C.

[table id=221 /]

A javítás módjának és mértékének meghatározásakor több szempontot kell mérlegelni. A csak statikai megfontolások a szerkezet és az építő­anyagok más tulajdonságait tehetik tönkre. A műemléképületeknél pl. alapvetően megváltozhat, akár teljesen elveszhet a tartószerkezet karaktere. Ezekben az esetekben a felújítás nem mehet az épület történelmi jel­legének kárára, meg kell felelnie a műemlékvédelmi hatóság előírásai­nak.

A szerkezet biztonságának, terhelhetőségének helyreállítását tehát úgy kell megtervezni, hogy ne a takarja el a történelmi tartószerkezetet. Az új, beépített tartóelemeket úgy kell megválasztani, hogy ne változzon meg nagymértékben a szerkezet alakja, és visszakaphassa eredeti funkció­ját, a teherviselést.

A tartószerkezetek helyreállítása kétféle lehet: ideiglenes vagy tartós.

A tartós helyreállítást úgy tervezik meg, hogy hosszú időn át visszaadja a szerkezet teherbírását, ahogyan azt a következő részekben leírjuk. Az ideiglenes megerősítés általában csak a szerkezet állagának további romlását akadályozza meg, megelőzi az esetleges szerencsétlenséget. Az állagmegóvó helyreállítás során általában faszerkezeteket használunk: dúcot, alátámasztást.

A pincékben, ahol nagy a páratartalom, ezeket csak rövid ideig alkalmazzuk, mivel a fagombák könnyen megtámadhatják és károsíthatják őket. A nagyobb nedvességtartalom a fa jelentős térfogat növekedését is eredményezheti, ami komolyan befolyá­solhatja a szerkezeti elem hatékonyságát. A fa hosszirányú tágulása a teherbíró képesség növelésének szándékával beépített tartószerkezetet könnyen terhelő szerkezetté változtathatja.

Az ásott, talajba vájt pincék

Az egyszerűbb javításokat, mint pl. a kisebb repedések betömése, a kőzet felszínén levő foltok eltávolítása, egyszerű kőművesmunkával is megold­hatjuk. A repedéseket kiékelhetjük, a kisebb réseket kitölthetjük egyszerű mészhabarccsal, gyantával, műgyantával, egyéb műanyag tömítőanyagok­kal. A kitöltéshez használt anyagot a rés mérete és a felújítással szemben támasztott egyéb elvárások alapján választjuk meg.

Mérlegelni kell, hogy olyan anyaggal dolgozzunk-e, amely lehetővé teszi a fal lélegzését, a dif­fúziót, vagy olyannal, amely tökéletesen lezárja a rést. Az első csoportba tartozó anyagok szilárdsága általában kisebb, így ha a repedést okozó ter­helés tartósan fennáll, tönkremehetnek. A második csoportba tartozó anyagok tartósabbak, szilárdabbak, de nem engedik át a párát, ami a fal további károsodását okozhatja.

A beépített tartószerkezeteket (falak, fa tartóelemek) a szokásos módsze­rekkel javítjuk. Ezeknél általában nem okoz gondot a részleges vagy tel­jes csere, az új szerkezet készülhet az eredetivel megegyező vagy hasonló anyagból, de használhatunk új, tartósabb építőanyagokat is.

A falazott pincék

Az alapozás helyreállítása általában a pince egész alsó részének meg­erősítését jelenti, mivel a régi épületeknek nincs külön alapjuk. A meg­erősítés két módon végezhető: vagy a tartószerkezeteket, esetleg a falakat erősítik meg, és egyben tömörítik, szilárdítják az épület alatt a talajt is, vagy mélyépítészeti megoldásokat alkalmaznak.

Az első lehetőség az alapok vagy falak fokozatos aláfalazása (11a ábra) vagy alábetonozása (11b ábra), valamint az alapok szélesítése. A terhelés átvihető más szerkezeti elemekre is, ezek lehetnek új alapok, amelyek nagyobb terhelést képesek elviselni. Jó megoldás a teherviselő talaj szilárdítása. Ezt végezhetjük injektálással is. A falak alátámasztását meg lehet erősíteni a pince padlósíkjában készített vasbeton szerkezettel is.

11. ábra. Az alapok kiszélesítése: a) az alap aláfalazása; b) az alap alábetonozása.

Ez lehet síklemez vagy olyan keretes szerkezet (külső falak mentén futó gerendák, bordák), amely az alap szélességét megnövelve csökkenti az alatta kialakuló talajfeszültséget. Vasbetonból készülhet „fordított” (lefelé görbülő) boltöv külső falak mentén vagy héj a falak között. Ennek az eljárásnak a hátránya azonban az, hogy nagyon munkaigényes, és nehéz összekapcsolni a vasbeton elemeket a falakkal, ül. az alapokkal. Ezért ezeket a megoldásokat ritkán alkalmazzák.

A mélyépítészeti megoldások közé tartoznak a cölöpök, mikrocölöpök és a kútalapok. A mikrocölöpös alapozás az egyik legköltségesebb, azonban az az előnye, hogy olyan pincékben is kivitelezhető, ahol nagyon szűkös hely áll csak a rendelkezésünkre. Ezeket a megoldásokat általában a na­gyobb épületeknél alkalmazzák (12. ábra).

12. ábra. Az alapok megerősítése mikrocölöpös eljárással: a) vasbeton kerettel kiszélesített alap mikrocölöpökkel; b) eredeti alap ferde mikrocölöpökkel.

A jobb építőanyagokból készült pincékben ritkábban fordul elő állagrom­lás, és egyszerűbb a javításuk is. Az enyhén sérült falrészt jó minőségű téglával cseréljük ki (13. ábra). A falcserénél gondot okozhat a fal túl­oldalán lévő talaj megtámasztása.

13. ábra. A falak cseréje: a) a fal cseréje teljes szélességben bennmaradó, a szilárdságot növelő alátámasztással; b) részleges falcsere a régi és az új falazat átkötésével.

A nagyobb mértékben sérült falak szilárdságát lehet növelni meszes vagy meszes és cementes kötőanyag, esetleg (mű)gyanta injektálásával (14a ábra). Ezzel a technikával azonban a fal szilárdsága mellett gyakran megváltoztatjuk más tulajdonságait is, ami káros lehet az egész tartószer­kezetre vagy a pincére.

Nagyobb vízszintes terhelés esetén alkalmazhatunk horgonyokat is, amelyek a falat a talajhoz rögzítik (14b ábra). A kevésbé mély és történelmi szem­pontból értékes pincékben a falakat és az alapot kívülről is megerősíthetjük olyan mélységig, ameddig el lehet távolítani a talajréteget.

14. ábra. A fal és a talaj szilárdságának növelése: a) injektálással; b) injektálással és horgonyokkal.

A pillérek szilárdságát régebben úgy növelték, és állaguk romlását úgy próbálták megállítani, hogy acéldróttal vagy lapos acélabroncsokkal vet­ték körbe őket (15a, b ábra). Ezeket az abroncsokat a fal és az abroncs közé vert ékekkel feszítették meg. Ék gyanánt megfelelt téglatörme­lék vagy tetőcserép is. Ezután az egész szerkezetet bevakolták. Később a pilléreket betonacéllal vették körül, és betont hordtak vagy lőttek rá (15c ábra).

15. ábra. A falazott pillérek megerősítése: a) a pillér megerősítése acélabronccsal; b) az acélabroncs megfeszítése ékekkel; c) a pillér megerősítése vasbeton köpennyel.

Ez a megoldás statikai szempontból megfelel, amíg a már ben­ne lévő vagy a felülről beszivárgó víz nem teszi teljesen tönkre az eredeti szerkezetet. A pillérek szilárdsága növelhető acéloszlopok beépítésével is, amelyek átveszik a terhelés egy részét, vagy akár egészét. Lehetséges megoldás az újrafalazás is, vagyis a teljes csere, ebben az esetben azonban a födémet és a kapcsolódó falakat meg kell támasztani.

A jobb állapotban lévő boltozatok állagát kiékeléssel, pótlásokkal és a repedések kitöltésével is javítani lehet. A rosszabb állapotban lévők esetében szükség lehet betonbordákra vagy -gerendákra, amelyeket a bol­tozat fölé építünk. Ezt a megoldást csak akkor választhatjuk, ha a pince felett helyiségek vannak, vagyis a falaik folytatódnak a talajszint felett is. Ha a falak nem folytatódnak a boltozat felett, akkor azt szükség szerint vasbeton kerettel lehet megerősíteni, amely nemcsak a szilárdságát növeli, hanem az oldalfalakat is megtámasztja a talaj vízszintes irányú terhelésével szemben (16. ábra). Korában a boltozat fölé betonhéjat ké­szítettek.

16. ábra. A boltozat felett elhelyezett vasbeton keret.

Ezt a megoldást azonban ma már ritkán használják, mivel telje­sen tönkreteheti az eredeti boltozatot műemlékvédelmi és műszaki szem­pontból egyaránt, mivel nagymértékben meggátolja annak lélegzését, csökkenti a páraáteresztő képességét. Ha a boltozatot felülről akarjuk javítani, akkor minden esetben el kell távolítani a felette lévő, ráhordott talajréteget. A nagymértékben sérült boltozatot teljesen ki kell cserélni, újra kell építeni.

A 20. század ötvenes éveiben a pincék falait és boltozatait általában új, szilárd vízszintes és függőleges vasbeton szerkezetekkel erősítették meg. Ezek azonban nemcsak a helyiségek műemlék jellegét tették tönkre, hanem magát az eredeti falazatot is. A vasbeton szerkezetek ugyanis szinte légmentesen zártak, így megszüntették az eredeti falazat pára­áteresztő képességét is.

Ez a falak átnedvesedését, majd állaguk fokozatos romlását okozta. Néhány esetben a boltozatokat vasbeton pillérekkel erősítették meg, amelyek a felmenő szintek terheit új alapokra vitték át, és ezáltal csökkentették a pincefalakra nehezedő függőleges nyomást. Ezt általában ott alkalmazták, ahol az épület és az alagsor tartófalai nem estek egy síkba. A pilléreket általában nagy átmérőjű acélcsövekből készí­tették, amelyeket kitöltöttek betonnal.

Különálló pincéknél

A különállóan épített pincék tartószerkezeteit általában nem erősítik meg, mivel többe kerülne, mint a pince átépítése. Legfeljebb a kisebb hibákat javítják egyszerű kőművesmunkával (a fal kiváltása, megerősí­tése). Kivételt képeznek a műemlék jellegű pincék, pincesorok, amelyek történelmi és építészeti szempontból értékesek, és statikai felújításra szorulnak. Ezekben az esetekben a korábban tárgyalt technológiák közül választhatunk.

A külső falak, a boltozatok válla, a falak és a födém találkozása, vala­mint a pincék sarkai gyakran penészednek. Ezt mikroorganizmusok, gombák okozzák. Aerób metabolizmusukból kifolyólag olyan helyeken élnek és szaporodnak, ahol van oxigén. Sok fajtájuk azonban képes megélni olyan környezetben is, ahol minimális az oxigén mennyisége. A gombák másik létfeltétele a víz, a nedvesség. A penésznek legmeg­felelőbb körülmények akkor jönnek létre, ha a levegő relatív páratartalma legalább 85 %-os, de vannak olyan fajták is, amelyeknek megfelel már a 60-65 % is. Minek okán az egészségre illetve az épületekre is egyaránt káros, nem szabad engedni a kialakulásának valamint halogatni a penészmentesítést, amennyiben az már kialakult.

Hogyan penészmentesítsünk pincébe? Szakérőt elmondja a véleményét a pince penészmentesítéséről itt>

A gombák tápláléka

Az optimális hőmérséklet számukra a 18-28 °C, de egyes fajták ennél jóval hidegebbet is elviselnek. A gombák tápláléka leg­gyakrabban a porban, szennyeződésekben lévő szerves anyag, de vannak olyanok is, amelyek a légkörben jelenlévő szenet és nitrogént vagy a csapadékban, esőben vagy az emberi lélegzetben megtalálható táp­anyagot használják. A fenti tulajdonságokból adódóan a penész azokon a falakon telepszik meg, ahol a pára lecsapódik, vagyis ott, ahol alá­becsülték az épület hőszigetelésének fontosságát, és hiányzik a megfelelő szellőzés.

Az egészségre is káros

A fal felületén, a vakolaton élősködő penész nem csak csúnya, de az ember egészségére is káros. A penész előfordulása, terjedése megteremti a feltételeket egy sor betegség kialakulásához, amelyek viszont nem biz­tos, hogy azonnal jelentkeznek. A legyengült immunrendszerű, allergiás betegek állapotát azonban jelentősen rontják. A leggyakoribb meg­betegedések, amelyek a penész jelenlététől felléphetnek, a gomba­allergiák, amelyek a légutakat irritálják, hörghurutot okoznak stb. A penészből származó allergén részecskék belégzéssel, érintéssel, a bőr­felületen és az emésztőrendszeren át juthatnak a szervezetbe.

8. táblázat. A penész alapvető létszükséglete.

[table id=220 /]

1. és 2. kép. A víz gyakran a pincék, alagsorok ablakainak szellőzőnyílásain át folyik be az épületbe, és ez okozza a falak nedvesedését.

3. kép. A nedvesség és a fagombák jelenléte teljesen tönkreteszi a fapadlót.

4. kép. A példa megmutatja, hogy a többféle nedvességhatás milyen módon teheti teljesen tönkre a félig földbe süllyesztett, középen alátámasztott boltozatú pincét, amely gyakorlatilag az összeomlás előtt áll.

5. kép. Az alagsorban a boltvállak hosszú ideig nedvesedtek, és ez idővel megjelent és komoly károkat okozott az épület homlokzatán is.

6. kép. A befolyó és az alapozás alól felszívódó víz fokozatosan tönkreteszi a falakat is.

7. kép. A félig földbe süllyesztett pincében a víz nemcsak a falakat károsítja, hanem egészen a boltvállakig felszívódik.

8. kép. Külön problémát okoznak az alápincézetlen épületrészekkel határos pincefalak. Itt gyakran előfordul, hogy a víz oldalról szivárog be a helyiségbe.

9. kép. Sokkal nagyobb mértékben nedvesednek azok a falak, amelyek vastagabbak, nagyobb terhelésnek vannak kitéve; ez különösen érvényes a lépcsőfeljárókra.

10. és 11. kép. Az alapozás alól bejutó nedvesség a belső falakon egyenletes, jellegzetes alakban („nedvességtérkép”) jelentkezik, amely arányosan növekedik és emelkedik ott, ahol természetes diffúziót gátolja bármilyen burkolat, csempe.

12. kép. Külön problémát okoz a nedvesedés azokon a helyeken, ahol a levegőben lévő pára kicsapódik. Ezt általában a rossz szellőzés és a fal nem megfelelő hőszigetelése okozza.

13. kép. A műemléképületekben a nyitott szellőzőcsatornákból megfelelően el kell vezetni a lehullott csapadékot és a felgyülemlett vizet, ellenkező esetben a falak nedvesednek.

14. és 15. kép. Azokban a helyiségekben, ahol nem megfelelő a szellőztetés, és nagy a fal nedvességtartalma, gyakran egész penésztelepek jelennek meg.

16. kép. A nagy nedvességtartalom az épület állékonyságát fenyegeti, főleg a fából épült épületekben, ahol a tartóelemek a nedvesség következtében fokozatosan elvesztik szilárdságukat, csökken a teherbíró képességük.

A vízszigetelés nélkül épült pincék minden esetben ki vannak téve a talaj­ban lévő víz káros hatásának, tekintet nélkül a felhasznált építőanyagok­ra. Erős nedvesedést tapasztalhatunk azokban a többszintes pincékben, ahol elhanyagolták azoknak a műtárgyaknak a karbantartását, amelyek­nek a talajvizet kellett elvezetni a föld alatti építmények környezetéből (halastavak, árkok stb.). A megnövekedett mennyiségű víz károsította a tartószerkezeteket, csökkentette szilárdságukat, ezért a legalsó szinteket ezután általában nem használták, idővel betemették.

A nedvesség káros hatását növelte a vízmennyiség ciklikus változása, a talajvíz szintjének ingadozása, ül. a pince rendeltetésének módosulása. Rontotta a pince tartószerkezetének állagát a vastag falak felszínének és belsejének eltérő nedvességtartalma. A téglából és az üledékes kőzetből épült falaknál gyakori, hogy a falfelületről darabok válnak le, ezzel csök­ken a falszerkezet teherviselő keresztmetszete és ezzel együtt a szilárdsága.

A nedvesség módosítja, általában rontja a pincék építésénél leggyakrabban használt anyagok szilárdsági és más műszaki jellemzőit is. Ez a kövekre és a téglákra egyaránt érvényes. A nedvesség hatására bekövetkező tulajdonság változást tartalmazza a 6. táblázat. A fizikai változások mellett kémiai fo­lyamatok is lejátszódnak, amelyek ugyancsak csökkentik a falak szilárdságát.

6. táblázat. A fal műszaki jellemzőinek változása a nedvességtartalom függvényében.

[table id=218 /]

A kémiai folyamatok a pince minden építőanyagát veszélyeztetik. Leg­inkább a habarcsot veszik igénybe, de kisebb mértékben a falazóelemeket, a téglát és az üledékes kőzetből készült elemeket is. A nedvesség a ha­barcsból fokozatosan kimossa a kötőanyagot, ezáltal megváltoztatja a vegyi összetételét. A mészhabarcs esetében átalakulnak a mész vegyületei, a cement alapúban ún. cementbacilus jön létre. A kémiai összetétel át­alakulásának fizikai következményei is vannak, az új vegyületek kikristá­lyosodnak, és akár háromszorosára is nőhet a térfogatuk. A tartószerke­zetben kialakuló nyomás így elérheti a 30-110 MPa-t is.

A szilárdság és a rugalmasság csökkenése elsősorban azokban a pincék­ben veszélyes, amelyek állaga már korábban is rossz volt. A talajvízszint ciklikus változása azonban a korábban megfelelő állapotban lévő pincék­ben is komoly károkat okozhat, fokozatosan rontja a falak anyagát.

Faanyagok a vizes pincében

A nedvesség veszélyezteti a pincék építéséhez felhasznált faanyagot is. A fa szerves építőanyag, nedvesedés esetén gombák támadhatják meg, penészedik, rothad. A nedvesség csökkenti a szilárdságát, és megváltoz­tatja a térfogatát is.

A nedvességfoltok kialakulása és az ennek következtében kialakuló fe­lületromlás, a vakolat lemállása gyakori az alagsori helyiségekben, ez je­lentősen korlátozza azok kereskedelmi célú felhasználását. A falak nagy nedvességtartalma nem csak a szilárdsági mutatókat és a pince belső klímáját rontja, hanem kedvező életkörülményeket teremt a mikrobiológiai kártevőknek is. Azokon a területeken pedig, ahol a talajvíz sótartalma nagy, ez is okozhat állapotromlást.

A különböző falak nedvesedése és az ebből adódó károk látszólag egy­formák, de a kiváltó ok minden esetben más és más. Fontos tudni, hogy a szárítási módszereket mindig azoknak megfelelően kell megválasztani. Ebből egyértelműen látszik, hogy az optimális állagmegóvó intézkedések­hez jól kell ismerni a nedvesedés pontos okát.

Hogyan jut be a víz a tartószerkezetbe?

A nedvesség fajtáit a pincék nedvesedése szempontjából a következő típu­sokra oszthatjuk:

• csapadékvíz – vagyis a szabad, cseppfolyós állapotban lévő víz, amely a homlokzatot éri és terheli, beszivárog a falakba;
• az épület felszín alatti részeinek (alapok, pincefal és -padló) közelében a talajnedvesség vagy talajvíz, amely a szerkezetekbe az anyag higroszkopikus (nedvszívó) tulajdonságainak megfelelően, a kapillárisokon át jut be;
• üzemi-használati víz, amely az épület rendeltetésszerű használata so­rán terheli a belső szerkezeteket (fürdőszoba-használat, takarítás), esetleg a vízvezetékrendszer, szennyvízvezetékek meghibásodása révén kerül a falakba;
• pára, amely főként a belső terekben, a falak felszínén csapódik le az épület minden szintjén; hatása függ a falak hőszigetelésétől, műszaki paramétereitől, valamint az épület mikroklímájától, használati mód­jától, a hőmérséklettől és a levegő páratartalmától.

A levegő páratartalmát adott tömeg- vagy térfogategységre átszámítva adják meg, amely azt jelenti, hogy pl. egy gramm vagy liter levegő mennyi vízpárát tartalmaz – ez az ún. abszolút páratartalom. Ennél gyakrabban használják azonban az ún. relatív páratartalom fogalmát, amely százalék­ban adja meg, hogy mekkora a levegő páratartalma összehasonlítva az adott körülmények között (hőmérséklet, nyomás) lehetséges maxi­mummal. A 100 %-os relatív páratartalom azt jelenti, hogy a levegő már nem képes több vízpárát magába fogadni anélkül, hogy az kicsapódna. Ennek ellentéte az abszolút száraz levegő, a 0 %-os páratartalom, ami­kor a levegő nem tartalmaz vizet.

A levegő melegedésével az abszolút páratartalma nem változik, a relatív viszont csökken, a lehűléssel a relatív páratartalom nő, annak ellenére, hogy újabb nedvesség nem kerül a le­vegőbe. Vagyis azonos relatív páratartalom esetében különböző hő­mérsékleteken a levegő különböző mennyiségű vizet tartalmaz. A me­legebb levegő nagyobb mennyiségű párát képes felvenni, a hidegebb kevesebbet. A páratartalom kicsapódására akkor kerül sor, ha a levegő bizonyos tárgy felszíne körül lehűl a harmatpont hőmérsékletére (7. táblázat).

A víz kicsapódásának oka az, hogy az adott felszín, a fal vagy a padló hő­mérséklete viszonylag kicsi.

A kondenzációt fel lehet osztani a következő típusokra:

• téli kondenzáció: az épületeknek azokon a részein fordul elő, amelyek nincsenek megfelelően hőszigetelve;
• nyári kondenzáció: olyan épületrészeken fordul elő, amelyeknek nagy a hőtárolása. Ezek a szerkezetek lassan melegednek fel, és ha – mondjuk szellőztetés közben – viszonylag meleg levegőt engedünk a hűvösebb belső térbe, annak páratartalma kicsapódik a hideg felületeken, pl. a kőből épült falakon, a födém és a falak találkozásánál, a boltívek vál­lárnál, az ablakok környékén, a hideg vezetékeken stb.

A pincefal azon állagromlása, amely főleg a páralecsapódás következmé­nye, sokban függ az építőanyagoktól, azok hőtároló képességétől. Rész­letesebb vizsgálatokkal megállapítható, hogy a fal belseje viszonylag száraz. Ez a jelenség általában kisebb felületre korlátozódik, nedvesség­foltok jelennek meg pl. a vegyes anyagú falak egy-egy kődarabján, vagy ott, ahol vékonyabb a vakolat.

Ha a relatív páratartalom 85 %-os vagy ennél nagyobb, fennáll a veszélye a penészedésnek, egyes penészfajták viszont csak 90-95 %-os páratarta­lomnál fordulnak elő. Ha tudjuk, a fal mennyire hűl le, és ismerjük a hőhidak – így a leghidegebb pontok – helyét a szerkezetben, meghatároz­hatjuk, hogy az adott helyiségben mennyi lehet a legnagyobb megen­gedett relatív páratartalom (8. és 9. ábra).

7. táblázat. A harmatpont, a levegőben lévő víztartalom kicsapódásának hőmérséklete, °C.

[table id=219 /]

8. ábra. A levegő páratartalma 20 °C-os helyiségben.

9. ábra. A levegő páratartalma a fal penészedése szempontjából.

10. ábra. A pince szerkezeteit károsító nedvesség megjelenésének oka, a víz útja és a nedvesség fajtái: 1 csapadékvíz, amely az épület falára csapódik, és azon lefolyik; 2 a fal állagának romlását okozhatja a szél és a csapóeső, valamint a járda jégmentesítése következtében kapillárisán bejutó só is; 3 a talaj és a fal találkozásánál a falakba beszívódó nedvesség (ha nem készült szigetelés vagy az meghibásodott); 4, 5 a falak felületén (az elégtelen hőszigetelés, hőhidak miatt), főleg a helyiségek sarkaiban lecsapódó víz; 6 a meghibásodott vízvezetékből, szennyvízrendszerből származó víz, amely beszivárog a falakba; 7 talajnedvesség vagy talajvíz az alapozás alatt; 8 talajnedvesség vagy talajvíz az alapozás alatt, felszívódását segíti a só felhalmozódás is; 9 a talaj felszínén összegyűlő víz, amely a rossz vagy hiányzó lábazati szigetelés miatt szivárog be a falakba.

A pincék tartószerkezeteinek károsodását okozhatják a felhasznált anyagok hiányosságai, a hibás szerkezeti megoldások, az épület rendel­tetésének megváltozása, a rosszul megtervezett átépítés, esetleg a közel­ben épült új épületek vagy a környék forgalmának megnövekedése. A sta­tikai jellemzők eltérnek a kőzetekbe vájt, a különálló épületként épített és az épületek alatt lévő pincék esetében.

A meghibásodás lehet alakváltozás (a tartószerkezet görbülése, elcsavaro­dása, domborodása stb.) vagy repedés, amely azokon a helyeken jelent­kezik, ahol az anyag már nem bírja a terhelést. A repedések aktívak és inaktívak. Az aktív repedések nőnek vagy csökkennek a terhelés, a kiváltó tényezők változásával. Az inaktív repedések nincsenek kap­csolatban a szerkezet erőjátékával, általában csak a különálló, egymással statikai szempontból kapcsolatban nem lévő elemek között keletkező hézagokról van szó.

Repedések

Viszonylag gyakran előfordul, hogy az aktív repedé­sek inaktívvá válnak és fordítva. Ezért mindig hosszabb időszakot kell figyelembe venni, mikor megállapítjuk a repedések fajtáját, állapotát, nem elég egyszeri ellenőrzés alapján dönteni. A legjobb, ha a szerkezetet legalább egy évig figyeljük, ezalatt általában lezajlik minden elképzelhető alakváltozás.

A repedések alakjából következtethetünk arra, hogy milyen erő okozta azokat. A húzóerő hatására létrejövő repedések merőlegesek az erő irányára, nyitottak, éles a peremük. A nyomóerők által okozott repedések környéke ráncos, töredezett vagy kidomborodik. A nyíróerők repedései hozzávetőlegesen párhuzamosak a boltozatra ható erővel, szakadozott a peremük. Ezek láthatóan két részre osztják a korábban egységes tartó­szerkezetet.

A kémények falában gyakoriak a függőleges repedések, amelyeket apróbb rések hálózata (ún. pókhálórepedések) kapcsol össze. A pincékben ál­talában ritkán volt fűtés, viszont az eredetileg a talajszint fölé épített helyi­ségek esetén ezzel a hibalehetőséggel is gyakran számolnunk kell. A több helyiségből álló pincében a repedések gyakran a nyílások környé­kén keletkeznek, gyengítve a belső falakat. Ezáltal a tartófalaknak és a boltíveknek is csökken a szilárdsága.

Az alapok hibái

Az alapok hibáit a nem megfelelő méretezés vagy a rossz keresztmetszeti méret, de esetenként a talaj gyenge minősége okozza. Nem ritka, hogy a talaj az alap alatt megroskad, és vele együtt süllyed a felette lévő fal is. A süllyedés lehet egyenletes vagy egyenetlen. Utóbbi a veszélyesebb, mivel az alap ebben az esetben nincs egyenletesen alátámasztva, ami a megcsavarodását okozhatja. Ez komoly károkat, deformálódási okozhat a pince minden tartószerkezeténél. A hosszanti irányú egyenetlen süllyedés fel­menő szerkezetek alakváltozását, tönkremenetelét okozhatja.

A falak hibái

A terepszint alatt a falakat a felületi alakváltozás fenyegeti leginkább, és ez akár repedéseket okozhat. A talajnyomás hat a nagy felületekre, befelé nyomja azokat, a boltozatból átadódó erők pedig ellentétes irányban terhelik a falakat. Az így keletkező erőpár hatására a boltív beomolhat, a fal károsodhat, akár tönkre is mehet.

Pincefelújításkor megszokott, hogy a falakat előtétfalakkal próbálják meg­erősíteni, vagy áthelyezik őket. Ez utóbbi gyakran előfordul, ha változik a pince rendeltetése. Mindkét esetben az a probléma, hogy az újonnan épített falak nem kapcsolódnak kellően a régi szerkezetekhez, nem dol­goznak velük együtt, nem terhelhetők megfelelően, és így nem tudják betölteni funkciójukat.

A fal minőségét jelentősen befolyásolhatja a nedvesség, amely elsősorban a kötőanyagra hat. A falban lévő víz és a hatására végbemenő kémiai folyamatok csökkenthetik a szilárdságot.

A mennyezet, födémszerkezet hibái

A régi pincék általában boltozottak. A födémen a repedésekből követ­keztethetünk a hiba okára, ugyanis alakjuk és elhelyezkedésük függ a terhelés nagyságától, irányától, valamint a tartófalak esetleges megsüllyedésétől, ill. elcsúszásától. A legnagyobb gondot, a födém élettarta­mának drasztikus csökkenését az utóbbi kettő okozza. Ezeket a folya­matokat a repedéseken kívül a boltív alakjának megváltozása is jelzi (7a-7e ábrák).

7. ábra. A boltívek állagának romlása: a) a megterhelés a boltív tetején jelentkezik; b) szélsőséges megterhelés a boltív tetején; c) aszimmetrikus függőleges terhelés; d) a tartófal vízszintes irányú elmozdulása; e) a tartófal megsüllyedése.

A következő kárjelenségeket különböztetjük meg:

1. Az első esetben a boltozatot középen, felülről ható erő terheli. A nem túl nagy terhelés hatására repedés keletkezik a tetején (7a ábra), ez vi­szonylag gyakori jelenség. Ha ugyanott nagyobb erő működik, a húzó­feszültségek miatt repedések jelennek meg a boltozat felső és alsó övében is (7b ábra). Enyhe ív esetében még a tartófalak elcsúszása is előfordul­hat. A boltozatnak ezt a károsodását ún. szétnyílt boltívnek nevezzük.
2. Aszimmetrikus terhelés az ív tetején a felső övben, a terhelőerő támadás­pontjánál pedig az alsó övben okoz repedéseket. Mindkét helyen húzó­feszültség miatt jelentkező repedések keletkeznek (7c ábra). A teher­rel ellenkező oldalon a nyomás hatására jelenhetnek meg a repedések.
3. Az egyik tartófal vízszintes irányú elmozdulása miatt a boltozat szét­nyílhat az elmozdult tartófal közelében, és további repedések kelet­keznek a tetején és a szilárdan álló tartófal közelében (7d ábra).
4. A tartófal megsüllyedése a húzófeszültségből adódó repedéseket okoz az ív alsó övén, valamint a húzó- és a nyírófeszültségből származó repedé­seket a megsüllyedt fal közelében (7e ábra).
5. A kedvezőtlen irányú nyomóerők miatt deformálódott boltozat a szét­nyílt boltozat ellentéte, ez a hibajelenség nagy vízszintes irányú terhelés miatt alakulhat ki, amely származhat a szomszédos boltozat terhelésé­ből vagy a falakra ható talajnyomásból.
6. Viszonylag gyakori hiba a hőterhelésből adódó állagromlás, amikor a boltozat alatti és a feletti tér hőmérséklete eltérő. Ha a hőmérséklet a boltozat felett nagyobb, és a szerkezet, valamint a rászórt talajréteg vastagsága nem megfelelő, akkor a veszélyeztetett helyeken a boltozat felső övében keletkeznek a húzásból származó repedések, az alsó övé­ben pedig a nyomás miatt. Azoknál a boltozatoknál, ahol a fenti hő­mérséklet a kisebb, a repedések is fordítva alakulnak ki: a húzásból származó, nyílt repedések a szerkezet alsó részén, a nyomásból származók pedig felül találhatók.

Más típusú boltozatokra a fenti típusbeosztás csak részben érvényes, a re­pedések keletkezése függ a statikai modelltől. Az acéltartókra rakott téglaboltozatoknál gyakran az egyik tartó megsüllyedése okozza a problémát, de az sem ritka, hogy a tartó vízszintesen mozdul el, elcsúszik, és ennek következtében a boltozat leomlik.

A pincéket az első időkben síkfödémmel is fedték, de ezek a gerendákból épült szerkezetek általában nem maradtak fenn. Az újkori síkfödémek általában vasbetonból készülnek. A födém károsodása függ a felhasznált anyagtól. A fából készült mennyezet faanyagát a fa kártevőitől kell meg­védeni, ha ez nem sikerül, akkor az könnyen életveszélyessé válik.

A vas­beton födém állaga a beton elöregedése vagy a rosszul beépített vasalás korróziója miatt romlik. A korrózió a legnagyobb ellensége az acéltartójú boltívnek is, mert jelentősen csökkenti a tartó teherbírását. Minden födém­típusra érvényes, hogy a körülmények változásával (terhek, hőmérséklet, páratartalom) változik a födém terhelhetősége, mivel az új feltételeknek nem minden esetben felel meg.

Kőzetbe vájt pincék

A pincéket károsíthatják a kőzetben keletkezett hibák (repedés, hasadás, nedvesség, esetleg újonnan kialakult vízfolyás), de a beépített tartószer­kezet meghibásodása is. Mindezek csökkentik a pince kihasználhatóságát, a stabilitását és ezzel a biztonságát.

A földbe vájt pincék állagát ronthatja az építés óta megnövekedett forga­lom (pl. a közelben épült új utak, utcák), a rosszul elhelyezett közműrendszer, esetleg a korábban épített közművek meghibásodása. Károso­dást okozhatnak a távolabb épített épületek vagy a nagyobb távolságban végzett földmunka, mert ezek megváltoztathatják a talajvíz áramlását a pince közelében. Komoly probléma, ha a vízelvezető műtárgyakat nem tartják rendben, mert a víz átnedvesítheti a falakat. A káros hatások akár a kőzet állagának megváltozását, a pince beomlását okozhatják. Ezeket a pincéket általában betemetik vagy bebetonozzák.

Szabadon álló falazott pincék

A szabadon álló pincék általában régi épületek jó állapotban fennmaradt részei vagy mezőgazdasági építmények, amelyek feladata, hogy a termé­nyeket megvédjék a fagytól vagy a melegtől.

Előbbi pincéket általában tartósabb anyagokból, téglából, terméskőből építették, a terhelésük eltér a más pincék terhelésétől. A talajnyomást a boltozatban ébredő erő vízszintes összetevője tartja, a függőleges terhelés pedig csak a pince feletti szerkezetektől származik.

Ennek megfelelően alakulnak ki a lehetséges hibák is: általában a falak elcsúszását, deformá­cióját tapasztalhatjuk, főleg akkor, ha az alattuk lévő talaj nem szilárd (pl. csak gyengén döngölt agyag). Gyakran előfordul a boltív alakváltozása is. Ha megszűnik a boltozat feletti terhelés, a benne ébredő erő már nem elég nagy, hogy a talajnyomást ellensúlyozza. Ilyenkor a falak egymás felé csúszhatnak, a boltozat megemelkedik, és ez törést okoz.

A mezőgazdasági célokra, pl. a parasztházak mellé épített pincék ál­talában rosszabb minőségű anyagokból épültek, így pl. selejtes téglából, terméskőből vagy vályogtéglából. Ezek kisebb terhelés mellett nagyobb rugalmas alakváltozást tesznek lehetővé anélkül, hogy leomlanának. Az állagromlást elsősorban a talaj vízszintes nyomása és a szerkezetek vi­szonylag kis teherbíró képessége okozza. Ezeket a pincéket azonban nem az örökkévalóság számára építették, élettartamukat általában egy ember­öltőre tervezték, és könnyen felújíthatók.

Az épületek alatt lévő pincék

A statikailag méretezett pincékre más állagromlás jellemző, más károk je­lentkeznek. A talajnyomásból adódó külpontosságot általában kiegyensú­lyozzák a falak függőleges terhei. A zavaró hatások viszonylag könnyen behatárolhatók, és általában a pince feletti helyiségek terheléséből adód­nak. Deformálódik a boltozat, és hibák jelentkeznek a felfekvésnél, amitől a falakban szintén alakváltozás keletkezhet.

Nagyobb terhelés következtében utóbbiak meg is süllyedhetnek, ettől a boltozat megreped­het, hasadások jelenhetnek meg, leggyakrabban a záródásnál vagy a váll­ban. A repedés mérete, helye és típusa függ a tartószerkezet alakválto­zásától és a terhelés nagyságától.

Az újabb szerkezetek, mint a pilléreken nyugvó boltsávokból álló födém­szerkezetek, a falazott vagy az acéltartók közé rakott boltozatok kevésbé stabilak, mint a nehéz, tömör, régebbi típusúak. Már kisebb vízszintes ter­helés is deformálhatja a boltozatsávokat, a falak, pillérek megsüllyedése szerteágazó hibákat okozhat az egész pincerendszerben, valamint sérül­hetnek a vízszintes és a függőleges tartószerkezetek is.