Biztonságos otthon - 78. oldal

A mechanikus és elektronikus biztonsági ele­meken kívül léteznek speciális berendezések is – többfunkciós biztonsági rendszerek, amelyek bizonyos mértékig kiegészítő védel­met nyújtanak. A berendezés által keltett erős hangú riasztás a betörőt menekülésre készteti, a csendes riasztás viszont telefonon vagy SMS-sel informálja a tulajdonost vagy a megadott értesítési helyet. A hívatlan láto­gatást megakadályozó rendszert könnyen fel lehet szerelni az épület- vagy lakásbejárati ajtókra, ablakokra, teraszokra és pincékbe. Védi a lakókat jelenlétükben és távollétükben, aktivizálható kívülről és belülről is. A lakás­biztonság területén a legújabb trend a biometria alkalmazása.

Biometrikus zárak

A háztartásokban leggyakrabban az ujjlenyo­mat olvasáson alapuló biometriai beléptető-rendszereket használják. Az „érintéssel nyi­tás” a jövő technológiájának tűnhet, pedig már sok háztartásban helyettesíti a kulcsot az emberi ujjlenyomat. A biometrikus zárak nyi­tása a lakásba belépők azonosításán alapul. Az érzékelő, amelyre nyitáskor ráhelyezzük ujjunkat, összehasonlítja az előre beolvasott és a memóriában eltárolt ujjlenyomatot azéval, aki éppen be szeretne jutni a lakásba. Ha a személy azonosítása megtörtént, a zár felold és az ajtót néhány másodpercre nyitva hagyja. Az ajtó átlag 10 másodpercre marad nyitva és előny az is, hogy nem kell magunk mögött bezárni.

Jó tanács

Építkezést is lehet lopás ellen biztosítani. A biztonsági rendszert kiépítő vállalattal kötött megállapodástól függ, hogy a ház mely részei lesznek már építés közben is védve ideiglenes vagy végleges módon. Némely cég kölcsönöz vezeték nélküli rendszert.

Az ajtó automatikusan magától bezáródik, amint elhagytuk a helyi­séget és kinyílik a további sikeres ujjlenyomat beolvasáskor. Az ilyen zárat belülről ugyan­csak bármikor ki lehet nyitni. Ezek az elérhető árú berendezések többnyire önállóak és az olyan ajtók nyitására valók, amelyeknél elekt­romos zár van az ajtótokba építve. A biometrikus zárak nem csak biztonságosak, de praktikusak is. Megszűnnek az ajtóbecsapó­dás miatti problémák, nem veszíthetjük el a kulcsaikat, és attól sem kell félni, hogy vala­ki ellopja a kulcsokat. A biometrikus zár kul­csa valójában mindig „nálunk” van.

Elektronikus védelem

Mágneses és mozgásérzékelők

Az elektronikus védelem további elemei az érzékelők. Többféle típus létezik, a leggyak­rabban használatosak a mágneses, az akusz­tikai és a mozgásérzékelők. Tekintettel arra, hogy a behatolások 80 %-át a bejárati ajtók betörésével követik el, a legalapvetőbb a be­járat védelme. Az ajtók mindenekelőtt mecha­nikus zárral legyenek védve, hogy ne lehes­sen azokat könnyen kinyitni. Természetesen minél bonyolultabb egy zár, annál ellenállóbb. Az ajtó nyitásának érzékeléséről a mágneses nyitásérzékelő gondoskodik. Az figyelmezteti a központot, hogy az ajtó kinyílt és a központ várja a védelem kikapcsolását az épületben.

Amennyiben a megadott időn belül nem tör­ténik meg a kikapcsolás, a központ riaszt. A bejárati ajtóhoz hasonló módon a létesít­mény minden ajtaja, ablaka biztosítható. Az üvegezett betétek törésének érzékelésére akusztikus üvegtörés-érzékelőket használha­tunk. Ezek az érzékelők azokban a helyisé­gekben vannak, amelyekben az üvegfelület található és a törést képesek pontosan érzé­kelni. A minőségi érzékelők viszont teljesen érzéktelenek más hasonló hangokra. A nyitás- és az üvegtörés érzékelők az épület külső szerkezeteinek alapvető védelmét látják el.

Infraérzékelők

A belső tereknél a hívatlan látogatók elleni védelmére elsősorban passzív infraérzékelőket, ún. PIR érzékelőket használnak. Ezek a helyiség hőmérsékletének elemzésé­vel képesek az ember mozgását érzékelni. A különböző alkalmazásokra eltérő jellemzőjű PIR érzékelőket használnak, például szoká­sos helyiségbe valókat, hosszú, keskeny közlekedőbe valókat vagy kisebb állatoknak ellenállókat. Létezik kombinált mozgás- és törésérzékelő, amelynek alkalmazása esztétikusabb és gazdaságosabb.

Az elektronikus védelmi rendszereknél szo­kás a létesítmények tűz- és robbanásveszély elleni védelme is. A tűz korai érzékelésére ionizációs, optikai vagy hőérzékelőket hasz­nálnak Leggyakrabban az optikai érzékelőket használják, amelyek gyorsan és megbízható­an érzékelik a füst megjelenését a helyiség­ben. Ezekben beépített sziréna van, amely veszély esetén riasztja a lakókat.

Biztonsági kód

A billentyűzeten a biztonsági kód megadása az elektronikus biztonsági rendszert kikapcsolja. Közvetlenül a bejárat mellett helyezkedik el

Mozgás- és hangérzékelő

Az elektronikusan biztosított épület minden helyiségében a mozgást és az üvegtörés hangját észlelő érzékelők vannak

Amennyiben a fűtésre vagy főzésre gázt használunk, célszerű a gázszivárgás-érzéke­lő használata. A legkorszerűbb típusok lehe­tővé teszik az összes robbanásveszélyes gáz­fajta érzékelését, a gázkoncentráció határér­ték fölé emelkedése esetén aktiválják a biz­tonsági rendszert. Ezzel egy időben helyileg szirénával jelzik a veszélyt, és ilyen esetben a gázvezetéket automatikusan el is zárhatják. A rendszer eleme lehet a CO- (szén-mon­oxid-) érzékelő is, amely nyílt égésterű készü­lékek pl. gáztűzhely, kandalló elégtelen mű­ködésekor keletkező, fulladást okozó gázra figyelmeztet.

A komplett lakásvédelembe belevehető a számítógépek, az elektronikus információk­nak a védelme is. Mivel az elektronikus biz­tonsági rendszerek a működésükhöz elektro­mos energiát igényelnek, a rendszereknek tartozékai a tartalék energiaforrások is, ame­lyek a hálózati áramkimaradás vagy az áram­ellátás szándékos megszakítása esetén biz­tosítják a működést.

Jelzés: riasztók, szirénák

Riasztás esetén a központ aktiválja a riasztó­berendezéseket. A riasztás jelezhető belső szirénával, külső, az épület utcai homlokza­tán elhelyezett, villogófénnyel egybeépített szirénával, illetve különböző telefonhálózato­kon vagy GSM (GPRS) kommunikátorokon keresztül, távriasztással. A belső szirénáknak magas, fülsértő hangjuk van, és a fő céljuk a tettes elriasztása. Amikor egy tettest a szi­réna visító hangja meglep, az esetek többsé­gében azonnal menekülni kezd. A külső szirénák feladata a szomszédok és az arra járók figyelmének a felhívása.

Ebből a célból a nagyteljesítményű sziréna fel van szerelve erős fényű villogóval. Mivel a kívül elhelyezett sziréna könnyen sebezhető, a kiválasztásánál figyelni kell a gondos mechanikus kialakítására. Az legújabb trendek szerint a sziréna mint előretolt érzékelő szolgál, esetleges megron­gálása jelez a biztonsági központban. Termé­szetes a saját belső akkumulátor használata is, amely abban a pillanatban be tudja kap­csolni a szirénát, amikor az elkövető megpró­bálja azt a központból jövő vezetékekről lekötni vagy kitépni a falból.

Kulcstartóhoz hasonló távirányító

A kulcstartóhoz hasonló távirányító távolról ki-be kapcsolja a védelmet, vészriasztást indít vagy kezeli a fogyasztókat. Az órákhoz hasonló vészgomb lenyomása figyelmeztető jelet küld a központnak (pl. egészségügyi vészhelyzetben)

Téves riasztás

Az elektronikus biztonsági rendszerek hátrá­nya a téves riasztás, ami sok felhasználót tántorít el az alkalmazásuktól. A külső moz­gásérzékelők észlelhetik például a szomszéd macskájának mozgását, a belsők pedig a huzattól megmozduló függönyét. A korsze­rű rendszerek ezért az RDV funkciót alkal­mazzák (Remote Digital Verification), amely a riasztást távolról igazolja. Az RDV lehetővé teszi a valódi vagy a téves riasztás megbíz­ható megkülönböztetését.

Kommunikátorok

Ha az elektronikusan biztosított létesítmény biztonsága sérül, akkor a riasztásról szóló információ automatikus telefon-kommuniká­torral azonnal eljut a tulajdonoshoz. Ott, ahol nincs vezetékes telefon, ugyanezt a célt a GSM- (GPRS-) kommunikátorok szolgálják, amelyek manapság a biztonságtechnika alapvető elemei. Gondoskodnak arról, hogy a riasztás híre az esemény pontos leírásával, néhány előre megadott mobiltelefonra meg­érkezzen.

A GSM-kommunikátorok nemcsak automatikus információkat küldenek a számí­tógépnek vagy a központosított védelem vezérlőpultjára, de a segítségükkel az egész rendszert irányítani, átállítani és ellenőrizni is lehet. Hasonlóan cselekedhetünk interneten keresztül is. A piacon megjelentek hasonló amatőr GSM-berendezések, amelyek régi modulokra vagy feljavított mobiltelefonokra épülnek. Ezek a berendezések többnyire nem felelnek meg még a legalapvetőbb biz­tonsági követelményeknek sem.

Általában akkor hibásodnak meg, amikor a legnagyobb szükség van rájuk. A GSM-hálózati átvitel alternatívája a vezetékes tele­fon. A kommunikátor ekkor a telefon dugaljához és a telefonhoz kacsolódik. Riasztás esetén elkezdi tárcsázni a felhasználó által beállított telefonszámokat, és lejátszik egy szöveges üzenetet. A vezetékes telefon hát­ránya nem csak az állandóan fizetendő áta­lánydíj, hanem a könnyű sebezhetőség is. Erről a létesítménybe való betörések előtt elvágott telefonvezetékek tanúskodnak.

A biztonság legmagasabb fokáért alkalmaz­zák a központosított védelem kezelőpultjára történő riasztásátvitelt. Az őrző-védő szerve­zet ezután havi díjfizetés mellett ellátja a lakás vagy a ház őrzését, és riasztás esetén azon­nal kiszáll a helyszínre egy bevetési egység. A műszaki- és kényszerítő eszközökkel (bele­értve a lőfegyvert) felszerelt bevetési csoport a kiérkezés után ellenőrzi a létesítményt, fel­lép az esetleges támadókkal szemben és a további vagyonkárokat megakadályozza.

A mechanikus objektumvédelem megnehezí­ti az illetéktelen behatolást, az elektronikus biztonsági rendszer a betörőt elriasztja, figyel­mezteti a környezetet, ha a házban vagy lakásban történik valami. Az elektronikus védelem a betörőnek nem leküzdhetetlen akadály, de kimondottan csökkenti a siker esélyét. Mindenesetre a minőségi mechani­kus és elektronikus eszközök kombinációja nagyobb fokú biztonságot garantál. A bizton­sági rendszer kiválasztásánál forduljunk olyan szaküzlethez vagy szakvállalathoz, ahol szak­tanácsadást is nyújtanak. Választhatunk vezetékes vagy vezeték nélküli rendszert, esetleg ezek kombinációját.

Úgy tartják, a vezetékes rendszer ára elfogadhatóbb, ugyanakkor a szerelés drágább és munka­igényesebb a vezeték nélküliekénél. A kábe­leket új építés esetén a vakolatba vagy kábel­csatornába helyezik, az utóbbi rontja a belső tér látványát. A teljesen vezeték nélküli válto­zatot berendezett épületben, vagy a vezeté­kes rendszer továbbfejlesztéseként ajánlják.

Az elektronikus épületvédelem olcsó, könnyen beépíthető

Ennek szerelése kevésbé költséges és egy­szerűbb, valamint az üzemeltetés is olcsó. Költözéskor a berendezést le lehet szerelni és magunkkal lehet vinni. A végegységekbe akkumulátorok kellenek, amelyeket időről időre cserélni kell. A gyakorlatban a biztonsá­gi rendszerek többségét hibrid rendszerekkel oldják meg. Ez azt jelenti, hogy kábeleket ott helyeznek el, ahol nem zavaró a látványuk, másutt vezeték nélküli elemeket használnak.

Általánosan elmondható, hogy egy ilyen rendszer tulajdonképpen egy építőkocka­rendszer, amelynek részei:

A lakás műszaki helységében elhelyezett központ, továbbá az előszobában elhelyezett működtető billentyű­zet, különböző érzékelők, amelyek érzékelik az objektumban mozgó személyeket, ablak­nyitást, üvegtörést. Az érzékelők adatait a központ kiértékeli és szükség esetén a be­állítás szerint elindítja a belső és külső riasztót vagy a telefonos üzenetküldőt. A hangjelzés elriasztja az elkövetőt és informálja a környe­zetet, a telefonos üzenetküldő pedig a tulaj­donost és/vagy a távfelügyeletet értesíti az objektum megtámadásáról.

Tehát ha nem akarunk rácsos ablakokat ajtókat vagy nagy üvegfelületeket biztonsági fóliával ellátni, sze­rezzünk be minőségi elektronikus biztonsági berendezéseket, amelyek valamelyik őrző­védő rendszerbe kapcsolhatók. Az elektroni­kus biztonsági és jelzőrendszert az épület típusa szerint válasszuk ki. A lakásokat több­nyire elég a bejárati ajtóba épített mozgásér­zékelőkkel biztosítani vagy térfigyelőt az elő­szobában elhelyezni. Családi házban vagy földszinti lakásokban a megfigyelt tartomány kiterjesztése függ az épület rendeltetésétől. Fontos védeni az összes ablakos helyiséget a földszinten és az összes nagy üvegfelületes helyiségeket.

Az elektronikus épületvédelem központja

Az elektronikus védelmi rendszerek nem annyira drágák, mint azt sok ember gondolja. Egy kisvárosi, harmadik emeleti panellakás védelmi rendszerének értéke biztosan más lesz, mint egy nagyvárosi luxusvilláé.

Minden védelmi rendszer „agya” a központ. A központ az érzékelőkből és az irányító be­rendezésekből érkező minden jelet kiértékel, majd ezek elemzése alapján, a beállított prog­rammal összhangban határoz a riasztásról. A központ lehetővé teszi a ház vagy lakás több zónára osztását, amelyekbe néhány érzéke­lőt telepíthetünk. A központ billentyűzettel működtethető, de a központot a kódoló bil­lentyűzettől elkülönítve kell elhelyezni úgy, hogy ne legyen szem előtt. A billentyűzet közvetlenül a bejárat mellett helyezkedik el.

A korszerű elektronikus védelmi rendszerek a pinkód bebillentyűzésével vagy a távirányító gombjának megnyomásával kapcsolhatók ki. Mindkét rendszer biztonságos. A kódmeg­adás lehetőségét hagyományosan néhány kísérletre korlátozzák, különben a riasztás beindul. A távirányítónál viszont egy ún. úszó átviteli kódot alkalmaznak, amely teljesen lehetetlenné teszi a másolását.

A ház elektronikus védelmének részei a külső szirénák

A ház elektronikus védelmének részei a külső szirénák, amelyek elriasztják az elkövetőt, és értesítik a tulajdonost és a környezetet az épület megtámadásáról

További lehetőség a rendszervezérléshez az érintés nél­küli RFID kártya, amely hasonló a bankkár­tyákhoz, vagy a különböző alakú RFID adat­hordozók. Ezeket egyszerűen a billentyűzet­hez vagy a leolvasóhoz tartjuk és aktiválják a beállított funkciót, például a védelem be- és kikapcsolását, ajtónyitást stb.

Megfigyelőberendezések

A mechanikus és az elektronikus védelem mellett a kamerarendszerek is biztonságot adnak. A nagy beszerzési költségek miatt az otthonokban régebben ezek nem terjedtek el, az utóbbi időben azonban a piac már elérhető áron kínál családiház tulajdonosoknak is meg­felelő kamerarendszereket. Ezek több elem­ből álló, gyakran CCTV-nek (Close Circuit TeleVision, azaz zártkörű televíziós rendszer) nevezett együttesek, amelyek kamerákkal figyelik meg a kijelölt tereket.

A kamerából a kép feldolgozásra és továbbításra kerül más berendezésekbe, amelyekkel követik, kiérté­kelik és tárolják a képi információkat. A felvétel ezután váratlan események esetén felvilágosí­tásra vagy bizonyítékul szolgálhat. A kamerá­nak ezenfelül eredményes visszatartó lélektani hatása van a betörőre vagy a vandálokra. A megléte tehát alapvető a megelőzésben.

Más tulajdonságuk szerint a kamerarendsze­rek két alapvető csoportra oszthatók: analóg rendszerekre és digitális rendszerekre. A ka­merarendszerek a legegyszerűbb változattól akár 64 kamerát számítógéppel működtető rendszerig terjednek. A kameratípusok külön­böznek nem csak a feldolgozott kép minősé­gében, hanem fokozott ellenállású burkolata­ikban is, amelyek a rongálok támadásainak is ellenállnak. Kamerarendszer kiválasztásánál olyan elemeket részesítsünk előnyben, ame­lyek képfeldolgozási és jeltovábbítási módja megfelel a megfigyelt objektum nagyságának, az időjárási feltételeknek, valamint az anyagi lehetőségeinknek is.

Az összes kritérium alap­ján egyértelműen el kell döntenünk, hogy cé­lunkhoz az analóg vagy az IP (Internet Protocol) technika alkalmas, fekete-fehér vagy színes kamerák infrával (éjszakai látásmóddal), állít­ható optikával, vagy előnyösebb videóból a képet mágneskártyán a számítógépbe áttenni vagy a videófelvevő merevlemezére tölteni.

Üvegtörés-érzékelő

Üvegtörés-érzékelővel kombinált mozgásérzékelő. Sarokba vagy sík felületre helyezhető kivitelben kapható

Digitális kamera

A legkorszerűbb technika digitális kamerája lehetővé teszi a megfigyelést és a csúcsminőségű rögzítést éjjel és nappal is

A lakásbetörés megfigyelésére egyszerű meg­oldás a kompakt, saját belsőmemóriás bizton­sági kamera, amelyet a bejárati ajtó mellé szerelhetünk fel. A kamera automatikusan elindítja a felvételt, ha a képmezőben mozgást érzékel. A kép menüben beállíthatjuk a képek megkülönböztetését és a másodpercenkénti felvételek számát. Azt is beállíthatjuk, hogy megtelt memória esetén felül akarjuk-e írni a régi felvételeket az újakkal. Családi házakban elsősorban egyszerűbb megoldásokkal találkozhatunk, ámbár nagyobb terület lefedésére több kamerára van szükség.

Kamerarendszerek árai

Árban a fekete­-fehér kompakt kamerarendszerek a legkedve­zőbbek, amelyek a képátvitelen kívül kétirányú beszélgetést is lehetővé tesznek. A miniatűr kamerák kitűnnek nagy érzékenységükkel. Még rossz fényviszonyok között is éles képet adnak és érzékeny mikrofonjuk van, amelyet szükség esetén ki is lehet kapcsolni. További lehetőséget – szín és nagyobb felbontás -nyújtanak a kompakt színes kamerarendsze­rek, ezek többe kerülnek. A kamerákhoz biz­tonságtechnikai érzékelők is csatlakoztatha­tók, például mozgásérzékelők. Az adott kamera érzékelője a riasztás aktiválása mellett átkapcsol a monitorra. így nem csak figyel­meztetni lehet az objektum őrzőjét vagy más személyeket, de a helyzetet egyidejűleg meg lehet jeleníteni a monitor képernyőjén.

Távfelügyelet

A kamerarendszer kiterjesztett funkciója lehet a távfelügyelet. A kompakt kamerarendszer egységes, telefonvonalon képet és hangot, illetve riasztó- és irányítójeleket továbbít a sze­mélyi számítógépnek. A tulajdonos így képes távolról, szükség esetén a munkahelyéről vagy akár nyaralás közben követni, hogy mi történik otthon. Amennyiben egy családi ház­ban intelligens kamerarendszer kiépítését tervezzük, vásároljunk IP kamerákat. A digi­tális kamerarendszer vezetéken vagy vezeték nélküli eszközökön keresztüli (WiFi) digitális képtovábbítással működik.

Jó tanács

Az IP kamera a számítógépes hálózat­ban egy további „számítógép”. Ha meg akarjuk tekinteni a kamera képét, elég megadni annak IP címét, és a számító­gép megjeleníti, mit lát a kamera. Az IP kamerák egyidejűleg lehetővé teszik a hangátvitelt is. A kamerába épített szerverrel be lehet állítani a kamera különböző paramétereit.

IP kamerák

Ennek köszönhe­tően minden egyes kamera külön is elérhető, tetszőleges számítógépről vagy az interneten keresztül. A digitális kamerák, IP kamerák drágábbak, de a hosszabb távon megtérül­nek. Az IP kamerák olyan funkciókat tesznek lehetővé, amelyek az analóg kamerákkal nem érhetők el (digitalizáció, képtömörítés, érzé­kelés és intelligens működtetés). Az analóg kamerákkal összehasonlítva sokkal jobb képet adnak, gyakorlatilag kizárják a képhi­bákat. Ezenkívül nagyobb területet képesek figyelni, így egy IP kamera helyettesíthet néhány hagyományost.

Adatátviteli biztonság

Az IP kamerák alkalmazásakor az adatátvitel is sokkal biztonsá­gosabb, mint analóg kamerák használata esetén. Az IP kamerák intelligens kamerák, előre beállított szabályok szerint önállóan képesek reagálni. A digitális átvitel, a több jogosultsági szint lehetővé teszi az IP digitális kamera képei, hangok és egyéb funkciók védelmét, a csak előre meghatározott helyről való hozzáférés beállításával vagy az adatok átkódolásával. így biztosítani lehet, hogy az IP kamera az illetéktelen személyeknek hoz­záférhetetlen legyen.

A digitális rendszereknek az analóghoz ké­pest egyszerűbb a kezelésük. Ez leginkább a Windows környezetű szoftver-vezérlés eredménye, ami a kamerarendszerek egy­szerű és gyors kezelését kínálja. A különleges keresőszűrők lehetővé teszik különböző kép­sorozatok nagyon rövid idő alatti megkeresé­sét. A jelentett eseményt el lehet menteni digitális adathordozóra, például CD-re. Az említett analóg kamerarendszerek régebbi típusú rendszereket képviselnek, amelyek zárt televízióhálózaton alapulnak.

Analóg kamerarendszer működése, hátrányai

Az analóg kamerarendszer speciális koaxiális kábeleket használ az analóg jelek átvitelére. A PAL szabvány szerinti analóg átvitel miatt a kép korlátozott felbontású, ami a gyakorlatban elmosódott, sokszor fekete-fehér képet jelent, amely nem képes a részleteket megje­leníteni.

Mozgásérzékelővel kiegészíettt kamera

A kamerákhoz biztonságtechnikai érzékelők, például mozgásérzékelők is csatlakoztathatók

Az analóg kamerarendszernek hátránya továbbá a szükséges felvételek megkeresése a szalagon. Gyakran felvételek hosszú sorát kell átnézni, amíg megtaláljuk a keresett ese­ményt. Az analóg felvételen már nem lehet a minőséget tovább javítani (fényerő, kontraszt, nagyítás). Másik oldalról az analóg kamera­rendszer olcsóbb, éppen a régebbi rögzítési technológia miatt.

Videó-kaputelefonok

A megfigyelőrendszerhez a videó-kaputelefon is hozzátartozik. Ez a bejárat vagy kapu előtt álló látogató szemé­lyes kapcsolat nélküli vizuális ellenőrzésére szolgál. Amennyiben a látogatót be szeret­nénk engedni, távolról is kinyithatjuk az ajtót. A videó-kaputelefont a házon belüli kommu­nikációra is használhatjuk.

Kaputelefon

A csengőgomb megnyomása után hangjel­zés jelzi a vendég érkezését, ezzel egy idő­ben a kívül elhelyezett kamera elkezdi átvinni a képet a telefon kijelzőjére. A „nyitás” gomb megnyomásával jelet küldünk az ajtó zárszer­kezetébe beépített relének, és így beenged­jük a vendéget.

Autónkat szinte családtagnak tekintjük. Ezt nem csak a benne eltöltött idő erősíti, hanem a kötelezettségek, a gondoskodás, illetve a pénzbeli kiadások, amelyek az autóval kap­csolatosak. Érthető tehát, ha autónkat maxi­mális biztonságban szeretnénk tudni.

Ha garázst építünk, tudnunk kell, hogy a garázs külön tűzszakasz és amennyiben köz­vetlenül kapcsolódik a ház belső teréhez, tűzgátló ajtóval kell lezárni. Amennyiben a garázs lakott helyiségekkel szomszédos, úgy a határolószerkezet hangszigetelő képessé­ge nem lehet kisebb 53 dB-nél. A garázs legfontosabb része a garázskapu, mert nem csak a garázsban elrejtett vagyont védi, hanem mert itt is be lehet hatolni a házba. Ezért kellő védelemmel ellátott garázskaput válasszunk.

A garázskapuk nem szokványos ajtók csu­pán

A kényelemhez, amely a modern garázs­tól elvárható, hozzátartozik az automatikus távnyitás, működtetés is. Természetesen minden kapu mechanikusan is nyitható, illet­ve áramkimaradás esetére biztosítékkal van felszerelve. A korszerű garázskapuk felszerel­hetők különféle érzékelőkkel, amelyek hang­jelzést adnak veszély esetén, jelzik, hogy volt-e erőszakos behatolási kísérlet vagy tűz. Más érzékelők úgy gondoskodnak a bizton­ságról, hogy akadály észlelése esetén megállítják a kapu csukását. Ilyen módon megaka­dályozzák az autó károsodását, ember vagy állat sérülését. Ha a garázskaput ilyen átgon­dolt, automatikus működtető és ellenőrző rendszerrel szeretnénk felszerelni, akkor ne felejtsünk a garázsban 230 voltos csatlako­zást kialakítani.

A nyitás módjától függően ma több típusú garázs-kapu közül is választhatunk. A hagyo­mányos kétszárnyú ajtóra hasonlító garázs­kapu nem a legpraktikusabb megoldás, mert nyitáskor viszonylag nagy helyet igényel.

Garázskapu

A hagyományos módon, kétoldalra nyíló garázskapu nyitásához sok helyre van szükség

Helyette billenőkaput, tolókaput vagy redőny­kaput építhetünk be. A toló- és redőnykapuk legjobb tulajdonságainak kombinációjából keletkeztek a szekcionált kapuk. A nyíló kapukat nagy helyigényük miatt már ritkán alkalmazzák. Azonban még mindig találko­zunk velük ott, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a klasszikus építészetre és a háztulajdonos robusztus, stílusosan tervezett garázskaput kíván. Természetesen a hagyományos mó­don nyíló kapukat is lehet távvezérelni.

A régebbi, de még manapság is elterjedt garázskaputípusba tartoznak a billenőkapuk, ahol a felnyitott kaput a garázs födémé alatt egy ellensúlyozó rúdrendszer tartja a helyén. Az ilyen megoldás feltétele a garázs elegendő belmagassága, mert a kapuszárny a födém alatt meghatározott helyet igényel. Ezt a típust az átépítéseknél is gyakran használják, mert nem kell a bejárati falnyílást speciálisan kiala­kítani.

Redőnykapuk

A legkisebb helyigénye talán a redőnykapuk­nak van. A teljes kapulap vékony alumínium­lamellákból áll, amelyek nyitáskor a garázs­kapu belső oldalán elhelyezett szekrénybe tekerednek fel. A szekrény mérete a kapu magasságától függ. Hagyományosan ele­gendő egy 30 x 30 cm méretű szekrény, bár magasabb kapuknál ez lehet akár 40-65 cm is.

A redőnykapuk szerelése nem igényel külön beavatkozást a mennyezeten vagy a padlón, így egy garázsátépítésnél utólag is el lehet azokat helyezni. A kapuk legtöbbször elektromosan mozgathatók. Hátrányuk, hogy az ilyen kapuk betörés ellen a leggyengébb védelmet nyújtják. Csak fűtetlen helyiségekbe ajánlott, mert a hőszigetelő képességük kicsi. A redőnykapuk fontos kiegészítője a zuhanás­gátló, amely megakadályozza, hogy a kapu a szekrényből véletlenül letekeredjen.

A garázskapuk legkorszerűbb típusai a szekcionált kapuk. Három-öt részből állnak, ame­lyek felhúzáskor fokozatosan billenve egy íves pályán behúzódnak a garázs mennyeze­te alatti térbe. A síneket a garázs oldalfalaira szerelik, a kapu a nyílás felett elhelyezett torziós-rugós mechanizmussal nyílik.

A garázskapuk legkorszerűbb típusai a szekcionált kapuk

A garázskapuk legkorszerűbb típusai a szekcionált kapuk

A bil­lenőkapukkal összehasonlítva, szerkezetük nyitott állapotban kevesebb helyet igényel. A redőnykapuktól eltérően a szekcionált kapuk egyes szekciói körülbelül 50 cm széle­sek. Két műanyag bevonatú acél- vagy alu­míniumlemez alkotja őket, az üreget poliure­tánnal töltik ki, tehát a kapu megfelelően hőszigetelt és erős. A szekcionált kapu kere­tébe be lehet építeni hagyományos nyílóajtót is, amely lehetővé teszi a garázsba való ki- és bejutást az egész kapu nyitása nélkül is. Nem elhanyagolható a garázskapuk biztonságos működése sem.

A szekcionált kapuk három-öt részből állnak

A szekcionált kapuk három-öt részből állnak, amelyek felhúzáskor fokozatosan billenve egy íves pályán behúzódnak a garázs mennyezete alatti térbe

Az Európai Unió szabványai­val összhangban rendelkeznie kell olyan megbízható ujjbecsípést gátló rendszerrel, amely a garázskapu mindkét oldalán műkö­dik, és kizárja annak lehetőségét, hogy motor nélküli nyitásnál vagy áramkimaradás esetén a mozgó alkatrészek közé kerülő ujjaink meg­sérüljenek. Az egyszerű és biztonságos működtetés érdekében minőségi ellentartó­kat, ún. torziós rugókat kell használni, ame­lyek átveszik a kapu tömegének egy részét. Ezek a rugók a kapu mérete és tömege sze­rint készülnek. A kapunak az üzembe helye­zés előtt át kell mennie egy biztonsági vizsgá­laton, ezt nagyjából ötévenként egyszer el kell végezni.

Az ablakok a ház vagy lakás leggyengébb pontjai közé tartoznak, ahol a betörők meg­próbálnak bejutni. Amíg a társasházak maga­sabb szintjein az ajtó az egyetlen út a betörő­nek, a családi házak esetén pont az ablak a valószínűbb bejutási hely.

Biztonsági fólia

A biztonsági fólia megóv az üveg betörése ellen. Olyan szilárd, hogy a betörő nem tudja betörni, hogy kézzel benyúljon és az ablakot kinyissa

A betörők leginkább a földszinti ablakokat, továbbá a pinceablakokat, a tetőablakokat, a ledobónyílásokat (angol aknákat), erkély­ajtókat és -ablakokat használják ki. Egyetlen ablak sem létezik, amelyik száz százalékosan ellenállna a betörőnek. Mégis van néhány módszer, amelyek a betörést sikeresen nehe­zítik, és amennyiben a bejutás öt percnél tovább tart, a hívatlan látogatókat eltérítik. A földszinti lakásoknál a fóliák és a réteges, ragasztott üvegeken túl a védelemhez hozzá­járul még rács vagy roló felszerelése is.

A betörőt meglepheti a zárható ablakkilincs, mivel az ablak nem nyílik ki még az ablaküveg kitörése esetén sem. A biztonsági rendsze­reknél érvényes, hogy minél több akadályt vesz észre az elkövető, annál hamarabb hiú­sul meg a kísérlete. Ezért célszerű a vasalatot, a rétegezett üveget más biztonsági védelemmel kombinálni – erős rácsokkal, mecha­nikus zárakkal, riasztóberendezéssel és ha­sonlókkal.

Bukó-nyíló ablakok zárható kilincse

Az ablakok biztonságát növeli a minőségi vasalat, a bukó-nyíló ablakok zárható kilincse

Biztonsági vasalatok

A korszerű ablakvasalatoknak és a bizton­ságtechnikának köszönhetően minden má­sodik, ablakon keresztül megpróbált betörés meghiúsul. Az ablakvasalaton értjük a zár­szerkezetett, a pántokat és a nyitást-bukást működtető rendszer elemeit. A korszerű ablakrendszerek akár műanyagból, fából vagy alumíniumból készülnek, többnyire tel­jes kerületükön van vasalatuk. Ezeknek a va­salatoknak létezik néhány fokozata, amelyek egymástól árban és kivitelben különböznek. Nagyobb gond nélkül minden keretbe, szárnyba be lehet őket építeni, függetlenül attól, hogy milyen anyagból készültek. Azon kívül, hogy az ablak kényelmesen kezelhető, növeli annak biztonságát a kifeszítés elleni elemekkel, az ún. „gombákkal” (gomba fejű csapokkal).

Minél több van ezekből, annál nagyobb a védelem foka, ámbár maga az ablak nagy­sága is befolyásolja számukat. Szintén fontos, hogy a kilincsnek is legyen blokkolási funk­ciója és legyen ellátva zárószerkezettel. Ez megakadályozza, hogy a vasalatot kívülről manipulálják, és emellett nem nehezíti a bel­ső oldalon a kilincs használatát. Meg kell említeni az olyan kilincseket, amelyek kulccsal vagy gyermekbiztosítóval vannak ellátva. Ezek lehetővé teszik a kilincsek olyan helyzet­ben való zárását, hogy egy gyermek ne tudja kinyitni az ablakot vagy az erkélyajtót.

Manapság esztétikai okokból a rejtett kivitel részesül előnyben. Hasonlóan a biztonsági ajtókhoz, a vasalat lehet többpontos, bizton­sági kilinccsel. Az egyes pontok száma és típusa függ az igényelt biztonság foktól. A pontok automatikusan záródnak minden ablakzáráskor a kilincs egyszerű elfordításá­val, így nem fordulhat elő, hogy elfelejtjük az ablakot biztosítani. Szellőztetéskor a ki­buktatott ablakon át viszonylag egyszerűen be lehet hatolni. A biztonsághoz ezért hozzá­járulnak az integrált szellőztetőrendszerek is, amelyek teljesen zárt ablak mellett friss leve­gőt engednek be. A szellőztetés ilyen rend­szere az ablakkeretet csak 5 mm-rel elemeli el a toktól és ezzel a réssel biztosítja levegő­cserét, de léteznek más megoldások is.

Bár ez nem helyettesíti a nyitott ablakos szel­lőztetést, de rejtetten, mintha az ablak zárva lenne, működik. Rossz idő esetén is célszerű lehet így szellőztetni.

Biztonsági üvegek

A betörő nem véletlenül választja behatolási pontként az ablakot. Némelyikük betöri az üveget, mások ügyesen kinyitják az ablakot. A biztonságos ellenállást belökés, rongálás, felfeszítés és nem kívánt személyek bejutása ellen az ablak minden alkatrészének teljesíte­ni kell. Ámbár a keretek legjobb biztosítása és a biztonsági vasalat sem segít, ha az ablak üvegezése nem megfelelő. Ezért a védelem első foka a biztonsági üveg vagy védőfólia használata, erre a célra alkalmasak a be­hatolásgátló biztonsági üvegek.

A kockázat fokától és a megkívánt biztonság szintjétől függően a biztonsági üvegek széles skálájá­ból választhatunk, lehetnek többek között bedobásnak, ütésnek, lőfegyver lövedéké­nek, robbanótöltet robbanó hatásának ellen­állók. Léteznek rezgésre reagáló biztonsági üvegek is, amelyek jelzőberendezést kap­csolnak be. A mai fejlett gyártási technológi­áknak köszönhetően az üveg nem olyan törékeny, ezért különleges biztonsági üvegek állnak rendelkezésünkre. Ilyenek például az edzett és a többrétegű üvegek.

Korszerű ablakrendszerek

A korszerű ablakrendszerek készülhetnek műanyagból, fából vagy alumíniumból, és többnyire teljes kerületükön vasalatuk van

Az edzett üvegnek, köszönhetően a különle­ges hőkezelésnek, jobb a repedéssel szem­beni ellenálló képessége és a közönséges üvegnél ötször nagyobb a szilárdsága. Ha mégis megreped, apró, nem éles morzsákra esik szét, így nem okoz sérülést. Az ablakok üvegezésén kívül biztonságosan használható korlátok vagy válaszfalak betétjeként. A ra­gasztott üveg, amelyet réteges üvegnek is neveznek, az egyes üveglapok összeragasz­tásával készül. Az üveglapok között nagyszi­lárdságú és tapadóképességű, rugalmas fólia van. Az ilyen üveg erősebb, és törés esetén az üvegszilánkok a fóliára tapadnak.

Az üvegek közötti rés megválasztásától, a laminált rétegek összetételétől, esetenként a biztonsági gyanta, a ragasztók és a fóliák használatától függően a biztonsági üvegek különböző osztályokba sorolhatók. Ezeket az osztályokat az az idő határozza meg, amed­dig az ablak vagy az üvegezés egy közvetlen, durva erejű támadásnak képes ellenállni. A legegyszerűbb, 0,4 mm vastag fóliával bevont réteges üveg csak az üvegszilánkokat tartja össze ütéskor, ami annyit jelent, hogy az esetleges támadót nem állítja meg és nem is késlelteti.

Leggyakrabban a 0,8 mm vastag fóliával készült réteges üveget használják. Léteznek vastagabb fóliával vagy többszörös réteggel készült réteges üvegek, amelyek az ablak elleni támadást jelentősen lassítják vagy ki is védik. Több réteg összeállításából olyan szendvicsszerkezet keletkezik, amely még egy lövedéknek is ellenáll. A biztonsági üveg nélkülözhetetlen a földszinti ablakoknál, nagyobb üvegfelületeknél, például terasz­ajtóknál. A biztonsági üvegek az ember és a vagyon aktív védelmén kívül passzív bizton­ságot is nyújtanak, mivel megvédik a lakót az üvegtörés okozta sérülésektől.

A biztonsági üvegeket a DIN szabvány szerint osztályozzuk:

  • A osztály – bedobásnak ellenálló üveg. A vizsgálati módszer egy 4 kg-os golyó szabadeséssel kifejtett erőn alapul,
  • B osztály – betörésnek ellenálló. A vizs­gálat egy 2 kg tömegű balta ütésein ala­pul, valamint azon, hogy mennyi egy 40 x 40 cm-es nyílás kitöréséhez szüksé­ges ütések száma,
  • C osztály – lövéssel szemben ellenálló,
  • D osztály – robbanás hatásának ellenálló.

Biztonsági fóliák

Szakértők szerint az üvegek biztonságának növelésére a legjobb megoldás a biztonsági fólia használata, amelyet poliészter filmrétegek alkotnak, és amely kifejezetten az egész ablak­felületet erősíti. Fékezi a betörő behatolását, lassítja bejutását, mert az üveg a széttörése után sem esik szét, egész és áthatolhatatlan marad. Nem lehet átdobni kővel vagy más súlyos tárggyal. A fóliát átszakítani ugyanolyan munkaigényes, mint egy rácsot átfűrészelni, hogy nyílás keletkezzen benne. A biztonsági fóliát más fóliákkal is lehet kombinálni – pél­dául napsugárzás vagy hőveszteség ellenivel.

Hátránya, hogy minimum 4 mm vastag üvegre lehet csak ragasztani, ez pedig kizárja a panel­épületek hagyományos ablakait, amelyeknek szokásos üvegvastagsága 3 mm. A fólia alá lehet riasztóvezetékeket helyezni, amelyek az üveg széttörésekor riasztanak. Az összes biz­tonsági fóliát az üvegfelület belső oldalára teszik. Az üvegre vízszerű filmet hordanak fel és speciális simítóval a fóliát kisimítják. A fólián lévő ragasztó a kisimítás közben a nyomás hatására aktivizálódik. A felhelyezés után a ra­gasztó a környezeti hőmérséklettől függően, 4-6 héten belül megkeményedik.

A biztonsá­gi fólia alkalmazásának alapvető előnye, hogy bármilyen meglévő üvegezést fel lehet javítani vele az üvegezés vagy az ablakkeret cseréje nélkül. A fóliák a nappali fénynek akár a 97 %-át is áteresztik. Alkalmazásuk nem változtatja meg az eredeti üveg kinézetét, csupán mecha­nikailag megerősítik azt. A teljes átláthatósá­gon kívül az is előnye – amennyiben bevizsgált fóliáról van szó, és a rá vonatkozó előírások­nak megfelelően van felragasztva -, hogy a biztosítók a biztonsági rács kategóriájá­ba sorolják. Az üvegek biztonsági fóliázása viszont többe kerül, mint a rácsok felszerelése.

Külső zsalugáterek, zsaluziák, redőnyök, rácsok

A zsalugáterek azon kívül, hogy védenek a kellemetlen időjárástól, az ablakok és a ház védelmét tovább erősítik. Nem csak abla­kokon fordulhatnak elő, alkalmazzák ajtók­nál is. A zsalugátereket közvetlenül a homlok­zatra, az ablakkeretre vagy egy kiegészítő keretre szerelik. Amennyiben a házunkra ille­nek a zsalugáterek, választhatunk minő­ségi fa, műanyag és erősített alumínium-profilokból. A zsalugáterek megjelenése és funkciója szerint választhatunk különféle vasalatokat és szerkezetet a nyitás, illetve a biztonság szempontjából.

A biztonságosan nyíló zsalugáterek az abla­kok, erkélyajtók vagy teraszajtók védelmét látják el. Amennyiben ferde vagy mozgatható lamellákkal készülnek, úgy zsaluziaként is szolgálnak. A teraszajtókon lévő zsalugátere­ket – hasonlóan a kétoldali biztonsági zárral ellátott biztonsági ajtóhoz – több kitolódó, aktív biztonsági csappal és kiemelés ellen védő biztonsági horoggal kell ellátni. Több ablak esetén a nyitás könnyítésére felszerel­tethetünk elektronikus működtetésű rend­szert, amely a távirányító gombjának meg­nyomásával egyidejűleg tudja zárni vagy nyitni az összes zsalugátert.

Zsalugáter

A zsalugáterek nem csupán stílusos elemei a ház homlokzatának, a betörésvédelemben is fontos szerepük van

Hasonlóan lehet irányítani a rácsokat, zsaluziákat és más elektromos működtetésű elemeket. A zsalugáterek fából, műanyagból vagy erősített aluprofilokból készülnek. A fa zsalugáterek hétvégi házakra vagy hagyomá­nyos építésű és stílusú téglaházakra, a mű­anyag és alumíniumzsalugáterek a modern stílusú épületekre illenek. Jelenleg nagyon divatosak a toló zsalugáterek. Ezeket ha­sonlóan a homlokzati panelokhoz, főleg a franciaablakok nagy felületének védelmére használják. Ugyanazok az előnyei, mint az ablak előtti külső redőnyöknek. A különbség főként abban van, hogy a redőnyöket bármi­kor teljesen el lehet rejteni, viszont a zsalugá­terek mindig látszanak a homlokzaton.

Oldalra tolható zsalugáterek

A modern épületek ablakaira sínen oldalra tolható zsalugátereket szerelhetünk

A toló zsalugáterek előnye a felnyílókkal szemben, hogy nem mozdítja el őket a szél, viszont a felnyílókat minden helyzetben megfelelően rögzíteni kell. További előnyük az egyszerű kezelhetőségük és a korlátlan nyitásváltozat. A toló zsalugáterek kialakíthatók mozgatható lamellákkal is. A lamellákkal a bejutó fény mennyiségét szabályozhatjuk.

Lamellás zsaluzia

Elegáns és biztonságos megoldás az alumíniumból készült, mozgatható lamellás zsaluzia

Egyszerű és költséghatékony megoldás a műanyag redőny

Egyszerű és költséghatékony megoldás a műanyag redőny, amelyet utólag is fel lehet szerelni az ablakok elé

Amennyiben erkélyes földszinti lakásunk van, szereljünk fel rácsokat is. Családi ház föld­szinti ablakainak védelménél a fix rács azért előnyös, mert erős és magát az ablakkeretet is védi. Esztétikai szempontból előnytelen, mert a lakásból is látszik a rácsozás, és ez bezártság érzetet kelt még akkor is, ha a kovácsoltvas rács művészi alkotás és az épület eredeti építészeti eleme. A rács olyan erős legyen, hogy a szokásos eszközökkel ne lehessen meghajlítani, széthúzni és az egyes rudakat egymástól elválasztani. A kapcsolatok hegesztéssel készüljenek. A fémrudak átmé­rője 10-12 mm legyen. A rácsokat a falazatba többnyire a kerethez hegesztett csapokkal rögzítik. A fix rácsok hátrányát, a kilátás korlá­tozását küszöbölik ki a redőnyrácsok vagy az ollós rácsok.

Ezeket leginkább az üzletek kira­katainál használják, nem a családi házak abla­kainál. A redőnyrácsok felszerelhetők nagyobb ellenállású biztonsági zárral. Kezelésük lehet kézi vagy motoros. Az ollós rácsokat oldalra lehet elhúzni és teljesen eltakarni, majd behúzni és szorosan bezárni. Az ilyen típusú rácsokat gyakran használják raktárak, pincék hátsó bejáratainak biztosítására. Ezen rácsok hátránya, hogy ha zárva vannak, rajtuk a be­törő könnyen fel tud mászni a felsőbb szintek nyílásaihoz. Az ablak betörését nehezítik az ablakszárnyat és a keretet védő, ablak előtti redőnyök is. Ezek hőt is megtakarítanak, védenek a napsugárzás, az időjárás hatásai és a zaj ellen, intimitást biztosítanak, mert korlátozzák a belátást a házunkba.

Rácsos védelem

A földszinti és első emeleti erkélyeket, lodzsákat érdemes ráccsal védeni a hívatlan látogatóktól

A leeresztett redőnyök nagy terhelésnek képesek ellenállni, ennek növelésére a redőny­rendszereket ki lehet egészíteni olyan zárral, amely megakadályozza a redőny benyomá­sát. A redőnyöket belülről többféle módon lehet működtetni, akár egyszerű húzógurtnival vagy hajtórúddal.

Kényelmes megoldás az elektromos mozga­tású biztonsági redőny. A csőmotorral és biztonsági horgokkal ellátott biztonsági redőny fokozza a védelmet, mivel a nyitásához szak­tudás kell és a betörés hangos lenne. A fel­emelés kísérletekor a redőny tengelyének elfordulását a motor elektromos fékje meg­akadályozza.

Vannak speciálisan a redőnyökre kifejlesztett zárak is, amelyek a feltolás ellen védenek, a lehúzott redőnyt lenyomva, azt zárt állapot­ban tartják, így védik házunkat a nem kívánt látogatók ellen. Ezek a zárak normál redőny­mozgatásnál automatikusan kinyílnak, csak a külső feltoláskor lépnek működésbe. Amennyiben a külső redőnyöket automatikus nyitásra és zárásra programozható órával szereljük fel, amely beköthető egy biztonsági rendszerbe, valóban nyugodtan alhatunk.

A redőny felhúzását bezárt főzár mellett is be lehet programozni vagy a tulajdonos hosszabb távolléte esetén a redőny rendszeres nyitását és zárását is be lehet állítani. Ez a rendszer a potenciális betörőt meggyőzi arról, hogy valaki biztosan van a házban, ellenkező esetben a tartósan lehúzott redő­nyök meghívót jelentenek a hívatlan vendé­geknek. A lamellák anyaga leggyakrab­ban alumínium öntvény, műanyag vagy fa.

Redőnyök beépítése

Az ablak előtti redőnyök az építés előkészítéstől függően szerelhetők be. Alapvető elemük a redőnyszekrény, amelybe a redőny felteke­redik, valamint a külső keret a vezetősínekkel. Célszerű a szerelésre előre gondolni – akár egy új építkezésnél, akár az épület felújítása során vagy a hőszigeteléssel egybekötött ablakcserénél. Csak ilyen esetekben lehet a redőnyszekrényt teljesen elrejteni és a ve­zetősíneket is a vakolat alá süllyeszteni. A redőnyszekrény ablakrátétként vagy az ablak felett helyezkedik el. Utólagos szerelés­nél a redőnyszekrény a homlokzatra kerül. A redőnyök előnye még az energiatakarékos­ság és magának az ablaknak a védelme. Nem csak eső, hó és mechanikus sérülések ellen, de az UV sugárzás ellen is védenek.

Amennyiben szakvállalatnál vásárolunk biz­tonsági ajtót, garanciát kapunk arra vonatko­zóan, hogy azt kiváló minőségű anyagokból, első osztályú technológiával gyártják. A szer­kezetbe csak szabályosan minősített eleme­ket, anyagokat építenek be, és az ajtó meg­felel az igényes ellenállási vizsgálatokon, nem csak betörés, de tűz és más elemi katasztró­fa ellen is. Amennyiben ilyen ajtó készítteté­séről döntünk, annak alapvető jellemzője a biztonsági osztályba való besorolása. A ter­mék besorolását a betöréshez szükséges idő és a betörőnek az ajtó feltöréséhez szüksé­ges szerszámok döntik el.

(A biztonsági ajtókról többet előző cikkünkben is olvashat!)

A szabványok öt biztonsági osztályt határoznak meg

Az első két osztály hagyományos ajtót jelöl minimális biztonsági jellemzőkkel, a III. és IV. osztály olyan biztonsági ajtókat jelöl, amelyek kiváló­an képesek megvédeni a magántulajdont. A legmagasabb, V. osztályú ajtókat bankok­ba, üzletekbe ajánlják. Az I. és II. osztályú ajtók csak egyszerű védelmet adnak, jelenleg ezeket már nem ajánlják, a III. és IV. osztályú ajtók alapvető biztonságot nyújtanak, mivel a fémszerkezeten kívül többpontos zárással és védett pántoldallal készülnek.

Az ilyen védelemmel ellátott ajtók ellenállnak a szokásos rongálásnak és mechanikus támadásnak, például rúgásnak, vállal való belökésnek. A betörés elleni ellenállás vizsgála­tánál a szokásos eszközöket használják, mint például kisebb csavarhúzó, kés, kötél, csi­pesz, zseblámpa, kampó, acéldrót, csavar­kulcsok, fogók és hasonlók. A III. osztályú ajtók a legnépszerűbbek, nagyfokú biztonsá­got nyújtanak.

Biztonsági ajtók

Amennyiben szeretnénk elkerülni a betörést, III. és IV. osztályú biztonsági ajtót, biztonsági tokot és azonos minőségű zárat szereltessünk be

Ellen kell állniuk a feszítővas­nak, ezt használják legtöbbször az ajtók feltö­résére. Ezenfelül a II. osztályú ajtóhoz képest kétszer olyan hosszú idő szükséges az ajtó kézzel való feltöréséhez. A IV biztonsági osz­tály nagyon nagyfokú védelme ellenáll a kalapáccsal, vésővel, baltával, hidegvágóval, lemezvágóval, kézifűrésszel, elektromos fúró­val való támadásnak.

A biztonsági ajtók ára

Ha új biztonsági ajtó vásárlásáról döntünk, ne az árak összehasonlításával, hanem a jel­lemzők összehasonlításával kezdjük, legin­kább a biztonsági osztály (II., III. vagy IV.) ellenőrzésével, a tűzgátló képesség (30 vagy 60 perc), a hangszigetelő képesség (37, 39 vagy 42 dB), a tok betonkiöntésével, illetve a szervizszolgáltatással (például a kulcs elvesztése vagy az ajtó becsapódása esetén) törődjünk.

A biztonsági ajtók felületképzését a lakásbelsőhöz illő stílusban választhatjuk ki

A biztonsági ajtók felületképzését a lakásbelsőhöz illő stílusban választhatjuk ki

A különféle „nevenincs” gyártók olcsó bizton­sági ajtói betörés ellen csupán gyengén védenek. A biztonsági lakásbejárati ajtók árai nem csak gyártók szerint különböznek, ha­nem méret, a biztonság foka és egyéb jellem­zők szerint is. Ne engedjünk az olcsó bizton­sági ajtók csábításának, ezeket többnyire a Távol-Keletről hozzák be. Ezek akciósán 50 000-60 000 Ft-ba kerülnek, de igencsak kérdéses a minőségük, az élettartamuk, és a beépítésükért is külön kell fizetni.

Szakvállalat által szállított minősített ajtóért a biztonsági osztálytól függően 140 000-220 000 Ft-ot kell fizetni. A legbiztonságosabb ajtók ára kiviteltől függően akár milliós nagyságrendű is lehet, ezek az ajtók természetesen már páncélozottak. A kétszárnyú biztonsági ajtók ára az egyedi mérettől és a kialakítástól füg­gően emelkedik. Biztonsági ajtó vásárlásánál az árbeli eltérések funkcionális különbsége­ket is jelentenek.

Jó tanács

Néha a drágább ajtó megtakarítást je­lent. Győződjünk meg arról, hogy a biz­tosító ad-e kedvezményt a biztosítási díjból megfelelő biztonsági ajtó beépíté­se esetén.

Akkreditált vizsgá­lóhelyek

Az ajtókat, illetve a tokokat akkreditált vizsgá­lóhelyeken tesztelik és bírálják el. Általános szabály, hogy a biztonság szintje arányos legyen a megvédeni kívánt értékekkel. Az ajtó vásárlásánál ellenőrizzük a garancia időtarta­mát, mi mindent fed le, és igény esetén hol élhetünk vele. A garancia három évnél nem lehet rövidebb. Jelenleg ugyancsak szokásos az öt év garancia. Azért, hogy biztosak le­gyünk abban, hogy a biztonsági ajtó teljesíti feladatát, győződjünk meg a forgalmazó és az ajtót beépítő cég megbízhatóságáról. Vannak akár a teljes termékélettartamra kiter­jesztett élettartam-garanciák is. A forgalma­zóknak kérésre be kell tudni mutatniuk enge­délyeiket.

A bejárati ajtót mindenki látja, ezért fontos az ajtó kinézete. A potenciális betörőt az ajtó külseje helyett jobban érdekli az ajtó bizton­sági felszereltsége. Egy szokásos ajtó feltöré­se egy behatolónak pár másodpercet jelent. Kihasználja az ajtó gyenge pontjait, amelyek a támadás célpontjai lesznek. Ezek minde­nekelőtt az ajtó felülete, a pántok, az ajtótok, a zár és a zárbetét. Az egyszerű ajtót könnyű betörni, szétrúgni, vagy egyszerűen feszítő­vassal pántjairól leemelni. A biztonsági ajtó a tolvajnak mindezeket nehézzé teszi és a nehézségek leküzdéséhez szükséges időt meghosszabbítja. Ezért a valódi biztonsági ajtók szilárdak, erősített kivitelűek, minőségi biztonsági vasalatokkal, zárszerkezettel és szilárdan rögzített tokkal vannak ellátva.

Biztonság

A biztonsági ajtók az általuk nyújtott védelem fokától függően több biztonsági osztályba sorolhatók. Más szempontból a biztonsági ajtók külön csoportjába tartoznak a lakások, illetve a társasházak bejárati biztonsági ajtói. A lakások biztonsági ajtói többnyire egyszárnyúak, nem feltűnőek, és kívülről alig külön­böztethetők meg a közönséges ajtóktól. Ezeknek tűzgátló kivitelben kellene készül­niük, a jobb minőségűek így is készülnek. A társasházak bejárati ajtói már lehetnek akár kétszárnyúak, oldal- vagy felülvilágítóval ellát­va. Ezen ajtók szerkezetének és tokjának a biztonsági elemeken kívül megfelelő hő- és hangszigetelési tulajdonságúaknak kell len­niük. A biztonsági ajtók kínálata a piacon meglehetősen nagy.

Fontos a minőségű ajtók kiválasztása

Ne engedjük magunkat elcsábítani gyors és előnyös vásárlással, amellyel gyenge minőségű, nem megfelelő termékhez jutunk. Határozottan csak szako­sodott, megbízható és a piac által igazolt cégeket keressünk, ahol az ajtók összes tulajdonságát akkreditált vizsgálóhelyek által kiállított, minőségi tanúsítvánnyal igazolják. Magyarországon a MABISZ, illetve az ÉMI minősítést kell keresni.

A vásárlás előtt ellen­őrizzük, milyen céget választunk, melyek a garanciális feltételeik, vállalnak-e beépítést vagy ezt külön cégre kell bízni (hogyan érvé­nyesül ekkor a garancia), hogyan működik a hibaelhárító szerviz, van-e saját vagy part­ner szervizszolgálatuk az ajtó becsapódásá­ra, a kulcsok elvesztésére vagy más előre nem látható helyzetre, főleg éjjel, hétvégén, valamint a garanciális időn túl. A komoly, megbízható vállalkozó a biztonsági ajtójához folyamatos szervizt biztosít.

A biztonsági ajtók szerkezete

A szerkezet csak egy eleme az ajtó biztonsá­gosságának és alapelveiben azonos minden fajtánál és típusnál. Az ajtólap szilárdságát két acéllemez adja. Ezt a kétoldali, tömör acéllemez borítást hosszanti és keresztirányú acélmerevítők erősítik (szendvicsszerkezet), amelyek védik az ajtót a hajlítás, betörés és szétvágás ellen. Az acélváz az ajtólap egész kerülete mentén védelmet nyújt felfeszítés vagy benyomás ellen, és még különösen erős feszítés esetén is lehetetlenné teszi, hogy a biztonsági csapok deformálódjanak vagy végső esetben kitörjenek.

A biztonsági pántok hozzá vannak rögzítve az ajtólap ket­tős acélkeretéhez, és hosszú távon garan­tálják az ajtólap pontos illeszkedését az ajtótokba. Győződjünk meg arról, hogy az ajtó teljesen acélból készült-e, mert van, hogy az ajtólapot fával szegélyezik. Feszítővassal a fában elhelyezett biztonsági csapokat könnyebb kifeszíteni, mint a megerősített acél­ban lévőket. Az ajtólap belsejét jó hő-, hang­szigetelő és tűzálló tulajdonságú betétekkel töltik ki. Ez többé-kevésbé általános megoldás min­den biztonsági ajtónál, bár a minőségük különböző lehet. Ezt az ajtó minősítési osz­tálya határozza meg. Az osztályozás szerint az acéllemezek vagy az erősítés lehetnek vékonyabbak vagy vastagabbak.

Első ráné­zésre ezek a különbségek nem láthatók. Például egy MABISZ II. osztályú ajtót egysze­rűbb kerettel és vékonyabb lemezekkel első látásra alig különböztetnénk meg egy MABISZ III. osztályú ajtótól, amelynek erősebb a kerete, vastagabbak a lemezei és több megerősítése van. Az eladó a betörésállóságról az EN 1627 sz. európai szabvány szerinti betörésállósági minőségtanúsítványt kérésre megmutatja. Ezen mindig fel van tün­tetve az ajtó biztonsági osztálya. Amennyiben ez nincs feltüntetve, úgy az akár hamisítvány is lehet. Magánál a szerkezetnél bíznunk kell a szállítóban, hogy az ajtó megfelel a jelzett biztonsági osztálynak.

Ajtó

A minőségi biztonsági ajtóknak szilárd fémszerkezetük van, tömör acéllemez borítással, rudazatos zárral és biztonsági zárbetéttel

Természetesen min­den osztálynak van leírása. Az ajtó kiválasztá­sánál ne elégedjünk meg csupán a betörés­állósági minőségtanúsítvány bemutatásával, kérjük a beépítésre való megfelelőségigazo­lást, a tűzgátló tulajdonságok igazolását, valamint azt az igazolást, amely felhatalmaz­za az eladót biztonsági ajtók értékesítésére és esetleges beépítésére. Azt, hogy az ajtó szerkezete megfelel a jelzett biztonsági osz­tálynak, könnyen ellenőrizhetjük a MABISZ (Magyar Biztosítók Szövetsége) weboldalán. Az idegen nyelven írt minőségtanúsító iratokat ne fogadjuk el. Az ilyen tanúsítványok akár más, nem megbízható tulajdonságú ajtókra vonatkozhatnak.

Biztonsági ajtó

A lakásokban leggyakrabban a III. osztályú biztonsági ajtókat használják, három ponton záródó biztonsági zárral, biztonsági hengerzárbetéttel és biztonsági vasalattal

A biztonsági ajtó vásárlásának eldöntésekor nem kell attól félnünk, hogy a házunkat vagy lakásunkat egy atombunker ajtajához hason­ló hatalmas ajtó csúfítja majd el. A típus kivá­lasztásánál tudnunk kell, hogy az ajtó szerke­zeti elemei, a belső acélmerevítések, a belső kitöltés kívülről nem láthatók. A korszerű biz­tonsági ajtók valójában sokféle megjelenésű­ek. Lehetnek simák, bordázottak, profilosak és üvegesek is. A gyártmány címkéjén ellen­őrizzük az ajtó tulajdonságait és a származá­si országot. A minőségi ajtólapok felületét MDF-lappal, esetenként tömör fával borítják. Az MDF-lapot lakkozzák és különböző dekor-mintás laminált lappal vagy több fajtából vá­lasztható fafurnér réteggel borítják.

Jó tanács

Azért, hogy biztosak legyünk afelől, hogy az ajtót beépítő cégnek ne legyen kulcsa az ajtónkhoz, beépítés után a zárat cse­réljük le az ajtóban.

Amennyi­ben van saját elképzelésünk az ajtó felüle­téről, a biztonsági ajtók szakértői szívesen adnak tanácsot, javaslatot, és az ajtót elké­szítik. A családi ház bejárati ajtajánál fontos, hogy összhangban legyen a házzal és annak homlokzatával, ezért a biztonságon kívül fon­tos a helyes forma, szín és dekoráció. Nem kell kerülnünk sem az üvegezést, sem az üvegezett bevilágítókat, még akkor sem, ha a biztonság szempontjából ezek kritikus pontoknak tűnnek, mert ha az üvegezés a biz­tonsági ajtó része, akkor az ajtóval azonos biztonsági feltételeknek kell megfelelnie. Egy III. osztályú ajtót nem lehet betörni, akkor az ilyen biztonsági ajtónak az üvegét sem lehet betörni. 10, 12, 20 mm-es biztonsági üveget használnak az ilyen ajtók üvegezéséhez.

Biztonsági vasalatok

Az ajtók zárása ezek alapvető funkciója. A biztonsági ajtókat az ajtó acélszerkezetébe hegesztett különleges zárszerkezet zárja.

Ez szétválaszthatatlan egységet képez az ajtó szerkezetével, ezzel növeli annak bizton­ságát. Míg egy közönséges ajtó egy ponton záródik, a rudazatos zárrendszernél az ajtó zárásakor szabályosan elhelyezkedő acéltüs­kék emelkednek ki (ezeket biztosítópontok­nak vagy biztonsági csapoknak nevezzük) és megfelelő helyeken becsúsznak az ajtó tok­jába. A zárási mechanizmusnak különleges zárteste van, amely az ajtó szerkezetében takarva van és erősen ellenáll a felfeszítésnek és a behatolásnak.

Biztonsági vasalat

A többpontos zárat és a hengerzárbetétet a védő biztonsági vasalat félig vagy teljesen takarja

A zárócsapok az ajtólapot rögzítik a tokban. Bár számuk fontos, de mégsem döntő, a biztonság szempontjából a biztonsági osztály a meghatározó. Általá­ban minél erősebb egy ajtó szerkezete, annál több zárócsapja van. Ezek lehetnek aktívak és passzívak. A passzív csapok fixen vannak elhelyezve az ajtólap pánt felőli élén, és az ajtó pántokról való leemelését gátolják. Mindig kiállnak az ajtólapból, és ahogy az ajtólap becsukódik vagy kinyílik, a csapok a tokba besüllyednek vagy kihúzódnak. Az aktív csapok a rudazatos zárat is működtető zárbetéttel aktivizálódnak, és betolódnak a tokban lévő nyílásokba. A biztonsági ajtók­nak sok aktív és passzív csapja lehet. A biz­tonsági csapok nagyobb száma nem jelent feltétlenül nagyobb biztonságot.

Biztonsági nyitáshatároló

Az eddig használt biztonsági láncok alternatívája a biztonsági nyitáshatároló

Az ajtók biztonságát az a biztonsági osztály mutatja, amelybe az ajtót besorolták. (Természetesen ezt minőségi tanúsítvánnyal igazolni kell.) Az ajtótípusok mindenekelőtt az aktív és passzív biztonsági csapok számában különböznek. Az ajtók a zárási rendszert működtető zárak számában és betörés esetén a zárási rend­szert védő belső biztosítóelemek számában is különböznek. Nagyon fontos – különösen az aktív – biztonsági pontok szervizelésének lehetősége. Az állandó mozgás következ­tében előfordulhat, hogy meghibásodnak, emiatt nem szabad, hogy gondot jelentsen a hozzáférésük, javításuk, kenésük, így az ajtó élettartama hosszabb lesz.

A biztonsági ajtók lelke a biztonsági zárbetét!

A legellenállóbb ajtók is feleslegesek volná­nak, ha a zárbetéten keresztül leküzdhetők lennének. A minőségi zárbetétnek ellen kell állnia az összes betörési módszernek. Ezek gyakoriságuk és kivitelezhetőségük szerint a következők: zárbetéttörés, felfúrás, maghú­zás, letapogatás és manipulációs nyitás, zártolás és átütés, savazás és fagyasztás, illetve az ún. ütögetős nyitás (bumping key), valamint az illetéktelen kulcsmásolás. Fontos, milyen biztonsági zárbetétet és hány kulcsot választunk.

Biztonsági zár

Nem elegendő a biztonsági zárbetét, biztonsági kulcs is kell. A biztonsági zárbetéteket készíthetik fordítógombbal, amellyel az ajtót belülről nyitni és zárni lehet

A tartozékok kiválasztásánál gon­doljunk arra, hogy ki és milyen gyakran nyitja majd az ajtót, ha szeretnénk, hogy belülről bármikor nyitható és zárható legyen az ajtó, a forgatógombos zár a megoldás. Lehet, hogy legjobban a különböző biztonsági zár­betétek egységesítése felelne meg legjobban, az, hogy ugyanazzal a kulccsal nyithassuk az összes ajtót, akkor válasszunk azonosan záródó zárbetéteket.

Biztonsági kártyákkal kiegészítve

A legjobb minőségű zárbetétekhez a kulccsal együtt biztonsági kártyát is adnak, amely garantálja, hogy csak felmutatása esetén készítenek hozzá kulcsot. E kártya nélkül egy gyártó sem készít további kulcsokat. A kisebb biztonságú zárakat me­chanikus- vagy elektromos letapogatással nyitják ki. A mechanikus letapogatásnál a csapokat egyesével nyitási helyzetbe hozzák, majd kulcsfordítással vagy más esz­közzel a zár kinyílik. Az elektromos letapoga­tás a csapok rezgetésével hozza a csapokat azonos helyzetbe.

A legújabb az ütögetős módszer, amely az adott zárbetéthez spe­ciális kulcsot használ. Ilyen kulcsot a betörők készítenek, azt finoman becsúsztatják a zár­betétbe, ütögetéssel a csapokat rezegtetik, így a kulcs beilleszkedik a zárbetétbe. Hiába drága és nagy biztonsági osztályú az ajtónk, ezekkel a módszerekkel ki lehet nyitni, a lakást kirablása után ismét be lehet zárni.

Ezért a biztonsági ajtóba olyan minősített biztonsági hengerzárbetétet válasszunk, amely nem csak felfúrásnak, kitörésnek és letapogatásnak, hanem egyben az álkulcsos, manipulációs nyitási módszereknek is ellenáll.

Jó tanács

Amennyiben kényelmetlennek találjuk az ajtóhoz való gyakori szaladgálást annak ellenőrzésére, ki van mögötte, gondos­kodjunk különleges, beépített kamerás kitekintőről, amely a külső oldalról szok­ványosán néz ki. Amíg a látogató mit sem sejt, egy kis monitoron követhetjük, ami az ajtó mögött történik.

Valamikor az ajtók biztonságának növelésére láncot is használtak kiegészítésként. Az egy­szerű láncok könnyen szétszakadnak, ezért válasszunk minél erősebbet. A biztonsági ajtók gyártói ugyancsak javasolnak speciális biztonsági láncokat, amelyek személyek belépését megakadályozó ajtónyitást tesznek lehetővé. A biztonsági láncszemek na­gyon erősek, hegesztettek és erősen vannak a tokhoz rögzítve. Léteznek még kihúzható karos nyitáshatárolók és másodzárak.

A kihúzható karos nyitáshatá­roló a lánc egyik helyettesítője. A szerkezet rejtett, szilárdan van rögzítve az ajtó biztonsá­gi szerkezetébe és a tokba. Egy gomb egy­szerű elfordításával működik. Ha a nyitásha­tárolót használva nyitjuk ki az ajtót, a betörő nem tudja az ajtót berúgni, mert az a tokhoz van rögzítve. Minden biztonsági ajtóra lehet kiegészítőket szerelni, amelyek biztonságo­sabbá teszik az ajtót. Az említett láncon kívül ezek közé tartozik a panorámakitekintő, amelyet névtáblával is lehet kombinálni. A házak bejárati ajtóinak gyakran tartozéka a különféle kialakítású kopogtató, amely a biztonsági ajtón is hasznos lehet, ugyanak­kor díszíti is az ajtót.

Tömítések

Az ajtók kiegészítőihez tartoznak a különféle por és zaj ellen védő tömítések. Ezeket lehet ragasztani vagy horonyba helyezni. Az ajtókat szerkezetileg elő lehet készíteni elektromos kiegészítők elhelyezésére, amelyek lehetővé teszik az ajtón belépő személyek ellenőrzé­sét. A biztonsági ajtók gyakran használt elektronikus kiegészítői az elektromotoros hengerzárbetét, a kaputelefon, a zártságérzé­kelő és a nyitás-, illetve csukásérzékelő.

Jó tanács

Kissé szokatlan, de érdekes az a bizton­sági berendezés, amely a kutya hangját utánozza. Az „elektronikus kutya” egy olyan berendezés, amely mozgásérzé­kelővel a lakás ajtaja előtti mozgást ész­leli. Ha a látogató az ajtóhoz közelít, az „elektronikus kutya” halkan ugatni kezd. Amennyiben bárki piszkálni kezdi a zára­kat, mérges és hangos ugatás hallatszik.

Az ajtótok cseréje

A biztonsági ajtók működésének szempont­jából az ajtó és a tok szerkezete egységet alkot. Ezt kell szem előtt tartani, főleg ajtó­csere esetén. Azért, hogy a tok kielégítse a megkívánt követelményeket, ki kell cserélni. A tűzgátló biztonsági tokokat az MSZ EN 746501 és az MSZ P ENV szabvány szerint olyan biztonsági osztályokban gyártják, mint az ajtókat. Előnyük, hogy nem nyúlnak bele a padlóba. A tok kerületén a biztonsági csa­poknak nyílások vannak kialakítva. Ezek erő­sítettek és hegesztett kupakok védik őket. A IV. biztonsági osztálynak megfelelően edzett pajzzsal vannak biztosítva levágás és megfúrás ellen. A tokoknak küszöbösszekö­tőjük van, valamint az egész kerületükön karmok rögzítik betonba rögzítő.

III. osztályú tűzgátló biztonsági ajtó

III. osztályú tűzgátló biztonsági ajtó, a tokhoz pontosan illeszkedő háromdimenziós pántokkal

Ezek méret­re készülnek a falvastagság és a falnyílás nagysága szerint. A biztonsági ajtótokokat profilos keretek alkotják, amelyek elég mélyen vannak a falba ültetve és a falból való kiszakítás ellen rögzítőkarmokkal vagy csapokkal biztosítottak. A behelyezés után a tokot min­den oldalon betonnal öntik ki. A jelenleg gyár­tott tokokba már gyártáskor beépítik a biz­tonsági elemeket és a kritikus helyeken, mint például a pánthelyeken, megerősítve készül­nek. Ezeket a tokokat nem lehet szétfeszíteni és ezzel manipulálni az ajtó zárrendszerét. Sok szerelőcég a tokot csak purhabbal tölti ki, ami tűzgátló ajtónál elégtelen és veszélyes megoldás.

Folytatás:

Biztonsági ajtók osztályai, mennyibe kerülnek?

Az otthonok, lakások és a vagyon biztosítása a bűnözés növekedése és a természeti ele­mek mind gyakoribb rombolása miatt nagyon aktuális probléma. Az otthonok teljes körű védelme több részből áll. Többnyire csak a lakás bejárati ajtajára összpontosítunk. Bár ez az ablakokkal együtt a lakás leggyengébb eleme, de csupán a biztonsági ajtó akkor sem elegendő, ha emeleti lakásban lakunk. Erőszakos behatolás szempontjából a föld­szinti vagy első emeleti lakásoknál számítás­ba jönnek az ablakok és az erkélyajtók is.

Társasház

A hívatlan látogatók elleni védelmen kívül a lakástulajdonosnak gondolnia kell a tűz elleni védelemre, ezért legyen otthon leg­alább egy tűzoltó készülék, ennél több védel­met adnak a füstérzékelők, amelyek figyel­meztetnek a tűzre, mielőtt az nagyobb káro­kat okozna.

Minden lakástulajdonosnak fontosak az épü­let közös terei, amelyeket szintén védeni kell a rongálok és más illetéktelen személyek ellen. Mindenekelőtt a bejárati helyiségek biztonsági megoldásairól van szó, amelyek a  régebbi házakban a régi szerkezetű bejárati ajtók cseréjét igénylik, valamint elektromág­neses zárak, kiegészítők felszerelését, belép­tető rendszer létesítését, vésznyitó gomb elhelyezését és egyéb kiegészítő funkciókat. A vandalizmus tárgya gyakran a postaláda és a felvonó, ezek védelmére szintén számtalan megoldás létezik.

Statisztikák

Az utóbbi évek statisztikái szerint a társasházak nem csak a lakótelep névtelenségében meghúzódó tolvajoknak jelentenek vonzerőt, de színhelyei is az anya­gi kárt okozó tüzeknek, amelyek sajnos oly­kor emberi életet is követelnek. Ezért a lakó-és egyéb helyiségek építési előírásaiban alapvető kötelezettség a tűzszakaszok kiala­kítása, valamint szerepel benne a tűzoltó berendezések ellenőrzése, a menekülési útvonalak átjárhatóságának fenntartása és az általánosan érvényes építési és tűzvédelmi előírások betartása.

A tulajdonosok felelőssége

Az otthon védelme szempontjából a legnehe­zebb helyzetben valószínűleg a családi házak tulajdonosai vannak, akiknek minden oldalról védeni kell a házat a behatolás ellen. A csa­ládi házban általában több bejárat is van: a főbejáraton kívül kerti bejárat, garázsajtó, műhelybejárat, amelyek védelme a bejárati ajtó védelmével azonos szintű kell, hogy legyen. Ezeken kívül az ablakok, az erkély- és teraszajtók biztonsági szempontból mind érzékeny pontok.

Védelem

Gondolniuk kell a viharok, a jégeső, az erős szelek – és ha vízfolyás mellett fekszik otthonuk -, a kiöntések és az árvizek hatására is. A családi ház tulajdono­sának saját felelőssége, hogy milyen mérték­ben és milyen veszély ellen tesz megelőző intézkedéseket, eltérően a társasházak tulaj­donosainak közösségétől, ahol némely biz­tonsági intézkedést a társasház biztonsága érdekében jogszabály ír elő. A bűnözés világ­méretű erősödése nyugtalanító, ezért születnek átfogó tervek, amelyek célja a bűnözés és károkozás csökkentése.

Európai szinten ezt a problémát a CPTED-projekt (Crime Prevention Through Environmental Design) oldja meg, ami környezettervezés általi bűn­megelőzést jelent. E projekt alapelveinek tel­jesítésében fő szerepet az építészek játsszák, akiknek a környezetünk – lakótelepek, város­részek – tervezése során már az első lépéstől nagyobb figyelmet kell szentelniük a bizton­ságra és a biztonságérzet megteremtésére. Fontos megfelelően, fizikailag vagy jelképe­sen elválasztani a privát és a közösségi tere­ket, hasonlóan a veszélyes helyiségeket, lát­hatóságot és áttekinthetőséget létrehozni, elkerülni a sötét zugok, zsákutcák kialakulá­sát, valamint megfelelően világítani a közös­ségi tereket.

Példa: a magas kerítés mennyire véd?

Álljunk meg egy pillanatra biztonsági szem­pontból az áttekinthetőség és láthatóság alapelvénél, mert ez a mi jelenlegi társas­házainknál és családi házainknál egyáltalán nem érvényesül. Vegyük például a családi házak erődítményre emlékeztető kerítéseit. Az ilyen „várfalak” tulajdonosai úgy érezhetik, hogy vagyonuk védve van. A valóságban a magas, masszív kerítések a nem kívánt látogatókat védik, akiknek nem okoz gondot átmászni a kerítésen, majd ezután kívülről láthatatlanul, zavartalanul leküzdhetik a to­vábbi akadályokat, amelyeket a ház bejárati ajtói, ablakai jelentenek.

A biztonsági ajtó önmagában nem véd a betöréstől

A biztonsági ajtó önmagában nem véd a betöréstől

Az egyáltalán nem számít, hogy ezek biztonsági kivitelűek, mivel a kerítés védelmében elegendő idejük van a betörésre. Az nem valószínű, hogy olyan bejáraton akarnának behatolni, amelyet az utca mindkét oldaláról jól lehet látni. Ebben a kérdésben sok társasház bejárata hasonló helyzetben van, mivel ezek mélyen a homlok­zatba vannak süllyesztve, így ideálisak egy éjszakai behatoláshoz. Az olyan bejárati ajtók előtt, amelyek minden oldalról jól láthatók, a bűnözőknek elmegy a kedvük a betöréstől.

A biztonságos környezet kialakítása nem csak az építészek feladata. Ez a különböző szakmák és egy sor szervezet együttműkö­dését igényli, valamint a lakókét is. Ezzel az együttműködéssel, amely Európa számos országában népszerű, mi még csak ismerke­dünk és amíg gyakorlattá válik, addig min­denkinek magának kell gondoskodnia a biz­tonságról.

Szeretne biztonságban élni?

Erre a kérdésre mindenki gondolkodás nélkül igent monda­na. Nem csoda, hiszen lakásunkat mindnyá­jan saját – és családunk – legintimebb kör­nyezetének tekintjük, ahol pihenünk, kikap­csolódunk vagy barátokkal kellemesen töltjük a szabadidőnket. Annak ellenére, hogy sze­retnénk biztonságosan lakni, mégsem magá­tól értetődő, hogy már a lakás vagy ház megvásárlásánál a biztonságra gondolnánk.

Védelem

Előbb döntünk egy kényelmes ülőgarnitúra, egy jó minőségű TV vagy egy korszerű hűtő masszív biztonsági ajtót ért, másvalaki viszont a nyugalom érzetét, biztonságot, ha házon kívül van, megint mások saját – és övéi – etet­és egészségvédelmét. A biztonságos lakás mindezt együtt jelenti.

Biztonsági ajtók, egyéb védelem

Amennyiben lakásun­kat vagy házunkat minőségi biztonsági ajtó­val védjük, nem kell aggódnunk, mi történik otthon távollétünkben. Ennek ellenére a leg­magasabb biztonsági fokozatú biztonsági ajtók sem mindig elegendők a házak védel­mére. Bár más elektronikus és mechanikai elemekkel együtt védenek a lakásba való erőszakos behatolás ellen, de a tűz vagy a megsemmisítő ár ellen hatástalanok.

Sajnos nemhogy úrrá tudnánk lenni a természeti elemek pusztító csapásain, de még előre látni sem tudjuk azokat, kitérni sem tudunk előlük. Azért, hogy vihar vagy árvíz idején megvédjük mindazt, amit évek alatt megsze­reztünk és gyarapítottunk, tehetünk bizonyos megelőző intézkedéseket, amelyek mérséke­lik a következményeket.

Biztosítás

A megoldások egyike az ingatlanbiztosítás. Az igaz, hogy egy ilyen komplett biztosítás egyben pénzügyi kérdés is. Mindenkinek megvannak a pénzügyi korlátai, mi az, amit szekrény beszerzéséről. Csupán a legvégén kerül sor az ajtóra, a riasztóra vagy a lakás­biztosításra.

Ennek pont fordítva kellene történnie. Először mindent meg kellene tennünk, hogy semmi ne fenyegesse házunkat, majd ezután foko­zatosan rendezhetnénk be. Valószínűleg nem mindenkinek van pontos fogalma a lakásbiztonságról és arról, hogy mi mindent kellene tenni érte. Valaki ezen megengedhet magának és mi az, amit nem. Vegyük úgy, hogy a biztonság ér annyit, mint mindaz, amit meg szeretnénk szerezni. Saját lehetőségeink szerint egy bizonyos összeget el kell különíteni a lakásbiztonságra és foko­zatosan beruházni. Ami nem terheli pénztár­cánkat és nagy hatással van lakásunk vagy házunk biztonságára, az a saját óvatossá­gunk, figyelmességünk.

Felelős viselkedés

Tegyük fel, hogy egy közösségi portálon, szabad hozzáférésű pro­filon eldicsekedünk, mennyire örülünk, hogy három nap múlva nyaralni megyünk. Ne csodálkozzunk, ha visszaérkezésünkkor a la­kást kifosztva találjuk. Valaki, aki ezt elolvas­ta, megkereste, hogy hol lakunk. Rengeteg ilyen esetről hallhattunk már. Elég csak a médiát figyelni, ahol naponta olvashatunk vagy hallhatnunk híreket különféle szeren­csétlenségekről. Mindannyiunkat fenyeget a rablás vagy a tűzeset réme, vagy az álta­lunk lakott ház rossz műszaki állapota miatt keletkező egészségkárosodás.

Gondossággal, odafigyeléssel sok veszély­forrás teljesen kizárható vagy a károk mérsé­kelhetők. Ehhez szeretnénk ezzel a kiadvány­nyal hozzájárulni.

Amerikai vidéki stílus

Varázsoljuk vidéki hangulatúvá a fürdőszobánkat a Shaker stílus néhány elemével, egyszerű, vidé­ki bútorokkal és tompított szí­nekkel.

Amerikai vidéki stílus

Kezdjük azzal, hogy visszafogott árnyalatú festé­ket választunk a színvilág alapjául: például hamvaszöldet, sötétkéket vagy meleg krémszínt. A fa­lat borítsuk egyszerű fa lambériával, aztán fessük le a lambériát, a falakat, az ablakkereteket és ajtó­kat is ugyanazzal a színnel. A függönyök, sötétítők és az ajtófüggöny készüljenek tarka szövésű vagy kockás anyagból. Hurkoljunk függönydrótot az ablakfüggöny alsó és fölső részéhez, és szúrjuk át őket a szálak között.

Ehhez a stílushoz tökéletesen illik a sötét fa­padló. A másik kulcsfontosságú elem a fogasszegély: praktikus, és hozzájárul a tökéletes hangulat kialakításához. Néhány akasztót hasz­náljunk arra, hogy díszeket és használati tárgya­kat aggatunk rájuk, például tükröket és fürdőszo­bai eszközöket. Végül jöhet néhány egyszerű bútor sötét fából, vagy ugyanolyan színűre festve, mint a falak. A kockás rongyszőnyeg tökéletessé teszi az összhatást.

Mit használ­hatunk még?

  • lambéria helyett csupasz falak,
  • tompa kék festék,
  • szívminták,
  • sötét fabútor.

Tippek:

  • A fogasszegély prakti­kus berendezési tárgy, és megkönnyíti a rendtartást.
  • Díszítsük a polcokat és az ablakpárkányt szárított vi­rággal teli kaspókkal, hogy fokozzuk a vidéki hangulatot.
  • Tarka szövésű pamutot használhatunk díszítőelemként is. Jól illik a szekrényajtókra, tartókancsók- hoz vagy bádogokhoz.

Provence-i hangulat

Ennek az egyedi stílusnak a leg­fontosabb jellemzői a textúráit falak, a sötét fa és kovácsoltvas használata.

Provence-i hangulat

Először is, hogy rusztikussá tegyük a falakat, vigyünk fel rájuk durva gipszet, vagy texturált festéket. A si­ma falakat lefesthetjük egyenetlen falfestékkel is. Válasszunk meleg krémszínt, és emeljük ki a textúrát őzbarnával. Ennek a stílusnak az alapját különálló, sötétbarna bútorok képezik, mint például ez a szaba­don álló mosdószekrényke. A már meglevő darabja­inkat átalakíthatjuk sötét lakkal vagy fapáccal, hogy ehhez hasonlóak legyenek. Válasszunk a bútorokkal megegyező fafajtát a fürdőkád oldalához, és kezeljük azt is sötét páccal vagy lakkal.

A kőpadló is a fürdőszo­ba rusztikus hangulatát visszhangozza: itt a szizál szőnyeg teszi teljessé a hatást. Rögzítsünk kovácsolt­vas polcokat a falakra, és tegyünk fel kampókat, amelyekre néhány egyedi dísztárgyat akasztha­tunk. Végül helyezzünk el a fürdőszobában né­hány növényt és virágot, hogy a vidéki hangulat is visszaköszönjön. Keres­sünk házon kívül dísztár­gyakat: például egy kerti szék és kovácsoltvas bú­torok is számításba jö­hetnek, ha elég nagy a hely.

Mit használ­hatunk még?

  • színesre mázolt fa­lak,
  • meleg, földes ár­nyalatok, például az aranysárga, a na­rancs vagy a terra­kotta,
  • fa helyett ková­csoltvas bútorok.

Tippek:

  • A természetesség ked­véért helyezzünk el a helyi­ségben bokros növényeket.
  • Keressük elő a régi vizeskannát és a zománcvödröket. Ha túl kopottak, fújjuk le őket festékkel.
  • A kovácsoltvas különösen dekoratív, és kis kiegészítők éppúgy készülnek belőle, mint nagyobb bútorok.

Letisztult és egyszerű

Ennek az egyszerű, de nagyon stílusos berendezésnek a behatá­rolt színpaletta a lelke – és mindenekfelett a textúra.

Letisztult és egyszerű

Fessük a fürdőszoba falát lágy tejfehérre, és ha szeretnénk, tegyünk fel ugyanilyen színű, egysze­rű lambériát Fessük le a szegélyléceket, ablakke­reteket és ablakokat is tejfehér festékkel.

Ne törjük meg az összhatást más színű padló­val: vagy fessük le a már meglévő hajópadlót ugyanilyen tejfehérre, vagy ha új a padló (illetve elég jó állapotban van), kenjük át fehér páccal, amellyel kicsit „nyersebb” hatást érünk el. A szőttesszőnyeg megváltoztatja a textúrát, ugyanakkor szinte észrevétlenül olvad a szoba színeibe.

Az ablakot öltöztessük fel egyszerű sötétítővel, amely természetes anyagból, például kartonból vagy muszlinból készült. Nagyon fontos még, hogy a fürdőszobában alig vannak kiegészítők és bútorok. Épp csak a legszükségesebbeket helyezzük el: keres­sünk természetes anyagokból, például kőből készült kiegészítőket, a beren­dezés pedig legyen egyszerű, levegős, és ami a legfontosabb, fehér.

Mit használ­hatunk még?

  • egyszerű mintás sötétítő vagy semle­ges színű függönyök,
  • króm- vagy rézsze­relvények,
  • textúráit, krémszínű szőnyeg vagy padló.

Tippek:

  • Kevés, de feltűnő dísztárgyat helyezzünk el a fürdőszobában.
  • A néhány kiegészítő természetes anyagokból készüljön, fából, kőből vagy bambuszból.
  • Egyszerű, de mutatós kiegészítő például egy dísz­tábla, amely magára vonja a tekintetet, de halvány ár­nyalatúra van festve, hogy beleolvadjon a falba.

Vidéki házikó

Ez a fürdőszoba egyszerű és ol­csón elkészíthető. A finom virág­mintákon és lágy pasztellszíneken alapul, és tökéletesen illik egy kisebb fürdőszobába, mert intim és kényelmes hangulatú.

Vidéki házikó

A klasszikus szaniter alapozza meg a kialakí­tást, de könnyedén elérhetjük a kívánt össz­hatást akkor is, ha a szaniter a megszokott fehér. A régimódi, klasszikus, arany, réz vagy króm színű szerelvények segítenek megadni a szoba karakterét.

A falak alsó felére készítsünk csaphoronyos lambériát, és fessük le vajszínűre. A lambéria felett a falat tapétázzuk le klasszikus, finom virágmintás tapétával. A tapé­ta a plafonon is folytatódhat, hogy tökéletes legyen a hatás. Válasszunk egyszerű, fehér csempét, de ne essünk túlzásba: csak ott csempézzünk, ahol szükséges. Az ablakokra csinos, virágmintás függöny illik, ez teljessé teszi a házikóhangulatot. A kiegészítők, pél­dául egy váza virág, rusztikus hokedli és pamut fürdőszőnyeg tökéletes stílust te­remthet.

Mit használ­hatunk még?

  • pasztellszínűre fes­tett falak, virágos nyomott mintával,
  • pasztellszínű szőnyeg,
  • ha csak egy falat ta­pétázunk le.

Tippek:

  • A mutatós sarokpol­cok diszkrét, de csinos díszítőelemek, és újabb tárolóhelyet is nyerünk ál­taluk. Fessük le őket, hogy beolvadjanak a színvilágba.
  • A régimódi szerelvé­nyek – a csaptelepeket is beleértve – hangsúlyozzák a házikóhangulatot, míg az egyszerű virágváza finom és csinos dísztárgy.
  • Válasszunk régimódi virágos anyagokat. Ezek a klasszikus függönyök otthonos hangulatot teremtenek.

Édes kis részletek

Néhány gyors ötlettel és saját ízlésünk sze­rint átalakított tárgyakkal kicsinosíthatjuk a fürdőszobát. Használjunk organzát, hogy lá­gyítsuk a hatást és keltsük életre az egyszínű kerámiát színes virágmintákkal. A virágok és növények is nagyon jól mutatnak!

Az egyszínű kerámiákat összehangolja az egyszerű virágminta.

Az egyszínű kerámiákat összehangolja az egyszerű virágminta. Fessük fel szabadkézzel vagy sablonnal!

A repedezett mázú kerá­miavázák nagyon csinos dísztárgyak.

A hajdani, kopott tárgyak bájossá varázsolnak min­den fürdőszobát, az összeillő régi, repedezett mázú kerá­miavázák nagyon csinos dísztárgyak.

Egy kétszintes asztalon tarthatjuk a törülközőket, a szennyest, de dísztárgyakat is.

Egy kétszintes asztalon tarthatjuk a törülközőket, a szennyest, de dísztárgyakat is.

Készítsünk zacskót áttetsző anyagból, például organzából.

Készítsünk zacskót áttetsző anyagból, például organzából. Töltsük meg illatos gyógynövényekkel, és kössük be a száját szalaggal, hogy édesen illatozó szobadíszt kapjunk.

Fessünk le egy régi galvanizált vödröt zománccal, és lógassuk le egy akasztóról mint stílusos virágtartót.

Fessünk le egy régi galvanizált vödröt zománccal, és lógassuk le egy akasztóról mint stílusos virágtartót.

A selyemvirágok romantikussá teszik a fürdőszobát.

A selyemvirágok romantikussá teszik a fürdőszobát. Rendezzük el őket vázában, vagy tűzzünk néhányat a tükör mellé.

Vidéki anyagok

Semmiképp se maradhat ki a fürdőszobánk­ból néhány rusztikus darab, ha vidéki hatást akarunk elérni: használjuk a természetes anyagokat kreatívan.

A sminkeszközöket és egyéb tisztálkodó eszközöket mutatós fadobozokban tárolhatjuk.

A sminkeszközöket és egyéb tisztálkodó eszközöket mutatós fadobozokban tárolhatjuk.

Akasszunk fel fakiegészítőket durva zsinórral

Akasszunk fel fakiegészítőket durva zsinórral, hogy autentikus legyen a vidéki hangulat.

Készítsünk teamécses tartókat

Készítsünk teamécses tartókat kisebb faágakból úgy, hogy az ágakba több akkora lyukat fúrunk vagy vágunk, amelyekben éppen elfér egy-egy teamécses.

A drótkosarakban tárolhatjuk a sminkkészletünket

A drótkosarakban tárolhatjuk a sminkkészletünket, vagy korsókat és cserepeket. Válasszunk galvanizált drótból készültet, hogy ellenálljon a fürdőszoba párás levegőjének.

zománcvödrök egy sorba rendezve

A zománcvödrök egy sorba rendezve és felakasztva a falra szokatlan, de praktikus tárolóhelyet adnak.

Egy elegáns falétra új életet kaphat a fürdőszobánkban

Egy elegáns falétra új életet kaphat a fürdőszobánkban, mint egyszerű, de hasznos törülközőtartó.

Csipkeszegélyes törülközők

Elkészítési idő: 45 perc törülközőnként.

Csipkeszegélyes törülközők

Kellékek:

  • egyszínű törülközők,
  • széles mintás szalag,
  • csipkeszegély, olló,
  • gombostűk,
  • varrógép, vagy tű és cérna.

Elkészítése:

Vágjunk le egy darabot a szalagból, és két darabot a csipkeszegélyből, a törülköző szélességével megegyező méretben. Tűzzük őket a helyükre, körülbelül 10 cm-re a törülköző szélétől, úgy, hogy a csipke kikandikáljon a szalag mindkét szélén. Figyelmesen varrjuk a díszt a helyére, aztán vegyük ki a gombostűket.

Akasztók

Elkészítési idő: 1 óra + száradás.

Akasztók

Kellékek:

  • vonalzó, ceruza,
  • vízszintező, ragasztószalag,
  • festék, ecset, díszes akasztók,
  • fúró, tiplik, csavarok,
  • csavarhúzó.

Elkészítése:

Vonalzóval és ceruzával je­löljünk ki egy téglalapot a falon, ahova rögzítjük majd az akasztókat. A vízszin­tezővel ellenőrizzük, hogy a vonalak egyenesek-e, aztán ragasszuk körbe a területet ragasztószalaggal. Fessük le a téglalapot a választott színnel, és várjuk meg, amíg teljesen megszárad. Ezután fúrjunk lyukakat a falba oda, ahol az akasztók lesznek, és tegyünk be tipliket. Csavarozzuk az akasztókat a helyükre.

Zuhanyfüggöny-borító

Elkészítési idő: 3 óra.

Zuhanyfüggöny-borító

Kellékek:

  • mérőszalag,
  • tarkán szőtt pamutszövet,
  • olló, tű és cérna,
  • ringlizőkészlet,
  • zuhanyfüggöny-akasztók.

Elkészítése:

Mérjük le a zuhanyfüggönyt, és szabjunk ki egy ugyanak­kora darabot a szövetből, de hagyjunk rá valamennyit a szegélyek miatt. Szegjük be az anyagot körben, hogy ne foszladozzon. Rögzítsük a ringliket egyenlő távolságra egymástól a felső szegélynél, aztán tegyük fel a zuhanyfüggöny-kampókat, és akasszuk a szövetet a zuhanyfüggöny elé.

Mozaikos-kagylós váza

Elkészítési idő: 2 óra vázánként.

Mozaikos-kagylós váza

Kellékek:

  • csempevágó, üvegcsempék,
  • spatula,
  • csemperagasztó, mutatós kagylók,
  • fugázó anyag.

Elkészítése:

Újítsuk fel az üvegkorsókat és vázákat üvegmozaikkal és kagylókkal. Az üvegcsempék nagyon szép áttetsző felüle­tet eredményeznek, az így díszített váza például gyönyörű mécsestartó lehet.

A spatulával kenjük fel a csemperagasztót vastagon, de egyenletesen a vázára, aztán óvatosan ragasszuk fel a csempéket. Közbe-közbe felragaszthatunk néhány szép kagylót a csempék közé. Amikor megszáradt, fugázzuk ki a csempék közti réseket.

Pipacsos függönykötő

Elkészítési idő: 10 perc.

Pipacsos függönykötő

Kellékek:

  • zsinór,
  • olló,
  • művirág.

Elkészítése:

A zsinórral kössük össze a függönyt, de ne húzzuk túl szorosra, és rögzítsük csomóval hátul. Díszítsük művirággal, például pipac­csal.

Ódon keret

Elkészítési idő: 3 óra + száradás.

Ódon keret

Kellékek:

  • kezeletlen fakeretes tü­kör, gyertya,
  • kék emulziós festék, ecset,
  • fehér emulziós festék,
  • dörzspapír, matt lakk, fúró,
  • galvanizált drót, 2 kémcső.

Elkészítése:

Dörzsöljük be a gyertyával a keret sarkait: a festék ezeket a területeket nem fogja meg. Fessük a keretet kékre. Ami­kor megszáradt, ismét dör­zsöljük be néhány helyen gyertyával. Vigyünk fel egy réteg fehér festéket. Amikor megszáradt, smirglizzük ad­dig, amíg a fa felszíne elő nem bukkan néhol, aztán lakkozzuk le a keretet. Fúr­junk két kicsi lyukat a keret mindkét oldalára, 1 cm távol­ságra egymástól. Fűzzünk keresztül rajtuk drótot, tekerjük rá a kémcsövekre, és rögzítésképpen csavarjuk meg hátul.

Vidéki asztal

Elkészítési idő: 2 óra + száradás.

Vidéki asztal

Kellékek:

  • faasztal, dörzspapír,
  • faalapozó (ha szükséges), ecset,
  • olajfesték, például selyemfa,
  • kicsi festőhenger,
  • nedves törlőruha.

Elkészítése:

Ha az asztalunk le van lak­kozva vagy festve, smirgliz­zük le alaposan, aztán azon­nal kenjük le olajfestékkel. Ha kezeletlen a fa, először alapozzuk le, és hagyjuk megszáradni. Ezután vigyük fel az olajfestéket a henger­rel, és várjunk, amíg meg­szárad.

Dörzsöljük le az asztal sarkait és lábait smirglivel, hogy foltokban előtűnjön a fa felülete. Ugyanezzel a technikával az asztal más részeit is kezelhetjük. Végül töröljük le az asztalt nedves ruhával, hogy ne maradjon rajta por.

Ezüst vödör

Elkészítési idő: 15 perc + száradás.

Ezüst vödör

Kellékek:

  • zománcozott vödör,
  • szappan és nedves tör­lőruha,
  • újságpapír,
  • ezüst és króm sprayfesték.

Elkészítése:

Szappannal és nedves törlőruhával távolítsunk el a zománcozott vödörről minden lehetséges szennyeződést. Tegyük a vödröt újságpapírra, hogy megvédjük a környező területet. Fújjuk le a vödröt lágy, ívelt mozdulatokkal, balról jobbra. Legyünk óvatosak, és ne vigyük a spray-t túl közel a vödörhöz, mert a festék elfolyhat. Hagyjuk megszáradni, és vigyünk fel még egy réteget, ha szükséges.

Amikor megszáradt, tegyünk bele virágcsokrot – legyen ez az egyik sarok dísze.