Építkezés

Passzívház irányelvek – összefoglalás

Fontos, hogy a passzívházak lakói jól érezzék magukat otthonukban. Visszajelzéseik nagyon pozitívak: „Sohasem fáztunk”, „Jól érezzük magunkat”, „Ha megint építkeznénk, mindenképpen megint egy passzívházba fognánk bele”. A helyiségek hőmérséklete a tapasztalatok alapján a leghidegebb téli időjárásban is folyamatosan kellemes marad.

Az az aggodalom, hogy a passzívházban nem szabad ablakot nyitni, és ettől az ember kényelmetlenül érzi majd magát, a gyakorlatban alaptalannak bizonyult.

Ablakok

Az ablakokat télen is ki lehet nyitni, mindenesetre csak rövid időre. Ezzel szemben a lakók gyorsan megszokták azt a kényelmet, hogy télen nem kell feltétlenül az ablakon keresztül szellőztetni. A légmentes épületszigetelés mentessé teszi lakásunkat a huzatjelenségektől, és mellékesen nagyon jó hangszigetelést is nyújt környezetünk zajforrásaival szemben.

Ebben az összefüggésben érdemes megfontolni, hogy az ablakokat kizárólag nyíló funkcióval lássuk el: elforduló vasalattal, amely lehetővé teszi a teljes kinyitást, de bukófunkció nélkül.

A bukófunkciónak különben sem sok értelme van, és bukóra állítva fennáll annak a veszélye is, hogy könnyebben elfelejtjük bezárni az ablakot. A csak nyíló funkcióval rendelkező ablakot télen, ha már mindenképpen ablakot kívánunk nyitni, úgyis csak rövid időre nyitjuk ki, nyáron pedig sokkal közvetlenebb kapcsolatot tesz lehetővé a külvilággal.

Még egy szó a szellőztető berendezésekről

Ezek a gépek csendesen, hatékonyan, higiénikusán és alacsony áramfelhasználással dolgoznak – amennyiben megfelelő minőséget képvisel a tervezés, az eszköz, a beépítés és a karbantartás. Mindenekelőtt a tervezés területén van szükség a kellően egyszerű koncepciók alkalmazására, amelyek nem a vezetékek keresztmetszetén, hanem azok hosszán takarékoskodnak, és hajlanak arra, hogy az épületfödémeket féloldali csővezetékként használják fel, mivel a legjobb csővezeték a nem létező csővezeték.

A CEPHEUS (Cost Efficient Passive Houses as European Standards) elnevezésű EU-s demonstrációs projekt keretében 14 különböző európai építési helyszínen hoztak létre passzívházakat, amelyeket tudományos szempontok alapján megfigyeltek.

A projekt kiértékelése meggyőző.

  • A passzívházak különböző építési módokkal és épülettípusokkal is elképzelhetőek, elérhető építési költségeken
  • A rendelkezésre álló tervezési segédletek a levegő vezetésének módja, a hőhídmentes szerkezet kialakítása, a légmentesség és a passzívházakhoz alkalmazható ablakok tekintetében beváltak
  • Az összesen mintegy 113 lakóegységben végzett mérések átlagosan 16,6 kWh/ (m2év) éves fűtési hőszükségletről tanúskodnak, így csak csekély mértékben haladják meg az előzetesen számított értékeket
  • Ezzel az EN 832 (a PHPP alapja) szerinti számítási eljárásra is úgy tekinthetünk, mint amely megállja a helyét a gyakorlatban
  • A 10 W/m2-es maximális fűtési igény oly csekély, hogy a „fűtéshez” elegendő a szellőztető berendezésen keresztül kiáramló levegő hője, a fűtési rendszerről lemondhatunk
  • Nagyon alacsony külső hőmérsékletek esetén – amely azonban Közép-Európában általában tiszta égbolttal és így erős napsugárzással jár együtt -, valamint a 10 °C körüli hőmérsékletek esetében (tavasszal és ősszel) felmerülhet egy nagyon csekély mértékű fűtési igény
  • Az extrémen jó szigetelésű épületek, mint pl. a passzívházak esetében a belső hőmérséklet hőközlés hiányában is csak nagyon csekély mértékben változik (magas termikus tehetetlenség, 170-800 h közötti hosszú időállandók). Csúcsterhelésre ezért egyáltalán nem kerül sor
  • Mind a tulajdonosok, mind a bérlők jól megvannak a passzívház-szabvánnyal, és nagyon elégedettek a termikus kényelemmel

A passzívházak esetében a környezetvédelmi célt nem lemondásokkal érjük el, épp ellenkezőleg. Manapság egyedül így van esélyünk lényegi jobbítások elterjesztésére. A passzívházban a magasabb hatékonyság egyértelműen nagyobb kényelmet nyújt. Ezzel az energiamegtakarítás elveszíti az aszkétizmus igényét.

Rendeletekkel és törvényekkel azonban nem sokat nyerünk, a felkínált koncepcióknak sokkal inkább mindazokat az elvárásokat kell teljesíteniük, amelyek a piacon való széles körű elfogadáshoz vezetnek.

  • Legyenek egyszerűek és megbízhatóak!
  • Növeljék, ne pedig korlátozzák a lakókényelmet!
  • Igazodjanak a korábbi lakáshasználati formákhoz és igényekhez, ne sokban különbözzenek a megszokottól!
  • Legyenek megfizethetőek!

A passzívház-szabvány mindezen követelményeket kielégíti. Próbálja ki saját maga is és építsen egyet!