• padlóápolás

Hogyan lakkozzuk a padlófelületet?

Az esztétikai igényektől és a felületre vonat­kozó egyéb követelményektől (pl. kopásál­lóság stb.) függően sokféle megoldás létezik a megfelelő felületi bevonat kialakítására. A lakkozás a leggyakrabban alkalmazott eljá­rás. A lakkozás különösen nagy odafigyelést igényel, mert ezzel adjuk meg a padlóburkolat végleges felületi megjelenését, az esetleges hibák javítása pedig nehézkes.

Lakkok

A parkettalakkok kémiai vagy fizikai kötés során szilárduló, térhálósodó anyagok, melyek száradás után tartós védőbevonatot képeznek, és esztétikus megjelenést biztosítanak. Az egyes helyiségek rendeltetésének megfelelően és az ott várható hatások alapján különböző lakkok alkalmazhatók. A vizes helyiségekben például a fokozott víz- és vegyszerállóság, a nappali térben pedig a színezhetőség a követelmény a lakkokkal szemben.

Az anyag megválasztása és a felhasználása során mindig vegyük figyelembe a gyártói aján­lásokat és utasításokat. A gyártók egy műszaki adatlapon részletesen feltüntetik az adott lakk paramétereit (komponens, hígító, műszaki jellemzők, anyagszükséglet stb.), a felhasz­nálás területeit stb.. A lakk balesetvédelmi szempontból fontos jellemzőit, a szakszerű tárolási módot stb. és az esetleges baleset esetén szükséges teendőket a bizton­sági lap tartalmazza.

A kereskedelmi forgalomban számtalan parkettalakk kapható. Rendszerint fém vagy műanyag kannás (általában 2,5; 5, 10 literes) kiszerelésben kerülnek forgalomba.

A parkettalakkok általában színtelen bevonatok, de az adott igényeknek megfelelően létez­nek színezett termékek is. Fontos figyelembe venni, hogy a különböző alapanyagú, egyéb­ként színtelen parkettalakkok a felhordást követően különböző mértékben megváltoztatják fafelület árnyalatát (esetleg a színét is).

Alapanyagukat tekintve lehetnek egy- vagy kétkomponensű, poliészter (UP), poliuretán (PUR), poliakrilát (UA), nitrocellulóz (NC) és savra keményedő (SK) termékek. Az egyes termékek tulajdonságai jelentősen eltérőek lehetnek.

Az összetevők alapján két fő csoportba sorol­juk a lakkokat:

• Oldószeres lakkok.
• Vizes lakkok.

Az oldószeres és a vizes lakkok mellett létez­nek UV lakkok is, melyeket a készparketták gyártása során alkalmaznak. Ezek UV fény hatására kötő speciális lakkok. Csak a gyár­tás során használják. Helyszíni bevonatoknál nem alkalmazzuk.

Az oldószeres lakkok rendszerint kétkom­ponensű bevonóanyagok, de előfordulnak egykomponensű típusok is. Régebben szinte kizárólag oldószeres lakkokat alkalmaztak bevonatként, mára azonban egyre inkább hát­térbe szorultak (sőt környezet- és egészségká­rosító hatásuk miatt várhatóan betiltják őket).

Az oldószeres lakkokkal magasfényű, kivá­lóan kopásálló, tartós bevonatok készíthetők. Legnagyobb hátrányuk, hogy a környezetet és az egészséget károsító anyagokat tartal­maznak. A felhasználás során kellemetlen szagú, káros gázok keletkeznek. Még a kész bevonat is káros lehet egy ideig (elsősorban a kisgyerekekre jelenthetnek veszélyt). Ennek ellenére napjainkban sokféle típusú oldósze­res lakkot forgalmaznak és alkalmaznak.

A vizes lakkok paraméterei sok tekintet­ben hasonlítanak az oldószeres lakkokéhoz. Könnyen és gyorsan felhordhatok a felületre, szagtalanok, az alkalmazás során nem kerül a levegőbe egészségre ártalmas oldószeres gőz. A száradást követően pedig tartós, ellen­álló bevonatot képeznek. Általában kiadó­sabbak a hagyományos oldószeres parketta­lakkoknál, és egyszerűbben felhasználhatók. Hátrányuk, hogy egyenlőre nem képezhető velük olyan magasfényű felület, mint egyes oldószeres termékekkel.

Lakkozás

A lakkozás csak akkor kezdhető meg, ha a munkavégzés feltételei teljesülnek, és a felü­let alkalmas a bevonati anyag felhordására. Ehhez az alábbi feltételeknek kell egyidejűleg teljesülniük:

• A levegő és felület hőmérséklete 15 és 25°C között kell legyen.
• A levegő nedvességtartalma 55 és 65% között ideális.
• A padló nedvességtartalma legfeljebb 10% lehet.

A fentiektől eltérő, illetve az egyes speciális követelményeket a gyártó minden esetben külön feltünteti. Lakkozás előtt mindig ellenőrizzük, hogy a padlófelület teljesen por és szennyeződés­menetes-e. Amennyiben az alapozás után hosszabb idő telik el, célszerű a felületet puha ronggyal áttörölni. Amennyiben találunk még hibákat (szálka, kisebb hézag), azt javítani kell.

Általános esetben a lakkbevonat legalább három rétegből áll: egy alapozó és két fedőrétegből. Az alapozó anyagát és a felhordás technológi­áját már bemutattuk.

Az alapozóra először mindig egy réteg fedő­lakkot hordunk fel. Ezt leghamarabb 1-1,5 órával az alapozás befejezése után kezdhet­jük. A száradás és munkavégzés során folya­matosan gondoskodjunk a megfelelő szellőz­tetésről.

A lakkozást szintén az ablaktól indulva végezzük, mindig rostiránnyal párhuzamo­san haladva. A lakkot habszivacs- vagy velúr hengerrel, esetleg acélspaklival hordjuk fel a felületre. Leggyakrabban főleg a hengere­ket alkalmazzuk. Segítségükkel egyszerűen és könnyen létesíthető egyenletes bevonat. Spaklival ugyan gyorsabban lehet lakkozni, de a megfelelő bevonat létrehozása nagy szakértelmet igényel.

A lakkozás közben folyamatosan figyeljük a felületet. Függetlenül attól, hogy alaposan megtisztítottuk, előfordulhat, hogy egyéb, pl. kisebb ruháról lehulló szennyeződés kerül a felületre. Ezeket a munka közben (ha meg­látjuk) távolítsuk el.

Az egy rétegben felhordandó lakk anyag­szükséglete alapvetően az adott lakk típusától függ. Általában ugyanazzal a mennyiséggel lehet kalkulálni, mint az alapozók esetében (rétegenként 8-10 m²/liter).

Ügyeljünk arra, hogy ne képezzünk túl vas­tag rétegeket. Ez különösen a vizes lakkoknál fontos. Az első réteg után felkent rétegek­ben a víz csak a felszínen keresztül képes elpárologni. Amennyiben túl vastag a réteg, a gyorsan megszilárduló vékony felszíni rész meggátolja a rétegben levő víz eltávozását, így nem szilárdul meg a teljes lakkréteg (csak egy vékony felszín), ez pedig a bevonat gyors tönkremenetelét eredményezi.

Lakkok száradása

A lakkozás során és az azt követő időszakban (a száradásig) a különböző típusú bevonatok eltérő módon viselkednek. Az oldószeres lakk a felhordást követően nem teljesen sima, hanem a hengerezéstől apró púpok figyelhetők meg rajta („narancsos” a felület). Kis idő elteltével a bevonat teljesen elsimul, kiterül. Ezt követően egy rövid ideig (néhány óra) buborékosodás figyelhető meg. Egy nap elteltével azonban ez is megszűnik, és a száraz lakk (szakszerű kivitelezés esetén) hibátlan bevonatot képez.

A vizes lakkok frissen felhordott állapotban kifejezetten csúnya látványt nyújtanak, de a száradást követően elsimulnak, és hibátlan bevonatot képeznek.

A lakk száradása nagymértékben függ annak típusától és a környezeti adottságok­tól (hőmérséklet, páratartalom, szellőztetés). Az első lakkréteg száradását követően aján­lott finom csiszolóanyaggal óvatosan átcsi­szolni a teljes felületet. Általá­ban ajánlott min. 1 napot várni a csiszolással és az újabb réteg felhordásával. A csiszolással eltávolítjuk az esetleg kiálló kisebb szálká­kat, illetve a lakkra hullott szennyeződéseket, emellett jobb tapadást biztosítunk a következő rétegnek. A csiszolás befejeztével töröljük át a teljes felületet puha ronggyal (portalanítás). A megszáradt új lakkrétegre csak puha talpú cipőben vagy cipő nélkül lépjünk. Ügyelni kell arra, hogy ne sérüljön a kész felület.

A következő fedőlakk réteget az előzővel megegyező módon hordhatjuk fel. Szükség esetén a további rétegeket is a bemutatottak szerint alakítjuk ki.