• marokkói stílus

A marokkói stílus

Az egzotikus észak-afrikai ország, Marokkó színei és képi világa már a 19. Században és a 20. Század elején megragadta olyan neves francia festők képzeletét, mint Eugène Delacroix és Henri Matisse. A marokkói építészet, ornamentika és díszítőpaletta napjainkban is nagy hatást gyakorol számos tervezőre, akik az utóbbi harminc évben – főleg az itt nagy számban letelepült franciák, angolok és amerikaiak megrendeléseinek köszönhetően – megannyi régi marokkói házat felújítottak, ami egyúttal a térség rendkívül gazdag, ősi díszítőtechnikáinak feléledését is elősegítette.

Fent: A Hotel Villa Maroc (Esz-Szavíra) belső udvara. A szálloda három 18. Századi, francia tervezésű épületből áll. A felújításkor megőrizték eredeti arculatukat és színvilágukat. A kékre festett balusztrád és ajtókeret szembeszökő a hűs, fehérre meszelt falak és oszlopok között. A bleu entre mer nevű, víz alapú kék festék Casablancában készül.

Fent: Kapuboltozat Dár Zellij – felújított, 18. Századi marrákesi lakóház – kolonnádos belső udvarában. Az ív belsejét föld­vörösre, barnára és kékre festett tagguebbast (faragott gipszelés) díszíti.

Fent: A La Maison Arabé 19. századi villaépülete a marrákesi medinában (óváros) ma szálloda. Egzotikus belső udvarán az első emeleti folyosót tartó nyolcszögű oszlopokat sárga okkerrel festették, felületük a finoman repedezett lakkozásnak köszönhetően márványszerű. Fönt az áttört korlát hagyományos marokkói mintájú. Az asztalok, székek, zsámolyok festése Majorelle-kék.

A külkereskedelem, a megszállás és a gyarmati uralom eredményeképpen sokféle hatás érvényesült itt az évszázadok során, ami főleg Tanger, Rabat, Casablanca, Esz-Szavíra, Marrákes és Agadír városok építészetében mutatkozik meg. A rómaiak, a spanyolok és az angolok is rányomták bélyegüket a városok arculatára, ma mégis elsősorban a 18. Századtól keltezhető francia hatás a legszembetűnőbb, amelynek virágkora a protektorátus időszakára (1912-1956) tehető.

Fent: Szintén Dâr Zellijben látható 18. századi bab (megerősített lécajtó). Helyben készített, víz alapú kék festékkel díszítették, a csíkok, foltok az erős napfény miatt keletkeztek rajta az idők során.

Fent: Ez a nagy, kétszárnyú ajtó Dâr Zellij központi udvarára vezet. Sugaras elrendezésű monokróm csillagmintája úgynevezett zouak munka: hagyományos marokkói fafestési technikával készült.

A francia örökség azon­ban nem a nyugati építészet durva ráerőszakolását, hanem az európai és afrikai hagyomány termékeny kölcsönhatását jelentette, amiből hamarosan megszületett a jellegzetes marokkói stílus. Ez részben annak köszönhető, hogy a franciák szinte érin­tetlenül hagyták a szűk utcákból álló óvárosokat (medina), a forgalmas piacokat (souk) és a hagyományos – zárt, kolonnádos udvarokkal, kertekkel kialakított – arab lakóházakat (riyad), részben pedig annak, hogy a francia építészek a helyi arab és berber ornamentika elemeinek felhasználásával terveztek ide neoklasszicista és art deco stílusú lakóépületeket.

Fent: Dâr Zellij mozaik falmezőin (zelliges) az egymásba kapcsolódó mértani formák sugarasan helyezkednek el egy középső csillagalakzat körül. Ez a hagyományos minta a testir („a Próféta pókhálója”); színvilága is jellegzetesen marokkói.

Fent : A La Maison Arabe-hoz csatlakozó kis ház (douiriya) tetőgalériáján a padlót halvány terrakotta lapokkal burkolták. A fehérre meszelt falak felső részét és a mennyezetet bonyolult mintázatú, plasztikus tagguebbast díszíti.

Az építészeti megoldások, mint a wast ad-dâr (zárt központi belsőudvar) átvétele mellett a díszítésben a bonyolult mintázatú zouak (fafestési eljárás), tagguebbast (faragott gipszelés) és zelliges (mozaikburkolat) munkákat, a tadelakt (sima, márványszerű fedőréteg homokból és égetett mészből) bevonatot is előszeretettel alkalmazták. Ezeket az építészeti és díszítőmegoldásokat a franciák az észak-­afrikai színek sajátos palettájával házasították.

A színvilág jórészt a Marokkóban festékként és építő­anyagként is használt homokból és talajból származik, árnyalatait a sárga, okker, umbrabarna, illetve a pink sokféle változata adja; az utóbbi főleg Marrákes kör­nyékén jellemző. A fekete és a mindenütt jelen lévő, hűs hatású fehér mellett népszerűek még a halvány és sötét kékek, bíborvörösek, narancssárgák. A zöld megannyi tónusban tűnik fel, gyakran élénk, és elsősorban a marokkói udvarok buja növényzete ihlette. A színek val­lási és világi jelentése egyaránt fontos: a fehér a Para­dicsom színe, a vörös a tüzet, a vért és a marokkói nem­zeti lobogót jelképezi, a zöld pedig magát az iszlámot.

Fent: A Majorelle-kékre festett székek, asztalok több helyen is feltűnnek a La Maison Arabé központi udvarán. A falon látható áttört és faragott fabetétekhez faragott és festett tabiya vakkeret tartozik. A tabiya gipszszerű keverék, mészből és a helyi rózsaszínű homokból készül, amely pinkes-vöröses árnyalatot ad.

Fent: A fürdőszoba (Dâr Zellij) rózsaszín árnyalatait a marrákesi homokból nyerték. A mennyezetet a hagyományos marokkói tataoui eljárással alakították ki: eukaliptusz- és leandervesszőket fektetnek keresztbe a hántolt ágakból készült szarufákon. Itt kisebb ágakat használtak a vesszők helyett, és vékony réteg mésszel vonták be, így világosnak, légiesnek hat.