• gipszhabarcsok

Habarcskeverékek fajtái a műemlékekben: vályog, gipsz, mészhabarcs

Vályoghabarcs

A vályogot vízzel összetömörítik, és amennyire lehetséges, merev állagúra dolgozzák. A borjúszőr, disznósörte, széna, szalma és tehéntrágya csökkenti a természetes és száradásból származó zsugorodási re­pedések képződésének veszélyét. A múltban a több­rétegű vályogvakolatokba gyakran meszet kevertek, a legfelső vakolatrétegbe nagyobb mennyiséget (1 egységnyi mész, 2 egységnyi vályog, 2 egységnyi homok), mint a legalsóba.

Fachwerk-szerkezetű épületeknél ma is alkalmazzák

Ezt a módszert ma már egyre kevésbé tartják megfelelőnek, és a műemlék­védelmi felújítások során is egyre ritkábban vagy egyáltalán nem alkalmazzák. A fachwerk-szerkezetű épületek felújítása során ma is gyakran használnak vályoghabarcsot, ill. vályogvakolatot. Amikor a faszerkezet közötti mezőkre felhordták a vályogva­kolatot, akkor gyakran érdesítették a vályog felületét, hogy segítsék a következő réteg tapadását.

Időnként a friss és emiatt még nedves és puha vályogvakolatba különféle mintákat szúrtak egy farúd segítségével. Ezek lehettek állatok, növények vagy geometriai formák. A kimélyített részek plasz­tikus hatását tovább növelte egyfajta „sraffozás”, amit az eredeti felületre felvitt mészsimítás adott. A szerkezetközi mezők ilyen díszítése mellett ko­rábban gyakran megfigyelhettük a kapart vakolatot, amit manapság szintén egyre kevésbé alkalmaznak az ilyen felújítások során.

Itt következzen egy rövid péld:

A Hessen tartományban található Bad Hersfeld városka egyik fachwerk-szerkezetű házá­nak felújításakor a szerkezetközi mezők feltárása során felfedeztek egy olyan történeti vakolatréteget, amelyről az ún. dendro-kronologikus kormeghatáro­zási vizsgálat alapján kiderült, hogy eredeti gótikus korból származó vakolat. A ház előtt elterülő térre néző oldalon a vakolat struktúráját úgy alakították, hogy még nedves állapotban mintát nyomtak bele egy háromszögletű farúddal.

Gipszhabarcsok

A gipszhabarcsok készítésénél elsősorban a gipsz tulajdonságait kell figyelembe venni. A gipszet először bele kell szórni a vízbe, és csak azután hozzákeverni az adalékokat.

A gipszhabarcs fehérmész habarcsból készül, amihez közvetlenül a felhasználás előtt már jól elkevert gipszmasszát adnak. A gipszadalék mennyisége függ a gipsz fajtájától és minőségétől, a mindenkori kivitelezési módtól és a vakolat kívánt szilárdságától. Ezenkívül természetesen függ az alapfelület fajtájától és tulajdonságaitól is.

A hoz­záadott gipsz mennyisége legalább 10% legyen. A gipszes mészhabarcsot általában 1 egységnyi gipszből, 1 egységnyi mészből és 3 egységnyi homokból vagy 1 egységnyi gipszből, 2 egységnyi mészből és 4 egységnyi homokból keverik. A gip­szes mészhabarcsnak a félhidrátnak (stukkógipsz) nevezett gipszfajták felelnek meg. Gipszes mészha­barcsot a belső terek bármilyen fal-, ill. mennyezeti munkájánál lehet alkalmazni, ez azt jelenti, hogy bármilyen teherhordó alapfelületre és bármilyen vakolathordozóra felvihető.

Állati szőr

A gipszes mészhabarcsba állati szőrt is kevernek, a keverési arány 1 egységnyi gipsz, 1 egységnyi mész, 3 egységnyi homok és borjúszőr egyéni mennyiségben. 3 marék szőrt, 2 vakolókanálnyi enyvvel és 2 vödör vízzel jól elkevernek, hogy a szőrcsomók szétessenek. Ebbe a keverékbe öntik a gipszet. A szőrt a sűrű mésztejbe is bele lehet szórni, a habarcs így meglehetősen merev lesz, csak vakolókanállal vagy glettvassal lehet felhúzni. A szőr hozzákeverésével a gipszes mészhabarcs igen rugalmas lesz, és ezzel alkalmassá válik rabic-mennyezetek szöveteinek és egyéb hasonló szerkezetek bevakolására. Kész vakolat készítésére ugyanakkor nem megfelelő.

Keverési arányok

A gipszhomok habarcsnál a keverési arány a felhasználási kör szerint változik. Mennyezeti va­kolat esetében 1 zsák gipszet és 1 zsák homokot kb. 1 kg fehérmésszel kevernek, a falazati vakolathoz 2 zsák gipszet kevernek 3 zsák homokkal és 3 kg fehérmésszel. A gipszes mészhabarccsal ellentétben a gipszhomok habarcsot igen hígra készítik, és így keverik hozzá homokmennyiséget. A habarcs a körülményekhez képest gyorsan köt, ezért 15-20 percen belül fel kell dolgozni. Rabic-munákhoz a gipszhomok vakolat kevésbé felel meg, mint a gipszes mészhabarcs, de nagyobb szilárdságot ér el, ezért mind falra, mind mennyezetre jobb megoldás.

Összekötés az alapfelülettel

Annak érdekében, hogy a gipszhabarcsot szilár­dan összekapcsolják az alapfelülettel, a falazatot először híg gipszhabarccsal benedvesítik. Amikor aztán a gipsz a kötésekor kb. 1%-ot tágul, a legki­sebb egyenetlenségeket is kitölti a habarcs. Nádazott mennyezetekhez ugyanakkor csak hozzányomják a habarcsot: a gipszhabarcsot a simítófára teszik és a nádazáshoz tapasztják. A gipsz beleduzzad a rések­be, így szilárd kapcsolatot hoz létre. Minden réteget durva felületűre kell hagyni, hogy a következőnek kellő tapadást biztosítson.

A kb. 15 mm vastagságban készített durva alsó réteg kiegyenlít minden mélyedést és egyenetlensé­get, ugyanakkor tiszta gipszhabarcsoknál csak 1 cm vastagságban készül és még ugyanabban a munka­lépésben simára glettelik. A durva alsó réteget fel­húzzák vagy felcsapják, és a korábban elhelyezett, a leendő vakolatréteg vastagságátjelző vakolósínek vagy felszegelt falécek mellett lesimítják. A léceket nem fedheti be a vakolat!

A finomvakolatot rögtön a gipszes mészvakolatra simítják fel glettvassal vagy kőműveskanállal, de csak a teljes durva réteg elkészülte után. A finomvakolat vagy marad glettelt felületű, vagy kicsit feldörzsölik, mielőtt a kötési folyamat megkezdődik. A durva vakolatstruktúrákat csak lassan kötő esztrichgipszből lehet létrehozni. Ezenkívül létezik még a stukkómárvány, amiből a vakolási technikáknál még részletesen lesz szó.

Mészhabarcs

Ha a történetileg értékes és/vagy műemlékvédelem alatt álló épületek felújításáról folyik a vita, akkor legkésőbb a mészvakolat használatának kérdésénél a „hagyományőrzők” és „modernisták” véleménye igen-igen távol áll egymástól. Ilyenkor nem ritkán elmozdul a vita a tények szintjéről és az ideológi­ai meggondolásokról, és hittételekről vitáznak a résztvevők.

Vitathatatlan, hogy a mészhabarcsokat és mész­vakolatokat már évezredek óta alkalmazzák, és az építéstörténetben komoly helyük van. A legidősebb ismert felhasználásukra a Kr. e. 1200-ből szárma­zó kelet-törökországi leletek adnak bizonyítékot. Körülbelül 6000 évvel később a palesztinai Jerikó kultúrájában meszet használtak a habarcs kötőanya­gaként a téglaépületek építéséhez. Bizonyított, hogy az ókori Egyiptomban, Trójában és Pergamonban is mészhabarcsot használtak a jelentős kulturális épü­leteknél.

A meszet nem lehet adalékanyagok nélkül habarcsként felhasználni. 1900 körül például a MeiBer városban álló dóm homokköveit csak vastag fehérmészbe fektették. A homokkő egyrészt túlsá­gosan kevéssé eresztette át a levegőt, így a mész szilárdulásához szükséges szén-dioxid nem tudott eljutni a rendeltetési helyére. Másrészt a mész a szerkezet kihűlése miatt szétfagyott, és így teljes köveket robbantott szét. A fehérmész vastag falak­ban csakúgy, mint a meszesgödörben nem képes megkötni. A hozzákevert homok ne csak a habarcs hígítására és így a lehetséges repedésképződés elle­ni védelemként szolgál, hanem biztosítja a vakolat kötéséhez szükséges szén-dioxid bejutását.

Fehérmészből készült habarcs

A fehérmészből készült habarcsot 1 térfogategy­ségnyi legalább 8 hétig oltott, kövér mészpépből és 3 térfogategységnyi homokból kell kikeverni. Ugyanezt a keverési arányt kell megtartani, ha fehérmész-hidrátot használunk. Csak akkor túl kövér a keverék, ha megköt a kőműveskanálon (kövér: magas mésztartalom, sovány: alacsony mésztarta­lom). Kevésbé a repedések képződése miatti indo­kolatlan aggodalom miatt, inkább anyagi okokból általában túl sovány keverési arányt alkalmaznak, 1:4-től 1:6-ig.

A legjobb vakolatszerkezet olyan homokkal ér­hető el, amely amellett, hogy a lehető legtöbb nagy szemcsét és a lehető legkevesebb kis szemcsét tartal­mazza, a lehető legnagyobb sűrűséget éri el. A vako­latnak ez a tulajdonsága nemcsak az alapvakolatban fontos, hanem mindenekelőtt a legfelső rétegben, amely leginkább ki van téve az időjárás hatásainak.

Freskók és festmények alapfelületeként általában azt írják elő, hogy az alsó vakolatréteg durva szemcséjű és sovány legyen, míg a rá következő rétegek egyre vékonyabbak, finomabb szemcséjűek és kövérebbek legyenek. A réteges vakolatoknál fontos ez a szabály, de csak beltérben és olyan vakolatoknál alkalmaz­zuk, amelyeknek az „al fresco”-technika miatt sok festéket kell felvenniük.

Mmészhabarcs felvitele

A mészhabarcsot olyan merev állapotban kell felcsapni az előnedvesített falazatra, amennyire csak lehet. A gúzolást csak erősen fel kell csapni, nem szabad simítani, hogy a nyílt fugákba és a falazat nyílásaiba jól be tudjon hatolni és az alap­felülettel megfelelő kapcsolatot kialakítani. Az alsó réteget ilyen durvára kell hagyni, hogy a később felvitt következő réteg is jól tapadjon. A soron következő vakolatrétegeket akkor lehet felvinni, ha az alatta lévő már megszikkadt.

A mészhabarcsok között belül különleges je­lentőségű az oltott mészből készített habarcs, bár az egyes oltott mészből készített habarcsok kö­zött nagy különbségek vannak minőség és egyéb tulajdonságok tekintetében. Döntő a felhasznált alapanyag minősége, az égetési mód, és az oltás, ülepítés folyamata. Értékes, jó minőségű anyag előállításához fával égetett, dolomitot és vas-oxidot nem tartalmazó mész szükséges. A szénnel vagy olajjal működő kályhákban általában szennyező­déseket okoz a visszamaradt hamu vagy kátrány.

Az oltott mész különféle felhasználási módjai­hoz természetesen különböző minőségű termékre van szükség: az általános habarcsmunkákhoz, vakoláshoz és részben az igénytelenebb festés­hez is megfelelő az 1 éves tárolás. A restaurálás területén végzet finommunkákhoz, különösen a falfestmények elkészítéséhez és/vagy felújításá­hoz felhasznált habarcs legalább 2-3 évet álljon a mészveremben. Ha igényes munkák esetében mégis olyan meszet kell használni, amit rövidebb ideig tároltak, akkor az oltott meszet lehetőleg a legfelső rétegből emeljék le, mert abban található a legkevesebb szennyeződés.