• hő

A hőtechnikai szabvány áttekintése

Ezen ismertető csak az 1992. július 1-jétől hatályos MSZ-04-140-2: 1991 kivonata, önállóan nem alkalmazható. A szabvány az épületek és épülethatároló szerkezetek hőtechnikai számításának alapelveit rögzíti, a következő főbb követelmények előírásával.

Ezek:

• a térelhatároló szerkezetek állag­védelme;
• az épületben élő/dolgozó emberek egészségvédelme;
• az épület – társadalmi igény által meghatározott – hővédelmi teljesítményét biztosító követelmények és ezek ellen­őrző/méretező számítási módszerei.

A határoló szerkezetek állagvédelmi ellenőrzését minden esetben el kell végezni az épület (a helyiség) rendelte­tésének megfelelő légállapotok és igény­bevételek alapján. A határoló szerkezetek hőérzeti vo­natkozású követelményeinek kielégítése az emberi tartózkodás céljait szolgáló helyiségek esetében szükséges.

Az energetikai követelményt a teljes fűtési idényben rendszeresen fűtött épületek esetében kell kielégíteni, ha az épületnek az elsődleges rendeltetést szolgáló helyiségeire az előírt belső hőmérséklet 18 °C vagy annál magasabb.

Általános előírások, követelmények

Az épületeket és azok határoló szerkezeteit úgy kell kialakítani, majd az épületeket úgy kell üzemeltetni, hogy minden helyiségben a rendeltetésszerű használatnak megfelelő hőérzet és légállapot a használat akadályozása vagy zavarása nélkül biztosítható legyen. A rendeltetésszerű használatból közvet­lenül és közvetve származó hatások az épületben és annak egyes elemeiben a rendeltetésszerű használatot akadályo­zó vagy zavaró elváltozásokat nem okozhatnak.

A követelményeknek a szabvány, illetve a tervezési szerződés szerinti ada­tok és feltételek mellett (az azokban megadott tervezési adatok tartományá­ban) kell eleget tenni. A követelmények teljesítését akkor is biztosítani kell, ha a rendeltetésszerű használatból származó hatások időben szakaszos vagy időszakos jelleggel vál­toznak. Ennek érdekében a méretezést és ellenőrzést a kritikus üzemállapo­tokra kell elvégezni, illetve az épület üzemeltetésére vonatkozóan a tervdoku­mentációban a rendeltetésszerű használa­tot nem zavaró és egyéb előírásokba nem ütköző feltételeket lehet kikötni.

A szabványban leírt módon számított fajlagos energiahiány az épületeknek, illetve helyiségeknek a szabvány által meghatározott körében ne legyen na­gyobb a szabványban megadott értéknél.

A hőátbocsátás

A méretezés alapja a gyártás, az építés és a rendeltetésszerű használat során fel­lépő hatásoknak kitett anyag hővezetési tényezője. A méretezés során lehetőleg a felsorolt hatásokat tükröző mérésből származó adatokat kell felhasználni. Ilyen adatok hiányában a szabvány mel­lékletében közölt adatok és helyesbítő tényezők használhatók.

A hőáram irányára merőleges elhe­lyezkedésű homogén rétegekből álló sík szerkezetben állandósult állapotban egydimenziós hőmérsékletmező alakul ki. A hő áramsűrűséget az ún. rétegtervi hőátbocsátási tényező tükrözi:

Az időben változó folyamatok közelítő figyelembe vételére a rétegrend szerint jellemezhető tömör szerkezetek esetében a felületi hőmérsékletek számítása, illetve ellenőrzése során ezt a „k” értéket a szab­vány melléklete szerinti (a szerkezet felület­tömegétől függő ξ helyesbítő tényezővel szorozva vesszük figyelembe.

A rétegrendben nem jellemezhető (inho­mogén, hőhidas stb.) szerkezetekre vonat­kozóan további korrekciós és/vagy kiegé­szítő számítási módszereket kell alkalmazni a szabvány további szakaszai szerint. A hőátadási tényezők méretezési alapértékei a különböző felületekre – azok térbeli és a hőáramhoz viszonyított helyzetének megfelelően – szabvány (1.1 táblázat) szerintiek.

1.1 táblázat. Hőátbocsátási tényezők:

* élek, sarkok, valamint speciális viszonyok ese­tében ezek az alapértékek korrigálhatók.

A légrétegek egyenértékű hővezetési ellenállása a légréteget határoló felületek hőmérsékletétől is függ, ezért szerepel a címben a „téli” jelző.

A légréteg és a külső környezet kö­zötti kapcsolat szempontjából három esetet különböztetünk meg.

1. Nem vagy gyengén szellőztetett a légréteg akkor, ha
   A) vízszintes helyzetben a légréteg és a külső levegő közötti nyílások felülete kisebb, mint 5 cm² az egységnyi 1 m² homlokfelületre;
   B) függőleges helyzetben ezen felül a nyílások felülete kisebb, mint 5 cm² az egységnyi, 1 m hosszra.
2. Közepesen szellőztetett a légréteg akkor, ha az előző viszonyszámok érté­ke 5-15 cm/m², illetve 5-15 cm²/m.
3. Intenzíven szellőztetett a légréteg, ha a nyílások fajlagos felülete 15 cm²-nél nagyobb.

A légréteg felületképzése szokvá­nyos, ha a légréteget határoló felületek infravörös tartományra jellemző emisszi­ós tényezőire az e≥0,8 feltétel teljesül (a szokványos felületképzések ilyenek). A légrétegek felületképzése visszaverő, ha a légréteget határoló felületek legalább egyikének az infravörös tartományra jellemző emissziós tényezőjére az e≤0,2 feltétel tartósan teljesül (alufólia). Az inten­zíven szellőztetett légrétegekre részletes energiamérleg számítandó, vagy közelítésként feltételezhető, hogy az abban uralkodó hőmérséklet a külső léghőmér­séklettel megegyezik. A ferde síkú szerkezetekre a függő­leges szerkezetek adatai használandók.

A szerkezeti hőmérsékletviszonyok…

Vizsgálata során egyes esetekben a szá­mításokban az ún. „saját léptékben mért hőmérséklet” szerepel. E célszerűen bevezetett dimenzió nélküli mennyi­ségnél a skála kezdőpontja a külső hőmérséklet: t_e viszonyítási alap a belső és a külső léghőmérséklet különbsége: (t_i-t_e); így a szerkezet bármely pontján a t hőmérséklet a kialakuló

hányadossal jellemezhető. Az azonos ér­tékkel jellemezhető pontokból kialakuló „potenciálfelületek” az adott szerkezeti ki­alakításról jól elemezhető képet adnak. így adott t_i és t_e léghőmérséklet értékekre bár­mely, vizsgálandó szerkezeti hőmérséklet a

összefüggéssel számítható. A saját lép­tékben mért hőmérsékletre alapozott számítás e szabványban csak a határoló­-szerkezetek belső felületi hőmérsékletének vizsgálatánál szerepel, de célszerűen alkalmazható más esetekben is.

A szerkezet geometriai formája…

és/vagy anyagát tekintve inhomogén felépítése és/vagy a hőátadási tényező változása miatt kialakuló többdimenziós hőáramok és hőmérsékletmezők hatását a méretezés során figyelembe kell venni. Amennyiben lehetséges, olyan mé­résből származó adatok használandók, amelyek a felsorolt hatásokat tükrözik. Ilyenek hiányában a hőáramok számítása­kor közelítő vonal menti hőátbocsátási tényezők alkalmazhatók. A hőmérséklet-eloszlás megítéléséhez kidolgozott példatárak (hőhídkatalógusok) használhatók.

Egyedi állagvédelmi ellenőrzés cél­jából végzett többdimenziós hőmérsék­letelemző számítások során az éleknél és sarkoknál a hőátadási tényezők alapértékei a következő összefüggések szerint csökkentendők:

vízszintes élek mentén: αi = 0,30 (αi1 + αi2),

függőleges élek mentén: αi = 0,35 (αi1 + αi2), ahol α1 és αi2 az élt képző találkozó felü­letekre vonatkozó hőátadási tényezők.

Az előzőek szerint számított csökken­tett érték az él menti 10 cm széles felület­sávra vonatkozik. Az ehhez csatlakozó 30 cm széles sávokban a hőátadási tényező értéke folyamatosan a felületre megadott értékre nő. A tervezéshez ajánlott példatárak („hőhídkatalógusok”) adatait hasonló módon határozták meg. A hőátadást akadályozó bútorok hatását az érintett felületeken egyéb adat hiányában a mellékletben megadott hő­átadási tényezők 30-50%-os csökken­tésével lehet figyelembe venni. A hőleadók, beágyazott és sugárzó fűtések, szervezett szellőztetés hatása indokolt esetben a hőátadási tényező meg­növelt számértékével figyelembe vehető.

A hőmérséklet-eloszlási viszonyok…

A hőmérséklet-eloszlási viszonyok és a szerkezeten belüli nedvességvi­szonyok ellenőrzése során a belső levegő állapotjellemzői – eltérő megállapodás vagy más okból eltérő követelmény hiányában – az 1.4 táblázat és a szab­ványmelléklet szerint vehetők figyelem­be. A mellékletben szereplő ti  érték a helyiség előírt belső (eredő) hőmérséklete. A tim léghőmérséklet ebből a szabványmelléklet szerint számítandó. A méretezés során figyelembe veendő külső levegő-állapotjellemzők és éghajlati tényezők értékeit a szabványmelléklet tartalmazza.

A helyiségek, illetve üvegezett felületek tájolás szerinti besorolását a következők szerint kell értelmezni:

1.2 táblázat. Légrétegek egyenértékű téli hővezetési ellenállása (R*m²*K/W).

1.3 táblázat. Számításba vehető vonal menti adatok a hőátbo­csátási tényező vonatkozásában.

Egyéb hőhidaknál, ha a külső szerkezet eredeti rétegterve -10 cm-nél keskenyebb sávon szakad meg: k₁ ≈0,25 ∙ k, ha-10 cm-nél szélesebb sávon szakad meg: k₁ ≈ 0,5 ∙ k, ahol k az eredeti rétegtervre számított hőátbocsátási tényező.

1.4 táblázat. Épület határoló szerkezeteinek téli hőtechnikai méretezéshez szükséges belső hőmérséklet és relatív légnedvesség.

a) É-i tájolású, ha üvegezett homlokzatának normálisa a Ny-15°-É és az É-75°-K határok közé esik, vagy ha bármilyen tájolású, de üvegezett homlokzata árnyékban van.

b) Ha az üvegezett homlokzat nincs árnyékban: K-i (illetve Ny-i) tájolású, ha üvegezett homlokzatának normálisa az É-75°-K és K-30°-D (illetve a D-60°-Ny és a Ny-15°-É) határok közé esik.

c) DK-i (illetve DNy-i) tájolású, ha üvegezett homlokzatának normálisa a K-30°- D és K-75°- D (illetve D-15°-Ny és D-60°-Ny) határok közé esik.

d) D-i tájolású, ha üvegezett homlokzatának normálisa a K-75°-D és D-15°-Ny határok közé esik.

Egy helyiség homlokzati nyílászárója árnyékban lévőnek minősül, ha a nyílás­záró normálisához vízszintes síkban rajzolt szögtartományon belül a szomszédos épület (vagy terepalakulat) felső kontúr­ja, párkánya, gerince 25°-nál nagyobb (a homlokzat normálisától függőleges síkban mért) szög alatt látszik.

A vízszintes szögtartomány:

• D-i tájolás esetén a homlokzat nor­málisától mindkét oldalra 30°,
• DK-i és DNy-i tájolás esetén a homlok­zat normálisa és az attól D-i irányba mért 45°,
• K-i és Ny-i tájolás esetén a hom­lokzat normálisa és az attól D-i irányba mért 60°.

A szögtartományok meghatározásánál 20%-os hiba megengedett. A részbeni benapozás oka az épület saját tagozatai­nak vetett árnyéka. Egy nyílászáró részben benapozott, ha van a homlokza­ton olyan – esetleg más helyiségekhez tartozó-építészeti tagozat (loggia, erkély, párkány, árkád), amely a vizsgált nyílászáróra árnyékot vethet.

A nyílászáró teljesen benapozott, ha nincs a homlokzaton olyan építészeti tagozat, amely az üvegezett felületre árnyékot vethet. Ide tartoznak az ablak­kal vagy franciaerkéllyel kialakított homlokzati helyiségek (1.36 ábra).

1.36 ábra. Tájolási szektorok a benapozás, illetve az épülettájolás vonatkozásában.

Az előző értelmezések alapján kell az üvegezett felületek tájolási besorolá­sát elvégezni. A vizsgált felület nincs árnyékban, ha a jelölt térszögben nincs építmény, terepalakulat. Ha a vizsgált felület építmény vagy terepalakulat vetett árnyékban van, akkor azt az É-i tájolásúval azonosan kell kezelni. A részbeni beárnyékolás hatása figye­lembe vehető (például árnyékszög táblá­zatok vagy Nappálya-diagramok alapján). Esetleges utólagos beépítés hatása a telekadottságok, övezeti előírások, ren­dezési tervek alapján figyelembe vehető.

A hőtárolás

Hőtároló tömegként a külső határoló szerkezetek tömegének egésze és a belső határoló szerkezetek tömegének fele vehető számításba, a következő pontokban foglalt korlátozások és kiegészítések figyelembevételével.

Az előzőekben megfogalmazott tömegekből hőtárolóként nem vehető figyelembe azon részük, amelyet a helyi­ségtől R ≥0,15 m²K/W hővezetési ellenállású réteg(ek) választ(anak) el. Ebbe a hővezetési ellenállásba a beépí­tett, rögzített helyzetű bútorok szigetelő hatása is beszámítandó. A nem szilikátbázisú anyagok (pl. fa, fém) esetében az előző pontok alapján figyelembe vehető hőtároló tömeg mérőszáma a c/0,8 hányadossal szorzandó, ahol c a nem szilikátbázisú anyag fajhője kJ/kgK mértékegységben.

A helyiségek hőtároló tömege a rétegtervvel jellemezhető, tömör külső és belső határoló szerkezetek, az előző pontok szerint számított hőtároló tömegeinek összege. Ez célszerűen az

formában írható fel, ahol:

A_j – az egyes tömör határoló szerkezetek felülete m²-ben, és

m_tj – az egyes felületek felületegységre eső határoló tömege kg/m²-ben.

A helyiség fajlagos hőtároló tömege az a hőtároló tömeg, amely a helyiség üvegezett határoló szerkezeteivel egyen­értékű teljesen átlátszó (1-es naptényezőjű) nyílás felületegységére jut:

ahol:

M – az előző pont szerint számított hőtároló tömeg kg-ban,

A_tj – a helyiség egyes külső üvegezett szerkezeteinek transzparens üvegfelü­lete m²-ben és

N_j – ezen üvegezett szerkezetek nap­tényezője.

A naptényező értékének megállapítá­sakor az esetleges társított (mozhatható) árnyékoló is figyelembe veendő a fel­adatnak megfelelően „nyitott” (pl. télen nappal) vagy „zárt” (pl. nyáron nappal) helyzetben.

ahol:

M – az előző pont szerint számított hőtároló tömeg kg-ban, A_t– – a helyiség egyes külső üvegezett szerkezeteinek transzparens üvegfelü­lete m²-ben és

N-  ezen üvegezett szerkezetek nap­tényezője.

A naptényező értékének megállapítá­sakor az esetleges társított (mozhatható) árnyékoló is figyelembe veendő a fel­adatnak megfelelően „nyitott” (pl. télen nappal) vagy „zárt” (pl. nyáron nappal) helyzetben.

Nedvességviszonyok, jelölések

A megengedhető nedvességtartalom az a legnagyobb nedvességtartalom, amely felett az építőanyagok, épület­szerkezetek fizikai és/vagy kémiai jel­lemzői (hővezetés, szilárdság, állékonyság stb.) a rendeltetésszerű használatot akadályozó vagy zavaró mértékben megváltoznak. Jele: ω_m.

A megengedhető nedvességtartalmat a minősítési iratok vagy a gyártó tanú­sítványai alapján kell figyelembe venni.

A kezdeti nedvességtartalom az a leg­nagyobb nedvességtartalom, amely a szerkezetben, illetve annak rétegeiben a használatbavételkor észlelhető. Jele: ω_k. Tájékoztató adatokat a szabványmelléklet tartalmaz.

Az egyensúlyi nedvességtartalom­-eloszlás az a nedvességtartalom-eloszlás, amely a stacioner méretezési feltételek alapján meghatározott parciális vízgőz­nyomás-eloszláshoz hozzárendelhető.

A parciális nyomáseloszlás megha­tározása során a szerkezetben levő légréteg, illetve olyan szálas vagy egyéb anyag, amelyen belül konvektív vízgőz áramok alakulnak ki, zérus páradiffúzi­ós ellenállással veendő figyelembe.

A parciális nyomáseloszlás meghatá­rozása során a külső és belső páraátadási ellenállások zérus értékekkel veendők figyelembe.

A relatív légnedvesség megengedett értéke az a – lehűlő határoló szerkezetek belső felülete mentén lévő határréteg­ben fellépő – relatív légnedvesség, amely mellett e felület felületképző réte­gében a kapilláris kondenzáció megkez­dődik. Jele: φ_kk.

Hőmérsékletviszonyok

A padlók hőelnyelése

• Állandó emberi tartózkodásra szánt helyiségek padlóit hőelnyelés szempont­jából méretezni, illetve ellenőrizni kell.
• A padlók hőérzeti megítélésének alapja – a padlófűtés esetét kivéve – a „b” hőelnyelési tényező. Ennek alapján a padlók besorolása: melegpadló: b < 0,700, félmeleg padló: 0,700 ≤ b ≤ 0,840, hidegpadló:                 b > 0,840.

A padlók hőelnyelési tényezőjének számítása az 1.6 táblázat és a szabvány­mellékletben közölt módon végezhető.

• A padlók minőségére vonatkozó hőérzeti követelmények: a) lakóhelyiség, kórterem, bölcsödé, óvoda és más hasonló nagy hőtechnikai igényű helyiségek: meleg; b) iroda, színház stb. és olyan üze­mek, ahol a dolgozók huzamosan egy helyben tartózkodnak: legalább félmeleg; c) mellékhelyiségek, ipari üzemek általában, raktárak, alárendeltebb helyi­ségek stb. esetében megengedhető a hideg.
• Padlófűtés esetében a téli hőérzeti megítélés alapja a fűtött szerkezet felületi hőmérséklete. Az esetleg nem kívánt kedvezőtlen nyári hőérzeti hatás egy, csak nyáron alkalmazott szőnyeg­borítással küszöbölhető ki.

Határoló szerkezetek téli védelme

• Huzamos emberi tartózkodásra szol­gáló helyiségek esetében a külső levegővel alulról érintkező födémszerkezeteket oly módon kell kialakítani, hogy azo­kon az átlagos padlófelületi hőmérséklet legfeljebb 2,5 K-nél legyen alacsonyabb a helyiség előírt belső hőmérsékleténél.
• Huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyiségek esetében a külső határoló és nyílászáró szerkezeteket úgy kell kialakítani, hogy a helyiséget burkoló összfelület súlyozott átlagos hőmérséklete legfeljebb 2,5 K-nel, illetve több lehűlő felület és/vagy nagy üvegezési arány esetén annyival legyen alacsonyabb a helyiség előírt belső hőmérsékleténél, amekkora eltérést a belső levegő hőmér­séklete és az előírt belső hőmérséklet között az MSZ 04-140/3 szabvány a lehűlő felületek száma és az üvegezési arány függvényében megad.
  a) Talajra fektetett padlószerkezet átlagos felületi hőmérsékletének közelí­tő értéke a szabvány (M. 2.) melléklet alapján vehető figyelembe (1.6 táblázat)
  b) Tömör határoló szerkezeti egység átlagos felületi hőmérsékletének megha­tározása során a hőhidak hatását is tükröző eredő hőátbocsátási tényezőt, valamint a hőszükséglet-számításnál alkalmazott belső és külső hőmérsékletet kell fi­gyelembe venni.
  c) Nyílászáró szerkezet átlagos felüle­ti hőmérsékletének meghatározásánál, annak „nappali” transzmissziós hőát­bocsátási tényezőjét (kün), valamint a hőszükséglet-számításnál alkalmazott belső és külső léghőmérsékletet kell figyelembe venni.
  d) Hőhíd figyelembevételénél (pl. az élek esetében) ügyelni kell arra, hogy azt ne vegyük tévedésből többször számításba, de ne is hagyjuk ki.
• A huzamos emberi tartózkodásra szolgáló lakó- és közösségi helyiségek esetén, a talajon nyugvó padlószerkeze­teknek az épületek kerülete mentén húzó­dó 1 m széles sávját a szabványmelléklet szerinti hővezetési ellenállású rétegterv­vel kell kialakítani (1.37-1.38 ábra).
• Azokat a külső felületükön a talajjal érintkező falszerkezeteket, amelyek egy része a terepszint fölé emelkedik, a hőérzeti követelmények szempontjából a kül­ső falakkal azonos módon kell elbírálni.
• Teljes egészében terepszint alatti külső falakra hőérzeti szempontból nincs követelmény.

1.37 ábra. A talajjal érintkező padlószerkezetnek az épület kül­ső kerülete mentén húzódó 1 m széles sávjában szükséges hőszigetelés a) csak padozat alatti; b) lábazati (külső) hőszigeteléssel (a talaj­nedvesség és csapadék elleni szigetelés feltüntetése nélkül).

1.38 ábra. Az épület padlókörvonal hosszegységre vonatkoztatott hőátbocsátás iránya (kapcsolódó táblázat 1.12).

1.5 táblázat. Megengedhető relatív pára- és nedvességtartalom a szerkezet keresztmetszetében.

Helyiségek nyári hőmérséklete

• A nyáron huzamos emberi tartózko­dásra szolgáló helyiségek a várható belső hőmérséklet szempontjából meg­felelőek, ha egyidejűleg teljesülnek a következő feltételek:
  a) az egységnyi helyiség térfogatra jutó (időben tartós) belső hőterhelés q_i ≤ 10 W/m³,
  b) egy főre V ≥ 15 m³ helyiségtérfo­gat jut és
  c) fajlagos hőtároló tömeg (m_t) kg/m²-ben nem kisebb az adott esetre a következő értéknél:
• A helyiség intenzíven szellőztetett, ha rendeltetése és használati módja szerint ablakának huzamos (az éjszakai és a kora reggeli órákra is kiterjedő) nyitva tartása (az ablak működési módja, a vagyonbiztonság, a környezeti szennyeződés és zaj szempontjából) lehetséges vagy a helyiség n > 3 légcse­reszáma éjszaka és hajnalban egyéb úton biztosítható.
• Ha a felsorolt feltételek valamelyike nem teljesül, a hőérzeti feltételek tel­jesítése részletes méretezéssel igazolan­dó, vagy épületgépészeti berendezéssel biztosítandó. A részletes méretezésre vonatkozóan a szabványmelléklet tartal­maz tájékoztatást.

1.6 táblázat. Talajra fektetett padló felületi hőmérsékletének közelítő értékei (a hőérzeti ellenőrzés számításához).

Nedvességviszonyok a szerkezetekben

Az épületek határoló szerkezeteit úgy kell kialakítani, hogy a szerkezetet alkotó anyagok nedvességtartalma üzemszerű viszonyok mellett a megengedett ned­vességtartalma üzemszerű viszonyok mellett a megengedett nedvességtarta­lom értéke alatt maradjon.

• Az épület használatbavételét követő száradási időszakban a nedvességre nem érzékeny anyagok nedvességtartalma a megengedett értéket túllépheti, ha a kezdeti nedvességtartalom szükséges mértékű csökkenésének feltételei biz­tosítottak. A szokványos kezdeti ned­vességtartalom-értékeket a szabvány­melléklet tartalmazza.
• A határoló szerkezetek megengedett nedvességtartalomra való ellenőrzését lehetőleg méréssel, esetleg matemati­kai-fizikai modellen kell elvégezni. Ilyen vizsgálati lehetőség hiányában, azokban az esetekben, amelyekben az egydimenziós vízgőzáram tekinthető jellemzőnek, a következő pontokban közölt ellenőrzési mód alkalmazható.
• Az ellenőrzési eljárás első szakaszának célja az egyensúlyi nedvességtartalom meghatározása, amelyet szerkesztéssel kombinálva célszerű végezni.
• Ha a szerkezetre nem az egydimenzi­ós vízgőzáram jellemző (például egyhéjú melegtetők esetében), akkor a parciális nyomás eloszlását a többdimenziós áramlás képét meghatározó szerkezeti megoldás (például vonal menti vagy pontszerű párakiszellőzési rendszer) alapján kell figyelembe venni.

a) fűtött helyiségek határoló szerkezeteinek ellenőrzésekor: t_e = -2 °C, φ_e = 90%

b) pince feletti födém esetében: t_e = +5 °C, φ_e = 75%

c) tartósan (több héten keresztül)+10 °C alá hűtött helyiségek külső térrel vagy hűtés nélküli helyiséggel érintkező határoló szerkezeteiben kialakuló nyári páradiffúzió esetére: t_e= 22 °C, φ_e = 60%

d) egyéb esetekre a szabványmelléklet értékei az irányadók. Megfelelő a szerkezet, ha: a) a parciális nyomás mindenhol kisebb, mint a telítési érték, b) a relatív nedvességtartalom egyetlen rétegben sem haladja meg a megenged­hető nedvességtartalomhoz tartozó értéket, valamint c) a kezdeti nedvességtartalom (ω_k) kisebb a szorpciós telítettségi nedvességtartalomnál (ω_k).

Nedvességviszonyok a felületeken

Szokványos használatú helyiségek­ben a rendeltetésszerű használatnak megfelelő belső léghőmérséklet, ned­vességfejlődés és légcsere mellett a határoló szerkezet legkedvezőtlenebb szakaszán, a belső felületi hőmérséklethez tartozó relatív levegő-nedvességtar­talomnak alacsonyabbnak kell lenni a kapilláris kondenzáció kezdődési fázi­sánál megengedett értéknél.

• Szokványos használatú helyiségek­ben a külső nyílászárókat (beleértve a keret- és tokszerkezeteket is), valamint a légtechnikai rendszerekkel el nem látott, nagy nedvességterhelésű helyi­ségekben a határoló- és nyílászáró szer­kezeteket vízálló anyagból kell készíteni vagy vízálló felületképzéssel kell ellátni. Az anyag, illetve a felületképzés víz­álló, ha abban a kapilláris kondenzáció, illetve azon a felületi kondenzáció a rendeltetésszerű használatot akadályozó vagy zavaró elváltozást nem okoz.
• A rendeltetésszerű használatnak megfelelő nedvességfejlődés megál­lapításához lakó- és középületek esetére a szabványmelléklet tartalmaz tájékoz­tató adatokat. Ipari és mezőgazdasági rendeltetésű helyiségek esetében a ned­vességfejődés a technológiai adatszol­gáltatásból határozandó meg.
• A rendeltetésszerű használatnak megfelelő légcseréről a vonatkozó szab­vány, az ehhez tartozó fűtőteljesítmény-­fedezetről az MSZ-04-140/3 szabvány intézkedik. Ha más szempontból (égési levegő utánpótlása, helyiségben tartóz­kodó személyek száma stb.) nagyobb légcsere nem szükséges, a kötelező légcsereszám előírt értékét a helyiség nedvességmérlege szabja meg.
• Szokványos felületképzésű lakó­szobák, közösségi és szálláscélú helyi­ségek esetében a részletes méretezés elhagyható, ha:
  a) a határoló szerkezetek legkedve­zőtlenebb szakaszain a belső felület saját léptékben mért hőmérséklete nem kisebb 0,65-nél és
  b) légcsere méretezési értéke (amely­nek fűtőteljesítmény-fedezete biztosí­tott) nem kisebb, mint 25 m³/h/fő.

Az időszakosan nagy nedvességter­helésű helyiségek (köztük a konyhák, fürdőszobák) esetében a részletes mére­tezés elhagyható, ha határoló szerkeze­teinek anyaga vagy felületképzése vízálló.