Állószékes fedélszékek és jellemzőik
Az állószékes fedélszékeket a korábban szelemenes fedélszékként csoportosított szerkezetek között találhatjuk meg. Ez utóbbi megkülönböztetési mód azonban ma már nem helytálló, mivel (ahogy az üres és torokgerendás szerkezeteknél is láthattuk) a szelemenek alkalmazása nem korlátozódik csak az ott felsorolt fedélszéktípusokra.
Ebben a cikkben már röviden ismertettük a szelemenes fedélszerkezeteket. Ezeknél a szarufák megtámasztását a tető teljes hosszában végigfutó – a tető hossztengelyével párhuzamos – vízszintes gerendákkal, szelemenekkel biztosítják. A közép- és ritkán a taréj szelemeneket közvetlenül alátámasztó elemek a székoszlopok, melyek a szelemenekre merőleges, függőleges vagy ferde helyzetű nyomott rudak. A függőleges helyzetű székoszlopot állószéknek nevezzük.
Mint tudjuk, nem szükséges minden szaruállásban alátámasztani a szelemeneket, elég csak minden 3-4. szaruállásba székoszlopokat (állószékeket) beépíteni. Ezek alapján különböztetünk meg fő- és mellékszaruállásokat. A mellékszaruállások terheit a szelemenek és a könyökfák közvetítik a székoszlopok felé.
Az egy főszaruállásban elhelyezkedő állószékek számát tekintve többféle fedélszéket különböztetünk meg. Az állószékek számát lényegében a szarufák hossza (vagyis közvetve az épületszélesség és a tető hajlásszöge) határozza meg.
Egyállószékes fedélszékek
A legegyszerűbb állószékes szerkezettípus az egyállószékes fedélszék, amely 6-8 m épületszélesség esetén készíthető. Az ilyen szerkezeteknél nincsenek középszelemenek, a taréj szelement főszaruállásonként egy állószék támasztja alá (1.33. ábra). A szarufák alsó és felső alátámaszkodási pontja közötti távolság max. 4,50 m lehet.
- Padlófűtés tulajdonságai, fajtái
- Megtérül-e a hőszigetelés? Szakértő szerint nem [FONTOS]
- Kőfajták és tulajdonságaik
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
1.33. ábra. Egyállószékes fedélszerkezet
Az egyállószékes fedélszékek alkalmazhatósága (az épületszélesség függvényében) a torokgerendás fedélszerkezetek mérettartományába esik. Általános esetben a torokgerendás fedélszékek építése kedvezőbb, mivel gazdaságosabb és egyszerűbb a kialakításuk. Ebből adódóan egyállószékes fedélszékeket ritkán készítenek.
Kétállószékes fedélszékek
Az egyik legelterjedtebb típus a kétállószékes fedélszék, amelyet általában 10-12 m épületszélesség esetén készítenek (1.34. ábra). Ilyen méreteknél már minden esetben szükség van a szarufa közbenső szakaszának alátámasztására. Ezt középszelemenek, valamint az azokat közvetlenül alátámasztó állószékek (és dúcok) biztosítják. A kétoldali középszelemeneket főszaruállásonként két állószékkel támasztják alá.
A mellékszaruállások terheinek kedvezőbb eloszlását könyökfák biztosítják, amelyek egyben merevítésként is szolgálnak. Az állószékeket rendszerint a szarufákkal párhuzamosan beépített dúcokkal támasztják meg. Ezek az állószékek terheit csökkentő, azokat megtámasztó nyomott rudak. A főszaruállásokban a szarufákat a középszelemen magasságában fogópárokkal kötik össze, így biztosítva azok síkbeli és a fedélszerkezet térbeli merevségét. Kétállószékes fedélszéknél a szarufa alsó és középső támaszkodási pontja közötti távolság nem lehet több, mint 4,50 m. A középső és felső támaszkodási pont (középszelemen, taréj szelemen) közé eső szakasz hossza pedig legfeljebb 3,00 m lehet.
Az állószékes fedélszerkezetek kialakítása az elmúlt évtizedekben – a korábban ismertetett szerkezettípusokhoz hasonlóan – szintén sokat változott.
Régen a hagyományos kötőgerendás fedélszerkezeteknél az állószékek és az azt megtámasztó dúcok közvetlenül a kötőgerendára támaszkodtak. Az állószékek rendszerint egyenes csap-, míg a dúcok ferde csapkötéssel vagy ferde csapos beeresztéssel kapcsolódtak a kötőgerendákhoz. A mellékszaruállásokba általában nem kerültek kötőgerendák, a szarufák alsó végei rövid (kötő)gerendacsonkokhoz, fiókgerendákhoz csatlakoztak.
1.34. ábra. Egyik oldalon térdfallal magasított hagyományos kétállószékes fedélszék
Ezek közvetlenül a sárgerendákra, valamint (a fiókváltó gerendákon keresztül) a fő-szaruállásokban lévő kötőgerendákra adták át terheiket. A főszaruállásban lévő kötőgerendához két oldalról kapcsolódó fiókváltó gerendákat egymáshoz képest eltolva csatlakoztatták, hogy a (bélcsap) fakötések ne azonos keresztmetszetben gyengítsék a kötőgerendát. Régen a kétállószékes fedélszékeket általában födémtől független szerkezetként alakították ki. A jelentős épületszélességből is adódott, hogy külön (acélgerendás) födémszerkezet készült. A kötőgerendák a födém felett elhelyezkedve, középen a közbenső (hossz)főfalra támaszkodtak (1.34. ábra).
Fedélszerkezet régebbi épületeknél
Hagyományos ácsjellegű fedélszékeknél a szarufák és szelemenek horgolással kapcsolódtak egymáshoz (napjainkban is ez a jellemző). A fogópárokat és taréjfogókat általában fecskefarkú rálapolással kapcsolták össze a szarufákkal. Emellett a fogópárok és taréjfogók egyszerű rovással a közép-, illetve taréj szelemenekhez is illeszkedtek (1.35. ábra). A hagyományos fakötésekre jellemző gyengítés következtében az alkalmazott faelemek keresztmetszeti méretei jelentősek voltak. A függőleges erőket továbbító faelemek (állószék, dúc) jelentős mértékű koncentrált terhelése miatt különösen a kötőgerendák esetében volt szükség nagy keresztmetszetre.
Az állószékes fedélszékek legösszetettebb részlete a főszaruállásokban a középszelemen és állószék kapcsolódási csomópontjánál figyelhető meg. Itt több különböző helyzetű, keresztmetszetű és igénybevételű faelemek kapcsolódnak egymáshoz (1.35. ábra). A hagyományos fakötések együttes alkalmazása és kialakítása, valamint a faelemek méreteinek helyes megválasztása (a gyengítések ismeretében) pontos munkavégzést, megfelelő sorrendet és magasfokú szakértelmet igényel.
1.35. ábra.
Főszaruállás középszelemen-környéki részlete hagyományos kétállószékes fedélszéknél
Napjainkban a közvetlenül a födémre épített fedélszerkezeteknél nem alkalmaznak kötőgerendákat. Ebből adódóan az állószékek és dúcok – talpcsavarokkal a födémbe horgonyzott – rövid gerendacsonkokon (papucsfákon) keresztül közvetlenül a födémszerkezetre adják át a terheiket (1.36. ábra). Gerendás födémek esetén a papucsfák célszerűen a födémgerendák vonalára merőlegesen helyezkednek el úgy, hogy minél több gerendára elosztva adják át a terheiket. A födémeket az átadódó teherre ellenőrizni kell! Előnyös, ha a papucsfák alatt (legalább részben, vagy csak az egyik oldalon) teherhordó falszerkezet fut végig.
1.36/a. ábra. Kétállószékes fedélszerkezet
1.36/b. ábra. Kétállószékes fedélszerkezet (axonometria)
1.36/c. ábra. Kétállószékes fedélszerkezet (elemkapcsolatok)
A különböző elemkapcsolatok több tekintetben leegyszerűsödtek. Általában olyan csavarozott és szegezett fakötéseket alkalmaznak, amelyeknél elkerülhető a faelemek jelentős mértékű gyengítése.
Háromállószékes fedélszékek
Háromállószékes fedélszéket általában 11-13 m épületszélesség esetén készítenek. Kialakítása lényegében megegyezik a kétállószékes fedélszékével (1.37. ábra). A kétoldali középszelemenek a főszaruállásonkénti két állószékre támaszkodnak, viszont a taréj szelement egy, a dúcok segítségével felfüggesztett és fogópár által közrefogott külön (harmadik) állószék támasztja meg.
1.37/a. ábra. Háromállószékes fedélszerkezet
1.37/b. ábra. Középső (függesztett) állószék elemkapcsolatai
Ritkán előfordulhat olyan kialakítás is, ahol a középső állószék közvetlenül a kötőgerendára támaszkodik (födémre). Háromállószékes fedélszéknél a szarufa alsó és középső támaszkodási pontja közé eső szakasza nem lehet hosszabb, mint 4,50 m. A középső és felső támaszkodási pont közötti távolság pedig legfeljebb 4,00 m lehet.
Négy- és ötállószékes fedélszékek
Háromnál több (négy-, öt-) állószékes fedélszerkezetek napjainkban már ritkán készülnek, a meglévő épületállományunknál azonban találkozhatunk velük. Szerkezeti felépítésük és statikai működésük lényegében megegyezik a két- és háromállószékes típusokéval. Alkalmazásuk és kialakításuk is az előbbi ismeretek alapján történik.