A szervetlen kötőanyagok megkötésének alapjai
A vakolatok választás során a legfontosbb hogy olyan vakolatot válasszunk amely hosszú időtálósággal rendelkezik, nem repedezik meg, egy hatékony védőréteget képez a homlokzat külső felületén. Különösen hasznos, ha olyan összetevőket tartalmaz, aminek következtében javítja a falszerkezet hőtechnikai tulajdonásait. A kerámiagömböket tartalmaző hőszigetelő bevonat egy rendkívűl hasznos plusz funkcióval rendelkezik.
Annak ellenére, hogy egyes kötőanyagok kémiai és ásványi összetételüket tekintve nagymértékben különböznek, bizonyos párhuzamok figyelhetők meg a kötőanyagok kötési/megszilárdulási mechanizmusában.
A megszilárdulás szempontjából döntő jelentőségűek a kristályosodási folyamatok. A finom porszerűre őrölt, leggyakrabban már kristályokból álló kiindulási termékből víz hozzáadásával új és más kristályos vegyületek keletkeznek.
Ez a folyamat a következő szakaszokra bontható:
- A massza felvitele és a habarcs megkeményedése a víz eltávozásának hatására. Ez bekövetkezhet egyrészt azáltal, hogy a víz elpárolog, másrészt, hogy behatol az alapfelületbe, de végbemehetnek egyéb, az adott anyagra jellemző köztes folyamatok, amelyeknél szükség van vízre vagy nedvességre.
- Szilárdulási fázis, amikor végbemegy a kötési folyamat, a massza annyira megszilárdul, hogy elveszti feldolgozhatóságát. Lényegében ezt a folyamatot az határozza meg, hogy a keletkező kristályok egymással összekapcsolódnak vagy egymásba főgázodnak.
- Kötési fázis, amikor a szilárdság eléri a szabványban meghatározott értéket.
- Kötés utáni fázis. A különböző körülmények hatására bekövetkező változások a kötőanyag szilárdságában, ilyen körülmények például az eltelt idő, ez tarthat évekig, évtizedekig vagy akár évszázadokig is. A kötőanyagok nagy részében a kötés után még hosszú időn keresztül változnak a szilárdsági tulajdonságok.
Anélkül, hogy ismernénk a megszilárdulás – és ezzel a kristályképződés – alapvető mechanizmusát és a keletkező kristályos szilárd anyag tulajdonságait, a szervetlen kötőanyagok megítélése és megítéltetése nehezen lehetséges.
A következőkben általános érvényű dolgokról lesz szó, amelyek szem előtt tartása nagyon fontos! A vízzel bekevert massza megkötése kristályképződés útján következik be (egyetlen kivétel az agyag). Legvégül bizonyos egyéni tulajdonságokkal rendelkező kapillárporózus szilárdtest alakul ki.
Kristályosodás alatt az atomok, ionok és molekulák szabályszerű, kristályrácsban történő lerakódását értjük. A kristályrács felépítése megfelel a szimmetria törvényeinek. A kristályosodás folyamata elvileg addig tart, amíg további atomok, ionok vagy molekulák vannak nem kristályos állapotban és rendelkezésre áll megfelelő mennyiségű transzportközeg (pl. a víz).
Minden szervetlen kötőanyag por formában vagy őrleményként fordul elő, amelynek finomsága a 2000-25 000 cm2 fajlagos felületű tartományba esik. A kötőanyag mindig hegyes szemcsékből áll, eltekintve a nagyon finomra őrölt, 0,1 mm-nél kisebb szemcseméretű poroktól. Minden szervetlen kötőanyagot vízzel kevernek be. Ebben a sűrűn folyó „ásványvízpépben” új kristályok keletkeznek.
Az új kristályok keletkezhetnek azokon a helyeken, ahol kötőanyagszemcse van jelen, de kialakulhatnak más helyeken is, ahol a kötőanyagszemcse először feloldódik és a töményedő túltelített oldatból újabb kristályok válnak ki. Gél állagú fázisok csak nagyon ritkán, speciális esetekben, kis mennyiségben alakulhatnak ki mint közti termékek.
Szilárdság kialakulása
A szilárdság kialakulása lényegében háromdimenziós, egymással összekapcsolódó pálcika és tű alakú kristályok keletkezésével történik, amelyek hosszúsága az <1-100 μ mérettartományba esik. A kristályok hosszúságának és szélességének egymáshoz képesti aránya 1:3-tól egészen az 1:1000-ig terjedhet. Emellett vannak lemezes kristályok is, ezek hatszögletű tábla alakúak. Ahhoz, hogy a szilárdság korlátok nélkül kialakulhasson, arra van szükség, hogy a kristályképződés folyamata mechanikailag zavartalanul mehessen végbe.
A szilárdság kialakulásakor előforduló mechanikai behatások, mint például az érintés, az átvágás, szétroncsolják az épülő kristályvázat, és ezzel jelentősen csökkentik a szilárdságot. Minél sűrűbb a kristályok összekapcsolódása és minél teljesebb a térkitöltés, annál nagyobb szilárdsági fok érhető el. A nagy térkitöltés és az erősen összekapcsolódó, tűszerű kristályképződmények a nagy szilárdságú megkötött kötőanyag jellemzői. A durva, tűszerű képződmények (pl. a megkötött gipsz) kisebb szilárdságúak, mint a finom, tű alakú kristályok (pl. a megkötött portlandcement).
Végül rá kell mutatni arra, és figyelembe kell venni, hogy a szervetlen kötőanyagok hajlítószilárdsága minden esetben lényegesen a nyomószilárdság alatt van. Minden szilárd kristályos anyag markáns ismertetőjegye, hogy a hajlítószilárdság gyenge pontnak tekinthető. Ezenkívül a szervetlen kötőanyagok abban is kitűnnek, hogy mindig lényegesen több vizet igényelnek, mint amennyire ténylegesen szükség van a kötési folyamatban.
A szükséges víz két csoportba osztályozható:
A reakcióhoz szükséges víz, ezt keverővíznek vagy elreagálóvíznek nevezzük, ill. van az alakíthatósághoz szükséges adalékvíz. Itt feltétlenül figyelni kell arra, hogy az adalékvíz azzal együtt, hogy könnyebben alakíthatóvá, formázhatóvá teszi a habarcsot, mindig csökkenti a térkitöltést és ezzel a szilárdságot, mivel általa járulékos pórusrendszer alakul ki. Mint ahogyan már említettük, a kötési folyamat mindig kristályosodási folyamatot jelent, amely végbemehet igen egyszerű módon, mint például a gipsz és a mész esetében, de jelenthet nagyon bonyolult folyamatot is, mint például a hidraulikus kötőanyagok megkötése.