Házak és lakások felújítása - 105. oldal

A fűtéshez hasonlóan itt is arra törekszünk, hogy a felújítási és bővítési munkák tervezéséhez nyújtsunk segítséget. A tulajdonképpeni szerelési munkák kivitele­zését többnyire szakemberekre célszerű bízni. A házilagos kivitelezésre itt is az előkészítő és befe­jező munkák területén nyílik lehetőség.

Vízellátás

A horganyozott acél vízvezetékcsövek átlagos élettartama mintegy 15-40 év, ez jelentős mér­tékben függ az ivóvízben lévő anyagoktól, ül. a víz agresszivitásától. Csak tapasztalt szakember tudja megítélni, hogy egy régi vezetékhálózatot sürgősen ki kell-e cserélni. A megítélés szempont­jából mértékadó a mészlerakódás és a rozsdaré­teg vastagsága, valamint a meglévő anyagvas­tagság. Mindenesetre, ha a vízvezeték csövein az első tömítetlenségek már megjelentek, az átépí­tési munkák során az összes vízvezetéket cserél­jük ki.

A vezetékhálózat bővítésénél vagy (részleges) felújításánál mindenekelőtt az anyag kérdését kell tisztázni. A házban lévő hidegvíz- és melegvíz­ vezetékek számára elvileg horganyzott acélcsö­vek, rézcsövek (kemény és lágy) valamint újab­ban térhálósított polietiléncsövek alkalmazhatók. A rézcsövek hajlíthatok és légyforrasszal forraszt­hatók, ezáltal aránylag könnyen, gyorsan és egy­szerű szerszámokkal lehet őket feldolgozni.

A horganyozott acélcsövekre ezzel szemben a helyszínen külső menetet kell vágni, majd mene­tes karmantyúkkal össze kell azokat csavarozni, ami már csak a szükséges menetvágó berende­zés miatt sem ezermestereknek való munka.

Vezetékek élettartama

A réz- és acélvezetékek élettartama csaknem azonos. A réz, mint anyag, ugyan drágább, de a rövidebb szerelési idők miatt még az iparosok is egyre szélesebb körben használják. Minden fémből készült vízvezetékre érvényes, hogy a fém parányi mennyisége a vízben folya­matosan oldatba megy (acélvezetékeknél ez pl. arról ismerhető fel, hogy a vezetékhálózat leüríté­se után a víz barnára színeződik). Az egyes régi házakban még fellelhető, ólomból készült ivóvízvezetékeket az ólom egészségre ártalmas hatása miatt feltétlenül cseréljük ki.

A hullámos védőcsőben elhelyezett polietilén­csövekkel a fémcsövek sok hátránya kiküszöböl­hető. Ezeket a csöveket a jól átgondolt technikájú rendszer (cső a csőben) révén, egyszerű eszkö­zökkel ezermesterek is könnyen fel tudják dol­gozni, nem korrodálnak és (mai ismereteink sze­rint) nem adnak át káros anyagokat a víznek – új létesítményekhez tehát megfontolásra érdemes alternatívát jelentenek. A házi rendszerekben al­kalmazott ilyen vezetékek élettartamáról ma még nincsenek megbízható tapasztalataink, a védő­csövekben elhelyezett vezetékeknél azonban a hibás darabokat könnyen ki lehet cserélni.

Konyhában és fürdőszobában a csővezetékek fektetésére jó lehetőséget kínál az úgynevezett takarófalas megoldás. A vezetékeket nem falhor­nyokban, hanem a csupasz falon helyezzük el, majd burkolattal vagy vékony fallal takarjuk el, pl. 5-10 cm vastagságú ALBA-fallal, habkő- vagy pórusbeton falazóelemekből készült takarófallal. Az ilyen falfelületeket tudatosan fel lehet használni a tér formálására is, pl. lerakó-párkányok, zu­hanyválaszfalak számára vagy falak kiegyenesítésére.

Olyan részeken, amelyek a fröcskölő víz közvetlen hatásának nincsenek kitéve, a vezeté­kek szabadon álló vezetése is elképzelhető. Ez átgondolt tervezési és gondos kivitelezés esetén esztétikailag még egészen kellemes is lehet. Ha a falazat kellően vastag (>12 cm), akkor a csővezetéket később bevakolandó falhornyokban és kivágásokban is vezethetjük.

Ennek elsősor­ban a következő előnyei vannak:

• kényelmes szerelés;
• hang- és hőszigetelő burkolás;
• esztétikailag nem jelent gondot és tiszta.

Gondoljunk azonban arra, hogy

• teherhordó és merevítőfalakban statikai okokból nem mindig szabad hornyokat készíteni;
• a falban nem szabad vízszintes hornyokat ké­szíteni;
• válaszfalakban ne hozzunk létre hanghidakat;
• külső falakban kerüljük a hőhidakat.

Minden vízvezetéket rostos vagy hab szigetelő­anyaggal kell burkolni, a melegvíz vezetékeket a hőveszteségek megakadályozása, a hidegvíz­vezetékeket a kondenzvíz lecsapódásának megakadályozása érdekében. Szabadon álló vezeték­nél ajánlatos a kereskedelemben kapható héjakkal vagy tekercseléssel végzett utólagos szigete­lés. A burkolás, valamint a csőbilincseknél alkalmazott gumikarmantyúk emellett az áramlási zaj átadása ellen is védenek.

A meglévő alsó elhelyezésű WC-öblítő-tartályokhoz ma szinte minden építőanyag-áruház­ban olcsón kaphatók olyan öblítésmegszakítók, melyek az öblítőkar elengedése után az úszósze­lepet súlyuknál fogva visszaállítják és így figye­lemreméltó vízmennyiséget takarítanak meg. A felső öblítőtartályoknál úgy segíthetünk magun­kon, hogy a harangot a víz felszíne alatt néhány cm-rel megfúrjuk (furatátmérő 6-8 mm). Öblí­téskor az átfúrt rész alatti víz a tartályban marad, hacsak az öblítőkart nem tartjuk lenyomva.

14.11. ábra. A lefolyóvezeték kicserélése. Elő­térben a WC függesztéséhez alkalmas szaniter-szerelőfal.

14.12. ábra. A szaniter létesítményekhez al­kalmazott takarófalnak több célja Is lehet: a víz- és lefolyóvezetékek elhelyezése; a fröcskölő víznek kitett részeken a keramikus falbur­kolat alépítménye, a mögöttes szigetelést is beleértve; térkialakítás; a fal kiegyenesítése; zuhanyválaszfal; lerakópárkány

14.13. ábra. Utólagos szabályozás beépítése a WC öblítővizéhez: Az eredetileg csak a vízleeresztés megindítására szolgáló működtetőkart vegyük ki, a csuklót sasszeggel vagy csa­varral tegyük merevvé és a kart tegyük vissza. Így a kar felnyomásával szabályozható a lefolyó vízmennyiség.

14.14. ábra. Az öblítővíz mennyiségének sza­bályozása súly beakasztásával (szaküzletek­ben kapható) Ha a működtetőkart rövid öblítés után elengedjük, ezt a beakasztott súly rögtön felnyomja és ezzel az öblítési fo­lyamatot megállítja.

Az esővíz hasznosítása

Az ivóvíz értékes „élelmezési cikk”. Ezért minden javítási vagy új szerelési munka alkalmával következetesen juttassuk érvényre a vízzel való takaré­koskodás minden lehetőségét: tömítsük el a cse­pegő csapokat, a mosogató- és mosdószerelvé­nyekbe szereljünk be átfolyás-határolókat, a WC-k öblítőtartályába építsünk be öblítésmegszakítót stb.

Még így is csak a háztartásban felhasznált ivó­víznek csak 30-40 %-a az a mennyiség, amely­nek valóban ilyen minőségűnek kellene lennie. A többi 60-70 % – ez fejenként naponta legalább 70 L – a WC meghúzásakor zubog el vagy olyan célra használjuk, melyre általában gyengébb mi­nőségű víz is megfelelő lenne. A tetőfelületekről lefolyó esővíz hasznosításával a nagy ráfordítások árán előkészített ivóvíz fogyasztását jelentős mértékben csökkenteni lehet.

Az esővíz lágy víz, ezért egy egyszerű szűrés után a WC-k öblítésén és a kert öntözésén kívül fehérneműk mosására is kiválóan alkalmas. Tu­dományos vizsgálatok bizonyítják, hogy erre a célra az esővíz minősége higiéniai szempontból teljesen kielégítő, a víz kisebb keménysége miatt pedig érezhetően kevesebb mosószert kell hasz­nálni, ami csökkenti a tisztítóberendezések és a folyók terhelését.

A vízvezeték-hálózaton végzendő nagyobb be­avatkozásokkal együtt ezért a WC-k öblítőtartálya­ihoz és más esővíz-felhasználókhoz fektessünk le esővízvezetéket is, még abban az esetben is, ha az esővíz összegyűjtéséhez szükséges berende­zés megvalósítását csak későbbi időpontban ter­vezzük.

Az esővíz felfogására földbe épített ciszternák vagy a pincében felállított műanyag tartályok alkalmasak. A tároló térfogata a vízszükséglethez és a tetőfelületek alapján várható esővízmennyiséghez igazodik: egy négyszemélyes háztartás­hoz és 100-150 m² tetőfelelthez kb. 2-4 m³ tárolótérfogat kívánatos, de már kisebb térfoga­tokkal is figyelemreméltó mennyiségű ivóvizet lehet megtakarítani.

Egy esővízgyűjtő berendezés vázlatát és annak lényeges elemeit a 14.15. ábrán mutatjuk be:

• a pincében elhelyezett tároló vagy a földbe süllyesztett ciszterna (utóbbinál a fagyvédelem érdekében a tároló fedőlapját és falait a terep­szint alatt kb. 100 cm-ig pl. nedvességre nem érzékeny habüveg lapokból álló hőszigetelést kell alkalmazni);
• az esővíz levezetőcsöve csappantyúval, eső­vízkifolyó iszapfogóval és szűrővel.
• leeresztő- és túlfolyócső;
• ivóvíz-bevezetés pl. úszós szelepen át, arra az esetre, ha az esővízkészlet elfogyna;
• házi vízellátó berendezés szivattyúval és hidro­forral;
• finomszűrő;
• műanyag esővízvezetékek (a fémvezetékek túl gyorsan korrodálnának).

Eltekintve a házilagos kivitelezéssel elérhető költségmegtakarítástól, pénzügyi szempontból megéri, ha (pl. sorház jellegű beépítés esetén) a szomszédokkal közösen egy nagyobb berende­zést üzemeltetünk. Európában vannak már olyan törekvések is, hogy egyes községekben megkívánják az esővíz felhasznált mennyiségének külön számlálóval való mérését. Erre azután csatornadíjat vetnek ki. Az öntözővizet a vízszámláló előtt lehet leágaztatni.

14.15. ábra. Az esővíz hasznosítása 1 a tetőről levezetett víz; 2 készlettároló ciszterna, itt: be­tonozott falakkal (alternatív megoldás: műanyag tartá­lyok); 3 túlfolyó- és leeresztőcső; 4 szivattyú hidroforral; 5 finomszűrő; 6 megcsapolások a mosógép, kiöntőmedence, WC és a kerti öntözés számára; 7 szennyvíz-­lefolyóvezeték.

Szennyvízelvezetés

A lefolyóvezetékekhez ma főleg szürke PVC, ill. hőálló polietiléncsöveket alkalmaznak, amelyek szinte minden építőanyag-áruházban kaphatók. Olcsók és feldolgozásuk könnyű, a kisebb javítá­sokat és új szerelési munkákat, pl. egy mosdó bekötését, önerőből is elvégezhetjük. Hosszabb élettartamúak és jobb hangszigetelők az öntött­vas lefolyócsövek, amelyek beépítése, megmun­kálása azonban nehezebb és sokkal drágábbak. A magánerős lakásépítkezéseknél ezeket főleg a közbenső födémekben elhelyezett lefolyókhoz, valamint a ház központi ejtő- és vízelvezető veze­tékéhez alkalmazzák.

A házilagos kivitelezők sokszor nem gondolnak rá, hogy a lefolyóvezetékeknél is milyen fontos a vezeték helyes nyomvonala és szakszerű elhelye­zése. A vezetékek méretezésére és a hálózat kivitelezésére vonatkozó legfontosabb előírásokat feltétlenül be kell tartani. A hibásan lefektetett vezeték zajok és szagok forrása lehet, ezeket pl. a födémben vagy takarófal mögött húzódó cső esetén később már nem, vagy csak nagy munká­val lehet kiküszöbölni.

A lakóépületekben alkalmazott ejtőcsövek bel­ső átmérője általában 100 mm. Ezeket légtelenítés céljából változatlan keresztmetszettel a tető fölé kell vezetni. A vízszintes bekötővezetékeket (átmérőjük 40-70 mm) legalább 3 % lejtéssel kell fektetni és azok nem lehetnek 5 m-nél hosszabbak, ellenkező esetben a szennyező anya­gok lerakódnak és dugulásra kell számítani. A régi ólom bekötővezetékeken végzendő munkák­hoz – ha azokat meg kívánjuk tartani – a szakipa­ros gyakorlott kezére van szükség. A vízszintes WC-bekötővezetékek lehetőleg rövidek és 100 mm átmérőjűek legyenek. A fagyveszély­nek kitett vagy zavaró áramlási zajt okozó lefolyó­vezetékeket tárjuk fel és burkoljuk be szigetelő­anyaggal.

Néhány vidéki épületnél még hiányzik a köz­műcsatornába való bekötés lehetősége. A koráb­ban – a mezőgazdaságilag hasznosított területek trágyázása miatt – gondot nem okozó, zárt emésztőgödröket a hatóságok ma már nem vagy csak különböző kikötésekkel engedélyezik. Min­den építkezésnél megkívánják a közüzemi csa­tornahálózathoz való csatlakozást.

Ehhez új, kő-agyag vagy műanyag alapvezetékeket kell lefek­tetni. Korábban betoncsöveket is alkalmaztak. A vezeték nyomvonalának megtervezésekor figye­lembe kell venni, hogy a közüzemi vízelvezetés vegyes vagy elkülönített rendszerű. Elkülönített rendszernél az eső- és szennyvizet a házban is két külön vezetéken keli a két gyűjtővezetékhez vinni. Hosszabb házi bekötővezetékek esetén 15 m-ként kémlelő aknát kell elhelyezni.

14.16. ábra. Szennyvízátemelő berendezés 1 szellőzőrés; 2 bejárati ajtó; 3 rés a friss levegő számára; 4 pincepadló; 5 hozzáfolyó vezeték; 6 elzáró tolózár; 7 átemelő berendezés gyűjtőtartállyal, úszós működtetés­sel és szivattyúval; 8 visszafolyás gátló; 9 a visszaduzzasztás szintje fölött vezetett lefolyóvezeték; 10 a visszaduzzasztás szintje, pl. utca; 11 az épületen kívül, fagy­mentes mélységben vezetett lefolyóvezeték; 12 szellőzés a tetőn át.

14.17. ábra. Többkamrás derítőakna 1 szellőzés; 2 ürítő-/vizsgálónyílásokkal ellátott lefedés; 3 zsilippel szabályozott elfolyás; 4 lebegő iszap; 5 leüle­pedett iszap; 6 befolyás. Az akna helyszínen öntött betonból vagy előre gyártott betonelemekből készíthető.

Az alagsori szennyvízcsatorna-bekötéseknél gondoskodni kell a közüzemi csatornahálózatból való visszaduzzasztás megakadályozásáról, ne­hogy heves esőzések alkalmával, ha a csatorna az esővizet nem képes befogadni, a víz a lefolyó­vezetéken visszafolyjék és elárassza az alagsort.

Ehhez vagy azt kell biztosítani, hogy minden lefo­lyónyílás a visszaduzzasztás maximális szintje, azaz az utcaszint fölött legyen (ez domboldalon fekvő épületeknél többnyire még az alagsorban is megvalósítható), vagy visszaduzzasztás-gátlót kell beépíteni. Ezen a visszaduzzasztás-gátlón át lehet pl. a pincében elhelyezett mosógépet vagy mosdót vízteleníteni. Ha az alagsorban WC is van, akkor a szennyvizet szennyvízátemelő be­rendezéssel kell a visszaduzzasztás szintje fölé emelni. Előfordul, hogy az erős terhelésnek kitett alagcsövekből is átemelő berendezéssel kell a vi­zet eltávolítani.

14.18. ábra. Zsompágyas szennyvíztisztítás 1 meglévő kertfelület; 2 beömlés az iszapfogóból; 3 növényzet, pl. gyékény, nád, káka; 4 védőfólia, védőfátyol; 5 szigetelő fólia; 6 a befolyó közeg alagcsöve; 7 a kifolyó közeg alagcsöve; 8 duzzasztó és ellenőrzőakna; 9 kiömlés; 10 gyökerekkel átszőtt földtest, 80 cm vastag.

14.19. ábra. Komposzt toalett alapelve 1 szellőzés a tetőn át; 2 toalett ülőke; 3 a konyhai szerves hulladékok ledobó aknája; 4 szellőzőcsatornák; 5 a kerti hulladékok betöltő fedele; 6 a kész humusz kivételező nyílásának fedele; 7 levegő bevezetés; 8 komposzt-/humusztartály; 9 mellékhelyiség, pl. az alagsorban.

Tisztítóberendezés

Ha elérhető távolságban nincs közüzemi csa­tornahálózat, akkor a szennyvizet helyi kis tisztítóberendezésben kell megtisztítani. Erre a célra különböző rendszerek állnak rendelkezésre, pl. a többkamrás derítőaknák, a homokszűrő árkok, a csepegtetőtestes vagy növényi tisztítóberendezé­sek. A tisztított szennyvizet az esővízzel együtt valamilyen élővízbe (patakba, folyóba) lehet ve­zetni, vagy a talajban el lehet szikkasztani. A szennyvízben lévő szilárd anyagokat ülepítő ak­nában kell összegyűjteni és onnan rendszeresen el kell szállítani a tisztítóberendezésbe vagy mezőgazdaságilag művelt területekre. Egy ilyen be­rendezés építése engedélyköteles.

Komposzt toalett

A vízöblítésű WC egy lehetséges alternatívája a komposzt toalett. Ezzel elkerülhető minden vízpazarlás és vízszennyezés. Ehelyett a fekáliából, konyhai és kerti hulladékból, kifogástalan higiéniai feltételek között és szagképződés nélkül, jól szellőző és hőszigetelt, pl. a pincében felállított tartályban komposzt keletkezik. A kiérlelt humusz a komposzttartály alsó végén gyűlik össze és egy ürítő fedélen át kivéve azt a kert trágyázására lehet használni.

A külső falra szerelt gáz-fűtőkészülékek kivételé­vel minden tüzelési helyet kéménybe kell bekötni, amely a füstgázokat a tetőn át elvezeti. A fűtőbe­rendezések korszerűsítésével egyidejűleg, külö­nösen öregebb házakban, a kéményeken is megfelelő intézkedésekre van szükség.

A kéményeket nagyjából 1960-ig téglából falaz­ták vagy idomdarabokból készítették, általában igen nagy keresztmetszettel és rossz hőszigete­léssel, a szén- és fatüzelésű kályhák vagy füstgáz hőmérsékleteinek szem előtt tartásával. Ha ilyen kéményekre korszerű, energiatakarékos (olaj ­vagy gáztüzelésű) kazánokat kötünk, melyek füstgázhőmérséklete 160-180 °C vagy még ki­sebb, annak gyakran a kémény „elkormolódása” a következménye, mivel a füstgázok még a ké­ménytorok előtt lehűlnek és kondenzálódnak. A károk a tisztítóajtók elrozsdásodása, a kitöredező habarcsfúgák és barna kondenzvíz formájában jelentkeznek.

A kémények helyrehozatalára a következő in­tézkedéseket lehet megtenni:

• kisebb nedvességi károk és egyébként ép ké­mény esetén hőszigetelés elhelyezése a nem fűtött terekben (tetőtér) és a kéményfej körül:
• a kémény belső keresztmetszetének csökken­tése, ezt szakcégek speciális habarcs besajtolásával valósítják meg;
• a kémény teljes szanálása oly módon, hogy a régi kéménybe rozsdamentes acélcső vagy mázas kerámiacső betétet rakunk és azt hőszi­getelő burkolattal (pl. feltöltéssel) vesszük körül (ezt a munkát szakcégek végzik).

Ha egy meglévő kéményhez több tüzelési he­lyet kívánunk csatlakoztatni, ügyeljünk az aláb­biakra:

• egy közös kéményjárathoz max. 3 folyékony vagy szilárd tüzelésű tüzelőhelyet szabad csatlakoztatni. A gáztüzelésű készülékeket egy különálló, a gázkészülékek számára fenntartott járathoz kell kötni;
• minden tüzelési hely számára saját kéményjára­tot kell kialakítani, ha pl. a névleges hőteljesítmény nagyobb, mint 20 kW (központi fűtés kazánja) – gáztüzelés esetén nagyobb, mint 30 kW -, továbbá minden fúvóval ellátott gázégőhöz és minden nyílt tüzű kandallóhoz.

Ma az új kéményeket egy- vagy többhéjú ké­ményidomból készítik, mert ezek megbízhatób­bak, mint a falazott kémények. Különösen jól be­váltak a szigetelt kémények, melyek belső samottcsőből, szellőztetett hőszigetelésből és a külső köpenytéglából állnak. Kéményidomok egy vagy több kürtővel, számos keresztmetszettel kaphatók. A rozsdamentes acéllemezből készített kettős falú, közbenső hőszigeteléssel ellátott könnyű fémkéményeket kívül vagy belül fali kon­zolokra lehet felszerelni. A lakáson belül azonban még tűzálló burkolattal, pl. könnyűbeton idom­elemekkel is körül kell ezeket venni.

A kondenzációs hőt is hasznosító kazánokhoz a keletkező kondenzátum elvezetését biztosító, nedvességálló füstgázvezetékre van szükség. Meglévő kéménybe való utólagos beépítésre a rozsdamentes acél vagy műanyag füstgázveze­tékek alkalmasak.

Új kémények tervezésére és kivitelezésére vo­natkozóan az OÉSZ számos előírást tartalmaz. Néhány fontos szabályt a következőkben felsoro­lunk. A kéményen tervbe vett építési munkákat mindig célszerű a területileg illetékes kéménysep­rővel egyeztetni.

Kéménylétesítésével kapcsolatos előírások:

• új kémény létesítése sokszor engedélyköteles;
• a kémény torkolata lehetőleg a gerinc közelé­ben legyen;
• ha a kéményt nem alapozásra építjük, ellen­őrizni kell a padló, ül. a födém teherbírását;
• 8 m távolságokban tisztítónyílásokat kell elhe­lyezni, szükség esetén előteret vagy ajtóval ellátott előfalat kell készíteni;
• a kéményeket legfeljebb 5 m-es távolságokban (oldalirányú eldőlés, ill. kihajlás ellen) merevíteni kell;
• a kémény keresztmetszetét a bekötésre kerülő fűtőkészülékek teljesítményadataihoz igazítva, ill. a gyártó adatai alapján kell meghatározni;
• kéményidomok használata esetén a tüzelőhe­lyek csatlakoztatására speciális csatlakozóidomokat kell alkalmazni. Utólag szükségessé váló nyílásokat csak fúrással vagy vágással, pl. vágótárcsával szabad készíteni. A vésés tilos!;
• a kémények külső felületét be kell vakolni, azoknak az éghető vagy nehezen gyulladó építőanyagoktól (pl. födémgerendák, tetőszék) legalább 5 cm távolságra kell lenniük;
• a kéményekre fali hornyokat vagy rögzítéseket nem szabad készíteni.

14.9. ábra. Kémény: Tervezéskor és kivitelezéskor ügyeljünk az alábbiakra: 1 torkolat >40 mm-rel a tetőgerinc felett; 2 a torkolattávolsága a tetőhéjazattól >100 cm; 3 tisztítóajtók: tartózkodó helyiségbe nem nyílhatnak, egymástól való távolságuk max. 8 m, a legfelső tisztítóajtó és a kéményfej közti távolság max. 4,0 m; 4 kéményjáratonként max. 3 egyedi kályha; 5 kéményjáratonként max. 1 központi fűtés. Ezenkívül: a kémény keresztmetszete feleljen meg az al­kalmazott fűtési rendszernek! A biztonsági és tűzvédelmi előírásokat tartsuk be!

14.10. ábra. Csatlakozás egy központi levegő­füstgáz kéményhez (járatonként max. 4 be­kötési hely; a műszaki irányelveket tartsuk be!) 1 központi levegő-füstgáz-kéményrendszer; 2 a füstgáz elvezetése; 3 a friss levegő bevezetése; 4 fűtőkészülékek csatlakozási lehetőségei.

A napenergia hasznosítása

A napkollektorok és az üvegezett előépítmények ingyenes és környezetbarát napenergiát juttatnak a házba. Ez, szakszerű tervezés és kivitelezés esetén, még közép-európai éghajlati viszonyok mellett is számottevő mértékben hozzájárul a fű­tési energia megtakarításához.

Meleg víz készítése napkollektorokkal

A napkollektorokat a mi vidékünkön túlnyomó­részt meleg víz készítésére használják. A kollekto­rokat (síkkollektorokat vagy vákuumos kollektoro­kat) olyan helyre teszik, általában a tetőfelületre, ahol a Nap azokat a legjobban éri. Déli tájolás és 30-45° közti dőlésszög esetén egy négyszemé­lyes háztartás számára a felállítás helyétől és a kollektor típusától függően 5-8 m² kollektor felületet célszerű alkalmazni. Ez egy 300-400 L térfogatú víztárolóval kiegészítve a nyári félévben 80-90 %-ban fedezni tudja a melegvíz-szük­ségletet (négy személy esetén kb. 200-300 L/nap) és napsütéses napokon télen is érezhető módon hozzájárul a melegvíz termeléséhez.

Ha a téli félévben vagy rossz időjárás esetén a kollektorok nem melegítik fel kellő hőmérsékletűre a tároló vizét, akkor utánfűtést kell alkalmazni. Ha központi fűtés van a házban, akkor ez a víztá­roló felső részében elhelyezett második hőcse­rélő segítségével valósítható meg. Az utánfűtésre egy másik lehetőséget a termosztáttal vezérelt elektromos, vagy gáz-fűtőkészülék kínál, amely a vízhőmérséklet csökkenésére automatikusan mű­ködésbe lép.

Sajnálatos módon a napkollektorok és a szük­séges tartozékok ára még mindig nagyon magas. A jelenlegi energiaárak mellett ezért az ilyen be­rendezések megtérülési ideje is hosszú. Saját kivitelezésben végzett szerelés esetén a számítás sokkal kedvezőbb eredményt ad. Kollektoros berendezések létesítésének gondolatával ezért csak akkor kezdjünk foglalkozni, ha a többi energiatakarékossági intézkedést az épületen már mind végrehajtottuk.

A mi éghajlati viszonyaink között a melegvizes kollektorok fűtési célokra való alkalmazása nem valósítható meg, mert a sugárzás mennyisége télen a fűtéshez nem elegendő, másrészt – kísér­leti berendezésektől eltekintve – ma még nem állnak rendelkezésünkre olyan nagy teljesítményű tárolók, melyekben a nyári meleget a téli időszak­ra el lehetne tenni.

14.6. ábra. 20 m²-es napkollektor vízmelegítés céljára, egy kis gyermekotthon tetőzetébe beépítve.

14.7. ábra. Vizet melegítő napkollektoros be­rendezés vázlata 1 napsugárzás; 2 dél felé tájolt tetőkollektor; 3 kollektor – vízkörfolyamat; 4 a központi fűtés fűtőkazánja; 5 vezérlő­berendezés; 6 két üzemmódú melegvíz-tároló.

14.8. ábra. A napenergia passzív hasznosítá­sa: az épületnek támaszkodó növényház mű­ködési elve 1 a napsugárzás hatására felmelegedett levegő az üve­gezett előépítményben felszáll; 2 a lakótérbe vezető, el­mozdítható térelzárók (ablakok és ajtók); 3 a felmelege­dett levegő bevezetése; 4 a helyiségekben lehűlt levegő; 5 a fölösleges meleg levegő elvezetése az előépítmény legfelső részén.

Üvegezett előépítmények

A déli tájolású üvegfelületeket fel lehet használni a napenergia „passzív” hasznosítására. A működés megértéséhez fontos, hogy különbséget tegyünk a lakóhelyiségek, télikertek és lakónövényházak nagyfelületű, déli irányú üvegezése között.

A szigetelő üvegezésű déli ablakfelületek a napsugárzás révén még télen is több hőt bocsá­tanak be a házba, mint amennyi éjjel és a borús napokon elvész, különösen akkor, ha az üvegfelü­leteket éjjelre redőnyökkel vagy egyéb módon hőszigeteljük vagy hőszigetelő üvegezést alkal­mazunk. Az ablakok tehát a jó megvilágítás mel­lett, mint pozitív energiamérlegű „napkollektorok” is szerephez jutnak.

A lakóüvegházak fűthető üvegezett helyiségek, évelő, többnyire szubtropikus növényzettel. Fű­téssel kell gondoskodni arról, hogy a hőmérséklet ne süllyedjen 5 °C alá. A hőveszteségek csökken­tésére célszerű itt is hővédő üvegezést előirá­nyozni. A lakónövényházak feladata a lakásban való élet minőségének fokozása és a lakótér ki­tágítása. A növényház fűtésének szükségessége miatt a ház többi része a napenergiából nyere­ségként alig hasznosít valamit, a növényház nye­resége és vesztesége az energiamérlegben nagyjából kiegyenlíti egymást.

Ha az üvegezett előépítmény elsődleges célja a napenergia hasznosítása, akkor azt, mint fűtés nélküli télikertet üvegezett loggia, ül. terasz mód­jára kell kialakítani. A szobanövényeket célszerű­en cserepekben és edényekben tartsuk, hogy té­len fagymentes helyre lehessen azokat vinni. Az egyrétegű üvegezéshez olcsó növényházüveget lehet használni, a napenergiát jobban lehet azon­ban hasznosítani, emellett télen kellemesebb hő­mérsékleteket lehet biztosítani szigetelő vagy hővédő üvegezéssel.

Az energetikai optimalizálás érdekében az üvegházat és a tulajdonképpeni házat összekapcsolt rendszernek keli tekinteni, mely rendelkez­zen a következő jellemzőkkel:

• az üvegfelületek zömét dél-délkelet és dél­délnyugat közti irányba tájoljuk, a reggeli felmelegedés miatt előnyösebb a dél-délkeleti irány;
• a déli tájolású felületeken optimális besugár­zást biztosító dőlése (télen) 60°, a gyakorlatban azonban a függőleges üvegezés jobban bevált. Ezt szerkezetileg könnyebb lehet elkészíteni és tartósabb is, mert nincs annyira kitéve az időjá­rás viszontagságainak. A kisebb hajlásszögű tetőüvegezés a növények növekedéséhez ugyan kívánatos lenne, energetikai szempont­ból azonban nem túl előnyös. A fűtési időszak­ban a hőhozamot csak kevéssel növeli, nyáron viszont könnyen a növényház túlhevülését okozhatja;
• biztosítani kell, hogy a télikert hőjét lehetőleg egyenletesen, a ház összes helyiségébe eljuttassuk, pl. természetes termik segítségével (a télikert és a csatlakozó helyiségek közti ablakok és ajtók kinyitásával) vagy mechanikus szellő­zéssel (ventilátoros levegőcsatornák, központi légfűtés);
• a háznak jó hőtároló képességgel kell rendel­keznie, hogy egyrészt napsütés alkalmával sok hőt legyen képes felvenni és este azt ismét le­adni, másrészt nyáron mérsékelje a túlmelegedést. Nagy hőtároló-kapacitású anyag a nagy térfogatsúlyú tégla, mészhomokkő és termés­kő, valamint a beton és a víz;
• a napsütés hatását közvetlenül kapó fal- és padlófelületek sötét színárnyalatúak és jó hőtároló képességűek legyenek;
• a télikert külső üvegburkolata és a télikert és a tulajdonképpeni ház közti üvegezés közül leg­alább az egyiket hővédő üvegezéssel kell ké­szíteni;
• a fűtőberendezés lehetőleg gyorsan, helyisé­genként és önműködően reagáljon a napenergiából nyert hőtöbbletre. Előnyös rendszer eb­ből a szempontból a kis hőmérséklettartományban működő fűtőtestekkel (és termosztátos szelepekkel) felszerelt meleg vizes köz­ponti fűtés, valamint a meleg levegős fűtés. A cserépkályhák és padlófűtések tehetetlenségük folytán ezt a követelményt nem elégítik ki; kedvező költség/haszon arányt az olyan téliker­tekkel lehet elérni, melyek nagyrészt a tömör épülettest tömegét alkotják. Kevésbé előnyösek azok az üvegházak, melyek teljes mértékben egy külső fal előtt vagy éppen az épület egyik sarka előtt helyezkednek el.

A hasznosítható szoláris hőnyereség nagysá­gának meghatározása nem könnyű. Az ilyen rendszerek optimálissá tételéhez ma általában számítógépes számítási eljárásokat használnak. Minden műszaki optimalizálásnak csak akkor van azonban értelme, ha az így létrehozott rendszert az elvárható hozzáértéssel használják.

A télikertek és lakónövényházak építészeti kivi­telezésénél néhány további szabályt is figyelembe kell venni:

• a „fej feletti üvegezéseknél” (ezeket ferde vagy tetőüvegezésnek is nevezik) megfelelő óvintéz­kedéseket kell tenni az leeső üvegtáblák elleni védelem érdekében, pl. rács vagy biztonsági üveg alkalmazásával. Az építési szabályok ugyanilyen előírásokat tartalmaznak a függőle­ges üvegfelületek számára is, ha azok nagyobb magasságból képesek lezuhanni;
• sokszor célszerű lenne az éjszakai hővédelem (pl. belül elhelyezett, szorosan záró redőnyökkel), erre azonban pénzügyi és esztétikai okok­ból sokszor mégsem kerül sor. Hőtechnikai szempontból a hővédő üvegezés jobb, mint az éjszakai hővédelemmel ellátott egyszerű szige­telőüvegezés;
• a nyári túlmelegedés mérséklése érdekében gondoskodjunk kellő számú szellőzési és árnyékolási lehetőségről, különösen a ferde üve­gezéseknél. A szellőzőnyílások mérete nagyjá­ból az üvegfelületek tizedrészét érje el. A külső árnyékolás, pl. egy kihúzható markiztető haté­konyabb, de drágább, mint a belső árnyékolás, pl. összecsukható markiztető vagy napvédő ponyva.

A tüzelőanyag

Az épület hőveszteségeit-a fűtési időszakban, te­hát nagyjából szeptember végétől április végéig, kívülről bevitt hővel kell kiegyenlíteni, hogy a ház­ban kellemes közérzetet biztosító klímát kapjunk. Itt egyrészt dönteni kell az egyik vagy másik fűtési rendszer mellett, másrészt ki kell választani a megfelelő energiahordozót, azaz tüzelőanyagot. A házon belüli hőelosztás – később jelentkező – problémájának megoldása jelentős mértékben függ a tüzelőanyagtól és a hőtermelés módjától.

Fosszilis tüzelőanyagok

A fűtési energia legfontosabb forrásai még ma is a fosszilis tüzelőanyagok, amelyeket a füstgázok környezetszennyező hatása alapján nagyjából a földgáz, kőolaj, szén, fa sorrendbe lehet állítani (természetesen itt a tüzeléstechnika is szerepet játszik). Végül is minden konkrét esetben egyedi­leg kell eldönteni, vajon olajjal vagy gázzal, vagy esetleg szilárd tüzelőanyaggal célszerű-e fűteni. A korszerű gázfűtések üzembiztonsága éppen olyan jó, mint az olajtüzelésű berendezéseké.

A lakások, ill. házak saját egyedi fűtőberende­zéseinek alternatívájaként az utóbbi években, elsősorban a sűrűn lakott övezetekben lévő házak­nál egyre gyakoribb, hogy a fűtőerőművek (szen­es gázerőművek) által biztosított távhő ellátáshoz csatlakoznak. A távhő mind az energiahasznosí­tás, mind a környezetszennyezés szempontjából előnyösebb, mint sok, elsősorban régebbi, egye­di fűtőberendezés.

Napenergia

Törekedni kell természetesen arra is, hogy tar­tós energiaforrásunkat, a Napot, aktív és passzív rendszerek segítségével víz melegítésére minél intenzívebben hasznosítsuk. Helyiségek fűtésére a napenergiát mifelénk még nem lehet gazdasá­gosan hasznosítani. Ha a ház hőellátásán nagyobb változtatásokat kí­vánunk végrehajtani, ill. a fűtőkazán cseréjére van szükség, ez ösztönzést adhat arra is, hogy újra fontolóra vegyük a tüzelőanyag megválasztásá­nak a kérdését.

Tüzelőanyagok:

• A tárolható tüzelőanyagok, mint a fa, olaj, cseppfolyós gáz vagy szén, lehetőséget adnak ugyan a készletgazdálkodás előnyeinek ki­használására (előnyös áron való beszerzés, tartalékolás válságos időszakokra), azonban a házban vagy a ház mellett külön tárolóteret, ezenkívül központi fűtéseknél általában még külön kazánházat is igényelnek.
• A vezetékes energiahordozóknál, azaz a föld­gáz és a távhő esetében hátrányos a – normális körülmények között biztosított – központi ellá­tástól való függés. Ennek fejében viszont aránylag „tiszta” energiaforma kerül a házba, melynek éppen a tárolási lehetőséggel nem rendelkező kis házaknál és sűrű beépítés ese­tén vannak nem elhanyagolható előnyei.

A helyi adottságokon, a személyes előítéleteken és komfortigényeken, valamint az átépítés nyújtot­ta lehetőségeken túlmenően természetesen a költségeknek is döntő szerepe van a kérdés megítélésében.

Ezek:

• Mibe kerül a gáz- vagy távfűtőhálózathoz való csatlakozás?
• Mikor és mekkora költséggel kell a régi fűtőolaj-tartályt kicserélni?
• Milyen nagyok az 1 kWh-ra vonatkoztatott tüze­lőanyag-költségek?
• Milyen mellékköltségek merülnek fel (a vezeté­kes energiaformák alapdíjai, karbantartás, kéményseprés stb.)?

Itt mindenképpen megéri, hogy a megbízás ki­adása előtt pontos áttekintést nyerjünk a különbö­ző megoldások beruházási és üzemeltetési költ­ségeiről. A feladat bonyolultsága miatt – még pénzügyi szempontok alapján is – célszerű, ha mérnök szakértővel konzultálunk és a terveket is vele ké­szíttetjük el és nem hagyatkozunk kizárólag a he­lyi iparosok megállapításaira.

A fűtés témakörének átfogó tárgyalása megha­ladja ennek a cikksorozatnak a kereteit. A következőkben ezért csak néhány olyan részletkérdést villan­tunk fel, melyek a régi házak alaphelyzetéből kiin­dulva a lakás egészséges klímája és a környezetvédelem szempontjából különösen fontosak.

Egyedi kályha- és cserépkályhafűtés

A fűtési rendszer kérdése – egyedi kályhákkal való fűtés vagy központi fűtés beépítése – a leg­több régi épületben mára már eldőlt, mégpedig a kényelmesebb és komfortosabb központi fűtés javára.

Aki még egyedi kályhákkal fűt, jól ismeri annak hátrányait:

• fa, szén, olaj esetén a tüzelőanyag tárolása és behordása, esetleg a tűzifa felaprítása, a hamu kihordása;
• minden tüzelési helynek külön kéménybekötés­re van szüksége;
• az égéshez szükséges levegőt a tűz a helyiség levegőjéből vonja el, emiatt növekszik a szükséges levegő utánpótlás mértéke;
• régi vagy rosszul üzemeltetett tüzelőberende­zéseknél sok károsanyag kibocsátásával kell számolni, különösen, ha szénnel vagy olajjal tü­zelünk;
• az átmeneti időszakok kisebb hőszükséglete mellett a hőleadás rosszul szabályozható és a tüzelőanyag kihasználása rossz.

Másrészt viszont a valóban jól hőszigetelt há­zakban a fűtést szintenként 1-2 egyedi kályha is el tudja látni. A csökkent mértékű hőszükséglet és az ennek megfelelően kisebb tüzelőanyag-­fogyasztás háttérbe szorítja a tüzelőhordás és a hamukihordás problémáit. Ott tehát, ahol jól mű­ködő egyedi kályhák vannak és azok kéményei is jó állapotúak, a központi fűtés beépítését elvethet­jük. Ez különösen az olyan vidéki területekre vo­natkozik, ahol elegendő, olcsó tűzifa kapható és az annak tárolására és szárítására szükséges hely is rendelkezésre áll.

Fafűtés és cserépkályha

A fafűtés számára a cserépkályhák mellett a speciálisan erre a célra gyártott, rostély és hamu­fiók nélküli kályhákat javasoljuk, amelyek például Skandináviában széles körben elterjedtek és újabban az elegánstól a rusztikusig terjedő széles választékban nálunk is kaphatók. Az ilyen kályhák hőleadását a levegő és a tüzelő adagolásával jól lehet szabályozni, a fa jó energia kihozatal mellett csaknem maradéktalanul elég, így a hamu kihor­dása nagyon kevés munkával jár.

A cserépkályha közbenső helyzetet foglal el az egyedi kályhás fűtés és a központi fűtés között. Sok példa van arra, hogy egyetlen cserépkályhá­val egy egész lakást vagy egy kisebb házat „központilag” fűtenek. Akinek a rendszeres megrakásra van ideje, vagy gázégőt épít be, az egy nem túl tagolt lakásnál a fűtésnek ezzel a formá­jával egészen jól elboldogulhat.

Másrészről a cserépkályha, mint a meglévő központi fűtés luxus célokat szolgáló kiegészíté­se, újabban ismét divatba jön. Kedveltségét kel­lemes melegének, ősi, természetes tüzelési technikájának, nem utolsósorban a tér belső ki­alakításában szerepet játszó dekoratív bájának köszönheti.

Cserépkályha tulajdonságai

A cserépkályha állandóan emlegetett „egészséges sugárzó hője” egy jó hőszigetelésű házban nem érvényesül olyan mértékben, mint azt általában feltételezik. A jó hőszigetelés ered­ményeképpen ugyanis már a fal hőmérséklete is a komfortos 17-19 °C hőmérsékleten tartható, így akár egy melegvizes radiátor is jó sugárzó klímát hoz létre a helyiségben. A cserépkályha termikus tehetetlensége ugyanakkor az energiafelhasználásra nézve nem kedvező. Külö­nösen ősszel és tavasszal, amikor az időjárás szeszélye folytán váratlanul napenergia özönlik be az ablakokon át, mutatkozik meg, hogy a cserép­kályha hőleadását nem lehet elég gyorsan leállí­tani.

Ha a cserépkályhával az egész házat fűteni kí­vánjuk, akkor úgynevezett „hőlégkályhát” kell építeni, melynek hőleadása jobban szabályozha­tó, mint a falazott füstjáratokkal készített, nehéz „alapkályháké”, és amelynél meleglevegő­-csatornákkal a távolabb fekvő helyiségeket is el lehet látni.

A füstgázok károsanyag-tartalmának korlátozá­sához a fát bőséges oxigén bevezetésével, gyor­san kell elégetni. A szorosan záró ablakok és aj­tók esetleg nem teszik lehetővé, hogy az égés számára elegendő levegő jusson a helyiségbe, ezért célszerű, ha az égést tápláló levegőt (pl. ᴓ10 cm) csövön át a pincéből vagy kívülről vezet­jük a kályhához. Ezzel egyúttal a ház szükségte­lenül nagy mértékű levegőcseréjét is elkerül­hetjük.

A központi fűtés

Ma a régi épületekben is a központi fűtés a legel­terjedtebb fűtési rendszer, akár a lakásonkénti etázsfűtés, akár az egész házat ellátó központi fűtés alakjában.

Előnyei kézenfekvők:

• kényelmes, teljesen automatikus fűtés, laká­sonként vagy házanként csak egy tüzelési hellyel;
• a hőleadás jól szabályozható;
• elviselhető ráfordítással optimalizálható a tüze­lőanyag hasznosítása és csökkenthető a károsanyagok kibocsátása;
• a hő eloszlása semmilyen gondot nem okoz, még bonyolult és szerteágazó alaprajzok ese­tén sem;
• a berendezéssel a melegvízellátás is egyszerű­en megoldható;
• a tüzelővel és a kamrával járó piszok és por nem szennyezi a lakóhelyiségeket;
• minden tüzelőanyagra megfelelő tüzelőberen­dezések állnak rendelkezésre.

A központi fűtőberendezések élettartamára nézve egységes adatot nem lehet megadni: acél fűtőkazánoknál 20 éves üzemidő vehető alapul. A jó öntöttvas kazánok ugyan sokkal magasabb kort megérhetnek, azonban a 20 évesnél idősebb kazánok a műszaki megoldások elavulása miatt válnak gazdaságtalanná. Az acél csővezetékek tartóssága 30-50 év, az acél fűtőtestek általában legalább 20 évig eltartanak, az öntöttvas radiáto­rok 30-50 évet, vagy még többet is kibírnak. Azt a kérdést, hogy a vezetékhálózatot ki kell-e cse­rélni, tapasztalt iparos el tudja dönteni.

Olajárrobbanás hatásai

A 70-es években bekövetkezett olajárrobbanás és az energiatakarékosságot célzó törekvések hatására az utóbbi 5-10 évben olyan új fűtőka­zánok és vezérlési technikák fejlődtek ki, melyek a tüzelőanyagot lényegesen jobban hasznosítják és a hőt sokkal kisebb veszteség árán állítják elő, mint a régebbi berendezések. Ez az oka annak, hogy a hozzávetőleg 10 évnél idősebb berende­zések a legtöbbször viszonylag rosszabb hatás­fokkal és gazdaságtalanabbul, következésképpen nagyobb környezetszennyezéssel dolgoznak, különösen akkor, ha különféle szigetelő megoldá­sokkal (szigetelő üvegezéssel, a tető és a külső fal hőszigetelésével) a ház hőszükségletét jelen­tősen csökkentettük.

Hatásfok

A berendezés hatásfoka (hasznosítható fűtési energia: a felhasznált tüzelőanyag energiatartal­ma) nem azonos a kéményseprők által mért ka­zánhatásfokkal (tüzeléstechnikai hatásfok); az előbbi a kazánhatásfok mellett a nyugalmi állapot veszteségeit (a kazán lehűlése a kémény huzata következtében, hőleadás a kazánháznak) is figye­lembe veszi, melyek éppen a régi kazánoknál na­gyon nagyok lehetnek.

A berendezés rossz mű­ködésére egyrészt a kéményseprő mérési jegy­zőkönyvéből (az általa mért kazánhatásfoknak legalább 90 %-nak kell lennie), másrészt saját megfigyeléseinkből, pl. a kazánház túl nagy hő­mérsékletéből, az égő gyakori bekapcsolódásá­ból és a túl rövid égési időkből, az átlagosnál na­gyobb energiafelhasználásból következtethetünk. Ha a fentiek tekintetében kételyeink vannak, vé­geztessünk vizsgálatot független szakértővel, akitől a berendezés technikájának javítására vo­natkozó tanácsokat és az ajánlott termékekre szóló útmutatást is kaphatunk.

Javaslatok

Ma egy modern meleg vizes központi fűtés nagyjából a következőképpen néz ki. A tüzelőanyag legjobb kihasználását a konden­zációs hőt is hasznosító kazánok, ill. fűtőkészülé­kek biztosítják, melyek azonban olajtüzelés ese­tén a gázkazánokhoz viszonyítva lényegesen drágábbak és a kéménynél minden esetben kü­lönleges intézkedéseket kívánnak meg.

Ilyenek:

• a kazánhőmérséklet kis tehetetlenséggel törté­nő szabályozása, a hőszükséglet és a külső hőmérséklet szerint, éjszakai korlátozással;
• kis termikus tömegű csővezetékek és fűtőtes­tek, azaz kis víztérfogatú fűtőtestek (pl. lapradiátorok) és kis keresztmetszetű, jól hőszigetelt csővezetékek;
• a szobahőmérséklet egyedi, automatikus sza­bályozása fűtőtest-termosztátokkal.

A külső falra helyezett gáz-fűtőkészülékek, me­lyek a fűtésen kívül meleg vizet is szolgáltatnak, a régi házak felújításához nagyon jól használhatók, mert nem igényelnek kazánházat és a kémények költséges felújítása is elmaradhat. Teljesítményük azonban jelenleg 11 kW-ra van korlátozva. Ezzel a teljesítménnyel kb. 100-150 m² lakásterület fűt­hető, jó szigeteléssel még több is.

11 kW-nál kisebb teljesítmények esetén az utóbbi években forgalomba került kondenzációs hőt hasznosító gázkazánok és fűtőberendezések is alkalmasak a fali csatlakozásra. Ezeknél a készülékeknél a füstgázokat 40-70 °C hőmérsék­letre lehűtik, hogy a füstgázokban lévő konden­zációs hőt is hasznosítani lehessen. Ily módon egyrészt 100 %-nál nagyobb hatásfokot lehet el­érni (természetesen az alsó fűtőértékre vonatkoz­tatva, melybe a tüzelőanyag kondenzációs hőjét nem számítják bele), másrészt a hűvös füstgázo­kat nem kell feltétlenül a tető fölött elvezetni. Az ilyen készülékek és a hozzájuk tartozó füstgázbe­rendezések többletköltségei – az energiameg­takarításról nem is beszélve – gyakran már a helykihasználás előnyei révén megtérülnek.

Gázkazán működési hibák és megoldások

Tekintettel arra, hogy a füstgázelvezetés előírá­sai bizonyos mértékig mérlegelés tárgyát alkotják, ajánlatos a területileg illetékes kéményseprővel időben egyeztetni.

14.5. ábra. Decentralizált gáz-tüzelőkészü­lékek (emeleti fűtőkészülékek): a belső leve­gőtől függetlenített gáz-tüzelőkészülék, be­épített ventilátorral
A: Levegőbeszívó-/füstgázkémény a tető felett, a rendszer tartozékaként kapható. A kémény magasságának korlátozása miatt ez a vál­tozat csak a padlástérben alkalmazható.
B: Csatlakozás a külső falon át: ügyeljünk az ablakoktól való, előírt távolságok betartására, lehetőleg a széllel ellentétes oldalra szereljük fel (nem mindenhol engedé­lyezett). A fűtőkészülék elhelyezésére jól megfelel a konyha vagy a fürdőszoba is!

Ahol földgázvezeték nincs, felszíni vagy föld alatti cseppfolyósgáz-tartályt lehet alkalmazni. A cseppfolyósított gáz azonban lényegesen drá­gább, mint az olaj. A cseppfolyós gáz tárolására szolgáló tartályok költségei is némileg magasab­bak, mint az olajtartályoké. A gáztartályok ezzel szemben lényegesen kisebbek lehetnek, mint az olajtartályok, mivel a cseppfolyós gáz ára az ola­jétól eltérően nincs rövidtávú ingadozásoknak ki­téve. Az évi két-háromszoros utántöltés a szoká­sos. A gáztartályok telepítésénél az épületekből, telekhatároktól és közlekedési területektől bizo­nyos minimális távolságokat (3, ill. 5 m) be kell tartani, erre vonatkozó további részletekért fordul­junk a cseppfolyós gázt szolgáltató vállalathoz.

A gáztartályokhoz hasonlóan a fűtőolaj-tartályok tömörségét is rendszeresen ellenőrizni kell (vízszennyezés veszélye!). Felszíni tartályoknál ez semmilyen problémát nem okoz. Föld alatti tartályoknál a tartály gyártójának garancianyilatkozata a tartósság biztosítása. A föld alatti tartályokat ugyan rendszeres időközönként ellenőrizni kell, a tartályok tömörségéért mégis az üzemeltető felel és kár esetén a szavatosság is őt terheli. A nor­mális háztartási kötelező biztosítások ezt a koc­kázatot általában nem fedezik.

Fatüzelés

A fatüzelés akkor célszerű, ha a tűzifa olcsón hozzáférhető és a fa beszerzését, tárolását, szárí­tását és rárakását nem találjuk kényelmetlennek. Ma már termosztátos vezérlésű, speciális fatüzelésű kazánok is kaphatók, amelyek előgázosítással a tüzelőanyag kb. 90 %-os hasznosítását (tüzeléstechnikai hatásfok), azaz az olaj- vagy gáztü­zelésű kazánokéhoz hasonló értéket is elérnek. A fa rárakásának gyakoriságát hőtároló beikta­tásával napi 2-3 alkalomra lehet leszorítani.

A központi fűtés változatai

Padlófűtés

A padlófűtés általában egyáltalán nem olyan elő­nyös, mint a híre alapján gondolnánk, függetlenül attól, hogy azt meleg vizes központi fűtéssel vagy villamos árammal (lásd a „Villamos fűtés” alatt is) üzemeltetjük-e. A padlófűtés előnyét a „termikus komfort” azaz a kellemes és egyenletes hőeloszlás jelenti, továbbá az, hogy fűtőtestre egyáltalán nincs, vagy csak kevesebb darabra van szükség.

A padlófűtés hátrányai:

• a fűtőtestekkel szemben kb. 50 %-kal nagyobb költségek;
• a padlóburkolat megválasztásának korlátozása (hajópadló egyáltalán nem, parketta csak korlá­tozottan alkalmazható);
• a por fokozott mértékű felkavarása;
• a termikus tehetetlenség következtében a hő-leadás rosszul szabályozható;
• a legtöbb rendszernél magas padlószerkezet.

Tekintettel arra, hogy a padló felületi hőmérsék­lete egészségügyi okokból 28 °C-nál nem lehet nagyobb, a gyengébb szigetelésű épületekben ez kiegészítő fűtőtestek vagy egyedi kályhák nélkül nem elegendő. A padlófűtések tervezése és kivite­lezése szakember feladata! A berendezés méretezését bízzuk mérnök-szakértőre.

Meleg levegős fűtés

A korszerű meleg levegős központi fűtés műkö­dési elve nagyon hasonlít a meleg vizes fűtésé­hez. A hőelosztás szerepét a fűtőcsövek és fűtő­testek helyett a padlón, falon vagy mennyezeten elhelyezett kiömlőrácsokkal ellátott levegőcsator­nák veszik át. A hőt itt is fűtőkazán állítja elő, amely a hőt közvetlenül (közvetlen légfűtés), vagy vízkörfolyam és víz-levegő-hőcserélő közbeikta­tásával (komfort-légfűtés) adja át a levegő-hőfolyamnak. Ha szellőzőberendezésre is szük­ség van, azt külön rendszer formájában, azaz nem a légfűtés részeként kell kialakítani.

Ennek a fűtési rendszernek a következő előnyei vannak:

• a délkelet és délnyugat közötti irányokra nézve üvegfelületű helyiségek szoláris hőnyereségét aránylag könnyen „be lehet táplálni” a rend­szerbe és az összes helyiségbe szét lehet osztani;
• egyéb pl. belső forrásból (pl. sütőkemencéből, cserépkályhából) származó hőtöbblet is szétosztható az egész házban;
• a berendezést igény esetén további fűtőtestek­kel vagy padlófűtéssel lehet kiegészíteni (pl. a fokozott hőigényű helyiségek, mint a fürdőszo­ba vagy növényház számára);
• a technika egyszerű és tartós. A levegőcsator­nák a fűtőtestekkel és fűtővezetékekkel szemben sem tömítetlenné válni, sem befagyni nem tudnak.

A nem megfelelően szigetelt házakban, régi be­rendezésekkel szerzett rossz tapasztalatok miatt ma is sokan fenntartásokat táplálnak a légfűtéssel szemben. Ha azonban a berendezés tervezésé­nél és beépítésénél helyesen jártak el és ha a ház hőszigetelése a mai követelményeknek megfelel, akkor az ilyen fenntartások teljességgel alaptala­nok. A helyesen tervezett berendezésekben a le­vegő sebessége és hőmérséklete oly kicsi, hogy a ventilátorzaj, a huzat és a por semmiféle prob­lémát nem okoz. Helyes kivitelezés esetén a sza­gok és zajok átvitele is nagymértékben kiküszö­bölhető.

Hátrányosak lehetnek, vagy régi épületekben gondot okozhatnak viszont a következő szempon­tok:

• a levegőcsatornák aránylag nagy helyszükség­lete;
• a magasabb ár;
• az a körülmény, hogy a rendszert kevéssé is­merik, a szaktervezők és kivitelező vállalatok nem rendelkeznek elegendő tapasztalattal;
• a szobaajtókon elhelyezendő levegőrések (ha ilyenekre szükség van) elősegítik az áthallást.

Hipokausztikus fűtés

Ennél az „alternatív” fűtésnél elvileg olyan padló ­vagy falfűtésről van szó, amelynél a hőhordozó a levegő. Ezt a fűtést az épületbiológusok, mint „különösen egészséges sugárzó fűtést”, a cserépkályhás fűtéshez hasonlóan, szintén java­solják.

Kellően hőszigetelt épületekben azonban egy­szerűbb fűtésekkel is kellemes sugárzó klíma ér­hető el. A hipokausztikus fűtés költségei, különö­sen régi épületekben, oly nagyok, hogy célsze­rűbb ezeket a pénzeszközöket a hőszigetelés, fűtési vagy szoláris technikával megvalósítható energiamegtakarító intézkedésekre fordítani.

Villamos fűtés

A villamos fűtés csak felszínes szemlélet alapján tekinthető tiszta fűtésnek. Pontosabb vizsgálódás eredményeképpen az derül ki, hogy az éjszakai árammal működő hőtárolós kályhák vagy akár az éjszakai árammal fűtött víztárolót alkalmazó me­leg vizes fűtések sem környezetbarátnak, sem különösen gazdaságosnak nem nevezhetők, mert

• az erőműben az áram előállítására csaknem háromszor annyi energiát kell fordítani, mint amennyi a fogyasztóhoz megérkezik. Ez szük­ségtelenül nagy kockázatokkal (az atomerőműveknél), valamint a környezet fölösleges szennyezésével és a természeti erőforrások elpazarlásával (fosszilis tüzelőanyagok elége­tése esetén) jár;
• az éjszakai áram nem többletáram, hanem az energiakonszernek értékesítési stratégiájának része;
• az éjszakai tárolós egyedi kályháknak nyugalmi állapotban aránylag nagy veszteségeik vannak, fűtési üzemmódban a ventilátor kellemetlenül zajos és felkavarja a port.

Hőszivattyúk

A hőszivattyúk olyan hőtermelő berendezések, melyeknél a villamos áramot, a gázt vagy az ola­jat arra használjuk, hogy a környezetből (levegőből, talajból vagy vizekből) hőt vonjunk el és azt az épületben fűtés céljára hasznosítsuk.

A kisebb épületek csekély hőigényéhez jelenleg csak villamos hajtású hőszivattyúk állnak rendelkezésre. Ezek sem tekinthetők a környezetvéde­lemhez való hozzájárulásnak, mivel 90 % körüli energetikai összhatásfokuk (az erőműben fel­használt elsődleges energiára vonatkoztatva) nem jobb, mint amit a fosszilis tüzelőanyagoknak a házban való követlen elégetésével el lehet érni.

Emellett az ilyen berendezések általában egyáltalán nem gazdaságosak, mert a hőszivattyú mellett egy normális fűtőkazánnak is készen­létben kell állnia, hogy a leghidegebb téli hónapokban jelentkező csúcsterheléseket fedezni tudja.

Hatásfok

A gáz- vagy dízelmotorral hajtott hőszivattyúk­kal viszont akár 250 %-os teljesítménytényezőket el lehet érni, mivel ezek a hőszivattyúból nyert energián kívül a gáz- vagy dízelmotor hulladék hőjét is csaknem teljes mértékben fűtési célokra hasznosítják. Ily módon a bevezetett elsődleges energia lényegesen hatékonyabban alakítható át. Az ilyen típusú berendezések a gyakorlatban már évek óta beváltak és azok számos cég kínálatá­ban szerepelnek.

Azonban még a legkisebb egy­ség is 40 kW hőteljesítményű, ez a megoldás ezért csak nagyobb épületek vagy 1000 m² körüli összes lakóterületnél nagyobb háztömbök szá­mára jöhet számításba. Nagyon fontos a hőszivattyúk méretezése a gazdaságosság miatt. Az ilyen berendezések többlakásos házakban való általános elterjedését eddig a magas beruházási költségek, a döntés­hozók hiányos tájékozottsága, egyes alkalmazási esetekben gazdaságossági problémák akadá­lyozták.

Az épületgépészethez a szellőztetés és fűtés, az egészségügyi létesítmények (vízellátás és szennyvízelvezetés), valamint a villanyszerelési munkák, a villámvédelmet is beleértve, tartoznak. Ezek a szakterületek különös mértékben megala­pozott szakmai és mesterségbeli ismereteket igényelnek. Villany- és gázszerelési munkát biz­tonsági okokból csak engedéllyel rendelkező szakcégek végezhetnek. Az épületgépészet terü­letéhez tartozó munkák közül a laikusok sokat már csak a biztonság miatt sem végezhetnek, ar­ról nem is beszélve, hogy a tervezési hibák vagy a kivitelezés hiányosságai utólag általában csak nagy költségek árán korrigálhatók.

A saját bedolgozást ezen a területen, a kivitele­ző szakiparosokkal egyeztetve, az egyszerű elő­készítő és utómunkálatokra kell korlátozni.

A háztulajdonosokra hárul viszont az a fontos feladat, hogy a gyakorlati kivitelezés előtt a kon­cepciót kialakítsák és az előterveket elkészítsék, különös tekintettel az épületgépészeti rendszerek egészségre és környezetre ártalmatlan kialakítá­sára. Nem kevésbé fontos az sem, hogy ezeket a munkákat a házon végzett egyéb építési tevé­kenységekkel megfelelően összehangoljuk.

Ha többféle épületgépészeti munkára van szükség, általában a következő sorrend betartása célszerű:

• Egészségügyi létesítmények és szellőzés
• Fűtés
• Villanyszerelés.

A munka mindegyik szakmánál a „nyers szere­léssel”, azaz a vezetékek lefektetésével kezdődik. A felületek helyreállítása és végső kialakítása után kerül sor a „végszerelésre”, vagyis a berendezési tárgyak és szerelvények beépítésére.

Az ökológiai követelményeket is kielégítő épü­letgépészeti létesítményeknél az építészeti adott­ságok és gyakorlati megfontolások mellett a kö­vetkező alapszabályokat kell figyelembe venni.

Ezek:

• A legfontosabb célkitűzés az energiával és a tüzelőanyagokkal való takarékoskodás. A korszerű kazánokkal felszerelt melegvizes vagy meleg levegős központi fűtések ugyanúgy kielégíthetik a racionális energiafelhasználás kö­vetelményeit, mint az egyedi fűtőberendezések, feltéve, hogy azokat jól összehangolták a (korszerűsített) épület hőszükségletével és megfelelően üzemeltetik.
• A villamos áramot ne használjuk hőfejlesztésre, tehát lehetőség szerint melegvíz-előállításra és főzésre sem. Mosógépek esetén már vannak olyan megoldások, amelyek a víz felfűtéséhez szükséges áramfelhasználást minimális szintre korlátozzák. A földgázt és a cseppfolyósított gázt ezzel szemben a környezet kímélésével, vagyis jó hatásfokkal és kevés károsanyag kibocsátásával lehet használni a hőfejlesztés minden terültén.
• A napenergia hasznosítására szolgáló beren­dezéseket a kiadások tervezésénél először te­gyük a sor végére.
• Csak akkor érdemes nagyobb összeget a szo­láris technika alkalmazására áldozni, ha az energiamegtakarítás hagyományos és olcsóbb lehetőségeit, mint az épület burkolatának jó hő­szigetelését, a fűtőberendezés optimálissá téte­lét (gáz vagy távhő) és az energiatakarékos szellőzést már mind kimerítettük.
• A vízellátásnál és a szennyvíz-elvezetésnél és­szerűen és – ha arra mód van – az ökológiai körforgás elveinek figyelembevételével használjuk ki a helyszínen meglévő forrásokat. Ennek az egyszerű víztakarékossági intézkedések mellett lényeges elemei a vízellátás oldalán az esővíz és a kútvíz használata, a szennyvízelve­zetés területén pedig az olyan decentralizált technikák, mint a komposzt toalettek, a növényi tisztítófokozattal rendelkező többkamrás rot­hasztó vermek vagy a derítőtavak.

Szellőztetés és hővisszanyerés

Ha a ház fűtési energiaszükségletét csökkenteni akarjuk, ugyanakkor azonban a helyiségek jó klímájáról is gondoskodni kívánunk, akkor az épület burkolófelületeinek szigetelésén kívül annak szellőztetésével is foglalkoznunk kell. Minél jobb a ház szigetelése, a fűtőenergia alacsony szinten tartása szempontjából, annál nagyobb jelentősé­ge van a szellőzéssel járó hőveszteségek csök­kentése.

A szellőzés mértéke természetesen túl ala­csony sem lehet, hiszen akkor a helyiségek leve­gőjében keletkező vízpárát és káros anyagokat nem tudjuk a kellő mértékben a szabadba elve­zetni. Az épület energiatakaré­kos és egészséges szellőzésének ezért az a fel­adata, hogy a levegőcserét a szükségletnek megfelelően biztosítsa.

Lakóházak esetén az op­timális levegőcsere általában azt jelenti, hogy óránként a levegő 0,3-0,5-szörösének kicserélé­sét biztosítjuk. A tényleges levegőcsere-arány a lakó szellőztetési szokásaitól, az ablak- és ajtóhé­zagok tömörségétől és az időjárási viszonyoktól is függ, régi épületekben általában lényegesen nagyobb, új, jól tömített ablakoknál viszont ki­sebb.

14.1. ábra. Egyszerű elszívó berendezés: köz­ponti elszívás a konyhából, WC-ből és fürdő­szobából; a friss levegő belépőszelepei a tar­tózkodási helyiségek külső falán vagy ablak­keretében.

Levegőelszívó berendezés

Az épület szellőztetésének megfelelő szabályozá­sa – elsősorban a fűtési időszakban – egy egy­szerű elszívó berendezéssel műszakilag egysze­rű, gazdaságilag pedig előnyös módon megold­ható. A megoldás előfeltétele az épület burkának légtömör szigetelése, elsősorban az ablakok és ajtók hézagainak megfelelő tömítése.

Az ilyen szellőzőberendezés lényegében egy ventilátor, amely a fürdőszobából, WC-ből és a konyhából szívja és a szabadba fújja a levegőt. A friss levegő a lakó- és tartózkodó helyiségek kül­ső falain lévő belépőnyílásokon át áramlik be. A friss levegő szelepeit az ablakkeretekben vagy a külső fal felületén lehet elhelyezni és azokat az igényeknek megfelelően a lakók állítják be.

Hang és porszigetelés

A kül­ső falon lévő szelepek hangszigetelt kivitelben, továbbá por- és pollenszűrővel felszerelve is kaphatók. A belső falakon és ajtókon szintén nyí­lásokat kell elhelyezni, a legegyszerűbb esetben egy kb. 1 cm magas ajtórés alakjában, hogy a le­vegő a házon belül az elszívás helyére tudjon áramolni. Nagyobb igények kielégítésére ajtórá­csok és faliszelepek kaphatók, amelyeket hang­szigetelő burkolattal is el lehet látni.

Az elszívott levegő ventilátorát általában a tető alatt vagy a pincetérben, lehetőleg a fürdőszoba, WC és konyha közelében helyezik el. Egy kb. 30 x 30 x 30 cm méretű villamos teljesítmény­felvétele például kb. 50 W.

A levegőcsatornák számára rendszerint 8-16 cm átmérőjű, lemezből tekercselt csöveket hasz­nálnak. A vezérlést egy 3-fokozatú kapcsolóval lehet vezérelni, amelyet lehetőleg a ház-, ill. la­kásajtó közelében célszerű elhelyezni és esetleg kapcsolóórával is lehet kombinálni. így a szellő­zést a normál fokozatról könnyen a minimálisra lehet állítani, amikor a lakást elhagyjuk. A maxi­mális teljesítményre általában csak különösen nagy szellőztetési igénynél van szükség, pl. ak­kor, ha sok személy tartózkodik a lakásban.

Automatikus vezérlés

A szellőztetés teljesítményét a belső páratartalom függvényében szabályozó automatikus vezérlés fokozza ugyan a komfortot, de nem feltétlenül szükséges. Nyáron a szellőzőberendezést általá­ban teljesen kikapcsoljuk és a korábbi módon, az ablakok kinyitásával szellőztetünk, kivéve, ha a por, pollen és zaj távoltartására a berendezés szűrőjét kívánjuk felhasználni. Fokozott szellőzte­tési igény esetén természetesen télen is ki lehet nyitni az ablakokat, ekkor azonban megnövekszik a szellőztetésre fordítandó hőszükséglet.

A régebbi légfűtésekkel vagy klímaberendezé­sekkel szerzett tapasztalatokon alapuló, gyakran hangoztatott fenntartások az elszívó berendezésre nem állják meg a helyüket, mivel itt a levegőt mesterségesen sem nem fűtjük, se nem hűtjük, ezenkívül a megmozgatott levegőmennyiségek a légfűtéshez viszonyítva nagyon kicsik.

Elszívó berendezés

Elszívó berendezést különösen akkor célszerű beépíteni, ha azzal együtt más, energiatakaré­kossági és átépítési intézkedéseket is végrehaj­tunk, pl. az épület burkának hőszigetelését, a fű­tési ós egészségügyi létesítmények kicserélését vagy tömören záró ablakok beépítését. Előnyös, ha a fürdőszoba, WC és konyha egymáshoz kö­zel helyezkedik el, hogy a levegőcsatornák hossza minél rövidebb lehessen. A csatornák látha­tóan, a mennyezet alatt vagy a sarkokban lehet vezetni, ott esetleg még burkolni is lehet. A ki­sebb helyiségek, boltíves és gerendás födémek a csatornák vezetését megnehezíthetik.

Egy 150 m² lakóterületű ház esetén a szabad szellőztetéssel szemben elérhető megtakarítás nagyságrendileg évi 4000 kWh (400 L fűtőolaj vagy 400 m³ földgáz).

14.2. ábra. Szellőzőberendezés hővisszanyeréssel: központi elszívás a konyhából, WC-ből és fürdőszobából; a hőátadást a padlá­son elhelyezett keresztáramú hőcserélő biz­tosítja; az előmelegített friss levegőt csator­nákon át vezetjük be az összes tartózkodó­helyiségbe.

14.3. ábra. Hővisszanyerés az elszívott leve­gőből – meglévő fűtőberendezéshez utólag beépített kivitel. A hőcserélőt és a vízszinte­sen fektetett vezetékeket a padlásfödémen vagy a pincefödém alatt lehet elhelyezni.

14.4. ábra. Keresztáramú hőcserélő, ventiláto­rokkal a friss és az elszívott levegőhöz (működési vázlat) 1 a helyiségekből elszívott levegő bevezetése, kb. 15 °C; 2 a külső levegő bevezetése, kb. 0 °C; 3 lehűtött távozó levegő kb. 5 °C; 4 felmelegedett külső levegő kb. 10 °C; 5 fémház; 6 hőcserélőként alkalmazott fémlapok.

Szellőzőberendezés hővisszanyeréssel

A komfortot tovább lehet növelni hővisszanyerő berendezés beépítésével. Itt a hideg friss levegőt hőcserélőben a meleg távozó levegő hőjével előmelegítjük és külön bevezető csatornákon át juttatjuk be a tartózkodóhelyiségekbe. A külső falon elhelyezett levegőszelepekre ebben az esetben nincs szükség. Egy ilyen hőcserélő szer­kezete nagyon egyszerű, azonban a hőcserélőn kívül a belépő levegő oldalán elhelyezett második ventilátorra is szükség van.

A be- és kilépő levegő mozgatásához szüksé­ges, megnövekedett áramfelhasználás miatt a hővisszanyerő berendezés beszerzésére fordí­tandó többletkiadás energia-megtakarításban aligha térül meg, ha 1 kWh árammal 3 kWh hőt veszünk egyenértékűnek.

A szellőzőberendezések tervezése

A jól működő szellőzőberendezés előfeltétele a jó tervezés. A tervezéssel még akkor is egy, ilyen berende­zések lakóházakban való telepítésében már jár­tasságot szerzett mérnökirodát bízzunk meg, ha az alapelv nagyon egyszerűnek tűnik; a rossz ter­vezés nemkívánatos zajokat és szagokat, vala­mint higiéniai problémákat okozhat.

Mindez hátrányosan befolyásolja az ilyen aggregátok minő­ségét, csakúgy, mint a szükségtelenül nagy áramfogyasztás. Ez a technika manapság még nem nagyon terjedt el, ezért esetleg nem kis fá­radsággal jár egy tapasztalt tervezőiroda megtalá­lása. Az alkalmas iparosok megkeresése sokkal egyszerűbb, mert a tervezők többnyire felhívják a figyelmet a tapasztalt kivitelező cégekre.

A berendezés létesítéséből a házilagos kivitele­zésben elvégezhető munkák az előkészítő és utómunkálatokra korlátozódnak, pl. a falakon és mennyezeten lévő áttörések elkészítésére és befedésére, a burkoló- és festőmunkákra.

Néhány jó tanács a tervezéshez:

• a levegőcsatornák kialakításánál gondoskod­junk arról, hogy azokat nagyobb időközökben tisztítani lehessen;
• a levegőcsere mértéke óránként minimum 0,2, normál üzemben 0,4 maximális állásban 1,0 le­gyen;
• egyszerű berendezéseknél általában elegendő a maximálisan 0,3 W/(m²/h) ventilátorteljesítmény;
• a konyhai tűzhely páraelszívását ne kapcsoljuk össze a szellőzőberendezéssel;
• megfelelő csatornavezetéssel akadályozzuk meg a hang egyik helyiségből a másikba való terjedését, valamint a ventilátorzaj átvitelét;
• a külső falon levő frisslevegő-nyílásokat fűtőtes­tek közelében helyezzük el, nehogy a belépő külső levegő a padló mentén hideg áramlatokat hozzon lére.

Egy új fürdőszoba létesítéséhez vagy a meglévő fürdőszoba felújításához iparosok egész sorára van szükség; akik kőműves-, ács-, ablakkészítő, üvegesmunkát, víz-, villany- és fűtésszerelést, tömítési munkát, esztrich fektetést, vakolást és burkolómunkát végeznek. Az itt előforduló mun­kák túlnyomó részével egyéb helyeken már fog­lalkoztunk, a következőkben csak a fürdőszoba jellegéből adódó különlegességeket ismertetjük.

Egy újonnan létesítendő fürdőszoba alapos és átgondolt tervezést igényel, különösen az elhe­lyezés és a méret (ha az választás kérdése), a felszerelés, a szerelési technika és a nedvesség elleni szigetelés vonatkozásában.

Házilagos kivitelezésre elsősorban a nyers építési munkák, valamint a falak, padlók és mennyezetek felületeinek kiképzése alkalmas. A fal- és padlófelületeken végzendő szerelési és szigetelési munkákhoz egy képzett iparos képes­ségeire van szükség. Ha dolgunkban nem va­gyunk biztosak, jobb ha ezeket a munkákat szak­emberre bízzuk, mert a szakszerűtlen kivitelezés utólag nagyon sokba kerülhet.

Egy új fürdőszoba helyének kijelölésekor első­sorban a következő szempontokat vegyük figye­lembe:

• Hol áll rendelkezésre megfelelő hely a lakáson belül? Ki lehet használni pl. egy hosszú folyosó végét vagy egy nagy szoba egyik részét?
• Nem található-e hely az épület valamelyik használaton kívüli részében, pl. a tetőtérben vagy a gazdasági részben?
• Elkerülhető-e a teherviselő falakba való beavat­kozás?
• Elhelyezhető-e a fürdőszoba a hálószobák kö­zelében?
• Van-e a kiválasztott hely közelében már csőhá­lózat, elsősorban lefolyóvezeték?
• Hogyan lehet a helyiséget szellőztetni?
• Milyen nagy legyen a fürdőszoba, milyen fel­szerelést (egészségügyi létesítményeket) kívánunk ott elhelyezni?
• Szükség van-e építési engedélyre?

Ha egy mód van rá, a fürdőszobát külső fal mellé telepítsük, hogy ablakon át lehessen megvi­lágítani és szellőztetni. A más helyiségektől körül­zártan elhelyezett fürdőszoba kevésbé vonzó és szellőzőberendezést igényel. Ugyanez érvényes a „körülzárt”, azaz homlokzati kapcsolattal, természetes szellőzéssel nem rendelkező WC-helyiségekre és teakonyhákra is.

A fürdőszoba nagysága és felszerelése

A fürdőszoba felszerelése a rendelkezésre álló helytől és egyéni komfortigényeinktől függ. A zuhanyozás víz- és energiafelhasználása nagyjából fele akkora, mint a kádban való fürdésé. Ezért mindenképpen gondoskodjunk zuhanyozási lehe­tőségről; költséggel és hellyel való takarékosko­dás céljából zuhanyozásra a fürdőkád is felhasz­nálható. A függönyök és készen kapható zuhany­fülke-falak ugyan nagyon jól védenek a fröccsenő víz ellen, a csempével burkolt, épített válaszfalak és egy jól elszigetelt előtér azonban gyakran esztétikusabb.

A fürdőkádak és zuhanytálcák általában zo­máncozott acéllemezből készülnek, akrilból és más műanyagokból különleges alakok is készít­hetők. A csempével burkolt zuhanyozópadló (medence nélkül) ugyan egyszerű és szép is, azonban sok munkával járó fal- és padlószigete­lést igényel és nem hosszú életű.

13.1. ábra. Fürdőszoba beépítése: csatlako­zás a meglévő lefolyóvezetékhez 1 megcsapolási hely; 2 fürdőszoba; 3 a lefolyóveze­ték bekötése keresztben menő lefolyóvezetékkel, ᴓ50-100 mm, lejtés 2-5%. Figyelem: a légtelenített ejtőcsőtől való max. távolság 5m;4 meglévő alapveze­ték, ᴓ100-150 mm, ellenőrző akna, lejtés 2%, 5 meg­lévő ejtőcső, ᴓ100 mm, légtelenítés tetőn át.

A szerelvényeknél legfontosabb a megbízható technika és a könnyű kezelhetőség. Vízszerelvé­nyeknél imponáló a formák sokfélesége, de az árak különbözősége is. Az egykaros szerelvények gyors szabályozást tesznek lehetővé és így hoz­zájárulnak a vízzel való takarékoskodáshoz, a ke­ramikus tömítéssel készített szelepek tartósabbak és megbízhatóbban működnek, mint a gumitömítésűek.

Az új szerelvényeket ma már gyakran pezsegtetővel szerelik fel. Ha ehhez átfolyás-határoló is társul, jelentős mennyiségű ivóvíz takarítható meg, a komfort csökkenése nélkül. Átfolyás­-határolókat minden szerelvényre utólag is fel lehet csavarozni.

13.2. ábra. WC-kivitelek A Padlón álló kivitel: lefolyás a hátoldalon a fal vagy a padló felé;láthatóan felszerelt öblítő szekrény
Olcsó megoldás, viszont néhány kényelmetlenül tisztítha­tó sarka van.
B Falra függesztett kivitel: kifolyás a hátoldalon a fal felé; a WC-csésze az előfalba épített tartóállványra van szerelve; az öblítő szekrény be van építve az előfalba Némileg költségesebb megoldás, viszont szebb alakú és könnyebben tisztítható

A mosdók vízellátásához mosdóra szerelhető szerelvények (egylyukas felerősítéssel) és fali szerelvények egyaránt alkalmazhatók. A mosdóra szerelhető szerelvények olcsóbbak, mert a veze­tékek a mosdó alatt könnyen szerelhetők. A fali szerelvények viszont megkönnyítik a mosdó tisztí­tását és sokszor szebb alakúak.

A WC-csészék álló és falra függesztett kivitelű­ek lehetnek: az álló WC-csésze olcsóbb, a lefo­lyóba lefelé vagy hátrafelé lehet bekötni, az öblítőszekrény általában látható módon van elhe­lyezve. A függesztett WC-csészék megkönnyítik a helyiség tisztítását és elegánsabbak. A tartóáll­vány és az öblítőszekrény felerősítésére a keres­kedelemben előre gyártott szerelőfalak kaphatók.

A régi WC-csésze helyett, melynek öblítéséhez 9 L vízre volt szükség, inkább az új, 6 L-es csé­szét építsük be, mely kívülről ugyanolyan, mint a régi csésze. Időközben még takarékosabb WC-csészék is forgalomba kerültek, amelyek csészé­je olyan alakú, hogy kifogástalan működéséhez csak 4 L öblítővízre van szükség. Ekkor természe­tesen az öblítőszekrényben is gondoskodni kell a vízmennyiség megfelelő adagolásáról.

13.3. ábra. Nedves helyiség szigetelése: nor­mál kivitel A fa és padló csatlakozásának részletei 1 csempe; 2 feketecement vagy mészcement vakolat; 3 szöveterősítés; 4 rugalmas kittel kitöltött hézag; 5 pad­lólap; 6 víztömör vékonyágyazatú ragasztó a falhoz és padlóhoz; 7 úsztatva lerakott cementesztrich, ha padlóle­folyó is van, lejtéssel készített esztrich; 8 hegesztett PVC-fólia (a nedvesség szigetelésére); 9 lépészaj elleni szige­telés; 10 nedvesség elleni szigetelés, a fal mentén felhajlítva; 11 és 12 meglévő födémszerkezet.

Falfelületek

Fali csempéket csak ott alkalmazzunk, ahol fröccsenő vízre kell számítani, tehát a zuhanyozó, fürdőkád, mosdó és WC közvetlen környezeté­ben. Egyéb helyeken a helyiség klímája és össz­hatása szempontjából előnyösebbek a szorpcióra képes anyagok, mint pl. a meszes vakolat, me­szes gipszvakolat és a fa.

A csempéket legjobb erősen hidraulikus més­szel készített vakolatra vagy sík felületű gázbeton lapokra ragasztani. Az építőlapok nem nedves­ségállók – még impregnálva sem – és ezért alapfelületként alkalmatlanok.

A fürdőszobában alkalmazott faburkolat semmi­féle problémát nem jelent, ha a fürdőszoba jól szellőzik és a faburkolat nem a hideg (szigeteletlen) külső falra tesszük. Bizonyos távolság­ban a fal előtt erősítsük fel (légréteg). Hátsó szel­lőzésre csak akkor van szükség, ha a fát sok fröccsenő víz éri. A hátsó szellőzés kialakítására ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a hát­só szellőzésű homlokzatok.

13.4. ábra. Nedves helyiség szigetelése: javí­tott kivitel, fröccsenő víz intenzív hatásának kitett helyen A fal és padló csatlakozásának részletei 1 csempe; 2 vékonyágyazatú ragasztó a falhoz és csempéhez; 3 a fal nedvesség elleni szigetelése, fent mechanikusan rögzítve, lent ragasztva; 4 a padló ned­vesség elleni szigetelése, a falmentén felhajlítva; 5 előtét­fal, pl. gázbeton falazó elemek 5-7,5 cm; 6 rugalmas kittel kitöltött hézag; 7 padlólap; 8 úsztatva lerakott cementesztrich, ha padlólefolyó is van, lejtéssel készített esztrich; 9 hegesztett PVC-fólia (a nedvesség szigetelé­sére); 10 lépészaj elleni szigetelés; 11 és 12 meglévő fö­démszerkezet

Figyelem: A fal szigetelését ne törjük át. A vizes szerelvé­nyeket felülről, a szigetelőlemez előtt helyezzük el.

13.5. ábra. Nedves helyiségekben alkalmazott padlólefolyó 1 padlóburkolat, pl. padlólapok; 2 a lefolyó takarórácsa; 3 ragasztóágyazat; 4 lejtéssel készített esztrich; 5 lépés­zaj elleni szigetelés; 6 nedvesség elleni szigetelés, a lefo­lyó peremével víztömören összeragasztva; 7 lefolyó­edény, bűzelzáróval és szennyfogó kosárral; Ő beömlés, pl. a kádtól vagy a zuhanytól; 9 elfolyás az ejtőcső felé; 10 födémszerkezet.

Csempeburkolás

• Esetleg szükséges előkészítő munkák: a régi csempét és habarcsot verjük le ahol szüksé­ges, cementvakolatból vagy építőlapokból (szá­razvakolat) készítsünk sík alapot;
• határozzuk meg a csempeosztást (ízlésünk és igényeink szerint);
• fogazott kenőlappal hordjuk fel a ragasztót, te­gyük fel, állítsuk be és nyomjuk oda a csempéket;
• csempék vágása: a vágási vonalat rajzoljuk be, csempevágóval szögvonalzó mentén karcoljuk meg a csempét, hátulról csempéző kalapáccsal kopogtassuk végig, tegyük rá egy ceruzára és törjük el vagy a csempefogóval törjük ki;
• kerek kivágás készítése: gyűrű alakban fúrjunk egymás mellé több lyukat, a lyukak közötti hidakat kis vésővel üssük ki; vagy a csempét osszuk ketté és papagájfogóval törjük ki.
• a ragasztó kikeményedése után gumi kenőlap­pal az egész felületre hordjuk fel a fugázómasszát, nedvesen töröljük át, rövid idő eltelté­vel száraz ronggyal vagy szivaccsal tisztítsuk le;
• a különböző építőelemek vagy különböző anyagok csatlakozásaival (pl. falsarkokban, fa­lak szegélyeiben, szerelvények rozettáinál) tar­tósan rugalmas fugázást készítsünk.

13.6. ábra. Zuhany és fürdőkád falhoz való csatlakozására: normál kivitel kiegészítő tömítőprofillal 1 csempe; 2 vékonyágyazatú ragasztó; 3 rugalmas kittel kitöltött hézag; 4 vakolat; 5 körbefutó tömítőprofil; 6 zu­hanytálca, ill. fürdőkád.

13.7. ábra. Belső fekvésű nedves helyiségek szellőztetése 1 levegőbelépés pl. a folyosó felől a min. 150 cm² ajtóki­vágáson át; 2 kifelé (a tetőn vagy a külső falon át) távozó levegő, ᴓ100 mm, csőventillátorral, melynek működteté­se a világítási kapcsolóval van kombinálva. Állítható időzítőkapcsoló alkalmazása célszerű.

13.8. ábra. Új fürdőszoba beépítése egy dongaboltozatos helyiségbe: az egyszerű anyagok ügyes alkalmazásával aranyozott szerelvények nélkül is elegancia és hangulat biztosítható.

A fürdőszoba szigetelése és vízelvezetése

Víztömör csempeburkolat nincs. A fugák tömítet­lenségein át víz hatol be és olyan károkat okoz, amelyeket csak évek múlva lehet megállapítani, amikor azokat esetleg már csak nagy költségek árán lehet helyrehozni (különösen, ha azok teher­viselő faszerkezeteket is érintenek). A víz hatás­nak kitett padlókat és fajfelületeket ezért bitume­nes vagy műanyag szigetelőlemezzel készített ki­egészítő szigeteléssel is el kell látni.

Ennek helyettesítésére víztömör csemperagasztót és ugyancsak víztömör fugázóhabarcsot is lehet al­kalmazni. Fontos, hogy minden csatlakozásnál gondosan készítsük el a szigetelést. A padlószi­getelésen összegyűlő víznek el kell párolognia vagy biztosítani kell, hogy az egy padlólefolyón át el tudjon folyni. Annak eldöntése, vajon készítsünk-e a fürdő­szobában padlólefolyót, gyakran mérlegelés kér­dése.

Készítsünk padlólefolyót

• ha a fürdőszobában mosógépet kívánunk fel­állítani;
• ha gyakran kell víz kifröcskölésére számítani (gyerekek, védőfüggöny nélküli zuhanyzás);
• ha súlyt helyezünk a kényelmes padlótisztí­tásra.

A padlólefolyónak azonban csak akkor van ér­telme, ha a padló, annak falcsatlakozásaival együtt megbízhatóan van szigetelve. A bűzelzáró kiszáradásának megakadályozása céljából az a gyakorlat az általános, hogy a fürdőkád vagy zu­hanyozó vizét a pad ló lefolyón át vezetjük el.

A padló vízelvezetése és szigetelése elhagy­ható,

• ha ügyelünk arra, hogy a padlón ne maradjon víz;
• ha a zuhanyt nem használjuk túlzott mértékben és a csempék fugázása, a zuhanytálcához való csatlakozásnál is, tartósan tömör;
• ha a mosógép a kifolyás ellen biztonsági sze­leppel van ellátva;
• ha előre gyártott zuhanyfülkét építünk be.

A meglévő födémbe utólag nem mindig lehet padlólefolyót beépíteni. Beépítéskor két szinten is ügyeljünk a tömör csatlakozásra, hogy mind a padlóburkolaton összegyűlő felszíni vizeket, mind az az alatt lévő szigetelőrétegre leszivárgó vizeket megfelelően el lehessen vezetni.

Belső fekvésű fürdőszoba mesterséges szellőztetése

A más helyiségektől körülzártan elhelyezkedő fürdőszobákat és WC-helyiségeket, ha ezeket a „szükségmegoldásokat” végképp nem lehet elke­rülni, levegőhöz kell juttatni és szellőztetni kell. Ebből a célból egy vagy több szellőzőcsövet kell a tetőn át vagy máshol kivezetni. A levegő utánpótlást egy szomszéd helyiségből (WC ese­tén semmi esetre sem tartózkodó helyiségből) egy, a padló közelében lévő, el nem zárható nyí­láson (pl. egy 2 cm széles ajtórésen) át, vagy kí­vülről, egy csatornán át lehet biztosítani. A távozó levegőt a nehézségi erő révén (kéményhatás) vagy ventilátor segítségével légaknában lehet ki­hajtani.

A gravitációs szellőzés csaknem zajtalanul mű­ködik, karbantartást nem igényel és áramot sem fogyaszt, ugyanakkor bizonyos körülmények kö­zött jobban kihűti a helyiséget. Emellett nagyobb keresztmetszetű csatornát igényel, mint a ventilá­toros mechanikus szellőzés. Nyáron a felhajtóerő kisebb. Nehogy emiatt a WC-helységek szaga problémákat okozzon, ajánlatos a bejuttatott le­vegőt külön csatornán át bevezetni és a tető fölötti aknafejre szélturbinát szerelni.

Mechanikus szellőzésnél a kívánt levegőáramot csőventilátor hozza létre. Az elektromos ventilátort az időzítőkapcsolóval kiegészített világításkapcso­ló vagy egy ajtóérintkező a WC minden használa­ta alkalmával üzembe helyezi. A levegőelvezető csatornát a tetőn át vagy oldalt, a külső falon át lehet kivezetni. A bevezetett levegőhöz csatorna nem feltétlenül szükséges.

Fürdőszoba felújítása

Új padló- és falszigetelés beépítése helyett bizo­nyos esetekben célszerűbb, ha a nedves helyisé­get a zuhanyozásra korlátozzuk és egy körös­körül szigetelt, előre gyártott zuhanyozófülkét építünk be. Az alumíniumkerettel és plexiüveg burkolattal készített, szokásos kivitelű zuhanyozó­fülkéken kívül olyan speciális típusok is kaphatók, amelyek műanyagból, illesztések nélkül készülnek és abszolút víztömörek. Külső oldaluk a csempék felragasztására van előkészítve.

A fürdőszobában mutatkozó nedvesség- és penészfoltok oka a tartósan túl nagy páratartalom és a fal felültének kis hőmérséklete. A penészölő spray és bevonat nem hozhat tartós eredményt. Sokkal többet ér, ha fokozott szellőztetéssel csökkentjük a páratartalmat és fűtéssel vagy hő­szigeteléssel növeljük a helyiség hőmérsékletét. Ha a felületek már kiszáradtak, azokat meg lehet tisztítani és ha szükséges, ki lehet javítani.

A felújításra szoruló csempéket nem kell feltét­lenül eltávolítani. Ha a régi csempék még jól ta­padnak az alaphoz, az új csempéket alkalmas vékonyágyazatú ragasztóval a régiekre lehet ra­gasztani. Előzőleg a régi csempék felületét sa­rokcsiszolóval érdesítsük fel. A felragasztás előtt a sérült átmeneteket, ill. csatlakozásokat verjük le és javítsuk ki.

Felnyíló ablaktáblák és redőnyök

A felnyíló ablaktáblák a sötétítésen kívül az Időjá­rás, betekintés és betörés elleni védelem felada­tait is ellátják, ezen túlmenően történelmi épülete­ken a homlokzat tagolásának fontos formaelemei. Éppen ezért mindenhol, ahol még megvannak, vagy ahol egykor voltak, tartsuk meg vagy állítsuk vissza a felnyíló ablaktáblákat – még akkor is, ha a redőnyök praktikusabbak lennének vagy azokat miniredőnyök alakjában már be is építették!

A felnyíló ablaktáblákat hőszigetelővé lehet tenni. Ebben az esetben feltétlenül széltömörnek kell lenniük, azaz pontosan kell azokat legyártani (pl. deszkából vagy időjárásálló rétegelt lemez­ből) és zárt állapotban szorosan fel kell feküdniük az ablak bélésfalára és a párkányra.

Az utólag elhelyezett, fémből készült minire­dőny-szekrények elcsúfítják a homlokzatot, mert eltakarják az ablakkeret felső részét, gyakran ki­állnak a homlokzat síkjából és sem anyagukban, sem színezésükkel nem illenek a régi házak stílu­sához.

12.17. ábra. A sötétítőszerkezetek sokáig él­hetnek…

12.18. ábra. Új erkélyajtó felnyíló ablaktáblá­val: szigetelő üvegezéssel, kétszárnyú kivi­telben és keskeny profilokkal is megvalósít­ható.

Ugyanakkor azonban a redőnyök kezelése ké­nyelmes, ezért aztán a velük szemben támasztott esztétikai aggályok ellenére is újra meg újra al­kalmazták és alkalmazzák ma is azokat a régi épületeken. Zárt állapotban még bizonyos mérté­kű járulékos hőszigetelést is adnak, amennyiben a redőny felülete és az ablak közötti tér szél ellen tömített.

Tekintettel arra, hogy a felnyíló ablaktáblák sem illenek minden háztípushoz, a redőnyök utólagos beépítése ésszerű és esztétikailag elfogadható lehet. így pl. a túl magas ablakok felújításakor a redőnyszekrényeket az új ablak fölött feltűnés nél­kül el lehet helyezni. A homlokzat vakolatának felújítása vagy a külső fal új burkolása egyébként is jó alkalmat kínál arra, hogy a régi ablakáthidalót kibontsuk és magasabbra helyezzük, hogy a re­dőnyszekrénynek helyet teremtsünk. A felgön­gyölített redőny átmérőjének csökkentése érde­kében keskeny falécek és vékony tengely alkal­mazása célszerű.

Régi épületeken a redőnyszekrények gyakran hideg lyuknak bizonyulnak; itt érdemes kiegészítő szigetelést alkalmazni és a réseket eltömíteni, pl. a szekrényekbe parafalapokat ragasztani, a fedél hornyát pedig tömíteni.

12.19. ábra. Új ablak és előtétredőny beépí­tése.

12.20. ábra. Ahol egykor a pajtakapu volt, ott most a nagyvonalú bejárati hall üvegezése található.

Ablakpárkány

A külső ablakpárkány anyaga többnyire fa, bá­dog, terméskő, műkő (terrazzo), meg tömör tégla. A felület sérülései és az ablakhoz, valamint a bé­lésfalhoz való csatlakozások rossz tömítése ele­gendő okot jelentenek a javításra. Ha a párkány szélén nincsenek felhajlított részek, a kisebb ré­seket tartósan rugalmas masszával ki lehet tölte­ni. A kőből készült ablakpárkányok elmállott ré­szeit verjük le és megfelelően színezett speciális tapasszal javítsuk ki. Falazott ablakpárkányoknál a fugákból a laza habarcsot kaparjuk ki és mészpuccolán-habarccsal a fugákat újra töltsük ki. Az ép vagy javított kőfelületeket a nyerstégla­-homlokzathoz hasonlóan hidrofóbbá tétellel lehet megóvni.

Az erősen elmállott ablakpárkányokat teljesen ki kell cserélni

Cserére átmenő kőpárkányok esetén is szükség lehet, ha a párkány belső oldalán pára­lecsapódás és annak következtében nedvesség- és penészfoltok jelentkeznek.

Általában új ablak­párkányra van szükség akkor is, ha a homlokzatot hőszigeteléssel látjuk el. A fából vagy terméskő­ből való vékony ablakpárkányokat pl. horganyzott vagy rézlemezzel lehet borítani és így szélesebbé lehet tenni (a bádoggal borított vastag kőpárká­nyok viszont csúnyák). Bádog alkalmazása ese­tén azonban ügyeljünk a korróziós problémákra (lásd a tetők bádogburkolatait). Új fapárkányokat csak az időjárásnak ellenálló fából, pl. tölgy vagy erdei fenyő gesztjéből készítsünk.

Az ablakok teljes cseréje esetén nem csupán magának az ablaknak a költségei merülnek fel. A régi ablakkeretek kibontásakor többnyire a bélés­fal vakolata, ill. burkolata is megsérül. Ha a külső ablakpárkányt is el kell távolítani, akkor a külső vakolat javításával is számolni kell. Célszerű ezért, ha az új ablakok beépítését a homlokzaton egyébként is esedékes munkákkal vagy a külső fal hőszigetelésével együtt végezzük el.

A kialakítás alapelvei

Az új ablakoknak illeszkedniük kell a régi házhoz. A rosszul megválasztott ablakformákkal gyakran elcsúfítják az öreg házak arculatát. Az ablak opti­kai hatása szempontjából lényeges annak méretarányossága. A jó arányokkal készült ablaknál helyén vannak az ablakok és a homlokzat felületei, az ablakformátumok és a tokszélességek közti méretviszonyok. Az álló ablakformátumok, a függőleges és/vagy vízszintes ablakosztások és a keskeny keretek összességükben kellemes benyomást keltenek. A nagy fekvő, tagolatlan abla­kok és széles ablakkeretek otrombán hatnak és tönkreteszik a homlokzatot.

Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy csak az ólomkeretes ablakok, az ökörszemablakok vagy az osztóléces ablakok tekinthetők szépnek. A ma használatos szigetelő üvegezésnél a „valódi” osztólécek műszaki okokból nagyjából kétszer olyan szélesek, mint a régi, egyszeres üvegezésű ablakoknál, így az üvegfelület sok kis szigetelő üveglapra való felosztása túl nagy felületű kerete­ket eredményez, emellett az üvegek ára is csak­nem megfizethetetlenné válik.

Másrészt viszont a pót- és álmegoldások, pl. „álosztólécek” az egy darabból álló üveglap előtt vagy az üveglapok közti térben imitált osztólécek esztétikai és műszaki szempontból egyaránt helyteleníthetők.

Az új ablakok tagolására megfelelő lehetőséget kínál

• az ablaknyílás két vagy több szárnyra osztása, egyes felületek rögzítettek is lehetnek;
• az egyesített szárnyú ablak, a külső üveglap­ban (valódi) osztólécekkel és folytonos belső üveglappal.

12.14. ábra. A régi épülethez illő új ablak. Rögzített üvegezés, szellőzőszárnyakkal.

12.15. ábra. Régi épületekhez alkalmas ablak­osztások (rögzített üvegezéssel és nyitható szárnyakkal).

12.16. ábra. A minőségbiztosított faablak 1 gesztfában kialakított üveghorony; 2 belső üvegléc; 3 nincs vízorr; 4 a külső profil ferde kialakítása; 5 a fel­adatnak megfelelő vízvető; 6 az üveghorony szigetelése; 7 a keret összeerősítése kettős csappal; 8 kiegészítő tömítés; 9 lekerekített élek; 10 zárt lakkfelület.

Vasalatok

A szigetelő üvegezéssel ellátott új ablakokat rendszerint kombinált forgó-bukó szárnyakkal és takart egykezes vasalatokkal készítik. Egyszeres üvegezésű ablakoknál még ma is számításba jönnek az olcsóbb, felcsavarozható (látható) vasalatok. Többrészes ablakoknál költségmegta­karításra ad lehetőséget, ha egyes részeket rögzí­tett üvegezéssel látunk el vagy kétszárnyú abla­koknál (ill. felülvilágítós ablakoknál) az egyik szár­nyat forgó-, a másikat bukószárnyként alakítjuk ki.

Hálószobákban a fűtési időszakban felmerül a szabályozott tartós szellőztetés igénye. A lakások szellőzésénél használatos, beállítható csappan­tyúval ellátott résszelepekkel ezt kis energiaveszteséggel lehet megvalósítani.

A vasalatokat gyártó cégek emellett úgyneve­zett „ablakszellőzőket” (hőszigetelt tolattyúk állít­ható szellőzőnyílással) is kínálnak, melyek bizo­nyos mértékig lehetővé teszik a levegőcsere kí­vánt mértékének beállítását. Az utóbbi időben ezek az ablakszellőzők ellenáramú elven működő hővisszanyeréssel is megjelentek, ezeket az új ablakkal együtt vagy utólag, a redőnyszekrénybe lehet beépíteni.

A keret anyaga

Az ablakgyártáshoz hazai, import és egzotikus fákon kívül fémet és műanyagot is használnak. Az ablakgyártásban könnyű megmunkálhatóságuk miatt kedvelik az egzotikus fákat, pl. a merantit vagy szipot, a tűlevelű fákból készített ablakok tartóssága azonban alig marad el „egzotikus” társaiké mögött. Ökológiai szempon­tok, például a magas szállítási költségek és az őserdők felelőtlen pusztítása, nyilvánvalóan az egzotikus fák használata ellen szólnak.

Ablak készítésére az erdei fenyő és a luc-, ill. jegenyefenyő lehetőleg fiatal évjáratú fája alkal­mas, arra nézve nincs egységes vélemény, hogy e fajták közül melyik az ablakgyártás céljára való­ban legalkalmasabb fa.

Az erdei fenyő gesztje vöröses színű, szíjácsa (a fa külső rétegei) viszont sokkal világosabb, szinte fehéres. Az erdei fenyő fáját kékgombáso­dás ellen gombaölő szerrel (fungiciddal) kezelik, mert a kékesre elszíneződött felületek mázoláskor gondot jelenthetnek. Ettől eltekintve az erdei fenyő kiváló festékhordozó és egyben az időjárásnak is jól ellenáll. Az esetleg előforduló gyantásodás miatt lehetőleg világos, fedő festékbevonattal kell ellátni (ezért fehérek az ablakok). Sötét vagy áttet­sző bevonatok számára kevésbé alkalmas.

A luc- és jegenyefenyő színe egységes és a fe­hér és vörösessárga között helyezkedik el. A geszt színben nem üt el. Kisebb gyantatartalmuk miatt ezeket a fákat sötétre is lehet festeni vagy lazúrbevonattal lehet ellátni. A fát a kékgomba alig támadja meg, viszont több „szépséghibája” van, csomósabb, repedésre hajlamos és gyantaüre­geket tartalmaz. Különösen értékes a magas hegyvidékekről származó, sűrű évgyűrűkkel ren­delkező, lassan nőtt fa.

Üvegezés

A fűthető és fűtetlen helyiségek, ill. a belső és külső tér közti üvegezéseket ma már kizárólag legalább két üvegréteggel készítik. A régebbi kétrétegű szerkezetek, pl. a kettős üvegezésű, egyesített szárnyú vagy előtétablakos megoldá­sok mellett általánosan elterjedt a 2-rétegű szige­telő üvegezés használata. A szigetelhető üvege­zés két vagy több üveglapból áll, melyek a szélek mentén légtömören össze vannak kötve, belső te­rük pedig szárított levegővel vagy valamilyen rossz hővezető gázzal van megtöltve.

A táblákat rendelés alapján méretre készítik és azok többé nem vághatok. A szigetelő üvegek gyenge pontja a szegélyek fémkeret és poliszulfid tömítőmassza segítségével történő összeragasztása. A poliszulfid nedvesség hatására megduzzad, ezért a ragasztáson álló víz, pl. a lapok szakszerűtlen behelyezése miatt idő előtti elfénytelenedést okozhat.

Hővédelem

A hővédő üvegezés olyan 2-rétegű szigetelő üvegezés, melynél a k-tényező javítása érdeké­ben az egyik üveglap belső oldalára hártyavé­kony, láthatatlan fémréteget gőzölögtettek. Az így elérhető k = 1,2 – 1,5 W/(m²*K) értékekkel a hő­szigetelés jobb, mint a sokkal súlyosabb három­rétegű üvegezéseké, melyek emiatt egyre veszí­tenek jelentőségükből.

Betörés elleni védelem

Olyan helyeken, ahol a betörés vagy leesés ve­szélye nagy, ajánlatos edzett vagy réteges biz­tonsági üveget beépíteni. Fej fölötti üvegezések­nél (pl. lakások növényházaiban) kötelező a réte­ges biztonsági üveg alkalmazása, hogy a lehulló szilánkok okozta sérülés veszélyét elhárítsuk. Hangszigetelő üvegezések céljára két vagy több, különböző vastagságú üveglapot használunk. A különböző üvegfajták kombinálásával szigetelő üvegezéseket is lehet készíteni, pl. tetőtér számá­ra a külső oldalon egyrétegű, edzett biztonsági üvegből, a belső oldalon pedig réteges bizton­sági üvegből.

Hőszigetelés

Ablakoknál és ablaküvegezéseknél a hőszigetelés jellemzésére a k-tényezők helyett az „egyenértékű k-tényezőt” használják, ami a tiszta k-tényezővel szemben a Naphoz való tájolástól függően az üvegezés szoláris hőnyereségét is figyelembe veszi. A jó hőszigetelő üvegek energiaátbocsátása kisebb, ami azt eredményezi, hogy azok k-tényezője déli fekvésű alkalmazás esetén ke­vésbé csökken, mint a nagy energiaátbocsátású, rosszabban szigetelő üvegeké.

Fűtött helyiségekben az egyrétegű ablakok már nem felelnek meg a technika mai színvonalának és azokat kettős üvegezésűvé kell átalakítani vagy kétrétegű ablakra kell kicserélni.

Az egyébként még ép ablakok megtartására és hőtechnikai tö­kéletesítésére több lehetőség kínálkozik:

• előtétablak elhelyezése a belső vagy külső ol­dalon;
• az egyszeres üvegtáblák kicserélése szigetelő, ill. hővédő üvegezésre;
• cserekerettel új ablak beépítése a régi ablaktokba.

A különböző kettős ablakszerkezetek szigete­lési tulajdonságai alig térnek el egymástól és nagyjából megfelelnek egy szigetelő üvegezéssel ellátott ablak színvonalának.

Előablak felszerelése

Egyes országok szeles vidékein és a hideg hegyi tájakon az előtétablak vagy „előablak” hagyo­mány. Az ilyen előablakokat belülről vagy kívülről úgy helyezték el, hogy azokat nyáron le lehetett venni. Ezek aránylag kevés munkával elkészíthe­tők és a legtöbb esetben utólag is könnyen fel­szerelhetők. Akinek van egy kis mesterségbeli tu­dása és egy asztalosműhelye, az – egyszerű fel­csavarozható vasalatokkal – olcsón maga is elkészítheti ezeket az előablakokat.

Ha a meglévő ablakok befelé nyílnak, az új ki­egészítő ablakot legjobb a belső oldalon a fal elé vagy a falba süllyesztve elhelyezni. A belső olda­lon alkalmazott kiegészítő ablak a külsővel szem­ben azt az előnyt biztosítja, hogy a régi, gyakran kis mezőkre osztott ablakot meg lehet terhelni. Az előablak nagyobb üvegtáblákkal készülhet és jó tömítéssel kell ellátni, hogy az ablakok közti tér­ben a páralecsapódást lehetőleg elkerüljük. Ha ezeken túlmenően vastagabb üveget is alkalma­zunk és az ablakok közti bélésfalat hangnyelő la­pokkal burkoljuk, akkor az ablakkal ráadásul még a hangszigetelést is javítjuk.

Ha a homlokzat külső oldalát hőszigeteléssel látjuk el, akkor kézenfekvő a kiegészítő ablaknak a külső oldalon való beépítése, hogy a bélésfalak környezetében a hőhidakat kiküszöböljük és az ablaknyílások mélységét optikai eszközökkel csökkentsük. Külső előtétablakok esetén a meg­lévő ablak akkor is megtartható, ha a fa már erő­sen elmállott és helyenként korhadt. Ilyenkor a fa már említett kémiai megszilárdítása vagy a fa kétkomponensű fakitöltő masszával való pótlása nem egyszer használható eredményeket ad. A páralecsapódás megelőzésére a belső ablak ré­seit jól el kell tömíteni.

Természetesen szigetelő vagy hővédő üvege­zéssel is lehet előtétablakokat készíteni. Házila­gos kivitelezésre azonban az ilyen ablakok már nem alkalmasak. Fontolóra kell venni azt is, hogy minden újabb üvegtábla a helyiségben jó 10 % fényveszteséget okoz, szigetelő üvegezésnél te­hát, a keretet is beleértve, több, mint 20 % vész el.

Nagyon egyszerű, esztétikai és technikai szempontból azonban nem a legszerencsésebb megoldás az, amikor az ablakszárny belső olda­lára keskeny profillal vagy vékony kerettel (az egyesített szárnyak mintájára) egy második üveglapot szerelünk. A kereskedelemben erre a célra is kaphatók különböző műanyag és fém profilok.

Ha ilyen egyszerű megoldás mellett döntünk, akkor

• vizsgáljuk meg, hogy a meglévő ablakszárny elég stabil-e és elbírja-e a többletterhet;
• ügyeljünk arra, hogy az ablakkeret és az előtét­üveg közti hézag pára ellen tömítsen;
• gondoljunk arra, hogy az üvegtáblák közti tér­nek tisztítás céljából hozzáférhetőnek kell maradnia;
• törődjünk azzal is, hogy a megoldás jól néz­zen ki.

A plexiüvegből készült előtéttábláknak ugyan kicsi a súlyuk, azonban karcokra érzékenyek és ezért hosszabb időn át nehezen tarthatók tisztán.

12.8. ábra. Egy rétegű ablak megkettőzésével nyert kétrétegű ablak 1 régi ablak (elég jó állapotúak és stabilnak kell lennie, hogy még egy szárnyat elbírjon); 2 új belső előablak (a régi ablakra akasztva).

12.9. ábra. Belső előablak beépítése 1 régi ablak; 2 szellőzés; 3 tömítés; 4 új belső előablak; 5 lefűrészelt ablakpárkány.

12.10. ábra. Kétféle külső előablak 1 ha a bélésfal elég mély, az előablakot a bélésfalba ál­lítjuk be és az ablaktokot kapcsokkal a főablakhoz erősít­jük; 2 ha az ablak bélésfala nem elég mély, akkor az ablakot a bélésfal elé helyezzük. Ennél a változatnál azon­ban az előablak erősebben ki van téve az időjárás vi­szontagságainak; 3 meglévő ablak; 4 új külső előablak.

12.11. ábra. Egyszeres üvegezésű ablak át­alakítása szigetelő, ill. hővédő üvegezésűvé 1 régi ablaktok; 2 régi ablakkeret; 3 fémprofil; 4 új üve­gezés.

Az üvegezés kicserélése

Jó karban lévő, stabil ablakoknál mód van arra, hogy az egyszeres üvegezést szigetelő üvege­zésre vagy hővédő üvegezésre cseréljük ki. A szokásos ragasztott szigetelő üvegezés mellett a peremükön összehegesztett üvegtáblák is kapha­tók, ezek alkalmazása megfontolásra érdemes. Ezekhez a kereskedelem speciális fémprofilokat kínál, melyeket az ablakkerethez lehet csavarozni. Ezek alkotják a felfekvő felületet és egyúttal az ablakszárny teherbírását is javítják. A dolog első hallásra nagyon egyszerűnek tűnik, házilagos kivi­telezésére mégis legfeljebb szakmai irányítás mellett vállalkozzunk, ráadásul a szigetelő üveg­ablakokat méretre kell gyártatni.

 Új ablak beépítése cserekerettel

Ha az ablaktok stabil és még eléggé ép, az ablak bélésfalát pedig nem kívánjuk megsérteni, akkor az új ablakot tokkal együtt a meglévő ablaktokra szerelhetjük. Ehhez a régi ablaktokot meg kell munkálni (keskenyebbé kell tenni). A régi tok dekopirfűrésszel, gyaluval és vésővel való megmunkálását, valamint az új ablak berakását ma­gunk is elvégezhetjük. A régi ablaktokból annyit munkáljunk le, amennyit csak lehet, nehogy a kettős tok túl széles és aránytalan legyen. Beépí­téskor ügyeljünk a hézagok gondos tömítésére és a vízelvezetésre.

12.12. ábra. Új ablak beépítése a régi ablak­tokba 1 új ablaktok; 2 régi ablaktok; 3 új ablakszárny; 4 az ere­deti ablakméret megtartása érdekében a régi ablaktokot le kell gyalulni.

12.13. ábra. A régi ablakok értékét gyakran alábecsülik.

Az ablakoknak és külső ajtóknak zárt állapotban tömörnek kell lenniük. Régi ablakoknál és ajtóknál ez nem mindig van így, ami huzatot, télen a szo­ba levegőjének kiszáradását és túlzott fűtési energiaszükségletet eredményez. Az ajtók és ablakok hézagainak ellenőrzése és szükség esetén tömítése ezért minden régi épület esetén a legfontosabb intézkedések közé tartozik.

Előfordul azonban, hogy az ilyen tömítések végrehajtása vagy új (tömören záró) ablakok be­építése után a külső falakon és az ablakok bélés­falain itt-ott nedvességnyomok és penészfoltok keletkeznek. Ez elkerülhető, ha a lakók szellőztetési szokásaikat megváltoztatják (azaz: rendsze­res időközökben szellőztetnek) vagy a külső falakat hőszigeteléssel látjuk el.

Tévedés lenne, ha az ilyen problémáktól való félelmünkben az ablak­tömítést nem végeznénk el és úgy feleslegesen sok fűtési energiát pazarolnánk el. Elképzelhető az is, hogy a szükségléthez igazodó szellőzés helyett egy minimális, szándékos tartós szellőzést állítunk be úgy, hogy a beépített tömítés egy kis részét utólag mégis eltávolítjuk.

Az új faablakok sokkal jobban tömítenek, mint a régiek; ezért hatásosabb ablaktömítés esetén az összes tüzelőhellyel (cserépkályhával, kandalló­val) rendelkező helyiségben gondoskodni kell a kellő friss levegő bevezetéséről. A kis egyedi kályhák vagy a nagyon nagy belső térfogatok esetét kivéve általában 150 cm² méretű nyílásra van szükség a falon vagy a szomszédos helyisé­gekbe nyíló ajtókon, vagy pedig az égéshez szükséges levegőt egy levegőcsatornán át kívül­ről közvetlenül az égéstér környékére kell juttatni.

12.2. ábra. Így tömítjük az ablakhornyot 1 tömítetlen ablak; 2 tömített ablak; 3 horonytömítés.

12.3. ábra. Átmenő padlónál alkalmazható mechanikus ajtótömítés Az ajtó (4) becsukásakor a csap (1) az ajtókeretre csava­rozott fémlapnak (2) nyomódik és lefelé mozgatja a tömí­tést (3).

12.4. ábra. A külső ajtók megbízható csukódását ütközősín biztosítja 1 ütközősín (fém); 2 ajtólap; 3 belső padlóburkolat; 4 külső burkolat.

Tömítés a szárnyak és az ablaktok között

Mindenekelőtt a vasalatokat vizsgáljuk meg, ha szükséges és lehetséges, állítsuk után azokat. Az ablaktok és az ablakszárny közé tett papírcsík segítségével meghatározható melyek azok a he­lyek, ahol az ablak vagy a külső ajtó nem zár tömören. Az ablaktok és az ablakszárny közötti hé­zagokat puha, rugózó tömítőprofil beépítésével lehet tömíteni, amit a horonyba ragasztunk, csa­varozunk vagy szögezünk.

A háztartási boltokban és az építőanyag-kereskedésekben erre a célra sokféle profil kapható. Vásárláskor olyan profilt válasszunk, melynek vastagsága a tömítendő réshez illeszkedik. A ragasztott tömítéseknél job­bak az EPDM- vagy szilikon-profilok, amelyeket az ablakszárnyba utólag bemart vájatba lehet betenni. Egyes esetekben a horonyból néhány mm-t le kell marni, hogy a tömítőszalagnak elég helye legyen.

Ha a horonyban mély egyenlőtlenségek van­nak, célszerű azok kitöltésére tartósan rugalmas tömítőmasszát alkalmazni. Az eljárás kissé ké­nyes, ügyességet és óvatosságot igényel, ne­hogy a túlzottan bőséges tömítőmassza miatt az élek összeragadjanak.

A munkafázisok sorban a következők:

• a tokot szalmiákszesszel (1:10 hígítás) tisztítsuk meg, az éleket kreppszalaggal ragasszuk le;
• a hornyot alapozóval kenjük be;
• hordjuk fel és simítsuk el a tömítőszálat, tegyük fel az alumínium (vagy olajos papír) elválasztó fóliát és csukjuk be az ablakot;
• kb. 2 nap elteltével az elválasztó fóliát vegyük le, a kreppszalagot vágjuk be és távolítsuk el.

Ha szükséges, gyurmával kipróbálhatjuk a tömí­tőanyag szükséges vastagságát. A tömítés lehetőleg egy rétegben, hézagmentesen fusson körül. A bejárati ajtók küszöbjénél ütközősínnek kell lennie, ha nincs, a padló burkolási munkái során építsük azt be. Ahol ez nem célszerű, az ajtó alsó keresztfájába pl. önműködően rányomódó tömítősínt lehet besüllyeszteni.

12.5. ábra. Az ablak és a fal különböző csatla­kozásai és azok hézagai 1 a falba süllyesztve csatlakozó ablak; 2 sima bélésfa­lakhoz csatlakozó ablak; 3 favázoszlopokhoz csatlakozó ablak.

12.6. ábra. A bélésfal, külső vakolat és ablak­tok közötti megfelelő tömítés 1 eredeti állapot: az ablaktok és a bélésfal között szaba­don jár a huzat és a nedvesség; 2 és 3 helytelen tömítés: a fa és vakolat eltérő nyúlása és zsugorodása miatt re­pedések keletkeznek; 4 a tok és a bélésfal közti rés helyes tömítése: Belül: az ablakig bevakolni, fedőlécet elhelyezni; Kívül: a szigetelést kiegészíteni, lezárni, bevakolni.

Tömítés az ablaktok és az épületszerkezet között

Míg a fallal egy síkban beépített ablakoknál az ablaktok és az épületszerkezet közti hézag szinte semmilyen problémát nem jelent, addig az összes sima bélésfallal rendelkező megoldás, főleg a favázas házakban, különleges figyelmet érde­mel. A tömítetlenséget itt gyertyapróbával könnyen meg lehet állapítani; ne feledkezzünk meg az ablakpárkány alatti részről sem.

Vakolt bélésfalaknál az első feladat, hogy a befelé eső oldalon a vakolatot az ablaktok mentén felvágjuk vagy leverjük, hogy a rést teljesen feltárjuk és a csatlakozásokat kitisztítsuk. Az ablaktok­hoz csatlakozó faléceket vagy falburkolatokat elő­zőleg el kell távolítani.

Az ablak fája a hőmérséklet és a páratartalom ingadozásai esetén másképpen „dolgozik”, mint a szomszédos fal, ezért a tömítéshez tartósan ru­galmas kapcsolatra van szükség. Az utóbbi években egyszerű és gyors eljárás vált ismertté és terjedt el, a helyszínen habosított poliuretán-habbal való kitöltés, illetve kisebb ré­sek esetén a poliszulfid és szilikon tömítőmasszákkal való tömítés.

Tömítések

A műanyag tömítőmasszák tartóssága szem­pontjából fontos, hogy a tömítőanyag ne tapadjon a rés „aljához”, valamint hogy a rés szélessége és mélysége egymással meghatározott arányban álljon. Ezért, valamint a tömítőanyag felhasználá­sának mérséklésére a rés aljára speciális hab­anyag szalagot (zártcellás polietilén habot) he­lyezzünk el.

A nagyobb üvegeket előzőleg nyersselyemmel vagy kőgyapottal kitömjük. A tömítőmassza beszáradása előtt a szomszédos tisztított felületekre védelmül ragasztószalagot ragasztunk, szükség esetén primer alapozóval vonjuk be azokat. A tömítőanyag megkeményedése után a ragasztó­szalag széleit felmetsszük, a ragasztószalagot eltávolítjuk és a bélésfal vakolatát vagy burkolatát helyreállítjuk.

Korábban bizonyos tömörséget úgy igyekeztek elérni, hogy az ablak és az épületszerkezet közé bitumenes pólyát, kátrányos zsinórt vagy nyersse­lyem zsinórt helyeztek. A falazat nyílásait ütköző­vel készítették, a favázas falakban lévő ablakok belül és kívül burkolt ablakbélést kaptak. Ez a módszer azonban nem elégíti ki a tömörséggel és a gyors munkával szemben tá­masztott mai igényeket.

Összefüggések

Az ablakok és a külső ajtók különleges figyelmet érdemelnek, hiszen ezek olyan, az időjárás viszonytagságainak kitett, kényes és drága épület­elemek, melyek rányomják bélyegüket a homlok­zat karakterére, befolyásolják a belső terek klímá­ját és jelentős hatásuk van a fűtési energiafelhasználásra.

Mivel az öreg ablakok és külső ajtók sokszor nem csak javításra szorulnak, hanem a hőszigetelés és huzat elleni szigetelés mai követelményeit sem elégítik ki, sajnálatos módon túl gyakran kerül sor azok elhamarkodott, drága és csak látszólag célszerű cseréjükre. Az egysze­rűség kedvéért a következőkben főleg ablakokról lesz szó, az elmondottak azonban értelemszerű­en érvényesek a fából készített külső ajtókra, fő­leg tehát a bejárati ajtókra is. Alapelv, hogy az ablakokat és ajtókat – ha csak lehetséges – javítások vagy egyszerű tökéletesí­tések árán tartsuk meg.

Az új ablakok beépítésé­nek radikális intézkedése ellen több jó érvet lehet felsorakoztatni:

• a kis részekre osztott, keskeny keretű öreg ab­lakok a régi épületeken szebben néznek ki, mint az új ablakok, melyeknél technikai és pénzügyi okokból általában nem lehet megtartani az ere­deti keretarányokat;
• a meglévő ablakokon szükségessé váló mun­kákat, egészen az új, egyrétegű üvegezéssel ellátott előtét- vagy kiegészítő ablakok elkészí­téséig, túlnyomórészt házilagos kivitelezésben el lehet végezni és nincs szükség költséges építési műveletekre (a régi keret kibontása, az új bevakolása);
• ahol csak egyrétegű ablak van, a hőszigetelést és a huzat elleni tömítést kiegészítő, belső vagy külső előablakkal olcsón meg lehet javítani;
• a régi kettős ablakok üveglapjai között lecsa­pódó párát hézagtömítések beépítésével lehet kiküszöbölni.

Mindennek azonban előfeltétele, hogy mind a keret stabilitása, mind pedig a kellő hőszigetelés és a hézagok tömítése meglegyen, vagy azokat (újra) meg lehessen teremteni. Azt a kérdést, hogy ezt a három feltételt ki lehet-e elégíteni, és ha igen, milyen ráfordítások árán, minden egyes ablak részletes felmérése után, egyedileg lehet eldönteni.

A hibás konstrukciójú és nem karbantartott ab­lakokat viszont, amelyek fája szilárdságának nagy részét elveszítette, ki kell cserélni. A cserével együtt járó építési munkálatok miatt célszerű az ablakok felújítását más karbantartási és korsze­rűsítési intézkedésekkel összekapcsolni.

Az üveghorony felújítása

A töredezett és az üvegtábláról elvált gittet ki kell cserélni, mert ellenkező esetben a víz felgyűlik az üveghoronyban és az ablakszárny alsó oldala belülről kifelé elkorhad. Kis részekre osztott abla­koknál még ma is indokolt a szabadon álló gittágy alkalmazása, egyébként üvegtartó léceket hasz­nálunk, tömítőmasszával vagy vékony gittággyal.

A közönséges üveges gitt 85 % krétából és 15 % lenolajból áll. Olcsó és környezetbarát, de aránylag gyorsan töredezni és repedezni kezd, különösen a szeles oldalon. Túl korai elöregedé­sének megakadályozására az ablakkerethez ha­sonlóan a gittágyat is be kell mázolni.

A régi gitt vésővel könnyen eltávolítható, de az üvegtábla törése nem mindig kerülhető el. Szigetelő üvegezéseknél és nagy ablakszárnyak esetén ma általában tartósan képlékeny nagy ru­galmas műanyag gitteket, előtétszalagokat és/vagy száraz tömítőprofilokat használnak. A gitt felújítása esetén lehetőleg ugyanazt az anyagot használjuk, mint a korábbi volt. A nagy alakú ab­laktáblák és a szigetelő üvegezés beépítése és helyes kitámasztása szakismeretet és tapasztala­tot igényel, azt engedjük át a szakembereknek.

12.1. ábra. Az ablak részei 1 ablaktok; 2 közbülső ablaktoksüveg; 3 osztóléc; 4 ablakkeret; 5 ablaktokszár; 6 ablakpárkány (külső).

Hőtechnikai tökéletesítések

A szerkezetileg ép ablakokat számos (önerőből megvalósítható) intézkedéssel általában a hőszigeteléssel és huzat elleni tömítéssel szemben támasztott mai követelményekhez lehet igazítani. A tökéletesítő intézkedések fajtájának és terje­delmének meghatározásához segítséget nyújthat a következő kérdések megválaszolása.

Ezek:

• az ablakszárnyak és az ablaktok (ablakkáva) közti hézagok szél és eső ellen tömítenek;
• az ablaktok és az épület közötti hézagok szél és eső ellen tömítenek?
• egyszeres üvegezésű ablakoknál: lehetővé te­szi-e az adott szerkezet (keretvastagság, vasalatok) és a horony mélysége szigetelő, ill. hővédő üvegezés beillesztését és van-e elegendő hely előtétablak számára;
• egyesített szárnyú ablakoknál: gyakran képző­dik-e páralecsapódás az üvegtáblák közti térben?

A falfelületek lambériával, gipszkarton lapokkal vagy más építőlapokkal való burkolása a házila­gos kivitelezéshez jobban megfelel, mint a ned­ves vakolás. A falburkolatok csaknem teljesen sík felületet adnak, azonban nem egyszer időt rabló tartószerkezetet igényelnek. A lambéria burkolatok nagy szorpciós képessége ugyan kiegyenlítőén hat a helyiség klímájára, hangsúlyos karakterük azonban nem illeszkedik minden helyhez.

Környezetvédelmi okokból a régi, jól bevált ás­ványi vakolatokat és faburkolatokat részesítsük előnyben. A szárazvakolatnál gondoljunk arra, hogy az építőlap és a fal közötti üreg miatt a ne­hezebb tárgyakat csak külön tartószerkezettel le­het felerősíteni. Favázas szerkezeteknél a repe­dések kialakulását még a fugák betéttel erősített tapaszolása esetén sem lehet kizárni.

Az ablakbélésfalak és a keskeny parapetfalak (fűtőtestfülkék) hőhidakat jelentenek, amelyeknél fennáll a páralecsapódás és a túlzott energiavesz­teség veszélye. Az ilyen felületek utólagos szigetelése különösen fontos és a penészgombák le­küzdésének gyakran egyedüli lehetősége. A szigetelésnek azonban sokszor gyakorlati akadályai vannak, mert a fűtőtestek környékén és az ablak pántjai mellett többnyire nincs hely az utólagos, kellő vastagságú szigetelőréteg számára. Helytakarékos megoldást jelent, ha a meglévő vakolatot leverjük és 20-30 mm vastag szendvics lapot (gipszkartonra kasírozott keményhabot) ragasz­tunk fel ragasztóhabarccsal.

Az ablakok bélésfala­inak hőszigetelésére pára ellen szigetelő, rétegelt lemezzel borított keményhab lapokat is alkalmaz­hatunk. Ezeknek a munkáknak a során célszerű az ablak és az épület csatlakozásánál lévő héza­gokat is újra szigetelni. Ha új ablakot építünk be, a bélésfalak számára leg­alább 40 mm vastag szigetelést irányozzunk elő. A parapetfalak (fűtőtestfülkék) szigetelése mindig célszerű, még akkor is, ha ehhez a fűtőtestet le kell venni vagy éppenséggel kissé előbbre kell helyezni. A fűtőtest mögé ragasztott alumínium fólia önmagában nem jelent hatékony javulást.

A vakolat javítása és felújítása

A falakon és mennyezeteken lévő régi vakolat rendszerint egy rétegben felhordott meszes vagy mészcement vakolat, 1950 óta gipszvakolatot vagy meszes gipszvakolatot is használnak. A régi vakolat állapota ós minősége főleg a habarcs összetételétől és az alap adottságaitól függ. A leggyakoribb vakolathibák közé tartoznak a repe­dések, a kötőerő csökkenése miatti lepergés és az alaphoz való rossz tapadásból adódó leválás.

A puha, málló meszes vakolatot fluát- vagy tim­sóoldat felhordásával bizonyos mértékig újra meg lehet szilárdítani, a kisebb repedések és egyedi hibahelyek töltőtapasszal könnyen kijavíthatok. A nagyobb repedéseket többnyire a nem kellően megerősített fa részek okozzák vagy a vakolatnak az alaphoz való rossz tapadása miatt alakulnak ki, de a falazatban keletkezett repedések tünetei is lehetnek. Az ilyen komolyabb hibákat ugyanúgy kell kezelni, mint a külső falak.

A fal és mennyezet vakolatán jelentkező egyedi repedések javításának munkafolyamata:

• óvatos kopogtatással állapítsuk meg, hol van­nak üreges vakolatfelületek;
• állítsuk fel a munkaállványt;
• a hibás részeket vágjuk körül és távolítsuk el, a széleket óvatosan verjük le, a repedéseket legalább 6 cm szélesen tegyük szabaddá (a leve­résnél számolni kell azzal a veszéllyel, hogy az ép vakolat is meglazul);
• készítsük elő az alapot és a vakolatot ugyanúgy hordjuk fel, mint az új vakolásnál (lásd alább);
• a javításhoz lehetőleg ugyanolyan típusú ha­barcsot használjunk, mint a régi.

A különböző vezetékek számára készülő fal­hornyok készítésénél és takarásánál ugyanígy járjunk el. Ha a felhordandó vakolatréteg 20 mm-nél vastagabb lenne, akkor a zsugorodási repe­dések elkerülésére a falnyílást először habarccsal el kell zárni. A fa részeket olajos papírral és ter­peszhálóval hidaljuk át. A túl sima felületekre, a szívó alapokra és a betonfelületekre „alapozás”-ként szórjunk fel cementiszap alapvakolatot. Repedésveszélyes helyeken a vakolatba dolgozzunk bele műszálszövetet.

A javított vakolatfelületek általában felismerhe­tők maradnak, kivéve, ha az egész fal új felsőva­kolatot kap, ha arra fűrészporos tapétát vagy al­sótapétát ragasztunk vagy ha lambériával vagy építőlapokkal burkoljuk.

Nedves vakolat

A nedves vakolat felhordása házilagos kivitele­zésre, a kis felületeket kivéve, kevéssé alkalmas. A szakcégek ezt a munkát lényegesen gyorsab­ban és jobban végzik. Az előkészítő munkákat bi­zonyos körülmények között viszont magunk is el­végezhetjük. Belső helyiségek számára jó szorpciós tulajdonságaik miatt túlnyomórészt meszes, meszes gipsz- és gipszvakolatokat alkalmaznak. A gipsz azonban nem használható fröccsenő víz­nek kitett helyeken, pl. zuhanyozófülkékben.

Mész alkalmazása

A meszes és mészcement-vakolatokat 3-4 he­tes száradási idő után, további kezelés nélkül be lehet festeni páraáteresztő ásványi alapú festé­kekkel, ez olcsó és környezetbarát megoldást je­lent. A

. Az egész fal bevakolásának alternatívájaként megfontolásra érdemes, vajon nem jelent-e előnyösebb és szebb megoldást a mésziszappal való befestés? Ha a külső falak belső oldalán lévő vakolat felújításával foglalko­zunk, legyünk tekintettel a hőszigetelés kérdéseire.

Beltéren általá­ban elegendő egy egyrétegű, kb. 10 mm vastag vakolat. Különösen egyszerű az előre gyártott ha­barcspor használata. Ezeket víz hozzáadásával a vakológépben vagy keverőszár segítségével egy alkalmas edényben keverjük össze.

A legtöbb előre gyártott habarcs vegyi segéd­anyagokat is tartalmaz, a kötőanyag részének 5-10 %-át kitevő mértékben. A vakolat jó száradásához a helyiségeket lehe­tőleg huzat nélkül szellőztessük, szükség esetén kissé fűtsük. Ha a környezet védelmére nagyon nagy gondot fordítunk és kísérletezni is szeretünk, megpróbál­kozhatunk agyagvakolat hagyományos techniká­val történő felhordásával.

Alapvakolat „receptje”

Az alapvakolat a következőképpen készül: 1 rész durvaszemcséjű homok (folyami homok), 1 rész agyagiszap (középzsíros agyagból való pasztaszerű pép), némi szecskázott széna vagy állati szőr. Amikor a homokot és az agyagpépet összekeverjük, annyi vizet adjunk hozzá, hogy jól keverhető, kenhető habarcsot kapjunk. A munka kivitelezése előtt először vakolatmintán ellenőriz­zük az agyaghabarcs minőségét. Ha erős repe­dések keletkeznek, a homok arányát növelni kell, ha a száraz vakolat porlik, akkor a homok arányát csökkentsük. Erősítés céljából, pl. a faváz men­tén, üvegszál vagy műanyag szövetet lehet be­dolgozni. Terpeszháló vagy jutaszövet agyagnál nem alkalmazható.

11.11. ábra. Faburkolat szerkezete nedves helyiségekben A Fal/födém csatlakozása: 1 lécezet/keresztlécezet; 2 szellőzés árnyék­hézagon keresztül; 3 szellőzés; B Fal/padló csatlakozása: 4 a deszkák alsó, ferdén lelécezett élének távolsága a padlótól 5-10 cm.

11.12. ábra. Belső sarkok és mennyezethez való csatlakozásai 1 árnyékhézagos kivitel; 2 tompán összeillesztett desz­kák, sarokléccel.

11.13. ábra. Külső sarkok kialakítása 1 tompán összeillesztett deszkák; 2 negatív sarok.

Szárazvakolat

„Szárazvakolaton” alatt általában a falak (és mennyezetek) gipszkarton, gipszkötésű farost vagy akár forgácslapokkal való burkolását értjük. A lapokat ragasztóhabarccsal közvetlenül a falra tesszük vagy falécekből készített tartószerkezetre szegezzük vagy csavarozzuk. A sima felület, kü­lönösen házilagos kivitelezésnél, nagyon meg­könnyíti a további munkát: a tapétával vagy fű­részporos tapétával való bevonást, csempék fel­ragasztását vagy egyszerűen a lapok befestését.

A különböző formátumú normál kivitelű lapok mellett különleges kivitelek is kaphatók, pl. a jobb hangszigetelést biztosító „akusztikai lapok”, hőszigetelő szendvicslapok vagy különlegesen tűzálló kivitelek. Nedves helyiségekben csak a hidrofóbbá tett gipszkarton lapokat szabad alkalmazni (a lapok jelölése: zöld a nedves helyiségekhez, vörös a tűzálló kivitelre). Az alap legyen szilárd, zsugorodás- és repe­désmentes, felszálló és átütő nedvesség ellen védett. Ha az alapot szilárd falazat alkotja, a lapo­kat habarcs-csomókkal is fel lehet ragasztani.

Tartószerkezetek készítése

Festett, vakolt vagy csempézett felületen, to­vábbá olyan felületeken, amelyek nem tekinthetők síknak, ott lécekből készült tartószerkezetre van szükség. A tartószerkezetet vékony fadarab alátétekkel először be kell állítani, csak azután lehet szorosan odacsavarozni. A lécek vastagsága és távolsága a lapok méretétől és vastagságától függ. A lapgyártó cégek erre vonatkozóan általá­ban megadják saját ajánlásaikat. 12,5 mm vastag gipszkarton lapok falra helyezésénél általában 24 x 48 mm keresztmetszetű, max. 65 cm (125 cm lapszélesség esetén 62,5 cm) távolság­ban elhelyezett léceket szoktak használni.

Fa tartóvázas falaknál az állványszerkezet egyúttal a lapokat rögzítő tartószerkezet szerepét is betölti. A legtöbb építőlap-gyártó iparosok és ezermesterek számára áttekinthető munkautasí­tásokat ad ki. Célszerű ezért, ha közvetlenül a la­kóhelyünkön bevezetett cégektől kérünk részletes termékismertetőket.

A villanyszerelési dobozok és különböző sze­relvények számára szükséges nyílásokat a lapok felerősítése előtt készítsük el, pl. körkivágóval vagy dekopírfűrésszel. A gipszkarton lapok illeszkedéseit gipsztapasszal és erősítő szövettel tö­mítsük el, majd egy második munkamenetben utántapaszolással simítsuk is el. A gipszkötésű rostlemezeket erősítő csík nélkül is ki lehet fu­gázni.

A nedves helyiségekben, fröccsenő víz hatásá­nak kitett falburkolatok nedvesség elleni szigete­lésére külön feltételek vonatkoznak.

Faburkolat

A fal burkolásának jó és ezermestereknek nagyon alkalmas lehetősége a hazai fafajiakból, pl. erdei, luc- vagy vörösfenyőből készített deszkákkal való beborítás. A Skandináviából importált, „nordikus” fafajták ugyan értékesebbek, a szállítási költségek azonban nagyok, ezért mégis inkább I. vagy II. osztályú, száraz, hazai tűlevelű fát válasszunk. Nagy szállítási és beszerzési áruk miatt, valamint az esőerdők védelmének etikai megfontolásait szem előtt tartva teljesen helytelen az egzotikus fák beltéri alkalmazása.

Belső burkolatok számára a 16-24 mm vas­tag, kb. max. 18 cm széles deszkák alkalmasak. Nem kell feltétlenül az építőanyag-kereske­désekben kapható, nagy felületen meglehetősen nyugtalan benyomást keltő profilos deszkákat al­kalmazni; a legtöbb fűrésztelepen kaphatók csaphornyos deszkák, amelyek simán összeil­leszthetek vagy olyanok, melyek éle ferdére le van vágva (szélezett deszkák). A helyi fűrésztelepről való, műanyag csomagolás nélküli faanyagnál amellett biztosak lehetünk ab­ban, hogy azt nem kezelték mindenféle általunk nem ismert összetételű konzerváló anyaggal.

A burkolathoz alkalmazott deszkákat nem kell feltétlenül legyalulni. Éppen ellenkezőleg, különö­sen szépen mutató felületet kapunk, ha a gyalulat­lan deszkákat csupán megcsiszoljuk. Ugyanez elmondható az általánosan elterjedt takart rögzí­tésről. A gyorsépítő csavarokkal, látható módon felerősített deszkázat nem csak stabil, hanem egy különleges esztétikai felfogást is kifejezésre juttat. Annak eldöntése, hogy a deszkákat függőlegesen vagy vízszintesen, átlósan vagy mintában helyez­zük-e el, belső helyiségekben ugyancsak főleg esztétikai kérdés.

A csatlakozásoknál keletkező hézagokat (pl. padlóknál és ablakkereteknél) szándékosan szélesen hagyhatjuk (árnyékhézag) vagy takaróléccel lefedhetjük. Beltéri alkalmazás esetén a falburkolatok hátsó szellőzésére csak sűrűn használt nedves helyiségekben és rossz hőszigetelésű külső falak esetén van szükség. A beltéren alkalmazott fát nem kell feltétlenül bevo­nattal ellátni, az kezeletlen is maradhat.