Tetőtér beépítés - 116. oldal

Az alapelveket jogszabályok határozzák meg. A tűzvédelmi szabályok megtartása az állam, ill. a köz­biztonság védelme és fenntartása körébe tartozó feladat, és mint ilyen, kiemelten fontos. A szabályok betartása min­den állampolgár számára kötelező.

A tűzvédelmi szabályokat, előírásokat a vállalat, a létesítmény igazgatója (vezetője), fenntartója, használója, kezelője, tulajdonosa, valamint az állampolgárok, külön felhívás vagy intézkedés nélkül, kötelesek végrehajtani, megtartani, illetőleg a végre­hajtást ellenőrizni. A tűzvédelmi előírások megszegői cselekményük vagy mulasztásuk társadalmi veszélyességétől függő felelősségre vonásban részesülnek (pl. fe­gyelmi, szabálysértési, bűnvádi úton való felelősségre vonás).

Lakóházak, üdülőtelepek

A lakóházak és üdülőépületek tetőtereinek kihasználása, beépítése az utóbbi években országos programmá, jelen­tős egyéni és társadalmi érdekké vált. Minden jel arra mutat, hogy a beépítések iránti igény a jövőben tovább növekszik. Nem lehet vitás, hogy a tetőterek beépítése, bútorozása, használata potenciálisan növeli az adott lakó- vagy nyaraló­épület tűzveszélyét. A tulajdonosok, ill. használók életét és testi épségét, anyagi javait csakis szakszerű tervezéssel és a tervben foglaltak maradéktalan megvalósításával lehet megvédeni a tűztől.

A tervezéssel, beruházással és kivitelezéssel foglalkozó szakemberek munkáját és magát az építtetőt kívánjuk segíteni oly módon is, hogy a különböző jogszabályokban, szabványokban előírt-a tetőterek beépítésével kapcsola­tos – tűzvédelmi követelményeket, az engedélyezési el­járásokban részt vevő tanácsi szervezeteket, a területileg illetékes tűzoltó-parancsnokságokat és a velük tartandó kapcsolat formáit – a teljességre való törekvés nélkül – ismertetjük. Az ismeretszerzés megkönnyítése és szak­szerűségének biztosítása érdekében megjelöljük a vonat­kozó (jelenleg is érvényben levő) szakirodalmat is.

A tűzveszélyességi ­osztályba sorolás, és a tűzállósági fokozat összefüggése

A tűzveszélyességi osztály nem más, mint a veszélyes­ségi övezetek, helyiségek, helyiségcsoportok (tűzszaka­szok), épületek, építmények, létesítmények, létesítmény­csoportok, vállalatok besorolására meghatározott kate­gória, a bennük folytatott tevékenység során előállított, feldolgozott, valamint az alkalmazott technológiai folyamat tűzveszélyessége, egyes esetekben – pl. lakó- és közös­ségi épületek stb. – a rendeltetés alapján.

A tevékenység során előállított, feldolgozott, használt vagy tárolt anyagok tűzveszélyességének jellemzőit, ill. a rendeltetés szerinti tevékenységet figyelembe véve az alábbi öt tűzveszélyességi osztályt különböztetjük meg.

Ezek:

1. Fokozott tűz- és robbanásveszélyes (jelzése: „A”);
2. Tűz- és robbanásveszélyes (jelzése: „B”);
3. Tűzveszélyes (jelzése: „C”);
4. Mérsékelten tűzveszélyes (jelzése: „D”);
5. Nem tűzveszélyes (jelzése: „E”).

A tűzveszélyességi osztályba sorolás mélyebb össze­függéseinek megismertetése nagyobb tűzvédelmi szakmai ismereteket igényel. A téma további részletezésével ezért nem foglalkozunk. Egyébként ez a tetőtér-beépítésnél nem volna hasznosítható.

Tűzszakaszok

A tűzszakasz nem más, mint egy adott építmény tűzvédelmi szempontból meghatáro­zott olyan önálló egysége, amelyet a szomszédos egy­ségektől – meghatározott tűzállósági határértékű – tűzgátló szerkezetek (pl. tűzgátló fal, tűzfal, tűzgátló födém stb.) választanak el. Kialakításuk azért szükséges, hogy a tűz egy meghatározott ideig a másik tűzszakaszba ne terjedhessen át. A tűzszakasz területét, a szintek számától függetlenül, a hozzá tartozó valamennyi helyiség, tech­nológiai és közlekedőtér együttes, szintenként összesített, nettó alapterületként m²-ben kell meghatározni.

Egy építményen belül tűzszakaszok egymás mellett és egymás felett is kialakíthatók. Lakóépületekben a lakások közötti elválasztó fal a tűz-gátló fallal egyenértékű tűzállósági határértékű fal legyen. A IV-V. tűzállósági fokozatú építmények tűzszakaszai­nak elválasztására tűzfalat kell létesíteni.

A lakóházak tetőtér-beépítésének néhány tűzvédelmi követelménye

A tetőtérben tilos kialakítani:

• bölcsődét,
• óvodát,
• csecsemőotthont,
• oktatási helyiséget,
• fekvőbeteg ellátására szolgáló gyógykezelési helyi­séget,
• a magasépület tetőterében huzamos emberi tartóz­kodásra alkalmas helyiséget.

A tetőtéri helyiségek épületszerkezeteinek éghetőségi és tűzállósági követelményei

• az épület tűzállósági fokozatától,
• az épület szintjeinek számától,
• az épületszerkezetek funkciójától függnek.

Tetőtér-beépítéskor a fedélhéjazat – az V. tűzállósági fokozatú földszintes épületek kivételével – csak nem ég­hető lehet. A zsindely, nád, szalma önálló fedélhéjazatként – a típustervek kivételével – csak a területileg illetékes I. fokú tűzvédelmi hatóság külön, egyedi esetekre vonatkozó engedélye és annak feltételei alapján, legfeljebb kétszintes épületeken alkalmazható. (Egyedi esetként kezelendő a tájegység vagy a területrendezési egység is.)

A tetőtér beépítése esetén a tetőre való kijutást és a be nem épített tetőtéri rész megközelítésének lehetőségét biztosítani kell. Ennek módját – ha a tervező vagy a be­ruházó indokoltnak tartja – célszerű az I. fokú tűzvédelmi hatóság képviselőjének véleménye szerint megválasztani.

Családi és társasház, valamint üdülő tetőterének beépítése

A tetőtér beépítésének alapvető feltétele – tekintet nélkül az építkezés szervezésének és lebonyolításának mód­jára -, hogy az építeni szándékozó magyar állampolgár jogosult legyen az építésre.

Jogosultsága eldöntésekor a következő szempontokat veszik figyelembe:

• az építtető vagyoni helyzetét,
• az épület tulajdonviszonyát,
• az építési munka jellegét.

Az építtető vagyoni helyzetével kapcsolatos rendeletek:

• A lakóépület (lakás) alapterületének felső határát a rendelet nem maximálja. Mindenki igényéhez és lehető­ségéhez mérten bővítheti lakását a tetőtér rovására.
• Üdülő esetében csak olyan három szobásnál nem nagyobb üdülő építhető, amelynek alapterülete családi üdülő esetén a 80 m²-t, társasüdülőben pedig a 60 m²-t nem haladja meg.

Ha a beépítés nem ütközik jogi előírásokba, akkor az üdülő tetőterének beépítése esetén a mértékadó hasznos alapterület (m²) kiszámításakor az 1,6 m-nél kisebb bel­magasságú alapterületnek csak a felét kell figyelembe venni. Az előbbiekből következik, hogy a tetőtérrel kombinált üdülő tényleges alapterülete meghaladhatja az előbb említett értékeket.

Az épület tulajdonviszonya

Jogi előfeltétel, hogy az épület az építtető tulajdonát képezze, ill. hogy a tulajdonos (kezelőszerv) egyezzen bele az építkezésbe. Ha több tulajdonos, bérlő, haszonélvező stb. van, akkor az épít­kezéshez valamennyi érintett személy hozzájárulása szük­séges.

Társasház esetén a tulajdonostársak, szövetkezeti lakás esetén a közgyűlés dönt a tetőtér beépítéséről és az esetleg ott található közös rendeltetésű helyiségek (pl. mosó­konyha, szárító stb.) sorsáról. Ugyancsak hozzájárulást kell kapni az ingatlan haszonélvezőjétől, OTP-jelzálog esetén pedig az OTP-től. Ha nem minden érintett járul hozzá az építkezéshez, akkor a jogszabályok lehetőséget nyújtanak az ún. tűrési kötelezettség bírói úton való kikényszerítésére is.

Abban az esetben, amikor a meglevő épület tetőterének beépítésével új lakást akarunk kialakítani, akkor a tetőtéri lakás (új) építtetőjét – ajándékozással (pl. családtag) vagy adásvétellel – telekkönyvileg bejegyzett tulajdonostárssá kell tenni. A továbbiakban ez a telekkönyvi bejegyzés biztosítja az építtetőnek az építésre való ezirányú jogosult­ságát. Ez a bejegyzés az ingatlan bármilyen kis eszmei hányadára vonatkozhat.

Ezzel egyidőben ajánlatos (még a munka megkezdése előtt) az új és a régi tulajdonosok között szerződést kötni:

• az épület tulajdonformájáról,
• az épület körüli telek használatáról,
• az építés feltételeiről,
• az építéssel kapcsolatos költségek felosztásáról,
• az építkezés ideje alatti rongálódások (pl. falrepedé­sek a mennyezeten, beázások) javításáról és költség­viseléséről.

Az építési munka jellege szerint lehet:

• új épület tetőtér-beépítése, amikor minden felada­tot – a tervezéstől a kulcsátadásig – az új ház építésével együtt végeznek el;
• lakásbővítés a tetőtér felé, amikor a lakást új lakó­helyiségekkel a padlástér rovására bővítik;
• új lakás kialakítása meglevő épület tetőterében.

Két vagy több lakás kialakítása esetén érdemes építő­közösséget létrehozni. Az építőközösségben résztvevők (építtetők) építőközösségi szerződést kötelesek kötni, amelyben – a Polgári Törvénykönyvnek az építőközös­ségre vonatkozó rendelkezései alapján – az építkezés idejére meghatározzák az építkezés szervezésével és lebonyolításával, valamint a pénzügyekkel kapcsolatos feladatokat.

Új lakás létesítése a tetőtérben

Tanácsi kezelésű épület tetőterét bárki beépítheti, akinek érvényes lakásigénylése van, és rendelkezik az építés megkezdéséhez szükséges anyagi háttérrel. Ezen elő­feltételek birtokában figyelemmel kell kísérni a tanácsi hirdetőtáblán kifüggesztett címjegyzéket. Ez az illetékes tanács végrehajtó bizottsága által jóváhagyott címjegyzék azokról az épületekről tájékoztat, amelyeket az Ingatlan­kezelő Vállalat – a műszaki és gazdaságossági szem­pontok figyelembevételével – előzetesen megvizsgált és tetőtér-beépítési lehetőségeit egyeztette a tanács műszaki osztályával.

A címjegyzék feltünteti, hogy

• hol található a beépítendő tetőtér (utca, házszám, emelet);
• hány lakás kivitelezhető;
• hány m²-es lakás alakítható ki a tetőtérben.

Ha van(nak) már megfelelő cím(ek), akkor ajánlatos, hogy az építtető felkeresse (a leendő tervezővel együtt) a ház­kezelési szervet és beszerezze az épülettel kapcsolatos egyéb információkat.

Pl. hogy

• milyen a födém- és a fedélszerkezet, ill. milyen álla­potban vannak;
• milyen közmű van az épületben, és milyen az át­eresztő keresztmetszetük;
• van-e felvonó a házban;
• melyek a tervezéssel és a kivitelezéssel kapcsolatos esetleges sajátosságok (pl. műemléki környezet).

Az alapvető információk birtokában érdemes végigláto­gatni a címjegyzékből kiválasztott néhány épületet, és a helyszínen személyesen tájékozódni állapotukról. Az így gyűjtött ismeretek alapján szabad csak megpályázni a kiválasztott padlásteret (padlástereket), hogy a későbbi csalódásokat elkerüljük.

A pályázatban szerepeljen:

• a lakásigénylés nyilvántartási száma;
• az igénylő szociális helyzetének ismertetése;
• az igénylő munkahelye mivel tudja támogatni az építkezést;
• van-e az igénylőnek anyagi háttere az építkezésre (pl. ifjúsági takarékbetét).

A pályázatot az illetékes lakásügyi hatósághoz kell be­nyújtani. A pályázó igényjogosultságát a tetőtérre egy társadalmi bizottság dönti el. Az igénylőt a lakás bérlője­ként először előzetesen, majd a tetőtér-beépítés elkészülte után véglegesen is kijelölik. A társadalmi bizottság pozitív döntése esetén az építési igényjogosultság igazolásával lehet megkezdeni a tervezést.

Abban az esetben, amikor a meglevő tanácsi épület tetőterében 2 vagy több lakás is kialakítható, a bővítést csak munkáltató végezheti el. A munkáltató kérelmét a lakásügyi osztály bírálja el. Természetesen az igény el­bírálásakor elsőbbséget élveznek a szabad kivitelezési kapacitással rendelkező vállalatok. A munkáltató szerv, a tanács végrehajtó bizottságával kötött megállapodás alapján – bérlőkiválasztási jog megszerzése ellenében -, meghatározott összeggel hozzá is járulhat a tanácsi ház­kezelési szerv kezelésében levő lakóépületekben emelet­ráépítéssel, ill. tetőtér-beépítéssel létesülő tanácsi bérlakás építéséhez.

Meglevő lakás bővítése a tetőtér felé

Ha egy meglevő lakást a tetőtér beépítésével kívánunk j bővíteni, akkor a kezelő szerv hozzájárulása után az építési engedélyt az önkormányzattól kell kérni.

Az anyagok megjelenése nem függetleníthető a színüktől, a szín pedig a helyiség fényviszonyaitól: a megvilágítástól függően folyamatosan változik. Az idők folyamán a színes felületek között mozgó ember észrevette, hogy azok eltérően hatnak közérzetére, tér­érzetére, befolyásolják teljesítőképességét. Vagyis hogy a színek hatása alól nem tudja kivonni magát. A színekkel kapcsolatos néhány alapfogalom és össze­függés megismerése segít a nekünk megfelelő színkom­binációk létrehozásában.

Három alapszín van: a vörös, a sárga és a kék. Keve­résükből kapjuk a narancsot, a zöldet és az ibolyát. Az így kapott hat főszín színcsillagon ábrázolható (171. a) ábra), amelynek egymással szemben levő csúcsai egymást optikailag szürkére egészítik ki. Azt mondjuk, hogy az ilyen színek komplementer párok (pl. piros-zöld, kék-narancs); ezek megfelelő arányban alkalmazva, különböző felülete­ken, egyensúlyérzetet adnak.

A hideg és a meleg színek közötti felosztás alapja, hogy a különböző színek különböző hőérzettel párosulnak. Meleg színek: a sárga, a vörös, a narancs; hideg színek: a zöld, a kék és az ibolya. A meleg színek ösztönzően, vidáman hatnak ránk, a hidegek megnyugtatóan, de hűvösen. Egy adott szín tisztán csak a legritkább esetben fordul elő, a világos és a sötét árnyalatokat a fehér és a fekete színtartalom okozza (171. b) ábra). Ezeket nevezzük tört színeknek.

171. ábra: Színekkel kapcsolatos fogalmak a) színcsillag

Több szín egymás mellett egymással kölcsönhatásba lép. A kontraszthatás a színek különbözőségéből adódik: hideg-meleg, sötét-világos. A színek térben való elhelyezkedésétől is függ ránk gya­korolt hatásuk. A meleg, sötét színű felületek hozzánk közelebb levőnek tűnnek, mint a hideg, világos színűek. A színek megfelelő használatával „szűkíthetjük” vagy „tágíthatjuk” a teret.

A kívánt hatás elérése a helyiségek funkciójától és az egyénektől függően változó. Ha a színek kellemes hatá­súak, azt mondjuk, hogy egymással harmonizálnak. A faanyag alkalmazására nagyon sok lehetőség van a tetőtéri helyiségekben. A fa természetes színe a barna, amelynek nagyon sok árnyalata létezik. Használjunk olyan felületkezelést (pácolt), amely a fa textúráját nem takarja el, színét pedig csak a kívánalmak szerint módosítja!

Ha a különböző faanyagú kisebb felületek színárnyalata azonos, egységesebb lesz a belső tér (pl. az ajtók, ablakok, polcok egyforma színűek). A nagy sötétbarna felület szűkíti és sötétíti a belső teret, sokszor barlangszerűvé is teheti, a fehérre festett tágítja és világossá teszi. A fehér szín szépen kiemeli az előtte levő színes felületeket (bútorok, faelemek). A fehér szín a legalkalmasabb arra, hogy a helyiségek átrendezésekor a különböző színű bútoroknak megfelelő, új hátteret nyújt­son. A fehér falhoz viszont válasszuk a bútorok kárpito­zását és a függönyöket színesre. Az azonos jellegű színek ugyanis a teret egyhangúvá, jellegtelenné teszik. A tónus­különbség életterünket gazdagítja.

Ha mintás tapétát választunk, vegyük figyelembe a helyi­ségek nagyságát. Kis szobát a nagy minta még kisebbé tesz. Ha hangsúlyozni kívánunk egy felületet, adjunk neki élénk, határozott színt. Sima, összefüggő sík felületen a színek élénkebbek, mint érdes, mozgalmas felületen.

A függönyök színének kiválasztásakor igazodjunk a tapéta, a festés és a bútorhuzat színéhez. Nagyobb, össze­függő tarka felület mellé úgy vásároljunk függönyt, hogy színe a mintás felület egyik jellemző színével egyezzék meg. Az ablakok elé helyezett könnyű függönyök világos, a térelhatárolásra használt, nehéz anyagú függönyök inkább sötét színűek legyenek.

A kerámiák hidegérzetét a hideg szín fokozza. Elegáns megjelenésű egymás mellett a barnás fa- és a nála vilá­gosabb színárnyalatú kerámiaburkolat.

A helyiségek díszítése

Szólnunk kell néhány szót a helyiségek díszítéséről is. Egyéni ízlésünk ebben nyilvánul meg a leginkább, ezért azonos belső kialakítása esetén is a legkülönbözőbb lehet. Ha azokkal a tárgyakkal vesszük körül magunkat, amelyek egy-egy kedves kirándulásunk emlékei, esetleg gyűjtemé­nyünk darabjai vagy éppen csak kedvenc használati tár­gyaink, mindig jelentőségteljes marad számunkra a deko­ráció és nem unjuk meg. A régi gyékénykosarak, faládák, cserépedények például az eredeti, padlástérben tárolt ódon tárgyak hangulatát idézhetik fel.

Mindezekkel szemben a túlzsúfolt, agyondíszített fal­felületek éppen a kívánt hatás ellentétét váltják ki: rövid idő alatt megunjuk őket, érdektelenné, semmitmondóvá válnak számunkra, éppen azok, amelyeknek örömöt kellene szerezniük.

A falfelületre helyezett képek méretének, az elhelyezés magasságának megválasztása erősen befolyásolja a helyi­ség összképét. Lehetőleg a bútorok jellegéhez illő keretet válasszunk! Ha a helyiségben már meglevő magassági mérethez (pl. ablak, ajtó szemöldökmagassága) igazítjuk a keret szélét, rendezettebb megjelenést kapunk. A kis méretű, kör vagy ovális alakú képek csoportos elhelyezése nagyon derűssé teheti a helyiséget. Ha a felületen kirajzolódnak a fedélszerkezet elemei, egyéb kép, dísztárgy vagy plakát elhelyezésére nincs is szükség.

A növények elhelyezése akkor kedves, ha velünk együtt „élnek”, pihenés, beszélgetés idején a közelünkben van­nak. Praktikusak a vízkultúrás növények, mert tárolóedé­nyük kicsi, és így a növények egy csoportban való elhelye­zése jobban megoldható. Télen, mikor az ablakok előtt rosszak a fényviszonyok, a helyiségek belsejében is elhe­lyezhetjük a növényeket egy kis asztalkán vagy állványon, amelyet asztali vagy állólámpával meg is világíthatunk. Nemcsak hasznos, hanem hangulatos díszítőelemei lesz­nek környezetünknek.

Természetes és mesterséges világítás

A helyiségek megfelelő megvilágítása használhatóságuk feltétele, mivel a rendelkezésre álló fény alapján érzékeljük a helyiség nagyságát, alakját és berendezését. A színek hatása sem függetleníthető a megvilágítástól. Ez a látás mechanizmusával magyarázható, mivel sötétben és vilá­gosban másféle fényérzékelő sejtjeink lépnek működésbe. Pl. jó megvilágításban egy kék és egy vörös felületet egyformán világosnak érzünk, kevés fényben a vörös sötétebb­nek tűnik.

A megvilágítás nem függetleníthető a színtől, mert a világos felületek több fényt vernek vissza, a sötétebbek kevesebbet. Egy sötét felületekkel határolt helyiségben tehát erősebb megvilágításra van szükség. A megvilágítás téralakító hatása a fény és az árnyék egymásmellettiségén alapul. Eszerint háromféle világítást különböztethetünk meg: általános, helyi és hangulat­világítást. Az elsőt a megfelelő tájékozódásra, a másodikat a különböző helyeken zajló tevékenységek megvilágítá­sára, a harmadikat (bár ma még elég ritkán) a helyiségek hangulatának fokozására használjuk.

A természetes világítást biztosító ablak-, ill. ajtófelületen bejutó fény mennyisége annak nagyságától, tájolásától és árnyékoltságától függ. Az északi tájolású helyiségek meg­világítása egyenletesebb, míg a többi égtáj felé megnyitott helyiségeket változó mennyiségű napfény éri. Télen, mikor kevés a fény, barátságossá varázsolja a helyiséget a bejutó napsugár. Napsütötte felületen a színek jobban élnek, de a fehér felület, a visszaverődő erős fény vakítóhatása miatt, hunyorgásra késztet. Az ablak előtt álló munkaasztalon folyó munkát ez zavarhatja. Mindezeket figyelembe véve, a bútorokat a tájolás figyelembevételével helyezzük el.

A tetősíkban fekvő ablak bevilágítás szempontjából ked­vezőbb, mint az álló, mivel körülötte jobbak a fényviszonyok (172. ábra). Elhelyezési magasságát az ülő és az álló em­ber szemmagassága adja meg (173. ábra).

172. ábra: Fényviszonyok a tetőablakok előtt a) tetősíkban fekvő ablak esetén; b) álló tetőablak esetén; c) megvilágítási értékek a külső 100 % -hoz viszonyítva, tetősíkban fekvő ablak előtt; 1. pontban 26 %, 2. pont­ban 10%, 3 pontban 8,5 %; d) megvilágí­tási értékek a külső 100 % -hoz viszonyítva, álló tetőablak előtt: 1. pontban 5,7 %, 2. pontban 1,3%, 3. pontban 0,5 %.

173. ábra: Tetősíkban fekvő ablak elhelyezése.

A mesterséges világítást a falakra, mennyezetre rögzí­tett, ill. a padlóra elmozdíthatóan helyezett világítótestek biztosítják. Az igények a lámpatestek helyének és világítási módjának megfelelő kiválasztásával elégíthetők ki. A meg­világítási módokról nyújt áttekintést a 174. ábra.

174. ábra: Világítási módok a) függesztett lámpa; b) mennyezetre sze­relt lámpa; c) falra szerelt lámpa; d) asztali és állólámpa; 1 közvetlen (direkt) világítás; 2 részben közvetlen világítás; 3 teljes világítás; 4 részben közvetett világítás; 5 közvetett (indirekt) világítás.

Az általános világítást a lakások többségében a helyi­ségek közepére helyezett, teljes megvilágítást adó lámpa­test nyújtja, bár ez is irányulhat csak egy-egy bútorcso­portra (pl. az ülőgarnitúrára). A helyi megvilágítás fontos követelménye, hogy olyan megoldást válasszunk, amely kizárja, hogy a fény közvet­lenül a szemünkbe világítson (176. ábra). Ezt a közvetlen (direkt) világítású lámpatest biztosítja. A televízió mögött elhelyezett kis lámpával elkerülhető az éles kontraszt a képernyő és a szoba között (ez ugyanis rongálja a szemet).

176. ábra: Helyi megvilágítás 1 étkezőhely; 2 munkaasztal; 3 televízió nézés; 4 konyhai munkahely; a) helytelen megvilágítás; b) helyes megvilágítás.

A lámpatestek elhelyezésére, felfüggesztésére felhasz­nálhatjuk a fedélszerkezet elemeit is; pl. a mozgatásukhoz szükséges sínt szerelhetünk rájuk.

Hangulatvilágítás

A hangulatvilágítás a lámpatestek elhelyezésével, szí­nes égők vagy burák alkalmazásával oldható meg. Termé­szetes megvilágítás esetén ez a hatás színes üvegfelüle­tekkel érhető el. Tirisztoros lámpakapcsolóval a fényforrás erőssége egyenletesen növelhető, ill. csökkenthető. A fal­fülkében elhelyezett virágcsoport, dísztárgy különböző irányú megvilágítása vagy nagyobb felület rejtett megvilá­gítása a lakásbelső hangulatos, egyéni kialakításához járul hozzá. Éljünk ezekkel a lehetőségekkel a helyiségek be­rendezésekor.

A színes üvegekről és fényekről érdemes annyit tudni, hogy meleg színű fényben a meleg színek élénkebbek lesznek, a hidegek pedig megfakulnak. Hideg színű fény­ben fordított a helyzet: a hideg színek élénkebbek és a meleg színek fakulnak meg. Konyhában célszerű például, hogy az ételek színét ne tompítsuk, hanem erősítsük.

A helyiségek jellegét, hangulatát a felületképzésük és a felületképzéshez használt anyagok is befolyásolják. Sőt, anyag és szín együttes hatásáról kell beszélnünk, mert a különböző színek különböző felületeken másként hatnak.

A tűzrendészeti előírások az épületek szintszámától és egyéb tűzrendészeti besorolástól függően korlátozhatják a fedélszerkezet elemeinek szabadon hagyását. Ilyenkor szükség lehet különböző burkolatokkal való eltaka­rásukra, amelyek kialakítása az építésztervező feladata. Tehát nem minden esetben lehet a tetőszerkezet elemeit védőburkolat nélkül hagyni, vagyis a faanyagot a belső térben „megmutatni”. Erre elsősorban az építtetőknek hívjuk fel a figyelmét, hiszen azoknak, akik tetőteret építe­nek be, rendszerint ilyen igényük van.

Ha tűzrendészeti korlátozás nincs, a fedélszerkezet elemeinek szabadon hagyásával az egyik legősibb ter­mészetes építőanyag, a fa kerül lakókörnyezetünkbe. Barátságos, meghitt hangulatot árasztó, meleg érzetű anyag, amely egyébként nagyobb felületek burkolására is kiválóan alkalmas.

A másik természetes építőanyag, a kő, a fával ellentét­ben, hidegérzetet kelt. Előfordul, hogy egy meglevő orom­fal vagy térdfal kőből készült. Ha szerkezetileg nincs szük­ség belső eltakarására (például külső hőszigetelés készül), megtartása értékes belsőt eredményezhet.

Tudnivalók:

• A téglát régóta használja az ember. Jó minőségű anyag és munka esetén a fal felülete vakolatlan is maradhat; mutatós, esztétikus felület nyerhető. A kerámia burkoló­anyagok a kőhöz hasonlóan hidegérzetet keltenek.
• A műanyag felületek, burkolatok tartósak és jól tisztít­hatók, de a természetes anyagokkal együtt többnyire nem adnak kedvező összképet. Ilyen esetben tehát kerüljük használatukat.
• Az üveget a természetes anyagokkal együtt is használ­hatjuk, mivel kiemeli, fokozza azok hatását. Készíthetünk térelválasztó vagy bevilágító üvegfelületet, átlátszó, át­tetsző, esetleg színes kialakítással.
• A gyékény, a nád, a raffia és a textil kisebb és nagyobb felületen egyaránt alkalmazható.
• A festés, tapétázás semleges hatásúnak mondható, ha nem hivalkodó színű. Környezetükben a természetes anyagok jobban érvényesülnek.

A tapétázásnak tartóssága mellett hátránya, hogy a felület színének, mintájának megváltoztatására csak ritkán van mód, ill. mindez igen körülményes lehet.

Ha a felület festése előtt jutaszövetet ragasztunk a vako­latra, erős textúrájú felületet kapunk. A meglevő falak hibáinak, egyenetlenségeinek eltün­tetésére vakolat helyett használjunk inkább fa vagy egyéb burkolóanyagot. Egy-egy térbe beálló pillér vagy falfelület, kandalló homlokoldalát burkolhatjuk kővel vagy burkolótéglával. A kisméretű téglából készült falat vakolás nélkül meszel­hetjük is. Ez esetben a fal egyenetlenségei részben eltün­tethetők, rajzolata azonban még látható.

Az épület külső homlokzatán és belső terében egyaránt alkalmazhatók bizonyos anyagok (pl. fa, tégla, üveg). Az azonos anyagok segítik az épület külső és belső egységé­nek megteremtését. A felsorolt anyagokat és felületképzési módokat – kü­lönböző tulajdonságaik alapján – ízlésünknek megfelelően alkalmazhatjuk. Kiválasztásukkor vegyük figyelembe a helyiségek funkcióját és a felületképzés időtartamát: a fal­festés 2-3 évenként szükséges, a faburkolat ezzel szem­ben csaknem korlátlan élettartamúnak mondható.

Padlóburkolat

A padlóburkolat a leginkább igénybe vett felület. Szép megjelenésén kívül fontos tulajdonsága a kopásállóság és az egyszerű tisztántarthatóság is. A használati víz által nem veszélyeztetett helyiségekben a szokásos parkettán: és szőnyegpadlón kívül használhatunk hajópadlót, kerá­miát és burkolótéglát is. Fel kell hívni azonban a figyelmet arra, hogy a hajópadló a kereskedelemben nem kapható, tehát csak egyedi gyártású faelemekből készíthető, ami nyilván költségesebb. A tégla padlóburkolat tisztítása nem oldható meg tökéletesen. Alkalmazásakor vegyük azt is figyelembe, hogy nagy önsúlya a födémszerkezet szem­pontjából hátrány lehet.

A nagyobb nyílással összekapcsolt terekben az azonos burkolat növeli a térhatást. A kötőgerendás fedélszerkezet rajzolata megmutatható a padlózatban, ha a faszerkezet és a padló felső síkja azonos. Készítésének feltétele, hogy a kötőgerendák felső síkja között ne legyen jelentős magasságeltérés.

A fedélszerkezet elemeinek síkjához illesztett falak és födémek eltakarhatják, de meg is mutathatják a fedél­széket. A határoló fal szerkezeti megoldásától függően pl. az oszlopok, ill. szarufák lehetnek teljesen takartak, kirajzolódhatnak a felületen vagy meg is jelenhetnek a térben. Felületük lehet vakolt, fával burkolt, tapétázott stb. Igen munkaigényes a látszó szarufák közeinek a vakolása, de nagyon szép felület ér­hető el ily módon.

Ha a szarufák, oszlopok, dúcok felülete kirajzolódik a füg­gőleges határoló falakon, legyen a tetőtéri födém is hasonló megjelenésű. Igazán esztétikus, kellemes belső teret kapunk így! A mennyezet alatt a térben megjelenhetnek a torokgerendák vagy a fogópárok (169. ábra). Természetesen a lehatárolás helyét a belmagasság és a légtérigény befolyásolja.

169. ábra: Ferde mennyezet alatt megjelenő torokgerendák.

A függönyök nemcsak különböző térrészeket választ­hatnak el egymástól és tárolótereket (pl. beépített szek­rényeket) határolhatnak, hanem elsősorban az erős nap­sugárzás ellen nyújtanak védelmet. Sok és hangsúlyos szerepük van a lakásban; ezért összehangolásuk feltét­lenül szükséges. Könnyen kezelhető és tisztítható anya­gokat használjunk, a helyiségek funkciójától függően.

Másként függönyözzük a fekvő, másként az álló ablakot és megint másként a nagy üvegfelületet (170. ábra). Ha olyan anyagot használunk, amely máshol is előfordul a helyiségben, az összhatás egységesebb lesz (pl. a füg­göny és az ágytakarók azonosak).

170. ábra: Különböző ablakok függönyözése a) redősen felhúzható függöny; b) oldalra húzható függöny; c) oldalra húzható függöny; d) rugós roletta; e) a fedélszerkezeti elemekre szerelt függöny; f) üvegfal függönyözése.

A bútorok felületét (furnérozott, pácolt, lakkozott stb.) és kárpitját is a határolószerkezetek felületeinek anyagá­hoz igazodva válasszuk ki.

A tetőtéri helyiségek belső térformája általában jelentősen eltér a hagyományos kialakítású helyiségekétől. Ezt a tényt – noha már említettük – még egyszer hangsúlyozzuk, mivel szerepe döntő a téralakítás és a bútorozás szem­pontjából.

Már felhívtuk a figyelmet arra is, hogy milyen fontos a tetőtér-beépítés tervezése során a leendő használók és az építész tervező közötti beszélgetés, egyeztetés. Ekkor azonban nemcsak a helyiségek elrendezését, méreteit kell megvitatni, hanem a belső terek megjelenését és bútorozhatóságát is. Ugyanis a ferde határoló falak miatt a tetőtéri helyiségek esetében ez bonyolultabb, mint a hagyományos kialakításúakéban. A tervezőnek tehát erre minden esetben fel kell hívnia az építtető figyelmét.

Javasolható: a tervező készítsen bútorozási tervet, amelyen a térbeli adottságok figyelembe­vételével jelölje ki a bútorok, ill. a bútorcsoportok helyét. Mindezeket vagy egy vázlatrajzon, vagy a műszaki terv megfelelő tervlapján is feltüntetheti. A bútorozási terv így a helyiségek célszerű és minél nagyobb fokú kihasznált­ságát segíti elő.

Bizonyos esetekben előfordulhat az is, hogy az építtető nem tudja a helyiségeket, vagy legalábbis azok egy részét a kereskedelemben kapható bútorokkal berendezni. Ez esetben gondolnia kell egyedi vagy esetleg saját kezű bútorkészítésre. Az építtető ilyenkor kérjen, a tervező pedig adjon tanácsot, hiszen az egyedi megformálású, saját­ságos ízű bútor semmilyen körülmények között nem hát­rány, sőt az egyre több területen tipizálódó világban kifeje­zetten előny.

A tetőtéri helyiségek belső megjelenése – csakúgy, mint bármely más esetben – részben a lakástervezés, részben a használatot teljessé tevő bútorozás, és nem utolsósorban az egyéni díszítés eredménye. Mint építtetők, a tervezésnek nem minden esetben lehetünk tevékeny résztvevői, de a bútorozás már sokkal inkább egyéni ízlé­sünktől függ, a díszítés pedig főként kétkezi munkánk ered­ménye lehet.

Nézzük meg tehát, milyen tényezők befolyá­solják a tetőtéri lakóhelyiségek megjelenését:

• a terek és a határoló felületek tagoltsága,
• a helyiségek bútorozása,
• a felületképzés és anyagai,
• az alkalmazott színek,
• a különböző díszítőelemek (növények, képek stb.), valamint
• a természetes és mesterséges világítás.

A továbbiakban részletesen áttekintjük mindazokat a lehetőségeket és módokat, amelyekkel a tervező, ill. az építtető alakítani tudja – természetesen az adottságok figyelembevételével – a szórakozás, a pihenés, a munka­végzés stb. közvetlen környezetét.

A terek és határoló felületek tagoltsága

Az egyidejű tetőtér-beépítés padlásterét összefüggő nye­regtető, ill. félnyeregtető fedi. Ezzel szemben az utólagos tetőtér-beépítés esetében gyakoriak az összetett tető­idomok, ahol a csatlakozó térrészek méretei jelentősen eltérhetnek egymástól. A tető alakja, formája rendszerint meghatározza a térelhatároló szerkezetek helyét, mégis előfordulhat, hogy helyiségen belül is változik az egymással szemben levő határoló felületek távolsága.

A tér tagozottsága változatosabb, „élménydúsabb” belső kialakítást tesz lehetővé. A padló, a mennyezet, az oldalfalak „mozgatásával” szűkíthetjük vagy tágíthatjuk a helyiségeket. Ha a ferde határoló falat, mint adottságot is figyelembe vesszük, igen összetett tér alakítható ki. Életterünket szebbé, változatosabbá tehetik e terek akkor is, ha kialakításukat a meglevő adottságok miatt kényszerű­ség nem befolyásolja.

A padló síkjának változtatására pl. mód nyílik

• kötőgerendás fedélszerkezet esetén, ha az új járó­felület a kötőgerendák felső síkjához igazodik;
• „szinteltolásos” épület tetőtér-beépítésekor;
• bármilyen más meglevő padlástéri adottság kihasz­nálásakor vagy annak kényszere miatt.

A különböző tevékenységek színterei – a helyiségek alapterületétől függően – eltérő belmagasságot igényel­nek. A kis alapterületű fürdőszobában, éléstárban, W. C-helyiségben például a magasan fekvő mennyezet miatt kellemetlenül nyújtott tér keletkezik. A nagyobb alapterü­letű nappali szoba viszont éppen az alacsony mennyezet miatt válhat nyomasztóvá. A padló síkjának változtatásával olyan belmagasságú helyiségek alakíthatók ki, amelyek jó közérzetet adnak.

A szintkülönbség kialakítható a lakóhelyiségen belül (140. és 141. ábra) vagy a közlekedőterekben. Egy-egy területrész dobogószerű kiemelésére szükség lehet pl. a magas térdfal miatt, hogy a helyiség ablakai kedvezőtlenül magasra ne kerüljenek (pl. süllyesztett fedélszék eseté­ben). A megemelt szintre tanuló-, dolgozó- vagy étkező­hely kerülhet.

140. ábra: A padló síkjának váltása a lakóhelyiségben.

141. ábra: A padló síkjának váltása a lakóhelyiségben.

A tetőtérbe „vágott” teraszok padlószintje, a csapadék­szigetelés kialakítása miatt, magasabbra kerül, mint a hozzá kapcsolódó belső téré. Ilyenkor egyetlen lépcsőfok helyett célszerű egy nagyobb térrészt felemelni a terasz­ajtó vagy az üvegfal előtt, és azt bútorozással hasznosítani. Így került az étkezőhely a 142. ábrán látható lakásban a megemelt térrészbe.

Nemcsak a nappali helyiségben vagy a hálószobában lehet szükség a padló síkjának megváltoztatására, hanem mellékhelyiségekben is: így pl. a magas kiváltógerenda miatt, amely utólagos födém-megerősítés vagy részleges födémcsere következtében készült. Előfordul, hogy az épületgépészeti vezetékek csak a padlástér padlósíkja fölött vezethetők. Az így adódó szintkülönbség a konyhá­ban az étkező- és a főzőhelyet választhatja el egymástól.

A felületváltások a különböző bútorcsoportok elkülöní­tésére is felhasználhatók. Olyan jellegű elhatárolást érhe­tünk így el, amely tudatosítja bennünk a kapcsolódó tér­részek különbözőségét, de konkrét térbeli elválasztást nem nyújt.

A társalgó helyének kandalló köré szervezésével, sőt esetleg lesüllyesztésével (143. a) ábra) a tűz körülülésé­nek élménye fokozható. A kandalló jelentős hangulat­teremtő eleme lehet a belső térnek (143. b) ábra). Első­sorban nem fűtőberendezés, mivel hatásfoka jóval kisebb, mint a korszerű fűtőberendezéseké, de átmeneti idény­fűtés megoldható vele. Zavartalan működéséhez meg­felelő nagyságú kéménykürtőre és térbeli kialakításra van szükség.

143. ábra: Kandalló a belső térben a) süllyesztett térrészben; b) falsarkon, ill. falsíkban elhelyezve.

A kandalló kéménye készülhet önállóan vagy egy meglevő kémény-, ill. szellőzőpillérhez csatlakoztatva. A tetőn kívülre vezetését ugyanolyan előírások alapján kell megoldani, mint az egyéb hőtermelő berendezésekhez tartozó kéményekét. Ha a tetőtérben meglevő, de használaton kívüli kéménykürtőket alkalmaznánk e célra, előtte kérjük ki Budapest területén a Kéményseprő Vállalat, vidéken pedig az illetékes Városgazdálkodási Vállalat szakvéleményét. A tűztér kialakítását szakemberrel, kályhással végeztes­sük. A különböző megjelenésű kandallók más és más hangulati elemek előidézői (I. a 143. b) ábrát). A természetes anyagok és a lobogó fényű tűz egymás hatását erősítik.

A függőleges, ill. a ferde határoló fal síkjának változását, megtörését előidézheti:

• a tető alakja, formája;
• a meglevő beépítés, pl. légudvar.

A kisebb térrészekben védettebbnek érzi magát az ott ­tartózkodó ember, ami főként az egyéni időtöltés bútorai­nak elhelyezésénél lehet szempont. A nagyobb tetőidomok térbővületeiben tehát hálófülkét (144. ábra), dolgozóhelyet alakíthatunk ki. A meglevő beépítések, légudvarok kisebb-nagyobb térrészeket hagynak szabadon a padlástérben, amelyeket az előbb elmondottak mintájára hasznosítha­tunk (145. ábra).

144. ábra: Kisebb térrészben kialakított hálóhelyek.

145. ábra: Kisebb térrészek hasznosítása bútorozás­sal a) összetett tetőidomú padlástérben ki­alakított lakás nappali szobájában; 1 ülő­garnitúra; 2 étkező; 3 dolgozóhely; b) meg­levő beépítéshez csatlakozó lakás nappali szobájában; 1 beépített tetőtér; 2 ülőgar­nitúra; 3 fekvőhely; 4 fésülködőasztal.

Az egyterű lakásoknál már említettük azt az előnyt, hogy megmutatható bennük a tető formája. Az összetett tető­idomok alatti padlásterekben még gazdagabb kialakítású lehet a belső tér. A kapcsolódó tetőszakaszok egymástól eltérő magas­sága rendszerint együtt jár a határoló fal síkjának változásá­val is. Tervezéskor a helyiségek térelválasztó falainak külön­böző elhelyezésével tagolhatja a tervező a belső teret, de vegye figyelembe a tető hajlatainak, éleinek helyét és helyzetét is.

A mennyezet síkjának magassági változását okozhatja:

• az egymásba kapcsolódó térrészek eltérő magasságú lehatárolása;
• a helyiségek galériás kialakítása.

Ne helyezzünk bútorcsoportot olyan térrészbe, ahol a mennyezet síkjának ugrása miatt kedvezőtlen élek, lépcső­zések kerülnének a fejünk fölé!

A helyiség légterének galériás megosztásával alapterü­lete növelhető, ha a padlástér megfelelő magasságú (146. ábra). Hálósarok, dolgozóhely, hobbisarok alakítható ki a galérián. A torokgerendákra, fogópárokra vagy az új tartó­vázra helyezett járószint lépcsőn vagy létrán keresztül közelíthető meg, attól függően, hogy kinek, ül. milyen célra készül. Gyermekszobában játékszer szerepét is betöltheti a felvezető „mászóka”. A galériára vezető lépcső külön­böző megoldású lehet.

146. ábra: Galéria a tetőtérben.

A felületváltások kialakítása ne keltse kényszerűség látszatát. Vagyis a szintváltás, a falfülke, a mennyezet síkjának változása, a használat és a tér megjelenésének szempontjából egyaránt, a megfelelő helyen készüljön.

Bútorozás

A helyiségek bútorozási lehetőségeit a tér formája, a hatá­roló felületek hossza és magassága, az ajtók és ablakok, valamint a fűtőtestek helye stb. befolyásolja. A bútorozás tervezése és a bútorok kiválasztása egyaránt a használati igények és követelmények figyelembevételével történjen.

A bútorok azonkívül, hogy használati tárgyak, a tér­alakítás, térformálás eszközei is. Tehát a használhatóság és a jó megjelenés egyaránt fontos követelmény velük szemben. A berendezési tárgyak a falak mellett vagy a térben állhatnak. A „zárt” bútorok határozottabban jelen­nek meg a térben, mint az „áttörtek”. A nagy méretű bútor nyomasztó hatást kelt, ha nem megfelelő méretű térben áll. E néhány jellemző tulajdonságukat elsősorban a vásár­lás során célszerű figyelembe venni.

Abban az esetben, amikor a tetőtér-beépítést is lehetővé tevő ajánlott terv alapján építkezünk, akkor a bútorozási lehetőségeket is figyelembe véve döntsünk a számunkra leginkább kedvező tervmegoldás mellett.

A bútorok elhelyezését a tér mérete és a különböző bútorok helyigénye (147. ábra) befolyásolja. Legnagyobb helyigényű a társalgó tere. Az étkező, a háló és a dolgozó tere ennél kisebb méretű. Kialakításuk során vegyük figye­lembe a szükséges közlekedőterületek nagyságát is!

147. ábra: Bútorok és bútorcsoportok helyigénye a) ülőbútorok; b) fekvőhelyek; c) étkező bútorok.

A különböző tevékenységek nemcsak alapterületben, hanem magasságban is különböző méretű tereket igényel­nek (148. ábra). így a térdfalmagassága is az elé kerülő bútortól függ, ill. megfordítva (149. ábra). Az adott feladat­hoz tartozó helyes térdfalmagasság megválasztásának fontosságát a 150. ábra magyarázza.

148. ábra: A bútorok magassága a) fekvőhely; b) ülőbútor; c) ülőbútor; d) dolgozóasztal vagy étkezőbútor; e) ét­kezőbútor.

149. ábra: A térdfalmagasság és bútorelhelyezés kapcsolata a) térdfallal párhuzamos ülőbútor; b) térdfalra merőleges ülőbútor; c) térdfallal pár­huzamos fekvőhely; d) térdfallal pár­huzamos étkezőbútor; e) dolgozóasztal; f) beépített szekrény.

150. ábra: Térdfalmagasság megválasztása fekvő­hely esetén.

A kisebb magasságú térrészekbe a 151-154. ábrán látható módon tehetünk ülőgarnitúrát fekhelyet, étkező­helyet, térdfallal párhuzamosan vagy arra merőlegesen. A fekhely feletti térdfal kisebb magassági mérettel is készül­het (I. a 145. ábrát).

151. ábra: Térdfal elé helyezett ülőgarnitúra.

152. ábra: Térdfal elé helyezett fekvőhely.

153. ábra: Térdfal elé helyezett étkezőhely a) alaprajz; b) távlati kép.

154. ábra: Térdfal elé helyezett munkaasztal.

A bútorcsoportok közül az író-, ill. a munkaasztalok igénylik a legtöbb fényt. A tetősíkban fekvő ablakok előtt igen jók a fényviszonyok, így előtte kedvező meg­világítású munkahely alakítható ki. Az álló tetőablak kezel­hetőségét zavarhatja az előtte levő bútor.

Az ablak alatt készíthetünk fülkét a fűtőtestek elhelyezé­sére is (155. ábra).

155. ábra: A fűtőtest elhelyezése a) álló tetőablak előtt; b) tetősíkban fekvőablak alatt.

A lakóhelyiség, a nappali leghangsúlyosabb bútorcso­portja az ülőgarnitúra, amelyet a lakás tulajdonosa általá­ban különös gonddal választ ki. Ez érthető is, hiszen az ülőgarnitúra köré szerveződik a többi bútorcsoport. A ven­déget ide vezetik, sőt a tulajdonos is sok idejét tölti e helyen.

A kereskedelemben megvásárolható, sorolható elemek­ből készült szekrényfalak a legkülönfélébb kialakításúak. Ezeket elsősorban a kis lakások lakói kedvelik, mivel a lehajtható asztallap, a polc alá süllyesztett, szétnyitható fekhely használaton kívül kis helyet foglal el. A szekrényfal a ferde határoló falra merőlegesen, egyedi polckiegészítés­sel is elhelyezhető. Alsó elemei a térdfal elé is állíthatók.

Bútort saját kezűleg is készíthetünk, ha lehetőségünk és érzékünk van az ilyen jellegű munkához, ill. ha nem találunk a kereskedelemben ízlésünknek megfelelőt. Ebben segítséget nyújtanak hazai (pl. a Lakáskultúra barkácsmelléklete, Ezermester) és külföldi folyóiratok és könyvek, amelyekben kevés anyagból, egyszerű eszkö­zökkel készíthető bútorokról találunk rajzokat, leírásokat. A kereskedelemben pedig kapható különböző faáru, léc, deszka, farost lemez, dekorlemez stb. Ezenkívül poliuretánhab-tömb, amiből egyszerű, tetszetős bútorok készít­hetők.

A kárpit anyagának megválasztásakor gondoljunk arra, hogy a folyamatosan igénybe vett bútorhuzat idővel pisz­kolódik, tehát könnyen tisztítható huzatot vásároljunk. Rög­zített kárpitozású bútor (vagyis amikor a huzat összeépül a bútorállvánnyal, és attól nem lehet elválasztani) készítése nehézkesebb, mint az önálló kárpitozásúé. Ez utóbbi az állványtól, kerettől, váztól elválasztható, tehát cserélhető. A kárpitos bútor egyre jobban elterjedő változata a merev váz nélküli, csak „kárpitból” álló típus (156. ábra). Nagyon egyszerűen megoldható poliuretánhab-tömbből, amelyre ízlésünknek megfelelő anyagú és színű védőhuzatot ké­szíthetünk.

156. ábra: Egyszerűen készíthető, merev váz nélküli kárpitos bútorok.

Nemcsak mobil, hanem helyhez kötött, beépített bútor is készíthető. Ilyenkor különösen fontos bútorozási terv készítése, hiszen a legtöbb esetben már a kivitelezés során szükséges a csatlakozási helyek vagy az előre elkészített padkák, támaszok kialakítása. Például ülő- vagy fekvő­felület egyszerűen készülhet kis magasságú felfalazás lefedésével (157. ábra). Erre azonban már a falszerkezetek készítése során gondolni kell. A felületek, anyagok foly­tonossága miatt az ilyen bútor sajátságos, egyéni hangu­latot adhat a helyiségnek.

157. ábra: Helyhez kötött (beépített) ülőbútor.

A térdfal előtti kis magasságú helyen álló beépített ülőpaddal, polccal, ágyneműtartóval, fekhellyel stb. a helyi­ségek alsó háromszög keresztmetszetű terei használhatók ki (158-161. ábra).

158. ábra: Helyhez kötött (beépített) bútorok a) ülőpad; b) ülőpad; c) ágyneműtartó.

159. ábra: Ülőpad és zárt tárolóhely kialakítása (német példa).

160. ábra: Nyitott és zárt tárolóhely kialakítása (német példa).

A fedélszerkezet elemei sokszor igen gazdaságos, egyéni bútormegoldásokat tesznek lehetővé. A fedélszék fajtáinak ismeretében most már tisztában vagyunk azzal, hogy milyen elemek hol fordulhatnak elő. A süllyesztett fedélszerkezet fiókgerendái és fiókváltói ülőfelületek, asz­talok, tárolóhelyek kialakítására alkalmasak, ha megfelelő magasságban vannak (161. ábra).

161. ábra: Bútorkészítés a fedélszerkezet elemeinek segítségével a) ülőhely; b) tárolóhely.

A gyermekszobában vagy a gyermekek számára elkülö­nített térrészben a fedélszék elemeire hintát, mászókát is erősíthetünk.

Már felhívtuk a figyelmet arra, hogy egyetlen tér is milyen sokféle tevékenység végzésére lehet alkalmas. A hasz­nálat során idővel felmerülhetnek olyan igények, amelyek miatt szükséges lehet a helyiségekben elhelyezett bútorok, ill. bútorcsoportok átrendezése (pl. létszámnövekedés vagy éppen létszámcsökkenés, új munkahely megteremtése, esetleg hobbi stb.). A mobil bútorok különösebb nehézség nélkül átvihetők egyik helyről a másikra, de a helyhez kötött, beépített bútor ezt nem teszi lehetővé, hiszen csak bontás­sal tudjuk eltávolítani a helyéről.

A fedélszerkezet elemeit felhasználó bútorok esetében ez nem is oldható meg, mivel azok teherhordó szerepet is betöltenek. Valamennyi fel­sorolt előnyt figyelembe véve tehát hangsúlyozni kell, hogy a beépített bútor bizonyos fokig korlátozza a helyiségek bútorozhatóságát, és így használatát is. Ha szeretjük több­ször átrendezni, átcsoportosítani lakásunk helyiségeinek berendezését, akkor és ott használjunk inkább mobil bútort.

Gyakran indokolt a különböző módon bútorozott tér­részek kisebb vagy nagyobb mérvű elválasztása, a kelle­metlen egymásra hatások minimálisra való csökkentése miatt. Erre használhatók a térelválasztók. Anyaguk és kialakításuk sokféle lehet, ezért fontos, hogy a helyiségbe legjobban illő térelválasztó elemet vagy szerkezetet válasszuk. Ha a padlóhoz, a mennyezethez és az oldalfalakhoz való kapcsolatuk egyszerűen megoldható, ill. szükség szerint módosítható, a helyiségek átrendezése könnyebb.

Készülhetnek:

• mozgathatóan: egyszerű elhúzható függönyként, tolófalként kialakítva;
• rögzítetten, beépítve: részben vagy teljes egészük­ben tömören, esetleg polcsorral kombinálva;
• különböző magasságú bútorból, zárt vagy nyitott szekrényből.

Alkalmazásuknak ne az legyen a célja, hogy külön kis helyiségekre osszuk fel a teret! Főként kis légterű helyi­ségekben – ha a funkció megengedi – a tér egészének áttekinthetőségével oldjuk meg az elválasztást, azaz hasz­náljunk áttört térelhatárolókat.

A fedélszerkezet torokgerendáira vagy a főállások fogó­párjaira is erősíthetünk függönyt, tolófalat. Az oszlopok, dúcok, fiókgerendák a térben állva önállóan is adnak bizo­nyos fokú térelhatárolást (163. a) ábra). Megfelelő távol­ságra helyezett polcsorral az elválasztás mértéke fokoz­ható, ugyanakkor zárt vagy nyitott tárolóhely is kialakítható (164. b) ábra). A nagyobb méretű, összefüggő terekben ezek a fedélszékelemek gyakorta megjelennek, hiszen hagyományos fedélszék esetében a szokásos távolságuk egymástól 3,0-4,00 m.

163. ábra: Térelválasztás a fedélszerkezet elemei­nek segítségével a) térbe állításukkal; b) közéjük helyezett polcokkal.

A konyha bútorozására a kereskedelemben kapható beépített konyhabútor javasolható, ami változó szélességi mérettel, alsó és felső elemekkel készül. A térdfalmagas­ságának megválasztását itt is az elé kerülő bútor mérete befolyásolja (164. a) ábra). Ferde határoló fal elé alsó ele­met és egyedi készítésű polcot egyaránt helyezhetünk (164. b) ábra).

164. ábra: Beépített konyhabútor elhelyezése térdfal előtt a) 1 az alsó és felső elemek méretei; 2 térd­falmagasság alsó elem mögött; 3 térdfal­magasság fedlapos tűzhely mögött; b) a konyha részletei.

Az étkezőkonyhában az étkezőasztalt más célra is hasz­nálhatjuk. Főleg kevés önálló helyiséggel rendelkező lakásban van szükség e lehetőségre. Az étkezőasztal körüli zárt tárolóhelyen elhelyezhetők a munkához szükséges könyvek, írószerek. A terasz üveg­fala jó megvilágítást nyújt, a konyhabútort pedig egy elhúz­ható tolófal takarja.

A konyhabútor is lehet saját tervezésű és készítésű. Ilyen példát mutat a 165. ábra, ahol az alsó szekrények munkafelületét kerámialapokkal burkolták. A fedélszerke­zet elemeit itt is használhatjuk polckészítésre, amin a fű­szerek, kisebb edények tárolhatók (166. ábra).

165. ábra: Kerámialapokkal burkolt munkafelületű beépített konyhabútor.

166. ábra: A fedélszerkezet elemei közé készített polc konyhában.

A fürdőszoba, zuhanyozó, W. C.-helyiség berendezési tárgyai jól használhatók akkor is, ha térdfal elé kerülnek. Állhatnak vele párhuzamosan vagy rá merőlegesen (167. ábra). A kéménybe csatlakozó gáz-vízmelegítő készülék és a gáz-falifűtő alatt levő térrészben még elfér az auto­mata mosógép. A falfülkék, a padkák rakodás céljára jól használhatók. Készíthetünk polcot kerámiával burkolva is. Szép megjelenésű a falburkolatba épített tükör.

167. ábra: Térdmagasság fürdőszobában a), b) a térdfalra merőleges fürdőkád mögött; c), d) a térdfallal párhuzamos fürdőkád mellett; e) a térdfalra szerelt mos­dó előtt; f) a térdfalra szerelt W. C.-berendezés előtt.

A vizes helyiségekben a tetőszerkezet elemeit védjük meg a használati víz káros hatásától. A szabadon, bur­kolás nélkül hagyott elemeket védőbevonatokkal kell ellátni. A kis helyiségek felületeit célszerű úgy kialakítani, hogy fal-, ill. mennyezetfestésre ne legyen szükség: a csempe vagy kerámia falburkolatot készíthetjük a mennyezetig, és ilyenkor a mennyezeten, valamint a ferde falfelületen faburkolatot használhatunk.

A tárolóhelyiség kialakítható ferde térelhatároló fal alatt is. A kamrába kerül rendszerint a hűtő­szekrény, ha a konyhában nem tudjuk elhelyezni. Ha a kamraszekrény alatt helyezzük el, biztosítsuk az általa termelt hő egyszerű eltávozását. A közlekedőterületek falai mentén tároló szekrényeket helyezhetünk el, ruhanemű vagy egyéb használati tárgyak számára. Készíthetjük mi magunk is, pl. ferde határoló fal előtt (168. ábra).

168. ábra: Térdfal elé készített tároló szekrény a) részben nyitott kialakítással; b) zárt ki­alakítással.

Biológiai sérülések elleni védelem

A tetőtér-beépítés egyik legfontosabb anyaga a fa. Védel­méről az épületek padlásterének beépítésekor gondos­kodni kell.

Kártevők

A fedélszékekbe és fafödémekbe beépített faanyag az idők folyamán elhasználódik, tönkremegy. Pl. Budapesten, a felmérések szerint, a 60-80 éves épületek tetőszerke­zeteinek 80…85%-a károsodott. Rongálódásukat mecha­nikai sérülések és biológiai fertőzések okozták.

A mechanikai sérülések lehetnek:

• repedések (hossz- és keresztirányúak),
• lehajlások (vetemedések),
• törések,
• beázások (csaptól, üzemi víztől stb.).

A biológiai sérüléseket okozhatják:

• emberek (az emberek által okozott fizikai sérülések következménye),
• rovarok,
• baktériumok,
• gombák.

Emberek

A fa felhasználása közben szükségszerűen és szerkezetépítési okokból (pl. ácskapocs, szegek, szer­számnyomok) mélyebb sérüléseket okozhatnak. E sérülé­sek elősegítik a rovarok, baktériumok, gombák meg­telepedését.

Rovarok

Főleg a gombával fertőzött területeken teleped­nek meg. Általában a rovarok álcái, egyes esetekben ma­guk a rovarok okozzák a kárt. Az aktív rovarfertőzést a kirepülő nyílások alatti furatliszt első ránézésre is elárulja. A rovarrágások átmérője, hossza, alakja, elhelyezkedése alapján könnyen meghatározható a kártevő fajtája, és így a hatásos védekezés módja. A leggyakoribb farontó bogarak: cincérek, szúfélék, darázsfélék, hangyák, kopogóbogár, falisztbogár.

Baktériumok

A nedves fán szaporodnak, elbontják a fa fehérjetartalmát. A rovarok táplálékául szolgálnak.

Gombák

A spórák megtelepedéséhez, szaporodásához a fa meghatározott nedvességtartalmára, 18-25 °C me­legre, a levegő 18-22 %-os nedvességtartalmára és mini­mális napfényre van szükség. Főleg az új épületek gombás fertőzéseit segítik elő a fatelepekről behurcolt kórokozók.

A főbb gombafajták a következők:

• penészgombák,
• könnyező házigomba,
• házi kéreggomba,
• pincegomba,
• barna fenyőgomba,
• lemezes fenyőgomba,
• pikkelyes fagomba.

Penészgomba

Először ezek, a szilárdságot nem be­folyásoló, elszíneződést okozó penészgombák jelennek meg, amelyek vörös, zöld, kékes, szürke és fekete színűek lehetnek. A fa felületét teljesen vagy foltokban takarják. A felszín alá max. 2 mm mélyen hatolnak. Ezek a felszíni foltok egyes gombafajták esetében (pl. kékülés) megnehe­zítik az olajos védőszerekkel végzett telítést.

Könnyező házigomba

Az épület faszerkezetének leg­nagyobb ellensége. Mindenféle fát megtámad. A meg­fertőzött szerkezet színe előbb sötét lesz, majd hossz- és keresztirányú repedések keletkeznek rajta. A gomba rövid idő alatt lebontja a fa cellulóztartalmát. Kiirtása nagyon nehéz és költséges eljárást igényel. Terjedését szinte alig korlátozza valami. A fal, a bádogozás, az üveg és a kövek hézagain, repedésein is áthatol. A légszáraz fát is meg­támadja és elpusztítja.

Házi kéreggomba

Barnakorhadást okoz. A fertőzött fa (a fenyőféléket támadja meg) kézzel szétmorzsolható. Élettere a fülledt, nagy hőmérsékletű és nagy páratartalmú helyiség, ahol a faanyag nem tud kiszáradni. Főbb elő­fordulási helyei: gerendavégek, vakpadló stb.

Pincegomba

Főleg új építkezéseken, átépítéseknél fordul elő; így számolni kell vele a tetőtér-beépítésnél is. Mind a lombos-, mind a fenyőfát megtámadja. Az építtető a födémgerendák falba nyúló végén találkozik ezzel – az egyébként pincében, földdel érintkező faanyagokban honos – gombával. Rendszerint rovarfertőzéssel együtt fordul elő.

A védekezés módjai

A faanyag védelme három részből tevődik össze:

• megelőzés,
• megszüntető eljárások,
• utókezelés.

Megelőzés

A megelőzés tulajdonképpen biológiai védekezés, amely ideiglenes védelmet nyújt. Elvégezhető a tárolás helyén vagy a beépítéskor. Legfontosabb teendő a kártevő gom­bák életterének megszüntetése. A tárolás helyén a talajt 5%-os klórmeszes vízzel kell fertőtleníteni. A fa tárolása lehetőleg betontuskón, máglyázva, hézagosan (légmozgást biztosítva), csapadékvíz ellen tetővel lefedve történjék.

Mielőtt a helyesen tárolt, gombamentes fát beépítenénk, vizsgáljuk meg a tetőszerkezetet. Ha fertőzött tetőteret kell beépíteni, a fertőzés mértékének meghatározására a födémben teljes feltárást kell végrehajtani. Pontosan be kell határolni a fertőzött területet, a fertőzési gócokat. Az elgombásodott területről (pl. a könnyező házigomba esetén) nemcsak a faanyagot, hanem minden feltöltést, vakolatot stb. – a beépítés megkezdése előtt – az erre kijelölt helyre el kell szállítani, és minimum egy méter mélyen el kell földelni!

Ezt követően a fertőzött területen nátrium-hidroxid 5%-os vizes oldatával kell fertőtleníteni. A régi, víz elleni szigeteléseket is meg kell vizsgálni. Sérü­lés, elhasználódás esetén ezeket ki kell cserélni. Csak ezután szabad az új feltöltést és a vegyileg kezelt új fa­anyagokat beépíteni.

Megszüntető eljárások

A vegyszeres védekezés tartós védelmet nyújt a kártevők ellen, ill. megállítja és megszünteti a fertőzést.

A vegy­szerek hatásuk szerint lehetnek:

• gombaölő,
• rovarölő és
• kombinált szerek.

A következőkben bemutatott szereket nem teljes termék­választékban és csak felsorolás jelleggel ismertetjük. Vala­mennyi vegyszer pontos adagolási és felhasználási módja megtalálható a forgalomban levő dobozon, üvegen. Mér­gező anyagok lévén a használati utasítást szigorúan be kell tartani!

A javasolt, vízzel oldható vegyszerek a következők: fedélszékhez:

• TETOLV 5%-os,
• TETOL FB 25%-os,
• IGNIS FKI 10%-os,
• ammónium-szulfát 12%-os,
• ammónium-szulfát + bórax 12%-os (3:1); födémhez:
• pentaklór-fenol-nátrium 5%-os,
• TETOL EZ20%-os,
• TETOL TB 25%-os oldata.

Lakkok. Felhasználásukat – alapozók nélkül – gyors öregedésük miatt nem ajánljuk.

Lazúrok. A fafelületek védelme mellett színezésre, felü­letképzésre is alkalmasak. Színskálájuk jól kielégíti az esztétikai igényeket. A vízfelvételt nagymértékben csök­kentik és nem akadályozzák a faanyag légzését. Ezzel kizárják a fülledést okozó gombák megtelepedését.

Fajtáik a következők:

• XYLADEKOR,
• TETOL-LAZUR,
• ALBONIN-LAZUR.

A XYLADECOR sokrétű alkalmazási területe miatt bő­vebb ismertetést érdemel. Hazai és trópusi fák konzervá­lására, külső és belső térben egyaránt alkalmas (a fedel­es födémszerkezetek, bútorok, zsalugáterek, padlók, ablakok). Mélyen beszivárog a fába, és megbízható védel­met nyújt a rothasztó és kékkorhadást okozó gombák, valamint a farontó bogarak ellen. Kiváló fényállóságú pig­menteket tartalmaz. Színtelen változata az időjárásnak huzamosan kitett helyen elszürkül. Sokféle színben kapható, amelyek egymással jól keverhetők. (Hígítani tilos!) Az egyenletes lazúrhatás elérése céljából a felületre felvitt anyagokat, egy-egy réteg felhordása után 30 perccel, száraz ecsettel vagy szivaccsal szálirányban el kell dol­gozni.

Alkalmazása előtt:

• a gyantás fákat nitrohígítóval gyantátlanítani kell;
• ajánlatos a felületet homokszemcsés csiszolópapírral simára csiszolni (erre a célra acélgyapot nem alkalmas);
• az anyagot alaposan fel kell keverni használat előtt.

Ecsettel vagy mártogatással, két, ill. három rétegben kell felhordani. (Az időjárásnak kitett felületen három réteg szükséges, felhordás közben a szert többször fel kell keverni.) A művelet ideje alatt a védőfelszerelés használata kötelező. A XYLADEKOR-t nem szükséges lakkal átvonni, de a nagyobb mechanikai hatásoknak kitett felületeken ez hasz­nos lehet (pl. padlóburkolat, bútorok). Ehhez olaj- vagy műgyantaalapú, színtelen lakk használható.

Ha a fa védelme a kártevők okozta nagymérvű statikai gyöngülés miatt célszerűtlen, akkor a károsodást szenve­dett részt ki kell cserélni. Ha nem az egész rész károsodott, akkor csak a hibás részt kell eltávolítani. Az új elem beépí­tése előtt a régi elemet is ajánlatos vegyszerrel kezelni. A fertőzött részt semmisítsük meg! (El kell égetni vagy legalább egy méter mélyre elásni.)

Utókezelés

Az időjárásnak kitett – a szennyeződéstől megtisztított – felületet kétévenként egy réteggel át kell festeni. Az idő múlásával a vegyszerek hatása csökken, ezért mindenféle kezelést időnként meg kell ismételni. Utólagos tetőtér-beépítés tervezésekor ajánlatos szakvéleményt kérni a FAKI-tól (Faipari Kutató Intézet), amely megvizs­gálja és véleményezi a szerkezetet, majd meghatározza a helyes kezelés módját.

Tűz elleni védelem

A fa gyúlékony, könnyen éghető anyag. Huzamosabb ideig nem áll ellen a nagyobb hőmérsékletnek, és a tűztől tartó­san nem is védhető.

Nehezebben gyullad meg, ha

• nagy keresztmetszetű,
• tömör,
• sima felületű,
• élei lekerekítettek.

Összetétele 105-110 °C-ig nem változik; ennél na­gyobb hőmérsékleten azonban desztillációs folyamat zajlik le. Gázok keletkeznek, amelyeknek lobbanáspontja 230-260 °C, gyulladáspontja 260-290 °C. E hőmérséklet felett a fa elég. A Függelékben található tűzvédelmi előírások betartása a tervezőtől nagyon gondos munkát igényel, hogy a fa és a fapótló anyagok égéskésleltető védőszereinek kiválasz­tásakor – a beszerzési lehetőségek, az esztétikai, gazda­sági és műszaki szempontok figyelembevételével – a megfelelő szerkezeti megoldással és anyagválasztással biztosítsa a tűzvédelmi előírások betartását.

Az égéskésleltető anyaggal kezelt és a tűzvédő festék­bevonattal ellátott épületszerkezeteket úgy kell beépíteni, hogy rendszeres vizsgálatuk, szükség esetén utólagos védőszeres kezelésük – a telítéssel végzett égéskéslel­tetés kivételével – megoldható legyen. Ezek az anyagok késleltetik a fa meggyulladását, és las­sítják a tűz továbbterjedését. Felhasználásuk előtt fontos teendő a használati utasítás elolvasása. A kezelés előtt a fát szárítani, a portól, szennyeződéstől meg kell tisztítani.

A telítés a legköltségesebb eljárás. Előnye, hogy eltömi a hézagokat és megakadályozza az oxigén bejutását a fába. Hátránya, hogy a fa házilagosan nem telíthető égés­késleltető anyagokkal. Mindenféle kezelést időszakonként meg kell ismételni (utókezelés).

Általános szabályok

A munkás csak olyan munkát végezhet, amelynek tech­nológiáját megértette, és annak elvégzésére képes. Látnia kell a munkavégzés során előforduló baleseti forrásokat. A munkát úgy kell végeznie, hogy közben más dolgozót ne zavarjon, viszont veszély esetén képes legyen arra, hogy másnak is felhívja a veszélyforrásra a figyelmét.

Építőipari gépeket csak érvényes gépkezelői igazolvánnyal rendelkező egyén kezelhet, javításukat szakképzett szerelő végezheti. Minden munkanemhez megfelelő védőeszköznek kell rendelkezésre állnia az építkezés folyamán.

Ha csoportos munkavégzésről van szó (pl. nehéz tárgy több ember által való mozgatása), akkor egy munka­vezetőt kell kijelölni, és a vezényszavakat előzőleg meg kell beszélni. Munkavégzés előtt minden munkaeszközt ki kell próbálni. Magasban dolgozók max. 10 kg terhet (anyag és szerszám) vihetnek magukkal. Ennél többet csak kötélen szabad felhúzni.

Függő teher alatt tartózkodni szigorúan tilos! Súlyos borulékony tárgyakat felborulás, elbillenés ellen biztosítani kell a tárolás során is.

Tetőfedő munkák

A tetőfedő munkákat csak az ácsmunkák teljes befejezése után szabad elkezdeni. Munkakezdés előtt a munka­terület fölött áthaladó csupasz elektromos vezetéket a munkavégzés idejére feszültségmentesíteni kell. A tető­fedés alatti területen nem szabad tartózkodni, azt el kell zárni, föléje esetleg védőtetőt kell készíteni. A törmelék lehullása ellen az ereszen védődeszkával védekezünk.

Az anyagokat a padlástérben, a födém teherbírásától függően, tárolhatjuk. A cserepeket hosszélre állítva, páro­sával egymásnak forgatva, műpala lemezeket lapjukra fektetve, a sorok végén lépcsőzve tároljuk, a padlásfödém síkjától legfeljebb 1 m magasságig. Jegesedés, ködös, szeles, csapadékos idő esetén tető­fedést végezni tilos! A nyeregtetők fedését – az azonos arányú terhelés érdekében – mindkét oldalon egyenlő ütemben kell készíteni. A munkát a széljárásos oldalon kell elkezdeni.

A tetőn csúszós cipőben dolgozni nem szabad. Két főnél kevesebb dolgozó tetőfedést nem végezhet. A tető­felületen – műpala, hullámpala, poliészter lemez fedés esetén – csak pallóterítésen szabad közlekedni. A 25°-os vagy ennél meredekebb hajlásszögű tetőn csak mentő­övvel, ill. biztonsági hevederrel szabad dolgozni. Az előbbi védőeszközök csak szilárd épületszerkezetekhez rögzít­hetők, a tetőn kívüli szerkezetek ilyen célú igénybevétele tilos. A hidegtető rétegeinek vízszigetelő munkáit forró bitu­men helyett csak oldószeres bitumenemulzióval szabad végezni.

Hő- és hangszigetelő munkák

Azbeszt és szilikát alapanyagú szigetelőanyaggal csak megfelelő szellőzésű tetőtérben, személyi védőfelszerelés­sel szabad dolgozni. A ragasztásnál használt hideg bitumenemulzió párol­gása miatt dohányozni tilos, hatásos szellőzésről gondos­kodni kell.

Festő- és mázolómunkák

Mázolómunkát csak jól átszellőztetett térben végezhetünk. Törött, repedt létrák használata tilos! Nem szabad a létrá­kat csúsztatással „sétáltatni”. A kétágú létrák alátámasz­tására megfelelő figyelmet kell fordítani. A létrán egyszerre csak egy ember dolgozhat. A létrát állványként alkalmazni nem szabad. Toldás csak megfelelő szilárdságú faanyag­ból készülhet csavaros, szorítókapcsos rögzítéssel (ha lehet, kerüljük el).

Fontosabb tudnivalók:

• Mennyezetfestés esetén ajánlatos álarcot viselni.
• A feszültségmentesítés kötelező dugaszolóaljak, kap­csolók és egyéb elektromos szerelvények levett fedlapja esetén (falfestés).
• Robbanásveszélyes, tűzveszélyes anyagok alkalmazá­sakor nem szabad dohányozni, lángot használni vagy szikrát kelteni. Nem szabad a megmunkált felület fölé hajolni, ha azt káros oldószertartalmú festőanyaggal fes­tettük be. Ilyenkor időnként friss levegőn kell a tüdőt át­szellőztetni, még jó szellőzés esetén is.
• Enyvet, timsót stb. csak kéménybe kötött tűzhelyen vagy gázkészüléken szabad főzni.

Üvegesmunkák

Üveglapok csak élükre állítva tárolhatók úgy, hogy teljes (felületük illeszkedjék a támasztáshoz. Üvegek rakodása, mozgatása közben tenyér- és alkarvédőt kell alkalmazni. Az üveg vágásakor figyelni kell arra, hogy az üveg a szabászasztalra teljes felületen felfeküdjön.

A levágott hulladékot ládába kell gyűjteni. Edzett biz­tonsági üvegeket elvágni tilos! A törött üvegek kiszedését mindig felülről kell kezdeni, közben a táblát kívülről is, belülről is meg kell támasztani. Tetőüvegezéshez a munka végzésére és az anyag tárolására is alkalmas állványzatról kell gondoskodni. A tetőüvegezés megkezdése előtt az alatta fekvő teret el kell keríteni, és figyelmeztető táblával kell ellátni.

Burkolómunkák

A burkolóanyagokat, a födémek terhelhetőségét szem előtt tartva, a főfalak mentén kell tárolni, a napi szükségletnek megfelelően. A falburkoló munkák megkezdése előtt a függőleges felületről a kiálló huzalvégeket, szegeket, éles tárgyakat el kell távolítani. A padlóburkoló, mennyezetburkoló és mészkeverő munkákhoz a védőfelszereléseket egyénileg kell meg­határozni. Ezek általában térdvédő, tenyérvédő, átlátszó védőálarc, zárt ruházat, védőszemüveg.

Oldószeres ragasztóanyag alkalmazásakor hatásos szellőzés, esetleg levegőcserélő készülék alkalmazása ajánlatos. Felhordásakor az aljzathoz nem szabad közel hajolni. A ragasztást végző 10-30 percenként köteles min. 5 percig a szabad levegőn tartózkodni. Rosszullét esetén azonnal forduljunk orvoshoz!

Dohányozni nem szabad, a hálózat feszültségmente­sítésével még a szikraképződést is meg kell előzni. Par­ketta lakkozása esetén is tilos tüzet okozó, szikrakeltő tevékenységet folytatni. Védőeszközként itt is levegő­cserélő készülék ajánlható. A lakk kiszáradása közben a helyiségben ne tartózkodjunk! Nők és 18 éven aluliak padlót nem lakkozhatnak. A hatásos szellőzést ez esetben is feltétlenül biztosítani kell.

A parkettacsiszoló gép üzemeltetésekor a haladási irányban nem tartózkodhat senki. A csiszolóhengert a gép leállítása után „fel kell húzni” a padlóról, indítani is csak ebben a helyzetben lehet. A porzsákot 50%-os telítettség­nél ki kell üríteni. A gépek kezelését csak az erre betanított dolgozó végezheti. Csiszolás közben a helyiség hatásos szellőztetéséről gondoskodni kell. Ha az elektromos fogyasztásmérő nem bírja az áramerősséget, hozzá nem értő dolgozó nem állíthat a mérőórán. Ilyenkor az Elektromos Művek szak­embere segítségét kell kérni.

Csőszerelő munkák

A fő- és válaszfalak alapjainak és a csővezetékeknek a kereszteződésekor megfelelő kiváltást kell készíteni vagy csőhüvelyt kell elhelyezni. A csővezetéket az épület teher­bíró szerkezeti részeihez kell rögzíteni. A vésési munkákat úgy kell végezni, hogy a lehulló tör­melék, por stb. a dolgozókat és a berendezéseket ne veszélyeztesse. Tartószerkezeteket megvésni csak stati­kus szakértő engedélyével szabad, kivéve, ha az a tervben eleve szerepel.

Gázszerelő munkák

A gázömlés helyét kizárólag szaglással, szappanos vízzel, kémiai reagensekkel, gázkutató készülékkel szabad ke­resni. A próbaüzemet csak a sikeres tömörségi kísérlet után szabad megkezdeni. A próbaüzem alatt a hálózatot állandóan figyelni kell, szakember jelenlétében és irányí­tásával.

Villanyszerelő munkák

A teherhordó szerkezeteket csak statikus szakértő enge­délyével szabad megvésni. A vezetékek csőbehúzását csak vezényszóra, rángatás nélkül végezzük. Új berendezések feszültség alá helyezésével, feszült­ség alatti munkavégzésre, egyéb szerelési munkákra a mindenkori vonatkozó szabványok előírásai a mértékadók.

Az építőipari gépek kezelése, karbantartása

A gépek helyes működéséről munkakezdés előtt meg kell győződni. Az észlelt hiányosságokat csak képzett gép­szerelő szüntetheti meg, feszültségmentesített állapotban. Üzem közben észlelt rendellenességek esetén a működést azonnal be kell szüntetni, és a gépet át kell vizsgálni. Minden gépet csak rendeltetésének megfelelően szabad használni. Használat után az esetleges szennyeződésektől meg kell tisztítani őket, és üzemképes állapotban kell a következő munkaszakaszig tárolni.

Kőművesmunkák

Anyagait a födém teherbírásának megfelelően kell tárolni, szabályos módon, lehetőleg a teherhordó falak mentén. A munkavégzés folyamán közlekedési utakat, területeket szabadon kell hagyni. A keletkező törmeléket, lehulló habarcsot össze kell szedni és törmelékgyűjtő ládában tárolni. A munkaidő végén ugyanígy össze kell takarítani a törmeléket.

Fontosabb betartandó szabályok:

• A zsalukat, dúcokat és egyéb támaszokat elsodrás és kidöntés ellen meg kell védeni, el kell keríteni.
• Téglát faragni csak abban az irányban szabad, amerre nem tartózkodik személy. Vigyázni kell, hogy a lehulló darabok ne sértsenek meg senkit.
• A habarcskeverés helye jól el legyen különítve a kő­művesmunka helyétől.
• Kőművesmunkát csak kisbak, nagybak és vasbak áll­ványról végezhetünk állványkikötés nélkül. Ha egyéb (létra-, fém-, elemes) állványról dolgozunk, akkor azt fel­dőlés ellen ki kell támasztani vagy falkaromhoz ki kell kötni. Nagy méretű fémállványhoz még külön földelést is kell létesíteni.
• Repedt, korhadt anyagból állványt készíteni tilos! Vigyázni kell az állványmezők teherbírásának megfelelő terhelésére.
• A tégla rakodásához tenyérvédő kesztyű viselése köte­lező. Rakodáskor a téglát max. 2 m távolságból szabad egymásnak dobálni.
• Habarccsal való munkavégzéshez tenyérvédős kesztyű, esetenként (keverés, vakolás) védőszemüveg, védőálarc viselése szükséges.

Összefoglalás

Az ismertetett balesetvédelmi elhárító szabályok nem ter­jedhetnek ki minden egyes részmunkára, ugyanis ezekre különösebb előírások nincsenek. Az építő itt magára van utalva.

A munkaterületen nincs helye a játéknak, a fegyelme­zetlenségnek, a figyelmetlenségnek. Azt, aki az egyes építési feladatokat előre átgondolja, az anyagok, eszközök tulajdonságaival tisztában van, általában nem éri baleset. Legfontosabb tehát az építési technológia ismerete, amely­ből egyben a veszélyforrások is kiderülnek. Az építést – főleg ha az ember magának épít – nagy türelemmel, szinte szeretettel kell végezni. Meg kell figyelni az egyes anyagok fizikai, esztétikai tulajdonságait és ezeket felhasz­nálva kell építkezni. Dolgozótársaink testi épségének vé­delme érdekében megfigyeléseinket át kell adni, hogy azokat ők is hasznosítani tudják. Egy-egy új részfeladat előtt ajánlatos azt végzőivel részleteiben is megbeszélni, kiemelve a balesetveszélyes helyzeteket, körülményeket, anyagokat.

A festésnek, mázolásnak, tapétázásnak kétféle szerepe lehet: esztétikai és védelmi. A falban levő, azon kismérték­ben átszellőző és a páratartalmú levegő mozgását is lehe­tővé tevő beltéri falfesték-rétegnek higiéniai és esztétikai feladata van. A mázolás a fa- és fémszerkezeteket konzerválja.

A belső fal- és mennyezetfestés lehet:

• meszelés (fehér és színes);
• enyves festés;
• műanyag- (vízben oldódó diszperzit) alapú beltéri falfestés.

A meszelés többnyire fehér színben készül, a kötőanyag és a színezék maga a mész. Színes meszelés esetén tubusos színezéket keverünk a mésztejbe.

A meszelés anyagát célszerű egy-két nappal a felhasz­nálás előtt feloldani, majd oldódás után akár többször is átszűrni. A jó fedés érdekében budai földet, a jó terülés érdekében tejet és lenolajat ajánlatos az oldatba keverni, mintegy 5-10 térfogatszázalékban. A megfelelő keverési arányt próbafestéssel dönthetjük el, amelyet falra vagy újságpapírra készítünk (ventillátorral gyorsíthatjuk a szá­radás idejét).

A meszelés technológiai sorrendje a következő:

• a munkaeszközöket és a munkaterületet a munka­végzéshez előkészítjük;
• szükség esetén a régi falfestést spatulyával eltávolít­juk (enyves festésnél bő vízzel);
• porolóecsettel lesöpörjük a port a felületről;
• a hibás felületeket mészből, lenolajból és gipszből készült glettanyaggal (glettvas igénybevételével) lesimítjuk;
• a glettelést – korongecsettel – bő vízzel összemos­suk, vagy finom csiszolóvászonnal megcsiszoljuk;
• a felületet szitán átszűrt mésztejjel egy vagy a fedés érdekében több rétegben (kihagyás- és csorgásmentesen) lemeszeljük (a meszelést a mennyezeten kel kezdeni, és utoljára az ablak felőli falat meszeljük, mert az gyorsab­ban szárad). A meszelést mindig csak az egyes rétegek teljes száradása után szabad folytatni. Színes meszelés­nél már az alapmeszelés is színes!

Meszelést általában alárendelt helyiségekben alkalmaz­nak, de egyre nő azok száma, akik – higiéniai szerepe mellett – felismerik a jó minőségű meszelés esztétikai értékét is.

Az enyves festés kivitelezésének sorrendje a következő:

• a régi (enyves) festés benedvesítése, kaparása, a felület mosása;
• a hibás felületek glettelése, gipszelése, esetleg fluátozása az előfestés után, amelynek az anyaga szűrt mésztej. (A fluátozás vakolatmegkötő módszer, amelynek anyaga alumínium-szulfát, magnézium-szulfát, továbbá a cink-szulfát. A vakolat vízzárását elősegíti és kivirágzását gátolja. Hasonló hatású – csak drágább – anyag a VLISIN mélyalapozó.) Majd ezeket a műveleteket szappanozás, timsózás követi;
• felhordjuk a fedőrétegeket, először a mennyezeten, majd az oldalfalakon;
• végül az esetleges vonalozást, hengerezést készít­jük el.

A felület kellősítése után a festékanyag megkeverése az első feladat. A zacskós enyvet beáztatjuk, forralás nélkül felmelegítjük és kötőanyagként a festékelegyhez vegyítjük. A felületet a porszemcsék megkötése és a felület porózusságának megszüntetése céljából szappanozzák és timsózzák (10 I vízhez 1,4 kg timsó). Ezek után következhet a színes réteg felhordása. Ezt a műveletet – lehetőleg zárt térben – úgy végzik, hogy a csatlakozó felületek közben ne szárad­janak ki. Különben sötétebb csík jelenik meg a találkozások­nál. Ha a festés száradása után a felületen hajszálrepedés, leveles pergés, táskásodás tapasztalható, ennek oka a túl sok enyv. Ha a festés krétásodik („fog”), akkor kevés az enyv. Ebben az esetben a felületet be kell permetezni tejjel, amely a pigment szemcséket megköti.

Manapság többnyire az egyszínű falfestést kedvelik, de vannak olyan építtetők is, akik a mintás, hengerezett fal­felületeket. A hengerezés alá nem szükséges I. osztályú színes festést készíteni, mert a henger mintái „össze­mossák” az esetleges kisebb hibákat, felületi egyenetlen­ségeket.

Túl nagy belmagasság, egymástól eltérő oldalfal- és mennyezetszín esetén az oldalfalon a színeket elválasztó, vízszintes vonalazást alkalmazhatunk. A műanyagalapú diszperzites festékeknek több ismert márkája van (DISZPERZIT, EMFIX, WALLKID stb.). Ezek kemény, selymes fényű, mosható, a fal páraháztar­tását nem befolyásoló (lélegző) felületet képeznek. Hasz­nálatuk egyszerűbb a hagyományos festési eljárásokénál.

Kivitelezésük sorrendje a következő:

• a portalanított, letisztított, hibátlan, száraz falfelületet műanyagalapú tapasszal (BREPLASTA) bevonjuk;
• a glettanyag kiszáradása után a falfelületet csiszoljuk és portalanítjuk;
• a festékanyagot a dobozán levő utasítás szerint elő­készítjük, majd két-három rétegben felhordjuk (hengerezéssel, ecseteléssel, szórással).

Tapétázás

A tapétázás is a belső falfelületek díszítésére, bevonására – védelmére – szolgál.

A tapéták három fő változata:

• könnyű papírtapéta (nem veszik igénybe a vakolatot);
• középnehéz papír- és műanyag tapéta (erősebb ala­pot kívánnak, ezért makulatúra – papíraljzat – alkalma­zása szükséges);
• nehéz műanyag, dombornyomású és szövettapéta, kárpit és bőrtapéta (szilárd vakolatot és makulatúrát igé­nyelnek).

A tapétázás munkamenete a következő:

• a tapétázandó vakolt felületet kijavítjuk, fluátozzuk, portalanítjuk;
• a felületet a forró vízben oldott enyvvel ecseteljük, majd csirizes ragasztással felragasztjuk a makulatúra­papírt (általában csomagolópapír);
• tapétaasztalon acélvonalzó, tapétázó kés és olló segítségével méretre szabjuk a tapétaanyagot;
• a tapétaasztalon bekenjük a leszabott anyagot ragasztóval (pl. TENAX tapétaragasztó), amelyet még előző nap „bekevertünk”;
• a mennyezetet többnyire diszperziós festékkel fest­jük be;
• elvégezzük az oldalfalak tapétázását;
• az öntapadó tapétaszegő csíkok ragasztása (kívánság szerint).

Az oldalfalak tapétázását célszerű valamelyik saroknál elkezdeni. Miután a tapétaanyag hátoldalát – korong ­vagy laposecsettel – ragasztóanyaggal bevonjuk, a tapétát harmonikaszerűen összehajtogatjuk és felvisszük a létrára. A kibontott csík leengedése után mindig a függő­leges (hosszabb) élét állítjuk be. A következő csíkot már ehhez illesztjük, ill. 5 mm átfedéssel is felragaszthatjuk. Végül szőrkefével a teljes felületet átdörzsöljük, a jó tapadás elérése érdekében. A tapéta felső – vízszintes élét – tapétaléccel vagy papírcsíkokkal zárjuk le.

Megjegyzendő, hogy az ún. nedves helyiségekben (konyha, fürdőszoba, W. C.) nem alkalmazhatunk enyves festést és tapétázást, mert a kötőanyagként szereplő enyv nedvesség hatására megduzzad, és a festés, ill. a tapéta leválik az aljzatáról.

Mázolás

A mázolási munkákat a következőképpen osztályozhatjuk:

• falfelületek mázolása (vakolt felületek burkolatszerű bevonata, szerelt lapok – pl. BETONYP, azbesztcement lap, faforgácslemez stb. – felületképzése);
• faszerkezetek mázolása;
• fémszerkezetek mázolása.

A mázolási munka a következő műveletekből áll:

• csiszolás, portalanítás, alapozás;
• alapmázolás, gyenge csiszolás, portalanítás;
• tapaszolás, csiszolás, portalanítás;
• fedőréteg mázolása, gyenge csiszolás, portalanítás;
• lakkozás.

A faszerkezeteket általában olajos hígítóval alapozzák (kivéve természetesen, ha már mázolva voltak). Ennek száradása után vékony alap mázréteg felhordása követ­kezik. A felületet száradás után – a jobb tapadás érdeké­ben – csiszolják, portalanítják, majd spatulyával (szin­tetikus tapasszal) a egyenetlenségeket kitapaszolják. Igényesebb munka esetén ún. lakk-kittet készítenek LITOPHON-ból (fehérítőanyag) és zománcfestékből. Miután ez megszáradt, a felületet lecsiszolják, portalanítják és új alapozóréteggel vonják be. A következő napon a lakk-(zománc-) réteg is felhordható az átcsiszolt, portalanított felületre, amely ettől jellegzetes, csillogó fényt kap.

Ha a faszerkezet már volt mázolva, akkor a rajta levő mázréteg – alapos csiszolás után – első alapozórétegnek fogadható el.

A fémszerkezetek mázolása is ugyanígy végezhető, csak alapozóként míniumtartalmú anyagot használnak.

A vakolt felületek a glettelést követő olajos pórustömítés után mázolhatok.

A lemezszerű – szerelt – falfelületek mázolása is csak az alkalmazott anyagtól függő pórustömítés után kezdőd­het meg.

A korszerű építészetben – így a tetőtér-beépítéseknél is – nagy szerepe van a különleges, nagy méretű üveg­felületeknek, hőszigetelő ablakoknak. Alkalmazásuk mind esztétikai, mind műszaki szempontból kívánatos. Egyrészt a belső megvilágítás kedvezőbb, másrészt a külső (hom­lokzati) megjelenést teszik – az áttetszőség vagy éppen a tükrözés révén – változatossá. Figyelembe kell azonban vennünk a belső hőmérsékletnek (a túlzott méretű üveg­felület ugyanis számottevő hőveszteség-forrás) és a be-tekinthetőség meggátlásának a szempontjait is. A nyári hőhatás ellen viszonylag könnyen védekezhetünk keretre rögzített tengelyű falamellákkal vagy RELUXA redőnnyel, rolóval stb. A téli hőhatások ellen több rétegű, hő- és hang­szigetelő üvegezéssel védekezhetünk.

Az üvegezési munkák lehetnek:

• síküvegezés;
• idomüvegezés;
• hőszigetelő üvegezés;
• üvegbeton-készítés;
• síküvegezés különleges, edzett üveggel.

Az üvegfajták gyártási módja szerint megkülönböztetünk:

• húzott üveget;
• öntött üveget (sík-, recés, mintás felületű és huzal­betétes);
• különleges (edzett, tükör-, opál-, fényvisszaverő, biztonsági) üveg.

Síküvegezés

A síküvegezés körébe a különböző nyílászárók, erkély­falak üvegezése tartozik. Ezt általában húzott üveggel végzik, de ritkán öntött és egyéb üveget is használnak. A síküvegezés fa- és fémkeretekbe egyaránt készíthető. A faszerkezetek üvegezését csak a nyílászáró szerkezetek alapmázolása után végezhetjük el.

A beüvegezendő keret méreteinél 2-3 mm-rel kisebb méretet mérünk fel a leszabandó üvegtáblára, és azt gyémánthegyű vagy vídiakerekes üvegvágóval vízszintes helyzetben rákarcoljuk az üvegfelületre. A bekarcolt vonalat az üvegvágóasztal éléhez illesztjük, majd az üvegfelületet a vágószerszám fejével a vonal mentén könnyedén végig­kopogtatjuk. Végül az üveglap szélét tenyérvédő kesztyű­ben megfogva, a felesleget erőteljes, lefelé irányuló moz­dulattal letörjük.

Üvegezés faszerkezetben

Faszerkezetben az üveg számára készített mélyedést (falcot) üvegtapasszal vékonyan kikenjük, és ezek után tesszük helyére az üveget. Mindezt az üvegvágóasztalon vagy állványon végezzük. A következőkben az üvegtáblát 15-20 cm-enként háromszögletű üvegszegekkel rögzít­jük, majd kb. 45°-os síkban üvegtapasszal véglegesen rögzítjük.

Ritkábban alkalmazott üvegrögzítő elem az üvegszorító léc. Az előkészítő műveletek ez esetben is azonosak az előbb bemutatottakkal. Portalanítás után az üveghornyot tapasszal kikenjük, majd az üvegtábla behelyezése után ugyancsak vékony tapaszolással felcsavarozzuk, ill. sze­gezzük az üvegszorító lécet.

Fémszerkezetek üvegezése

A fémszerkezetek üvegezése csak rozsdásodás gátló alapfestés után készülhet. 1,5 m²-nél nagyobb felületű üvegtáblát csak keményfa üvegalátéttel szabad alkalmazni. A fém és az üveg közé apró keményfa ékeket kell a 2-4 mm széles illesztési hézagba helyezni. Az üvegtáblát míniumos tapaszolással vagy fémprofil beszorító léccel rögzítjük.

Idomüvegezés

Idomüvegezéshez U és Z profilú – max. 3 m hosszú­ságú – üvegpallókat használhatunk, térelhatároló és válaszfalak, továbbá huzalbetétes üvegtető-héjazat készí­téséhez. Az utóbbit megoldhatjuk huzalbetétes síküvegből is. A huzalbetétes üvegpallókat szokványos tetőlécre, a síküveget a felülettől függően méretezett acéltartókra rög­zítik. Ezeket a szerkezeteket csak ott alkalmazhatjuk, ahol nincs hőszigetelési igény.

Hőszigetelő üvegezés

A hőszigetelő üvegezés többnyire a nyílászárókban el­helyezve kerül ki az építkezés színhelyére. Behelyezésével tehát az építtetőnek nem kell törődnie. Gondoskodni kell azonban a törés elleni védelemről, az építkezés alatt, mert a hőszigetelő üveg pótlása körülményes és költséges.

Üvegbeton felületek

Az üvegbeton felületek üvegidomokból és vasbeton hordókból készülnek. Az üvegidomok béléstestként visel­kednek, a tartó és teherviselő szerep a vasbeton bordákra hárul, összeépítésüket – nagy saját tömegük miatt – csak teherbírás szempontjából ellenőrzött födémen szabad végezni. Vízszintes és függőleges üvegbeton felületek egyaránt készíthetők. Válaszfalként, szélfogóként erkély és terasz árnyékoló falaként, határoló fal bevilágítójaként alkalmazhatók. Kivitelezésük egyszerű, házilagosan is elvégezhető. A vasbeton bordák úgy készíthetők, hogy mind a függőleges, mind a vízszintes hornyokba betonacél húrokat kell helyezni (a tervnek megfelelően).

Hidegpadló burkolatok készítése

A tetőtér-beépítéskor alkalmazható hidegpadló burkolat lehet:

• PVC-burkolat (betonsimításra, ragasztással);
• kerámia vagy cementanyagú elemekből készült lap­burkolat (mázas kerámia, mettlachi, mozaiklap, nova tört­lap, tégla stb.), fektető habarcsba rakva.

A padlóburkolatok készülhetnek azonos vagy több szín­ben és mintában, szabályos hálóban és kötésben. A PVC-burkolatokat főleg konyhákban, fürdőszobákban alkalmazzuk, de kedveltek előszobákban és kamrákban is. A habalátétes PVC-burkolat az ún. félmeleg padlók cso­portjába sorolható.

Fektetésük viszonylag egyszerű, házilagosan könnyen kivitelezhető, a következőképpen:

• a pormentesített aljzatbetonra simítást készítünk MOZAIK csemperagasztóból és cementből vagy gipszből, és ezzel a sűrű glettanyaggal simítjuk le a felületet;
• a PVC-tekercset az alaprajznak megfelelően leszab­juk (a teljes szélességű tekercsek a helyiség közepére kerüljenek);
• mind az aljzatot, mind a lemezeket vékonyan bevon­juk PVC-ragasztóval, majd megvárjuk, amíg oldószere elpárolog (ez a jellegzetes szag gyengülése után követ­kezik be);
• a lemezeket a helyükre illesztjük, és középről a szél felé haladva erőteljes dörzsöléssel rögzítjük.

A munka folyamán ügyelnünk kell a lemezek pontos illesztésére, a szélek megfelelő leragasztására. A még tovább is párolgó oldószer a kész burkolaton hólyagosodást okoz. A PVC-lemezek mellett lábazati szegélyt és a tágulási hézagot borító csíkokat is használunk.

Az elemekből összerakott padlóburkolatok kivitelezése gyakorlatilag megegyezik egymással.

A lerakás technoló­giája a következő:

• a portalanított aljzatbetonra feljelöljük a szélső sorok elemeinek helyét (a helyiség két egymásra merőleges oldalán);
• a földnedves fektető habarcsból a sarkokban és az oldalfalak felénél, negyedénél az egész számú lapméret szerint ún. kitűzőlapokat helyezünk el (a padlóburkolat terv szerinti magasságában);
• ágyazóhabarcsból a lehúzóléc segítségével egyen­letes és terv szerinti (vízszintes vagy megfelelően lejtő) síkot képezünk;
• az ágyazóhabarcs felületére vékony cementtejréteget hordunk fel, és ebbe ágyazzuk be a burkolóelemeket, amelyeket csak akkor döngölünk meg kissé, amikor már egy egész sor el van helyezve;
• ezeket a műveleteket a burkolat befejezéséig ismé­teljük úgy, hogy háttal az ajtó felé haladjunk;
• a hézagolást a burkolatra fektetett pallóterítésről végezzük 8-24 óra múlva úgy, hogy a folyékony cement­tejet a hézagokba beledörzsöljük, majd a felesleget lemos­suk, papírral ledörzsöljük s lesöpörjük.

Melegpadló burkolatok készítése

Bár a melegpadló burkolatokat a kivitelezési folyamat leg­végén célszerű elkészíteni, a padlóburkolatok jobb áttekint­hetősége érdekében itt tárgyaljuk. Melegpadló burkolatot minden olyan helyiségben készít­hetünk, amely nincs különösebb pára- és nedvességhatás­nak, valamint kopásnak kitéve.

A leggyakrabban alkalmazott melegpadló burkolatok:

• parketta (szalagpadlós, ragasztott, mozaik-, szalag-stb.),
• hajópadló,
• szőnyegpadló.

Előszeretettel alkalmazzák a csaphornyos parkettát (vakpadlós, ragasztott), bár helyét egyre inkább más par­kettafajták veszik át. Ilyenek a táblás kivitelben készült mozaik- és szalagparketta.

A parketták anyagai lehetnek:

• tölgy, gőzölt bükk,
• kőris, akác,
• cserfa.

Egyes parkettafajták gyári csiszolással, lakkozással, sőt akusztikai alátétanyaggal kiegészítve kerülnek forgalomba. A vakpadlós parkettaburkolatok készítése sok faanyagot, munkát, nagy szakértelmet igényel. Ezért tervezésüket és kivitelezésüket ma már célszerűtlen kezdeményezni, ha­csak bizonyos meglevő szerkezeti adottságok ezt nem kívánják meg.

A betonra ragasztott parketták esetében min. B 140-es betonminőséget alkalmazunk, fémsimítóval lehúzva. A vi­szonylag sima felület vízszintes kialakítása alapkövetel­mény. A ragasztott padlóburkolatok ragasztóanyaga a bitu­men- és a műgyantaalapú ragasztó.

A ragasztási technológiák azonosak:

• a felület gondos, porszívóval végzett portalanítása;
• a szegélylécek elhelyezése 2-3 mm vastagságú ragasztóanyagban;
• a kezdő parkettasor kimérése, esetleges jelölése az aljzaton;
• a ragasztóanyag elterítése fogas spatulyával, ugyan­csak 2-3 mm vastagságban;
• parkettaburkolás megkezdése és elvégzése, a faltól kezdve kettős sorokban, esetleg kiosztás szerint a terem közepétől hídban. (A híd tulajdonképpen az aljzatbetono­zás vezetősávjaihoz hasonlít.)

Egymás melletti helyiségek összefüggő parkettaburko­lata többnyire küszöb nélkül készül. A kezdő és a záró sorok a már lefektetett fallécekhez csatlakoznak. A parkettalemezek fektetési módja lehet halszálkás, téglakötésű, szalagba rakott, bordűrös, ill. mintába rakott. A mozaikparketta ragasztási módja a bemutatottakhoz képest jóval egyszerűbb. A táblák 30×30, ill. 48×48 cm méretben készülnek. Hagyományos szerkezet a párnafákra fektetett hajó­padló. Általában 22-24 mm vastag és 6-18 cm széles fenyőfa deszkákból készül. Aljzatként kb. 50×70 mm-es zárléc használható.

Újabban – főleg külföldön – aljzatbetonra fektetett akusztikai rétegre ragasztják a hornyolt deszkaanyagot. A parketták és a fal csatlakozásának eltakarására par­kettaszegélylécet használnak, amelyet 24 mm-es szeggel rögzítenek a padozathoz.

A parkettáknak és fapadlóknak olyan felületi bevonást kell kapniuk, hogy a faanyag védve legyen, de eredeti, jellegzetes rajzolata, textúrája látható maradjon. Ezt viasz­alapú padlóápoló szerekkel (Padlófény, BONOVIT stb.) és parkettalakkokkal (GEMINI, BUDALUX, VILUPÁL stb.) érhetjük el. A parkettalakkok kopásállóságuk, színük és fényük szerint különböznek egymástól.

A parketta csiszolásának és lakkozásának műveletei a következők:

• első csiszolás 120-as finomságú csiszolóvászonnal;
• második csiszolás 80-as csiszolóvászonnal;
• kétszeri csiszolás 40-es vagy finomabb csiszoló­vászonnal;
• a felület alapos porszívózása;
• az alapozóréteg elkészítése, amelyhez az alapozó-és az edzőfolyadék csomagoláson előírt keverékét hasz­náljuk:
• 2 óra száradási idő;
• háromszori lakkozás, a szükséges száradási idő (min. 8 óra) betartásával.

Fontos, hogy mindig a lakkok dobozain levő utasítást kövessük, mind a használatos anyagok, mind a betartandó száradási idők tekintetében, mivel a technológiában idő­közben változások állhatnak be.

A lakkok egészségre ártalmas oldószereket tartalmaz­nak. Ezért felhordásukat lehetőleg munkavédelmi álarcban végezzük. Ha ilyennel nem rendelkezünk, orrunk-szánk elé nedves textildarabot szorítsunk, és a munkát erős huzat­ban végezzük, továbbá ötpercenként levegőzzünk. Mivel ezek az oldószerek robbanásveszélyesek, dohányzás, nyílt láng használata és szikrakeltés (csengő!) tilos!

Két alapvető szőnyeg padlótípust különböztetünk meg:

• alátét nélküli szőnyegpadló;
• hab- és egyéb alátétes szőnyegpadló.

Ha a szőnyegpadló filc vagy PVC-hab alátéttel, gumihab, ill., gumi alátéttel van ellátva, akkor ez egyrészt a lépéshang terjedését gátolja, másrészt a járást teszi kényelmesebbé. Lakószobákban kellemes és dekoratív padlóburkolat.

A szőnyegpadló ragasztási technológiája a következő:

• az aljzatbetont porszívó géppel portalanítjuk;
• az anyagot megfelelő méretűre leszabjuk;
• a ragasztandó felületet – pórustömítési célzattal – műgyanta anyagú kittel egészen vékonyan gletteljük;
• ennek száradása után a polivinilalapú ragasztóanya­got kenőlappal, 2-3 mm vastagságban az aljzatra kenjük;
• a leszabott szőnyegdarabokat fektetjük, illesztjük és simítjuk;
• az esetleges összevágásokat elvégezzük;
• az esetleges PVC lábazatszegélyt felragasztjuk.

Az alátét nélküli szőnyegpadlót – ragasztás nélkül – az aljzatbetonozáskor a falak mellett elhelyezett acél­tüskékre felfeszítjük, majd éles késsel leszabjuk, össze­vágjuk.

Vakolás

A különböző elektromos és épületgépészeti vezetékek próbája, továbbá a falazatok száradása és tömörödése  után megkezdhető a vakolás és a burkolás. A vakolás anyaga habarcs.

A tetőtér-beépítéshez felhasznál­ható habarcsok:

• hőszigetelő habarcsok (adagolásukról, technológiá­jukról a csomagoláson levő utasítás tájékoztat);
• mészhabarcs, javított mészhabarcs;
• kőporos habarcs (esztétikai kívánalmak szerint!);
• gipszhabarcs.

A vakolás az égetett agyag anyagú falak és beton­felületek burkolata. Gipszfelületek, valamint eternitlemezek csak nagyon körülményesen vakolhatok. Ezért ezeket előzőleg náddal, rabichálóval, műanyag szövettel stb. kell borítani.

A vakolás első lépésében a felületet kellősítjük. Miután kőműveskanállal eltávolítottuk a téglafugákból kiálló habarcsmaradványokat, a falat kőműves serpenyő segít­ségével vízzel meglocsoljuk. Ezek után folyékony cement­tejjel csapjuk be a falat. Ezt a réteget igen nagy cement­tartalmú, meszet nem tartalmazó keverékből készítjük. Feladata, hogy a felületet kissé érdessé tegye, és így a mészhabarcsrétegek falhoz való kötődését elősegítse.

Vakolás folyamata

A vakolás mozdulatait leírni nehéz, de szükségtelen is, mert elsajátítani csak gyakorlati úton lehet. Ha a cementtej a következő rétegek felhordásának idő­pontjáig már megszáradt, akkor be kell nedvesíteni, és így folytatható a vakolás. Először tenyérnyi széles vakolócsíkokat készítünk függőleges irányban, egymástól 1,0-1,5 m-re. A vakolócsíknak az a feladata, hogy általa tartani tudjuk az egyenletes vastagságot és a függőleges irányt. A vakolócsíkok közeit kitöltjük habarccsal, és a felületet alulról felfelé, valamint közben oldalirányban is mozgatva simára lehúzzuk. Ekkor egy viszonylag sík, függőleges, de még tenyérnyi nagyságú mélyedésekkel tarkított síkot kapunk. A mélyedések kitöltése után ismét lécezés következik, míg egyenletes felületet nem nyerünk.

Simítóréteget felhordása

A kitöltő alapréteg teljes száradása előtt felhordjuk a simítóréteget. Erre az a megfelelő időpont, amikor az alap­réteg még nedves, de már nem tapad a simítófához. A simítóhabarcs adalékanyaga rostált homok, de a kikevert habarcsot is át kell szűrnünk. Az elkészült rétegekre véko­nyan felcsapjuk a simítóhabarcsot, majd egy rövid időt kivárva, a simítóval körkörös mozgást végezve, elsimítjuk.

Éleknél az egyik oldalra felerősítjük – habarcsfoltokkal – a vakolólécet úgy, hogy a tervezett vakolat vastagságában aljon ki a sarok mögül. A másik oldalon pedig felhordjuk a vakolatot, amely így – a léc miatt – függőleges vonalú lesz. Később a lécet elvesszük és a másik oldalra is fel­csapjuk a habarcsot. Ezután kőműveskanállal, majd simító­val képezzük ki az élet. A vakolatnak a végleges padló­burkolat szintje alá le kell futnia, mert csak így lehet a falazat tökéletes légzárását biztosítani.

A mennyezetvakolással kezdjük a munkát és az oldal­falakon folytatjuk. Végül a kávák, sarkok, élek képzése következik. A mennyezet vakolását bízzuk inkább szak­emberre. A födémgerendák alá és a falsarkoknál alkalmazzunk rabichálót vagy más, repedésgátló alátétet.

Belső burkolatok

Ha a vakolatnál mutatósabb és főleg tartósabb felületet akarunk létrehozni, akkor fal- és mennyezetburkolatot készíthetünk.

Anyagai:

• természetes fa (lap, lemez, léc, deszka, palló, lam­béria; és 138. ábra);
• fahelyettesítő lemezek (pozdorja-, furnér-, BETONYP lemez stb.; a 137. és 138. ábrát);
• gipsz, gipszkarton ( a 138. ábrát);
• fém (különböző formájú és megmunkálású lemezek);
• műanyag (lemez, idom; 139. ábra);
• kerámia (mintás, nyers vagy mázas felülettel);
• üveg (lap, idom);
• természetes kő.

137. ábra: A falambériák illesztései (vízszintes met­szet) 1 lambéria léc; 2 felerősítő távtartó léc; 3 hézagtakaró faprofil; 4 facsavar; 5 rög­zítő fém profil.

138. ábra: Álmennyezet-megoldások 1 gipsztábla; 2 rögzítő idom; 3 fém rögzítőprofil; 4 fa illesztő alátét; 5 fa rögzítő idom, egyben hézagtakaró léc; 6 fa anyagú elem; 7 függőleges tartószerkezet.

139. ábra: ONGROPLAST műanyag falburkoló elemek a) ONGROPLAST 1 elem; b) ONGRO­PLAST 2 zárléc; c) az elemek szerelése párnafára; d) belső sarok képzése; e) külső sarok képzése.

Ezek az anyagok a legkülönbözőbb minőségben, felület­textúrával szerezhetők be, igény szerint. A faburkolatot alátétlécre szeggel vagy csavarral erősítik fel, de megoldható ragasztással is. Célszerű a faanyagok­nak legalább a fal felőli oldalát XILAMON impregnáló-anyaggal kezelni. Megnyerő, mutatós a belső oldalon XILADEKOR-ral kezelt – színes – faburkolat. Ezek az anyagok kiemelik a fa rajzolatát, erezetét, de emellett védelmet is nyújtanak gombásodás, rovarok ellen. A faburkolat mögött védőcsőben vezethetők – falon kívül – az elektromos vezetékek.

A fém falburkolatok fa- vagy fémkeretre rögzített, külön­böző alakú és felületképzésű lemezek kombinációi lehet­nek. Egyesek felületei gyárilag kezelve (pl. eloxálva) készülnek, mások felületét beépítés után festéssel kell védeni.

A fapótló és azbesztlemez burkolatok szintén utólagos felületkezelésre szorulnak.

Az üveg falburkolatokat színezett üvegből készítik, és a csempéhez hasonlóan nagy cementtartalmú habarccsal vagy ragasztóanyaggal erősítik a sima falfelületre.

Az egyik legősibb és még ma is kedvelt burkolóanyag az égetett agyag alapanyagú, mázas vagy nyers felületű burkolólap. Leggyakrabban használt fajtái a csempe és a kerámia falburkolat. Az utóbbi ismert fajtái a máz nélküli, égetett kőagyag falburkolat (mettlachi) és az időtálló kis-mozaik falburkolat. E burkolatfajták felerősítése nem túl­ságosan bonyolult művelet, azonban a fogások elsajátítása gyakorlatot kíván. Magunk is megkísérelhetjük, de minő­ségi felületet csak gyakorlott burkoló szakmunkástól vár­hatunk.

A csempe falburkolat a következőképpen készíthető:

• a lapok elhelyezkedését előre kiszámítjuk, hogy minél kevesebb lapot kelljen elvágni, és a munka esztétikus legyen;
• a burkolandó falfelületről a kiálló vakolatdarabokat, port letisztítjuk és vizet permetezünk rá;
• 2-3 m²-re elegendő csempeanyagot tartósan vízbe áztatunk, majd kivesszük és lecsurgatjuk;
• ezután burkolóhabarcsot készítünk;
• a felület négy sarkán, a töréspontokban, az élek men­tén, a hosszúság harmadoló-negyedelő pontjaiban ún. kitűző csempéket helyezünk el, már a végleges síkjukban;
• ezután vízszintes soronként kitöltjük a burkolatlan felületeket, sűrűn függőzve és szintezve;
• végül a csempék közötti hézagokat híg fehércement­tejjel kitöltjük, majd amikor ezek telítődtek, a felesleget lemossuk.

Vigyázni kell az esetleges méreteltérésekre és a fara­gások pontos elvégzésére.

A csempézés szerszámai:

• kőműves serpenyő és -kanál,
• csempéző spatulya, hézagolókanál,
• vídiatű, csiszolókő, vágógép, vágókalapács, csempe­fogó,
• hézagoló gumicsík,
• vízmérték, zsinór, függőón, mérőléc,
• vödör, seprő.

A kőagyag és mozaiklap, valamint az egyéb kerámia falburkolatok technológiája az előadottakkal azonos. Az ún. kismozaik burkolat elkészítési módja ettől eltérő:

A burkolás előtt kb. három nappal – előzetes nedvesítés után – híg cementtejjel és alapvakolat-réteggel vonjuk be a falat. Közvetlenül a burkolás előtt simítóréteget hordunk fel, majd szikkadása után cementtejet csapunk fel a felü­letre. Erre az ún. fordítótáblával illesztjük fel a mozaik­kockákból készült burkolótáblákat. A teljes tapadás érdeké­ben kézzel a fal irányába nyomkodjuk a felhelyezett táblát. Ezután híg cementtejjel hézagolunk ugyanúgy, mint a csempézésnél. Itt is vigyázni kell arra, hogy a kialakított alapfelület sima és függőleges legyen.

A kőburkolat sokféle változata ismert. Felhasználásuk tetőtér-beépítéskor csak elvétve fordul elő, ezért a tech­nológiát nem részletezzük. Kisebb felületekre a különböző anyagú (műanyag, fa, fém stb.) burkolatokat ragasztóval (pl. PALMATEX) erő­sítik fel. A nagyobb felületű burkolatokat fém- vagy léc­keretekre rögzítik.

Ha a hidegtető rétegei elkészültek, megkezdhetjük a külső hőtároló, függőleges térelhatároló falak elkészítését.

A függőleges térelhatároló tetőtéri falak szerkezeti ki­alakítása kétféle lehet:

• a hőszigetelő és a párafékező réteg a falazott szer­kezetre kerül (válaszfallapokból, kézi falazóblokkokból stb.) (119. a), b) ábra);
• a függőleges határoló fal – előregyártott szendvics­panelből vagy szerelhető rétegekből készül (120. ábra). Ez utóbbi esetben rétegrendje a ferde síkú határoló faléval azonos. Eltérés lehet pl. a vasbeton lemezből kialakított fedélszerkezet és falazóelemekből készített oldalfalak (térdfalak) esetében (121. ábra).

119. ábra: Többrétegű függőleges térelhatároló falak a) 25 cm téglafal belső oldali hőszigete­léssel; b) 10 cm válaszfal belső oldali hő­szigeteléssel; c) tufabeton fal, hőszigetelő homlokzatvakolattal; 1 homlokzatvakolat; 2 hőszigetelő homlokzatvakolat: 3 kis­méretű tégla: 4 válaszfallap; 5 tufabeton falazóblokk; 6 zárlécváz; 7 hőszigetelés; 8 párafékező (légzáró) réteg: 9 belső bur­kolat; 10 belső vakolat.

120. ábra: Több rétegű függőleges térelhatároló a) belső átszellőztetett légrés nélkül; b) belső átszellőztetett légréssel; 1 fa homlokzatburkolat; 2 lécváz; 3 ellenléc: 4 külső átszellőztetett légrés: 5 bitumenes csupaszlemez: 6 beszorító léc: 7 belső átszellőztetett légrés: 8 faborda: 9 hőszi­getelés: 10 párafékező (légzáró) réteg: 11 belső burkolat.

121. ábra: Több rétegű, ferde térelhatároló szerke­zetek 1 tetőhéjazat; 2 tetőlécezés: 3 ellenléc: 4 külső átszellőztetett légréteg: 5 bizton­sági vízszigetelés: 6 belső átszellőztetett légréteg: 7 pallóváz; 8 hőszigetelés; 9 vas­beton lemez; 10 vakolat.

E falszerkezetek kivitelezése a technológia pontos be­tartását kívánja, mert esetleges hibái már a belső tér hasz­nálhatóságát, esztétikai megjelenését befolyásolhatják. A hanyag kivitelezés ugyanis páralecsapódást, beázást, esetleg jegesedést, foltosodást okozhat. A falszerkezet kialakítását már tulajdonképpen a bizton­sági vízszigetelés elhelyezésével megkezdjük, hiszen az is egy rétege a falnak, szerelt falak esetében. A falazott szerkezetek (vagy szerelhető falazati rétegek) építését azonban csak a hőszigetelő anyagra erősített párazáró réteg elkészítése után kezdhetjük meg.

A hőszigetelésnek szorosan illeszkednie kell a hőszige­telő réteghez. A szerelhető rétegek elhelyezése csak tartó­szerkezetük beállítása után kezdhető meg úgy, hogy az egyes elemeket a kívánt méretre szabjuk, és azokat a terv szerinti helyükre erősítjük, ragasztással, szegezéssel, beszorító lécezéssel. A szerelt jellegű szerkezetek esetén az elemek között igyekszünk minél kisebb hézagot hagyni az elhelyezés során.

A függőleges térelhatároló falak után következik a ferde síkú határoló falak elkészítése. Ez ugyanúgy, mint a füg­gőleges határoló fal, több rétegből épül (122. ábra).

122. ábra: Több rétegű, ferde térelhatároló szerkezetek a) deszkavázra szerelt belső burkolattal; b) szarufák alsó síkjára szerelt belső burkolattal; c) zárlécre sereit belső burkolattal; d) belső vakolattal; 1 tetőhéjazat; 2 tetőlécezés: 3 ellenléc; 4 külső átszellőztetett légréteg: 5 biztonsági vízszigetelés, 4 alátétdeszkázat; 6 belső átszellőztetett légréteg; 7 szarufa; 8 hőszigetelés; 9 párafékező (légzáró) réteg; 10 deszkaváz; 11 zárlécváz; 12 deszkaaljzat; 13 belső burkolat; 14 vakolat.

Szer­kezeti kialakítása a hőszigetelés helyétől függ. Általában a belső rétege (amely legtöbbször nagy méretű – BETONYP, pozdorja, farost – lemez) a szarufa belső oldalára illeszkedik, függőleges hőhatároló fal és a tetőtéri mennyezet közötti részen. A szarufák belső oldalára van fel­erősítve a párazáró réteg, amelyen a két réteg hőszigetelés nyugszik. A lemez belső oldalán tetszőleges burkolat alkal­mazható (123-124. ábra).

123. ábra: Nem járható tetőtéri födém és határoló fal készítése 1 torokgerenda; 2 szarufák oldalára sze­relt palló; 3 bitumenes csupaszlemez: 4 hőszigetelés: 5 párafékező (légzáró) réteg: 6 deszkaváz; 7 belső burkolat; 8 hé­zagtakaró léc.

124. ábra: A födém, a függőleges és a ferde térel­határoló szerkezet hőszigetelésének kap­csolata a) falazott és hőszigetelt térdfal esetén; b) favázas térdfal esetén: 1 hőszigetelés: 2 bitumenes lemez: 3 hőszigetelést tartó léc: 4 párafékező (légzáró) réteg: 5 válasz­fal: 6 kiegyenlítő faelem: 7 üvegszál erősítés: 8 vakolat: 9 belső burkolat: 10 hézag­takaró léc.

Mind a szerelhető, több rétegű határoló falaknak, mind a falazott határoló falaknak az anyaga sokféle lehet. A sze­relhető, réteges felépítésű falak esetében többnyire a két­oldali burkolat minősége változik.

E burkolatokat a követ­kező nagy méretű lemezfajtákból készíthetik:

• BETONYP lemez,
• pozdorjalemez,
• farost lemez,
• rétegelt lemez,
• gipszkarton lemez.

Alkalmazhatnak azonban előregyártott panelokat, fal­pallókat is:

• GGP (gipszbordás gipszkarton válaszfalpanel), ÜGP (üreges gipszperlit válaszfalpanel);
• gipszkarton lemez panel, PRE-M-ISOL gipszkarton anyagú, előregyártott panel;
• ROPAN pozdorjalemez panel stb.

A felsorolt szerkezetek nagy előnye, hogy viszonylag könnyűek, amely lehetővé teszi, hogy a falszerkezetet – a kis tömegű falazott falszerkezethez hasonlóan – közvet­lenül a födémszerkezetre állítsák. A nagyobb saját tömegű falazott, tégla- és hőszigetelő anyagokból készült falazatokhoz használt falazóidomok a következők.

Ezek:

• kisméretű égetett agyagtégla, 65x120x250 mm;
• ALFA vázkerámia falazóblokk, 14x175x30 mm;
• B30, B29 kézi falazóblokk, 14 x 175 x 30 vagy 29 mm;
• kevés lyukú, kettős méretű tégla, 120x250x140 mm;
• soklyukú válaszfaltégla, 400x200x60 mm, ill. 100 mm;
• UNIFORM, RÁBA, POROTON, THERMOTON hő­szigetelő falazóblokk; gázszilikát kézi falazóblokk.

A falazást az aljzatot képező tartószerkezet portalaní­tásával és a falazat helyének kitűzésével kezdjük. A fal­szakasz két végén egy-egy tégla alá 1 cm vastag habarcs­réteget terítünk, és ebbe rakjuk le az ún. kitűzőtéglákat. Ezek felső széléhez falazózsinórt húzunk.

A falazás folyamán ügyeljünk arra, hogy a falazóelem fajtájával kapcsolatos téglakötési szabályokat betartsuk. Ez a legtöbb falazóidom esetében azt jelenti, hogy függő­leges téglahézagok fölött nem szabad hézagnak lennie. Ezt a sorok féltégla mértékű eltolásával érhetjük el (125. ábra). Az elemek falazási módjáról a beszerzőhelyen adnak információt.

125. ábra: Falazás kisméretű téglával 1 függőón; 2 kisméretű tégla; 3 habarcsréteg; 4 csatlakozó fal; 5 párafékező (légzáró) réteg; 6 hőszigetelés; 7 hőszigetelést tartó léc.

A 6 és a 10 cm vastag válaszfallapokból készült fal minden második sorába 8-10 mm-es lágyacél huzalt feszítünk ki, és valamilyen szilárd szerkezethez rögzítjük. Ezzel a falazat stabilitását biztosítjuk (126. ábra).

126. ábra: Falazás válaszfallappal 1 függőón; 2 válaszfallap; 3 lágyacél huzal; 4 habarcsréteg; 5 csatlakozó fal; 6 pára­fékező (légzáró) réteg; 7 hőszigetelés; 8 hőszigetelést tartó léc.

A falazáshoz használatos vízmértéket a falazóelemek felső oldalára helyezve ellenőrizzük a sorok vízszintességét. A függőónt a falak függőlegességének ellenőrzésé­hez használjuk. Erre a célra a függőző libellával is ellátott vízmérték is használatos.

A nyílászárók helyét a falazatban hagyjuk, ill. a beállított nyílászárókeretet körülfalazzuk. A nyílászárókeretek füg­gőleges tokszárait tervezett helyükön a falazat síkjában függőleges helyzetbe állítjuk, azaz a pánttal ellátót tok­szárat mind a falsíkkal párhuzamos, mind az erre merő­leges irányban „befüggőzzük”. A falazóelemeket közvetlenül a tok oldalához illesztjük. Amelyik téglasorban lágyvas huzal is van, rögzítését a tokba vert kampósszeggel oldjuk meg, segítve egyben a csatlakozó tégla rögzítését is.

A falazást egészen a tok felső pereméig folytatjuk. Itt a tokszerkezet mindkét oldalán min. 12-12 cm széles részt, ún. felfekvést hagyunk ki a falazatban. Ezekre a felfekvé­sekre kerülnek az előregyártott vagy helyszínen készített (monolit) vasbeton kiváltó gerendák. A tervezett falmagasságot az esetek többségében nem adja ki egész számú falazóidom. Az utolsó sorban az ido­mokat kőműveskalapáccsal faragnunk kell. Célszerű az idomokat ék alakúra faragni, és az utolsó előtti sor és a mennyezet közé párosával beszorítani, ezáltal kiékelve az egész falazatot.

A beépített tetőteret belülről a hőszigetelt tetőtéri födém fedi le. E szerkezetet általában a tetőszerkezet fogópárja vagy valamelyik azzal párhuzamos tartószerkezete (sarok­gerenda) rögzíti.

A padlástéri födém (mennyezet) lehet:

• járható, teherviselésre alkalmas, méretezett szer­kezet,
• nem járható, nem terhelhető, csak önhordó.

Az előbbi változat szerint a vízszintes és a ferde teher­hordó szerkezetre van rögzítve (csavarozással, szegeléssel, esetleg hegesztéssel) az a lemezburkolat, amelynek a külső – héjalás felőli – oldalán található a párazáró rétegre ragasztott két réteg hőszigetelő lemez. A hőszige­telést hézagmentesen kell az oldalfalak hőszigeteléséhez csatlakoztatni. Erre vékony fóliaborítás kerül. A teherhordó szerkezet felső – héjalás felőli – oldalára újabb teherbíró szerkezet kerül, amelynek anyaga pl. pallóterítésre helye­zett, faforgács lemez, rétegelt lemez stb. lehet. Ez a szer­kezet járható.

A nem járható tetőtéri födém esetében a felső réteg elmarad, így a födémen közlekedni nem lehet. A beépített hőszigetelés védelme fokozott gondosságot igényel: felül­ről (kívülről) a nedvesség ellen műanyag fóliával vagy bitumenes lemezzel védeni kell.

Ha a tetőtér-beépítés az alsó szint építésével egyidőben készül, célszerű az oromfalakat az alsó szint(ek) falazati anyagából készíteni (127-128. ábra). Az általában 12-25 cm vastag oromfal mellé a hőtechnikai számítás­nak megfelelő hőszigetelő réteget kell beépíteni, és ezt belső burkolattal ellátni. Másik célszerű megoldás, hogy a padlástér felől, az oromfal mellé, attól 5-12 cm távolság­ban egy, belső oldalán vakolt válaszfalat építünk fel, amely – a légrés nem áramló, jól hőszigetelő levegője miatt – megfelelő hőszigetelést nyújt.

127. ábra: Az oromfal és a ferde térelhatároló szerke­zet kapcsolata (függőleges metszet) a) egyidejű tetőtér-beépítés esetén a pad­lástér fölött; b) utólagos beépítés esetén a padlástér fölött; c) egyidejű beépítés ese­tén a tetőtér-beépítés fölött; d) utólagos beépítés esetén a tetőtér-beépítés fölött; 1 tetőhéjazat; 2 tetőlécezés; 3 ellenléc; 4 külső átszellőztetett légréteg; 5 bizton­sági vízszigetelés; 6 szarufa; 7 oromfal; 8 homlokzatvakolat; 9 bitumenes lemez sáv; 10 oromdeszka; 11 horganylemez szegély; 12 belső átszellőztetett légrés; 13 hőszigetelés; 14 párafékező (légzáró) réteg; 15 belső burkolat; 16 belső vakolat; 17 hézagtakaró léc.

128. ábra: Az oromfal és a tetőtéri födém kapcsolata (függőleges metszetek) a) egyidejű tetőtér-beépítés esetén; b) utó­lagos tetőtér-beépítés esetén; 1 járódesz­ka; 2 torokgerenda; 3 bitumenes lemez; 4 hőszigetelés; 5 párafékező (légzáró) réteg; 6 belső burkolat; 7 oromfal; 8 homlokzatvakolat; 9 belső vakolat; 10 hézag­takaró léc.

Ha a tetőteret egyik oldalon tűzfal zárja le, akkor gon­doskodni kell a hőszigetelés, a párazáró réteg és egy vékonyabb hőtároló falazat vagy valamilyen belső burkolat kiképzéséről. A padlástértől elválasztó fal általában födémgerendára, főfalra vagy egyéb – meglevő – szerkezeti tartógerendára épül. Határoló falként válaszfalat – nem kielégítő hőszige­telő és hanggátló képessége miatt – készíteni nem sza­bad. A vékony falakat indokolt esetben el kell látni hang- és rezgésszigeteléssel is.

Válaszfalak és más belső falazatok készítése

A tetőtérben a több rétegű függőleges és ferde síkú fala­zatokon kívül a következő falak készülnek:

• válaszfalak,
• aknaoldalfalak, kémények, szellőzők,
• belsőépítészeti falak (pl. a rögzített ülősarok falazott lábazata, beépített szekrény falazott oldala).

A 6-12 cm vastag válaszfalak különböző anyagú építő­elemekből készíthetők. Technológiájuk a válaszfalépítés általános módszereivel azonos. Az ajtónyílások feletti kiváltógerenda anyaga általában monolit vasbeton. A 12 cm vastag válaszfal nyílásáthida­lása már készülhet előregyártott kiváltógerendával is.

A válaszfalak építését meggyorsítja a szerelhető fal­szerkezetek alkalmazása. A szerelhető válaszfalak szend­vicsszerkezetű (több rétegből álló) felépítésűek. Réteg­felépítésük egyszerű: két nagy felületű lemez között légrés vagy hőszigetelő és hanggátló anyag van. A két lemez között távtartó lécek vagy merevítőfal, ill. fém keretszer­kezet biztosítja a kapcsolatot. A szerelhető válaszfalak lehetnek előregyártottak (pane­lek), amelyek már az összes réteget tartalmazzák, vagy a helyszínen összeszerelhetők.

A gyakrabban használt szerkezetek a következők:

• keretszerkezetre rögzített gipszkarton lemez válasz­falak és panelek, amelyek impregnált papírráccsal, poz­dorja távtartóval, fakerettel illeszkednek egymáshoz; több­nyire hanggátló réteget is magukba foglalnak, esetleg légréses felépítésűek;
• fahelyettesítő lemezek – panelok -, amelyek táv­tartása, illesztése, hanggátlása hasonló az előzőkéhez.

Mint ahogy arra már az előző részben utaltunk, az ilyen jellegű falak a függőleges és ferde síkú, több rétegű, külső határoló falakhoz is jól használhatók. Gipszperlitből is készülnek panelok, súlyuk azonban meglehetősen nagy.

A leggyakrabban használt szerelhető válaszfalak a következők:

• lécvázzal merevített gipszkarton válaszfalak (129-130. ábra): PRE-M-ISOL gipszkarton válaszfal, KÖZFAL gipszkarton válaszfal;
• válaszfalpanelok (131. ábra): BÉPA, PRE-M-ISOL, GGP, ÜGP;
• kis elemekből építhető válaszfalak (132. ábra): GK-8, PV-8 (POROTON), ALBAFAL.

129. ábra: Vázas szerkezetű válaszfalak a) közfal; b) gipszkarton válaszfal; 1 faborda; 2 horganyzott acéllemez vázelem; 3 hangszigetelés; 4 gipszkarton lemez.

130. ábra: Gipszkarton lemezek illesztése a gipsz­karton válaszfal fabordájára a) gipszsimításos illesztés; b) ütköztetéses, nullhézagos illesztés; c) látszóhéza­gos ütköztetés; d) falszerkezet az illesztésnél; 1 gipszkarton lemez; 2 hézagoló gipszhabarcs; 3 erősítő- (armírozó-) sza­lag ; 4 tapéta.

131. ábra: Panelszerkezetű válaszfalak a) BÉPA papírrácsbetétes gipszkarton vá­laszfal; b) PRE-M-ISOL válaszfal; c) GGP gipszbordás gipszkarton válaszfal; d) ÜPG üreges gipszperlit válaszfal.

132. ábra: Kis elemekből készített válaszfalak a) GK-8; b) FB-8 (POROTON); c) ALBAFAL gipszperlit válaszfal.

Az elektromos vezetékek a helyszínen összeszerelt és a panel jellegű szerkezetekben egyaránt egyszerűen ve­zethetők: a fal-, a mennyezet- és a padlócsatlakozások­nál. A helyszínen készített falakba – összeszerelésük előtt – még más épületgépészeti vezetékek is elhelyez­hetők.

Az ALBAFAL, az RGL, a BÉPA válaszfal lapok és a gipsz­kerámia falazóelemek gyors munkát tesznek lehetővé, kismértékben a nedvességet is tűrik, továbbá kedvezően befolyásolják a tetőtér páraháztartását is.

A tetőtérben végzett építés során különös gonddal kell kezelni a meglevő kéményeket, a kémény- és szellőző­pilléreket. Kéményeket, szellőzőket megvésni semmikép­pen nem szabad, hacsak megszüntetésüket a terv nem írja elő. Ha a falban levő kémény vonalában más szerkezetet kívánunk építeni, lehetőség van „kéményelhúzásra” is. A függőleges iránytól max. 30°-ban lehet eltérni. Az új füst­csatorna azonban ilyen esetben nehéz munkával alakítható ki.

A kéménykürtő min. mérete 14/14 cm. A központi fűtés kéményének átmérője természetesen ennél nagyobb, és mindenkor méretezett. A központi fűtés kéményének mű­ködése közben sokszor állandó sugárzó hő érzékelhető. Az ilyen hibásan kialakított kémények hőleadása olyan nagy lehet, hogy az a falat, ill. a kéménypillért is meg­repeszti. Ennek megelőzésére célszerű a még vakolatlan téglaépületet vakolásra alkalmas üvegfátyol szövettel vagy stukatúrhálóval burkolni, majd a friss vakolatba egy réteg üvegszál fátylat helyezni.

Nagyobb lakóházak központifűtés-kéményeinek ké­ménypilléreit azonban csak hőszigetelő anyaggal való körülfalazással, légréses, ún. köpenyfal-szerkezettel véd­hetjük meg a nagyarányú megrepedezéstől. A szerkezeti megoldás megtervezése az építész feladata (133. ábra).

133. ábra: Kémények belső és külső vakolásának repedésmentes felhordása a) egyedi kémények; b) egyéb kémény és központi fűtési kémény; c) repedés­mentes kéménypillér-megoldás; d) kőszivacslappal, válaszfallappal burkolt köz­ponti fűtési kéménypillér: 1 kovaföldes vakolat; 2 vakolóhabarcs; 3 kőszivacs lap; 4 azbeszlemez; 5 üvegszál fátyol, géz­lepedő.

Aljzatbeton-készítés, hang és rezgés elleni szigetelés

Amikor a tetőtér-beépítés teherhordó szerkezetei és vá­laszfalai elkészültek, kerülhet sor az aljzatbetonozásra. Az aljzatbeton a vízszintes padozat alatti monolit beton­szerkezet, amelynek vastagsága az igénybevételtől függ. Feladata, hogy a járófelületek burkolatainak szilárd fek­tetési – teherelosztó – felületet adjon.

Az épületek járófelületeinek a szintmagassága a követ­kezőképpen oldható meg:

• az összes helyiség padlószintje egyenlő magasság­ban van; ekkor – a burkolatok vastagságától függően – egyes terekben az aljzatbeton felső szintjei eltérnek egy­mástól;
• az aljzatbeton szintje mindenütt azonos; ekkor a helyi­ségek padozatainak a szintjei eltérőek (egyszerűbb aljzat­beton-készítés).

Az első variációt főleg középületekben, egészségügyi létesítményekben és üzemi épületekben kívánják meg a tervezőtől, míg a második változat – mint lehetőség – lakóépületekben alkalmazható, ha a lakók ennek követ­kezményeivel előre számolnak.

Az aljzatbeton szintezésének eszköze ez esetben is a csöves vízmérték, amely a közlekedőedények fizikai tör­vénye alapján működik, és amelynek segítségével szinte­ket másolhatunk, jelölhetünk át bármelyik szerkezetre. A csöves vízmérték főbb részei: a két üvegcső, beosztással és légzáró szelepekkel, továbbá az összekötő műanyag vagy gumitömlő (134. ábra).

134. ábra: Csöves vízmérték 1 magassági jel; 2 álló libella; 3 mozgatott libella: 4 légcsap; 5 üvegcső; 6 víz; 7 a libella alsó foglalata; 8 gumi- (műanyag) cső; 9 szintezési jel; 10 felfelé mozgatás; 11 lefelé mozgatás: 12 libella felső foglalata.

Miután az elméleti vízszintest bejelöltük, megkezdődhet az aljzatbetonozás. Először az egyes helyiségek sarkaiban, valamint az oldalfalak mentén 2-2,5 m-enként meghatá­rozzuk az aljzatbeton felső síkjának szintjét (135. ábra).

135. ábra: Az aljzatbeton készítése 1 magasságmérő léc; 2 magasságmérő jel; 3 ajtótok; 4 vakküszöb; 5 a küszöb helye; 6 az aljzatbeton síkjának jele; 7 kitűző felületek; 8 lehúzó faléc; 9 víz­mérték; 10 lesimított aljzatbeton; 12 fa-simító; 13 a feltöltés felső síkja; 14 kő­műveskanál.

Ezekre a helyekre kéttenyérnyi kitűző síkokat készítünk betonból, vízszintes felülettel. Ezek után a közöket betonnal töltjük ki, és 2-3 m hosszú léc segítségével a kitűző síkok szintjéig „lehúzzuk” a felületet. Ekkor kb. kéttenyérnyi széles csíkokat kapunk a fal mentén. Ugyanígy elkészítjük ezt az ún. vezetősávot a merőleges fal mentén is. Arra törekedjünk, hogy a szomszédos vezetősávokat a lehúzóléccel átérjük, de azokat ne sértsük meg. Ezek után a vezetősávok közeit is kitöltjük betonnal, és ezt is „lehúzzuk” a sávok szintjéig. Végül is egy egybefüggő, vízszintes betonfelületet kapunk. Természetesen a betonozást az ajtóval ellenkező oldalon kezdjük, és a kijárat felé folytatjuk.

A felületet saját levében simítófával el is simíthatjuk. A kapott felület a rákerülő burkolat fajtájától függően dur­vább vagy simább lehet. A teraszok, fürdőszobák padlójára kerülő víz terelésének megoldására az aljzatbeton egyes pontok vagy élek felé lejthetnek. Ilyenkor a lejtős felületek egy élben metsződ­nek. Vigyázzunk, hogy az ajtók vakküszöbét ne teljes felületen betonozzuk be (I. a 135. ábrát). A következő napra az elkészült betonfelület már annyira megszilárdul, hogy palló­kon közlekedni is lehet.

Még egy-két betonozási tanács:

Nem helyes, ha a nyers­beton nagy szemcséjű kavicsokat tartalmaz. Ezeket a lehúzás, simítás során ki kell venni (I. a Függelékben a 28. táblázatot). Ugyanígy az sem megfelelő, ha a homokos-­kavics túlságosan finom szemszerkezetű, mert így több cement kell a keverékbe a megfelelő szilárdság eléréséhez. Ha viszont a megfelelő szemszerkezetű betonadalékhoz túl sok cementet keverünk, a szilárdulás során a beton meg­repedezhet.

Ha a nagyobb igények vagy egyéb okok indokolják (pl. a padlástérben működő gépészeti berendezések, felvonó), akkor az aljzatba hang és rezgés elleni szigetelés is beépíthető. A szigetelés mértéke és anyaga az igénybe­vételtől függ.

A szigetelés elkészítésének egyik módja a következő: A közel vízszintesre kiképzett salakfeltöltésre kb. 2 cm-nyi homokfeltöltést terítünk, majd erre megfelelő vastag­ságú ásványgyapot lemez, esetleg vékony gumitextil csík kerül. Az ásványgyapot lemezt egy réteg bitumenes csu­paszlemezzel védjük meg a födémbe esetleg bejutó ned­vességtől. Ezeket nem kell összeragasztani, mert erre kerül a B150 vagy ennél jobb minőségű aljzatbeton, amelyet enyhe tömörítés után lehúzunk, majd saját levében simí­tunk. Az elkészült felületek vízszintes voltát ellenőrizni kell a lehúzólécre helyezett vízmértékkel. Ha a sík nem víz­szintes, akkor a tapasztalt eltéréseken még módosítani lehet.

Elektromos és más épületgépészeti vezetékek elhelyezése

Ezeket a munkanemeket szakképzett kivitelező szak­emberekkel kell elvégeztetni, mert speciális szaktudást, szerszámállományt tételeznek fel, és elvégzésük baleset-, sőt életveszélyes lehet, amennyiben szakszerűtlenül vég­zik. A hibás munka később káros hatással lehet az egész tetőtér állagára (pl. zárlatos elektromos kábel, szerelvény tüzet okozhat, a vízvezetékek hibája beázást idézhet elő).

A szakirányú engedélyező szervek csak engedéllyel ren­delkező, szakképzett kivitelezőtől veszik át a kész munkát. Tehát a gáz- és elektromos szerelés kivitelezését ipar­engedéllyel rendelkező szakemberrel vagy vállalattal végeztessük el. A laikus építő vagy építtető mindössze a hornyok vésésében, bevakolásában, esetleg egyes szerelvények fali dobozainak elhelyezésében tud közreműködni.

Az elektromos vezetékek elhelyezését a következőkép­pen kell végrehajtani (136. ábra):

• terv szerinti méretben felrajzolják a falra a vezeték, valamint a különböző alakú és méretű dobozok helyét;
• a hornyokat és dobozfészkeket kivésik;
• a vezeték műanyag védőcsöveit méretre vágják, és gipsztapaszok segítségével a megfelelő helyre illesztik, ugyanekkor a dobozokat is „begipszelik” úgy, hogy a vakolat vastagságára számítva kb. 1,5 cm-t álljanak ki a falazatból;
• a vezetékeket behúzzák a csövekbe, a szerelvénye­ket a dobozokban levő vezetékekhez szabványos kötések­kel csatlakoztatják, szigetelik;
• a megfelelő helyen földvezetékeket létesítenek;
• az elektromos fogyasztásmérő előtti szakaszok be­kötését az Elektromos Művek szakemberei végzik.

136. ábra: Az elektromos vezetékek elhelyezése a) a MÜ III. védőcső nyomvonala; b) az MM falvezeték nyomvonala; 1 helytelen vezetés; 2 helyes vezetés.

A víz- és csatornavezetékeket is hornyokba helyezik. A vízvezetékeket a falban hőszigetelő anyaggal burkolják körül, hogy rajtuk a páralecsapódást elkerüljék.