• alapozás

Épület alapozása – A terület előkészítése (kitűzés)

A lakóházépítés organizációs előkészü­letei közé tartozik az építés helyének előkészítése, a végleges tereprendezés és az épület kitűzése.

A kitűzés

Az építkezés kezdetén általában felve­tődik a kérdés, hogy épületet mikor kell vagy érdemes kitűzni: az anyagok helyszínre szállítása – vagyis az organi­zációs felvonulás előtt – vagy közvetle­nül az alapozás megkezdése előtt?

A válasz az, hogy mindkettő lehetsé­ges. Ha előre tűzzük ki az épületet a tel­ken, könnyű dolgunk van, mert nincse­nek útban építőanyag depóniák, viszont a szállító járművek akaratlanul is kidönthetik a zsinórállványunkat. A gya­korlatban inkább az építőanyagok betá­rolása után kerül sorra a kitűzés, mivel az alapárkok a kitűzést követően azon­nal elkészíthetők. Gondot okozhatnak viszont a pontos épületkitűzésnél a nagy tömegben betárolt anyagok. A legtökéletesebb megoldás a következő:

• az építési anyagok beszállítása előtt ki kell tűzni az építési vonalat és az épület jellemző sarokpontjait;
• a sarokpontokat vékony (8-10 mm átmérőjű) betonacél pálcákkal kell megjelölni;
• a jelzőpálcákat a talajba legalább 10-20 cm-re be kell verni;
• ha az anyagszállító járművek moz­gástere az épület helye, akkor a kere­kek a jelzőpálcákat lefelé nyomhat­ják (éppen ezért nem jó a szegletes kitűző karó, mert azokat a járművek oldalirányba elnyomják);
• az anyagok betárolása után a feltéte­lezett sarokpontok fölött a talajt la­páttal letisztítjuk, a fémpálcákat fel­jebb húzzuk, és a kitűzés befejezhe­tő.

Mielőtt további részletezésbe bocsát­koznánk, néhány szót ejtsünk a kitűzé­sekkel kapcsolatban.

Kitűzés lépései

Az építés helye lehet rendezett vagy rendezetlen terület. Rendezett a részben beépített vagy beépítésre alkalmassá tett, utakkal, esetleg közműhálózattal is ellátott terület. Ilyen helyen a kitűzéshez szükséges fixpontok általában már adottak. Rendezetlen területen esetleg nagyobb távolságok szintezése is kell ahhoz, hogy az előírt magassági pontok rögzíthetők legyenek. A kitűzést rend­szerint az útban levő növényzet kiirtása és a terep durva egyengetése (durva te­reprendezés) előzi meg.

Az épületek helyét a főbb sarokpon­tok és a magassági fixpont kitűzésével kell rögzíteni, tehát a két fő irányban, vízszintesen és függőlegesen. A víz­szintes kitűzést az alaprajzok, a függő­leges kitűzést pedig a metszetek alapján végezzük. Az előbbihez általában ele­gendő az egyszerű mérőszalag és mérő­léc, a magassági pontokat pedig kisebb távolságba vízimértékkel – libellával -, nagyobb távolságon csöves vízimértékkel tűzik ki (3/1 ábra). A magassági méretek legpontosabban szintezőmű­szerrel határozhatók meg (3/2 ábra). Változó lejtésű és meredek terep lép­csőzetes méréséhez használható a deci­méter/centiméter beosztású, 3 vagy 4 m-es szintező léc, amelynek tartozéka a szintező libella, a támasztó léc, a tá­masztó állvány, esetleg a függőón.

Szögszerkesztésre a leggyakrabban használt eszköz a fa vagy acél derék­szög és háromszög. Használunk függő­súlyos fa háromszöget is (3/3 ábra).

3/1 ábra Magassági pontok szintezése a) libellával; b) csöves szintezővel; 1 kitűző karó; 2 mérő- vagy szintezőléc; 3 szinteződeszka; 4 libella; 5 szintezőkaró; 6 csöves vízmérték; L: szintkülönbség (L₁-h)

3/2 ábra Magassági pontok szintezése szintező-műszerrel

a) egy műszerállással; b) két műszerállással; 1 szintezőműszer; 2 szintezőléc; 3 kitűző karó; 4 szint alatti építményrészek; 5 szint feletti építményrészek (L = szintkülönbség) a)L = (h) = L₂-L₁ b)L = h₁+h₂

3/3 ábra Deszkából ácsolt kitűző derékszög 1 szár; 2 átkötő deszka; 3 szegezés után levágandó rész

3/4 ábra Épület kitűzése építési vonalra kerülő falsík esetén 1 utcai építési vonal; 2 telekhatár; 3 épület; 4 kiinduló pontok; 5 derékszög keresési pont; 6 mérő­szalag

Meghatározott szög (pl. 90°, 45°, 30°) kitűzésére használható a szögdioptra, a szögtükör és a szögprizma. Közülük a dioptra a legismertebb, amellyel egye­nesek és szögek tűzhetők ki. A dioptra nem olyan, mint az optikai szögkitűző műszerek. Kevéssé pontos, és csak kb. 50 m távolságig felel meg, de nagyobb szintkülönbségű terepen használata egyszerűbb.

A szögprizma szögtükörhöz hasonló elven működik; a fénysugár irányának eltérítése az üvegprizma felületén a tük­rözés és fénytörés révén megy végbe. A gyakorlatban használt szögprizmák háromszög, négyszög vagy ötszög alakú üveghasábok.

Az egyszerű szögkitűző műszerek használata nehézkes, mert az egyenesbe állítás csak beintéssel vagy egy harma­dik kitűző rúd segítségével végezhető el. A kettős szögprizmák sokkal alkalma­sabbak az egyszerű szögkitűzéshez a talppontkereséshez és az egyenesbe ál­lításhoz.

Pontok és egyenesek kitűzése

A pontok kitűzésével határozzuk meg a terepen az épület helyét és magasságát. Egy-egy pontot két egymást metsző egyenes határozza meg. A kitűzés kiin­dulási pontja az ún. magassági fixpont, amellyel meghatározható az épület ma­gassági elhelyezése. A magassági pon­tot szilárd úttal és járdaburkolattal ellá­tott terep esetében a járdától, az útsze­gélytől stb. szokás megadni. A ponto­sabb kitűzéshez jól használhatók az érintett terület legközelebbi földmérési magassági pontjai (fali csap), ahol azok magassága (abszolút magassága) a ten­gerszint feletti m-ben adottak. E magas­sági meghatározás tökéletes pl. egy tel­jes utcavonal kitűzésénél, de sajnos rit­kán alkalmazzák, vagy ha alkalmazzák is – pl. új telepszerű építkezéseknél -, a kitűzést a telkek átadásakor végezteti el a terület átadója vagy a szakhatóság. A talajfelszínen lévő kitűzési és magassá­gi pontok azonban gyakran az első anyagszállító jármű beállásával eltűn­nek vagy elmozdulnak.

A leginkább használható módszer egy relatív magassági pont felvétele (Rm), ami nem más, mint a szilárd burkolaton vagy a villanyvezeték oszlo­pán megadott pont, amihez igazodnak a többi mérések. Ha a telek előtt fellelhe­tő egy, a telek tengelyében lévő szilárd alappont, akkor azt kell kinevezni a mértékadó +0,00 pontnak, és a homlok­zati magasság terv szerinti tartásánál ehhez kell alkalmazkodni. így elkerül­hetők az esetleges félreértések a szakha­tóságokkal.

A kiindulási alappontot egy épület kitűzésénél másként kell vizsgálni meg­lévő szomszédos épületek esetében, és másként a teljesen új, telepszerű beépí­téseknél.

– Beépített utcasor foghíj-telkének be­építése esetén, az egységes utcakép és a telkek csapadékvizének elvezetése érdekében, a legfontosabb a két oldalt található épület végleges járdatövének átszintezett és átlagolt ma­gasságának megadása a két épület építési vonalának metszésében. Eh­hez a számított (átlagolt) értékhez – régebbi építésű szomszédos épületek esetében –  adjunk hozzá 2-3 cm-t, az új épület várható ülepedési mozgása miatt.

– Új, telepszerű beépítésnél különös fi­gyelmet igényel az első épületek ki­tűzése, mert ezeknek a pontossága döntően befolyásolja a többit. Az el­ső épület magasságát mindenképpen fix tengerszinti magassághoz és fel­tétlenül szakemberrel (például föld­hivatalból) tűzessük ki.

Az abszolút, illetve relatív fixpont és a ±0,00 szintek megfelelő érték közöt­ti magasságkülönbözet általában csöves vízmértékkel, kisebb távolságok esetén egyszerű vízmértékkel, nagyobb távol­ságok esetén pedig műszerrel vihető át az épületre vagy a zsinórállásra.

Ha a távolság csöves vízmérték mű­anyag tömlőjének hosszánál nagyobb, akkor – a magasságtól függően – több­szöri átállással végezzük el a mérést úgy, hogy a megadott fixpontra és a vízmértékkel még elérhető távolság­ban, függőlegesen felállítunk egy-egy segédlécet. A fixpontra állított lécre felmérünk egy tetszés szerinti magassá­got, majd ezt a csöves vízmértékkel át­visszük a segédlécre. Ha még ettől sem tudjuk közvetlenül elérni a leendő épü­letet, addig folytatjuk ezt a „lépegetést”, amíg a kívánt helyig nem jutunk. Itt fel­mérve a kitűzési tervben megadott ma­gasságkülönbséget, megkapjuk a ±0,00 szintnek megfelelő magassági pontot.

Egyetlen pont vetülete önmagában természetesen nem határoz meg egy irányt, ezért az egyenesek meghatározá­sához két pont szükséges. Az építmé­nyek körvonalait meghatározó egyene­sek pontjait a helyszínrajzon feltüntetett tárgyak (épület, út stb.) adott pontjaitól kiindulva mérjük fel (3/4 ábra).

3/4 ábra Épület kitűzése építési vonalra kerülő falsík esetén 1 utcai építési vonal; 2 telekhatár; 3 épület; 4 kiin­duló pontok; 5 derékszög keresési pont; 6 mérő­szalag.

3/5 ábra Zsinórállvány alapozás kitűzéséhez A: alap; B: lábazati fal; 1 faoszlop; 2 vízszintes deszka; 3 jelölő szegek; 4 alapkitűző zsinórok; 5 lábazati falkitűző zsinór

Az ábra szerinti egyszerű kitűzést két személy, egy mérőszalaggal végezheti el. A kitűzés lényege, hogy az építési vonal (10,00 m) szakaszán indítva arra merőlegest (+10,00) mérve leszúrjuk az 5 jelű kitűző rudat. A mérőszalag indu­ló (0,00) pontja és a 34,142 m egy pontba kerülésénél a 20,00 m helyén utólag leszúrt pont derékszögben van az építési vonalhoz képest.

Pontok kitűzésénél általában szükség van a telekhatárok pontos ismeretére és a határvonalak metsződéseire. Egy épü­let kitűzésénél ezek természetesen a megelőző, vagyis a tisztázandó kérdé­sek közé tartoznak. A telek pontos hatá­rainak ismerete nélkül épületet kitűzni tilos, amit nem is annyira a szabályok írnak elő, hanem a tapasztalatok indo­kolják.

A szakhatóság által megadott építési vonal és telekhatár ismeretében fogad­hatók el a kiindulási alappontok vetüle­ti és magassági koordinátaértékei, illet­ve irányai.

Ha meghatároztuk a két kiindulási pontot az építési vonalhoz képest, több­nyire azzal párhuzamosan, akkor követ­kezhet a merőleges, ill. falszakaszok ki­tűzése. Ehhez jól használható a kőmű­vesek derékszögű favonalzója (vinkli), de ellenőrizhető a merőlegesség az át­lók kiszámításával és folyamatos terepi ellenőrzésével. Szokás a merőlegesség ellenőrzéséhez a már kihúzott, egymás­ra merőleges zsinegekre 3,0, ill. 4,0 m-t mérni és az e pontokat összekötő sza­kasz méretét felhasználva, amelynek merőleges zsinórállás esetén pontosan 5,00 m-nek kell lennie.

Szerkezetek kitűzése

A sarokpontok, illetve a körvonalak ki­jelölése után az épület kitűzését – a fi­nom földmunkák megkezdése előtt – a zsinórállvány felállításával folytatjuk. A zsinórállvány azért szükséges, mert sík terepen ugyan kitűzhetők egyenesek és velük azonos szintű közbenső pontok, a terep azonban általában hullámos. Ezért zsinórállványon a terepszint felett víz­szintesen kifeszített huzalokkal jelöljük ki a falak külső és belső síkját stb. meghatározó egyeneseket, és függőzéssel vetítjük le a terepre a sarkokat meghatározó pontokat.

A zsinórállványhoz az épület sarkai­nál 3-3 db, a közbenső falkereszteződé­seknél 2-2 db faoszlopot ásunk le. Az oszlopok alá helyezzünk téglákat, hogy a süllyedésüket megakadályozzuk. Az oszlopokra ezután a már leírt módszer­rel rászintezzük a kiindulási vagy az at­tól mért (Rm) relatív magassági értéket. Célszerű a terv szerinti +1,00 m kijelö­lése. Az oszlopokon megjelölt, egy vízszintes síkba eső pallódeszkákat fel­szegezve kapjuk meg a végleges zsinór­állványt. A pallók vízszintességét vízmértékkel ellenőrizni kell. Lényeges az is, hogy a rendezetlen munkahelyi terepszint felett a zsinórállvány deszkái ún. látómagasságban legyenek, a ma­gassági értekéje szintbe állíthatósága miatt (benéző kereszttel).

A zsinórállvány oszlopait – az anyag­tárolás és a közlekedés érdekében – az épülettől kb. 1,50.. .2,00 m távolságban állítsuk fel (3/5 ábra). Rézsűs pince­tömb esetén ezt a távolságot a rézsű élé­től kell számítani.

3/6 ábra Épület sarokpontjainak kijelölése zsinór­állványon 1 kitűzött épület; 2 zsinór; 3 fel függőzés; 4 koordináta szeg; 5 zsinórállvány pallója; 6 földbe ásott oszlop

3/7 ábra Sávalap kitűzése 1 alaptest; 2 zsinór; 3 zsinórállvány

3/8 ábra Lábazati fal kitűzése sávalapra 1 zsinórállvány; 2 zsinór; 3 lábazati fal

Ha az épület sarokpontjai nagyobb távolságban vannak egymástól, a zsinór belógása miatt közbenső zsinórállványt is fel kell állítani. Lejtős terepen a zsi­nórállványt lépcsősen építjük meg.

Pillérvázas épület kitűzésekor min­den pillérsorhoz külön zsinórállványt készítünk, és ezen jelöljük be a pillérek vagy oszlopok tengelyét. A részméretek felhordásakor a pillérek tengelyeiből kell kiindulni, és a méretek ellenőrzése­kor ezeket kell irányadónak tekinteni.

Hagyományos és pince nélküli épüle­teknél a kitűzés tulajdonképpen igen egyszerű. A technológiai sorrend a kö­vetkező:

• az épület sarokpontjainak meghatá­rozása;
• a zsinórállvány megépítése;
• a zsinórállványra kifeszített zsinó­rokkal a végleges épület kontúrjának kitűzése (3/6 ábra);
• az alapárkok kitűzése, majd a föld­munka és az esetleg szükséges alap­falzsaluzatok elkészítése (3/7 ábra);
• alapozás, majd az elkészült alapra a lábazati fal újbóli kitűzése (3/8 ábra).

A lábazati fal vagy alapra helyezett talpkoszorú elkészülte és a méretek visszaellenőrzése után a zsinórállvány befejezte a szerepét  – el lehet bontani. Egy nem zavaró helyen azonban egy oszlopát meghagyhatjuk a magassági értékek visszaellenőrzése érdekében.

A sávalapok, ill. az azok zsaluzatát adó alapárok széleit a zsinórok lefüggőzésével, ún. földmunkazsaluzat felállí­tásával kell pontosítani (3/9 ábra). A zsinórállványról belógó zsinórok között ugyanis szerszámmal dolgozni szinte lehetetlen, emiatt a vonalas méreteket a talajszintre kell vetíteni. A földmunka zsaluzatos méretjelölés helyett földfe­letti zsinórozás is lehetséges, ez azon­ban pontatlanabb és körülményesebb is.

Az alapfalakat a pincetömb kiemelé­se után, úgy tűzzük ki, hogy a földszin­ti felmenő falak sarokpontjait és falsík­jait a zsinórállványról a pincefenékre függőzzük, majd ezekből kiindulva mérjük fel és tűzzük ki az alapfalak he­lyét. Az alapfalak függőleges síkjainak vonalában pallókat fektetünk le, amiket földbe vert cövekekhez szegezett léche­vederekkel rögzítünk. A rögzített pallók között kell azután kiásni az alapárkot vagy az esetleges lemezalap helyét.

A családi ház építők körében igen el­terjedt az ún. egyszerűsített kitűzés. En­nek lényege, hogy a kitűzött épület sa­rokpontjait nem zsinórállványra, ha­nem zsinóros kivetítéssel, kitűző karók­ra vetítik (3/10 ábra). A méret és kon­túrvonalak rögzítése után a technológia már azonos a zsinórállványos módszer­rel, azzal az eltéréssel, hogy a magassá­gi pontokat minden törésponton, mun­kafázisonként, szintezéssel kell megad­ni. Ez utóbbi gépi földmunkavégzésnél sokkal kedvezőbb, ugyanis a géppel való ráállást nem zavarják az állvá­nyok, és a földbe verve vagy a gép alatt „közölt” karókat nem veszélyezteti a gép.

A pincefalakat az elkészült alapokon tűzzük ki, a földszinti felmenő fal mére­teinek zsinórállványról való lefüggőzésével. A pincefalak kezdősorait a föld­szinti felmenő fal alapfalakon rögzített méreteinek figyelembe vételével rakjuk le (3/11 ábra).

A felmenő falak méreteit a pincefal­ra kell lefüggőzni a zsinórállványról, majd lerakjuk az iránytéglákat és a kezdősort. Ezt igen gondosan kell végezni, mert a legkisebb tévedésnek is nagy el­térések lehetnek a következményei. A lépcsőházi falak, az előre gyártott ele­mekkel összeépülő falak stb. kitűzését érdemes többször is ellenőrizni, pl. a különböző sarokponttól kiindulva.

A kitűzés tulajdonképpen az egész építést végigkísérő munkafolyamat. Főbb szakaszai az eddig elmondottakon – az épület körvonalainak meghatározá­sa, az alapok és a pincefalak kitűzése zsinórállvánnyal, a felmenőfalak – túl a szintek (padlószint, szintvonal stb.), a nyílások, a kiváltók, a koszorúk és a padlóburkolatok kitűzése.

3/9 ábra Alapárok földkiemelése a)  támasztott  zsaluzattal;  b)   horgonyzott zsaluzattal 1 alapárok; 2 vezető (irány) deszka; 3 tám cölöp; 4 horgonycölöp; 5 horgony

3/10 ábra Alap- és lábazati fal kitűzése cölöpökkel A: alap; B: lábazati fal; 1 alapozási vetítési sík; 2 lá­bazati vetítési sík; 3 földmunka zsinórozása; 4 lá­bazati vetítés

3/11 ábra Pincefal- és alap-kitűző zsinórállvány 1 földmunka pallós zsaluzata; 2 zsinór; 3 függőzés; 4 zsinórállvány; 5 alap; 6 pincefal

A földmunka

Az építkezések munkaterületeinek elő­készítése a földmunkával kezdődik. Ha­zánkban rendelet írja elő a termőföld védelmét. Az épületek és a hozzájuk tartozó műtárgyaik helyén a humuszt min. 20 cm vastagságban le kell szedni, és növénytermesztési területre kell hor­dani feltöltésként vagy szét kell teríteni. Sajnos azonban családi házak építésé­nél ezt ritkán tartják be, pedig a terep­rendezés egyúttal már maga a föld­munka, amely folytatódik az alap- és a munkaárkok kiemelésével. Tekintsük át a különféle talajokat, megmunkálásukat, és terhelhetőségüket is figyelembe véve.

Talajok

A talajok megmunkálhatóságuk és fizi­kai tulajdonságaik szerint, valamint ké­miai tulajdonságaik alapján (szervetlen és szerves talajok) csoportosíthatók.

• A szervetlen talajok különféle ásvá­nyi anyagokból tevődnek össze, szerves eredetű részt nem vagy csak minimális mennyiségben tartalmaznak. E talajok lehetnek szemcsések vagy kötöttek. A szemcsés talajok alkotórészei száraz állapotban nem tapadnak egymáshoz (kavics, homok). A kötött talajok szem­cséi – kiszáradva is – egymáshoz tapad­nak (agyag, iszap).
• A szerves talajok nagy mennyiség­ben tartalmaznak növényi vagy állati eredetű részeket, és ezek bomlása kö­vetkeztében állandóan változtatják tér­fogatukat.
• A talajok a terhelések, a víz vagy a fagy hatására fajtánként, azaz a szem­csék nagyságától és a talaj víztartalmá­tól függően különbözőképpen viselked­nek. A szemcsenagyság az ásványi összetételtől függő, egyik legfontosabb jellemző.
• A durvaszemcsés talaj speciális eljá­rással tömöríthető. A szemcsés talaj fagyveszélyes helyen is (kis nedvesség­tároló képessége miatt) kedvező (pl. feltöltésekben, teraszok és járdák, ill. utak alatt).
• A homoktalaj, közepes szemszerke­zete miatt, átnedvesedés hatására veszít az állékonyságából.
• A gömbölyű szemcséjű talajok ke­vésbé állékonyak, mint az éles szemcséjűek, mivel az éles szemcsék jobban egymásba tudnak kapaszkodni.

Jól jellemezhetők a talajok szemcse­nagyságuk, szemcseoszlásuk, szem­szerkezetük alapján (3/1 táblázat).

Emeletráépítésnél – itt tetőtér beépítésnél – külön vizsgálatot igényel a talaj, illetve az alapozás.

3.1. táblázat Különféle talajok jellemzői

3/12 ábra Alaptestek teherátadása a) talajtömeg teherviselése; b) a talaj teherátadási szöge

Talajok terhelhetősége

Terhelés hatására a talajban feszültség keletkezik, a talaj összenyomódik. Ha az alakváltozás hirtelen követ­kezik be, vagyis a talaj megsüllyed, ill. a terhelt felület környezetében feltüremlik, akkor bekövetkezik az ún. talajtörés.

A határerő az a terhelő erő, amelynek következtében a talaj teherbírása, és ezzel együtt az épület használhatósága – szélsőséges esetben – a talaj oldalki­térése vagy a talaj nagy mértékű alak­változása miatt megszűnik. A határerő következtében 1,0 m²-en fellépő fe­szültség a határfeszültség. A talaj alakváltozása a talaj összeté­telétől, tömörségétől és nedvességtartal­mától függ.

Az épületek alapozása akkor biztonsá­gos, ha a számításba vehető legnagyobb terhelés (az ún. mértékadó igénybevétel) hatására sem indulnak meg a talajban olyan folyamatok, amelyek az épületben káros alakváltozásokat, feszültségeket, vagyis repedéseket, elferdüléseket okoz­nak. Az alapozások megkezdése előtt – hacsak nem áll rendelkezésünkre talaj­mechanikai szakvélemény – néhány fon­tos tényezőt kell tisztázni a talajok tulaj­donságainak megállapítására.

• A kavicsos talaj felismerése nem okoz gondot, még átlagos szemnagysá­gát is könnyű megbecsülni. Többnyire homokkal vegyesen fordul elő, a gödör­kavics gyakran finomabb szemcséket, agyagot is tartalmaz. Agyag és az iszap jelenlétére utal, ha a száraz kavics a ké­zen nyomot hagy.
• A homok szemcséi szabad szemmel is felismerhetők, és nagyító alatt vizs­gálva látszik, hogy a szemcsék alakja is különféle. Egyenetlen felületű, éles szemcsék esetén folyami eredetű, gömbölyded, közel egyforma nagyságú szemcsék esetén – feltehetően – futóho­mokkal van dolgunk. A kötött vagy meszes homok kiszáradva összeáll és megkeményedik. A homok tisztasága, illetve szennye­zettsége egyszerűen megállapítható. Az iszapos homok száraz állapotban a ké­zen nyomot hagy, nedvesen összeáll.
• A homokliszt – nevéből is következik – lisztszerű, közel egyforma szemcsék­ből áll. Szárazon a kézről lefújható, ned­vesen alig vagy egyáltalán nem sodorha­tó. Ha a száraz állapotban összeállt, kis homoklisztcsomót ujjal összenyomjuk, az lisztszerűen, peregve szétesik.
• Az iszap – mivel kötöttebb talaj – száraz állapotban szilárdan összeáll, ujjunkkal csak nehezen tudjuk szét­morzsolni. Nedves állapotban sodor­ható, száraz állapotban a kézen nyomot hagy, de a kézre tapadt iszap könnyen lemosható.
• Az agyag nedvesen könnyen és hu­zamosabb időn át nyújtható, sodorható. Szárazon megvágva fényes felületet ad, amely annál fényesebb, minél finomabb szemcséjű (kövérebb) az agyag. A kéz­re nehezen tapadó agyag nehezen is mosható le.
• A szerves talajok folyamatos kémiai átalakuláson mennek át, a bennük lévő szerves anyagok megrohadnak, ennek következtében jellegzetes szagot ad­nak. A szerves talajok alapozáshoz nem felelnek meg.

A talajcsere

Az alapozási síkban lévő talajréteg nem minden esetben megfelelő: nem kellő teherbírású, nem kellően tömör stb. Ilyen esetekben nagyon széles alaptes­teket kellene készíteni ahhoz, hogy az épület terhe biztonságosan eloszoljon a talajon. Gazdaságosabb megoldás a ta­laj minőségének valamilyen módon va­ló megváltoztatása vagy javítása. A talajjavítás legegyszerűbb módja a talajcsere, amikor a gyenge minőségű vagy szerves anyagokat tartalmazó, nem teherbíró réteget megfelelő mély­ségben kiemelik, és a helyébe jó minő­ségű anyagot, pl. homokos kavicsot vagy kavicsot helyeznek.

Hasonló eredmény érhető el tömörí­téssel is, amikor cölöpök leverésével a talajt kisebb térfogatúra nyomjuk össze, azaz tömörítjük. A teherbíró képességet növeli a talaj túlzott elnedvesedésének megakadályo­zása: a  víztelenítés, valamint az épület talajba kerülő részeire káros vizek leve­zetése. A felszíni vizeket általában árkokkal, a felszín alattiakat pedig szivár­gókkal vagy alagcsövezéssel vezetik el.

A talaj ellenálló képességének növe­lésére ma már léteznek korszerű mód­szerek, pl. a talajszilárdítás és a talajsta­bilizálás. A talaj szilárdítás legismer­tebb változata a vegyi talajszilárdítás, amikor a talajba juttatott vegyi folyadék megkötése, illetve a vegyszer és a talaj közötti reakció következménye a szilárdulás.

Földmunkák

Megmunkálhatóságuk szerint a talajok többfélék lehetnek, tehát más-más talaj­osztályba sorolhatók.

Az I. osztályú talajok a könnyen ás­ható talajok, amelyek lapáttal és ásóval könnyen fejthetők. Ilyenek a laza ho­mok, a laza agyagos homok és a termő­föld.

A II. osztályú talajok közé tartoznak a nehezen ásható talajok, amelyek ásó­val, lapáttal és csekély csákányozással fejthetők. Ilyenek a nedves homok, a homokos kavics, a könnyű, lösz-szerű homokos agyag, a meszes vagy egyéb, sókkal kötött nedves homok, a 15 mm-nél kisebb szemcseátmérőjű, apró köze­pes kavics és a tömör, fűgyökérzettel át­szőtt termőföld.

A III. osztályú talajok a nehezen ás­ható talajok, amelyek lapáttal, állandó csákányozással, a csákány lapos végével fejthetők, valamint a csákány hegyes vé­gével fejthető kavicsos, köves talajok.

A IV. osztályú talajok nagyon nehe­zen fejthető talajok, amelyek lapáttal, a csákány hegyes végével, esetleg bontó­rúddal fejthetők. Ilyenek a tömör agyag kavicszárványokkal, a kövér agyag és a homokos agyag kőzúzalékkal, ka­viccsal, épülettörmelékkel vagy legfel­jebb 25 kg tömegű kövekkel keverve. Ide sorolható a csákány lapos végével fejthető kemény, szikes agyag és az agyaggal kötött konglomerátum.

A földmunka megkezdése előtt pon­tosan ki kell számítani a helyszínen nem felhasználható földanyag mennyi­ségét. Ezt a mennyiséget közvetlenül a kitermelés után el kell szállítani. Azt a földmennyiséget azonban, amelyre épí­tés közben szükség lesz (pl. földvissza­töltés az alapárkokba, az alapfalak mel­lé vagy egyéb, nagyobb területű földfel­töltések), a helyszínen kell tárolni.

Nagyobb tömegű földet gépekkel ér­demes kiemelni; pl. a pincetömböket és a nagyobb munkagödröket. A nagy tömegű földkiemelést általában a kieme­lendő teljes felületen, lépcsőzetesen, lefelé haladva kell elvégezni, de lehet­séges teljes mélységű földkitermelés is; a munkagödrök fokozatos, több lép­csős szélesítésével.

Feltöltések, tömörítések

A feltöltéseket – az ülepedés csökkenté­se érdekében – vékony rétegenként kell készíteni. Ügyeljünk arra, hogy a visszatöltött földanyag ne tartalmazzon nagyobb, esetleg fagyos rögöket, és hogy ne legyen túl száraz: szükség ese­tén öntözzük, iszapoljuk. Minden talaj­nak van egy olyan víztartalmú állapota, amely mellett a leghatásosabban tömö­ríthető. Az épületen kívüli terepfeltöl­téshez a földet 15-25 cm-es rétegek­ben, az alapozások melletti gödrök föld­visszatöltését pedig 10-15 cm-es réte­gekben terítsük és tömörítsük.

A nem kellően tömörített feltöltések­ben az esővíz összegyűlik. Különös gonddal kell elkészíteni a padló alatti feltöltést. Ehhez felhasználható tégla- és kőtörmelék is, de friss, ki nem lúgozott salak betöltése tilos! Jól használható a homok vagy homokos talaj.

A feltöltésbe hordott és lazán elterí­tett anyag valamelyest mindenképpen süllyed, ennek mértéke azonban gondos tömörítéssel a lehető legkisebbre csök­kenthető. A tömörítéssel a talaj szi­lárdsága is nő, vízfelszívó képessége csökken, illetve vízzáró képessége fo­kozódik.

A tömörítés kézi eszközökkel vagy gépekkel végezhető, minden talajtípus­hoz más-más eszköz a leghatékonyabb. A legegyszerűbb tömörítő eszköz a fából vagy acélból készített döngölő, amely saját tömege és az ütögetést vég­ző ütőereje révén tömöríti a talajt. Hatásos tömörítés azonban – különö­sen több rétegű feltöltések esetén – csak gépekkel lehetséges. A gépi tömö­rítés – a gépek működési rendszerétől függően – a talajra ható nyomással, ütögetéssel és vibrálással végezhető.

Dúcolások

Az épületek munkaárkait, ill. munka­gödreit minden olyan esetben dúcolni kell, amikor a föld beomlásának veszé­lye fennáll.

Ha a talaj száraz, állékony, és csak rö­vid ideig szükséges a gödör nyitva tartása, 1,0 m mélységig nem kell dúcolni. 1,2-1,5 m-ig: agyagtalajnál, ha nem vi­zes és csak néhány napig tartjuk nyitva, ugyancsak nem szükséges a dúcolás.

A gyakorlati tapasztalatok alapján a következő mélységek alatt már dúcolni kell:

• 0,6…0,8 m mélységtől: iszapos és nedves homoktalajokat;
• 0,8… 1,0 m-nél mélyebb árkoknál: gyenge, nem állékony homokos-ka­vics talajoknál;
• 1,0… 1,2 m alatt: közepes tömörségű talajokban, ahol lapáttal még lehet dolgozni;
• kötött, állékony talajoknál, ha a felső 1,5 m-t dúcolják, az alsó 1,5…2,0 m szakasz dúcolatlan maradhat;
• közlekedési utak mentén, valamint dinamikus rezgéseket adó munka­gépek környezetében a kisebb mély­ségeket is dúcolni kell.

A dúcolt árok vagy munkagödör mé­retét úgy kell meghatározni és a dúcolást kialakítani, hogy abban, ill. közöt­te balesetmentesen lehessen dolgozni. Ha az alaptest zsaluzat nélkül, a földfa­lak közé készül, az alapszélességet, zsa­luzott vagy falazott (alsó) alaptestekhez pedig egyik oldalon 70, a másik oldalon 30 cm-rel szélesebb árkot kell kiemelni.

Keskeny munkaárok dúcolása

A talaj megtámasztható függőleges vagy vízszintes pallókkal. A függőleges pallók a talaj jellege szerint (kötött vagy kevés­bé kötött) sűrűbben vagy ritkábban hely­ezhetők el. A függőleges pallókat heve­derek fogják össze és a szemben lévő fa­lakat a hevederek magasságában ékeléssel egymáshoz merevítjük. Ha a dúcolás meglazulna, az ékeket beljebb kell verni.

Laza talajok legfeljebb 30 – 50 cm magasságig állnak meg függőlegesen, ezért vízszintes pallózással és több he­lyen dúcolt függőleges hevederezéssel kell biztosítani a földfalat.

Széles munkagödör dúcolása

A lakóház építésénél a pincetömb ki­emelésével széles munkagödör keletke­zik. Függőleges földfalú kiemelésnél a munkagödröt az előbb elmondottak sze­rint dúcolni kell. A dúcolásokat a munkagödrökben végzendő munkák ismere­tében kell megtervezni. Legegyszerűbb az egyoldali, egy-, két- vagy többtámaszú dúcolás. Bonyolultabb a hátrahorgonyzott dúcolás készítése.

Egyoldali dúcolás általában sávala­pozású pincetömböknél készül. Ez a fajta dúcolás igen egyszerű, azonban az építőmesteri munkák során sok bosszú­ságot okoznak a bent lévő ferde dúcok, amelyek miatt nehéz komolyabb zsalu­zást készíteni, az összefüggő vízszigete­lést padig szinte lehetetlen jól megcsi­nálni.

A hátrahorgonyzott dúcolás bármely alapozási és pinceszigetelési technoló­giához megfelel. E módszer hátránya, hogy a szint felett nagyobb munkaterü­let szükséges. A pallózatok sűrűségét – a már elmondottak szerint – a talajmi­nőség határozza meg. Szemcsés, laza talajoknál rézsűs falú munkagödör is készíthető, amelynek területigénye a szint felett ugyancsak je­lentős.

Víztelenítések

Ha az építmény alapozási síkja a talaj­vízszint alatt van, akkor ahhoz, hogy a munkálatokat szárazon lehessen végez­ni, a munkagödröt vízteleníteni kell. Még zárt munkagödör, vagyis vízzáró falakkal, ún. szádfalakkal készült körül­határolás alkalmazása esetén is szá­molnunk kell azonban azzal, hogy a munkagödörbe víz jut. Ez a víz lehet csapadékvíz vagy talajvíz.

A munkagödör körüli területre hulló csapadékot vízvezető árokrendszerrel tarthatjuk távol a munkagödörtől; a ta­lajvizet és a munkagödörbe hulló csapa­dékot pedig el kell távolítani:

• nyíltvíz tartással;
• talajvízszint-süllyesztéssel;
• vákuum kutas eljárással.

Nyíltvíz tartás esetén a vizet a munka­gödör mentén körbefutó, valamint az épület határvonalain belül telepített szi­várgókkal felfogjuk, s egy mélyebb he­lyen kiképzett, esetleg egy mesterségesen lesüllyesztett szívóaknába vezet­jük, majd onnan kiszivattyúzzuk (3/16 ábra). Ez a megoldás a legcélszerűbb, mert technikai felszereltségi igénye a másik kettőhöz képest minimális. A munka menete a következő:

• a föld kiemelése a nyugalmi talajvíz­szintig (A);
• a gyűjtőkút lesüllyesztése és felsze­relése a teljes üzemmódra (szívófej­jel és szivattyúval);
• a gyűjtőkút üzembeállítása automati­kus üzemmódra;
• a kúttól indulva földkiemelés a terve­zett alapsíkig, majd a kb. 1-2%-os fenéklejtés (B) kialakítása;

Ezután kezdődhet meg az alapozás.

E módszer addig használható, amíg a beáramló talajvíz nem ragad magával talajszemcséket, mert ez a talaj stabili­tását veszélyeztetné. Nyílt szivattyúzás tehát laza, finom homokos talajban nem végezhető.

Talajvízszint-süllyesztés esetén nem a munkagödör felszínén összegyűjtött vi­zet távolítjuk el, hanem a munkagödör alsó szintje alá nyúló, ún. szűrő kutakat készítünk, és ezekből szivattyúzzuk ki a vizet. Ennek következtében a kút körül nyomáscsökkenés alakul ki; tehát meg­felelő kútkiosztás és szivattyúzás mel­lett a talajvíz eredeti szintje leszáll a munkagödör fenéksíkja alá, s így a földkiemelés, az alapozás, valamint a szigetelés szárazon végezhető. Ez a megoldás olyan talajok esetén ideális, amelyekből a víz szivattyúzással kiszűr­hető (vízáteresztő rétegeknél).

A gyakorlatban először a munka­gödröt kiemeljük a talajvíz szintjéig, s erről a szintről béléscsöves fúrással el­készítjük a 20-60 cm átmérőjű kutakat. Ezekbe szitaszövettel körülvett lyugga­tott acél vagy műanyag csöveket helye­zünk, a kút többi részét pedig rostált ka­viccsal töltjük ki (3/17 ábra). A kutakat olyan sűrűn kell elhelyezni, hogy a kö­rülöttük felrajzolható, ún. depressziós görbék összemetsződő legmagasabb pontja is az alapozási fenékszint alatt maradjon.