• építés

Alapfogalmak (épületek gyakorlati fogalmai)

A következőkben röviden áttekintjük azokat a fogalmakat, amelyek a gyakor­latban nélkülözhetetlenek.

Ablakkeret:

Az ablaknyílást legalább három oldalról keretbe foglaló, vakolat­ból vagy téglából (esetleg kőből) készü­lő keretsáv, keretezés.

Ablakkönyöklő vagy ablakpárkány:

Az ablak homlokzatsíkból kiemelkedő, tagozattal vagy külső párkánnyal való alsó vízszintes határolása (gyakran a kö­rülfutó ablakkeret része). A csapadék homlokzatra való lecsorgását vízorr kialakításával akadályozzák meg.

Ablakszemöldök:

Az ablaknyílás fölött haladó, sík vagy tagozott kidolgozású díszítőelem – keretpárkány, szemöldök­párkány.

Ajtókeret:

Az ajtónyílás régen kőből, ma inkább vakolatból készülő sík, sza­lagozott vagy profilozottan hangsúlyos keretezése.

Attika:

Az épület főpárkánya feletti tömör vagy áttört kialakítású, mellvéd­szerű fal, amely általában szerkezeti vagy díszítő céllal készül (a tető takará­sára vagy a homlokzat magasítására).

Attikafal:

A tetősík fölé, illetve alá magaslóan épített fal, falszakasz.

Baluszter korlátbáb:

Alacsony, középen erőteljesen kiszélesedő, gazdagon tagozott kő-, műkő-, beton-, gipsz- (vagy habarcs-) anyagú egész- vagy félprofilú díszítőelem. Általában fedő- és talpelemek között, szabályos távolságokba sorolva (mint ismétlődő építészeti elem), hom­lokzati díszként vagy mellvédek korlát­jaként fordul elő.

Ereszpárkány (koronázópárkány, fő­párkány, koszorúpárkány):

Az építmények homlokzati falsíkjának felső, díszes zá­rópárkánya, amely az épületet felül, mintegy koszorúként övezi, a falsíkokat elhatárolja a tetőzettől, és megakadályozza a tetőről lefolyó víz homlokzatra jutását.

A koronázópárkány három fő része a következő:

• gerenda (architráv),
• képszék (fríz),
• korona (geizon).

Fogazat:

A koronázópárkány koronája (geizon) alatt váltakozóan ki-beugró, négyzetes alakú apróbb díszítőelemek sora.

Fuga: (hézag):

A falazat kő- vagy tég­laelemei közötti, többnyire kötőanyag­gal kitöltött rés. A fugák rajzolata lehet szabályos vagy szabálytalan, lehetnek egyforma vagy változó szélességűek.

Ívnyílás:

A nyílás vízszintesen mért távolsága.

Káva:

A falnyílásban elhelyezett nyílás­záró tokszerkezetét fogadó falazati tagozat.

Kima és szima:

A kiugró párkányt és a falsíkot összekötő domború, illetve homorú profilú elem.

Konzol:

A falból előreugró kő-, fém-, fa- vagy vasbeton anyagú teherhordó szerkezet. Nem teherhordó elemként, hanem csak díszítési céllal (saját terhére méretezve kisebb keresztmetszettel) is készülhet, főleg gipszből.

Kosárív:

Három vagy több középpon­tú, különböző sugarú körívdarabokból szerkesztett ív (a félkörívnél mindig laposabb).

Kettős boltozat:

Elsősorban nyers­tégla homlokzati burkolatoknál fordul elő, az esztétikai szempontokon túl szer­kezeti jelentősége is igen nagy.

Kváder:

Szabályos alakúra faragott, követ utánzó homlokzati vakolt felület­minta.

Lábazat:

Az épület homlokfalainak terep- vagy járdaszint feletti, ned­vességnek, rongálódásnak erősen kitett alsó szakasza, amit emiatt ellenálló anyagból kell készíteni.

Lábazati párkány:

A lábazatot felülről lezáró párkány.

Lizéna (falsáv):

A falsíkból kissé kiemel­kedő, fejezet és lábazat nélküli falpillér, az épület, illetve a homlokzat tagolóeleme.

Lodzsa:

Az épülethomlokzat síkjához képest befelé kialakított fedett erkély.

Nyíláskeret:

Falnyílások, ablakok, ajtók falnyílásait keretező falsáv, falkeret.

Párkány, párkányzat:

Az épület falfe­lületének főleg vízszintes, egyes esetek­ben ferde, a homlokzati síkból kiülő tagolóeleme. Szerepe a csapadék távol­tartása, valamint az építészeti tagozatok összefogása.

Pilaszter, falpillér:

A falsíkból kiemel­kedő pillérsáv, amely belső oldalával a falhoz simul.

Rizalit:

Az épülethomlokzat síkjából – rendszerint a teljes épületmagasság mentén-kiemelkedő falszakasz, a hom­lokzatok tagolásának, a fény- és árnyék­hatás kihangsúlyozásának fontos eleme. Fajtái a közép-, a sarok-, a kettős és a lép­csős rizalit.

Stukatúr:

Legtöbbször nádazott felületre felhordott javított vagy gipszes mészha­barcsból készített betétes vakolat.

Stukkó:

Elemekből öntött vagy a hely­színen szabad kézzel formázott, illetve felhordott, többnyire textilbetétes gipsz­díszítés (párkány, tagozat).

Szemöldök:

Ablak- vagy ajtókeret felső, vízszintes lezáró eleme.

Szemöldökpárkány:

Ajtó- és ablaknyí­lás felett készülő, több tagozatból álló párkány.

Tagozat:

Az építészeti felületképzés síkból kiálló elemeinek organikus szem­léletet tükröző gyűjtőneve. Feltételezi, hogy a részletek úgy függenek össze az egésszel, ahogyan a test tagjai is szerves egység részei.

Timpanon:

Elsősorban nyeregtetős épü­letek párkánnyal keretezett háromszögletű oromzati mezője, amely készülhet íves záródással is. Ablak- és ajtónyílások felett, keretezés részeként is gyakran előfordul.

Vakablak:

Gyakran alkalmazott hom­lokzati tagolás nagyobb sík felületek kitöltésére. Stílusa és motívuma meg­egyezik a homlokzati ablakokéval, illetve azok keretezésével.

Választópárkány (övpárkány, osztó­párkány):

Az emeletek vagy a homlokzat eltérő kiképzésű részeinek egymástól való elválasztására készül, rendszerint a homlokzat teljes szélességében.

Vízorr (alámetszés):

A kiülő homlok­zati tagozatok, párkányok, fedőkövek alsó felületén kialakított horony, amely a párkányon és az afölött összegyűlő (felületi) esővizet lecsepegteti a hom­lokzat síkja előtt, így a víz nem folyik végig a homlokzaton.

A következőkben olyan fogalmakat is­mertetünk, amelyek nem szerkezeti részeket jelölnek, hanem elméleti fogalmak, elne­vezések, illetve arányok megnevezései.

Aranymetszés:

Négyszög alakú ido­mok klasszikus aránya, ahol a kisebbik méret úgy aránylik a nagyobbikhoz, mint a nagyobbik a kettő összegéhez. Homlokzatok esetén mind az egészre nézve, mind a tagoltságra alkalmazva kü­lönösen harmonikus megjelenést kapunk.

Főhomlokzat:

Az épület legfontosabb, általában a főbejárat felőli homlokzata, amely többnyire (de nem feltétlenül) a közterület felé néz. Átriumos épületnél belső homlokzat is lehet főhomlokzat.

Homlokzat:

Az épületek külső, szaba­don álló, takaratlan, többnyire függőle­ges felülete, amelyet szerkezeti és funk­cionális, valamint díszítőelemek tagolnak.

Homlokzattagolás:

Az épületek külső, általában sík felületeinek változatossá tétele részben szerkezeti elemekkel, részben díszítő vagy díszített szerkezeti elemekkel.

Natúr kidolgozás:

Anyagok, szerke­zetek természetes formában hagyott felülettel.

Nút (horonybemélyedés):

Általában frissen vakolt (vagy kő-) felületbe speciá­lis szerszámmal vágják, majd vágás után simítják.

Rusztikus felület:

Durván megdolgo­zott falfelület, általában köveknél, de egyéb, pl. hasított fa, vakolat felületénél is előfordul.

Struktúra:

Szó szerint szerkezet, a hom­lokzati felületképzések szempontjából a burkolati falfelület kiképzési módja.

„Friss a frissre” felhordási módszer:

Az egyes rétegek felhordása között nem várják meg, amíg az előbbi megköt, ha­nem a homogenitás érdekében friss álla­potban hordják egymásra a rétegeket.

Ágyazóhabarcs:

A burkolólapok alat­ti, legalább 25 mm vastagon terített vagy kent, a lapot rögzítő cementhabarcs­réteg, amely alkalmas az aljzat és fal­felület kis mértékű kiegyenlítésére is.

Alapvakolat:

A vakolatrendszer alsó rétege.

Állásidő:

Két munkafolyamat közötti várakozási idő.

Előkezelés:

Szilárd és tartós kapcsolat kialakítását elősegítő anyag a burkolat és a falazat között.

Fektetési hézag (fuga):

A kerámia-és kőelemek közötti, legalább 2 mm szé­les, hézagoló anyaggal tömören kitöltött (zárt) vagy üresen hagyott (nyitott) sáv. Elrendezése (hézagrajza) lehet egymást metsző egyenes (hálósán rakott), a falazóelemek rajzát utánzó (kötésben rakott) vagy a burkolólap alakjától függő – egyéb, előre megtervezett minta szerinti.

Felület-előkészítés:

A falazat felületé­nek szabványos előkészítése.

Gúzolás:

Az alapfelület befröcskölése híg habarccsal, a burkolóhabarcs és az alap­felület közötti kapcsolat javításához, hogy a száraz falazat ne szívjon el túl sok nedvességet a felhordott habarcsrétegből.

Hézagoló anyagok:

A hézagokat kitöltő masszák alapanyagai, amelyek fektetési hézagoknál lehetnek: cement-, cement­es műgyanta-, valamint műgyanta-kötőanyagúak, helyszínen kevertek vagy gyári késztermékek, mozgási hézagok­hoz tartósan rugalmas, szilikon vagy műkaucsuk-alapanyagú gyártmányok.

Hidegkapcsolás:

A burkolati elemek vázhoz vagy a hordozófalhoz kapcsolá­sa oldható kötéssel. Ilyenek a csavaros, facsavaros vagy a szegeit, esetleg le­mezkapocs-kötések.

Hőszigetelő vakolat:

0,06-0,29 W/m∙K) hővezetési tényezőjű vakolat.

Kapcsos kötés:

Ahol egy-egy elem a felület megbontása nélkül is cserélhető.

Kapocsfeszültség:

A kötőelem építés közbeni vagy utólagos elhelyezésénél a fogadó falban vagy vázszerkezetben a szorítókapocs (pl. dübel, tipli, hor­gonyvas) palástjának felületén fellépő, a húzó, nyíró- vagy hajlítóerőből (ame­lyek a burkolat állandó és meteorológiai terheiből adódnak) származó feszültség.

Lezárás:

A falazat fugáinak habarccsal való kitöltése.

Mozgási (dilatációs) hézag:

Két szer­kezeti részt vagy építményrészt elvá­lasztó, előre megtervezett hézag, amely lehetővé teszi a részegységek mozgását több irányban, illetve nem akadályozza azt.

Nyitott fugák:

Szerelt kerámia-, kő- és betonelemeknél alkalmazható, ahol a csapadékvíz hátsó elvezetése a burkolati rétegeken belül megoldható.

Ragasztóhabarcs:

A burkolólapok alatti, legfeljebb 20 mm vastag, fogas kenőlappal a fogadófalra kent, a lapokat rögzítő ra­gasztóréteg, amely általában műanyag adalékokkal modifikált, hidraulikusan kötő anyag vagy többkomponensű műgyanta.

Rétegszám:

Az ugyanabból az anyag­ból egy vagy több munkafolyamatban felhordott rétegek száma.

Szárazkötés:

Az a kapcsolás, amikor a burkolati anyagokat a burkolandó falra véglegesen felrakjuk. Főként kerámia­anyagú elemeknél alkalmazható.

Szerelt kötés:

Ahol a burkolatot a takaró felületi réteget fogadó kapcsolóeleme­ket a határoló falba vagy vázszerkezetbe építése alatt vagy utólag helyezik be.

Tapadást segítő anyagok:

Tapadó habarcsok és tapadóhidak, amelyek elősegítik a burkolat és az alap közötti megfelelő kapcsolatot.

Vakolat mint rétegelem:

A burkolatok alatti vakolatréteg, amely felületlezárási vagy – vékony burkolatok esetén – a fe­lületi kéreg hordozása céljából készül.

Vakolatalap:

Az építmény vakolandó felülete.

Vakolaterősítés (burkolati alapréteg ­erősítés):

Bizonyos anyagok (drót, üveg­háló) beágyazása a vakolatba, illetve burkolati alaprétegekbe, hogy a repedési hajlam csökkenjen.

Vakolat felépítmény:

A falra felhordott vakolatrétegek összessége a felület-elő­készítő és gúzolórétegek kivételével. Az egy- vagy többrétegű vakolatrendszer részét képezi a vakolat vasalat és/vagy a vakolaterősítés is.

Vakolatrendszer:

A vakolatrétegek összessége, amely együttesen, a falazattal és az előkezelő anyaggal kölcsönhatás­ban teljesíti az előírt feltételeket.