• tájolás

Az épület és az ablak – benapozás

Az épület ablakainak számát, mére­tét, elhelyezését, tájolását a belső tér természetes megvilágítására és benapozottságára vonatkozó igé­nyek, valamint ezek megvalósítási lehetőségei határozzák meg. Az ablakok feladatai használatuk módjából adódnak, amelyben a megnövekedett követelmények, valamint a műszaki és a gyártástech­nológiai fejlődés jelentős változáso­kat hozott. Az ablakok, feladatuk és működésük sokfélesége miatt, alap­vetően különböznek az épületszer­kezetektől.

(Kép fent) A tájolásnak megfelelő ablakozású épület alaprajzának vizsgálata 1 keleti; 2 délkeleti; 3 déli; 4 dél­nyugati; 5 északi.

(Kép fent) Egy lakás lakóhelyiségének alapraj­zi kapcsolati vizsgálatakor annak méretei, méreteinek aránya, vala­mint a benapozásához szükséges ablak(ok) helye és felülete mérték­adó a magassági koordináták is­meretében a) alaprajz; b) metszet; a benapo­zottság mértékét a D x C = alapte­rület és az A x B = ablakfelület aránya határozza meg.

(Kép fent) Sarokszoba vizsgálata alaprajzi kapcsolat és benapozhatóság vo­natkozásában (a x b = lakóterület) A egyoldali, hosszirányra merőle­ges; B egyoldali, oldalirányra me­rőleges benapozhatóság; C kétol­dali benapozhatóság (legrosszabb az A, legjobb a C jelű ablakozás).

(Kép fent) Egy földszintes készház program egyik épület-alaptí­pusának – a tökéletes benapozhatóság érdekében kialakított – variációja) északi (előkerti) bejárattal, kertre merőleges tető­idommal; b) nyugati (oldalkerti) bejárattal, kerttel párhuzamos tetőgerinccel; alaprajzi és kerti kép.

(Kép fent) A hagyományos építésű lakóházhoz kapcsolt vázas rendszerű toldalék a nappali funkciót kiegészítő he­lyiségekkel, valamint azok kertkapcsolatával a töké­letes benapozást biztosítja mindkét épületrészhez; alaprajzi és kerti kép. A régi lakóépület; B összekötő nyaktag; C a teljes pompájában „tündöklő” belső medence épülete.

Alapfunkcióik: a helyiség termé­szetes megvilágítása, napfénnyel és friss levegővel való ellátása, a belső hőmérséklet megtartása, valamint az időjárás káros hatásai (szél, csa­padék, hideg) és egyéb környezeti tényezők (por, zaj, szagok) elleni vé­delem.

A felsoroltakon túl igen fontosak az esztétikai és pszichológiai szem­pontok is. Az ablak formaelemmé vált, és a fal, illetve a homlokzat, va­lamint a belső tér legfontosabb lát­ványelemeként egyre nagyobb sze­repe van a lakás és a külvilág optikai összekapcsolásában. Az ablakszerkezetekre vonatkozó másodlagos elvárások közé tartozik tisztításuk, ápolásuk lehetősége, to­vábbá biztonságos működtethetősé­gük – a normál használat folyamán és vészhelyzetben egyaránt -, ter­mészetesen minél hosszabb élettar­tam mellett. Az egyes üvegfelületek nagyságának növekedésével e köve­telmények kielégítése megnehezül.

Az ablak elhelyezkedése a helyi­séghez képest és magában a falszer­kezetben nemcsak esztétikai szempontból fontos, hanem alapvetően meghatározza a természetes megvi­lágítás minőségét és a szellőzést, de befolyásolja a helyiség berendezé­sét és ezzel együtt annak használ­hatóságát is. A beépített ablak mell­védjének magasságától függ a fűtőberendezések telepíthetősége, a kialakítás módjától a redőnyök beépíthetősége, a rácsok felszerel­hetősége stb.

(Kép fent) Az alaprajzaival bemutatott ház homlokzatai a) utcakép (keleti); b) oldalkerti (déli); c kerti (nyugati).

A helyiségek természetes megvilágí­tása

Elsőként tisztázzuk a megvilágítás fogalmát, amely nem azonos a be-napozással, a napfénnyel, tehát csak a természetes fény bejutásának le­hetőségét jelenti. A megvilágítás alapvetően kétféleképpen biztosít­ható: természetes és mesterséges fénnyel.

A természetes megvilágítás alap­követelmény minden lakó- és huza­mosabb emberi tartózkodásra szol­gáló helyiségnél. A megvilágítás eszközei általában ablakok vagy üvegfalak, üvegtetők, esetleg felül­világítók. Közvetlen természetes megvilágí­tás a közvetlenül a szabad tér felé néző, bevilágításra szolgáló felületen keresztül a nappali fénnyel való megvilágítás.

Közvetlen természetes megvilágí­tással kell ellátni a huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségeket, kivé­ve a terepszint alatti építmények helyiségeit, továbbá ha a rendelte­tésszerű használat követelményei azt nem teszik szükségessé, esetleg éppen tiltják. A közvetlen természetes megvilá­gításra szolgáló szabad felület (ab­lak, üvegfal vagy üvegtető) és a helyiség alapterületének aránya – eltérő hatósági előírás hiányában – a következő.

Ezek:

• általában legalább 1:8,
• csecsemők, gyermekek, tanulók oktató-nevelő helyiségeinél, vala­mint – főként tervező- és kutatóin­tézeti – irodák esetében 1:6.

Az aránypár első számaként min­dig a bevilágítást biztosító 90-99% fényátbocsátású, általában üveg-, esetleg műanyag ablak, üvegfal, fe­lülvilágító szerkezet tiszta felületét kell megadni m²-ben, a második szám a megvilágított helyiség 1,9 m-nél nagyobb belmagasságú részé­nek hasznos alapterülete. Az 1,9 m-nél alacsonyabb belmagasságú teret csak akkor kell figyelembe venni, ha ott is valamilyen állandó jellegű te­vékenység folyik, pl. gyerekjátszók­nál stb. Lakásoknál természetesen az 1:8-as arány a mértékadó, még gyerekszobák esetén is, ha azonban az épület formája, illetve a belső funkciók ezt lehetővé teszik, érde­mes növelni a megvilágítandó felü­letet.

(Kép fent) Többlakásos lakóház kerti homlok­zatának ablakozási alternatívái a) normál falsíkban való elhelyezéssel; b) épületsík elé ugratott télikert jellegű megoldással.

(Kép fent) Referencia-napház Közép-Európában. Az épület külső megjelenését meghatározó árnyékvető ereszek új formavilágot hoztak az ezredforduló építészetébe, továbbá jelentősen befolyásolják a belső tér klímáját.

A megvilágítandó alapterület meghatározásakor a helyiség terüle­téhez hozzá kell számítani az építmény vagy épületrész árnyékvető szerkezetei vízszintes vetületének helyiség előtti területét is. Gyakorlatilag a helyiség ablakai­nak tényleges üvegfelületét és a he­lyiség padozatának tényleges területét szokás számításba venni a közvetlenül és közvetetten megvilá­gított felület össz méretének megha­tározásakor, a szabályok viszont az aránypárt a természetes fénnyel közvetlenül megvilágított felületre értelmezik. A közvetett természetes megvilá­gítás a közvetlen természetes meg­világítású egyéb helyiségen, helyiségrészen keresztüli megvilágítás biztosítását jelenti.

Önálló rendeltetésű egységek kö­zött, valamint egy épület közös használatú helyiségei és önálló rendeltetésű egységei között közvetett természetes megvilágítás alkalma­zása nem megengedhető. A közve­tett megvilágítású terület a lakás vagy helyiség berendezésénél általá­ban alárendelt szerepkörű bútorok elhelyezésére, illetve másodlagos funkciók betöltésére vehető figye­lembe.

Fürdőszobában, WC-ben, kamrában és alapvető kiszolgálóhe­lyiségekben a természetes megvilá­gítás elmaradhat, de a szellőzést, il­letve szellőztetést ebben az esetben is biztosítani kell. A különböző he­lyiségek és terek, időszakos vagy hu­zamos tartózkodást feltételező funk­ciójuktól függetlenül, természetes vagy mesterséges szellőzést kell, hogy kapjanak. A nyitható ablakok a szellőzési igények kielégítése szempontjából számításba vehetők.