• fafajok

Tűlevelű fafajok jellemzői, fajtái és műszaki tulajdonságaik

A tűlevelű fafajok elterjedése

A fás szárú növényfajok közül mindössze kb. 450 fafaj tartozik a fenyők osztályába. Ennek ellenére a Föld erdeinek mintegy 1/3 részét alkotják a tűlevelűek, sőt az iparilag feldolgozott faanyag mennyiségének 2/3 része fenyőfa. Az északi féltekén a legelterjedteb­bek, ahol az erdőterületnek közel 2/3-át alkotják. A magyarországi erdőkben a tűlevelűek alacsony, kb. 15%-os arányban fordulnak elő, ezért hazánk jelentős fenyőimportra szorul.

A tűlevelű fafajok általá­nos szöveti tulajdonságai

A tűlevelűek – a lombos fákhoz viszonyítva -alacsonyabb fejlődési fokon álló, egyszerűbb szerkezetű fafajok. A fenyők fatestét min. 90%-ban tracheida sejtek alkotják, amelyek szabályos alakúak, és szabályos rendben sora­koznak, így viszonylag homogén szerkezetű faanyagot eredményeznek. A világos színű, széles korai pászták vízszállító tracheidákból állnak. A sötétebb színű késői pászták keske­nyebbek, és szilárdító tracheidákból épülnek fel.

Az évgyűrűk jól láthatók, és ez markáns, tet­szetős rajzolatot biztosít a tűlevelű fafajok­nak. A többi makroszkópos szerkezeti rész kisméretű, szabad szemmel nem vagy alig látható.

A tűlevelű fafajok általá­nos műszaki tulajdonságai

A faanyag műszaki tulajdonságait a szöveti szerkezet határozza meg. Bár a fa inhomo­gén anyag, a tűlevelűek – szabályos és egy­szerű szöveti felépítésük miatt – homogén szerkezetűek, ezért könnyen megmunkálha­tok (puhafák). Sűrűségük általában alacsony vagy közepes, emellett kedvező szilárdsági tulajdonsággal rendelkeznek, szívósak.

Minél nagyobb a keményebb késői paszta aránya, annál nagyobb a fa szilárdsága. Hosszúra nyúlt tracheidáiknak köszönhetően fájuk igen rugalmas. Keskeny bélsugaraik növelik a faanyag homogén jellegét, és csökkentik a repedezésre, vetemedésre való hajlamot. A tűlevelűek gyantája fontos természetes konzerválószer és vegyipari nyersanyag, ugyanakkor a nagy mennyiségű gyanta meg­nehezíti a megmunkálást, a szárítást, ragasz­tást stb.

A tűlevelűek felhasználási területei

Kedvező tulajdonságaiknak köszönhetően a tűlevelűek gyakran és széles körben alkal­mazott ipari fafajok. Felhasználják őket a bútor- és épületasztalos-iparban, a magas- és mélyépítésben, a belsőépítészetben, illetve számos más – az építőipartól független – területeken (pl. hangszergyártás, hajógyártás). Viszony­lagos alacsony sűrűségükhöz viszonyított magas szilárdságuk elsőrendű építészeti anyaggá teszi őket.

A fa padlóburkolatoknál a fenyőfélék a hajó­padló és a svédpadló, valamint az aljzatot képező vakpadlók jellemző alapanyagai. Emellett a többrétegű parketták hordozóréte­gének alapanyagaként alkalmazzuk őket. Kültérben a kevésbé vagy közepesen tartós fajokat favédő szerekkel kezelve lehet fel­használni.

Hosszú rostjaik, magas cellulóztartalmuk miatt a tűlevelűek elsőrendű papírfák. Ugyan­akkor a fenyőfák törzse komoly szöveti hibák­kal rendelkezhet, főleg a sík- vagy dombvi­déki egyedeké. A nagymértékű göcsösség, a gyantatáskák, illetve a vaseresség jelentő­sen korlátozzák a felhasználás lehetőségeit.

A legelterjedtebb tűlevelű fafajok

Lucfenyő (picea abies karst.)

• Elterjedése. A közönséges lucfenyő a lucfe­nyők nemzetségébe tartozik, amely az északi féltekén terjedt el, és mintegy 50 faja ismert. Az ipari feldolgozásban a közön­séges lucfenyő mellett megtalálható még a szerb-, illetve a szibériai lucfenyő. Ez a fafaj a hűvösebb klímát, a nedves, párás termőhe­lyeket kedveli.
• Műszaki tulajdonságai. A lucfenyő alacsony sűrűségű puhafa. Ennek elle­nére kedvező a szilárdsága, rugalmas és szí­vós. Gyantatartalmának köszönhetően mér­sékelten tartós. Könnyen megmunkálható, jól pácolható és felületkezelhető. Mérsékelten zsugorodik. Cellulóztartalma egyedülállóan magas: 58%.

A hűvös éghajlaton (északon vagy a magas­hegységekben) nevelkedő lucfenyők sokkal kedvezőbb műszaki tulajdonságokkal ren­delkeznek. Évgyűrűik keskenyek, egyenletes szerkezetűek, a késői paszta aránya magas. Ez kiemelkedő sűrűségi és szilárdsági értéke­ket eredményez.

Erdeifenyő (Pinus silvestris L.)

• Elterjedése. A közönséges erdeifenyő az erdeifenyők nemzetségének tagja, amely­nek 120 faja ismert Kiválóan tűri a szélsőséges termőhelyi viszonyokat: a nagy szárazságot, a sok csapadékot, a forróságot és a téli fagyokat. így megtalálható az északi sarkkörtől a Földközi-tengerig, a síkvidéki homoktájaktól a középhegységekig. Magyar­országon őshonos fafaj. A legelterjedtebb hazai fenyőféle, az erdőterületek kb. 9%-át foglalja el.
• Műszaki tulajdonságai. Az erdeifenyő műszaki tulajdonságai felülmúlják a luc­fenyőét. Alacsony sűrűségű puhafa. Szilárdsága magas (kivéve a laza szerkezetű síkvidéki egyedeket). Könnyen megmunkálható. A megnövekedett gyanta­tartalom növeli a sűrűséget és a szilárdságot, de rideggé és nehezen megmunkálhatóvá teszi a faanyagot. Az erdeifenyő általában jól ragasztható, felületkezelhető, pácolható és telíthető, de a magasabb gyantatartalom eze­ket is nehezíti.

Feketefenyő (Pinus nigra L.)

• Elterjedése. A feketefenyő Dél-Európában őshonos fafaj. Jól tűri a szárazságot, a meszes-homokos talajokat. A hőmérsékleti szélsőségekre azonban érzékenyebb, mint az erdeifenyő. A nagy hideget kevésbé bírja. A feketefenyő az erdeifenyő után hazánk leg­elterjedtebb fenyőféléje, a hazai erdőterületek kb. 4%-át alkotja.
• Műszaki tulajdonságai. A feketefenyő mű­szaki jellemzői az erdeifenyőéhez hasonlóak, de göcsös, durva szerkezete miatt szilárdsági tulajdonságai rosszabbak. Közepes sűrűségű puhafa. Keménysége nagyobb az erdeifenyőénél. Gyakori szövetszerke­zeti hibái nehezítik a megmunkálását, ezért fűrészipari feldolgozásra kevésbé alkalmas. Magas gyantatartalma miatt közepesen tartós a fája, de kékülésre erősen hajlamos.

Vörösfenyő (Larix decidua Mill.)

• Elterjedése. A vörösfenyő jellemzően hegy­vidéki, alhavasi fafaj. Közvetlen környezetünkben a Kárpátokban, az Alpok­ban, hazánkban pedig a nyugati határvidéken őshonos. A legnagyobb összefüggő vörös­fenyő erdőterületek Szibériában találhatók. A csapadékos, hűvös területeket, hegyoldala­kat kedveli, a szárazságot és a meleget nem bírja.
• Műszaki tulajdonságai. A vörösfenyő a tűle­velű haszonfák közül a legkedvezőbb műszaki tulajdonságokkal rendelkezik. Közepes sűrű­ségű és keménységű fafaj. Szi­lárdsága nagy. A faiparban feldolgozott tűleve­lűek között a legnagyobb sűrűségű, keménységű és szilárdságú. Magas csersavtartalmá­nak köszönhetően tartós. Szívós és rugalmas fafaj. Bármilyen forgácsolóeljárással könnyen megmunkálható. Telítése, pácolása viszont nehéz.

A hegyvidéken vagy az északi területeken, hűvösebb éghajlaton nevelkedett egyedek keskenyebb évgyűrűket növesztenek, ennek köszönhetően ezek fája sűrűbb, keményebb, szilárdabb és tartósabb. Tehát műszaki szem­pontból jobb minőségű, mint a dombvidéki példányoké.

A vörösfenyő kedvező tulajdonságai széles körű felhasználási lehetőségeket biztosíta­nak. Az egyik legkedveltebb ipari faanyag (fűrészáru, furnér, rétegelt lemez, gerendák, faházak, tetőzsindely-fedések, kerti bútorok, kerítés, vezetékoszlop stb.)