Parkettázás

Trópusi fajok jellemzői (ipari haszonfák)

A trópusi fák (egzóták) a Föld, egyenlítő menti örökzöld őserdeiben élnek. A fás szárú növé­nyek több tízezres faj számának legnagyobb része lombos fa, és ezek többsége a trópusokon él. Így az egzóták forma- és fajgazdagsága roppant nagy, jelentős részük még ismeretlen a kutatók számára. A faipar csak az ismert fajok elenyésző töredékét használja.

A trópusi fafajok elterjedése

A fafeldolgozásban előforduló egzótákat élőhelyeik szerint három nagy földrajzi, területi csoportba sorolhatjuk:

  • Távol-keleti (vagy délkelet-ázsiai) egzóták. Malajzia, Indonézia, Mianmar (Burma), Thai­föld, Kambodzsa, Laosz, Vietnam területein található trópusi fafajok.
  • Afrikai egzóták. Elsősorban Közép- és Nyugat-Afrika országaiban (Kamerun, Kongó, Gabon, Angola, Elefántcsontpart, Bénin stb.) honos trópusi fafajok.
  • Dél- és közép-amerikai egzóták. Peru, Brazília, Guyana, Suriname, Venezuela, Kolum­bia, Panama, Costa Rica, Honduras, Nicaragua területein található trópusi fafajok. Idetar­tozik a világ legnagyobb összefüggő trópusi esőerdője, melynek döntő része Brazíliában található.

A trópusi fafajok általános szöveti tulajdonságai

A trópusi fák általános jellemzője, hogy örökzöldek, a fotoszintézis egész évben folyamatos, így a kambium megszakítás nélkül működik, ezért a trópusi fák nem rendelkeznek évgyű­rűkkel. Ezek helyett növekedési zónáik vannak, amelyek az esős és a száraz évszakokat követik. A mérsékelt égövi fafajok évgyűrűihez hasonlóan a növekedési zónák határai is lehetnek szabad szemmel jól vagy kevésbé láthatók, fafajtól függően. Az egész éves folya­matos fejlődés hatására a trópusi fák hatalmas méreteket érhetnek el, gyakori a 15-25 m-es ágtiszta, hengeres, egyenes szálú, hibamentes törzshossz és az 1 m-t meghaladó átmérő.

Többségük szórtlikacsú. Szabad szemmel is látható, nagy-, illetve közepes méretű edények­kel rendelkeznek, amelyek kisebb csoportokba rendeződnek. Létezik néhány gyűrűslikacsú fafaj is (ilyen pl. a teák). A hosszirányú metszetek gyakran csíkozottak. Ez színbeli elté­résből adódhat (pl. az ében, a zebrano, a paliszander esetében), vagy a csavarodott vagy ellentétes irányban csavaros rostkötegek következménye (pl. a mahagóni vagy az okúmé esetében). A trópusi fák gesztjében a mérsékelt égövi fafajokhoz képest sokkal többféle és nagyobb mennyiségű járulékos anyag raktározódik el.

A trópusi fafajok műszaki tulajdonságai

A trópusi fák megismerését nehezíti, hogy a hatalmas fajgazdagságon túl az egyes fajo­kon belül is eltérő tulajdonságú egyedek fejlődnek a földrajzi elhelyezkedéstől függően. A fafajok tipikus tulajdonságai egyrészt genetikailag meghatározottak, másrészt viszont a nevelkedési körülményektől is erősen függnek (talajösszetétel, csapadék, hőmérséklet stb.).

Így fordulhat elő, hogy ugyanazon fafaj egyedei egészen más szövetszerkezetűek, és eltérő műszaki tulajdonságokkal rendelkeznek, mivel különböző termőhelyekről származ­nak. Ezért a trópusi fák megadásánál nem elegendő csak a fajt megnevezni, meg kell adni a származási helyet, a színt és a sűrűséget is.

Fajgazdagságuk és az azon belüli különb­ségek miatt az egzóták műszaki tulajdon­ságai nagyon széles határok közt változnak. A létező legsűrűbbtől a leglazábbig, legke­ményebbtől a legpuhábbig, legsötétebbtől a legvilágosabbig, a legszívósabbig minden­féle tulajdonságú fafaj fellelhető. Vannak közöttük roppant értékes és drága, ma már ritka fajok (pl. pock, paliszander, ében).

Jellemző a trópusi fafajokra, hogy nehezen száradnak. Mechanikai megmunkálásuk nehézkes. Jól pácolhatok, de számolni kell az erős szálfelhúzással. Felületkezelésnél az erős szívóhatás miatt célszerű több réteget felvinni, mint a hazai fák esetében.

Délkelet-ázsiai fafajok

A délkelet-ázsiai őserdők fafajokban nagyon gazdagok. Kétezerre becsülik a számukat, ebből a kutatók 800-at ismernek, amelyből mintegy 40 faj kerül faipari feldolgozásra. A parkettagyártásban legelterjedtebb távol­keleti egzóták: merbau, teák paliszander, ébenfa.

Afrikai fafajok

Nagyobb részük a trópusi erdőkből, kisebb részük a szavannákról kerül ki. Európá­ban az 1950-es, 1960-as években a legna­gyobb mennyiségben a bútoripar alkalmazta a mahagóniféléket (sipo, kosipo, sapelli, khaya mahagóni). A leggyakoribb afrikai egzóták: iroko, afrikai mahagóni, wengé.

Közép- és dél-amerikai fafajok

A közép- és dél-amerikai őserdőkből ma már meglehetősen korlátozott számú fafaj sze­repel a faipari feldolgozásban. A hatalmas összefüggő erdőterület nagyon megszenvedte az elmúlt évszázadok pusztításait. Ma is jel­lemző az erdők felelőtlen irtása, kivágása és felégetése. A leggyakoribb közép- és dél-ame­rikai egzóták: jatoba, mahagóni.