Hőcserélők, szellőzés mértéke, szabályozott szellőzés
A hő visszanyerésének legegyszerűbb lehetősége a hőcserélő alkalmazása; ez kivonja a hőt a távozó levegőből, és átadja a bevezetett levegőnek. A kompakt szerkezetük miatt szinte kizárólag lemezes (keresztáramú vagy ellenáramú) hőcserélőket alkalmaznak. Regeneratív hőcserélőket csak az egyedi berendezéseknél használnak (nagy a szagátvitel veszélye).
A lemezes hőcserélők alkalmazásának korlátai:
A külső hőmérséklet -4 °C alá nem süllyed, és a relatív páratartalom 35-40% közötti. Az alacsonyabb külső hőmérsékletek a távozó levegő oldalán jegesedést okozhatnak, ami viszont akadályozza a levegő beáramlását. A lakás szellőzésének ilyen típusú felfüggesztése megszüntethető lecsapató fűtéssel vagy lecsapató kapcsolással. Minden esetben szükséges, hogy a hőcserélő csatlakozzék a szennyvízelvezetésre, hogy a harmatpont alatt képződő kondenzvíz elvezethető legyen.
Hő megtartása
Mivel a lemezes hőcserélővel nem fedezhető teljes mértékben a fűtési igény, és a nagyon alacsony külső hőmérsékletek esetén a hőcserélőt üzemen kívül kell helyezni, ezért szükség van kiegészítő fűtésre. További lehetőség a gázfűtésű kazán csatlakoztatása a lakás szellőzőberendezésére. A lemezes hőcserélő az égéshő felhasználása alatt vonja ki a hőt a távozó levegőből, és adja át a bevezetett levegőnek. A lakásszellőzésben különbséget teszünk az egylemezes hőcserélővel (kombinált füstgáz- és távozó levegőelvezetés) és kétlemezes hőcserélővel (a távozó levegőnek illetve a füstgáznak különválasztott elvezetése) szerelt rendszerek között.
Ezeket praktikus a ház felsőbb szintjén, lehetőleg a rendszer legmagasabb pontján elhelyezni a jobb hatásfok elérése miatt. A kettős légjáratnál készülhet szívott (vákuumos) vagy nyomott (túlnyomásos) működtetéssel.
Keresztáramú hőcserélő.
Az épületbe bejutó levegő nedvességtartalma és hőmérséklete
Télen a külső levegő rendszerint annyira hideg, hogy a bejutó levegő nedvességtartalma szinte elhanyagolható. Még viszonylag nagy relatív nedvességtartalom mellett is csak nagyon kis mennyiségű vízgőzt tartalmaz. Nyugodtan állítható, hogy hideg időben ezt a tényezőt figyelmen kívül hagyhatjuk. Azonban nyáron, amikor a hőmérséklet hirtelen változik hűvösről meleg párásra, van egy rövid időszak, amikor a lehűlt szerkezetek felületein kondenzáció léphet fel egészen addig, amíg azok is fel nem melegszenek.
Ezt a jelenséget melegidőszak-kondenzációnak nevezzük, és rendszerint csak nagy hőkapacitású szerkezeteknél jelentkezik, melyek felmelegedése lassú. A jelenség általában rövid ideig tart, és nem okoz tartós károsodást az épületszerkezetben és annak felületén. Figyelemmel kell azonban lenni rá, mert a télen nedvesedett falazatok nyári száradási folyamatát befolyásolhatja.
Az épület belsejében lévő levegő nedvességtartalma és hőmérséklete
A külső levegő nedvességtartalma csupán kis hatással van a kondenzációs veszélyre, jelentős tényező azonban a belső nedvességtartalom. Egy átlagos lakás belső légterébe a lakók tevékenységéből adódóan jelentős mennyiségű vízgőz kerül. Szakirodalmi adatok alapján egy lakás 4 lakója fél nap alatt, kizárólag a légzésével közel 2,5 kg vízgőzt bocsát ki a belső levegőbe. Egy átlagos, ülőmunkával elfoglalt ember 24 óra alatt több mint 1 liter vízgőzt lehel ki. Intenzívebb tevékenység négyszeresére is emelheti ezt a mennyiséget.
Egy átlagos család jellegzetes tevékenységei – légzés, főzés, mosás, ruhaszárítás stb. – naponta 12 liter vízgőzt hoznak létre. Mindezek mellett meg kell jegyezni, hogy a füstgázelvezetés nélküli fűtőberendezések, amelyek égés útján termelnek hőt – pl. gázmelegítők – különösen bőségesen hoznak létre vízgőzt. Minden m3 földgáz elégetése 1,5 kg vízgőzt termel. Fontos szempont az épület fűtöttsége is, mivel a meleg levegő több nedvességet tud magában tartani, mint a hideg. Meleg épületben a vízzel telített levegő szellőztetéssel eltávolítható. A helyesen kialakított, folyamatosan üzemelő fűtés felmelegíti és melegen tartja a belső felületeket.
Kondenzáció veszélye
Sok lakóépület fűtése azonban részleges és időszakos jellegű. A lakóházaknak azon részei, melyek nincsenek fűtve vagy nem kielégítően fűtöttek, fokozottan veszélyesek a kondenzáció szempontjából. A gyors működésű fűtési rendszerek – mint pl. a meleg levegő behívása – a lakók számára gyorsan létrehozzák a komfortérzetet, de nem elég hatásosak ahhoz, hogy a felületeket a megfelelő hőmérsékletre emeljék. Ez különösen akkor igaz, ha a szerkezet nagy hőkapacitású, ez esetben a kondenzáció szinte elkerülhetetlen.
A szellőzés mértéke
Éghajlatunkon a külső levegő általában kisebb nedvességtartalmú, mint a belső levegő. Elméletileg ez lehetővé teszi, hogy megfelelő szellőztetéssel teljesen elkerüljük a kondenzációt.
Manapság ritka, hogy egy lakásban óránként egyszeres a légcsere. Itt egy ellentmondás látszik. Egyrészt az energiaárak mára felülmúlják az egyéb megélhetési költségeket, másrészt kényelmi igényeink folyamatosan emelkednek. Tudja mindenki, hogy amennyiben nagyobb a szellőzés, több hő kell ahhoz, hogy a szellőzéssel elveszett hőt pótoljuk. Ebből következik, hogy a legtöbb háztartásban gondosan tömítik a nyílászárókat. Teszik ezt abban a hitben, hogy nemcsak a pénzükkel takarékoskodnak, hanem az energiatakarékosság szempontjait is figyelembe véve helyesen cselekszenek.
Huzatmentessé teszik az ablakokat és az ajtókat, elzárják a használaton kívüli kéménykürtőket, vagy lezárják a ventilátorokat. Ha mindez szegényes fűtéssel párosul, kialakulnak a kondenzáció klasszikus feltételei. Nem hagyható figyelmen kívül az a másik tervezési elv sem, amely szerint a szellőzés csak akkor hatásos, ha a belső légtér minden részében kielégítő mértékű. Ha az általános szellőzés mértéke megfelelő is, helyi kondenzáció felléphet olyan helyeken, ahol ún. holt terek alakulnak ki. Ha a felületi kondenzáció veszélye fennáll, ezt elsősorban a penészfoltok árulják el.
Központi szellőzőcsatorna-rendszer többszintes lakóházakhoz természetes (gravitációs) működtetéssel, ahol a kapcsolt fekvő csatornák hossza (összesen) kisebb a gyűjtőénél (ellenkező esetben gépi működtetés szükséges) 1 elemes gyűjtőcső; 2 kitorkollás eleme; 3 kémlelő (tisztító) ajtó; 4 csatlakozó idom; 5 kondenznyílás; 6 kiszellőző (alap) idom; 7 teleszkópos idom; 8 vízzsák; 9 szellőzőfej.
Többlakásos ház WC-helyiségei szellőző-légcsatornájának egyszerű kapcsolása a-b) fali szellőztető ventilátorral; c) falon kívüli ventilátorkapcsolással.
A helyiségekben lévő felületek hőmérséklete
Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a megfelelő mértékű hőszigetelés minimálisra csökkentheti a kondenzáció veszélyét, mivel a belső felületi hőmérsékletet a kellő szinten tartja. Mégsem szabad azonban arról elfeledkezni, hogy nincs olyan vastagságú hőszigetelés, ami egy fűtetlen helyiséget meleggé tenne. A hőszigetelés helyének és mértékének mindig összhangban kell lennie a fűtési rendszerrel, ha azt hatásosan szeretnénk kihasználni.
A fal pórusossága és hőmérséklete
Mivel a hő keresztülhaladva a falszerkezeten különböző ellenállásokkal találkozik, ezért a falban létrejövő hőmérsékletesés képe nagyban függ attól, hol helyezzük el a hőszigetelést. A szerkezeteket képező építőanyagok általában pórusosak, a vízgőzt többé-kevésbé jól átengedik, a nedvesség keresztüljut a falakon, mivel a belső levegő nedvességtartalma és magasabb hőmérséklete nyomáskülönbséget hoz létre a belső és külső oldal között.
A szerkezetekbe bejutó nedvesség mennyisége attól függ, hogy milyen ellenállást tanúsít a falazat a folyamattal szemben, ez pedig a szerkezet anyagainak ellenállóképességétől függ. Ha a belső oldalon a vízgőznek teljesen ellenálló gátat tudnánk elhelyezni, akkor elvileg megakadályozható lenne, hogy a vízgőz a szerkezetbe behatoljon. Ekkor csak a felületi kondenzáció jelentene problémát, és ha a felületi hőmérsékletet megfelelő szinten tartanánk, a kondenzáció veszélyét teljesen kizárnánk. Természetesen ez a gyakorlatban szinte teljesen lehetetlen.
Kapcsolt csatorna szellőzésének kiépítése WC- és fürdőszoba-helyiségekhez.
Keresztáramú hőcserélő ventilátoros szívó és nyomó légjáratokhoz kapcsoltan.
WC-helyiség szellőztetés-kiegészítője WC-csésze-szellőztetéssel, illetve elszívással a) metszet; b) szembenézet.
Hőcserélővel egybeépített szellőzőberendezés és központi porszívó kapcsolatának működési elve (és iránya).
A szabályozott szellőzés
A lakóépületek építése során a mai, korszerű építőipari anyagok és technológiák alkalmazása merőben új követelményeket támaszt a lakások átfogó szellőztetésének tervezésével szemben. Mielőtt az új tervezési kihívásoknak megfelelő szellőztetési rendszer működési elvét ismertetnénk, néhány mondat erejéig vissza kell kanyarodnunk a lakások fűtésienergia-fogyasztását alapvetően befolyásoló tényezőkre, így a falszerkezetek illetve a nyílászárók hőszigetelési képességére.
Európában az egy- és kétlakásos családi házakban a szellőzés túlnyomórészt az ablak teljes kinyitásával, ki tárásával (hirtelen, gyors szellőztetés) vagy az ablak résnyire nyitásával (tartós szellőztetés) történik. A társasházakban gyakoriak az egyszerű mechanikus szellőzőberendezések (a levegő fűtéséhez szükséges hőt mérséklő hővisszanyerés nélkül), amelyekhez a konyhákat és a szaniterhelyiségeket az épület belsejében helyezik el.
Alsóbb szinti – nem ablakos – helyiség mechanikus szellőztetése kézi üzemmódban.
Négyzetes keresztmetszetű szellőzőcsatorna-rendszer, gépi túlnyomásos elszívóhoz kapcsolhatóan 1 induló csatlakozó idom; 2 légcsatorna; 3 fekvő ív (idom); 4 álló idom; 5 kicsatlakozás eleme.
A lakás szellőzését az biztosítja, hogy a levegő átszellőzteti a helyiségeket, és megakadályozza a szagterhelést, a nedvesség miatti károsodásokat és a penészgombarétegek kialakulását. Ezenfelül az épületben a lakások szellőzése mérsékelheti az allergén hatásokat, például a házipor felhalmozódását, és a meghatározott, légszűrőkön át történő légbevezetéssel az allergén anyagok bejutása is megakadályozható.
A lakások szellőztetése történhet
- természetes (ablak, légakna, légcsatorna) és
- mechanikus módon: hővisszanyeréssel vagy hővisszanyerés nélkül.
Az építőipari technológiai fejlesztések, így a korszerű falazó- és hőszigetelő anyagok, nyílászárók az energia racionális felhasználását célozták, melyek eredménye a lakások hőszigetelő képességének nagyarányú javulása, végső célja pedig a fűtésére felhasznált energia csökkentése.
Jelen esetben a felsoroltak közül, a teljesség igénye nélkül, csak a nyílászáró-rendszerek fejlesztése nyomán, az egyre tökéletesebb hő-, hang- és légszigetelési paraméterekkel rendelkező ablakok elterjedésével, illetve azok szellőztetésre gyakorolt hatásával foglalkozunk. A régi, ma már korszerűtlen, magas hőszigetelési értékekkel rendelkező, gyenge szárny- és tokszerkezetű ablakok réseken, hézagokon keresztül folyamatosan biztosították a lakás helyiségeiben az ún. „természetes” légcsere lehetőségét.
Konyhai szagelszívó csőrendszer a konyhai felső szekrény fölé építve.
Mivel az ablakok szerkezeti hiányosságaiból adódóan a belső légmozgás lehetősége adott volt, így felhígulhatott a lakásban termelt pára koncentrációja, ezáltal csökkent az abszolút páratartalom.
A lakások levegőjének elhasználódása főként az emberi test kipárolgásainak, a dohányfüstnek, a vízgőznek (például a főzésnél és a zuhanyozásnál), a hulladék- és konyhai szagoknak valamint a bútorok, az építőanyagok és a textíliák kipárolgásainak (például formaldehid) tulajdonítható. Ha a nedvesség-, szag- és károsanyag források kevéssé terhelik a levegőt, akkor a higiéniai szempontok miatt szükséges szellőzés mértéke energiatakarékossági megfontolások alapján mérsékelhető.
Konyhai légcsere természetes levegő-utánpótlással és gépi elszívással.
A minimálisan szükséges légcsere alapján a 2,5 m belmagasságú helyiségben az egységnyi alapterületre vonatkoztatott fajlagos levegőszükséglet 1,25 m3/m2h és 2,5 m3/m2h között érték. A 75 m2 alapterületű lakásokban épületfizikai szempontok miatt szükséges levegőmennyiség 56 m3/h, a higiéniai megfontolások alapján pedig 94 m3/h és 188 m3/h közötti érték (a levegő elhasználódásától, illetve szennyezettségétől függően).
A magyarországi gyakorlat, bekalkulálva az említett körülményt, a lakások szellőztetésének tervezésénél csak a konyhában, fürdőszobában, WC-helyiségekben termelt, szagokkal és párával szennyezett levegő valamilyen formában történő eltávolítására szorítkozott.
Szellőztetés mellékhelyiségekben
A mellékhelyiségek a helyiségek azon csoportjához tartoznak, amelyeknél a szellőzés feladata a szagok elterjedésének megakadályozása. Ezért ezeket depresszió alatt kell tartani. A legegyszerűbb kivitelezést, eltekintve az ablakon át való szellőzéstől, egy axiális ventilátor ablakban vagy külső falon való elhelyezése jelenti. Ezt mindenesetre zavarhatja a szélnyomás.
Megfelelőbb egy kürtő alkalmazása a felső szinten vagy a tetőtérben elhelyezett ventilátorral. A kürtőbe az épületben egymás felett elhelyezkedő mellékhelyiségek csatlakoztathatók. Az ablakokat a mechanikusan szellőztetett helyiségekben zárva kell tartani.
Az utánáramló levegőnek általában nem kell semmilyen különleges nyílást előirányozni, legfeljebb a mellékhelyiség előtere felé vezető ajtóban lehet néhány kis nyílást elhelyezni (mintegy 150 cm2), vagy egy 1-2 cm-es rést lehet hagyni a padló és az ajtólap alsó pereme között. Am többnyire az ajtó és az ablak éppen annyira tömítetlen, hogy elegendő levegőt hagy az utánáramláshoz. Esetenként figyelembe kell még venni a tűzvédelmi előírásokat. Ezek alapján a légcsere lakásokban 1 =4-5-szörös.
A gépi szellőztetés legegyszerűbb módja a falon átvezető „csőcsonkos” berendezés a) kiszellőzés; b) levegő-utánpótlás az alsó felébe épített nyíláson keresztül.
Mellékhelyiségek
Külön említést érdemelnek a külső ablakok nélküli belsőterű mellékhelyiségek és belsőterű fürdők. Ennek megfelelően minden szellőztetendő helyiség számára egy saját kürtőt kell előirányozni, melynek felső része az elszívónyílástól a tető fölé vezet, alsó része pedig a szabadból vezeti be az utánáramoltatott levegőt.
A kürtőkben azonban a természetes felhajtóerő által okozott szellőzés nem elegendő, különösen nyáron nem. Jobb és mindenképpen hatásosabb a mechanikus szellőzés szellőzőkürtővel és a legfelső szinten elhelyezett ventilátorral, amely az építési rendeletekben is többnyire előírásként szerepel.
A kiszolgáló helyiségekben alkalmazott gravitációs vagy gépi elszívás azért működhetett, mert a szellőzéshez szükséges levegő utánpótlását a leírtak szerint az ablakok zárt állapotban is megteremtették, csökkentve ezzel a páralecsapódások gyakoriságát, mértékét. Természetesen a szellőzés, illetőleg a légcsere hatékonyságát bezárt belső ajtók esetén a küszöbök csökkentették.
Ki- és beszellőztetés módozatai a) aknából – befelé; b) falba építve – kifelé; c) mennyezetbe építve – fölfelé.
Később, a fejlesztések nyomán a külső nyílászárókat felváltották a mai, tökéletesen záródó, dupla üvegezésű, jó minőségű hő-, hang- és légszigetelt ablakok, melynek következménye a természetes légcsere korlátozása, ezzel együtt a belső páratartalom káros növekedése, illetve kivitelezési hiányosságok következtében az épületszerkezeti elemek hibás hőszigetelése véletlenszerű hőhidak kialakulását eredményezte.
Nálunk fejlettebb országok szakemberei a légtömör ablakok megjelenésével és a többi építőipari anyagot érintő fejlesztési eredmények felhasználásával gyorsan felismerték, hogy a lakások szellőztetésének tervezésekor figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a helyiségek, helyiségcsoportok, sőt többszintes épületek is a határolófalak és a külső nyílászárók által alkotott zárt rendszerré váltak.
A technológiai fejlődéssel egyidejűleg Európa több országában, módosítva az építési szabványokat előírták, hogy a „dobozeffektus” kialakulásának elkerülése érdekében lakást csak minden helyiségére kiterjedő, tervezett és lehetőleg szabályozott szellőztetéssel lehet építeni. Mivel a zárt rendszeren belül a légcseréhez a lakhelyiségek közötti légmozgás lehetőségét meg kell teremteni, a belső küszöböket elhagyták.
Konyhai szagelszívó beépítési fázisai külső burkolattal.
Az előzőek alapján nem tartható a korábbi gyakorlat, mely szerint egy lakás szellőztetése csak a kiszolgálóhelyiségekre (konyha, kamra, fürdőszoba, WC) korlátozódik, ugyanis alapvető fizikai realitás, hogy az elvezetni szándékozott levegő mennyiségével arányos légmennyiség utánpótlásáról gondoskodni kell, tehát tudatosan beáramoltatott levegő nélkül nem oldható meg hatékonyan az elszívás semmilyen választott formája (gravitációs illetve központi ventilátorral, vagy helyiségenkénti szívóventilátorokkal történő gépi elszívás).
A légutánpótlást a lakószobák felől célszerű biztosítani, mert a megfelelő nyomáskülönbséggel kialakított egyirányú légforgalommal a szobák is részeivé válnak a szellőztetett helyiségeknek. Az említett nyílászárók beépítésével új feladatként jelentkezett a nyílt égésterű gázkészülékek (gázüzemű kazánok, gáztűzhelyek) biztonságos működéséhez szükséges égési levegő utánpótlásának korszerű megoldása is.
Lakóépületek egész sorával találkozhatunk még ma is, melyekben a szellőztetés „féloldalas”, tehát csak a szennyezett levegő elszívását tervezték, a friss levegő szabályozott beáramoltatása megoldatlan. A hangsúly a „szabályozott” jelzőn van. A megállapítás abban az esetben is igaz, ha a helyiségek friss levegővel történő ellátását a tervezők az ablakok kinyitásával gondolják megoldani. A törekvés iránya ugyanis a minél kisebb hőveszteséggel járó, optimalizált és szabályozott szellőztetés.
Páratermelés
Közismert, hogy minden emberi tevékenység több-kevesebb mennyiségű páratermeléssel jár, melyet a tudatosan tervezett, és a lakás minden helyiségére kiterjedő légcserével el kell távolítani, ellenkező esetben megkezdődnek a káros folyamatok. Az előzőek alapján meg kell még említeni, hogy a lakások páraterhelése a légtérfogat függvényeként a lakásban lakók száma illetve az életvitel szerint (lakásokban gondozott zöld növényzet, az akváriumok, terráriumok, szobákban száradó ruha stb.) erősen változó, tehát egy-egy lakás páraterhelése az átlagértékeknél lényegesen magasabb is lehet.
Mellékcsatornás szellőző kürtők működtetése a) gravitációs; b) helyiségben ventilátoros; c) központi elszívással.
Konyhai és egyéb szagelszívók négyzetes és kör keresztmetszetű szellőzőcsatornái 1 szagelszívó; 2 teleszkópos csonk; 3 rugalmas gégecső; 4 négyzetes keresztmetszetű „gégecső”; 5 négyzetes csatorna; 6 induló idom; 7 álló idom; 8 fekvő (ív) idom; 9 átmeneti idom; 10 kör keresztmetszetű légcsatorna; 11 stucni; 12 karmantyú; 13 teleszkópos fali idom; 14 fali idom; 15 tetőszellőző; 16 zsalus rács; 17 ragasztószalag a légtömörség tökéletesítéséhez.
A levegő bevezetését és elvezetését is magában foglaló, minden helyiségre kiterjedő, tervezett szellőztetés hiányában – különösen az őszi, téli és tavaszi hónapokban – a normális életvitel (emberi kipárologtatás), valamint a vizes helyiségekben zajló közvetlen páratermelő tevékenység (főzés, mosogatás, zuhanyozás stb.) következtében a belső terekben termelődő és megnövekvő páratartalom a falfelületeken és a nyílászárók felületein csapódik le.
A magas belső páratartalom amellett, hogy rontja a komfortérzetet, kondenzációs páralecsapódásokat okoz, amelyek a felületi foltosodásban és penészesedésben jelentkező esztétikai hibák mellett károsítják az épület szerkezeti elemeit is. A fentiekben vázolt, fokozottan hő-, hang- és légszigetelt, ún. légtömör nyílászárók piaci elterjedése, illetve az ezzel összefüggő szellőztetési problémák megoldására több épületgépészeti termékeket gyártó cég gyárt belső páratartalom érzékelése alapján vezérelt szellőztetési rendszert.