• posztmodern stílus

Francia Château (posztmodern stílus)

Franciaországban, észak szelíden hullámzó domb­vidékén épült ez a pompás château a 17. Század ele­jén. Az építkezés IV. Henrik (1589-1610) uralkodása végéig és XIII. Lajos (1610-1643) uralkodásának kezde­téig elhúzódott. Az U alaprajzú épület külseje – főleg a dekoratív részletek – a korszak meglehetősen puritán, posztreneszánsz francia klasszicizmusát tükrözi, amelyet a 17. Század későbbi időszakában felváltott a díszesebb és hivalkodóbb, XIV. Lajos által támogatott barokk.

A belső terekben fennmaradt építészeti részletekben különböző stílusok jegyei ötvöződnek. A szalonok közül többet is átalakítottak 1720 és 1730 között, amikor a rokokó ornamentika virágzott Franciaországban. Szintén jelen van a francia klasszicizmus, mégpedig a 18. Század végén felújított helyiségekben. A legutóbbi átalakítások az 1980-as évek végén kezdődtek a kastély jelenlegi tulaj­donosai, Andrew Allfree építészettörténész és belső­építész, valamint kollégája, Dávid Moses munkájának köszönhetően.

Fent: Andrew Allfree belsőépítész „váróterem”-nek nevezi ezt a szalont, részben az élénkvörös banquette (lóca) miatt, részben mert itt haladnak át a látogatók a földszint többi részébe. A falakat türkizkékre festették; ez a szín Perzsiából ered, és Turkesztánon keresztül jutott el Nyugatra.

Fent: Az étkező 18. Századi faburkolatát élénk veronese-zöldre festették. A kandalló fölötti aranyozott tükör és a szárnyas ajtó fölötti képmező XV. Lajos-kori, mint ahogy az ívelt profilú márványkandalló és a királycsillár is. A hosszú étkezőasztal a platinamázas kerámiákkal angol regency stílű.

Fent: A társalgó falának faburkolata a 18. Század elején készült. A kőszínűre festett faoszlopok New York államból, egy romos klasszicista villából kerültek ide. A karosszékek míves faragása és kárpitozása barokk stílusú. A csillár IV. Vilmos korából származik.

Nagyszabású vállalkozás volt, miután ekkorra a kas­tély nagyobbrészt csaknem romos állapotba került. Allfree, aki Nagy Alfréd 9. Századi wessexi király leszár­mazottja, minden tekintetben sikeresen állíttatta helyre a kastélyt, amely ma eredeti szépségében pompázik. Ami történt, nem egyszerűen a múlt restaurálása, in­kább egyedi, posztmodern átalakítás, melyet Allfree az épület szakadatlan evolúciója részének tart.

„Az arány és a minőség fontosabb az évszámnál.” (Andrew Allfree)

Amikor munkához látott, Allfree-nek több határozott elképzelése volt a régi épületeken dolgozó restaurátor-­belsőépítész szerepéről. Mindenekelőtt kötelességének tartotta, hogy amennyiben lehetséges, teljes egészében megmentse az eredeti építészeti elemeket, vagy azok maradványait kiváló minőségű reprodukcióval helyette­sítve építse be.

Fent: A rózsaszínes vöröset, amely ennek a vendégszobának a falain látható, kobaltlilának nevezik. A természetes tónusokat az ajtó, a lábazat faburkolata és a kandalló fölötti tükör faszínei képviselik. A 19. Századi francia secrétaire-en álló két váza zöld tónusa adja a fal rózsaszín­-vörösének kontrasztszínét.

Fent: A reggeliző helyiségben a lábazat fölötti falrészt élénk, visszatükröző, olaj alapú krómsárgára, a lambériát, az ablakkereteket és az (itt nem látható) ajtókat pedig matt kékesszürkére festették. Az akantuszlevél motívuma a fal sarkán a ház eredeti rokokó stílű díszeinek egyike.

Ez az épület is híven tükrözi precizitását, amelynek köszönhetően korábbi munkáiért megkapta a francia „Chevalier des Arts et des Lettres” kitüntetést. Az építészeti részletek hitelessége érdekében ragaszkodott például ahhoz, hogy a hiányzó, 17. Század eleji külső ólommunkákat újraöntsék a helyszínen a meglévők alapján – ez a fázis, az eredeti palatető alapos felújítá­sával együtt évekig tartott. Ugyanilyen körültekintően próbálta megmenteni a falburkolatokat, a padlódesz­kákat, az ablakkereteket és más famunkákat, kiválóan képzett ácsokat és festőket alkalmazott, hogy az új részek szervesen kapcsolódjanak a régiekhez. Az abla­kok és a tükrök újraüvegezésekor is inkább autentikus, jellegzetes zöldes tónusú üveget választott a stíluside­gen, ámde ragyogóbb, „fehérebb” és olcsóbb modern síküveg helyett.

Az építészeti kiegészítők restaurálásának ez a mód­szeres, tiszteletteljes megközelítése azonban nem zárta ki a jóval liberálisabb felfogást a dekoráció és beren­dezés felújítására vonatkozóan. Allfree ugyanis nem hitt abban, amit Osbert Lancaster angol rajzoló, szín­padtervező és író (1908-86) így jellemzett: „a precíz korhűség fatális lidércfénye”. Másképpen fogalmazva, az eredeti színek és berendezés reprodukálásának kísér­lete gyakran kudarcra van ítélve, és ráadásul a kreativi­tás szükségtelen mellőzését is jelenti – elvégre otthon­ról van szó, nem pedig múzeumról. Az épületek és dekorációjuk változásának tudatában éppolyan indo­kolt, és sokkal izgalmasabb is, ha ragaszkodunk ugyan a történelmi perspektívához, de modern szemmel látjuk azt. A gyakorlatban ez az elképzelés dinamikusan szín­pompás enteriőrök lenyűgöző sorát hozta létre, ame­lyek együttesen keltették ismét életre az öreg épületet.

Fent: Andrew Allfree földszinti irodájában a halványbarna, olaj alapú festéket közvetlenül (nem pedig tapétára) vitték fel a vakolt falra a lábazati lambéria fölött. A tervező a faburkolat színét „traktorzöld”-nek nevezte el.

Allfree díszítőpalettáján megtalálhatjuk a 17. Századi pazar színvilág vörös, sárga és kék színeit; a 18. Század második felében divatos élénkebb színeket, amilyen a citromsárga, ibolyalila és türkizkék; a 19. Század elején­-közepén kedvelt rikító sárgákat, mély kékeket, savzöldeket és karmazsinvöröseket. Külön figyelmet érdemelnek a földszinten az egyik szalon türkizkék falai és mennyezete; a Veronese-zöld lambéria az étkező­ben; a krómsárga falak a reggeliző helyiségben; két másik hálószobában a kobaltlila és porcelánkék falak, valamint a vitrinszekrény kínai lakkmunkákra jellemző sajátos árnyalatú vöröse.

Ezzel még korántsem a teljes kép, mivel a 20. Száza­di színek is jelentősen gazdagítják a palettát. Ilyen például a „traktorzöld” egy földszinti iroda lambériázott lábazatán; a beépített konyhaszekrények fekete-­kék színpárosítása, ami a brit rendőrök egyenruháját idézi; egy másik hálószobában a citromzöld falakkal szegélyezett fekete-fehér csíkos fülke, amely az 1950-es évekbeli divatszalonok kalapdobozaira emlékeztet.

Fent: Andrew Allfree hálószobájában a lábazat fölötti falakat porcelánkék matt emulzióval festették. Ez ismétlődik a szőnyegen, kontrasztját a szófát takaró bársony vöröse adja. A halvány natúr fafelületek színei is kapnak egy szerényebb szerepet a palettában.

Fent: Az előtér faburkolata egy sarokszekrényt is magában foglal a beépített pad fölött. A szekrény belsejét – az aranyozott kerámia étkészlet háttereként – a kínai lakkmunkákat jellemző vörösre festették. A fekete-fehér rombuszmintás kőpadló eredeti, bár egy részét a legutóbbi felújítások idején cserélni kellett.

Számos restaurátorral és belsőépítésszel ellentétben Allfree nem tartotta magát a korhűség dogmájához, amikor például tojástemperát használt a 17. Századi enteriőrök ácsmunkáin, és a 20. Század előtt vakolt falakon antik hatású mázolást alkalmazott. Kifejezetten üdítően, pragmatikus módon kezelte a festékek, színezőanyagok és festett felületek kiválasztásának kérdését.

Szívesebben élt a művészi olajfesték színeinek tisztaságával, telítettségével, ami terpentinnel elegyítve rendkívül tartós festést eredményez. Ugyanakkor nem idegenkedett a kereskedelemben is kapható olajalapú háztartási festékek vagy szintetikus latexemulziók alkalmazásától. Napjainkban ezek többsége kitűnő: át­látszatlan, ugyanakkor megfelelő kromatikus inten­zitású, és sokféle árnyalatban, tónusban kapható. S mint Allfree mondja: „A jó szín ott van, ahol meg­találod.”

Fent: Ebben a hálószobában a citromzöld falak kontrasztját fehér mennyezet és lábazati faburkolat képezi. A hálófülke kontúrjait széles, függőleges fekete-fehér csíkok adják. Ez a színkombináció leginkább az 1950-es években divatos kalapdobozokra emlékeztet.

Fent: Andrew Allfree hálószobájában a félbaldachinos ágy 17. Századi, francia eredetű bútortípus. Fél, vagy mint itt, teljes hosszúságú „repülő” baldachinja a kereten vagy a fejtámla mögötti falon rögzített (nem pedig az ágy sarokoszlopain). Francia neve lit d’anges vagy lit à l’impériale.

Allfree posztmodern magabiztossága nemcsak a de­korációban, de a bútorok, dísztárgyak és kelmék kiválasztásában is megmutatkozik. Ezek különböző korokból és országokból származnak, és nem stílusuk vagy koruk, hanem méreteik, formájuk, színeik és ornamenseik alapján kerülhettek egymás mellé. A díszes nappaliban például 17. Század végi barokk karos­székek, kora 18. Századi rokokó asztal és egy, a 18. Század derekán készült duchesse alkot garnitúrát, fölöttük 19. Század eleji, IV. Vilmos-stílusú csillár függ. Az egyik nappaliban a német biedermeier jellegzetes, puritán secrétaire-jét 19. Század közepi, mívesen faragott háttámlájú, ívelt lábú spanyol székek fogják közre.

Egy kisebb előtérben 1700 tájáról származó, fes­tői francia gobelin függ a 19. Századi mexikói koloniális, préselt ónkeretes tükör közelében. Az „1950-es évekbeli kalapdoboz-stílusú”, citromzöld és fekete-fehér csíkos hálószobában az ágy 19. Századi francia, vörös-fehér nyomott karton takarót kapott. A nagy étkezőben a 18. Századi Veronese-zöld lam­bériához kék és arany damaszt banquette társul. Ezek és a többi társítás is korát és stílusát tekintve eklektikus ugyan, ám dokumentálják azon stílusok és divatok történetét, amelyek egymást felváltva jelentek meg a château-ban az évszázadok során.

„Akkor látunk igazán jól egy régi épületet, ha megértjük, hogy mindig változik.” (Andrew Allfree)

Fent: A modern élet kellékeit ritkán rejtik el a château-ban, inkább gondosan megválogatva kerülnek a meglévő dekorációba. Itt, az étkezőben a telefont egy bőrbevonatú székre állították: a zöld műanyag készülék színe szinte megegyezik a Veronese-zöld lambériáéval.

Fent: Markáns a kontraszt a porcelánfehér fürdőszoba-berendezés, a fehér keretes piperetükör és a falak élénk kobaltkékje között. Az antikvitást idéző, bíbor erezetű márványlap védőborításként szolgál a mosdó fölött.