Vakolat

Előre gyártott stukkók felhasználása

A vakolatok választás során a legfontosbb hogy olyan vakolatot válasszunk amely hosszú időtálósággal rendelkezik, nem repedezik meg, egy hatékony védőréteget képez a homlokzat külső felületén. Különösen hasznos, ha olyan összetevőket tartalmaz, aminek következtében javítja a falszerkezet hőtechnikai tulajdonásait. A kerámiagömböket tartalmaző hőszigetelő bevonat egy rendkívűl hasznos plusz funkcióval rendelkezik.

Amellett, hogy a stukkót végleges helyén, vagyis magán az épületen készítik, régebben húzópadon (munkapadon) is készítettek húzott párkányt. Ehhez nedves homokágyat készítettek a szükséges formá­ban, papírral vagy más anyaggal befedték, és ezen húzták a szemöldökpárkányt vagy timpanont. Miu­tán megkötött, tehát a párkányt már ki lehetett venni a homokágyból anélkül, hogy széttörne, a szükséges hosszat levágták a megfelelő szögben.

Ezen dara­bok hátoldalára aztán ragasztóhabarcsot hordtak fel, és enyhe nyomással egymáshoz rögzítették őket. Hosszabb darabok esetén ezekbe a profilokba mindenképpen hosszvasakat kell elhelyezni, hogy ne törjenek. A vasakat természetesen a majdani darabok hosszának megfelelően kell elhelyezni, különben problémák adódnak a vágás során.

Szükség lehet a stukkódarabok további meg­erősítésére is. Ez a „vasalat” az elem hosszától és keresztmetszetétől függően lehet finomszövet, gipszpólya, vlies (nemszövött fátyol) vagy fémhá­ló. Fontos, hogy a „vasalat” a keresztmetszetben a profil közepe, ill. külső egyharmada közé legyen elhelyezve, és hogy megfelelő takarása legyen.

Nagyobb darabszám esetén megéri megfontolni, nem célszerűbb-e az egész szemöldökpárkánynak öntőformát készíteni?

A megfelelő vasalat elhe­lyezése után kiöntik a formát, majd ezt a félkész magot egy második sablonnal lehúzzák. Ha nem készül mag, az öntött vagy húzott elembe legalább a vasalat néhány pontján kb. 5 cm-es átmenőlyu­kakat, ablakokat kell hagyni. Ezeken keresztül kell aztán áthúzni azokat a kötöződrótokat, amelyek a falazatba vannak rögzítve, és a végüket összeteker­ve rögzíteni.

Ha így rögzítik a stukkót, közvetlenül felhelyezés előtt a hátszerkezetre finomszemcsés, nagy tapadószilárdságú habarcsot hordanak fel, hogy a stukkó ne csak odadrótozva, hanem ragaszt­va is legyen. Ha pontosak akarunk lenni, a huza­lozás csupán arra szolgál, hogy a helyére szorítsa a stukkót, amíg a habarcs megköt, de a rögzítés biztonságát is növeli.

Visszatérő díszítő­elemek

Hasonlóképpen készülnek a visszatérő díszítő­elemek is – vagyis mindaz, ami nem a tagozat része, hanem rátett dísz. Ezekhez vagy mintát (mesterda­rabot) készítenek, vagy meglévő díszítőelemeket levesznek, és ezeket használják mintaként a negatív elkészítéséhez. Utóbbi esetben természetesen fon­tos, hogy mielőtt a negatívot elkészítik, a mintaként szolgáló eredeti darabot mindenekelőtt alaposan megtisztítsák, az esetlegesen felhordott rétegeket eltávolítsák.

Ez különösen nagy jelentőségű a mű­emlékvédelem keretein belül, mivel előfordulhat, hogy a sok festékréteg vagy valamilyen szennye­ződés elfed bizonyos finomstruktúrákat, díszítőele­meket, amelyek így nem kerülnek át a negatívra. A negatív segítségével elkészíthető a szükséges darabszám, majd felhelyezhető.

Adott esetben a műemlékvédelem keretein belül is megfontolandó, nem éri-e meg egy-egy jobb állapotban lévő stuk­kódíszt kijavítani, kiegészíteni, majd levenni, és ezt az eredetit csak mintának használva utángyártani, majd az utángyártott darabot visszahelyezni, hiszen a legtöbb esetben az eredeti darabok is ily módon előre gyártott stukkódíszek.