Öntőanyagok fajtái az előre öntött stukkóknál: fém, enyv, gipsz, agyag
A vakolatok választás során a legfontosbb hogy olyan vakolatot válasszunk amely hosszú időtálósággal rendelkezik, nem repedezik meg, egy hatékony védőréteget képez a homlokzat külső felületén. Különösen hasznos, ha olyan összetevőket tartalmaz, aminek következtében javítja a falszerkezet hőtechnikai tulajdonásait. A kerámiagömböket tartalmaző hőszigetelő bevonat egy rendkívűl hasznos plusz funkcióval rendelkezik.
Először is meg kell jegyezzük, hogy minden öntőanyagnak sajátos tulajdonságai vannak.
Beltérben leggyakrabban használt anyag a gipsz, amelynek öntésre használt fajtái a stukkógipsz, mintagipsz, alabástromgipsz és márványgipsz. A közönséges építési gipsz nem alkalmas öntésre és stukkódíszek készítésére.
Kültérre pedig ma már szinte kizárólag cementkötésű anyagokat vagy speciális műanyagokat használnak. Mielőtt ezekre kitérnénk, röviden következzenek a történeti anyagok, amelyeket ma is alkalmaznak a műemlékvédelem keretein belül és/vagy különleges igények esetén.
Fémek
A bronzöntést homokba vagy elvesző formába, általában öntödében végzik. A bronzot kemencében 1000 °C fölé melegítik. Az olvadt fémet gyorsan be kell juttatni az öntőformába, vagyis mielőtt kihűl. A legtöbb fémet öntödében öntik. Az ólom kivételével a fémeket nem lehet közvetlenül a formába önteni, mert a felszabaduló gázok buborékokat okoznak a kész öntvényben. A különféle fémek öntési hőmérséklete igen különböző lehet. Az aranyat és ezüstöt csakúgy, mint a bronzot, 1000 °C felett öntik. Az ólmot viszont sokkal alacsonyabb hőmérsékleten, akár tűzhelyen, edényben melegítve is lehet önteni.
A formalevétellel és fémekkel kapcsolatban gyakran felmerül a viaszveszejtéses eljárás fogalma. Magas olvadáspontú fémek elvesző formába való öntésénél az öntés fogalmát használják. Ehhez szilikonkaucsuk forma segítségével előállított viaszpozitívot tömör (pl. samott) formával vesznek körül. Égetéskor a viasz pontos negatívlenyomatot hátrahagyva kifolyik. Ez a negatívlenyomat lesz a forma, amibe utóbb a megolvasztott fémet öntik. Majd a formakibontáshoz/mintakiemeléshez a formát széttörik.
Enyv
Régebben formalevételhez közönséges asztalosenyvet (vagy zselatint is) használtak. Mielőtt az enyvet felfőzik, hideg, tiszta vízben felpuhítják. Ehhez azonban nem szabad faedényt használni, mert a csersav károsíthatja az enyvet! Az enyvet addig kell áztatni, míg megduzzad és könnyen formálhatóvá válik. Főzés előtt néhány órán át hagyni kell, hogy megszívja magát. A főzést azonban nem kell szó szerint érteni, hiszen az enyvet nem szabad 80 °C fölé hevíteni, ezért csak forró vízzel szabad hígítani. Továbbá nem szabad nyílt lángon melegíteni, csak forró vizes fürdőben.
A használt enyvet mindig át kell szűrni, hogy ne maradjanak benne szennyeződések. A régi enyvhez mindig kevertek egy kis újat is. Használat után az enyvforma felületén képződött kérget terpentinnel kimosták, majd kis darabokra vágták, és szellős helyre tették száradni. Az enyv hevítésére alkalmas edényt használat előtt vékonyan ki kell olajozni.
Agyagpép
Az agyagpép (amit néha focsnak vagy slikkernek is neveznek) ideális öntőanyag porózus, pl. gipszformákhoz. Az agyagpépet a formába öntik, amely megköti a pép víztartalmát, így a forma falán tömör agyagréteg rakódik le. Minél tovább hagyják az agyagot a formában, annál vastagabb réteg rakódik le. Amint kialakult a megfelelő rétegvastagság, kiöntik a felesleges híg agyagot, és az öntvényt hagyják megszilárdulni, mielőtt kibontják a formából.
Gipsz
Régebben a gipsz volt a másolatkészítés elsődleges alapanyaga. Mellette szólt a könnyű és gyors meg-munkálhatóság, az elterjedtsége és a gyors külszíni fejthetőség. Körülményes, munkaigényes módszerekkel érték el, hogy a gipsz víztaszító legyen. Ezek közé tartozott például a gipszstukkó forró lenolaj-kencébe mártása, vagy ólomfehér festékkel való bevonása, amelynek magas a nehézfémtartalma (ólom, cink), azaz erősen mérgező hatású.
Gipszöntvény készítése
Tömör gipszöntvény készítéséhez a gipszformát kenőszappannal vagy mosószeres vízzel kenik be. Mivel a gipsz gyorsan köt, az öntéshez elegendő gipszet kell bekeverni. A gipszhez megfelelő mennyiségű vizet kevernek. A masszának minden körülmények között csomómentesnek kell lennie! Régi, száraz gipszdarabokat semmiféleképpen nem szabad a friss gipszhabarcshoz keverni, a tisztaság a legfőbb szabály! Már megkötött anyagot nem szabad újra felhígítani és/vagy felkeverni, az már „döglött”.
A bekevert gipsznek hígan folyósnak és simának kell lennie, hogy a forma minden mélyedésébe be tudjon hatolni, és minden finom kis részlet szépen előjöjjön az öntvényen. A gipsz köztudomásúlag kissé tágul, de bizonyos módszerekkel meg lehet akadályozni a térfogat-növekedést, például fehércement hozzákeverésével. Ezt a tágulási tulajdonságát azonban az elvesző formába öntéskor kihasználják, mivel a gipsz „belenyomódik” a legapróbb mélyedésekbe is. A márványgipsznek nem kell túl hígnak lennie, mivel az lényegesen lassabban köt.
Emiatt az öntvények kemények, de nem annyira ellenállók az időjárás viszontagságaival szemben. A hosszabb kötési idő adott esetben akár szükséges vagy szándékos is lehet, ha olyan utómunkálatokat végeznek, amelyhez képlékeny gipsz szükségeltetik, például erősítő juta- vagy pamutcsíkokat fektetnek az öntvénybe. Az egyszerű kötéslassítók közé tartozik például a híg enyvoldat, az enyvkocsonya, a dextrin, a fehérmész, az alkohol, a cukros víz, a sovány és a savanyú tej. Ezzel szemben gyorsítani lehet a kötést, ha nem hideg, hanem meleg vizet, vagy több gipszet keverünk hozzá.
A bekevert gipszmasszával lassan teleöntik a formát
Arra mindenképpen figyelni kell, hogy közben a formát finoman megrázzák, hogy a gipsz a legkisebb mélyedésbe, nyílásba is be tudjon folyni. Arázogatás másik célja az, hogy a levegő távozzon a formából, hogy kiemelés után az öntvény felületén ne legyenek légbuborékok. Ez ugyanis szükségtelen és körülményes utómunkálatokhoz vezet. Amikor a gipsz megkötött, egyszerűen megfordítják a formát, hogy a gipsz teljesen ki tudjon száradni.
Vasalat elhelyezése
A forma méretétől, súlyától és alakjától függően a szilárdság növelése érdekében szükség lehet erősítés, „vasalat” elhelyezésére az öntvényben. Ehhez általában jutacsíkokat, vásznat, gézcsíkokat, kenderfonalat, időnként vattát vagy borjúszőrt, ill. egyre növekvő mértékben horganyzott drótot és ehhez hasonló anyagokat használnak. Természetesen ez az erősítés, vasalat egyszersmind az öntvény rögzítésére is alkalmas.
Cement
Cementből, ill. cementkötésű anyagból akkor öntenek stukkódíszeket vagy -elemeket, ha azok ki van téve az időjárás viszontagságainak, és ennek megfelelően nagy mechanikai szilárdsággal kell bírniuk. Natúr színű öntvények készítésére alkalmas a portlandcement és más jó minőségű cementek, pl. a bauxitcement. A keverési arány általában 1:2 és 1:3 között van, de csak nagyon finom szemcséjű homokot szabad adalékanyagnak használni. Fehéröntvényekhez fehércementet használnak. Adalékanyagként umbrafehéret vagy márványlisztet kevernek hozzá.
Ma szinte kizárólag gyárilag előkevert szárazhabarcsot alkalmaznak, amelyekben gyorscement a kötőanyag, és könnyítő adalékanyagokat, valamint hidrofobizáló adalékszereket is tartalmaznak. így ezek a cementkötésű öntőanyagok akár 2-4 órán belül megkötnek, viszonylag kicsi a súlyuk, ami éppen a nagyméretű stukkódíszeknél és -elemeknél döntő fontosságú lehet. Bár ezek a habarcsok önmagukban is erősen víztaszítók, általában diszperziós festékkel lekenik őket, hogy még ellenállóbbak legyenek az időjárás hatásaival szemben.
Poliésztergyanták
A műanyagok közül a műgyanták a legáltalánosabban használt öntőanyagok. Általában üvegszál erősítésű üreges öntvényeket készítenek belőlük. Gyanta öntéséhez sokféle anyag alkalmazható, pl. gipsz, gumi, kaucsuk vagy maga a műgyanta. A különbözőféle gyantákhoz a legjobb polivinil-alkoholt használni leválasztószernek. A gyártó utasításainak megfelelően kell elkészíteni és felkenni az első két réteget. Aztán méretre vágni az üvegszálakat, hogy illeszkedjenek a formához, majd a további gyantarétegek jönnek a kívánt vastagság eléréséig.