Száradó olajos kötőanyagok
A növényi olajok között találunk nem száradó, félig száradó és száradó olajokat. A száradó olajok a levegő oxigénjének felvételével polimerizálódnak, azaz láncszerűen összekapcsolódva nagy molekulájúvá alakulnak. A folyamat lassú, a száradó olajok kikeményedése legalább egy hétig tart, de katalizátorokkal, fémtartalmú szárítókkal (szikkatívokkal) gyorsítható.
A száradás kívülről befelé megy végbe, és térfogat-növekedéssel jár, ami túl vastag rétegben ráncképződést okoz. (Az olajfestékrétegeket ezért soha nem szabad túl vastagon felhordani, és mindig jól el kell simítani őket.) A növényi olajok lúgok hatására elbomlanak glicerinre és fémszappanokra. A növényi olajok bevonatai is elszappanosíthatók, ezért lúgos kémhatású friss cement- és mészvakolatokon elbomlanak.
A lenolaj, a lenolajkence és a standolaj
A lenolajat a lenmag kisajtolásával kapjuk. A lenmagvakat hidegen vagy melegen sajtolják. Melegsajtolással nagyobb mennyiségű, de értéktelenebb és sötétebb lenolaj nyerhető, mint hidegsajtolással. Az így nyert lenolajat szűréssel és kémiai adalékokkal megtisztítják a ragadós, nyálkás anyagoktól. Fehérítéssel a lenolaj elveszti barna színét. A fehérített lenolaj tiszta, átlátszó bevonatot ad.
A lenolajkence az olajfestékek leggyakrabban használt kötőanyaga. Előállításakor a lenolajat 150 °C-ra hevítik, miközben 2-5 % (fémvegyületekből álló) szárítót (szikkatívokat) adnak hozzá. Az olaj ekkor már 12-24 órán belül megszárad. A szikkatív melegítés nélkül is adagolható. Az így létrejött olajat hidegkencének hívják.
A standolaj besűrített, viszkózus olaj. A lenolajat levegőtől elzárva standolaj-főzőkben 300 °C-ra hevítik, és besűrítik. Ezt a besűrítést polimerizációnak nevezzük. Polimerizázió = besűrűsödés a molekulák láncba kapcsolódása útján. Dehidratált ricinusolaj vagy faolaj hozzáadásával jobban száradó standolajat kapunk. A standolajat olajfestékekhez adagolva használják, hogy azt zsírosabbá és így az időjárásnak jobban ellenállóvá tegyék.
- Hőszigetelő anyagaink általánosságban
- Talajjavítók és szerves trágya, előnyök és veszélyek
- Savas eső – Valóban létezik? Mennyire káros?
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
4. ábra: A lenolaj feldolgozásával kapjuk a lenolajkencét ül. a standolajat.
Az olajfestékek
Kötőanyaguk általában standolajjal kombinált lenolaj kence, színhordozóként bármilyen pigment használható, töltőanyagként leggyakrabban súlypátot, talkumot vagy krétát alkalmaznak. Könnyen ecsetelhetők, a felületet jól nedvesítik, száradásuk viszonylag lassú, de vékony, egyenletes rétegben felhordva jól átszáradnak.
Környezetvédelmi szempontból rendkívül kedvezőek, alig tartalmaznak oldószert, és száradásgyorsító szikkatívként ma már ólomszárító adalékokat nem használnak. Bevonatuk rugalmas, nem túl kemény, általában selyemfényűek.
Hígításukra kétféle hígító használható:
Az olajat vagy lenolajkencét tartalmazó olajfesték-hígítóval növelhetjük a bevonat fényét és a behatoló képességét pórusos alapokba (fa, vakolat), viszont gyengül a bevonat száradása, ezért párás, hideg körülmények között ne használjuk. A szintetikus hígítóval vagy lakkbenzinnel soványítjuk, vékonyabbá, kenhetővé tesszük az olajfestéket, ezáltal a száradást gyorsítjuk, és a behatoló képességet is javítjuk. (Csak közbenső rétegekhez ajánlott.)
Az olajfestékek sok felületen jól tapadnak, de különösen alkalmasak lenolajkencével vagy lenolajos fabeeresztővel pórustelített fafelületek alapozó- és közbenső festésére. Az olajfesték bevonatok a száradó olajat tartalmazó alkidos zománcfestékekkel átvonhatók.