Mész-cement habarcsok szilárdulása, vízelvonás
A vakolatok választás során a legfontosbb hogy olyan vakolatot válasszunk amely hosszú időtálósággal rendelkezik, nem repedezik meg, egy hatékony védőréteget képez a homlokzat külső felületén. Különösen hasznos, ha olyan összetevőket tartalmaz, aminek következtében javítja a falszerkezet hőtechnikai tulajdonásait. A kerámiagömböket tartalmaző hőszigetelő bevonat egy rendkívűl hasznos plusz funkcióval rendelkezik.
A mész-cement habarcsok a P II habarcscsoport kritériumainak felelnek meg, de fogalmuk nem határozható meg pontosan, hiszen a napjainkban kapható gyári szárazvakolatok 80%-a megfelel e csoport kritériumainak. Mivel ezenkívül a hozzáadott anyagok és adalékszerek nagyon sok féle tulajdonságot, a különböző adalékanyagok pedig nagyon sokféle szilárdságot adhatnak ezeknek a habarcsoknak, nem lehet egyértelműen meghatározni a klasszikus mész-cement vakolat tulajdonságait.
Vakolatok meghatározása
Ennek következtében a vakolatokat sokkal inkább felhasználási területük (pl. javító vakolat) vagy jellemzőik (pl. könnyűvakolatok vagy hőszigetelő vakolatok) alapján határozzuk meg. Nyilvánvalóvá válhat, hogy a vakolatok e csoportja a felhasználási területek nagy spektrumát lefedi. A klasszikus mész-cement vakolatot az épületfelújításoknál téglafalazatok vakolására, a könnyűvakolatokat és a könnyű alapvakolatokat a nagy hőszigetelő képességű falazatok, mint például porózus tégla, pórusbeton, tufa vagy könnyűbeton vakolására használják.
Ezen túlmenően egyéb speciális feladatokra is alkalmasak, például könnyű agyaghabarcs vakolatú fachwerk-épületek felújítása, nedvességkárokat szenvedett és sókivirágzásos falazatok vakolása, valamint a műemléki védelem alatt álló épületek épületenergetikai szempontból történő felújítása.
Éppen az alapfelületek sokfélesége és a már említett lehetőség, hogy egyéb adalékokat keverjünk a habarcsba, felveti a kérdést, hogy miért nem lehet mindegyik ilyen alapfelületet egyféle vakolóhabarccsal bevonni? Ez nagy problémát oldana meg mind a tervezők, majd kivitelezők, mind az ipar számára. Persze az említett alapfelületeknek nagyon különböző a nedvszívó képessége és/vagy a szilárdsága. Hogy ezt a kérdést megfelelően körüljárják, az elmúlt években több kutatást is végeztek, amelyekben többi közt a vakolatok falazatra irányuló vízvisszatartó képességét is vizsgálták.
Vakolatok szilárdulása
A vakolatrendszer maradék víztartalmát az alapfelület nedvszívó képessége és a vakolat vízvisszatartó képessége együttesen határozza meg. A vakolatok megszilárdulásának szempontjából fontos, hogy megfelelő mértékű legyen a megmaradó víztartalma. Ha például túl sok vizet von el a falazat, akkor a vakolatok tapadása és szilárdsága károsodik. A külső felületen elpárolgó vízmennyiséget az előbb említett kísérleteknél az alapfelülettől független tényezőnek és állandónak tekintették.
Először bevakolták a Németországban általánosan használt falazóanyagokból készült falazatokat (kerámia falazóblokk, mészhomokkő, pórusbeton, könnyűbeton, amelyeket a kísérlet előtt 28 napig 65%-os relatív páratartalom mellett 20 °C hőmérsékleten tároltak). A frissen készített vakolóhabarcs nedvességtartalmának meghatározásához az építkezéseken jellemző és a gyakorlatban is használt vakológép által számított értéket vettek figyelembe.
Alapfelület vizsgálata és rétegfelépítése
Egy nap elteltével vettek vakolatmintát a falfelületekről, és meghatározták a víztartalmukat. Az ábra a különböző vakolatokban visszamaradt nedvesség mennyiségét mutatja, a vakolathoz adott keverővíz mennyiségének százalékában, 1 nappal a különböző felületek bevakolása után. A vakolat és falazóblokk közötti tapadás csökkenése az alapfelület vakolás előtti szakszerű előkészítése esetén nem tapasztalható.
Vízelvonás
Ismét bebizonyosodott, hogy a különböző nedvszívó képességű alapfelületek a frissen felvitt vakolattól különböző mennyiségű vizet vonnak el. Ugyanezekben a kísérletekben azonban az is bebizonyosodott, hogy ez a különböző mértékű vízelvonás nincs hatással a vakolat tulajdonságaira. Mindemellett egy klasszikus cementvakolatot is megvizsgáltak a kísérlet során, mert a nagy hőszigetelő képességű falazatokhoz megfelelően használható lábazati vakolat kérdése továbbra sem kielégítően tisztázott.
A tervezők, a kivitelezők és a mesteremberek számára egyaránt megjelenik az a probléma, hogy a szabványok nem határozzák meg, hogy milyen vakolatok felelnek meg a nagy hőszigetelő képességű falazatok lábazati szakaszára. Általánosságban a lábazat kialakítására az a szabály, hogy a P. III. habarcscsoportba tartozó vakolatokat kell használni, de a falazóblokkok fejlődése folytán éppen ez okozta a legtöbb kárt a nagy hőszigetelő képességű falazatok lábazati szakaszain.
Ezért az utóbbi években egyre inkább könnyűvakolatokat használtak a lábazati szakaszokon. A DIN 18 550 szabvány meghatározása, hogy falazatokon a P. II. habarcscsoportba tartozó vakolatrendszerek (szilárdsági csoport < 6, nyomószilárdság > 2,5 N/mm2) is megengedettek, egy lépés a megfelelő irányba, de ezt a jövőben még részletesebben ki kell dolgozni. így a szilárdság értékét, mint a könnyűvakolatok esetében (DIN 18 550, 4. rész) max. 5 N/mm2-ben kellene meghatározni.