Vakolat

Vakolatfüggő repedések: zsák, összehúzódási, zsugorodási zsírrepedések

A vakolattól függő repedések oka a bedolgozásban és/vagy a vakolóhabarcsban keresendő. E repedések a kedvezőtlen feszültségi és erőviszonyok miatt kizárólag a vakolathéjazatban lépnek fel. Eközben vagy a teljes vakolathéjazat, vagy csak a legfelső vakolatréteg repedt. Ezek a repedések csak felületi

kárképeket mutatnak, amelyekből nem fejlődik különösebb dinamika, ezért ún. csillapítható re­pedések kategóriába is besorolhatók. A helyszínen vett próbatest összetételének laboratóriumi meg­határozásáról általában lemondhatunk, mivel a meghatározás csak a legritkább esetben szolgáltat bizonyítékot a kár okára.

Zsákrepedések

A zsákrepedéseknél túlnyomórészt vízszintesen futó repedésekről van szó, kb. 10-20 cm hosszal. A repedések szélességei különbözők, értékük akár 3 mm is lehet. Üregek a repedés alsó oldalának területén alakulhatnak ki. A zsákrepedések a még képlékeny habarcsban keletkeznek abban az eset­ben, ha a frissen felhordott habarcs nem képes elég gyorsan kialakítani a kapcsolatot az aljzattal, és önsúlya miatt lesüllyed.

Ezen jelenség lehetséges okai az egy rétegben felhordott túl vastag vakolat, a vakolóhabarcs túl laza konzisztenciája, a vakolt felületen, ill. egy helyen történő túl hosszú vagy erős szétmorzsolódás, a nem megfelelő tapadás az aljzaton, valamint természetesen a nem megfelelő vagy nem előkészített aljzatra történő felhordás. Mivel ezek a repedések a keményedési szakasz során keletkeznek, vakolatfüggő repedésekről van szó, amelyek viszonylag egyszerűen kijavíthatok.

Összehúzódási repedések

Az összehúzódási repedéseknél hálószerű repedé­sekről van szó, kb. 20 cm-es ún. csomótávolsággal, és egészen kb. 0,5 mm-es repedésszélességekkel. A repedések csak a legritkább esetben nyúlnak el a vakolataljzatig. A repedések viszonylag hamar, általában 1-2 óra alatt kialakulnak a vakolóhabarcs felhordása után a keverő víz elpárolgása miatt, mivel a folyamat során a habarcs térfogata csökken.

A folyamat során lehetséges a repedések széleinek le­válása a vakolataljzatról. Ennek lehetséges okaiként az utolsó vakolatrétegben lévő túl finom, azonos szemcséjű homok, a keverővíz túl gyors kivonása, a vakolatfelület túl hosszú vagy erős szétmorzsolódása, valamint a felső vakolatrétegben túl magas kötőanyag-hányad nevezhető meg. Egyéb esetben a zsugorodási nyúlások a szakítónyúlás túllépéséhez és ezzel az összehúzódási repedéshez vezetnek. A repedés kockázata megszüntethető, ha „a napkelte előtt” és nem „nappal” vakolunk, így a keverővíz nem szívódik fel túl gyorsan a vakolatból.

A tisztán mészvakolatoknál egyébként szinte mindig számítani kell az effajta repedésekre. Ezt figyelembe kellene venni, ha történelmileg értékes és/vagy védett műemlék jellegű építmények eseté­ben a műemlékgondozás megköveteli a történelmi receptura alapján készült, megfelelően lassú szilárdulású vakolatok használatát.

A történelmi építkezé­si módok peremfeltételeihez mindenképpen hozzáfüzendők és megfelelőképpen figyelembe veendők az épületre vonatkozó mai épületfizikai használati követelmények. A továbbiakban a repedési széles­ségek e vakolatok esetében is a megfelelő habarcs­összetétel segítségével kb. 0,1 mm nagyságrendűre korlátozandók. Ha a vakolat szélei nem válnak el az aljzattól, a zsugorodási repedések az alapvakolatban nem befolyásolják a vakolatrendszert.

Zsugorodási repedések

A zsugorodási repedések ugyancsak hálószerűén vagy egyszerű elágazásokkal (Y alakban) lépnek fel. Ezeket ezért Y-repedéséknek vagy Krakelee-repedéseknek is nevezzük. Ez az Y alak abból származik, hogy a feszültség alatt álló felületek hatszögletű törés segítségével fellazulhatnak. Általában azonban nem kerül sor zárt, hatszögletű hálózatrepedés kialakulására, mivel már az Y alakú repedés annyi fellazulást okoz, hogy a repedés nem folytatódik tovább.

A zsugorodási repedések egé­szen a vakolat aljzatáig elérhetnek

Ezek – másképp, mint az összehúzódási repedések – túlnyomórészt a vakolási munkálatok befejeztet követő 1-2 hónapon belül keletkeznek. A repedések széle területén a vakolat leválhat az aljzattól. Ez a vakolatréteg és az aljzat között érvényben lévő mindenkori tapadási tulajdonságok függvénye.

Még akkor is, ha a külső ásványi vakolatok a bedolgozásuk után a legerősebben az első na­pokban zsugorodnak, a vakolatok a megismételt időjárásfüggő nedvességfelvétel következtében később is duzzadnak és zsugorodnak, még ha je­lentősen kisebb mértékben is. Elsősorban azonban az ún. száradási zsugorodásról van szó, ami a túl gyors kiszáradás fennforgása esetén a külső va­kolat felületén kialakuló repedésekhez vezet.

Ez a zsugorodási nyúlás a többi között a víztartalom, a szemcseméret-eloszlás, a kötőanyag-tartalom, valamint a vakolataljzat vízfelvételének függvénye. A bedolgozás során uralkodó időjárási körülmé­nyek is döntő mértékű hatást gyakorolhatnak. A zsugorodás során keletkező repedésszélességek és repedésmélységek a habarcs mechanikus tulaj­donságainak függvénye a keményedési folyamat, ill. a kötési folyamat során. A repedésszélesség és -mélység a repedéstávolságok növekedésével általában növekszik, mivel a repedésmélység az anyagra jellemző rovátkafeszültség következtében a repedés szélességének függvénye.

A zsugorodási repedés keletkezésének lehetséges oka:

  • az aljzat és a vakolatrendszer nem megfele­lően illeszkednek egymáshoz, mint például a túl nagy nedvességkülönbségek és/vagy a túl nagy vakolatvastagságok. Ez abban az esetben következik be, ha a vakolatrendszer magasabb szilárdságot mutat, mint a vakolat aljzata (illetve definíció szerint a vakolathordozó);
  • ha a vakolat aljzatán a tapadást csökkentő vagy a tapadást zavaró rétegek, mint például régi vakolatok vagy por- és mosási rétegek találhatók;
  • ha a vakolatrendszer önmagában nincs il­lesztve, mint például akkor, ha a fedővakolat szilárdsága vagy saját feszültsége magasabb, mint az alapvakolaté, ahogy ez műgyanta vakolatok könnyű alapvakolatra történő fel­hordása esetén is lehetséges lehet;
  • ha az ún. száradási időket (a szükséges kikeményedési folyamathoz) nem tartjuk be, és ennek következtében az alapvakolat zsugoro­dása még nem fejeződött be teljesen, amikor a fedővakolat felhordásra kerül;
  • valamint végül akkor, ha az egyes vakolatré­tegek túl gyorsan kiszáradnak.

A régi vakolatszabály, „puhát a keményre” a történelmi (kvázihomogén) falszerkezeti elemeknél és szerkezeteknél, amelyeknél a falazat és a vakolat tulajdonságai csak igen kis mértékben tértek el egy­mástól, általában kármentes vakolt homlokzatról gondoskodott. A mai ismeretek, miszerint a saját fe­szültségek a termikus igénybevétel alapján kívülről befelé csökkennek, megerősített vakolatrendszerek­hez vezettek, amelyek ugyancsak lehetővé tették a károsodás nélküli vakolt homlokzatok kialakítását.

Ez az egyszerű szabály azonban csak az időjárás hatásainak részszempontját veszi figyelembe, mivel a rugalmassági modulus és a hőtágulási tényező felületesen változik. A DESf 18 550 szabvány ehhez a következőket fejti ki:

DESf 18 550 szabvány

A vakolatrendszernek a vakolattal szemben támasztandó követelményeknek teljes egészében meg kell felelnie, ahol a megfelelés igazolása a vakolaterősítéssel vagy megfelelőségi vizsgála­tok alapján történhet. Egy rendszer különböző vakolatrétegeinek tulajdonságait oly módon kell egymáshoz igazítani, hogy az egyes vakolatrétegek és a vakolat aljzatának érintkezési felületeiben pl. zsugorodás vagy hőmérsékletnyúlás következtében fellépő feszültségek felvehetők legyenek.

Ezek a követelmények ásványi kötőanyagok esetén általában abban az esetben tekinthetők teljesítettnek, ha a fedővakolat kisebb szilárdságú, mint az alapvakolat, vagy ha mindkét vakolatréteg egyenlő mértékben szilárd.

Így közbejön a hőszigetelő vakolatokra (és ter­mészetesen a hőszigetelő hálózati rendszerekre) vonatkozó szétválasztás elmélete, és azok alakvál­tozási összeegyeztehetőségét tudományosan meg­alapozott módon, valamint építőipari tapasztalatok alapján magyarázza meg. A hatékony szétválasztás megfelelő mértékben nagy merevségkülönbségeket feltételez a szóban forgó rétegek között, és/vagy az elválasztott réteg nagy rétegvastagságát feltételezi.

Mindkét tényező 20 mm összvakolat vastagságú normál alapvakolat esetén nem adott. A hatékony szétválasztás is megfelelően módosított vakolatjel­lemzőket és/vagy rétegvastagságokat és rendkívül gondos kivitelezést feltételezne.

Zsírrepedések

Zsírrepedések alatt rövid, csak a vakolat felüle­tén meglévő hajszálrepedéseket értünk. Ezek a fedővakolaton keletkezhetnek, különösen finom­szerkezetű vagy lesimított felületeken. A felső vakolatréteg strukturálása, ill. simítófával, ill. acél glettvassal történő lesimításával a vakolatszerke­zet finomelemei a felületen dúsításra kerülnek, és a pórustér lecsökken.

E vakolatkárosodások kija­vítására az érvényes, hogy a felső, kötőanyagban gazdag felületet le kell bontani, mivel a feltételek a bevonathoz nem sorolhatók be optimálisként. Ezen károkok ismeretében az utóbbi évtizedekben egyre több vakolómódszer érvényesült, amelyek kizárják a vakolt felületek intenzív utókezelését.

Ide tartozik a szórt vakolat, a kőműveskanállal felhordott vakolat, a seprűvel szórt vakolat. A kapart vakolatnak is megvan az az előnye, hogy a zárókaparás által az esetleges kötőanyag-fel­halmozódás is lebontható. A továbbiakban azok a zsírrepedések, amelyek kialakulása a túl magas kötőanyag-tartalomra vezethető vissza, egyre rit­kábban figyelhetők meg kárképként, mivel egyre inkább a rendszer szempontjából megvizsgált gyári szárazhabarcsokat dolgozzák be.