Magasépítészet - 17. oldal

A monolit vasbeton vázas technológiával készülő épü­letek teherhordó szerkezeti rendszerét (az épület alaprajzi elrendezéséhez és térbeli tömegéhez igazodó) helyszínen készített, egybefüggő, monolit vasbeton vázszerkezet ké­pezi (11.11. ábra). Ez egy térbeli rúdváz, melynek elemei megszakítás nélkül kapcsolódnak egymáshoz.

11.11. ábra. Monolit vasbeton vázas épület (részlet)

 A monolit vasbeton vázaszerkezetet alkotó főbb vázele­mek a következők:

• Függőleges teherhordó szerkezeti elemek: monolit vasbeton oszlopok, pillérek. Keresztmetszeti méretüket, szelvényüket, vasalásukat elsősorban a várható terhelés alapján határozzák meg. Az egyre nagyobb terhelés mi­att fentről lefelé haladva (3-5 szintenként) növelni kell az oszlopok, pillérek keresztmetszetét (vagy javítani kell az anyagminőségüket és a vasalás mennyiségét). Az ún. penge- és dobozpillérek közbenső (egyenes vagy tört-) vonalmenti alátámasztást biztosító vékony pillérek (11.12. ábra).
• Vízszintes teherhordó vázelemek: ide tartoznak a monolit vasbeton gerendák és födémek. A gerendák az oszlopokra, pillérekre támaszkodva, azokkal egy­beépülve biztosítják a teljes vázszerkezet térbeli me­revségét és a megfelelő teherátadási. A monolit vasbe­ton födémeket a gerendákkal egybeépítve alakítják ki. A lemezfödém lehet sík, bordás, kazettás (a födém köz­benső bordái nem összekeverendők a vázszerkezet ge­rendáival). (Ritkán előfordulhatnak előre gyártott ele­mes félmonolit födémek is.)
• Merevítő szerkezetek: a térbeli rúdszerkezet megfe­lelő merevségéhez szükség van síkbeli, vízszintes és függőleges irányú merevítő szerkezetekre is. A víz­szintes merevítést adó felületszerkezet maga a vasbe­ton monolit lemezfödém, mely szintenként eleve adott. A függőleges síkú merevítés szükségességét minden esetben statikai számítások alapján határozzák meg. Önmagában a sarokmerev pillér-gerenda kapcsolat a megfelelő merevséget általában „csak” 6-7 szintma­gasságig képes biztosítani. A függőleges síkú mereví­tést a vasbeton pillérek és gerendák közötti mezőt telje­sen kitöltő (nyílás nélküli), azokkal egybeépített mono­lit vasbeton merevítő falakkal képezik. Merevítőfalként funkcionálnak a liftaknák és lépcsőházak monolit vas­beton határolófalai is.
• Térelhatároló-, térelválasztó szerkezetek: a külső tér­elhatárolásra alkalmazhatnak előre gyártott homlokzati falpaneleket, vázkitöltő főfalakat, függönyfalakat. Ezek minden esetben a teherhordó pillérekre és gerendákra támaszkodnak (függeszkednek). A belső térelválasztás szintén történhet vázkitöltő falakkal (gerenda és pillér közötti mezőkben) vagy egyéb könnyű (pl. szerelt) vá­laszfalakkal.

11.12. ábra. Monolit vasbeton vázelemek a) pillérek, oszlopok; b) pengepillér; c) dobozpillér

A lépcsők szintén teljes egészében monolit vasbeton szerkezetek. Rendszerint a teherhordó gerendákra (esetleg külön kiváltó gerendákra) támaszkodva, azokkal egybeépít­ve alakítják ki. A monolit vasbeton vázas építés költséges és munkaigé­nyes építési mód, melyet elsősorban kötetlen téralakítás és tömegformálás igénye esetén, nagy méretű, egyedi terhelé­sű, elrendezésű stb. épületeknél alkalmaznak.

A teherhordó gerendák elhelyezkedésétől és a födémszer­kezet kialakításától függően a monolit vázas épület-típus alaprajzi elrendezése lehet: hosszvázas, harántvázas, egyesí­tett vázas, rejtett gerendás.

A monolit vasbeton vázas épületek alapozását rendsze­rint különálló vagy talpgerendákkal összekötött monolit vasbeton pontalapok képezik (11.13. ábra). Az alap és a pillér minden esetben összeépített, összefüggő szerkezeti egységet alkot.

11.13. ábra. Monolit vasbeton vázas épület alapozása

A monolit vasbeton vázas építési technológia a helyszíni monolit vasbeton szerkezetépítés jól ismert lépéseit foglalja magába (zsaluzás, vasszerelés, betonozás stb.). Ezeket pon­tos ütemterv alapján végzik. A teherhordó vázelemek zsalu­zatát az építés helyszínén állítják össze. Régebben hagyomá­nyos fazsaluzatokat alkalmaztak, napjainkban azonban ezek csak kiegészítő megoldásként, kisebb, egyedi geometriájú részek készítésénél fordulhatnak elő.

Manapság jellemzően korszerű fém zsaluzati rendszereket alkalmaznak, amelyek adott modulmérethez igazodva, részletes zsaluzati tervek alapján készülnek. Ezek nagy pontosságúak, gyorsan összeszerelhetők és szétbonthatok. A kizsaluzást és tisztítást követően áthelyezve újra felhasználhatók az azonos méretű és geometriájú szerkezeteknél. A hagyományos és korszerű zsaluzatokkal a Magasépítéstan I kötetben már foglalkoz­tunk.

A pillérek, gerendák, födémlemezek nagyméretű vasa­lásait pontos tervek alapján rendszerint üzemben szerelik össze. A kész armatúrákat a helyszínre szállítást követően, közvetlenül a beépítési helyükre emelve általában hegesz­téssel kapcsolják össze.

A betonozás teljes egészében gépesített, szintén előre összeállított ütemtervek alapján készül. A beton bedolgozása után a megfelelő tömörítésről gondoskodni kell. Az egyes elemek, szintek betonozása között a kötéshez szükséges technológiai időket tartani kell.

Az öntött betonfalas építés lényege, hogy az épület te­herhordó szerkezeti részét (a falat és gyakran a födémet is) összefüggő monolit vasbeton szerkezetként teljes egészében az építési helyszínen készítik.

Az öntött betonfalas építési technológia ipari méretű al­kalmazása hazánkban az 1960-as években terjedt el. Jellemzően középmagas, sokemeletes lakóépületek, illetve nagy méretű, összefüggő vasbeton építmények építéséhez alkalmazták. Az épületek rendeltetésétől függően többféle öntött technológiát alkalmaztak {alagútzsalus, kúszózsalus, csúszózsalus). Az egyes technológiákat a felhasznált zsalu­zat szerkezeti kialakítása és annak alkalmazása határozza meg.

Az elmúlt évtizedekben a követelmények és igények vál­tozásával a korábban nem jellemző kis volumenű (családi házas) építésnél is megjelentek új öntött betonfalas techno­lógiák (kéregfalas, kézi zsaluzó elemes). A régi technológiák alkalmazása háttérbe szorult vagy kis területre koncentrá­lódott (mélyépítés).

Napjainkban az öntött betonfalas építési mód különböző technológiáit rendszerint a létrehozott falszerkezet rétegző­dése alapján csoportosítjuk.

11.8. ábra. Kéregfalas rendszer előre gyártott elemei
a) vasbeton födém kéregpanel; b) vasbeton kéregfal panel

11.9. ábra. Kéregfalas épület szélsőfal-födém csatlakozási részlete

Ezek:

• Egyrétegű öntött betonfalas: különböző zsaluzási móddal készülő homogén monolit vasbeton szerkeze­tek. A beton szilárdulása után a zsaluzatokat minden esetben elbontják (vagy áthelyezik). A zsaluzási tech­nológia alapján a következő típusokat különböztetjük meg:
• táblás zsaluzatokkal készülő falak;
• alagútzsalus falak;
• kúszózsalus falak;
• csúszózsalus
• Többrétegű öntött betonfalas szerkezetek: különbö­ző anyagú és kialakítású kéregszerkezetből (bennma­radó zsaluzatból) és a közé tömörített monolit vasbe­tonból álló A kéregszerkezetek kialakítása alapján a következő típusokat különböztet­jük meg:
• kéregfalas (11.8. és 11.9. ábra)
• kézi zsaluzóelemes monolit falszerkezetek.

A panelos építési mód az 1950-es, 60-as években kiala­kult, teljes egészében iparosított építési technológia. Lényege, hogy az épületeket nagyméretű, előre gyártott lemezsze­rű (fal- és födém) vasbeton panelokból építették. Az eleme­ket az éleik mentén helyszíni szerelőmunkával kapcsolják össze, melyek így egy térbeli szerkezeti rendszert alkotnak.

A panelok és egyéb elemek teljes egészében üzemben elő­re gyártva készültek. Régen a nagy volumenű gyártás ún. házgyárakban folyt. Az azonos anyagú és minőségű, mé­retpontos és kész felületű elemek alkalmazása, valamint a gyors helyszíni szerelőmunka minden addiginál hatéko­nyabb, nagy mennyiségű, gyors lakásépítést tett lehetővé. A tömeges lakásigény kielégítésére hazánkban az 1960-as évek közepétől az 1980-as évek végéig több százezer pane­los lakás épült. Ezek együttesen, napjainkban is a hazai la­kásállomány meghatározó (-13%) hányadát képezik.

Főbb panelos elemek

A panelos épületeket alkotó főbb elemtípusok és az alkal­mazott szerelési technológiák rendszerint mindenhol meg­egyeztek, az ország több pontján működő házgyárakban azonban gyakran eltérő modulkoordináció alapján tervezett és gyártott elemek készültek (típusrendszerek). Ezek az elemek (panelok) általában „csak” a befoglaló méreteikben és egyes részleteikben tértek el kismértékben egymástól. (Többek között ennek is köszönhető, hogy a különböző vá­rosokban járva a panelépületek kisebb-nagyobb mértékben eltérőek.)

Természetesen a területi különbözőségek mellett, a közel három évtizedes alkalmazás során a folyamatos fejlesztések is több változatot eredményeztek. A 1980-as évek végén készült lakásoknál már nagyobb hangsúlyt kaptak a lakhatósági, kényelmi szempontok. Igyekezetek kiküsz­öbölni a hő- és hangtechnikai hiányosságokat, valamint a lakások mérete is nagyobb volt.

A panelos építési rendszert a következő főbb elemek ké­pezték:

• Függőleges teherhordó falpanelok: a kis- és nagyméretű homlokzati falpanelok és belső falpanelok (11.4/a. és ábra). Előbbi többré­tegű (hőszigetelő betétes), utóbbi egyrétegű homogén vasbeton panel. A falnyílások helye előre ki van alakítva csakúgy, mint az összekapcsoláshoz szükséges kötő- és kapcsolóelemek.
• Vízszintes teherhordó födémpanelok: alul-felül sík, nagyméretű (gyakran teljes helyiséget lefedő) vasbeton födém­panelok (11.4/c. ábra). A felfekvési oldalon fogazott kialakításúak.
• Válaszfal-panelok: nagy méretűek (teljes helyiség szélességűek és magasságúak), egyrétegűek, vasbe­ton anyagúak. Vastagságuk 4-6 cm (liftaknák mellett 10 cm). A falnyílások helyét szintén a gyártás során alakították ki.
• Térelemek: a lakások vizes helyiségeit (fürdő, WC) rendszerint teljes egészben készre gyártott, dobozszerű vasbeton térelemekkel képezték (11.5. ábra). Ezeket a gyártás során a végleges burkolattal látták el és előre beépítették a szükséges gépészeti berendezéseket, szanitereket is.
• Kiegészítő elemek: ezek közé tartoznak a párkány-és attikafal elemek, az egy előre gyártott elemből álló (gyártás során burkolt felületű) lépcsők, az erkély- és loggia elemek, épületgépészeti szerelőpanelek stb.

11.4. ábra. Panelos építési rendszer főbb teherhordó elemei
a) homlokzati falpanel (függőleges metszet); b) belső falpanel; c) födémpanel

11.5. ábra. Panelos térelem (beépítve)

A panelos épületek teherhordó falai rendszerint zárt tér­beli rendszert alkotnak (sejtszerű elrendezésűek). Az így biztosított nagyfokú merevség teszi lehetővé a magas és kö­zépmagas házak építését (11.6. ábra).

11.6. ábra. Panelos épület

A panelos épületek építésének minden esetben alapve­tő feltétele volt a nagy pontosságú fogadószint készítése (a helyszínen). A fogadószint szerkezete jellemzően az alap­testtel egybe van építve (gyakran maga az alap). Kialakítá­sát meghatározta az épületmagasság, a talajviszonyok és az alápincézettség.

A panelos építés az elemek gyártásától a helyszíni sze­relőmunka befejeztéig pontosan előre megtervezett és folyamatosan ellenőrzött munkafolyamatok összessége. A le­gyártott panelok építési helyszínre szállítása ütemterv alap­ján történt. A speciális szállítókocsiról általában rögtön a beépítési helyére emelték a panelokat (vagy szükség ese­tén kalodákba összefogva tárolták).

Az építés központi ele­me a toronydaru volt. Minden egyes elemet ez mozgatott. Az elemek pontos elhelyezését és rögzítését szerelőbrigádok végezték, szerelési sorrendterv alapján. A falpanelokat elő­ször szintbeállító csavarokkal pontosan beszintezték, majd ideiglenesen megtámasztották. Ezután következett a pane­lok közötti (száraz vagy nedves) szerkezeti kapcsolat kiala­kítása, majd a kis méretű koszorúk kibetonozása. Az egyes csomópontok kiképzése azonos módon történt (11.7. ábra).

11.7. ábra. Panelos szerkezeti részletek
a) fogadószintre épített homlokzati falpanel csatlakozás; b) szélső homlokzati falpanel-födémpanel kapcsolat; c) közbenső teherhordó fal-födém kapcsolat

A panelos építés során a különböző szakipari munkák szintén gyorsan elkészültek. A homlokzati falpanelok végleges külső felületképzését a gyártás során alakították ki. A belső fal- és mennyezetfelületek vakolatmentesek, a beépítés után közvetlenül festhetők, tapétázhatok voltak. A födém padozatát általában vékony esztrichréteg és a pad­lóburkolat (PVC, szőnyegpadló) képezte.

A falpanelokban előre kialakított nyílásokhoz pontosan illeszkedő (fa vagy fém) nyílászárókat gyártottak, amelyek szintén egyszerűen és gyorsan beépíthetők voltak. A többszintes, többlakásos panelépületekben a külön­böző gépészeti kábelek, vezetékek nagy számban (és ke­resztmetszetben) fordulnak elő, így ezeket rendszerint külön strangokban (gépészeti csatornákban) helyezték el. Az elekt­romos vezetékek a falpanelok (gyártás során) előre kialakí­tott hornyaiba lettek beépítve.

A nyolcvanas évek végétől a panelos építés fokozatosan háttérbe szorult. Ennek következtében leépült a (házgyári) gyártási technológia is. Az építési mód pontos technológiai és szerkezeti ismerete azonban elengedhetetlen, hiszen a ha­zai lakásállomány jelentős részét panelos épületek alkotják.

A panelos épületek épületfizikai tulajdonságai a mai kö­vetelményeknek és igényeknek már nem felelnek meg, épületgépészeti szerelvényeik elavultak, ezért az ilyen épületek felújítása napjainkban már elengedhetetlen.

Kiselemes építési mód

A kiselemes építési mód a hagyományos építési anyagok és technológiák alkalmazásán alapuló szerkezetépítés. El­sősorban a kisebb épületek, családi házak, kisebb (néhány emeletes) társasházak építésére jellemző.

Napjainkban a kiselemes építési módok közé olyan kor­szerű komplett építési rendszerek (pl. vázkerámia, illetve pórusbeton elemes rendszerek) tartoznak, melyek elemei egy épület teljes egészére meghatározott egységes modulrendszerhez igazodnak. Az elemek méretei és a méret­lépcsők úgy lettek meghatározva, hogy a falszerkezetek, a födémszerkezetek, az áthidalók stb. mind egymáshoz iga­zodva csonkolás vagy vágás nélkül illeszkedhetnek, kapcso­lódhatnak.

A kiselemes építési mód főbb elemei a következők:

• Függőleges teherhordó szerkezetek: falak, falpillé­rek. A falakat az adott építési rendszer kézi falazóelemeiből készítik. Ezek általában gyorsan és egyszerűen egymáshoz építhetők. A pillérek általában a rendszer részét képező nagy szilárdságú pillértéglából vagy a rendszertől függetlenül monolit vasbeton pillérként ké­szülnek.
• Vízszintes teherhordó szerkezetek: födémek, áthida­lók. A korszerű kiselemes építési rendszerek födémszerkezetei jellemzően gerendás-béléstestes félmonolit födémszerkezetek. A falnyílások feletti kiváltást a falazóelemekhez illeszkedő, előre gyártott áthidalókkal vagy zsaluzóelemes áthidalásokkal képezik. Az áthi­daló elemek méretrendje lehetővé teszi külön hőszige­telő betét beépítését.
• Koszorúk: a csökkentett méretű vasbeton koszorúk a födém monolit részével egyszerre, azzal egybeépítve készülnek. A külső oldalon hőszigetelt koszorúelemek határolják. Födémcsatlakozás nélküli (pl. térdfali) koszorúkat rendszerint előre gyártott zsaluzóelemekkel képeznek, kiegészítő hőszigeteléssel.
• Válaszfalak: az adott rendszer teherhordó falazati mé­retrendjéhez igazodó, különböző szélességű válaszfal elemekből készül, hagyományos módon falazva.
• Lépcsők: egyes gyártók esetében a komplett építési rendszer részét képezhetik olyan (többféle méretben) előre gyártott vasbeton lépcsőelemek, amelyek az adott rendszerben kialakítható szintmagasságokhoz igazod­nak. (A legtöbb esetben azonban a lépcsőszerkezeteket rendszertől függetlenül is legyárthatják.)

A kiselemes építési mód egyik sajátossága, hogy az épí­tés szinte minden munkafolyamata kézi erővel végezhető. A kis méretű, viszonylag könnyű építőelemek mozgatása általában nem igényel emelőgépet. Napjainkban a korsze­rű építési rendszerek számos olyan szerkezeti technológiai megoldást is tartalmaznak, amely meggyorsítja és leegy­szerűsíti a kivitelezést (11.2. ábra).

11.2. ábra. Kiselemes épület szerkezeti részlete

A nagyméretű kézi falazóelemek függőleges csatlakozási hézagai például ha­barcskitöltés nélkül készülnek. Az elemmagas áthidalók al­kalmazásával nincs szükség külön (helyszíni) nyomott övre. A koszorúelemek bennmaradó zsaluzatként működnek, így elhagyható a zsaluzat, a belső oldali hőszigetelő betétnek köszönhetően hőhídmentes lesz a csomópont. A kiegészítő szerkezetek külső felülete a falszerkezethez igazodva homo­gén, egységes, könnyen vakolható falfelületet képez.

Az egyes gyártók az adott építési rendszer szinte minden elemére kiterjedő részletes technológiai utasításokat adnak, melyet a kivitelezés során célszerű figyelembe venni.

Blokkos építési mód

A blokkos építési mód a modernkori rendszerelvű épí­tés egyik legelső változata. Hazánkban elsősorban az 1950es, 60-as években volt elterjedt.

Blokkos építési módnál a vízszintes teherhordó szer­kezeti részek rendszerint előre gyártott vasbeton pallós födémként készültek. A födémpallókat közvetlenül a falegyenre támasztották. A közbenső és külső oldali koszorúk egyaránt csökkentett keresztmetszetű szerkezetként lettek kialakítva (11.4. ábra).

11.3. ábra. Blokk falas szerkezeti részlet.
a) szélső főoldali koszorús kialakítás; b) közbenső áthidalás

11.4. ábra. Panelos építési rendszer főbb teherhordó elemei
a) homlokzati falpanel (függőleges metszet); b) belső falpanel; c) födémpanel

A falnyílások felső lezárását csak a födém alsó síkjában lehetett kialakítani. (Áthidalóval egybe­épített nagyméretű blokkelemek nem készültek.) A nyílások kiváltását L szelvényű idomacélokkal képezték (11.3 ábra). A válaszfalak épületmerevítő szerepet is elláttak, ezért eze­ket rendszerint soklyukú, illetve üreges válaszfallapokból készítették. A blokkos épületek lépcsői előre gyártott vas­beton lépcsőelemekből (pihenőlemez, lépcsőkar) készültek.

A blokkos épületek teljes egészében (minden részletre vonatkozóan) az előre megadott modulrendszernek megfelelően a részletes elemkonszignáció, szállítási, kiosztási és elhelyezési tervek alapján készültek.

A blokkos technológiával épült épületek többsége a nap­jainkban jellemző magas követelmények (hő- és hangtech­nika stb.) nagy részének már nem felel meg. Felújításuk során mindenképpen figyelembe kell venni az építési mód egyedi jellemzőit (falak véshetősége, kiváltások stb.).

A berendezés egyrészt mindazon tárgyakat, gépeket, eszközöket jelenti, amelyek az épület rendeltetésszerű hasz­nálatához szükségesek (az építés-szerelési munkák kiegészí­téseként), másrészt mint ige jelenti ezen tárgyak elhelyezé­sét, beépítését.

A berendezés lehet:

• Mozgatható bútorzat (mobília). Általában nem csak egy helyiségben vagy épületben való használatra alkalmas bútorok.
• Beépített bútorzat. Az adott épülethez, illetve annak valamely szerkezetéhez csatlakoztatott (rögzített) bútorok.
• Háztartási gépek. A rendeltetésszerű műveletek el­végzését lehetővé tevő vagy azt megkönnyítő tárgyak, szerszámok, gépek (pl. hűtőgép, számítógép, sütő).

Egy helyiség tervezés során meghatározott mérete a tervezett felszereléstől és a köztük kialakuló közlekedésre alkalmas területtől függ. Minden berendezési tárgynak és háztartási gépnek van egy elméleti mérete, amely az adott tárgy kényelmes használatához szükséges (10.1. ábra).

10.1. ábra. Fotel kényelmes használati tere

A beépített bútorok és gépek utólag nem (vagy csak ne­hezen) helyezhetők át, ezért a helyüket és kialakításukat alaposan át kell gondolni a tervezés során. A mozgatható tárgyaknál berendezéseknél nincs ilyen kötöttség, áthelyez­hetők, cserélhetők. A mai bútor- és háztartási gép kínálat nagyon sokszínű. A beépítendő bútorok és gépek pontos méretét ismerni kell ahhoz, hogy a megépült helyiségekbe a beépítés problémamentes legyen (méret és helyigény szem­pontjából). Másik megoldás a kialakult alaprajzhoz igazo­dó, egyedi berendezés tervezése és legyártása (10.2. ábra).

10.2. ábra. Példák étkező kialakítására

Berendezési tárgyak

Ebben a cikkben a standard berendezési tárgyakat és azok alaprajzi méreteit mutatjuk be. A ma megvásárolható bútorok nagy része ezekkel a modulméretekkel rendelkezik.

Fekvőhelyek

Az ágy mérete a használó testmagasságától függ. A gye­rekágyak hossza 135 és 170 cm, míg a felnőtt és a nagyobb gyerekek ágya általában 200 cm hosszú. Az egyszemélyes fekvőhelyek szélessége 75 és 90 cm. A két férőhelyeseké 140-200 cm között változik (10.3. ábra). Lehetőség van (főleg gyerekágyaknál) az egy férőhelyes ágyakat egymás fölött szinteltolással elhelyezni. Az emeletes ágyak ugyan helytakarékosak, viszont a használati magasság korlátozott. A leesés elleni védelemről gondoskodni kell.

10.3. ábra. Általános ágyméretek

Az ágyak használatához azok egyik hosszabbik oldala melletti min. 60 cm széles terület szükséges. Két ágy közös használati terének szélessége minimum 75 cm legyen. Ha a két ágy között közlekedni is lehet, akkor erre a célra leg­alább 90 cm széles helyet kell biztosítani.

Szekrények és polcok

A szekrények és polcok ruházat és egyéb más használati tárgyak tárolására alkalmas berendezések (10.4. ábra). Szé­lességi méretük általában 60-120 cm között változik. Mély­ségi méretük 30-60 cm. Létezik nyitott, fiókos és szekrény­ajtóval zárt szekrény is.

10.4. ábra. Általános szekrényméretek

A sarkokba a jó helykihasználás érdekében sarokszekrények is beépíthetők. A szekrények használathoz legalább 90 cm széles sávra van szükség. A teljes belmagasságú beépített szekrény oldalait az épület­szerkezetek (falak, födémek) határolják. A beépített bútorok helyét az alaprajzon és metszeten egyaránt jelölni kell.

Asztalok és székek

Az asztalokhoz rendelhető székek számát az adott székek kényelmes használatához szükséges elméleti méret alapján lehet megállapítani. Egy átlagos méretű, 45 cm széles és 50 cm hosszú szék esetében a szék mögött 30 cm kell még a kényelmes használathoz, kétoldalt pedig 15-15 cm. így a szék használatához 75×80 cm hely szükséges. Egymás melletti székek távolsága 15 cm. Tanuláshoz és munkavég­zéshez ajánlott az asztal felületén min. 120 cm széles férő­hely kialakítása (10.5. ábra).

10.5. ábra. Általános szék- és asztalméretek

Fotelek, kanapék

A különböző fotelek, kanapék alaprajzi mérete (10.6. ábra) egyszemélyes esetben általában 90×90 cm, kétszemélyes esetben 180×90, háromszemélyesnél 270×90 cm. A kényel­mes használatot biztosítandó a kanapék előtt 50 cm szabad távolság szükséges. Ha a kanapé előtt asztal található, en­nek a távolságnak min. 30 cm-nek kell lennie. Ez a távolság alkalmas a közlekedésre, és az asztal kényelmes használatát sem zavarja.

10.6. ábra. Általános fotelméretek

Konyhai berendezések

A konyhai szekrények és a berendezések 60×60 cm-es egy­séges modulrendszerhez igazodnak általában (10.7. ábra).

10.7. ábra. Általános konyhai berendezések méretei

A konyhába az igényeknek megfelelően beépíthetők alacsony szekrények munkafelülettel, hűtő, gáz- vagy elektromos tűz­hely és mosogató. A használatukhoz a munkavégzés körül­ményessége miatt legalább 120 cm széles sávra van szükség. A beépített konyhabútorok helyét a tervezés során (alapraj­zon és metszeten egyaránt) jelölni kell.

WC és fürdő berendezései

A szaniterek tervezésekor figyelembe kell venni a hasz­nálatukhoz szükséges elméleti méretet (10.8. ábra), a megközelítésükhöz kialakított 60 cm széles közlekedőfelületet és a használatuk előtti és utáni tevékenységek helyigényét. Kádak mérete változó, lehetnek hagyományos fekvő, ülő és sarokkádak.

10.8. ábra. Általános fürdőszobai berendezések méretei

Használatukhoz a kád méretén túl a hosszab­bik oldal mellett szükséges egy min. 60×90 cm-es felület a vetkőzés, öltözés, törölközés számára (ajánlott 60×105 cm). Egy átlagos ember kényelmes törölközéséhez szükséges hely alaprajzi hosszmérete 105 cm. Egy hosszú alaprajzú fürdő esetében a kádhoz vezető 60 cm-es közlekedő ezt biztosít­ja. Zuhanytálcák esetében az általános méret a 90×90 cm.

A használathoz szükséges helyigény a kádaknál leírtak­kal megegyezik. A mosdóknál és a kisebb méretű kézmo­sóknál a használathoz szükséges hely a szélességi méreten túl oldalra 15-15 cm, a mélységi méreten felül pedig 50 cm. így egy 40×30 cm kézmosóhoz 60×80 cm hely szükséges. A WC kényelmes használatához oldalt 20-20 cm, hosszmé­retén túl pedig 30 cm helyre van szükség. A WC megköze­lítése is min. 60 cm széles sávon történik. A szanitereket az alaprajzokon és metszeteken jelölni kell.

A helyiségek berendezése

A kis alapterületű helyiségek berendezésénél a kényel­mes használat lehetőségének biztosítása a szabályok betar­tásával nehézséget jelenthet. Nagyobb alapterületen, nem zsúfolt berendezés esetén valószínűleg sok közlekedésre alkalmas hely marad. Minden helyiségre igaz, hogy az alap­rajzi alak és a méretek meghatározásához meg kell ismer­ni az építtető bútorozással kapcsolatos igényeit is (10.9. és 10.10. ábrák). A berendezési tárgyak mérete és elhelyezke­dése meghatározhatja a nyílászárók helyét is.

10.10. ábra. Különböző megoldások WC-fürdő berendezésére

10.11. ábra. Ajtó használatához szükséges méretek

Egy helyiséget úgy kell berendezni, hogy ajtón keresztül történő megközelítéskor az ajtó használata zavartalan le­gyen (10.11. ábra). Az ajtószárny nyitási sugarába a nyitást­-csukást akadályozó berendezési tárgy nem kerülhet. Az ajtó elhelyezésénél figyelembe kell venni, hogy a helyiségben található berendezési tárgyak használatát nem korlátozhatja az ajtószárny nyitása. Hazánkban nem elterjedt, de előnyös lehet a tolóajtók használata. Ügyelni kell arra is, hogy a ter­vezett ajtószárny ne nyíljon ablakra.

Tetőtér-beépítés esetén figyelembe kell venni a tető haj­lásszögéből eredő magassági méretcsökkenést (10.12. ábra). A tetőtér alaprajzának 1,90 m-nél kisebb belmagasságú terü­lete csak kiegészítő térként használható. A helyiség hasznos alapterületéhez is csak az 1,90 m-nél magasabb belmagassá­gú terület tartozik. A fürdőknél, hálóknál figyelembe kell venni, hogy egy átlagos magasságú ember ülve 1,05-1,20 m, állva pedig 1,90 m magasságú térben tud kényelmesen tevékenykedni. Ezek a magassági értékek tevékenység vég­zésétől függően változnak (pl. zuhanyzás esetén 2,10 m).

10.12. ábra. Berendezés korlátozása tetőtér esetén

Az épületgépészeti gyakorlatban légtechnikai rendszert humán célból vagy valamilyen technológiai igény kielégítésére telepítenek.

Az úgynevezett tartózkodási zónában kívánatos egy meg­határozott vagy előírt légállapot biztosítása. A komfort légtechnikai rendszer működésének célja, hogy az emberi tartózkodási zónában kellemes mikroklímát hozzon létre. (A túlzott méretű igények a beruházási költség aránytalan emelkedését, míg az igények alárendelése a légtechnikai rendszer alkalmatlanságát idézheti elő.)

9.30. ábra. Légtechnikai rendszerek csoportosítása

Az ipari légtechnikai rendszereknél a zárt terekben olyan mikroklíma létrehozása a cél, amelyet az alkalmazott tech­nológia megkíván.

A komfortérzetet befolyásoló tényezők:

1. emberi tevékenység, kor, nem, lelki állapot, ruházat, aktivitás, tartózkodási idő stb.;
2. helyiség felületi kialakítása, mérete, hőmérséklete, szí­ne, hő- és nedvességterhelés stb.;
3. szellőzési rendszer légállapotai, áramlási sebességei és turbulenciája, légmennyiségek, friss levegő aránya, stb. (mint például akusztikai mérőszámok).

A következőkben a légtechnika alapfogalmait, alapössze­függéseit ismertetjük röviden, definíciószerűen.

9.31. ábra. Szellőztető rendszerek elvi kialakítása
1. külső levegő 2. kevert levegő 3. légkezelő berendezés 4. légszállító berendezés 5. helyiség 6. elmenő levegő 7. keringtetett levegő 8. távozó (kidobott) levegő

9.32. ábra. Elszívó ventilátor – egyszerű szellőzés

Természetes szellőzés

A helyiség természetes légcseré­je, amit a levegő hőmérséklet-különbsége és a szélerő hoz létre. Megoldásai: szellőzés réseken, ablakokon át, szellőző­aknákon, tetőfelépítményen keresztül.

9.34. ábra. Klímatechnikai rendszerek csoportosítása

9.35. ábra. Klímakonvektor (fan-coil)

9.36. ábra. Split klíma beltéri egység

9.37. ábra. Hővisszanyerő berendezés elve

Gépi szellőzés

A helyiség szennyezett levegőjének eltá­volítása és tiszta levegővel való pótlása. Történhet szaka­szosan vagy folyamatosan. A mesterséges szellőztetést el­lenőrzötten ventilátoros berendezésekkel oldják meg. Velük szemben követelmény, hogy ne okozzanak huzatot és kelle­metlen zajt.

• Szellőztető berendezés feladata: légszennyeződés meg­engedett szint alatt tartása, légcsere biztosítása.
• Szellőztető-légfűtő berendezés feladata: a szellőztetés mellett a téli hőveszteség teljes vagy részleges pótlása.
• Szellőztető-léghűtő berendezés feladata: a szellőztetés mellett a nyári hőterhelés teljes vagy részleges pótlása.
• Szellőztető légfűtő-hűtő berendezés feladata: a szellőz­tetés mellett a téli hőveszteség, illetve a nyári hőterhe­lés teljes vagy részleges pótlása.
• Ködtelenítő berendezés feladata: a párolgó felületeken keletkező köd elterjedésének megakadályozása.
• Klímaberendezés feladata: a szellőztetés mellett a he­lyiség hőmérsékletének és páratartalmának bizonyos határok között tartása az egész év folyamán.

Klimatizálás célja: a klimatizált térben a levegő hőmér­sékletét, nedvességtartalmát, összetételét és nyomását állandó értéken tartani vagy meghatározott program szerint változtatni (meghatározott tűréssel). A klímaközpontban megvalósítható levegőkezelési folyamatok: hűtés, fűtés, nedvesítés, szárítás, szűrés, légcsere stb.

A központi fűtőberendezések egy épületen belül több he­lyiség egyidejű fűtésére alkalmasak, a szükséges hőt központilag (fűtőhelyiség, kazánház, hőközpont, klímagépház stb.) állítják elő. A hőfejlesztés és a hőleadás feladata a berendezésben szét­válik, a fűtési energiát valamilyen hőhordozó közeg (pl. víz) szállítja a hőleadókhoz.

Minden fűtési rendszerben megtalálható a hőtermelő, a hőleadók és az ezeket összekötő csőhálózatok szerves egy­sége. Ezek rendszert képezve alkotják az áramkört (áram­köröket). A különböző áramkörök kialakítását építészeti és felhasználói lehetőségek, de alapvetően az alkalmazott hő­hordozó közeg határozza meg.

9.28. ábra. Tágulási tartály működése
A tágulási tartály levegővel vagy nitrogénnel van 1-2 bar nyomásra előnyomva. A nyomás értéke felfűtéskor a táguló víz miatt növekszik, a víz benyomódik a memb­rános tartályba. A kazánon lévő biztonsági lefúvató-szelep működésbe lép, mielőtt a kazán

Melegvízfűtés

A melegvízfűtés maximális hőmérséklete 110 °C. A ha­gyományos nyitott rendszerekben a külső levegővel való kapcsolata miatt az előremenő vízhőfok t_E < 100 °C. Zárt rendszerekben elvileg lehetőség van a víz hőmérsékletének növelésére 110 °C-ig.

A melegvízfűtések hagyományos hőlépcsője 90/70 °C (előremenő 90 °C és visszatérő hőmérséklet 70 °C), de ma­napság már legfeljebb a 80/60 °C-os rendszert tekintik ha­gyományosnak, egyre gyakrabban 70/55 °C vagy 70/50 °C-os alacsonyabb hőmérsékletet alkalmaznak. Padlófűtések­nél jellemző az úgynevezett mélyhőmérséklet, az 50/45 °C, vagy a kondenzációs (égéshő) rendszerekben akár 40/30 °C is lehet.

9.29. ábra. Falon szabadon, illetve aljzatban rejtetten szerelt központi fűtés

Forróvízfűtés

A forróvízfűtés csak zárt kivitelben készülhet. Itt az előremenő hőmérséklet magasabb, mint 130 °C. Ezeknél a rendszereknél a nyomástartásról külön gondoskodni kell.

Gőzfűtés

A gőzfűtés a gőz nyomásától függően kisnyomású (Pü < 0,5 bar) vagy nagynyomású (p₀ > 0,5 bar) lehet. Kisnyomású gőzfűtésnél elsősorban ipari, légtechnikai, konyhai, mosodai berendezésekben (ún. kaloriferekben) találkozunk. A nagynyomású gőzt, illetve a forró vizet távfűtési rendsze­rek primer oldalán vagy technológiai berendezéseknél alkal­mazzák. (Ez utóbbiak forró olajt is használhatnak hőhordo­zóként.) Gyakran a nagynyomású gőzből kisnyomásút „ké­szítenek”, vagy kisnyomású gőzzel melegvizet állítanak elő.

Összehasonlítva a fenti hőhordozókat megállapítható, hogy a melegvizes rendszerek terjedtek el a legjobban. Ezt különböző előnyök és hátrányok összevetéséből két ok indokolta: a vízfűtés jobban szabályozható a külső hőmérséklet függvényében, illetve kezelése egyszerűbb és bizton­ságosabb. Például bölcsődében, óvodában csak melegvizet szabad hőhordozóként keringtetni.

A szivattyús fűtések látszólag csak abban különböznek a gravitációs fűtésektől, hogy a keringtetést nem a sűrűség­különbség, hanem egy külső energiát átalakító munkagép, a szivattyú végzi. A szivattyú a rendszer olyan meghatá­rozó eleme, melynek elhelyezése megváltoztathatja magát a rendszert is! Manapság már csaknem kizárólag szivattyús rendszereket létesítenek nyilvánvaló előnyei miatt.

A napjainkban készülő fűtési rendszerek szinte kizárólag zárt kivitelben, esetleg kombinált (nyitott és zárt) kivitelben készülnek. A kombinált fűtési rendszerek fokozottan bal­esetveszélyesek! Az alábbiakban az utóbbi időben elterjedt padlófűtési rendszerek szereléséről gyűjtöttünk össze kötelezően betar­tandó előírásokat, alapvető követelményeket.

Ezek:

• megfelelő anyagok és rétegrend alkalmazása a padló­szerkezetben;
• megfelelő hőszigetelés a külső falszerkezet mentén;
• megfelelő csőminőség (csak oxigéndiffúziónak ellen­álló csövek építhetők be);
• terv szerinti fűtőmezőknek megfelelő csőkiosztás fek­tetéskor;
• aljzatban;
• csak sajtolt vagy préselt (a csőtípushoz javasolt) kötések megengedettek, a csőkötések pedig korróziós védelem­mel bírjanak, a gyártómű előírásainak megfelelően;
• a beépített csövek ne legyenek tartósan kitéve a napsu­gárzás közvetlen hatásának;
• a minimális hajlítási sugarat be kell tartani, a cső nem horpadhat be, keresztmetszete nem lehet ovális,
• a csővégeket gondosan sorjázni és központosítani (ka­librálni) kell a kötéshez;
• a mezők közé tervszerűen hőtágulást kiegyenlítőket kell elhelyezni;
• fektetéskor a különböző körök csövei nem keresztez­hetik egymást;
• a köröknek jól beazonosíthatónak kell lenniük;
• az előremenő és visszatérő szakasznak egyértelműnek kell lennie;
• a tervezett nyomvonalnak kell megvalósulnia;
• ügyelni kell az utólagos tervmódosításokra; túl rövid és hosszú körök ne legyenek, mert a kiegyenlítetlen körök egyenlőtlen felfűtést biztosítanak;
• a beépített csövek épek, mechanikai sérülésektől men­tesek legyenek; eltakarás előtt gondos nyomáspróba szükséges, melyet dokumentálni kell (az utólagos javí­tási költségek nagyon kellemetlenek lehetnek);
• a nyomáspróba fagymentes időben és megfelelő idő rá­fordításával végezhető csak jól, a vezetéket lassan kell tölteni és kigázosítani;
• az eltakarás előtt célszerű a D-tervet elkészíteni, így megelőzhető a későbbi véletlen belefúrás (a többlet­költség és a bosszúság) a padlóban haladó vezetékekbe;
• az eltakarást feltöltött állapotban, fokozott figyelemmel és szakszerűen kell végezni, az inhibitor (töltő) folyadék minőségére és mennyiségére ügyelni kell, mert kifolyva korrozív lehet, illetve csökkentheti a leadott hőteljesítményt;
• utólag az ürítés körülményes, csak kompresszoros kifú-vatással lehetséges, ezért el kell készülnie a hőtermelő oldalnak is (a feltöltés után ne fagyhasson el);
• eltakaráskor a megfelelő takarási vastagságot be kell tartani;
• eltakaráskor figyelni kell a sérült csőrészekre, ezeket cserélni kell;
• különösen fontos, hogy a hőtermelő kazán kapcsolása és a fűtőkörök szabályozása terv szerinti anyagokkal és beállításokkal történjen;
• beüzemeléskor beszabályozási terv alapján be kell állí­tani az osztón a megfelelő időegység alatt átfolyó vízmennyiséget, a tömegáramot és a hőfokokat;
• próbafűtést beüzemeléskor és fűtési szezonban is kell végezni.

Megéri korszerű, jó minőségű, energiatakarékos, kör­nyezetbarát, (éppen emiatt) magasabb árú fűtőkészüléket beépíteni, mert az energiahordozók lassú apadása, a Föld üvegházhatásának kialakulása és a levegőszennyezés ezt követeli meg.

A legjobb környezetvédelem, hogy a tüzelőanyagból a lehető legkevesebbet égetjük el, így a felszabaduló káros hatások is csökkennek.

A hőtermelők fontos szerepet töltenek be egy fűtési rend­szerben, kiválasztásuk figyelmet követel. Mindig az optimális megoldást kell alkalmazni, azaz a fűtőkészüléket és a rendszert egymáshoz kell igazítani. Akármilyen tökéle­tes a fűtőkazán és a szabályozás, ha a fűtési rendszer alkal­matlan a kívánt rendszer üzemeltetésére. A többszörösen összetett fűtési rendszerek kialakítása tervezést igényel.

Az épületgépész tevékenységek körében a településen be­lüli gázvezetékekkel kapcsolatban a következő fogalmakkal kell megismerkedni.

Gázátadó állomás

A szállítóvezetékről a gázt az átvevő­nek átadja, méri, nyomását csökkenti, szabályozza.

Gázelosztó vezeték

Az a csővezetékrendszer (a hozzá­tartozó nyomáscsökkentő és -szabályozó berendezésekkel), amely a gázátadó állomás kilépő oldalától indul, és a fo­gyasztói telekhatárnál ér véget. Tartályos ellátás esetén a tartály telepítésére szolgáló ingatlanról kilépő gázvezeték.

Leágazó vezeték

A gázelosztó vezeték azon része, amely az utca hossztengelyével általában közel párhuzamosan föld­be fektetett gerincvezeték és a fali, támfali stb. felállás kö­zött van. Nem része a leágazó vezetéknek a leágazó idom.

Csatlakozó vezeték

A fogyasztó telekhatárától a gázmé­rő főcsapjáig vagy gázmérő hiányában a fogyasztói főcsapig terjedő vezeték és annak tartozékai. A gázelosztó, a leágazó, valamint a csatlakozó vezeték földben vezetett csövekkel épül.

Fogyasztói nyomásszabályozó

A gázelosztó vezetéken érkező gáz nyomását a fogyasztói berendezések üzemel­tetéséhez szükséges nyomásra csökkenti, és közel állandó értéken tartja.

Gázmérő

Az a hiteles mérőeszköz (tartozékaival együtt), amely az elfogyasztott gázmennyiség mérésére szolgál.

Fogyasztói vezeték

A gázmérőtől, ennek hiányában a fo­gyasztói főcsaptól a gázfogyasztó készülékig terjedő veze­ték. Általában alap-, felszálló- és bekötővezetékről beszé­lünk, de kisebb épületeknél ez nem választható el egyértel­műen.

Fogyasztói berendezés

A fogyasztói vezeték és a gáz­fogyasztó készülék, valamint azok rendeltetésszerű és biz­tonságos használatához szükséges tartozékok összessége, beleértve az égéstermék-elvezető rendszert is.

Gázfogyasztó készülék

Olyan éghető gázzal üzemelte­tett készülék, amelyben hőhasznosítás (hőfejlesztés, hőelvo­nás) céljából gázt tüzelnek el.

Készüléktípusok:

• A típus: az égési levegőt a helyiségből veszi, az égés­termék légterébe jut vissza (pl. gáztűzhely).
• B típus: égési levegőt a helyiségből nyer, az égéster­mék kéményen távozik (pl. nagy vízmelegítő).
• C típus: az égési levegőt a szabadból veszi, az égéster­mék a szabadba távozik (pl. zárt égésterű, ún. turbós kazán).

Nyomásfokozatok:

• Kisnyomás: a legfeljebb 100 mbar névleges üzemi nyo­más (épületen belül).
• Középnyomás: a nagyobb, mint 100 mbar és legfeljebb 4 bar névleges üzemi nyomás.
• Nagyközép-nyomás: a nagyobb, mint 4 és legfeljebb 25 bar névleges üzemi nyomás.
• Nagynyomás: a nagyobb, mint 25 bar névleges üzemi nyomás (települések között).

Gázellátás (épületen, épületben)

A szabadon szerelt gázvezeték vörösréz anyagú, kemény vagy félkemény cső. Réteges korróziójú, csökkentett falvas­tagságú fűtési rézcső, illetve lágyréz cső nem építhető be. A vezetékek csak falon kívül vagy falszegélyben, szaba­don szerelhetők.

A csövek kötései készülhetnek keményforrasztva, vö­rösréz és vörösöntvény idomokkal, présidomos szereléssel (csak „G”, azaz gázszerelésre alkalmas préskarmantyús idomok és vörösöntvény menetes csatlakozók építhetők be). A beépítés előtt ellenőrizendő a belső gumigyűrű épsége. A megfelelő hosszra szabott csővéget sorjátlanítani kell, ne­hogy sérüljön a présidom (sárga) tömítése. Különös gond­dal kell eljárni a társszakmáknak a kivitelezés során, mert a rézvezeték nem áll jól ellent az építkezés durva hatásainak.

A csőmegfogásokat 1,5 m-ként a csőátmérők függvé­nyében kétrészes gumibetétes (nem bepattintós műanyag) csőbilincsekkel kell megoldani. A gázcsővel egy síkban, a falban sem lehet más vezeték. A fal- és födémáttörések­nél a mechanikai védelemre acélcsövet, a rézcsőre műanyag védőcsövet, egyébként PVC-védőcsövet kell húzni.

A cső­kötések nem eshetnek falhüvelybe, csőbilincsbe, illetve tő­lük 100 mm-en belül. A gázvezetéken oldható kötés csak a tervezett gázkészülékek bekötéseinél, a tervezett menetes szerelvényeiknél és a mérőhelynél megengedett. Az elektro­mos energiát igénylő gázkészülékek telepítési helyének meg kell felelni az érintésvédelmi távolságoknak, és ide gázve­zetékek sem eshetnek.

A szabadon szerelt kisnyomású vezetékszakasz réstisztí­tó próbája 1 bar-t legalább 15 percig, a tömörségi próba 1500 mm H₂0-t legalább 10 percig tart. A réstisztító és tömörségi próbát egyben kell elvégezni. A nyomáspróbát levegővel kell végrehajtani. Illetéktelen személy a vezeték közelében nem tartózkodhat. A nyomáspróba egy házi és egy hatósági pró­bából áll. A hatósági próbát a gázszolgáltató képviselőjének jelenlétében kell végrehajtani, eredményéről jegyzőkönyvet kell felvenni. A sikeres nyomáspróba után acélcső esetében haladéktalanul korrózióvédő mázolással kell ellátni a sza­badon szerelt vezetéket (műanyag és vörösréz csőnél nem!).

Ha a gázvezeték anyaga S235JR (régi jelöléssel A37/St37) szavatolt minőségű csillapított varrat nélküli acélcső (MSZ 29:1986), akkor hegesztett kötéseket kell készíteni. A heg­varratok nem eshetnek falhüvelybe, elágazásba, csőbi­lincsbe, illetve tőlük 100 mm-en belül. Réteges korróziójú, illetve bontott cső nem építhető be.

Gázkészülék bekötése

A gázkészülékek bekötése oldható módon hollandis go­lyóscsappal és pentánálló tömítéssel történik, kender hasz­nálata tilos. A golyóscsap hollandis végétől a gázszolgáltató által engedélyezett helyen és hosszban flexibilis fémtömlő is megengedett (nem fémszövet burkolatú). A készülék el­zárócsapja úgy helyezendő el, hogy a gyors zárást lehetővé tegye! Csak terv szerinti készülékek építhetők be.

9.27. ábra. Gázellátás, földszinti alaprajz, pinceszinti alaprajz, függőleges csőterv

Kivitelezés

A kivitelezés során be kell tartani az érvényes bizton­ságtechnikai előírásokat! A kivitelezés során rendkívüli körülményekkel nem kell számolni. Érintésvédelmi vizsgá­latot és jegyzőkönyvet vizsgázott és erre jogosult villamos szakember adhat. (Enélkül gázrendszer nem helyezhető üzembe!) Átadni és átvenni csak a gázhatóság által jóváha­gyott terv szerint készre szerelt és az előírt próbákon meg­felelt rendszert szabad. A kivitelezőnek a műbizonylatokat, gépkönyveket, jegyzőkönyveket, továbbá a D-tervet át kell adnia.

Ha a nyílászárók utólagos szigeteléssel akár közepes (a = 0,6), vagy műanyag-fém kombinációjú jó (a = 0,3), illetve különleges (a = 0,04) légzárást fognak biztosítani, akkor biztonsági berendezés beépítése feltétlen szükséges! A javasolt berendezés az ablakba építhető higroszabályozású légbevezető elem.

Megfelelő berendezés még az önműködő, hőmérséklet-szabályozott friss levegő automata berendezés, amely gondoskodik a gázkészülék égéséhez szükséges leve­gőmennyiségről, ugyanakkor energiatakarékos üzemet tesz lehetővé. Ugyancsak megfelelő a befúvóelem berendezés, amely gondoskodik a gázkészülék égéséhez szükséges le­vegőmennyiségről (kézi beállítást igényel). A szellőzőnyí­lások eltakarása tilos és életveszélyes! Alkalmazhatóak továbbá a fix, illetve állítható zsaluszerkezetek, rácsok, ha azok biztosítják a levegő-utánpótlást.

Az épületen kívüli vezetékekre minden olyan előírás vonatkozik, amely a közterületen vezetett gázcsőre igaz, legfeljebb a védőtávolságok csökkenthetők bizonyos elő­írások és védelmi intézkedések betartása mellett. Ügyelni kell azonban arra, hogy a földben vagy homlokzaton szerelt gázvezeték veszélyzónája ne terjedjen ki a szomszéd ingat­lanra, vagy a hozzájárulásokat időben be kell szerezni.

Falazott kémények problémái

A kéményt tüzeléstechnikailag az illetékes területi tü­zeléstechnikai hatósággal be kell vizsgáltatni. A füst-nyomáspróba jegyzőkönyvben a vizsgálat eredményét írásban rögzíteni kell az egyéb hatósági megállapításokkal egye­temben. Ez egyúttal az átadási dokumentáció melléklete is. Kéménybe kötött készülék esetében nem alkalmazható elszívó ernyő vagy olyan elszívó ventilátor, amely a helyi­ség légterében depressziót eredményez. Csak túlnyomásos, illetve befúvó szellőzést szabad létesíteni.

Az égéstermékben elégett hidrogén, azaz víz is találha­tó gőz- vagy folyadékfázisban. Ha folyadékfázisba kerül a víz és a kéntartalom miatt azzal reakcióba lép, akkor ké­nessav (H₂S0₃), kénsav (H₂S0₄) keletkezik (maró, kor­rodáló anyagok). A falazóhabarcs karbonátokat tartalmaz (CaC0₃), amelyet a sav kiold, kilúgoz, reakcióba lép vele és sót alkot. Elsősorban a habarcs állagát kezdi ki, úgymond kiüti a só a kéményt. Ezt követően a tégla is morzsolódni kezd, így a tömörség már nem lesz megfelelő. Végül a bejutó nedvesség megfagyása a kémény károsodását okozhatja.

Nehéz pontosan megállapítani, mikor következhet be kondenzáció a kéményben, mert a füstgáz hőmérséklete bizonytalan. A felfűtés elején hideg kéménynél azonban min­dig fennáll a kondenzáció veszélye.

További veszélyek:

• a tüzelés hatásfokának javítása érdekében csökkentik a távozó füstgáz hőmérsékletét;
• ventilátoros elszívás, nagyobb légfelesleggel hűtik az égésterméket;
• a „deflektorhatás” is hűt, de a túlméretezett kéményben is lehet levegő;
• a kémény felső toldásánál túlzottan lehűl a füstgáz stb.

Kéményáramkör

Az elmúlt évek szén-monoxid mérgezései felhívják a fi­gyelmet arra, hogy meg kell érteni az ún. kéményáramkör fogalmát. A kéményen az égéstermék és a szellőző levegő együttese távozik! Az égéshez szükséges levegőt mindig be kell vezetni a helyiségbe szellőzőnyílásokon keresztül.

Ahhoz, hogy a kéményben huzat jöjjön létre, a hőmér­séklettől függő sűrűségkülönbségnek kell lennie a levegő és az égéstermék (füstgáz) között. Vagyis nem szabad túlzot­tan lehűlnie az égésterméknek, kivéve ha távozását füstgáz­elszívó ventilátor segíti. A lehűlő égéstermék viszont lecsa­pódhat a kéményben, ami káros (egy esetben megengedett: a kondenzációs gázkészülékeknél a kazánban).

Földmunkák

Minden csatornázási munka valamilyen módon kapcso­lódik a földmunkákhoz. Kivétel ez alól a homlokzati csapadékelvezetés némely egyszerűsített megoldása, amely épü­letbádogos munkával, lefolyócső szerelésével megoldható. Ha azonban a csapadékvíz-elvezetés közterületre csatlako­zik, akkor ott minden esetben a terepszint alatti csővezeték­be kell kötni, vagyis ehhez ugyanúgy földmunka szükséges.

Csatornázási rendszerek

Egyesített rendszer

Egyesített rendszer (amikor a csapadékvíz és szennyvíz egy vezetékben van elvezetve) csak az épületeken kívül en­gedélyezett (vagyis tilos épületen belül a szennyvízbe kötni a csapadékvizet), de javasolt a telekhatártól alkalmazni. In­tenzív eső esetén a visszatorlódás veszélye miatt.

Ezek:

• a telekhatáron belül visszatorlódást gátló szerelvények, berendezések beépítése,
• közműcsatornáknál vészkiömlők kiépítése szükséges.

Jellemző tulajdonságai üzemeltetési szempontból:

• száraz évszakban szállítási (úsztatási, lerakodási) prob­lémák;
• heves esőzéskor elrohanhat a víz, görgeti a sűrű szennyeződést;
• a szennyvíztisztítókat egyenetlenül terheli.

Kivitelezésére jellemző, hogy a nagy átmérők miatt nagy az anyagigénye és magas a szerelési költsége.

Elválasztott rendszer

A leggyakoribb megoldás, amelynél a szennyvíz és a csa­padékvíz külön rendszeren/vezetéken keresztül van elvezetve. A csapadékcsatorna kialakítása sok helyen elmarad, elsősorban költségtakarékosságból.

Jellemző tulajdonságai:

• kevesebb üzemeltetési probléma;
• két különálló rendszert kell megépíteni (a beruházási költség magasabb), a földmunka költségei megnőnek;
• a szennyvíztisztítás jobban kézben tartható, minősége egyenletesebb lehet;
• a csapadék elvezetésének megoldatlansága több vitás problémát vethet fel.

A szennyvíz és csapadék két megoldással vezethető el:

• Gravitációs elvezetésnél (nyílt felszínű) az alapve­zeték, alapcsatorna lejtéssel halad a közcsatorna felé.
• Nyomás alatti elvezetés akkor szükséges, ha az alap­vezeték a közcsatornánál mélyebben fekszik. A gyűjtővezetékek itt is gravitációsak, de a szennyvíz-átemelő szivattyúval kerül a közcsatornába. A szivattyú utáni szakasz tehát szennyvíz-nyomóvezeték.

A leírtak nem tévesztendőek össze a közműrendszer kialakításá­val! Általában azok is gravitációsan működnek, de ott is lehetnek a terepviszonyok miatt átemelendő, azaz nyomott szakaszok. Lé­teznek vákuum rendszerek is, melyek elszívással működnek.

Mindkét rendszer esetében be kell tartani az alábbi kö­vetelményeket:

• lehetőség szerint minél rövidebb úton (hosszon) kell­jen a vezetékeket kiépíteni, az ehhez tartozó megfelelő csőátmérővel és lejtéssel;
• a vezetéket fagyhatár alatt kell vezetni (épületen kívül);
• minimális lejtés szükséges a kielégítő úsztató hatás, a vezeték öntisztulása végett;
• a maximális lejtés 5% lehet, nagy lejtésnél ugyanis nincs úsztató hatás, a víz túl gyorsan elfolyik;
• a visszatorlódási sík kritériumainak betartása (pl. alagsor, átemelés).

Valamennyi csatornázási rendszert érintő tevé­kenység (javítás, karbantartás) egészségügyileg veszélyes üzemnek számít!

Belső csatornázási rendszer

A belső csatornahálózat a következő elemekből épül fel:

1. vizes berendezési tárgyak;
2. ágvezeték az egyes berendezési tárgyak bekötéseihez;
3. gyűjtő ágvezeték (vizes berendezési tárgyakból);
4. ejtő vezetékek (tisztító idomokkal);
5. szellőztető vezetékek;
6. belső alapvezetékek (alapcsatornák tisztító aknákkal, idomokkal);
7. épületen kívüli alapvezetékek (alapcsatornák, aknák).

A víznyelő berendezés (például mosdótól) egy leeresz­tő szelepen keresztül csatlakozik a bűzelzáró szerkezethez (például szifonhoz). A bűzelzáró egyúttal tisztítási feladatot is betöltve közepes lejtésű ágvezetékhez kapcsolódik, amely a szennyvíz függőleges ejtővezetékére köt. Ennek függőle­ges, fölfelé való meghosszabbítása a szellőzővezeték, mely­nek feladata megakadályozni a bűzzárból való vízzár leszí­vását, és biztosítani a csatornagázok tetősík fölé vezetését.

Az épületben gondoskodni kell a karbantartáshoz szüksé­ges tisztítóidomok megfelelő kialakításáról is. Ez kerülhet az ejtő-, illetve az alapvezetékbe is. (Ez utóbbi látható a 9.14. ábrán, ahol alápincézett épületben ez nem okoz problémát.)

9.14. ábra. Belső csatornahálózat felépítése

9.15. ábra. Falsík előtti szerelési rendszer

9.16. ábra. Családi ház szennyvíz csatornázási alaprajz

9.17. ábra. Családi ház szennyvíz csatornázási függőleges csőterv

A belső csatornázási rendszer kiegészülhet egyéb szerel­vényekkel (pl. padlóösszefolyókkal) és berendezésekkel (pl. zsír- és homokfogókkal). Ezeket időszakosan tisztítani kell, a szennyet pedig az előírásoknak megfelelően kell kezelni, tárolni és elszállítani.

A belső csatornahálózatban alapelv, hogy minden víz­vételi helyhez berendezési tárgynak kell kapcsolódnia. A szennyvizet a legrövidebb úton ki kell juttatni az épü­letből. A berendezési tárgyak ivóvízvezetékét, túlfolyóját, lefolyóját nem szabad közvetlenül a szennyvízvezetékkel összekötni! A visszatorlódási sík feletti berendezési tárgyakból gravitációsan kell a szennyvizet elvezetni.

A rendszer működési feltételei:

• zavartalan szennyvízlefolyás;
• a szellőző levegő be- és kiáramlásának szavatolása;
• a záróvíz sem az ejtővezetéki depresszió hatására nem szakadhat át, sem túlnyomásnál nem nyomódhat ki.

A korszerű épületgépészeti megoldások falsík előtti sze­relési rendszereket alkalmaznak.

Legfontosabb jellemzői:

• a fal előtt, előre gyártott modulokból állnak össze;
• az épületszerkezet síkja előtt történik a szerelés, nem szükséges a meglévő szerkezetet megbontani;
• a szerelés után utólagos falazás szükséges.

Előnyei:

• kombinálható az aknás egyszerű szereléssel,
• megbízható, méretezett konzolos idomok állnak ren­delkezésre;
• a csatlakozási pontok átgondoltak.

Hátránya a nagyobb helyigény.

Épületen belüli csatornázási rend­szer

Az alábbiakban az épületen belüli csatornázási rend­szer szereléséről való tudnivalókat foglaltuk össze.

1. Általános esetben szükséges:

• az engedélyek és tervek megléte;
• terv szerinti nyomvonalvezetés, az esetleges eltérés okainak és következményeinek szem előtt tartása;
• terv szerinti anyagok alkalmazása a megfelelő méretben;
• ág- és alapvezetékek megfelelő lejtése;
• ejtővezeték becsatlakozások helyes kialakítása;
• elegendő és helyes csőmegfogások, telt szelvény mel­lett is megfelelő mechanikai tartás;
• szellőző vezetékek kialakítása, helyes kivezetése;
• tisztítóidomok beépítése, illetve a tisztíthatóság megfe­lelősége, kezelhetőség;
• bűzelzárók terv szerinti elhelyezése, karbantarthatósága;
• zajvédelem betartása, ejtők burkolhatósága;
• ágvezetéki csomópontok megfelelő áramlástani kialakítása;
• rövid nyomvonalvezetések;
• födémben elhelyezett vezetékek megfelelő kötése, (to­kos-gumigyűrűs PVC-kötések alkalmazása tilos);
• PP idomok ragasztása;
• ejtővezetékek megfogása a tokok alatt;
• a tokok áramlástanilag helyes irányba álljanak (kivétel U áttoló tokok);
• a technológiának megfelelő tömítőanyagok alkalmazása;
• sérült csövek és idomok nem építhetők be;
• műanyag csövek szerelési hőmérsékletének betartása;
• különös figyelem az épületkorróziós hatások miatt (tokos és mandzsettás kötések tömörsége);
• eltérő anyagú lefolyócsövek biztonságos, helyes össze­építése;
• gondos figyelem a méretváltásokra, bővítésekre;
• víznyelők és bűzelzáróik technológiailag helyes összeépítése;
• épületszerkezetek vésése és fúrása az előírásoknak meg­felelően;
• terv szerinti csatornaszerelvények, -berendezések szak­szerű, kezelhető beépítése (homokfogó, zsírfogó, külön­leges padlóösszefolyók stb.).

2. Csapadék belső elvezetése esetén szükséges:

• tetőösszefolyók vízhatlan összeépítése a tetőszigeteléssel;
• terv szerinti tetőösszefolyók alkalmazása;
• tisztíthatóság, kezelhetőség;
• megfelelő megfogások telt szelvény esetére is;
• tilos összekapcsolni a csapadékcsatornát a szennyvíz­csatornával, különösen épületen belül;
• zajhatások elleni védelem terv szerinti betartása.

3. Magas házak esetében:

• hőtágulások figyelembe vétele, hosszútokok,
• vízszintes, sebességet csillapító elhúzások;
• 90° helyett két 45°-kal szerelés;
• fokozott mechanikai igénybevételeknek ellenálló megfogások;
• szellőzőrendszer terv szerinti kiépítése, (fő- és mel­lékszellőzők szakszerű kiépítésével megelőzhetők az üzemzavarok);
• anyag és méret stb.

Épületen kívüli csatornázási rendszer

Az épületen kívüli csatornázási rendszer szerelésénél a következőket kell betartani:

1. Általános esetben szükséges:

• az engedélyek és tervek megléte;
• terv szerinti nyomvonalvezetés, az eltérés okai és következményei;
• földárok mélysége, szélessége, a föld osztályba sorolása, fenéktükör;
• dúcolás megléte, árok víztelenítése;
• kitermelt föld deponálása, időszakos elszállítása, mennyisége;
• védőtávolságok betartása (párhuzamos és keresztező közművek stb.);
• közlekedési előírások (korlátok, táblák stb.);
• csapadékvíz terv szerinti elvezetése a munkálatok alatt;
• a víztelenítéseket terv szerint, illetve a helyzetnek meg­felelően, műszakilag helyesen kell végezni;
• a tervezett cső, idom, szerelvény minősége, mérete, lejtése;
• zsinórállások megfelelősége, szintezés biztonsága;
• minőségi bizonyítványok megléte, megfelelő anyagok beépítése;
• csőkötések szakszerűsége, próba előtti szemrevételez­hetősége;
• nyomás-(tömörségi) próba előtt a kötésmentes szakaszok leterhelése;
• szakszerű próba (folyáspróba, nyomásérték és idő);
• geodéziai bemérés eltakarás előtt, réteges visszatöltés, tömörítés;
• műtárgyak és csomóponti műtárgyak (aknák) kivitelezése;
• aknák és műtárgyak helye, távolsága, fenék- és folyás­mélysége, kezelhetősége, fedőlapok magassága, teher­bírása, beépítése;
• réteges visszatöltések, tömörítések szakszerűsége, a folyamat alatt a csövek védelme;
• helyreállítási munkálatok;
• átmosatás;
• a munkafolyamatok megfelelő dokumentálása,
• a kivitelezés alatt a termőföld, a növények és az élővizek megfelelő védelme.

2. Közcsatorna gyűjtővezeték esetében szükséges:

• a terv szerinti csőszerelési technológia megfelelő alkalmazása, helyettesítő anyagok beépíthetősége, különös tekintettel a fokozott korróziós hatásokra, a jelentős mechanikai terhelésekre és a megköve­telt élettartamra, terv szerinti takarás meglétére;
• rákötéskor, feltáráskor fokozott védelem az üzeme­lő vezetéknek;
• szakaszos kimosatás üzembe helyezés előtt stb.

Jellemző csőanyagok: különböző szelvényű és csat­lakozású betoncső, KLM öntöttvas cső megfelelő felületvédelemmel, KG-PVC csatornázási cső, erősített héjszerkezetű PVC csatornázási cső mélyfektetéshez, HD-PE csatornázási nyomócső vákuum vagy nyomott csatornázási rendszerekhez, kőagyagcső, minőségi spirálvarratos acélcső, még sok helyen azbesztcement nyo­mócső stb.

3. Közcsatorna bekötővezeték esetében szükséges:

• terv szerinti csővezetés mélysége, nyomvonala, vé­dőtávolságok;
• csőkötések helyei, védőhüvelyek megléte, mérete, tömítések anyagai;
• rákötéskor fejlyuk mérete, megfelelő szerelvények elhelyezése.

Jellemző csőanyagok: KG-PVC csatornázási cső, HD-PE nyomócső, kőagyag cső stb.

9.25. ábra. JellemzőPE lefolyócsőkötések épületen belüli csapadék és szennyvíz lefolyó csövekhez
a) hegesztett; b) elektro karmantyús; c) tokos; d) hosszú tokos; e) csavarkötéses kapcsolótokos; f) hegesztő toldatos karimás kötések

A 9.26. ábrán egy családi ház szenny vízszerelési munká­in keresztül mutatjuk be az épületgépészet csatornaszerelési feladatait.

9.26. ábra. Családi ház szennyvíz-csatornázási bekötési rajza
(egyszerűsített hossz-szelvény)

Legáltalánosabb és leggyakoribb, hogy a vízközmű egy utcai elosztó vezetékről bekötő vezetékkel leágazva, földárokban, -1,20 m mélyen fektetve halad a telekhatáron be­lül -1 méterre kialakított min. 1,00×1,20 m-es vízóraaknába csatlakozva. (A régebbi szereléseknél horganyzott acélcső­vel, ma már inkább KPE víznyomócsővel halad a bekötő­vezeték.)

Az aknában (9.1. ábra) egy külső főelzáró, majd vízmérő­óra, visszacsapószelep, belső főelzáró és ürítőszelep vagy ürítőcsap található (karbantartáskor ide lehet üríteni a belső hálózat vizét). Az akna aljában kavicsfeltöltés segíti a csurgalékvizek elszivárgását. Az aknába való lejutást 60×60 cm acéllemez vagy öntöttvas fedlap és esetenként az aknafalba épített acélhágcsó teszi lehetővé. (Az akna fala téglából fa­lazva vagy betonozva készül. Bizonyos területeken a vízmű engedélyezi a gyárilag készült műanyag, kör alakú aknák elhelyezését.)

9.1. ábra. A belső vízellátási rendszer felépítése

A vízmérőhelytől (aknától) földben fektetve, a fagyhatár alatt min. 80 cm-es földtakarással halad a fogyasztói alap­vezeték. Anyaga általában egy tekercsből egészben lesza­bott KPE (kemény polietilén) vízcső, amely emelkedéssel halad az épület felé. A csövet -10 cm vastag homokágyba és -10 cm-es homoktakarással kell fektetni.

Az épületbe belépő vezeték célszerűen egy belső főelzá­ró szelepen keresztül egy vízszűrőre köt. Innen az épületen belüli vezeték több csőanyaggal (horganyzott acélcsővel, vörösrézcsővel, polietilénnel vagy alumínium-műanyag többrétegű csővel) szerelhető. A belső vezeték általában fal­horonyban, újabban padlóban, esetenként szabadon és falon kívül vagy könnyűszerkezetes előtétfalban szerelten halad. A vezeték a végpontok felé célszerűen emelkedik, itt távo­zik a levegő a csapolón (például WC-tartály öblítőszelepén) vagy légtelenítő szelepen keresztül.

A hagyományos horganyzott acélcsöves T leágazós sze­relést egyre inkább felváltják a nyomáseloszlás szempontjá­ból kedvezőbb párhuzamos lekötések (9.2. ábra) és a bakté­riumfertőzésekkel szemben jobb megoldású, belső körveze­tékes kapcsolások.

9.2. ábra. Hidegvizes hálózat párhuzamos kapcsolása

Többszintes épületekben az alapvezetékről felszálló ve­zetékek kötnek le, melyekbe alul elzáró-szabályozó szelepet (szelepeket), valamint ürítőszelepet vagy csapot építenek be. így a felszálló vezetéken folytatni lehet a munkát, valamint karbantartáskor és javításkor ki lehet szakaszolni a vezeték­szakaszt, és még le is lehet üríteni.

A melegvizet helyileg a fürdőszoba (vizesblokk) közelé­ben vagy magában a helyiségben többnyire villanybojlerral, illetve gázbojlerral lehet előállítani. A központi melegvíz termeléskor távolabbi hőközpontban, kazánházban, általában kazán-hőcserélő berendezé­sekkel készítenek melegvizet, melyet tárolókból szolgáltat­nak.

Nagyobb kiterjedésű rendszerekben, ha sokáig nem volt vízvétel, a melegvíz megnyitásakor csak sokára jelenne meg a melegvíz a csapolón (ugyanis ekkor van ideje lehűlni a víznek). Ezt a vízpazarlást úgynevezett cirkulációs rend­szerrel meg lehet előzni (9.3. ábra).

9.3. ábra. Cirkulációs rendszer elvi vázlata

9.4. ábra. Minta az alaprajz és a függőleges csőterv kapcsolatának értelmezésére

9.5. ábra. Példa egy családi ház belső vízvezetéki hálózatának kialakítására (felül függőleges csőterv, alul alaprajz)

Az alábbiakban az épületen kívüli víznyomó rendsze­rek szerelésével kapcsolatban foglaltuk össze a legfontosab­bakat, melyeket az építő tevékenység során be kell tartani.

1. Általános esetben szükséges:

• a munka megkezdéséhez szükséges engedélyek és tervek megléte;
• terv szerinti nyomvonalvezetés, esetleges eltérés okainak és következményeinek szem előtt tartása;
• földárok mélysége, szélessége, a föld osztályba so­rolása;
• dúcolás megléte, árok víztelenítése és ezek műsza­ki megoldása;
• kitermelt föld mennyisége, deponálása, időszakos elszállítása;
• védőtávolságok betartása (párhuzamos és keresz­tező közművek stb.);
• közlekedési előírások (korlátok, táblák, stb.);
• csapadékvíz terv szerinti elvezetése a munkálatok alatt;
• a tervezett cső, idom, szerelvény minősége, mérete, (emelkedése);
• minőségi bizonyítványok megléte, megfelelő anya­gok beépítése;
• a csőkötések szakszerűsége, nyomáspróba előtti szemrevételezhetősége;
• nyomáspróba előtt a kötésmentes szakaszok leter­helése;
• szakszerű nyomáspróba (feltöltés, kilégtelenítés, nyomásérték és idő);
• geodéziai bemérés eltakarás előtt, réteges vissza­töltés, tömörítés;
• műtárgyak és csomóponti műtárgyak (aknák) ki­vitelezése;
• helyreállítási munkálatok minősége, mennyisége;
• átmosatás, kiöblítés, a munkafolyamatok megfele­lő dokumentálása;
• a folyamat alatt a termőföld, a növények és az élő­vizek megfelelő védelme.

2. Közműelosztó vezeték esetében szükséges:

• a terv szerinti csőszerelési technológia megfele­lő alkalmazása, a helyettesítő anyagok beépíthe­tősége (különös tekintettel a fokozott korróziós hatásokra, a jelentős mechanikai terhelésekre és a megkövetelt élettartamra), a terv szerinti takarás megléte;
• rákötéskor, feltáráskor fokozott védelem az üzeme­lő vezetéknek;
• szakaszos kimosatás üzembe helyezés előtt.

–   Jellemző csőanyagok: spirálvarratos acélcső, horgany­zott acélcső és SLM öntöttvas nyomócső megfelelő felületvédelemmel, KM-PVC és HD-PE nyomócső, kőagyag cső, szigetelt „cső a csőben” megoldások stb.

3. Közmű bekötővezeték esetében szükséges:

• terv szerinti csővezetés mélysége, nyomvonala, vé­dőtávolságok,
• csőkötések helyei, védőhüvelyek megléte, mérete, tömítések anyagai,
• rákötéskor fejlyuk mérete, megfelelő szerelvények stb.

Jellemző csőanyagok: HD-PE nyomócső, kőagyag cső, előszigetelt „cső a csőben” megoldások stb.

4. Fogyasztói vezeték vízmérőhely esetében szükséges:

• vízmérőhely terv szerinti kitűzése, geometriai mé­retei, állaga;
• forgalom minőségének megfelelő akna és fedlap megléte;
• megfelelő szerelvények beépítése.

Jellemző csőanyagok: HD-PE nyomócső, esetenként KM-PVC nyomócső, SLM öntöttvas nyomócső, hor­ganyzott acélcső.

5. Épületen kívüli fogyasztói vezeték esetében szükséges:

• épülettől, fától, csatornázási illetve gázcsőtől elő­írt távolságok megléte,
• üríthetőség és légtelenítés szempontjainak megfe­lelő lejtés, emelkedés,

Jellemző csőanyagok: HD-PE nyomócső, esetenként KM-PVC nyomócső, KLM öntöttvas nyomócső, hor­ganyzott acélcső.

Épületen belüli víznyomó rendszer

Az előzőekhez hasonlóan az alábbiakban az épületen belüli víznyomó rendszer szerelésével kapcsolatos tudnivalókat foglaljuk össze.

Általános esetben szükséges:

• az engedélyek és tervek megléte;
• terv szerinti nyomvonalvezetés, esetleges eltérés okai és következményei, falszerkezetek állagát ve­szélyeztető vésések, áttörések;
• a tervezett cső, idom, szerelvény minősége, mérete, (emelkedése);
• szerelvények zavartalan kezelhetősége, karbantart­hatósága, javíthatósága, cserélhetősége, működés­képessége, felismerhetősége;
• minőségi bizonyítványok megléte, megfelelő anya­gok beépítése;
• csőkötések szakszerűsége, eltakarás, elv okolás és nyomáspróba előtt szemrevételezhetősége, faláttörésbe és védőcsőbe nem eshetnek;
• feltölthetőség, üríthetőség, fagy védelem betartható­sága, hőszigetelések;
• szakszerű nyomáspróba (feltöltés, kilégtelenítés, nyomásérték és idő);
• átmosatás, kiöblítés, a munkafolyamatok megfele­lő dokumentálása;
• csővezetékek korrózióvédelmi előírásainak, intéz­kedéseinek betartása, különös tekintettel a külön­böző anyagok összeépíthetőségére;
• páralecsapódás elleni védelem;
• szakaszolhatóság, üríthetőség, szabályozhatóság;
• a berendezési tárgyak és bűzelzárók tisztíthatósá­ga, karbantarthatósága;
• a hideg- és melegvíz-vezetékek előírás szerinti el­helyezése, az eltérő minőségű vizek ne kerüljenek egymás hálózatába, vezetékébe;
• biztonsági szerelvények elhelyezése, működőképes­sége, beállításai;
• építési munkák alatt a hálózat védelme (különösen a rejtett csöves szerelés műanyag és ötrétegű vezetékeinek) a mechanikai hatásoktól, műanyagcsö­vek védelme a napsugárzás közvetlen hatásaitól;
• vízminták megfelelősége, időben dokumentálása;
• beszabályozás, rezgés- és zajmentesség, különös tekintettel az áramlási zajokra;
• védőtávolságok betartása más épületgépész beren­dezésektől és vezetékektől;
• érintésvédelmi övezetek, elektromos előírások vi­zesblokkokra.

Az épületgépészet az épületben és/vagy az épület, illetve környezete közötti transzportfolyamatok előírt vagy kölcsönösen elfogadott értékek ész­szerű határok közötti biztosításával foglalkozik. Ez alatt értjük valamennyi műszaki (szerelő­ipari) tevékenységet a tervezéstől a kivitelezésen át egészen a rendszerek üzemeltetéséig, karban­tartásáig.

Komfort kialakítása

A kényelemérzet (komfort) fenntartásának, javításának érdekében biztosítani kell a megfelelő léghőmérsékletet, légnyomást, páratartalmat stb. (egyszóval légállapotokat), figyelemmel az akusztikai, esztétikai és egyéb praktikus igényekre.

Az épített terekben az év jelentős részében olyan álla­potokat kell fenntartani, amelyek eltérnek az egyébként folyamatosan változó (esetenként szélsőségesen ingadozó) külső környezeti jellemzőktől. Az épületgépészet emellett biztosítja a közművekkel való kapcsolatot, együttműködve a közműszolgáltatókkal.

Alapvető követelmény az épületgépészeti rendszer meg­valósításakor az energiahatékonyság, a gazdaságosság és a környezetvédelmi szempontok betartása, miközben egyre magasabb kényelmi szempontoknak kell megfelelni. Az épületgépész tevékenysége szorosan kapcsolódik te­hát az építész energiatudatos tervezőikivitelezői munkájá­hoz. Az épület energiamérlegét az épületgépész tervezővel együttesen, rendszerszemlélettel kell elkészíteni!

Maga a szakterület elnevezése is sugallja, hogy az építé­szethez kapcsolódik, nélküle a kőműves, ács, egyéb szere­lőipari tevékenység öncélú lenne. Általában nincs is értelme az építészetről mint szakterületről beszélni.

Az épületgépészet széles terület, számos más szakterület­tel áll összefüggésben, ezért is nehéz beszűkíteni tevékenysé­gi területeit. Mindemellett műszaki-technikai és tudományos alapjait illetően is gyors ütemben fejlődik a fejlett gazdaság­gal rendelkező országok, régiók egyik „húzóágazata”.

Ez az egyesek által „épületkomfortnak” nevezett terület az épületek vízellátási, csatornázási, gázellátási, közpon­ti és távfűtési, szellőzési és légkondicionálási feladataival foglakozik. Az alábbiakban röviden bemutatjuk az épület­gépészet lényegét, a szerelések célját, módjait, valamint a szakterület műszaki kapcsolódásait a magas- és mélyépí­tési területekhez.

A következő felsorolásban csoportosítottuk az épületgé­pészet feladatait az egyes szakágak szerint.

Vízellátás

Vízszállítás, tárolás, nyomó-vezetékek (ivó-, oltó-, locsoló- és iparivíz bekötő-, hideg- és melegvíz alap-, felszálló-, ágvezetékek), vízmérőhelyek, nyo­másfokozók, vízkezelők (víztisztítók, lágyítók), meleg­víz-termelők, vizes berendezési tárgyak stb. Tovább a vízellátásra.

Csatornázás

Csapadék-, szennyvíz-, csatornagáz elve­zetés, tárolás, tisztítás-kezelés, elszivárogtatás, elszál­lítás a tisztítóműig, illetve befogadóig stb. Tovább a csatornázásra.

Fűtések

Távfűtés-hőtermelés (esetleg hőerőművel kap­csolt módon), szállítás, elosztás stb. Ide tartoznak a központi fűtési rendszerek (konvekciós, sugárzós és/ vagy kombinált), valamint a helyi fűtés (hőtermelés és hőleadás egy berendezésben): mint gázkonvektor, kan­dalló, kályha. Tovább a fűtésszereléshez.

Gázellátás

Gázelosztó és csatlakozóvezetékek, nyomás­szabályozók, fogyasztásmérők, szűrők, elzárók, szaka­szolók, fogyasztói vezetékek és berendezések, készülé­kek, égéstermék-elvezetés berendezései, szellőzés stb. Tovább a gázellátáshoz.

Technológiai rendszerek

Fűtő- és tüzelőolaj-ellátás (táro­lás, szállítás, adagolás stb.), sűrített levegőhálózat, egyéb gázhálózat (egészségügyi oxigén-, ipari hegesztőgáz-há­lózat), gépkocsimosók zárt rendszerei stb.

Szellőzések

Légcsere (hagyományos elszívó-befúvó szel­lőzés, légszűrés stb.), légfűtés, páraelszívás, ködtelenítés, párásítás, központi porszívás, ipari elszívás, porle­választás, hangcsillapítás, energia-visszanyerés, lakás­szellőzés stb.

Klímarendszerek

Komplett (teljes vagy részleges) lég­kezelés, légfűtés, léghűtés, páraelszívás, ködtelenítés, párásítás, klimatizálás (légkondicionálás), hangcsilla­pítás, energia-visszanyerés stb.

Épületautomatizálások

komplett vagy részleges épü­let-felügyeleti rendszerek (automata fűtés, szellőzés, kertöntözés stb.) együttműködve az épületvillamosí­tással (világítás, felvonók, őrző-védő funkciók) stb.

Érintésvédelem

Az elektromos áram az emberi szervezetbe jutva élet­veszélyes változásokat eredményezhet. A különböző elektromos készülékek és szerelvények szakszerű beépítés és üzemeltetés esetén nem jelentenek veszélyforrást. Meghi­básodásuk esetén azonban a szabadkézzel elérhető vezető szerkezetek (fém alkatrészek, fém burkolatok) feszültség alá kerülhetnek. Az emberi szervezetre még nem veszé­lyes maximális feszültségi érték 50 V. A kialakult érintési feszültség ellen különböző megoldásokkal kell védekezni.

Az érintésvédelem szintjét az alábbi csoportokba sorolják:

• Az érintésvédelmi osztályba tartozó készülékeket csak védővezetős érintésvédelemmel ellátva szabad üzemeltetni (ezt a készülékek fogyasztói tájékoztatója tartalmazza). A védelem lényege, hogy a védővezető az érintési feszültséget a megengedett érték alatt tartja, ellenkező esetben megszakítja az áramkört.
• A érintésvédelmi osztályba tartozó készülékek megerősített vagy kettős szigeteléssel vannak ellátva. Az ilyen kisgépek szabad kézzel hozzáférhető vezető szerkezeti részeit normális esetben feszültség alatt álló vezető szerkezetektől szigetelés választja el.
• A érintésvédelmi osztályba tartozó készülékek transzformátorral előállított érintésvédelmi törpefe­szültséggel üzemelnek. így az esetleges érintőfeszült­ség mértéke mindig a megengedett 50 V alatt van.

Egyéb esetekben (pl. betonkeverő gép fém teste) lehe­tőség van földeléses érintésvédelemre. Ekkor a védendő szerkezetről az esetleges feszültséget a földbe kell vezetni.

Villámvédelem

A villám a légköri feszültségek rövid idő alatt lezajló, nagy energiájú kisülése a föld felületén egy alkalmas veze­tő pontba. A villám az épület elektromos hálózatába jutva túláramot okoz. Viszonylag gyors lezajlása miatt általában csak a vékony keresztmetszetű vezetőkre van káros hatással (vezeték kiszakadása a falból, TV kisülése, elnémuló telefon). A 20 m-nél alacsonyabb lakóépületeknél is javasolt villám el­leni védelmet alkalmazni.

Különleges épületeknél (fokozot­tan tűz- és robbanásveszélyes épület, közösségi és műemléki épület) villámfelfogó és elvezető szerkezetet kell kialakítani. Fémszerkezeteket (magas acélszerkezet, fémtartály, fémszobor) nem kell ellátni ilyen védelemmel, de gondoskodni kell a megfelelő földelésről. Az ideiglenes szerkezetek (állványok, zsaluzatok) és szabadtéri berendezések (transzformátorok, daruk) villámvédelméről szintén gondoskodni kell.

Kisebb lakóépületeknél nem ajánlott villámfelfogó és -elvezető szerkezet építése. Legjobb megoldás az elektro­mos hálózat fővezetékébe – a mérőműszer előtt – beépített korszerű villámvédelmi készülék alkalmazása.