Magasépítészet - 26. oldal

A magastetők tetőfedésének fentről lefelé (kívülről befe­lé) haladva az alábbi három szerkezeti rétegét különböztet­jük meg (1.121. ábra).

Ezek:

• héjazat,
• héjazat aljzata,
• alátéthéjazat.

1.121. ábra. Tetőfedés általános rétegfelépítése

Héjazat

A tetőfedés legfelső rétege. Különböző méretű és anyagú fedőelemekből áll, melyek szorosan egymáshoz kapcsolódva, részben egymásra fedve vízzáró felületet ké­peznek. Jellemzően a héjazat (anyaga, fedésképe stb.) alap­ján azonosítják a különböző tetőfedéseket.

Héjazat aljzata

A héjazatot alátámasztó szerkezet, amely a héjazat és saját terheit közvetlenül a fedélszerkezetre (szaruzatra) továbbítja. A héjazat aljzata adja meg a fedés alakzatát, lehetővé téve a fedőelemek rögzítését és az alsó felületük megfelelő szellőzését.

A héjazat aljzata hazánkban szinte kizárólag fából készül. A héjazat típusától (és a fedés módjától) függően általában lécekből, zárlécekből, ritkán szelemenekből álló faváz-, vagy teljes felületű deszkaborí­tás (esetleg falemezborítás) alkotja. A nyugati országokban elterjedt a különböző műanyag, illetve fémprofilok alkal­mazása is. Ezek számos előnyös tulajdonságuk (kis tömeg, kedvező szellőzés) ellenére hazánkban még ritkán fordulnak elő.

Alátéthéjazat

A tetőfedéssel szembeni vízhatlansági követelményt a héjazat önmagában általában nem teljesíti, ezért szükség van a héjazat alatt egy teljesen zárt, vízhatlan rétegre. Az alátéthéjazatot általában műanyag fólia képezi, amely legtöbbször a héjazat aljzata és a fedélszerkezet kö­zött (az ellenléc alatt) helyezkedik el.

Eltérő módon kell kezelni a beépített és nem beépített tetőtereket határoló tetőfedéseket. Maga a tetőfedések réteg­felépítése alapvetően nem különbözik, de a tervezés során figyelembe vett egyéb szempontok (a kiszellőztetés, a tető­fedés áttörései stb.) miatt lényegesen eltérő szerkezeti kiala­kítások keletkeznek.

Beépített tetőterek esetén a tetőfedéshez közvetlenül kap­csolódnak továbbá a beépített tetőteret határoló egyéb szer­kezetek (hőszigetelés, burkolat). Ilyenkor a tetőteret határo­ló szerkezetet a belső burkolattól a külső héjazatig egy összefüggő többrétegű szerkezetként kell kezelni és vizsgálni.

Tetőfedések osztályozása

A tetőfedéseket elsődlegesen a héjazat jellege szerint, va­lamint azon belül a fedés (héjazat) anyaga és a fedés módja alapján különböztetik meg.

A héjazat jellege szerint a tetőfedések lehetnek:

• kiselemes, pikkelyszerű fedések;
• nagyelemes fedések;
• kévefedések.

Kiselemes pikkelyszerű fedések

A kiselemes pikkelyszerű fedéseket szorosan egymáshoz kapcsolódó kisméretű fedőelemek alkotják, amelyek jelleg­zetes rajzolatot adnak a tetőfelületnek. Ilyenek a cserép-, pala- és zsindelyfedések, melyek hazánkban a legelterjed­tebbek.

Anyaguk szerint megkülönböztetjük:

• az égetett agyagcserép fedéseket;
• a betoncserép fedéseket;
• a szálerősítésű cementpala fedéseket;
• a terméspala fedéseket;
• a fa-, illetve bitumenes zsindelyfedéseket.

Nagyelemes fedések (lemezfedések)

Nagyelemes fedéseket elsősorban a nagyobb épületek (pl. csarnokok) tetőinél alkalmazzák. A több m² felületű fedőelemek (lemezek) alakjuk (oldalméreteik aránya) szerint két csoportba sorolhatók: ezek a táblás- és szalagfedések. Táblás fedéseknél a fedőelemek hossz- és szélességi mérete közel azonos (a hosszméret max. 3-szorosa a szélességnek). Szalagfedéseknél a fedőelemek hosszmérete a szélességi mé­ret 10-20-szorosa. A lemezek profilozása többféle lehet: a legelterjedtebb a hullám-, illetve a trapézlemez.

Anyaguk szerint megkülönböztetünk:

• fém (alumínium, réz, titán-cink, tűzihorganyzott acél) lemezfedést;
• műanyag lemezfedést;
• bitumenes lemezfedést;
• szálerősítésű cement lemezfedést.

Kévefedések

A kévefedések a régi népi építészet jellemző tetőfedé­sei: ilyen a szalma- (zsúp-) és nádfedés. A tetőfedés aljzatát a szaruzatra erősített, az eresszel párhuzamosan vízszinte­sen futó, egymástól 40-60 cm-re elhelyezkedő lécek vagy dorongfák alkotják. A nádból (vagy szalmából) 30-40 cm átmérőjű kévéket kötnek, melyeket először vékony huzallal ideiglenesen a lécekhez erősítenek, majd hajlékony vesszővel, illetve vastagabb huzallal véglegesen rögzítenek.

Az így lépcsőzetesen egymásra takaró kévéket ún. nádverő­vel visszaverik úgy, hogy egységes sík tetőfelület jön létre. A kévefedések fokozottan tűzveszélyesek, ezért nap­jainkban csak kivételes esetekben készítenek. Elsősorban ökoépítészet részeként vagy műemléki épületek felújítása során kerülhet sor az alkalmazásukra.

Hajlásszög, vízküszöb, rátakarás

Korábban már említettük, hogy a zárt, vízhatlan alátét­héjtól függetlenül a tetőfedés héjazatát mindig úgy kell ki­alakítani, hogy a lehető legkevesebb nedvesség jusson át rajta. A kiselemes és nagyelemes fedések többségénél a hé-jazati elemek minden oldalról rátakarással csatlakoznak egymáshoz. Az elemcsatlakozásoknál lévő hézagok tömítés nélküliek, a csapadékvíz bejutását lényegében annak gyors és maradéktalan elvezetése, valamint az elemek közötti meg­felelő mértékű rátakarás akadályozza meg.

A csapadékvíz levezetése elsősorban a tető hajlásszögétől (a tetőfelület lejtésének mértékétől) függ. Minél meredekebb a tető, annál gyorsabban folyik le a csapadék. Bár a lejtéssel adott a csapadékvíz gyors elvezetésének feltétele, figyelem­be kell venni a szélnyomás visszatorlasztó hatását. Nagyobb viharokban a szélnyomás több centiméter magasságban visszatorlaszthatja a lefolyó csapadékvizet.

Az így felgyülemlő víz mértékadó magassága a vízküszöb. A hazánkban jellem­ző időjárási viszonyok alapján megállapították, hogy adódhat olyan irányú és mértékű szélnyomás, amely függőleges felü­leten egymásra takaró elemek közötti hézagban akár 5 cm magasságig is visszatorlaszthatja a vizet. Minden tetőfedés kialakításánál ezzel a vízküszöb-értékkel kell számolni.

A fenti jelenségből következik, hogy nem megfelelő mére­tű rátakarás (ráfedés) esetén a felgyülemlő víz a hézagokon keresztül bejuthat a héjazat alá, vagyis a vízzáróság nem tel­jesül. A héjazati elemek közötti rátakarást ezért mindig úgy kell meghatározni, hogy meghaladja az adott hajlásszöghöz tartozó vízküszöb értékét (1.122. ábra). Csak ebben az eset­ben minősül vízzárónak a héjazat.

1.122. ábra. Rátakarás (átfedés) értelmezése a vízküszöb és a hajlásszög függvényében

A különböző tetőhajlásszöghöz tartozó rátakarás legki­sebb mértéke minden esetben az 5 cm adott hajlásszögű síkra mért vetülete. A rátakarásnak a tető minden részén azonosnak kell len­nie. Bár a tetőfelületen fentről lefelé haladva az eresz vona­lához közeledve egyre nagyobb mennyiségű lefolyó csapa­dékvízzel kell számolni, ezek tömege és sebessége is egyre nagyobb, vagyis a szélnyomással szembeni ellenállásuk is nagyobb lesz. Ez azt jelenti, hogy adott szélnyomás mellett a tetőfelületen fentről lefelé haladva egyre kevésbé érvénye­sül a visszatorlasztó hatás.

A különböző tetőfedések alkalmazhatóságát meghatároz­za a tető hajlásszöge, valamint az egyedi igények. A kettő azonban szorosan összefügg, hiszen az adott héjazat-típusok alkalmazhatósága adott szögtartományokra korlátozó­dik. Vagyis előfordulhat, hogy az igények megfogalmazása során kompromisszumot kell kötni valamelyik rovására.

Napjainkban sokféle anyagú, formájú, színű, felületke­zelésű héjazat-típus van forgalomban. Az egyes típusoknál azon tetőhajlásszög-tartományt, amelyen belül alkalmazha­tók, minden esetben a gyártók adják meg. Az ezt meghatá­rozó tényezők elsősorban az adott héjazat anyaga, tömege, mérete, elemkapcsolatai, rögzítése stb. A megadott szögtar­tományok jellemzően azon határokat rögzítik, amelyen be­lül az adott héjazat vízzárósága még biztosítható.

Ezek:

• a) függőleges irányban;
• b) 45°-os hajtás esetén;
• c) 45°-nál kisebb hajlás esetén

A különböző tetőfedések tehát eltérő szögtartományban alkalmazhatók. Ezen szögtartományokat később a különbö­ző tetőfedések részletes tárgyalásánál ismertetjük.

A tetőfedésekkel kapcsolatos legfontosabb követel­mény az időjárási hatásokkal (csapadék, szél, hő, fagy stb.) szembeni hatékony és tartós ellenállás, védelem.

Csapadékbiztosság (vízzárósági, vízhatlansági követelmény)

Napjainkban kizárólag vízhatlan vagy vízhatlanná tett vízzáró, tetőfedések készíthetők, vagyis olyanok, amelyek egyáltalán nem engedik át a nedvességet.

Régebben a be­építetlen magastetőknél megengedett volt vízzáró fedések alkalmazása is. Akkor a padlástérbe jutó kis mennyiségű nedvesség a természetes szellőzés, valamint a padlásfödém burkolatának kedvező vízfelvevő képessége következtében nem okozhatott szerkezeti károsodást. Napjainkra az anya­gok és szerkezeti megoldások jelentősen megváltoztak (olyan szerkezeti anyagokat építenek be, amelyek nedvességre fo­kozottan érzékenyek). Emiatt a vízzárósági követelmény már nem elfogadható.

A tetőfedés legfelső rétege (a héjazat) önmagában víz­záró, a vízhatlanságot a tetőfedés legalsó rétege biztosítja. Annak ellenére, hogy a tetőfedés alsó rétegében biztosítva van a vízhatlanság, a héjazat vízzárósága mégis nagyon fontos, hiszen törekedni kell arra, hogy a tetőfedésbe minél kevesebb nedvesség jusson be. (A tetőfedés rétegfelépítését a következő alfejezetben tárgyaljuk részletesen.)

A csapadékbiztosság nemcsak a csapadék tetőszerkezet­be jutásának megakadályozását, hanem a csapadékvíz meg­felelő elvezetését is jelenti. A tetőfedést minden esetben úgy kell kialakítani, hogy a csapadékvíz a tetőfelületről mara­déktalanul el legyen vezetve.

Időállóság (tartóssági követelmény)

A tetőfedések – akárcsak az épület többi szerkezete – hosszú távra, több évtizedre készül. Ezért különösen fontos, hogy a fedésekhez alkalmazott anyagok minősége és a szer­kezeti kialakítás módja megfeleljen a tartóssági követelmé­nyeknek.

A tartóssági követelmények magukba foglalják a tetőfe­dés anyagára vonatkozó szilárdsági követelményeket, a fagy­állóságot (nem fagyálló anyagok alkalmazása esetén rövid időn belül bekövetkezik a teljes tönkremenetel), valamint a különböző mechanikai hatásokkal és egyéb igénybevéte­lekkel szembeni ellenállóságot. Az anyagminőségen túl leg­alább ilyen fontos a szakszerű, pontos kivitelezés is. Csak az ide vonatkozó előírásoknak, gyártói utasításoknak megfele­lően építve – és azokat folyamatosan követve – létesíthetők megfelelően tartós tetőfedések.

Alapvető követelmény, hogy a tetőfedést alkotó minden egyes elem egyformán tartós, időtálló legyen. Egy-egy elem korai tönkremenetele – ha az észrevétlen marad, – komoly károsodást okozhat. Általában jellemző, hogy a külső ha­tásoknak leginkább kitett héjazat (egyébként hosszú távú) tönkremenetele határozza meg a tetőfedés felújításának, cseréjének szükségességét. Egy tető teljes tetőfedésének cseréje meglehetősen költ­séges és munkaigényes feladat.

Építészeti hatás (esztétikai követelmény)

A tetőfedés az épület tetejének külső látható felülete (bur­kolata), amely így döntően meghatározza az épület külső megjelenését, építészeti hatását, illetve a szomszédos épü­letekkel a tágabb épített környezet (település) képének egé­szét.

Gondoljunk csak egy város hegyoldalról nézve megfigyelhető ma­dártávlati képére. Általában tetők sokasága látható, az épületek homlokzatai csak részben tűnnek elő a „tetőrengetegben”.

Természetesen a tetőfedés esztétikai szempontból történő megválasztása elsősorban az építtető egyedi igényein alap­szik. A kiválasztás során mindenképpen figyelembe kell venni a már meglévő környező épületek tetőfedését, annak színét, anyagát. Ezt egyes esetekben helyi előírások is sza­bályozhatják. Célszerű a környezethez igazodva kialakítani a tetőfedést.

Gazdaságosság

Mint minden épületszerkezetnél, a tetőfedések esetében is fontos, hogy a lehetőségekhez képest minél gazdaságo­sabban épüljön meg. Természetesen a költségeket elsősor­ban a beépített anyagok és azok minősége határozza meg. Ezen felül azonban gazdaságossági szempontból jelentős szerepe van az építés (kivitelezés) menetének. Törekedni kell a gyors, de pontos kivitelezésre, a lehető legkedvezőbb anyagfelhasználásra, minél kevesebb hulladék keletkezésé­vel mindezt úgy, hogy az ne menjen a minőség rovására.

A tetőfedések kialakításánál a gépesítettség mértéke el­hanyagolható. Ez a munka napjainkban is élő munkaerőt igényel. A fent említett követelményeken túl a tetőfedésekre vo­natkozóan is megfogalmazhatók egyéb különleges követel­mények. Az ilyen fokozott vegyi hatással, tűzhatással vagy robbanással szembeni különleges követelmények azonban csak ritkán, egyedi esetekben jelentkezhetnek.

A fedélszék felállítását követően a teljes szerkezetet gondo­san át kell vizsgálni. Helytelen munkavégzésből, anyaghibá­ból vagy egyéb okokból adódhatnak olyan hibák, amelyek a későbbiekben a szerkezet károsodását, tönkremenetelét okozhatják. Részletesen ellenőrizni kell az elemkapcsola­tokat, fakötéseket, kötőelemeket, a gerinc egyenességet, a szaruzat külső síkjának egyenletességét. Az esetleges hibá­kat az adott problémának megfelelően utánhúzással, feszí­téssel, ékeléssel, emeléssel, süllyesztéssel stb. kell javítani, kiigazítani.

Az idő múlásával a faelemek száradnak, zsugorodnak, vetemednek, az egyébként pontosan összeillesztett felüle­tek között hézagok keletkezhetnek. Az eredetileg kellően meghúzott átmenőcsavarok meglazulhatnak, amely követ­keztében a feszítőerő csökken, a fakötések teherátadása bizonytalanná válik. A fedélszerkezetet (azon belül főleg a fakötéseket) az épület karbantartási munkák részeként adott időközönként rendszeresen ajánlott ellenőrizni.

Biztonsági követelmények

Mint minden építési tevékenységgel kapcsolatos munkavégzés esetén, az ácsmunkáknál is kötelező a vonatkozó munkavédelmi előírások ismerete és betartása.

A legfontosabb követelmények a következők:

• Magasban történő munkavégzés csak az ide vonatkozó munka-, illetve balesetvédelmi előírások betartásával folyhat.
• 4,0 m-nél magasabban csak szilárd állványzaton végezhető munka.
• 4,0 m-nél magasabban csak az épület szilárd részéhez kötött biztonsági övvel ellátott munkások dolgozhatnak.
• Ügyelni kell arra, hogy a szerszámok és a beépítésre kerülő faanyagok ne essenek le a munkaszintről; mindig csak az éppen szükséges szerszámok és anyagok legyenek a munkavégzés közvetlen környezetében; a keletkező hulladékokat azonnal el kell távolítani.
• A létrákat minden esetben legalább 1,0 m-rel a munkaszint fölé nyúlva kell elhelyezni és billenésmentesen rögzíteni.
• A munkavégzést csak akkor szabad megszakítani, ha minden felállított szerkezet megfelelően van rögzítve, merevítve.
• Elektromos gépek használata során ügyelni kell az érintésvédelmi előírások betartására; a sérült, burkolat nélküli gépek használata tilos.
• A fedélszék-építés során mindig az adott munkarészeknek megfelelő számú és képzettségű szakember jelenlétével történjen a munkavégzés.
• Munkavégzés előtt és közben alkohol fogyasztása szigorúan tilos!

A fedélszerkezet csak teljesen kész, szilárd fogadószintre építhető. A felállítás előtt az előzetesen leszabott és összeál­lított faelemeket számozás szerint kötegelve a födémszintre emelik. Az emelés általában kézi erővel csörlővel, nagyobb építkezéseknél daruval történik az ide vonatkozó balesetvé­delmi előírások folyamatos figyelembevételével.

A fedélszerkezet felállításának módja a fedélszék típusá­tól függ. Első lépésként minden esetben a közvetlenül a fö­démhez és a koszorúhoz kapcsolódó faelemeket (talpszele­meneket, papucsfákat) építik be. A födémbe, illetve koszo­rúba horgonyzott lekötő talpcsavarok helyeit a faelemeken bejelölik, kifúrják, majd lefűzik és lecsavarozzák az ele­meket. A vasbeton és a faszerkezet megfelelő elválasztását a két szerkezet közé helyezett szigetelőlemez-csík biztosítja. Ezután következhet a szaruállások felállítása és a taréj sze­lemen elhelyezése.

Üres és torokgerendás fedélszékek esetén a taréj szelemen pontos elhelyezéséhez és rögzítéséhez először szükség van a szélső szaruállások felállítására. Ezeket a födém szintjén, fekvő helyzetben állítják össze. A kész szaruállást függőle­ges helyzetbe hozzák és ideiglenesen megtámasztják, mere­vítik. Ezt követi a taréj szelemen beépítése, melyet a szele­menvégek mentén a felállított szaruállásoknál fogópárokkal rögzítenek (itt már véglegesen). A közbenső szakaszon az építés ideje alatt ideiglenes állványzattal kell a taréjt alátá­masztani. A taréjszelemen után sorban kialakítják a többi szaruállást. A magasban végzendő munkákhoz ideiglenes szerelőállványt használnak.

Állószékes fedélszékek építése során (1.119. ábra) először a teherhordó vázat készítik el. Felállítják a székoszlopokat és az ezeket megtámasztó ferde dúcokat. A dúcokon kívül szükség van a székoszlopok (kétirányú) ideiglenes megtá­masztására is. Ezután helyezik el a középszelemeneket és a könyökfákat, majd sorban felállítják a főszaruállásokat.

1.119. ábra. Kétállószékes fedélszék felállításának lépései

Az építés során a függőleges és vízszintes elemek helyze­tét folyamatosan ellenőrizni kell; csak pontosan beállítva rögzíthetők véglegesen. A főszaruállásokkal párhuzamosan építik be a taréj szelement, melyet fogópárokkal rögzítenek. A munkavégzés ebben az esetben is ideiglenes állványon történik, melyet az építés ütemének megfelelően folyama­tosan áthelyeznek. A fedélszékállítás utolsó lépéseként sor­ba kialakítják a mellékszaruállásokat. Az ideiglenes táma­szok és merevítések csak a fedélszerkezet elkészülte, illetve a végleges merevítések (viharlécek, taréj szelemen) elhelye­zése után távolíthatók el.

Kontyolt és összetett tetőknél a teherhordó rész (szele­menkoszorú) elkészülte után mindig azon nyeregtető-része­ket alakítják ki, amelyeket teljes (fő)szaruállások képeznek. Csak ezután következhet az él- és vápaszaruk elhelyezése. Ezen faelemek kialakítása és a csúcsban lévő elemkapcso­lataik többfélék lehetnek.

Beszerzés, tárolás, faanyagvédelem, válogatás

A faanyag (fűrészáru) beszerzése tehát a fakivonat alap­ján történik. A megrendelt és a fatelepről az építés helyszí­nére szállított faanyagot keresztmetszeti és hosszméretek alapján deponálva kell tárolni.

Az építési helyszínen faanyagvédelem alkalmazása tilos! Az egyre szigorúbb környezetvédelmi előírások ma már nem teszik lehetővé a faelemek helyszíni kezelését, ki­véve a vágásfelületek utólagos kezelését, a kész szerkezetek védelmét. A faanyagok kezelése kizárólag a fatelepeken, ellenőrzött körülmények végezhető. Az építési helyszínre szállított faanyagok minden esetben megfelelő favédelem­mel vannak ellátva.

A válogatás során választják ki az egyes szerkezeti ele­meknek legmegfelelőbb faanyagokat. Törekedni kell arra, hogy az adott elem a lehető legkevesebb hulladék keletke­zésével készüljön. Az egészségesebb, hibátlannak tűnő fa­anyagot a nagyobb igénybevételű faelemekhez kell felhasz­nálni.

Zsinórpad készítése

A fedélszerkezet készítésének alapvető szükséges eleme a zsinórpad (1.112. ábra), melynek segítségével a terepszin­ten pontosan leszabhatók és megmunkálhatok a fedélszék elemei. A zsinórpad olyan nagyméretű vízszintes felüle­tet képező ideiglenes szerkezet, amelyre a fedél­szék metszete 1:1 méretarányban felrajzolható.

1.112. ábra. Zsinórpad, felrajzolt keresztmetszettel

A zsinórpad általában földbe ágyazott párnafákra „terí­tett”, teljes felületű vagy ritkított pallóborításból, deszkázat­ból áll (lényegében egy nagyméretű rajzsablonról van szó). Erre rajzolják 1:1 arányban a fedélszék metszetét, amely alapján a faelemek pontosan leszabhatók, összeilleszthetők. Teljes felületű (zárt borítású) zsinórpadot általában összetett szerkezetű, bonyolult keresztmetszetű fedélszékek esetén készítenek.

A fedélszerkezet lekötése

A fedélszerkezet lekötése a következő munkarészeket foglalja magában: felrajzolás, leszab ás, fakötések kialakítá­sa (megmunkálás), próbaillesztés (részösszeállítás).

A tervekkel egyeztetett helyszíni méretek alapján a fe­délszék keresztmetszeti idomvonalait valódi méretben pon­tosan felrajzolják a zsinórpadra. A fedélszerkezeten túl természetesen minden esetben jelölni kell a fogadószerke­zetet (födém, koszorú) valamint a kapcsolódó szerkezeteket (kéményeket, szellőzőket) is. A több méter hosszú egyene­sek jelöléséhez csapózsinórt használnak. Ez lényegében egy porfestékkel bevont, feltekerhető zsinór, melyet használata során két adott pont között kifeszítenek és a zsinórpadhoz csapatnak. Az így a felületre csapódó porfesték pontosan kijelöli a két pontot összekötő egyenest.

Felrajzolás során a különböző méreteket, hajlásszögeket és derékszög-állásokat többször ellenőrzik. Ezután a zsinór­padra helyezik a megmunkálandó faanyagot, és rajz alapján pontosan bejelölik a méretét és a kialakítandó fakötéseket. Több egyforma faelem méretének megadásához (és azok el­lenőrzéséhez) általában egyszerű egyenes lécet használnak, amelyre előzetesen pontosan rámérik és bejelölik a szüksé­ges távolságot. Ezt követően minden azonos elem megadá­sánál ugyanazon lécről „veszik le” a méreteket.

Az első szaruállás lekötése után azok elemei mintadarabként fel­használhatók a további állások elemeinek felrajzolása során. Vannak olyan faelemek, amelyek egyik metszeten sem látszódnak valódi méretben, így nem rajzolhatok fel egyér­telműen (ilyen pl. az élszaru, a vápaszaru). Ezek tényleges, valódi méretét külön szerkesztéssel kell meghatározni.

A faelemek valódi méretének szerkesztése ábrázoló geometriai módszerrel, általában képsíkba forgatással tör­ténik. Az 1.113. ábrán látható példán adott egy élszaru két képe (alaprajzi, illetve keresztmetszeti nézet). A forgatás t függőleges egyenes körül történik, amely jelen esetben az élszaru legmagasabb pontjára (S₀) illeszkedik. Első lé­pésként az élszaru felső élének alsó csúcspontját (S_x) for­gatjuk le, így ugyanis megkapjuk az élszaru valódi hosszát.

1.113. ábra. Élszaru valódi méretének meghatározása

Ezzel együtt meghatározható a többi felület valódi mére­tű nézete is. A továbbiakban a talp- és taréj szelemeneknél létrejövő kapcsolatok fakötéseinek nézetét szerkesztik meg. így megkapják az élszaru valódi méretű oldalnézeti képét. A faelem pontos megmunkálásához (a fakötések pontos ki­alakításához) további nézetek felvételére is szükség lehet. A kész rajzok alapján pontosan meghatározható, hogy mi­lyen méretű faanyagra van szükség az élszaru kialakításá­hoz.

A kiválasztott faanyagon – szintén a szerkesztett rajzok alapján – bejelölik a leszabandó részeket és a fakötések he­lyét. Minden megmunkálandó részt pontosan és egyértel­műen meg kell jelölni úgy, hogy a felrajzolt ácsjelölések alapján (1.114. ábra) a megmunkálás könnyen elvégezhető legyen.

1.114. ábra. Különböző ácsjelölések

Az ácsmunkák során a rajzoláshoz, jelölésekhez hasz­nált jellemző eszközök a következők (1.115. ábra): ácsce­ruza, csapózsinór, derékszög, különböző körzők, szögmérő, mérőszalag, mérővessző, tolómérő, egyenes léc, vízmérték, sablonok.

Faelemek leszabása, megmunkálása

A faelemek leszabása, megmunkálása nem a zsinórpa­don, hanem külön munkapadon történik (1.116. ábra). Ez ál­talában bakokból és pallókból álló munkafelület. A méretre vágáshoz, illetve a fakötések kialakításához hagyományos kézi szerszámokat és korszerű kisgépeket egyaránt használ­nak (1.117. és 1.118. ábra).

1.116. ábra. Faelemek leszabása és megmunkálása munkapadon

1.117. ábra. Famegmunkáláshoz használt jellemző kézi eszközök, szerszámok

1.118. ábra. Famegmunkáláshoz használt jellemző kisgépek

A hagyományos fakötések kialakításánál nagyon fontos a pontos, precíz munkavégzés. Különösen a kapcsolódó fa­elemek illeszkedési felületeinek pontos megmunkálására kell ügyelni. Mivel ezek „teherátadó felületek”, kisebb felü­leti egyenetlenségek, hibák is káros feszültségek keletkezé­sét, nem kívánt mozgásokat, egyéb károsodásokat okozhat­nak. A faanyagok megmunkálását nagyban megkönnyítik a kifejezetten erre a célra forgalmazott különböző korszerű kisgépek. A pontos megmunkálás elengedhetetlen feltétele az előzetesen pontosan elvégzett felmérés és jelölés.

A mérnöki fakötéseket minden esetben a tervekben meg­adott utasításokat követve kell kialakítani. A terv pontosan meghatározza a faelemek méretét, kapcsolódás módját, a kapcsolóelemek számát, méretét, helyzetét stb.

A méretrevágás és megmunkálás után a faelemeket visszahelyezik a zsinórpadra és elvégzik a próbaillesztést, amely során „fekvő helyzetben” ideiglenesen összeállítják a szaruállást. így ellenőrzik a faelemek pontosságát és a kötések helyességét. Az esetleges hibákat korrigálják, majd a faelemeket a felállítási sorrendnek megfelelően beszámoz­zák és kötegelik.

Ebben a fejezetben a hagyományos, illetve mérnöki fa fedélszerkezetek építését ismertetjük részletesebben. Ezek építése között nincs jelentős különbség, csupán az elem­kapcsolatok (fakötések) kialakításában térnek el egymástól lényegesen.

A fedélszerkezet építésének elengedhetetlen feltétele, hogy pontos, részletes információ álljon rendelkezésre a szerkezet egészéről, az azokat alkotó elemekről, mére­tükről, szerkezeten belüli helyzetükről, kapcsolódásukról stb. Ezeket az információkat a fedélszerkezet-terv mellett a konszignáció és az ez alapján összeállított fakivonat tar­talmazza. A konszignáció minden egyes faelem méretezett, pontos, méretarányos rajza.

Az építési gyakorlatban általá­ban nem minden faelemről, hanem elsősorban az összetet­tebb geometriájú, illetve a terveken nem valódi méretben látható elemekről készítenek rajzokat. A fakivonat a kon­szignáció szerinti, táblázatszerű pontos jegyzék a szükséges faanyagokról (1.2. táblázat). Ez a kimutatás számozott formában felsorolja a faelemeket, azok megnevezéseit, hossz- és keresztmetszeti méreteit, darabszámát és a faanyagbe­szerzés alapját képező térfogatmennyiségeket. A fakivonat rögzíti továbbá a felhasználásra kerülő deszkaborítások mennyiségét és a lécezéshez szükséges tetőlécek folyómé­terben mért hosszát is.

1.2. táblázat

[table id=423 /]

A fakivonat összeállításánál minden esetben fi­gyelembe kell venni a fatelepeken kapható fű­részáruk járatos keresztmetszeti és hosszúsági méreteit.

A fedélszerkezet építésnek a következő három, jól elkü­lönülő munkafázisát különböztetjük meg:

• 1. előkészítő munkarészek;
• 2. fedélszerkezet felállítása (szerkezetépítés);
• 3. szerkezet ellenőrzése.

A fedélszerkezet építése többféle módon történhet, attól függően, hogy a szerkezetépítést megelőző előkészítő mun­karészeket hol és hogyan végzik.

Ez alapján négy alapvető eset különböztethető meg:

• Kisebb, egyszerűbb épületek (családi házak) fedélszer­kezeteinek előkészítő munkarészei általában teljes egé­szében az építési helyszínen történnek.
• Szintén kisebb épületeknél fordulhat elő, hogy a fedél­szerkezet-építés egyes előkészítő munkarészeit a fate­lepen elvégzik (faanyag-kezelés, felületmegmunkálás). A további munkálatok továbbra is az építés helyszínén zajlanak.
• Elsősorban nagyobb volumenű építkezéseknél jellem­ző, hogy az építés helyszínén ideiglenes ácstelepe(ke)t létesítenek, és a szerkezetépítést megelőző összes mun­karészt itt végzik. Itt rendezett körülmények között (elkerített, védett terület, fedett raktár, szabályos fa depóniák stb.) a nagyobb volumenből adódó igények­nek megfelelve nagy teljesítményű telepített gépekkel történik a munkavégzés.
• Napjainkban egyre elterjedtebb, hogy a szerkezetet alkotó összes faelem részletes gyártmányterv alapján, üzemben előre gyártva készül. Ez azt jelenti, hogy a szerkezetépítést megelőző összes munkarész folya­matosan ellenőrzött körülmények között, teljes egészé­ben gépesítve zajlik.

A fedélszerkezetek tervezése összetett feladat. Magába foglalja a tetőidomnak, a fedélszék szerkezeti rendszerének, valamint a fedélszerkezet és az az alatti épületrészek kap­csolatának a meghatározását. Ezeken kívül a tervezés részei a tetőt alkotó elemekre vonatkozó részletes méret-, illetve mennyiségbeli kimutatások is.

Fedélidom szerkesztése

Egy fedélszerkezet tervezése minden esetben a fedélidom meghatározásával (szerkesztésével) kezdődik. Ez lényegében a tetősíkok metszésvonalainak (gerinc, élgerinc, vápa) ábrá­zoló geometriai módszerrel történő megszerkesztése.

A fedélidom-szerkesztés megkezdése előtt mindenképpen ismerni kell a tető geometriájára vonatkozó alapvető köve­telményeket, az egyedi igényeket, valamint az adott épület esetében a tetőidomot befolyásoló kötöttségeket.

1. A tető geometriájára vonatkozó alapvető követelmények:

• törekedni kell arra, hogy a tető alakja lehetőleg egysze­rű legyen, kevés fedélsíkból álljon;
• kevés összemetsződés jöjjön létre;
• ne keletkezzenek lefolyástalan szakaszok, hózugok;
• a tető illeszkedjen a már kialakult környezethez (ez természetesen nem csak a tetőidomra vonatkozó köve­telmény).

2. Az egyedi igények elsősorban esztétikai igényként jelentkeznek

(Nem mindig a bonyolult, összetett tető a szép!) A tető kívánt hajlásszöge mellett a tető geometriájára vonatkozó egyedi igény lehet a kontyolások, oromfalak, féltetők, tornyok stb. létesítése (természetesen a megvalósíthatósággal összhangban).

3. A tetőidomot meghatározó kötöttségek

Elsősorban a beépítési módból és a tetőtér beépítéséből adódhatnak. Zártsorú beépítésnél a tűzfalak korlátozzák a tetőidom ala­kítását. (A tető tűzfalhoz csatlakozó részét is a korábban le­írt alapvető követelményeknek megfelelve kell kialakítani). Előfordulhat, hogy a településrészre vonatkozó helyi előírá­sok szabályozzák a tető hajlásszögének nagyságát. Tetőtér­beépítés esetén a kedvező hasznosítottság, illetve a megfele­lő használhatóság befolyásolja a tetősíkok hajlásszögét.

A műszaki gyakorlatban a fedélidom-szerkesztés általá­ban csak a felülnézeti rajzon történik. Természetesen ettől függetlenül további nézetek is megjeleníthetők (ha szüksé­ges). A szerkesztés során a kiindulópont az épület alaprajzi kontúrja (kerülete), az eresztúlnyúlástól (egyelőre) eltekin­tünk. A kontúr egyben az ereszvonalat is jelöli. Semmilyen épületszerkezet nincs feltüntetve, kivéve a tűzfal- és orom­falszakaszokat (ha van ilyen).

A fedélidom meghatározásához szükséges egyik leg­fontosabb szerkesztési tulajdonság, hogy (felülnézetben!) az egyenlő hajlásszögű, egyforma ereszmagasságú te­tősíkok metszésvonala mindig a két sík ereszvonalának a szögfelezőjére esik. Pozitív sarkoknál ez az élgerinc vo­nala, míg negatív sarkoknál a vápa felülnézeti vonala. Egy­másra merőleges ereszvonalak esetén tehát mindig a sarok­pontból húzott 45°-os egyenesek képezik a metszésvonal felülnézeti képét (1.109. ábra).

1.109. ábra. Fedélidom szerkesztése egymásra merőleges és egymással párhuzamos ereszvonalú tetők esetén

Természetesen (a fenti tulajdonságot alapul véve) az egymással pár­huzamos ereszvonalra illeszkedő, egyenlő hajlásszögű tetősíkok metszésvonala a két ereszvonal távolságának felezőpontjára illesz­kedő, ereszvonalakkal párhuzamos egyenes lesz. Ez általában a gerinc vonalát adja meg.

A fenti tulajdonság figyelembevételével – egyenlő haj­lásszögű tetősíkok alkalmazásával – szinte bármilyen összetett alaprajzi geometriára meghatározható fedélidom (1.110. ábra).

1.110. Fedélidom szerkesztése tompaszögű és összetartó ereszvonalú tetők esetén

Fedélszerkezet-terv

A tetőidom szerkesztését követően tervezik meg a tető fedélszerkezetét. Mint minden tervezési feladat, a fedélszer­kezeteké is összetett munkafolyamat. A fedélszerkezet-terv a kiviteli tervdokumentáció részét képezi.

Elemei minden esetben:

• alaprajz (1:50);
• metszetek (1:50): a fedélszerkezet megértéséhez szük­séges számú, de legalább kettő (hossz- és keresztmet­szet);
• részletrajzok (1:20,1:10): minden eltérő magasságban lévő szelemen körüli elemkapcsolatról, a fedélszerke­zet és az alsó teherhordó szerkezetek kapcsolódásáról, az alátámasztásokról, valamint az egyéb kivitelezési szempontból fontos szerkezeti részletekről (például kéménykiváltások), melyről az alaprajz, illetve metszet nem nyújt elegendő információt.

A tervezés első lépése a fedélszék szerkezeti rendszeré­nek (típusának) a kiválasztása. Ez minden esetben függ az épület szélességétől, a függőleges teherhordó szerkezetek elhelyezkedésétől, a tetőtér hasznosítottságától, a zárófö­dém szerkezetétől, valamint a várható terhelések mértéké­től. Ezeken kívül figyelembe kell venni az egyes típusok maximális szarufahosszait is. Mivel az épületszélesség és a tetőhajlásszög eleve adott, a tetőnél alkalmazandó sza­rufák hossza kiszámítható. (Egyértelmű, hogy csak olyan szerkezeti rendszer épülhet, amelynél a megengedett leg­nagyobb szarufahossz nagyobb, mint a számított szarufa­hossz.)

A fedélszerkezeti típussal együtt meghatározzák a fő-és mellékszaruállások felépítését is (szelemenek száma, fogópárok, székoszlopok, támaszok, stb.). Mindez a fedél­szerkezet keresztmetszetének pontos megszerkesztését je­lenti (1.111/a. ábra). A keresztmetszetek) megszerkesz­tésével pontosan meghatározhatók a fedélszerkezet és az épület kapcsolódási módjai, az alátámasztások, valamint a különböző felépítmények csatlakozása. Összetett tetők esetén mindegyik tetőrésznél külön meg kell adni a szerke­zeti típust; ennek megfelelően mindegyikről külön kereszt­metszet készül.

1.111/a. ábra. Fedélszerkezet-terv (I.)

Következő lépésként meghatározzák a fő- és melléksza­ruállások helyét, távolságát (0,80-1,00 m között célszerű megadni a tengelytávolságot). Ezt elsősorban a tetőfedés típusa határozza meg; nagy tömegű tetőfedésnél jellemzően sűrűbb a kiosztás. Szaruállást kell minden esetben elhelyez­ni a tetővégeknél (tűzfal, oromfal mellett), valamint a konty-csúcsok alatt. Két főszaruállás közé általában két-három mellékszaruállás kerül. Szerkezeti szempontból kedvező, ha a főszaruállások között két mellékszaruállást alakítanak ki.

A szaruállások távolságának nem kell mindenhol azo­nosnak lennie. A különböző felmenő szerkezetek kiváltá­sa ugyanis gyakran elkerülhető a szaruállások eltolásával. Természetesen ez a megoldás csak akkor alkalmazható, ha ezt a kiváltandó szerkezet (pl. kémény) mérete is lehetővé teszi. A falazott kémények és faelemek közötti kötelező legkisebb tűztávolság 12 cm.

Ezt figyelembe véve a ké­mény (illetve egyéb felépítmény) ereszvonallal megegyező irányú mérete határozza meg a kiváltás szükségességét. A főszaruállások távolsága szintén változhat. Fontos, hogy a főszaruállások elemei nem szakíthatok meg, vagyis itt nem képezhető kiváltás. Ez azt jelenti, hogy a főszaruállásokat minden esetben úgy kell elhelyezni, hogy felmenő szerkeze­teket ne keresztezzenek.

1.111/b. ábra. Fedélszerkezet-terv (I.)

Még a részletes tervezés megkezdése előtt fel kell venni az épület pontos alaprajzi kontúrját, feltüntetve minden olyan zárófödém feletti épületszerkezetet, amely a fedélszerkezetet befolyásolja (kémény, tűzfal stb.). A keresztmetszet(ek)ről az alaprajzra vetítve megrajzolhatók a szelemenek alaprajzi (felülnézeti) képei (1.111/a. ábra).

A tetőidomból adódóan az élgerincek és vápák eleve adottak, vagyis az él- és vá­paszaruk közvetlenül megadhatók. A szaruállások kiosz­tását az alaprajzon célszerű először „halványan” bejelölni az esetleges módosítások, javítások egyszerűbb elvégzése érdekében. A kiosztás során kell meghatározni, hogy mely szaruállások lesznek főszaruállások.

1.111/c. ábra. Fedélszerkezet-terv (I.)

1.111/d. ábra. Fedélszerkezet-terv (I.)

A fedélszerkezet-terven alkalmazott rajzi jelölések, mé­retek a következők.

Metszeten:

• meg kell adni a kapcsolódó faelemek fakötését;
• minden valódi hosszban látszódó falelemet méretezni kell;
• meg kell adni minden egyes faelem szelvényméretét;
• jelölni kell a vízszintes faelemek alsó vagy (és) felső síkjának szintmagasságát;
• meg kell adni a tető hajlásszögét.

Alaprajzon:

• a vízszintes faelemeket minden esetben vékony folyto­nos kontúrvonallal kell feltüntetni;
• a nem vízszintes faelemeket vastag pontvonallal kell jelölni (kivéve könyökfa);
• a függőleges székoszlopok alaprajzi jele vékony vonal­lal rajzolt kör;
• fel kell tüntetni a kapcsolódó faelemek fakötését;
• a valódi hosszban látszódó falelemeket méretezni kell;
• meg kell adni minden faelem szelvényméretét;
• jelölni kell a vízszintes faelemek alsó és/vagy felső sík­jának a szintmagasságát.

Hazánkban kevésbé elterjedt a tető teljes felületét képe­ző, előre gyártott kerámiabetétes tetőfödémek alkalmazása. Ezek lényegében ferde helyzetű, nagyméretű, előre gyár­tott tetőpaneloknak tekinthető szerkezetek. Alkalmazásuk egyik legnagyobb előnye, hogy a tetőt határoló szerkezet épületfizikai tulajdonságai közel azonosak az épület többi határoló szerkezetével.

A tetőpanelokat vasbeton bordák és a bordaközöket ki­töltő kerámia béléselemek alkotják (1.104. ábra). Ezek – az adott épület ismeretében – minden esetben egyedi tervek alapján, előre gyártva készülnek. A gyártás során alakítják ki az egyes panelokon a tetőablakok helyét, illetve a teherátadásnak és rögzítésnek megfelelően a bordák vasalását.

1.104. ábra. Kerámiabetétes tetőfödém (részlet)

A tetőpanelok kétféle módon továbbíthatják terheiket az alátámasztó szerkezetekre:

• harántirányú teherhordó szerkezetekre (harántfalakra) támaszkodva (1.105/a. ábra), vagy
• hosszirányú teherhordó szerkezetekre (hosszfőfalakra, tartókra) támaszkodva (1.105/b. ábra).

1.105. ábra. Kerámiabetétes tetőpanelok teherátadási módja
a) harántfalakra támaszkodó tetőpanelok; b) hosszirányú teherhordó szerkezetekre támaszkodó tetőpanelok

Az építés külön elhelyezési és szerelési terv alapján törté­nik. A nagyméretű tetőpanelokat daruval emelik a helyük­re, és a bordákból kinyúló acéltüskékkel kötik be a koszo­rúkba, illetve a monolit vasbeton tartókba. Ahol nincs mód szelemenek elhelyezésére, ott a monolit vasbeton részbe horgonyzott fém kapcsolóelemekkel rögzítik a szaruzatot.

Pórusbeton tetőfödémek

A tetőtér teljes lehatárolása kialakítható pórusbeton tető­födémmel is. Az ilyen tetők alapelemeit a pórusbeton építé­si rendszerként forgalomba kerülő, előre gyártott nútféderes pórusbeton tetőpallók, födémpallók képezik. (A ferde fö­démrészen pórusbeton tetőpallók, a vízszintes födémrészen pedig pórusbeton födémpallók alkotják a tetőfödémet.)

A pórusbeton tetőpallók kétféle szilárdsági osztályban, kétféle szélességi (60; 62,5 cm) és háromféle magassági (vastagsági) méretben (20; 24; 30 cm) kerülnek forgalomba. A pallók hossza 60-600 cm között változhat 1 cm-es mé­retlépcsőben.

A pórusbeton tetőfödémek kialakítása sok tekintetben hasonlít a korábban ismertetett pallós tetőfödémek építé­séhez. A vízszintes helyzetű tetőpallók a harántfali koszo­rúkba kötve a harántfalra továbbítják terheik legnagyobb részét (L106. ábra).

1.106. ábra. Pórusbeton tetőpallók csatlakozása harántfalhoz
a) falsíkon túlnyúló pallóvégekkel; b) közbenső harántfali koszorúval; c) szélső harántfali koszorúval

Ebből adódóan a térdfal kapcsolatánál nincs szükség jelentős vasalású, nagy keresztmetszetű ko­szorúra. A középszelemen vonala alatt célszerű hajlításra igénybevett, monolit vasbeton koszorúgerendát kialakítani (1.107. ábra). így kedvezőbb az itt jelentkező nagymértékű, koncentrált terhelés eloszlása, és könnyebb a középszele­menek lehorgonyzása. A tetőablakok helyét az erre a célra kialakított acél kiváltó gerendákkal képezik (1.108. ábra). A kiváltás helyén a csonka tetőpallók a szomszédos, alsó és felső, teljes tetőpallóra támaszkodnak.

1.107. ábra. Pórusbeton tetőfödém (részlet)

1.108. ábra. Tetőablak helyének kivágása acélgerendával

A pórusbeton tetőpallókból készülő tetőfödémek épület­fizikai tulajdonságai közel azonosak a pórusbeton építési rendszer elemeiből épített egyéb teherhordó épületszerkeze­tekkel. Kis tömegüknek köszönhetően különösen előnyösek lehetnek utólagos tetőráépítés esetén.

A pórusbeton tetőfödémek alkalmazásának előnyei:

• kis önsúly;
• gyors és egyszerű kivitelezés;
• kedvező épületfizikai tulajdonságok;
• kevesebb méretbeli kötöttség, mint az előre gyártott vasbeton anyagú szerkezeteknél;
• a belső felületképzés egyszerű.

A pórusbeton tetőpallók szállítását, tárolását és beépíté­sét a gyártó által megadott utasításoknak megfelelően kell végezni.

Az eddig ismertetett fedélszerkezetek mindegyike az épület alsó részétől lényegében független (de azzal meg­felelően összekapcsolt) önálló szerkezeti egységet alkot. A következőkben olyan szerkezeti megoldásokat mutatunk be, ahol a tetőt részben vagy egészben az alsó teherhordó szerkezetek folytatásaként alakítják ki. Vagyis a tetőt meg­határozó szerkezetek anyagai és technológiái megegyeznek a falaknál, illetve födémeknél alkalmazottakkal. Emiatt az így létrejövő szerkezetek nem nevezhetők egyértelműen fe­délszerkezeteknek.

A fedélszék-helyettesítő szerkezeti megoldások általános jellemzője, hogy rendszerint hasznosított (beépített) tető­terek esetén alkalmazzák őket. A korábbiakhoz hasonlóan a tetősíkot (illetve a tetőfedést tartó szerkezeti részt) fa, esetleg fém szaruzat képezi. Lényegében csak a teherhordó szerkezeti részt alakítják ki a korábbiaktól eltérő módon.

A fedélszék-helyettesítő szerkezeti megoldások a kiala­kításuktól, anyaguktól, technológiájuktól függően többféle módon osztályozhatók.

1.98. ábra. Fedélszék-helyettesítő szerkezeti kialakítások
a) harántfalakra támaszkodó tartókkal; b) harántfalakra támaszkodó vízszintes födémmel; c) tetőteret teljesen lehatároló födémmel

Szerkezeti kialakításukat tekintve három fő csoportba so­rolhatók (1.98. ábra):

• haránt(fő)falakra támaszkodó tartókkal (gerendákkal) képzett fedélszék;
• haránt(fő)falakra támaszkodó, vízszintes födémmel képzett fedélszék;
• a tetőteret teljesen lehatároló födémmel képzett fedélszék.

Az első két kialakítás esetén a (zárófödém fölé falazott) harántfalak és az ezekre támaszkodó vízszintes teherhor­dó elemek képezik a tető fő teherhordó szerkezeti részét. A tetőteret teljesen lehatároló födémek esetén olyan törtsíkú térbeli felületszerkezet jön létre, amely (a koszorún keresz­tül) az alsó teherhordó szerkezetekre (falakra, födémre) to­vábbítja a terheit. A tetőteret teljesen lehatároló szerkezetek építése ugyan munkaigényes és magas költségekkel jár, de alkalmazásuk statikai és épületfizikai szempontból is elő­nyös.

A fedélszék helyettesítő megoldásoknál alkalmazott anyag lehet vasbeton, pórusbeton, valamint kerámia. A továbbiak­ban ez alapján mutatjuk be részletesen az egyes szerkezeti megoldásokat.

Vasbeton tetőszerkezetek

A fent említett mindhárom alapvető szerkezeti megoldás egyaránt kialakítható monolit, illetve előre gyártott vasbe­ton szerkezetekkel. Alkalmazásuk számos hátránya miatt ezek széles körben azonban nem terjedtek el.

Harántfalakra támaszkodó vasbeton tartók általában mo­nolit vasbeton gerendaként készülnek, melyek közvetlenül a harántfalak falegyenén „futó”, koszorúkba vannak bekötve, melyek pedig az alsó (térdfali) koszorúkkal vannak össze­kötve (1.99. ábra). így egy olyan térbeli vasbeton keretszer­kezet jön létre mely nagyfokú merevséget biztosít (az épület egészének), ugyanakkor nem jelentős a tömege.

1.99. ábra. Harántfalakra támaszkodó monolit vasbeton gerendákkal képzett fedélszék

A gerendákkal ellentétben a harántfalakra támaszko­dó vízszintes vasbeton födémeket általában előre gyártott vasbeton elemekből (pallós vagy gerendás béléstestes fö­démként) készítik (1.100. ábra). A födémelemek szintén a harántfalon futó koszorúba vannak bekötve.

Ennél a meg­oldásnál azonban már az épület tervezésekor figyelembe kell venni az előre gyártott elemek méretlépcsőit és kötelező ten­gelytávolságait. A födémszélek mentén, a középszelemenek alatt méretezett koszorúgerenda készül, amely lényegében egy födémmel egybeépített, hajlításra igénybevett vasbe­ton tartó. így biztosítva van a födém megfelelő merevsége, a középszelemenek rögzítése és a megfelelő tehereloszlás.

1.100. ábra. Harántfalakra támaszkodó vasbeton födémmel képzett fedélszék

(A harántfalakra támaszkodó tetőtéri födémeket rendsze­rint az alsó födémszerkezetekkel azonos módon építik.)

Koporsófödém

Elsősorban statikai okokból lehet szükség a tetőtér teljes egészében vasbeton födémmel való lehatárolására. A kapott geometriából adódóan ennek a gyakorlatban elterjedt meg­nevezése a koporsófödém. Ez egyaránt készíthető tört síkú monolit vasbeton lemezként, illetve előre gyártott vasbeton elemekből épített födémként.

Monolit vasbeton lemezzel képzett koporsófödémeket egyedi, különleges igények esetén építenek. A tört síkú vas­beton lemezt a tető geometriájának megfelelően alakítják ki. A vízszintes és ferde födémrészek mellett gyakran a térdfal is a koporsófödém részét képezi (1.101. ábra). A tervezés és építés során külön figyelembe kell venni a szaruzatot tartó szelemenek helyének és rögzítésének megfelelő biztosítá­sát. A tetősíkban lévő ablakok helyeit kirekesztéssel kell kihagyni. Ilyen összetett geometriájú vasbeton lemezszer­kezetek minden esetben részletes statikai tervek (valamint vasalási és zsaluzási tervek) alapján készülnek.

1.101. ábra. Monolit vasbeton koporsófödém

A monolit vasbeton koporsófödémek alkalmazásának előnye, hogy a hagyományos fa fedélszékeknél jóval nagyobb merevséget biztosítanak, kedvező épületfizikai tulajdonságokkal ren­delkeznek, és a belső felületképzés egyszerűen kialakítható. Hátrányuk a nagy tömegük, valamint hogy a kialakításuk (zsaluzás, vasalás, betonozás) munkaigényes, költséges és komoly szakértelmet igényel.

Gerendás-béléstestes koporsófödémeket hazánkban nap­jainkban már nem (vagy csak ritkán) készítenek, mert a megfelelő szerkezet kivitelezése nehézkes és körülményes. A ferde födémszakasz alsó részén a térdfali koszorúhoz, fel­ső részén a vízszintes födémrész szélső koszorúgerendájá­hoz kapcsolódik (1.102. ábra).

A ferde födémszakaszon a teherátadás lényegében ugyanúgy történik, mint a vízszintes födémrészeken. A vízszintes helyzetű födémgerendák két végük mentén a harántfalon futó koszorúba kötve továbbít­ják a födém terheit, az „alattuk” elhelyezkedő béléstestekre nem terhelnek. Ezt biztosítandó, az építés során gondoskod­ni kell a gerendák egyenkénti megtámasztásáról.

1.102/a. ábra. Előre gyártott vasbeton gerendás-béléstestes koporsófödém (részlet)

1.102/b. ábra. Előre gyártott vasbeton gerendás-béléstestes koporsófödém (részlet)

Előre gyártott vasbeton pallókból szintén ritkán építenek koporsófödémet. A pallókat ereszvonallal párhuzamosan épí­tik be a harántfalakra támaszkodva (1.103. ábra). Hátrányuk a nagy tömegük mellett a bevilágítás helyeinek nehézkes ki­alakítása.

1.103. ábra. Előre gyártott vasbeton pallós koporsófödém (részlet)

Ebben az alfejezetben a hazánkban egykor jellemző, elő­re gyártott tipizált acél fedélszerkezeti típusokat ismertetjük röviden. Ezeket ma már nem gyártják, illetve ha készülnek is ilyenek, akkor adott tervek alapján, egyedi gyártással ál­lítják elő őket.

SRKacél fedélszerkezetek

Az SRK jelű sűrűállásos acél fedélszékek (1.95. ábra) köracélokból hegesztett rácsos féltartókból összeépített üres fedélszerkezetek (egy szaruállás = háromcsuklós rácsos tartó). Kizárólag vízszintes erők felvételére képes zárófö­démek esetén lehetett alkalmazni. Ugyanakkor mivel nincs közbenső alátámasztás, kedvező a padlástér hasznosítha­tósága. Elsősorban kis szélességű csarnokoknál építettek ilyen fedélszékeket.

1.95. ábra. SRK acél fedélszék

Filigrán acél fedélszerkezet

A filigrán fedélszerkezetek vékonyfalú, tűzihorganyzott acél zártszelvényekből készültek (1.96. ábra). A rúdelemek kapcsolatát húzószegecsekkel rögzített kétoldali acél cso­mólemezekkel képezték. A rendszeren belül adott tetőfor­ma és tetőtípusnak megfelelő geometriában többféle méret­lépcsőben gyártották, tetőtér-beépítést lehetővé tevő és kis hajlásszögű kivitelben egyaránt.

1.96. ábra. Filigrán acél fedélszék

Kalapszelvényű hajlított elemekből álló fedélszék

Az üres és torokgerendás szerkezeti kialakításban gyár­tott fedélszék szaruállásának elemeit „nyitott kalap” szel­vényű hidegen hajlított, 1,8 mm lemezvastagságú, 147 mm magas acélprofilok alkották (1.97. ábra). Az elemkapcsola­tokat csavarozott kötéssel képezték. A fém szaruelemek fel­ső lapjára deszkát csavaroztak, ehhez szegezték a lécezést (vagy deszkaborítást). Kizárólag vízszintes irányú erők fel­vételére alkalmas zárófödémek esetén lehetett alkalmazni.

1.97. ábra. Kalapszelvényű acél tartóelemes fedélszék

A legtöbb fém anyagú fedélszerkezet acél rácsos tar­tókból készül. Ezeket elsősorban zárófödém nélküli, nagy szélességű épületeknél, csarnokoknál alkalmazzák, kisebb épületeknél (családi házaknál) ritkán fordulnak elő. Általá­ban ritkaállásos fedélszékek készülnek acél rácsos tartókból, sűrűállásos kialakítással csak kisebb fesztáv esetén találkoz­hatunk.

Főtartók

Az acél rácsos tartókból álló ritkaállásos fedélszékek szer­kezeti felépítése lényegében megegyezik a már megismert ha­gyományos ritkaállásos szerkezetek felépítésével. Az acél rá­csos tartók alkotják a főtartókat, amelyek a fedélszerkezet legfőbb teherhordó elemei. Ezek a rácsszerkezettől, elem­kapcsolatoktól, méretektől stb. függően sokfélék lehetnek. A tartók egyaránt készülhetnek melegen hengerelt, illetve hidegen hajlított acél profilokból. Statikai szempontból leg­kedvezőbb az acélcsövek, illetve zártszelvények alkalmazá­sa (a belső felületek utólagos korrózióvédelme, ellenőrzése ugyanakkor nem megoldható).

Az acél rácsos tartók minden esetben üzemi körülmények között előre gyártva készülnek. A különböző irányú rúdele­mek az illesztéseknél (csomópontokban) hegesztett kötéssel kapcsolódnak egymáshoz. A tartó rácsszerkezetét, az alkal­mazott szelvényeket stb. a várható terhelések és igénybe­vételek ismeretében előzetes statikai számítások alapján határozzák meg. A főtartót képezheti egy acél rácsos tartó, de nagyobb méretek esetén két vagy több (fél)tartóelemből helyszínen szerelve állítják össze.

Vízszintes erők felvételére alkalmas zárófödémes épüle­teknél a tartók általában egyszerű üres szaruállásokként ké­szülnek (1.92. ábra). Zárófödém nélküli épületeknél azon­ban a főtartókat vízszintes erők felvételére alkalmasan kell kialakítani. Ilyen esetekben a főtartó általában a tető teljes keresztmetszetével megegyező „felületű”, rácsos szerkezet vagy olyan üres főállás, amelynél a kétoldali rácsos tartó­elemeket az alsó övben vonórúddal kötik össze (1.93. ábra).

1.92. ábra. Acél rácsos tartó kialakítása zárófödémes épület esetén

1.93. ábra. Acél rácsos tartók kialakítása zárófödém nélküli épületek esetén
a) teljes keresztmetszeti felületű acéltartó; b) vonórudas rácsos acéltartó

Szelemenek

A főtartókat összekötő (szaruzatot tartó) szelemenek általában acélból, ritkábban fából készülnek. Ezek a ked­vezőbb teherátadás következtében legtöbbször közvetlenül a rácsos tartó rúdelemeinek csomópontja fölött helyezked­nek el (1.94. ábra). Sűrű (<1,10 m) szelemenkiosztás esetén a csomópontok közötti övrúd-szakaszokra is támaszkodhat­nak, az itt jelentkező jelentősebb hajlítónyomatékot azonban a tartó tervezése során külön figyelembe kell venni.

1.94. ábra. Szelemenek elhelyezkedése rácsos acéltartón

Szélrácsok

A szaruzat egyaránt lehet fa vagy acél anyagú, az alkal­mazott tengelytávolság általában 0,80-1,20 m. A rácsos acéltartókból álló fedélszerkezetek merevítését a szelemenek mellett szélrácsokkal biztosítják. Ezeket általában a tartók övrúdjaihoz kapcsolódó acél rúdelemek alkotják.

Kisebb épületszélesség esetén a fedélszerkezetet általá­ban egyszerű szelvényű, tömör gerincű (ritkábban áttört) acél tartókból álló, egymás mellé sorolt, egyszerű szaruál­lások illetve különböző merevítések alkotják. A tömör ge­rincű acéltartók hengerelt (I, U) vagy vékonyfalú hajlított profilokból, zártszelvényekből és különböző laposacél da­rabokból készülhetnek (1.89. ábra). Ezekből állítják össze a szaruállásokat képező tartókat (kereteket), melyek egy­aránt készülhetnek üzemben előre gyártva vagy az építés helyszínén.

1.89. ábra. Tömör gerincű acélprofilok
a) egyszerű szelvényű acélprofilok; b) összetett szelvényű acélprofilok; c) csavarozott elemkapcsolatok

(Az előbbi azért előnyösebb, mert az üzemben történő gyártás során folyamatosan ellenőrizhető, hogy az előzetes mértezésnek és terveknek megfelelően alakítot­ták-e ki az egyes elemkapcsolatokat és a tartó egészét.) Üze­mi körülmények között előre gyártva az elemkapcsolatokat általában hegesztéssel képezik, míg a helyszínen történő összeállítás esetén elterjedtebb a csavarozott kötések alkal­mazása, mivel a hegesztéshez szükséges feltételek helyszíni biztosítása nehezebben megoldható.

A kedvező szilárdsági jellemzőknek köszönhetően álta­lában üres (esetleg torokgerendás) fedélszerkezetek készül­nek, egy szaruállás többnyire két-három acél tartóelemből áll (1.90. ábra). A kész tartókat a beépítési helyükre emelve a koszorúba horgonyzott acél kapcsolóelemmel rögzítik az épülethez. Sűrűállásos szerkezetekről lévén szó, nincs kü­lön szaruzat, azt a kétoldali ferde acél tartóelemek alkotják. Az egyszelvényű acéltartós fedélszékek merevítését szélrá­csokkal biztosítják.

1.90. ábra. Egy szelvényű acéltartós sűrűállásos fedélszék

A fedélszerkezet, illetve a tartók tervezése és kialakítá­sa során minden esetben figyelembe kell venni a vízszintes erőket felvevő szerkezeteket. Üres és torokgerendás acél fe­délszerkezet csak vízszintes erők felvételére alkalmas záró­födém esetén létesíthető. Zárófödém nélküli épületek esetén a vízszintes erők felvétele külön vízszintes acél tartóelem­mel (vagy egyéb elemmel, pl. acél vonórúddal) biztosítható.

Gazdaságossági, tartószerkezeti szempontból is előnyös az áttört (üreges) gerincű egy szelvényű acéltartók (ún. ta­karéküreges acéltartók) alkalmazása. Ezek olyan, általában melegen hengerelt, I szelvényű acéltartók, amelyek középső mezőjében különböző geometriájú könnyítések, üregek ta­lálhatók (1.91. ábra).

1.91. ábra. Üreges gerincű egyszelvényű acéltartó származtatása, alkalmazása vízszintes tartóként

A takaréküreges tartókat egyszerű (általában I) szelvényű, tö­mör gerincű acéltartókból képezik. Ezeket az előre meghatározott geometriának megfelelően, automata lángvágó géppel alsó és felső félszelvényekre vágják (lényegében egy hosszanti tört vonal men­tén), majd „feles eltolással” egymáshoz hegesztik. így jönnek létre az üregek a tartó gerincében. Az üregképzés miatt a magasságában is megnövelt tartó az eredetinél nagyobb teherbírású lesz. Az üre­gek geometriája legtöbbször ún. méhsejt, egyéb szabályos sokszög, esetleg kör.

Áttört gerincű, egyszelvényű, valamint az összetett szel­vényű acél tartókat elsősorban nagyobb fesztávok áthidalá­sára alkalmaznak. Felhasználhatják a szaruállásokat képező tartók elemeiként is, de általában jellemző, hogy szeleme­nes szerkezeteknél (pl. harántfalas épületeknél) a falakra tá­maszkodó középszelemeneket alkotják (1.91. ábra). Ez utób­bi esetben a fedélszerkezet szaruzata fa vagy acél is lehet.